Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem mondom, sokáig kétkedtem, hogy elmenjek-e erre a tábortűzre, melyről itt-ott már láttam kallódó szórólapokat. Ám a fejem fölött túlságosan sok lebegett; nevezetesen, hogy lehetséges, a következő tanévtől semmilyen programban nem vehetek majd itt részt, révén anyám szorongásának. Ugyanis lehet, hogy itt sem leszek.
Később érek csak oda, mint ahogy elkezdődött - már távolról hallom őket, látom a csillagszóró vagy tűzijátékszerű szavakat, hogy páran elszórva beszélgetnek, ám távolról nehezen veszem ki az arcokat. Agárdit, Zimmermannt meg Felagundot (a másikat, a rellonos fajtát) azért így is sikerül nagyjából kiszúrnom, ők már ismerősek, s biztos a többiek arcát is láttam már a folyosókon elvétve. Nem igazán ismerem őket mélyebben, de hát... Úgy látom, ez nem is gond, mert Hollósi mindig megtalál. Most épp mellettem húz el futva, mert nem bír magával.
- Hali - köszönök neki elhaladtában, illetve a vele lévő lánynak is (hogy is hívják...?). Én futni nem fogok, majd hamar beérem őket. Bár, ha jobban megnézem... az ott whiskey Zalán kezében?
Kissé gyorsítok a lépteimen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már hallom is Felagund szavait, ahogy valamilyen alkoholt kínálgat éppen a távolból, de még hiányzik pár lépés, hogy élni is tudjak az ajánlattal - úgy látom, szükségem lesz rá. Zimmermann ugyanis integetésbe kezd, még Agárditól is kapok egy futó köszönést, ahogy éppen Zalán felé lohol - aki pedig majdnem eltaknyol, mint troll a láposban. Közben Kornélia szavai igencsak jó magyarázattal szolgálnak, Zalánt hánytatni kellett, mondja, mire a fejemet csóválom. Merlinre, mire értem ide? Micsoda ámokfutás?
Aztán Hollósi megbolondul.
- Meg vagy huzatva? - Sziszegem rögtön, de aztán inkább fájdalmasan felnevetek. Tényleg, nagyon fájdalmasan. - Részeg Hollósit még sosem láttam, ez minden, amit fel tudok mutatni. Gyökér - zárom le egy jelentőségteljes bólintással. Közben persze a szemem tikkel valahol tudati szinten, de ezt most hagyjuk.
- Igyál vizet - mondom, majd Armandék felé terelődik a tekintetem, ahova egy másik háztársam is becsatlakozik. - De abból a whiskeyből igazán adhatnátok egy pohárral.
Ezt máshogy nem fogom bírni. Egy meg úgysem árt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Zimmermann egész szelíden ajánlja fel a Lángnyelvet.
- Köszönöm, élek vele - bólintok, ám a srác hamarosan el is veszti érdeklődését, hogy a tűzhöz közelebb evickéljen - láthatóan nem túl józan állapotban. Így hát kiszolgálom magam, egy kisméretű pohárba töltök az italból, hogy majd szépen lassan elfogyasszam. Zsanna is feltűnik a tömegben, ahogy az egyik rellonos kislánnyal bandázik. Finoman megcsóválom a fejem. Még nem intek neki, azért ha nem vesz észre, akkor inkább lopakodó üzemmódba kapcsolok, magamtól nem hívom fel a figyelmét.
Ez a hatalmas zsizsegés igencsak eltér attól, amiben valaha részem volt. A Beauxbatonsban az ilyen események inkább zárt ajtó mögött történtek - és általában nem vettem részt bennük. A Roxfortban azért volt részem benne valamelyest a Mardekárban, de mi is kevésbé nyilvánosan csináltuk.
Zalán viszont kísérletet tesz arra, hogy vállbaveregetésével méginkább növelje köztünk a magasságkülönbséget, ugyanis feltett szándékának érzem, hogy bokáig besüllyedjek a földbe. Mindezek mellett viszont nevet, amit igencsak ritkán látok tőle, s szinte furcsa az arcán ez a felhőtlen kifejezés.
- Mert nem szoktam - közlöm szenvtelen arccal, melyet pár pillanatig ki is tudok tartani, ám hamar elmosolyodok, jelezvén, hogy ezt sem mondtam komolyan. - Nem így. Egészségedre - emelem poharam, hogy az övéhez koccintsam.
Mosolya azonban hamar leolvad az arcáról, mikor elővesz egy csomag papírt. Az én táskámban is lapul tüzelő, de nem a tanórákról, s abban is biztos vagyok, hogy Zalán nem a mágiatörténet jegyzeteitől kámpicsorodott el. Kíváncsian lesek be a válla fölött (inkább mellett), hogy lássam, mit nézeget, miközben a társaság csak egyre nagyobbra és nagyobbra duzzad körülöttünk. Bármikor beúszhat a képbe egy-egy ismerős vagy ismeretlen arc a lángok narancs fényétől megfestve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hiába, nem látom, hogy Zalán pontosan mit igyekszik tűzre vetni, csupán a tüzijáték adhat némi segítséget - a majdhogynem költői szöveg oda nem illően íródik a levegőbe. Szemöldököm enyhén összevonom, ahogy Hollósira pillantok, mert nem értem; de nem is nyílik lehetőségem további magyarázatot kérni. A srác hamarosan már a saját jegyzeteit nyomja a kezembe, mire én megcsóválom a fejem.
- Hoztam én sajátot - mondom, majd a táskámból előkerül egy vastag füzet. Valójában nem is füzetről van szó, inkább egy fényképalbumról, mégis egészen elmegy füzetnek is; zárral is rendelkezik, hogy ne tudjon minden kíváncsiskodó belenézni. Ha valaki megkérdezné mi az, azt mondanám: útinapló. Valójában? Bizonyíték.
Egy kis ideig szorongatom még, hezitálok, hiába vagyok pontosan tisztábban vele, hogy tűzre kell kerülnie. A kutatásom egy szakasza ugyanis lezárult, és már nincs szükségem rá. Épp elég kérdést vetne fel, ha valaki megtalálná és belenézne.
- Égjen - hozom meg végül ítéletem, s mivel kinyitni nem fogom, a tüzijáték helyett inkább a hagyományos tűz módszert választom. Ahogy a lángokba dobom, azok felcsapnak egy pillanatra, mikor belekapnak a lapokba és a rájuk ragasztott fényképekbe. Gyomrom hatalmasat süllyed. Ott ég két évnyi munkám.
Inkább kortyolok egyet a Zimmermann által oly' szívélyesen felajánlott whiskeyből. Mielőtt bármilyen magyarázatot fűzhettem volna a dologhoz, egy lány libben be a képbe. Zalán pedig, kissé részegesen, szó nélkül hagy ott.
- Neked is szia - meglepve konstatálom ugyanis, hogy Hollósi még erre a borzalmas zenére is táncolni kezd. Persze... úgy látszik, ez a lány nem seprűakkrobata, s mégiscsak Zalán esete.
Körülöttem szó szerint tűzokádásba kapcsolnak a jelenlévők, én pedig néha a táncolókat figyelem; fogadások köttetnek, mire nevetnem kell.
- Kizárt dolog, hogy visszacsókol - mondom éppen abban a pillanatban, hogy Altea becsapódik mellém hasonló véleménnyel. - Altea! Szia - mosolyodok el, végre egy ismerős arc. A lány hasonlóan ambíciózus, mint én, s szinte meg sem lepődöm, mikor megöleli Felagundot; sokkal közvetlenebb nálam, de általában megtaláljuk a közös hangot.
- Én sem gondoltam volna, hogy itt fog engem találni bárki - csóválom meg a fejem, majd ismét kortyolok az italból. - Semmi, ami azt illeti, gondoltam, kijövök, hátha utoljára vagyok itt. Még nem biztos, hogy jövőre itt folytatom, bármennyire is szeretném. És veled mi újság? Rég láttalak.
Körülöttünk viszont nem tudom nem meghallani a pletykálást, nevezetesen Agárdit, aki olyan részleteket kotyog el... alaposan felszalad a szemöldököm hallgatva Zalán szerelmi életét, melyre nem biztos, hogy kíváncsi voltam, most mégis megkaptam. De valami nem stimmel; egy srác nevét mondja, mégpedig a fiatalabb Athanaczkovicsét, akinek a testvérével együtt jártam a Mardekárba. Egy srác... aztán Zimmermann... Mi van? Nem hiszem el, Hollósi biztos nem...
Nincs azonban sokáig időm Zalán szexuális irányultságán tanakodni. Ahogy épp feléjük pillantok, úgy látom meg az ominózus csókot. Ezt nem nagyon tudom elhinni...
