Evelin.




Lassan a végéhez közelít ez a nap is, megint piszkosul mozgalmasra sikerült... Ja, nem is. Ugyanaz, mint tegnap, vagy azelőtt, vagy még előtte. A kimozdulást is egyedül a próbák miatt ejti meg; túl szürkék a hétköznapjai. Egyedül képtelen arra, hogy ennél többet tudjon tenni a saját kedvére, de hát ez normális. Bár, épp ésszel nem tudja felfogni, miért jut neki ilyen szerencsétlen élet, minden tökéletes lenne és csak a pozitív érzelmek hiányoznak az életéből. Nem a pénz, meg a lehetőségek, mint általában az embernek, hanem a szeretet.
Közben folytatódik a kis traccsparti a tavacskánál, aminek Chuck igencsak lelkes résztvevője. Már csak a bohócsapka hiányzik a fejéről, meg a lufi a kezéből és hirtelen máris hiteles képet kapnánk főszereplőnk belső dolgairól, meg persze a helyzetről is. Csodálatosan alakul az estéje, vagy várjunk csak... Lehet, hogy más képernyőt nézünk.
- És akkor mi van? - velősen, szokásosan, miközben a padra könyököl jobb karjával. Most már biztossá válik az a kérdőjeles megállapítás, ami az előbb volt aktuális. Tényleg nem alakul túl jól az este. De hát ez van, úgy tűnik, ez jutott neki.
A következő pillanatban a lány ráterít Chuck-ra egy takarót. Hirtelen nem tudja, hogy pontosabban mit csináljon. Azt biztosan tudja, hogy nem kell neki a segítség de végül hamar kitalálja melyik utat válassza. Közben ráeszmél, hogy mi is az ő nagy hibája. A lány most ráterítette a pokrócot; meglepte. Amit igazán kerül, az az érzelmi kötődés és az, hogy tartozzon valakihez. Nyilván jól járna vele, de fél beismerni magának, hogy elrontotta. Az előbbi momentumot is érzi legbelül, hogy jól esett neki, de legyőzi a megszokás és teszi, amit tennie kell. Feláll, megfogja a pokrócot, majd finoman leteszi a lány ölébe, aki közben leült a padra kis távolságot tartva a fiútól. Jól tette.
- Köszi, de nincs szükségem rá - utasítja vissza a bizonyára jóindulatú ajánlatot és úgy is érzi, hogy neki most bármi áron, de le kell lépnie. Elég volt ez a nap, legyen itt vége.
- Én most megyek. Aztán vigyázz a szörnyetegekkel - ennyit tud kifacsarni magából. Milyen ironikus, pont ő veszi szájára a szörnyeteg szót. Elindul a tavacska területéről, aztán ki tudja, hogy merre megy még. Lehet, hogy nem a legrövidebb utat választja hazafelé.

Tara
kinézet






Eljött az az időszak egy jó pár pihenős hónap után, hogy már meg kell gondolnia, mit mikorra időzít, mert nincs tengernyi ideje. Három hete még röhögött volna ezen, de most úgy tűnik, hogy ez a valóság. Kicsivel több próba az együttessel, pár tanítvány, akik tanulnak tőle, egy-két alkalommal többször kell elutazni Pestre és máris ott tartunk, hogy Chuck-nak bizony matekoznia kell, hogy rendes időbeosztása legyen. És bevallhatja őszintén, hogy élvezi a dolgot. Eddig alig volt bármilyen dolga, most pedig kicsit többnek érzi magát. Főleg a tegnapi buli után, ami Sopronban volt. Igencsak jól sikerült, nem okoztak csalódást a közönségnek. Legalábbis a dob mögül úgy tűnt Chuck-nak; mindegy is. Jó buli volt, és csak utána kezdődött az igazi mulatság. Eléggé tud adni a motivációnak az, hogyha egy szórakozóhely tulajdonosa azt mondja, hogy a fellépők ingyen fogyasztanak mindent. Félreértés ne essék, aki nem ismeri Chuck-ot, az nem tudja róla, hogy egészséges gyerek, meg odafigyel a kajájára is, de ez most megtörtént. Van ilyen, tovább kell lépnie. Szóval legurult egy pár ital és mindenkinek jobb kedve lett. A szomorú dolgok a másnap reggeli felkelés pillanatától kezdődtek, mert arra ébredt, hogy elaludt a szórakozóhelyen a többi bandataggal és a fiú dobja eléggé nagy károkat szenvedett, lehánytak egy bőrt, egy cin felborult és behorpadt -biztosan ráléptek-, és két másik bőrt pedig kiszakítottak. Az eddigi színes mintákat meg összefirkálták mindenféle alkoholos filccel, meg graffitivel. Piszkosul örült neki. Mondjuk úgy, hogy olyan ideges lett, hogy megfogta a hozzá legközelebb álló srácot, a falhoz lökte, és nyakát szorítva kérdezte meg, hogy ez itt kinek a műve. Az illetőnek természetesen fogalma sem volt róla, még egy kis nyomatékosítás után sem. Szóval bekötött kezekkel jött vissza a Mátrába vonattal, és a cuccának nagy részét pedig a kukába kellett dobnia. Nem a pénz miatt ideges, bármikor vesz olyan cuccot, amilyet akar, de ez akkor is az övé volt. És a legjobban az bosszantja, hogy ritkán kerül ilyen állapotba, és az alatt is a lehető legjobban megszívta. Haza kellett mennie a faluba pénzért, utána viszont indulhatott is vissza Pestre meglátogatni egy pár nagy márkát és szétnézni, aztán megvenni mindenből azt, ami az ő céljainak megfelel. Gondolom nem is kell említeni, hogy milyen piszkosul jó kedve volt közben. Mindegy is, amint hazaérkezett a vásárlásból, lecuccolt és fürdött egy hatalmasat. Majd összerakja a dobot, amikor legközelebb használnia kell, most semmi kedve hozzá. Jó buli az összerakósdi, pont ezért nem fosztja meg magát egy élménytől.
Szóval most ott tart, hogy miután felöltözik, kikanyarodik az utcából, és az azt keresztező Fő utcán indul el. Másnaposság ellen neki általában valami egyedi, nagyon finom tea szokott bejönni, éppen ezért nem is kérdés, hogy a cukrászdába fog menni. Szép időnk van, nagyon kellemes, de ezt most Chuck nem tudja értékelni. Kicsit elkezd szédülni, nem érzi a legjobban magát. Valami jó kis süteményt is kell ennie, mert ma még nem evett semmit és úgy érzi menten összeesik.
Bekeveredik a cukrászdába, gyorsan választ két töménynek tűnő, nagyobb darab süteményt, meg egy vaníliás-fahéjas teát, leül egy asztalhoz és mohón el is kezdi enni a sütiket. Nagyon hamar befejezi, aztán megtörli a száját, mert érzi, hogy csokis lehet, aztán kortyol egy kicsit a teájából -ami ízlik neki-, majd rákönyököl az asztalra és színes karjára támasztva a fejét üldögél, elgondolkodva azon, hogy ez az éjszaka egy nagy lecke volt számára.

