Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A lány ujjai váratlanul gyorsan mozdulnak és kúsznak az ajkaira, belefojtva a szavait. Megrökönyödve rezzen össze, hagyja, hogy a lány közelebb hajoljon hozzá és a beszélgetések moraján át a fülébe suttogja esdeklő szavait. Csodálkozva vonja össze a szemöldökét kissé, ez a tekintet találkozik a lányéval, ahogy az elhúzódik tőle, bár ő a lélegzetének bizsergető melegségét tovább érzi a saját bőrén.
Nem tudhatja meg senki - bár van egy csöndes gyanúja, eleve mindenki tisztában van a formálódó botránnyal az asztalnál, így elsőre nem érti a lány szavait és riadt tekintetét. Végül azonban csak beleegyezőleg biccent egy aprót: ő tartani fogja a száját Adéllal és a volt tanárával kapcsolatban. Ennyit tud ugyanis és semmi mást, ám számára ez bőven elég magyarázat hozzá, hogy beigazolni érezze a gyanúját és ne is sejtsen többet.
Az ujja tétován matat a pohár nyakán tovább, Adél keze pedig az álla alá téved. Ő bizalmatlanul fogadja a gesztust és zsibbadtan állja a lány fürkésző tekintetét pár pillanatig, mielőtt a fejét megrázva szabaddá küzdené magát. A mozdulattól a kép a szeme sarkában cseppet imbolyog, de a beszéde és viselkedése egyelőre tiszta, legfeljebb az érezheti a megtorpanásokat, aki nagyon közelről figyeli őt.
   -  Én? Nincs semmi bajom. Nem fogok itt aludni. - közelebb húzza a poharat és iszik bele, végül ő az, aki a másik kezével elengedi a lányét. Zavarja ez a közelség; pontosabban azok a gondolatok, amik az érintésétől felébrednek benne. Nem kérdés, hogy akarja őt, hiszen ki ne tenné - A gyűrűt visszaadom vacsora után, rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nehezére esik követnie az idő múlását. Belemerül a beszélgetésbe, az egymást követő fogásokba, a díszekbe, az asztalokon vibráló gyertyákba, Adél nevetésébe, ahányszor felé pillant. Hamarosan pedig minden sokkal könnyebb, szórakoztatóbb és homályosabb lesz. A pohara pedig sosem üres sokáig.

   -  Ne, ne... na jó...
A jókora, antik könyvespolc mellett nem messze állva, végül egy beleegyező és csöppet kába vigyorral nyugtázza, hogy a pohara rummal telik meg. Kissé megemeli a nő felé azt, a poharaik csilingelve összekoccannak, a mozdulattól az övének egy pár cseppje a kézfejére löttyen. Szórakozottan rázogatja meg a kezét, majd süllyeszti a zsebébe - eztán azonban összevont szemöldökkel pillant le és húzza ki azt onnan. A zöld köves gyűrű csillog még mindig rumtól nedves ujjai között. Ah, persze.
   -  Bocsáss meg egy pillanatra - dünnyögi Magda felé, szavaiból már bántón cseng ki az erős akcentusa. Anélkül lép el a nőtől, hogy megvárná annak válaszát, bár a vacsora óta közvetlenül nem szólt a lányhoz, nem rég a kandalló felé pillantva kiszúrta annak árnyékokkal megfestett, sápadt arcát.
És lám, ott ül elmélázva a szőnyegen, a tekergő tűzbe mered, szótlan és csodaszép, mint ahogy legelőször találkozott vele. A rummal az egyikben gyűrűvel a másik tenyerében lép hozzá közelebb, óvatosan érinti meg a vállát, hogy az fölnézhessen rá.
   -  Ez a tiéd. Kérlek, ne hagyd el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adél fölpillant rá majd föláll, ő ezalatt az idő alatt üríti ki a poharát. Úgy két-három itallal ezelőtt érezte már, hogy hibát vétett ezzel, amikor a falak először moccantak meg a látóterében, ő pedig legelőször nyúlt a pohár mellé. Feszengését azonban nyomtalanul kioltotta az alkohol, a hangulata pedig kellemesen zsibbadttá vált. Magasan funkcionáló alkoholistaként pedig ismét alkalmazta a logikát: ha ennyi rumtól ennyire jól érzi magát, még többtől ez csakis fokozódhat.
A poharat az ujjaival a szája körül tartva ereszti le az oldala mellé, a rum édes-kesernyés ízével a szájában pillant le összekulcsolódó kezeikre. Mennyire vicces, állapítja meg, alig egy hónapon túl a felesége lesz a lány, mégis ez az érintés a legközelebbi és legintimebb, ami köztük történt. Egy pillanatra egy ismeretlen, lefüggönyözött szoba képe dereng fel előtte, egy fenyegetően vörös takaróval fedett franciaágy, egy meztelen test, amit legelőször a nászéjszakán lát. Egy groteszk lidércnyomás.
   -  Anyám egy nyakláncon hordta.
A semmiből jut eszébe, ködös arckifejezése félmosolyra húzódik. Hagyja, hogy a lány keze kicsússzon az övéből, de ő sem lép hátrébb.
Miért. Nem kell kimondania, érzi a mondat végén elharapott kérdést. Az őszinte válasza egyszerű lenne: mert így a helyes. Nem szeretlek téged, még csak nem is kedvellek, de semmiképp sem ismerlek. Nem akarom, hogy a feleségem legyél. De ez a dolgunk. Ha pedig ezzel visszakapom az életem egy részét, akkor az oltár elé rángatlak, ha kell.
   -  Semmi baj, Cielito, remek kapitánya leszek ennek a süllyedő hajónak - állva megtántorodik cseppet - És megismerni lesz elég időd. Holtomiglan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokat nem vesz észre abból, ahogy hamarosan ketten maradnak a kandalló által félhomályosra világított, langyos szobában. Ahogy azt sem tudja, hány óra lehet - talán elmúlt kilenc, legutoljára mintha annyit ütött volna a míves falióra, de, hogy ez mennyivel korábban volt, arra már nem emlékszik. Ma még vissza kell utaznia Bogolyfalvára, erre újra és újra külön emlékezteti magát, de egyelőre minden annyira... kellemes.
A kandalló ebből a távolságból is olyan hívogatóan melengeti őt, a vacsora közbeni beszélgetések zaját még a fülében hangja visszhangozni, a rum, whisky és bor pedig kellemesen zsibbasztja az ujjvégeit. Még mindig érzi azt is, ahol a lány a tenyerét érintette. Forró és hívogató. Meg sem próbálja tagadni, hogy fizikailag mennyire vonzza őt, az a mocskos kisvélavére és ahogy ezzel a félmosollyal felpillant rá. Az a fehér bőr. A torkában a vérének lüktetése.  
   -  Ja... persze...
