Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hagyja, hogy a fejében lévő adattárban bármit is megtaláljon, a kavargó káoszban talán még így is a Mester lesz az, aki jobban utat talál, mint saját maga, aki most nemigen tudna rendet tenni odafent. Akadt már hasonlóra példa, de ott inkább saját magát engedte el, pörgette túl és volt szükséges a finomhangolásra, mert egy percig sem kell azt hinni, hogy ő azon kívül, ami és aki, egészséges elméjével megúszná azt, hogy valami sötét helyre dugják. Az évek csak rontottak és számára javítottak a helyzeten, ennek hozadéka pedig az, hogy most szétcsúszott, szinte látványosan tört úgy meg, mint az a gát, ami mögött ő olyan jól elrejti azt, amit földi ember jobb ha nem lát sosem.
- Le – készségesen vallja be neki, hogy valóban figyelmetlen volt, hogy az a férfi talán túl jó játékos és annyira kényelembe képzelte magát, hogy úgy hitte, nincs ebben az országban olyasmi veszély, amely miatt mindig készen kell állnia. Felkészült volt és alattomos, hogy csak megkapirgálta és megkapta, amit akart. Akit akart. De ennek nem kellett volna így lennie, sosem, soha és talán nem is lesz, mert most billeg a mérleg nyelve. A szőnyegre mered, majd saját vérére, a seb ismét szivárog, és arról még nem is beszélt, hogy a csapda része volt, az egy másik fejezet. Ha lesz még fejezet. Őszintén, nem csodálkozna, ha a padlóra kerülne, de nem kelne fel többé. A tartás most sehol, mert már az ajtó előtt tudta, ahogy elkergette az idilli este pillanatát, ahogy megjelent.
Tekintetét emeli fel rájuk, követi ahogy a férfi mozdul, vagy épp az ifrit semmit sem. Feszült pillanatok, ő pedig addig rendezi magát, legalább annyira, hogy ne egy krumpli értelmi szintjén legyen – egyelőre – és legalább mondatokat tudjon alkotni. Hátha. Nem magát akarja menteni, hanem azt, amit le tudna rombolni ezzel.
Talán órákig ül teljes csendben, eljut a tudatáig a csalódás, hiszen aranyifjúként vonult be, ha lehet így nevezni, olyannak, akit gyúrni lehet a használhatóra és most elcsúszott azon, amit maga épített és amiben hitt. Hogy persze, csak tökéletesség, csak jó megoldás lehet. Valóban, ő nem akart rosszat, csak a világ nem az övé és nem minden alakul úgy, ahogy ő azt akarja. Mert mindig beigazolódik, vannak nagyobb halak, mint ő, aki annak hiszi magát. Gerincén fut végig a libabőr és lehunyja a szemeit, de kényelmetlen, mert szédeleg, elég csak a vérveszteségre gondolni, csak aztán az állapotára. Végül Yezebel hangja csendül fel, tőle sem vár puha ölelést, megértést, senkitől sem, de beszéljen, az tartja a felszínen.
- Fontos. Van egy rakás egysége mindenhol – csak kiegészíti, hogy melyik út járható. - De sok embere volt ott, belőlük is ki kell. Azt tudja én ki vagyok, tovább nem jutott – hangjában nincs erő, csak mint valami gép, sorolja a tényeket. Nem, nem azért, hogy ettől lesz megváltása, csak mondja. Ha már képes beszélni. - De odaköt egy szerződés. Miért ne – ha már lehet tetézni a szart, amelyre nem is nagyon emlékszik, akkor már igencsak más állapotban volt. Ismét a kezére néz. A sebre. Már mindegy, nem? Milyen mélyre ássa magát. Mester felé pillant.
- Ha csak... engem lát, mint valami barmot... nem azt, aki lebukott... addig is van idő a sötétben maradni. Aztán eltűnök, ahogy lecsap Alhazred keze, mit számít. Bármi – nem könyörög, nem kér, csak közöl. - Legalább azt hadd bizonyítsam, hogy ha amatőr is, de áruló sosem... - mert annál alább nincs, annál férgesebb... mert ő olyan, amilyen, már tudják, de tett is bármit, az árulókat mindig megvetette. Legalább ezt tisztázza, minden más az ő kezében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Persze, hogy nem válaszol, mert nos, bizonyára nem öt perc volt, de ezt bevallani nem menő, mert hát ugye, mindig csak öt perc az a smink és ruha, közben pedig térdig ér a szakálla, mire odaér tényleg és még meg is lepődik, hogy mire ez a türelmetlenség. Nevet egyet, hogy persze, engedje csak el a dolgot, ha már egyszer megtörtént, tudja, hogy nem tudta ki az, aki üzent neki, így aztán az első benyomásra kellett hagyatkoznia, hogy az jó legyen, kellemes, megnyerő, ha már ismeretlenek, legyen egy képe, kivel is van dolga és a többi. Aztán nem kapott semmi ismeretlent, semmi újat, csak azt, akit ismer, akit talán abban a pillanatban elküldött volna a Pokol legmélyebb bugyrai közé, vagy még azon túlra is. És ezzel szemben, az ismeretlen elvitte volna a pizzázóba, de mivel nem az idegen, hanem ő Ruben, nem fog ilyesmi helyekre beülni, ha van alternatíva, jobb ötlet. És amely mégiscsak jobban tetszik annak, akivel a ma estét tölteni akarja. Átlagos, ismeretlen nőnek talán még ő is szerényebbet választott volna, itt azonban volt benne rizikó, főleg abban, hogy felfedi magát, hogy ismeri, hogy talán mégsem ismeri azt a felét, amit láttatni enged magából, mert az sem mindegy ugyebár, mit és hogyan, mennyire. Volt benne egy szint, már a tervezési szakaszban, amit meg akart ütni és lám, sikerült is, mert látni az arcán, hogy nem közömbös, hogy nem unott, hanem valóban tetszik neki és talán meg se bánta, hogy engedett a dolognak a téren és nem haza ment mondjuk puffogni. Lehetne ezt mondani ezerrel, lehet arra is készül, hogy most majd verni fogja a mellkasát, hogy na, milyen csodás amit tett, és azért a saját vállát gondolatban megveregette, de hangot ennek a továbbiakban nem ad. Már azért sem, mert látja a nő arcát, ahogy a szemeit forgatja csak a szavakra, így inkább más módban működik tovább, folytatja és marad abban a lenyűgözés szerű valamiben, amiben eddig, ha már a hely, akkor amennyire elegáns, úgy válik azzá ő is. Persze, van benne mímelés, van benne valóság is, a mérték nem számít, ha egyszer történik és az valós.
Kicsit mintha elveszítené a nőt, mert nemigen szól semmit sem, nem is ellenkezik, de semmit mást sem tesz, félő, hogy talán kisütötte az agyát a mai estére, ami nem lenne jó dolog, elvégre, nem némán kellene ülni egész este, vagyis, hát nem úgy szokott. Rég volt ilyesmi vacsorán, ez tény, hiszen csak mímelni tudja, de nem épp a romantika embere ő, szóval ma kimaxolt mindent, de nem azért, hogy egy életre sokkolja a másikat. Rég volt, nem is emlékszik már kivel, miért, de azt tudja, hogy messze volt innen, még odahaza, szóval itt meg lesz ami lesz.
- Ugyan, semmiség. Megleptél, mert, nos, egyszerűbbre számítottam. De soha rosszabb meglepetést – kacsint rá, hogy igen, ő valami farmer és felső kombóra gondolt, elvégre az csak a pizzázó meg random ember, de tessék, sikerült olyan képet alkotni, ami még őt is valóban meglepte. Ez az este fura, de még mindig tartja, hogy a dolgok után kell egy kis lazítást, annak pedig ez az egyik módja, a másik már kicsit mélyebb vizekbe gázol, a féktelen buli és találni valakit, akit maga alá gyűrve a feszültséget is kiadja, már egy totál más téma. Ahhoz nemigen kell szép ruha, igazából ruha sem, vélhetőleg akkor kaparná ki a szemét a másik, ha most ő itt dobná fel az asztalra, hogy essenek egymásnak. Nem, nem hülye, nem felejtette el, mit mondott neki a nő. A hiedelemmel ellentétben, tudja használni az eszét is. Néha. - Valóban? Már megérte ez az egész. Jól nézel ki benne, vagyis túl jól igazából – ráncolja is kicsit a homlokát hümmögve, aztán hagyja a dolgot, elvégre ezeknek a ruháknak ez a dolga, jól mutat, eleget mutat és mégsem mindent, mert az meg már túl sok lenne. Annyit nem kaphat csak a látásért, a többiért tenni kell vagy a fantáziát használni.
- Bármi? Nyertem, ez a randim – azért is kiemeli, mert érzi, ezzel megint kizökkenti. Nagyon el van varázsolva, amire nem tud nem vigyorogni, csak olyan haloványan, szóval nem enged ebből, az biztos. - Miért, ha szólok akkor mi lett volna? Ha épp fújsz rám, el se jössz. Vagy nem így. Nem. Ennek így kellett lennie – elvégre lehet, hogy a normálisabb fele tudta kire vár, mire vár, de ő nem normális, így aztán eltérhet tőle és megoldhatja úgy a dolgokat, ahogy neki kényelmes. Meg a meglepetés ereje, akkor is látni rajta, ha épp elrejti. Figyeli ahogy ténykedik, ahogy a tulipánt igazgatja. Felnevetve dől hátra a székben és kezeit tárja szét. Hogy is mert olyat gondolni, hogy saláta? Már-már mintha valami káromkodás lenne.
- A vagyonomból? Oké, ha tényleg meg bírsz ennyit enni, akkor örömmel gatyásodom le. Nem aggódok akkor, máris megnyugodtam – engedi le a kezeit és átfutja az itallapot. Hát ide csak nem vizet fog rendelni, annyi biztos. - Felkötöttem. De amíg várunk arra, hogy az egész menüt végigfalatozd, inkább keressünk valami kellemes témát. A bor remélem jó lesz amúgy – mert közben jelzett a pincérnek, akik melléjük lépve felveszi az első adagot, ahol a ház borából rendel, a jobbik fajtából, aztán fordul a nő felé, ha valami időközben kellene neki, akkor azt is felfirkanthassa. Fogalma sincs, hogy mit eszik, nem is nagyon az evés a lényeg, ráér majd azzal is.
- Beszéltem a testvéreddel, de nem sokkoltam le rögtön azzal, hogy tudom a nő témáját. Haladtál vele? - mintha csak tényleg egy átlagos este lenne és miközben az étlapot nyálazza át, könnyedén beszél. Pedig nem az, a fények a tavon tükröződnek vissza, kellemes muzsika szól, minden klappol, pedig ebben a helyben nincs mágia sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes este ez, annyi szent. Ha szórakozni akart, a békésebb formában, az már meg is van, és ez még csak az eleje, ha nem jön közbe semmi és nem sikerül olyat mondania, amitől egy pohár italt kap az arcába és kalap-kabát. Az a „gond”, hogy ezt is simán el tudja képzelni, mint folytatás és befejezés.
- Ritka alkalom, valóban. Még a végén belejössz – persze, nem kell túlzásokba esni, nem lesz ebből bevett szokás, ő még mindig ugyan az, aki, aki már sok mindent, majdhogynem tényleg mindent látott és a hűha faktor elég magasan van. Bár tény, egy hasonló látvány, az igencsak az, szereti a szépet nézni, minden formában, textillel fedve vagy anélkül, de ha erre utalna, akkor robbanna, így is rezeg a léc, hiszen már eléggé lesokkolta és felpiszkálta azzal, hogy végig rejtegette és úgymond még magát is szidta, hogy mekkora seggfej, amiért nem jelentkezett és nem vitte már el. Megtette volna, nem nagy kunszt asztalt foglalni és elmenni, csak az élet szólt közbe. Kicsit. Ez van, erre nem tud jobbat mondani, mert ha az igazat mondaná el, vagy kiakad és menekül vagy pedig nem hiszi el, és úgy véli, ezzel akarja átvágni és lekoptatni. A női agy kész rejtély, meg kell fontolni néha, mi az, amit kiengedhet és mi az, amit nem. Ezt kellett és apró vigyor ül a szája szélében érte.
- Túl jól. A jó tetőzése. Most mit mondjak erről, hát tetszik amit látok – ha képes lenne emberi kapcsolatokra, most ő lehetne a féltékeny fél, aki leveszi a zakóját és körbetekeri vele, hogy senki se lásson többet, mert sokat mutat így is. Mivel azonban azt úgymond csak tanulja, próbálja, minden nyugalommal pihenteti rajta a tekintetét, még bókol is, csessze meg, hát nem is érti a kérdést. Jó. Vehetett volna fel olyat, mint két asztallal odébb; egy inget és egy kosztümnadrágot, az is oké, elegáns, de nem a túl jó kategória. Az igaz, hogy nem ide készült, lehet kicsit kihívó ide, de csak próbálja meg valaki ezzel zavarni őket.
- Randinak. Majd jól beleírom a naplómba, hogy randiztunk, ennyi év után – vigyorog rá, utalva, hogy annak idején amit ő randinak nevezhetett volna, se tette meg. Most megtette, pedig licit volt, játék. – Gondoltam, hogy nem – szusszan. Annyira rossz dolog ez? Mármint, vitt már el sokakat enni, nem is hívta sehogy. Szusszanva támasztja meg állát tenyerében és úgy néz rá, mintha épp bánatos kiskutyaszemeket akarna mereszteni.
- Megdobálj és kiabálj. Miért is voltam bunkó? – emelkedik meg a szemöldöke. – Van egy olyan érzésem, hogy te nem szívesen töltöd velem az időt – sóhajt egy nagyot, mint akinek épp törik össze a szíve, de a meglátás jogos és valós, vagy gyűlöli, vagy nem, de most ezen nem tud kiigazodni jelenleg. Kezét leeresztve dől hátra és tárja szét kissé karjait.