Niki




Szerencsére Chuck-nak nem kell megbánnia azt, hogy feldobja az ötletet, miszerint mehetnének máshova is, minthogy a könyvtárban ücsörögnek, vagy éppen álldogálnak. Szóval kilépnek a könyvtár régi, kopott, nehéz vasajtaját kinyitva, majd szabadteret keresve mennek kifelé a kastélyon, a megfelelő útvonalon. Nikinek kicsit bátortalanok a lépései, biztosan azért, mert már Chuck is tudja, hogy nemrég érkezett, még nem volt elég ideje feltérképezni a kastélyt. Bár ehhez lehet, hogy egy egész élet is kevés. Ismerni a kastély minden zegzugát... Hát Chuck szeretett mindenfelé mászkálni meg kiismerni magát a kastélyon, de biztos benne, hogy nagyjából a tizedét fedezhette fel eddig a sulinak, ha nem kevesebbet. Mindig azt hitte, hogy ő már mindenhol járt, de így átgondolva korántsem. Majdnem inkább sehol, de ez meg túlzás, mert azért ismeri a kastélyt legalább úgy, mint egy átlagos itteni diák. Miközben sétálgatnak lefelé a mágikus lépcsőfokokon, Chuck feltesz egy kérdést.
- Miért pont ez a suli? - kérdezi mosolyogva a lánytól miközben lépkednek tovább, és már csak akkor szólal meg, amikor kiérnek a szabadba. Mindig is imádta, amikor a friss fű illata megcsapta az orrát diákkorában, szerencsére ez még mindig így van. Annyira megszokod bent az állott, nyirkos, dohos szagot -főleg a könyvtárban-, hogy amikor kiérsz, megtelik a tüdőd friss levegővel és ezt még magad is érzékeled. Felüdítő érzés ilyenkor a lélegzetvétel nemes mestersége után nyúlni.
- És csinálsz valamit a szabadidődben a festésen kívül? - kérdez ismét, hátha van Nikinek valami új hobbija. Bár a festést nem oda sorolná, az neki mintha valami több lenne annál. Talán, mint Chuck-nak a dobolás, vagy valami hasonló. Közben lassan a falu területére érnek, a srác éppen kezdene gondolkodni, hogy hova lehetne menni, amikor Niki hirtelen játszótérre akar menni. Lehet, hogy nem túl jó ötlet... Túl sok régi emlék, túl sok ahhoz, hogy Chuck meg merje kockáztatni azt, hogy belép oda. A lány már meg is pattan a játszótér felé. A fiú is megpróbálja, de mintha valami nem engedné, egyszerűen nem viszi tovább a lába. Kicsit el is mélázik a régi emlékeken; nem akarja, hogy pont Nikivel szemben kelljen visszafojtani a vérengző fenevadat, ami benne él. Ha mással lenne itt, akkor lehet, hogy nem is akarná visszafogni magát és ejtené az áldozatait, de Niki... Ő túl jó ahhoz, hogy Chuck bármilyen veszélynek is kitegye. A lány következő mondatára csak mosolyog egyet. Egyáltalán nem haragszik rá, ő is imádta a játszóteret. Egészen addig, amíg nem volt túl sok olyan emléke, hogy nagy ívben elkerülje; túl sok olyan emlék, ami nem jó irányba befolyásolja. Nem tudja pontosan mit érez a lány iránt, szeret vele lenni, pont, mint régen, de már nem ilyen egyszerűek a dolgok. A lány következő mondatára nem tud megszólalni, csak nyel egyet és becsukott szemmel lép egyet, aztán kinyitja és úgy lépked tovább. Megpróbál semmire sem gondolni, csak a lányt nézni; több-kevesebb sikerrel. Nem azért, mert nincs mit nézni rajta, csak a másik oldalról is túl sok nyomás jön felé. Nagy nehezen sikerül elérnie hintáig, le is huppan, majd bámul maga elé. Persze, ebből az egész dologból kifelé nem látszik semmi, legfeljebb az arcáról lehet esetlegesen leolvasni, hogy nem ez a legjobb hely számára. Viszont, ha Niki ezt szeretné, akkor nem ellenkezik; nem tudná elmagyarázni normálisan, hogy mi van vele.
- Miért nem a barátoddal lógsz? - kérdezi a lánytól, miközben ránéz. Fogalma sincs, hogy van-e esetleg olyan srác, aki tetszik neki, vagy bármi, ezért inkább így teszi fel a kérdést. Nincs benne túl sok logika, de nézzetek Chuck-ra. Nem biztos, hogy mindennek kell, hogy értelme legyen.

