Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Komolyan?
Izgatottan hajolok én is kicsit közelebb, mivel határozott irányom van a gyógyítás terén, és szülésznő szeretnék lenni, így egy olyan kincs, mint a nagypapa jegyzetei, nagyon is felkeltik az érdeklődésemet.
- Nem szólok róla, nem szeretném, ha bajba kerülnél és megint külön kellene lennünk, mert az nagyon rossz volt.
Én nagyon szerettem Willt, kicsiként, erre az érzésre emlékszem, még ha nagyon másra nem is. Furcsa, hogy másra nem, sokszor gondolkozom azon, hogy miért is nem, és mindig ott van a számom, hogy megkérdezzem Nate-et, neki vannak-e emlékei, de ha felhoznám Willt, elkezdene kérdezgetni, hogy miért fontos ez nekem, meg honnan jött ez, és idővel biztos, hogy elmondanám neki a találkozásainkat. Ő mérges lenne, és bonyodalmak keletkeznének, amit nem szeretnék. Az érzésbe kapaszkodom inkább, hogy szerettem őt, és szeretném, ha most már lennének egymással emlékeink is.
- Persze, mikor nem vagy otthon, amikor ő igen? Azt hiszem, jobb lenne, ha úgy mennék oda, mintha téged keresnélek, és megvárnálak, így nem lenne olyan nagy a nyomás rajta, hogy eleve hozzá jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Van valami, ami nem jó, megint az az érzés, ami karácsonykor is volt, amikor Will túl közel állt hozzám a folyosón, csak, hogy mások el tudjanak haladni. Van itt valami, ami nem jó, ami miatt a testem ellenkezik. Nem értem, hogy miért húzódik meg benne, minden, mintha hátra akarna rántani egy láthatatlan erő, hiszen nekünk nincsenek titkaink, akkor meg miért nem tetszik ez az egész?
- Akkor átmegyek holnap.
Ráérek. Az órarendem eléggé kedvező, szépen össze tudtam rakni úgy, hogy mellette tudjak a színházban is jelen lenni, mintha az iskola nem is volna. Még a jóslástan is tökéletesen beleilleszkedik, amit nem tudtam leadni, pedig szerettem volna.
- Ahhoz az Estherhez nem illik, akit ismersz. Mindannyian elkönyveltetek valamilyennek, amilyen nem biztos, hogy vagyok, és mivel biztosak vagytok benne, senki sem néz a felszín alá, senkiben sem merült fel, hogy más is van bennem.
A balett gyűlölete, a testem kínzó fájdalmai, az állandó szűziesség, amivel elkönyveltek. A jókislány, nagyon sokaknak ennyi vagyok csupán, de van, aki többet lát bennem, és én az akarok lenni, aki bennem él, és senki sem hiszi el, hogy a lényem része.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem érzem jól magam. Érzem, ahogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a testemet elönti a szégyenérzet, és ez kényelmetlenné teszi az egészet. Nem tudom és nem is akarom szavakba önteni, hogy milyen az, amikor nem a Krise család tagja vagyok.
- Simán csak más. Boldog.
Az egész világom kifordult a sarkából, és bőröm alatt elkezdett egy egészen más érzés futkározni, ami mosolygásra késztet, amitől azon kapom magam, hogy az apró szépségekre figyelek fel. Mintha eddig vak lettem volna, most viszont kiélesedett a látásom. Látok és érzek. Más dolgokat is, nem csak a megfelelést, nem csak a célt, amit a nagyi szerint el kell érnem. Magam miatt, azért, hogy kilépve innen, ebből az egészből, olyan ember legyek, aki a tükörbe nézve boldogan néz vissza.
- Attól még, hogy Krise-ok vagyunk, nekünk is jár a boldogság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Nevezhetsz naivnak Will, álmodozónak vagy bárminek. Nincs mentségem arra, hogy milyen voltam, hogy mennyire szerettem volna, hogy elfogadjatok, hogy mindent megtettem azért, hogy szeressetek, de nem akarom ezt tovább csinálni.
Én nem akarok mások vétkeiért felelni. Büntettek eleget, elvették a szüleimet tőlem, elvették az anyukámat, akire szükségem lett volna. Elvették a gyerekkorom, én pedig behódoltam. Egyszer már ott volt a remény egy másik életre, de sosem jutottunk el a boldogító igenig, és ezt még egyszer nem akarom. Érzem, ahogy a torkomban gombóc nő, ahogy a fejem zsibbad ettől. Azt hittem, hogy örülni fog annak, hogy erősebb vagyok, hogy büszke lesz rám, hogy azt fogja mondani, szép volt, jó így látni. De nem tesz ilyet, nem mondja ez.
- Miért? Miért szolgáltunk rá? Miért mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem szeretek érzésekről beszélgetni, és olyan dolgokról sem, amiket nem ismerek. A nem ismert érzések pedig a legrosszabbak mind közül. Az egész helyzet borzalmas, és ha Will nem nyújtaná ki a kezét, akkor nem hiszem, hogy lett volna bármi, ami maradásra késztet, de megtette, a tekintetem pedig a hegekre siklik, melyek egy életre emlékeztet mindannyiunkat, hogy milyen halandók is vagyunk a nagy pompa alatt. Eddig bele sem gondoltam milyen lesz majd az, amikor felfedem a testem egy férfi előtt, hogyan fog majd nézni az apró sebekre, a tökéletlen bőrre. Egy csodás álarc mindaz, amit ruhákkal ékesítünk, de a valóság riasztóbb mindennél. Eszembe jut az a meleg, barna szempár, és hirtelen azt érzem, hogy nem kaphat olyan lányt, aki nem ép. Mégis belé kapaszkodva kerültem a felszín fölé, és félek, most újra lesüllyedek.
Ujjaim kinyúlnak, nem Will tenyerébe teszem őket, hanem a sebeket simítom végig, lassan, nagyon lassan, jól megjegyezve őket, elképzelve minden szenvedést, ami mögöttük volt, és nem kell nagyon sokat képzelegnem, hiszen emlékszem még a fájdalomra én is, a testem minden nap sikítva emlékeztet, ahogy a színpadra lépek. Szomorúan, de elszántan pillantok fel rá.
- Nem akarom ezt a gyerekeinknek, Will. A szüleink sem akarták, hogy sérüljünk. Pokolba ezzel az egésszel aranyvérűséggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Miért nem érdemes?