- Felőlem. De kicsit rágós. Inkább desszertet rendelj helyette – hát nem fog azon vitázni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, vagy épp felezik-e a számlát, mert ilyenről szó sincs. Majd rendezi, ha esetleg hangosak lesznek és vitázók, majd nagyobb jattot ad a kényelmetlenségért. Biccent csak, amint leadja a borrendelést, ha azt kéri, érkezik, sok mindenhez illik, ha meg nem, majd a pincér ajánlj mást. Nem rossz hely ez, azt olvasta, szóval reménykedik, hogy nem kell csalódnia.
- Elsőnek. Igyekszem – kinek mi. Neki nem zavaró, csevej szint, amelyet próbál megütni, ha már nem veszekednek és nem dobál semmit. Aprót bólintva hümmög párat. – Akkor majd elmegyek vele egy sörre és megpróbálom én. Na? – talán nem annyira drasztikus lépés, nem? Fogalma sincs, ujjaival a szalvéta sarkát piszkálja, most légy okos gondolattal, de ő meg a normális beszélgetés. Hát…
- Túl sok az időm, keresnem kellene valami munkát – vált hangja is csevegőre, egy próbát megér, nem? Papíron van elég, de ténylegesen csak azt teszi, amiről nem tudhat. – De fogalmam sincs, mi kéne. Neked hogy a francba jött az, hogy az iskolában akarsz? – ha eddig nem akasztotta ki, ez a fele már tuti. Pedig amúgy létezik, mélyen, elásva, valahol a sötétben az igazi, amire minden mocskot épített.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az vesse az első követ, akinek ideje van rá. Rég járatta meg a kocsit, amelyet a pesti lak garázsában pihentetett, noha hopponálni könnyebb, mégis, most kellett a vezetés csendes magánya. Nem mintha gond lenne, ez egyszerű férfidolog, beülni, nyomni a gázt és alatta a gép csak suhan. Kellemes muzsika szólt végig, mire leért a városba, ahol volt egy rövid, de annál kellemesebb találkája, majd aztán úgy döntött, marad még kicsit. Mintha az egész ország egy játszótere lenne, ide-oda mászkál, tesz valamit, majd tovább is áll. Nem teljesen így van, csak ami kapcsolatok alakultak, a mugli világban, néha kiterjedtebbek, mert nem mindig a főváros a vérkeringés közepe. Nem bánja, ameddig mozgásban van, addig sem unatkozik, és mivel – sokak bánatára – ma sem csavarodik fel egy fára vagy a szalagkorlátra, még oda is ér. Apró örömök.
Csend. Az órájára pillant, mintha szükséges lenne tudni, hogy már bőven elmúlt a takarodó ideje, a város mégis most kezd éledezni. Kilép a hotel halljából, ahova rendezett biztos ami biztos alapon egy foglalást, majd megindul. Nem öltözte túl az estét, lenge inget és sötét szövetnadrágot visel, az inggel harmonizáló cipővel, hiszen arra megint csak sokat ad, hogy milyennek látják. Mert ez a fontos. Nem tervezett sok mindent, de úgy érzi, már kell olyan szórakozás, amely mindenhogy kikapcsolja. Váltott hát néhány üzenetet, majd a végére sikerült megállapodnia magával, hogy merre is lesz az a bizonyos út. Egy nevesebb szórakozóhely vár rá, nem olyan messze a hoteltől – ki tudja, milyen társaságot szakajt magának és mire, ugye – így hát gyalog szeli át a két hely közötti távot. Rágyújtva, kellemes tempóval érkezik, ahogy végül a bejárat előtti tömeget kerülné ki egyszerűen, de csak vár a sorára. Hamar haladnak, közben pedig tekintete folyamatosan pásztázza a tömeget. Annyi infót kapott mára, hogy olyasmit keressen, amely egyszerre feltűnő és rejtett. Egy lila kendő a csuklón, semmi több. Se név, se egy arc és ilyen esetekben nem is kell több. Csak az, hogy megjelenjen, hogy ő is tudja, miért közeledik felé az a valaki és szinte, minden külső jel nélkül megtörténjen, hogy senki, még aki figyeli őket sem sejthesse. Ez a világ ilyen, ez az ő világa és piszkosul élvezi. Ahogy beér, ahogy az első italt kikéri, úgy fordul a tömeg felé és vár. Fel-felvillanó pillanatokra, majd megindul, amikor úgy érzi, a préda a közelében van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az apró kortyok az italból csak az aromát ültették belé, semmi többet, nem részeg és nem bódult, teljesen józanul áll az este előtt. Általában ez mindig így is marad, anélkül is kiválóan szórakozik, hogy ilyesmivel kelljen felpörgetnie magát, de van, amikor megjön a „kedve” és igenis a pohár fenekére néz, vagy olyasmi művel, amitől másnap hajnalig is kellemesen bírná. Fiatalabb évei főképp ebben a világban mozogtak, hiszen odalent kezdte, az alapoknál, amikor ő is felhúzhatta volna a lila kendőt, hogy tudják, miféle, de neki elég volt langaléta külseje és különös tekintete, amely mintha mindig vérre szomjazott volna és elítélt bárkit. Nem kellettek jelzések, aztán ahogy haladt előre, már semmi sem, nem várta őt senki, ahogy előrébb lépkedett, úgy menekültek inkább előle, messzebbre, nehogy elérje őket.
Mára már bőven túl van ezeken a körökön, még ha egy pillanatra meg is ingott, most már minden rendben fejben, a kiskirály külleme pedig éppen készül levadászni a kendőt. Ajkaira a ragadozó mosolya ül ki, ahogy végül elkapja a nő tekintetét, nem ereszti és egyre közelebb ér hozzá, mintha ez a nagy találkozás pillanata lesz. Vagy csupán, egy pillanat, semmi több.
- Hello, szépséges hölgy – búgja vissza, de nem áll meg, nem állnak meg egy pillanatra és ő követi. Kiissza a pohár maradékát, menet közben teszi le egy véletlenszerű asztalra. Mintha csak egy kövér cigarettaszünetre vágyna, vagy könnyű légyottra, pontosan úgy tartanak a kijárat, majd a félreeső hely felé. Nem ijed meg, valóban bagót tűz ajkai közé és mikor a nő megáll, elé állva nyújtja felé a dobozt, ha kell, szolgálja ki magát.
- Aggódnom kellene, hogy ide hoztál? – vigyorodik el, pedig aligha, a törékeny lányka nem tudná egykönnyen a földre teperni, mágiát használni erre vétek és könnyen bukás lesz belőle. De nem tesz semmit, mint amit tehetne, ha kellett, ha nem, a dobozt végül zsebébe süllyeszti. – Dalolj, kedvesem. Mivel lepsz meg? – tudja, hogy nem kellenek a szavak, mégis, játszi könnyedséggel ejti ki azokat. Ma este szórakozik, ha kell, vele is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tetszik neki a látvány, de nem azért jött, mégsem megy el mellette, mert ő ilyen, mindig is ilyen volt, egy gátlástalan, aki kihasznál minden alkalmat, hogy neki jó legyen. Bárhogy, bármi áron. Hogy ezzel a nővel kíván-e valamit? Sose mond ellent a lehetőségnek, első sorban másért hívta, aztán jöhet minden más, minden, ami csak az estébe bele van írva. Nem számít a hely, sem ahova viszi éppen, hiszen nem áldozat, ő a ragadozó, akit nehéz legyűrni. Akit talán nem is lehet, érdekes gondolat, ki lenne rá képes és hogyan. Ebben a szituációban, ami felmerült a fejében, senki. Mindig ő irányít, legyen az bárki, és mindig ő dönt. Ez a legfontosabb és amelyet kitartott élete nevelt belé és nem, nem akar levetkőzni.
- Máris – húzza elő a gyújtót és tartja oda, a láng lobban fel és cigaretta sercen. Csak ezután rejti vissza, húzza ki ujjait a zsebéből és arcán, a vigyora mellett felhúzott szemöldöke pihen. Aggódni, hogyne. Aggódott más miatt, máskor, ilyesmikért kevésbé. Mások az értékrendjei, mint illene és bár igen, lehetne min, talán most is, túl könnyedén veszi a laza estéket és alkalmakat, az egészet. Mert ha itt nem jó, majd máshol, mással, nem érdekli, mert mindig talál valamit. Mintha minden csak neki kedvezne.
- Libabőrös lettem – még látványosan meg is borzong, pedig az este korántsem hideg még, inge ugyan vékony, de épp elég ahhoz, hogy ne érezze, lassan fordul hűsbe az esték száma, a nyár elúszik. Nem mintha érdekelné, minden évszakban ugyan úgy viselkedik. Aprót nevet fel végül a szavaira. Tetszik neki a megnyerőképesség, de ez nála, nos, alapnak is kell lennie.
- Ilyen jó? Ó szépségem, meg akarsz te engem lepni, ami nehéz. Tedd meg, olyan régen tették, hogy nem is emlékszem rá – tódít rá, mintha képtelen lenne bárki is rá, sose érezte volna. De kíváncsi, a magabiztosság, amit áraszt, csak jó, szereti az ilyet. Elég üresfejű nőt látott, ismert, a különlegesek pedig mindig csak jók.
- Szerény vagy, látom – figyeli, ahogy közelebb lép, de semmit sem tesz. Félrefújja a füstöt, tekintete időzik el rajta itt-ott, kényelmesen. Biccent csak, majd az előre elkészített köteget húzza elő és nyújtja végül felé, oly módon, hogy aki benéz, csak annyit lát, hogy a kezét adja. Diszkrét és mondhatni, nagyon is gyakorlott. Hiszen sokáig ezt tette ő is.
- Mondanod sem kellett volna. Nem vagyok olyan, aki hálátlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vagy nem akarja érteni a nő értetlenségét, vagy nem is érdekli. Tény és való, hogy nem könnyíti meg neki a helyzetet, sosem, semmivel, de ő is emberből van – még ha ezt sokszor le is tagadja – akkor is hangulatai vannak, amik be tudnak zavarni, mégis, legtöbbször azért, mert ő egy ilyen ember, egy szemét, mondják sokan, de ez már semmit nem változtat a tényen, hogy majdnem mindig más. És mégsem, mert inkább a szituáció és ahhoz alkalmazkodik. Sokszor mulat az indokolatlan felháborodáson, kiakadáson, pedig sokszor valóban nem is tesz semmit. Lehet a létezése is elég hozzá? Már most is méricskéli, ő pedig majdhogynem ártatlan tekintettel bámul vissza rá. Elhozta vacsorázni, egy randira. Szóval, semmi rosszat nem tett.
- Miért is nem? Szépen felöltöztem, virágot is küldtem – mintha csak ez lenne a kulcs, bármihez. Virág, szép ruha, szép szavak és minden tökéletes. A fenéket. Ha őt nézi, akkor semmi sem egyszerű, még ezekkel sem. Nem lehet lefizetni, ami jó, mert az olcsó húsnak elég az, ha valami csillog és már rá is csaphat, közben szétnyílnak azok a combok. Azokban nincs kihívás, még ha van, amikor szükséges, mert lazítani akar, azon a módon is. Nem szent, nem kell annak is lennie, sehova sem köti semmi és nehéz is lenne. Mégsem minden éjjele azzal telik, hogy valakit hajt, volt olyan is, az államokban bőven kiélhette magát, ha akarta, amikor valóban éhes fenevadként vadászott éjjelente, miután a nő életéből úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna és mégis. Mert elvehetett volna minden morzsányi emléket, de nem tette, csak itt-ott nyúlt bele, mégis, mindent hagyott. Azóta sem érti, miért így tett, sosem leli meg rá a választ, még így, ennyi év után, ennél az asztalnál sem, amikor vörös ruhában ül előtte és épp komolyabban beszélgetnek. Ahogy elkezdi, ő sem vigyorog, előrébb dőlve hallgatja a másikat.
- Nem is klimaxolok – húzza fel az ajkát, mintha sértett lenne, de egy vigyorral engedi ki a levegőt. Nem veszi a lelkére, mert tudja, ez így van. – De megnyugtatlak, ma jó napom van és nem tervezem elcseszni sem. Bár ez attól függ, te mit érzel annak, ami rossz. Én ilyen vagyok, te meg heves. Kevés nőnél viselem ezt, vagyis… aligha. Ez így fair – mintha annak kérdése lenne és nem is. Mind a ketten erős személyiségek, akiknek van egy közös pont, de amúgy megvan a maguk jelleme és néha nem fér el egymás mellett. Aztán ott van a munka, amiről sosem ejt szót, hiszen a Hold sötét oldala és arról nemigen beszél senki sem. Mert nem is lehet. De az is sokat nyom a latban, a legtöbbet, ezt fogja inkább egy változó, valahol kiállhatatlan személyiségre. Könnyebb is, pedig amúgy, mindenféle kinkjét tekintve eléggé szarik bele az élet dolgaiba és majdhogynem, ebben nyugodt is.
- Ami évekkel ezelőtt. Akkor még taknyos voltam és eltűntem. Most már bőven nem és maradok. Jobb volt annak, hogy vége volt, mert annyira se lettem volna őszinte, mint most. De értem, mire célzol – bólint és valóban, nincs kötekedő él a hangjában. Hogy tényleg így gondolja, se nem sértett, se nem dühös. Elfogadja, mert neki akkor itt volt dolga, habzsolta az életet, mit érdekelte, ki zúg bele. Most is furán veszi ezt, mert nemigen érzelgős, mégis, tudja, hogy ezért nem is hagyja, hogy játszadozzon vele. Még ha egy éjszaka után is minden olyan lenne, mint előtte.
- Meglátjuk. Ritkán teszek ilyet, de nem hagyhatom, hogy mint valami pióca, totál leszívja szerencsétlen. Van nekem is lelkem, néha kell egy kis jó – bár eléggé rohad és sötét, elég szívás, ha valakit csak arra tartanak, hogy jól éljenek. A bor is megérkezik, koccintva kortyol belé, elégedett arccal teszi le a poharat végül, jót kaptak. Mondjuk, nem is várt olcsó tablettásat. Nem, mintha akkora ivó lenne.
- A krach. Ez aranyos, írd bele az önéletrajzodba, ha váltasz. Önzetlen segítség a szarban – röhög egy sort, majd hamar abbahagyva vonja fel a szemöldökét. Hogy mi? Tudja miről beszél, felhorkant, mert elképzelni is szörnyű. Az az italmennyiség se létezik, amitől ő táncolna, így. Vetkőzni tud, de ahhoz nem kell se zene, sem ringó csípő. Más csípője már más tészta.