Kapitány. Furcsa, hogy erről beszélnek most, hiszen ez a Júliával való belső marakodásuk része a cím. Leereszkedik a szőnyegre ő is, nem egészen a lány mellé, de nem túl távol, a poharat elhajolva a szőnyeg szélére teszik, aztán támaszkodik maga mögött a karjaira. Az egyik lábát kinyújtva, másikat behajlítva néz bele a kandalló tüzébe, hagyja, hogy a fények egészen elvakítsák őt.
   -  A lány, akivel találkoztál, nem a barátnőm. Szerettem volna, hogy az legyen, de tudod, ő egy ilyen kurva szabad madár... és nagyon fiatal. Annyira, mint te - megdörzsöli az állcsúcsát, majd visszatámaszkodik a szőnyegre - Különben neki adtam oda a gyűrűt először. De nem kellett neki. De nem is működött volna, legjobb esetben is félvér. Szóval...
Felhúzza, majd leejti a vállait. A tűzről a lányra fordítja alkoholtól ködös, de érdeklődő tekintetét, bár az arca helyett a táncoló lángokat látja tovább.
   -  Mesélj erről a tanárról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

És tényleg nem vesz észre semmit a lány arcának rándulásából vagy abból, ahogy a szeme csalódottan megrebben. Ő csak a tüzet nézi megbabonázva, hosszúakat pislogva bele. Az ujjai belemarkolnak a mély, puha szőnyeg száljaiba. Ha most hátradőlne itt, el tudna aludni a ropogás és a lány beszédének hangjára.
Mert Adél beszél hozzá. Csöndesen és hosszan, ő figyeli a szavait, és bár arca nem tükröz semmi különösebbet, elraktározza őket. A tekintete valahol a felénél szakad el a parázstól és fordul a lány felé. Beharapja az ajkát, míg elgondolkodva hallgatja őt, a fantáziája azonban messze jár. Egy vén, kiéhezett tanár, aki nem tudja, hol a határ, egy tapasztalatlan lánnyal szemben, aki már majdnem éhezik rá, hogy kihasználják őt. Egy meggyalázott test, tiltott tettek a koszos iskolai szertárban, bűbájjal eltüntetett harapásnyomok. Ő is volt iskolás - bár nem tanárral, hanem a diáktársaival, de ugyanezen a tapasztalatszerzésen esett át. Ez pedig mocskos volt, szemérmetlen, sokszor megbánt, fájdalmas, kínos és nagyszerű.
Pont az ellenkezője annak, mint amit eddig Adélről gondolt. Talán mégsem annyira unalmas és bántóan tiszta ez a lány?
   -  Azt mondod? - a lány föltérdel vele szemben, ő nem mozdul meg, csak szórakozott, cinkos vigyor húzódik a szája szélére. Oldalra dönti a fejét - Ezt fejtsd ki, most kíváncsivá tettél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mint az elégedett macskafélék, hunyja lejjebb a szemeit, határozottan élvezi ezt a kényelmes, könnyed játszadozást. Sosem esett nehezére a súlytalan flört, bárkiről legyen szó, és most sem érzi ezt sokkal többnek. A rumtól kótyagos fejjel sem a szavain, a tettein, de a tekintetén sincs szűrő, a fantáziája pedig szintén lefüggönyözött szobákban kalandozik már, ahol csak az előtte imbolygó, sápadt test váltott alakot. A tekintete a lány torkáról a szemeire kúsznak, amik nem zöldnek, hanem sötétbarnának tűnnek a tűz narancssárga fényénél.
Nemsokára úgyis a tied lesz mindez.
Adél érintése a csuklóján nem érinti váratlanul, az azonban, hogy felemeli a kezét, igen. A másik könyöke megroggyan kissé, ő megszédülve löki el magát a szőnyeg szálaitól, hogy előrébb dőlve levegye a súlyát a karjáról. ELólőször cseppet értetlenül, de érdeklődve nézi Adél mozdulatát: a keze a fehér bőrre siklik, a pánt, majd a ruha alá.
Csak vedd el, ami neked jár.
A tenyere a csípőjére vándorol, a felbontott cipzár vonalán végigsimítva a bőrt, erőlködés nélkül húzza az ölébe a lányt. Az arca és alakja egészen mély árnyékba borul előtte így, nem látja, csak érzi őt; ujjai ismét végigbotladoznak az oldala mentén, a nyakán, egészen az arcéléig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nehezére esne követni az eseményeket, ha egyáltalán megpróbálkozna ezzel. Adél árnyakba boruló arcát látja maga előtt, a hosszú haját, ahogy az a vállaira hullik, az ajkait, de semmi mást. A tenyere térképezi fel a lány bőrét, a gerince vonalát, ahol a teste már megszabadult a szövettől, majd csúszik lejjebb a csípője mentén a combjára. A csók meglepően agresszív, jóval követelőzőbb, mint amire a lánytól számított, ő belevigyorodik, de belemegy a játékába. Az ujjai a combja bőrébe markolnak, majd csúsznak feljebb a ruha alatt.
Az agya azonban zsibbad, a mozdulatokban pedig megbújik egy felismerhető, türelmetlen vehemencia - és mégis, óhatatlanul beleszédül, ahányszor kinyitja a szemét. A csók rumízű. Ő pedig...
Ő pedig mélységesen részeg.
A mozdulata megáll, eltávolodik a lánytól, bár a keze ugyanúgy a combján marad, óhatatlan közelségben a teste forróságához. Fölsandít rá, zavarodott félmosollyal.
   -  Bocs. Can't. Én nagyon... be vagyok baszva azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ha Maeve terve az volt, hogy kibillentse az egyensúlyából és elfeledtesse vele a megfoghatatlan gyanakvását a varázstalanság említésével, sikerrel járt. Ha volt is kétsége - amire ő is nehezen tapintana rá, hiszen csak egy agyszirtben megbúvó, viszkető balsejtelem volt -, azt maga mögött hagyja azzal, hogy a nőnek nincs pálcája. Ezáltal pedig teljesen ártalmatlan. Arra a tényre már nem tér ki külön, hogy kettejük közül ő az, aki fintorogva markolássza a bordáit épp és épp hogy nem hányja össze magát az érzéstől, ami akkor járja át, ha megpróbálja megmozdítani a lábujjait.
Ő is követi a nő tekintetét végig a szobán. Amellett, hogy a lakása meglehetősen rendetlen és puritán berendezett, William szereti és értékeli a kényelmet. A szatént, a szantálfa illatát - utóbbit a bájitalkészítés nyomán azonosít be, benne pedig egy távol-keleti prostituált képét ébreszti fel -, a kifinomult színeket. Most először más okból kezdi kényelmetlenül érezni magát, ő ugyanis Maeve erőfeszítése ellenére határozottan koszos ebben a közegben. Lehet, hogy csak ő érzi így persze.
   -  Senkit. Vagyis. Nem tudom.
