Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Minden valamirevaló normális ember hasonlóan kellene, hogy reagáljon szerintem erre a levélre. Jó nem feltétlenül fakadna mindenki sírva, de hogy meghatná az, amit olvas, azt biztos. De hát persze a legtöbbek szerint nem is létezik a pirosruhás, úgyhogy mindegy is. A meghatottságomra pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy megnézhettem egyáltalán. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzem úgy, hogy ez hatalmas nagy megtiszteltetés, de mindenesetre mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy így történt.
- Lehetséges, hogy van. Bár talán nem olyan gyakori név, mint mondjuk egy Smith – azt már hozzá sem teszem, hogy szerintem ha csupán annyit írna, hogy Thomas, hát akkor is pontosan be lehetne azonosítani, hogy igen, ő az a srác. Ilyen fiú nincs még egy ezen a világon, sőt, az egész univerzumban. Multiverzumban. Úgyhogy nem hiszem, hogy össze lehetne keverni bárki mással.
Abba viszont hiába reménykedtem, hogy nem gond hogy felhoztam az örökbefogadás miatti névváltoztatás dolgát. Azonnal leszűröm a reakciójából, hogy de, az. Nem úgy baj, hogy ez ilyen kerülendő téma lenne, amiről soha de soha nem szabad beszélni. Úgy baj, hogy most még nem áll készen ezekről beszélgetni. És ahogy hallom, még Liam bácsival sem beszéltek róla.
- Bocsánat, hogy felhoztam, hiszen persze, ez még nagyon friss, ráértek megbeszélni meg eldönteni mindenfélét – felelem halkan úgy, hogy minden egyes kiejtett szóból érezni lehet, hogy tényleg mennyire sajnálom, hogy előrángattam ezt a témát. Még a vonásaim, testbeszédem is ezt tükrözi. Nem is mondok ez után semmit, várok, időt hagyok neki, hogy visszazökkenjen egy vidámabb útra. Viszonzom azt az erőltetett mosolyt, tekintetemben egyrészt megértés, másrészt pedig még mindig bocsánatkérés látható.
- Nincs kedved sétálni mielőtt visszamennél a kastélyba? Nem igazán volt még alkalmam megnézni a feldíszített kirakatokat – állok elő a javaslattal rápillantva az üres tányérra, meg pohárra előttünk. Meg az órára, hiszen még van egy kis időnk. Ez legalább egy jó ötlet tőlem, vidám karácsonyi fényeket, díszeket nézegetni csodaklassz dolog. Garantáltan hangulatjavító. Ha meg még kérek is elvitelre forró csokit, hát úgy meg még pláne. Thomasnak is tetszik az ötlet, így hamarosan le is adom a jelzést meg a rendelést a kolleganőmnek, a fizetés részét egy laza ’írd a számlámhoz’ mozzanattal rendezem le. Vagyis egész pontosan a fizetésemből fogják levonni, így szoktuk elszámolni, ha ezzel a módszerrel élünk. Meglátogatom még a mosdót, összekészülünk és magunk mögött hagyjuk a pizzázót, hogy a vidáman világító-zenélő kirakatokat nézegessük a finom italt kortyolgatva mielőtt ki-ki megy a maga a dolgára. Thomas a kastélyba őrjáratozni, én haza, hogy ígéretemhez híven megegyem a maradék pizzámat egy könyvet olvasgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Nem csak akkor járok a fellegekben ha a randikra gondolok vissza, hanem úgy egyébként is, csak legtöbbször jól titkolom. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy az adott helyzetre és pillanatra, teendőre koncentrálok. Ritkán hagyom magam így elmerengeni, főleg társaságban. És valóban, teljesen más a szituáció, amibe mi vagyunk mint az amiben ők vannak. Viszont nem hiszem, hogy hátast dobnék a ténytől, hogy egy vélával van romantikus kapcsolata a lánynak. Miért ne lehetne? Azon se akadnék fenn, ha egy vérfarkassal, vagy vámpírral lenne neki. Mármint ő tudja, ők tudják nem igaz? Érdekesnek érdekes, bonyolítja a helyzetet rendesen, de nem kiakasztó vagy ilyesmi. És ahogy ő sem, úgy én sem beszélek egy rakás dologról, amik miatt még több a különbözőség köztünk.
- Hűha, hozzád? – húzom el tűnődve a számat és csavargatni kezdem a hajamat. Na nézzük. Dana. Cserfes, pörgős, vidám csajszi. Szóval nem valami unalmas aktakukacság kellene neki az tuti. – Hát, valami bevállalós dolog. A tanár szerep az nem elég izgalmas és talán túl kötött, bár magyarázni nagyon tudsz … - hirtelen megakadok, és egy nagy kerek o-ra nyílnak az ajkaim. Igen, azt nagyon is tud, de komolyan, és le merném fogadni, hogy  … - sőt, szerintem lyukat beszélsz bárki hasába ha nagyon akarsz. Valamiféle szuper, speciális bolt eladójához mit szólsz? Vagy … milyen tárgyakban vagy jó? Az tuti, hogy emberekkel kellene foglalkoznod.
Igazából eladóként simán el is tudom képzelni, főleg szép holmik között. Sose láttam lazán csak úgy kikapni valamit a szekrényből, mondván hogy á tökmindegy, jó lesz ez. Igen, ez illene hozzá. De ez csak a mugli meglátás, a mugli szakma, amit mondok neki. Viszont ugyebár varázsvilágban vagyunk, tehát lehet, hogy inkább olyasmit szeretne csinálni, amihez használnia kellene az ilyen képességeit is.
- Hát, akkor már inkább gyógyítok állatokat majd, semmint embereket – vonok vállat. Igen, ez nem is rossz ötlet. Az állatokhoz éréssel nincs bajom, maximum annyi, hogy nem szívesen hagyom abba a simogatásukat.
- Mindenképpen külön mennél akkor, és nem valakivel együtt? Mármint, hogy mondjuk két külön szoba, közös konyha, nappali fürdő? Úgy olcsóbb lenne. Olyat is találtam, amikor keresgéltem, de én feltétlenül teljesen egyedül szerettem volna lakni – kérdezem kissé félrebillentett fejjel. Jó a függetlenség, meg az, hogy a maga ura, de szerintem egy idő után ő unná azt, hogy totálisan egyedül van a lakásban. Oké, Hápival, de értitek, nem? Danának szüksége van a társaságra, hogy tudjon kivel beszélgetni. És hogy meglegyen a kis privát szférája, ahova visszavonul ha még sem.
- Ő merrefelé lakik? Amúgy jó ötlet a munka, én nem bántam meg – válaszolom miközben elmosolyodom, hogy milyen kacsás egy család az övék. Aranyos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Egész jól beletrafáltam abba, hogy milyen szakma illik a lányhoz. Legalábbis Danának tetszik az elképzelés, sőt, még tovább is viszi az ötletet. Sajnos azonban nem igazán tudok mit mondani a fodrász és sminkes dolgairól, engem még soha nem vett kezelésbe – és ezen nem áll szándékomban változtatni -, amikor meg esetleg a szobánkban folyt ilyen szépségápolósdi, akkor meg a kastély másik pontján akadt valamiféle rejtélyesen sürgős dolgom. De elhiszem neki, hogy jó benne.
- Lehetséges. Nem egyszerű dolog, egy rakás mindent kell elintézni. Lehet, hogy először csak be kellene társulnod egy már meglévőbe. Tudod, kipróbálni, hogy tetszik-e nap mint nap ez a dolog – egy üzlet nyitása nem annyira könnyű, mint ahogy hangzik. Megkeresni a megfelelő helyet, bérleti díjat fizetni, beszerezni minden felszerelést, kütyüt, krémet, kencét mittoménmit. Egy rakás pénzbe és időbe kerül. És akkor jön az ügyfélkör megszerzése is. Na szóval van vele bőven meló.  De maga az ötlet klassz.
- Ó hát minden bizonnyal. És magamat ismerve hazavinném az összes hányattatott sorsút, és egy állatkertben élnék lakás helyett – nevetek fel ahogy elképzelem magam ebben a szerepben. Nem viszem tovább a gondolatmenetet, sőt kicsit el is temetem magamban ezt az egész pályaválasztási dolgot. Bár most már kicsit mintha többet tudnék, mint hetekkel ezelőtt, de ráérek még.
Tehát egy teljesen saját kéglit szeretne. Akkor a közös bérlés ötlete úgy ahogy van ugrott is. Nem is ragozom tovább ezt a témát. Mármint nem ecsetelgetem neki tovább, hogy milyen előnye van annak, ha nem egyedül lakik az ember. De amúgy is milyen már ez? Én mondogatom neki, hogy jobban járna ha osztozna a helyen valakivel, aki amint tehette saját lakásba költözött? Bagoly mondja verébnek…
- Először munka kell, aztán majd ráérsz nézelődni valami saját zugot. Vagy egy gazdag rokon, aki mindent rád hagy. Vagy csak szimplán neked akar adományozni egy palotát. Van ilyened? – kérdezem hunyorogva, persze hogy csak viccelődök. Nyilván nem tud felmutatni egy ilyen rokont, akkor már rég nem a kastélyban lakna. Figyelmesen hallgatom, amit a tesójáról beszél, de látszik, hogy ehhez lesz hozzáfűzni valóm, csak nem szeretnék közbeszólni.
- Oké, Budapest az jó, viszont amíg alapképzéses vagy nem mehetsz a falutól messzebb lakni. Mármint szülői beleegyezés és igazgatói engedély nélkül nem. Ha nagykorú vagy, akkor a faluba beköltözhetsz minden ilyesmi nélkül – osztom meg vele az információt, aminek utánajártam nem is olyan régen. Egyébként most megsúghatnám, hogy először én is messzebb lévő helyen gondolkodtam, de egyrészt a macerás intézkedés másrészt pedig a gondolat miatt, hogy még évekig a kastélyhoz leszek kötve, elvetettem a dolgot. Jó a falu, sőt, a mi utcánk még különösen szuper is. És nincs is túl messze, remekül tudok kocogni oda-vissza, szóval még a testmozgás is megvan, plusz időráfordítás nélkül. Ami pedig nem egy hátrány, ha az ember még dolgozik is minden másnap. Vagyis ki tudja, hogy most hogy lesz így az ünnepek közeledtével. – Kezdj neki egynek, amiről úgy gondolod, hogy menne, aztán ha mégsem akkor válts. Így tudok a legegyszerűbben kideríteni, hogy mi a neked való.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Könnyű másnak tanácsot adni. Legalábbis ezerszer könnyebb, mint saját magunknak. Talán pont azért, mert kívülállóként tudom nézni a helyzetet, teljesen objektíven. Épp ezért jó ilyesmiről beszélgetni másokról. Új szemszögből tudom nézni a dolgokat én is, hála nekik.
- Tényleg? Na, ezt nem is tudtam – lepődök meg teljesen a menhelyes dolgon. Azt tudom, hogy a kacsája onnan van, de az, hogy ő ott kisegít, na az új. Viszont nagyon jó dolog, a kisállatoknak minden szeretet, törődés, segítség jól jön. Ha nem dolgoznék a pizzériában akkor valószínűleg én is felcsaptam volna önkéntesnek. Így sajnos nem sok szabadidőm van.