Niki





Az utóbbi pár percben gondolkodott el azon, hogy Niki vajon miért pont ezt a sulit választotta? Csak mert azért van egy-kettő, és kell lennie valamiféle oknak, hogy a Bagolykőbe jött mestertanoncoskodni. Chuck-ot azért dugták ide anno' a szülei, mert állításuk szerint ez volt "legjobb", a legmegfelelőbb, meg ilyenek. Aztán meg lehet nézni, hogy mennyire szorgalmasan tanult és mennyire is abból él meg, amit az iskolában tanul... Segítek, nagyjából annyit tanult itt, hogyan kell végigülni egy órát, hogy ne legyen öngyilkos. Viszont itt se essék félreértés, annak ellenére, hogy rossz gyerek volt és nem igazán foglalkozott a tantárgyakkal, imádott ide járni, meg itt lakni. Napról napra mindig más kalandba botlott, vagy éppen életveszélyes helyzetbe hozta magát. De ez a korszak már elmúlt, más dolgok léptek a helyére. A művészetes kérdés meg akkor biztosan így van, régebben szeretett rajzolgatni, de úgy igazán sosem értett hozzá, meg nem is nagyon izgatta a téma. Szóval nem volt ám veszélybe a dob, hogy véletlenül hanyagolni kell. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy Chuck visszatért a kis kiruccanásáról már egy kis ideje, és Niki is itt van. Elég kevés esélyt látott arra, hogy valaha is összetalálkoznak még, de most úgy tűnik egész máshogy fog hozzá állni a továbbiakban. Megtudja, hogy Niki sem csinál túl sok mindent, ha éppen ráér, szóval egy cipőben járnak. Ismét. Szóval akkor mindketten olvasnak, ha éppen olyan kedvük van. Nem tudja, hogy Niki mennyit olvas, de ő általában reggel, meg este szokott, és nem olyan vészesen sokat, de azért mindenképpen olyan mennyiséget, hogy büszke lehessen rá. Érdekes, hogy az olyan ember, aki nem szeret tanulni, meg nem is tanult sosem, az nem szokott olvasni sem magától. Erre Chuck ellent mond az átlagnak, már megint, ahogy szokta. Csak üldögél a hintán, alig löki meg magát néha, annyira csak, hogy a lába leérjen a földre, és ne is nagyon mozduljon a hinta túl sokat. Közben zsebre teszi a kezét, majd válaszol a lánynak.
- Hát ha nem tanítok, akkor általában magamat fejlesztem, mert nincs megállás - ismeri ám Nikit, ismét nem elégedne meg ennyivel, szóval most nagyon ki fog tenni magáért. Várjátok, mi?
- Elég sok időt fordítok arra, hogy kinézzek valahogy, szóval edzek meg futok. Meg a kajára is figyelek - milyen szerény. Ha az ember nem ismeri, akkor még azt is mondaná, hogy úriember.
- Meg a házon szoktam mindig találni valamit, amin tudnék újítani, szóval az is leköti az időmet. Meg próbákra járok az együttessel, gyakran fellépünk mindenfelé. Újabban csak az országon belül, de környező országokba is ellátogatunk néha - mondja szelíden a lányra mosolyogva, majd még megjegyez valamit.
- Amúgy én is szoktam olvasni - csak nevetni tud azon, hogy egy mondat erejéig tanárúrnak hívja, meg magázza, de nem fűz hozzá semmit.
Hősünk kérdez valamit, aztán meg is kapja rá a választ. Az az érdekes, hogy nem tudja, mit kezdjen azzal az információval, hogy nincs párja. Nem tud szomorú lenni miatta, viszont nem is mondja azt, hogy De jó! Na most aztán érdekes helyzetben van. Nem tudja, hogy mi látszik belőle, de nagyon gyönyörűnek találja Nikit, viszont ez nem ilyen egyszerű. Minden olyan bonyolult számára, egyszerűen nem ért sok mindent és néha elege van mindenből. Kezd visszatérni ahhoz, amilyen régen volt. És azt mondanom sem kell, hogy jó hír-e, vagy sem.
- Hát nem sok mindennel csinálok többet nálad - kezd bele, de már tudja, hogy ez még mindig nem lesz elégséges, szóval inkább folytatja, inkább mégsem
- Hát már elmondtam mindent, ami érdekelhet - tényleg nem jut eszébe semmi. Tudja a srác tulajdonságait, alapinformációit, szóval arról nem fog beszélni.
- Sokszor én is unatkozom. És teljesen egyedül vagyok. Van egy házam, de egyedül élek, mindenem megvan és még sincs semmim - ezt most nagyon jól esett kimondania. A jó időben kicsit elkezd fújni a szél, de épphogy csak annyira, hogy jólessen az embernek.