Nem értem, hogy szerinte miért jó az, hogy Adél szenved, hogy ő szenved, hogy én szenvedek. Miért kell szenvednünk? Más családoknál, a normális családoknál az emberek nem viselnek álarcokat, amikor nevetnek, elváltozik az arcszínük,  furcsa lesz a hangjuk, a mozdulataik, élnek. Ez az, amit én hiányoltam néhány héttel ezelőttig, hogy éljek. És amikor megtörtént, az teljesen ledöntött a lábamról, annyira nagyon, hogy azóta is érzem a fenekem alatt a talajt.
- De...Will...ha a...ha a szüleink nem házasodnak össze, akkor te anyával maradtál volna, nem ismerted volna meg apád, és Nate meg én meg sem születünk. Ennek jobban örülnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megígértem Willnek, hogy elmegyek Adélhoz és beszélek vele. Minden pont úgy történt, ahogy terveztem, spontán beállítottam, amikor tudtam, hogy a bátyám nincs otthon, és addig csűrtem a dolgokat, amíg el nem jutottunk oda, hogy sétáljunk egyet. Riasztó az a ház, főleg azért, ahogy Adél benne van. Nem érzek bűntudatot azért, amit mondtam, Adél szép volt az esküvőjén, gyönyörű, és most mégis, mintha a fényre kihozva még riasztóbb, még áttetszőbb lenne. Szellemszerű. Hogy nem érti meg a bátyám, hogy tennie kell ez ellen? Azt mondta szereti Adélt, hát szeresse igazán.  
- A nagyi nagyon elégedett volt vele, igen. Nagyon sok fellépés volt. Azt mondta, hogy ha biztos vagyok benne, hogy Gitta eleget fejlődött, akkor jövőre elvihetjük magunkkal.
Csakhogy én már nem szeretném a következő szünetemet azzal tölteni, hogy utazok és balettozok. Egyetlen dologra vágyom, két erős karra, a barna szempárra, és arra, hogy vele lehessek. A mai reggel is csak azért volt jó, mert láthattam. A világ legbénább jóstehetsége vagyok, ami elég ellentmondásos így belegondolva, inkább jóslástanon ülő embere, de ha már nem adhattam le, akkor legalább azt a luxust megengedem magamnak, hogy legálisan nézhessem őt. Nagyon furcsa magázni, tanár úrnak szólítani, és rendszeresen eredménytelenül szerepelni. Ma már annyira kínos volt, hogy nem megy, hogy a végén már azt mondtam: "a nagyim szerint legalább szép vagyok, ha tehetséges nem is", segítek, nem mentettem meg a helyzetet. De az sem, hogy az óra végén azt mondtam, hogy "lehet nem kell aggódnod az öt gyerek miatt, de amilyen ügyes vagyok, az biztos működött". Kapcsolatépítésből elégtelen. Kínosságból jeles. Az ember próbálkozik, de mindig, amikor eljutok egy jó szintre, akkor nagyon esek vissza. Biztos vagyok benne, hogy flúgosnak tart.
- Még folynak a tárgyalások, de valószínűleg igen. Hogy telt a szünet? Szerettem volna jönni hozzátok, de nem engedtek haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Amúgy sincs semmi íze.
De igaza van, ha már ezt választottam, akkor ezt választottam. Nem is nagyon tudok mást, de majd egy nap, rengeteg olyan ételt fogok enni, amit korábban nem ehettem. Érezni és élvezni akarom az ízeket. Hamarosan, ezzel nyugtatom magam, hamarosan élvezni fogom őket. Aztán persze rosszul leszek, sokkba kerül a gyomrom teljesen. - Blanka. Rose az, amelyik Petre bácsi nevelőnőjéről kapta a nevét.
Blanka viszont tényleg akkor született, amikor nem voltak együtt, sokáig nem is viselte a Flaviu nevet, emlékszem, hogy külön papírmunka volt, mert valamit utána el is rontottak, és az új anyakönyvi kivonatát lecserélték egy másik újra. El volt írva talán a neve, vagy valami ilyesmi.
- Sajnálom, hogy megtette. Nem értem, hogy miért. Azt sem, hogy Alexa néniék miért házasodtak újra össze. Szeretik egymást, de nem is hűségesek. Mármint értem, hogy Júlia nálatok milyen szerepet tölt be, nem vagyok ostoba, de őnáluk még csak nem is állandó a harmadik fél, és mégis hűséget fogadtak másodszor is. Ez olyan érthetetlen nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rápillantok, ahogy látom, hogy kiszélesedik a mosolya, és arra, amit mond, érzem, hogy a torkom szárazabbá válik. Igaza van, a nagyi tekintete mindenhova elér, néha, amikor engem néz, azt hiszem, hogy a lelkem mélyére lát. Zavartan nyelek egy nagyobbat, remélve, hogy a hangomon nem fog érződni a pillanatnyi rettegés. A szívem és a lelkem az enyém, szeretném, ha minden, ami benne van, az enyém is maradna. Optimista szeretnék maradni, hiszen végre jobban szeretem az életet, mint korábban bármikor, és élni akarok az álmaim szerint, azok pedig jelenleg egyetlen utat, egyetlen személyt mutatnak.
- Ez a mi átkunk.
Kár lenne tagadnom, vagy azt mondani, hogy túlgondolja, hiszen azzal saját magamat is becsapnám. Egyáltalán nem gondolja túl, és én egyáltalán nem csaphatom be magam.
- Ez jól hangzik. Már, ha valóban így van. Tudod, nekem is kiváló tanáraim voltak, akik megtanítottak igaznak tettetni a hamisat.
De még mennyire, hogy megtanították. Több, mint húsz évet éltem úgy, hogy nem voltam őszinte. Azt mutattam, amit látni kívántak, azt adtam, ami kényelmes volt nekik. A lányt, aki meg akart felelni mindennek, és ez egy olyan komoly tanítás volt, hogy én is elhittem erre vágyom. Aztán lecsupaszítottak. Egyetlen pillanat alatt váltam meztelenné, felfedve önmagam, és bár azt hittem, fázni fogok, félni, mint akkor télen, a súlyos láz előtt, most egészen mást érzek, és a lelkem szomjazik azért, hogy soha többet ne viseljek hamisságokat.
- Véleményem szerint a bátyám szeret téged, és nem szeretne elveszteni. Az emberek próbálnak jó társakká válni, csak arra kell figyelni, hogy ne öljük meg a vágyaikat. Természetesen tudom, hogy a házasságról, kapcsolatban élésről én elméleteken kívül mással nem szolgálhatok, én csak külső szemlélődő vagyok. De fontos, hogy az alappal őszinte légy, te is szereted őt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudok nem egyetértően biccenteni. Minden vágyam az volt, amióta csak az eszem tudom, hogy a szüleinkkel lehessünk, és tudom, hogy akkor este az édesanyám volt az, aki eljött, aznap ő volt a Róka, ám ezt nem mertem sosem elmondani, most is csak a nyakláncomra simított ujjakkal emlékeztetem magam rá. Ő volt, és én vele akartam menni, vele élni, és azt akartam, hogy Will és Nate is jöjjenek velünk, hogy újra egy család lehessünk. Ő eltűnt, az én könyörgésemet lázálomnak minősítették, valaminek, amiről többet nem beszéltünk. Nem mondok semmit arra, hogy a problémákat nem lehet csak úgy lefaragni, nincs helye a szívemben kételkedésnek, kétségnek, mert ezek nagyon rossz tanácsadók. Élek, és éltet a remény, a vágy, az érzelmek, amiket sosem tapasztaltam meg.
