Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lassú léptekkel közlekedik az ösvényen, mintha csak tartana attól, hogy valaki szembe jön vele, és a lelket is kiijeszti belőle. A kezében lévő hosszú bottal játszik, könnyed mozdulattal húzza végig a fák vaskos törzsén, ami csak akkor akad meg, mikor a bagoly huhog a feje fölött.
- Én is unatkozom - bólint neki aprót, teljesen osztva a bagoly véleményét. Felfelé pillog, majd sóhajt, ahogy még a madár is fogja magát és elrepül. - Önző - morogja maga elé nemtetszően, de végül csak-csak tovább halad. Hajnali egy körül lehet az idő, még túl sokat kell várnia arra, hogy a nap felkeljen, és csak messziről ugyan, de hallgathassa a reggeli zsivajt. Legalább addig, amíg össze nem szedi magát, hogy kis alvást mímelve érezze, hogy elindul a nap.
De ez még odébb van, szóval éles kanyart vesz és kezdi el követni a csobogó hangot. Meglepő, de a hangfoszlányok nem a vízeséshez vezetik, hanem a tóhoz, aminek a vízéből előszeretettel ugranak ki a halak. Fejét félrebiccentve méricskéli őket, mint egy gyermek, míg nagy vidáman, meztelen lábát dugja a vízbe. Normális esetben felszisszenne a hidegtől, de így csak elégedetten konstatálja mennyire kellemes a márciusi víz hőmérséklete. Vidáman guggol le, nem törődik azzal, hogy szoknyája aljának nagy része belelóg - a botot döfi bele, így kezd el absztrakt mintákat rajzolni, miközben messzebbről ugyanúgy hallja a halak csobbanásait, az erdőből kiszűrődő állati zajokat, érzi a szagukat - valami másét is, aminek most nem szentel nagyobb figyelmet -, szeme sarkából olykor a gyér holdfény megcsillanását is látja a halak nedves testén. Elfoglalja magát, így talán gyorsabban megy az idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Külső szemmel valószínűleg úgy néz ki, mint akinek teljesen elmentek otthonról, ahogy kissé a vízben guggolva játszadozik azzal és a bottal. A hirtelen hangtól a halak is elhallgatnak, valahol sajnálja a hirtelen csendet, de mégis: így legalább nagyobb koncentrációt szentelhet az erdőből kiszűrődő hangoknak. Vagy éppen illatoknak, amik megcsapják. Specifikusan egyre gondol most, ami egyre közelebb ér. Most már akarva sem tudná figyelmen kívül hagyni, mikor ennyire kiéleződtek rá az érzékszervei. Mosoly lesz arcán.
- Ha vigasztal, nekem sincs kedvem hozzájuk - nem pillant fel, csak nagyjából tudja bemérni, mégis milyen távol lehet az illető, akinek szavait intézi. További mosollyal arcán játszadozik tovább, mint aki éppen ebben leli legnagyobb örömét - erről szó sincs. Már nincs. Felkeltette a kíváncsiságát a másik, most mégis visszafogja magát, amíg közelebb nem ér a férfi. Ki gondolta volna, hogy a vámpírok melegágyába költözik be? Ő bizonyosan nem, de mindezekkel a kellemes csalódásokkal is csak reméli, hogy talán otthonra lelhet itt már véglegesen. A költözés nehéz és fárasztó, még ha segítséget is kap hozzá mindig, úgyhogy tervei szerint, hosszabb időre marad itt. Ha nem az örökkévalóságig.