Ha a tárcája nála lenne, abban egy muglik számára Burger King- kuponnak tűnő kártyán a veszély esetén értesítendő személyként a pártfogó tisztjét jelölték meg. Ő azonban, ha teheti inkább kihagyná az aurort ebből a kínos szituációból. Minden oka meglenne a parancsnokságra menni, elvégre megtámadták, az ébredése utáni percekben pedig ez is volt a terve. Azóta azonban az agyműködésével együtt a saját büszkesége is észhez tért: komolyan azt akarod, hogy mindenki tudja, majdnem agyonvert egy hajléktalan?
   -  Emma. Mármint - összeszorítja a szemét, mintha a vezetéknevét keresné - Reményi Emma. A környéken lakik. Egy barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy kimondja a nevet, nyomban meg is gondolja magát, pillanatokkal később pedig ez a bizonytalanság ki is ül az arcára. Emma... bizton szüksége van az anyáskodására most? Kedveli a nőt, a Zengőben töltött évei alatt részben neki köszönhette, hogy megőrizte az ép eszét, azonban a dinamika gyökeresen megváltozott köztük abban a pillanatban, hogy ismét szabadlábra került. Ahogy nem szorult közvetlenül a nő segítségére, úgy kerültek fokozatosan távolabb, őt pedig, ha nem is bosszantja, de az utóbbi időben egyre inkább zavarja a nő aggódása. Amíg a rácsok mögött ült, sokkal könnyebben simult bele a kényszerűen szubmisszív szerepbe. Idekinn már nehezebben fogadja el, ha egy nő dirigál neki.
   -  Mint a mellékelt ábra mutatja, nem mondanám magam igazán harcosnak. - fintorog egy aprót, a jobb kezével a szájához nyúl és megérinti az egyik szemfogát. Az érezhetően megmoccan az ujja alatt, ő pedig, mintha áram ütötte volna, rándul össze az érzésre.
   -  Meggondoltam magam - motyogja könnybe lábadt szemmel, óvatosan és különben teljesen feleslegesen a nyelvével piszkálgatja tovább a pontot, úgysem tudja megállni - Nem kell senki. Összeszedem magam mindjárt és megyek is. Kutya bajom. Se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az anyáskodással nem lenne problémája... bár nem tudhatja, sosem volt részese igazán. Szerették, de az édesapján kívül más nem babusgatta, ő is csak addig, amíg meg nem érkeztek az életébe a kis korcsok. Ő túl nagy, túl jelentéktelen és túl csöndes lett mellettük, a gyermekkorából megmaradt, ködös és erősen részrehajló emlékei szerint legalább is. Később a nagyapja vette magához, aki a maga módján tényleg őszintén szerette az unokáját, de pontosan úgy, a maga módján.
Majd a semmiből megjelent Maeve. A vörösen hullámzó hajával. Azzal, ahogy ismét közelebb lép hozzá, majd a homlokára simít. Furcsa ez az érintés. Mert a nő határozottan vonzó - még annak ellenére is, hogy idősebb annál, mint amihez szokott -, benne mégsem ébred fel a feszengő vágyat a közelsége. Bizonyára az, hogy minden ragja fáj, a feje szédül, a testét pedig ütemesen el-elfogja a lázas reszketés, segít rajta, hogy ne igazán forduljon meg a fejében semmi olyasmi, ami egy átlagos kedden már rég a gondolatait feszítené.
Behunyja a szemét, amíg a homlokát megtörlik, az arca elsimul, egyszerre rémesen kellemes és tűnik abszurdul helytelennek ez az egész. Majd az érzés, ahogy jött, hagyja is elillanni.
   -  Szerintem csak egy részeg fasz. Nem fog visszajönni - magát is meglepő magabiztossággal állítja ezt, hiszen látja azt a félő csillanást. Tisztázzuk: William se nem ostoba, sem pedig hős. Ha ismét meglátná az alakot, rá senki se számítson, a tulajdon anyjáért nem állna ki. Emiatt az a törekvés, hogy Yezebel védelmező ösztönt ébresszen benne, minimálisan, de félremegy.
   -  Akkor még egyszer. Köszönöm. - ez teljesen őszinte, fizikai állapotát pedig lefesti, hogy nem is akadékoskodik tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

William nem ékkőként kezdte az életét. Az anyja terhességének hírét nem követte örömünnep, pezsgőbontás, sem egyéb más szirupos ás bárgyú Bridgeton-marhaság. Ha az apja nem erősködik, ha anyja pedig nem a tizenhat évesek lázadását éli, ugyanoda került volna, mint a többi házasságon kívül fogant fattyú: a lefolyóba. Ahhoz pedig elég időt töltött pánikban esdeklő, megesett és a hibájukat elfedni vágyó aranyvérű nők társaságában, hogy sejtse, ezzel az életúttal nincs egyedül.
A sorsnak tényleg perverz humora van, állapítja meg, míg oldalra pillant a lányra. Az embrió. Utoljára négy nappal korábban beszéltek, így az Adélban növekvő kis korcs sorsáról azóta nem váltottak szót. Akkor marad, hogy megszülöm, ezt mondta Adél legutóbb, de azzal kapcsolatban, hogy neki egyáltalán szán-e szerepet benne, már nem tértek ki. Pedig ha úgy tervezi, megtartja és felneveli, William pedig kénytelenül apává válik, ezt a beszélgetést a lehető leghamarabb meg kell ejteniük. Más helyzetben ezen a ponton kezdenék beavatni a családot és a barátokat, csak idő kérdése, míg a ruhák sem lesznek elegek ahhoz, hogy eltakarják az állapotot.
   -  ... én csak azt mondom, ma este megnézhetnénk a házat. Utána akár át is jöhetnél.
A magas asztal mellett állva az olivabogyó jobbra-balra gurulgat az üres pohara alján, ahogy billegteti a kezében. Belesimul a társaságba, ez nem esik nehezére, az abroszra könyökölve nem látszik rajta feszengés. Pedig a szabad délutánját szívesebben töltené bárhol máshol, például a menyasszonyával kettesben, akinek látja a riasztó sápadtságát, de nem volt alkalma félrehívni, hogy őszintén megkérdezze az okát. Adél ettől függetlenül ragyog, mint mindig, ő engedékenyen marad az árnyékában, csak követi a vezetését.
Felemeli a fejét, a szeme a lányról a gyár tömegből kiváló férfi felé siklik. Please, go away. Please, go away. Please, go away. Kiegyenesedik, a martinis poharat az asztalon hagyja, az arcára diplomatikus mosolyt ölt, úgy nyújt kezet.
Én pedig ehhez nem vagyok eléggé bebaszva.