- Én voltam. Én mondtam neki, hogy egy olyan nő hordja ki a gyermeketeket, akiben megbíztok, így lelkileg nem lesz számodra megterhelő. Testileg, ahogy mondtad, valóban rendben van minden, de lelkileg nincs, olyan sok mindent gyászolsz, Adél, amiket nem lehet csak úgy elengedni, és senki sem ad neked időt.
Will sem, a családjaink sem. Én testileg sem tartom egészségesnek ahhoz, hogy gyermeket szüljön, és ez nem kritika, mindig, mikor tükörbe nézek, látom, hogy a testem jelenleg nem alkalmas, hogy a balett után hízni fogok, meg kell alapoznom azt, hogy jó helye legyen a kisbabáimnak. Mind az ötnek, ha hihetünk abban, hogy egy gyűrű és egy lánc képes valós jóslatot adni. Jelenleg azonban ez még messze van, és tudjuk, hogy hogyan viszonyul hozzám a jóslás, totálisan szerencsétlennek állít be.
- Leírhatatlan lehet a fájdalmad, Adél, olyan, amit én nem tudok átérezni, mert soha ekkora fájdalmat nem éltem át. De tudok viszonyítani a saját legnagyobb fájdalmamhoz, és ezért tudom, hogy a tiéd százszor rosszabb annál. A gyász makacs dolog, időt kell neki hagyni, teret. Én egy évet kaptam, te szinte semmit. Az agyunk és a szívünk nem ugyanúgy van összerakva. Úgy hangzik, mintha úgy vélné, azzal segít a legtöbbet, ha újat ad, amivel lefoglalod magad, mert ő szeretné az újat. Ki kéne szabadulnod innen, elutazni, pihenni, távol lenni, és úgy visszatérni, hogy az vagy, aki szívvel és lélekkel akarja ezt. Ha nem itt vagy, talán a gyógyulás is gyorsabban jön. Gondoltál már erre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az ember nem is gondolná, hogy ilyen nagy az érdeklődés a tanársegédi posztok iránt, én legalábbis nem hittem volna, és mégis beültem egy tizenkét fős sor végére. Kétszer is megszámoltam, hogy tényleg ennyien vagyunk-e, de ennyien. Mindenki körülbelül negyed órát tölt bent, és valójában fogalmam sincs, hogy én mit keresek itt, mivel magát a tárgyat is úgy vettem fel, hogy az opciók közül megnéztem, hogy kinek a leghosszabb a neve, mert mindig a leghosszabb válasz a helyes.
Az igazság az, hogy azt se tudom, hogy ki az oktató, mert akkor sem olvastam el rendesen. A sors akarta így, meg azt is, hogy bepipáljam, hogy érdekel a tanársegédi poszt. A tanulmányistól megkaptam a levelet, hogy ma kell idejönnöm, de a buzsgókkal ellentétben, én az óra és perc híve vagyok, így kerültem a sor végére. De legalább van időm olvasni. Lenne, inkább csak lenne, mert körülöttem azért megy a duruzsolás, hogy miben is jó egyik vagy másik jelölt. Tűpontos teafűolvasók és látomásos álmokkal élők között ott vagyok én, akinek a képessége annyiból áll, hogy érthetően mondja ki a vezetéknevét, és ha ez nem hatásos, akkor hozzáteszi, hogy “A nagymamám, Madlen üdvözli”, nem hiszem, hogy erre a tehetségre posztot ajánlanak, így az agyamban kattog, hogy mégis mit tudnék előhúzni a bent ülő tanárnak.
Még ketten vannak előttem, az egyik bemegy, a másik várakozik, és felém pillantgat, én meg a könyvembe meredek. A tökéletes meditációról szól, de egyetlen sorát sem tudnám most visszaidézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem, hogy néz, és tudom, hogy miért néz, és nem is hibáztatom érte, elvégre pont én mondok ilyeneket, akinek a férje gyakorlatilag a kötelességei megtétele előtt vesztette az életét? Igen, pont én. Vissza kellene fognom magam, mielőtt még csúnyán megjárom, de tényleg szerettem volna nekik segíteni, elvégre ha Adél tovább küzd ebben a megrekedt állapotban, vagy sosem lesz gyerek, vagy olyan beteg lesz, hogy arra mennek majd rá. Nem szabad kockáztatni egy életet, akinek nincs lehetősége tiltakozni. Egyszerűen nem szabad. Én értem, hogy Will szeretné, de egyszerűen ez nem biztonságos, sem az anyának, sem a babának. Nem az. És ezt nem tudom ennél pontosabban mondani.
- Ha csinálna egyet máshol, nyilván, de szerintem ő veled akar családot, csak nem tudom, hogy miért nem empatikusabb kicsit. Nem szabad siettetni. Ma már úgyis kitolódott a gyermekvállalás a harmincas évek második felére is akár, sőt, van valami színésznő a mugliknál, aki most majdnem ötven évesen szült. A színházban erről beszéltek a lányok.
Rém idegesítő volt, de ők meg olyan lelkesek voltak, hogy nem tudtam mást tenni, mint hagyni őket, hogy kibeszéljék, és utána végre foglalkozhattunk a darabbal is. Új premier lesz, gyerekbalett, ahol én tanítom be a táncokat a kicsiknek, vagyis kiskamaszoknak, de az ilyen megmozdulásaikkal nagyon játszanak a türelmemmel.
- Miért nincs, Adél? Miért nincs időtök? Ki az, aki azt mondja, hogy márpedig nekem holnapra terhes legyél? És miért nem helyezed magadat előre mindezekkel szemben?
Fakadok ki értetlenül, mert tényleg nem értem. Ha én elveszítenék nem egy kisbabát, nem érdekelne senki, én gyászolnék, addig, ameddig kell, amíg nem csak a testem, de a lelkem is egészséges nem lesz. Ha pedig akkor úgy döntök, hogy akarok gyereket, akkor azt mondom a férjemnek, hogy igen, itt az idő. Felháborít, főleg azért, mert ez ilyen mondatoknál magamra ismerek, csakhogy nálam csak az én életem volt a tét, de itt mindenkire hatással lesz.