- Hogyne. Pont arra vágyom. Meg lehet azt nézni anélkül is, de az utolsó dolog lesz, hogy kivénhedt negyvenes pináknak rázzam a valagam. Fúj. Inkább nyitok valamit, beülök egy székbe és felpakolva a lábam dirigálok – iszik még egy kortyot, a fejét csóválja. – Honnan jönnek neked ezek, de komolyan – pillant végül rá, de már ismét vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már pöfékel is, mire kigondolná teljesen, mi is kell neki. Nem sieti el a mozdulatait, de órákba sem telik, hogy elővadássza, majd el is tűntesse azt. Kettejük füstfellege tölti be a sikátort, a köszönetre pedig biccent csupán egyet, apró formalitás. A lényeg már jóval másabb és sötétebb, nem kell részletezni sem, sem azt, hogy miért és mi fog történni. Idehívta, neki jönni kell, ő pedig semmi olyat nem kérdez, aminek nincs itt helye, vagy nem kellene. Vagy épp minek tenné. Ismeri már talán annyira a másik, hogy ő nem épp egy nagyon lelkizős ember. Sőt.
- Ó, ilyet nem is mondtam – teszi saját mellkasára a kezét, mintha ez a kérdés egyenesen szíven ütötte volna. Sőt, majd megsérti. – Dehogy, dehogynem kedvesem. Azért téged hívlak, nem többit. Vagy tudom, azt szeretnéd, hogy bókoljak neked ma este és csakis neked – simítja félre a nő egyik kósza tincsét, majd már ott sincs, mintha nem akarna átlépni egy határt, pedig aztán neki nem nehéz, nem is idegen tőle. Egyelőre legyen meg az, amiért találkoztak, aztán minden más. Vagyis, így kellene lennie.
- De a társaságod megmutathatod ma, mennyire kellemes – kacsint rá, mintha bíztatná, maradjon vele, maradjon bármeddig és mutasson meg mindent is, amit csak lehet. Ő nyitott rá, a többit a nőre bízza. Nem sejti, hogy mi van mögötte, mert nem érdeke, talán nem lepné meg, talán igen, de ez nem az ő dolga. Ez a világ sok titkot rejt, fordítva sem sejti, hogy ő nem az unatkozó ficsúr csak, hanem sokkal több.
- Ebben biztos voltam – mert másképp nem is lehet, eléggé amatőr az, amikor valaki jön, kínál bármit és egy kérdésre sem tud válaszolni, semmit sem, csak „a kezembe adták, hogy adjam el”. Ez nem így működik, csak azoknak, akiknek már mindegy, hogy fagyállót vagy egyszerű parlagfüvet adnak, mert annyira tikkelnek. Azok meg meg is érdemlik, ugyebár.
- Nem, nem vagyok az. Bár gyémántot ennyiért még nem adok – amúgy sem szokott, de most mellékes. A hála sokféle lehet, ő pedig kreatív. – Csak nyugodtan – hagyja, hogy számoljon, nem sértődik bele, így fair, bár maga is megtette korábban, biztos, ami biztos. Ezek után jön a lényeg, amelyet ugyanolyan diszkréten és gyorsan eltűntet, amint ujjai között érzi, ahogy az előbb a gyújtót. A világnak ideje sem lenne felfigyelni erre.
- A társaságot is szeretném. Már ha nem sietős a dolgod – szív bele a bagóba ismét, egyelőre nem moccanva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szól semmit, nem ellenkezik, de nem is támasztja alá, és még hozzá sem vág semmit sem. Haladás? Bár szívesen meghallgatná az ő véleményét, vagy bármit is, de nem fogja erőltetni, mert látni abban a szemforgatásban, hogy ennyi volt felőle a téma és ha nem akarja valóban elérni azt, amelytől eddig meg lett óvva, jobb, ha ő is elengedi. Ilyenkor lenne jó a legilimencia, mert ő aztán totál gátlástalanul művelné ebben a pillanatban is, azonban még mindig nem volt hozzá annyi szorgalma, hogy akár az alapokat elkezdje, pedig megfogadta, hogy jó dolog lenne, le is kötné és hasznos is, de… mindig van valami, ami miatt nem ér oda. De most már mindegy is. Fejét dönti kérdőn oldalra, ahogy belekezd a mondandójába, nem szól közbe azonban, figyelve bólintgat párat, hogy igen, volt viselkedése és nem is tagadja, nincs mit tagadni és sosem volt, még a jelenben sem. Ez már csak ilyen, nem tud rajta változtatni, mivel az a múlt, de csak a nők képesek ezen évek múlva is pörögni és felhozni, újra és újra. Mindent megjegyeznek, főleg, ha az rossz és hibás.
- Szó se volt róla, hogy fordítva – bár fel tudná hozni, hogy azért a heves kitörések is eleget tettek azért, hogy úgy viselkedjen, ahogy, a végére pedig már direkt is csinálta, húzta, mert jól szórakozott. Most már türelmetlenebb valamivel, vagy nyel egy nagyot és csendben hagyja, hogy na, akkor csinálja, tegye, majd lehiggad. Általában mindig bejött, kivéve, amikor egyszerűen valakit már csak ez a sztoikus nyugalom húz fel. – Egészen jó napjaim vannak, de majd észben tartom, mint motivációt – mert az, ahogy előre dől, nos, nem épp unalmas látványt hoz magával, a mélyen dekoltált ruha így csak jobb belátást enged, de persze arcára koncentrál, viszont nem vak, egy kicsit le és elégedett a vigyora. Nem akarja folytatni? Igencsak kár érte, a belátás valóban motiváló, másra is, de most nem csinál semmi olyat. Még mindig a hajában a virág, mintha elengedhetetlen kelléke lenne az estének, ő maga is a bort kortyolgatja, egyelőre még nem jutottak addig, hogy ételt válasszanak, az majd a következő körben. Érdekes lenne, hogy addig az éhgyomorra ivó nő becsiccsentene, de csak nem.
- Azért annyira nem vagyok drasztikus – dehogynem, csak nem éppen ilyen és ehhez hasonló helyzeteket old meg vele. Azért ahhoz több kell, hogy ilyesmit meglépjen, de majd megkeresi és első körben beszél. Mindig azt teszi, meg fel is kell mérni, hogy mégis mennyire van benne az állapotban. Mélyről kiszedni nehezebb és a szavakból, a múltkori sztoriból úgy sejti, a legmélyén van.
- Jó, de most mint munkatapasztalat volt szó – bár fogalma sincs, mi a szar lehet akkora krach abban, hogy egy iskolában megüresedik egy állás, de nem is fogja, a tanoda létezése se érdekli, ő már letette, elég volt, a diákok között pedig nincs érdekelt semmiben, nem az ő asztala. Szóval, ennyit erről. Inkább nevetteti a nőt a tiltakozásával, pedig igaz, nem olyan ő, aki táncol. Persze, tud részeg lenni, könnyebben is, mint az átlag, de táncolni, így táncolni sosem. Esik-kel, agresszív, vagy csak harsány, de sose táncos.
- Nevess csak, de tényleg nem – issza ki a bor maradékát a pohárból és már dől is vissza, de megáll a mozdulatban, ahogy a nő hangja üti meg a fülét. Már épp pincérért intett volna, tekintete kíváncsian villan felé. Aztán szép lassan, arcára egy széles vigyor ül ki.
- Nos… - dől ő is előre, tekintetét fúrja a másikéba. – Nem tudom, mire célzol, mint izgalmas, de egye fene, ha kibírod a kaja nélkül, már itt sem vagyunk – azzal zsebébe nyúl, kifizeti a bort, bőséges jattal együtt teszi le az asztalra és feltápászkodik. Ha valóban menni akar, most van rá az alkalom és még a blézert is felsegíti rá. Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoznak, és nem, nem tudja kiverni a fejéből azt a mosolyt. Kíváncsi és izgatja a fantáziáját, de érzi, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Sőt. De nem a romantikus étteremben ülő vacsoraember ő, mikor mondott nekem az izgalomra? Még ha érzi, szívni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Legjobb lesz akkor elengedni a múltat, már azt a részét, amire mindig hivatkozva van? Neki oké, könnyedebben megy és ment mindig is, mert minek is görcsölt volna rá, persze, eszébe jutott, hogy újra találkoztak, megtudta, hogy itt él, majd meg is látta. Aztán ennyi volt, nem merengett rajta, hiszen vége volt ott és nem azt vette elő újra. Mert se nem ő, se nem a másik nem tini már, nem úgymond gyerek, akik aztán ismét dobálóznak meg röhögnek, csak az a gond, hogy a nő képes rá, ugyan úgy, ahogy ő is röhögni, de akkor ne menjenek bele most a végletekbe, amik könnyen jönnek, de könnyebben is mennek, lévén, hogy távol tartja magát a  nő attól, amit akkor érzett. Fogalma sincs, érzi-e most, érezné-e, nem arra ment ki eddig semmi sem. Kicsit játszanak egymással, bár tény, a kezdeti hév hamar meg lett válaszolva.
- Nos, ebben biztos vagyok – bólint egyet. Ezt már ismét szemébe mondja, nem kocsányon lógnak a szemei, mint a legtöbb kiéhezett kannak, akik ha mellet látnak, mint a Pavlov kutyája, már csak nyáladzanak. Jó, a legtöbb akkor látott mellett, amikor az anyja előkapta, szóval abszolút érthető, de röhejes. Visszadől hát, fogyasztanak még némi bort, és miután vázolja, hogy a nyugodtabb módon fogja megközelíteni a testvére esetét, a másik kapcsol és valami teljesen másban gondolkodik. Már hol emlékszik ő a kretén táncra, vagy, hogy épp bizonyára azon kuncog, hogy elképzeli, ahogy vonaglik, mint akit az áram ráz vagy éppen azt imitálja, mit fog perceken belül tenni, ha behajol elé. Na nem, erre már nem is kíváncsi, arra már annál inkább, hogy mégis mi az, ami ezek mellett az eszébe juthat még. Vagy amiért inkább megszakítja a vacsorát, amire ennyit várt, amiért ennyire kiöltözött és majdnem le is cseszte istenesen, hogy eddig húzta, titkolózott. Ha ezeket ennyire simán adja fel, akkor valami van a dologban és nagyon kezdi piszkálni az agyát.
- Ha így itt hagyod a lehetőséget, akkor megint csak meglepsz. Ne csináld – mintha akkora gond lenne, majdhogynem fel is horkant, de szája szegletében vigyor lapul. Hamar felveszi a lány lépéseinek tempóját, neki pedig könnyebb, ahogy kiérnek, úgy gyújt rá, elvégre van még táv a pontig, ahol megjelentek. Kicsit nem figyel, mert megzavarja a pillantás, amit felé intéz. Hogy mi? Most játszadozik vele? Csalogatja? Ó, ebből még baj lehet.
- Ó, hogy bort – akkor arra kell menni, ahol az italtboltok vannak, de az kicsit messzebb. – Séta, vagy a könnyebb út? – attól függ, mennyi ideje van, majd válaszol, neki a séta is jó, annyira nincsenek messze a civilizációtól. Más nem, jó lesz egy taxi is. Mégis, először csak felröhög. – Mégis csak a pizza? – mert ugye eleve azért indult a dolog, hogy a pizzázóban kelljen a vacsora, elhozta egy puccos helyre, ehelyett pedig azt akarja mégis enni. Hihetetlen. Hát komolyan nem hiszi el.
- Legyen, megkapod azt a pizzát, ha ennyire szükséges. Aztán… - lépked közel hozzá, szabad karjával öleli át derekát lágyan és húzza be maga mellé. – Mivel is dobod fel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Miért adod fel? Lehet, hogy ez a mai lesz az – von vállat, ki tudja, sosem lehet tudni, az, hogy miért, már más tészta, lehet az kellemes, kellemetlen, mindegyik végére fel kell készülni és igen, lehet, hogy nem lesz kellemes, nem lesz vidám, de most, legyen optimista, a jobbik végletre készül. Aztán lehet, hogy kicibálja valahova, aztán jön a cunami és mehet egyedül haza.
- Ó, hát még nekem mennyire. Szeretem a meglepetéseket – noha nem dobozba zárva, inkább így, igazából nem kell nőnek se lenni, bármilyen formában és szituációban lehet, csak most, ma, erre ékelődött ki jobban. Eddig leginkább ő kapta meg ezt, most fordul a kocka? Ki tudja, már ennek is itt volt az ideje, aztán majd minden megy tovább, mint eddig. Mert ez ilyen. Egyszer közelebb, máskor távolabb. De neki kellene összeszednie magát, hogy ne rontson el minden alkalmat. Nem rajta múlik, ahogy igazából kijön az egész szituáció. Áll elébe, még ha vakon is, lehet jobb lett volna csak a vacsora és semmi több, de most már aztán végképp mindegy, nem, mintha ő arról lenne híres, hogy fél és retteg. Nem, talán nem is tud, izgulni is másképp, inkább kíváncsi, sokszor ebből adódóan türelmetlen. Most nem, még nem, vagy nem is fog. Kiderül. Hagyja, hogy levegye a cipőt, amit sosem ért, minek veszik fel, ha ennyire kényelmetlen. Jó, érti, az egész része, azé, hogy tökéletesnek látszódjon, de szerinte mindennek van határa. Vágott már ki tökéletesnek mutató cipőt a kukába, mert széttörte a lábát és nem volt hajlandó többet felvenni. De a nők szeretik kínozni magukat, az biztos, neki is van olyan cipője, erre mérget is venne, amiben csak ülni lehet.
- Ám legyen, akkor rád bízom – hallani hangjában és látja arcán is, hogy kicsit zavarba jött, ahogy maga mellé húzta, pedig, őszintén, nem volt ebben semmi különös, sőt. Egyszerű mozdulat, kellemes, nem rángatta, csak finoman terelte, végül pedig igen közel került hozzá. De innen elengedve néz utána és végül slattyog a ponthoz, ha már ez a dolga, addig is, van ideje elpöfékelni a bagót. Az órára pillant, az este még gyerekcipőben jár, a nő pedig egyhamar meg is fordul, az ellátmánnyal együtt. Nem hallotta a nevetést, mert annyira nincs szuperhallása, továbbra sem tudja, hogy mi a francot akar ezzel az egésszel.
