Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ő sem tévedhetetlen, akármennyire szereti magát annak nevezni, vagy éppen gondolni, nem mindig a tökéletes lépéseket teszi meg. Most az lett volna ugyan, hiszen a nő, akinek gondolja, ha ugyan nem is szoros, de egészen közös hangot találtak meg néha, nem kell senkinek sem kifejteni, hogy mifélét, bár már azóta a nőnek talán lett is valakije, azért az apró játékok beleférnek, mint ez, aminek szánta. De hát, nem úgy sült el, ahogy akarta, mert ugyan meglepetés volt ez, azonban nem az a fajta, amit az ember olyannyira szeret. Sőt. A sikolya pontosan azt mondja, hogy mindenre számított talán, csak erre nem, bár ez nem zavarja, nem riadt meg, csak kissé nagyobbra nyílnak a szemei és a füle cseng, hiszen egészen közel volt, amikor elkapta. Páran feléjük néznek, hogy mi a franc történik, kell-e közbelépni vagy csak jó emberek módjára, bámulni valamit és semmit sem tenni, azonban nem látnak sok mindent – vért nem, további sikolyok nincsenek, így mehet az élet tovább. Más azonban akad…
- Woah, woah – mert arcáról azonnal esik tekintete a tenyerei felé, mert ha a bőre forróságát az azt takaró rétegek miatt nem érzi, a szemei túl jók ahhoz, hogy ne lássa a lényeget. Kicsit hátrébb kapja a fejét, hosszú karjaival tartja ki, így is szinte meglegyinti a röpke, pillanatnyi forróság, vagy csak úgy érzi és elméje csapja be csupán. Elengedi, ujjai csusszannak le a derekáról és mégis, tekintete tapad az összezáródó ujjakra.
- Asszem, nem tudom mit művel civilként, nem is fontos – mert már nem. Amennyire nagy hévvel akarta köszönteni, úgy legyinti el és ennyi, dobja is félre az egészet, mert valami olyasmit látott, amely sokkalta érdekesebb. Minden képességért némán adózik, főleg annak, azért, amelyek születés óta, még ha rejtve is, de az emberben pihennek. Lehet tanulni bármit, az elemek mégis azon kategóriába tartoznak, amelytől lúdbőrzik tetőtől talpig, egyelőre a jó fajtából, látott már olyat, aki elől jobb volt menekülni. És ez a nő… Nem kér engedélyt, kinyúl, szétbontja a nagyon tiltakozó karokat, finoman veszi kezeit ujjai közé és emeli fel, hogy mutatóujjával noszogatva a finom, törékeny ujjakat, arra bírja, hogy nyissa ki tenyerét, hogy mintha ott, a marokban őrizné a lángot.
- Ez még kiválóbb – pillant fel és tekintetét fúrja a másikéba, valami izgatott villanással a sajátjaiban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kinek micsoda, ő hamar túltette magát azon, míg a másik némán hordja ki a riadalmat. Talán ezt látja a tekintetében, talán azt, hogy mégiscsak fel akarná képelni, de nem akar valami szappanopera-jelenetet rendezni, mintha muszáj lenne. A lépés így jött ki, azonban az, hogy közben találkozik valamivel, olyasmivel, amely még az ő, igencsak vad és sötét világát is lenyűgözi, vér sem kell hozzá. Nem, mert még szinte ki is követeli, ugyan kellemes és cseppet sem akaratos – csak kissé, csak kicsit – mozdulatokkal, hogy láthassa, hogy engedje csak. Igen, veszélyes. A tűzzel eleve játszani, no de, ha egy irányíthatatlan erő az, még jobban. Sosem volt egészséges veszélyérzete, sosem félt, hogy megégeti magát, hogy lángok marnak jelet a bőrébe. Megtörténhet, ha nem vele, mással, most azonban csendesen adózik  a látványnak, ami, és most jön a feketeleves, nem egy nő és annak minden formája, tartozéka, hanem a lángoknak. A nő kezeit tartja, mintha csak egy lámpás lenne és ujjával közelebb húzódik a lángokhoz, éppen addig, hogy érezze, bőrét karistolja a forróság.
