A kis süteményárus
Végre nincs hideg. Ez volt az első gondolatom amikor reggel kinéztem az ablakon. Sütött a nap, mégsem volt hőség. Tökéletes idő arra, hogy kimozduljunk egy kicsit. Amint Chris felkelt felöltöztettem és elindultam vele a városháza felé. A cél az volt, hogy meglátogatjuk Natet, utána megyünk tovább, de a kis látogatás elhúzódott egész délelőtt. Egy rövid ideig várnunk kellett, aztán meg nem bírtunk elszabadulni. Chris mostanában jobban odavolt az apjáért, mint értem, de nem vettem zokon. Én nem tudtam apró lángcsóvákat előcsalni az ujjaimból, Chris legnagyobb bánatára. Így amikor kiléptünk a hűvös épületből, és az ölembe vettem a babát rögtön elkapta az egyik ujjamat, mikor pedig nem történt meg a csoda amire várt, egyszerűen ráharapott.
- Chris, fejezd be, én nem tudok a semmiből tüzet csinálni.
Hiába korholtam le, ő csak kinevetett. Bár még nem tudott beszélni de megértette azt, amit mondtunk neki, más kérdés volt, hogy egyszerűen csak elengedte a füle mellett. Helyette inkább elkezdett kapálózni, ezzel jelezvén, hogy ideje letennem. Bár magától még nem tudott járni, de ha fogtuk a kezét, már lépegetett. Így még lassabban haladtam, mint szerettem volna, de nem bántam, mert ő jól szórakozott. Óvatosan lépkedtem mögötte, figyelve arra, hogy ne lépjek rá a tűsarkaimmal, vagy ne csapjam meg a táskámmal amibe valószínűleg ő is belefért volna.
- Na tessék, a végén még legyalogolsz a cukrászdáig.
Mosolyogva nyomok egy puszit az arcára, de hamar megunja ezt is, inkább kegyesen hagyja, hogy felvegyem és tovább cipeljem.
Már épp a téren vagyunk, épp, hogy nem érjük el a célunkat, amikor a karomban lévő kisördög kiabálva ad hangot az új felfedezésének. Apró kezeit két gyerek felé nyújtogatja, akik mintha sütit árulnának. Ahogy közelebb lépdelek hozzájuk Chris egyre lelkesebb lesz.
- Szeretnéd megkóstolni mi?
Egy ideig még eljátszadozom a babával, mit sem törődve a két gyerekkel, akik elé hamarosan meg is érkezek. Mikor pedig ott vagyunk leguggolok, leteszem a babát, hátralibbentem a hajamat és megjutalmazom mindkettőjüket egy elbűvölő mosollyal.
- Csak nem büntetésből árulod?
Kérdem a kisfiútól, akire immáron fel kell néznem, de ez egy csöppet sem zavar, inkább ez, minthogy a magasból kelljen lenéznem. A kislány pedig, nos, ő csak függelék, nem igazán köti le a figyelmemet, tekintve, hogy úgy néz ki, nem hozzá jöttünk.
öltözet