- Na, ez is új - mondom Alteának címezve, a valószínűleg egyöntetű felhördülés közepette. Szinte már kedvtelenül nézem a párost, azon gondolkozva: lesz pár kérdés, amit Hollósinak szegezhetek, mikor kijött a részeg mámorból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Altea szemei hatalmasra nyílnak, ahogy ellenkezik a szüleim valószínűtlen döntését hallva - keze a karomon landol, mintha ezzel itt tarthatna. Rámosolygok, fejem finoman megcsóválom, mielőtt válaszolnék.
- Már dolgozom rajta, szerintem nem lehetetlen vállalkozás. Elég makacsok tudnak lenni, de egy kis szerencsével jövőre is jövök... de azért semmi sem biztos még. - Közlöm a félig rossz hírt, fejemet ingatva kissé, majd ismét iszok a whiskeyből. Kár lenne itthagyni ezt az iskolát, még akkor is, ha jóval kevesebbet tanultam itt, mint az eddigiekben. Altea társasága sem utolsó ebben a kérdésben, mint ahogy sok más egyéb is ideköt, ugye.
A füttyögést Hollósi mintha egyáltalán nem bánná. Sőt - Altea érintésétől kísérve mintha egyenesen felém pillantana, mintha felvonná a szemöldökét. Tekintetem unottból zavarodottá válik, ahogy a lánnyal smároló, mosolygó, felvont szemöldökű, részeg Zalánt figyelem. Mintha csak felhívás lenne keringőre, de mire is pontosan? Altea itt áll mellettem, ám épp pár perccel ezelőtt tudtam meg nem mellékes információkat a levitásról. Felagund szavai jutnak el hozzám erről a bizonyos Autumn Rueról, akiről még életemben nem hallottam - egy fogadást én is elvesztettem. Kék tekintetem a táncoló pároson ragad, Zalán szemében valami mintha még messziről is csillanna, Altea pedig épp ezt a pillanatot választja, hogy meghúzza ingujjamat, és a parfümöm dícsérje, amiből alig van rajtam épp egy leheletnyi. Merlin borogass...
Miért is lettem tulajdonképpen ideges? Túl sok az inger. A mugli zene is dübörög a fülemben. Mit is mondott Altea? Lehunyom a szemem egy pár pillanatra.
- Ó, tényleg tetszik? Köszönöm - pillantok le rá végül egy mosoly kíséretében. - Igaz, úgyis hamarosan bűzleni fogok a füsttől, szóval...
Meg hát... én magam is füstölgök. Mi a francot jelentett ez mégis? Pontosan mit képzelt emögé Hollósi?
- Igen, én is örülök. - Mosolyom változatlan, egyébként valahol őszinte is, mert a lánnyal beszélgetni szeretek, csak ez a madár ékeskedik itt kölcsön tollakkal. - Te ismered egyébként? Az előbb nagyon úgy tűnt - vetem fel a kérdést csak úgy félvállról, mert Altea korábbi kommentárja okot ad a gyanakvásra.
Felagund unszolására csak elhúzom a szám egy kissé, mint ösztönös reakció, miközben körbefuttatom tekintetem a tömegen. Zsanna integetését kapom el, így viszonzom is a gesztust egy apró intéssel, majd hamarosan már beúszik a képbe a Zalánt otthagyó lány is. Tekintetem ismét a srácon.
- Na, ennyi volt a műsor, úgy néz ki - jegyzem meg a lánynak. Ez a zene borzalmas. Tényleg rettenetes. Nem ilyesmire szoktam táncolni, mikor szoktam egyáltalán. Alteára nézek, egy pillanatig azt kívánva, bárcsak mégis a legilimencia mellett is letettem volna voksom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Szépre? - Mosolygok rá, ám kissé összeszaladnak szemöldökeim, lassan értve csupán meg, hogy egy szólásra utalhat. - Lehet, hogy élek majd vele - bár ha kutatnék az emlékezetemben, lehet, hogy nekem is eszembe jutna a kellő ige, ám Altea nevetése felold annyira, hogy viszonozzam azt.
Mosolyom azonban hamar enyhül, mikor a lány egy titkot emleget, vagy legalábbis valamit, amire Zalán nem biztos, hogy büszke lenne. Mintha a zene és a lángok tánca okozta árnyékok egy kissé lelassulnának körülöttem, ahogy igyekszem ismételten átgondolni a lehetőségeket, miközben a környezetünk parádézik, tűzijátékot durrogtat és miegymás. Ha eddig Hollósin is volt a tekintetem, most nagyon is a mellettem lévő rellonosra siklik, hogy arckifejezését is szemügyre vehessem. Ha ez az, amire gondolok... de hát akkora balszerencsém nem lehet, nem igaz? Ugye? Mégis milyen titkai vannak még Hollósinak? Az üvegcsén kívül más is van, vagy ez csak valamilyen kamaszkín?
- Jesszusom, el sem akarom képzelni - csóválom a fejem. - Jól vagy azért? - Kérdem némiképp viccelődve, hogy elüssem a beszélgetést; de azért mégis reménykedek, hogy valamit ki tudok belőle szedni még ezzel kapcsolatban. Talán óvatosabbnak kellene lennem nekem is?
A lány, aki az imént még Zalánnal volt elfoglalva, máris egy másik srác ölében ül, mások pedig táncra perdülnek; már épp fontolóra venném, hogy egy-egy kósza gondolatom a valóságba ültessem, mikor megjelenik a jómadár, hogy elvehesse esélyem a megszólalásra. Részeges mutogatása, lassan artikulálatlanná váló beszéde immár majdnem visszatetszést kelt bennem, holott az előbb még jól szórakoztam rajta. Altea szavai azonban szinte azonnal ki is zökkentenek ebből az állapotból, hiszen most árulta el, hogy ismeri a levitást, ám a nekem szegezett kérdése nem erre utal. Nem kedvelheti. Ahogy azonban a srác végignéz rajtunk, úgy vonom fel a szemöldököm, mert azt a pillantást én sem köszönöm meg, főleg nem az előbbi után.
- Tudod, Zalán, az előbb mesélt róla Agárdi Kornélia - mártom be a szintén kissé ittas eridonost, aki szintén üdvözli Zalánt köreinkben; még az említett felé is emelem a poharam, ha meghallaná a nevét. - Nem is tudtam, hogy így halmozod az élvezeteket, Hollósi. Nem ilyennek ismerlek - csóválom kissé a fejem, majd végre a rellonosra pillantok.
- Táncolunk? - Teszem fel a költői kérdést, s még a kezem is nyújtom felkérésre, még akkor is, ha a zene nem épp az a kategória, amire ez a mozdulat értelmezhető lenne. - Hagyjuk Zalánt, hadd ismerje meg ő is a saját szerelmi életét itt a társaságban.
Így pedig, ha a lány hagyja, arrébb is vezetem, elhaladva a gramofon mellett, hogy végre valami kellemesebb zenét intézzek, mint az előbbiek; táncolni erre is lehet, de inkább swing, vagy valami ahhoz hasonló, mintsem... ez az akármi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Altea válasza jól kezdődik, bólogatok is neki - ám a mosolyom hamar hervad le kissé, mikor folytatja, s fagy az arcomra egy pillanatig. Altea tudja. Szinte biztos. Lehetetlen, hogy másra gondoljon. Gyomrom görcsbe áll, ahogy bólintok, igyekezve fenntartani a görbületet ajkaimon.
- Hogy is tudna? Kamasz - válaszolom az első dolgot, ami eszembe jut. Mintha én nem lennék még fiatalabb is Hollósinál; de ez most a legkevésbé sem érdekel, nem kell feltétlenül logikusnak lennie annak, amit mondok. Csak mondjak valamit, ami nem gyanús.
A levitás jelenléte és felcsattanása egyáltalán nem segít az ügyön, mert csak elborul az agyam tőle. Komolyan mondom... Fejemet megcsóválva nyitom válaszra a szám.
- Nyugodj már meg, Hollósi. Mi van, az alkohol a fejedbe szállt? Chill out, dude. - Mondom a legkevésbé sem nyugodtan. Mint ahogy azt megszokhattuk, Zalán kiszipolyozza belőlem az összes nyugalmam, hogy jól felcseszhesse az agyam. - Engem nem érdekel, mit csinálsz szabadidőben, alig ismerlek.
Hiszen Altea is itt áll mellettünk. És ha igaz a teóriám, és ő tudja, mi a titok, abban az esetben én Zalánt csak hírből, és onnan sem túl jól ismerem. Korrepetálom bűbájtanból, vagy akármilyen fedősztori megteszi. De nem ismerem.