- Különös egy város ez - jelenti ki inkább magának, mint a másiknak, az előző gondolatmenet túlságosan is mély szöget ütött a fejében. Egy kisváros, ahol ennyi minden fellelhető. Álmaiban sem gondolta volna. Talán így csak még könnyebb lesz a beilleszkedés, bár ritkán találkozni az éjszaka közepén bárkivel is a fajtáján kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem evett egy ideje, mégis vidáman csatlakozott a nőhöz az éjszaka nyugtató sötétjében. Fehér ruhája úgy lengi körbe vékony alakját, mintha csak egy szellem járna-kelne a városka házai között, gondolkodván, mégis kit kezdjen el kísérteni. Persze Adelina fejében meg sem fordul, hogy ilyesmire vetemedjen, amikor mindenki olyan kedvesen fogadta - már akikkel találkozott. A legtöbben nem merészkednek az erdőbe napnyugta után, aki pedig mégis, az vagy vakmerő vagy bátor. Nem védhet meg mindenkit és ettől gombóc lesz a torkában, így halkan köszörülve meg azt pillant oldalasan.
- Szeretem ilyenkor a várost. A nappali nyüzsgést egyetlen pillanat alatt váltja fel a nyugodt csend - pillant ismét előre. - Mégis szeretném már élvezni egy kicsit azt a nyüzsgést. A zajról mindig Törökország jut eszembe - hangja egyetlen pillanat alatt lesz nosztalgikus, hallatszik mennyire messze jár. Nem emlékszik, hogy mesélt-e a nőnek valaha arról az időszakról, tekintve, nem szívesen beszél róla, hiszen rögvest teremtője kúszik be gondolatai közé. Alsó ajkába harap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mikor még emberi éveimet tudhattam a hátam mögött, akkor is mindig éjszaka éreztem magam a legjobban. A csendbe burkolózott sötétség, ahogy csak az erdőlakók neszei hallatszódnak mindenfelől, a baglyok huhogása, mikor olyan állatokat is felfedezni vélsz, amikről eddig csak álmodni mertél volna. Éjszaka mutatja meg mindenki az igazi arcát.
- Teljesen megértem. Az elemi mágia ritka kincsét hordozod magadban. Neked nehezek a nyarak, jól gondolom? - háta mögé teszi kezeit, ott kulcsolja össze ujjait. Aprót biccent arra, hogy járt ott a nő, halvány mosolya ugyan ékesíti arcát, de érdemben nem reagál. Az akkori időkben még a legnagyobb problémája volt az, hogy kitűnjön valahogy, és a szultán magához hívassa. Hogy az a lány legyen onnantól örökre, akinek nevelték - ettől a tehertől való szabadságot Hasannak köszönheti, azzal, amivé tette.
Felkapom a fejem az ismerős név hallatán. - Szégyellem bevallani, hiszen román ősökkel rendelkezem, de nem hallottam még róla - természetesen Vlad Tepes neve mindenki előtt ismert. Nem csak román vérvonallal rendelkezőknek, de akik egy kicsit is ismeretesek a történelemben, hallottak már a karóba húzás mesteréről. Gyomra fordul ugyan egy aprót a maga elé képzelt képek okán, de nem ad utat undorának. - Találtál valamit, ami összefüggésben lehet vele?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Aprókat bólint a nő szavaira. Nem tudja elképzelni elemi mágusként az életet, hiszen annyi mindenre kell figyelni! Megfosztja őket elemük - mint most kiderül - az alkohol bódító hatásától, ámbár nem az ő tiszte erről ítélkezni. Valószínűleg olyan kapcsolat van köztük, amit senki más nem érthet meg, ha nem elemi mágus. Halvány mosollyal raktározza el magában az információt: bár sokat látott, hallott és tapasztalt már a világból, elemi mágussal nem minden sarkon lehet találkozni. Tudása hiányos, de Hella megadja a lehetőséget, hogy az gyarapodjon.
Figyelmesen hallgat minden szót. Hogy ne tenné, mikor ezen múlhat, hogy legalább pár percre érezze a napfényt hideg bőrén? Tudattalan lassít léptein, miközben hallgatja. Nem csak pár perc, hanem akár, amíg él? Ajkai nyílnak el, nem is leplezi meglepettségét a nő előtt.