- Nézd, én is olyan nagyon sok mindenbe beletörődtem, mert a nagymama ezt szerette volna. Én is beletörődtem a sorsomba, de aztán volt egy pillanat, amikor azt mondtam, hogy eddig és ne tovább, ne tovább. Én önmagam akarok lenni, és nem egy báb, nem valaki, akit összetörnek és még hálás is érte, hogy megtették. És tudod mi van? Élek.
És neki is élnie kellene, megmutatni a bátyámnak, hogy mennyire élettel teli, mennyire nő, mennyire tud szeretni kényszer nélkül. És szerintem ha végre ő is képes lenne ezt meglépni, akkor egészséges és boldog életük lehetne, akár egy tucat gyerekkel is. Nézem őt, és érezem, hogy bármennyire is szeretnék segíteni neki, nem enged át, nem látja meg a lehetőségeket, nem is akar élni vele. Nem tudok segíteni, ha nem hagyja, így inkább sóhajtva engedek neki. Amit mond elcsodálkoztat, hiszen alig egy nappal korábban együtt étkeztem Willel, és jól megvoltunk együtt. Az arcomon egy pillanatnyi értetlenkedés jelenik meg, nem tudom, hogy Nate mit szeretett volna ezzel elérni, de nem feltétlenül biztos, hogy olyan jó az érzés, ami hatalmába kerít most. Viszont nem tartom valószínűnek, hogy Adélt bármilyen rossz szándék is vezérelné, és látom rajta, hogy ő tényleg komolyan gondolja, hogy jót tennénk neki.
- Szerinted ezekben az időkben szerencsés volna? Eleve nehezen nyit felénk, és, ahogy leírtad, most neki se könnyű, ha beállítanánk hozzátok együtt, nem biztos, hogy azt a választ kapnánk, amiben mind reménykedünk.
Az egy családdá válás nagyon is vonzó, vágyott dolog, a szívem is érzem, hogy hevesebben dobog. A terveim okán szövetségesekre lenne szükségem, és Will meg Nate jó alapok lennének, Adél szintúgy. A terveim szerint csendesen zárom majd az egészet, de tudom, hogy ebben a családban bármi megtörténhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy életem, egy halálom, maximum azt hiszi majd, hogy egy vicc ez az egész, de nem annak szánom, csak, nem igazán voltam következetes.
- Jó estét.
Köszöntöm csendesen, nem igazán  tudom, hogy mit is tegyek, túl azon, hogy engedelmesen helyet foglalok, magam alá húzva a lábaimat, és az ölembe ejtett kezeimmel pillantok fel az alakra. Férfi, széles vállak, szép hát, és a feneke. Láttam már ezt a feneket.
~ Mi?~
Saját gondolatomba pirulok bele, és hirtelen  sütöm le a szemem, de aztán újra felnézek, és a hangomban bujkáló mosollyal szólalok meg.
- Carlos, um, professzor úr, engem a sors vezérelt ide ma este.
A sors, ha mondom, mert nem igazán terveztem jóslástant tanulni, de most, hogy így látom, nagy kedvem van hozzá. Kékjeimmel vizslatom, remélve, hogy nem akad ki nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ez egy kicsit hiteltelen volt.
Állapítom meg a tényt, mely szerint inkább úgy néz ki, mint akivel most közölték, hogy elevenen fogják elégetni. Ez Vadóc Wendelinen kívül senkit sem hozott még igazán lázba, őt is csak valami negyvennyolc alkalommal.
- Te pedig nem vagy diák.
Ezt meg én sajnálom, de nagyon, és ennek hangot adva, a hangomban szomorúság cseng. Volt ott valami, kettőnk között, vagy, talán inkább az a helyesebb, hogy van, mert érzem, hogy van, mintha egy láthatatlan fonal kötne össze vele, és húzna hozzá. Talán ezért is kelek fel, és lépek mellé, hogy kipillantsak az ablakon a holdfényes tájra. Érezni szeretném a teste melegét, ami őrültség ebben a felállásban.
- Nagykorú vagyok, huszonkét éves, balerina. Nincs végzettségem, de szerencsére elkezdtem kiöregedni ebből, így tavaly visszaültem az iskolapadba. Idén nem maradt elég tárgyam, célirányosan azokat vettem fel, amik kellenek, de kevés volt, így kérték, hogy válasszak még valamit. Nem is néztem a tárgyat, csak azt, hogy milyen hosszú a tanár neve, mert megtanultam, hogy ha nem tudod a jó választ, akkor mindig a leghosszabb válasz a helyes, és nekem te voltál az.
Annyira hihetetlen ez az egész, hogy muszáj elnyomnom a nevetésemet.
- Fogalmam sincs, hogy miért, de bepipáltam a tanársegédit is. Csak nálad. A jósláshoz nem hiszem, hogy értek, kivéve egyhez, amivel gyerekkoromban játszottunk. Megmutathatom. Ha szeretnéd.
Pillantok fel rá érdeklődőn, és azt kívánom, bár csak egy kicsit mozdulna felém, akkor a karunk összeérne egy vékony részen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elmosolyodom arra, amit mond, nagyon régen nem használtam a szót, amit ő, és ez az egész furcsa helyzet csak még érdekesebb lesz azzal, amit mond. Kiszáradó ajkaimat nyelvemmel lopva nedvesítem meg, ahogy rápillantok.
- Én is a mobilitással jöttem, csak nem tanulni, a színházam cserélt el.
Amit én akartam, azért, hogy közel legyek ahhoz a helyhez, ahol a szüleim megismerkedtek, és diák lettem, tény, hogy a jövőm miatt is, de azért is, hogy keressek emlékeket a múltból, melyek hozzájuk köthetőek.
- A mobilitások lényege a nemzetközi kapcsolatok megszilárdítása, új, szoros együttműködések kialakítása.
A szoros szót kicsit jobban megnyomom a kelleténél, de nem mondom, hogy nem szándékosan teszem. Azonban az elvitathatatlan, hogy ő sokkal jobb ebben a játékban, mint én, hiszen, ahogy felém fordul, ahogy még közelebb kerül, ajkaim akaratlan nyílnak el, és számos kép villan fel előttem, ahogy szeretkezünk az éjszakában, hogy aztán a hajnal fényei közénk szuszakodjanak. Látom, ahogy a szemébe süt a nap, a sötét, mély, vágyat ébresztő szemekbe egy kis világosság költözik a nap által. A kezén feszülő izmokkal játszó ujjaimat látom, azt, ahogy oda hajol, és a haja megcsiklandozza az arcom. Boldogság, izgatottság fog el, csak azért, mert ezek a képek felvillannak előttem, és tudom, hogy ő is vergődik a kalitkában, akárcsak én. Lelki szemeim előtt látom, ahogy közelebb hajolok, ahogy nem ellenkezik, ahogy ajkai az ajkaimra siklanak. Sosem láttam még, igaz nem is néztem, de nem láttam férfit telt ajkakkal, és ez még vonzóbbá teszi. A tekintetem rebben az ajkaira, majd vissza a szemére, és tudom, hogy közelebb hajoltam, észrevétlen lehet másoknak, de én érzékelem, tudom, szinte melegít a testéből aradó hő, nem mintha fáznék.