Altea viszont ismeri. Nagyon is ismeri. Közelebb lép hozzá, én pedig csak nézem, ahogy ujjai Zalán hajába futnak, s ezzel egyidőben visszatarthatatlanul kiül arcomra a döbbenet. Lassított felvételként figyelem, ahogy a lány karja Zalán vállára siklik, hogy ott megtámaszkodhasson, s elképedve emelem tekintetem a levitás arcára.
Gyomrom liftezik Várffy szavaira, melyeket mintha egyáltalán nem igyekezne titkolni. Kék íriszeimen tükröződik a lángok játéka, s mellette valamiféle dühvel elegyedő félelem is megcsillan. Jobbhíján Hollósi tekintetét kutatom, próbálok választ találni az ezer felmerülő kérdésre. Az már biztos, hogy a lány tudja. De mi van ezzel a kettővel? Mi a történet köztük? Zalán miért nem mondja el, ha beavat valakit? Zalán tudja, hogy Altea tudja? Rólam tud a rellonos? És legfőképp - mi ez a hajsimítás már megint, amit az imént láttam?!
Váratlanul ér Altea megperdülése, így próbálom elrendezni arcvonásaim, hogy elképedt, gondterhelt, ijedt és dühös helyett kellemesen értetlen, de kellőképp magabiztos és jókedélyű hatást keltsek. Ajkaimra ismét mosoly húzódik, amikor felkínált kezem elfogadják.
- Remek - válaszolom a lánynak. Ahogy elfordulunk, hogy elinduljunk a táncolók felé, még megpróbálom elkapni Zalán pillantását, egy amolyan bazdmeggel vegyes "fegyelmezd magad, mert nem értem, mi történt" szemmelveréssel illetem. Igazság szerint akkor is, ha nem néz rám. Ezt még megbeszéljük, süt a pillantásomból. Hamarabb, mint ő azt szeretné.
- A kedvenc táncom? - Próbálom felvenni a beszélgetés fonalát, s még oldalra is döntöm a fejem, ahogy elgondolkozom a válaszon. Túl sok az inger. - Alapvetően nem ilyesmikre szoktam. Keringő, például, abban egész jó vagyok. - Mosolygok le rá, ahogy odaérünk a parkettnak kinevezett partrészre. - De ez sem rossz. Táncoltál már ilyesmire? - Kérdem, s ezzel a lendülettel meg is fogom a kezét, hogy ritmusra meg is pördíthessem, ha engedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az iskolaújság emlegetésére enyhén felvonom a szemöldököm, s kissé elhúzom a szám, nemtetszésemet kifejezve. Mégiscsak egy rugóra jár az agyunk valamelyest, tekintve hasonló - ám épp eléggé eltérő - hátterünket.
- Hallottam. És ami a legrosszabb, hogy úgy tudom, igencsak népszerű is... Nem tudom, hogy a tanárok hogy viszonyulnak a róluk is keringő pletykákhoz, de értetlenül állok a dolog fölött... - Csóválom meg a fejem kissé. Szerencsém, hogy rólam még semmit sem hoztak le, sikerült annyira meglapulnom, hogy ne tegyék; nem keveredtem párbajba vagy összetűzésbe senkivel, nincsenek aggályos szerelmi kapcsolataim... egyelőre megúsztam.
Sadie ismét kiküzd belőlem egy kis szemöldökfelvonást, majd egy már-már negédes, halvány mosolyt, mikor a szüleimről esik szó. A nyers stílusa sosem fog érdemére válni, nehezen, vagy egyáltalán nem fog eredményre jutni vele; ezért is szeretnék a szüleim, ha minél távolabb maradnék a Sallow famíliától, még ha látszólag fent is kell tartanom egy elfogadható kapcsolatot. Ám az nem tetszik, ahogy a mardekáros fogalmaz velem szemben.
- Szerencsére ehhez nincs szükségem az asszisztenciájukhoz... és nem is igazán volt soha. - Mondom töretlen mosollyal. - Elég sokan járnak ide, például Kriseok is megfordulnak a kastély falai között. - Minden utálatom, ami az említett család felé irányul, csak még szélesebbé kényszeríti a görbületet ajkaimon, ahogy eszembe jut leplezett lenézésük irányunkban, és a Nathaniellel való kényszeredett kapcsolatunk.
Sadie azonban szokás szerint el van tévedve, már meg sem lepődöm. Egy halk nevetés is kicsúszik, ahogy megcsóválom a fejem kérdésére, miközben meghallom az óra kezdetét jelző csengőt, s meglátom a szemem sarkából a közeledő Farkasházyt.
Sadie nagyjából ekkor ejti el a könyvét, melyet az összes többi is követ idegességében. Mosolyom hamar szertefoszlik, ahogy megérzem, hogy valószínű: hamarosan tanúja lehetek egy Sallow-féle dührohamnak. Egy fél lépéssel azért hátrálok, miközben táskám szíját igazítom meg a vállamon. Biztos, ami biztos.
- Negyedikes bájitaltan. - Felelem halkan. - Egy kis késés azért talán nem lesz probléma, Sadie. - Igyekszem minimalizálni felfokozott idegállapotát, hogy ne kezdjen el átkokkal vagdalkozni, ugyanis nem most szeretnék bekerülni az emlegetett iskolaújságba. - Még látjuk egymást, gondolom, de most mennem kell, ne haragudj.
Még egy utolsó pillantást vetek a földön heverő kismillió könyvre, melyet nem fogok segíteni felszedegetni. Bólintok egyet Sallownak, majd megfordulva csatlakozom a negyedikesekhez, akik szép sorba rendeződve hömpölyögnek be a terembe, hogy hamarosan már a mandragóragyökeret vagdossák szabályos négyszögekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Még tíz percem van odaérni - a lépcsőfokokat az indokoltnál talán gyorsabban szedem. Sietségem oka nem az, hogy késésben lennék, nem is bármiféle randi, vagy egyéb fontos kamasz-kötelezettségeim, hanem az első okklumenciaórám Magyarországon. A szüleim - és a saját - megkönnyebbülésemre egyértelművé vált, hogy okklumenciatanulmányaimat ebben a tanévben végre folytathatom a kastély falai között, így a fő érvük az iskolából való kivetetésem mellett úgy hullott el, mint egy légy a beköszöntő őszi hidegben, nem is beszélve a prefektusi kinevezésről, mely szintén az én malmomra hajtotta a vizet.
A professzorúrról, azon túl, hogy Japánban visszakövethető a családneve, s hogy már korábban oktatott sámánizmust az iskolában, nem sokat tudok; úgy hallottam, nyugodt a természete, ami már ígéretes, s remélhetőleg nem fogja pszichopata módjára az elmém legmélyebb bugyraiba erőltetni magát, nem úgy, mint a Beauxbatonsban Monsieur Charpentier.
Három halk koppanás után nyitok be a terembe, hogy szembetaláljam magam Abe professzorral, s egy kis főhajtás kíséretében lépek be a helyiségbe.
- Jó napot - mondom, majd mikor közelebb érek hozzá, kezet is nyújtok neki. - Theodore Julias Ebony, nagyon örülök.
Az elmúlt időben rendszeressé váló edzések kissé segítettek, hogy még egyenesebb háttal járkálhassak fel-alá, s amúgy is öntudatosnak mondanám magam - most azonban ebbe tagadhatatlanul vegyül az izgalom és tudásvágy, szinte már türelmetlenség, amely a letörölhetetlen mosolyomon is meglátszik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire várom, hogy ismét elkezdődjön a képzésem.
Az elmetervező csak pár pillanat múlva tűnik fel a professzor mellett, melyről eszembe jut az a darab is, melyet a szüleim a Roxfortnak ajándékoztak tanoncságom fejében.
- Szép darab - intek a kis szerkezet felé, melyhez rögtön közelebb is hajolok, hogy alaposan szemügyre vehessem. Végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Így van, még nem találkoztunk - bólogatok, s a professzor kijelentésére egy nagyot bólintok is. Szimpatikus a hozzáállása, remélhetőleg nem lesznek nézeteltéréseink, vagy bármi hasonló; ha szorgalmas tanoncot keresett, egyértelműen megtalálta személyemben, s elhivatottságból sincs bennem hiány, már ami az okklumenciát illeti. Már rég bejegyzettnek kellene lennem, legalábbis szerettem volna az lenni eddigre...
- Alig várom a közös munkát - támogatom még meg Abe megjegyzését.
Mikor az elmetervező kerül szóba, ismét bólogatni kezdek.