Alíz lakása nekem is eszembe jutott, amikor helyet keresgéltem magamnak. Legfőképpen az, hogy milyen fényűző, hogy milyen nagy és hogy nekem nem telik egy olyanra. Gyönyörű hely, de ahhoz tényleg mázli kell, hogy egy olyat birtokoljon az ember. Talán az én ízlésemnek egy kicsit túl modern is. Ha összevetjük a lakásommal, hát akkor ahhoz képest meg aztán pláne. Nálam minden tárgynak, bútornak lelke van, saját sztorija. Ki kell ismernem őket, hogy minden remekül működjön. A rádiónak néha például oda kell sózni egy kicsit, hogy ne rakoncátlankodjon, míg a tűzhely melletti szekrényajtót háromszor meg kell simogatni, hogy ne akarjon minduntalan kinyílni. Tudom, hogy egy pálcaintéssel meg lehetne oldani, javítani ezeket … de szeretem hogy ilyenek. Nem akarom megváltoztatni a hely egyéniségét. Nekem is megvannak a magam bogarai, akkor a lakásnak miért ne lehetnének meg?
- Klassz is, a suli sincs túl messze, mégsem odabenn vagy. Meg egy élmény felfedezni a rejtett dolgokat, amiket amúgy nem is biztos hogy észrevennél – bólogatok egyetértve, hogy mennyire jó is ez a falu.  Picit ki is bámulok az ablakon az emberkéket figyelve, na hát ezzel is remekül el tudok lenni. Nem egy nagy hely, legalábbis a szülővárosomhoz képest – ami azért nem valami nagy eresztés – mégis teljesen más a hangulata, sokkal jobban illik hozzám ez a közeg, mint bármi más. Az, hogy mennyire jól is érzem magam pedig lerí rólam.
- Egy jó főnöknek nem is kell parancsolgatnia. Elég kérnie, kedvesen udvariasan, mégis a dolgozók megteszik, amit kér. Örömmel, szívesen – vonok vállat. Ehgen, az nehéz ügy, ha valaki ennyire a maga ura akar lenni, úgy nehéz munkát találni. De talán nem lesz neki ezzel gondja. Én sokkal könnyebben alkalmazkodom, mondhatni jóval simulékonyabb vagyok. Nem is feltétlenül kell megkérni, hogy tegyek valami pluszt a melóhelyemen, látom, hogy szükség van a segítségemre és megcsinálom. – Maradok, naná, hogy maradok. Eleve hosszú távra terveztem, amikor elvállaltam a munkát. Szerencsére úgy tűnik ennek nincsen semmi akadálya. Klassz kis hely, szeretek ott.
Te jó ég, dehogy akarok én váltani. Bevált az a hely, és nem sok kedvem van megint keresgélni, meg megint a bizonytalanságba lenni. Most ráadásul pláne nem kéne, hiszen a lakbért ugyebár fizetnem kell. Csak úgy nem ugrálgathatok. Meg amúgy is, ugyan miért is tenném? A kedvezményes kérdésre felvonom a szemöldököm. Hát ez meg? Mégis milyen helyen van a barátnőknek bármiféle privilégiuma? Az ott dolgozóknak, na nekik van. Nyilván.  De ennyi. Nem is értem, hogy ez most honnan jött neki. – Nincs. Nem szokás az ott dolgozók akárkijeinek kedvezményeket adni egy munkahelyen sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután, karácsonyi vásárba tartva| o
  | oo

Izgatott gyerekek szaladnak el mellettem, és hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy velük tartsak. Hogy én is a mindenféle jóval kecsegtető vásári forgatagba vessem magam. De majd hamarosan, ezzel nyugtatgatom magam. A kastélyban lakóknak most ezerszer könnyebb, hiszen nem azt látják minden áldott nap (vagy nem feltétlenül), hogy micsoda sürgés-forgás-szervezkedés van a faluban. Én már mióta az üresen álló bódék, letakart koripálya bűvöletében vagyok, napról napra egyre izgatottabban. Őszintén szólva nem is nagyon tudom, hogyan voltak képesek elviselni az ismerőseim mostanában.
Előbb észreveszem a párost, mint ők engem, de azt nem tudnám megmondani, hogy a kutyus lépteit hallom-e meg előbb, vagy a barátom hangját. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy széles mosollyal az arcomon figyelem őket és csupán egy pillanatra szalad fel a szemöldököm, ami szinte azonnal elismerésbe megy át. Csak így, mindenféle nélkül közlekednek. Ügyes, jó kutya.  Amíg Thomas észre nem vesz addig van időm megfigyelni őket rendesen. Herceg csüng a fiú szavain, okos szemével úgy néz rá, mintha mindent értene. Mintha a fiú lenne a világ közepe. Így is van, ennek így is kell lennie. Thomas pedig, na hát őt nem kell bemutatni.
- Sziasztok! – köszöntöm őket melegen rájuk mosolyogva és türelmesen, higgadtan álldogálok, barátságosan a kutyusra nézve. Elfojtom a vigyoromat, amikor szabályosan be vagyok mutatva az állatnak, nem csupán szóban, de testbeszéddel, tettekkel is.
- Szia Herceg! – üdvözlöm külön a blökit is várva, hogy valamiféle jelt adjon a továbbiakról. Amúgy is szeretek ráköszönni az állatokra, az meg, hogy még hasznos is külön jó. Sok mindent ki tudnak olvasni az ember hangjából, na meg nem árt azért valahogy jelezni, hogy mindjárt összetaperolom. Közelebb lép hozzánk a szürke kutyus, egy pillanatra Thomasra nézek, az ő beleegyezését is kérve, majd lassan előre nyújtom jobbomat, hogy megszaglászhassa. Haladjunk szépen lassan, csak sorjában.
– Nagyon ügyes okos kutyus vagy. Így közlekedni póráz nélkül, bizony nagy szó ám – dícsérem kedvesen az állatot miközben végig a rezdüléseit figyelem. Hogy amint bármiféle bizonytalanság észlelhető rajta már húzódjak is vissza teret adva neki. Legszívesebben nyilván térdre borulnék a macskakövön és agyon simogatnám, sőt ölelgetném és puszilgatnám is az ebet. De majd később erre is sor kerül, reméljük. Rápillantok a barátomra és egyszerűen érdeklődöm a hazavitelről, az otthoni körülmények megszokásáról, az összeszokásukról. Látszólag teljesen egy hullámhosszon vannak, és kétlem hogy bármi gubanc lett volna. De inkább megkérdezem, legalább szokja a hangomat is Herceg. – Hogy vagytok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Megkapom az engedélyt, és már megy is az ismerkedés. Én ugyan tökéletesen jól emlékszem Hercegre, de természetes, hogy neki nem árt egy kis emlékeztető. Főleg mert a menhelyen inkább a leendő gazdijával volt elfoglalva, ami így is volt jól. No meg amúgy is idő kell neki, mire megszokja az új helyzetet, a gazdiját, az otthonát, a szokásait. A hozzá közel állókat, akikkel gyakran találkozik. Nagyon intelligens eb, úgyhogy nem lesz neki gondja ezzel, hamar beilleszkedik majd.
Miután megszimatolt rendesen a blöki meg is simogatom a buksiját, megvakargatom a füle tövét, azt minden kutyus szereti. Közben pedig egyre nagyobb vigyorral az arcomon hallgatom Thomast, hogy is telnek a napjaik együtt.
- Hát ez nem is meglepő, hogy a közeledben szeretne aludni. Azon csodálkozom, hogy nem az ágyadba akar betelepedni – vigyorgok rá a barátomra. Hát vagy lehet, hogy akar, csak még nem mer, ki tudja. Időközben le is guggolok, hogy ne kelljen hajolgatnom a további simihez. Herceg vállát, lapockáját simítom át, elcsodálkozva azon, hogy milyen izmos. Mármint látszik rajta, hogy az, csak hát na, így azért akkor is más. – Rileyhoz? Azt meghiszem, hogy jól el van nála – bólintok egyet arra gondolva, hogy a doki nagyon is jól kijön az állatokkal. Azonban az enyhe meglepettséget nem tudom elég gyorsan eltüntetni az arcomról. De hát gondolhattam volna erre, hiszen Thomas csak nem hagyja már teljesen egyedül a tök üres lakásban a kutyáját. A kert az sokkal jobb, meg Riley elég gyakran haza tud látogatni munka közben. Sőt, akár Thomas is, ha lyukasórája van éppen. Milyen klassz is lenne ha behozhatná magával a suliba Herceget! A gondolataim hamar vidámabb irányt vesznek, ahogy elképzelem a kastély falai között fel-le száguldozó kutyát, a nyomában kacagva futó Thomast. Na meg az is leesik, hogy mindjárt itt a téli szünet, akkor aztán nem lesz suli. És egész álló nap együtt lehetnek majd. Jó lesz.
- Azt hittem, hogy lehet kandallózni állattal, ha ölbe tudod venni és megmarad nyugton – árulom el én is, hogy nem vagyok túl tájékozott ebben a kandallós témában. Még mindig nem. Szerencsére nem is kell már vesződnöm azzal, hogy megszokjam, ha nagyon muszáj akkor hopp és kész. Állattal mondjuk még nem próbáltam. – Jól viseli a hoppanálást? Nincs tőle rosszul?
Hát igen, kérdésekből változatlanul kifogyhatatlan vagyok, viszont tényleg nagyon igyekszem ám visszafogni magam. Elég sok mindent meg tudok így is. Most például azt, hogy a kutya pórázon van. Hogy mi? Értetlenül meredek rá a nyakörvre, ami igazán pompás darab, már megfigyeltem a simogatás közben is. Lassan felállok és  ismét szemügyre veszem. Majd Thomas csuklóját is megvizitálom, egyre jobban elkerekedő szemekkel. Mivel a kutyust nem akarom azért annyira összetapcsikolni – még nem ismer annyira ugyebár – ezért a barátom kezén lévő anyagot tapintom végig, keresve valamiféle láthatatlan zsinór vagy fonal vagy akármi nyomát. Hiszen valahogy egymáshoz kell, hogy rögzítve legyenek!
- És ez hogy is működik? A tiédet meg az övét összeköti ilyen láthatatlan bőrszíj? Vagy fémszerű? Milyen hosszúra tudod elengedni? Hogy tudod kibogozni ha beletekeredik valamibe, hiszen nem látod – továbbra is értetlenül nézek, ujjaim tovább vezetve a karkötőjén. Ami egyébként nagyon szép darab. Ezt persze nem sikerül közölnöm, hiszen annyira meglep ez az egész. Aztán egyszer csak mozdulatlanná dermedek, ahogy bekúszik a fejembe egy gondolat. Na várjunk, valamiféle varázslat lenne az egész? És amolyan gondolati módon működne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Ó, szóval hogy erre ráhibáztam. Hát így már mindjárt más. De most komolyan, nem logikus? Ha egyszer az én macskám is a fiúval akar aludni, akkor majd pont hogy az ő kutyája nem akarna? Hű, zsúfolt lesz az ágya akkor ha beengedi a szürkeséget, mármint elférnének ketten azon a keskeny ágyon? Nálam ugye n…na elég. Ezt itt most be is fejeztük. Szóval a kutyus egyelőre a saját fekhelyén alszik, és minden klafa.