- Eljön majd annak is az ideje. Akkor, jól sejtem, friss? – tudja, hogy a hogyan téma általában tabu és nem éppen kellemes dolog, nem kell firtatni. Tudna mit kezdeni a tűzzel, hazudna, ha azt mondaná, most nem irigy, pedig az, mélységesen, amennyire csak lehet. De nem, ezt nem tudja elvenni, nem lehet az övé. És valóban, ha jobban megnézi, több jele nem is lehetne annak a tűznek, ami benne tombol – a tincsei lángolnak, szinte izzik az egész alak, nem csoda, hisz éppen nem olyan rég rántotta ki a békés burkából.
- Míg valami valódi, valami nem, a lényeg egy és ugyan az. Az irányítás, az pedig a kezedben van – a nő keze mellé emeli saját tenyerét, fókuszál kettejükre és mégis, pontosan arra az energiára és porcelánfehér bőrre, amin táncolnak. Saját ujjait kitárva az övéihez hasonló lángokat képzel, majd jelenít meg, mintha egyek lennének, és mégsem, mert míg a nő nem irányít, ő nagyon is. Mégis, egymás mellett, szinte egyszerre táncolnak az apró lángnyelvek.
- Mindig is irigyeltem, az öcsém az. Az övé a levegő – zárja össze ujjait, a lángok eltűnnek, ő pedig sikeresen elárult valami olyat, ami se nem Ruben, se nem Arion, hanem valaki, valaki a mélyről, talán az eredeti. De nem engedheti meg magának, hogy most ennek bármi jelét adja.
- Ki, köszönöm. És elnézést, az előbbiért. Nem akartam előcsalni – pillant ismét végül arcára, ahogy elengedi és leereszti saját kezeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem épp megszokott ez tőle, és ezt nagyon jól tudja, érzi, csak éppen nem érdekli. Mindig kell valami új, szokatlan vagy csak éppen bármi, amely nem a megszokott, hétköznapi rutin. Teljesen kivan tőle, neki hiába van, mindig fel kell borítani alkalmanként, hogy minden békés maradjon benne. Mikor mi, ma nem számolt vele, nem számított rá, épp ezért kap annyira utána szinte. Pedig nem éhes, nincs éhsége a változásra, csak vannak esetek, amik talán a benne pihenő, de sokkalta csendesebb tűzre kapcsolnak nagyobb lángot.
- Nagyon mókás. Egy évek óta birtokló is lehet bizonytalan használója, de már értem. Friss, és vár még arra a világ, hogy égjen – sosem lehet tudni, minden lehetséges, látott mindenki karón varjút, vagy épp kirívó eseteket, tehát a kérdés sem teljesen értelmetlen, ha azt nézzük. Talán neki igen, mert abba sorolja magát, ami a nyilvánvaló kezdő, de indulatai mindenkinek vannak. Lehet, hogy neki meglepő az érdeklődés, magának azonban nem, hiszen valahogy eszébe jut valaki, akit rég eltemetett magában, most mégis eszébe tud, mert miért ne lökne fel az agya ilyen emlékeket. Fura hely az, többnyire állandó mindennel, néha azonban meglepi, mert, ha nem is tudná elismerné, de nem ő irányítja néha a gondolatait. Nagyon nem. Most leginkább a tűz, melyet csendben figyel, csendben adózik neki, majd eléri a nő hangja is, majd aprót rázza a fejét csak rá. Kezdetben semmi sem irányítható, ő sem volt különb, bár az illúziók kevésbé veszélyeztetik mások vagy épp a saját életét, mint a tűz, amely valóban; világokat égethet fel.
- Még nem, de idővel, ott lesz. Ez még csak a kezdet, ingyen meg nem adnak semmit sem – vigyorodik el, hogy itt nem fizet, csak tanul, de azt sokat. Az már nem rajta múlik, hogy ítélik meg, veszélyes vagy sem, ez már mások dolga, sokszor húznak rá olyanokra is bélyeget, akiknek csak több idő kellene, nem teljes és abszolút tiltás. Nem tudja, nem ismeri a nőt, ez tény, nem tudná megmondani, valóban képes-e rá, valóban túlnő-e rajta, vagy csak egyszerűen, majd belejön. Inkább mutat neki, húzza elő a saját lángjait, azoknak tökéletes képét. Itt már mindent ő irányít, minden a sajátja. Bólint egyet a kérdésre, hogy az, mi más lehetne, mert akkor nem így nézne ki, akkor is érezné a hőt, amely most csak játék, semmi több. Ahogy jön, úgy tűnik el végül.