- Azt szeretnéd mondani, hogyha megvan az a kő, akkor esélyem van egy életen át napon járni akár? - kénytelen visszakérdezni. Nem akarja elhinni, és szavaiból kiindulva nem is teszi. Ennyi év gondolkodás és keresés után tényleg lát arra esélyt, hogy napon járjon akár valóban egy életen át. És ehhez nem kellett más, mint egy régi-új ismerős ismételt felbukkanása az életében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Nem szeretném álomvilágban ringatni magam, hogy utána a remény aprócska szikrája is kialudjon - áll meg a nő mellett, fejét felfelé fordítva fürkészi a csillagokat, amiket már betéve ismer. Ez az egyik előnye annak, ha csak és kizárólag az éjszaka lénye lehetsz. Megtanulsz vele együtt élni és mindezek tetejébe még tanulsz is tőle. Halványan mosolyodik el, csak oldalvást sandít a nőre, mielőtt tovább indulna. Háta mögött kulcsolja össze ujjait.
- Nekem már az olykor is hatalmas előrelépés és öröm - feleli gondolkodás nélkül. Nem kell, hogy a napfényben élhesse az életét, csak szeretné kicsit élvezni a napfény melegét és simogatását hófehér bőrét.
Megszeppenve fordul a nő felé, mikor a határozott ígéret elhangzik. Már majdnem felnevet hitetlenségében, de ez nem Hella ellen szól, mindössze a helyzet abszurditásának: valóban van lehetősége egyszer napon sétálni és élvezni a nappalt magát. Pár hete ez még elképzelhetetlen volt, most pedig...
- Köszönöm, Hella. Örökre az adósod leszek - mondja aztán mindenféle tétovázás nélkül, majd vigyorodik el szélesen és kerül a nő elé gyors mozdulattal. Közvetlen előtte áll meg, kissé előrébb is dől, hogy tudja a másik, innen nincs menekvés. - Én is segítek. Keresünk neked egy férfit. Mit szólsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szemöldöke ráncolódik, ahogy barátnője megszólal. A kövekről? Értetlen pillant felé, de nem kell sokat várnia, amíg folytatja, és végül minden kérdésére is választ kap. Először megszeppen, hogy ő, mint gyémánt, de a végére melegség tölti el minden porcikáját, így lép a nő mellé és fogja meg a kezét zavartalan. - Igyekszem gyémánt lenni a továbbiakban is - sétál tovább. - 163 éves vagyok, Hella. Ez az utolsó próbálkozásom, utána már reményem sincs - vonja meg vállát. Nem bánja, ha csalódnia kell, mert tudja, hogy már az utolsó utáni próbálkozásai vannak, így valóban elmondhatja, hogy mindent megtett.
- Tudom, hogy nem, de az mit sem számít - legyintget szabad kezével, amivel nem a nőét fogja. - Több is vagy. El tudom képzelni milyen lehet így felnőni, sok mindent láttam már. Nos... itt az ideje, kedves, hogy kitörj ebből. Légy más! A más mindig sokkal izgalmasabb - tárja szét karjait és pördül körbe nevetve. A világ csodálatos és olyan sok mindent rejteget magában az emberi kapcsolatokkal is. Kár lenne elszalasztani.
- Egy férfit bizony - fürkészi arcát. - Persze, hogy tudom. De míg nem lépsz túl a múlton, a jelened és a jövőd is sötét. Tegyünk egy próbát - vagy ne. A nő már előtte járt egy lépéssel. Szemöldöke emelkedik meg kérdőn, met ezekből az információkból nem sok mindenki tudna gazdálkodni, így ő is megvan lőve. Kezét megfogva húzza egy padhoz a nőt és ülteti le, majd foglal helyet mellette. - Meséld el - szólal meg őszinte, érdeklődő és kedves hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Fejét csóválja meg. - Ez nem a feladásról szól, hanem az elfogadásról. El kell fogadnom, hogy a fajommal együtt, amit szintén sikerült elfogadnom évek elteltével, az is együtt jár, hogy nem járhatok ki a napfényre - hangja nem lemondó vagy szomorú, egyszerű tényként közli az információkat. Valóban így látja. Elfogadta a vámpírlétet, de az azzal járó kellemetlenségek közül van egyetlen olyan, amit nem tudott - és ha most kell erről lemondania és elfogadnia, képes lesz rá. Nem azért, mert nincs más választása, hanem mert így helyes.
