Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A libresszó karácsony előtti forgalma után a két ünnep között sem lett sokkal nyugalmasabb. Az éppen ráérők, szüneten lévő fiatalok betértek a kávézóba és szinte mindenkit csalogatni kezdett a vele keveredő könyvillat a helyiség másik végébe. Maradtam, segítettem anyának, most is ahogy mindig, rendben hagytam a dolgokat magam mögött mielőtt visszatértem volna Bagolyfalvára. Kicsit több időm akadt, mert dr. Laines a húgával elutazott, és a legminimálisabb feladataim maradtak - amiket jóformán én adtam magamnak, karácsonyra, szeretettel. És ha már ajándék…
 A vonatállomásról a kastély felé haladva vettem észre a magas alakot, szőke göndör tincsekkel, akit már bárhol felismernék. A pizzériába tartott. Mivel Móriccal mostanában elkerültük egymást az ünnepi forgatag miatt, a hiányt megelégelve pakoltam le a hálókörletben. Lekötöttem magam, hogy ne a csúcsidőbe zavarjam meg, addig a karácsonyra Hunortól kapott könyvemet olvastam. Mégis csak az járt a fejemben, hogy ismét eltelt volna egy szünet anélkül, hogy találkozunk. Ezt nem megengedve veszek fel egy pulcsit, ajkaimra vörös rúzst kenek, aztán törlöm is le, hogy csak egy leheletnyi sminkkel húzzam fel a szövetkabátomat.
Az étterem ablakán nézek be először, szemeimmel keresem a barátomat. Hajamat kiküszködöm a sál alól, próbálok nem kócosan festeni mielőtt belépek és lassan behúzni magam mögött az ajtót, kizárva a téli hideget, ami kicsípte arcomat. Megpróbálom elkapni a pillantását, majd intek, ami közben a táska bénázva esik le a vállamról és kapok a pánt után sikeresen. Remek indulás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem is tudom mióta dolgozik a Félszemű Kukorica pincéreként, de olyan ritkán járok erre, hogy nem is láttam korábban munka közben. Most is csak a végét csípem el, ahogyan azt terveztem. Ajkam széle rezzen mosolyra, amikor int. Szemmel láthatóan elfáradt, de remekül palástolja, amikor az asztalhoz lép a vendégekhez. Halvány mosollyal zizeg rajta tekintetem kicsit, majd fordulok oldalasan. Háttérzajként érzékelem a csevelyt, a táskával ügyeskedve bújok ki a szövetkabátból és hajtom azt karomra, a sállal együtt. Arrébb lépek, elengedem a kifelé haladó társaságot, majd billentem fejemet Móric irányába.
- Szia - köszönök neki, míg ő beigazolja: tényleg borzalmasan elfáradt.
Válaszra nyitom ajkaimat, azonban nem szakítom félbe így szemöldökömet ráncolva pillogok immáron csak utána. - Még szerencse, hogy miattad jöttem - egész pontosan hozzá, de mindegy. Közelebb sétálok, egy asztalra teszem le a holmimat mielőtt alkaromat a pultra támasztom és összekulcsolt ujjakkal nehezedek kicsit rá, ahogy előrébb dőlök. - Láttalak korábban átszelni a teret, amikor visszaérkeztem. Gondoltam eléd jövök - mondom, amíg kezem a szalvétatartóért nyúl és ujjaim közt kezdem el forgatni a fémtárgyat. - Hogy telt a karácsony, Móric? Anyukád biztosan finomakat főzött - elég csak elképzelni, ahogy még türelmetlenül csen magának a még meleg süteményből. Talán még Móricnak is, ha éppen jobb napja van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Miután semmi reakciót nem kapok és felém sem pillant, jobb szeretném ezt annak betudni, hogy tényleg kimerítő műszakon van túl. Lepakolok inkább, jelezvén, hogy maradok, amíg elkészül, majd helyezkedem el vele szemben. Tekintetem esik oda, amerre matat, majd arcára. Semmi piszkálódás? Vagy zseniális humorral fűszerezett megjegyzés? Kösz? Sőt… kedves tőlem? Ahogy megdörzsöli a szemeit döntöm el, hogy segítek neki, mielőtt még a végén nem lát a kimerültségtől.