- Én is örülök neki.
Csakhogy el sem akarok menni. Itt, ebben a szobában, ha kell, az egész életemet leélem, vele, pedig nem tudok róla sokat, még, de előttünk az egész élet, és az, ahogy néz, ahogy érzek, ahogy vágyok rá, ez új, sosem tapasztalt érzés. Az első találkozásunkat követően borzalmas éjszakám volt. Három másik lány szuszogását hallgattam, ami eleve idegesít, de akkor és ott ébren feküdtem, és némán suttogtam magam elé a nevét. Az arca ott volt előttem, a vágy pedig tombolt bennem.
- Gyere, jobb ha leülünk hozzá.
Visszalépve megvárom, amíg leül, és csak utána emelem fel a tisztes távolságban elhelyezett babzsákot, hogy szorosan az övé mellé tegyem és visszaereszkedjek rá, féloldalasan, törökülésben. Milyen szerencse, hogy este már nem kell kötelezően egyenruhát viselni, nem is élek ezzel a lehetőséggel.
- Nagyon régen csináltam, szóval kérlek, légy elnéző, ha elsőre nem sikerül.
Kérlelem, miközben kinyújtom a kezem, jelezve, hogy szükségem van az övére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Angliából. A szüleim itt ismerkedtek meg, de nincsenek emlékeim róluk, nagyon kicsi voltam még, amikor elmentek, a nagymamám pedig nem szeret az anyukámról beszélni, így elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz rá, eljövök ide. A szabadidőmben a nyomaikat kutatom.
Amiből nincs sok ugyan, de azért akad, és egy gyereknek, aki őszintén vágyakozik, különösen az édesanyja után, nagyon fontos minden emlék, minden, amibe kapaszkodni tud. A kapott tárgyakat, amiket William adott megbecsülöm, rejtegetem, és titkon nézegetem, de sóvárgok még több esemény, még több történet iránt. És a sóvárgás egy egészen új, ismeretlen oldalát tapasztalom meg most, ahogy rá nézek, ahogy nem lopva mérem fel az arcát, hanem nyíltan, hiszen érzem, tudom, hogy ő is erre vágyik. Ilyen volna ez? Ilyen intenzív, magával ragadó, ennyire ösztönös? Mindig azt mondták, hogy hűvös vagyok, karót nyelt, felsőbbrendűnek tűnő, holott ez nem igaz, de nem ellenkeztem. Most, amikor itt állok mellette, azt érzem, hogy ez vagyok én. A vérem pezseg, a vágyaimnak nincs határa, könnyed vagyok és mégis nehéz, lépni akarok, megérinteni, és egyszerre nem beszélni, csak ölelni, és elmondani minden titkom. Sosem nyíltam meg könnyedén, de vele, olyan, mintha a kimondatlan szavak jelen lennének, és megértené őket. El kell lépnem mellőle, mert ha ott maradok, akkor képtelen leszek megállni, és nem tudom, hogy ő akarná-e ezt így. Én akarom, nagyon akarom.
- Volt egy tippem, hogy vámpír vagy. Megbűvölsz és magaddal ragadsz, azért vágyom annyira utánad. Senkinek a világon nincs olyan sötét szeme mint neked, ezért nem látszik a csábító mágiád, a bűvkörödbe vonssz, és kiszívod a vérem. Pedig racionális és józan gondolkodású ember vagyok.
Miközben beszélek, végig a szemébe nézek, és féloldalas mosollyal ismerem el saját gyengeségemet. Sosem tagadtam semmit, miért most kezdjem el? Közelebb csúszok egy kicsit, hogy a kezét az ölembe tudjam fektetni, amíg a nyakamból leveszem az a nyakláncomat, amire egy karikagyűrűt fűztek fel. Egy pillanatra megjelenik a másik kettő is, a rókás medál és az E betű is, majd ezek visszasüppednek a blúzom alá.
- Csss Carlos, majd nevethetsz a végén. Kint mindenki azzal dicsekedett, hogy milyen jóslásban jártas, én semmilyenben, de gyerekként jósoltunk egymásnak egyet. Csak, ne vedd komolyan, lazíts.
Simítok végig az alkarja belső részén, végig a szemébe nézve. Szabad kezemmel az ajkaimhoz emelem a gyűrűt, rácsókolok, majd végighúzom a bőrén, mielőtt felemelném a láncot fölé.
- Megmondom hány gyereked lesz, és milyen neműek. A könyékhajlatod fölé tartva, ha kileng, akkor fiú, ha körkörösen mozdul, akkor lány, és ha mozdulatlan marad, akkor nincs gyerek. Addig kell csinálni, amíg teljesen meg nem áll, és mindegyik után újra le kell ereszteni.
Ahogy én is teszem, és amint befejezi a rángást, villám sebességgel kezd el kilengni, olyan gyorsan, hogy még én is meglepődöm.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Nem hiszem, hogy jó tanársegéd lennék, és szerintem olyat kellene választanod, aki tényleg jó benne. A teafüves lány, ő állítólag nagyon összeszedett és tényleg ügyes. Az egyik lánynak megjósolta, hogy teljesen megváltozik az élete, és tényleg meg is változott teljesen.
Ráadásul a jó irányba, szóval az ilyen dolgokat nem szabad csak úgy félvállról venni. Velem tudom, hogy nem menne sokra, hiába vagyok tanulékony, mégis, azt érzem, hogy teljes kudarc lennék. Képtelen lennék figyelni, és azért ide több kell, mint pislogás nélkül nézni, ahogy az ajkai mozognak.
- Mindenki megközelíthetetlennek hisz, de nem vagyok az.
Mindig olyan voltam, amilyen vagyok, erre neveltek, hogy felszegett állal, némán sugározzam azt, hogy minden rendben van, még akkor is, amikor egyáltalán nem volt minden rendben. Vele mégis másabb vagyok, tudom, érzem, hogy az izmaim nem feszültek, hogy nem úgy állok, mint akibe tényleg beleállítottak egy karót, és ez sokat számít.