- Igen, használtam már ilyet, jobban mondva láttam már a Roxfortban - válaszolok, még mindig a szerkezeten tartva a tekintetem. Tudom, hogy nem gyakori ez, ám az okklu- és legilimencia gyakorlását nagyban megkönnyíti.
A professzort követve helyet is foglalok vele szemben az asztalnál, kérdésére pedig ráemelem világoskék tekintetem, hogy aztán egy apró bólintás kíséretében szólaljak meg.
- Így van, főleg a tavalyi évben - jegyzem meg palástolatlanul, hiszen tavaly tényleg csak elméletre volt lehetőségem, másra aligha. - Korábban a Roxfortban és a Beauxbatonsban is tanultam okklumenciát, már majdnem a tesztfázisba érkeztünk, csak hát... igen. Azóta azt hiszem, jócskán megkopott a dolog.
A kérdése második felére bólintok, kissé oldalra billentem a fejem, hogy összeszedjem a gondolataim, s egy pillanatra ki is fókuszálok, hogy mindent megfelelően eleveníthessek fel.
- Igen, a koncepció piramis jellegű volt, kissé labirintusos elemekkel. Egy könnyűnek tűnő útvesztő, amely mindig a kijárat felé terel... az elején próbálkoztunk az üres szoba metódussal is, de az valahogy túl... kopárnak tűnt számomra. Inkább a csapdaállítós, talányos, agytekerően idegesítő módszerek a szimpatikusak, például egy tükörterem, végtelen lépcsők, a jelentéktelen dolgok elrejtése, hogy pont azok tűnjenek fontosnak... Eléggé képies módszerekkel tanítottak mind a Roxfortban, mind a Beauxbatonsban - mondom végül, ismét a tanárúrra emelve a tekintetem. Hiszen pontosan tudom, kívülről hogy nézne ki az elmém, illetve hogy képzelem el azt. - Ha gondolja, szívesen leírom azt is, nem tudom, van-e szükség erre, vagy hogy Ön milyen módszert fog pontosan követni. - Folytatom, mivel felelevenedik bennem, amit Damian egyik francia könyvében olvastam, hogy bizony sokak számára kevésbé fontos a képzelet által szült szobák leírása, s kevésbé látják az elmét ennyire kézzel foghatónak, elképzelhetőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egészen belemelegszem a magyarázatba, majd a professzor biztatására még folytathatom is hosszúra nyúló monológom - bár alapvetően kevéssé vagyok beszédes, mint most, az okklumencia mégiscsak nagyon érdekel, s sokáig nem tudtam senkivel sem diskurzust folytatni róla.
- Hmm, azt mondanám, hogy segítettek - gondolkozom el, ismét kissé oldalra döntve a fejem. - Tizenöt évesen kezdtem, akkor még nehezebben fogtam fel az elme komplexitását, és még mindig rengeteget kell tanulnom róla, hogy értsem. Talán sosem fogom teljesen érteni - merengek el egy pillanatra - de persze mindent megpróbálok. Szóval tizenöt évesen sokat segített, hogy tényleges helyiségeket, sőt, épületet képzeltem tervezés közben.
Ahogy végre szabadon engedem áramolni a szavakat, úgy kezdem el forgatni a pecsétgyűrűt ujjamon, észre sem véve az önkéntelen mozdulatot.
- Tényleg úgy képzeltem el, mint egy egyszerű, hatalmas, poros piramist, aminek a tetején áll egy díszes épület, szóval nem csúcsban végződik. Római stílusú épület, olyasmi, mint a Maison Carrée Nîmes francia városban. - Mosolyodom el a végére, mert utólag kevésbé érzem okosnak magam, mint akkor, mikor ezt a nagy ötletet megalkottam. - Az eredeti koncepció az volt, hogy ha valaki ismer engem, ha nem, rólam biztos azt feltételeznék, hogy a legmagasabb pontján a piramisnak, a legdíszesebb részen találhatóak a legrejtettebb kincsek, nem pedig egy rejtekajtón lefelé, de utólag azt érzem, hogy ezen eléggé könnyű átlátni. - Emelem végül tekintetem Mikihisára. - Bár, ki tudja persze, legilimentortól függ...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy apró sóhaj akaratlanul is kicsúszik, ahogy bólintok a tanár úr szavaira. Nem mondom, előbb is tudtam, hogy csavaros megoldásokra van szükség - csupán arról van szó, hogy én ezt épp eléggé nyakatekertnek gondoltam akkoriban. Utólag visszatekintve persze nem hiszem, s csak felesleges erőfeszítésnek, munkának tűnik fenntartani a dolgot.
A pálcája már annál nagyobb érdeklődést vált ki belőlem, mikor megpillantom a rúnákat, még közelebb is hajolok egy kissé. Sosem voltam a legjobb rúnatanból, így nem sokat sejtek, mihez kapcsolódhatnak a szimbólumok, de kevés felrúnázott pálcát láttam eddig; annál gyakoribb a mugli eszközök rúnázása ebben a kastélyban. Azért nem bámulom meg annyira, hogy majd kiessek a padból; más varázseszközét megbámulni olyasmi érzést kelt bennem, mintha valakinek az arcát vizslatnák két centiméter közelségből.
- Természetesen - bólintok a felvetésre, némi dopamin máris szétárad az ereimben annak hatására, hogy végre tettlegesség is kerül a szavak mögé. Kissé kihúzom magam, majd a táskám felé nyúlok. - Papír, penna vagy pálca? Vagy más megközelítés? - Tudakolom meg, hogy szükséges-e az íróeszköz az elején, vagy inkább gyakorlati úton közelítjük meg a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem számítottam rá, hogy rögtön az érzékeny műszer közelébe fognak engedni, egyre szélesebb, visszatarthatatlan vigyorom is erről enged árulkodni. Ha én magam tanár lennék, meglehet, hogy kétszer is meggondolnám, hogy egy diákot ilyen arckifejezéssel biztos jó ötlet-e bevinni az elmetervezőbe, hiszen úgy nézhetek most ki valahogy, mint egy mániákus kisgyerek - talán egy kissé enyhébben, rendben...
Lelkesen bólogatok az elhangzó utasításokra, egy óra is sokkal több, mint azt valaha reméltem - Mr. Davies egyszer-kétszer engedte, hogy belekóstoljak a dologba, lévén mégiscsak a szüleim szoros hozzájárulására tudhatott magáénak az iskola egy ilyen értékes eszközt, sőt, még Charpentiernél is kikönyörögtem a dolgot. Hiába volt ő inkább a papír-penna híve, én mégis egy ilyen eszközön szerettem gyakorolni és tervezni. Abet nem kellett győzködni, ez remélhetőleg azt jelenti, hogy jóban leszünk.
- Igen, rendben - veszem tudomásul az utasításokat, az egy órás limitet, és mindent, ami ezzel jár; a prof még azt is mondhatná, hogy öt percet kapok megcsodálni az eszköz mechanikáját, s valószínűleg akkor sem lennék csalódott.

Amint az elmetervezőhöz érek, az ismerős szürke térben találom magam. Vigyorom lemoshatatlan, s csak most érzem úgy igazán, hogy elememben vagyok. Bár Mikisha magyarázatát igyekszem végighallgatni, végül nem bírom kivárni, hogy a végére érjen. "Lehet ház, folyosó, piramis...", kezdi, ám ekkor környezetünk már mozgásba lendül.
Bár profi közel sem vagyok, s rég nem használtam ilyen eszközt, mégis látom magam előtt, ahogy a szürkeségből téglák kelnek életre, hogy lassan elkezdjenek egymásra rendeződni. A komplexitásoktól távol tartom magam, hiszen most újra alapozunk, lévén az előző elképzelésemben sok hibát láttam, s látott ő is.
Szép lassan egy folyosó kezd körvonalazódni előttünk, sötétszürke-barna téglákból, mely kísértetiesen hasonlít egy ősi piramis egy belső szakaszára; maga a konstrukció csupán egyenesen előre tart, nem kanyarog, s most még a semmibe vezet.
A felhőtlen öröm mellett persze érzem az ismerős terhelést az elmémen, melyet mégis valahol elfelejtettem már. Valóban olyan érzés, mintha az elmémmel kellene téglákat mozgatnom - nem egyszerű, nem fürge, és nem is gyerekjáték. Vigyorom, bár lejjebb apad, mégsem tűnik el teljesen, csupán kissé koncentráltabb lesz. Hamarosan már felpillantok az újdonsült tanáromra ezzel a görbülettel - nem titkoltan büszkén -, hogy várjam az utasításokat s a szükséges finomításokat - hiszen a tégla maga is érdes, nehéz felszínű, s egyáltalán nem tökéletesen kidolgozott. Ez pedig csak egyike a valószínűleg nem kis mennyiségű hibámnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahogy a téglák egymásra kerülnek, megkönnyebbülésemben kissé megereszkedik a vállam. A szerkezet mechanikája annyira érdekes számomra, mindig elámulok a mágia komplexitásán, mikor találkozom vele, ám tényleg nem a legegyszerűbb működésre bírni; ehhez egyhelyben álltam, s erősen koncentráltam, tekintetemmel igyekezvén mozgásra ösztökélni az építőanyagokat.
