Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Édesanyja sosem korlátozta a szabadságát. Olympia mindig úgy bánt a fiával, ahogy szerette volna, hogy vele bánjon; tisztelettel és bizalommal. Boldizsár egyszer sem hazudott még a szüleinek és titkai sem voltak előttük. Ha gyötörte valami vagy kétségei támadtak, mindig megosztotta azokat édesanyjával, aki kedves mosollyal fűszerezve bölcs tanácsokkal látta el. Az, hogy ezeket megfogadta-e vagy sem, már egyedül rajta állt. Valószínűleg ennek a kölcsönös bizalomnak köszönhette azt is, hogy Olympia közbenjárásával hét közben is látogathatta Bogolyfalvát. Bagollyal küldött levelet az igazgató úr részére, amiben részletesen leírta, hogy felelősséget vállal fiáért, akkor is, ha a városban tartózkodik. Boldizsár sosem élt vissza a kapott engedménnyel. Minden óráját tisztességesen látogatta, jegyeire sem érkezhetett panasz, illetve jóval a kijárási tilalom előtt visszatért a hálókörletébe, miután lejelentkezett házvezetőjénél.
Alig várta, hogy vége legyen az óráknak. Izgatottan ficergett a széken és nehezére esett az odafigyelés, ám még így is minden feltett kérdésre pontos választ tudott adni. Ám ahogy az utolsó óra végét jelző csengő felharsant, elsőként távozott a teremből, hogy a szobájában hátrahagyva a könyveit, azonnal a kijárat felé vegye az irányt.
Némán, a folyosó fala mellett, a tekinteteket kerülve robbant ki a kastélyból, hogy egy árnyékos kiszögellésben végre felöltse azt a formáját, amit sokkal jobban szeretett. Épp csak végigsimított a nyakában lógó amuletten, mikor teste összezsugorodott és dús fehér bunda rejtette el vézna alakját. Apró, nyurga, hófehér testecske, épp csak farka vége feketéllett, mintha tintába mártotta volna. Hátsó lábaira állva, fekete gomb szemeivel körbekémlelt, majd elrejtőzve a nagy fűben nekiiramodott. Hosszú volt az út a rövid lábakon, ám mégis sokkal szívesebben tette meg így a város felé vezető utat. A kapun kiérve halk, boldog makogásba kezdett és a fák között, cikk-cakkban rótta a centimétereket, amiket meglepő gyorsasággal hagyott maga mögött.
Az Előkészítő udvarán állt csak meg. Rossz emlékektől terhes hely, ám most mégis kíváncsian szemlélődött. Felegyenesedve a vörös lánykát kereste, akinek olyan furcsa akcentusa van, mellé hatalmas igazságérzete. Talán két napja volt, hogy át akart vágni itt és meghallotta felháborodott beszédét, mikor leteremtette egyik társát, aki csak letépett egy levelet a fáról. Még alig pár centire a földtől is meg tudta állapítani, hogy mennyire apró, mégis mekkora hanggal és akarattal áldotta meg az élet. Nem tudta megmondani, hogy miért, de közelebbről meg szerette volna nézni magának. Végül döntött: a fa felé futott, farka söpörte maga után a földet, karmai halkan pattogtak a kövezeten. A göcsörtös, öreg törzs szűkös odvába fúrta be magát és várt. Valami azt súgta neki, hogy nem kell sokat várnia, hogy felbukkanjon a kis vörös. Édesanyja mindig azt tanította neki, hogy hallgasson a megérzéseire. És Boldizsár így is tett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az édesanyja nagyon türelmes ember volt és Boldizsár nagyon is hasonlítani szeretne rá, így az odúba bevackalódva, a karmaival kapaszkodva hajtotta apró fejét a fának. Orra folyamatosan mozgott, az új szagokat befogadva, elemezve őket. Végül, alig talán negyed órával később mozgásra lett figyelmes. A fa halkan susogott a lány pöttöm súlya alatt, Boldizsár apró hermelintestén pedig izgatott borzongás futott végig. Kicsit kintebb dugta a fejét, nyakát nyújtogatta lefelé, hogy lássa a lányka útját felfelé. Valami megmagyarázhatatlan vonzotta felé, ám Boldizsár épp türelmet gyakorolt, így várt. Nézte a közeledő alakot, a gubancos vörös tincseket és a maszatos bőrt. Ha tudott volna, mosoly jelent volna meg apró pofáján, ahogy saját húga jutott eszébe. A lányka alig egy-két évvel lehet csak idősebb Artemisnél.