Amíg válaszol összeszedem azt a néhány még asztalon hagyott poharat, ami a közelembe esik és fogok rá erősebben, amikor halkan nevetek a végén. A pulthoz visszalépve teszem le őket egy helyre, és helyezkedem vissza, hogy megkérdezzem segítsek e valamit. Fogalmam sincs nála mi a menet, de ő hamarabb kérdez. - Hiá… - kezdenék azonnal a válaszba, de megakadok, úgy is maradnak ajkaim. Értetlen ráncolom a szemöldököm, aztán még inkább úgy nézek rá, mint aki megzakkant. Egy árva szót sem értek. A csillanás a szemében, a mosolya… mellkasom ismerősen szorul össze, amíg pillanatokig csak nézek rá. Végül hajamat simítom vállam mögé, ahogy két kezemmel a pult szélébe kapaszkodva tartom a pillantását. - Tökfej vagy - közlöm egyszerűen. - Miért mondasz ilyeneket? - kérdő pillantásommal billen oldalra a fejem, majd sandítok tincseire, ahogy összeáll a kép. Megbántottam. Tudtam jól a reakciójából már akkor, de azt nem, hogy ennyire. Érzem a késztetést, hogy aprót hátrébb lépjek, így csak egyik lábam mozdul, végül maradok ott, ahol vagyok. Nem akartam, hogy így alakuljon. - Ha már felhoztad Zalánt, amúgy is akartam veled erről az egészről beszélni, arról is miért mondtam nemet, de talán nem most kellene, mivel mindjárt állva elalszol - tűröm fel a pulóverem ujját. - Mondd, mit szoktál ilyenkor? Pár suvickolj az asztalokra? - veszem elő a pálcámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elvétve akaratlan is hallottam a folyosókon, majd tanteremről, tanteremre járva, hogy kik tervezik elhívni. Népszerű, felfogtam, de mi… szóval úgy éreztem okkal várok. És valóban, mert elhívott. Tényleg elhívott, és én hitetlen álltam előtte addigra Zalán partnereként. Képtelen voltam annál többet mondani, hogy másnak már elígérkeztem. Velem is előfordul, hogy a szavak adieu-t intenek, és cseppet sem kedvelem, amikor ez megtörténik. Számított volna, ha többet tudok mondani? Itt állva már oly mindegy.
Számára elképzelhető. Hallgatom azt is, ahogy befejezi és kikerekedő szemekkel meredek rá nevetése közben. Én speciel cseppet sem szórakozom, ahogy zavartan elkapom a tekintetem, pechemre a kabátomra. Egy pillanatig időzök el, majd bal szemöldököm rezzen és kapom felé vissza fejemet. - Tessék? - a kérdés élesen hagyja el ajkaimat. Szusszanva, választ nem várva szólalok meg újra, ha már felhozta a levitás fiút.
- Igen - bólintok egyet. Beszélni. Tekintetemmel követem, ahogy kihúzza magát. - Kettesben és egy pár tucat diákkal. - helyesbítek automatikusan. Utána? Volt utána valami buli? - Utána pedig Marinával voltam - teszem még hozzá. De nem megyek bele jobban, mert fogalmam sincs mennyit tud Móric Ádámról.
Mire tudatosul mire utalgatott, ő már eltűnik a fal mögött én meg nem mozdulok. Kezd felmenni a pumpa. Kiengedem a levegőt, ami felsőtestembe ragadva szúrt. Nem célozgatna ezekre komolyan, amikor ismer. Vagy pont ezért…
Észre sem veszem először, hogy visszaér, csak amikor a ruhákkal matat. Komoly arccal fürkészem onnan ahol állok, odalépek, lassú mozdulatokkal belebújok a kabátba, amíg átgondolom az utóbbi pár percet. Határozottan rántok a textilen. Gerjedni? Kettesben? Ami utána jött? Megfordulok, és rácsapok a vállára.