- Az tényleg nem lenne okos ötlet. A legszuperebb az lenne, ha veled lehetne órákon is, szerintem van annyira okos, hogy meg se moccanna és csak aludna amíg te bájitalt főzöl vagy ilyesmi. De nyilván ez ugye veszélyes, szóval … jó megoldás, hogy Rileynál van – a körülményekhez képest a legjobb. Mondtam én, hogy Thomas jó gazdi lesz. Azon azért picit meglepődöm, hogy miért nem megy a szürkeséggel a kandallózás. Mármint, elbírná, nem? Vagy, a sok izom miatt olyan nehéz? Esetleg fickándozna? Mondjuk ő jobban tudja, biztos megkérdezte, hogy lehet-e, nem lehet és talán azt is, hogy miért. Én csak tippelgetek itt. A lényeg, hogy a hoppanálással nincs baj. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy a varázsvilághoz szokott állatok mennyivel könnyebben alkalmazkodnak az ilyen utazási formákhoz, mint a mugli társaik. Sose próbáltam utazni egyikkel sem úgy igazán. Vonatoztunk Benitoval, de az más. Lehet, hogy vele kezdem a társashoppanálás gyakorlását. Ha valamit elrontok ő úgyis azonnal jelzi, fájdalmasan.  
Na ez azért így nem teljesen igaz. Tudom, hogy működik egy póráz. Rácsatolod a kutya vagy akármi nyakörvére a szíjat, vagy fém láncot -attól függ miből van- és fogod a fogantyús végét. Így nem tud messzebb menni. Ez egy póráz. A mugli világban. Itt nyilvánvalóan nem. Szóval én csodálkozom az ő módszerükön, ő csodálkozik a miénken. Talán majd egyszer elmagyarázom neki a mugli-félét is, de jelenleg sokkal izgalmasabbnak tűnik az, hogy most hogy van Herceg idekötve hozzá.
- Tehát, ha csak úgy szimplán van a kezed és lóbálod összevissza, akkor nem használod? Vagy úgy teszel mintha húznád vagy mintha szorítanál, tartanál valamit és akkor ezeket érzékeli az ő nyakörve is? – fogalmazom át egy kicsit, hogy jól értem-e a működését. Legalábbis, amit elmondd nekem abból ez jön le. – És a karkötőd tudja, hogy mikor szeretnéd a kutyát irányítani és mikor fogsz meg csak úgy valami mást?
Lehet, hogy ez egy hülye kérdés. Biztos valamiféleképpen ki tudja szűrni a karkötő a mozdulatokat. Vagy, nem tudja? És akkor abba a kezébe nem foghat semmit meg nem csinálhat vele semmit, amíg kutyát sétáltat? Az milyen fura lenne már, nem, ez tuti hogy nem így van. Egyébként a nyakörv fogó részről a magyarázat az pont, hogy teljesen érthető számomra és logikus is. Annyi, hogy nem ott a kutya mellett állva fogja meg a nyakörvet, hanem tök messze és a varázslat megoldja a többit. Tiszta sor. Láttam én már ennél jóval cifrábbakat is.
- És a szájkosár? Tudod, hogy ne harapjon meg még véletlenül sem más kutyát vagy embert. Ami kell, ha fel akarsz szállni vele valamiféle járműre – kérdezek tovább félrebillentett fejjel, tovább simogatva a kutyust. – Vagy, ilyen nincs nálatok? És … és, mi a helyzet a kajával? Kunyerál? – teszek fel még többet a kifogyhatatlan táramból, majd hirtelen elhallgatok és szégyenlős mosollyal az arcomon nézek az újdonsült gazdira. – Bo-bocsánat, csak ez annyira … ajj…Thomas ez olyan izgalmas. Van egy kutyusod! – mintha nem tudná …

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Így az ünnepek előtt mi tud abszolút frenetikus lenni? Ha a melóhelyeden beüt a káosz. Ó nem, nem a beosztás miatt, és nem is a megnövekedett forgalom miatt. Nem, hanem mert minden összeesküdik a hely ellen. Szóval most az van, hogy helyre kell pofozni a helyet. Jó kis program.
Megtehetném, megtehettem volna, hogy fütyörészve otthon lógatom a lábamat, amíg valaki, valakik megcsinálják. De én nem ilyen vagyok. Szóval azonnal jelentkeztem önként – szinte dalolva – hogy én segítek, én szeretek festeni. És nem azért teszem, hogy jópontot szerezzek, vagy ilyesmi. Hanem mert tényleg szeretek segíteni. És hamarabb kész lesz a hely, ha plusz két kéz segít. Ó és persze nem lesz tiszta idegroncs mindenki, hamar visszatér minden a megszokott kerékvágásba és nyugis körülmények között szolgálhatom fel a pizzákat.
Korán érkezem, mint mindig, jóval korábban, mint kellene. Úgyhogy csatangolok egy sort, hogy aztán percre pontosan 9.01kor már vigyorogva lépjek oda  a főnökúrhoz. Szolgálatra jelentkezem, vagy miaszösz. A ruhát csak egy pillantásra méltatom, fogalmazzunk úgy, hogy játszóruhát vettem fel, egy régi otthoni göncöt, amiért nem kár. Amúgy sem biztos, hogy ebben az overáll szerű izében tudok dolgozni.  Határozottan bólogatok, majd vetek egy pillantást a többiekre is, pusztán megszokásból. Felmérem, hogy mégis kikkel fogok én itt együtt pingálni.
- Csak simán lefestjük, vagy majd dekorálunk is esetleg? – kérdezek azonnal, mert hát naná, hogy kérdezek. Én ne tenném? A dekorálást meg remélem, hogy értik is, hogy mindenféle mintákat, motívumokat fessünk-e, ami köthető a pizzázóhoz. Persze rájövök, hogy igazából értelmetlen a kérdés, mert először talán tényleg le kéne festeni normálisan és utána. Csak hát ha már kiválasztok magamnak egy falat, és azon ügyködök, ééés dekorálhatunk is, hát akkor miért ne kezdenék el oda valamit alkotni?!
Mindenesetre kezdetnek némi válogatás után felkapok egy ecsetet, meg egy vödröt, és az egyik még gazdátlan falhoz vonulok. Hangosan dúdolva mártom bele az ecsetem a vödörbe és húzok egy szép csíkot a falon. Klassz, akkor játszunk Picassot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután, vásárba érkezvén | x | o
 

Pont ezért nem értem. Az rendben van, hogy egy varázslény jobban bírja. Mondjuk egy crup. Az varázslény. De egy pitbull terrier szerintem nem az. Mármint nem csak a varázsvilágban létező állat, hiába született ilyen helyre. Lehetséges, sőt mi több valószínű, hogy mugli eredetű ugyebár. Hm, mondjuk ha már ő a sokadik generáció óta varázslók közt élők leszármazottja … oké, nem mondtam semmit. Azt hiszem már értem miről van szó.
A pórázas dolgot is úgy tűnik, hogy jól értelmeztem. Azt továbbra is magas, hogy honnan tudja a karkötő, hogy mikor mit akar. De komolyan, honnan tudja? Elhiszem, elfogadom, hogy tudja. Mert hát láthatom is, hogy tudja. De … hogy? Annyira szokatlan ez nekem, és annyira új, hogy egyelőre még a mugli felfogás dolgozik bennem. Majd hamarosan napirendre térek a dolog felett.
- Hát, mondjuk elég intelligensek a varázslók állatai a muglikéhoz képest. Szóval nyilván nem harapdálnak össze-vissza. Ó meg várj csak, ti nem is nagyon közlekedtek úgy tömegközlekedéssel – kapom a kezem a homlokomhoz, de végül nem csapok rá. Nem szeretném megijeszteni a kutyust. Hogy még mennyire mugliként kezelem ezt a témát … hát ezt tökéletesen visszaadja a ’ti’ szócska.
- Úgy értettem, hogy amikor eszel, akkor nem nézi-e ki a szádból a falatot – felelem gyengéden miután mosolyogva végighallgattam hogyan működik ez a kajakérő dolog. Lehet, hogy nem fordított pontosan a kereszt, vagy nem létezik ez a kifejezés angolban, amit használtam. De így rendesen elmondva biztos átmegy rendesen a szöveg. Az elérzékenyülő hangra csak elmosolyodom, egyáltalán nem meglepő ezt hallani.
- Igen, mehetünk – bólogatok mosolyogva és egy ideig csendesen baktatok Herceget figyelve meg Thomast, ahogy irányítja. Őszintén szólva nekem ez eléggé bonyolultnak tűnik. Lehet, hogy csak így külső szemlélőként és teljesen logikus és egyszerű lenne ha én is használnék néha ilyesmit.
– És, tud valamilyen trükköket? Ül, fekszik, pacsit ad, apportíroz ilyesmi? - ó ne, még több kérdés, még több kérdés. Valaki most már igazán elhallgattatna! Hál’ Istennek a vásár egyre közelebb kerül hozzánk, így egy kicsit elterelődik a figyelmem. Napok óta figyelem, ahogy a nyitásra készülődnek. Elképesztően izgalmas, hogy végre meg is vannak nyitva a bódék. Tekintetemmel gyorsan körbepásztázok, naná hogy gesztenyeárust keresek. Mi más? Egy éve erre várok!
- Itt marad? De … ó, értem – hökkenek meg észrevéve, hogy a kutyust kiköti és elmagyarázza neki, hogy mi fog most történni. Oké, nem nevezném kikötésnek, hiszen láthatóan semmit nem köt sehova. Ez is szokatlan, de kétség kívül sokkal jobb megoldás, mintha ténylegesen kikötné. Belecsavarodhatna, megfojthatná magát. Egy újabb pont a varázsvilágnak. Megsimogatom „búcsúzóul” én is a kutyust, aki okos tekintetét le sem veszi a gazdájáról. Hihetetlen intelligensnek látszik.
- Nem szereti a tömeget ezek szerint? Hm, szerinted találunk neki valami finomságot a vásárban? – érkezik egy újabb kérdés tőlem, miközben beérünk a bódék közé. Persze néha azért lopva hátrapillantok, hogy viselkedik az eb, hátha esetleg vissza kell sietnünk megnyugtatni, vagy hasonlók. – Szeretnék venni valamiféle díszeket a lakásba, ha találunk. Tényleg, azt láttad, hogy a pizzázó előtt kint vannak a kukoricafigurák? Karácsonyi dalt énekelnek, nagyon szuper!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

A menhely, a munkahely, a prefektusság, a tanulás … lesz pár dolog, amit össze kell majd egyeztetnie, ha el szeretne költözni otthonról. És akkor ehhez még hozzájönnek azok az apróságok, hogy futás, kikapcsolódás, párkapcsolat. Kőkemény logisztika. Ó és persze, ha elköltözik a kastélyból akkor ugye otthon is kell lennie valami kajának, főzés-sütés, vagy csak hidegélelem, de na, szóval van bőven dolog, amivel lekötheti majd a gondolatait, tervezgethet. Talán még csínytevésekre sem maradna ideje. Na, az klassz lenne!