Mikisa dicséretére bólintok egy aprót a mosolyommal arcomon, köszönetképpen. Persze, hiába volt már tapasztalatom ilyesmivel, azért mégis jó jelnek tartom, hogy nem felejtettem el mindent teljesen az elmúlt egy évben.
- Az aktív és a passzív védelem... - ismétlem el a kérdést félig. - A passzív védelem számomra inkább a már kész mechanizmusokat jelenti az elmetérképen belül, azaz... például egy elterelő folyosó tükrökkel. A struktúrában van itt a megoldás, szóval maga a hely úgy van kialakítva, hogy a védelmi mechanizmusok elterelik vagy kizárják a legilimentort. Míg az aktív védelem inkább maga a kilökési próbálkozás, amelyet az okklumentor tevőlegesen végez, például... egy erős lökéssel, vagy sziréna hangjával, mondjuk. Bármi, hogy az elménk pillérére kényszerítsük a legilimentort. De ezek nem a hely mibenlétéből erednek - intek a folyosó felé - ...inkább tényleg maga az okklumentor aktív cselekedetei.
Tekintetem ismét elkalandozik a professzorról, a téglákat vizslatom magunk előtt. Ez egy viszonylag korai anyagrész, mégis úgy vélem, hogy még ez is felettébb összetett lehet, s gondolkozni is sokat lehet rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Abe szavaira serény bólogatással válaszolok. Valóban teljesen mások, s magyarázata nyomán még inkább elkülöníthetővé válik számomra a két kategória, ám pont emiatt nyitom is rögtön szólásra a szám.
- Egy kérdést ha megenged - mondom, miután befejezete. - Egy igazán jó okklumentor mindkét technikát kell, hogy tudja alkalmazni, nem igaz? Hiszen ha valaki órákig kóvályog az elmémben, és nem látszik úgy, hogy feladja, valahogy meg kell tudnom próbálni kipenderíteni a betolakodót.
Lehet, hogy számára a válasz magától értetődő lesz, de a francia proffal volt némi nyelvbéli nehézségünk, Davies pedig sokszor elvontabban válaszolt, mint azt szerettem volna. Egyébként is kissé meg voltam illetődve tanulmányaim elején, s akkor még nem is olvastam annyit, hogy a jó kérdéseket fel tudjam tenni.
Hamarosan már egy gyakorlati feladatot kapok. Tekintetem a folyosóra vándorol, ahogy az instrukciókat hallgatom, s agyam rögtön be is indul, először elképesztően grandiózus ötleteket ontva magából, mely a férfi iránymutatása végére le is csillapodik. Egyszerre egy lépés, nem terhelhetem magam halálra most, hogy végre itt az alkalom a gyakorlásra.
- Adjon egy percet, kérem - mondom halkan még mindig a folyosót fixírozva. Valami jót szeretnék, nem csak valami baltaegyszerűt, még akkor is, ha ez csak egy sima gyakorlófeladat; akár még szintfelmérő is lehet, gondolom.
Hamarosan Abe professzor már azon kaphat, hogy pár lépést teszek a folyosón, majd leguggolok, hogy az egyik téglára tegyem a kezem. Igyekszem érezni annak tapintását, s ahogy Mikihisa mondta, manifesztálni azt, amit kigondoltam. Tehát egy mechanizmus... elképzelem, ahogy ehhez a téglához egy szerkezet kapcsolódik, mely végigfut az egész folyosó alatt, kapcsolódva a falak elemeihez is, számunkra láthatatlanul, a túloldalon. Szemöldököm összeszalad, ahogy próbálom pontosan lemodellezni, először még csak a fejemben, hogy fog kinézni a kis csapdám. Talán még hallható is, ahogy körülöttünk épül a plafon fölött és a padló alatt valami olyasmi, melyet mi nem láthatunk azon a ponton, ahol éppen állunk.
Pontosabban végiggondolva azonban hamar rájövök, hogy nem elég, ha ezt a mechanizmust ahhoz az egyetlen téglához kötöm, melyet éppen fogok, hiszen könnyedén átlépheti azt valaki akár csak véletlenül is.
- Ah - sóhajtok frusztráltan, majd további csendes tervezgetés után pillantok a professzorra. - Köszönöm a türelmet. Azt hiszem... valami kész van. De nem lesz túl tökéletes. Csak tessék - emelkedek fel, s intek végül a téglák felé, arra kérve a professzort, hogy lépjen rá a sávra.
Ha pedig megteszi, a folyosó remélhetőleg sikeresen meghullámzik, azt eredményezve, hogy mindketten elveszítjük rajta az egyensúlyunkat, s ezt a hullámzást fent is tartja majd... talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Julias?! Hova mész?
- Mennem kell anya, egy barátommal találkozom! - Kiabálok vissza négy szobával arrébb, ahogy éppen a vállamra kanyarítom táskám.
- Mégis melyik barátoddal?
- Majd jövök!
S azzal a lendülettel ki is perdülök a szobám ajtaján, gyakorlatilag lefutva azon a három lépcsősoron, mely elválaszt a földszinttől. Nem vagyok késésben, inkább csak a kérdések elől menekülök, ám a nevem ellentmondást nem tűrően visszhangzik anyám mágikusan felerősített hangján.
- Hollósi Zalánnal! Sziasztok! Ne várjatok a teával!

Hamarosan már Magyarország egyik városkájában tűnök fel, tökéletes tudatában annak, hogy anyám forrong, hogy a baráti köröm nem csak és kizárólag az elit elitjéből áll. Bár Zalánt nem igazán nevezném barátomnak, így mégiscsak egyszerűbb, mintha azt mondanám: egy kölcsönösen előnyös együttműködés miatt találkozgatok a levitással.
Viszonylag hosszú baktatást követően is pillantom a másik alakját az épület előtt, s kisvártatva már én is nagyot lélegezhetek, mikor beérek az árnyékba. Utálom a magyar nyarakat.
- Helló - fújok, majd ismét magamra szórok egy hűtőbűbájt, de ezen a ponton már az sem igazán használ. - Nem igaz, hogy a Pokolban laktok... - Indítom el rövid panaszkodásom, majd a másikra függesztem a tekintetem. - Na, halljuk, miért is vagyunk... a Mágiaügyi Minisztérium előtt negyven fokban? Miért hívtál?
Zalán levele igencsak szűkszavú volt, de annál inkább adott okot aggodalomra s némi reménykedésre. Talán áttöréseket ért el - talán tönkrement az élete; ez kétesélyes volt nála. Bár az igaz, hogy nem úgy nézett ki, mint aki ripityára törte a csontjait mondjuk három héttel ezelőtt, s ez esetében már biztatónak mondható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi sem épp a földhözragadt fajtából való, legalábbis válaszából ezt állapítom meg - mondjuk nem tudom, mit vártam egy sámánizmus professzortól, akinek furcsa rúnák húzódnak a pálcáján. Ehhez még kultúrális különbségek is társulnak, hiszen az ázsiai mágiagyakorlás igencsak különbözik az általam megszokottól - bár lehetséges, hogy a férfi sem Japánban nevelkedett, ezt nem tudom. Az évek gyakorlata traktus már megszokott szöveg, a türelemre intés okklumenciaórán nem ismeretlen számomra, így elnyomom sóhajom, s csak bólintok. Tudom, hogy az okklumencia tökéletesítése nem áll meg ott, hogy megszerzem az engedélyem, mégis frusztrál némiképp a válasz, még akkor is, ha reméltem, hogy igen lesz a végső konklúzió.
A csapda megtervezése azért rendesen kivesz belőlem - a végére már érzem a fáradtdágot, mely lassan ködösíti el némiképp az agyam. Ez valamelyest aggodalomra ad okot, hiszen könyörgöm, ez csak egy apró folyosó, nem pedig egy hatalmas piramis, amely majd a végcél lenne. Persze, apránként kell haladni. De hány év lesz így, mire rendesen megedződöm mentálisan?