- Akkor a fekete legyen még feketébb - mosolyodik el szélesen. Elképzelni sem tudja, hogy egy mai aranyvérű család sarjának milyen élete lehet, milyen elvárásokkal állhatnak szemben, azonban nem is bánja. És ha még esélye is van kicsit kiszakítani ebből a nőt, akkor csak még inkább küzdeni szeretne érte. Ezért nem is rest leültetni a nőt, hogy mellételepedjen, majd kíváncsi tekintettel fészkelődjön, mégis milyen történet következik. Egyáltalán nem olyan, amire számít. Ajkai nyílnak el, kiegyenesedve pillant el a nőről, hallgatja a folytatást.
- Nem is sejtettem, hogy ilyesmin kellett keresztülmenned. Sajnálom - még ha tudja is, hogy a sajnálatával semmit nem ér a nő. - Elképzelni sem tudom mennyire nehéz lehet, csak azt ne feledd el, hogy nem leszel gyenge, mert érzelmeid vannak a másik nem iránt. Még ha azok viszonzatlanok is - sok ilyen volt, van és lesz is. Nem Hella az egyetlen, akinek nem viszonozták a szerelmét. - Az élet tele van lehetőségekkel, amikkel élnünk kell, különben mit fogunk mesélni évek múltán? - mosolyodik el. - Fokozatosan, de le kell bontanod a szíved köré emelt falakat, kedvesem. Máshogy nem lesz lehetőséged a boldogságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

A koromfekete ruha óvón öleli körbe kecses alakját, ahogy szinte már lebeg a föld fölött pár milliméterrel. Ugyanolyan színű hajkoronája szabadon jár s kel az éjszakai szélben, és bár minden ugyanolyannak tűnhet külső szemmel, mégis más. Gondolatai minduntalan visszatérnek a Bánságban töltött napokra, a történetekre, amiket Álmos megosztott vele. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy bármikor, mikor a férfi álomra hajtja a fejét, fizikai sérülésekkel térhet vissza onnan. Éppen előtte került szóba, mennyire elképzelhetetlennek tartja, hogy elveszítse, hiába készül rá már most, hogy egy nap eljön ennek az ideje, ha csak Álmos nem kéri meg arra, amire egy vámpír képes - készül rá. De így, hogy minden éjszaka megtörténhet, úgy érzi, fogytán az ideje.
Éppen fejét emeli a sötét felhőkkel takart égre. Szemeit hunyja le a mondatra, mosolya - ami mindig ajkain pihen, ha ő sétál mellette - kiszélesedik. Mégsem szólal meg. Vár, hátha még megosztana valamit, ami a rájuk telepedő, kellemes csendben eszébe ötlött.
- Mindegy miképpen - szólal meg végül, ujjait kulcsolja Álmos ujjai közé. - Nagyon örülök, hogy elszántad magad erre. Hogyhogy? - ő is sokszor elgondolkodott, hogy visszaül az iskolapadba és mindennapi diák lesz, hiába sokkal komplikáltabb esti képzéseket találni. Olyan sok minden érdekli, olyan sok mindenről tudni szeretne, mégsem mert még belevágni. Hátha az ő motivációja neki is ad egy kis bátorságot ahhoz, hogy belevágjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Édes - emeli kezeiket maga elé, hogy Álmos kézfejére csókoljon. - Pedig támogatnálak benne. Tiszteletben tartom a döntésed, hiszen így ugyanúgy láthatlak - mosolyodik el őszintén, de továbbra sem néz rá. Még mindig valahol a Bánságban van, de ezt semmiért nem osztaná meg a másikkal. Régen adatott meg neki, hogy bárkiért ennyire aggódott volna, és talán nem bűn bevallani, hogy ez most felfokozott is. Túl régen volt, hogy ne így legyen. Mert az idő előrehaladtával, Álmos talán nem - bár azt kötve hiszi -, de ő nagyon is észrevette a változásokat, amik bekövetkeztek első találkozásuk óta. Szíve mélyén örül ennek: nem csapja meg orrát azonnal az alkohol mámorító szaga, többször látja mosolyogni és hallja nevetni, mégis fél. Fél, hogy ez a változás odáig vezet, rá már nem lesz szüksége, de megértené. Így lenne rendjén.