Ahogy elhelyezkedett az ágon, Boldizsár visszahúzta fejecskéjét az odúba, ám karma megcsúszott, így hangosabban végigkaristolta a fát. Halkan makogott, majd a lányka hangjára lassan ismét kikukucskált búvóhelyéről. Beleszimatolt a levegőbe, orrát egyből megcsapta a magvak illata. Óvatoskodva, kissé púpozott háttal kimászott az odújából és gombszemét a lénykén tartva közeledett hozzá. Orrával megbökte az ujjbegyeit, majd a tenyerét és enni kezdett. Hermelin alakban amúgy is szereti az emberek közelségét, szereti a mosolyt az arcukon, a kedves bókokat, amivel illetik őt, a játékos simogatásaikat. A lánynak azonban semmi ilyesmire nem volt szüksége, hogy minden bizalmát tálcán kínálja neki. Édesanyja biztosan büszke lenne most rá, hogy hallgat az ösztöneire.
Pár falat után közelebb ugrál a lánykához. Makogva szagolgatja, böködi az orrával, majd huppan a lányka ölébe, befészkelve magát oda. Gombszemeit az arcára vezeti, oldalra biccentett fejjel nézi a foltokat, majd szaglászva kúszik a vérző térdéhez. Tudja, hogy le kéne fertőtleníteni, letörölni a száradt vért és bekötni a sebet, az édesanyja megmutatta, hogyan kell. De mégis mit tehetne így, aprócska hermelinként? Jobb híján panaszos makogásba kezd, hátha észreveszi a lányka a saját sebét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Boldizsár már a múltkor is érezte ezt, mikor még csak távolról figyelte az élénkvörös hajzuhatagot és visszhangozva hallotta a lány nevetését, majd rendre intő, éles szavait. Érezte, hogy a lányka biztonságot és szeretetet áraszt, még akkor is, mikor felfújt, piros arccal hirdeti a maga igazságát. Fiatal, fiatalabb Boldizsárnál, de a bátorsága még a felnőttekét is lekörözi. Kivéve az édesanyjáét. Az édesanyja a legbátrabb és a legszeretteljesebb ember a világon. Kár, hogy Boldizsár nem lett bátor.
Ha bátor lenne, talán nem csak apró fejét fordítaná az előkészítő épülete felé. Ha bátor lenne, akkor visszaváltozna emberfiúvá és megmondaná Eriknek, hogy ne bántsa a vörös hajú lánykát. A kis erdőelveit. Boldizsár nem érti a lányka minden szavát, de elnézve a bosszús arcocskát és véres térdét, sajnos pontosan ki tudja következtetni, hogy mi történhetett. Mikor még ide járt, neki is volt egy Erike, aki elpitiszkálta. Mert kisebb volt és gyengébb, mint ő. Mert lányosabb a hangja és lányos a hangja. Az édesanyja szerint Boldizsár egy igen szép és nemes fiú és olyankor neki el is hiszi. Ám a világ egészen másképp vélekedik róla. Egyedül Artemis néz rá ugyanúgy. Mellette mindig férfinak érzi magát.
Makogva bújik a lányka kezéhez, apró fejecskéjével dörzsöli a puha bőrt. Igaz, csak hermelin alakban van jelen, így szavakkal nem tudja bátorítani a lánykát, de mindent meg fog tenni, hogy jobb kedvre derítse őt. Az édesanyja is ezt várná most ezt tőle és ő most is büszkévé fogja őt tenni.
Apró gombszemeit a lánykára emeli és boldogan makkan egyet. Pán. Sosem próbálta még senki elnevezni a hermelin alakját. Mindig csak egy kis névtelen szőrgombócként szaladgált, pár percre boldog mosolyt csalva az emberek arcára. Ha valamit elnevezel, akkor felelősséget is vállalsz érte. Az édesanyja mindig ezt mondja és ha ő mondja, akkor úgy is van. A lányka nem csak pár perces mosolyforrásként tekint rá. Hanem létező apró lényként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Boldizsár péntekenként még korábban kel, mint a hét többi napján szokott, hogy legyen ideje beadandót írni vagy épp a következő hétre tanulni. Ezen a napon az órákon is még jobban figyel, mint amúgy szokott, hogy ne vegyen el időt a hétvégén a tanulás, amit a családjával tölthet. Az utolsó óra végén izgatottan pakol össze, majd gyors léptekkel - és véletlenül sem futva, mert az ellenkezik a házirenddel - hagyja maga mögött a folyosók kusza halmazát és felmarkolva a hazamenős táskáját, már ki is robbanjon a kastély ajtaján. Mosolya és a körülötte megjelenő gödröcskék üdvözlik a Napot, a lába alatt zsengén roppanó fűszálakat. Hirtelen késztetést érez arra, hogy futásnak eredjen, egészen Bogolyfalváig, egészen a térig, addig a bizonyos padig, ám tisztában van vele, hogy két lábon félútig se jutna, már kifogyna belőle a szusz, négy lábon pedig nem tudná vonszolni a táskáját maga után. Boldizsár pedig megfontolt és előrelátó fiú, pont, ahogy édesanyja tanította neki.