- Hát, mázlim van, mert a néni, akitől bérlem ő nem meggazdagodni szeretne ezen az egészen. Hanem hogy ki legyen használva az a lakrész is, hogy ne álljon üresen. Találtam ennél jóval húzósabb lyukat. Komolyan, azt a lakást nem tudnám máshogy nevezni: lyuk. De ha társasházba mész akkor az én lakbéremnek nagyjából a duplájáról indulnak a normálisabbak. Kicsivel kevesebb, mint duplájáról.– borzasztóan nem egyszerű a kérdés. Mármint nem az, hogy mennyi a rezsi, azt el is mondom a lánynak. Hanem az, hogy körülbelül mégis mire számítson. Na meg, hogy ez húzós-e. Nekem nem annyira. Jó a fizetésem a pizzériába, meg is dolgozom érte mondjuk keményen. Plusz nem sok kiadásom van, csak a legszükségesebbek. És hát tényleg olcsón bérlem ahhoz képest, hogy egy családi házról van szó.
- Ha nem szimpatikus a munkahely, ha szemétkedős a főnök, akkor keresel mást. Előbb-utóbb kifogsz egy olyat, ami megfelel neked – vonok vállat egy kedves mosoly után. Először legyen meg a munkahely aztán majd meglátja, hogy milyen lesz. Ha nem tetszik neki, akkor vált, ennyi. Nem kell ezt túlragozni. Meg hát nem is most keres ugyebár, ki tudja milyen álláslehetőségek lesznek akkor.
- Hű, szerintem nincsen kifejezetten kedvencem. Elég sokfélét árulunk, ráadásul nem csak a szokványosakat, még nem sikerült mindent végigkóstolnom. A nagyon csípős az nem nekem való az tuti – válaszolom némi töprengés után. A bolognaisat meg a húsosat én is nagyon kedvelem, a tenger gyümölcseihez még nem volt merszem. A hawaii nem rossz, miután leszedem róla az ananászt. Ami érdekes, mert ugye az íze az ott marad, és az úgy rendben is van. Vannak ilyen fura dolgaim.
- Otthon. Mármint a lakásban, amit bérlek. Ez nem is volt kérdéses – válaszolom kissé felvont szemöldökkel. Mégis hol máshol kellene töltenem? Aztán ahogy ő megválaszolja a saját kérdését már rá is jövök, hogy normális esetben lenne még opció. – Én eddig se nagyon mentem vissza a szüleimhez, se karácsonyra, se nyárra ha nem volt muszáj. Most meg hát … nincs is értelme visszamenni. Elváltak az útjaink. Amúgy is a költözéssel vannak elfoglalva … gondolom. Nyár óta nem beszéltem velük. Viszont a vér szerinti anyámmal majd összetalálkozom valamikor az ünnepek táján.
Adom a tudtára és csak egy kicsit később ugrik be, hogy talán Dana nem is tud semmit sem Lilről. Meg úgy az egészről. Vagy…igen? Á, mindegy, úgyis mindjárt kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Őszintén szólva nem igazán foglalkozom a többiekkel, szeretném mielőbb belevetni magam a munkába. Persze azért odabiccentettem én is nekik, most nyilván azt hiszik, hogy még kómás vagyok vagy hasonló és nem megy még a szociálkodás. Félig van csak igazuk. Kómás ugyan nem vagyok, eléggé korán keltem, futni is voltam már. De a szockodás az valóban nem jön csak úgy azonnal. Talán kellett volna innom egy jó erős kávét. De hát most már mindegy. Majd felpörgök munka közben.
Úgyhogy nem is igazán várom ám végig a főnök úr tájékoztatóját, festünk vagy mi a szösz, ezt értem. Így esik meg az eset, hogy rögtön kiválasztok egy színt és azzal kezdem el bemázolni a falat. Egészen klassz ez a halvány színárnyalat, kicsit olyan kékes-zöldes, emlékeztet a vízre. Mi mást választottam volna, nemde? Vidáman dúdolgatok magamban, amikor észreveszem a felém közeledő fiút.
- Szia Belián! Persze! – köszöntöm a srácot nagy mosollyal az arcomon, majd a szerzeményeire pillantok. Ó, létra, tényleg, hiszen az is kellhet. Vagyis hát, most már nem. Ugyanis természetesen nem fogom elküldeni, hogy keressen magának másik falat. Sokkal mókásabb munka közben beszélgetni, őt pedig már ismerem, jól kijövünk, szóval naná, hogy becsatlakozhat. – A tieid lehetnek a magasabb részek, ha már így előrelátó módon szereztél létrát.
Rámosolygok, próbálom beazonosítani, hogy milyen zenét hallgathat, ám a dallamok helyett a főnök úr óhaja jut el végül a tudatomig. Hupsz, ezt elrontottam.
- Öhm, hát először fehérrel kellett volna – mondom gyorsan a festőpartneremnek még mielőtt egy újabb ecsetvonást felvihetne, a belső zsebemből kibányászom a pálcámat és egy gyors mozdulattal meg is változtatom a falon virító kékes meg zöldes színárnyalatot fehérre. Töprengve meredek a vödrökre, de annyira gyönyörű a színe, félő, hogy nem fogom tudni ilyen árnyalatra visszakeverni, ha most belekontárkodok. Így végül felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök és már sietek is el két teljesen egyszerű fehér festéket tartalmazó vödörért. Ezt nem mertem magamhoz hívni, mi lett volna, ha a nagy ügyetlenségemben a padlóra loccsantom az egészet? Tuti nem örültek volna a többiek. Visszatérésem után vigyorogva kezdek újra bele a festésbe, vagyis csak kezdenék, ugyanis érkezik egy jó kérdés, egy nagyon jó kérdés.
- Hát, annyit tudok, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdett potyogni a vakolat – töprengek az ecsetet markoló kezemmel a homlokomat vakargatva. Ennyit arról, hogy nem kenem magam össze, ugyebár. Kissé félrebillentett fejjel nézelődök körbe, majd egy gyanú kezd el megfogalmazódni bennem. Hirtelen mozdulattal fordulok hát vissza beszélgetőtársamhoz. – Az érdekes, az, hogy ez rögtön az után történt, hogy Bánki átvette a pizzériát. Szerinted lehet összefüggés?
Kicsit lehalkítom a hangomat, hogy ne jusson el más fülébe a diskurzus. A végén még valaki félreértené, és azt gondolná, hogy én olyanokra utalok, hogy az előző tulaj így áll bosszút vagy nem is tudom. Pedig nem tartom valószínűnek, nyugis békés tulajváltás volt. És a mostani főnökkel ugyanúgy semmi bajom sincs, mint az előzővel. Nyugisan tudom végezni a munkámat, nincsen feszültség meg balhék, szóval tényleg nem hinném, hogy itt valamiféle átok munkálkodna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hogy mi volt az elsődleges szempont? Az, hogy tető legyen a fejem felett a szünetek alatt is. Hát ez volt az elsődleges szempontom. És nyilván, hogy én egyedül fenn tudjam tartani, ne kelljen rohangálni senkihez se anyagi kisegítés miatt például. Ha minden kötél szakadt volna, akkor lakótársat is elfogadtam volna persze, nyilván nem egy szobában azért. Nem úgy, mint a kastélyban. De ezeket nem kezdem el kifejteni a lánynak.
- Lehet, hogy szerencséd lesz és pont akkor találsz egy ilyesmit, mint én – vonok vállat, mert hát ki tudja, hogy mi lesz kitudja mikor. Mert egyelőre még nem is akar keresgélni, csupán ábrándozik, álmodozik a dologról. Na meg persze, ki tudja. Ha úgy jönnek össze a dolgok azzal a sráccal, hát az  is lehet, hogy rögtön összecuccolnak. Sose lehet tudni. Dana a munkalehetőségre sem úgy tekint még, ahogy én. És ha a kastélyban lakva kezd el dolgozni, akkor egy jó darabig nem is fog. Valószínűleg én lényegesen tovább kitartanék egy kevésbé tökéletes helyen, mint ő. Mert nekem muszáj. Fizetni kell valamiből a lakbért, a kaját. Nem tehetem meg, hogy ide-oda ugrálgatok. Persze ha biztos-biztos a másik állás, és az, hogy az tényleg annyival jobb, akkor igen. De szerencsére nincs is okom azon töprengeni, hogy talán váltanom kéne-e. Nem mondom, hogy könnyű a pizzériában dolgozni, de szeretem csinálni. Jól kijövök a kollegákkal is, a főnökkel is.
- Jól van, tegyél úgy. Azt garantálom, hogy nem fogsz panaszkodni a szakácsunkra. Nagyon érti a dolgát! – állok neki rögtön dícsérni a kollegát. Isteni finom pizzákat tud csinálni, nem csak azokat, amik az étlapon vannak, hanem a teljesen speciálisakat is, amikkel mi néha letámadjuk.
- Hm? Ja, semmi gond! Azt hittem, hogy mondtam már, hogy nem szeretek hazajárni vagy hogy nem szoktam vagy ilyesmi. De, nem gáz egyáltalán – nyugtatom meg szapora fejrázás kíséretében. Ez egyáltalán nem kellemetlen helyzet, sose éreztem nagyon megrázónak a tényt, hogy én nem úgy jövök ki a szüleimmel, ahogy mások szerint kéne. Hogy én csak magamra számíthattam már jó rég óta. Nekem … ez a természetes. Az viszont kicsit furcsa és meglepő, hogy Dana ennyire visszakozik és elnézést kér emiatt. Tapintatosabb, mint volt.
- És miket szoktatok csinálni karácsonykor odahaza? Mi a program? – kérdezek vissza gyorsan érdeklődve. Egy picit azért is, hogy oldjam a benne keletkezett feszültséget, és azért is hogy érezze, hogy tényleg semmi baj nincs azzal, hogy beletrafált a dologba. Nekem nem gond. Na meg azért is kérdezem, mert érdekel. Nyilván, különben nem kérdezném.
- Újévi? Hm, még nem tudom. De nem szoktam nagy dolgokat megfogadni, csak olyat, amit tudom, hogy meg is fogok tudni valósítani. Például, hogy kiolvasom az új könyvemet teszem azt 5 napon belül, vagy hasonló. Lehet, hogy idén valami nagyobb volumenű dolgot fogadok meg. De, ezek szerint te nem is fogsz fogadalmat tenni? És a szilvesztert is otthon töltöd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Teljesen jól eldolgozgatnék én úgy is, ha Belián mellettem átmenne antiszociálisba, és elhatárolódna a külvilágtól. Dehogy dobálóznék én ecsettel meg vödörrel, észrevenné úgy is, ha van valami egetverően fontos dolog. Például mondjuk egy össznépi kávészünet, vagy kajaszünet, vagy akármi.
- Ez fantasztikusan dicséretes elgondolás, ugyanis a földön két lábbal állva is elég szerencsétlen tudok lenni. Valószínűleg a létrán állva vagy én esnék le folyton, vagy az ecsetem. Vagy mindketten – vigyorodom el egy apró vállvonás kíséretében. Igen, ezek történhetnének, az, hogy gond nélkül elfestegessek ott, esélytelen. Felőlem aztán lehet férfimunka is, egyáltalán nem zavar ez a kifejezés. Eleve a mugli világban a festő-mázoló szakemberek mindig pasik, szóval valószínűleg még ráadásul tökre igaz is. Na nem mintha én aztán annyira képben lennék a festéssel kapcsolatban. Mármint, hogy mi után mit kell meg ilyesmi.
- Látod, nekem fogalmam sem volt, hogy alapozással kezdünk. A festés az én fejemben nagyjából annyiból áll, hogy elhúzni a bútorokat és egyebeket az útból, festék-ecset és hajrá – szóval kettőnk közül a fiú a szakember, ő lesz a főnök és kész. Totál nem értek én ehhez. De, átszínezni át tudom. Legalább ennyi megy. A semminél több, nem igaz? Az meg főleg dicséretes, hogy eszembe is jutott ez a megoldás, és nem muglimód estem neki, mint minden másnak szoktam.
