Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Gyönyörű, tücsökciripelős az este. Mivel tegnap átugrottam Németországba egy hangversenyre, úgy döntök, ma a házam közelében maradok. Eleinte olyannyira így teszek, hogy miután ittam, köntösben lófrálok egyik szobából a másikba, mígnem egy halom térképpel vetem le magam a közlekedőfolyosóm padlójának kellős közepére és elböngészgetem őket pár órán át.
Mikor teljesen besötétedik, és már beterítik az eget a csillagok, magamra kapok pár ruhát, és lesétálok az erdei ösvényen át a faluba. A múltkor már látogatást tettem a pubban, ez alkalommal úgy döntök, a csárdát veszem célba. Eddig mindig csak elhaladtam előtte, meg oda küldtem Kírát vacsorát venni magának, azonban én magam még nem tértem be ezidáig. De hát mindennek eljön az ideje.
A szokásos kedélyes társalgás, mulatozás, evés-ivás hangjai szűrődnek ki odabentről. Belépek az ajtón, és körbenézek a rosszarcú népségen. Igen, ez a legjobb jelző rájuk. Nem mintha én annyira megnyerő lennék a fekete, félig arcomba lógó hajammal, a sötét ruháimmal, sápadt bőrömmel és nyurga alakommal. Viszont azt meg kell hagyni, hogy sokkal jobb vágású vagyok az átlag jelenlévőnél. Ragadozó lépteimmel könnyeden haladok beljebb, egyszerű árnyként közlekedve. Ahogy elérek a pultig, helyet foglalok az egyik széken. A csapos már éppen kérdezné tőlem, mivel szolgálhat, de ahogy rápillantok különös fényű, kék szemeimmel, csak bólint és odébb áll. Szerintem pontosan tudja, mi vagyok. Ostobaság volna hát vajsörrel kínálnia. Kinézem a helyből, hogy megfordulnak itt olykor fajtámbeliek. Biztosan volt már dolga velük, és ők nyilván nem olyan udvariasan utasították vissza a rendelés lehetőségét, mint én tettem volna.
Üldögélek tehát a bárszéken, egészen a pult szélénél, a helyiség tere felé fordulva. Egyik, bakancsszerű cipőmet lazán ülésem legalsó keresztfáján nyugtatom, a másikat pedig simán a földön tartom, bőven leér odáig. Fekete farmerom vékony lábamra feszül, igazítok egy szórakozottat szürke pólómon, sötét kabátom alatt, félig tincseim mögül pásztázva a jelenlévőket eleven, régi fényű szemeimmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy amolyan macsó tag lép be a csárdába. Ránézésre amerikainak mondanám. Érdekesnek és különlegesnek találom, milyen sokféle ember fordul meg ebben az apró varázslófaluban. Persze, a mágustelepüléseken általában hasonlóan változatos a népségek kínálata. Nagyon kedvemre való. Ahogy telnek a napok, egyre inkább úgy érzem, valóban eltöltök itt is majd néhány évtizedet. Akadtak vidékek, ahol csak pár évet, vagy -legrosszabb esetben- pár hónapot töltöttem el, de most valóban úgy gondolom, Bogolyfalva nem ezek közé a helyek közé fog tartozni.
A mobiltelefonját nyomkodó fószer közben ledobja magát mellém, és egy ékes körmondattal rendeli meg a pálinkáját, amit hamarosan megkap maga elé a pultra. Összevonom a szemöldökömet, és érdeklődőn pillantok rá egy kicsit. Lehet, hogy nem beszél magyarul. Pár hosszú pillanatig nézem Őt tincseim mögül, szolidan méregetve, aztán tekintek róla tovább. Érzékelem azonban, hogy most meg Ő az, aki mustrál engem. Valószínűsítem, hogy gondolkozik rólam egy keveset, ahogy az én előbb őróla, de végül semmire nem sok mindenre jut velem kapcsolatban.
Ahogy elrakja a készülékét, ismét ránézek, újfent finoman fürkészve csupán. Elég elvadult alaknak tűnik. Elvadultnak és nem túl műveltnek. Erőszakos foglalkozása lehet. A vonásai, habitusa erről árulkodik nekem. Mindenképpen olyan munkát űzhet, ami fizikai igénybevételt követel, hiszen ilyen adottságokban bővelkedik, észbeliekben már kevésbé. Aztán lehet, tévedek, de ezekre a következtetésekre jutok Vele kapcsolatban, amíg pár pillanatig rajta tartom ismét kék szemeimet. Utána viszont hamar elnézek róla, mielőtt még a méricskélésem tolakodó lenne. Már évszázadokkal ezelőtt megtanultam, mennyi idő az, amíg a tekintetedet rajta tarthatod valakin egy ilyen ivóban anélkül, hogy azt a másik rossz néven vehetné. Persze, akad néha olyan, akinek lejjebb van az ingerküszöbe.
A pultos odalép hozzám és csöndesen megkérdezi, hogy kérek-e esetleg valamit. Gondolom, a fajtársaim nem szoktak ennyi időt csöndes ücsörgéssel, szemlélődéssel tölteni, így azt gondolhatja, ha már én így teszek, lehet, alibiből fogyasztanék valamit. A feltételezése jogos, részemről azonban nem élek ilyen álcákkal.
- Köszönöm. - rázom meg a fejem az érdeklődéséért hálás, rekedtes hangú, magyar válaszom közben, amelyből azonban nem derül ki angolságom. Nem igazán feltűnő az akcentusom. Legfeljebb az sz betűm különös kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A mellettem ülő ipse egy kis rákészülés után magába dönti a röviditalt, és kiélvezi annak erejét. Perifériámban látom, hogy még a szemét is lehunyja hozzá, nem aprózza el a kis szertartást. Aztán észlelem, ahogyan a belső késztetése az érdeklődésre cselekvésbe hajlik, és hamarosan felém fordítja arcát, nekem szegezve egy felettébb tapintatos kérdést bődületesen egyszerű amerikai akcentussal.
- Nem. Sem így nem vagyok leprás, sem máshogy. - válaszolok neki, felé fordítva  üdén szétálló hajamtól keretezett, fehér ábrázatomat, kék tekintetemet a férfi szemeibe merítve, miközben számat elhagyják az övéhez képest sznobnak, fölényeskedőnek tetsző, angolságomat fémjelző szavaim. Igaz, a leprához hasonlóan kemény kór támadott már meg a pestis formájában még halandó életemben, ezt azonban nem igazán tartom ildomosnak közölni.
- És Te? Texasi? - kérdezek vissza nyugodt hangon úgy, mintha hasonlóan az esetleges betegségéről érdeklődnék, holott különben a beszéde alapján jóval keletebbre tenném azt a déli tájszólást. De már csak ezért is mást mondok. Jellemző az emberekre, hogy nagyon felkapják a vizet, ha valaki rosszul ítéli meg, honnan valóak, főleg, ha egy adott ország, egyesülés államát, régióját téveszted el. Az néha még érzékenyebb pontot talál, mintha teljesen más nemzetiségűnek tippelnéd.
Hogy fel akarom-e idegesíteni a tagot? Nem. Nem vagyok az a kocsmai kerekedést kezdeményező, kötekedő típus. Pusztán érdekel, hogyan reagál. Igen, igazából főleg ez vezérel. A kísérletezés, a megfigyelés. Mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elsimult, elégedett vonásokkal hallgatom a fazon válaszát, amely igazából sokkal inkább felháborodás, semmint egy olyan felelet, ami igazán tájékoztató jellegű lenne. Annyi derül ki belőle, hogy igazam volt, ami a gondolataimat illeti. Ez pedig végül is elég, nem igaz?
Rendel még egy pálinkát a maga sajátos módján. Eközben részemről ismét körbetekintek a helyen, oldalvást ülve a bárszéken, felsőtestemmel a férfi felé fordulva. Vagyis igazából nem direkte felé, hanem az ivó tarka népe felé, dehát Ő mellettem ül, így ez a helyzet elkerülhetetlen. Lazán könyökölök a pulton egyik karommal, fehér kezem lelógatva róla, a másikat combomon pihentetem.
- Pár hete költöztem a környékre. - felelek az érdeklődésére, sápadt ábrázatomat újfent felé fordítva, és ahogyan felteszi ezt a kérdést, felmerül bennem, hogy esetleg valami helyi rendfenntartó lehet. Talán önjelölt, nem hivatásos. Bár ahhoz meg túl sokat látottnak hat. Az egész megjelenése, praktikus öltözete, hanyagnak tetsző külseje, macsós kiállása, a tetoválások, a durva viselkedés inkább háborúviseltségre enged következtetnem.
- Miért érdekel, mi járatban vagyok? - kérdezek rá egyszerűen, fejemet oldalra biccentve kissé, így jobbról belógó, sötét hajam végre kevésbé fedi különös fényű szememet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagyon megnéz magának a fazon. Egyértelműen számba veszi a lehetőségeket a személyemet illetően, de úgy fest, elveti a helyes ötleteit. Gyakran csinálják velem ezt az emberek, hiszen nem túlzottan illek bele a képbe, amit a vámpírokról kialakítottak. Ettől még nem tartom magam egyedinek, különlegesnek vagy felsőbb rendűnek, egyszerűen vagyok, amilyen vagyok. Bár a fajtársaim ezt egészen másként gondolják. Úgy hiszik, nagyra vagyok magammal, és hogy megvetem Őket. Pedig szó sincsen egyikről sem.
- Á, értem. - bólintok a nem túl meggyőző feleletére, amit egyébként nem is szánt meggyőzőnek. Nagyon barátságos, igen, akár egy kínpad. Mondjuk nem mintha én annyira nyájas vagy szívélyes volnék, érdekes mód mások mégis kellemes társaságnak találnak. Viszont kétlem, hogy a mellettem ülő alakkal hasonlóan lennének. Nekem mondjuk nincsen Vele gondom. Egyelőre.
