Manda
a fatal este: 08. 06.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály
Hatalmas érvágás volt ez a kis délutáni összekapás számomra, apu halála óta nem igazán sírtam úgy istenesen, de most nagyon kiborult a bili számomra is. És a legijesztőbb még csak nem is az volt, hogy Mandának elfolyt a magzatvize, hanem az, hogy sírni láttam. Soha ezelőtt még nem tapasztaltam nála ilyesmit, az érzelemkifejezés nem erős oldala, persze, dühöng, mosolyog, kiabál néha, de egy ilyen szintű megnyilvánulást még sosem láttam tőle, és ez megrémített. Én tettem vajon, vagy már a fájdalmak? Összeugrott a gyomrom egy fél pillanatra, hogy Jézus ereje, megríkattam Mandát, de nem volt sok időm csodálkozni, mert elindult nála egy visszafordíthatatlan folyamat, amihez sürgősen szakszerű segítségre volt szükségünk, így eszeveszett sebességgel termettem fent a sárkánylány szobájában, ahonnan csak felkaptam a táskáját, és már viharzottam is le az emeletről, kétszer majdnem leesve a nem túl hosszú lépcsősoron. Tudtam, hogy valószínűleg még órái vannak hátra, míg világra tudja hozni a gyermekét, de mihamarabb ispotályba kellett érnünk, hogy el tudják látni. Az első kezembe akadó cipőt húztam a lábamra, ami jelenesetben Adri csatos szandija volt, de ilyen apróságok nem érdekeltek különösebben, csak haladni, hogy elérjük a következő vonatot, ami Pestre visz minket.
Végigcsámborogtunk a Macskabagoly utczán, majd a Boglyas téren át az állomásra értünk, és ekkor Mandában is megszakadt az a valami, ami egy laza 15-20 perccel előtte bennem is, mert elsírta magát, de olyan vigasztalhatatlan zokogásba kezdett, hogy kedvem lett volna nekem is rákontrázni. De erősnek kellett maradnom, legalább most, legalább nekem. Szóval maradt az, hogy átöleltem szorosan, majd hagytam, hogy elhatárolódjon tőlem, és a vonaton az ülésbe kucorodjon. Egész vonatút alatt csendben figyeltem, nem akartam hozzászólni vagy kérdezni tőle, tudtam, hogy nem válaszolna, ez most egy csata önmagával és a saját kétségeivel és félelmeivel, ebben nem tudtam volna segíteni neki. Így hagytam, hogy Pestig kisírja magát, aztán leszállásnál valahogy abbamaradt a könnyáradat, talán kiegyezett magával útközben. Az ispotályba érve villámgyorsan ráakadtunk egy gyógyító tanonc lánykára, akinek röviden felvázoltam, hogy van egy vajúdó kismamám, és legyen szíves ellátni. A folyosón ácsorogva vártam, hogy a hölgyike visszajöjjön értem és bemehessek végre a sárkánylányhoz, mert míg nem szerzett egy szülészgyógyítót, addig várakoznom kellett. Leülni képtelen lettem volna a hátsómra, hiába voltak körülöttem székek. Komolyan, mintha én lennék az apa, és azon izgulnék, hogy minden rendben legyen a terhes feleségemmel. De nem vagyok az apa, csak egy aggódó tartozék, aki, ha vallásos lenne a népéhez méltóan, akkor most valószínűleg csendesen imádkozna a folyosón, de nem vagyok az, ellentétben az argentinok nagy részével.
Aztán végre meglátom a fejet a szoba ajtajában, és azt mondja, bemehetek végre. Nem is tétovázok sokat, azonnal ellököm magam a fal mellől, és sietős léptekkel bent termek a helyiségben. Amint belépek, Manda felém pillant, én meg kerítek a seggem alá egy széket, és az ágya mellé ülök.
- El kellett volna mondanod, de már lényegtelen, tudom, és most ne ezen rágódj – váratlanul ér ez a bocsánatkérésféleség, Manda a sírás mellett ezt sem sűrűn szokta művelni, de egy fejrázás mellett elhessegetem az aggodalmát. Tényleg nem számít már, megtudtam, igaz, hogy már korábban is kiderülhetett volna, de legalább tudom, és ez a lényeg, ő meg most ne aggódjon semmiért, csak figyeljen magára és a kicsire.
Elüti az óra a hatot, a hetet, lassan talán a nyolcat is, vagy lehet már a kilencet, mire újra történik valami. Konkrétan a lakótársnőm szenvedni kezd mellettem az ágyon, nyújtom neki a kezemet, hogy kapaszkodjon bele, zúzza össze kicsit, talán még repesszen is meg pár csontot benne. Annyira nem számít most a saját testi épségem, hogy hajlandó vagyok megnyomorgatni magamat. El is kapja, szorítja is, amit meg tudok érteni, mert bár nem vagyok átérző, a testbeszédéből, az arcmimikájából, és az általa kiadott hangokból nagyon könnyen rá tudok jönni, hogy nem éppen egy luxus hajóúton érzi magát szegény. A gyógyítóra pillantok, de egyelőre semmit nem tud mondani még, beindult a szülés, csak a gyerkőc nem akar még előbukkanni Mandából.