- Sehol sem volt bunkó – ráncolja a homlokát, mert ha az lenne, nos, igen. Ez számára nem az, nagyon is ismeri, eleget gyakorolja, hogy tudja, közel se járt hozzá, a saját mércéje szerint. Jobb talán. – Igen. Diákkorom óta a kedvencem, sok helyen alul is értékelt. Minden képesség csodás, ne érts félre, én értékelem. Lehetőségek tárháza, ki mire használja, kétélű fegyver. Azonban, a kellemetlenségért cserébe, elfogadsz egy kávét? Szívesen hallgatnám, eddig mit tapasztaltál a tűzzel. Ha nem vagyok tolakodó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez egy jó nap arra, hogy semmire, de legalább már nem fájlalja a bal vállát, amelyet egy óvatlan mozdulatban sikerült kiugrasztania. Azért, a biztonság kedvéért köröz párat karjával, majd leengedve lép ki a házból és indul meg a hoppanálási pont felé. Csak a szokványos körök, hogy holnap legyen ideje elugrani a bár ügyeit intézni, ha már megnyitott, sikeresen, ne hulljon azonnal a porba, bár megnyugtató a gondolat, hogy a söpredékkel is sikerült dűlőre jutva egy tökéletes kapcsot kialakítani, amelyben elhiszik, hogy ők a nyertesek, holott… De hát, nem kell mindent tudniuk, ahogy senki másnak sem, pont nem azt, hogy merre tart. Mégis, mivel már egy ideje itt él, bőven van kinek biccentve visszaköszönni, ha épp jelez felé, lépteit elnyújtja és sietősre veszi néhol, hogy ne kelljen felesleges köröket futnia, mert ahhoz semmi humora sincsen, a bájcsevej maradjon meg későbbre. A zsebébe túr, hogy cigarettára gyújthasson, a füstöt pöfékelve kanyarodik jobbra, célja felé, mit sem sejtve, hogy igen hamar mi éri utol. Épp gyorsan lebontja a kis napi tervét, amikor nevét hallja – a csókolom szóra nem reagált volna, még így se –, ráadásul üvöltve. Összes pihéje égnek mered a tarkóján, mert a franc sem így akarja visszahallani a nevét, ezer más kellemesebb módja van, ezer más embertől akár, de ez az egy, már most morog, hogy nem futott, mert akkor már a közelben se lenne. A háta mögé sandít, de már mindegy, süketet se lehet játszani, mert hirtelen terem mellette, ő meg az ég felé mereszti a szemeit.
- Megint te? – mintha tegnap találkoztak volna, de nem, a bál óta nemigen láthatta, az pedig nagyon régen volt. – Mondtam, hogy ezt a bácsizást hanyagold már – viszketni kezd tőle a tenyere, úgy nagyon, így inkább a zsebébe mélyeszti azt, amelyikben nem a bagó pihen.
- Milyen kedves vagy, hogy helyettem is örülsz. Hát akkor, sok sikert az illúzióhoz, bizonyára már biztos ügyes vagy benne – mert a fene se akar arra gondolni, hogy ő ezt direkt azért mondja, mert vele akar gyakorolni. Azt ugyan nem gondolhatja komolyan, de nagy kegyesen pillant felé.
- Tudok még valamiben segíteni? – mintha amúgy megtette volna. Komolyan, miért van rátapadva?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már előrébb van, mint ahonnan indult, lehetne ezt mondani, de ez senkinek, főleg nem neki lenne lelkesítő. Látni rajta, hogy lassan inkább vágná le a kezét, mintsem tovább bámulja az ékszert. De mivel az nem opció, maradnak a kísérletek.
- Klassz, több mint a semmi. Jövő hétre lekerül rólad – mint valami jós, úgy mondja, sőt, jelenti ki, mintha rajta is múlna, esetleg ő csatolná le a kezéről egyenesen. Nem, neki ehhez továbbra sincs köze, biztosan meg tudná oldani, ha akarná, hogy eltűnjön. De nem akarja, nem is lenne kellemes, amit utána kapna. Na megy a gyerek se fejlődne. A szavaira azonban felröhög, mert elképzelni se nehéz azt, amit magyaráz. Növeszthetett volna frufrut, hogy elfedje, vagy sapkát egész nap hordani is kellemesebb, mint a pecsét. Kellemeset hahotázik a lelki szemei előtt álló képre.