Niki





Nem túl jó ez a magány, és most a nem a lányokról van szó. Nincs egy barátja sem; ha tanácsot szeretne kérni valakitől, akkor a falakon kívül legfeljebb a nem létező kutyájával beszélhetné meg a problémáit. És ott van Ráhel is... Egy ideje egy helyben áll, nem halad a dolog semmit sem előre, talán inkább hátrafelé. És azt sem tudja, hogy mit akar tőle. Meg itt van Niki, egyszerűen fogalma sincs, mit csináljon. Józan ésszel végiggondolva az a legegyszerűbb, hogy aludjon rá egyet-kettőt, és jobban át fogja látni a dolgokat. Igen ám, de már jóval többet aludt rá, és már csak bonyolultabbak lesz itt minden; úgy tűnik. Na mindegy, most hosszú idő után tud beszélni valaki olyannal, aki ismeri. Lehet, hogy így nem fog begolyózni, és ad neki egy kis löketet a továbbiakban, hogy úgy viselkedjen, mint egy felnőtt férfi.
- Ja. Szerencsés vagyok - hangjában akkora szarkazmust hall még a süket is, hogy eszméletlen. Még a vak is láthatja a szarkát, ami Chuck szájából repül ki szebb jövőt remélve. Hmm... Ezt így elképzelve igencsak szép látványt adna a mutatvány. Szebbet, mint egy tűzijáték, mindenképpen. Most már tényleg ugorjunk a jáccira és a két főszereplőre, hogy alakuljon tovább a beszélgetés.
- Máskor is - velősen, de vigyorogva. Tényleg, mit keres egy páros hintánál két ellentétes nemű, szénné varrt fiatal. Messziről ez is érdekes látványt adhat arról, hogy mi van a kerítés túloldalán. Na mindegy, mindenki azt gondol, amit szeretne, bár nem biztos. Ez a varázsvilág... Itt az emberek bele is láthatnak egymás gondolataiba, ha ügyesek. Inkább ne gondolj semmire, az a legegyszerűbb. Akkor azt hiszik, hogy hülye vagy, és bizonyára nem is tévednek túl nagyot.
Újabb kis csend, aztán Chuck szólal meg, de át is adja az ecsetet Nikinek. Ám hiába, mert hamar visszakerül hozzá az irányítás. Na mindegy, nem erőlteti a dolgot, ha ez kell, akkor ez kell.
- Hát van bizony! Szeretem is - kezd bele boldogan, de aztán kénytelen szembesülnie magával és a sors ismételt iróniájával, ami megint megjelenik.
- Csak egyedül... Tökmindegy hol laksz - ez tényleg nagy igazság. Nem sajnáltatja magát, van pénze. Sok embernek ez a hátrány, neki nem. Neki valami a gyökereknél romlott el. A szülei egy szörnyeteget hoztak össze. Próbál változtatni, de pokolian nehéz, nehezen tudott megszabadulni a problémáitól, és megint úgy érzi, hogy kezdenek visszatérni. Vagy inkább ismét előbújni a rejtekhely mögül.
Niki következő mondatán csak mosolyogni tud egyet, még bármi változhat. Talán ez az egyetlen dolog, ami most vigasztalhatja őt. Úgy gondolja, hogy illendő lenne mondani valami érdemlegeset is, szóval megpróbálkozik vele.
- És mit tervezel? - kérdezi kicsit komolyabban. Kíváncsi, hogy hosszabb távon mibe gondolkodik, de inkább kiegészíti.
- Mármint a suli után? Vagy bármikor... Célok? - lehet, hogy ezt magának kellett volna feltennie előbb.

Lilith Holloway

A buliknak vége, ahogy a nyárnak és a jó időnek is. Bár, ami most zajlik az annyira nem is mondható télnek, hanem csak ilyen identitás-zavaros ősznek.
Chuck mindig sajnálja, ha vége van a nyárnak, hiszen vége a hajtásnak, a folyamatos stressznek, a turnés, bulis, végtelen koncerteknek és beköszöntenek a szürke, egyhangú hétköznapok. Amíg ez a pár zúzós hónap vezette az életét, addig egyszer sem volt a faluba. Bezárta az ajtót és a kaput, és a csomagjaival elindult először Budapestre, majd arra lett figyelmes, hogy már Európán is túl van.
Furcsa visszagondolni arra az időszakra, amikor még csak otthon játszogattak a szomszéd srácnál, mert nekik volt mélygarázsuk. Most meg… Az apja már elfogulatlanul is büszke lehet rá. A munkásságában mondjuk biztos, de a magánéletben annál kevésbé.
Most is csak az idejét és a pénzét pazarolja a csárdában –mondjuk utóbbiból jóval több van-. Még csak az első italát issza, szóval miden rendben van. Tudja, hogy lenne jobb dolga is, mint iszogatni, de jólesik most neki az egészséges zajban gondolkodni, kicsit kiszellőztetni a fejét. Úgyis mindig egyedül van, itt legalább vannak körülötte emberek.
Érdekes, hogy amikor a munkáját végzi, akkor őrült nagy bulik vannak, mindenki szeret mindenkit, de amikor hazaér, ő a legmagányosabb. A buli dobosa, aki ránézésre kiegyensúlyozott és megfontolt; mostanra viszont teljesen kifordult magából és nyoma sincsen semmilyen jóindulatú életformának az életében. Nem hibáztat senkit, de bánja, hogy egy bizonyos nőre túl sok érzelmet pazarolt, és túl sok időt, bizalmat fektetett bele.
Amikor végez az itallal, kér egy újabbat. Körül sem néz nagyon, csak kortyol egyet, és közben egy női hangot hall meg maga mellett, amivel nem is lenne semmi probléma, de… Forrócsoki?! Egy mosollyal nyugtázza saját magának a hallottakat, majd miután lehúzza az italt, kér még egyet és a hölgy felé néz.
- Forró csoki? – Annyira nem is tudja, miért kérdezte, de nem beszólásnak szánta; kisebb mosollyal kérdezte. Olyannak találta, mintha valaki nyáron kabátba mászkálna.