- Azon ritka esetek egyikének lehettél tanúja, amikor boszorkányként gondolkozom és működök. Általában a pálcahasználat eszembe sem jut – árulom el a titkot elhárítva ezzel a hálálkodást. De még így is zavarba jövök, szóval határozottan jól esik elrobogni még festékért. Nem tudok én mit kezdeni a dicséretekkel, még mindig. Mint ahogy az sem jön magától, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen megszoktam, hogy egyedül oldok meg mindent. Pedig hát nem kellene. Mármint van, akire tudok támaszkodni, szoktam is. Csak ez a vödörcipelés nem tűnt túl bonyolult, sőt még nehéz dolognak sem.
- Nem is nehezek, de azért köszönöm – udvariasnak viszont udvarias vagyok, ez jön alapból. Árgus szemekkel figyelem aztán a hengerhasználatot, hiszen nekem ez is újdonság. És valljuk be őszintén: magamtól tuti, hogy a vékony kis ecsettel szórakozgatnék. Ami valószínűleg a szélekhez kell inkább, ha jobban belegondolok.
- Akkor enyém a pepecselős rész az ecsettel, jól látom? – kérdezek is rá azért a dologra, hátha Belián más véleményen van, elvégre ő jobban ért ehhez. Még akkor is ha totál nem ért hozzá.
A szám szélét harapdálva hallgatom a fiút, aztán egy fél mondat lámpást gyújt a fejemben. Tiltakozik a pizzázó? Hát ez lehet, hogy nem is akkora nagy hülyeség. Vannak érdekes dolgok ebben a világban.
- Na ebben egyetértek veled: valóban nincsenek véletlenek. A pizzéria tiltakozása viszont benne lehet a pakliban. Ha abból indulok ki, hogy milyen szeszélyesek a berendezési tárgyak az albérletben, ahol lakom … hát simán előfordulhat, hogy a pizzázónak is megvannak a maga hóbortjai. Lehet, hogy … nem tudom. Így köszön el a volt tulajtól? És most az új kénytelen ugye a saját ízlésére alakítani a helyet. Talán így jelzi, hogy tisztában van vele, hogy már máshogy tartozik? Nemtom.
Kissé elpirulva hallgatok el, mert én tényleg teljesen elképzelhetőnek, sőt mi több, tökre normálisnak tartom, hogy egy helynek vagy tárgynak ilyen gondolatai legyenek. Naiv vagyok, aki álomvilágban él. Meg még egy csomó minden.
- Persze, hogy csak fal. De a lelkét úgysem tudod kitapogatni, mert hát … ó – hallgatok el, amikor betoppan egy nő. Oké, azt hittem, hogy ki van írva hogy felújítás miatt zárva vagyunk, vagy valami ilyesmi. Azonnal körbepillantok a helyen, keresem, hogy vajon hova lehetne leültetni a kedves vendéget, ha egyszer úgy gondolja, hogy mégis maradna enni. Na meg azon agyalok, hogy láttam-e a konyhai személyzetet, tudnak-e most ilyen körülmények között dolgozni? Mert én felszolgálok gond nélkül.
- Ki fogunk ma nyitni? – súgom oda a kérdést Beliánnak meglepődve. Olyan hamar fogunk végezni? Én tökre másképp gondoltam, terveztem. Ám hamar rájövök, hogy a nő segíteni szeretne semmint enni. O-oké. Egy apró rántás a vállamon és már fordulok is vissza a fal felé, folytatni a munkát.
- Egyébként mit hallgatsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Az a bármekkora azért nem annyira bármekkora ám, főleg nem bármilyen. De értem, hogy mire gondol. Azonban pontosan tudom azt is, hogy vannak olyan elvárások, elképzelések, amikből nem fog lejjebb adni. Ahogy nekem is voltak és én sem tettem.
- Remélem hamar sikerül majd megtalálni a neked való kis zugot – akármikor is kerül majd sor erre a keresgélésre. Jó lenne nagyon, ha nem kellene hosszú heteket, hónapokat ezzel szenvednie, hogy csak keresgél és keresgél. Azt nem mondom, hogy elsőre találjon rá, bár benne van a pakliban az is.
- Ahogy kéred. Alap esetben vastag tésztával készülnek, vagyis hát nevezzük inkább közepesnek, mert ha arra van igény akkor tudunk még annál is vastagabb tésztát előkészíteni – felelem neki a pizzás kérdésre. Ezen a téren azért annyira nem vagyok ám képben, elvégre nem az én dolgom. Szóval fogalmam sincs, hogyan is készül ténylegesen a pizza nálunk, mik az arányok satöbbi satöbbi. Annyit tudok, amennyit kell a vendégek miatt. Ha meg olyan kérdésük van, amiről gőzöm sincs, akkor sincs semmi gond. Bemegyek a konyhába és megkérdezem.
Érdeklődve hallgatom a szokásaikat, főleg az ajándékozás az, ami csodálkozásra késztet. Nahát! Nem odaadják annak, akié, hanem találgatnak, és ki kell találni, hogy kinek van szánva? Ez eléggé rendhagyónak hangzik számomra.
- Gondolom akkor igyekeznek úgy is vásárolni az emberek, hogy nehezen lehessen kitalálni, nem? – így még nagyobb mókának tűnik a dolog. Nehezebb, viccesebb. Danához illőbb. Aztán a szó a szilveszterre terelődik.
- És hogy szoktátok búcsúztatni az óévet ha együtt vagytok? – kérdezek rá erre is majd töprengő arckifejezéssel nézek magam elé. Én még nagyon nem vagyok ám ennyire ünnepi lázban, még fogalmam sincs, hogy fog alakulni úgy az egész. Nem is terveztem még semmit, és pláne nem is beszélgettem még róla senkivel sem. Szóval kissé nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. – Nem’tom. Gondolom igen. Valószínűleg – adok végül valamilyen választ. Gondolom, nemtom, lehet, talán, passzolom a kérdést. De tényleg, még nem tartok itt na. Remélem, hogy nem kérdez bele a lány abba, hogy otthon maradok/unk-e vagy elmegyünk valahova, mert akkor tényleg azt fogja visszakapni feleletként, hogy kettőt és könnyebbet. A százfűléfőzet hozzávalóit is előbb elmondom neki visszafelé, mint hogy választ találjak olyan kérdésekre, amikhez még nagyon nem jutottam el, és amiknek az eldöntése még totálisan ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kétkedve húzom fel a szemöldökömet és meg is csóválom a fejemet. Ó hát dehogynem fáj, ismerem magam, biztos hogy nem csak úgy a földre ejtem le a dolgokat.
- Ne becsülj le, a semmiben is képes vagyok elesni vagy tömegkatasztrófát előidézni egy üres teremben – persze túlzok egy csöppet. Azért ennyire ügyetlen még én sem vagyok – elvileg. De inkább készüljön csak fel a legrosszabbra, úgy nem éri meglepetés. Plusz legalább nem jön túl közel hozzám. Két legyet egy csapásra. Bár mostanában egyre jobban tudom kezelni a közelségi dolgokat. Általában.
- A gyilkos házakba le kell kaparni a falat? – álmélkodok, mert én egy gyilkolászós filmet sem láttam még, vagyis elejétől a végéig soha. Mindig szinte azonnal elkapcsoltam, ahogy rájöttem, hogy milyen témájú. Mindenesetre gondosan megjegyzem a fiú szavait. Ki tudja, lehet hogy egyszer át akarom festeni a lakást. Nem valószínű ugyan, de jól jöhet ez az információ. – És vajon miért nem tapétázunk? Vannak azok a dörzsis anyagúak, amikbe kiemelkedik a minta és érzed ha végighúzod rajta a kezed. Olyan is van, amit lehet más színre festeni. Mókás lenne.
És valószínűleg sokkal nagyobb munka, na meg hozzáértés kéne úgy megcsinálni a pizzériát. De nagyon szuperul nézne ki. Már látom is magam előtt. Az már persze megint más kérdés, hogy magának a helynek tetszene-e. Ki tudja.
- Biztos lesz valami mondva, hogy milyen színek jöhetnek szóba. Lehet, hogy úgy lesz, hogy az egyik fal almazöld mondjuk, a másik pár árnyalattal világosabb vagy sötétebb például. Szóval nem egyféle zöld az egész … hanem nem tudom, több. De ízlésesen több – vonok vállak mert én ehhez aztán totál nem értek. Ha rajtam múlna csak egyféle szín lenne itt eleve. Nem variálnék. És úgy még vitázni sem kellene.
- Oké, akkor alapozok én is – bólintok mosolyogva és már nézelődök is körbe, hogy hol is láttam a hengert. Merthogy láttam ám, valahol. De, hogy hol?! Á, meg is van! Diadalmas vigyorral a képemen odamutatok majd sietek is megszerezni, mielőtt elorozzák előlem. És már itt is vagyok. Klassz, eddig mást se csináltam, mint ide-oda futkostam festés címszó alatt. Nem rossz.
- Hát, az albérlet nem annyira fura. Egyszerűen csak nagyon öreg maga a ház. És a bútorok, berendezési tárgyak is. De nekem tetszik így, eleve nagyon jó a kisugárzása a helynek, igazán otthonos, öröm hazamenni. A házinéni felajánlotta, hogy ha szeretném akkor korszerűsíthetünk, de nem igazán szeretném. Imádom úgy ahogy van, az utolsó csálé szögig minden négyzetmiliméterét – áradozok az újdonsült albérletemről, nagyjából olyan boldogan és szenvedélyesen, mint egy anya a gyerekéről. Vagy egy gazdi az állatáról. Vagy tudnék még sorolni pár példát. Aztán rájövök persze, hogy sikeresen elsiklottam több érdekes dolog felett is, így most némi homlokráncolás után visszalavírozom magam.
- Ezek szerint akkor te sem a kastélyban laksz? – kérdezek vissza rögtön. Hogy milyen egy pesti albérlet, hát arról meg fogalmam sincs. Nem volt szerencsém ott lakni. Vagy hát nem is tudom, hogy nem-e éppen ez a szerencse. Eléggé túlzsúfolt a mi kis fővárosunk, én meg afféle vidéki lányka vagyok. – Szerintem mindennek vannak érzései, úgymond kisugárzása. Egy épületnek éppen úgy, mint egy virágnak, vagy egy embernek. Mágia nélkül is. A mágia biztos segít, hogy ezek felerősödjenek, gondolom. Ezen még nem gondolkoztam el úgy igazán. - vannak furcsa elgondolásaim annyi szent. Ez is azok közé tartozik, hogy mindennek lelke van. Tisztára mintha buddhista lennék. Pedig egyik valláshoz sem tartozom. De ez szimpatikus az övékben. Már ha nem tévedek és tényleg az övékben van szó az ilyesmiről.
– Csak most szokod a mágiát? Mugli közegben nevelkedtél? – nézek rá kíváncsian, aminek az oka az, hogy a srác idősebbnek tűnik nálam. Tehát valamelyest, már bőven volt elég ideje, hogy hozzászokjon a mágiához. Még akkor is ha mugliszármazású, mint én. Érdekes, vagy valami nyelvi botlás vagy nem tudom mi, de érdekes.