Ujjai táskájának pántjait markolják, minden lépte apró dobbanással viszi egyre közelebb és közelebb húgához. Látatlanul is tisztánban van vele, hogy Artemis ott, a padon ücsörögve is fényesebben ragyog, mint a Nap. Ezen a héten is sokat volt a könyvtárban és olvasott legendákat és bizonyítékokkal alátámasztott történelmet, hogy a lánykát most is elvarázsolhassa meséivel. Szívének legékesebb csücskét, talán az egyetlent, aki számára Boldizsár férfi lehet, saját kis meséjük védelmezője.
A térre érve Boldizsár erősen szuszog, ám ahogy kiszúrja a sötétszőke kobakot, minden fáradtság tovaröppen vézna testéből. Artemis mögé lép, feje búbjára nyom egy puszit, majd a padot megkerülve lép elé.
- Nahát, te megint nőttél! - állapítja meg ámélkodva, ahogy az egyre kisbb hézagot figyeli a lány tappacsai és a föld között.
- Kész vagy? Vagy maradjunk itt, míg a gondolatod végére érsz? - kérdi kedvesen. Látja ám a két szemöldöke között redőzött bőrt, ami csakis azt jelenti, hogy húga igen mély elmélkedésben volt. Édesanyjuk mindig a türelemre tanította őket és ezzel bizony egymást is meg kell tisztelniük. Boldizsár pedig szívesen adózik a türelemnek, amíg Artemis-szel ücsöröghet csendesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Boldizsár nevetése mintha az egész téren visszhangot verne. Nagyon szereti az iskolában töltött hétköznapokat, a könyvtár áporodott illatát, a tanárok bölcsességeit, ám semmi sem ér fel azzal, mikor péntekenként végre átölelheti húgát. Azt az örökké életvidám, eszes és gyönyörű kislányt, aki bizony már nem is olyan kicsi. Ahogy szorosan magához öleli, bizony érzi a nyakában lógó amulett kemény érintését és Artemis iránti büszkesége még tovább nő. Egy erős, fiatal hölggyé érett. Egy pillanatra elfogja Boldizsárt még a félelem is, hogy lassan túl nagy is lesz már az ő meséihez. Őszintén reméli, hogy az a pillanat sosem érkezik majd el.
Ám ahogy a csillogó szemek az ő kékjeibe bámulnak, minden kétsége és riadalma egy pillanat alatt tova is száll. Ajkain őszinte mosoly terül el és lágyan végigsimít húga rövidre vágott haján.
- Biztos tudnak várni addig? - kérdi kedvesen. Tudja, hogy Artemis bizony igen fontos pozíciót tölt be az előkészítősök körében. Párszor látta is már a távolban, egy csapatnyi gyerek körében, mikor ő maga Pánként került-fordult az iskola udvarában. Olyan elfoglalt volt, hogy észre se vette bátyja hófehér bundáját a vörös lányka kezei között.
- Nézzük csak... tudok? - tanakodik hangosan, amint átkarolja húga vállát és elindul vele. - Mondd csak, mennyit tudsz a sárkányokról? - kérdi, miközben próbál komoly arccal nézni testvérére, ám mosolya minduntalan ott bújkál ajka szegletében.
- Úgy látom van még időnk bőven. Mit szólnál ahhoz, ha egy fagyi mellett folytatnánk? - kérdi. Szíve szerint rohanna haza, hogy szabadon, négy mancson rohangálhassanak a kertben és édesanyjuk főztje várja őket utána. Ám sajnos se az időt, se a vonat menetrendjét nem tudja befolyásolni. A türelem pedig fagylalttal kiegészülve még jobban viselhető.