- Az erdőbe. - felelem röviden. Nem túl sok ház van ott, és az én viktoriánus otthonom egyébként a falusiak körében biztosan jól ismert. Pontosan akkor sem jelölöm meg a helyet. Nem mintha tartanék a betolakodóktól. Ha illetéktelenül, vagy egyenesen rossz szándékkal érkezne hozzám akárki, hamar megbánná. Mégsem tartom ildomosnak lépten-nyomon felfedni, hol élek. Szeretem a békességet, a magányt, a viszonylagos elszigeteltséget. Szerencsére nem is háborgatnak túl sokan. Hülyék lennének. Jó, az elmúlt időszak bajba jutott lánykáinak kisegítése az más dolog.
- Szintén a környékről? - mérem végig Őt, visszakérdezve egyet nyugodt hangon, ha már egyszer ilyen ál-ismerkedőset játszunk, habár olybá tűnik, hogy mind a ketten sokkal inkább felmérni akarjuk a másikat, semmint barátkozni Vele. Egyre erősebb a gyanúm, hogy ez a fószer valamiféle katona, őr, vagy -ha már mágus, akkor- auror lehet, szóval az Ő oka az érdeklődésre egyfajta ellenőrző területmegjelölés, míg az enyém ugyebár a tanulmányozás. Szép páros vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Figyelem, ahogy a tag megkaparintja a sósmogyorós tálat, és majszolgatni kezd. Ahogy felteszi költői kérdését, amely egyszerű, hangos gondolkodásnak hat, magam is csak körbenézek a díszes társaságon, mintha a mellettem ülő meg sem szólalt volna. Holott remek válaszaim vannak a felvetésre. Például olyasvalaki költözik az erdőbe, aki magányra vágyik, vagy ennyire szereti a természetet, esetleg szimplán csend és nyugalom párti. Részemről egy kissé mindegyik vagyok, valamint egy olyan lény, akinek a fajára egy mágusfaluban hamar rájönnének a közeli szomszédok, hogyha volnának olyanok. Ha pedig rájönnek, hiába az egyed szelíd mivolta, tartanának tőle. Tartanának tőlem. És vagy elköltöznének mellőlem, vagy felszólítanának az elköltözésre, talán még hadjáratot is indítanának ellenem. Kinek kell ez? Tökéletes nekem az erdőbeli viktoriánus ház. Hiába tudvalevő lassan, hogy ott élek, az itteni lakosokban egyfajta hamis biztonságérzetet ad az a pár kilométer távolság. Jól van ez így.
Mogyoróevő társaságom szívverésének üteme éppen hogy, de felgyorsul, miközben megáll a rágcsálással, és gyanakodva rám mereszti szemeit. Úgy tűnik, összeállt a kép. Talán már hallott róla, hogy egy vámpír költözött a környékre, vagy talán csak most nyert értelmet a fejében a velem kapcsolatban tapasztaltak, rólam megtudottak összessége.
- Az én fajtámnak? - vonom össze magamnak kikérő hangú kérdésem közben szemöldökömet, sápadt, fekete haj keretezte arcomat egészen lassan fordítva a férfi felé, ahogy továbbra is hanyagul könyökölök egyik karommal a pulton. Csak nézem a mellettem ülőt fakón eleven fényű, kék szemeimmel, amint újabb adag rágcsát töm magába. Már csak egy ilyen ősbunkó igazságharcos hiányzott. Akinek persze a saját igaza az egyetlen, mégha az nevezetesen baromi téves is. Mindig akad egy ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Csak rábólint a visszakérdezésemre, nem határozza meg, mire is gondol az én fajtám alatt. De azt hiszem, mindketten pontosan tudjuk, mire gondol. Csak kíváncsi voltam, kimondja-e. Figyelem, ahogy elszöszöl a mogyoróról ujjaira tapadt sóval, és ahogy magába dönt még egy pálinkát. Nem zavartatom magam, nyugodtan szemlélem rezdüléseit, egyre inkább meggyőződve róla, hogy egy őrrel lehet dolgom. Gondolataim végleg beigazolódnak kérdése és fenyegetése nyomán, amit egy lusta pislogással nyugtázok.
- A napokban látogatást teszek a könyvtárban valamelyik este, az igazgató engedélyével. - közlöm Vele egyszerűen, tájékoztatóan, ha már egyszer állítólag az Ő körzete az iskola.
- Mit értesz megkörnyékezés alatt? - vonom össze sötét szemöldökömet érdeklődve, és teljesen a pult felé fordulok, hogy kényelmesen lekönyökölhessek rá, oldalra fordítva sápadt arcomat, így már végképp behulló hajam mögül nézve le a férfira.
- Szóval... auror vagy és a tanoda biztonságáért felelsz? - kérdezek rá most már egy az egyben kikörvonalazódott gondolatomra, olyan higgadtsággal, mintha nem fenyegetett volna meg az imént azzal, hogy megöl. Túl sokszor történik meg velem ez ahhoz, hogy nagyon felizgassam magam rajta. Nem mondom, hogy jól esik, de az évszázadok alatt egyre és egyre csökkent az érzékenységem. Mert egyébként a hiedelmekkel ellentétben van lelkem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Az lenne a legjobb, ha simán tovább állnék. Hát persze. Másból sem áll az életem, minthogy tovább állok. Természetesen, már ezzel sincsen nagy problémám. Hozzászoktam ehhez az életmódhoz. Az örök tovább álláshoz, a vándorláshoz. Mindig akkor lépek le, amikor már a levegőben tapintható a feszültség a személyem miatt. Nem, nem is a személyem miatt, hanem a fajtám miatt. Amikor már általános az emberek veszélyérzete, amikor már nem győznek kerülni, vagy ha mugli település környékén lakok, akkor olyankor, amikor gyanakodni kezdenek rám. Egy szó, mint száz: jól esik bár a költözködés, az új vidékek, mégsem rajongok érte, hogy ezt javarészt kényszerből teszem. Amikor pedig ilyen nyilvánvalóan kifejezik nekem, hogy el kéne takarodjak, akkor bizony pár évtizedenként egy-egy ilyen esetnél rendesen felba... felidegesítem magam. Márpedig ez a jelen helyzet az említett jeles alkalmak egyike.
- Megnyugodhatsz, nem köpök a levesedbe. Nem ölök meg senkit, aki nem szolgál rá, és nem állok neki a kölyköket sem kóstolgatni. - felelem szilárd, kissé éles hangon, kezdve elveszíteni áldott nyugalmamat.
- Leszállhatsz rólam... - morgom magam elé a pultra, megfeszülő vonásokkal. Le kell higgadnom. Ehhez veszek egy mély, masszív levegőt. Nem mintha a tüdőmnek szüksége volna rá, placebónak viszont tökéletes.
Mágus-terrorelhárítás. Baromi jó. Mondanom sem kell, odáig vagyok érte, hogy egyszerűen a fajom miatt egyből bűnözőnek könyvelnek el. Igaz, öltem már embert, dehát elvileg ez a természetem. A tápláléklánc legmagasabb fokán állok, még az is helyénvaló lenne, ha az étkezéseim alkalmával tényleg levadásznám az áldozataimat, és akár még az életüket is venném. Ez a világ, a természet rendje. Hogy jön ahhoz ez a bunkó amerikai, hogy belém kössön? Pont abba, aki ösztöneinek és vágyainak gátat szabva az élet fontosságát és értékét vallja. Na jó, ettől nem fogok lenyugodni. El kéne húznom innen, vagy egyszerűen kiürítenem a fejem, valami teljesen másra gondolni. Orromon át szívom be újabb mély, feszült levegőmet, és fújom ki bőszen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Érzem, mennyire elégedett magával a fószer, hogy felhúzott. Vagyis igazából azzal, hogy úgy látja, elért nálam valamit. Hogy úgy hiszi, jól a helyemre tett és megszabta a határokat. Na ezt nagyon rosszul hiszi. Soha, semmit sem azért cselekedtem, mert a törvény betűje úgy diktálta, vagy mert egy közeg rendre utasított. Nem. Az elveim azok, amik gátolnak abban, hogy helytelenül, ártalmasan viselkedjek. Nem egy ilyen harcokban megfásult, szakadt amerikai nyökögése. Hallom, amit a lányáról dumál, de csak nézek magam elé a pultra. Szegény kölyök. Nem lehet egyszerű egy ilyen apával. Nem kell aggódnia a férfinak, sem a gyereke méretű, sem más emberpalántákból nem szokásom csemegézni.
Azt hiszem, ezer szerencséje a tagnak, hogy a távozás mezejére lép. Lehet, hogy sikerült volna lehiggadnom, visszanyerve alapvető, békés állapotomat, de ha még pár ilyet szólt volna arról, hogy el kéne kotródnom, vagy hogy van egy karója a számomra, nos... lehet, hogy nem álltam volna jót magamért. Nagy kárt nem tettem volna benne, de akkor sem lett volna jó itt a csárda közepén elkapnom. Nem akarok alapot adni a rossz szóbeszédeknek. Szárnyra kelnek azok a semmiből is, szükségtelen tetézni.