A padló meghullámzik alattunk, ám engem is csak arra késztet, hogy egy aprót hátralépjek, ezzel megtartva az egyensúlyom. Már az is csoda, hogy működött, de mégsem vagyok elégedett az eredménnyel. Abe professzor lelkesen fordul felém azonban, leleményességem dicsérve, melyre csak finoman megrázom a fejem.
- Inkább klisésnek mondanám - minősítem saját ötletem. - Így van, pontosan, arra próbáltam.
Figyelmesen hallgatom, milyen javaslatokkal él; eközben kényelembe helyezem magam, és leülök a folyosó padlózatára, hogy fáradtságom kompenzáljam.
- Ó... - Konstatálom szavait, majd lassú bólogatásba kezdek. - Tehát a mechanizmus ott lesz, csak nem kell minden apró részletére koncentrálnom? Vagy túl... hogy is mondjam... túl reálisan fogom fel? Inkább úgy kellene megközelítenem, mint egy mágiát, hogy nincsenek csavarok, fogaskerekek, csak... megtörténik? - Gondolkozom el hangosan. Ott talán nem hibáztam, hogy ahogy ő is mondta, fontos, hogy értsem, hogy működik a dolog. Valahogy az túl nagy falatnak tűnt elsőre, hogy csak úgy meghullámzik a folyosó, tudnom kellett, hogy a téglák pontosan mi alapján mozdulnak...
- Hmm... szinte biztos, hogy először egy fülsükeítő, embertelenül hangos hanggal próbálkoznék, hogy ne tudjon koncentrálni. Vagy egy tényleges lökéssel, hogy a kijárathoz kerüljön, ami még nincs meg mondjuk... - Pillantok a folyosó vége felé. Ez csak egy darab, s ha egyszer épületté fejlődik, sem ez lenne a belépő; szemlátomást agyamat nehezen állítom le, hogy mindenféle terveket szövögessek a jövőt illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Kissé felvonom a szemöldököm, majd a fejem is megcsóválom. Mindig meglep, hogy a sok együtt töltött délután ellenére Zalán mennyire nem tud rólam semmit.
- Negatív. Angliában élek, Harlowban, de szép próbálkozás volt - nézem a másikat átható tekintettel.
- Aha - támogatom meg a Kakasinál való vizitet, egy kissé fel is szisszenve, nem lennék ugyanis a helyében. Szinte bármelyik tanárnál szívesebben lennék viziten, mint Kakasinál.
Egy papír kerül a kezembe, melyet érdeklődve olvasok, de egyelőre csak szenvtelen információkat tartalmaz, már azon kívül, hogy Zalánt kivizsgálásnak vetették alá. Viszont azt is látom, hogy van még, ahonnan ez jött, s a levitás szavai sem ígérnek sok jót.
- Egy kávé? Aha, persze... - bólintok, leeresztve a papírt magam előtt. - Nem sok jót sejtet ez a felvezetés, nyugtass meg, hogy legalább le nem buktál... Hova menjünk? - Teszem fel a kérdést, elvégre ő járatos itt, nem én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi szavait figyelmesen hallgatom - mikor arról beszél, hogy ez a csapda nem teljesen az én szintem, kissé megingatom a fejem. Azt azért sejtem, hogy egy épeszű tanár ezt csak úgy nem mondaná, hiszen egy középszerű teljesítményt felsztárolni eléggé öngyilkosságnak hangzik, ha egyszer látszik, hogy az illetőnek amúgy is megvan a motivációja. Türelemre int azonban, az alapok megszilárdításán lesz itt a fő hangsúly, melyre csak bólogatok végül. Hogy hogyan leszek türelmesebb ennél, azt nem tudom... majd sokat meditálok, gondolom.
Mikor az elméletre kerül sor, az analógiáját követve valami halvány félmosoly költözik az arcomra. Nem mindenki szokja meg, milyen is leesni arról a seprűről, de egyébként értem, mire céloz.
- Igen, érthető, tanár úr - erősítem meg. - Most tényleg az újraalapozásra kell koncentrálni, így nem meglepő, hogy... szóval értem, igen, értem hogy mi alapján megy majd a dolog. - Szavai ugyanis tökéletesen logikus képet festettek elém, egy utat, amin el lehet indulni. Esetünkben - folyosót.
S folytatja is. Eddig is tudtam, hogy az okklumencia nem a legegyszerűbb délutáni kikapcsolódásra szolgáló elfoglaltság, de ahogy Mikihisa beszél, egyre nehezebb diónak tűnik. Persze, nem mintha bárki tudna arra sarkallni, hogy abbahagyjak valamit csak azért, mert nem könnyű. Sőt: saját magam gondolom a legjobb versenytársnak.
- Sok munka vár ránk - adok hangot konklúziómnak. Igaz, ami igaz: ha ezt az első akadályt megugrom, s ennek a mechanikájára ráérzek, úgy egyre inkább bővülni fog az eszköztáram, és talán nem minden egyes elemnél kell majd végigküzdenem magam a nulláról. Mégsem érződik gyors folyamatnak ez.
A feladat megkapásánál agyam érezhetően azonnal beindulna, s a fogaskerekek mozgásba lendülnének, ha nem találkoznának a lassanként rájuk telepedő köddel, melyet a gyakorlás okozott. Az első edzésnél elképesztően el voltam fáradva - itt sem lesz ez másképp, lassan fogok erőnlétet kiépíteni, emlékeztetem magam. A folytatásra azonban mégiscsak elvigyorodom.
- Állok elébe, igyekszem a legjobb formám hozni - mondom leplezetlen izgalommal a hangomban, melybe kis fáradtság is vegyül. Hamarosan azonban már kitessékelnek a folyosóról, így összekapom magam; felállok a földről, majd pálcám elővéve elmotyogom a varázsigét. - Finite.
A valóságban felnyitni a szemem azért kissé sokkoló - pislognom kell pár másodpercig, hogy hozzászokjak a tanterem fényviszonyaihoz. Elfáradtam.
- Még folytatjuk esetleg? Vagy... - ...vagy elmehetek pihenni? Hiszen ki tudja, milyen elméletet kapok még a nyakamba, miután ezen a tapasztalaton túl vagyunk. Bár őszintén, még úgy is szívesen ülök itt, és hallgatom a férfit, ha közben a szervezetem megpróbál merényletet elkövetni ellenem, és elbóbiskolok. Az okklumencia az egyetlen tárgy, ahol - jelenleg úgy érzem - képes lennék végig ülni egy nyolc órás foglalkozást is, melyből hét óra elmélet. Semmilyen más tárgy nem kap azonban ilyen kitüntetett figyelmet, ezért sem vagyok levitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán kissé ziláltnak érződik, ahogy magyaráz nekem, s nem is teljesen tudom követni gondolatmenetét.
- Nem, úgy értem, lebukni a kis titkoddal. Titkunkkal - döntöm oldalra a fejem, ahogy végül a javítás mellett döntök.
Követem Zalánt, meg is pillantom a kis kávézót, ami tömve van minisztériumi arcokkal, egyikük mintha még rémlene is valahonnan. Nem lesz ez így jó, főleg nem úgy, hogy Zalán rébuszai ebben a pillanatban magasok nekem.
- A dolgot? Milyen dolgot?... - Torpanok meg. - Nem értem, miről beszélsz. És Zalán, szerintem máshová üljünk be, ha lehet. - Már körül is nézek egy másik opció után kutatva, abban reménykedve, hogy hamar egy másik kávézóra vagy bárra bukkanok, ahol kevesebb rá az esély, hogy visszajut anyámékhoz, hogy szabadidőmben a Minisztériumba járogatok. Az egész beszélgetés már most kissé feszültté tesz, talán a tartásomon is érződik, hogy nem szeretem a tudatlanságot, és szívesen érteném már meg, hogy mi ez az egész, ami miatt orvosi leleteket nyom a kezembe, és mindezt a Mágiaügyi Minisztérium előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A srác feszültsége nem meglepő, ilyen, amióta csak ismerem, de az a bizonyos titok azért eddig viszonylag biztonságban volt. Legalábbis részemről - és legalábbis én így érzékeltem. Ő azonban felvilágosít, hogy nagyon is egyértelmű a környezete számára, hogy valami van.
- Jól van, jól van na - tartom fel kezeim védekezően. - Oké, értem, szar minden. - Egyezek bele, most épp az iróniától mentesen egyébként. Kakasi egyértelműen beletenyerelhetett valamibe, ha Hollósi már szükségét érezte, hogy engem is idehívjon a nyári szünetben, mikor egyébként megmenekülhetne a képemtől.
Az új papírt kissé nehezen olvasom, ám a fiú a segítségemre siet, hogy értelmezze számomra az ott szereplő adatokat.