Lilith Holloway

Lehet, hogy valami munka után kéne néznie? Van jó sok pénze a zenéből, de mégis, valamit csinálni, ami leköti az idejét. Úgy érzi, hogy csak telnek a napjai, de nincs meg egy napban sem az, amiért mondjuk megérte felkelni. Mostanság az összes lassan telik, izgalom, értelem és változatosság nélkül. Úgy érzi, hogy minden nap csak túlél, s közben megvan mindene a boldogsághoz, egyedül az emberek nincsenek meg hozzá a környezetében. Mára már belátja, hogy szeretné, ha őt is szeretné valaki, csak ne kelljen minden nap ugyanazt az egyedüllétet éreznie.
- Hát azt látom – karácsonyi hangulat? Rég volt már neki olyan; most is hazament a családhoz, de nem volt az igazi. Apja fáradt volt, mert csak két koncert között tudott hazajönni, és megpróbált inkább pihenni. Anyjával tudott beszélgetni, de folyamatosan csak azt kapja a szüleitől, hogy találhatna már magának valakit. Chuck is tudja, hogy ez teljesen jogos ennyi idősen, de erőltetni nem akarja. Egyszerűen csak találkozni akar azzal, aki neki való.
Lassan körbenéz, de minden a szokásos. A padló ugyanolyan poros, mint eddig volt és a béna zene hangereje sem változott. A pultos arcáról is csak annyit tud leolvasni, hogy igencsak várja már, hogy vége legyen a műszaknak. Ismerős neki az érzés; ha mostanában nem is, de tizenévesen volt, hogy nyáron felszolgált esküvőkön és eléggé elfáradt mindig a nap végére. Szóval az a lényeg, hogy el tudja képzelni, ami most a pultos fejében járhat.
- Igen, előfordult már – mondja beletörődően és elgondolkodik azon, hogy mi az, ami miatt látszik rajta, hogy „sokat jár erre”. Helyesbítenék, nem is sokat, hanem csak néha, amikor a drága ideje engedi. Leveszi a dzsekijét és maga mögé teríti a bárszékre, de a tárcáját maga elé teszi a pultra, majd végignéz magán. Mi az ami arra utal, hogy egy kocsmajáró? Tetovált karjait a pultra támasztja, aztán rá kell jönnie, hogy semmi olyat nem talál. Normálisan fel van öltözve, a tetoválás pedig szerinte nem elítélendő, ahogy a fültágítók sem, szóval inkább el is engedi a dolgot. Vagy meg kellett volna borotválkoznia esetleg?
- Ennyire látszik? – teszi fel a kérdést egy mosollyal fűszerezve.
- De ha az megnyugtat, nem vagyok piás – ezt már ő sem tudja, hogy miért mondta. Int a pultosnak és egy ”kettest” mutat az ujjaival; ennek megfelelően két adag pia csúszik elé. Az egyik úriemberhez méltóan a hölgy elé tolja bal kezével. Ez a tette nem éppen az előző mondatát igyekszik alátámasztani, de ezzel nem foglalkozik. Közben megállapítja, hogy nem néz ki rosszul a lány, de abban is biztos, hogy egy pár évvel fiatalabb nála..

Lilith Holloway

Felerősödik benne egy kezdetnek halvány gondolat: tanítás. Egyszer már elkezdte, de az nem sikerült. Pont ezért nem is valószínű, hogy akad rá jelentkező, szóval inkább el is hessegeti a gondolatot. Türelme az mondjuk lenne, szeretett tanítani, de már nem tudná akkora szívvel csinálni. Hagyjuk a témát, térjünk vissza a jövőből a jelenbe, azon belül is a csárdába.
A lány szabadkozása hallatán csak legyint egyet színpadiasan egy mosollyal, mivel nem nagyon viselte meg, amit mondott neki. Ezzel jelzi, hogy már túl van rajta, hagyják inkább a témát.
- Te viszont szerintem először jársz itt - jelenti ki a feltételezését, miután kortyol egyet a frissen rendelt italából, majd folytatja is.
- Mi szél hozott erre? - teszi fel a kérdést, ami talán elindíthatja a beszélgetést. Nem remél valami sokat, de megteszi, ami tőle telik. Legalább már érte valami impulzus a mai napon. Ha nem is túl sok, egy átlag ember nem is tulajdonítana neki sok figyelmet, neki ez most számít. Azt a következtetést már levonta, hogy a lány valószínűleg diák, azért biztosra megy. Egyszer még végignéz rajta, aztán megszólal.
- Navine? - kérdez, aztán kortyol egyet, majd int, hogy önthetnek még egyet.
- Nem is, inkább levita, ugye? - igen, ez lesz az. Érzi, hogy a korrigálása jó irányba halad. Nincs igazából célja sem a beszélgetéssel, kicsit öncélú is: nem akar egyedül lenni. És ilyenkor jön be a vak szerencse, mint a filmekben, hogy egy hölgy siet a segítségére, csak azért, hogy hősünk elfelejtse minden bánatát és jobb kedvre derüljön. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire sikerül. Hogyha a lány válaszol neki és ismét beüt a csönd, akkor Chuck megint megszólal.
- Dobok egy sárgát - mondja, miközben feláll a pulttól, de a kabátját ott hagyja, ezzel jelezve, hogy visszajön. S közben titkon reméli, hogy partnere addig nem lécel le.
Nagyjából öt perc múlva újult erővel tér vissza és rendel két főre újabb italt.

Lilith Holloway

Úgy tűnik, hogy nem is járt rosszul azzal, hogy nem a Pub-ba ment, hanem csak ide a csárdába. Az egyetlen oka erre a tettre az volt, hogy ez közelebb van.
Miután visszatér a WC-ről, megfogja az itallapot és nézegeti a felhozatalt, hogy mit rendeljen következőnek. Nem igazán tud dönteni, szóval átcsúsztatja a mellette ülőnek.
- Mi legyen a kövi? Te választasz - adja át a lehetőséget, mert ő most legszívesebben tolna egy Whisky-t, de nem biztos benne, hogy ebben a hölgy is partner lenne.
- Ja, értem - reagál a lány válaszára. A válaszból Chuck arra következtet, hogy nem igazán szokott pihenni, vagy szórakozni, mert nem volt túl magabiztos. A srác szerint ez öreg hiba, mert nem lehet szórakozás nélkül élni. Ehhez inkább nem fűz hozzá semmit, mert nem tartja fontosnak, helyette továbblép.
A levitát valószínűleg eltalálta, mert a lány nem reagált, szóval felírhat magának egy plusz pontot. Közben elgondolkodik azon, hogyha legközelebb Pesten jár, akkor beújíthatna egy pár ruhát, mert már unja a régieket és egy részük már csak otthoni használatra alkalmas a rajtuk keletkezett sérülések miatt. Most nem külföldön vesz a turnék alatt, mert addig még sok idő van, neki pedig hamarosan elfogynak a ruhái. Eddig szponzorálták, mert jól jártak, ha ő hordja bizonyos márkák ruháit, de felbontotta a szerződést, mert egy alapfeltétel, hogy fotózásokra kellene járkálnia, amiket soha nem szeretett. Meg amúgy is, jobban szerető saját magának meghatározni, hogy mit vesz el. Erre mindig is odafigyelt, nem enged belőle.
- Dobos vagyok - mondja egy mosollyal, de nem sugall magából semmilyen nagyképűséget. Pontosan tudja, hogy eddig meddig jutott el, no meg, hogy semmivel nem több másnál csak azért, mert egyes mugli berkeken belül "híres". Azt nem tartja valószínűnek, hogy itt a faluban bárki is tudná, hogy ő kicsoda. Legalábbis a zenei világból nem, maximum régről lehet ismerős bárkinek is, diákkorából. Mondjuk ahhoz képest meggyőződése, hogy sokat változott a külseje.
- Szóval nem vagyok menő auror, vagy éppen kviddics-világbajnok - mondja gúnyosan, az utóbbi "foglalkozást" el sem tudná mondani, hogy mennyire utálja. Nincs baja a sporttal, de a kviddicst gyűlöli. Idióta, felvágós sportnak tartja, a játékosok nagy részével együtt.
- És te hányadikos vagy? - kérdezi, hogy ne csak róla beszéljenek.

