Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szeretem, ahogy Barnabás megnyilvánul magáról. Nem mutatja azt, ami valójában nem ő, hanem egyszerűen elfogadta, hogy neki valamiért nehezebben megy felszedni a nőket, mint a többi férfinak. És mi ebbe a dicséretreméltó? Nem vágyik a könnyen megszerethető nőkre, egyszerűen úgy küzd, ahogy neki megy és teheti. Kívánom neki, hogy találja meg azt a nőt az életében, aki megérdemli ezt a mérhetetlen őszinteséget, ami a férfiben van.
- Hé! - kacagok fel kicsit széttárva karjaimat. - Nem tehetek róla, oké? - sóhajtok egy mélyet, ami bent is ragad, amikor megérzem lágy érintését arcomon. Kékjeimet Barnabás tekintetébe fúrom, de nem merek megmozdulni. Elérkeztünk oda, hogy nem merek kezdeményezni, nem merek csinálni semmit, nehogy balul süljön el a dolog. Induljunk ki abból, hogy hányszor maradtam saját hibámból, vagy legutóbb más hibájából hoppon. Köszönöm, de nem kérek többet. Érzem meleg leheletét ajkaimon, és amikor megszólal rekedtes hangja simogatja füleimet, bármennyire nem tetszik, amit mondd. Lehunyom pilláimat, majd egy mosoly kíséretében óvatosan, de lemondóan bólintok, nehogy véletlen kellemetlen legyen a helyzet.
Mindketten feltápászkodunk a stégről, majd az éjszaka gyér fényeiben indulunk el hazafelé. Nem fogom meg a kezét, a pár lépés távolságot is megtartom kettőnk között, pedig nagyon nehéz visszafognom magam az út alatt. Ha csak az érzésre gondolok, ahogy ujjai az enyémek közé csúsznak és megszáll a nyugalom szinte felfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy megismétlődjön, de nem. Visszafogom magam, és a hazafelé utat is végig beszélgetjük, ugyanúgy nevetünk. Második találkozót ugyan nem beszélünk meg, amikor elválunk, de ahogy a távolodó férfi alakot nézem, biztos vagyok abban, hogy találkozunk még. Vagy így, vagy úgy, de fogunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az egész játéka a férfinak annyira abszurd, és annyira nem tudom mire vélni. Ha csak az egója miatt kell ez az egész, akkor gratulálok, megtörtént, semmit nem tudok tenni az ellen a vonzalom ellen, amit kiváltott belőlem. Mert kiváltotta, és jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy érezhessem illatát, megtapasztaljam csókjának ízét, és ha lehet, akkor soha, de soha ne engedjen el. Ne szakadjon vége a pillanatnak, hanem ragadjunk benne örökre, mert az, hogy megérzem tarkóján állni az apró szőröket az nem véletlen. És ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor bizony ő sem. A különbség maximum annyi, hogy én annyira vágyom arra, hogy megkaphassam, szinte már megijedek saját magamtól, és nem akarom elhinni az egészet. Hangjára lehunyom a szememet, és a hideg végig fut egész testemen, ami nem a hideg csempe érintésének köszönhető.
Lehelete csiklandozza ajkaimat, de nem csókol meg. Merlinre, pedig minden porcikám beleremeg abba, hogy hozzám érjem, hogy megízlelhessem ajkait, amik nemrég az én krumplimat fogyasztották olyan nagy bőszen. Megérzem érintését oldalamon, majd hátamon és sűrű pislogások közepette hagyja el ajkaimat egy nyögés, fejemet pedig hátravetem, amikor borostája végig simíti arcomat, de nem csókol meg, egyszerűen nyakszirtemet kezdi el csókolni. Ujjaim a férfi tincsei közé vándorolnak, jobb lábam kissé elemelkedik a földtől, végül az apró, de túl nagy jelentőséggel bíró harapás után Ilián eltávolodik és ismét ajkaim közé beszél.
- Talán - suttogom ajkai közé, majd pilláimat lehunyva hajolok közelebb a férfihoz, de a következő pillanatban már egyedül vagyok a mosdóban. Értetlen tekintetemet járatom körbe a helyiségen, majd hajam és sminkem rendbetétele után lépek ki a mosdóból, hogy elhagyjam az éttermet teljesen értetlen. Miért én fogom ki a vélát? Miért? Csak még egyszer találkozzunk. Csak még egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyugalom. Nem kell több az elmúlt napok szarságai után. Barnabás felütötte a fejét, hogy bocsánatot kérjen, amit bár elfogadtam, mert miért ne tenném, de azért az az apró tüske ott van. Szerény véleményem szerint, tényleg mindent megtettem azért, hogy higgyen nekem; nem teszem szét ám mindenkinek a lábam, miért is tenném? Az eddigi férfiak közül az életemben háromhoz kötött valami, a negyedikhez pedig egyszerűen annyi, hogy olyan elveszett volt akkor, mint amilyennek én éreztem magam, és adtunk egymásnak egy feledhetetlen éjszakát. Tényleg bűn lenne élvezni az életet, amikor nem volt senkim? Amikor nem várt senki haza? Amikor a férfira vártam, aki végül el is jött, hogy aztán menjen is? Nos, nem mondom, lehet, hogy Barnabás nem szerencsés a nőkkel, de hogy én sem vagyok az a férfiakkal, az már biztos. Vagy én cseszem el, vagy ők, vagy mindketten hibásak vagyunk, vagy egyszerűen beközlik, hogy nekik ez mégsem pálya. Vagy ott van a negyedik opció, amikor csak egyszerűen érdekből vagy az illetővel, mert szükséged van rá, hogy támogasson anyagilag, hogy az alkoholista apád ne dobja fel a talpát. Igen, van ilyen is, de ez már évekkel ezelőtt történt, és még mindig nincs miatta bűntudatom, pedig legalább egy kicsike lehetne, nemde? Arie-nál és Barnabásnál egyértelműen van, még ha az utóbbi bocsánatot is kért, de... nem. Nincs de. Bocsánatot kért, miután elhordott mindennek és inkább a hallott pletykáknak hitt, mint nekem, szinte esélyt sem kaptam arra, hogy megmagyarázzam.
Alsó ajkamat beharapom, szemeimet összeszorítom pár másodpercre. Feltekintek az égre, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, mert rohamosan közeledik a tél, és ez már az éjszakai kiruccanásaimkor is megérződik. Az ég tiszta, minden csillag és csillagkép tökéletesen látszik, így nem is csoda, hogy ahogyan kifújom a levegőt, egy kisebb felhő képében jelenik meg, majd száll tova. Lassan veszem elő a doboz cigarettát a zsebemből, majd ajkaim közé biggyesztek egy szálat, s az öngyújtó már kattan is. A cigaretta vége felizzik, ezzel egy időben tekintek fel az égre és fújom ki az első slukk által adott füstfelhőt. Nyugalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Sűrű napok állnak a hátam mögött. Alapvetően úgy indult az egész, hogy totálisan elveszettnek éreztem magam azután, ami a Félszeműben történt. Csak kimentem egy szelet pizzáért és ott kötöttem ki, hogy Barnabást elvesztettem, az az istenverte véla meg megint felütötte a fejét, ráadásul még vetkőzni is neki állt, mint minimum egy divatbemutatón lenne, ahol az volt a forgatókönyv hogy leöntik és akkor uccu neki, meg kell szabadulni a ruháktól. Az elmúlt pár nap csigalassúsággal telt. A kialvatlanság megint felütötte a fejét és a Romániában eltöltött két nap sem könnyítette meg a helyzetet, mert elég sok minden szakadt a nyakamba.
Lassan pakolászom össze a papírjaimat, miután a diákok kiviharzanak a teremből, és semmi másra nem vágyom, mint egy hatalmas bögre kávéra, és egy kiadós alvásra. Remélem tisztában van azzal mindenki, hogy mennyire megérdemlem mindkettőt, így a gondolattól kissé feldobódva mosolyogva pakolgatok tovább, majd elégedetten csapom hónaljam alá a papírhalmot és veszem fel táskámat, hogy elinduljak. De az ajtó zárja kattan, én pedig értetlen nézek az ajtót támasztó férfira, aki az eddig megszokottakkal ellentétben Opheliának hív. Valamiért összeszorul a szívem ez miatt, és egy szomorkás mosoly is felkerül ajkaimra, de a férfira tekintek.
- Barnabás - táskámat visszateszem az asztalra a papírhallommal együtt, majd öles léptekkel indulok el az asztal széle felé, hogy megtámaszthassam csípőmet rajta és érdeklődve tekintsek a férfira.
- Rendben - bólintok egy határozottat. Kezeimet keresztbe fonom magam előtt, teljesen semleges arccal várom, hogy a férfi megszólaljon. Legszívesebben üvöltenék vele, amiért ezt csinálta, amiért elrontotta az egészet, de nem teszem. Csak türelmesen ülök és várom, hogy neki kezdjen. Ennyi időm még van, és ennyit még meg is érdemel. Legalább a lehetőséget kapa meg, hogy megmagyarázza vagy elmondja mit miért tett, mert ugye, ez annyira nem volt nyilvánvaló, amikor az étterembe ott akart hagyni, nem is egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Várok. Türelmesen. Egészen addig a cipőm orrát nézem, amíg meg nem szólal a férfi, és még akkor is, amikor meghallom a hangját, de amiket mondd, amiket felfed előttem arra késztetnek, hogy felnézzek. Elkapom a tekintetét, vagy ő az enyémet, igazából nem is lényeges, mert itt most csak az számít, amiket mondd. Őszintén, végig a tekintetembe nézve, egy másodpercre sem engedve azt. És hogy én mindeközben mit teszek? Bámulok rá, felidézem az első nemrandinkat, ami végül mégis az lett, pedig egyikünk sem tudott róla, de a szende Barnabás eljutott odáig, hogy megcsókoljon, hogy nyisson felé. Aztán jött az első igazi randi, amit elfelejtett, de így is a legtöbbet hozta ki belőle, annak ellenére, hogy egy másfél éves kislány trollkodott körülöttünk megállás nélkül, egy leheletnyi időt sem hagyva arra, hogy esetleg egy pillanatban elmélyüljünk. Egészen addig, amíg el nem ment aludni, én pedig Barnabás karjaiban találtam magam, az őszinte tekintetében, amit ha az ember akarna sem tudna elfelejteni. Ezek mind olyan emlékek, amiket az ember nem akar elfelejteni, amiket meg akar tartani magának, én mégis arra vágyom, hogy egyszer kiürüljenek a fejemből minden jóval és rosszal együtt.
Mert az ominózus este tett tönkre mindent. Amikor éhes vagy, és felnőtt emberként elmész egy másikhoz kajálni, de nem azt találod ott, akire számítasz, végül az egész oda lyukad ki, hogy kurva vagy, mert a néni, aki ezt mondta olyan hiper megbízható, hogy lehidalsz neki. És mindezt miért? Mert élem az életem úgy, ahogy nekem tetszik, és az emberek arra hagyatkoznak, amit látnak. Egy öregasszony miatt kötöttünk ki itt, mert a véla is feltűnt, aki azt hiszi övé a világ, és volt pofája bejönni az étterembe, hogy belekontárkodjon más dolgába. Ami mondjuk jelen esetben egész jól jött, mert végül is segíteni akart - ez tényleg elhangzott? -, de nem sikerült neki sem. Én pedig a legjobb megoldást választottam; eljöttem. Nem voltam már kíváncsi a rágalmakra, amiket kaphatok, amiket Barnabás olyan nagy szeretettel elhitt, majd a fejemhez vágott.
Az utolsó mondatra felkapom immár lehajtott fejemet. Ütést? Annyira belemerültem a gondolataimba és a jégkirálynő szerepbe, hogy fel sem tűnt Barnabás arcán mekkora monokli és véraláfutás éktelenkedik. Összeszűkült szemekkel nézem, és itt van előttem, de elhinni nem tudom. Mégis ki és miért verte meg? Nem mintha jogom lenne már tudni, vagy egyáltalán érdeklődni eziránt. Mélyet sóhajtok.