   -  Nem hiszem, hogy ismersz. Nem rég élek az országban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az agresszív ellenszenv, amit a menyasszonyával szemben érez négyszemközt, az efféle társasági eseményeken úgy vált már-már csodálattal fűszerezett hálába. Az apjáról élő emlékeinek köszönhetően ő is könnyen elvegyül, azonban ez meg sem közelíti azt a művészire csiszolt társasági simulást, amit Adél kettejük nevében bemutat. A nyomában maradva őszintén lenyűgözi, hogy mindenkiről tudni vél egyet s mást, és lám, a határozott kézfogással együtt most is információt kap. Herceg.
Nem felel, csak a szemöldökét vonja össze kétkedő, diplomatikus félmosollyal. Bár a börtönben a különleges kiváltságai egyike volt az újságolvasás, nem rémlik neki, hogy Magyarország a szülőhazájához hasonlóan monarchia lenne. Végül azonban, ahogy Adél belékarol, ő úgy rázza le magáról ezt az információt. Ellentétes keze ujjait rákulcsolja a lányéra, érzi a zöld köves gyűrű hűvösségét.
   -  Inkább kutató. Sajnos én nem örököltem a színházi vénát - egészíti ki Adél bemutatását, ami minden alkalommal feszengéssel tölti el. A három év, amit börtönben töltött, épp elég volt hozzá, hogy a társasági élet továbblépjen az ítéletével kapcsolatos, kérészéletű botrányon, így aki nem mozog igazán gyógyítói körökben, valószínűleg nem emlékszik a nevére. Ő pedig minden esetben felismeri, ki az, aki igen: azok a rándulások a szájszélben, a tapintatos pillantások a csuklójára annyira egyértelművé teszik.
Ilyesmit most nem lát, Kornél arca derűs mosolyba olvad, majd lép tovább a dátumra. Ő kérdő várakozással pillant le Adélra, aki bravúros ráérzéssel megmenti ismét. Az ujjai kissé megfeszülnek a lány bőrén.
   -  Három hét. Mert van, amit nem lehet eléggé siettetni.
Nem bírja ki. Hogy is bírná. Elengedi a lány kezét, hogy egyértelműen intsen egy aprót az arra szédelgő pincérnek. Egy martinis pohár felemelkedik a pálcájáról így, hogy imbolyogva ellebegjen a menyasszonya arca előtt, majd megállapodjon az ujjai között. Épp egy időben azzal, hogy a hármasukat egy lány egészíti ki.
   -  Mert, ismeritek egymást?
Itt mindenki ismer mindenkit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A rum belelöttyen a teába és sötétbarnáról sápadt bordóra színezi azt. Az opálos üveg nyakába a tenyerével nyomja vissza a dugót, koppan az ezüsttálcán. Egy pillanatra felpillant a napfényben fürdő családfára, ami előtt a földön egy kopottas sámlin reggel óta egy idős boszorkány dolgozik csöndben. A neve csak huszonnegyedikén este kerül föl, azonban az anyag megbontását idejekorán elkezdték.
A terem közepén álló asztalon az selymes anyagminták várnak az elbírálásukra, mellettük az ülésrend egy vázlata hever, szinte mindenkinek van egy kérdése vagy véleménye felé, ő ezt azonban minden alkalommal készségesen hárítja: ahogy Adél szeretné. A legtöbb férfihoz mérten ét sem érdekli sem a textil színe, sem a zene, sem pedig a virágok, amiket a menyasszony csokrába kötnek majd. Azonban tűr, bólint, hozzászól rendületlenül.
   -  Ühüm - beleiszik a teába, amíg visszalép a kanapékhoz és leül rá a nővel szemben - Minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A borász herceg, aki allergiása szőlőre. Az arca nem változik, csak beleiszik a martiniba, hagyja, hogy a személyes diplomatája ismét átvegye az irányítást a beszélgetés fölött. Tekintete és érdeklődése inkább a lány felé fordul.
   -  Még nem volt szerencsénk. William Krise.
Természetesen nem emlékszik Cassy-re, ahogy a többi félezer vendégre, akikkel nap nap után találkozni kényszerül a pubban. Azonban Adél szerencsére őt is beazonosítja, mint a szobatársa, később pedig, mint nem meglepő módon kiderül, az előtte álló tulajdona. Neki nem nyújt kezet, csak a poharát billenti meg kissé. Ha tudná, mi csörgedezik az ereiben, már könnyen beazonosíthatná a passzív bizsergést, amit egy véla puszta jelenléte kivált benne. ELvégre ugyanezt, legalább is ennek szikráját érzi akkor is, ha Adél mellé lép, vagy épp, ahogy most, a karjához ér. Ismét csak iszik. A lányt figyeli a pohara fölött, ahogy a mellette álló férfiba karol, azt az apró érintést. Hajlibbenés. Késve, de elfordítja a pillantását róla, vissza Adél arcára.
   -  Majd szólj, mikor. Csütörtökig ráérek - válaszol neki, pillanatokra kiszakítva magukat a bárgyú szóváltásból. Ha épp nem dolgozik vagy Júliával vagy az ágyában, nyilván ráér arra, hogy vőlegényi kötelességeinek eleget tegyen. Ha Adél figyelmét eltereli a szervezkedés, ő készségesen asszisztál ebben, cserébe ilyen esetekben, mint a mostani, az árnyékban maradhat.
Rendhagyó, de kedves gesztus. A feje oldalra billen. Tán tud valamit a férfi, amiről őt nem világosították fel? Semmi rendhagyót nem érzett abban, hogy a szervezés felelősségét, de ezzel együtt a döntés jogát is Adél kezeibe adja. Akkor még nem értette ő sem, miért ragaszkodik a taknyos és nyálkás januári esküvőhöz, hiszen miért siet ennyire, ha nyárig bőven lenne idejük megismerni egymást? Végül bő egy héttel ezelőtt ét is beavatták a titokba.
A titokba, amiről talán rajta kívül mindenki más tudott.
Mi a fasz volt ez a pillantás?
Ha nem hangolódott volna rá, talán észre sem veszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Válaszra nyitja a száját, ezt az intésre azonban visszanyeli. Belesöpped a szövetbe, a csészét a combján tartva, türelmesen vár, amíg a boszorkány sürge léptekkel elsétál előtte, majd halkan bezárja az ajtót.
Ezt az elefántot kerülgetik, mióta megérkezett. Bár nem kapott egyértelmű megerősítést erre, tudta, hogy Magda tisztában van a helyzettel. A korábbi, bájos viselkedése és a lányára mért pillantásai azonnal értelmet nyertek, amint Adél bevallotta a terhességét, ő azonban csak jóval összezavarodott ettől. Kedveli Magdát. Hogy ne tenné, amikor a nő minden tenyérbemászó női praktikát bevetett ellene, ő pedig disznóként zabálta ezt fel. Az árulás így szinte súlyosabban megérintette, mint Adél hazugsága, akitől nem is számított másra.