Sötét gondolataiból ismét a számára olyan drága hang szedi ki. Csillanó tekintettel, érdeklődve, minden szaván csüngve hallgatja, míg aprót bólint végül. - Ha megtehetném, én vigyáznék rád - feleli halkan, őszinte mosollyal, és végre képes ránézni. - Jónak vélem az irányt - mondja végül, de még nem tartja megfelelőnek az időt, hogy megemlítse az öreget, akit évekkel ezelőtt ismert meg. A mosolya azonban nem tart ki sokáig. Fokozatosan olvad le arcáról, ahogy azzal párhuzamosan, lassítva, de meg is áll az utca közepén. A narancssárga fény törik meg sötét hajzuhatagán, bordó rúzstól vöröslő ajkai mást színt vesznek fel a fényeknek köszönhetően. Kérdőn néz rá.
- Emlékszem - és a mai napig tartja is a kérdést, azonban váratlanul éri. - Mit szeretnél mondani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Muszáj lesz megemberelni magát. Bármennyire nevethetnékje támad a szó használatától, akkor is meg kell tennie. Eddig is túlélte és túllendült az összes álmon, amiket átélt, kétli, hogy másképpen lenne most, hogy ő bekerült az életébe. Eszébe ötlött, hogy mennyivel egyszerűbb lenne talán a férfinak is, ha Lilla még mellette lenne. Ha tudná úgy támogatni, ahogy senki más.
Kicsit megkésve, de észreveszi Álmos gondolkodó arcát. Feje biccen oldalra, ennél jobban nem tudja kifejezni támogatását afelé, hogy ismét iskolapadba ült, és azt fogja csinálni, amit szeret - legalábbis majdnem. Mozduló kezére villan tekintete, amely végül a nyakán áll meg. Nem egyszer húzódott már el köztük csend, vagy telepedett rájuk, akár több, elnyújtott percre is, de ez most érezhetően más. Akaratlan hallja meg a gyorsabban zubogó vért, így az ő halott szíve is hatalmasat dobban. Most eresztik egymást szélnek vajon? A gondoltra mosolyodik el halványan, sötét tekintetében csillan megértés, de mikor elengedi a kezét, a szavak ragadnak benne: nem tudja elmondani, hogy megérti, hogy örül annak, amiért eddig támogathatta és mellette állt - megelőzi.
- Kezdek nagyon aggódni - jelenti ki határozottan. Nem zavarja meg a kiállásban, hogy Álmos nézi, most már tudni akarja, mi folyik itt. Talán az egész helyzetet félreértette végig. Talán nem az fog történni, aminek most kellene. Ami el van rendeltetve.
Hideg bőre rezzen a meleg érintés hatására. Tekintete sandít le a meleg kézre, amely olyan lágyan érinti, mint nagyon régen bárkié. Végül a melegség nem csak arcára koncentrálódik, hanem egész testére. Fülében erősödik a vér zubogás, a szív egyenletlen verése, ajkain ajkaival a vér íze soha nem csábította még ennyire. Megszeppenve távolodik el, fordít is hátat a másiknak, ahogy szemfogai nyomulnak ki ajkai közül. Az állati hangot sikerül kontrollálnia - egyetlen morranás hallatszik -, tenyerét simítja fél arcára, hogy eltakarja valódi mivoltját, mély levegőket véve igyekszik elnyomni magában a ragadozót.