- Köszönöm - halványan elmosolyodom, és ellököm magam az asztaltól pontosan akkor, amikor Barnabás löki el magát az ajtótól. Hátat fordítva a férfinak kapom fel a papírhalmot, amit a táskámba gyűrök. Talán tovább is tart, mint valójában kellene neki. Összeszorított szemeimet kinyitom végül, és ugyanazzal a halvány mosollyal fordulok meg, hogy elinduljak felé. - Köszönöm a bocsánatkérést, Barnabás, igazán jól esett. És köszönöm a nemrandit, majd a randit, felejthetetlen volt mindkettő. Ne emészd magad, mindketten hibáztunk ebben - óvatosan lépek hozzá közelebb. - És nagyon remélem, hogy találsz majd egy olyan nőt, aki nem ad neked okot a kétségekre, és elfeledteti veled, hogy mi volt velem. És ne verekedj, mert az a Barnabás, akit én ismertem meg, szavakkal oldja meg a problémákat, nem ököllel - lágy csókot lehelek arcára. Lélegzetem visszafojtom, mert véletlenül sem akarom elveszteni a maradék erőmet, ami legalább eddig kitartott mellettem, de ha megérzem illatát, nincs esélyem. Mosolyogva lépek el mellette, és nyomom le a kilincset, majd kilépek a teremből, az ajtót nyitva hagyva magam után. Nem a tanári felé sietek, nem a kávézó felé, hanem haza. A kis lakrészbe, ahol mindent kiengedhetek magamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az a bocsánatkérés mindent megváltoztatott. Mármint nem bennem, mert én szerintem már menthetetlen vagyok, de talán a hozzáállásomon egy kicsit. Mondom talán. Eljátszottam a gondolattal - nem is egyszer -, hogy fogom magam és átmegyek Barnabáshoz, még a bocsánatkérése előtt. Elmondom neki, hogy egy ekkora baromság miatt nem kellene elengednünk ezt az egészet, mert valami csak elkezdett kialakulni mindkettőnkben, ami miatt én bevállaltam a gyermekes randit, ő meg egy verést. Nem tudom melyikünk járt rosszabbul, de nem is szükséges ezt most ecsetelni. Szóval átmegyek, elmondom neki, hogy ne legyünk fogyatékosak, de a szavak, a tettek, amiket mondott és csinált, ott visszhangzottak a fejemben, láttam őket lelki szemeim előtt. Túl sok maradt a büszkeségemből, hogy képes legyek erre a lépésre. Így is túl sokszor lemondtam róla a férfi miatt, most pedig már nem vagyok hajlandó. Ez lehet az én önzőségem, de akkor sem.
Mélyet szívva cigarettámból leszek biztos a döntésemben, határozottan rá is bólintok egyet, amikor a hang megszólal. Nem pillantok arra, nem fordítom el a fejemet a csillagos égről, egyszerűen megvárom, amíg a férfi mellém ér, mert ugye, hova máshova menne, mint megkeseríteni az életemet, mindezt úgy, hogy megint pofátlan módon robban be? Amikor mellém ér, csak oldalra sandítok, majd egy gunyoros mosollyal ajkaimon csippentem mutató- és középső ujjam közé a cigarettát.
- Nem tartozom neked semmivel - felelem egyszerűen a férfinak. Miért is tartoznék neki? Azért mert gondolataim ezerrel szálltak mindenfelé, és véletlen elszóltam magam? Hogyne, majd a kezét is megkérem gyorsan, hogy nehogy véletlen megint a csempének taszítva találjam magam, mert éppen neki játszadozni van kedve. Bah, férfiak. Egyszer a sírba fognak tenni, és van egy olyan érzésem, hogy a mellettem álló éri el ezt a leggyorsabban. Komolyan, miért talál meg mindig? Nyugalomról volt szó, nem arról, hogy megint feltűnik, és felidegesít. Még ha csak belül is, mert nincs az az isten amiért megmutatnám neki idegességemet.
- Nincs jobb dolgod? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben felé fordulok. Bal kezem, jobb felkarom alá csúsztatom, cigarettámat ajkaimtól pár centire tartom, és fürkésző tekintetemet le nem veszem róla. - Elég unalmas életed lehet - vonom meg vállamat egy halvány mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hangosan felnevetek a jelzőre, ennél szebbet mostanában úgysem kaptam, így érthető talán a jó kedves egy kicsit. Antipartiarc? Az mégis milyen? Nem én vagyok ott mindenhol, ahol a férfi, akinek a nevét sem tudom a mai napig, pedig elég gyakran összefutunk mostanában. Nem mondom, hogy zavar, mert de, csak értitek, azért ha az ember nyugalomra vágyik, akkor azt nem így képzeli el. Legalább az első cigit adta volna meg nekem békességben, de ő pontosan az első slukk után toppan be, mint valami hős, hogy segítséget nyújtson. Aha, meg amikor én ősz vénasszony leszek, elhiszem majd neki, még az ellenére is, hogy a mosoly, amit megenged magának őszintének tűnik. Ilyet is tud? Felettébb érdekes.
Csípőmet kitolom, bal kezemmel támaszkodom meg rajta, amikor úgy kezd el velem beszélni, mint egy fogyatékossal. - Igazad van - őszintén mondom, ami még engem is meglep, de ez ma egy ilyen nap. Ilián kinda kedves, én pedig kinda igazat adok neki. Mit rejtegethet még a mai nap? - Köszönöm, amit az étteremben mondtál - amit tettél az nem kerül bele a portfólióba, mert nem értékeltem egyáltalán, hogy vetkőzött, majd mint valami tárgyat húzgált magához. Még mit nem! - Nem a faszim volt, és nem hozta helyre - vonom meg vállaimat teljesen semlegesen. Ami akkor történt az már megtörtént, és hiába kért bocsánatot Barnabás a tüske, amit maga után hagyott még azért ott van. Sajnos nem hiszem, hogy egyhamar elmúlik. Bár én mondjuk már ne higgyek semmit, abból kiindulva, hogy éppen életem megkeserítőjének sztorizgatok arról az estéről, mi?
- Kösz a bókot, majd igyekszem - biccentek egy aprót a férfi felé, nem mintha nem lennék tisztában azzal, mennyire jól és nézek ki. És sajnos minden elfogultság nélkül. Sokan mondták már, de olyan tizenkilenc éves koromban még én magam is rájöttem, amikor elég sok férfi tekintetét elkaptam magamon. Csak idő kellett, hogy kibontakozhasson a magabiztosságom a szépségem mellé. Megtörtént. És mit érek vele? Félnek tőlem a férfiak, és tényleg elhiszik, hogy embert eszek.
- Mit keresel itt ilyen későn? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de a kérdést az égnek teszem fel inkább, mintsem a mellettem állónak. Mélyet szívok cigarettámból, lehunyt szemekkel fújom ki a füstöt a csillagok felé. Ha már így alakult, miért ne használhatnám ki Ilián kedvességét, ami valószínűleg nem fog tovább tartani, mint három perc? Na ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A tenyérbemászó mosollyal egyszerűen csak nem foglalkozom, hiszen mit érnék el vele? Ha valamit akar, úgyis megszerzi, mert mint tapasztaltuk, nem egy erkölcsös vélával találkoztam a falatozóban. Nem mintha életemben olyan sok vélával hozott volna a sors - mondjuk egyel, a férfin kívül -, de az legalább nem élt vissza vele. Legalábbis nem velem.
- Dicséretreméltó - forgatom meg szemeimet a drámai hajbókolásra, de inkább az egész helyzetre. Nagyon úgy néz ki, hogy ma estére megkaptam a legegoistább férfit társaságnak, akit valaha látott ez a Föld nevezetű bolygó, és nem úgy tűnik, mint aki hamarosan ellépni kívánna. Hiszen ugye, mi a cél? Az őrületbe kergetni, na eddig meg nagyon jól is halad vele. Csak nehogy forduljon a kocka még a végén. Hah! - Ennél rosszabbat ne kapjak soha - a halvány mosoly rögtön feltűnik arcomon. Cigarettámat ajkaimhoz emelve szívok bele, a füst ismét az ég felé távozik, kicsit lassabban, kicsit megfontoltabban. A hideg kezd beállni, a füst is szépen lassan szállingózik, hogy majd végül tovatűnjön. És bár a helyzet abszurd, mert mégis ki kurvázna le egy férfit, plusz mikor, azért a mosoly valamennyire őszinte ám. Nem tudom, mi a férfi célja, egyelőre úgy vagyok vele, hogy a három perces kedvesség faktort kihasználom, és csak élvezem a lehetőséget, mielőtt megint felavanzsál Mr. Alpárivá. Az élet apró örömei.
- Pf - nagyon nőies és kedves reakció, felső ajkam jobb szélét kissé felhúzva pillantok oldalra. - Nem mintha téged akart volna meggyőzni bárki is - tényleg mindennek róla kellene szólnia? Kötve hiszem, de ő nagyon elhiszi, hogy mégis, így kötelességemnek érzem néha kicsit felhomályosítani a férfit; nem, nem minden róla szól, vagy köthető hozzá, vagy van egyáltalán köze hozzá. Ilyen cudar egy világot élünk mi, halandó emberek, akiknek nem adatott meg az, hogy manipulálják az embert egy puszta mosoly megvillantásával. Hallatlan!
- Nem, valóban nem volt az - motyogom orrom alatt, majd elfordítom fejemet. A víz teljesen nyugodt, egy nagyobb hullám nincs rajta. Na, nekem is ilyennek kellene lennem! Csak a férfinak lejárt a három percnyi kedvessége, így is túlteljesített, szóval visszatérhetünk a megszokott adok-kapok beszélgetéshez. Akkor felkészülök lelkileg. Vagyis...
Micsoda? Hitetlen emelem rá tekintetemet, jobb szemöldököm is kissé megráng, amikor belekezd, majd kis szünet, a csikk landolási helyét is pont leszarom, végül folytatja. Kérlek, Machay, mire megy ki? - Érdekes felvetés, és nem győzök eléggé hálás lenni neked, kedves... Bárki - fordulok egész testemmel a férfi felé, miközben a csikket a tóba pöckölöm. Júj, badass girl, bár nem oda akartam, de mindegy. - Azonban nincs szükségem sajnálat és/vagy szánalom randira, kösz, szerintem megoldom valahogy magamnak, plusz... - lépek egyet közelebb a férfihoz egy szélesebb mosollyal. - Majd ha mágia nélkül is eléred azt, hogy igent mondjak, akkor nem leszel szararc - fejemet én is oldalra biccentem, pontosan arra, amerre Ilián teszi, kezeimet zsebrevágom, és vállaimat kissé előre nyomva kezdek el előre-hátra ingázni, mert baszki! Rohadt hideg van ám ahhoz, hogy én itt csak ácsorogjak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mindig van - és hogyne volna? Ennél szarabb már tényleg csak az, hogy valamiért megint a férfi, vagyis bocsánat, Ilián társaságában találom magam, akin kiigazodni egyenlő a lehetetlennel, és már nem is próbálkozom. Felsültem, mint nő, ezen pedig az sem segít, ha éppen megvélázni van kedve, mert lehet akkor is elbaszom az egészet. Már szinte kacagni van kedvem az egész helyzeten, de mázlimra időben eszembe jut; nem vagyok egyedül, így az agymegborulást inkább későbbre tartogatom egy üveg jó vörösbor mellett. Nem vagyok ítélkezős típus, mert ugye pontosan, az első ítéletek miatt vagyok jelenleg a falu kurvája, aki több helyen is oktat - nem fontos, lépjünk tovább rajta -, azonban Ilián nem nagyon hagy maga után más következtetést. Örvendetes hír lenne, hogy csak parancsra használja a mágiát, én mégis a kivételesek közé tartoztam a Falatozóban. Köszönöm, hálás vagyok. Várjunk...
- Látod? Tényleg van lejjebb - villantok meg egy széles vigyort. Tekintetemet elveszem Iliánról, összeszűkült szemekkel vizslatom a környéket a gyér fényben, hátha... meg van! Zsebeim mélyére süllyesztem kezeimet még jobban, már ha ez lehetséges még egyáltalán, majd elmegyek a férfi mellett és levetem magam a rozoga padra. Kicsit már billeg, kicsit rohadt fa szaga van és nem is mai darab valószínűleg, de nem baj, mert a célnak pontosan megfelel. Hogy üljenek rajta, bezony. Lehuppanok, lábamat keresztbe vetem.
- Örülök - intek neki a névre. Ezt is megtudtuk. Oldalra biccentett fejjel mérem végig a férfit, mert a név valahogy annyira passzol hozzá, hogy az ember már szinte fizikai fájdalmat érez ettől, és valahogy a hangzása is annyira... különleges. Ilián. Tetszik, nem mondom, csak valamelyest ront az összképen az, hogy az immár előttem álló viseli büszkén.