- Miért gondoltad, hogy megközelíthetetlen vagyok?
Ez tényleg érdekel, de csak is azért, mert az ő szemszögét akarom hallani. Mások nem érdekelnek, de ő nagyon, és nagyon is szeretném tudni, hogy mit lát bennem, legalább szavakkal mondja el, ha a tettek olyanok, amiket egyikünk sem mer igazán még megcselekedni. Nem akarom, hogy kirúgják, de nem garantálhatom, hogy évekig képes leszek várni, hogy ne érintsem meg jobban, mint jelenleg, ahogy a karján simítok végig, hogy aztán megállapítsam, hogy:
- Az első gyereked fiú lesz. Tudod a kilengés az a férfiassággal azonosított. A kör meg a női megfelelő.
Felemelem, majd újra leeresztem a láncot, ami megint kileng, ami még egy fiút mutat a jövőjében. Nem teszem hozzá, hogy nekem is így kezdődött, aztán jött, ó igen itt is van a lány, amit megint fiú fog követni, már előre tudom.
- Ha besétálnék az ajtón, és azt kérném, hogy jósolj nekem, mit választanál?
Kérdezem, mielőtt ötödszörre is leeresztem a láncot, ami megint fiút mutat, és meg csak sóhajtok egy nagyon, azt motyogva:
- Jaj Carlos, ne tedd ezt velem.
A lánc pedig, mintha erre várt volna, megkegyelmez rajtunk, és végre nem mozdul el semerre, én pedig kifújom a bent maradt levegőt. Megegyezik. Nem is emlékeztem rá, amíg el nem kezdtem csinálni, és ki nem jött nála is az első fiú, de akkor az emlékek bekúsztak, és emlékszem, gyerekként büszke voltam erre.
- Nem valami nagy tudomány, de ennyivel tudok szolgálni, felvételiként.
A kezét mégsem adom vissza neki, de ezt észre se veszem, a láncot magam mellé téve, újra az alkarját kezdem el simogatni, miközben mélyen a szemébe nézek, és a korábban mondott jelzőit még kuncogva hozzáteszem:
- Te spanyol, szívdöglesztő csábító. Hú, ez nagyon furán hangzott az én számból, még sosem mondtam ilyet senkire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elmosolyodva pillantok fel rá, és aprót ingatom a fejem, jelezve, hogy egyáltalán nincs semmi baj azzal, ha nem engem választ a segédjének.
- Nem jelöltem be máshol ezt a pozíciót, valójában arra sem emlékeztem, hogy itt megtettem, csak amikor jött a levél a meghallgatásról, akkor tudatosult bennem. De nem szeretnék tanársegéd lenni.
Talán már akkor is a sors játszott velünk, mint a képtelen kerekes esetnél. Mintha azt mondta volna, hogy jó, ha nem léptek tovább a dologgal, akkor adok egy újabb esélyt nektek, hogy észrevegyétek egymást. És nem azzal van a baj, hogy nem vettük észre egymást, hiszen mind a ketten ugyanazt csináljuk, érzem, ahogy a tekintetével a vonásaimat vizslatja, és pontosan tudom, és én is azt teszem. Minden apró kis változást meg szeretnék jegyezni vele kapcsolatban, amikor pedig nincs itt, felsejlenek ezek az apró részletek. Nem látszik a szembogara, az orra vége finoman lefelé hajlik, a bőre színtónusa melegséget sugároz, napfényt. Szinte teljesen ellentétek vagyunk, és van ebben a gondolatban valami izgató.
- Nekem pedig melletted túl jó lenni.
Tudnia kell, hogy szeretem ezt az egészet, az első alkalomtól az idáig vezető rövid időn át, minden elkapott pillantást szeretek. Nem tudom, hogy miként segíthetnék a helyzetünkön, mert nem akarom feladni a tanulmányaimat, olyan ember szeretnék lenni, aki meg tud állni a lábán, aki, ha egyszer szabad ember lesz, lehetőségekkel rendelkezzen. Most még a Krise név az, ami meghatároz, de érzem magamban, hogy már nem bírom sokáig, hogy egyszer nekik is ki fogom mondani, hogy mennyire utálom ezt csinálni. Gitta minden sikerére büszke vagyok, első sorból tapsolom majd meg a jövőben, mikor már nem leszek ott mellette a színpadon, de nem, képtelen vagyok ennek áldozni az életem.
Érzem, ahogy másként vibrál, mint eddig, a kettőnk között pattogó feszültség eddig izgalmas volt, most viszont a válás szélére sodort minket. Létezik ilyen? Hogy még azelőtt váljon el két ember, hogy egyáltalán elkezdték volna együtt? Ahogy néz maga elé, látom, hogy a kérdésemre igen a válasz. De ez csak egy gyerekjáték, semmi több. Viszont nem érzem azt, hogy ezzel most vigasztalni tudnám, vagy, hogy vissza tudnám hozni ide, és bár megválaszolja a kérdésem, mégis, a mozdulatai megváltoznak, hűvössé válik, elhúzódik. Tudom, hiszen korábban mind a ketten közelítettünk egymás felé, és vágytunk arra, hogy a bőrünk egymásnak simuljon, most viszont, a mozdulataiban ott van az udvarias elutasítás, én pedig nem ellenkezem, csak felkelek, és utána lépek. Nem tudom, hogy miért, de a testem mindig reagál arra, ha valaki fölé tornyosul, így nekem is kompenzálnom kell, legalább annyival, hogy felkelek, és csökkentem a magasságkülönbséget.
- Igazad van, nem lett volna amúgy sem célszerű rám áldoznod a szabadidődet, láthatóan nem értek ehhez. Beszélek Franciskával, hátha át tudok menni még egy másik tárgyra.
Annyira szeretném megérinteni, biztatóan rámosolyogni, sőt, kérni, hogy csak egyszer, egyetlenegyszer csókoljon meg, úgy, mintha ne volna holnap, de mégsem teszem, csak bólogatok arra, hogy nem szabad ezt csinálnunk. Tudom, hogy szomorúnak tűnök, de nem zavar, előtte nem félek kimutatni, hogy mit is érzek, és a szomorúság mellett ott van a hála is, elmosolyodom, mielőtt ellépnék tőle.
- Köszönöm az érzéseket és, hogy létezel.