A kettejük közti légkör emiatt a megszokottnál hűvösebb és szótlanabb volt eddig. Tudta, hogy tudja - azonban azt nem, hogy Magda tudja-e, hogy ő tudja, hogy tudja. A nő egyértelmű pillantása, majd pedig a kérdése azonban eloszlat benne minden megmaradt kételyt.
   - Igen, elmondta. Jobb később, mint soha - a nő szemébe néz a frázissal, te tudtál erről - Azóta nem beszéltünk róla. Azt mondta, gondolkodnia kell, hogy mit kezdjen vele. Mármint. Hogy megtartja-e vagy nem. De ezt gondolom úgyis tudod. Meg úgyis mindenki tudja már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Persze, a pletykák. Őt elkerüli az ilyesmi, amennyire teheti, távol is tartja magát az aranyvérűek ármánykodásaitól. Reményei szerint hamarosan a felesége készségesen elvállalja a társasági antenna szerepét és úgyis felvilágosítja majd azoktól a dolgokról, amikről feltétlenül tudnia kell. Addig és aztán is ő a maga részéről igyekszik megmaradni a legszélső peremvidékeken, ott, ahová a bántó megjegyzések, a származásával kapcsolatos szemforgatás és a büntetését firtató szavak már nem érik el. A saját örökségén kívül semmi másra nincs szüksége abból, amit a vére születési jogon biztosít.
Összeszorítja az ajkait, a két szemöldöke közt függőleges ráncot képeznek a gondolatai. Részéről nem a gyerek tényét, hanem pontosan ezt a kérdést kerülgette a szobában: miért nem menekültél el, William?
   -  Nem tudom.
Őszintén és cseppet elveszetten pillant fel és néz a nő szemébe ismét.
   -  Mármint... - vesz egy rövid levegőt - Nem voltam boldog. Most sem vagyok boldog. De nem mintha lenne más választásom. Ha újratárgyalják az ügyem, akkor... nagy eséllyel visszakerülök egy időre.
A karácsonyi beszélgetés Ilyával nem tartogatott túl sok újdonságot számára egyetlen apró, részegségében szinte figyelmen kívül hagyott megjegyzésen kívül. El tudom intézni az újbóli tárgyalást. Ez első alkalommal ajánlatnak tűnt a férfitől, ezen az estén azonban burkolt fenyegetéssé vált: El tudom intézni, de azt már sajnos nem, hogy a kimenetel is kedvező legyen. Akkor értette meg a leendő apósa wiskytől nehéz szavai mögötti valódi értelmet. Ha problémát okoz, Ilya is kellemetlen lesz számára.
Az eljegyzés felbontása pedig, úgy érzi, határozottan ebbe a kategóriába esett volna.
   -  Mindig akartam gyereket különben. Sajátot. De ha Adél úgy dönt, hogy ezt meg akarja tartani, akkor azt hiszem apa leszek. Ha örökbe akarja adni, akkor nem. Hagyok időt neki, de most már eldönthetné, mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ő nem gondolja magát sem csapdába ejtettnek, sem pedig elesettnek. Bizonyos idő után, ha az ember fiával az erőfeszítése ellenére és tőle teljesen függetlenül történnek dolgok, tompává válik ezekre az érzésekre. Őszintén szólva az életében az, hogy Adél az elrendezett esküvő előtt hetekkel előállt az idegen gyerek hírével még csak kis kellemetlenségként sem regisztrálódik. Akkor és ott persze halálosan és végérvényesnek tűnően felrántotta magát rajta, ez az érzés azonban hamar váltott ha nem is közönybe, de flegma I can't even- elfogadásba.
A szemével követi, ahogy a nő feláll és egészen közel leül vele szemben, a két keze mutatóujjaival felváltva kocogtatja a csészét a térdén. Az érintésre nem löki el a kezet, azonban láthatóan megfeszül; nem mozdul, de kényelmetlenül fogadja azt. Igényli, de taszítja is a törődés, egyszerre szeretne belesimulni és elhúzódni tőle.
   -  Én örülnék neki, ha még a héten eldöntené. Mert az teljesen kizárt, hogy elhiggye a nagyanyám, hogy az enyém. Én pedig nem akarom, hogy egyszerre szakadjon a nyakamba ez az egész, ha úgy dönti, megtartja.
Pontosítana: egy pillanatig sem hitte, hogy nem csak Madlen, de bárki előtt sikerül eljátszania Adélnak, hogy nem a volt tanára a gyereke apja. A nevére veheti, de enélkül nem csak a közvéleményben, de a jog szemében nem lesz az övé, a késve megkötött házassági szerződés ellenére.
Beleiszik a rummal jócskán feláztatott teába.
   -  Hogyne. A nőkre mindig számíthat az ember ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor a nő az asztal felé bök az állával, ő is arranéz, kissé előrébb is dől ültében. Érdekes mód őt nem feszélyezi annyira a sürgölődés, mint hitte, ami csak részben köszönhető a stratégiailag adagolt alkoholnak. Jobbára semmit sem várnak el tőle, Adél, ahogy a társasági eseményekkor, most is azonnal és természetesen átvette a vezetést. Így hát ő szórakozottan olvasgatta a könyvek megkopott gerincét, amíg szalvétákról és virágkompozíciókról esett szó, csak néha a lány felé nézve és magában őszintén csodálva annak energiáját.
William nem empata, de nem is ostoba. Adél meg is játszhatná magát, akkor sem hinné el neki, hogy szíve szerint nem a két fehér tenyere között roppantaná össze a kristálypoharakat inkább. Amikor Adél nem figyel oda, nem látja, hogy nézik, akkor őszintén szánja őt. Tudja, hogy borzalmas férje lesz. Vergődhet ebben, ha akar, de akkor is így fog alakulni, ez bizonyára már jóval azelőtt eldöntetett, hogy ők találkoztak. Nem Adélon múlik, ahogy nem is Júlián múlt volna, ha az a lány igent mond neki, végeredményben érzi és és tudja, hogy William Martin Krise egyedül fog megdögleni.
   -  Miért kellene Adélnak itt maradnia? - összeráncolt homlokkal néz föl a nőre. Nem tudja ő sem, mit érezzen az óvásával kapcsolatban. Részben imádja és kutyaként hempereg benne, részben azonban összezavarja a disszonancia. A szülőknek a lányukat kellene védeniük tőle és nem fordítva.
A csészét leteszi maga mellé a párnák közé, nem érdekli, hogy könnyen kiborulhat, varázslattal úgyis helyre lehetne hozni.