Csak fújok egyet a búcsúzására, aztán ahogy elsétál, oldalra fordítom a fejemet, nem nézve felé, pusztán így mozdulva utána kissé, hallgatva távolodó lépteit, keze suhintását az intés közben és a bagója felsercenését, miközben a szál vége pirosan felizzik. Így maradok még néhány percig, lustán pislogva a ipse megüresedett székére, majd biccentek a csaposnak, és úgyszintén távozom. Nyurga, árnyékszerű alakom végighalad az asztalok között, mígnem eltűnik a hűs éjszakában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tegnap este történt meg a tragédia. Ébredésem után, a konyhába érve a rémálmom fogadott: vérkészleteim megromlottak. Önthettem ki az összes fémtároló tartalmát, aztán idegesen bütyköltem tropára ment hűtőszekrényemet. Hamar ráleltem a bagatel gondra, amit egészen könnyen orvosolhattam volna, ha idejében észlelem. Utólag azonban felesleges volt a kesergés, inkább a megoldáson gondolkoztam. Természetesen felmerült bennem több eshetőség, de hosszú távon mindegyik nagy károkat okozott volna, különösen a jellememben, az önkontrollomban, amiért annyit dolgoztam az elmúlt évszázadok alatt. Egy felettébb bizarr utat választottam végül arra, hogy a helyzet ne járjon súlyos következményekkel. Remélem, minden a lehető legjobban alakul majd! Bár ez egy elég röhejesnek tűnő remény, amikor arra készülsz, hogy felkeress egy bunkó, amcsi aurort azzal a kéréssel, hogy helyezzen biztonságba, amíg új adag vérhez nem jutsz...
Egy szó, mint száz: a házam most üresen, elhagyatottan áll. Írtam egy rövid levelet Kírának, és út közben elhelyeztem a sátrában, megüzenve neki, hogy bajban vagyok, szükségem lesz a segítségére, és hogy amint tudok, jelentkezem. Ezután már meg sem álltam Budanekeresdig.
Otthonom ajtaja, mint máskor sem, úgy most sincsen kulcsra zárva. Az ég óvja azonban azt, aki beengedi magát rajta, kihasználva távollétemet. Tudni fogok róla, ha bárki veszi magának ehhez a bátorságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ó, Te jó ég, mennyire csodálatos itthon lenni...
A Minisztériumtól az erdő széléig gyorsan tettem meg a távolságot, onnan azonban gyalogoltam szépen, mígnem a házamhoz értem, ahol most is állok, pislogva fel a viktoriánus épületre. Van, hogy néha csak azért maradok sokat távol, hogy aztán még nagyobb elégedettséggel töltsön el a hazatérésem. Ezzel kapcsolatban most nem kellett nagyobb erőfeszítéseket tennem, hiszen egy olyan helyre száműztem magam, ahol bőven elég volt két nap ahhoz, hogy mély, mardosó honvágyam legyen.
Felsétálok házam verandájára, aztán benyitok az ajtómon. Már odakintről észleltem, hogy van idebent nálam valaki. Azonban nem is akárkicsoda...
- Szia Kíra. - köszönök rekedtes hangomon a leányzóra, ahogy a nappali bejáratába érek, és a karosszékben üldögélőre tekintek a sötétben.
- Az akció részlegesen lefújva. De azért köszönöm a segítséged, és sajnálom, ha hiába rostokoltál itt. Végül máshogyan bonyolítom az üzletet. Az az auror, akivel az elzáratásomat intéztem, eléggé öntörvényű, és sokszor módosultak a megállapodásaink. - adok rögvest magyarázatot a kis beszerzőmnek. Biztos vagyok pedig benne, hogy várta már a feladat teljesítését. Elég lelkes típus. Mindegy, lesz neki más megbízatásom, amit még ma ismertetek Vele, csak előbb a jelenlegi helyzeten lendüljünk túl.
- Hamarosan megérkezik a vérkészlet. - bólintok, elárulva, hogy azért nem változott végül is annyira sok minden. Csak ezt a dolgot immáron nem Kírának kell intéznie. Itt vagyok, csinálom. Elpillantok a bejárati ajtó felé, aztán a konyhám irányába.
- Megy a hűtő rendesen? - érdeklődöm meg, fehér ujjammal arrafelé mutatva kérdésem közben, hogy aztán ismét a folyosóra lépve induljak meg az említett irányba, ellenőrizni ezt.
Különben egyáltalán nem zavar, hogy a lány valószínűleg itt dekkolt a házamban, amíg én távol voltam. Utálnám, ha szinte akárki más tett volna így, de ennek, hogy Ő mintegy ügyelt itt mindenre, még talán örülök is.
Kinyitom a jégszekrény ajtaját. Pöpec. Megy, mint az álom. Azért majd szerelek még bele valamit, amivel biztosítom, hogy ne robbanjon le csak így a semmiből. Legalább jelezze, ha csökken a hőmérséklet, vagy valami. Ezen töprengve térek vissza a lányhoz a nappaliba légies lépteimmel. Nem állok neki elregélni, mi volt velem pontosan az elmúlt napokban, hiszen nem biztos, hogy tudni akarja. Ha mégis, rákérdez. Nem tartok attól, hogy ne tenné meg. Közben viszont közeledő léptek neszeire leszek figyelmes az erdei ösvényről. Nyomatékosan Kírára pillantok, aztán sétálok ki a folyosómra, hogy kitárjam a bejárati ajtómat, a verandámon fogadva majd az érkezőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Meg is lep és nem is, amilyen kitörő örömmel köszönt a leányzó és ahogy a nyakamba veti magát. Csak állok és tűröm. Bár a tűröm egy ronda szó erre, hiszen kedvemre való a közelsége, de tény, hogy egyedül annyival veszek részt az ölelkezésben, hogy lejjebb hajolok hozzá, ne kelljen annyira nyújtózkodnia felfelé, valamint egyik hideg kezemet kissé oldalára simítom. Lenézek rá aztán, fürkészve kicsit szép vonásait, miközben elmondja, miként töltötte itt az időt, aztán indulok a dolgomra.
Miután a verandára léptem, állok csak, várva a küldöncöt. Összevonom szemöldököm, ahogy egyre inkább kikörvonalazódik számomra a hangokból és illatokból, hogy nem emberrel lesz dolgom. Hamarosan egy kobold lép ki a fák árnyékából a holdfény világította kis területre, házam előtt. Lelépem hozzá azt a pár lépcsőfokot. Élesen közli velem, hogy csomag érkezett a számomra, felemelve a szóban forgó dobozt. Átveszem a küldeményt, és jócskán felszalad a szemöldököm, hiszen annak oldalán a "szexuális segédeszközök" megjelölés ékeskedik. Úgy látom, Warren bátyja humoránál van. Felnyitom, éppen csak belenézek, és ahogy elégedetten konstatálom a tartalmát, átadom a ronda kis lénynek az összeget, biccentek, és megyek vissza a házba.
Megérkezem a fura feliratú dobozzal a konyhába, és lerakom a pultra, Kíra mellé lépve a szekrénysorhoz. Éppen nyitom fel a csomagot, de megállok a rendezkedésben, ahogy a lány elsuttogja azt, amit. Lenézek rá magam mellé, félig tincseim takarásából, pár hosszú pillanatig némán figyelve csupán a kis beszerzőmet különleges fényű szemeimmel.
- Nem ihatok senkiből olyankor, ha szomjazom. - árulom el legfőbb szabályomat, csöndesen szólva rekedtes hangomon. Elég ellentmondásosan hangzik, amit mondok, pedig több értelme van, mint bárminek.
- Csak úgy vehetem bárkinek a vérét közvetlenül, ha előtte már ittam egy keveset közvetetten. Ha úgy innék belőled, hogy éppen elvakít a szomjam, azzal megindulnék egy lejtőn. - magyarázom el neki halkan, nyugodtan. Olyan ez, mint egy alkoholistának egyetlen korty szesz. Hiába nem ivott akár már évek óta, ez átbillenti a határon. Hiába egyetlen korty csupán, a következményei beláthatatlanok.
- De... erről már szerettem volna beszélni Veled... - árulom el, szemem lesütve kissé, majd ismét a lányra tekintve. Hálás vagyok és jól esik a felajánlása, amelyet koránt sem hiába ejtett meg...
- Viszont most mindenek előtt, kérlek, segíts elpakolni a készleteimet! Hozd ide a fémtárolókat, és töltsük át őket! - biccentek neki az üres, elmosogatott termosztátok felé. Két liter tasakos vért kaptam, ez négy olyan edénybe fog beleférni. Kiveszem őket a dobozból a pultra, aztán szerzek elő egy kést, felnyitni őket, amíg Kíra idehozza a tárolóimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Egy bő hét talán. Akkoriban mindig közvetlenül az adományozóból ittam, és már jó ideje nem leltem erre vállalkozó illetőt. Végül megbűvöltem valakit, és a vérét vettem, ezzel pedig már ott is voltam a lejtő alján. - bólintok neki, röviden elmondva a történetet, noha koránt sem ez volt a legrondább eset hosszú életem alatt. Csak hát ez volt az, ami a hosszas kihagyás eredménye volt, Ő pedig efelől érdeklődött. A többit ráér megtudni a későbbiekben, vagy talán soha. Ez utóbbi talán mindenkinek jobb lenne.
Már ahogy nekikezdünk a vér elrendezésének, észlelem, hogy a lány nincsen a helyzet magaslatán. Éppen ezért olykor lepillantok rá oldalra, miközben töltöm át a sűrű, vöröslő folyadékot a fémtárolóba. Megtörténik végül a baj, Kírának azonban még van annyi lélekjelenléte, hogy kezembe nyomja a tasakot, nehogy kiömöljön annak értékes tartalma. Lerakom a zacskót a mosogatóba támasztva biztosan, ezzel egy időben pedig az elvágódni készülő lányka után nyúlok, elkapva Őt, mielőtt még a padlóra hullana.