- Jaj, Móric! Akkora idióta tudsz lenni, ha valami nem tetszik! Pontosan tudod, hogy nem kezdenék ki egy tizenöt éves, másodikos fiúval, akit ráadásul korrepetálok! És ez még viccnek is rossz - nagyon sok szempontból. A táskáért nyúlok ki oldalra. - Sajnálom, hogy nemet mondtam, de ha arra hajtasz, hogy megsérts, amiért megsértettelek, akkor az irány remek - tárom szét karomat. Mert bunkó. És akkor még azt mondja, hogy neki elég elképzelhető lenne. Tényleg azért, mert másnak hamarabb elígérkeztem? Megpördülök és elindulok kifele, hogy ott is hagyjam. Nagyjában addig jutok, hogy kitárom az ajtót, majd értetlen visszapördülök vele szembe. Nem mehetek, hát magát sem érti! Féltékeny lenne? Természetesen, mint barát - ahogy arra már akadt precedens. Barátok vagyunk és ez itt a lényeg. Magam előtt szorosan összefont karokkal állok, az ajtó persze vissza, azzal nekem csapódik. Nagyot sóhajtok, aztán a kilincsben kapaszkodom meg. - Hogyha elkísérsz, beszélünk. Ezt az egészet nem fogom ennyiben hagyni - jóval visszafogottabban mondom, de még nem az igazi. Azért előre figyelmeztetem, hogy nincs olyan szerencséje, hogy némán kullogjak majd - már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A szemforgatást követő szavak mindegyike csak jobban összezavar. Először. Aztán pusztán olaj a tűzre. Mert nem érdekel, ha nem gondolja komolyan. Ismét be kell lássam mennyire sértődékeny vagyok és nem könnyű elengednem a fülem mellett, amiket mond és nem is kell megtennem. Komoly és mérges ábrázatom torzul el meglepődésemben, szempilláim rebbennek mikor ismét, nagyobb elánnal rákérdez arra mégis mi történt a bálon Marinaval. Talán ő is szemtanúja volt, hogy veszekedett Ádámmal? Aggódik érte. Tincsemet simítom fülem mögé, ahogy zavartan elnyílnak ajkaim, hogy válaszoljak, de közben mégsem szeretném kiadni a másik problémáit. Mégis, mit kellene mondanom? Nem sokáig gondolkodnom, gyorsan futnak át elmémen a szavak, de mire egyet is kiragadnék, Móric elsétál hátra.
Mielőtt azt hinné ellágyulok, ez nem következik be. Olyannyira nem, hogy még az sem zökkent ki, amikor hajszál híján neki ütközöm. A sálamat igazítom már a nyakamban. - Tudok magamra vigyázni - hátrálok, megfordulok és lépek ki a hideg levegőre, ahogy jobban összehúzom magamon az anyagot. Ezerszer megtettem már ezt az utat, mégsem mozdulok, hanem várok. Jobbommal piszkálva, a befagyott pocsolyát repesztem meg, majd akaratlan töröm is be a tetejét.
Volt egy elképzelésem arról mit mondok neki. Hogy hogyan hozzam helyre. Hogy nem beszélhet így rólam. Ami kitart addig, amíg a hideg levegőn belém nem fagy a drámázhatnék. Mielőtt Móric elindul, már teszek egy két lépést, hogy előre haladva, magam elé nézve gondoljam át újra. Aztán újra, meg újra. De nem jön semmi, a gondolataim cserben hagynak, a fejem üresen kong, amit szimplán nem értek. Az út felénél járunk, tudom, mert éppen csak rálátok a kastélyra. - Nagyon haragszol rám? - szólalok meg, ebben a csendben akár kiabálásnak is mondhatnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A percek csigalassúsággal telnek. Onnantól, hogy a nevetését grimaszolva elengedem a fülem mellett, még csendben is. A többiek, akik már visszajöttek - vagy el sem utaztak a szünetre - már biztosan a klubhelyiség melegében beszélgetnek, sőt benne van a pakliban, hogy már alváshoz készülődnek. Én meg mit csinálok? Itt baktatok Móric mellett a végtelennek tűnő csendkirályban. Vajon a legtöbb tizenhét éves lány tudna ezzel mit kezdeni? Mert én hirtelen képtelen vagyok eltalálni mivel törjem meg a csendet. Szóval csak egyszerűen megteszem, mielőtt megőrülök tőle.