   -  Megnézem, mi van vele - áll fel hirtelen ötlettel. Mielőtt pedig Madlen ellenkezhetne - Én nem vagyok babonás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nő szavaival az agyában zárja be a könyvtár ajtaját maga mögött. Nehogy megszállottá váljon. Eliza. Miről beszél? Megvan a véleménye a menyasszonyáról. Nem a leghízelgőbb. De egy pillanatra sem fordulna meg a fejében, hogy bármi miatt tartania kellene tőle, különösen nem fizikailag. Kétszer kerültek komolyabb összetűzésbe, mindkét alkalommal könnyűszerrel ketté is törhette volna a lányt és anélkül is messze ő kerekedett felül. Magda valószínűleg valami lányos drámára gondol egy régi betegre zaklatott barátnővel kapcsolatban. Az olyasmit kérdés nélkül kinézi a kis kurvából.
A léptei nem vernek visszhangot a folyosó futószőnyegén, míg a festményekkel díszített, széles folyosón sétál. A házat vágott virágok és drága női parfüm illata nehezíti el. A távolban ajtók záródnak, innen-onnan beszélgetés hallatszik és sietős léptek, készülődik és átalakul a ház. Csak két alkalom van, ami előtt az aranyvérű családokat így átjárja a kollektív várakozás: az esküvő és a temetés.
Whoah.
Megtorpan az ajtóban, ahová két koppintást követően, de választ nem várva nyitott be. Adél háttal áll neki a magas tükör előtti zsámolyon, feltűzdelt ruhája körül egy boszorkány tüsténkedik épp, aki rosszallva pillant fel rá, de megjegyzés nélkül folytatja a munkát. Elcsépelten filmbe illő lenne, ha most nagyot nyelne a csodálattól vagy nem találna szavakat a látványra, ami ne meglepő módon, lehengerlő. De csak a tekintete akad össze a tükörképpel, mielőtt lesütné a szemét.
   -  Azért jöttem, hogy kell-e valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adél lehuppan a zsámolyról, ő ezalatt az ajtót puhá behúzza maga mögött, kívül hagyva a folyosó hűvösét. A nappali kislányos bájba öltözött mára, a virágok, sütemények, a szófára fektetett anyagok és levendulaillat közt ő szokatlanul oda nem illőnek érzi magát. Ez az érzés időről időre elragadja, ő pedig nyomban erőszakkal rázza le magáról.
Akaratlanul mosoly kúszik az arcára. Elbűvölő, ez ötlik az eszébe, hiszen tényleg az, a tejfehér bőrével, a feltűzött hajával, azzal az élénk csillogással a szemében, amivel mezítláb megpördül előtte a szőnyegen. Annyira szörnyen és megbocsáthatatlanul fiatal - de mégis, ahogy szemben áll vele, egyszerre vonzó nő is, ezt nem tagadta le soha. Férfiként belőle általánosságban hiányzik az esküvői ruhákkal szembeni kritikus érzék, nem érzi, mitől más az ódon fehér a csontfehértől, ahogy a szellős tüllruhákat sem érti igazán. A hűvös selyem és a mély dekoltázs azonban olyasmi, amivel ő is egy nyelvet beszél.
   -  Szép vagy nagyon - felel őszintén és könnyedén, nincs szüksége hazugságra, különben sem tenné. William lobbanékony és ösztönös, ám nem szörnyeteg; miért rontaná el a lány törékeny, egyetlen örömét?
A rum órákkal ezelőtt megütötte már, épp annyira, hogy a hangulata kényelmesen derússé váljon. Ám ezen a lágy ködön át is feltűnik neki a riasztó tény: lehetséges, Adélt most látja először őszintén mosolyogni.
   -  De lehetne rövidebb - teszi hozzá félrebillentet fejjel - Sokkal rövidebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Számára a szerelem és a szex sosem tartozott egy lapra - vagy még inkább, a szex és az, hogy egyáltalán kedvelje a másikat. A legemlékezetesebb alkalmak mindegyikén egyenesen gyűlölte azt, akivel volt; ettől váltak izgalmassá és emiatt mert velük megtenni olyasmit, amit barátok között már tiltana a jóérése. Így nem érzi karakterárulásnak a bárgyú flörtöt a menyasszonyával sem, teljesen függetlenül attól mit gondol róla. Adél vonzó lány, a legelső találkozásuk óta él benne a képe meztelenül, ezt pedig holmi fojtogató ellenszenv sem veheti el tőle.
Nézi, ahogy a lágy anyag feljebb és feljebb kúszik, az ujjvégei megrezzennek, ő lép egyet közelebb, majd... míg a zavaró ciccenésre kényszerűen a hang irányába néz. Hogyne, hajlamos elfelejteni, hogy a lányt gardedámok veszik körül itt, ami különösen szórakoztató, figyelembe véve, hogy nem csak nem szűz, de ráadásul három hónapos terhes is. Ettől függetlenül és némileg a rum lelket békítő hatásának hála csak biccent egy aprót akár egy jól nevelt fiú, persze, persze, ne fossatok be, nem én leszek, aki letépem ezt a virágot.
   -  Hm? - visszapillant a lányra, majd lejjebb a kezére, a saját ujjait összefonja vele, érzi a smaragdgyűrű testmelegét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kényszerűen lép hátra egy aprót, amíg a lány megpördül előtte, a bőre lazán siklik ki az ujjai közül, ahogy pedig a lány ismét hátat fordít neki, ő röviden elneveti magát. Hogy követelőzik, hogy parancsol, mennyire elragadó. Ha nem ő áll a tűzvonalban, térdre borul az ehhez fogható erőszakos picsák előtt, akik sérthetetlennek hiszik magukat, míg az ember fia a torkukra nem kulcsolja az ujjait.
Érdeklődve figyeli, ahogy Adél belelép a magassarkúba, mosolyra húzódott ajka mögött a nyelve hegye megérinti a fogait. A lány magasabbá válik, a tűsarkú a maga férfinak felfoghatatlan fekete mágiájával a hosszú ruhán keresztül is kiemeli az alakját, a csípője is másképp mozdul, ahogy visszalép hozzá. A vékony karok puhán kulcsolják át, és bár meglepi, de nem ellenkezik a közelsége miatt. A nászi dísz romjaiba öltöztetett nappali szőnyegén mindkét keze a lány csipőjére és hátára siklik, a rideg anyagon át a mutatóujja kitapintja a gerince görbületét.
   -  Semmit sem akart - felel halkan, hagyva elveszni magát a közelségben. A sápadt bőrben, aminek ilyen közelről látja minden apró részletét. Érzi a lány lélegzetét, talán a szívdobbanását is hallaná az ütőerein át - Csak azt akarta tudni, amit én is. A tervedet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annak ellenére, hogy egyetlen alkalommal sem hozta fel azóta, rágódott a témán. Többször kapta magát azon, hogy Adélt figyeli, elképzelve, hogy a teste az apró parazitát táplálja, ám képtelen volt rákényszeríteni magát, hogy valójában bármit érezzen. Maga a lány is idegen számára, épp annyira, mint az egyelőre üres ház, amit ajándékba kaptak - amikor pedig annak az egyelőre üres, de minden bizonnyal gyerekszobának kialakított helyiségében megállt, beléhasított a felismerés:
Nem akar a gyerek apja lenni.