- Áh - csettintek egyet nyelvemmel a visszakérdezésre. - Akkor nem randi, hanem "elviszlek valahova". Rendben - mosolyodom el szélesen, még szemeimet megforgatni is van időm, de tényleg csak leheletnyire mozdulnak el eredeti állásukból, hogy végül felfelé nézzek és tekintetem ismét megakadjon az égen. Nem szeretném hagyni, hogy felidegesítsen, és szerintem meglepően jól is haladok vele, mert tényleg nem érzek idegességet. Az első találkozásunkkor valóban a plafonon voltam tőle, legszívesebben puszta kézzel fojtottam volna meg, főleg, miután olyan kedvesen a mosdóban hagyott, mert jaj, de vicces volt. De most valahogy nem sikerül kihoznia a sodromból. Nem mondom, hogy a legjobb társaság, amit kívánhatok, de mindenképpen jobb, mintha egyedül lennék, nem?
- Annak semmi nem árt - nevetve dobom át vállam felett szőke tincseimet. - Nem, mintha kérdeztem volna, de örülök, hogy jól szórakoztál - óvatos mosoly, nincs benne rosszindulat, nincs benne semmi negatív, csak egy mosoly, ami talán még aranyosnak is mondható. Meglepő, de elvileg tényleg van ilyen mosolyom, bár én még nem találkoztam vele, egyszer mondták, én pedig elhiszem nekik.
- Amúgy meg - esik pillantásom Iliánra, egy még szélesebb mosoly mellett. - A teljesítményértékelésem mindenképpen Arie-val kezdődne, a második Nico, de talán csak a helyszín miatt, Jason, végül az ex-férjem - előre-hátra biccentem a fejemet párszor, csak magam megerősítéseként, mert talán Nico és Jason egy helyen vannak. Nico mindenképpen a helyszín miatt - rendben, nem volt rossz, igazából... oké, nem fejtem ki -, Jason meg. Nos, Jasonbe szerelmes voltam, ahogy Arie-ba is. Szar dolgok ezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyilvánvalóan az én hölgy mivoltom megkérdőjelezhető, amikor semmit nem tettem, mégis kurva vagyok, meg ugye, nos, hogy is mondjam szépen? Nem én basztam fel a csempére vélamágiával a férfit. De természetesen az én mivoltom megkérdőjelezhető, nem Ilián férfiassága, aki kihasználta az alkalmat, de mégsem, és ezért hálásnak kell lennem neki. Az is vagyok. Vagyis leszek. Majd egyszer biztosan, de egyelőre csak odáig jutok, hogy felemelt fejjel nézzek fel rá.
- Honnan tudod a vezetéknevem? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de azért a mosoly nem lankad, bármennyire is lankadnia kéne, hiszen egy idegen férfi tudja a vezetéknevemet, amikor idegből ordítottam az arcába, hogy Ophelia a nevem. A Carolina és a Brown nélkül. Mi van Ilián? Unatkozol otthon, így kiderítettél egyet s mást a nőről? Mert azt biztos nem, hogy mi az az intim-szféra, amikor a nyakamba ül szinte, pedig a pad hosszúsága nem indokolná ezt. Nem bánom, nem arról van szó, mert a szél is felkerekedett, és a ruházatom talán nem a 0 fok körüli ácsorgásra, majd ücsörgésre lett kitalálva, és így Ilián legalább felfogja a szelet. Valószínűleg az egója a legtöbbet, és ezt mantrázom magamban, amikor illata megcsapja a lágy szellőnek köszönhetően orromat. Férfias, erős, mégsem túlontúl karizmatikus, pontosan olyan, amit egy férfitól elvárna egy nő, ha elmennek valahova. Az arany középút.
- Lehet - merengek el, miközben előre dőlök, hogy könyökömmel megtámaszkodjak térdemen. - Szólj, ha tudsz egy ilyesfajta férfit. Egy próbát mindenképpen megér, mert a legtöbb fél tőlem - nevetek fel halkan, pilláimat is behunyom pár másodpercre, de ki is pattannak, ahogy a férfi nevetni kezd. Nagyon nevetni. Visszakérdez, hahotázik tovább, én pedig értetlen nézek rá. Mi ebben olyan vicces igazából? Ezek szerint vannak olyan férfiak, akiknek a négy is sok, attól függetlenül is, hogy előttük történt az egész, de... Na jó, ez kurvára - hah! - nevetséges. A rohadt életbe, ez tényleg az! Mégis miért kellene elviselnem ezt a jelzőt, mondjuk felejteni sem tudom, mert Ilián folyamatosan megemlíti, amikor semmit nem tettem? Négy férfi, akikhez valamilyen szinten kötött egy érzelem. Kihez erősebb, kihez gyengédebb, de kötött valami. Próbálom visszafogni a nevetésemet, de belőlem is kitör, kezemet ajkaim elé téve igyekszem moderálni magam, pedig vállaim annyira rázkódnak félő, hogy a pad összeesik alattunk. - Oké, ez abszurd - nyögöm ki két nevetőroham között, végül egy mély sóhajjal, de még mindig mosolygó arccal és tekintettel nézek Iliánra.
- Nehéz kérdés - bökök rá a férfira. Valóban az, mert sosem gondolkodtam még el ezeken a kérdéseken. Mármint, van olyan, aki igen? Oké, Iliánon kívül, mert belőle simán kinézem, hogy minden numera után egy 10-es skálán pontozza a nőket és a menetet is. - A legjobb mindegyikben az volt, hogy szex - nevetek fel halkan. Nyilván nem fogom Ilián orrára kötni a részleteket, még csak az kéne. - Legrosszabb csak két esetben volt. Az ex-férjemnél, hogy egyáltalán meg kellett tenni, különben feltűnő lettem volna, a másik pedig Jason. Nála egyszerűen az elválás esett nehezemre - alsó ajkamat beharapva gondolkodom el a következő kérdésen. Amit egyiktől sem kaptam meg? Nem is olyan nehéz ez a kérdés, ha az ember egy kicsit jobban bele gondol. - Az, hogy egyedül Arie bánt velem úgy, ahogy azt elvárnám egy férfitól. A vége felé tényleg ő hordta a nadrágot, és nem hagyta rám, de akkor már mindegy volt - vonom meg vállaimat. A vidám témára előveszem cigarettámat zsebemből. Az öngyújtó kattan, pár másodpercig csak a lángokat figyelem, míg végül felizzik a dohány és mélyet szívhatok belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Na már most, nem lehet nem észrevenni, hogy Ilián szemöldöke is megemelkedik a kérdésen. Mondanám, hogy meg vagy!, de ugye mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így van. Magamban azért örülök, és csak elraktározom a szívem mélyére a tényt, hogy sikerült megfognom a mindenre figyelő és mindent tudó Iliánt, aki mindennek IS a nagymesterének tartja magát. De mindezt magamban, szóval csak türelmesen várom a választ, megpróbálva nem rögtön a legrosszabbra gondolni, mert azért, ha kutakodott, az elég creepy lenne. Bár nem derülne ki sok minden rólam, hiszen nincs titkolnivalóm, de azért nem kell tudnia mindenkinek mindent a másikról. Legalábbis engem pont nem érdekelnek mások dolgai. Legalábbis, ha az illető sem keltette fel az érdeklődésem. Oké, akkor félig nem érdekelnek mások dolgai.
- Aha - sandítok oldalra szkeptikusan a férfira. Vajon miért nem hiszek neki? - Mi az isten az a FÖTYE? - nevetek fel hitetlenül. Baszki, ez a Bözsi néni többet pletykál rólam jelenleg, mint az egész faluról összesen. Tényleg nincs jobb dolga? Na meg miért mondd el minden információt rólam, amikor ő sem tud semmit? Vagyis tőlem bizton nem tud semmit, mert életemben nem beszéltem vele, hála az égnek, azért ezt szögezzük le. Az információ kiadással még nem is lenne olyan nagy bajom, mert ugye pletyka az összes, egyik sem biztos, ki elhiszi, ki nem - khm -, de egy Iliánnak? Pont egy Iliánnak kell kiadni ezeket a dolgokat? Még szerencse, hogy nem plakátoljuk ki a falut a fehérneműs fiókommal gyorsan, csak a biztonság kedvéért, hogy mindenki teljesen képben legyen, nehogy elmaradjanak információmorzsák. Bah!
- Mert a férfiaknak, tapasztalataim szerint, olyan nő kell, aki kussol, főz, mos, takarít, szétteszi a lábát, amikor a hímnek éppen olyanja van - sóhajtok egy mélyet fáradtan. - Na, én nem ilyen vagyok, és ezt mindenki tudja, plusz a határozott kisugárzásom sem nyom sokat a kedvességi mércémen, pedig nézd meg milyen édes vagyok! - sóhajtok egy nagyot. Ó, ezek igen egyszerű dolgok ám. Ha az ember szemfüles, akkor elkaphatja ezeket az infókat magáról, márpedig én az vagyok, főleg, ha rólam van szó, szóval... ja, eléggé képben vagyok. Ezek nem általam kreált dolgok, hanem férfiak szájából elhangzott tények, és ezekből általánosítani már annyira nem bonyolult folyamat, ha az embernek van egy kis gógyija, márpedig nekem van, és azt mindig örömmel is használom. - Ki beszélt megint rólad? És kérlek, ne hívj Szöszinek. Két nevem is van, gondolom, ha már a vezetéknevem tudod, akkor a középső nevem sem titok többé - forgatom meg szemeimet alig észrevehetően. Egy elégedett, mégis alig észrevehető görbe kerül fel ajkaimra, mert ez elég szórakoztató helyzet. Nem az, hogyha talál egy álomba illő herceget, fehér lovon közlekedni, akkor hozzám küldi - innen is kösz -, hanem az egész. Valamiért nem tudom elképzelni, ahogy Ilián beszélget a nénivel, és pont rólam. Mondjuk azt sem tudtam elképzelni, hogy egyszer egy meghitt, esti sétám odáig fajul, hogy Ilián mellett ülök, dohányzunk és együtt nevetünk, mintha világi haverok lettünk volna örök életünkben. Be kéne fejeznem a hinni meg nem hinni dolgokat, mert úgysem jön be soha, szóval oké, simán elhiszem - talán -, hogy valóban Bözsi néni kapta el a férfit és kezdett el sztorizgatni neki is rólam. Vajon még kinek? Körkérdést fogok kiplakátolni a faluban inkább, nem a fehérneműs fiókomat. Ez jobb ötlet.
- Az első az jogos. Mármint, hogy szerettem - bólintok párat, majd kis szünet. A nikotin égeti tüdőmet, és nagyon szégyellem magam, amiért megint dohányzok. Vagyis nem, nem dohányzok, csak véletlen elmentem venni egy doboz cigarettát, mert úgy gondoltam, talán segíthet nagy magányomban. Hogyne. Segített. Bevonzotta Iliánt. - Az ex-férjemről meg inkább ne beszéljünk, mert hánynom kell - emelem fel kezemet a férfi felé, a hatás kedvéért másik kezemet szám elé teszem. Pár másodperc múlva veszem csak el, majd mintha mi sem történt volna szívok bele egy jókorát cigarettámba. Mutató- és középső ujjam közé csippentem a szálat, majd hátra dőlök a padon, és az eget fürkészve válaszolok. - Nem tudom. Balfasz vagyok? - kérdezek vissza értetlen. Tényleg nem tudom miért nem fogok ki magam mellé valaki normálisat. Vagy, ha nem is normálisat, nem vagyunk telhetetlenek, rendben van, akkor egy normálisabbat. Fiatal vagyok, jól nézek ki, és nem is vagyok elkésve semmivel, de azért jól esne talán hazamenni úgy egy hatalmas udvarral rendelkező kertes házba, hogy a - minimum - huszonkét Corgim fut felém. Ajj, de jó lenne! Kiakadna a cukisági-faktorom minden egyes megélt napon. Aztán jöhet a férfi is kitárt karokkal. De csak a Corgi-had után.