- Egész humoros alakok, hogy ilyenekkel riogatnak titeket. Nem is értem, miért végül karkötő lett belőle – csóválja meg a fejét, de megérti, akkor inkább a harang. – Annak a hangját ügyességgel el is tudnád rejteni, talán még a külsejét is, szóval, nem járnál rosszul – még lehetőségeket is ad, mert ki tudja, mit kapnak tényleg a következő lépcsőfokon. Lehet semmit, sőt. Csak egy rakás feladatot. Vajon akkor is így fog hozzá rohanni, hogy gyakoroljanak? Na az szép lenne…
Pedig most sem vészes, sőt, több mint amit lehetett remélni, mert itt adja a dolgokat, tippeket, a kölyök betartja, megtartja és még az se zavarja, hogy itt ül mellette valaki, beszél néha, bagózik. Ahhoz képest, hogy az előbb még egy távoli nevetés összetörte az illúziót, amely most ugyan egy kicsit megremeg, de hamar ismét szilárd és valósnak elmenő kép. Még a végén könnyen fog rábólintani arra, hogy jön és kér, mert ő meg szívesen nézi végig, hogy megint ügyes. Az illúzió, mint képesség, olyan dolog, amit sosem tud levakarni és ledobni úgy, hogy ne kapjon rá azonnal. De egyelőre ennyi elég volt belőle, nem húzza tovább, egyszerűbb feladatot ad számára. Vagy ki tudja, majd a végén kiderül, akar-e még vagánykodni.
- Menő? Nem áll jól, nem örülnék én se, ha velem lenne mindig – mintha ez lenne a legnagyobb gond. Mások, ő ebben az állapotában már leszarná, a gyereket joggal zavarja és irritálja a jelenléte. Tartja a karját tovább és figyel arra, amit magyaráz, aprókat bólintva.
- Áhhá, óraszíj – forgatja kicsit a kezét, majd az meg is jelenik. Nem csálé, nem szakadt, egyszerű, mintha műbőr lenne és mégsem az, mert fémnek tűnik. Hasonul jelenleg a karperechez. – Ez sem rossz, bár kibújtatni és megfogni több munka, tény. De faék. Vagy lehetne csat – rázza meg a kezét, most az órák egyszerű, pattintást igénylő csatja jelenik meg. – Ez sem mega, viszont – körmét nyomja a csat pecke alá, egy apró mozdulat és látványosan könnyedén rázza le a karperecet, a saját tenyerébe ejtve. Ez inkább álomkép a másiknak, mintsem eredmény. – Kinek mi a könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Aztán, hogy mi sikerül, azt majd a srác éli meg és nem ő, mert nem fog a háta mögött állni és kérdezgetni, hogy halad. Ha találkoznak és mesél, az más, áll elébe, ha már most is ilyen jól bírta, ami meglepő. nem érzi azt, hogy megfojtaná, sőt, még segített is, tartottak egy rögtönzött kis gyakorlati órát és láthatja a másik is, hogy nincs itt semmi ördöngősség, csak annak hitte. Oké, ez logikus, könnyebb átmenetileg feladni, meg megrekedni, mint folyton csak teperni előre. Neki is jobb érzés a siker, még ha az jelenleg másé is. Attól viszont végképp nem fél, hogy kap egy következő átkos dolgot, amit legszívesebben lekaparna magáról. Lehet a mostani is tovább tart, viszont, az sem egy pecsét a homlokára. MIndenben van valami jó.
- Vagy úgy. Csak az elején érzed annak, aztán majd neked is csak ennyi lesz. Bizonyára már most is van olyan illúzió, amit kisujjbócsupán leml rázol ki - érti ő azt, hogy most mennyire kapja fel a fejét arra, hogy könnyen megy. Lemásolta csupán, semmi több, nem tette bele azt a tartósságot, ami a másik csuklóján pihenő darabon van. Addig, ameddig díszeleg rajta, bőven elég ideig tart ki. Ahogy a srác magyaráz, úgy követi lépésről lépésre, változik és változtatja a karkötőn lévő dolgokat. Aztán, csupa jó szívességből mutat egy másik módszert. Komolyan lassan már tényleg jóságos jelzővel fogja illetni ha nem is magát, de ezt a napot biztosan. Vagy talán tényleg rettentően elfogult, ha illúziókról van szó vagy valami különlegességről.