Számtalan tényezőt tartok szem előtt az emberekkel kapcsolatban. Mindig figyelembe veszem, Ők mennyire másként tapasztalják és értékelik a világot, mint én. Hiába vagyok azonban humanoid vámpír, egészében nem érthetem meg Őket. Nem lehetek rájuk teljes mértékben tekintettel. Sok mindent nem teszek meg a jelenlétükben, és úgy egyáltalán rengeteg mindentől kímélem meg Őket, amikről tudom, hogy bár nekem mindennapi, Őket kiborítja. A vér kérdése pontosan ilyen. Hiszen számomra a fogyasztása szinte lételem. Az, hogy bárki irtózzék tőle, meglehet, kézenfekvő, nekem viszont egyáltalán nem az. Jelen esetben átkozom magam ezért rendesen. Pedig már múltkor is láttam Kírán a viszolygást, amikor betoppant a táplálkozásom közben, még az ismeretségünk elején. Most már persze kár ezen rágnom magam. A helyzet adott, nagy baj viszont szerencsére nem történt.
A legegyszerűbb megoldásként könnyedén hosszú karjaimba kapom a kissé kába lányt, és átsétálok Vele a nappaliba. Szépen elfektetem a kanapémra, amelyet úgy tűnik, ideje kineveznem az alélt hölgyek menedékének vagy valami hasonlónak. Elengedvén Kírát, fölé hajolok, elsápadt vonásait fürkészve.
- Elintézem a készletet. Mindjárt jövök. - bólintok neki, felegyenesedem, és kisétálok. Ő csak pihenjen szépen egy kicsit addig! Nem telik bele aztán pár percbe, és visszatérek hozzá a nappaliba, kezemben egy pohár vízzel. Leülök mellé a kanapéra, és átnyújtom az innivalót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Örülök, hogy úgy látom, Kíra jól van. Csak rosszul lett kicsit, ennyi az egész. A kanapéra lepihenés és a víz máris megteszi jótékony hatását. Az elraktározott vértől való távolságról nem is beszélve. Biccentek csak neki egyet a köszönetére, és figyelem, ahogy lassacskán visszanyeri arca az egészséges színét. Hallgatom közben, miként csinál viccet részleges ájulásából. Halványan elmosolyodom erre. Ahogy aztán visszaveszi az iménti beszélgetés fonalát, vonásaim ismét megszokott, mélabús komolyságukat öltik magukra.
- Hogy ne hadakozzon ellenem és hogy ne emlékezzen rám. - válaszolom meg első kérdését, előre dőlve ülvén kanapémon, hosszú combjaimon könyökölve hanyagul, előrehulló tincseim mögül pislogva kissé hátrafelé az elkényelmesedett lányra.
- Akin delejezést hajtok végre, annak fogalma sincs arról, mi történik Vele. Azt teszi, amit mondok neki, és ha úgy akarom, új emlékeket ültethetek a fejébe. Mondok neki egy mesét arról, mi történt Vele, és onnantól úgy fog emlékezni rá. - próbálom elmagyarázni, hogyan megy a megbűvölés. Eléggé aljas, szemét egy dolog. Ennek ellenére rendszeresen alkalmazom. Na egyáltalán nem olyan töménytelenül, mint a fajtársaim, de ha úgy adja a helyzet, nem vagyok rest ehhez folyamodni. Az őrrel is így tettem a minap. Szeretni viszont egyáltalán nem szeretem.
Hallgatok aztán egy kicsit, figyelve a lány csinos arcát, majd leszegem tekintetemet, a padlóra pislogva, és fejemet is lehajtom kissé. Sötét hajam még inkább elfedi ábrázatomat. Végiggondolom, miként kezdjek hozzá, és a csönddel a légkör is megalapozódik a következő témához.
- Arról akartam beszélni Veled, hogy... - vágok bele halkan, rekedtes hangomon, egészen lassan feljebb emelve közben a fejemet, arcomat Kíra felé kezdve fordítani, oldalra. Megállok, miután bevégeztem a mozdulatot, és eddig lesütött tekintetemet egyenesen a lány arcára, szemeire emelem.
- Szeretném, ha megengednéd, hogy igyak belőled. - bólintok egy lágyat, tisztává téve, hogy pontosan arról akartam beszélni Vele, amit a konyhában felhozott. Azonban nem azért, amiért Ő ajánlotta az imént...
- Ha a véredet veszem, onnantól kezdve érzékelni foglak, bárhol legyél. Minden erősebb érzésed elér hozzám, ha úgy akarom. Így akár a félelmed is. Ha veszélybe kerülnél, azonnal tudomást szereznék róla. - tárom fel előtte, mi vezérel. Hogy miért szeretnék inni belőle. Ő a beszerzőm, és hiába vagyok óvatos, hiába nem bízok rá túl kemény, kockázatos munkákat, mégis megnyugtatna, ha kapcsolatban lennénk ilyen módon. Magyarázatomat követően elmerülten fürkészem tekintetét, várva, mit szól mindehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Újabb kérdés, a válasz pedig nagyon-nagyon összetett. Próbálok a lényegre szorítkozni hát, a legkézzelfoghatóbb, legfontosabb momentumot emelve ki magyarázatomban.
- Mert, amíg képes vagyok a kíméletesebb módot választani, inkább azt választom. - közlöm válaszomat csöndes, nyugodt, elmélkedő hangon. Más, amikor napról napra erőszakosan, vadállat módjára szerzed a táplálékot, és egészen más, ha mértéktartóan élsz és egy napon valamiért éhezni kényszerülsz. Ilyenkor azért jóval tisztább a fejed, még ha szomjazol is. Még valamennyire képes vagy józan döntést hozni. Remélem, rövid feleletem nagyjából érthetővé tette Kíra számára, mi vezérel! Egyszerűen nem akarok ártani, és ha tehetem, nem is ártok. Azt nem kezdem el taglalni, miért felejtettem el magam az illetővel, hiszen egyértelmű: nem kell, hogy emlékezzen arra, hogy kiszívtam a vérét, és hadjáratot indítson ellenem. Mindenki rosszul járna.
Érzem közben a lányon, hogy megint felderengett neki a múltja. Egyre inkább körvonalazódik a számomra, miféle behatások érhették régebben, legjobb azonban nem bolygatni a történteket. Ha szeretne beszélni róla, vagy bárhogy fényt deríteni részletekre, meghallgatom, segítségére leszek, faggatni viszont nem fogom, sem a fejébe mászni.
Ami ezután következik, az nagyon elkeserít, még ha tudom is, hogy a lánytól nem állnak távolt a teátrális kifakadások és az sem, hogy pillanatról pillanatra változtassa hangulatát, véleményét. Ahogy rám förmed, csak figyelem Őt némán, hallgatva dühödt, magának kikérő szavait, majd finoman elfordítom Tőle fejemet, profilomat mutatva neki, és egyre lejjebb sütve tekintetemet. Búsan, csalódottan pislogok a padlómra, és aprót nyelek, szám éppen csak belehullámzik. Úgy festek, mint egy megszidott kiskölyök, azt leszámítva, hogy egy majd' két méteres, szűk hétszáz éves vámpír vagyok.
- Rendben. - suttogom egészen halkan fehér kezeimnek, melyeket hosszú lábaim között lógatok combomon könyöklésemben, ahogy előre dőlve ülök a felpaprikázott leányzó mellett a kanapémon.
Mindig rácsodálkozom, amikor a semmiből valami ilyen mély hatást tesz rám. Amikor szinte mardossa a mellkasomat belülről az üresség. A konyhában még Kíra önként és dalolva kínálta nekem a nyakát, most pedig, hogy én kérem Tőle, és még arról is nyíltan beszámolok, milyen egyéb következményekkel jár ez, lehord a sárga földig. Még hogy hátsó szándékok... Francért vagyok ilyen nyomorult tisztességes. Simán ihattam volna belőle, anélkül, hogy tudott volna róla, ennek révén milyen kötelék alakul ki, ami egyébként koránt sem az ellenőrizgetését, hanem a puszta védelmét szolgálná, hiszen nem élnék vissza vele. De nem, nekem egyenesnek és őszintének kell lennem. Hát így járok. Ez van. Komolyan jobb lett volna, ha simán csak a viszonylagos jól lakásért és az élvezetért akartam volna belé meríteni a fogamat? Ami különben természetesen nem elhanyagolható részét képezi annak, hogy most ilyen feszült vagyok, amiért visszautasított. Hiszen már kissé beleéltem magam. Nagyon jó illata van a lánynak, és biztosra veszem, hogy mennyei a vére. Veszek egy csöndes, mély levegőt, és ólmosan fújom ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kész. Azt hiszem, teljesen kicsaptam a lánynál a biztosítékot. Remek. Még csak arra sem látok igazi esélyt, hogy a szokásos hangulatváltása végbemenjen, és mindjárt lelegyintse kiakadását, könnyedén belemenve mégis abba, hogy ihassak belőle. Persze, nála nem igazán lehet tudni. Minden esetre a dühe és sértettsége nem múlik. Olyannyira nem, hogy már azon is kiborul, hogy lesütve tartom a szememet. Viszont, ahogy rám parancsol, nem nézek még rögtön rá, csak már akkor, mikor csöndes válaszomat is kikéri magának. Ekkor viszont rávonom kemény fényű tekintetem, lassan fordítva felé oldalra sápadt arcomat, vékony ajkaimat összeszorítva kissé.
- Nem akarod, hogy igyak belőled. Megértettem. - bólintok neki, gyenge, rezignált hangon szólva, megrezzenő pillákkal, miközben lélekbehatóan figyelem Őt erősen, keserűen csillogó szemeimmel. Nem bánom, hogy őszinte voltam Vele, és hogy nem ejtettem át, kihagyva bizonyos indítékaim ismertetését, még így sem, hogy Ő ezt láthatóan nem is értékeli, sőt, ki van rám akadva érte, hogy nem szúrtam hátba. Sajnálni viszont végtelenül sajnálom, hogy ez lett belőle.