- Miket nem mondasz nekem, Ilián - szinte sóhajtom a nevét. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy azzal a férfival beszélem meg a bajaimat, akitől állandójelleggel vagyok a plafonon. - Legközelebb tökön markolom, hogy megnézzem a helyén vannak-e a golyói, de azért ne álljon fel neki, még így sem, mert kell egy kis továbblátás. Így megfelel? - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat. A parázs felizzik, ahogy szívok belőle, a füstfelhő az ég felé távozik, és fejemet fent tartva fürkészem a csillagokat. - Te lennél a szexuális szolgáltatás? - oldalra sandítva mérem végig a férfit tetőtől-talpig. Lassan, minden részletet agyamba vések. - Ott talállak, ahol én vagyok, mert már beteges, hogy mindig összefutunk véletlenül. Mellesleg - fordítom fejemet oldalra, hogy Ilián tekintetébe fúrhassam kékjeimet. - Holnap ráérek - egy elbűvölő mosolyt küldök a férfinak, még fejemet is kissé oldalra biccentem. Ez egy remek beszélgetés, kérem szépen a kedves közönséget! Remek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ahhoz képest, hogy régen találkoztunk, nem maradtunk ki egymás életéből, sőt, talán így csak még szorosabb lett a kettőnk közti kapcsolat. Merem remélni, hogy az utóbbi, mert elég nehezen viselné a lelkem, ha még Korit is nélkülöznöm kellene az életemből. Tudom, ott van neki Jack, tudom, hogy nemrég volt az esküvő, még lehet annak a mámorában van a nő, tudom, hogy azért, mert nem beszéltünk mindennap, az életem része maradt, még akkor is, ha csak valami löttyöt iszik bor helyett. Mert ugye, szaglásom van, így nemigen tud átverni azzal, hogy ő márpedig bort iszik, amikor nem. Mélyet sóhajtva fürkészem a nőt, az elém tett tacot csak piszkálgatom egy ideje, néha-néha csippentek belőle csak egy aprót.
- Nagyon finom - mosolyodom el kajánul a nő felé. - De az jobban érdekel, hogy a gyereket már megcsináltátok-e vagy még csak tervben van? - mosolyom egyre szélesebb lesz, a végére már mondanám egy ijesztő vigyornak, de nem érdekel. Fürkészően nézem Korit, és a legtürelmesebben várom a választ, mert baszki, ha terhes és nem mondta el, megsértődöm, ha nem terhes, csak szeretne az lenni, de nem mondta el, akkor is megsértődöm. Nos, nem nagyon tud jót tenni, engedjük el.
Óvatosan nevetek fel. - Nem mintha ez miatt aggódnom kellene - vonom meg vállaimat. - És eddig mindig megoldottam, emiatt sem érzem szükségét az aggodalomnak - na igen. A néni tényleg elviselhetetlen, néha úgy kezel engem, mintha egy tizenéves kamasz lennék, aki állandóan házibulikat szervez, nem lehetne bírni velem és állandóan tönkretennék mindent. Amikor Kori átbattyog véletlen, akkor még rosszabb, utána napokig kapom a szúrós pillantásokat, plusz az elejtett "ezek a mai nők" mondatokat, amit nem tudok értelmezni, de mindig a nénire hagyom.
- A pénz? - ráncolom össze a szemöldökömet, miközben eltolom magam elől a tányért. - Bőven van, ne aggódj - nevetek fel hitetlenül. - Csak sok dolog történt, így kicsit leálltam a ház kereséssel, meg nem is akarom megfosztani a társaságomtól a házi nénit - vallom be barátnőmnek, mert lehet, hogy felületesen mindent tud, de soha nem volt alkalmunk belemenni mélyebben. Mindezek után kicsit leálltam mindennel, és csak csinálom a napi rutinomat, ami sokat segít, mert bevállaltam plusz napokat a rezervátumban is. Kidőlésig megy a meló!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lötyögtetheti felőlem, ameddig csak akarja, de megesküszöm Merlinre, hogy van szaglásom, és hülye sem vagyok. Mosolygok, mintha csak két oldalra húznák ajkaimat, és amikor Kori felnevet, egy kisebb kuncogást én is megengedek magamnak, de inkább feszülten várom a választ. Mert van egy olyan érzésem, hogy az első áll fenn. És hogy miért? Igen egyszerű a dolog. Kori nem a visszafogottságáról híres, így ha terhes lenne, az lett volna az első dolga, hogy berobban a házba, a nyakamba borul és zokogva elhörgi nekem, hogy ő bizony gyermeket vár, és ez a nap mennyire csodálatos.
- Természetesen megyek - bólintok egy határozottat. - Aznap úgyis a rezervátumba indulnék, szóval ráérek - bátorítóan mosolygok Korira. Nem fogok neki állni beszélni a, jaj, biztos nincs semmi baj, minden rendben, csak még nem álltok rá készen, és ezt ő is érzi dolgokról, mert feleslegesnek tartom. Kori felnőtt, ő is tudja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem jön össze a baba-projekt, és biztos vagyok abban, hogy ez őt túlságosan is megviseli, de majd felszedem és elmagyarázom neki, hogy egy nő, nem egy gyerektől lesz teljes értékű nő. Egyelőre még nem tartunk itt, most csak a támogatásomat tudom felajánlani neki, vagy így, vagy úgy.
- Igen - szomorkás mosoly húzódik ajkaimra, nem is próbálom palástolni, hogy érzékeny a téma, mert Kori ezt teljesen jól tudja. - Majd egyszer eljutok odáig is - emberelem meg magam, és én jókorát kortyolok a real boromból, ami félre is megy, amikor Kori folytatja. Könnybe lábadt szemmel, folyamatosan krehácsolva és néha meg-megütve mellkasomat próbálok figyelni a szavakra, amik elhagyják a nő ajkait. Majd fel is fogni azokat a szavakat.
- Milyen kéziratot? - kérdezem meg rekedtes hangon, mert ugye a bornak nem a tüdőben van a helye elméletileg, hanem a gyomorban. De mindegy. - Nekem ajánlja? Miért? És hova tűnt? Bementem pizzáért, de nem ő volt ott... - harapom be alsó ajkamat gyorsban. Poharamat az asztalra teszem, érdeklődően tekintek Korira. - Miért bontotta fel a szerződést? - ráncolom szemöldököm értetlen. - Egyelőre nincs több kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak egy sejtelmes mosolyra telik tőlem. Nem kell ezt tovább ragozni, ezért vagyok Korinak én, hogy támogassam ahol, és amiben csak tudom. Több szót feleslegesen fecsérelnénk el erre, és ha a dolgok kiteljesednek benne, akkor úgyis elmondja, mert el akarja mondani. A kérdezgetés soha nem volt az én asztalom, és ez vele sincs másképpen. Ha el szeretné mondani, akkor elfogja, addig pedig csak szürcsölgesse a meggylevét békességben, én nem zargatom.
- De mégis miért? - orrom alatt motyogom a kérdést, nem is vagyok biztos abban, hogy Kori érti egyáltalán, csak szemöldök ráncolva bámulok ki az ablakon. Vonásaim helyre rázódnak, amikor eszembe jut az a rengeteg dolog, amit mondott és tett a férfi, amikor még az életem része volt. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra az ezer meg egy gondolat mellett, mert ezeken csak mosolyogni lehet. Ennyi idő távlatából már azon is csak nevetnék, hogy átvert a pizzázóban, de valamiért nem érzem helyesnek. Csak mosolygok, miközben a képek leperegnek lelki szemeim előtt, tekintetemet el nem veszem a csillagos égről, amit látni vélek az ablakon keresztül.
- Mit ír le benne, Kori? - suttogom a kérdést, nem nézek barátnőmre. Ajkaim vonallá préselődnek, mert bár a kérdés elhangzott, nem tudom, hogy akarok-e erre a kérdésre választ kapni. Vajon mit ír le benne? A történetet, azokat a dolgokat, amik velünk történtek. A mi történetünket, aminek én vetettem véget a legcsúnyább módon. Talán ő még tovább is ment és papírra vetette azt, hogy mi lett volna, ha...
- Ismét kutat - harapom be alsó ajkamat, szemeimet lesütöm, és amikor felpillantok Korira szomorúság csillan benne, de muszáj a nő tekintetébe fúrnom sajátomat, amikor felteszem a kérdést. - Szerinted visszajön? - megérzem a rezgést a padlón, pillantásom automatikusan arra esik, majd halkan felnevetek.
- Ennek a nőnek semmi nem jó - sóhajtok egy mélyet. - Kígyóként szoktam közlekedni néha, amikor felidegesít. Utálja, de nem szólhat be érte - vonom meg vállamat, majd az ágyam szélére támaszkodva feltápászkodom és az üveg bor felé indulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az érzelmeit - motyogom Kori szavait magam elé, de még így sem találom meg az értelmüket. Ahelyett, hogy olyan könyveket írna, amilyeneket egész életében, most Kori beközli velem, hogy leadott egy szépirodalmi alkotást a férfi, ami róla és rólam szól. Hajt a kíváncsiság, és talán még tudni is akarnám, hogy mi van a könyv első kettő és utolsó két oldalán, de félek rákérdezni, mert talán nem olyan választ kapok, amilyet elképzelnék, esetleg jó lenne hallani. Bár tény, hogy ennyi szarság után miért érdemelnék jót?
- Mi volt az oldalakon? - tekintetemben kíváncsiság csillan Kori felé, a kérdést a leghatározottabban teszem fel, még ha nem is érzem magam ennyire stabilnak ebben a témában. Sok mindent átéltünk Arie-val, sok mindent el is terveztünk, amit eldobtam magamtól egy olyan férfiért, aki aztán eldobott engem arra hivatkozva, hogy nekem tesz ezzel jót. Nos, ha már nem tudom eldönteni én, hogy nekem mi a jó, és mit akarok, akkor legalább ebben dönthetek. Felkészülve várom Kori válaszát, a legrosszabb eshetőségek járnak csak a fejembe, főleg, miután kiderült, mégis hogyan derült ki az, hogy elemi mágus.
Hitetlen nevetek fel. - Jó lenne ismét tizenhatnak lenni - rázkódó vállakkal fordulok háttal az ágynak, hogy hátamat neki támaszthassam. - Tudom, és igazad van. Összeszedem magam, aztán téged is, és elmegyünk házakat nézni - adom be a derekamat a nőnek, mert szinte biztos vagyok abban, hogy nem fogja ennyiben hagyni ezt az egészet. Már csak azért sem, mert ha Korit felidegesíti a házi néni ennyi idő elteltével, pedig őt még szereti is, akkor már valami tényleg van, és elgondolkodtató a helyzet. Na, én elgondolkodtam és itt kötöttem ki. Majd hamarosan neki állhatunk a projektnek, de egyelőre fontosabb kérdések is foglalkoztatnak, mint egy saját ház.
- Soha nem fogom tudni elengedni igazán őt Kori - mosolyodom el hamiskásan. - Mert képtelen vagyok rá, de már elfogadtam, és beletörődtem a dolgokba. Ennél többet nem tudok tenni. Már nem szomorúan és a sírás szélén állva gondolok vissza rá, hanem mosolyogva, hogy milyen csodálatos élményeket adott nekem - szemöldökömet ráncolva döntöm hátra fejemet az ágyra. - Nem tudom, hogy ez így érthető-e - szavaimat a plafonnak címzem, majd fejemet előrebiccentve kortyolok egyet poharamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- De azért elolvastad a végét - nevetek fel őszintén. - Ez már így is spoiler - kortyolok egyet boromból somolyogva, majd fejemet ismét hátravetem. A plafon szuggerálása valahogy most mindennél jobb. Inkább, minthogy Korira nézzek, aki közli, el kellene olvasnom a könyvet. Lehunyom szemeimet, és tudom, hogy igaza van, de nem akarok engedni a kísértésnek. Vagy a legrosszabb módon közelítette meg a befejésünket, és meg is érteném, vagy a legcsodálatosabb módon, ami pedig ismét összefacsarná a szívemet. Írt egy könyvet, ami nekem szól. Ami rólunk szól, én pedig azon morfondírozom, hogy elolvassam-e egyáltalán. Mégis mitől tartok? Egyértelműen a megbánástól. Sokszor volt partnerem a mindennapokban ez az érzés, amióta Arie-val vége szakadt mindennek, de valahogy megtanultam kezelni és tényleg a dolgok jó oldalát látni. Már inkább mosolygok, ha eszembe jut valami kettőnkről, mintsem a sírás szélére sodorna. Csak bólintok egyet Kori felé, amolyan "rendben" jelzésként, tudom, hogy nem kell kimondanom a szót ahhoz, hogy megértse. Így is tudni fogja mire irányul. Elolvasom a könyvet, vagy így, vagy úgy, de befejezésre került a kapcsolatom Arie-val, és ez a könyv a végleges befejezés.