Adél arca elkomorul, az övé nem változik, csak a szeme szűkül össze kissé. A feszültséget érzi zizegni közöttük, ahogy az orruk szinte összeér, úgy hallgatja a lány vontatott szavait. A mutatóujja apró köröket jár a gerince mentén, felfedezve az idegen bőrt. A szája szegletében a mosoly megrezzen, végül pedig, mintha megönnyebbülne, szusszan egy rövidet.
   -  Rendben. Senkinek sem kell tudnia róla. Segíteni fogok, amiben kell.
Nem javítja ki: velünk is maradhatna. Mert nem akarja ezt. Tudja, hogy valószínűleg senki sem várná el tőle, hogy szeresse a nyilvánvalóan fattyú gyereket, azonban ismeri magát és elkerülhetetlen, hogy kötődjön hozzá. Ahogy pedig az emberek jönnek és mennek az életében, Adél pedig pár év múlva szintén továbbáll, nem hiszi, hogy túlélne egy ilyen veszteséget.
A keze feljebb csúszik, végig a nő oldalán, majd a karján, azokat pedig szelíden, de határozottan lefejti magáról.
   -  De ezt, hogy fizetned kell emiatt, felejtsd el, rendben van? - folytatja halkan. Nem engedi el a lány kezeit, csak leereszti közéjük. A hangjában leheletnyi komorság rezeg - Egy gyereknek sem kellene azért megszületnie, mert az anyját belekényszerítették. Mert az egy kurva rossz élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A lány arcának rezzenésére az övé nem reagál, csak a szemöldöke emelkedik meg cseppet. Hagyja, hogy az ujjak kicsússzanak a kezéből, röviden a plafon felé pillant, tenyereit zárkózott mozdulattal a farmerja zsebébe csúsztatja, kissé megmozgatja a nyakát.
   -  Nem, félreértesz.
Még egyszer hátrapillant az ajtó felé, mielőtt kimért léptekkel közelebb sétálna ő  is. A lány mögött áll meg, a magas tükrön át néz először a szemébe, mielőtt a tekintete tovakúszna a vállára. A jobb keze ujjai félresöpörnek egy kósza, hullámos tincset, aztán tapintja ki a cipzárt a lány lapockái alatt.
   -  Az anyám tizenhat volt, amikor megszült engem. Őszintén, nem tudom, hogy miért tartottak meg az apámmal, alig ismerték egymást - a másik tenyerét az anyagon át a lány bőrére fekteti, hogy megtartsa azt, amíg óvatosan, cseppet ügyetlen mozdulatokkal, de megtalálja az apró, rejtett fogót. A homloka a tűnődés ráncaiba fut - Szerették egymást. Legalább is én gyerekként azt láttam. De ez még nem változtatott a tényen, hogy az anyám nem akart engem. És úgy általában, gyűlölt anya lenni. Csak szenvedett szerencsétlen. Meg az apám is. Meg én is. Gondolom azért csinálták a két kis csótányt, hogy majd ők mindent megoldanak. De nem oldottak meg semmit. Senkinek sem kellene anyának lennie, aki nem akar.
A szavaival együtt lassan húzza a cipzárt lefelé, a mutatóujja végigköveti az útját a bőrön a lány gerince vonalán. Ahol az anyag szétválik, lazább lesz, de nem hullik le akkor sem, ha a lány nem tartja meg azt. A dereka görbületénél tartva pillant fel a tükörképre.
   - Majd ha egyszer az akarsz lenni és úgy döntesz, hogy ezt velem akarod, akkor beszélünk erről. De addig van épp elég szenvedés a világon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A lány feje a vállához dől, ő csak félrebillenti a sajátját, röviden farkasszemet néz a tükörképükkel. Ebben a ruhában nem tűnik annyira fiatalnak, mint a saját lakásában, amikor remegő vállal hátrált előle a kanapéig, talán nem is annyira elveszett. És azzal nem is áltatja magát, hogy minimálisan is boldog. Nem is kell annak lennie - és ez nem is az ő felelőssége. A lányom boldoggá fog tenni, mondta Ilya neki, miután kitöltötte az italát aznap este, kezeskedem róla, hogy ne legyen rá panasz.
Adél szavaira pislogva lepillant rá.
   -  Erre ne vegyél mérget, csak leitatott az anyád. De ne aggódj, seggfej leszek nemsokára megint.
Cinkos mosollyal harap az alsó ajkába, az egyik keze ujjai közé fűz egy kibomlott hajtincset, a másik keze elengedve a cipzárt, lejjebb a lány csípőcsontjára markol.
   -  Nem kéne maradnom, a családod szívbajt fog kapni, hogy elveszem a becsületed idő előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nevetésre ő is röviden szusszan egyet, azokban a pillanatokban, amikor képes kívülről nézni az eseményeket, határozottan jól szórakozik a helyzete groteszk mivoltán. Gyűlöli ezt a neurotikus picsát. Mégis, vagy pont épp azért szeretné kihámozni ebből az előnytelenül hosszú ruhából és az ujjai alatt érezni az ütőereit. A rum teszi vele, hiszen anélkül nem izgatja a felsőbbrendű viselkedése, ő jóval mocskosabban és ziláltabban szereti őket, nem így, menyasszonyi puccban. Mégis, ahogy a lány csípője mozdul, ő úgy szorít rá jobban, az ujjbegyei belenyomódnak a csont és az izom közé, a másik keze elengedi a hajtincset, hogy a lapockájára csússzon.
Majd hirtelen kényelmetlenül sokan lesznek.
Egy ingerült szusszanással lép hátra, megköszörüli a torkát.
   -  Én akkor... hmmm... én akkor így...
A hüvelykujjával az ajtó felé bök, szaporán pislogva megdörzsöli az orrnyergét. Amíg a boszorkányok közelebb jönnek, ő egészen a fátylakkal borított kanapéig hátrál el. Határozottan útban van, ezt ciccenéssel és szemforgatással tudatják vele, ő pedig egyszerre tudja, jobban érezné magát a hűvös folyosón.
   -  Szóval. Csak azt akartam mondani - mit is? Miről volt szó korábban? -  Hogy akkor megvárlak kinn. És szép vagy. De én most...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

... ő pedig ezen a ponton, amíg egy újabb húzással kiüríti a poharát, a mutatóujját eltartva tőle jelzi a pincérnek, hogy újabbat kér. Nem egészen ostoba - ás bántóan józan -, így érzi a hullámzó feszültséget és a helyzet kínosságát, ezt pedig a legkönnyebben úgy tervezi orvosolni, hogy harminc percen belül már fejjel előre egy köztéri kukában lesz. Ha tartani akarja ezt az ütemtervet, akkor pedig ideje belehúzni - és lám! Ahogy leteszi az üres poharat maga mellé, a következő már az orra előtt lebeg.