- Ja. Édes, meg valószínűleg most kanos. Egy egészet kaptál volna, ha tovább cukizol vele – vigyorog rá, hogy nem csak azért kapta, mert megköszönte, de mindegy is, hiszen megvan, nem kell ezer helyre menni másik szeletért. A bagót már rég eldobta, így követi a másikat a pontra, majd ahogy átöleli, úgy kerül keze a derekára, hogy aztán egy pillanat múlva totál máshol legyenek. Körbenézve sehol a város, sehol semmi beton, csak víz. Ó. Meglepve engedi el és néz a Balaton vize felé, amit, hát most lát először. Nem tudja, hogy mennyire messzire hozta el, hogy őszinte legyen.
- Ez hol a francban van? – így jár, aki csak városokat jár, bár hallott a balatoni éjszakai életről, de ki nem próbálta. Hát még a fürdést. – Mivel vacsorára készültem, nemigen van nálam fürdőruha – és amúgy se nagyon van neki. Ami kell egy kényelmes áztatáshoz, az van otthon, abba meg meztelen is beleülhet, szóval nem aggódott ezen sosem. Mire azonban kitalálná, hogy hoz vagy valami, már indul is befelé a másik. Hogy mi?
- Te most komolyan? – ez szabad tér, nem medence. Ez más. Hogy finnyás-e? Nagyon. Nem, nem akarna bemenni, de mivel, ahogy említette, jó motivációs tréner, hamar megérkezik az újabb adag. Amint a ruha a parton köt ki, úgy van vele, miért ne? Ki kéne használni? És ekkor érzi meg a veszélyt. Ó, igen. De belemegy. Sietősen ledobálja magáról a ruhadarabokat és végül lassan indul befelé.
- Ez neked jó? Hideg… - már megint csak kritizál, ahogy egyre feljebb éri, egész teste libabőrös, ahogy közeledik a nő felé. Aztán, ahogy odaér, ugyan még nem merítkezett meg, de fölé hajolva takarja el egy kissé az eget.
- Hát ez mondhatni aljas, de egész kellemes terv. Miket nem tudsz. És nem, nem fogom őrizni a ruhádat. Itt vagyok – pofátlanul futtatja végig rajta tekintetét, majd sóhajt. Ha ő lebeg, saját magát lassan ereszti a vízbe, káromkodik egy sort, végül pedig már valóban nem olyan rettenet. De mégis. – Megint csillagokat lesünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem hiszi, hát miért hinné. Nagyon is jól ismeri, hogy rettentő kritikus ízléssel áldotta meg a Pokol, hogy aztán ezt kamatoztassa mindennel is. Egy éttermi vacsora valóban csak egy lett volna a különös, de még elmegy esetek közé, de ahogy ő tovább tervez és másképp igyekszik folytatni, befejezni, azért ad reményt arra, hogy itt nem csak a villák csörgése és a desszert kérdése lesz a fő fogás. A spontán dolgok sokkal jobbak, vallotta ezt akkor, amikor több ideje volt tenni is, nem mintha panaszkodva, le van kötve a figyelme eléggé és elég jól, hogy ne kelljen panaszkodnia, de megteszi, mert nem minden kellemes és szép, főleg ő, ha belelendül és olyat kell tennie. De a panasz mögött is ő van, aki cselekszi, akinek ez megfelel, és akinek ez az este a furcsábbak közé tartozik, mert a normálisabb élet igencsak messze van tőle. Persze, ezt a nő nem tudja, vagy csak sejti és erre utalnak azok a megjegyzései, hogy elcseszi. El, mert a normál reakciók, amik a testi vágyak kielégítésén alapuló pillanatokon túl történik, szokatlanabbak számára, így úgymond, nem az, hogy tapasztalatlan, hanem inkább elkopott. Vagy tényleg sosem tanulta meg, mert aki örökké felszínes és felszínesen élt meg minden ilyesmit, azt aztán tapogatózhat a sötétben, vagy csak simán igazat annak, hogy elcseszi.
- Ne nézz így. A világ már csak ilyen – vigyorog rá, mert na, lehet mindent naivan felfogni, nem sok dolog mozgatja jobban a kerekeket mint a pénz, vagy hát, a testiség. Sok nő mesélhetne, hogy miért van ott, ahol, de erről szó nem esik többet, higgye akkor csak, hogy kedves bácsi volt, aki csak úgy osztogatja a pizzát mindenkinek, mert olyan sok van neki. De a nyakát rá, hogy ha ő is ott van, még felárat is tol rá. És akkor sehol a kedvesség, meg végül maga a város sem, mert hirtelen kerül a tó partjára, érzi meg a szelet, ami vízközelben jellegzetes, csak a megszokott sós illat marad el, helyette kicsit halszagú, kicsit meg a hínár kavar bele. Könnyű így találgatni, hogy az országon belül maradtak, de hogy hol, azt ő nem tudja. Először jár itt, tudja, hogy vannak tavak, amik fürdésre alkalmasak, de ha bárki arra gondol, hogy ő épp a tömött strandon jár a fürdőnadrágjában, napszemüvegben, kezében egy lángossal és épp elhűlve nézi a túl sokat mutató öregasszonyokat, vagy az alpári családot, ott menten hal meg röhögésben. És még ő maga is, mert lehetetlen. Szóval megint egy jó pont, mert éjjel hozta, amikor maximum egy-két illegális horgász bújik meg a nádasban valahol.
- Ó, hogy az – néz körbe megint. – Azt vágom, hogy van itt bulinegyed – mert azok, akik az éjszakai életben mozognak és ismerősek neki, emlegették, hogy nyaranta itt van jobban élet, ide járnak. De mivel ő korántsem terítő már semmiben sem, annyiban is maradt a dolog, most se indul meg, hanem bámul utána, majd a kidobott holmira, hogy aztán ez hozza meg a lendületet arra, hogy kipróbálja ezt a tavat. Rohadt hideg, az alja sem kellemesen iszapos, igen, most van baja, mégis megy. Micsoda hős.
- Ez nem is igaz. Eddig semmi sem volt. De lefagyok, olyan hideg – még didereg is, mindjárt kéri, hogy melegítse fel, de lehetőleg ne úgy, hogy felgyújtja. Közelebb érve látja a turpisságot, vagyis sejti, eléget mutat így is, hogy nézze és megnézze, aztán végül engedi el, hogy nem hitte, hogy ilyen könnyen fogja meglesni, mivé is cseperedett. Magán hagyott ő is egy alsót, de lehet, hogy mindent kellett volna. Aztán ahogy telik az idő, úgy szokja meg lába a dolgot, szóval lehet igaza van és bírható, de be nem fogja vallani.
- Bármikor megteszem. Eddig sem volt tiltott dolog igazából, csak nem sikerült. De egyelőre mindegy is. Most tetszik. Ha meg valóban aljas, majd meglátjuk, mi lesz belőle – von vállat, kicsit lejjebb ereszkedve, egyelőre elengedi a gondolatot, hogy beterítse egy adag vízzel, mert az gyerekes. Nyújtózik végül, nemigen fekszik fel a víz tetejére, neki itt még elég alacsony, de felpillantva rázza meg a fejét. A nosztalgia.
- Szép emlékek? Igen? – vigyorodik el, ahogy visszanéz felé, majd azonnal forgatja is a szemeit. – Persze, mi vagyok én, pincér? Ki tudsz menni érte. Várj, segítek – azzal odalépve nyúl alá és kapja ölbe, mint valami pihét. Szemét mosollyal emeli meg úgy, mint aki máris menten kész arrébb dobni őt, bele a vízbe, de egyelőre tartja.
- Vagy tudod használni a lábaid? – vigyorog le rá, majd lendít egy apróbbat, végül röhögve engedi le, vissza a vízbe, és hátrébb lépkedve merül bele nyakig. Ó, tudja, hogy ezt nem ússza meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem is bánnék el ennyi nővel, az én határaim is végesek. Meg nem is kell mindenki – von vállat lazán, hogy felőle aztán lehet egy kupac, tömeg, ha őt nem mozgatja meg, mert azért ízlése is van és nem rest kamatoztatva válogatni, hogy aztán azt kapja, ami neki akkor épp kell. Ha most épp ez a nő? Akkor az. – De látod, milyen nagylelkűen le is mondok róluk a társaságodért – fényezi magát, mintha muszáj lenne és valóban, menni kellene a rövidke üzlet után kinek merre visz az útja, de nem egyfelé, ez lenne az általános, bevett szokás. De semmi sem tiltja azt, hogy közben, előtte beszéljenek egy sort, vagy bármi más, ami belefér, mert a nőnek van ideje, amivel számolnia kell, neki ezzel szemben végtelen, ameddig a lábai bírják. Vagy valami ilyesmi. Amennyi ezekbe belefér, az pedig igencsak tág fogalom.
- Ohh, hallok ilyet? A legtöbb nő dobja el magát, de akkor ez egy újabb jó pont és érdek amellett, hogy ne a többit válasszam – jó, ez drasztikus hasonlat, bizonyára mégis érteni fogja, hogy sokan mégis anyagiasabbak, mint a görbe orrú népek, akik épp aranyat adnának ki a kezükből. Úgy kapnak a szépen manikűrözött körmök erre, öröm lenne nézni, de sok ismerős arc, haver esett ebbe bele. Beültette a bőrülésbe a macát és többet ki sem szedte. Na ezt ő nem, annál ő sokkal erőteljesebb akaratú. Most mégis csak lazán bagózik, veti fel a dolgot és vár a válaszra, minek siettesse. Arcára meglepett vonásokat húz, vigyora mellé.
- Pont most? Micsoda mázlista vagyok! Hát ez a szerencsenapom – figyeli, ahogy közelebb lépked, ahogy hozzáér, már nem tartja azt az üzleti távot, mint eddig. Pofátlan méri végig ismét, újra, majd aztán megvonja a vállát.
- Bármihez. Még csak most kezdődik az este – mulatni jött, nyilván nem meccset akar nézni, szóval, ezen a helyen eléggé adottak a lehetőségek. – Ebben a sorrendben pont jó lesz – bár a más kifejezés széles, ragadozó vigyort eredményez, egyelőre semmit sem tesz, csak karját nyújtja felé, amint elpöckölki a csikket. – Első körben igyunk valamit, aztán hátha több kedvem lesz táncolni. Már ha, van annyi időd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fogalma sincs, hogy ezzel a hellyel mi volt amúgy a célja, tökéletesen megszokta már, hogy nem lehet és nem tud kiigazodni azon, ami a fejében jár és ahogy cselekszik. Ez még mindig a jobbik eset, mert se a bort, se a kajás szatyrot nem vágta hozzá, amelytől lehet hogy mégis idegbe jött volna és akkor tessék, lehetne beszélni arról, hogy el van cseszve az este. Most mégsem, hiszen még a vízig is elmerészkedik, tőle szokatlan módon és bár nem élvezi így elsőre, elvégre nem egy fűtött medence, vagy jakuzzi, legalább tényleg egyedül vannak és senkinek nem kell végignéznie a bénázását, ahogy próbálkozik és morog, mint valami bolhás eb. Bár a hely kihalt érzése nem épp az ő szájíze, ritkán és más esetben keresi a csendes helyeket, most ettől eltekint, csak a vizet szidja és azt, hogy benne sétálva újra és újra a hideg rázza. Legalább nem fröcsköli le, akkor lehet, hangosabb lenne, így viszont csak, felhorkant, szemeit forgatva.
- Még kisebb, hogyne. Így is pont jó lesz, ne aggódj, az a legkevesebb gondom most – túl fogja élni, mint mindent, az utolsó dolog volt mégis arra gondolni, mi van épp a lába között, mikor minden más tagja fagy le éppen, majd enged fel, ahogy megszokja a közeget, amibe került. Nem merült még el teljesen, talán nem is fog, elég ez most, nem fogja bemutatni úszótehetségét, ráérősen mozog és néz a másik felé, már amennyit lát innen, mert a partról ideszűrődő fényeken kívül nincs is már, amely segítene. Ez valahol jó, mert ilyenkor lehet bármit tenni, másrészt rossz, mert könnyű elveszíteni a tájékozódást. Bár nem mentek annyira messze a parttól, kellő távol, bár rálátni a cuccaikra így sem tud. Ha valaki erre várt, tudná vinni a szajrét, bár akkor lenne egy-két szava hozzá. És ökle, az arcába. De nem, nem mozdul rá a paranoiára, a tolvajok most a bulinegyedben simogatnak zsebeket. Lehet, hogy ha megunja a fürdést, elcsábítja oda, kíváncsi lett rá az idáig szűrődő zenéből. Hangos, annyi biztos.
- Dehogy adok ötleteket. Nem játszom magam ellen – így nem. Ötletek, nem kell attól félni, hogy nem talál ki semmit sem és azok nélkül marad. Sőt. – Minek, minek. Mindig kell valami, nem? – kicsit beljebb meríti magát, nyakát ráérősen forgatja át, apró, halk roppanásokat hallat kissé, majd visszavezeti rá tekintetét. Amolyan, „lehet, benne van a pakliban” vigyor és vállvonással reagál rá közvetlen. – Félig, legalább. Ezt bevallom. A meztelen fürdőzés lehetősége minden iszonyt legyőz, hiába az 1:0 meg bármi – nincs mit ezen szégyellni, ő férfi, a másik pedig nő, és bár hiába nyit ő mindenfelé, a nők felé húz jobban, ez nem vitás. Lehet nem válogat, de attól még szemei vannak és igen, ebben volt némi aljasság, de már nem mond erre semmit, mert valahol sejthető volt, hogy nem adja ilyen könnyen. Emlékszik rá, hogy nem akar játékszer lenni, ezáltal jön az, hogy nem lesz semmi formában könnyen megkapható. Se így, se látványnak.