Elfordítom róla komor, sötét pillantásomat, felemelkedem a kanapéról, aztán felmarom kiürített poharát, és elindulok vele a konyhába. Nem haragudhatok Kírára azért, mert a megtudottak fényében már nem akar engedni nekem. Tökéletesen érthető ez, hiszen az emberek nagy része irtózik attól, hogy bárki, bárhogyan figyelje. Csak azt nem érti meg a lány, hogy ez nem olyan, mintha kamerákat szerelnék a sátrába, vagy egy speciális merengőben az aktuális gondolatait lesném folyton. Nem. Ez egy sokkal finomabb, észrevétlen és nagyon hasznos kötelék tud lenni, ha jó kezekben van. Nálam azokban lenne. Dehát nem kér belőle. El kell fogadjam. Mégis mélyen lesújtva érzem magam. Szerettem volna minél hamarabb megtudni, ha segítségre szorul. Ha bajban van és szüksége lenne rám. Nem annak az értéknek a biztonsága miatt, amiért elküldöm. Hanem Ő miatta. Őt féltem, nem a rohadt beszerzendő holmikat. Mogorva arccal lépek ki a nappaliból a folyosóra, miközben az imént taglaltakon, tehát az ügy hasznos részének elmaradásán túl, emészt a kellemesről való lemondás is. Nem kóstolhatom meg a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Eleve nyűgös vagyok még mindig kissé az elmúlt napok eseményei miatt, ami igazából csak annyit tesz, hogy az átlagosnál is depresszívebb vagyok, így talán a vonásaim is egy fokkal életuntabbnak hatnak. Annak persze örülök, hogy vége a hajcihőnek, ám a két napi raboskodás rányomja a bélyegét a hangulatomra. Hiába töltöttem már jóval hosszabb időket, sokkal rémesebb közegekben, megszokni nem áll szándékomban őket, sem azt a tényt, hogy néha ilyen helyekre kényszerülök.
Mogorva ábrázattal érkezem a konyhába, hanyag mozdulattal elöblítem Kíra kiürült poharát, aztán odaállok a sakktáblám fölé, és pár percnyi lustán pislogó morfondírozás után lépek egyet a világos futóval. Ahogy ezt megejtettem, végigjáratom tekintetem a táblán, és egy lemondó fújással nyugtázom, hogy milyen rosszat mozdultam. Így már nagyjából a következő lépésben csúfos vereséget fogok elszenvedni a saját magam ellen folytatott mérkőzésben.
Kiábrándultan megrázom a fejemet, és a folyosóra sétálok, hamarosan a nappali bejáratába érve, eltekintve a kanapé felé. A lány idő közben megágyazott magának rajta és eldőlt, a támla felé fordulva, háttal az ajtónak. Aludni azonban még nem alszik. Hallom a szuszogásán, szívverésén. Szomorúságát, feszültségét pedig szinte tapintani tudom a levegőben. Vonásaim ellágyulnak kissé, szigorú élük elveszti erejét. Búsan figyelem elszontyolodott kis beszerzőm kanapén heverő alakját a kellemes sötétben, és lassan közelebb sétálok hozzá.
Lehajolok, fehér ujjaim közé fogom a pokróc tetejét, és óvatosan feljebb húzom rajta, hűs kezemet betakart vállán nyugtatva még finoman egy kicsit. Tudom, hogy neki is rosszul esett ez az egész, pedig olyan körültekintő voltam, amennyire szerintem csak lehettem. Megfordult a fejemben, hogy megijed a dologtól, esetleg kellemetlenül érinti majd, ilyen indulatokkal viszont nem számoltam. Újra és újra megdöbbent, mennyire hasonlítunk, mégis mennyire különbözünk mi, vámpírok és emberek. Látszólag közös nevezőn lehetünk, végeredményben mégsem értjük meg egymást, hiszen egészen mások az értékek és a mértékek. Egy halandó ép ésszel fel se tudja fogni, hányakkal kerültem már a legkülönbözőbb kapcsolatba, és azt végképp nem, hogy a tetemes mennyiség mit sem von le az ismeretségek minőségéből. Ahogyan azt sem, hogy milyen azonos, mégis mennyire más az értékrendem, a szokásaim, a határaim, a hozzáállásom, az ügyeim elintézési módja. De nem is kell felfogni mindezt. Elég elfogadni, még ha nehéz is.
Szomorkásan, elmerengve nézek lefelé a már elpihent, de még ébren lévő, zaklatott lánykára, miközben ráérősen felegyenesedem Tőle. Nem tudom még, mibe fogok ébrenlétem hátralévő óráiban, minden esetre legjobb volna talán, ha hosszan elfoglalnám magam, és megvárnám, amíg Kíra reggel felébred, hogy válthassunk még pár szót. Ne vágjon így neki a napjának!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kis beszerzőm kezd megnyugodni, és úgy érzem rajta, jól esik neki visszafogott kedveskedésem. El fog tudni aludni, még ha egyelőre fáradt ébernek tetszik is, lehunyt szemmel kuporogva kanapémon. Lefogadom, hogy agya lázasan jár még az előbbieken, de valószínűleg már nem túl sokáig. Álomba fogja gondolkodni magát. Hagyom neki.
Elsétálok Tőle, ki a nappalimból, és csöndes ténykedésbe kezdek, noha nem hiszem, hogy Kírát bármi zavarná az alvásban. Azért én mégis egy távolabb eső helyiséget választok a földszinten arra, hogy nekikezdjek egy diktafon megszerelésének. Ősrégi darab, nagy eséllyel nem fogom tudni megjavítani. Ha így lesz, akkor majd másra felhasználom az alkatrészeit. Sokáig piszmogok Vele, és végül mégis sikerrel járok. Ezt követően teszek egy kellemes, kora hajnali sétát, aztán visszatérek a házamba, és vetek egy pillantást a szunyókáló kanapébitorló felé.
Nagyon kedves és úriemberhez méltó gondolat volt részemről, hogy megvárom, míg felébred a lány, de mindig elfelejtem, mekkora áldozat ez. Nem gond, ezt sem átallom meghozni az ügyért, ettől még viszont rajongani nem rajongok érte. Felkel odakint a nap, ellenőrzöm, minden függönyömet behúztam-e a házban, aztán felsétálok a hálómba, csöndben szenvedni. Fogalmam sincs, emberi léptékben mihez hasonlíthatnám ezt az érzést. Mintha a szervezet legyengült volna egy hosszan tartó, rémes betegségben. Igen, ez talán elég kifejező. Ilyen nekem a nappal.
A hálószobámban egyből megérzem, hogy Kíra itt járt. Ahogy nagyjából mindenhol ott hagyta az illatát a lakomban. De semmi gondom ezzel. Furcsálltam volna, ha nem fedezi fel az összes zugát. Nappali gyengeségem okozta, fancsali ábrázattal ülök ágyamon, amikor neszezésre leszek figyelmes lentről. A leányzó felébredt. Pompás. De nem támadom le, megvárom, míg magához tér. Én se vagyok oda érte, ha rögtön az ágyból kikelés után beszélni kezdenek hozzám. Komolyan, legtöbbször azt sem viselem el, hogy bárki akár csak hozzám szóljon.
Valamivel már kevésbé kelletlen vonásokkal ücsörgök az ágyszélen, amikor Kíra odalibben a küszöbömre. Ráemelem álmoskás tekintetemet, ahogy kopogtat az ajtófélfán. Nem bírom és nem is akarom megállni: lágyan elmosolyodok. Ez most az én jó reggelt kívánságom.
- Hogy aludtál? - érdeklődöm meg Tőle rekedtes hangomon, nagyon-nagyon remélve, hogy tényleg kiszökött már belőle az elmúlt este indulata.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végigpillantok a lány könnyed, nyári ruhás, összetűzött hajú valóján, miközben idesétál hozzám. Lenézek rá magam mellé, ahogy helyet foglal baldachinos ágyamon, és valószínűleg én is elásítanám magam, ha ez a reflexem nem kopott volna már el, vagy ha volna olyanom, hogy levegőhiány. Hiszen álmosságomhoz egyébként nagyon illene a megmozdulás. Hallgatom elmondását arról, hogy megy majd nyitja az Ajándékboltot. Igen, említette már nekem, hogy kapott ott munkát, és megelégedésemre szolgált, hogy úgy döntött, ez nem befolyásolja abban, hogy a beszerzőm maradjon.
Megemelem szemöldököm, ahogy látszólag a tárgyra tér, aztán terel egy keveset azzal, hogy az állapotom felől érdeklődik. Mielőtt szóban felelnék, megráncolom orromat, ezzel már elővetítve a hamarosan elhangzókat.
- Nem vészes, csak... olyan bágyadtnak, nehéznek és kimerültnek érzem magam. Nem vagyok oda érte. - próbálom meg leírni, mi van velem ilyenkor, és véleményezem is, bár elég gyengéden fogalmazok.