- Naugye. Bár kinek micsoda, az kell, ami könnyen enged - tűnik el most már a másolt karkötő, hiszen neki nincs rá szüksége, együttérzésből meg neki nem áll magán tartani. Lejjebb simítja ingjének feltűrt ujját miközben a másik próbálkozik. Ez igen, van benne kitartás, de még annyi bizonyítási vágy. Valahol ez saját magára emlékezteti, ő sem hagyta addig nyugodni a mesterét, ameddig nem sikerült valami. Még ha vért is izzadt vele.
- Nnnna, most már tényleg meglepsz, kölyök - biccent felé elismerően, ahogy tekintetével követi azt, ahogy végül megjelenik végül az előbb általa felbukkant csat pontos mása. Apró vigyorral figyel, pillant a másik kezére, amellyel odanyúl, hogy megpróbálja kikapcsolni. Sikertelen. Ez sem lepi meg, de nem azért, mert lemondott róla.
- Nyugalom, ma már nyertél egyet. Ha így folytatod, holnap is, később is nyersz - veregeti meg a vállát, hogy ettől még nem biztos, hogy maradnia kell a tervnél. - Gyakorold mind a kettőt és az egyik egyszer sikerülni fog. Ha a nehezebbet nyomod előre, akkor meg főleg - ez ilyen. Aztán majd, amikor az ő tenyerében koppan majd a karkötő, meg fog lepődni.
- Hát szívesen. Több van benned, mint amit a rozzant asztalt látva hittem - dől hátra és gyújt rá, hogy akkor ma már nem nyüstöli mással, mert a végén tényleg eldurranna az agya. - Kíváncsi vagy még valamire?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ritkán kap olyan baglyot, amely az iskolából jön. Pontosabban soha, ez azonban eddig nem zárt ki senkit, csak éppen nem kért belőlük. Épp a kádban ücsörgött, amikor kocogtatott az a vacak madár. Kimászva kaparintotta meg a levelet, majd olvasta el. Már a feladó is egészen meglepő volt, bár valahol gondolhatott volna arra, hogy üzenni fog neki. Felrémlik, ahogy a srácnak, teljesen váratlanul adott tippeket, leckéket arról, hogyan legyen jobb és ügyesebb abban, amit választott magának. Voltak apró hibák, többnyire a koncentrációval, amit, ezek szerint sikerült kiküszöbölnie vagy sem, majd megtudja, elvégre csak annyi szerepel ott, hogy menjen. Bár sejti, miért, nem akadékoskodik – vagyis de, mert nemes egyszerűen nem ír választ. Izguljon csak, hogy ott lesz vagy nem. Mára úgy sincs olyan vészes dolga, kezéről már levakarta azt, amivel az elmúlt éjjel kellett foglalatoskodnia, a tag dalolt, mindenki más pedig örülhetett. Ideje visszahúzni az ismert arcot.
Felöltözött, a tőle megszokott módon, mégsem teljes pompában. Van egyfajta stílusa, így neki az egyszerű is tartalmaz öltönyt, még ha ez alatt most egy fekete póló szerepel. Farmert sem nagyon hord, most mégis felhúzott egyet, már-már slampos, csak éppen valahogy arra nem képes. Valamit mindig alkot. Az órára néz, majd elindul, ráérősen, nem aggasztja magát azzal sem, ha késik, mert arra mindenkinek joga van. Neki meg főleg.
Egy füstfelhőt fúj odébb, amikor meghallja a nevét. Azért ennél diszkrétebbre számított, ahogy szinte összerezzen a hangra a bensője, úgy hunyja le pár pillanatra a szemeit és vesz egy mély levegőt. Nem, nem fojthatja meg, még ha kettő is van belőle. Megáll végül, az első táv felénél és ott várja be, míg elég ér. Addig eloltja a csikket, így pont akkor pillant le rá, amikor közli.
- Nnna, csak nem? - csak de. Elsőre csak komoly arcot vág, szemöldökét felhúzva, mint aki kételkedne. Aztán végül előbújik egy félmosoly és megveregeti a srác vállát.