- Remek - sóhajtok egy mélyet. - Tizenhat évesen próbálkoztam még, hogy anyám halála után kihúzzam apámat az alkoholizmusból, de mint látszik - tárom szét a karjaimat egy szomorú mosoly mellett. - Nemigen sikerült. Elbaszottak vagyunk csajom! - fordítom oldalra a fejem, hogy visszatartott nevetéssel tekintsek Korira. Istenem, de még mennyire azok vagyunk. Figyelmesen hallgatom végig a nőt, aki mindig mellettem állt és áll a mai napig. Ő Balázs mellett már megtalálta volna egyszer a boldogságot, de feláldozta a saját érzelmeit azért, hogy Balázsnak örömet szerezzen. Mi ez, ha nem önzetlenség? Az a színtiszta önzetlenség, amit ha akarnál sem tudnál leutánozni, mert ilyet ember nem tesz meg egy másikért. Ismét csak egy bólintásra telik tőlem. Ő megérti.
- Nem is igen lenne kivel lennem - fordítom vissza fejemet. - Arie-t elhagytam, Jason elhagyott, Barnabás lekurvázott. Egy dráma az életem - leteszem a poharat, majd dobok karjaimon egyet, egy mélyről jövő sóhajtás kíséretében, hogy átmenjen a hatás. - Annyira magamra koncentrálok, hogy napi program lett a vásárlás. Csak úgy, a poén kedvéért, plusz néha levegőt sincs időm venni, mert lefoglalom magam. És te! Mennyire jól esik!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hitetlen felnevetek, miközben megrázom a fejemet a nő felé. Kikészít idegileg, és ez így nem is fair, hogy ő tudja, én pedig nem. Értem, és totál jogos, azt szeretné, ha az egészet elolvasnám, és ne mindösszesen négy oldalból vonjak le, esetleg, téves konklúziót. Az kicsit kellemetlen lenne valóban, főleg, hogy mostanában semmi nem jön össze, amit szeretnék, így nem szeretnék semmit a véletlenre bízni.
- Ne rugdoss te semmit - nevetek fel ismételten. Nehezen nézem ki Koriból, hogy bárkire is rá tudná rúgni az ajtót, majd lehordani a sárgaföldig. Kettőnk közül ez inkább az én reszortom, ő túl jószívű az ilyenekhez. - Ili... szóval azt mondta valaki, hogy négy férfitól még nem leszek kurva. Akkor ők a fix vevőim? - ráncolom össze a szemöldököm, majd tekintetem Korira emelem, és ha visszapillant rám, nem tudom visszatartani a nevetésemet. Nevetek, teljes szívemből, mert ilyen abszurd témáról is, a sok komoly mellett, csak mi tudunk beszélgetni, és teljesen normális, hogy ilyesmi egyáltalán szóba jön, amikor jelenleg egyikünk élete sem felhőtlen. Korit nem féltem, mert biztos vagyok abban, hogy így, vagy úgy, de megfogják oldani a problémát, ha egyáltalán fennáll az a bizonyos probléma. És nekem ennyi éppen elég, így az én részemről, tökéletesen belefér a fix vevői körömről folytatott diskurzus.
- De - bólintok egy határozottat, majd nyilvánvalóan a legmesszebb szatyorért nyújtózkodva borítom ki a tartalmát, miközben magam felé húzom. Mosolyogva dobom Kori felé a chilis chipset, aminek a szagától én már a hányás szélére kerülök, de a nő valamiért megeszi. - Azt hittem többet vettél - turkálok a maradékok között, még nyelvem hegyét is kidugom a nagy koncentrálásokban, amikor Kori, félve ugyan, de megszólal. Lassan állítom le a mozdulatsort, és tekintek fel a nőre, hogy végül halványan elmosolyodjak.
- Nem - felelem határozottan. - A gének sok mindent befolyásolnak egy gyermeknél, akár csak a sárkányoknál, de szerintem nagyban függ attól is, mi hogy állunk majd hozzá. Te a szüleid ellentéte vagy, ahogy én is. Nem aggódom, és neked sem kellene, mert tökéletes anya leszel - vigyorodom el szélesen, mert minden szavam igaz, amit most Korinak intéztem. Biztos vagyok abban, hogyha összejön a baba, akkor Kori lesz a legcsodálatosabb anya, Jack pedig a legcsodálatosabb apa ezen a földkerekségen. Mindketten odaadóak, és egymásért is megtesznek mindent, a gyermekükért még kétszer annyit is. És ez így van rendjén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Remélem jó pár év! - tettetek felháborodást, de szám szegletében ott bujkál a mosoly, ami egyértelműen elárul. Az évek múlásával az a legnagyobb baj, hogy így közel a harminchoz is, nyilvánvalóan, erőm teljében vagyok, és szerintem ez akkor sem fog változni, amikor betöltöm a hatvanat. Ez nem egoizmus, ezek tények. Túl pörgős életet élek ahhoz, hogy engem a korom alapján kispadra ültessenek. Megpróbálhatják, de felesleges erőfeszítés.
- Ne akard nekem beadni, hogy mellényúltam - forgatom meg szemeimet vidáman, könyökömmel megtámaszkodom térdemen, majd államat ökölbe szorított kezemre helyezem. A tó vize ugyanolyan nyugodt, mint amikor jöttem, és ez a nyugodtság valamiért frusztrál. Mint a vihar előtti csend, értitek nem? Az sosem jó, mert akkor valami hamarosan robbanni fog. Mondjuk az én életemben már mi nem robban? - A legtöbb férfi nem tud kezelni egy határozott nőt, így inkább meg sem próbálják, mert "úgyis elbuknának" vele - szabad kezemmel mutatok a levegőben macskakörmöket, hogy mindenkinek egyértelmű legyen. A mai férfiak tényleg legtöbbje szereti azt az utat választani, amin nincsenek kihívások, nem kell megküzdeni semmiért, egyszerűen az öledbe hullik - maradjunk a témánál - egy olyan nő, aki mindent megad neked kérés nélkül. Gondolom mindennemű kifejtés nélkül is egyértelmű, hogy bár szeretek a szeretteim kedvében járni, de nem fogom senkinek kinyalni a seggét. Probléma van? Oldd meg, ne kifogásokat és menekülőutat keress, vagy kreáld magadnak a megfelelő válaszokat. Oldd meg! - Te most tényleg kioktattál engem szexből? - ráncolom össze szemöldökeimet még mindig a tavat fürkészve, de amikor eljutnak a szavak jelentései tudatomig, lassan egyenesedem ki, és tekintek Iliánra. Most ez komoly? Hogyha nem akarom, akkor mondjak nemet? Mi a...? Pillogok a férfira pár másodpercig, lehet tovább is, mint illendő lenne egy másik embert bámulni, majd kitör belőlem a nevetés, és egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Őszintén nevetek, mindkét kezem hasamra csúszik, mert már tényleg fáj. Mély levegőket véve próbálom magam moderálni, de nem tudom hány perc elteltével sikerül csak, még így is rázkódó vállakkal és széles vigyorral emelem pillantásom Iliánra. - Ez nagyon jó volt. Remek! Huh, köszönöm - lehunyom szemeimet, egy utolsó mélyet sóhajtok, majd lábaimat keresztbe vetem, kontyomból egy kikandikált tincset fülem mögé tűrök, végül hátradőlök a rozoga padon.
- Hatalmas kreativitásra utal ez a becenév, kedves Ilián, büszke lehetsz - éééés én itt lezártam a témát. Ha így szeretne hívni, akkor hívjon, előbb vagy utóbb - valószínűleg utóbb -, de hozzá fogok szokni. És a tenyérbemászó vigyor a képén csak még inkább megerősít abban, hogy nem szabad kiakadnom, mert azzal örömet szerzek neked. Moderáld magad, Ophelia! Gondolj valami totálisan másra.
- Neked megsúgom - sandítok oldalra egy tizedmásodperc erejéig. - Már akkor is kihasználtam az embereket; kellett a pénze - hogy mire? Azt nem kötöm a férfi orrára. Elég, ha ennyit tud, és ha mindezek alapján von le következtetéseket, nekem már az is megfelel, mert nem érdekel mit gondol, ahogy eddig sem érdekeltek mások gondolatai rólam, esetleg a véleményük. Ha rákérdez, elmondom neki, ha nem kérdez rá, akkor így járt, nekem nem lételemem kiadni a múltam darabkáit, főleg nem olyan embereknek, mint a mellettem ülő. A mindig mindent tudó Ilián sem tud mindent. Micsoda fordulatok. - Eddig sem kerestem őket, jöttek maguktól, ez innentől sem fog változni - vonom meg vállamat kicsit, ajkaim közül kiveszem a cigarettát. Soha nem kerestem az igaz szerelmet, a hős lovagot, aki egy bajba jutott helyzetben megment. Felesleges időpocsékolás, és nekem éppen időm nincs ilyenekre. Majd, ha eljön a megfelelő idő, én is megtalálom a saját Jack-emet, mint Kori, de egyelőre jók nekem a sárkányaim is.
- Nyilván nem csinálnám meg, ennyire én sem vagyok elvetemült - nevetek fel halkan, mert tény és való, hogy nagyon vicces látvány lehetnék kívülről egy ilyen helyzetben. Szegény pasik. - Elég jó? Nekem az sosem volt elég - mosolyodom el szemtelenül. - Szóval én egy bajbajutott hölgy vagyok? Jó tudni, ez fontos információ - csettintek egyet nyelvemmel, cigarettámból mélyet szívok, fejemet az ég felé emelem, a füst is arrafelé távozik. Túl nyugodalmas ez az éjszaka...
- Haladunk ezekkel a becenevekkel. Mindenkit megtisztelsz velük, vagy csak én vagyok ilyen szerencsés? - mármint hogy csípjem ki magam? Ember, én mindig ki vagyok csípve! Még a hálóruhám is Olaszországból van, hát nem úgy van az, hogy engem mindenki láthat mackónadrágban és lejárt szélű papucsban! Ez hallatlan, baszki! - Tudod mit? Kicsípem magam, csak hogy örülhess valaminek a megkeseredett életedben, és láss valami szépet is egyszer legalább - szívok egy utolsó slukkot, majd a földön nyomom el a csikket. Ne felejtsem el kidobni. Visszaegyenesedve fordítom kicsit jobban testemet Ilián felé. - Akkor holnap hatkor a téren - a férfi lábán megtámaszkodva állok fel, nyújtózkodom egyet, lehajolok a csikkért, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve indulok el a legközelebb kuka felé, ami mellől még visszatekintek a férfira, miután a csikk benne végezte. - Ne késs! - halvány mosoly játszik ajkaimon, amit már meg sem próbálok palástolni, mert tudom, hogy én fogok késni. Ahogy mindig mindenhonnan. Hátat fordítva Iliánnak emelem még fel kezemet, amolyan "akkor holnap" jelzéssel, és indulok el komótosan vissza, a falu felé. Holnap hat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Igen! Nagyon jól jönne egy határidőnapló - csillannak fel szemeim, akár egy gyereknek, pedig a téma és a határidőnapló oka nem feltétlen gyerekeknek való téma. - Így legalább biztosan nem felejtem el egyikőjüket sem - bólintok egy határozottat, hiszen be kell látnunk sokkal egyszerűbb lenne mindent egyetlen helyen vezetni, így legalább semmi nem felejtődik el, főleg nem az időpontok. Azok a legfontosabbak, anélkül nincs pénz! Nem azért gürizek éjt nappallá téve, hogy ne legyen egy fityingem sem.
- Mi? Dehogyis! Még csak az kellene, mentsen meg Merlin! - hőkölök hátra kicsit, mert a gondolatra is görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek úgy tekinteni Iliánra, mint egy emberi lényre. Mint egy emberi lényre, aki férfi. Így a pontosabb. Rendben, nem fogom tagadni, hogy a vélasága ellenére is nagyon vonzó férfi ez a fasz, de akkor is a plafonra kerülök tőle tizedmásodpercek alatt, szóval az, hogy mi valaha meg tudnánk lenni egymás mellett egyenlő a lehetetlennel. És én nem tartom magam egy negatív embernek, és Ilián sem cáfol rá az előbb elhangzottakra. A mosdóban történtek, vagy nem történtek, kinek mi, valahogy bennem maradtak, de talán ez annak tudható be, hogy bekerültem azon szerencsés nők közé, akin használta a mágiáját, így nem is voltam tudatomnál nagyjából. Na jó. Elég volt ebből.