Tehát már abba iszik bele, amikor Adél gratulál a párnak az ő nevében is. A tekintete elkalandozik Cassy arcán, az esküvőszervezéssel kapcsolatos megjegyzéseket elengedi maga mellett, ahogy a nem egészen egyértelmű, női szurkálást is. Érzi, hogy Adél ujjai megfeszülnek a karján, akkor fordítja el a pillantását.
Talán Cassandra tudja - de ha így van, akkor rajta kívül ki még? Miről felejtett el Adél szólni neki? Számítania kell rá, hogy a nagyanyja a teljes ügyvédi gárdájával a lakása ajtaján fog dörömbölni holnap reggel, lefülelve Adél gyerekének hírét?
Egyetlen ésszerű dolgot tehet.
Iszik ismét. Majd megrázva magát egy cseppet a figyelmét inkább a férfi felé fordítja.
   -  Emberek és félemberek reprodukciója. Meddőség és abortusz főként - válaszol, némileg tompítva az igazságon. Igen, ezzel foglalkozott és igen, ez az, amitől élete végéig eltiltották - Talán nem annyira érdekes, mint a borok. De legalább annyira népszerű a középkorú nők körében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az asztal lapja megreccsen alatta, ahogy a súlyát a lábujjaira helyezve, fél tenyérrel a szőttesnek támaszkodva feljebb ágaskodik, hogy kiolvassa a már megkopott, apró aranybetűket. Ezerhatszáz... valamennyi, a nevet ebből a szerencsétlen szögből és távolságból, közvetlenül a feje fölött már képtelen kiolvasni. Elemeli a kezét az anyagtól, a mutatóujja végigsiklik a vékony, hullámzó fonálon, az elhalad pár hasonlóan málladozó, elfeledett név mellett, mielőtt egy vastagabb ághoz csatlakozna. Ezerhétszáz. Az ujja a néven időzik, ő megnyalja az alsó ajkát, a szabadon lévő kezével, amit eddig maga mellett lógatott, megemeli az ott szorongatott, érintésétől már átmelegedett üveget.
Felületes szusszanással iszik bele. Hagyja, hogy az ujja lehulljon a hímzett betűkről, elpillant maga mellett a számolatlan, múltba vesző névre. Különös érzés tudni, hogy valószínűleg nincs élő ember a világon, aki emlékezne rájuk, vagy egyáltalán érdekelné, kik voltak ők. Senkit sem érdekelnek már. Csak ő maradt, aki a falhoz tolt asztal tetején állva végignézzen rajtuk, mint minden alkalommal, amikor a birtokon jár. Azonban egyszer sem tanulmányozhatta annyira behatóan, mint most, amikor az esküvő előtti éjjelen végre teljesen egyedül hagyták.
Hallja az ajtó nyikorgását, majd a kúszob roppanását, csak a fejét biccenti lejjebb, hogy összehúzott szemmel tovább betűzze a neveket, míg meg nem szólítják.
   -  Yeah. Nézd.  
Indokolatlan lendülettel mozdítja a karját az üveggel, hogy valahová a szőttes alsó felére mutasson. A rum az asztalra és a padlóra fröccsen, de ő láthatólag nem törődik ezzel. A szavai folyékonyságán már érezhető, hogy nem egészen józan, ahogy a mozdulatán is, ahogy megbillenve megfordul az asztal tetején.
   -  Nézd. Nézd! - ismétli meg, rögeszmés lelkesedéssel lendítve az üveget ismét a családfa felé - Eddig magamnak voltam az unokatestvére. De hahh... holnaptól magamnak leszek a másodunokatestvére is Sőt - bizonytalanul visszafordul a családfa felé, közben hátralép egyet, riasztó közelségben az asztal széléhez - szerintem valahogy a nagybátyám is vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fascinating.
Őszinte lenyűgözöttségét csak felerősíti az alkohol zsibbasztása. Egészen kisgyermekkora óta hajlamos rá, hogy a legkülönösebb dolgokra hiperfókuszáljon, akár napokon vagy heteken át. Lepillant a köntösben, smink és más maskara nélkül az asztal mellett álló lányra és legszívesebbe ráordítana, hogy lehet ennyire közömbös a tapintható, élő történelemmel szemben, ami a falon függ előttük? Helyette csak iszik, behunyt szemmel és cseppet ismét megtántorodva az asztalon, az üveg nyakáról néhány csepp rum a bőrére folyik, hogy valahol a pólója nyakánál igya be az anyag.
   -  Kilenced. Vagy... tizenegyed - válaszol a fel nem tett kérdésre, tőle balra mutat, a szőttes érrendszerén egy különösen vastag, önmagával is összegabalyodó artériára - Vagy huszon... egy? Attól függ, honnan nézed. De egyben már biztos vagyok - az üveget kissé megemeli a családfa felé - hogy az én gyerekeim is a saját unokatestéreik lennének. A tiédek meg... hah... az én... harmadági unokaöccseim?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ha ezt Adél undorítónak tartja már most, cicám, van egy rossz hírem számodra: William egyáltalán semmi problémát nem lát abban, hogy a felesleges energiáit alkoholban oldja fel. Ezek az egyedüli pillanatok, amikor a köd legalább időlegesen elcsendesíti az agyában zakatoló, őrjöngő zajt: a gondolatokat, teóriákat, ötleteket és összeesküvéseket, amik egymást túlordítva töltik ki minden ébren töltött pillanatát.
Csak lepillant a lányra, anélkül, hogy kifejezné, valójában mennyire borzalmas ötlet, amit épp csinál, lép oldalra egyet, hogy helyet hagyjon neki a szerencsére masszív, faragott asztalon.
   -  Szerintem nem lenne vérfertőzés különben - válaszol, összeráncolt homlokkal elpillant arra, amerre az ő még fénylő aranyszállal felszőtt neve összekapcsolódik a lányéval. Az ő gyerekei és Adél gyerekei az eddigi megértése alapján csak messziről, alig kimutatható részben lennének rokonok, ahogy ők maguk. Ami a vért ileti, legalább is.
   -  Aha. Itt van... ahh, ő - Adél fellélegezhet, amikor ahelyett, hogy ismét hátrálna és ezzel az egyensúlyát vesztve hátraesne, egy lépést tesz előre, hogy diatalmas lendülettel bökjön a vele nagyjából szemmagasságban olvasható névre. Valójában ez volt az oka annak, hogy az asztalt egészen idáig tolta - Mihálfai Tihamér. Két anyja van meg két apja. Meg neki is - mutat némivel feljebb egy öregebb, kopottas névre - Felkerül az is, akit örökbeadtak. Szóval - megemeli az üvegét, mielőtt azonban beleinna, azt a lány felé nyújtja - Mér' nem alszol.