- És most se vagyok a kedvenced. Ejj, ejj, nagyon elcsesztem ott – szerette. Persze hogy, mert szinte ő maga is totál más volt, még ha utána újra önmaga. Látta rajta, hogy szerette a pillanatot, amely nem sokáig tartott, ma pedig csak egy közös pont. Inkább hagyja a nosztalgiát, ha már ennyire szórakozni akar, akkor tessék, megkapja. A sikításba vegyül a röhögése, ahogy kikapja a vízből és karajiban tartja, készen arra, hogy eldobja a habok közé vissza, ahol eddig lebegett. De már a nő is csak nevet, kapaszkodik belé, szinte préseli magát hozzá, biztos, ami biztos alapon így végül valóban dob rajta, de csak hogy kényelmesebb legyen mind a kettejüknek.
- Mit gondoltál? Ne használj ilyen nagy szavakat – vigyorog le rá, ahogy fogja, de egyelőre nem nagyon indul semerre, csak pár lépést halad, oldalra, se be, se ki. Szemeit megforgatva néz a lábakra, mert hiába tenné le, azt sem engedi. Csak kapaszkodik.
- Nem tűnnek használhatatlannak. De akkor most ki akarsz menni inni? Eddig pancsolni akartál – mintha gond lenne, hogy lépni kell bármerre. – Még ha lennének. Független férfi vagyok, nem háremtartó – mert igaz, akivel van valami, az megesik, majd elmúlik. Semmi komolyabb. - Merre mennél ma még, tündérke?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Legalább ezt is elmondhatja, a nő meg az asszonysutyorgóban – mert ilyen akkor is létezik, ha nem -, hogy rávette és bár hangot adott ellene, főleg közben, de valóban megtette. Még  a hétköznapi dolgokban sem az átlagos vonalat viszi, minden, ami kényelmes, csillog, nem pedig fodrozódik, ahogy előre halad benne és hideg, mert amikor a víz hideg, egyszerűen melegebbre cseréli a kádban. Itt nem fog pöccintésre semmi sem menni, így vagy megszokja, vagy vert hadseregként vonul vissza és szárad meg odakint, de a feladás még ebben az abszolút helyzetben sem lehetséges, hiszen hogyan is merülhetne fel, aki örökké azt hiszi, hogy győztes.
- De ez így szép. Sosem unatkozni – vagy micsoda. Nem mindig jó az a valami, de el kell most ettől tekinteni, mert javában nem a rosszban sántikál, iszapban, ahogy érzi, hogy a lába megint beljebb süpped és kihúzva azt, egy biztosabb pontra helyezi. Legalább a mélységtől nem tart, elég magas ahhoz, hogy ami a nőnek már-már kritikus lenne, abban ő még kellően kényelmesen nézelődik, nem mintha nem tudna valamelyest úszni, mert igazából nem nagyon tud, annyi a tudománya, hogy nem merül el és ha nagyon akarja, ki tudna odáig vergődni, ahonnan már sétálni kell. Nemigen mozdulnak beljebb, így ezt nem kell most kamatoztatnia. Ismét inkább lustán nyújtózik egyet, majd ereszti le karjait és figyel rá ismét.
- Bármely férfit be tudná csalni, de igen, nem tagadom – nem húzza ki magát, ellenben piszkosul szemtelen vigyort villant felé, már amennyi látszik abból, majd tűnik is el, hogy megrázza a fejét. – Nem, ezekre inkább nem is akarok figyelni. Elhoztál a koszos vízbe, hát szép – nem mintha nem lett volna már rosszabb, de ebbe nem is megy bele. Igen, valahogy sejti, hogy most direkt emelte ki, mennyire kellemes hely ez a tó és tiszta, meg bármi egyéb, és direkt nem adja meg azt, hogy ő itt most aztán olyan nyavalygásba és finnyáskodásba kezdene, hogy abból nem szedi ki semmi sem. Nem. Fintorgott befele jövet a szagra, mindenre, elég is volt.
- Senki, csak sejtem – von vállat, mert a dolgok hozzávágása, meg az érzékenyebb lelkek eddigi nyilatkozatai nem épp kedvenccé emelték őt, noha, nem is volt nagyon kérdés és kitétel sem, hogy az legyen. – Azért ne is túlozzunk. Én, mint szerethető? Hogyan? – szeretni lehet sokféleképpen, tény. Egy pillanat, pár óra, napok a viszonzatlan szerelemben és a többi. De hogy ezekre tényleg nem segít az, ahogy viselkedik. Szemét is forgatja jelenleg. – Sose mondtam, hogy nincsenek érzelmeim. Csak nem olyan, mint az átlag. Vagy látják, vagy nem, de nem rontom el. Ilyen vagyok – mert nemigen fogja felfogni, hogy vele bármi rossz van, bármi hibás, ha eddig jó volt, elfogadható és nem kellett több. Minek foglalkozna azzal, ki látja meg, ha nem szokása szomorúnak lenni, az örömöt meg nem kell titkolni. A harag felé viszont, nos, azt lehet senki se akarja látni inkább. Elengedi a dolgot, hiszen holnapra nem ő lesz a romantikus szerető és a lábaira bámul.
- De ha megcsiklandozom a talpad, rögtön fog. De rendben, szimuláljon a beteg – dob ismét rajta egy aprót, majd jóízűen nevet.
- A jó ég őrizzen annyi nőtől egyszerre az életemben. Kellene a fenének, plusz nem is jó mindenhonnan válogatni – mert nem minden tetszi az ő ízlésének, de egy akkora háremmel, meg nem török szultán ő, hogy ilyesmiket műveljen. Van, amikor sok napig amúgy se megy, keres egyet sem, vagy bármi. – Jaj mit művelsz – tartja, engedi, hogy mocorogni kezdjen, közben igyekszik nem eldőlni, de most jól jön, hogy az iszapba süllyedt a lábfeje, stabilabb. Ahogy végül elhelyezkedik, egy „ez most komoly?” pillantással figyeli, ahogy kiált és végül, ahogy kiadja az iramot. A fürdésből úgyis elég volt, hát meg is indul, nem kell neki kétszer mondani amúgy sem. Hosszú léptei lassabbak, de így sem kell sok, hogy végül kicsit neccesen, de kiegyensúlyozzon a partra vele, megállva a ruháik mellett.
- Ideértünk, hölgyem. Most már menni fog? – pillant le a lábaira, sőt, még combját finoman meg is paskolja, jelezve, hogy vajon működik-e annyira, hogy ettől leugorjon.
- Vidámpark? Oda sose járok – nem azért, mert nem vidám, hanem mert… nem. – Előbb együnk, aztán kitaláljuk. Itt az a bulis negyed is, az is elég vidám, nem? – azzal, ha leszállt ha nem, ő leül. Utóbbi esetben így kénytelen a másik kicsit az ölében ücsörögni, de ha eddig nem bánta.
- Amúgy se nagyon van ebben a retkes országban, akkor már láttam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Talán nem szokott a nő ahhoz, hogy nem akarják egyből kibontani a textilből és ez valahol imponál, vagy egyszerűen csak jó neki. Fogalma sincs, miféle vevőköre lehet, ha meg kellene mondania, akkor nem jósolna sokat. Ez egy effektíve nem drága szer – az ő tárcájának mi az -, mégis, adja azt, amit kell, intenzíven és bizonyára, minden olcsóbb vagy épp nem tehetősebb is keresi. Meg fiatalok, kik erejük teljében vannak, és mindenkit meg akarnak hódítani. Egy szétcuccolt fiúbanda fárasztó lehet, bizonyára azért is zárja rövidre ezeket, annak idején rá a nők próbáltak hatni, akik szoknyát húzkodtak fel, hogy megmutassák, ma se vettek fel alsót és majd ezzel fizetnének. De, hát nem is az üzlet miatt, hanem inkább a lenti helyzet veszélyessége volt az, amiért nemet mondott és játszotta a szűzkisfiút, vagy a csőmeleget, aki köszi, de abból nem kért. Bizonyára kész orvosi kutatómunka hevert a combok között, ahogy elnézte, ő mugli dolgokat árult, amelyek csak felhígítva voltak mágusdolgokkal, vagy épp azokkal sem, olcsók, így aztán tényleg eléd tárulhat az a kép, amikor a vakarózó afro közelít feléd, hogy szép az este, meg persze, ezek női változatai. Aki benne van vagy volt valaha, akármely formában, tudja, hogy milyen mélységekbe tudnak menni az emberek és micsoda agresszió van, ha ingyen nem kapnak semmit sem. Talán ezt a nő nem ismeri, nem tudja, mióta csinálja, de tény, hogy talán mindent látott, talán még nem. Most őt látja, a ficsúrt, aki szórakozni akar, de van tartása, látszik rajta, hogy nem reszket érte és hogy játszadozik.
- Pontosan. Csak örökké hajtani, nem jó az az idegeknek sem. Ki tudja, hány megfáradt csomót tudnék azokból a finom vállakból kimasszírozni – csóválja meg a fejét, aggodalmas tekintetet húzva magára. Elindulna, de érzi azt, ahogy hozzáér, ahogy engedelmeskedve fordítja felé a fejét. Közeledésére sem lép mást, mint eddig, tekintete kutatóan fürkészi a bájos arcot, vajon mire készül, és a hajszálnyi távolságban fürdik meg a másik illatában. Nem tépi szét azt a kevés kis szünetet, ami ajkaik között van, csupán lágy sóhajt ereszt rá, mintha csak azt akarná éreztetni, minek lenne ott a helye, milyen érzés is az. Ajkai húzódnak ismét vigyorra, de most nem állatias, most egész más. Élvezi.
- Nekem ma tényleg szerencsém van – figyeli, ahogy elhúzódva babrál a ruhával, még mindig karját tartva indul el vele végül. Hamar ismét a zene dübörgése veszi őket körbe, ahogy elengedve, a vékonyka derékra csúsztatja tenyerét, finom mozdulattal tereli be maga elé, és fordítja szembe, lassú lépkedésű táncra hívva. – Egy italt a hölgynek? Vagy esetleg, másvalamit? – óvatosan fogja, mintha félne, eltörné, az apró, játékos cirogatás pedig a mozdulat közben érezhető. Mindegyikük akar valamit és nem félnek meglépni. Ez csak jót ígér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vajon melyik az eredeti? Melyik az, amelyiket nem kell játszani, mert zsigerből jön? Az a legjobb, hogy talán maga sem tudja, annyira hozzászokott ehhez. Itt, vele, levetkőzött minden olyasmit, amelytől valóban félhetne, talán ezért is nyers, ezért is ennyire szélsőséges, mert nincsenek határok, vagy épp vannak és aközött kell mozogni, érvényesülni. Ő nem tudja behatárolni és nem is akarja, mennyire ment le az eredetihez, hiszen akit anno ismert is valaki volt a sok közül, most viszont? Majd kiderül, ha egyáltalán tippelni akar. Annyi biztos, ez a könnyed, laza, még ha viharos is – amiről nem csak ő tehet, de a másiknak sincs egyszerű személyisége, valljuk be -, de amolyan lazítás. Amikor semmit sem kell erőltetni, mert röhöghet gyomorból, vagy épp ha felhúzza, akkor az. Mikor mi.
- Annyira. Végül is, lehetne mocsár is – von vállat, mert rosszabb mindig van, a tengerek nagy részében több a szemét lassan, mint a víz, lehet itt akkor dicsérni, hogy legalább nem palackok és zacskók között lebeg, de nem, nem is érdekli, csak elviseli, mintha muszáj lenne. Pedig senki nem erőltette, hogy bejöjjön, jó, csak egy gondolat, de annak ugye, mint tudjuk, mindegy.
- De nem vagyok a többi, messze sem – nem az, hogy nem akar átlagos lenni, mert tényleg nem, de nem is nagyon tudna. Ő már úgy van bekötve, hogy nem tud és nem is nagyon engedi a világ, amelyben mozog. Folytatja persze, és bár sötét van, nem láthatja, szemöldöke emelkedik meg kissé, majd horkant is mellé egyet.
- Miért ne lenne igaz? – mert komolyan érdekli, honnan vesz ilyet. – De nem pörög ilyesmin. Tény, hogy furcsa, mert nos… nem szoktam azokban a közegekben megélni ilyet. Csak azért fura, mert nem ismerem, de nem várok cipődobálást. Van egy véleményem, ami általában belőled ilyet vált ki, te meg azt nem tudod elfogadni – vigyorog egy sort, mert na, felhúzta, felhúzza és akkor majd robban. Ezt már mindenki ismeri. Ezt már tudják. – Nem rejtegetek semmit – zárja ezzel az egészet, a témát, mielőtt belemerülne és akkor olyasmi jön ki, amit nemigen akar. Inkább tereli el a figyelmet, kapja fel, mint a pihét és tartja meg, egyelőre még a vízben ácsorogva.
- Semmi csalás nem tilos – nem engedi el azonban, hogy lába felé nyúljon, csak igazít rajta, még az kéne, hogy addig ficánkol, míg ki nem fordul a karajiból, lerúgná a veséjét és hasonlók, senkinek nem lenne kellemes. – Három sincs, de tudod mit? Belefér – halad kifelé, majd kilépkedve érzi lábain, hogy mennyire hűs már az éjszakai levegőt, de mivel különösebben nem merítette meg magát, így nem olyan vészes, sőt, alig fázik, ahogy kicsit elrendezi lábait ültében, úgy múlik el lassan a hidegrázás. Hátán érzi a kellemes levegőt, illetve, a neki préselődő, vizes, hűs testet, amire viszont megborzong. Feje mozdul kissé oldalirányba, ahogy lehelete fut végig nyakán, úgy szusszan egy aprót és bólint végül.
- Csak annak van hideg, aki fürdött – bár rajta is meg-megterem a libabőr, kevésbé érzi magát hidegben, annál inkább kellemes, a nappali hőfok után. – De rendben, legyen így – karolja át lazán a derekát, másikkal pedig támaszkodik. Röpke gondolat, hogy ha már itt vannak, akkor miért ne? Hallott eleget róla, csábító meg is nézni azt, arca pedig felderül, amint bele is megy. Remek.
- Ott táncolhatsz is, hogy felmelegedj. Akkor ezt meg is beszéltük – engedi el a derekát, hogy elvéve a pizzát, beleharapva nyammogjon rajta. Oké, jól esik, mert mivel a vacsora meghiúsult, nem sok minden volt a gyomrában és kezdte már érezni is. Már csak a borral kell kezdeni valamit, mert nyitót nem hozott magával.