Lilith Holloway

Azon gondolkodik, hogy már kezdi unni a pia ízét is; túl sokszor járt már úgy, hogy az estéit egy pár pohár, vagy üveg bánatfelejtő mellett tölti. Hiába eltérő az ízük valamennyire, nem tudna értékelni egy újabb újdonságot. Ráadásul az az igazán szomorú, hogy egy pár éve még nem is gondolt volna arra, hogy ennyire ambíció nélküli lesz az élete. Mindig is egyedül érezte magát, de reménykedett a holnapban. Mostanra már ez is megszűnt; no meg az is megváltozott, hogy régebben rendszeresen edzett, odafigyelt mindenre. Most már a külsejéért sem küzd annyit, mint akkor. Nem arról van szó, hogy meghízott, pocakot kövesztett, és már nem látja a lábujját sem, hanem csak egy kicsit látszik rajta, hogy megfáradt az élettől, huszonévesen. Bevallhatjuk, hogy nem jó érzés ennyi idősen bárkit is kiégve látni.
- Sublimal Criminals - mondja rezzenéstelenül, mert nem gondolja, hogy bármit is mondana neki a név, annak ellenére, hogy ismert; bár, inkább a mugli világban.
- Előtte az Earthwalkerben voltam - mondja ugyanolyan üresen. Az utóbbi bandára olyan semlegesen gondol vissza; csak a zene tartotta őket össze, mint együttest, ezért is bomlott fel az egész egy idő után, amikor már mindenki jól állt anyagilag és úgy látták, hogy innen már nincs tovább. Referenciának jó volt.
- De gondolom ezek nem mondanak neked semmit, szóval tökmindegy. - mondja egy mosollyal, majd kortyol a hölgy által rendelt Whisky-ből.
Soha nem volt jóba a kviddiccsel, mindig is gyűlölte, mint az alkoholmentes sört. Nem azért, mert nem tud repülni -az csak a kisebb része-, amikor sulis volt, akkor a kviddicsesek mindig többet gondoltak magukról, mint amik valójában. Pedig a kidíszített egyenruhától nem lettek erősebbek, sem okosabbak. Ezt Chuck egyszer tudatta egy eridonos hajtóval még jó pár éve, amikor valamiért belekötöttek. Pálcát rántott a másik, de Chuck azt nem szereti, azért inkább adott neki egy ájulást és gyengélkedőt erő pofont. A másik oldalon meg nyilván egy nagyobb zúzódást és pontlevonást. A pálcáját ritkán használja, most sincs nála. Nem érzi akkora nagy dolognak ezt a varázslósdit, próbálja hűhó mentesen élni az életét. Jó, persze, néha jól ön egy két hangszigetelő, vagy tértágító bűbáj.
Bólint egyet a lány válaszára, amiből megtudja, hogy harmadikos. Addig még ő is eljutott. Ötödikig járt ide, utána magánúton oldotta meg a dolgot, hogy meglegyen a végzettség. Biztos, ami biztos.
- És mi a helyzet ott a kastély falain belül? - kérdezi, mert hirtelen feltörtek a régi emlékek. Mindig csak a rossz vonzotta, meg amivel baj van és veszélyes. Nem akart soha sem menő lenni, egyszerűen rossz gyerek volt, de több tapasztalatot szerzett, mint pár unalmas felnőtt.
- Nincs kedved feldobni valamivel a hangulatot? Kezd unalmas lenni itt ez az egész. - akár ki is mehetnének. Bár, ahogy a lányra néz, nincs túlságosan felöltözve, szóval hosszabb távra csak akkor érdemes kimenni, ha előbb elmennek Chuck házába valami kabát szerűségért, meg egy pulcsiért.