- Na jó... elmondásod szerint, ha jól értem, minden normális. Szóval... ez jó hír...? Gondolom? - Pillantok rá várakozásteljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A másik viselkedése egyre több okot ad az aggodalomra. Ahogy elsápad, ahogy behúzza fülét-farkát, úgy fújom ki a levegőt halkan és apránként.
- Zalán, nem kell aggódnod, továbbra sem mondok el semmit senkinek, mint ahogy eddig sem tettem, és nyaggatásnak sem fogom fel a dolgot. - Függesztem rá tekintetem a másikra. - Viszont szeretném tudni, mi az, ami miatt szükségét érezted, hogy idehívj. Nem mintha bajom lenne vele, hogy idehívtál, még annak ellenére sem, hogy milyen vagy részegen.
Kissé talán grimaszolok, de inkább csak feloldani igyekszem ezt a szerencsecsomagot. Kissé rideg a mi kapcsolatunk, megint iderángatott és már a saját orvosi leleteit nyomogatja a kezembe, ahelyett, hogy bármit megemlítene, de ki vagyok én, hogy kérdezősködjek, ugye. Leginkább... senki. Én támadtam le Zalánt a folyosón, én erőltettem ki belőle a titkát, melyet kényszeredetten megoszt velem, mert nincs senki más, aki értené, hogy milyen ez. Én tudok neki egyedül segíteni, ha nem akar a jóslástantanárhoz fordulni. De mégiscsak egymás mellett élünk a kastélyban, és ez össze tudja kuszálni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lüktet.
Kezemmel végigsimítok elegáns dísztaláromon. Nagyot lélegzek. Magam körül nevetést hallok, így én is halkan nevetni kezdek. Fogalmam sincs, min.
Ahogy kinyitom a szemem, ismét szembetalálom magam szüleim kollégájával és jó barátjával. Ő még mindig nevet. Fogai hófehérek, pont, mint a szakálla, mely rendezetten keretezi arcát. Szemei mint a patkányé, feketék és kicsik, csak az alkalmat keresik, hogy valami kivetnivalót találjanak a mai állófogadásban. Körülöttünk hangzavar, ki sem tudom venni, miről beszélnek, de érzem a férfi mentolos leheletét, még ilyen távolról is.
Mindjárt elmúlik a lüktetés. El kell múlnia...
- Igen... igen, külföldön. Magyarországon - válaszolom, mert azt veszem ki, hogy jelenlegi tanulmányaimról kérdeznek. Kezem kissé ökölbe szorul. Mosolygok.
Tekintetem végigfuttatom a tömegen, ismerős arcot keresve. Nem tudok rájuk figyelni. Tudom, hogy kellene, de képtelen vagyok rá. Körülöttem csörrennek a poharak, valakik épp koccintanak mellettem. Egy éles, női nevetés hasít a fülembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hatalmas szemek néznek vissza rám, amelyek csillanása ismerős, még a lüktető fájdalom függönyén is átüt. A felismerés azonban csak akkor ér el, mikor meglátom a lány alakját, mely kibontakozik a tömegből - elegáns ruhát visel, haja a vállára omlik.
Meg is szólít, lelkes integetése révén pontosan a fejem lüktetésének ütemére mozdul a keze. A férfi szavai elapadnak, ahogy Altea megszakítja a végeérhetetlen gondolatfolyamot; apró szemei még inkább összeszűkülnek, én pedig megérzem a lány érintését a karomon. Hozzám beszél, de fogalmam sincs, miről - rápillantok, ahogy igyekszem felfogni az értelmet a szavai mögött. Még az is lehet, hogy teljesen normálisnak tűnnék, ha a motorikus mosoly nem lenne pontosan olyan, mint azelőtt, hogy megpillantottam.
- Az ígéret...? - Motyogom, majd egy fájdalomhullámnak köszönhetően grimaszba fordul az arcom. - Ó, aha, hát persze... bocsáss meg, elfeledkeztem róla, túlságosan belemerültünk a beszélgetésbe... - Arcizmaim kissé elengednek, s egy apró sóhajt is megengedek magamnak, miközben kezem Alteáéra talál a karomon, hogy megkapaszkodjak benne. Ismét felöltöm a mosolyom.
- Azonnal megyünk is, tudom, hogy a barátod, akinek be akarsz mutatni, nem marad sokáig - hazudok szemrebbenés nélkül. Szorításom egyre csak erősödik a lány kezén. - Előbb persze engedd meg, hogy én bemutassalak drága szüleimnek. Everly Jeanine Ebony és Peter Edgar Ebony, Várffy Altea Katalin. - Teszek eleget a formalitásnak, ám a lány kezét még mindig nem engedem. - Magyarországon ismertem meg a tanulmányaim alatt, mindketten a Rellon prefektusai vagyunk... ő pedig Wilfred Hamilton, a szüleim jó barátja, varázslény felügyeleti főosztály.
Mire a monológ végére érek, lábaim már sokkal gyengébbek. Elmosódottan látom a szüleim mosolygó arcát, ahogy anyám kezet nyújt a lánynak. Nagyon örvendek, hangzik el több irányból. Ismét hallom a poharak éles csilingelését valahonnan a teremből, miközben lehunyom a szemem egy másodpercre.
- Akkor hát... csak utánad, hölgyem - mondom, az indokoltnál jóval kevésbé artikulálva. Tulajdonképpen nem igazán látom, merre indulunk el, de mikor már jópár lépést tettünk, némiképp közelebb hajolok hozzá. - Vigyél ki innen... el fogok ájulni... - súgom neki, mert érzem, hogy tudatom egyre tompább, s lábaim is remegnek. Az erő lassan el fogja hagyni a tagjaim, és ez nem következhet be idebent. Ujjaim egyre hidegebbek a lány kezén, ahogy lassan remegni kezdenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A mellettem felcsendülő hang szinte már idegen. Sosem hallottam még így beszélni Alteát... ez tényleg ő? Pánikreakciómnak és túlkombináló elmémnek azonban nincs ideje működésbe lépni, ahogy ismét elkap egy löketnyi fájdalom, kisöpörve minden kétséget az agyamból. Mikor végre kinyitom a szemem, már csak a lány hatalmas őzikeszemeivel találkozik a tekintetem. Pár pillanat késéssel fogom fel, hogy nekem is beszélnem kellene.
- Igen, elnézést a kellemetlenségért... biztos vagyok benne, hogy... lesz még alkalmunk szót váltani. - Bólintok egy aprót.
Hamarosan már úton vagyunk - nem is vagyok biztos benne, melyikünk tette meg az első lépést, és abban sem, hogy melyik pillanatot találtam alkalmasnak, hogy ingatag egyensúlyommal lehajoljak a lányhoz. Altea utasítását azonban automatikusan követem, s amennyire tudom, ökölbe szorítom a kezeim, mindkét karomat megfeszítve. Már csak egy kicsit kell kibírnom. Altea ki fog engem innen vezetni valahova, ahol már minden rendben lesz. És különben is, az is lehet, hogy nem is fogok... elájulni...
Nagy levegőket kezdek venni, s a számon fújom ki, hogy oxigénhez jusson a szervezetem. A látást, mint érzékszervet, rég feladtam; szemeim lehunytam, s hagyom, hogy a rellonos vakon vezessen.
Halványan érzékelem, hogy körülöttünk csendesedik a hangzavar. A kristálypoharak csörömpölése még mindig élesen cseng a fülemben, de már csak emlékként.
Ekkor azonban megérzem a hideget a bőrömön. Kinyitom a szemem; mintha már máshol lennénk, egy folyosót látok, melyről pár ajtó nyílik, nem tudom, hova. Még mindig hallom a zsivajt, de egyre tompábban és tompábban. Pedig csak botorkálunk.
- Altea - szólok a lánynak. Érzem a hűvöset az arcomon, ahogy megszédülök. - Nem láthatják meg - figyelmeztetem, ahogy kezem remegése már egyértelművé válik.
Tekintetem hamarosan kiüresedik, pupilláim kitágulnak, s lábaim elengednek, amint a másik lenyomná egy ajtó kilincsét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy pillanatra minden elhallgat. Az őszi levegő hirtelen áramlik a tüdőmbe, azt azonban mintha rögtön ki is préselné belőlem egy erős csattanás. Érzem, ahogy tudatomba azonnal be is férkőzik a másik valóság, az igazi; nagyon közelről hallom meg a lány hangját, miközben a fák levelei is egymáshoz érnek a szélben. Látom a vért, s ahogy szemeim kinyílnak, Altea elmosódott alakját is. Hallom, ahogy a nevemet sziszegi, mely ijesztően elegyedik a képpel, mintha csak a játszótér végében megjelenő alak hívna a rellonos hangján egy másodperc erejéig... Theodore!