- De hát, akkor miért … - kezdek bele ismét, hiszen nem értem, hogy miért nem küldjük el akkor őket? De most komolyan, milyen vendéglátósok vagyunk mi, ha egyszer befogjuk dolgozni a falatozni óhajtókat? Olyanok, akik gyorsan helyre akarják pofozni a helyet, hogy mielőbb pizzával a kezükben mászkáljanak ne pedig festékes vödrökkel.
- Sziasztok! Kedves tőletek, hogy segítetek. Köszönjük! – fordulok oda az érkezőkhöz barátságosan némi fáziskéséssel, majd Beliánra pillantok, aki mintha kevésbé élvezné a hirtelen rá irányult figyelmet. Azt, hogy mindenki tőle várja, hogy eligazítsa őket. Ó, hát ez egy ismerős érzés, nagyon is.
- Hm, vagy ecsettel a széleket is megcsinálhatod azon a részen, ahol mi már lealapoztunk – fordulok a fiatalabb fiúhoz, akinek persze nem tudom a nevét, nem az én házamba tartozik. Majd a lány felé fordulok – Te meg esetleg a létrával felül ecsetezhetnél. Így gyorsabban haladnánk, vagy … nem jó ötlet Belián? – pislogok végül vissza a kollega úrhoz, mert hát végül is ő jobban átlátja. Lehet, hogy csak zavarnánk egymást még úgy is, ha nem egyszerre pingálnánk, hanem ők egy kicsi fáziskéséssel kezdenének el követni minket. Áh, én ehhez nem értek.
- Ó. Akkor csak háttérzajként megy? Hm, így cím alapján nem igazán – csóválom meg a fejemet kicsit szomorkásan, majd felemelem a fülhallgatót és közel tartom a fülemhez, hátha úgy felismerem a dalt. Eleinte szemöldökráncolva meredek magam elé, majd a felismerés pillanatában kisimulnak a ráncok. – Hallottam már párszor, csak nem tudtam, hogy ez a címe, meg előadója. Nem mai darab.
Visszaeresztem óvatosan a fülest és végre ismét munkára fogom magam. A hengerezés nehezebbnek bizonyul, mint amilyennek gondoltam. Legalábbis ecsettel festegetni egyszerűbb. Lehet, hogy azért, mert azt már tudok. Ezt meg még sose próbáltam. De nem adom fel, ha tetőtől talpig festékes leszek akkor is rájövök a nyitjára.
- Szeretem ezt az illatot, olyan … megnyugtató. Mármint a festékszag. Nem a higító – korrigálom rögtön magam, mielőtt még valamiféle fura figurának néz, aki idült vigyorral az arcán szimatolgatja az agysejtromboló löttyöt. Ó nem, én éppen elég dinka vagyok teljesen épp agysejtekkel is. Eszem ágában sincsen tönkrevágni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hűha, tud ez a lány kérdezni! Ráadásul nem egyszerűeket. De komolyan, ma volt egyáltalán egyszerű kérdése úgy kifejezetten hozzám? Mármint ami nem a pizzákkal kapcsolatos meg ilyesmi? Nem úgy rémlik. Szóval nem meglepő módon ez sem egy könnyű kérdés.
- Hű, azt mondanám így elsőre, hogy a sushi de nagyon sok kaját szeretek. Szóval nehéz választani. Neked? – dobom vissza a kérdést. Személy szerint nem tartom annyira fontosnak, hogy kinek mi a kedvenc étele/itala, hiszen tényleg nehéz egyetlen egyet kiválasztani. A legtöbb embernek több kedvence van és úgyis az aktuális hangulata szerint fog választani.
- Tehát akkor órarend szerint mennek a dolgok – vonom le a következtetést a sztorijával kapcsolatban. Nem tartom túl meglepőnek, igazából azon se akadnék fenn ha teljesen random csinálnának mindent. Amúgy is általában vannak bizonyos megszokások, szabályok az ünnepekkel kapcsolatban, amihez ragaszkodni szoktak az emberek. Én is. Csak nem a szüleimmel. Velük sose volt ilyen, hogy szenteste ekkor ezt csinálunk, ekkor azt, meg szilveszterkor. – Gondolom akkor most izgatott vagy az első külön szilvesztered miatt.
Ezt nem nehéz észrevenni, pörög rendesen a csajszi. Oké, mikor nem. De most mintha annál is inkább ragyogna erről beszélve, mint máskor. Talán a srácos sztorit leszámítva, akkor sokkal inkább lebegett két méterrel a föld felett. Annyira elgondolkodom ezen, hogy teljesen meglep az ismételt hirtelen témaváltás. Először végighallgatom, ahogy mesél a kacsájáról és csak utána töprengek el a válaszomon.
- Hát, varázsvilágból van, nem meglepő ha más mint egy mugli kacsa. Benito amúgy jól bírja, ő amolyan igazi macska. Ilyenkor szerintem alszik, amikor nem vagyok otthon. De el szokott kísérni ha éppen olyanja van. Mivel elemis lény, így nem nézik rossz szemmel ha velem jön a tanórákra, hiába nem lakom már a kastélyban. Amióta a faluba költöztem talán egyszer ha eljött velem suliba amúgy – dobolok egy picit az asztalon, ahogy próbálom felidézni, hogy mikor is volt ez, amikor eljött velem. Nem tudnám megmondani, csak azt tudom, hogy volt egy ilyen az tuti. Áh összemosódnak néha a napok, események.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem szoktam horrorfilmeket nézni. Azok olyan … ijesztőek – naná, hogy azok. Direkt azok. Sebaj. – De, akkor nem kellene felújítani azokat a házakat, ha már voltak olyan buták, hogy oda költöztek. Ezek után megkérdezem viszont Kati nénit, hogy a mi házunkba halt-e meg valaki.
Na nem mintha elköltöznék onnan ha igen, vagy hát nem tudom, de mindenesetre nem árt tudni. Lehet hogy jól tettem, hogy nem változtattam szinte semmit se. Amit meg igen, az szerencsére tetszett a háznak.
- A nagy hőt meg tömeget én sem bírom, szóval meg tudom érteni a tapéta álláspontját is – vigyorodom el. Persze az is tiszta sor, hogy tapétázni bonyolultabb, meg nyilván drágább is. Csak hát na, szebb. – Nemhogy modern, de szerintem művészek sem. Vagy legalábbis nem festők. Ha művészetet szeretne a főnök, akkor adjon egy zongorát és játszok én neki mindenféle klasszikust – vagy inkább mégsem, túl sok itt az ember és még mindig nem szeretem ha néznek, amikor játszom. A zöld színes elmélkedésre csak bólogatok, bár én látom a különbséget bizonyos árnyalatok között. De tény, hogy zöld. A rózsaszínre felnevetek én is, kizárt dolog, hogy én azzal a színnel fessek le bármit is. Na nem, azt aztán nem. Közben pedig folytatom az alapozást. Azt nem mondom, hogy profin csinálom, de minél több fura vonalat húzok a falra annál jobban megy, hogy ne a földre meg rám jusson a festékből. Fog ez menni na.
- Biztos, nem tudom, hogy mi a neve. Tök klassz, mert Kati néni szokott sütni és ad is belőle mindig, meg én is szoktam neki levinni amikor csinálok valami finomat. Olyan … mintha a nagymamám lenne, csak jobb annál, mert a nagyim nem túl jó fej – árulom el a fiúnak ezt az apró kis információt a családomról. És ennyi éppen elég is volt belőlük, gondolni sem akarok többet rájuk.
Érdeklődve hallgatom Belián sztoriját, és egy pillanatra nem is nagyon tudom hova rakni azt, hogy ő dolgozni jött ide először. Mármint, hogyhogy? Olyan fiatalon engedték a szülei, hogy ő ne tanuljon? Aztán az, amit mond csak még jobban összezavar.
- Tényleg? Szokatlan lehetett akkor eleinte az egész. Régóta vagy itt? A szüleid nem ellenezték, hogy ilyen helyre jössz dolgozni? Vagy, tudják egyáltalán? – árasztom el szegényt kérdésekkel. Lehet, hogy az lenne a legkézenfekvőbb kérdés, hogy akkor mégis mit keres ő itt mugliként, de nekem ez valahogy nem tűnik annyira lényegesnek. Nyilván tudott a varázsvilágról, miért ne lakhatna és dolgozhatna hát itt? Ő tudja, hogy mit szeretne és neki mi a jó. Lenézni meg végképp nem nézem le érte.
Közben pedig társaságunk akad, így félbeszakad a beszélgetés, vagyis hát átalakul. Kicsit furcsának hatnak a fiatal srác szavai, hiszen eléggé nehezen elképzelhető, hogy a festésnél ne tudna valami sokkal érdekesebbet vagy izgalmasabbat csinálni. De értem, hogy mit próbál mondani. Hogy nem gond félretenni azokat, ennek a kedvéért. Valahogy én is így szoktam lenni vele. Igaz, hogy most nem is volt kérdéses, hogy bejövök segíteni, hiszen itt dolgozom. Na nem mintha a főnök úr kötelezővé tette volna a részvételt. Egyszerűen csak így érzem helyesnek. És nagyon jó csapatépítő is ez a kis festegetés. Az meg mókás, hogy kissé egymás ellen beszélünk Beliánnal. Szerintem könnyebb ecsettel dolgozni, és úgy tűnik, hogy a fiatalabb srác is így látja. Bólintok csupán a kérdésére, hogy pont jó helyre mutat, azokról a bizonyos szélekről van szó. Amíg ő elkezdi azt festegetni, addig belemártom ismét a hengerem a festékbe és folytatom az alapozást.
- Van amikor én is szoktam, de a fejemben úgyis megy mindig valami, szóval sokszor felesleges – teljesen meg tudom érteni, hogy van Belián a zene dologgal.
- Igen, nagyon ügyes vagy – dícsérem meg a fiút, látszik, hogy szüksége van a pozitív visszajelzésre. Lehet, hogy az életkora miatt, vagy alapból ilyen, vagy mert még életébe nem fogott a kezébe ecsetet.  De teljesen mindegy melyik, amúgy is ki szoktam fejezni a véleményemet. És bár igen, benne vagyunk a beszélgetésben, azért én részemről odafigyelek mind Benettre, mind a lányra. És persze bármikor becsatlakozhatnak a témába, vagy feldobhatnak másikat is. És ezt meg is teszik. Belián veszi magához a szót, meg is várom, amíg befejezi, újdonságot éppen nem mond.
- Igen, én ősz óta dolgozom itt. Jaj ne haragudj … Laura vagyok – válaszolom a kérdésére mosolyogva, majd bocsánatkérő fintort vágva bemutatkozom. Kiment a fejemből ez az apróság. Pedig mennyivel egyszerűbb úgy felhívni valakinek a figyelmét valamire vagy akár csak beszélgetni valakivel – főleg ekkora társaságban – ha tudjuk is, hogy mi a másik neve. – És te? Dolgozol már valahol? – kíváncsiskodom, mert hát hiába elsős, ki tudja, lehet hogy már vannak ilyen tervei.