Válaszom után csak némán fürkészem Kírát magam mellett, aki végül rátér arra, amit az imént felvezetett. Sötét szemöldököm ismét megemelkedik, ahogy legelsőnek ostorozni kezdi magát, és mindezt keze takarásából teszi. Felszabadulok kicsit, ahogy megsejtem, mit szeretne megosztani velem, így nem könnyű nem elmosolyodni azon, ahogy az ujjai közül kandikál rám. De próbálok, hiszen ez akkor is egy komoly beszélgetés. Hagyom Őt, hadd szedje össze a gondolatait. Egyelőre eléggé hebeg-habog. Amíg várom, mi sül ki ebből, szelíden figyelem Őt, fehér kezeimet lazán combjaimon nyugtatva, amelyeket jócskán szétvetve tartok ültömben. Hajam szokás szerint kék tekintetem elé lóg kissé. Nyugodtan pislogok lefelé Kírára, aki végül hátradől mellettem, felhagyva a túlgondolással, és megtalálja a szavakat, rövidre, velősre fogva őket. Nekem ez a mód tökéletesen megfelel. A tartalom pedig különösképpen.
- Köszönöm. - felelek ennyit a lánynak csöndesen, ám annál áthatóbban. Hátrapillantok rá vállam fölött, ahogy hanyatt fekszik ágyamon, és csak szemlélem némán. Nem akarnék fölösleges szócsépléssel elrontani semmit. Barátságos, meleg fényű szemekkel pislogok rá még egy ideig, aztán felállok az ágyról, és komótosan sétálgatni kezdek a hálómban, nekiállva kigombolni ingemet. Most már tényleg ideje lesz lefeküdnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mikor a lány tegnap reggel magamra hagyott, hadd dőljek le végre aludni, mindkétszer hasonlóan reagáltam a távozása bejelentésére: amolyan hümmögésfélével. A különbség annyi, hogy az első elköszönésnek számított, a másodikat meg már félálomban hallattam az ágyamból.
Este tiszteletemet tettem egy kiállításmegnyitón az amszterdami Mauritshuis Múzeumban, majd hajnalban hazaérkezvén írtam egy levelet Kírának, amit becsúsztattam a sátra nyílásán, miközben Ő az igazak álmát aludta. Valószínűsítettem, hogy meglátogat majd a következő éjjel, legalábbis minden esetre záros határidőn belül betoppan hozzám, de biztosra akartam menni, hiszen lett még volna egy sürgősen megbeszélendő ügy a múltkor, csak jobbnak láttam halasztani. A kézbesített, borítékba zárt papíron tehát annyi állt, hogy várom Őt este a házamban, ha ráér.

Kilenc múlt, a nap nem túl rég bukott alá, én viszont már egy ideje ébren vagyok. Olyannyira, hogy nem csak hogy ittam már egy pohárka vért, hanem ahelyett, hogy szokásomhoz híven még egy-két órát köntösben lófrálnék otthonomban, magamra dobtam egy inget meg egy nadrágot, és kényelembe helyeztem magamat a nappalimban. Zokni persze nincsen rajtam, legfeljebb cipőbe hordom, de abba se mindig. Mezítláb üldögélek tehát a kanapémon, lazán begombolt ingemben, előrehulló hajjal, hosszú combjaimra támasztott fehér, P-90-es Gibson gitárommal, aminek éppen a húrjait állítgatom átszellemülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hallom, hogy megjött a kis beszerzőm. Már az erdőben idevezető lépteiről felismertem, szóval nem lepődöm meg, ahogy hamarosan benyit. Nem zavar, hogy ennyire otthonosan mozog itt. Végül is mit számítana nekem, hogy kopog vagy sem? Különben is, ha nem akarnám, hogy bejöjjön, bezárnám az ajtómat. Ilyesmit azonban egyáltalán nem szoktam tenni.
Csak tovább szöszölök a gitárommal, miközben Ő jókedvűen rám köszön a konyha felől valahonnan, aztán nemsokára belibben hozzám a nappaliba, és máris csacsogni kezd valami kutyáról. Egyelőre fel sem nézek rá. Pengetek még egyet-egyet az utolsó, beállításra szoruló húron, csak ezt követően engedem az érkezettre tekintetem, végigjáratva azt könnyed, zöld ruhás valóján. Ha valamiért szeretem a nyarat, akkor az ez. A lányok meg az Ő laza kis ruháik.
- Szeretnéd befogadni? - teszem fel logikus kérdésemet. Hiszen olyan csillogó szemekkel mesél a levélcsócsáló blökiről és olyan sajnálattal kóborságáról, hogy rögtön ez merül fel bennem. Biccentek Kírának, hogy üljön csak le ide mellém.
- Volna egy elég komoly megbízatásom a számodra. - kezdek bele a kutyás téma után abba, amiért idehívtam, és ehhez félre is teszem a Gibsonomat, óvatosan, a nyakánál fogva támasztva a földre, neki a kanapém szélének.
- Szeretném, ha új forrást keresnél nekem. - nézek rá vissza a rendezkedésből, felsőtestemmel jobban felé fordulva, miközben mélyen a szemébe nézek üdén szétálló hajam keretéből.
- Kéne valaki, aki az egészségügyben vagy annak közelében dolgozik. A lényeg, hogy legyen hozzáférése vérkészletekhez, és el tudja intézni, hogy néhány adag ne hiányozzon senkinek. A pénz nem számít. - részletezem, mi volna a feladat, és a végén kiejtem azt a mondatot, amit remélem, a lány az eszébe vés, és ha kell, alkalmazza majd a beszerzés során. Nagyon könnyedén megnyílnak a kapuk, és az emberek igen segítőkésszé vállnak a hatására.
- Viszont ez nem teljesen törvényes. - teszem hozzá, továbbra is nyílt lapokkal játszva.
- Megértem, ha nem vállalod, vagy ha Te csak felderíted a terepet és a többit rám bízod. Az is nagy segítség volna. - tisztázom, hogy nem áll szándékomban ilyen ügyletekre rákényszeríteni. Az Ő döntése, hajlandó-e kockáztatni. Az esetek nagy részében olyan beszerzésekkel akarom majd megbízni, amelyeknek semmi köze az illegalitáshoz. A vérszerzés egy olyan kényszerű üzletelés az életemben, amely ilyen szinten kockázatot jelenthet. Egyébként nem vagyok éppen egy alvilági figura. Nyílt, átható tekintettel, türelmesen figyelem a leányzót, mit szól az elhangzottakhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bólintok neki a gondolatára azzal kapcsolatban, hogy legjobb volna mugli körökben próbálkoznia. Egy varázskórházba bemenni ilyennel tiszta lebukás lehet. Szerintem akadnak olyan mágikus intézmények, amelyek már fel vannak készülve hasonló megkeresésekre, és csak arra várnak, hogy lecsapjanak a készleteikből csemegéző vérszívókra. Habár nekem ez pont nem puszta nassolás, hanem alapvető szükséglet.
Végigvárom a lány kérdéseit, és milyen jól teszem! A legutolsóra fogok legelsőként felelni, csak előbb lesütöm kicsit a szememet közénk, hogy alaposan végiggondoljam, amit mondok. Ismét Kírára emelem aztán tekintetemet.
- Úgy vettem észre, hogy nem teljesen elégítenek ki a feladatok, amelyekkel megbízlak. Hogy talán vágynál valami komolyabbra is a változatosság kedvéért. Ez pedig elég komoly. - felelem nyugodt hangon, kis beszerzőm csinos vonásait tanulmányozva közben. Igazából nem lehetett nem kiszúrni, hogy a lány most már szeretne egy érdekesebb megbízást. Mondjuk már az elején leszögezte, hogy nem bevásárolni akar nekem, meg ilyen csippcsupp ügyeket intézni. Nem mintha ilyeneket akartam volna valaha rásózni. Viszont be kell valljam, ettől a mostani teljesítendőtől meg már féltem kissé. Szóval különben nem, egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban. Ez azonban most másodlagos. Ki kell ezt próbálni, meg kell tapasztalni.
- Ha gondolod, tényleg csak járd körbe a témát, és ha eljutsz odáig, hogy már behatóbban ismered a lehetőségeket, eldöntöd, akarod-e folytatni, vagy a továbbiak intézését átadod nekem. - variálom át kicsit az imént elhangzottakat a kérdés fényében.
- Minél hamarabb kéne. - állok neki megválaszolni a többit.
- Legfeljebb másfél hét múlvára. - adok azért meg egy végső határidőt.
- Olyan forrás kéne, aki tud heti egy litert biztosítani. A leosztás mindegy, csak tartsa magát ahhoz, amit ígér. - pontosítok igényeimen. Kaphatok két hetente két litert, vagy havonta négyet. A lényeg, hogy a fejadag állandó legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem tudhatom pontosan, mi történt a lánnyal a múltban, csak erős sejtelmeim lehetnek, azt azonban biztosra veszem, hogy bár az eset megzavarta elméjét, azért nem veszítette el teljesen az eszét. Érdekelne, milyen volt előtte. Egy percig sem hiszem, hogy egészen más személyiség lett volna, talán csak valamivel komolyabb, mint most. Kevésbé szórakozott, bohókás és a hangulatait váltogató. Ahogyan pedig látom rajta, képes mérlegelni és nagyjából józan döntéseket hozni, arra jutok, hogy az elméje nem károsodott visszafordíthatatlanul, csak összekuszálódott benne minden. Ugyanolyan ez, mint az én vámpírrá válásom. Fiatal halhatatlanként valamelyest elveszítettem önmagamat, nem tudtam kezelni még az új körülményeket, a belső indíttatásokat.  Kellett idő, amíg megtanultam egyensúlyozni a személyem és ösztönöm között. Kíra ugyanígy van. Most már ez Ő. Önmaga összetettebb, kevésbé kiszámítható változata, akinek nem csak a világgal, hanem saját magával is nehezebb dolga van. Azonban pontosan az állapota miatt könnyebben kezeli mindezt. Hiába a nagyobb megmérettetés, a hozzáállása optimálisabb.