- Nem én vettem - mosolyogva nézem végig, ahogy Kori felszakítja a zacskót, majd mintha valami szeánszon lenne szippant mélyet az illatból, ami őt élteti, engem meg undorral tölt el. - Nem kell ilyentől rettegni, mert először is; ne fesd az ördögöt a falra. És másodszor tökéletes szülői lesztek egy tökéletes gyereknek, aki semmit nem örököl majd anyádtól. Ebben biztos vagyok - egy biztató mosolyt küldök a nő felé, mert ennél őszintébb aligha leszek valaha. A világ összes ideje a rendelkezésemre áll, legalábbis ma mindenképpen, így lassan emelem ajkaimhoz a poharat, hogy kiigyam a tartalmát, amikor Kori lezártnak tekinti az előző témát, és visszakanyarodunk életem férfijaihoz. Remek téma.
- Mit meséljek? - nevetek fel hitetlen, miközben újratöltöm a poharamat. - Volt az ex-férjem, mindent tudsz, Arie, Jason, szintén mindent tudsz, végül Barnabás, aki... aki halálian kedves volt, szétszórt, szerencsétlen, de szerintem bele tudtam volna szeretni meglepően rövid időn belül, csak ugye, burkoltan lekurvázott, így már nehezebben engedi a büszkeségem - vonom meg vállamat könnyedén. Iliánról pedig nem is érdemes szót ejteni, mert semmi nem történt, és valószínűleg nem is fog. Neki én egy játék vagyok, akit élvez, és ez kölcsönös. Ebből nehezen lesz bármi komolyabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy döntöttem, hogy kicsit elengedek mindent. Rengeteg helyen kéne lennem egyszerre, túl sok mindent kellene csinálnom egyszerre több helyen, és mára jött el az a pont, amikor közöltem mindenkivel, hogy lógva lehet hagyni. Elugrok a rezervátumba pár napra, de előre bocsátottam mindenkinek, hogy én most ott vendég leszek és nem munkatárs, főnök, alkalmazott, munkaerő. Nem, vendég, akit békén lehet hagyni a sárkányaival, hogy csak élvezze a társaságukat. Ez annyit jelent, hogy az inkubátorok mellett fogok olvasni, mert az egyik tojás így is fokozott felügyeletet kíván. Megrepedt, amikor a nőstény mennydörgő úgy döntött, hogy akkor ő most megöli a hímet, mert miért ne? Tipikus nő, hisztizett egy csomó ideig mire végre hagyta, hogy hasson a kábítás, és komolyan sajnáltam, mert nagyon küzdött a tojásáért, de tekintettel arra, hogy túlságosan elrepedt, nem hagyhattam mellette. Visszafogja kapni a porontyot, körülbelül negyvenöt nap múlva. Addigra biztosan kikel a drága és egy boldog családot fognak alapítani, anélkül, hogy az apuka meghalna. Pedig semmit nem csinált az a szerencsétlen!
Gondolataimba merülve, komótosan, kissé szórakozottan sétálok a hopponálási pont felé, az a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az odajutásomnak, amire nekem most feltétlen szükségem van. Táskám pántjához nyúlok, dobok rajta egyet, hogy feljebb legyen a vállamon, majd meghallom. Kislány hang, ami túlontúl ismerős, és azt kiabálja, hogy sárkány. Vajon ki lehet ez? Mosolyogva guggolok le Karolához, hogy magamhoz öleljem, ami nem tart tovább pár másodpercnél, mert nem sokkal később meghallom a férfi hangját is. Szívem kihagy egy ütemet, amikor megszólal, majd Karolát elengedve egyenesedem fel, hogy Barnabásra emeljem kékjeimet. A kislány lábam mögé bújik, azzal a lendülettel, ahogy a férfi leguggol érte, én pedig halkan felnevetek.
- Nem gond - fojtom el nevetésemet, alsó ajkamat beharapva. - Sárkányokat emlegettél, ugye? - pillantok le Karolára, aki hevesen bólogatni kezd, de nagyon ügyelve arra, hogy Barnabás nehogy megkaparinthassa. Lenyúlok oldalam mentén, hogy megfogjam a kislány kezét. - Éppen a sárkányokhoz megyek. Velem tartotok? - kérdésemet már a férfinak intézem, mert ha ő nemet mondd, akkor az bizony nem és egyedül megyek tovább. Majdnem olyan könyörgő tekintettel nézek Barnabásra, ahogy Karola teszi. Gyönyörűek lehetünk kívülről, legközelebbi újságban az lesz, hogy a gyermek az enyém, és Barnabás az apuka. Klassz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kellemes a hasznossal alapon, igazából tényleg teljesen belefér az, hogy most elvigyem magammal Karolát a sárkányaimhoz. Na nem kaja gyanánt, hanem megnézni őket, és talán, ha nagyon szerencsések vagyunk, akkor még odaérünk etetésre is. Mi a legnagyobb királyság egy kislánynak? Ha láthat egy sárkányt és, ha láthat egy sárkányt enni. Ennél több nekem sem kellett volna kislány koromban, csak akkor még Merlin sem tudta mi leszek, ha nagy leszek.
- Köszönöm - mosolyogva nyúlok a kávéért, fokozottan figyelek arra, hogyha egyetlen egy mód van rá, akkor véletlenül se érjek Barnabáshoz, de nem jön össze. Ujjaink pár másodpercre egymáshoz érnek, gerincem mentén pedig rögtön végig fut a bizsergés és valami megmagyarázhatatlan elektromosság. A rohadt jó életbe! Mintha mi sem történt volna húzom vissza kezemet, benne a kávéval, amiből jólesőt kortyolok, majd mosolyogva pillantok le a kislányra, akinek szavait intézi Barnabás.
Csak könyörgő tekintettel nézek rá, ahogy Karola is, és reménykedem, hogy belemegy. Barnabás arcát elnézve lehet jobban jártunk volna, ha benyomok valami oltári hazugságot, amivel kimentem magam a helyzetből, de a kislány rajongása a sárkányokért kicsit magamra emlékeztet. Engem nem támogattak soha abban, amit szerettem, maximum anyám, de ő elég hamar elment mellőlem, apámra meg nem számíthattam. Én szeretném támogatni Karolát abba, hogyha érdeklődik a sárkányok iránt, akkor ne féljen belevágni, ne legyen rest küzdeni érte. Mosolygok, mert tényleg egy sokkal fiatalabb, mégis régi önmagamra emlékeztet a kislány.
- Természetesen - bólintok egy határozottat. - Ott leszek én is, jelenleg négy elemi mágus dolgozik velünk, fokozott a védelmünk az újítások miatt - mosolyodom el kicsit oldalra biccentett fejjel Barnabásra. - Naaaa, igaza van Karolának, tényleg megígértem neki - a többesszám indokolatlan lenne tőlem, mert tényleg csak én ígértem meg neki, Barnabásnak meg nincs más választása. - Jó lesz, gyere - karolok bele Barnabásba teljesen figyelmen kívül hagyva az érzést, ami hatalmába kerít. Másik kezemmel Karola kiskacsójára fogok rá, majd elindulok a hopponálási pont felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Barnabás sóhajtozik, nekem pedig nem tud lelankadni a mosoly az arcomról. Lehet van jobb dolga is, mint velem elmenni Romániába egy hirtelen ötlettől vezérelve, de... de nem akarom neki hagyni. Ami történt az elmúlt, és már nem tudjuk visszacsinálni, pedig nagyon akarnám, csak a büszkeségem nagyobb annál, minthogy engedjek neki valaha is. Megtörténtek a dolgok, amiken nem tudunk változtatni, és bármennyire is fáj látnom a férfit, bármennyire is libabőrös leszek még egy ilyen apró érintéstől is, akkor sem hagyhatom magam. Igaza volt Iliánnak. Kicsit engedjem el a dolgokat, és ehhez most ez kell. Persze kívülről úgy tűnik, nyilvánvalóan, hogy mennyire könnyedén túlléptem rajta, milyen egyszerű volt, pedig aztán, ha tudná a férfi milyen érzelmek mennek végig rajtam egyetlen érintésétől, lehet megváltozna a gondolkodása.
- Tudom - mosolyom kicsit visszafogottabb lesz, szemeimet lesütvén kortyolok egyet a kávéból, hogy aztán meglepetésszerűen karoljak belé. Karola megölel, én pedig megragadom a kis kezét és elindulunk. Mintha egy elbaszott romantikus vígjátékban lennénk. Remélem ezt látja valaki, mert fantasztikusan nézhetünk ki.
- Naaaa - lököm meg kicsit a férfi vállát sajátommal. - Több lelkesedést, mert izgalmas lesz, esküszöm - sandítok rá, majd valahogy Barnabás karján keresztül, kicsit meggörnyedve megiszom kávém utolsó kortyát. Poharamat a kukába hajítom egy gyakorlott mozdulattal, majd ismét előre fele nézek. - Aztán beülünk enni valahova, nehogy a nagy izgalmakba lemenjen a cukrod Barnabás - mérem végig a férfit. - Elég sápadt vagy, remélem nem a sárkányok miatt - mosolyodom el szemtelenül, mert azért vicces lenne, ha Barnabás összecsinálja magát a sárkányok gondolatától, Karola pedig vidáman ugrándozik mellettem ismételgetve a sárkány szót. Halkan nevetve figyelem a kislányt, aki már annyira átéli a dolgot, hogy néha egy-egy nagyobb szökkenés is belefér a műveletekbe. A hopponálási pont előtt megállok, majd leguggolok a kislányhoz.
- Nagyon erősen kell ölelned majd Barnabás bácsit, rendben? - biccentem oldalra fejemet, majd amikor Karola bólint, megsimogatom a fejét, elengedem a kezét és a férfi felé fordulok. Megvárom, amíg Karola Barnabáshoz ér, és megoldják egymás között a dolgokat, végül a második pontra mutatok, hogy hajrá, beszállás, mert ő visz minket a helyszínre. Miután a két cukorka elment, átruccanok én is Romániába. Kilépek a pontból és a két jómadárra nézek. - Indulhatunk, drágák?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A DÖK-ösök állítólag nagyon kitettek magukért az idei bállal kapcsolatban, így gondoltam, mint az Eridon újdonsült házvezetője tiszteletemet teszem egy ilyen remek eseményen. Sokat gondolkodtam azon, hogy elhívom magammal házvezető-helyettesemet, de ugye nem feltétlen kellene kihúzni a gyufát még jobban Emily-nél, mint ahogy eddig tettük. Mármint én semmit nem csináltam, csak segítettem egy hozzám közel álló személynek, de én sem örülnék annak, ha a férfit, akit szeretek egy másik nővel látnám. Bárhol. Még akkor is, ha hivatalosan is szakítottunk már, és meglepő lehet mindenki számára, hogy ő a HVH. Nos, soha nem szoktam magyarázkodni, nem is ma kezdem el, úgyhogy szépen visszaléphetünk arra, amiért nem hívtam el; nem kell több dráma. Így is csak remélhetem, hogy sikerül rendbe hozniuk a dolgokat, mert Bianchi elég feldúlt mostanában, és nem hiszem, hogy az újdonsült prefektusaink miatt lenne ennyire ideges. Hiába áll neki nagyon aranyosan a durcás arca, akkor sem felemelő érzés majdnem mindennap ezt nézni.