Eddig nem volt probléma. A körülöttük lévő hangokra koncentrált, Álmoséra, a történésekre, de így, hogy hirtelen és nem saját akaratából került közel a férfihoz, sokkal nehezebb minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Ha tudná mik járnak a másik fejében - csak még inkább áldaná az eget, amiért nem használja ki a gondolatolvasás képességét. Eldobni magától a halandó életet, hogy vele legyen örökre? Felfoghatatlan, és olyan döntés, ami visszafordíthatatlan. Ekkora teherrel élni a mindennapjaikat egymás mellett, nem tudja képes lenne-e rá. Egyáltalán megfosztani Álmost az emberi lét csodálatos mivoltjától. Sokan ácsingóznak a halhatatlanságért, de mikor megkapják, csak akkor ér be a gondolat igazán, milyen meggondolatlanul cselekedtek.
Ajkai feszülnek szemfogai hatására, tekintete elsötétülve fürkészi az előtte elterülő utat. Csak és kizárólag Álmos vérének zubogását képes hallani, így csúszik tenyere szájára, hogy azt szorítsa. Semmiképpen sem bánthatja. Őt nem. Ha ismét embervért ízlel, még idő előtt, nem fog tudni leállni, és bár nem ölné meg, de biztosan maga mellett tartaná, hogy mindennap elláthassa a szükséges mennyiséggel. Ismét függő lenne.
Csakhogy az inger nem akar múlni. Óvatlan volt, és most...
Emberi szemnek felfoghatatlan gyorsasággal mozdul: így kerül Álmos elé, akinek már karját tartja el maguktól oldalasan, másik keze túr a hosszabb tincsek közé, annak érdekében, hogy fejét biccentesse oldalvást, hogy nyakához érintse ajkait, végül nyelvét. Lehunyja szemeit, a vér gyors folyását hallgatja, azzal párhuzamosan engedi le karjaikat, mély levegőt véve ereszti ki szemfogait ajkai mögül, amiknek éppen pillanatnyi idejük van felsérteni a bőrt, mielőtt szemei kipattannának és felfogná mit tesz. Felfogná kivel készüli megtenni.
A tincsek közül vállára simul a kéz, a másik elengedi őt, míg homloka érinti a vállát. - Menj, mielőtt bántalak - szólal meg rekedtes hangon, mintha nem is az övé lenne. A ragadozó benne folyton-folyvást felüti a fejét, nem vágyik másra, mint az előtte álló férfi vérére, míg ő önnönmagával, a természetével küzd, hogy ez véletlenül se történhessen meg.
Ne mindezek után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Mikor minden érzékszerve ennyire koncentrálódik valamire, az idő, mintha lelassulna. Lassan huhog a bagoly, a szél lassabban mozgatja a leveleket, amik még a fákon maradtak, a vére is lassabban halad. Hülyeségnek hangzik, mikor közel hozzá nem hall más, csak azt, még Álmos lélegzetvételei is elvesznek a semmibe.
Nem úgy a sajátja. Mikor karjai körbeölelik, egy pillanatra elfelejt létezni is, nemhogy levegőt venni a látszat kedvéért. Ösztönszerűen lép közelebb, hogy jobban érezhesse a férfit - elmosolyodik a helyzet ironikusságán. Ki tudja hányszor idősebb a másiknál, mégis elesett nőként bújna a karjaiba, ha most megtehetné.
- Ne szabadkozz - csóválja meg a fejét amennyire a helyzet engedi. Őszinte mosoly kerül ajkaira a hajába érkező csókra, míg szemeit is lehunyja. Különös érzés keríti hatalmába, amit egyelőre nem tud megfogalmazni.
Csak néz Álmos után, ahogy az olyan jól ismert alak, az ugyanolyan ismert lépésekkel egyre távolodik tőle. Nem kellennek másodpercek, és ő már a közeli erdő egy fáján guggol, majd helyezkedik el kényelmesebben. A törzsnek veti a hátát, fejét felfelé fordítva igyekszik átlátni a felhőkön és ahogy végre esni kezd, elmosolyodik. Soha nem örült a hideg cseppeknek a testén még ennyire, mint most: mintha lemosná róla az elmúlt percek történéseit. Mintha elfelejthetné bármikor, hogy majdnem bántotta a szívének egyik legkedvesebb embert.