- A körömlakk szag az nem olyan rossz, a nagyon édes parfümöt viszont nem bírom – bólintok egyetértően. Nem teszem hozzá, hogy nem is szoktam használni parfümöt, vagyis hát nagyon ritkán.  Időközben Belián igyekszik bevonni Benettet a társalgásba, ami remek ötlet. De tényleg, csatlakozzon csak be nyugodtan. Bármelyik témához. Nem harapunk. Ám annál gyorsabban és ügyesebben haladunk így négyen.
- Ó, szuper! Tartunk szünetet? Megnézhetnénk, hogy mi a felhozatal – javaslom a többieknek a főnök szavait hallva. Körbepillantok a pizzériában, hogy lássam ki hogy halad, de ahogy nézem mi iparkodunk a legjobban. Nem baj, elvagyunk mint a befőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Ahogy nagyon régen rólam azt már megállapították: szeretem a változatosságot. Talán ezért sem tudok olyan könnyen kimondani olyat, hogy mi a kedvenc ételem vagy italom. Rengetegféle van amit még nem is ismerek, és azok közül amikhez már volt szerencsém is, hát nehéz dönteni. Könnyebb lenne azt elmondani, hogy mi az amit nem szeretek. Kiwi, meg borscs példának okáért.
- Jó a fűszerezésük, gyakran csinálok olyasmi kajákat – bólintok egyet az olasz szó hallatán. A tengeri herkentyűkre nem is reagálok, van amit kedvelek belőlük, de így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mit. És nem is most fogok rájönni arra, hogy vajon mi a neve annak a kis bigyónak, ugyanis egy újabb kérdést kapok. Erre már szélesen elvigyorodom. Ez könnyű, túlságosan is könnyű.
- Semerre, hacsak a Balaton nem számít annak – felelem fülig érő szájjal. Szomorkodhatnék is rajta, de minek? Az, hogy eddig nem voltam sehol még nem jelenti azt, hogy nem is fogok menni. Főleg úgy, hogy már tudok hoppanálni ugyebár. – Eddig voltam Fehérvárcsurgón, Budanekeresden, Üstösdön, öö Szalamantonban táborban, Balcsin, meg ugye itt – sorolom fel a fantasztikusan érdekfeszítően rövid listát a kezemen számolgatva és töprengve, hogy vajon kihagytam-e valamit. Az, hogy hol utaztam át, vagy hol szálltam át az lényegtelen, azokat nem számolom bele.
- És te? – dobom vissza a kérdést kíváncsian. Valahogy a külföld téma az mindig is vonzott. Más országok, más kultúra. Izgalmas, érdekes, klassz. A szilveszteri terveit, vagyis a terveinek hiányát is érdeklődve hallgatom. Én szeretem előre eltervezni a dolgokat, legalább egy bizonyos szintig. Az utolsó pillanatban egy hirtelen ötlettől vezérelve nekilódulni valaminek, na az nem én vagyok. Viszont mint mindig, most is nagyon boldog vagyok, hogy nem kell a szüleimmel töltenem egy ünnepet se, nem kell hozzájuk igazodni. De ezt már tudja a lány szerintem.
- Más jelet nem is mutat amúgy? Mármint csak az utal arra, hogy varázskacsa, hogy sokkal tovább él, mint a mugli világban? – nem nagyon gondolkodtam még el ezen, hiszen nekem ugye cicám van, azok eleve jó sokáig élnek. Tizenpár évig ugyebár. De ha azt nézzük, hogy elemis lény, hát ki tudja. Lehet, hogy együtt öregszünk meg. Az klassz lenne.
- Beni? Fú,  elsőbe kaptam, akkor 3 már tuti megvan. Elég fiatal volt még, szóval olyan 3,5-4nek mondanám. Még sok jó évünk van együtt a fiatalúrral – kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz öregen. Valószínűleg majd fehéresebb lesz a bundája, meg biztos mogorva morcos cica lesz. Egy ideig elvagyok azzal, hogy próbálom elképzelni a nyugdíjas korú macskám, majd felocsúdok és visszakanyaradok oda, ahonnan ez az egész beszélgetés indult.
- És Mihailnak van valamilyen állata? Vagy nem tudod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

tavaszias téli napon

Idén sem láttunk sok havat, mármint a télre értve, nem az évre. Ki tudja, lehet hogy húsvétkor szánkózni fogunk ugyebár. Igaz, hogy nem különösebben bánkódom emiatt, főleg azóta nem, hogy simán kreálok én jeget, havat bármikor, bárhol. A nagy zima meg annyira nem hiányzik. Kellemes egy vékony szövetkabátban flangászni, bár most éppen csak meleg pulcsi van rajtam – abból kettő is. Jobban illik ez a szerelés a helyhez, ahova készülök. Vagyis inkább az eltervezett dologhoz.
Amióta csak beköltöztem a szuper kis birodalmamba azóta rendszeresen elhaladok a játszótér mellett. Persze rögtön felébredt benne a gyerek, csupán az akadályozott meg eddig abban, hogy birtokba vegyem a helyet, hogy általában tele van. Amikor meg nem volt, akkor meg én siettem valahova. Viszont az a helyzet, hogy volt alkalmam már kitapasztalni, hogy mely időszakok azok, amikor pangás van. És most éppen az van. És kellemesen süt a nap, és már-már szinte tavasz-érzetem van.
Lendületesen haladok hát a faluban, vidáman dúdolászva és szökdécselve, kedvemet semmi sem szegheti ezen a pompás napon. Ma játszóterezni fogok és kész! Kissé meglep ugyan, hogy a játszóteret messziről pillantva egy alakot fedezek fel, de nem kisgyerek forma szóval szerencsére nem kell megváltoztatni a szándékaimat. Főleg mert az illető is épp birtokba veszi az egyik hintát. Ahogy közelebb érek egyre ismerősebbnek tűnik a srác, merthogy srác ugyebár. Még pár lépés és már széles mosolyra is húzódik a szám. Ó, hát én őt ismerem!
- Szia Eli! – kiáltok rá vigyorogva és vadul integetve már távolról, aztán szinte feltépem a kis kaput, belépve rajta csak belököm és sietek a mellette lévő üres hinta felé. Jóleső, hangos szusszanással veszem birtokba, megragadom a láncokat ám egyelőre csak picit mozgatom a hintát, talpaimmal végig a földön maradva. – Nem gondoltam volna, hogy találok itt valakit, de klassz, hogy pont téged sikerült. Mizujs? Élvezed az enyhe időt? - árasztom el szegény fiút azonnal kérdésekkel jókedvűen. Tényleg örülök neki, remélem ezt sikerül értelmesen a tudtára is adnom. Mostanában mintha kicsit nehezebben értenének meg a környezetemben. Biztos bennem van a hiba, nemtom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

nagy hintázásban

Egész kellemes most ez a meleg, talán mert tegnap esett az eső, és nem annyira nyomott, párás a levegő. Na meg még nem annyira tűz forrón a nap.  Mindenesetre éppen olyan idő van, amikor már eszembe se jut hosszú nadrágokat hordani. Rövidnadrág vagy szoknya, és póló vagy top. Ez illik az ilyen időhöz. Most éppen nadrág plusz top kombó van rajtam, hiszen az jobban megfelel a célnak.
Ismét a játszótérre igyekszem, néha-néha kedvem van egy kicsit hintázni, vagy csak felmászni a mászóka tetejére, onnan lógni lefelé, vagy kényelmesen elhelyezkedve nézni a falut  és az embereket. Most a hinta vonz inkább. Csupán reménykedem abban, hogy terveimet nem hiúsítja meg senki és semmi. Vagyis, hogy nem lesz ott túl nagy tömeg. Csak nem. Ha igen, akkor se nagy gond, akkor meg előveszem a tatyómból a könyvet és kiheverek valami füves helyre olvasgatni.
Odaérve nem is fedezem fel, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen sehol egy szülő, gyerekek sem visítanak, a hinták szabadok, a csúszdák szabadok, felfelé meg nem nézelődöm.  Arcomon diadalmas mosoly terül el és egyenesen az egyik nagyobb gyereknek való hintához sietek. Táskám a földön landol, ahogy lecsúsztatom a vállamról, és már huppanok is bele a kissé alacsony ülőkére. Lábammal ellököm magam, majd gondosan magam alá húzom, hogy ne akadályozzon nagyon. Kicsit körülményes ugyan így hintázni, de nem érdekel. Felállni nem fogok, átpördülni nem lehet, varázslatot használni meg nem szeretnék. Na meg szeretném letesztelni azt a híresztelést, miszerint egy bizonyos mértékig az ülőke helyzete alkalmazkodik az őt használó testméretéhez. Persze nem felnőttekre méreteződik akkor sem, de nem egy tökmagra. Boldogan dúdolászva hajtom magam fel-le, nem is sejtve, hogy tettemnek bizony nézője akad az egyik mászóka tetején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Boldog vigyorral az arcomon hintázom. Itt és most nincs semmi ami aggasztana. Semmi negatív gondolat, csak a  megnyugtató mozdulatsor, az enyhe szellő az arcomon. Kicsit hátrébb is hajtom a fejemet, hogy a hajam kényelmesen lelóghasson és behunyt szemmel élvezem az egészet.
Így aztán pláne nem veszem észre a felettébb látványos mutatványokat végrehajtó fiút. Hogy is venném észre? Pedig tényleg klassz kis produkciót nyom le. A kiáltást azt viszont meghallom. Rögtön fel is pattan a szemhéjam, jobban hátradőlök, hogy lássam ki kiabálja a nevemet. Fejjel lefele látom meg hát én is Elit, aki úgy lóg a mászókán, mint valami pók. Vagy majom. Vagy pókmajom. Aztán lehuppan a földre, én pedig megijedek hirtelen.
Kiegyenesedem, majd kiugrom a hintából egy biztonságosabbnak tűnő ponton, szerencsére sérülés nélkül megúszom a dolgot és már pördülök is az eridonos felé.
- Eli! Jól vagy? – kiáltok oda neki aggódva. Aztán megtorpanok látva, hogy felém tart, és látszólag nincsen semmi baja. Direkt ugrott akkor így le, nem is tudom miért látszott fejjel lefelé valamiféle esésnek, véletlennek, balesetnek. – Öhm, persze.
Egyelőre még földbe vannak gyökerezve a lábaim, alaposan végigmérem a srácot, hogy tényleg-tényleg-tényleg semmi baja-e, és csak utána lépek vissza a hintámhoz.
- Gyakran hozod rá a frászt gyanútlan lányokra ilyen mutatványokkal? – kérdezem vigyorogva, miközben leülök a még meleg ülőrészre. – Nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül és ahogy leérkeztél, azt hittem hogy leestél. Pedig gondolhattam volna, hogy egy kviddicsesnek ez semmi – magyarázkodom nevetve. Egek, de buta vagyok, hisz a fiúnak van egyensúlyérzéke, meg koordinációja is, nem olyan béna mint én. Még jó, hogy nem esik le onnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szegény fiú totál nem érti, hogy én miért vagyok ennyire megijedve. Legalábbis minden erre utal, ahogy tanácstalanul néz rám amikor szinte rohanok felé, meg ahogy visszakérdez. Tényleg nem úgy tűnik, mintha bármi baja lenne, szóval lassan megnyugszom, kifújom hosszan a levegőt, aztán mire észbekapok már a hintákban ülünk. Oké, eléggé megijedtem na.