Szóval úgy döntöttem, hogy mint erős és független nő egyedül teszem oda magam a mai estén, és a kis vöröskéim közül biztosan boldogít majd valaki előbb vagy utóbb. A dresscode-os ötlet nagyon tetszik, főleg, mert van egy ruhám, amit valami oknál fogva megvettem két hónapja, nem tudom megmagyarázni miért, így csak állt az így is elég terebélyes szekrényben. De a dresscode-nak köszönhetően ma végre felavathatom, így nem is vagyok rest belebújni, amikor kopognak. Először hitetlenkedve nézek az ajtóra, mert nem várok senkit, a néni meg általában inkább ordít, mintsem felsétáljon idáig, úgyhogy... ez bizonyosan Kori lesz. Bár a kopogás oka, így is ismeretlen, de csak vállat vonok, közlöm, hogy "szabad", majd a ruhát véglegesen magamra rángatva sandítok hátra a még mindig zárt ajtóra. Értetlen lépkedek oda, majd nyitom ki lassan, hogy végül szemben találjam magam egy kosárral és egy félig felém fordult Barnabással, aki végül teljesen felém fordul, a kosarat pedig minduntalan nyújtja nekem. Kikerekedett szemekkel, meg sem próbálva leplezni meglepődöttségemet, nyitom szólásra a számat. Hang ugyan nem jön ki a torkomon, ezért csak arrébb lépek az ajtóból, hogy Barnabás beljebb tudjon lépni, miközben elveszem tőle a kosarat, amiben... Szentséges Merlin! Pizza van. Rózsa alakú pizzák.
- Ezt... - veszek ki még az ajtóban egy rózsát. - Ezt te csináltad? - ráncolom a szemöldököm értetlen. - Nekem? - mármint gondolom, hogy nekem, mert a kosarat felém nyújtotta, én meg el is vettem, és nem tépte ki a kezemből egy felkiáltással, hogy "téves házszám", úgyhogy megmerem kockáztatni a nekemet. Óvatosan csukom be az ajtót, majd gondolkodás nélkül harapok bele a rózsába, egyáltalán nem törődve azzal, hogy éppen állok, és milyen ruha van rajtam, és mennyire nőnek kéne lennem. Istenem, hát ez pizza!
- Ez szörnyen finom! - pillantok fel az utolsó falat után Barnabásra, hogy megengedjek magamnak egy széles mosolyt, majd tekintetem megakadjon az üveg boron. Mosolyom kissé alább hagy, de ugyanott ékesíti arcomat. A konyhába lépek, leteszem a kosarat, majd két borospohárral térek vissza a szobába. - Miben segíthetek? - sandítok oldalra a férfira, miközben mind a két pohárba töltök bort. Éppen elég időm van tetőtől talpig végig mérni a férfit, hogy elkönyvelhessem magamban, kitett magáért. Az öltöny kiemeli férfias alakját, a kezeletlennek tűnő borosta nagyon is kezelve van, a haja... istenemre mondom, megdobogtatja a szívemet. De ezt semmi pénzért nem mondjuk ki, nem is gondolunk rá, hiszen nem jött össze. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Érdeklődő tekintettel nyújtom felé az egyik pohár bort, és ha elveszi türelmesen várom a választ. Ez az este nem is indulhatna érdekesebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzem magamon a férfi tekintetét, hogy ne érezném, amikor velem szemben áll és néz? Szinte már zavarba hoz az egész helyzet, mert nem elég, hogy kis kosárkával áll az ajtóm előtt, de még ki is rittyentette magát, és... és nem szólal meg. Hosszú perceken keresztül nem szólal meg, én meg már tényleg nem tudom mi a francot kellene csinálnom, mert attól félek, esetleg meghibbant a férfi. Azonban ilyesmiről szól sincs - hála Merlinnek - egyszerűen kicsit összeszedte magát, és már beszélni is tud. Remek, haladunk.
- Nem, nem fog. Nagyon finom és jól néznek ki - emelem meg kicsit fejem felé a kosarat, hogy jobban szemügyre tudjam venni a rózsákat, amik nem elég, hogy finomak, de tényleg hasonlítanak a virágra. Lassan emelem a férfira pillantásomat, miközben a kosarat leteszem a pulton. - Aki végett...? Én...? - nézek rá kérdő tekintettel egy pillanatig, amikor pedig bizonyosságot nyer, hogy valóban én vagyok a pizza-rózsa ihletforrása szélesen elmosolyodom. Nos, kaptam már férfiaktól meglepetéseket, de azért ez az összeset übereli, hiszen kinek jut eszébe egy olyan nőnek, aki öl a pizzáért, pizza-rózsákat csinálni? Komolyan, ez az ötlet fantasztikus!
Legnagyobb meglepetésemre Barnabás mind a két poharat elveszi tőlem, és pár másodpercre értetlenség tükröződik az arcomon, mert arra számítok, hogy vagy ő issza meg mindkettőt, mert annyira ideges, vagy egyszerűen nincs kedve inni, így én se tegyem. De azért a kedvenc boromat hozta és azt nyitottam fel, én igazán ittam volna egy kortyot belőle na! Lényegtelen, ezen igen fontos gondolatok hamar elszállnak a fejemből, amikor a férfi végül kezeimet fogja meg, és valami jóleső bizsergés fut végig gerincem mentén, karjaim pedig libabőrösek lesznek. Aha, itt valami nem jó. Tekintetem Barnabásra emelem, türelmesen várom meg, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, végül szélesen elmosolyodom, és közelebb lépek a férfihoz.
- Ó - ilyen szépen sem hívtak el még sehova. Hát baszki! Pizza-rózsa, érted? - Igen, nagyon szívesen elmegyek veled a bálba Barnabás, csak még... - bocsánatkérően pillantok a férfira, majd elengedve a kezét lépek a pulthoz, kortyolok egyet boromból, végül megállok a tükör előtt, és helyreteszem a halvány rúzst, ami ehhez a ruhához tökéletesen passzol. Még egy korty, majd teljes valómban állok meg a férfi előtt.
- Így jó leszek? - hülye kérdés, ha nem, akkor is így megyek úgyhogy teljesen mindegy. És Barnabás reakciójától függetlenül karolok belé, hogy lassan kezdjem el húzni az ajtó felé, hogy végre meginduljunk, hiszen, ha így folytatjuk semmi nem lesz belőlünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szeretem, hogy Kori mellett kicsit gyereknek érezhetem magam. Rendben, tény, hogy a tinilányok például aligha beszélgetnek olyanokról, mint egy szerető-nyilvántartó, de attól még poén az egész. Tetszik és szeretem, hogy Kori mellett önmagam lehetek, onthatom magamból a baromságaimat, nem kell visszafognom magam és annyi pizzát ehetek előtte, amennyit még egy jól megtermett férfiember is szégyellne, de nem én. Főleg nem a nő mellett, akinek szerintem már a hócipőjén jönnek ki a pasis dolgok, mert egyszer vagy én cseszem el, vagy a férfi hagy hoppon, vagy zombiapokalipszis van, vagy bármi más történik, amiért nem jön össze. Szerintem közel a harminchoz mondhatom, hogy Corgis öregasszony leszek. Nem olyan zsémbes, mint az én házinénim, de a lényeg azon van így is, hogy egyedül leszek. Nem baj, majd lesz szép kertem a zöldségeknek meg a gyümölcsöknek. Legalább azokat élvezem.
- Kikészítesz - nevetek fel halkan, mert ahogy Kori ecseteli az ötleteit, és simán ki is nézem belőle, hogy holnap már egy szerető-nyilvántartóval fog bekopogni hozzám, automatikusan magam elé képzelem önmagam, ahogy valami madam ruhában feszítek és próbálom összerakni a heti-tervet a lányaimnak, akik elvégzik a munka nagy részét. Hát ez... gyönyörű jövőkép.
- Szeretni fogod a gyermeked - rázom meg a fejem kicsit hitetlenül. Kori felfogása néha nagyon-nagyon meg tud döbbenteni. - Nem lenne más választásod, zsigerből szereted a saját gyermeked, de nem lesz olyan, mint édesanyád. Ne aggódj - kicsit közelebb araszolva a nőhöz simítom végig a karját, és nagyon remélem, hogy befejezte ezt a témát, mert saját magát spannolja fel ezzel az egésszel.
Úgy tör ki belőlem a nevetés, hogy még én is meglepődök rajta. Hasamat fogva dőlök el oldalra, miközben nevetek, pontosan leszarom, hogy a házinéni kopogtat a seprűjével, mert csak nevetek az egészen, és nem tudom elhinni, hogy Kori ezt valóban végig elhitte és komolyan tervezte az egészet. Rázkódó vállakkal próbálom meg moderálni magam, de érzem, hogy jön a következő kör, csak kegyesek voltak hozzám, így kaptam időt levegőhöz jutni. Önfeledten nevetek, majd hirtelen felülök, totális komolyságot erőltetve az arcomra.
- Oké - dörzsölöm, majd kicsit meg is csapkodom arcomat, hogy sikerüljön megtartanom komolyságomat. - Nem, nincs egyik sem - köszörülöm meg a torkom mosolyogva, mielőtt ismét eldőlnék indokolatlanul jobbra. - Hagyom a vetélkedőt és hagyom Barnabást is, bármennyire vonzó is. Szünetet tartok, mert bármilyen hihetetlen, lehetséges, de csak egy nagyon picikét az - közben mutató-, és hüvelykujjammal szemléltetem a nagyon picikét. - Hogy Iliánnak talán igaza van, és egy időre csak el kellene engednem a férfiakat - tárom szét a karom mosolyogva. - Így fogok tenni. Vagy bejön, vagy nem, vesztenivalóm nemigen van -  kortyolok bele boromba mosolyogva, mert az eddig csak tervszülemény - innen is kösz Ilián - most már elhatározás. És azokhoz pedig tartani szoktam magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Kori - sóhajtok egy mélyet, hogy lehiggadjak és lehetőség szerint ne az arcába kiabálva közöljem a határozott véleményemet barátnőmnek. - Te tökéletes anya leszel. Szeretni fogod a gyermeked, és ő is szeretni fog téged - már az is eszembe jutott, hogy lehet másik nyelven kellene neki mondanom és akkor úgy megérti talán, mert ez így nagyon hosszú beszélgetés lesz. Tömi a fejét azokkal a baromságokkal, amiket éppen talán, és így, hogy rástresszel és feleslegesen idegeskedik, csak azt éri el, hogy a stressztől nem fog összejönni a dolog. Istenem, ők ketten érdemlik meg a legjobban ezen a Földön, hogy legyen gyermekük. Vagy kettő. Esetleg huszonkettő.
- Pedig mindenképpen megpróbálom és vagy így, vagy úgy, de el fog dőlni mi lesz - nevetek fel halkan. Sokáig tartott mire beismertem magamnak, hogy esetleg, nagyon halovány esélyt látok arra, hogy a férfinak igaza volt a stégen. Nem akartam bevallani, főleg azok után, hogy kioktatott szexből, ami rettenetesen vicces volt, mert a tenyérbemászó mosolyával együtt jön fel mindig arca a lelki szemeim elé, és még látatlanban is letörölném a vigyort a képéről. Csak úgy, mert vicces és mert mindig azt hiszi, hogy ő az élet értelme mindenkinek, miatta forog a föld és miegymás. Idegesítő.
Felkapom fejemet, ahogy Kori felkiált és pár másodpercig, csak meredten nézem a nőt oldalra biccentett fejjel, mert egyre közelebb jön, bennem meg megáll az ütő, ahogy közeledik felém. Mi a franc történt pontosan? Hitetlen tekintettel nézek rá, először fel sem fogom a kérdéseket, csak bámulok a nőre, aki szerintem meghibbant. Kori elhelyezkedik, természetesen ugyanúgy a személyes teremben, szóval mélyet sóhajtok. Ezek szerint nem úszom meg. De mit is mesélhetnék, amikor semmi nem történt?
- Nem, ő nem egy nő - rázom meg a fejemet elsősorban, azért ezt fontosnak tartom tisztázni. - Ilián a neve, középkorú férfi, mint kiderült véla ráadásul, amit szépen tapasztalhattam is, de nem történt semmi, nyugi! - emelem fel kezemet gyorsan, mielőtt Kori kombinálni kezdene. Az nagyon megy neki. - Összefutottunk párszor, valahogy véletlen mindig ott van, ahol én, már beteges a dolog, de engedjük el - még egy mély sóhajt eresztek meg. - Mindegy, szóval ő javasolta, hogy próbáljam meg a szünetet, és sokáig tartott ugyan, de beláttam, hogy igaza van - vonom meg vállaimat, majd borom maradékát lehúzva ejtem vissza pillantásom barátnőmre. - Ennyi lenne a hatalmas történetünk Iliánnal, aki csak Ilián. Semmit nem tudok róla igazából - mosolyodom el halványan, mert jelenleg tökéletesen megelégszem azzal, hogy ennyit tudok a férfiről. Mondjuk nem tartom valószínűnek, hogy ez változni fog, de nem fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felnevetek, ahogy Kori prezentálja a boxolást. Nem csak azon, tény, mert, ahogy elmondja a mondandóját, az is valami zseniális. Nem tudom, hogy jutottunk el a szünettől a feministáig, de üsse kő, legyek az. A szünetre akkor is szükségem van, még akkor is, ha olyan személytől kaptam meg a kezdőlökést, akitől egyáltalán nem számítottam rá. Ilián, aki csak azzal, hogy sétál, idegbe tesz, erre mi történik? Segít nekem a hatalmas tanácsaival, amikhez kellett pár nap, míg felfogtam őket, de megtörtént, sőt! Még igazat is kell neki adnom. Hova fajul ez a világ? Valaki mondja meg, mert én már tényleg nem tudok semmit.