Akaratlan nyúl ajkaihoz. Álmos... érzelmei vannak. Felé. Éppen felé. Kínjában nevet fel és az első napsugarakkal kísérve lép be az erdő mélyén levő faházba. Nem tudja mit tegyen.

/

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ugyan. A fekete is lehet sötétebb, ha elég ideig nézzük - feleli a körülményekhez képest vidáman. Elképzelni sem tudja milyen lehet a másiknak, hiszen őt alapból is azért tartották, még megannyi nőtársával együtt, hogy testi örömöket okozzon egy férfinek, de valahogy érzi, ez ennél sokkal mélyebb. Őt már elkerülik a férfiak ilyesfajta megnyilvánulásai, hiszen bármennyire is tartsák gyönyörűnek, nem elég bátrak, hogy odalépjenek hozzá egy kellemes kis csevejre. Már méterekről hallja, ahogy egy termetes férfi közeledik, így csendben marad barátnője következő mondatára. Elmosolyodik.
- Szép estét! Köszönjük, minden rendben, csak kiélvezzük az utolsó melegebb éjszakákat - válaszol a férfinak kedves hangnemben, egyáltalán nem fenyegetően, de tekintetével végig követi, ahogy elvonul. Amint hallótávolságon kívül kerül fordul ismét Hella felé. - De nem vagy a felesége. Édesem, minden jó lesz és minden jó is! Olyan sok mindent elértél az életben már! - nyúl ki a hasonlóan fehér kézért és szorít rá bátorítóan. Borzalmakon kellett átesnie a nőnek, szeretné, ha tudná, hogy támogatja, azonban fogalma sincs, mit mondhatna, ami valóban segít. Így inkább csak csendben, jelenlétével próbálja meg támogatását kifejezni a másik felé.
- Nem - csóválja meg a fejét. Az ég felé pillant. - De mi értelme a boldogságnak, ha nem teljes és igazi? Lehetsz boldog elzárkózott szívvel is, azonban akkor a körülötted lévő emberek, nem az igazi énedet látják - mosolyodik el halványan, majd pillant a nőre. - Odaadó vagy, bátor, okos és gyönyörű. Mi értelme ezt elfecsérelni falakkal a szíved körül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az erdő ilyen későn mindig csendes. Maga a nyugalom megtestesítője, éppen ezért szereti ilyenkor a legjobban. Amúgy sincs nagyon alkalma máskor az erdőt járni, de ez nem töri le a jókedvét, amit a kacsák hangoskodása tör meg. Éjszaka? Fejét kapja fel, gyorsakat szimatol a levegőbe, hátha megérez valami idegenséget, de a levegő nem jár, a ritka szellő az ellenkező irányból fúj.
Hangtalan közeledik, légies léptekkel követi a hangot, míg végre tud annyira koncentrálni, hogy egy férfit is párosítson minden mellé. Feje billen félre, kicsit előrébb dőlve lép még párat, majd torpan meg. Mi ez az orrfacsaró bűz? Reflexből emeli meg szoknyáját, ahogy átlép egy ágat, bár igazából mindegy -  a fehér szoknya alja már inkább barna, köszönhetően a nyirkos időjárásnak, az abból kifolyólag nedves talajnak.
Hallására koncentrál, szemeit hunyja le, így lesz biztos abban, hogy emberrel van dolga, aki éppen eszi. A vér áramlása az erekben soha nem hagyja cserben. Halvány mosollyal ajkain lépked felé, kezeit maga mögé téve, kíváncsian sétál közelebb és közelebb. Megemelkedett szemöldökkel figyeli pár másodpercig, ahogy az igen késői vacsoráját fogyasztja a férfi, majd nevet fel halkan és szemnek követhetetlen gyorsasággal terem mellette, hogy rongyzsebkendőjével törölje meg az illető szájának szélét.