- Ó, kitüntetve érzem magam, köszönöm. És még finom is – nem is nagyon húzza tovább, hamar el is tűnik az a szelet, pedig egyáltalán nem fal. Sőt. – És a bor? Mivel nyitjuk ki? – igaz, nincsenek itt, mehetne mágia is, de hátha gondolkodott és meglepi, hogy valahova elrejtette a nyitót. Addig hátradőlve fekszik el, hagyja, hogy a nő üljön rajta, ő pedig feje alá pakolt karjára támasztva magát, a csillagok felé les. Ironikus, hogy megint vele van arra ideje, hogy az eget figyelje. Rá is pillant, ahogy ott ül és eszik, tekintete marad rajta. Az ég tudja, mire gondol most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nők játéka ez, bármily meglepő, nem először lát olyat, amikor valaki szándékosan játszik valamit, majd amikor a legváratlanabb pillanat jön el, akkor vált egy olyat, hogy mindenki pislog. Ennek ékes példája Kimoriah, aki mint valami komikus kismadár, úgy lengi körbe az embereket, pörög, néha túlságosan is, bizonyára nem csak egy embert örvendeztet meg ezzel a viselkedésével és ki hogyan fogadja és válaszol rá, már jó kérdés. Lehet, hogy nem a legjobban teszi, amiért következik a dobálózás a vita, veszekedés, ki tudja mi, de ő így tud. Persze, van mozgalmas fele, van olyan fele, amely jobban pörög, általában nem is tiszta, de nem jellemző, hogy a nőhöz hasonló habitus uralkodna el rajta. Az ellentétek.
- Pontosan – figyeli, ahogy közelebb ér, de maga sem tesz semmit, csupán ajkai húzódnak vigyorra. Vannak. Mint mindenkinek, aki csak él, aki csak létezik, csak a mértékük más vagy épp komolyságuk. Neki az élete nagy része az, amit már eleve mibenléte miatt is illik rejtegetni, mert utána már nem vitázna, inkább menekülne, úgymond. Arra meg nincs szükség, hiszen, a nőre vajmi kevés veszélyt jelent létezése, sőt. Inkább békés, mint az, ami jellemzi, ami pedig, meglepő. Még magának is. Ahogy szisszen, úgy néz rá kérdőn, hogy mégis mi az, ami fáj, vagy amire rájött, de egyelőre nem foglalkozik a nő ezzel, hiszen a pizza fontosabb.
- Nem bánom, jó nekem így, otthon meg van kádam – von vállat, hogy ha nagyon pancsolni akar, akkor keres valami fürdőt, ahogy termálvíz van, vagy olyan, amiben nem halak vacsoráznak és miegymás. Nem finnyás, inkább kényelmes. – Nekem kicsit lefagyott tőle a lábam, szóval, csak neked volt jó. Miért is mindegy? – de ezt már vigyorogva teszi fel, mert látja a felfújt arcát és azt, hogy lassan kékülnek majd el ajkai is mindjárt, mert annyira vacog. Kinyúl oldalra, hogy aztán felkapva a zakót, egyszeriben a nő hátára terítse. – Ennek mindegy, ha vizes, majd megszárad – nem tervezi felvenni, bőven jó idő van az inghez, ha pedig mulatnak később, már bőven. Így már aztán végképp van idő megenni azt a szeletet, lehetne kettő is, de majd talál valamit a sétányon. Eldőlve helyezkedik el végül, mint akinek csak emészteni kellene időt hagyni, így kapja el néha a rászegező tekintetet. Nem kérdez, nem vigyorog, csak figyeli, engedi el, majd végül csak szemöldöke ívelődik felfelé, amint nevetni kezd a másik. Csendben hallgatja végig és egy halovány mosolyt enged meg rá.
- Erre én sem gondoltam – mert valóban nem. Amikor jönni kellett, gyűlölte a pillanatot, a helyzetet, mindent, nem azt kereste, ki lesz ismerős és hogyan. Nagyon nem. Kellemes meglepetés volt tudni, hogy ő él itt, olyan, akit ismer. Az, hogy játéknak indult, de végül kikérte magának, már más kérdés. – A tárt karokat kicsit túlzásnak érzem. Nem öleltél meg – biggyeszti le ajkait, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a csokoládét, pedig meg lett neki ígérve. Aztán engedi el, pillant vissza az ég felé és sóhajt egyet. Nem változott, az az álca nem, amit ismer. Minden más igen. Nem nehéz erről hallgatni, nincs kényszere beszélni, mintha lelkét sosem nyomná semmi. Pedig, szökő-évente… ki tudja, megejtené-e. Csak nincs kinek. – Sokkal jóképűbb lettem, ez változott – bólogat, már amennyire ebben a helyzetben lehet és lepillant rá, ahogy elfekszi rajta. Derekán pihenő ujjai aprókat moccanva simítnak bőrén, mintha nyugtatni akarná, hogy ne most kezdjen el ezen aggódni. Végül, mégsem röhögi ki, a beálló csend az idő a válasz előtti hatásszünetre.
- Szólni fogok, igen. Arról is, mennyire végérvényesen megyek el – mintha kissé más, őszintébb hangnemben ülne meg közöttük ez a mondat, de csak egy pillanat. Mintha ott sem lett volna. – Akkor, megyünk táncolni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Könnyebb elhitetni a bizalom mocskos fantáziáját, ha előtte játszadozik kicsit. Tudja jól, hogy a legtöbb olyan kiéhezett, hogy ha kap valamit, akár egy koncot, azonnal ráveti magát. De ő nem. Sosem volt életében a nélkülözés, sosem mutatta, hogy ő átlagos. Nem kell félreérteni, tekintete, mozdulatai is mimikája bőven elég jelet ad elsőnek, amelyből elhiheti, nem azért nem nyúl hozzá, nem azért nem próbálja meg leszaggatni róla a holmijait, mert nem érdeklik a nők, vagy épp fél tőlük. Sőt. Annál jobban érezni, hogy most kivár, a tökéletes pillanatra. Ahogy tekintetébe varázsolja a törődés szikráját, úgy dönti félre kissé fejét, hogy kinyúlva, szinte óvatosan seperje félre az esetleges útban lévő tincseket, hogy aztán vállán időztetve ujjait, végig futtassa a kissé csontos, mégis puha, selymes bőrén.
- Szívesen segítek ebben. Számolni, oldani - simít végig utolsónak még egy aprót, majd ejti le maga mellé a kezét, oda, ahol eddig pihent. Nem húzza tovább, nem áltatja egyelőre, türelmes szusszanás, hisz fogalma sincs, mi a történet, amelytől számolni kell a feszültség magvait vállaiban, de nem is lelkizni kíván, egyikük sem.
Játszik vele, csalogatja, de nem adja meg a nőnek a kiéhezett vadat, azt, amit talán már igencsak vár, vagy remél, oda és vissza megy az egész, nem kell kertelni. Lepillant ő is, tekintetét ejti a dekoltázs felé, majd vezeti vissza a bájos arcra. Talán azt hiszi, nem elég? Nem kell mindig, mindenben a legnagyobb, a legtökéletesebb is lehet unalmas, műanyag, üres fejjel, aki tényleg csak arra jó, hogy széttegye a lábait. Szavaira apró vigyor kerül ajkaira, ahogy közelebb lép, ahogy szinte kényszeríti, hogy a ház falának és a közöttük lévő táv csapdájába essen. Közelebb, még közelebb, ahogy álla alá nyúlva, finoman emeli meg az arcocskát, ujjbegyével kedveskedik bőrének, apró simítás.
- Nem hiszem, hogy csak az ital ízetlene és talán a józanabb eszemre szükség lesz. Egy ideig. Jobban szeretem ha más részegít meg. És azt sem mondtam, hogy magamnak vettem vagy ajándékba – talán így akarja lerázni a nő, hogy amikor beüt, akkor, mintha ott sem lett volna, addig pedig kéreti magát, mintha muszáj lenne. Ez is benne van és igazából nem érdekli, ha megesik, úgy majd valami más után fog kutatni. Ennyire egyszerű.
- Ameddig engem látsz, nem fog senki lebukni. Ez biztos. Megvannak a módszereim – ugyan itt nem arra a gyakorlott és rejtett mozdulatra utal, amivel átvette, hanem arra, amit nem mond ki, hiszen talán nem is egy világból valók. - De ha ennyire ajánlod, súgd meg, mit várhatok tőle? Vétek lenne, ha emiatt hagynék ki egy remek társaságot – tol félre egy kusza tincset, még mindig közel, még mindig nem engedve. Miért tenné? Ő diktál, senki más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Csak szólnod kell, mikor férek bele az idődbe és megoldjuk – mintha amúgy a másiknak és neki is naptára lenne, amelybe jóval előbb be kell íratnia magát, mintsem valóban megtörténjen az, hogy ujjaival finoman oszlassa el a csomókat, ha vannak, ha nincsenek. Fogalma sincs valóban, mennyire akarná kvázi a szabadidejében is vele tölteni az időt, ilyenekről sem szó, sem utalás nem esett, sőt, vágyai sincsenek, olyanok, amelyek erre utalnának, de nem mondana nemet, ha úgy adódna. Áldott a tudatlanság, hogy nem is sejti, ki is áll vele szemben és ez mind a kettejüknek pontosan jó, hiszen, a nőnek sincs fogalma arról, kicsoda. Micsoda kényelmi játék, nemde?
- Talán, máshol is elsimíthatnám a gondokat – ajánlkozik, mint valami házhoz járó masszőr, akinek el kell adnia azt, amit tud, ami ujjaiban rejlik, de nem szokása amúgy magát ilyesmire ajánlani, az egy másik szakma, egy másik karrier lenne, amire sosem kellett ráfanyalodnia.
Kellemes vigyor terül el ajkain, ahogy szavait hallgatva követi azoknak az ajkaknak a mozgását. Incselkedő hangneme játékra húzza ismét, fogalma sincs, hogy minek szükséges ez, hiszen aminek kellett, megtörtént, mások már ilyenkor rég a város másik felén járnak, de nem rontja el a dolgot, kissé szkeptikus hümmögéssel figyeli és mérlegei a szavakat – fele annyira sem komolyan, hiszen, az itt felesleges.
- Nahát, erre kíváncsi vagyok – mégsem veti rá magát egyből, sőt mi több, egyelőre hagyja beszélni a másikat, hagyja, hogy azok az ajkak, melyek csókra invitálják, mozduljanak és újabb szavakat formáljanak, talán csak az ő agyát kívánja húzni, talán komolyan gondolva vág bele az egészbe.
- Az ölelés, kellemesnek hangzik. De abból talán nem is akarnék menekülni. Ki lenne az a bolond? – billenti kissé oldalvást a fejét, majd egy villanásnyni szünet után, valóban eltűntetve a távot, ajkait találkoznak egy röpke, szinte szusszanásnyi pillanatra, mintha azokat a cseppeket keresné rajta, amelyről beszélt. De amilyen hirtelen tette, oly hirtelen tűnik el, lép hátra, és onnan pillant rá.
- Nem, nem érzem magam részegnek – azzal, egy jelentőségteljes pillantással és invitálással indul meg, ráérősen befelé. Ha már ölelés…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bár nem felejtette el azt az apróságot, azt a szót, amely miatt a legutóbbi találka után igencsak másképp néz felé és igencsak muszáj volt kiengednie a gőzt valami távoli helyen, azóta, rendezve vonásait, mindenét ereszkedett vissza a nyugalom szigetére. Bár vannak fenntartásai, egyelőre kézben tartja a dolgokat, azt, amely oly ingatag, mint egy kártyavár a nyitott ablaknál. Ráérősen dohányzik  az egyik boxban, egy ital társaságában várva, hogy fogadja őt, hiszen a nap ma van, amikor lebeszélték azt a bizonyos találkozót, de korábban érkezett, talán hogy a hely közege ellazítsa őt, vagy csak, hogy ebben is annak a precíz valakinek tűnhessen, amit a másik látni akar. Fogalma sincs, mit vár tőle, nem is keresi az értelmet, ahogy ujjai kellemesen nyugszanak a dosszién, amit magával hozott, dokumentálva rajta minden, ami az előkészületes és amely a legújabb hely készülését dokumentálják. Még mindig nem érti, miért adta a kezébe, azonban sejtése erős, melyre, így, magányában is muszáj mosolyognia, miközben az ital maradékát dönti le és dől hátra, megigazgatva a csuklóján pihenő óráját. Rápillantva nyomja el a cigarettát, majd felállva veszi vissza zakóját, amely eddig mellette pihent. Kissé talán túlságosan rendezett külsőt húzott ma magára, más, mint azok, akik csak a vendégszeretetet élvezik a bár egy-egy pontján, de nem is mulatni jött, ez biztos. Az irattartót magához véve, pontosan akkor lép ki a boxból, amikor az egyik embere épp jelezne, így csak kezével int, hogy felesleges bármi, tudja a járást is. Mégis, megszokottan kísérővel lépked az iroda felé, ahova, végül az embere nyitja az ajtót és kényelmes léptekkel tér be. Nyugodt vonásai mellett bensője is az, semmi sem érződik úgy, hogy fenyegetve, vagy sarokba szorítva érezné magát, ez mind, a vörössel együtt agya valamely távoli, eldugott szegletében pihen, minden más mögött. Amint becsukódik az ajtó, az asztallal szembeni székhez lépked és a másikra pillantva telepszik le, majd jelzi, ha kíván foglalkozni a dologgal.
- Szép estét – bár attól még vagy már távol vannak, a formaiságok adottak, ahogy zakója gombját lazítja ki és végül, kellemesen ücsörögve pillant szét az irodában, szokványosan bizsergő sebhelyével tenyerén, amely, mintha sosem akarna felejteni. – Nehéz nap? – érdeklődik, mint a régmúlt barátoktól szokás. Bár, akár azt is lehetne mondani rá, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ilyen elfoglalt valaki? – hüledezik, mintha elképzelhetetlen lenne, nem az, hogy tart ilyet, hanem, hogy nem fér bele. Mert az, aki úgy véli, övé a világ minden ideje, másoktól is elvárná? Ugyan, rég megtanulta, hogy ilyen sehol sincs, de szeret úgy mutatkozni, mint akinek semmi sem szent és kikövetel mindent. Az pedig, talán meg sem fordult a fejében, hogy a másik ezt komolynak venné és egyszer azzal keresné, hogy hétfő este szabad, készítse az ujjait. Ha mégis, akkor az lepi majd meg.