- Ja, tudom – tárom szét a karjaimat kicsit értetlen. – De tényleg az. Egy középkorú véla. Fogalmam sincs hogyan lehetséges ez – komolyan nem. Eszembe jutott párszor az első és – akkor még azt reméltem -, hogy az utolsó találkozásunk után is, de sehogy nem jutottam dűlőre vele. Véla, akire tudod mondani, hogy középkorú, mert valóban az, és nem elmaszkírozva van, nem illúziót ültettek a fejedbe róla, hanem az. Simán az, aki valamiért viccesnek tartotta, hogy használja rajtam a mágiát, végül másodszor már ne. Ezek szerint nem mindenkin használja, sőt lehet nem is használja, csak felmérgesítettem volna? Benne van a pakliban, nem úgy tűnik, mint aki képes elfogadni azt, hogy egy nő nem bomlik rögtön a karjaiba, mert kapott egy mosolyt tőle, és ránéz az igéző kék szemekkel. Lehet ezért kaptam a megtiszteltetést. Nos, ha lehet ilyet kérni, akkor legközelebb inkább ne tiszteljen meg.
- Ugyan már – legyintek egyet barátnőm felé. – Lehet, hogy tenyérbemászó, de nem hiszem, hogy arra vetemedne valaha is. Nem engedné a büszkesége – sok olyan történet van, ami azt mondja, hogy a vélák simán visszaélnek a mágiájukkal és úgy tesznek magukévá nőket. Hogy elhiszem-e? Teljesen, főleg, mióta az iskolában is van egy vértisztított, aki bár diák, de nem lehet nem észrevenni a szépségét. De Iliánból egyszerűen nem bírom kinézni, hogy valóban így szerez meg nőket, mert ahhoz túl büszkének tűnik. Nem menne az imidzséhez, ami azt sugallja, hogy neki nem kell vélamágia ahhoz, hogy bárkit megszerezzen. Hogyne. Majd máskor.
- Nem mondott, Kori – sóhajtok egy mélyet, halvány mosollyal ajkaimon. Nos, nem vagy ezzel együtt barátnőm, mert nekem sincs a top3-ban a kedvenc embereim listámon. Még ha lenne is ilyen. – Nagyon nehezen fogadom el, mert… mert csak, de akkor sem mondott azt. Ez a szünet pontosan arra lesz jó, hogy magammal foglalkozzak, és mindenki más bekapja – nevetek fel hangosan, majd amikor megérzem a kopogást és a rezgést a fenekem alatt, kicsit lejjebb veszem a hangerőt, mert még csak az kéne, hogy a házinéni csatlakozzon a beszélgetéshez a hülye seprűjével.
- Kell az a ház – motyogom orrom alatt, majd kiiszom poharamból a maradékot, végül magam mellé rakom azt. Jobb lábamat felhúzom, arcomat térdemre támasztom, így nézem végig a bor töltés folyamatát. Somolygok az orrom alatt, de nem mondok semmit. Nem hiszem, hogy a bor ivás bármennyire is befolyásolná a gyermek megfoganását, de ez Kori döntése, amit tiszteletben tartok.
- Idáig is el kell jutni – nevetek fel halkan, ne kockáztassuk meg a seprűt ismét. – Jók leszünk. Te házas vagy, nekem meg ott vannak a sárkányaim – mosolyodom el szélesen, mert ismét úgy érzem magam, mint amikor huszonévesen először léptem be a rezervátumba. Csak a sárkányok. Ahogy most megint. Mert hova máshova menekülne egy facér nő, ha nem a sárkányokhoz? Ja, lehet ők normálisabbak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szemöldökömet ráncolva hallgatom, ahogy megint kimondja megint, hogy középkorú véla. Igen, az, és rettenetesen fura ezt így kimondani, fogalmam sincs a hogyanról vagy a miértről, egyszerűen ez van. Nem tudom hova rakni én sem, de ahogy Kori szájából elhangzik ez a két szó, nem tudom hányadszorra, csak még hihetetlenebb az egész.
- Mi? – kérdezek vissza a szóra, hiába értek vele egyet, majd választ nem is kapok, de ajkaimat ismét elhagyja a visszakérdezés, amikor arra kér, hogy mutassam be neki. Hát, de csajom! Én sem ismerem a férfit, csak felbukkan néha a semmiből, hogy vagy megkeserítse az életemet, vagy éppen olyan tanácsokat osztogasson, amik segítenek abban, hogy könnyebbé tegyem a saját életemet. A jó isten sem tud ezen a férfin kiigazodni, nemhogy még bemutassak neki bárkit is. Meg amúgy is… hogyan? Amikor az én napjaimban is csak felbukkan, majd eltűnik ismét, mint valami lappangó betegség, ami néha tünetet produkál, aztán ismét eltűnik, és előjön megint. Elhiszem, hogy nehéz lehet elhinni, de akkor sem tudom megtenni a kérést, hiába szakadnék belé.
- Nem hiszem, hogy betudlak neki – köszörülöm meg torkomat kicsit, ahogy az ajtó felé pillantok, majd tekintetem visszatér Korira. - Ő általában csak felbukkan a legváratlanabba pillanatokban, én meg állok, hogy mi van? Legalábbis eddig ez volt a módi - amúgy sem tenném szívesen, bár megértem, hogy felkelti az ember kíváncsiságát egy középkorú véla látványa, de jelen esetben, ha akarnám sem tudnám neki bemutatni. Ilyen ez, csak örülök neki, hogy egy ideje nem készítette ki az idegrendszeremet a férfi, meglepően kellemesen el vagyok mostanában magamban, és ebbe nem fér bele az, hogy egyetlen pillantásától a plafonra kerüljek. Pedig ő képes rá. Óóó, de még mennyire, hogy képes, és talán csak erre igazán. Komolyan néha azon gondolkodom, hogy a férfi arra lett teremtve, hogy keresztezze a nyugodt napjaimat, csak eddig valami oknál fogva sikeresen elkerültük egymást, de most, hogy egyetlen egyszer összesodort minket valami már soha többet nem ereszt. Mint valami elcsépelt regény. Borzalmas.
- Azt nem mondanám továbbra sem, hogy ismerem – rázom meg a fejemet alsó ajkamat rágcsálva. – Ez amolyan megérzés – hunyom be szemeimet egy pillanatra, és pontosan egy pillanatig is tart a komolyságom, ahogy kitör belőlem a nevetés Kori szavain.
- Rajtam nem tudom milyen van, mindjárt megkérdezem tőle – kacagok tovább önfeledten, majd ahogy nevetésem kicsit alábbhagy, bólintok barátnőm felé. Végül is, igen, elértük az álmainkat. Kori Jacket, én pedig a sárkányokat, akiket kislány koromtól kezdve el akartam érni. Sikerült. Kinek így, kinek úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Mi a franc? – nézek először teljesen hitetlenül barátnőmre, amíg engedek a belső kényszernek és kitör belőlem a nevetés. Rendben, ez az egész teljesen meg van előttem vizuálisan, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Ilián rögtön meg is jelenne, mert valamiért ezekhez érzéke van. Ott van és akkor, amikor nem kell. Lehet levédetem különleges képességnek és neki adom a címet, még kitűzőt is csinálok neki, esetleg baseball sapkát. Vagy igazából mindent, amit csak el lehet adni, meggazdagszom és elmegyek a Kanári-szigetekre lakni, mert ott csak nem talál már meg. Amilyen mázlista vagyok, tuti ott nyaralna már az első nyaramon a férfi, esélyt sem adva annak, hogy elkerüljem. Mondom, hogy érzéke van rá!
- Ez az a mondat – iszom ki egyszerre a bort a pohárból. – Amit meg sem hallottam. Tudom, hogy imádod a ”különleges” embereket, de ő nem az – ujjaimmal is szemléltetem a macskakörmöket a levegőben beszéd közben. Lehet különleges Ilián, csak nem nekem, és ha Kori ennyire látni szeretné, akkor nem tudom. Tényleg kirakom a pizzázó elé mondjuk egy bikiniben és énekelhet egyedül, én pedig messzebbről támogatom morálisan, kisírva a szemeimet a röhögéstől és végig kamerázva. Ha ez megtörténik, akkor mindenképpen meg kell örökíteni az utókornak, kár lenne, ha kárba veszne. Csak előre gondolkodom, oké?
- Mindent kinézek belőle – vonom meg vállaimat, miközben tekintettemmel végig követem, ahogy Kori befekszik az ágyba. Célzásértékű, mert az én barátnőm ennyire diszkrét is tud lenni, így a poharat felveszem a padlóról, feltápászkodom, leteszem az asztalra, majd bevágódom Kori mellé, miután ledobtam magamról köntösömet. A saját ágyamba mellé. Nem úgy mellé, jó? Akkor rendben. – Én is örülök Korinna Everleigh – mosolyodom el szélesen, miközben helyezkedem még kicsit, majd magamra rántom a takarót, és Kori felé fordulok. – Ha fizetnél sem tudnál lekoppintani, úgyhogy kénytelen vagy elviselni a baromságaimat még vagy, hát, körülbelül száz évig. Az úgy belefér még, nem?  - kuncogok fel halkan, ahogy arcom alá teszem tenyeremet. - Te is hiányoztál nekem kismadár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hogyne, irigy vagyok. Megforgatom szemeimet, más reakciót nem kap a barátnőm. Bármennyire is nem tartom valószínűnek, hogy drasztikusan kihasználná vélaságát a férfi, szerintem egy házasságtörés még beleférne, akár csak egy csókkal is, mert Kori azt sem élné túl, ha kiderülne. Az mindegy, hogy vélamágia használata miatt történt az a csók, akkor is felemésztené a bűntudat, és példának okáért, nálam sem különösebben érdekelte Iliánt, hogy esetleg párkapcsolatban vagyok. Nem voltam, de akkor is. Mindegy.
- Mert az jutott eszembe – tárom szét karjaimat, már amennyire a fekvő helyzetem ezt engedni. – Ah, köszi. Szeretem a toleranciádat és a kedvességedet – nevetek fel halkan, mert így hogy vízszintesbe kerültem rendesen rám tör a fáradtság. Nem tudom mennyi lehet az idő, de minimum úgy érzem magam, mint aki nem aludt két napja, és ezt a két napot végig bulizta, most is hajnali hatra esik haza. Tényleg kiöregedtünk ebből már. Nem mintha hiányoznának az ereszd el a hajam bulik, főleg mióta Kori mellett ott van Jack, mert így én is mérsékelve vagyok. Eddig sem szerettem az olyasfajta bulikat, de így legalább okom is van arra, hogy undorodjak tőlük, mert… ne viccelj! Házas nőként bulizni? Kori, nem szabad, ejnye. Hah, körbe értünk.
- Öreg vagyok, hagyjál – húzom még feljebb fejemen a takarót, majd behunyom szemeimet. – Inkább aludjunk, mert szerintem ez a pár pohárka bor is beütött – kuncogok fel halkan, mint aki tényleg be van csiccsentve, de esküszöm fehér villanásokat látok, most hogy lehunytam a szemeim, és ez nem jó. Bár holnap meglepő módon nincs semmi dolgom, de akkor sem szívesen tölteném másnaposan a szabadnapomat.
- Jó éjt kismadár – nyúlok át hozzá, hogy megcirógathassam arcát, majd szinte pillanatok alatt zuhanok mély, álomtalan álomba. Ennél többre valószínűleg nincs szüksége a testemnek és a lelkemnek se. Alvás, mondjuk még három napig. Ja, nem. Ha-ha-ha, majd a következő életemben már rögtön nyugdíjasnak születek, és akkor talán.