Az első reakció után csak a távolba meresztem a szemem. A fenébe, hogy ilyen bőbeszédű! Alany, állítmány, tárgy, nem olyan nehéz ez. Sőt, egy igen vagy nem is bőven megtenné. Megtenné, mi? Mintha bolha csípne meg, hirtelen fordulok Móric felé és torpanok meg, mellém ér, én pedig észbe kapva tartom vele újra a lépést. Elég ebből a szerencsétlenkedésből. - Igen. Az én döntésem volt - az ajkaim közt kifújt levegő gomolyog el mellettem. Zalán kedves srác, aki épp annyira tart dolgoktól, amennyire kíváncsi rájuk. Nem bánom, hogy vele mentem, mert túlságosan a másodikos énemre emlékeztet és tudom, hogy ezzel szereztem neki egy jó emléket. Ráadásul jól telt, és azt kaptam tőle, amit vártam: nem csak a korrepetáltam, de a barátom is lett.
- Veled szerettem volna menni - pedig már megtanulhattam volna, hogy az  iskolai bulik egyike sem nekem való. Csak a fejem fáj tőlük. Szabad kezem igazít a sálamon, a másik lassan csúszik a zsebembe. Az ott lapuló boríték azonnal a két ujjam közé simul. - Végül máshogy alakult - felnézek rá, majd újra magam elé.
- Ma éppen nem emiatt jöttem hozzád, mármint nem egészen emiatt - hátra söprök egy tincset. Egyáltalán miért nem maradok csak egyszerűen csendben? Azok után, amiket a fejemhez vágott inkább mérgesnek és sértettnek kellene lennem, mintsem szomorúnak. Komolyan, én leszek a legboldogabb, ha végre véget ér a kamaszkor és racionális, érett felnőtt leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Félreértés ne essék, egy percig sem gondoltam, hogy elfelejtette az egészet, ám bár tudtam, hogy aggasztja, nem hívogathattam ilyesmi miatt karácsonykor, amikor meghitten időt tölthetett a családjával. Azért van egy határ, ha mérlegelünk.
- Nem tudtam, hogy Csermelymenedékre mennél vissza - honnan tudtam volna? - Szóval szívesen beavatnálak, de ezt te tudhatod. Én mondtam, hogy visszatalálok - vonok vállat, majd sóhajtok egyet. Ez nevetséges. - Azért teszed, Móric, mert ilyen vagy - ez így elég tág, de akinek kell az érti.
Mozdulatlan hallgatom végig, ahogy összegzi az egészet, a maga Móricos módján. Ugyan. Nem sírok. Nem is fogok sírni. Pláne nem a bál miatt… Szemeim kerekednek el.
- Zalán? - a hangsúlyom már talán egy válasz, de mellé hevesen rázom meg a fejemet. - Ó, jaj, dehogy. Nem bántott - sőt, inkább én szoktam ellátni a baját a párbajteremben. A légynek se merne ártani. - Ha valaha ilyesmi történne, valószínűleg azonnal szólnék. Vagyis azonnal, miután megpróbálom egyedül megoldani - teszem hozzá, ahogy még néhányat lépünk, hezitálok, végül mégis elkapom a karját, hogy így felé forduljak.
- Figyelj - elengedem, elpillantok a kastély felé, majd vissza Móric arcára. - Szünet van, Móric - a mozdulatot elnyújtva pislogok egyet. Köszönjük, Amélia. Nem egyértelmű az infó cseppet sem. - Ha emlékszel, mielőtt elutaztam Franciaországba, arról volt szó, hogy bepótoljuk. Amíg el nem ballagsz - érzem, hogy kezdek zavarba jönni, hogy a nyakamon végig szalad a pír. De itt már késő lenne abbahagyni. - Miattam nem tudtunk a szünetben elmenni a koncertre, most nem szeretném, ha újra ez lenne és nem találkoznánk, mert ezen nem lépünk túl, aztán végzel - sorolom szinte levegővétel nélkül. - És most kivételesen én hozakodok elő valamivel... - ujjaim közé szorítom a papírt, mielőtt meggondolom magam egy gyorsabb mozdulattal kiemelem a zsebemből. A pizzázóban eszembe jutott, hogy csak hozzávágom és kezdjen vele amit akar, vagy át se adom, végül csak felé nyújtom.