- Mint mindig. Az ötleteimre főleg büszke vagyok – mert van sok, széles körben, csak sokat, sőt, nagy részét, nemigen kell megosztania senkivel sem, mert nem az ő kategóriája, de válogatni lehet, így aztán, nem kell aggódni, hogy bármelyik „oldal” kárára megy. Ez az ötlet épp ellenkezőleg, könnyed alkalom arra, hogy felfedezzék a másikat, az utolsó részletig. Még, a madzagot húzni kell, ahogy a nő teszi, úgy teszi vele maga is. Kérdés, meddig, és ki tépi el először?
- A valóság elől? – búgja, mintha annak szörnyűsége kínozná, de nem teszi. Ellenkezőleg, hiszen ma mulat, talán holnap is, nincs kínkeserves pillanat manapság, amely miatt menekülnie kellene. Egy kis kóstoló, leginkább magának, tudja, hogy nem elég, hogy semmis, apróság, mégis, többet egyelőre nem tesz. Még mindig az úriember álcája, a türelmesé, aki ráér, mert, ahogy nem olyan rég ötlött fel benne, az idő az övé.
- Egy kis kóstolás sosem árt, nemde? Mindig egy kicsivel több és több, a végén pedig… mindenki tudja, mi történik. Úgy érzem, neked eddig türelmetlen alakokkal volt dolgod, akik… - elhaladnak a sor mellett, a tömeg mellett, akik mint holmi kellélek, tekintetét sem viszik oda, tovább is állnak, mindenki éli a maga mámorát épp ott, ahol neki jól esik. Mintha azok az alakok csak színek lennének az éjszakában. A pult felé menetelve nyúl ki karjáért, hogy óvatosan húzza be maga elé és simítsa ujjait a törékeny alakjára.
- …akik mindent azonnal akartak és ki sem élvezték az egészet. Igyál velem egyet, aztán had meneküljek abba az ölelésbe – nem mintha most távol lenne és mozdulatlan. Aprókat mozdul, mozdít a másikon a ritmusra lágyan ringatózva, fürkészve a benti fények homályában a bájos arcocskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután már nem figyelte senki, kissé könnyedebb volt, van valami feszélyező érzés abban, ha valakit figyelnek és valaki figyel, ő pedig nemigen volt biztos a dolgokban, bár, nem is kellett talán, hiszen, ha bármi olyan történt volna, akkor, és ebben holt biztos, azt a tudtára adták, adta volna. De csend volt, és minden haladt tovább. Nagy fa ez, melybe a balta bele-beleakadt, azonban kirántva újabb lehetőségekkel tele. Nem ragadtatta el magát, nem úszott át abba, amely hivalkodó és túl sok lehetne, sőt mi több, ha kész lesz, hűen tükrözi majd azt a vonulatot, amit megismert a másiktól és annak láncolatától, mégsem egy másolat, egy ötlettelen, üres kopírozás, amelybe láthatóan időt sem fektetett. Ó nem, olyat nem adna ki ujjai közül. Nem volt rest tanácsot kérni, vagy azt, amit lehetett, olyanokra bízni, akikre kellett, a kereteken és határokon belül maradva. De mindent, minden apró lépést lejegyzett, megjegyzett a lapok halmán, a sorok egymás utáni kavalkádjában. Mert tudja, az eredményesség mellett a precízió is fontos a másiknak.
Letelepedve, némán pillant az ablak előtt állóra, annál az ablaknál, ahol egyszer, nem is olyan régen mutatta meg, hogyan honorálja meg a botlásokat. Az egész iroda lénye emlékezteti azokra a lépésekre, amelyek miatt nyugton helyezkedik el a széken, tekintetét félrevezeti az ablaktól, mintha ott épp olyan intim képek sorakoznának, amelyet látnia sem szabad, nemhogy megjegyezni. Látni látta, azonban kérdései némán maradnak, ki az ott, mi a szerepe, ez számára, a másik szavaival élve, nem lényegi információ.
- Remélem semmi gond – nem kéri, hogy meséljen, megteszi, ha arra érdemesnek tartja a témát. A pohárra pillant, majd felé veszi el, egy apró kortyra, hogy aztán, előrébb csusszanva, az idáig magánál tartott mappát fektethesse az asztalra, kettejük közé. Laza mozdulattal löki oldalra a fedelet, ahol ott sorakoznak a számok, adatok, úgy, mint a kávézóban előtte a kockázatok halmai.
- Nos, akkor ha a nap rossz, talán javítanék rajta – apró mosollyal teszi le a poharat. – Amint láthatod, minden a legnagyobb rendben, se a költségek, sem pedig a már akkor tárgyalt, kellemetlenségek sem zavartak bele a munkálatokba. Kérlek, azért nézd át – emeli el a kezét a lapoktól, nem kell sok időt szentelni neki, vagy akár most. – Lejegyeztem mindent, magam is meglepődök azon, hogy ennyire – veszi vissza a poharat magához. – Jó, az egyik adót épp felemelték, nem is tudom hirtelen, hány százalék, de elenyésző. Lassan gondolkodhatok, vagy gondolkodhatunk egy megnyitón? – issza ki a pohara tartalmát, hiszen nem kíván több időt eltölteni itt, mint amennyit ez igényel. Kényelmesen ül, tekintete kíváncsian pihen a másikon. Hisz mi lehetne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ó, én kérek elnézést. Elképzelni sem tudom – ahogy nevet, úgy húzódik vigyorra ajka a szavakra, hogy az üzletasszonyok élete. Persze, pontosan tudja, hogy nem egy csinos aktatáskát és kosztümöt kell elképzelnie, unalmas tárgyalásokkal és egyebekkel, hiszen, ahhoz az előbbi kis aprócska csere nem épp illene. Tény, hogy ha valamit teríteni akarnak, akkor ahhoz idő kell és főképp ember, hiszen nem megy sehova magától, így bizony, megérti ő azt, ha elfoglalt, de biztos találnának időpontot arra, hogy megoldják a dolgokat. Az apró kis közjáték elillan, a szavak is, mintha még maradna belőle valami. Mintha tekintetében látná a csillanást, hogy talán nem a szavakra és a büszkeségre kíváncsi ő, apró, sejtelmes vigyor ül ajkai szegletében a dologra, hiszen, nem kell nagyon titokzatosnak sem lenni, ha úgy akarja, végképp megtörténik, végképp elsöpri azt a kíváncsiságot.
- Akkor főleg tökéletes – mert mi jobb annál, ha valami, ami talán csak vad fantázia, valóra válhat, még ha csak az elmében is, de ott van és valósnak tűnik. Mint az illúzió, pontosan tudja hát, bódulat nélkül elérni, amit csak kívánna, csak mondania kellene és itt lenne, azonban óvatosabb a mágiával, ismeretlen közegben, így nem húzza elő, mint egy érdekes fűszert, amellyel meghinti az egészet, meglepő aromát kölcsönözve neki, amelytől minden más lesz. Nem, pedig előszeretettel vetné be minduntalan, mintha csak magát nyugtatná azzal, hogy itt van valami, amit tanult, ami az övé és egy percig sem hagyja kárba veszni, de pontosan tudja, hogy ez választja el a balga és az átlagos emberektől, hogy ő tudja, mit és mikor lehet, vagyis, nagy részét. Mindig vannak szélsőséges esetek, de azzal, most nem kell törődni.
- Nem kell olyan sokáig az lenned – játszadozik vele ismét, pedig, egyszerűbb út is van, rövidebb és csak utána a mulatság, mintha mi sem történt volna. Mégis, ujjaival még mindig derekán időzve játszadozik, persze, szavaira szinte rögtön simítja azokat oda és finoman ellépdel vele a pulthoz. – Akkor, válassz csak, én állom. De nem ismerem, hogy az édesek, vagy épp a kesernyés ízeket veszed könnyedebben ajkaidra – magának whisky-t kér, duplán, hogy miután megtudja, mit kíván, hozzácsapja azt is a rendeléshez. Közel áll hozzá, a pultnak támaszkodva, onnan kémleli továbbra is.
- És mondd csak, türelmetlen üzletasszony, valóban táncolni kívánsz, vagy valami mást? – miért ne, ő nem rest és nem fél a kérdésektől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy néz ki, az élete különös játékot játszik vele, hiszen amennyire lezárta a múltját akkor és ott, amelyben talán már a saját nevére sem emlékszik, a sors mégis fel-felböfög néha egy olyan alakot, akinek arcára tekintve felbukkan benne az, amit eltemetett. Hiába nem akarta, akarja, csak jött és mikor a szükség úgy hozta, újabb morzsára talált annak az életéből, amit a sötétség és a vörös köd lepett el és temetett maga alá.
Noha hivatalos dolgot akart, semmi többet, a neve láttán már nem tehette meg, hiszen amint egymással szemben álltak, nem idegenekként tették. Csakhogy, hazugság azt mondani, hogy Reece bármit is tud abból, ami ő és művel, ő is abba a rétegbe tartozott, akik a sihedert és a kalandra, életre és pörgésre vágyó felet ismerték, akinek semmi sem volt szent, nagykanállal habzsolta az életet és vágyta minden éjjel az újat. Ezzel szemben, állt elé öltönyben, hivatalosan és felnőtt fejjel, úgy, ahogy el se lehetett róla képzelni, hogy valaha megjelenik, hogy valaha erre képes lesz, mert mindent jósoltak neki, csak azt nem, hogy ő egyszer komoly lesz. És az álcát tartani kell, neki már két arca van, ismét és most egyre erősebben, mert Kimoriah mellett ez a srác a másik, aki előtt ő most előad valamit. Mivel azonban tökéletesen teszi, nem aggódik. Röviden futotta le vele a köröket, mert mégis, a tudás hasznos dolog és ami neki nincs, az másnak meglehet, így bízta rá az iratokat, hogy nézze, keresse benne azokat a sorokat, amelyekben lapul valami kockázat, mert mióta Alfred az életében van, komolyan mondva, ráragadt, hogy mindenben keresi és számol vele. Gyűlöli, az egész helyzetet, de valahogy mégsem, mert teszi. Aztán, a köröknek vége, minden nyugalmas és minden úgy, ahogy lennie kell. És ezzel ennyi is lett volna a múlt egy alakjának szelete.
De, ahogy a nővel, úgy most vele számol másképp. Senkinek sem árt, ha a nagy csendben kicsit maga mellé rántva invitálja el Budapest egyik szórakozóhelyére, hogy – egyelőre? – kulturált iszogatás közepette frissítsék fel azt az élményt, amely ködös gondolatai között bukkan fel. Hallott ezt és azt felőle, de nem mindig pontosak az információi, azonban, az nem is olyan téma, amellyel nyitni kívánna. Így maradt a bár, egy kényelmes hely, ahova épp leül és hátradőlve pillant rá.
- Ó, szólj nyugodtan, ha a komoly ügyvédi képbe nem fér bele egy kiadós koccintás – cukkolja, ahogy annak idején tette, pontosan azzal a széles vigyorával. Felőle mindegy volt akkor mit tanult, mit dolgozik most, ennyi belefér. – Kösz, hogy eljöttél. Jó újra látni, itt, ahol a fene se gondolta – emeli felé a poharát végül, hogy koccinthassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valahogy a kép, ami a fejében él a másikról és a jelen nem éppen egyeztethető össze számára. Mármint, magáról tudja, hogy simán üti még a mércét, akkor is egy nemtörődöm szarházi volt, aki puccos helyeken mulatott, olyan szégyentelen vehemenciával, amit talán mindenki irigyelt, de ő, nos, Reece neve elé került kettő olyan betű, amit akkor mindig nagy hanggal röhögött ki, nem azért, mert ostobának tartotta a másikat, hanem fékezhetetlennek. És láss csodát, az aranyifjú most valóban komoly helyet tölt be a ranglétrán, ahogy saját maga is, csak éppen, a másik térfélen, ott, ahol a Nap nem süt, hanem inkább elbújik. Mondhatni, közel a darázsfészek, mert nemigen szeret semmiféle hivatali szerv közelében lenni, teljesen érthető okokból ugyebár, azonban, mondhatni, a kiskapuk mindig léteznek, kit egy vaskos köteg mozgat meg, kit más, azonban nem lefizetni akarja, mert nem olyan ügy miatt kereste fel, amely miatt ilyet kéne lépnie. Korántsem, de az igaz, sosem árt egy jó ügyvéd a tervezetbe. Bár, azokkal a jó ügyvédekkel kevésbé beszélgetne fülledt, múltban maradt éjjelekről, vagy éppen pörgős nappalokról anekdotázna, azonban, ha őszinte lehet, halálra unná magát ha golfozásról és mindenféle elit klubról kellene beszélni, nem épp arról a nyári éjjelről, amikor belekóstolt valami másba, nem csak a helyi italnevezetességekbe. Sokkal kényelmesebb így.
Ma azonban, két teljesen más ember tért be ide és ült le, hogy italozzon párat és aztán, egy időre megint elköszönjenek egymástól, bár, a következőhöz már nem kellenek évek. Ajkain pofátlanul széles vigyor telepedik meg, ahogy Reece megszólal és mikor már leül, hosszú lábait lazán keresztbevetve kényelmesedik el és pillant fel.
- Ugyan kérlek, akkor kicsit nagyobb kanállal habzsoltál. Most pedig, Dr. Reece, felnőtt dolgok miatt találkoztunk – no nem az, amire hirtelen gondolna az ember, hanem a komoly, vérbeli ügyekről, amiket most nem hoz fel, beseperte a „fiókba” és most, ha nem is egykori, de a lazább arcát mutatja. A kacsintásra emelkedik meg szemöldöke, ahogy a pohár pereme mögött somolyog egy sort és kortyol egyet az italból.