Egy löketnyi fájdalom a fejemben, s Altea hangja elég ahhoz, hogy kiszakítsanak; a fekete-fehér kép és a hideg levegő emléke marad előttem csupán a holtidőben, amikor még nem teljesen látom a valóságot, de tagjaimba már valamelyest visszatér az erő.
Látásom hirtelen élesedik ki, melyet követ az érintés érzése, Altea karjai körülöttem, és a fal a hátam mögött - megkapaszkodom a lányban.
- Basszameg - kapok levegőért, ahogy zavarodott agyam egy pillanatra még a dohos szoba szagát is megérzi, melyet a lány illata vált fel. - Altea... bocsánat...
Légzésem jóval szaporább, mint mikor elindultunk, érzem, hogy szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Még mindig szédülök, kezeim pedig remegnek - súlypontom azonnal a falnak igyekszem támasztani, hogy legalább a lányt ne nyomjam össze, s szaporán igyekszem pislogni.
- Altea, ne haragudj - kérek ismét bocsánatot, de annyira még nem vagyok magamnál, hogy azonnal ki tudjak ötölni valamiféle magyarázatot; kezem viszont rögtön az orrom elé teszem, ahogy megérzem az első csepp vért alatta, bár reflexeim most nem az igaziak. Még mindig nagyon fázom.
Nem, ez így nem lesz jó... bár a világ még meg-megfordul körülöttem, a helyzetünk, hogy hol vagyunk, úgy nyilall a tudatomba, mint a fájdalom az imént a fejembe, így rögtön megpróbálom kihúzni magam, s rendezni tartásom annyira, hogy legalább minimalizáljam a károkat - valószínűleg nem sok sikerrel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán hamar letesz az ötletről, miszerint menjek csak vissza Angliába nyugodtan, majd szeptemberben megkeres - helyette inkább egy másik helyet találunk, és le is ülünk egy teraszos részen, nagy bánatomra nem egy hűtött helyiségben, de legyen. Vele szemben foglalok helyet, s ahogy végre elhelyezkedtünk, előáll ittlétünk okával.
- Micsoda? - Kérdem halkan Zalán arcát fürkészve.
Egy kis csend áll be közénk, nem tudok azonnal reagálni; látom a srácon, hogy széteszi az ideg, de tény, hogy az én gyomromba is költözik egy kis görcs a szavaitól. Ez nem csak azt jelenti, hogy bizony tényleg lebukott, hanem hogy amit lát, az félreérthetetlenül a jövő. És amit én látok... nos, az is az. Ezt eddig is tudtam, de így... azért más.
- Aha... potenciális látóként. - De miért is van ott ez a szó? Hogy potenciális? - Nem tudják teljes bizonyossággal megmondani ezek szerint, hogy amit látsz, az tényleg a jövő? Miért nem? - Teszem fel a logikusnak tűnő kérdést. Mielőtt nyugtatni kezdeném, muszáj lesz teljesen megértenem, miről van szó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán épp csak elkezdi magyarázni, ám a pincérnő hamar megszakítja.
- Egy jegeskávét kérnék én is, köszönöm. - Mondom a lánynak, magamban azt kívánva, hogy mielőbb felszívódjon; szerencsére ez meg is történik, Hollósi folytathatja.
Aha. Óriási. Tehát egyszerű téblábolásról van szó. Egy kissé felmegy bennem a pumpa, nem csak a hatóságok és gyógyítók töketlenkedésétől, hanem a helyzettől is.
- Semmirekellő banda - motyogom orrom alá. - Lerángatom őket a seprűről, aztán majd megtudják, mennyire vagy jövendőmondó. - Felháborodásom egy frusztrált hajbatúrás is jelzi, ahogy igyekszem átgondolni a dolgot.
- Igen, ez igaz, nálam más jelek is voltak, de... vigyenek el akkor téged egy bizonyított jóshoz, vessenek kártyát... használjanak krisrálygömböt... vagy valami. - Egy aprót sóhajtok, majd hátradőlök a széken. Lehet, hogy Zalán nem akarja tudni, hogy valóban a végzetét látja-e - ami szerintem olyan biztos, mint semmi -, de ez... ez nem elég. Mintha félbehagyták volna a vizsgálatát, mintha nem is érdekelné őket. - Biztos vagyok benne, hogy valahogy a manakisülést is lehet mérni egy látomás alatt... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Aha, persze. Ez is valami.
Füstölgök. A Minisztérium igazán megtehetné azt a szívességet, hogy némi kompetenciát mutat, és rendesen kivizsgálja Hollósi esetét. Hihetetlen, hogy ennyire nem képesek.
Zalán pánikja végre értelmet nyer: a papír, amit alá kell írni... be kell sétálnia a Minisztériumba, és formalitásból alá kell írnia egy dokumentumot. De nincs túl sok választása.
Mielőtt kinyithatnám a szám, megjelenik a pincérnő a rendelésünkkel.
- Egyelőre nem kérünk mást, köszönjük - meg sem várom Zalán válaszát a lány kérdésére, mielőbb hallótávon kívül akarom tudni.
- Zalán... nincs más választásod, mint aláírni azt a papírt. Konkrétan nincs választásod. - Igyekszem eloszlatni a kételyeket a srác fejében. - Ha nem teszed, meg fognak találni.
Egy kortyot innom kell a kávéból, hogy összeszedjem a gondolataim, és valami használhatót süssek ki ebből az egészből. Nem egyszerű.
- Ha aláírod, lehet, hogy tudnak segíteni, hogy tisztábbá váljon, mi fog történni utána és előtte. Hogy tudd, mik lesznek a pontos körülmények, és milyen... hatásokra számíthatsz. Megtudhatod, hogy mi lesz... a vége. A helyzetnek. - Magyarázom neki, kezeimmel gesztikulálva. - Nem halálos ítélet az a papír. Eddig is... tudtuk, hogy igaz, amit látsz. - Fejezem be végül, ráemelve a tekintetem, felkészülve, hogy valahogy el kell kapnom, ha netán el kívánna rohanni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hiába húzom ki magam, kezem még mindig remeg, s a szédülés sem múlik könnyen. A légzésemre igyekszem koncentrálni, legalább az valamennyire lenyugodjon, ahogy próbálok ura lenni a helyzetnek.
A lány hangja mégis átüt a fogadásból hallatszódó zsivajon.
- Ja, tudom - szűröm a fogaim közt, és még bólintanék is, ha nem akarnék beleszédülni a gondolatba. - Rosszabbul néz ki... mint amilyen. - Igyekszem hazudni, de szemeim le vannak hunyva, hogy legalább ennyivel is több esélyem legyen valami hitelesre.
Hamarosan azonban meg is kapom az utasítást, aminek egy pillanatig sem jut eszembe ellentmondani; valamilyen módon most Alteára bíztam magam, talán azért is, mert én még nem tudok felülkerekedni a szituáción. És valljuk be, választásom sem sok van. Még mindig hidegek az ujjaim.
Követem a lányt, s ahogy számomra elképesztően hangos csattanással bezáródik mögöttünk az ajtó, végre elhal a zaj egy része, amit fájó fejem nagy megkönnyebbüléssel fogad. Mindezek mellett azonban érzem, hogy ahogy Kati súlypontja arrébb billen, az orrom még inkább vérezni kezd. A kezem még mindig odatartva nyitom ki végre a szemem. A helyiség mibenlétét fel sem fogva egy széket pillantok meg, amibe habozás nélkül huppanok bele.
- Ahh... utálom - motyogom, s ismét le kell hunynom a szemem. Hamar megtalálom az egyik selyemzsebkendőt a zsebemben, hogy azt az orrom alá nyomjam, ahogy kissé hátradöntöm a fejem.
- Nagyon köszönöm, Altea - sietek a tudtára adni, hogy éppen életet ment, ahogy még mindig igyekszem túllendülni a képen, mely sötét alakja egyetlen másodpercre ismét megelevenedik előttem, mint egy lidérc, hogy aztán szertefoszlódjon, ahogy ismét kinyitom a szemeim.
Egy télikertben vagyunk, mely félhomálya előnyömre válik migrén-szempontból. Az ablakból beszűrődő halvány fény csak annyiban segít, hogy lássam, hamar el fogom áztatni a zsebkendőt az orrom alatt.
- Ez mindjárt... el fog múlni. Remélem. - Igyekszem felülkerekedni a képpel járó félelmen, hogy lassan előkészítsem a magyarázkodást.