- Ebben nem is kételkedtem. Gratulálok hozzá. Csak így tovább – hiszen még nincs vége, ezt nagyon is jól tudja. Kezét leeresztve vágja zsebre és figyeli apró bólintásokkal. - Fogalmam sincs ki a dudi, bár azt pont nem mondtam, hogy a padlón fetrengj – nem tud mégse nem vigyorogni, miközben orrnyergét dörzsöli meg arra, ahogy elképzelte, hogy ott fekszik, átlépkednek felette, kikerülik, miközben az illúziók meg mennek. Oké, drasztikus, mégsem egy szar megoldás. - Szuper. Mondtam én, hogy csak ennyi kell, akkor épp nem hittél, mert azonnal akartad. Nos, azért egy forgalmas úton ne fetrengj, de hajrá. Nyomasd tovább, hogy tényleg semmi se zökkentsen ki – és ennyi volt? Bár persze van, ami igenis mozdítsa ki, de arra nem tér rá. Azt hiszi, ennyiért hívta ide, így helyet se keresett leülni.
- Nincs mit. Mondanám, hogy szívesen, de akkor rontanék a nevemen – valahol meg mégis, mert hát, át kell adni amit tud nem? Nem. Ez kivétel, semmi több. Még a másiknak se tenné meg, hiába nem tudná őket megkülönböztetni, épp ki áll elébe. - Ráérek-e? Attól függ. Elvileg igen, azért is jöttem. Mert? Meg akarsz hívni valamire? - mire gondolna az ember. Egy bambira, kólára? Hogyne. Így hát vár, míg megtudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A telefon kijelzőjét nézi és hatalmasat sóhajt. Tudna mit írni, csak azt nemigen szeretné senki sem olvasni. Értékeli, hogy a technika erre is elért legalább ezen a szinten, hiszen a bagolyhadból kinek nincs elege, sokkal praktikusabb is, csak éppen pont olyan személytelen, mint egy levél. Nem tud odanyúlni, hogy elkapja a torkát és addig szorítsa, ameddig bele nem lilul a feje. Végül mégis nem létező megbocsátásáról ír, majd rövid váltásokkal új időpontot találnak és helyet. Ez is csak azért kellett, mert elviekben erre járt volna és akkor kellemes a hasznossal, azonban éppen nem kellemes. Nem szereti az olcsó tömeghelyeket, talán látni is, ahogy kitűnik a tömegből, ide túlöltözve. De a félig üzleti megbeszélésnek már csak ad valami küllemet, úgy néz ki, mindhiába. Így kénytelen lesz megenni, amit rendelt, bár még nem ért ide. A telefont az asztalra dobva dörgöli meg arcát, majd kortyol az italba. Maximum amikor ideér az étel, be is csomagoltatja és elviszi Kim-hez, neki vélhetően a nap bármely szakaszában kedveskedésnek számít egy pizza, ámbár az sem árt, ha magába táplál valamit, mert az üres gyomorra ivás otthon, majd itt, nem épp egészséges étrend. Egy szeletet kibír.
A hely hamar megtelik, meglepi őt is, mennyien tódulnak be és kapkodnak a helyek után. Az ő asztalához azonban senkinek nem volt bátorsága, így örömmel dől hátra. A tömeg egyenlő azzal, hogy nemigen sietik el a kiszolgálást sem, az órájára pillant, mintha türelmetlen lenne, de leginkább csak szabadulna. A tömeggel nő a zsivaj, a hangerő és az olyan témák száma, amik sehol sem érdeklik. Türelmetlen sóhajt fel, amikor észleli, hogy közeledik valaki felé.
- Na végre – dörmögi, végül azonban csak egy srác áll ott, tálcával és nem neki szánt étellel. Helyet keres. Íme az első és egyetlen bátor versenyző. Csendben méri végig, ahogy ott ácsorog, majd végül vállat ránt. Nem marad sokáig úgysem.