Lilith Holloway


Csinálni kéne valamit, kezd bepunnyadni a buli. Nincs semmi baja a whisky ízével, de kezd kicsit alábbhagyni a fenenagy kezdeti lelkesedés. Nem is indult rosszul a délután, de ettől függetlenül jó lenne valami, ami méltó az estéhez.
- Előfordulhat - mondja egy mosollyal. Könnyen lehet, hogy a lány hallott tőlük zenét, viszont ez most Chuck-ot nem igazán érdekli. Nem az az ember, aki örül annak, ha valaki felismeri az utcán, és úgy néz rá, mintha valami nagy sztár lenne. Viszont ezt a témát le is zárja magában; ennyit a zenéjéről, meg a hasonlóakról.
A lány válasza nem mond sokat. Chuck nem tud meg többet arról, hogy milyen az élet mostanság a Bagolykőn. Igazából érdekelné, de ha a hölgy nem akar többet mondani, akkor nem erőlteti. Hirtelen két lehetőség jut eszébe, hogy miért nem tud meg most semmit tőle. Vagy túl sok rosszban van benne, ezért jobbnak tartja, hogy nem ad ki semmit az ottani rosszaságokról, vagy nem nagyon csinál semmit, ezért nincs is miről beszélnie. Talán inkább az utóbbit tudja elképzelni róla így első találkozásra.
- Az mondjuk lehet - tényleg valószínű, hogy Chuck jobban ismeri a falut, elvégre már régebbi motoros. El is kezd gondolkodni, hogy merre lehetne menni. Hamar mondja is, amire jutott. De előtte még kortyol egyet.
- Hmm... Tudunk menni egy másik kocsmába is - ezt inkább a poén kedvéért mondja, mert nincs sok értelme egy ugyanilyen helyre menni.
- Vagy bármilyen másik kajáldába, vagy ilyesmi. Gondolom sétálni most nem túl jó ötlet, mert elég combos az idő kint - közben hirtelen meghall egy ismerős, mai zenét, amit nem is tart olyan rossznak.
- Vagy... Szabad egy táncra? - ilyet még soha nem csinált. Mondjuk már az is biztos, hogy nem szomjas, meg, hogy nem nagyon foglalkozik azzal, hogy a többi kocsmatöltelék mit gondol róla.
Közben kezet nyújt a hölgynek, hogy azt ő elfogadhassa, vagy éppen visszautasíthassa.

Lilith Holloway

Ahogy beszélget a lánnyal, eszébe jutnak a régi, sulis emlékek. Amikor nagyon menő volt kilógni éjszaka a hálókörletből, amikor a könyvtár tiltott részén nézelődött könyvek után. Vagy a kísértetház meg a temető... Talán legjobban azt szerette, amikor csak este kilógott a faluba sétálgatni, ha nagyon kedvet kapott hozzá. Akkor ez a rész még kicsit rejtélyes volt neki, mert nem ismerte; legfeljebb a boltokban nézelődött. Nagyon sok élményt köszönhet a kastélynak. Soha nem érdekelte sok minden, de tisztában van azzal, hogy minden másképp alakult volna, ha nem ide járt volna, még akkor is, ha csak pár évről van szó. Talán ezért is lakik itt, a sok emlék miatt, ami maradt neki diákkorából. Szeretett mindig külföldön lenni a koncertek meg a turnék alatt, de hosszútávon itthon érzi jól magát. A két-három hét pont elég külföldön. Amikor másfél évis kint élt, azt nagyon nehezen bírta, ő sem tudja, hogy miért.
Úgy tűnik, hogy legalább jó ötlet volt felkérnie a lányt egy táncra, mert elfogadta a kezét. Ezen kicsit meg is lepődik, mert elég spontán ötlet volt. De legalább bejött.
A zene kicsit lassabb, jazz-es, funkos témát feszeget, amivel Chuck tud azonosulni mostanában.
- Egész jól táncolsz - mondja, miközben lassan megpörgeti. Rá sem volt még panasz soha, kisebb korában olyan muglik között volt, akiknél divat a suliban táncolni. A ritmusérzéke meg tudhatjuk, hogy "nem rossz".
Közben azt kell észrevennie, hogy lassan vége lesz a nótának. Kezd kicsit lassulni, halkulni, és hallja, ahogy bizonyos hangszerek elkezdenek kiállni.
- Ha vége a számnak, nem kajálunk valamit valamerre? - ha a lány beleegyezik, akkor folytatja.
- Kajálda, vagy hozzám? -


//Folytatás a Szörnyeteg Barlangjában//

Loise
mai nap



Az utóbbi másfél hónapban jelentősen felborult a napirendje. Nem történt semmi érdemleges, csak ráébredt, hogy kicsit sokat iszik és nem ártana gyakrabban kimozdulni a zenekari próbákon kívül is. Lassan kezdődik a fesztiválszezon, úgyhogy elkezdett még többet gyakorolni, hogy leporolja a tudástárának azokat a részeit, ahova akkor jutott el, amikor teljes mértékben a dobolás csúcsán volt. Már nagyon közel jár ahhoz, hogy elérje a kívánt eredményt. Ezen kívül elkezdett edzeni is, hogy kinézzen valahogy. Eddig is rendben volt a teste, de pár éve kicsit több izom volt rajta, és ezt elkezdte érezni. Minden második napon futkározik a faluban, a hétből pedig hat napon mindig edz valamire kint a kertben. Meggyőződése, hogy az idő teljesen alkalmas a kinti edzésre; mindig is jobban szeretett kint tevékenykedni, mint bent a négy fal közé zárva.
Most viszont vasárnap van. Vasárnap este. A mai nap a pihenésé. Szokásos izomlázzal kelt, de ez nem szegte kedvét, inkább jól is esett neki. Reggeli után (délután 4-kor) lezuhanyozott, felkapott valami időjáráshoz illőt és elindult egy kis sétára a faluba pénztárcával és pálcával a zsebében. Kisétált a falu határáig, pár percre megállt a temetőnél, aztán ismét visszaért a falu központjába, a Fő Utczához. Úgy döntött, hogy a mai estét a Csárdában fogja zárni, méltó megkoronázása a hétnek. Pár hónapja még folyamatosan itt volt, ha éppen nem „dolgozott”.
Ahogy benyit az ajtón, kihasználja az ajtó nyílása miatt beszűrődő fényt, ami megvilágítja a csárda vendégeit, és megpróbálja szemügyre venni az embereket. Sajnos csak kb. 3 asztalig jutott, mert csuknia kellett az ajtót. Az itteniek nem szeretik, ha sokáig nyitva az ajtó. Mindenki hozzászokott a félhomályhoz, ezért nem kockáztat. Lesütött szemmel végigbaktat a koszos padlójú szobán, majd leül a bárpulthoz. Nem is néz semerre, csak a pultot nézi, ahogy kis körmintákban beleitták a poharak magukat a fába, ezzel nyomot hagyva maguk után. Léptek zaját hallja, majd a közvetlen közelben abbamarad. Ebből arra következtet, hogy megállt a pultos pont előtte.
- Egy Whisky-t szeretnék kérni. Jéggel és tisztán.