- Mielőtt még elkezdenél tanulni a VAV-ra - jelentőségteljesen nézek rá és húzom visszább a borítékot. - És neki állnál az idei művészetis projektnek - teszem hozzá, mert ezek nem kevés előnyt élveznek minden mással szemben. - Bármikor beválthatod - nyújtom végül tényleg oda, miközben úgy hajt a szívverésem, hogy akár el is repülhetnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sehova se tart ez a beszélgetés, hiába pereg az idő és haladunk egyre csak előrébb a kastélyba vezető úton. A tömör válaszaitól megőrülök, és ha néha nem villantaná meg a normális oldalát, van olyan bunkó mióta beléptem a pizzériába, hogy itt hagyjam. De tegyem meg azért, mert éppen a művész lelke nagy túlzásokkal védi magát? Elment az esze, én pedig most elnézem neki, hogy ne tartsunk ott, mint két éve. Nem füllik a fogam újabb hónapokig tartó csendhez kettőnk között. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudom végül milyen döntést hozott. Megesz ugyan a kíváncsiság, ám ahelyett, hogy rákérdeznék, folyamatosan a borítékon jár az eszem:  van értelme átadnom? Azt fogja hinni, hogy csak kompenzálok a bál miatt? Vagy megérti, hogy miért lépek? Megkímélem az olvasót, a többi tinédzser lány kérdéstől. Amíg aztán a kavargás megakad.
- Móric! - rászólok, mert baromságokat beszél. Ismét. Okosabb annál, hogy erőszakkal kezdje a megoldást, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy szóljak-e neki. Minek gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Nem fog történni semmi baj. Elnyílnak ajkaim, hogy mindezt el is mondjam neki, rá kapom a tekintetem, de végül csendben maradok. Főleg ahogy forogni kezd a rossz irányba, amit csak értetlen elfogadok. - Te tudod a legjobban, hogy ki tudom magam érvelni a büntetés alól - mosolyodom el, ahogy halkabban szólalok meg mint korábban. - Különben is, ne haragudj már meg, de nekem igenis számítana, ha miattam megbüntetnek. Az meg pláne, ha bajod esne, tehát lehet, hogy ilyesmiről inkább ne is beszéljünk? - a végét dünnyögöm már, és hamar latolgatok újra, mígnem nem teszem tovább.
Unja? Lehet, hogy tényleg nem emlékszik, és nem tudom, hogy ez miért esik ennyire rosszul. Hazugság. Pontosan tudom miért. De egy idő után már csak arra vágyom, hogy átvegye azt a fránya borítékot, túl essünk rajta és a hálókörletben legyek a puha pokrócom alatt. Aztán megszólal. Leesik az állam, és csak nézek rá, hogy bármit mondott nekem ma este, eddig ez a legrosszabb! Majd szorosan követi a legjobb, én meg nézem az arcát. Kezem mozdul kezére, hogy még ne nyissa ki a borítékot, mert… - Először is… persze, hogy emlékszem. Nem csodálom, hogy kint tartották őket, mert nagyon jók lettek a munkáid. Gratulálok - bólintok, majd: - Másodszor teljesen elment az eszed, Mórocz Aser Móric? Mégis, hogy érted, hogy felesleges tanulni a VAV-ra? Ez… - hápogok, amíg elengedem, hogy széttárjam a karjaimat, majd teljesen rezignáltan intsek a kastély felé mindkét kezemmel. - Legfőképpen ezért töltöttél itt öt évet. Mi a terv? - kérdezem, de őszinte kíváncsisággal. - Beszambázol és majd lesz, ami lesz? Helyetted sem fogok aludni előtte való éjszaka, ez nagyszerű… ennyire hátradőlni csak azért, mert remek mágus vagy… nem is értem, attól még ez a VAV - talán egy csöppet fennakadtam a dolgon, dehát, könyörgöm, ő sem gondolhatta, hogy elmegyek e mellett. Ami biztos, hogy addig többszörösen is átnézheti a két darab jegyet a szabadulószobához. Nemrégiben nyílt. Tölgyhegyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szemöldököm rezzen, fejem kicsit fordul az irányába, ahogy