- Valakik még úgyis képesek meghallani, ha suttog - suttog ő is kettejük közé, hiszen ahogy mindig, úgy most sem szentel figyelmet a személyestérnek, ahogy annak sem, hogy esetleg megijeszti. Késő bánat. A zsebkendőt gyűri ujjai közé végül, kezét ezzel egy időben húzza vissza, fekete tekintete az arcot fürkészi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Feje aprón billen félre, ajkai minimálisan nyílnak el a kérdést követően, ahogy visszahúzza zsebkendőt tartó kezét. Halványan mosolyodik el, a szél lebbenti meg fekete tincseit, meztelen talpa hangtalan csusszan kicsit a fadeszkákon.
- Nem rémlik, hogy lett volna szerencsénk egymáshoz - aprókat szippant a levegőből, de a férfi illata egyáltalán nem ismerős neki, valamint amúgy is elnyomja az étel szaga, amit éppen fogyaszt. Az itt lakó emberek meglepően óvatlanok tudnak lenni éjszakánkét. Bár ő még véletlenül sem jelent fenyegetést senkire, soha nem lehet tudni... és ilyenkor jut eszébe, hogy felnőtt, és igen képzett mágusokról beszél. Ilyenkor legszívesebben felnevetne a saját butaságán, de nem kellene megijeszteni az illetőt.
Még akkor sem, ha eddig igen könnyedén vette az akadályokat. Szemöldöke rebben meg végül, mosolyát kitartja. - Adelina - közli a nevét mindenféle gátlás nélkül, majd fordulva egyet huppan le a férfi szabad oldalára. Meztelen lábát lógatja lefelé, lábfejét előre feszítve ér bele nagylábujja a hideg vízbe. Ki kéne, hogy rázza a hideg, és valahol mélyen az inger is megvan erre talán, azonban semmi nem történik. Kellemes érzés. Feje biccen hátra, két oldalt maga mellett támaszkodik meg a deszkákon.
- Milyen gyönyörű - utal a csillagokra, mert ő önkényesen biztosít most társaságot a férfinak, aki éjnek évadján egyedül eszik és sörözik a csillagok alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Lábait lóbálva, fehér ruhájában, aminek az alja piszkolódott csupán el a nedves és sáros talajtól, fekete, vállára omló hajával, messziről biztosan úgy néz ki, mint egy eltévedt szellem, aki nem találja a helyét ebben a világban. És bár abban van valami, hogy a helyét sokáig nem találta meg, de ez a kis városka, minden képzeletét felülmúlta. És nem is szellem.
- Örvendek. Mondták már, hogy nagyon kellemes az illata, Marcell? - mert az erős ételszag ellenére is érzi a férfi természetes aromáját, ami körbelengi, még ha nehézkesen is. Különös. Ritkán érzett ilyet eddigi élete során, talán Hasannál először, majd Álmosnál. A férfi gondolatára kellemes mosoly terül el ajkain, ami a sötétségnek köszönhetően aligha látszik - de örömét jelzik kissé jobban megbillentett lábai. Fejét nem mozdítja a férfi egyetértésére, csak mosolya marad ajkain. A kérdésre lesz szélesebb az a mosoly, fejét minimálisan biccenti oldalra, hogy sötét tekintetét jártassa a férfi karizmatikus arcán.
- Nem. Néha hiányzik az érzés, de lássuk be, nélküle azért könnyebb meztelen lábbal mászkálni az éjszakában - kuncog fel halkan, tekintetét vezeti vissza az égre. Egy pillanatra felötlik benne, hogy valószínűleg zavarja a férfit, talán az én-időben, de úgy van vele, amíg nem kéri vissza azt az időt tőle, addig boldogíthatják egymást. Ritkán adatik meg, hogy éjnek évadján tud találkozni új arcokkal, így szereti megragadni a lehetőségeket, amik elé hullanak.