Loise



Mindig is tipikus Rellonos volt. Nem kerülte a bajt: ha kellett, akkor visszaszólt a tanároknak, verekedett azzal, aki beszólt neki, szívatta a kisebbeket és előszeretettel járkált az iskola azon részein, ahova tilos a belépés, és tudott a létezéséről. Velejéig rossz tinédzser volt, de ami biztos, hogy imádott a Bagyolykőre járni. Így utólag kiváncsi lenne, hogy milyenek lettek volna itt az utolsó évei diákként, de jött a lehetőség és lecsapott rá. Megérte évekig az USA-ban lakni és rocksztárkémt élni, de ez azt hozta magával, hogy hazaérkezése után nem nagyon volt egy barátja sem.
Megérintette az ujjaival a hideg Whisky-s poharat és elkezdett játszani vele, de valami teljesen leblokkolta.
Ez a hang.
Ahogy meghallotta, beugrott neki egy csomó régi emlék. Egy csomó felvillanó kép, nevetés és minden, ami a szerelemre emlékeztette.
- Loise - nem tudott mást mondani, miközben tágra nyílt szemekkel a lányt fürkészte. Annyira rég nem látta, annyira régen eltemette őt magában, az évek alatt teljes mértékben elengedte. Nyilván jó látnia ennyi idő után; az évek alatt még gyönyörűbb lett, nem tudta levenni róla a szemét és nem is tudott megszólalni. Hirtelen kiszáradt a szája és úgy érezte, megszűnik létezni.
Mindkét kezével megtámasztotta a pultot. A pulóvere csak a csuklójáig takarta a karját, ezért látszódtak a kézfején lévő tetoválások. Amikor együtt voltak, Chuck-nak csak a bordáinál és az egyik lábán volt tetkó.

Loise



Teljes káosz. A gondolatai rendszer nélkül, össze-vissza pattognak a fejében falról-falra és várják, hogy a tulajdonosuk rendbe tegye őket. Most megszűnik számára az idő. Nem lát, nem hall, csak Loise mosolyát fürkészi és próbál betelni a látvánnyal, több, de inkább kevesebb sikerrel. Csak egy italra jött, de bőven megérte. Nem is tudott a lányról egy ideje semmit. Tanul-e még, mit csinál, merre van, él-e, hal-e? Bár a búcsú teljesen korrekt volt –ő legalábbis úgy érzi-, mégis rossz érzések töltötték el. Muszáj volt véget vetni a kapcsolatnak; nem tudta, hogy mennyit lesz kint és nem akarta hitegetni a lányt. Jobb volt így mindkettőjüknek.
Egy idegen megzavarja a köztük történő folyamatot, egy szokásos bunkóalak, valószínűleg falubéli. Nem tulajdonít neki különösebb figyelmet, csak egy pillantást vet rá, utána már ismét csak a lányt nézi. Ahogy arrébb megy, lecsapolja a söröket, és kicsit talán el is pirul, amikor a lány lopva tesz felé egy-két pillantást.
~Hiba volt elengednem ezt a lányt.~ Így utólag átgondolva bánja azt, hogy akkor elvált tőle, de ezen már nem tud változtatni. Másik oldalról pedig befutott és jó megélhetése van abból, amit a legjobban szeret.
- Itt várlak – közben leveszi a sapkáját, és kortyol a Whisky-ből, aminek a fele még megvan, mert a pultos lány érdekesebbnek tűnt, mint amivel szolgálni tudott. Kicsit hátradől a bárszéken és észreveszi, hogy mosolyog. Jó érzéssel tölti el, nagyon rég nem volt oka arra, hogy egy kis jókedve is legyen, most pedig megvan rá az esély, hogy ez megváltozzon.
- Hova szeretnél menni? Itt lakom egy utcára, ha az megfelel – teszi fel a kérdést, még mielőtt a lány eltávolodna a mosogató felé. Reménykedik, hogy az este itt nem ér véget.

Loise



Ráférne erre helyre egy kisebb felújítás. Semmi puccos, vagy hivalkodó, de Chuck szerint ez már inkább pince, mint underground, vagy rendes romkocsma. Nem agyal ezen sokat, jobb dolga is van. Alig várja, hogy Loise végezzen és végre egy kis időt tudjanak eltölteni kettesben annyi év után. Lehúzza a Whisky-t és feláll, hogy kicsit megmozgassa magát, amikor meglátja a lányt teljes egészében, nem választja el őket semmi, se a pult, sem egy földrész, sem az idő. Legszívesebben erősen átölelné és elmondaná, hogy mennyire hiányzott neki és örül, hogy végre láthatja. Gyorsan átfut az agyán, hogy ennyi év alatt vajon mi történhetett vele, miután befejezte e sulit. Mestertanonc, a meló meg mellékes? Néha beugrik és egyébként valami teljesen mást csinál? Van barátja? Túl sok kérdés kavarog most a fejében. Reméli, hogy nemsokára tisztábban fog látni.
- Ja - mondja egy mosoly kíséretében. Ahogy állnak egymással szemben, megszűnik számára az idő. Kb. egy hosszú perc után a kocsmaajtó felé néz, sztán vissza Loise-ra és kinyújtja a karját, hogy a lány belekaroljon. Már, ha szeretne. Ha ez megvalósul, akkor elhagyják a csárdát és a fiú háza felé veszik az irányt.
- Mi van veled mostanság? Sulizol még?