felnézek az arcára és lényemet szinte áthatja az arrogancia, ami süt Móricból. A keserű szájíz, az értetlenség, a szomorúság ellenére kunkorodik mosolyra ajkam széle, mielőtt legyintgetve elpillantana rólam. Ha így csináljuk, csináljuk így. - Nem? És mondd csak, miért nem? - felsőtestem minimálisan fordul felé, a mozdulattól libben a táskám oldalamon, így kapok a pántja után, de nem pillantok el Móric arcáról. Magamhoz képest bizonyosan játékosabb pillantással fürkészem, mert pontosan tudom a választ. Ezért is olyan fontos nekem. Bármiért is hülye most, igenis át fogom neki adni a jegyeket. És ezért sem húzom tovább a pillanatot, hanem szólalok meg újra. Mert azt tartom, hogy nem szeretném ha megsérülne, vagy megbüntetnék, akkor sem ha itt rángatja nekem a vállát. Ne essen semmi baja. Pont.
Hacsak nem én vágom mindjárt kupán! Felesleges tanulnia a VAVra. Mondja nekem, egyetlen szemrebbenés nélkül, én pedig úgy érzem huzatot kapott a fejem. Annyira azért nem, hogy tisztába legyek vele csak cukkol és nem vár valódi választ a kérdésre, amire először elnyílnak ajkaim. A következő pillanatban már csípőre tett kézzel nézek fel a szemeibe, kihúzva magam, semennyire sem korrigálva a nevetséges különbséget a magasságunk közt. - Azt mondtam, nem? - tűzöm oda, épp mielőtt belekezd. Figyelek rá, Merlinre, de még mennyire. Megemelkedik mind a kettő szemöldököm íve. - Hm - magam előtt fonom össze karomat. - Tudod ezen az indokláson múlott, hogy megcsapkodlak vagy sem - billen a fejem, a kastély felé pillantok, majd vissza rá. - Én biztosan nem így csinálnám, de igazából… hozzád pontosan ez illik - veszek egy mély levegőt. Nem hiszem el, hogy egyetértek azzal, amit mondott. De ez csakis azért van, mert kizártnak tartom, hogy megbukjon. Persze ez nem jelenti, hogy nem leszek éber egész előtte való éjszaka, mert az eredmény sem mindegy.
Vajon látja, hogy mi a cím? Jaj. Ahogy jelenleg állunk… de csak nem menne el Kendével. Vagy mással. Igaz?
- Igen? - dermedek meg kicsit. Megváltozik a pillantása - más lesz, mint eddig bármikor az este folyamán. Egy barátom sem járt még Tölgyhegyen. Behajlítom az egyik lábamat. - Amikor szeretnél, még nem foglaltam konkrétan időpontot, de ismerem a tulajt. Nekem a péntekek a legjobbak és a jövő heti szombat kivételével a többi - gondolom végig, majd a hűvös levegő feszíteni kezdi a tüdőmet. - Utána megmutathatnám a kávézót és a könyvesboltot. A volt sulim, vagy ahol a zongorát oktatom művészeti sulit. Vagy esetleg dartsozhatunk a kocsmában, amiről meséltem egyszer - megköszörülöm a torkomat. - Öhm, finom náluk a habzóbor, házilag készítik - Ki hívja el a másikat azért egy másik városba, hogy nyilakat dobáljon egy táblának? Egy kocsmában? Béna. - Tölgyhegy nem túl nagy, szóval… - persze, a magyarázkodással sokat segítek magamon. Hogyne. - A szabadulószoba ott a legérdekesebb. Tudod, a művészet szóba szokott jönni, de az illúzió sosem, ez pedig kicsit hajaz rá. Mármint a muglik szemével valahol illúziók ezek a szobák - billegetem a fejemet, majd elpillantok róla és a táska pántján igazítva indulok tovább. - És akkor én most el is hallgatok - bólintok. Tényleg eljön. Én meg talán most érzem mennyire rossz érzés lehetett neki, amikor visszautasítottam a meghívását. Fenébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Apró mosolyom közben játszik ajkam szélén az ív, amikor fújtatva válaszol. Szeretek visszaemlékezni arra az estére, pedig tény, hogy még mindig kicsit bűntudatom van, hogy takarodó után tilosban jártam, azonban jó okkal tettem.