- Nem haragszom. Tedd le magad – mutat az üres hely felé. Úgy néz ki, elfelejtették, hogy itt ül, vár, vagy túl nagyot kért? Korántsem. Mindegy most már, elteszi a telefont és újra kortyol egyet, miközben figyeli, ahogy újdonsült asztaltársasága helyet foglal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nyilvánvalóan diák, hiszen fiatal fizimiskája abba illik bele, hogy a kastély egy lakója. Érdekes arcok jönnek onnan, még ha nem is beszél velük, csak látja őket egy nyitott napon sétálni, létezni a faluban és néha igencsak felcsúszik a szemöldöke. Vannak arcok, amiket élből beverne, a másik fajtának mást verne be és akkor még a nővé cseperedő lánykákról nem is beszélt senki sem. Néha, egészen öt percig úgy érzi, szívesen szétnézne tüzetesebben, valami koravén diáknak vagy fiatal oktatónak kiadva magát, hogy aztán rájöjjön, csúnya vége lenne annak a napnak. Mert az érdekesek mellett sok a sallang, a senki, akiktől bizonyára hamar elszállna az agya és abból semmi jó nem származna. Így, végül hamar elveti, hogy neki ott bármit kéne tennie, akár a közelébe mennie és ezt azok is tudják, akik a feladatokat szórják ki. Mindig emlékezteti magát, hogy ott vannak gyerek gyerekek is, mint az Előkészítőben, amely a másik tabu hely, így könnyű távol maradni. Hiába van itt már régóta, ha egyszer nem szerette meg a kölköket, nem lett hozzá türelme, akkor már nem is fog. Közben szemöldöke szalad feljebb, ahogy a srác, miután bénázik egy sort, sót dobál maga mögé. Valahol rémlik neki a babonás dolog, ahol létra alatt átmenni meg hasonlók miatt rettegnek az emberek, hogy ebből baj lesz. Pedig tükröt tört már, nem is egyet és nincs balszerencsére, se hét év, se semmi. Totál felesleges.
- Ennyi erővel köpködhetnél is – jegyzi meg szárazon, hogy a másik kedvence az. Egy öregasszony látott eddig, aki az egyik vásárról hazatérve macskát látott, aztán köpködni kezdett. Mivel épp mellette haladt el, kerül a cipőjére is, így egy jót veszekedett a vénséggel, mire feladta, mert már nem volt ép az elméje. Ha a srác ezen felbuzdulva leköpködi az asztalt, lehet átrendezi a fogsorát.
- Ahhoz ez kevés. De tessék – tolja oda hozzá. Persze, az ő ízlésével van a gond, hiszen neki a pizza elég snassz étel, oda sem neki, nem ehhez van hozzászokva. Kortyol párat, mielőtt újra falatot tenne a szájába. Persze, késsel és villával, mert kézzel nem eszik, mint az itteniek nagy része, ehhez szokott hozzá. Hosszú lábait nyújtaná ki, mikor ütközik a srácéval, így kénytelen visszahúzni azt, száját elhúzva.
- Ne haragudj – megszokta egyedül, most jó lesz így is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Adhatna neki egy üveg italt, pezsgőt, de amennyire ennyiből ismeri, ő kilocsolná az egészet, mint az autóversenyzők szokták. Mondjuk, diák, jobb is, ha mást nem csinál vele, őt meg előveszik, hogy kiskorúakat – az, nem? A fene tudja – itat le. Tapsolhatna, de ahhoz elő kéne venni zsebéből a kezét, no meg, nem olyan alak, de tekintete valóban elismerő és már-már büszkr. Ritka az ilyen.
- Egészségedre – nem, most sem érti ezt a szófordulatot, de el is engedi az egészet. Biztos valami barátféle, modern szavakkal helyettesítve. Lehet ilyenkor érzi magát öregnek? Megeshet, még ha az ősz hajszálak elkerülik őt szerencsére. Túl hiú még ahhoz, hogy felfedezzen egyet is, bár, ha sokat lóg olyanokkal, mint ez a kölyök, megeshet, hogy kínjában még elő is jönnek.
- Ez való igaz. Jó, elismerem, ha idióta is, de ötletnek kiváló volt – a kivitelezés meg már az ő dolga volt tényleg, így egy szava sem lehet valójában. Nincs is, mert felőle az M7-es pályára is mehet, csak félő, ott nem állnak meg neki és egyhamar egy eleven fekvőrendőrnek illúzionálhatja magát, úgy örökre. Na, most lássa lelkét akinek kell, ilyet (még) nem kíván neki. Nem lóg a nyakán, akkora katasztrófa sem, maradhat. Szemöldökét vonja fel, ahogy pózba vágja magát és lopva körbenéz, hányan is látják most. Ebben a pillanatban szívesen tesz úgy, hogy nem is ismeri, nem vele van és minek integet itt az ég felé, de nagyon nem kapnak pillantást. Azért külön öröm, hogy egy mágusvárosban is több kell a figyelemért.