Valóban hálás vagyok neki, hátat fordítok, hogy kifelé induljak, de mielőtt kilépnék, még egyszer hátrapillantok rá, hogy lássam őt, és csak utána távozom, ha nem tart vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem akarom elnevetni magam megkönnyebbülésemben, hogy utánam szól, valljuk be, sosem sétáltam még olyan lassan, mint most, én sokkal inkább az a haladó típus vagyok, aki olyan tempóban közlekedik, hogy az idő is bocsánatot kér tőle. Most meg vánszorgok, de hát azt mondták, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni a korrekcióra. Ha testvéreimnek képes vagyok ezt megadni, akkor éppen neki ne tenném? Szemen is köpném magam. Visszafordulva felé, arcomon az a mosoly ül, ami akkor érkezett, amikor ő is, abban a pillanatban, hogy a tekintetünk először találkozott, akkor tényleg azt hittem, hogy véget ért az addigi életem. Mondtam már, hogy racionális ember vagyok?
- Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de mindent szeretnék elmondani neked. Még nem adtam fel teljesen a vámpíros-bűvölős elméletemet.
Van benne valami, tudom, hogy van, ami teljesen megrészegít, de egyszerűen nem jövök rá, hogy mi az. A szeme, ebben is biztos vagyok, hogy abban rejlik a titok. Ilyen sötét szemekkel nem élhet ember, képtelenség, egyszerűen lehetetlenség. A nevem említésénél elnevetem magam, őszinte, tiszta, csilingelő nevetéssel, amikor realizálom, hogy tényleg nem mutatkoztam be neki. Ez váratlanul ért, mert nem vagyok illetlen, be szoktam mutatkozni, de neki nem tettem. Ilyen ez, amikor az ember úgy érzi, hogy nagyon régóta ismeri a másikat, elfelejti, hogy ő maga is csak azért tudja, hogy mi a neve, mert hallotta az évnyitón.
- Nem engedhetsz el? Ne csábíts bele ebbe a helyzetbe.
Mert, ha nem engedhet, akkor én vissza is sétálok, leheveredek, és húzom, amíg csak lehet. De nem szabad ilyet tenni, így csak a pilláimat rebegtetem egy picit, ennyit azért szabad még, hiszen nem érünk egymáshoz, de végül engedek:
- Esther. Esther Krise.
Nyújtom előre a kezem, hiszen a hivatalos bemutatkozáshoz jár egy kézfogás is, ugyebár. Csak az illendőség szerint járok el. Na persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nagyon tetszik a haja, imádom a sűrűségét, a színét, a fényességét, imádom nézni most is, ahogy kipirultan felpillantok, és éppen akkor túr belé. Szívesen maradnék így, csak nézve ezt a mozdulatot. Érzem, ahogy a szívem erősebben ver egy-egy mozdulatánál, és annyira szívesen csinálnám én is, annyira, hogy a mozdulat akaratlan is elkezdődik, és gyorsan korrigálva a saját tincsemet tűröm hátra.
- A sors úgy akarja, találkozunk.
Válaszolom pimaszul, alsó ajkamba harapva, de nem ellenkezem, amikor elengedi a kezem, én is elengedem az övét. Nézem, ahogy visszasétál, megengedek magamnak még pár pillanatot, hogy nézzem magamnak hátulról is. Egyszer már csináltam, rögtön az elején, és most újra megteszem, de hát ez csak egy véletlenül ott felejtett tekintet, nincs abban semmi rossz. Mosolyogva lépek az ajtó felé, és olyan csendesen osonok ki, hogy talán meg se tudja mondani, mikor történt. A tényt azonban, hogy akaratlan is ott hagytam nála a láncom, csak akkor veszem észre, amikor zuhanyozni megyek. Furcsa érzés, hogy nincs a nyakamban, de mégsem hiányzik, ami érdekes, hiszen régóta felem van, de végül is egyszer el kellett vesztenem. Talán így kellett lennie. Belépve a forró zuhany alá, remélem, hogy elálmosodom és gyorsan elalszom, de valahogy a gondolataim nem értenek egyet velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Túlságosan is logikus az, amit mond, arról, hogy ha az embereket nem kényszeríted a maradásra, akkor elhagynak, hiszen én magam is erre készülök, még ha nem is úgy, ahogy itt most szó van rá, de el akarom hagyni a nekem szánt utat. Nem akarok úgy házasodni, mint a családtagjaim, nem akarok balettozni, mint a nagyi, nem akarok dísz lenni valaki oldalán, mint a nők a családunkban, és nem akarok idővel én lenni a nagyi, szövögetni a szálakat, meghatározni a szerelem nélkül született gyerekim és unokáim sorsát. Én intenzív, impulzív életet szeretnél élni, kiteljesedni, és leszámolni azzal a hidegséggel, amit belém neveltek. Ha megneszelik, hogy erre készülök...akaratlan is megfeszül a csuklóm, mintha súlyos rabláncok lennének rajta, melyek a mélybe húznak, és lesütöm a szemem, mert tudom, hogy kékjeim félelemmel és szomorúsággal telnek meg, ha erre gondolok.
- Mi nevelhetnénk másként a gyerekeinket. Szabadnak. Kérlek, csak fontold meg. Ha nekünk nem is jár ez, tőlük bosszúból ne vegyük el.
Kérlelőn pillantok rá, és remélem, hogy hatni fog. Repülni szeretnék, szállni és szabadnak lenni, szabadon szeretni, de félek, hogy idejekorán lebukok majd, mégis, meg fogom próbálni, ebben egészen biztos vagyok.
- Csak ne mondd el másnak, hogy ezt mondtam. Nate-nek se, nem vagyok benne biztos, hogy ő megértené. Abban se vagyok biztos, hogy értem, mit keres ő itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hétfő éjjel már mindenki alszik, mindenki, kivéve engem, aki az egész konyhát, manómentesen elfoglaltam. Persze ők először tiltakoztak, de, ahogy tavaly is, úgy idén is beletörődtek, hogy nekik is pihenniük kell, mert gyorsan eljön a reggel, és eljön a hatalmas reggelik készítésének ideje is. Sőt, tudják, hogy készítek nekik is finomságot, tavaly is mindenből hagytam nekik is. A hajam szorosan befontam, hogy ne kerüljön az ételbe, és feltekertem a tarkómra. Egy ujjatlan fekete és roppant egyszerű felsőt húztam fel, meg egy rózsaszín melegítőnadrágot, hozzá a kedvenc rókás kötényemmel.