Megforgatom a szemeimet arra, hogyha megcsapkodom, akkor sem fog készülni a VAV-ra. Na nem mondja… Merlinre. Annyira lehetetlen tud lenni, hogy az elképesztő. Na jó, azért arra felnevetek, hogy előre szóljak, mert akkor felkészül a maga módján. - Természetesen nem a VAV-ra, hanem a csapásra… - Ugyan már, hiszen mindketten tudjuk, hogy amúgy sem fáj neki. Elég ránk nézni.
Elmondom, néhol hadarom, amit szeretnék, miközben rá pillantgatok, és látom, ahogy a jegyet fürkészi, de nem hagyom abba. Már nem. Bepótolni a találkozást, ahogyan azt még hónapokkal ezelőtt beszéltük, jó ötletnek tűnt. Mert elballag. Azt nem tudom utána milyen tervei vannak, de nem fogok elfelejteni rákérdezni. Ahogy tovább itt ácsorgok több beszédre gondolni sem merek, de nem enged meglépnem. Persze, hogy nem.
A maradék méltóságomat megtartva nézzek fel rá és nyílnak el ajkaim. Érdekli. Arcomon hatalmas mosoly terül el és egyszerre leszek tényleg izgatottabb. - Nem baj, ne is törődj vele, majd szívesen megmutatom - életveszélyes lesz és biztos hogy a végén, valakinek, valamilyét be kell kötni, de ha eljön, én tényleg megmutatok neki, amit csak tudok és egy kicsit is érdekelheti. Istenem, tényleg eljön hozzám. Majd az ütő áll meg bennem.
Randit? Hogy micsodát? De én… Pusztán ködösen hallom beszélni, mintha a víz alól ütné meg a fülemet az elmosódott hang. Most… ennyi idő után, még képes úgy forgatni, hogy randira hivassa magát velem? Amikor szemtelenül elmosolyodik visszahoz, hogy felületesen megértsem, amit éppen beszél. Szemeire kapom tekintetem, mert kimondja újra. Randi. És, hogy azért tegyem oda magam? Hova? Az állomásra? - Tegyem oda magam? - őszinte kíváncsisággal kérdezek vissza, mellé ráncolom szemöldökömet. Zavartan nevetek, mert nem értem, de valamiben nagyon is biztos vagyok. Csípőre tett kezekkel, aprót ingatok a fejemen.
- Figyelj, Móric, én ezt nem randinak szántam. Mondtam volna, ha az - fürkészem az arcát. Szeretné, ha az lenne? - Ha szeretnél velem randevúzni, hívj el, csak ne forgasd ki a szavaimat, kérlek - óvatosan söpröm félre az arcomba hulló tincsemet, miközben a mellkasomban heves iramot diktál a szívverésem, de nem pillantok el róla. Tudom, hogy nem könnyű ide vagy oda elhívni a másikat, de hát, eddig meg sem fordult a fejemben, hogy őt érdekelhetem így. Már régen tisztázta felém, hogy barátok vagyunk. Ajkamba harapva bólintok végül és zsebeimbe süllyesztem megremegő ujjaimat. Ott rejtve vannak.
- Ha tényleg eljössz Tölgyhegyre, akkor megmutatom majd azt az édességboltot, amihez nem lehetsz elég nagy. Ha belépsz, minden csillag úgy áll, hogy ismét gyerek legyél - mesélem, ahogy lassan tovább indulok a kastély felé. Sálamat igazítva nézek rá oldalasan, somolygós arccal. - Mondjuk te éppen megkönnyíted a csillagok dolgát - mosolyodom el, majd lépkedek tovább.
Lekéste miattam a vonatot.