- Csak azt láttam, hogy esel. Vagyis hát én úgy láttam, hogy esel. Vagyis hát én ezer százalék, hogy leestem volna, így meg se fordult a fejemben, hogy szándékosan így, szóval … na érted – magyarázkodok összevissza miközben a cipőmet bámulom zavaromban. Basszus, nem kéne magamból kiindulni. Mindenesetre igyekszik teljesen megnyugtatni a srác, bólintok is egyet jelezve, hogy oké, értem, elhiszem, semmi baja, de tényleg.
- Igazán megtisztelő – nézek végre rá egy hatalmas nagy mosollyal az arcomon. Csak nekem tartogatta ezt a szuperhős landolást, ez tök kedves. – Bocs, hogy így elrontottam akkor a műsort.
Minimum egy tapsviharral kellett volna fogadnom, nem pedig falfehér arcú enyhe pánikrohammal. Azt, hogy lányokkal nem jön ide nem is kommentálom. Nem is kezdek el azon agyalni, hogy akkor vajon hova mehet velük, már ha lányokkal akar menni akárhova is. Tökre semmi közöm nincsen hozzá, kíváncsiskodni nem igazán szeretek, és nem is igazán illik.
– Most szerencsénk van, ilyenkor nem szoktak kinn lenni a szülők a kicsikkel. Már egész jól tudom, hogy mikor érdemes jönni. Este például nem. Azt hihetnéd pedig, hogy igen, hisz a pöttömök már alszanak, de hidd el, hogy jobban jársz ha nem jössz erre. Nem túl bizalomgerjesztő népek járnak erre akkor – osztom meg vele a felfedezésem. Nem magyarázom el, hogy ezek mind a kocogásaimnak köszönhető, nem úgy volt az, hogy én direkt ide indultam, egyszerűen errefele futottam mindenféle időpontokban.
- Hogyne lennél nagy kviddicses! Csak viszonyítsd magad hozzám és tessék, te olimpiai bajnok vagy! – van egyáltalán olimpia a mágusoknál? Vagy valami más néven hívják ezt? Mindegy, remélhetőleg érteni fogja, hogy ő profi hozzám képest. Előbb ülök fel egy thesztrálra, mint egy seprűre annyi szent. Éppen javában ezt képzelem el, hogy milyen klassz lenne már, amikor hirtelen visszakérdez.
- Velem? Persze. Tudod nem igazán szeretem a kastély zártságát sok esetben, meg néha klassz csak úgy ellenni valahol. Ahol simán viselkedhetek úgy, mint egy gyerek – vonok vállat vigyorogva. És hogy be is mutassam, hogy én bizony gyerek vagyok a javában jobban meg is lököm magam a hintán. – Szerintem ebből nem lehet kinőni, vagy megunni. És téged mi hajtott a mászóka tetejére?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem baj, ügyes landolás volt. És most már tudom, hogy ne féltselek annyira – mosolyodom el legyintve egyet. Tényleg nem gond, most már látom, hogy milyen mókás ez a jelent, meg na, megjegyeztem, hogy az ilyesmi bizony tökre előfordulhat a srácnál. Csak úgy leugrál valahonnan.
- Az anyukák csúnyán is néznének rád, ha elfoglalod a mászókát, vagy a hintát vagy bármit. Merthogy ilyen nagy létedre ne akarj itt bohóckodni. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi folyik pontosan este, irányt váltottam, amikor erre futottam – magyarázom – Elég gyakran szoktam futni, egy ideje inkább estefelé van rá időm, akkor nyugisabb meg csendesebb is a falu – város – és elég hamar rájössz, hogy merre nem érdemes menni. Atrocitásom nem volt soha, de nem is nagyon lenne rá lehetőség, mert elhoppanálok és kész.
Látni szoktam furábbnál furább fazonokat, és ennyi szerencsére. Egyetlenegyszer elegyedtem szóba az éjszaka közepén valakivel, ami minden volt csak veszélytelen nem. De hogy mennyire nem az, arra csak a beszélgetés végén jöttem rá. Pillantásom el is téved a Fő utcza irányába, mintha innen láthatnám a Kins&Kenset, vagy annak tulaját.
- Hogyhogy nem tudod? – kérdezek vissza rögtön észrevéve a bizonytalanságot a szavaiban. Szeretne, az szinte biztos de akkor mi akadályozza meg abban, hogy játszon?
- Mindig is jobban szerettem kint lenni. Lehet, hogy azért is, mert folyton eltévedtem a kastélyban. Most már jobb, nagyon ritkán vétem el az irányt. De a szabadban lenni, mindig jó. Főleg ha víz is van a közelben – elnémulok egy kicsit, töprengővé válnak a vonásaim, szinte szenvedővé. Ez ám a nagy kérdés, mit fogok tovább tanulni. A kérdés, ami már jóideje foglalkoztat. És amire nem tudom a választ. Még mindig nem, pedig most már igazán jó lenne eldönteni. – Halvány lila gőzöm sincs. De itt szeretnék maradni, mestertanoncnak – ez tuti, eddig már eljutottam. Nem akarok egyetemre menni a ki tudja hova. Itt szeretnék lenni a közelben, és erre nagyon jó okom van. Cirka 170cm-nyi, barna hajú, barna szemű okom. Nem meglepő, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Felnevetnék, ha tudnám, hogy viccel a varázslással kapcsolatban. De komolyan gondolja. Nem tudom, hogy tényleg annyira ügyetlen-e vagy sem, de nem fogok leállni vele vitatkozni.
- Itt szoktam rá a suliban én is. A sok bent lét nagyon rossz volt, és itt nem kellett annyit sétálni a szobám meg a termek között. Jól kikapcsol – magyarázom, hogy is jött az, hogy fussak. Nem annyira edzésként. Mázlista vagyok és akármennyit ehetek nem látszik meg rajtam. A kocogás dolog tényleg arra kell, hogy rend legyen a fejemben. – Sétálni is szoktam néha esténként, a vízpartokat nagyon szeretem a holdfényben, vagy csillagfényben. Meg amúgy is nagyon hangulatos a falu éjszaka. Amióta tudok hoppanálni sokkal bátrabb vagyok, ha valami hely vagy ilyesmi nem szimpatikus akkor csak pukk és ott se voltam – oké ez csak elméleti dolog, simán előfordulhat hogy úgy lefagyok, hogy mozdulni sem tudok. De ettől sem tartok túlzottan, már egész jól állok abban a dologban is. – Van, aminél nem tudsz gyorsabb lenni – teszem még hozzá alig észrevehetően megborzongva. Inkább el is terelem a témát, mielőtt annyira beparáztatom a fiút, hogy ki se merje tenni az orrát a kastélyból a későbbiekben. Hiszen mestertanoncként már nem vonatkozik majd rá a takarodó.
- Én szerettem volna gyógyító lenni. Mineropathológus egészen pontosan, hiszen már a mugli világban is a különféle ásványokkal, drágakövekkel foglalkoztunk családilag. De, aztán elvetettem ezt a gondolatot – az aurorságról nem tudok sok mindent, sose vonzott az a pálya. És borzalmas is lennék benne az egyszer tuti. – A pincérkedés, felszolgálás az megy, de nem életcélom örökre azt csinálni.
Összeráncolom a szemöldökömet, miközben gondolkozom azon, hogy mit szeretek csinálni. Mármint olyat, ami valami munkához köthető lenne. Olvasni, zongorázni, rajzolni, nem sok ember között lenni. Hm, egyik sem tűnik megfelelőnek.
- Háát, ilyen szokásos dolgokat, tudod. Olvasás, zongorázás, szeretek a természetben lenni, állatokat simogatni. De, nemtom. Ezek vagy nem olyanok, amit hivatásszerűen lehetne művelni, vagy nem vagyok olyan szinten – felelem vontatottan miközben az általam felsorolt dolgok megjelennek a fiú előtt vízből. Puszta szórakozásból idézem őket elő, de valamelyest megnyugtató, feszültségoldó szerepük is van. Az elemizéshez koncentrálni kell, nem nagyon fér el ilyesmi negatív dolog akkor a fejembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

egy laza hétfő délelőtt

Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Elmosolyodom a megerősítésen, tudom én jól, hogy nem hagytam ki semmit sem, megjegyeztem mindent, ami fontos. Felkészültnek érzem magam, már amennyire ebben a helyzetben felkészülhet az ember.
- 1, 2 … - kezdek el hangosan számolni, amint megkapom a jelzést. Magamban is mondogathatnám a számokat, de így talán jobban fel tud készülni a férfi a betoppanásomra. Az ötös szám elhangzása után gyorsan és határozottan lenyomom a kilincset és besurranok a lakásba. Azonnal csukom is be magam után az ajtót, kizárva a nappali világosságot. Pár másodpercet várok, amíg hozzászokik a szemem a benti sötétebb fényviszonyokhoz, majd elindulok a kijelölt úton. Tekintetem végigsiklik a folyosón elhelyezett dolgokon, de nem állok neki töprengeni azokon, hogy miket is látok és azok milyenek, és nem is állok meg jobban körbenézni. Majd talán máskor, vagy később. Semmiképpen nem most, amikor egy kis törékeny testet ölelek magamhoz, akinek minden pillanat számíthat. A szobákba se kukkolok be, haladok egyenesen előre, a bal oldalt elhelyezkedő nappalit keresve. Nem nehéz megtalálni, nem nehéz nem bemenni, felmenni máshova. Nem nehéz a célra koncentrálni. A lehető legkevesebb gondot szeretnék okozni. Mindenkinek.
- Itt vagyunk – közlöm a nyilvánvalót, amint belépek a nappaliba. Lepillantok a cicára, és talán csak ez utal arra, hogy őhozzá beszéltem, őt akartam megnyugtatni. Itthon van, jó kezekben van. Aztán gyorsan felmérem a terepet, de közben már mozdulok is a férfi felé. Egy icipicit elcsodálkozom a sok mindenen, tekintetem pár pillanatig megpihen pár hangszeren, de nem húzom most az időt szétnézéssel, inkább végigmérem a ház tulaját. Kissé meghökkent a megjelenése, valahogy nagyon nem számítottam arra, hogy köntösben fogad, úgy, hogy az arcán és kezén, esetleg karján kívül más bőrfelületet is megpillanthassak belőle. Oké, eleve már az meghökkentő, hogy egyáltalán van köntöse. Nem tudnám megmondani miért, de fura. Félresöpröm viszont ezt az egészet, hisz most nem fontos. Megállok közvetlenül a vámpír előtt. Olyan közelségben, hogy simán el tudjon érni engem és én is őt. Olyan közelségben, amilyenbe nem szeretek menni, lenni. Olyan közelségbe, amilyenre most talán szükség van ha át akarja venni tőlem a cicát.
- Egy bokor mellett feküdt, eléggé egyenetlenül lélegzett, fájdalmasan nyávogott amikor rátaláltam. Furcsán tartotta a hátsó lábait, úgy néztem hogy fáj neki, de nem láttam konkrét jelet arra, hogy mi lehet a baja. Nem nyílt törés. A többiek azonnal előrohantak amint felemeltem és mutatták az utat idáig. Úgy érzem hogy gyengül – adom elő a történetet, felidézve lehetőség szerint minden fontos részletet miközben azokba a fura szemekbe nézek. Nem félek tőle, nem érzem magam rosszul attól, hogy ilyen közel állok hozzá. És attól sem tartok hogy esetleg mindjárt kinyújtja a kezeit és átveszi tőlem a kis fehérséget.