Szelíden bólogatok arra, ahogy igazából csupán csak hangosan gondolkozik. Egy-egy közlése az, ami engem ténylegesen érint, ez pedig az a része, amiben tisztázza, hogy vette az adást. Kíváncsi leszek, hogyan alakul ez a feladatteljesítés. Azonban, ha bármilyen okból nem jönne össze, az szemernyit sem befolyásolja majd a kis beszerzőmhöz való viszonyulásomat. Annyit fogok leszűrni, hogy ilyen melókat nem adok neki. Dehát szerencsére ezen a megbízatásom kívül hasonló nem is nagyon akad. A többi már mind törvényes üzlet. Ettől még persze mind érdekesek és egyáltalán nem hétköznapiak.
- Nem. - rázom meg finoman a fejemet, ahogy Kíra egy kis fejszámolás után eljut a következtetésre, hogy havonta egy embernyi vért sem fogyasztok.
- Ha naponta meginnék valakit, akkor sem múlna a szomjam, szóval... nem sok értelme volna. - magyarázom meg a dolgot, bár sejtem, ez is olyasmi, amit halandó fejjel nem lehet könnyű felfogni. Hiszen, ha Ők jól bezabálnak, rosszul lesznek és sokáig nem kívánnak ételt, illetve ha rendszeresen táplálkoznak, nem éheznek. Nálunk ez nem így van. Mi, ha nem iszunk, elgyengít és megőrjít a szomjúság. Ha iszunk, akkor erőre kapunk, azonban csak még jobban vágyjuk az újabb adagokat. Ezt jelenti az én mértéktartásom. Annyit veszek magamhoz a vérből, amennyi szükséges ahhoz, hogy ne veszítsem el önmagamat, a szomjúságomat pedig egyszerűen elviselem.
Ha már témánál vagyunk... ráérősen végignézek a mellettem ülő leányzón, leragadva pár hosszabb pillanatra nyaka tájékán. Nyelek egyet, aprót nyalok a számon, és lesütöm a szememet. Csöndesen torkot köszörülök, térdemen babráló, fehér ujjaimra nézve, aztán egészen lassan emelem rá tekintetemet ismét Kírára.
- Szabad? - teszem fel udvarias, táncra felkérő hangú kérdésemet lágyan, pillantásomat jelentékenyen a lány nyakára szegezve, aztán szemére emelve ismét, tekintetemben finom várakozással. Ha dobogna a szívem, most gyorsabban tenné. Fantomérzésként azonban így is lüktetni tetszik mellkasom, fejem és egészem a kellemes izgalomtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Révetegen gyönyörködök a lány arcán megjelenő kifejezésben, ebben a vágyakozó, izgatott mosolyban, aztán pislogok kettőt, ahogy felpattan azzal, hogy várjak. Tekintetem követi Őt. Részemről üldögélek tovább lazán a kanapémon, és ahogy rájövök, hogy ez a fejtegetés kicsit hosszabb lesz, komótosan, kényelmesen dőlök hátra. Hosszú lábaim széles, hanyag terpeszben. Fehér kezeimet combjaimon nyugtatom.
Szám nem, de szemeim egyre vidámabban fénylenek, és sápatag vonásaim is egészen ellágyulnak Kírát hallgatva, ahogy csak csacsog és csacsog arról, mennyire lázba jött ettől az egésztől és hogy mennyire különleges dolog ez a számára. Teljesen normális, amit érez, és egyáltalán nem beteges. Elhiteti, ezer és egy beteges dologgal találkoztam már életem során. Ez nem az.
Hamarosan észbe kap, hogy kissé belelendült a mondókába, azonban amiatt kár aggódnia, hogy éhezem. Hiszen, ahogy megbeszéltük az imént, ez nálam alapvető állapot, ráadásul egy pohárka vért megittam ébredés után. Már említettem neki, hogy úgy nem iszom közvetlenül emberből, ha mardos a szomjúság. Nem, azt nem lehet. Amire most készülök, az olyan, mintha halandóként napokig kenyéren és vízen tengődtem volna, most pedig végre hozzájutnék néhány finom, ínycsiklandozó falathoz.
Az azonban tény, hogy már nagyon vissza kell fogjam magam, hogy ne rántsam le a kanapéra, és vágjam belé agyaraimat nyomban. De jófiú vagyok. Közel a cél, kibírom. Olyannyira közel van, hogy a lány kecsesen elsöpri haját az útból, és nemes egyszerűséggel helyet foglal hosszú combomon. Végigpillantok rajta kissé, és méretes kezemet derekára simítom.
Még utoljára a szemébe nézek, majd lepillantok a nyakára. Szabad kezemet tarkójára simítom, hűs ujjaim vége tincsei közé csúszik, miközben elkezdek lassan odahajolni hozzá. Könnyeden, egy apró sóhajjal eltárom ajkaimat, melyek közül kivillannak szemfogaim. Jobban Kíra tarkójára fogok nagy kezemmel, így tartva Őt magamnak ahhoz, ami következik. Lehunyom szememet, és egy nedves kis kattanással belemerítem tűhegyes fogaimat. Fájni ez nem igazán fájhat, viszont minden bizonnyal egy igen különös érzés. Forrón szusszanok rá a lány bőrére, miközben hűs ajkaim lágyan tapadnak rá, és kellemesen szívni kezdem Őt. Először csak erősebben lélegzem, aztán olykor tompán, szinte kéjesen mordulok egyet.
Ahogyan gondoltam: kis beszerzőm vére egyszerűen mennyei. Nagy testem olykor megrezdül, hullámzik egyet alatta, mígnem ez a mocorgás csaknem folyamatossá lesz. Hosszú kezemmel néha markolok egy kicsit nyakán, haja alatt. Nem iszom belőle sokat, viszont elnyújtom, minden egyes pillanatát kiélvezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem szeretném abbahagyni. Folytatnám még hosszan, hosszan. De nem szabad. Mindjárt leállok, de addig még egészen lágyan szívogatom a lány nyakát, masszívan szuszogva, mint egy ragadozó, aki az elejtett zsákmányt falatozza bőszen, elégedetten a sikeres vadászat után. Tartom magamnak Kírát, mind derekát, mind nyakát gyengéd eréllyel fogva, majd egy tompa, sajnálkozó kis nyögést hallatok, ahogy érzem, most már mindenképpen be kell fejezzem.
Ugyanolyan halk, cuppanó kis kattanással, mint ahogy pár röpke perce belé merítettem őket, most kihúzom belőle hegyes fogaimat. Kába tekintetem résnyire tárom csak fel, lenézve a két pontszerű sebre, amit okoztam, és mielőtt akármi máshoz fognék, lehúzom a kezem a lány nyakáról, hüvelykujjam egyik agyaramhoz emelem, és éppen csak egy apró szúrást ejtek ujjbegyemen, hogy kiserkenjen vérem. A vöröslő cseppet rákenem harapásom nyomára, amely ettől beforr, mintha ott sem lett volna. Pár perc múlva pedig majd a szolid vérveszteség okozta elgyengültség is ki fog illanni kis beszerzőmből, az iménti figyelmességem nyomán.
Végignyalok számon és fogaimon, hogy egyetlen rájuk tapadt csepp se vesszen kárba, aztán lehajolok még Kírára, mikor észreveszem, hogy bár sebei eltűntek, egy kevés vére még kiszaladt gyógyításom előtt. Nekiállok lecsókolni, és ajkaimhoz képest forró nyelvem hegyével szépen lenyalni, csöndesen szuszogva a lány nyakába. Ahogy aztán ezzel megvagyok, hagyom lehunyva szememet, és homlokomat Kíra halántékára simítom, élvezve még adománya okozta mámoromat. Szemfogaim még mindig előbújva, egészen csöndesen sóhajtozom, mintha csak így lélegeznék. Bal kezemet továbbra is derekán nyugtatom, jobbom pedig újfent nyakára csúszva. Szórakozottan cirógatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Aprót fújok és engedem felszökni kissé szemöldököm, mikor a lány bejelenti, hogy ha lehetne választani, így halna meg, amikor eljön az ideje. Nem igazán tudom beazonosítani az érzést, amit a közlése kivált belőlem. De azt hiszem, valami kellemes meglepettségféle az, még ha ez elég bizarrul hangzik is azt tekintve, mit mondott. Fejemmel továbbra is hozzábújva, fogom Kírát ölemben, miközben Ő megváltoztatja iménti véleményét. Homlokráncolok, és felnyitom kissé homályos fényű, kék szemeimet, a lányra nézve közelről.
- Nekem nem volt az. - osztom meg Vele szelíd hangon saját tapasztalatomat erről a halálnemről, amelyben nekem természetesen részem volt. Viszont másokkal ellentétben én nem úgy könyvelem el, hogy anno visszavonhatatlanul elért a vég, és így most egy járkáló hulla vagyok. Nem. Bennem ez olyan, mint amikor mondjuk valakit súlyos baleset ér, és a kórházban leáll a szíve, végül azonban az orvosoknak mégis sikerül visszahozniuk. Más kérdés, hogy az én visszakapott életem egy egészen új élet lett.
- Pedig nem tudtam, hogy nem halok meg. - árulom el csöndesen, nehogy azt gondolja, könnyű nekem kellemesnek gondolni, amikor cserébe beléphettem az örökkévalóságba. Akkor, ott fogalmam sem volt még róla, hogy ez így lesz.
Érdekelne, egészen pontosan miért gondolta meg magát kis beszerzőm az iméntiekben, faggatni viszont semmi kedvem nincsen. Ráadásul egészen érthető az első és a második álláspontja is. Hiszen egyértelmű, hogy kedvére való volt, amit az imént tettem Vele, azonban kétség kívül sokakat megrémíthet, hogy érzik, miként szívják ki belőlük elcsigázottan a drága, értékes életüket. Persze, lehet, Ő egészen más okokból változtatott a véleményén. Kifejti, ha akarja.