- Elhiszem. Bizonyára hosszúak és fárasztóak a napok – mondaná, hogy a sajátjai is azok, de nem hazudik, ritkán fárad bele, van valami energia, amely ritkán apad és talán már csak egy ideig tart ki, hogy aztán kidőljön napokra. Kialudt, nincsenek karikák a szemei alatt, ritkán mutatkozik úgy. A kérdésre engedi le kezét és támassza meg a térdén, majd lazán vállat von.
- Mi az, hogy nem illek? Csak feldobom ezt a szarfészket. Amúgy üzleti ügy, pár társam itt akart megtelepedni, miután másutt már elég volt nekik. Nyugodt hely, potenciál, kellemeset a hasznossal, bla, bla, bla. Engem csak hozott az ár – legyint, hogy nem fontos, ha rajta múlna, nem itt lenne, de hát, ezt nem reklámozza. – De ez rólad is elmondható, szóval, mesélj csak szépen. Eleged lett a sok esőből?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mókás helyzet és rendkívül jól szórakozik, olyannyira jól, hogy büntetni lehetne. Mármint, vannak személyek, akik ha fel is bukkannak, mennek is a süllyesztőbe, itt azonban kettővel is kivételt tett, mert ugyan nincs rá szabály, nincs az, hogy nem és lehetetlen, mert óvatos és óvatosan járt el mindig, ha valahonnan lelépett, nem volt akkoriban még olyan, mint most, olyan, akinek sepregetni kell maga után a nyomokat. És tessék, vissza is köszönt, az egyik innen, a másik meg ugyan más ország emlékei, de itt van, itt találkoztak. És a sors iróniája csupán az, hogy mégis miben és hogyan maradtak akkor. Ő mindenki életéből eltűnik egyszer, állandó szerepe pedig mélyen és csendben ül benne valahol mélyen, mert nem tudni, hogy most vagy akkor játszik szerepet, csak saját maga ismeri és tudja, melyik az eredeti, mi az igaz. Itt nem kell azonban most értelmet keresni ennek, csak hátradőlni és csendben élvezni vagy épp beszélni, mimikája is mutatja, a vigyorra görbülő ajkak, hogy szórakozik, megint, mindig, mintha mégis ugyan az a felelőtlen valaki lenne, aki akkor, akinek csak az volt az élete hogy mulatott és mulatott.
- Ó, elnézést, akkor csak az időbeosztás változott. Azt hittem, hogy olyan merev és komoly lettél, mint a viccekben az ügyvédek – mert való igaz, hogy vannak, akiknek seggébe olyan nagy karót dugtak, hogy akkor is merevek lennének, ha épp csomó lenne rájuk kötve. Nem szereti az olyat, nem éppen az ő esete, kivéve a komoly, üzleti vagy bármely témában, ahol elviseli, csak épp a plafonra tudna mászni. Ez már a saját rigolyája, nem másé, és nem is a szakmai társakról fog most előadást tartani, hogy jó lenne, ha egyeseknek mutatna egy-két trükköt, hogyan lehetnének elviselhetőbbek.
- Ha neked az, elhiheted, nekem is pont ilyen hihetetlen volt. Ha rajtam múlna, valami nagy, fényes városban, országban lennének. De hát, ilyen az élet – a nevetésre vigyorog és a vállát rántja meg, hogy ez van, ezt kell szeretni; ennyit kapott arra, amikor kézzel és lábbal tiltakozott az ország ellen.
- Soha. Örökifjú vagyok, csak éppen komolyodtam, valamennyit. Nem sokat, csak amennyit kell, ártana a gyönyörű jellememnek, ha túlzásba vinném. De öreg… talán inkább te – kortyol egyet a pohárból, majd előrébb dőlve figyeli a történetet, amiről tudja, hogy igaz. A sajátja csak félig, de mindig is ezt űzte, mesterien adja elő, amit akar, bele sem keveredve, mert ez már rég van fel építve, és ennek a férfinek nem az igazságra van szüksége, hanem arra, akit lát és akit ismer. Több nem is számit.
- Ó, vagy úgy. Családi költözés. Mi vette rá, hogy pont itt? Annyira híres lenne ez a hely? – nem hallott róla, amíg ide nem került, bár őszintén, amilyen volt az iskolai évek alatt, csoda lett volna, ha hall bármit is. Nem számít, de ezek szerint, a csajnak valami tetszett itt.
- Fogalmam sincs. De való igaz, néha random leszólítanak, megállítanak, bár ritkább, mert a legtöbbre úgy nézek, hogy inkább kikerül. Biztos az a fene elbűvölő mosolyod az oka – nem mintha ez sértés lenne, csupán apró cukkolás talán, tény ami tény, átérzi, miről beszél. Roppant idegesítő. Tekintetével követi a mozdulatait, majd szenvtelen vigyort villant rá.
- Nem lesz az sok? Még a végén haza kell vigyelek, hát mit fog szólni a húgod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szereti a játékot, ha mocskos, akkor főleg, minek áltassa magát vagy a másikat azzal, hogy valami elérhetetlen és megérinthetetlen valakit játszik. Van olyan is, de ma nem, nem azért jött, hanem, hogy kiadja, kiadjon valamit, aztán mégis, talált és elvett, de nem ért véget, nem lett vége, így hát, örömmel ugrik fejest az egészbe, miért ne. Ez ő, nincsenek gátak.
- Ó, vagy úgy. Jobban is szeretem, mert még azon is túl lépve aztán, minden csak csoda és meglepetés, na meg öröm, színtiszta – tudja, hova és mit tekintett éppen futólag, érti a célzást is, vigyorog is rá, pont úgy, hogy vette a lapot. Bár változó, ki mit vár el és hogyan értékeli, úgy érzi, nem fog csorbulni az az elvárás. – Dehogy félek, szeretem a kihívásokat – hogy mire érti, talán most csak a kacsintása árulja el, de az élet terén is bőven kedveli, ha csak úgy elébe kerül és meg kell lépnie. Kihívások nélkül sivár minden, így aztán, könnyebb haladni és fejlődni.
- Máris érkezik – bólint az italra, bár esernyős koktélra számított talán, ez mégiscsak másabb. Rendel, magának is, bár nem martinit, az valahogy sosem volt kedvence, marad a whisky-nél, úgy néz ki, tipik azzá a fazonná vált, aki feszt azt kortyolja, bár még mindig nem nagy ivó, ezt legalább egészen megszokta. Nem aggódik, hogy itt az a fajta lesz, amelyik úgy fejbe vágja, hogy nem tudja, merre van az előre, eléggé vizezik itt ezeket, így nem ez fogja ma a padlóra vinni. Sőt. A poharat átadva kortyol a sajátjába, követi a másik tekintetét a parkett felé, a hömpölygő tömegre, akiknek mintha nem lenne holnap, úgy válnak eggyé a ritmussal, egymással, ahogy mozdulnak. Nem lepi meg, hogy oda vágyik, nem ücsörögni, viszont nem türelmetlen, pár kortyot még leenged, mire a másik megmoccan. Felé pillantva teszi le a poharát, majd követi ahogy feláll.
- Senki se mondta, hogy egyedül kell – áll fel ő is, hogy odalépve kezdje el közelebb vezetni a tömeghez, de nem bele, hogy tapossák és a nyakukba lihegjenek. – Hogy is volt, forgassalak meg párszor? – teszi meg, kezét fogva pörget rajta egyet, majd elengedve inkább közelebb vonva magához, eggyé válva a tömeg mozdulásával, mégis, csak vele mozdul a ritmusra, hol érintve, hol csak apró távot tartva, mozdulatai határozottak, felszabadultak. Hagyja egy ideig, hagyja magukat összeforrni, elválni, aztán szintén eggyé alakulni, míg egy ponton tincseit söpri el, hogy közelebb hajol érezze leheletének cirógatását a nyak bőrén, de egyelőre csak a fülébe duruzsol.
- És te nem félsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csalódni. Igen kényelmetlen lenne már ebben a szakaszban, nemde? Pedig, egyik sem tudja a másikról, hogy játszanak, nem csak egymással, de magukat is. Egyikük sem igazi arcot mutat, mert míg a nőé ártatlan lenne, a férfi vérfoltos bőre már nem csalódás lenne, hanem inkább vészriadó. Szerencsére, azt nemigen látja meg senki sem, csak ha akarja.
- Ugyan  kérlek. Ez csak egy egyszerű ital. Az aranyban úszó pezsgő, na az burzsuj – nem mondja, hogy nem ivott már olyat. Pedig az tényleg olyan valami, ami teljesen felesleges. Aranyat enni, tényleg már csak annak való, aki nem tud mit kezdeni a pénzével. Olyankor szokta javasolni, hogy tegye kupacba és gyújtsa fel, mert pontosan azt csinálja azzal, hogy nemesfémet eszik, ami benne sem marad. Idióták. Ő marad ennél a whisky-nél, persze, ivott olyat, amelynek ára az aranyozott pezsgővel vetekedik, de csak azért, mert öregebb, mint aki issza. Ráérősen kortyolja ezt az ifjabb darabot is, míg a nő egyhamar el is tűnteti a magáét. Ez ám a huzat és igyekezet. Oda se neki, aprót vigyorogva kortyolja be az utolsó cseppeket az italból és akkor táncba viszi, ezen ne múljon.
Ital sem kellett volna hozzá, hogy érezze, mennyivel felforrósodott a levegő körülöttük. Tovább nem megy, nem néz, szükségtelen. Jól mozog, tekintete le és fel jár rajta, ahogy távolodik majd közelebb ér, esetleg egészen hozzá is simul. Keze hol itt, hol kényesebb területeken kalandozik, finoman és óvatosan mégis, mintha csak ez is a mozdulatok része lenne. Talán az is. Végül elkapva húzza közelebb, igencsak közel, most nincs táv, felesleges. Az apró harapásra borzong meg, bőre libabőrben úszik, ujjai erősebben, akaratosan markolnak a puha bőrbe. Ha tovább játszadozik így, nem is akarja majd visszafogni magát. Háta csupasz részére vezeti ujjait, a hajtincsével játszadozik, ajkai a másik nyakának puha bőrét érintik, miközben a zene ritmusára ringatóznak.
- Nem érzem a félelmet – búgja ismét. – Talán valami mást akarsz mutatni nekem – nyúl álla alá, hogy megemelje kissé a fejét finoman. – Ha kitáncoltad magad, megmutathatnád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hát már csak az kellene. A szemeit forgatja meg arra, hogy lehetne komolytalan és ügyvéd, meg úgy más annál, mint amit most lelki szemei előtt lát. Látja a srácot, aki még bőven a tanulmányaiban fürdött, amikor megismerte. Ő már rég nem, mégis odakeveredett valahogy, aztán, mintha csak egy lenne a diákok között, vagy éppen csak egy lenne a rendes emberekkel, ami sosem volt. Akkor sem a mocskos titkait és életét élte, hanem valami álcát, amiről nem kellett tudniuk és nem is tudtak, csak azt látták, akinek semmi sem volt akadály. Bele tudna borzongani az emlékekbe, ha felhúzna mindent, amit csak hirtelen el tudna kapni elméjében. Mégis, arra a pár apróságra is vigyorognia kell.
- Sok mindent szeretnék, de ez messze nincs közötte. Szóval, a karót nyelt valódtól kímélj meg - és akkor finoman fejezte ki magát. Tudja ő persze, miről beszél és ha lehetne, akkor rémesen egyet is tudna érteni azzal, amire csak pár szóval célzott. Mindketten szerepet játszanak, és mind kiderült, két különböző oldalon, olyan oldalakon, akiknek nem kellene egy asztalnál ülnie. Az egyik az igazság, a másik a sötétség oldala. Két polaritás, izgalmas lenne, ha napvilágra kerülne. Így azonban, míg Reece nem játszik, ő igen.
- Ki kéne ruccanni egy hétvégére, most hogy így emlegetjük. Hmm - dönti kissé hátra a fejét, miközben elgondolkodik, hogy meg is fogja valósítani, egyedül, társasággal, mindegy. Egy valódi pörgés valóban kell, így még hálás is lehet ennek a találkának. - Ja, kell. Ha esetleg társulnál - sandít felé, hogy ha maradt még abból a vadságból az ügyvéd mellett, akkor adhat neki teret. Ha nem, akkor most nosztalgiáznak egy jót. Egy aprót kortyol arra az öregségre, ha már annyira emlegeti. Az évek szállnak, nem érzi magát kevesebbnek viszont, sőt. Egyre több.
- Na de ügyvéd úr, miket beszél - ciccegve rázza meg a fejét, de somolyogva, mielőtt eltünteti azt. Komollyá válik a szó, ahogy arca is és végül csak száját húzza el kissé. Ha jobban visszagondol, talán el is kapta annak idején a hírt, azonban mivel már nem voltak egymás életében és nem is arról híres, se táviratot nem küldött, se nem jelent meg. De ettől függetlenül, a gyász kellemetlen téma, amelyre most nem vigyorog, pedig sötét jellemét nem érinti meg rég a halál.
- Részvétem a szüleid miatt - biccent egyet. - Érthető. Mindegyikük ki akar törni, aztán ha adódik egy alkalom, már reppennek is. Bár ennek véres ára volt - nem látja, hogy elszomorodna, hogy könnyeket rejtegetne, ezért nem finomak a szavai. De nem fűzi tovább, akkor a húga miatt jött és maradt, az is egy jó ok arra, hogy leváltsa akkori életét.
- Nem tudom, tovább lett-e fejlesztve. Még azt se értem, melyik rész benne a para. Az arcom beszél néha szavak helyett, ezt vágom. De komolyan, mi para? Hátha akkor tudok segíteni a szép mosolyodon - pillant felé, majd hagyja, hogy töltse tele a poharat és újabbat kortyol. Para. Hát, ha csak sejtené, látná rajta a vércseppeket, onnantól nem akarna tanulni.
- Nos, akkor örömmel segítek mind a te, mind a húgod örömében. Igyál annyit, hogy úgy kelljen kicipelnem innen és hazavinni - röhög fel, nem mintha neki nem menne ez könnyen. Még mindig nem kell sok, hogy ő kerüljön ebbe a helyzetbe. De szerencsére, annál általában sokkal okosabb.