- Jöhetnék a közhelyekkel a türelemmel, de azoktól nemcsak te, de én is agyfaszt kapok. Megkíméllek. Így tovább, a pozitivitás fél siker – vannak esetek, amikor nem, de most nem megy bele semminemű betegségbe vagy elmeállapotba. Potenciál van a gyerekben, kreatív, az pedig külön jól jön ahhoz, hogy alkosson. Felnevet arra, ahogy az utat emlegeti.
- Hát persze. Aztán kiszáll valaki, hogy mit bohóckodsz ott és úgy állontöröl, hogy elfelejted a nemedet is. Csak óvatosan – mintha féltené. Inkább a világot? Lehetségesen jobb lenne, mint tőle, akinek illúziói a kisebb hányadosban ártatlanok. A gyakorlat folyamatos, használja amikor lehet, bármire, bármikor, így valóban szerencsés helyre jött. Bár azt, amit ő tud és amik az ő fejében vannak, mint talon, jobb lesz nem átadnia a másiknak.
- Beszélgetni. Ez aranyos. Csak nem hiányoztam? - vigyorodik el, bár fogalma sincs mi más téma lehet az illúzión kívül. Nemigen egyforma körökben mozognak, végül mégis vállat von. - Üljünk. A kávézó? A cukrászda aranyosságától hányingert kapok – fintorodik el, a kávézó pont megfelel igényeinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ha ennek a kölyöknek arra van szüksége, hogy egy Ruben kaliberű emb er ismerje el, akkor vannak bajok a fejében. Jó, mondjuk semmit sem tud és ismer, így aztán nem is kell aggódnia, amúgy sem tenné, itt úgy néz ki, hogy minden biztonságban és rejtve van, mintha süket és vak lenne a világ mindenre. Tökéletes, kár hogy annyira rühelli ezt a helyet, hogy arra nincs szó.
- Pedig már ki akartam keresni neked egy idézetet – vigyorodik el féloldalasan, hogy igen, pont úgy néz ki, aki minden reggelét azzal tölti, hogy lapoz egyet és felsóhajt az adott naphoz ajánlott idézet láttán. - Aham. Mindenki. Miért is fontos a közeg? Az egyetlen, akinek ez számít, az te vagy. A mindenkiben több lesz az, aki le se szarja, hogy te éppen mit alkotsz és miben vagy jó – mégis közhelyel és bölcselkedik? Nem. Ez inkább a kegyetlen igazság. Parádézhat a srác amennyit akar, a legtöbb arra se fogja méltatni, hogy odanézzen. Persze vannak esetek, amikor mindenképp kell és mindenképp megélik, de hát… az más. A lényeg adott. Ha másokra és az azoknak való megfelelésre koncentrál, meg fog rekedni, nem előre haladni. Annak idején ő is így volt az elején. A családnak, a valódi vérnek akart megfelelni és kitűnni, és lófaszt nem ment előre. Amikor elengedte őket és csak magának dolgozott, minden megváltozott.
- Ijesztő lennék? Miért – vonja fel a szemöldökét, ahogy visszatér a jelenbe és oldalra pillant a másik felé. Szemeit forgatja meg csak, az emberek azonban annyira mégsem félnek, túl sok olyan felesleges ember akad, aki beszélni akar vele vagy bármit. - Drága vagyok, ha túl sok a pénzed, lehet róla szó – mintha komolyan venné és mintha a másikat meg kellene védeni. Inkább a világot tőle. Most is forog egyfele, majd vissza, mert azt se tudja merre van arccal és ezt Ruben türelmesen kivárja, minden szó nélkül, de sejteni, hogy azért arca vigyorra nyúlik és odabent röhög. Ügyes, csak megleli merre.
- Hmm? - lépked immár mellette a kávézó felé. Bólint egyet, hogy az oktatók elfoglaltak, bár pont ezért oktatót, hogy ezt velük ossza meg. Ezek szerint valamit szarul csinálnak. Mindegy is. Belép a srác után, majd letéve magát, már tudja, hogy a szokásos feketét fogja kérni.
- A tanácsom. Nos, ne kímélj – bólint rá, ismét, mint annak idején. Lehetne jobb hobbija is, mint kölykök pesztrálása.