Közelről szemlélem a lányt békésen, kielégítetten csillogó szemeimmel. Hűs, hosszú kezem nyakán tartom, hüvelykujjammal arccsontja alatt simogatva, míg balom változatlanul derekán pihen. Engedem tekintetemet lekúszni ajkaira, aztán visszaemelem szemeire. Nagyon adja magát a helyzet, és szívem, ösztöneim szerint habozás nélkül élnék vele. Az eszem azonban türelemre és mérlegelésre int, noha gondolataim tompák még kissé a vérivás kábulatától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Értem már, hogy érti. Igazából már a gondolatmenete elején világos lesz, azonban hagyom, hogy kifejtse. Kellemes hallgatni, ahogy így belefeledkezve magyaráz, és figyelni közben elmerülten csillogó szemeit, megrezzenő tincseit, élettel teli vonásait. Nem, nem most lettem egy csapásra ilyen baromi romantikus. Alapvetően az vagyok, csak talán egy kevésbé megszokott módon. Ha ehhez a depresszív természethez, ami nekem van, még romantika sem párosulna, elég megkeseredett, rémes alak volnék. Még így is sokszor az vagyok. Legalábbis gyakran mogorva, kelletlenkedő és túlontúl egyenes.
Egyetértően bólintok, ahogy azt mondja, hisz benne, hogy van az élet után valami. Valami más. Úgyszintén így gondolom. Lehet, röhejesnek tetszhet egy hívő vámpír képzete, ám akkor is ez van. Halandóként részesültem egy alapvető neveltetésben, amelytől még évszázadok alatt sem láttam okát eltávolodni. Ha láttam volna, megteszem, de nem láttam. Nem mondom, hogy mélyen hiszek Istenben, vagy gyakorlok bármiféle vallást, csak azt, hogy nem tartok semmit sem kizártnak, és hajlok bizonyos teóriák felé.
Mivel az érzéseim és az észérveim idő közben sem jutottak egymással dűlőre, úgy határozok, egyszerűen csak engedek egy keveset az ösztöneim gyeplőjén. Ahogy mondandója végére ért, lepillantok ismét Kíra szájára, odahajolok, és egy egészen finom csókkal illetem, lágyan érintve -az enyémhez képest- forró ajkakat. Szemfogaim még kint vannak bár, nem sértem Őt velük. Lassan nyitom fel a szememet aztán, maradva hozzá közel. Orrunk összesimul. Csöndesen szuszogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lágyan elmosolyodom a lány pajkos, költői kérdésén, amire eszem ágában sincsen bármit felelni, pláne nem, hogy megérzem kisugárzásán, mire készül, és nem csalatkozom. Lehunyom szemem, ahogy szám után kap, és keményet fújok. Szemfogaimmal nem sértem fel ajkát, tudok bánni velük. Nem adok esélyt neki rá, hogy megsebesítse magát, bár Ő egyértelműen nem vigyáz most erre, és az is tény, hogy nem volna ellenemre megint kóstolni Őt. De nem teszem. Eleget ittam mára, nem eshetek túlzásokba, és ez most különben sem az a pillanat. Ezt a csókot most tisztább fejjel akarom átélni, mintha a vére bódítana. Elég az, hogy magától a vágytól legyek valamelyest beszámíthatatlan.
Jelentősebben markolok nyakára, és vonom még közelebb derekánál, szenvedélyesen ízlelve a száját, nyelvemet is jócskán bevonva. Légzésem kemény, jelenlétem ereje egyre nő. Néha torokból hümmögök egyet a mohó csók közben, aztán végül elemelem Tőle ajkaimat, feltárva masszív fényű tekintetemet, szinte némán, éterien sóhajtva ki agyaraim között, belemarkolva kissé Kíra hajába tarkójánál, birtoklón szegve fel az államat, aztán mindössze néhány pillanat múlva uralkodó viselkedésem megadásba vált, ahogy elengedem megfogott tincseit, lesimítok vállára, és visszahajolok a nyakába, kedveskedő, apró csókokkal árasztva el, miközben mélyen magamba szívom illatát.
Tetszik nekem a lány. Azóta tetszik, hogy majdnem rám támadott a saját konyhámban egy husánggal. Szemrevaló és végtelenül helyes kis teremtés. Persze, nem ezért kértem fel, hogy legyen a beszerzőm. Az ilyesmi soha nem volt a stílusom. Azért kértem fel, mert életrevalónak gondolom. Szeszélyes természetű és bohókás, ez azonban számomra csak még vonzóbbá teszi. Olyan, amilyen én nem vagyok. Szeretem az ellentéteket. Azok egyúttal ki is egészítik egymást. Ha pedig így van, mi remek kis páros vagyunk. Hogy szerelmesek, szeretők, vagy mások? Nagyon remélem, hogy senki nem várja el, hogy ezt meghatározzam, és hogy megfeleljünk az ezekkel a kategóriákkal kapcsolatos berögzött elvárásoknak. Néha elcsúsznak ezen a hülyeségen viszonyaim, amit rémesen sajnálok. Emiatt vacilláltam még pár perce, lépjek-e. A döntést pedig végül meghoztam, és per pillanat nagyon jó döntésnek tartom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Van helye a kis beszerzőmnek örökkévaló életemben, státuszt azonban valóban nem aggatnék rá. Nem alacsonyítanám le, bélyegezném meg azzal a kapcsolatunkat. A tapasztalataim azt mutatják, hogy bárki, akit valaha is megpróbáltam beskatulyázni, mindig valahogy jelentéktelenebb lett végül a számomra, mint azok, akikről máig nehezen mondanám meg, mik voltak nekem. Még Teremtőm is. Hiába rendelek hozzá egy konkrét meghatározást, amely abból ered, hogy Ő adta nekem a halhatatlanságot. Ezen túlmenően azonban Atyámat sem bírnám, és nem is akarnám kategóriába kényszeríteni. Hiszen Ő is és a többiek, akik annyira kedvesek a számomra, olyan sok mindenek nekem, hogy arra vétek lenne egyetlen szót ráaggatni, hiába akadnak nagyon szép szavak. Örülök hát, hogy Kíra sem akar kikövetelni ilyesmit magának, és bár ezt ki nem mondta hangosan, érezni érzem rajta. Érzem rezdülésein, hallom sóhajain, láttam azon a csinos arcán.
Kedveskedve kényeztetem éppen a lány nyakát hűs csókjaimmal, melegen szuszogva a bőrére, mikor is megérzem, ahogy lehúzza rólam rám font karjait, és keze mellkasomra, ingem gombjaira kalandozik. Ügyesen kioldja őket, és amint az utolsóval is megvan, felemelem fejemet, és a szemébe nézek. Mélyről lélegezve, eltökélt fényű tekintettel merítem el pillantásomat az Övében, aztán elkezdek felemelkedni ültömből, hagyva, hogy szinte csak lecsusszanjon hosszú combomról, miközben továbbra is fogom Őt méretes kezeimmel.
Leengedem vállaimról kigombolt, fekete ingemet, ahogy hamarosan már Kíra fölött magasodom, a kanapé előtt állva fedetlenné lett, sápadt, szálkásan izmos felsőtestemmel. Csak nézek lefelé a lányra néhány várakozástól feszült, kellemesen fülledt hangulatú percig, majd eleresztem nyakát és derekát, de csak hogy megfogjam jobbommal -enyémhez képest- kis kezét, és elinduljak Vele kifelé a szobából, magunk mögött hagyva nappalim vibráló terét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ismét egy környéken bolyongó este. Napnyugta után kivánszorogtam az ágyamból, köntösömben kóboroltam egyik szobából a másikba, ittam, aztán magamra kaptam egy felül gombos, sötét pólót, egy fekete farmert, bakancsszerű cipőmet, dzsekimet, majd orromra toltam Ray Ban napszemüvegemet, felmartam a laptopomat, és kisétáltam a házamból. Ráérősen vettem léteimet az erdei ösvényen, mígnem a faluba értem.
Ledobtam magam a Boglyas téren egy padra, és ügyködni kezdtem gépemen. Megírtam egy Edictum cikket, aztán jó ideig figyeltem a baglyokkal megrakott, fura szökőkutat, majd a csillagos ég felé révedtem, amit a park fáinak lombjai kereteznek. Most is így ülök a tér szélén, szétvetett lábakkal, elkényelmesedetten, gondolataimba merülve. Végül szusszanok egyet, és felkelek, kisétálva a macskaköves úton magára a Fő utczára. Az otthonokból már csak pislákolnak a fények, idekint pedig alig jár valaki. Mindössze egy férfi bagózik a közelben. Nem látom, csak érzem és hallom. Érzem a füstöt és az alak maszkulin illatát, valamint hallom a cigaretta égésének sercegését, valamint a jellegzetes légzést, ami a dohányzáshoz párosul. Sötét lencsék fedte tekintetem a már bezárt boltok kirakatait kutatja, ahogy haladok előttük, egyre közeledve az idegenhez, azonban továbbra sem tekintek felé.
Megállok a régiségüzlet tárlata előtt, ahol egy hegedűt pillantok meg. Nagyon szép darab. Kíváncsi lennék, hogy szól. Nagyon kíváncsi. Lehet, megkérem Kírát, hogy vegye meg nekem. Én nem tudok nyitvatartási időben ellátogatni ide. Álldogálok csak a kirakat előtt, háttal a dohányzó férfiúnak, nyurga valómban, sápadt, hosszú kezemben a laptopomat lógatva combom mellett, napszemüvegem takarásából tanulmányozva a pompás hangszert, szabad kezemmel a kirakat szélének támasztva.