A nagy faasztalt már letakarítottam, és mivel több süteménnyel is készülök, így ezeket képpel megjelöltem rajta. Mindegyikkel fokozatosan tervezek haladni, és ha jól megy, pár óra múlva hétféle süteményt pakolok majd a dobozokba, hogy minden kisgyerek megtalálja a neki legmegfelelőbbet. A születésnapomat mindig adakozásra használom, így hát ez alól a mostani sem lehet kivétel. Kettőnél begyúrtam már a tésztát, azokat pihentetnem kell, hogy szépen megkeljenek, másik kettő esetében a krémekkel kezdtem, azokat hűtöm már, és most, közel az éjfélhez már két másik tésztája sül, én pedig a torta alsó piskótáját vágom fel óvatosan három részre, hogy az első krémmel megtölthessem. A fülemben zene szól, teljesen kizárom a világot, és mivel pont akkor vált a zene, a Vivir mi vida-ra, így cha cha cha alapokkal lépkedek a hűtő felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A krémeket kivéve, táncolva indulok vissza, hogy azokat még egyszer átforgassam, mielőtt betölteném őket. Nem szeretek teljesen hideg krémmel dolgozni, így pont lesz időm arra, hogy a bevonatot is előkészítsem. Azonban, a szemem sarkából látom, hogy valaki jelen van még, és már mozdulok is, hogy az engedélyemet elővegyem, amikor meglátom, hogy ki is néz. Maga a művelet nem zavar, észre se veszem, a színpad, az állandó árgus tekintetek teljesen immunissá tettek arra, hogy ezt érzékeljem, így, ha nem fordulok úgy, lehet, hogy végül neki kell szólnia, hogy itt van, de észrevettem, és halvány mosollyal nyújtom ki a kezem felé.
- Táncolsz velem?
A tánc valami olyan, ahol legálisan érhetsz a másikhoz, és beszélgetned sem kell vele. Nekem meg nem kell azon gondolkoznom, hogy már megint egészen lecsupaszítva lát. Azért szeretek sminkelni, mert az arcom idősebbnek tűnik tőle, kicsit jobban megfelel az életkoromnak. Azonban, amennyire biztos vagyok ebben, annyira bizonytalan, hogy táncol-e, nem csak velem, hanem egyáltalán, de a lehetőséget nyilván megragadom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Illedelmesen hajolok én is közelebb, hogy ne hallhassa senki más, de én nagyon szeretném hallani, amit mond. Félek az elutasításától, hogy azt mondja, innen nincs kiút, és, hogy valójában neki jó ez így, végül is, szereti Adélt. Mit is gondoltam? De amit mond...az még rosszabb, mert rögtön ott a gondolat, a legőszintébb, ami csak lehet. Carlost szeretném. De nem mondhatom ki, mert félek, hogy ha őt bárki megtudja, akkor bajba kerül, és nem veszíthetem el, most, hogy végre vannak igazi, emberi érzéseim.
- Nem szeretnék fájdalmat okozni, de nem szeretnék megrekedni. A nagymama felnevelt, otthont adott, jó életet biztosított, cserébe csak a táncot kérte és azt, hogy jó kislány legyek. Én jó voltam Will, őszintén, és táncoltam, mindig táncoltam, amikor kellett, és akkor is, amikor nem. Hogy ne akarjon eldobni, hogy fontosnak gondoljon és megfeleljek neki. Hálátlannak érzem magam, amiért másra vágyom.
Mosolyodom el zavartan, és oldalra pillantva, kibámulva az utcára, érzem, hogy szégyenkezem azért, mert boldogság van az életemben. Lehetek-e én boldog, ha ők boldogtalanok?
- Butaság az egész, kérlek, bocsáss meg, hogy pocsékolom az idődet. Holnap átmegyek Adélhoz, rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az egész testem megfeszül, ahogy a kérdés elhangzik, és tiltakozik, sőt, mi több azt követeli, hogy fussak. Hogy meneküljek, ne válaszoljak, ne nézzek hátra. Ne csináljak és ne menjek tovább az úton. Megriaszt az érzés, ahogy nem érzek bizalmat, ahogy nem érzem helyesnek az egészet. Will a bátyám, miért érzek mégis rosszat? Azt szerettem volna, hogy másként gondolkozzon, és most, amikor itt a lehetőség, mégsem érzem, hogy meg akarom ragadni.
- Valaki?
Kérdezek vissza zavartan, mert ezt érthette bárhogy. Azt, hogy én egy félemód értelmezem pontosan tudom, hogy nem vehetem alapul, annyira nem vagyok ostoba. Nem, ő túl fontos nekem már most. Még akkor is, ha sosem lesz más, mint ez az érzés. De ez olyan jó, olyan bizsergető, olyan felfoghatatlan. Ezt nem adhatom oda neki, vagy bárki másnak. Ez a miénk, kettőnkké.
- Cielito?
A becézés megborzongat, de most nem a jó értelemben, mert én bármennyire is vigyázni szeretnék, olyan, mintha Will a vesémbe látna, és ez nagyon nem tetszik, nagyon nem. Fuss Esther, fuss. Mégis, ott maradok, és rezzenéstelen arccal vonom meg a vállaimat. Légy olyan, mint mindig, a tökéletes kis hercegnő.
- Fogalmam sincs. Nate nem hiszem, bár nem tudom, most, hogy itt van, talán az ő gondolkodása is formálódik.
Bár jobban hiszem azt, hogy a nagyi küldte ide, mint, hogy ez lenne a célja.
- Gittát nem szeretném belekeverni, hiszen ő tényleg szereti a balettot, neki ez az álma. Ezért jöttem hozzád. Hogy te esetleg támogatnál-e, ha önálló életet szeretnék élni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bosszantó, amikor valaki nem válaszol a kérdésedre, még rosszabb, ha kettőt hagy figyelmen kívül, főleg, ha az egyik spanyol szó. Tudom, hogy spanyol, és érzem, ahogy az egész mellkasom összeszorul, mint azokban a szoros fűzőkben, amikkel a nagymama próbált még vékonyabbá tenni. Hát ez jár annak, aki boldog és szabad akar lenni. Megfullad, mielőtt megtehetné. Érzem, ahogy a szívem lassan meghasad,mert nem akarom, hogy tudják, nem akarom, hogy hozzáférjenek. Nem. Miért mondtál éppen spanyol szót, William? Miért?
- Támogatnál? Tényleg?
Egy pillanat az egész, ahogy a csüggedésből öröm lesz. Olyan öröm, ami könnyet fakaszt, és nem érdekel, hogy ki lát és ki nem, felkelve szinte Will nyakába ugrok, ahogy sírva-nevetve átölelem őt. Talán most először érintés meg, de ez intenzív és őszinte.
- Köszönöm! Köszönöm! Nem leszek hálátlan, ígérem. Segítek, hogy boldogabb életed legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Tudom, hogy ez furcsa neki, nekem is az, nem jellemző rám, hogy ennyire heves legyek, sem az, hogy ennyi érzelem kibontakozzon rajtam. De szabad akarok lenni, azt tenni és azzal, amit csak akarok, és olyan életet élni, amiben boldog vagyok, ő pedig támogatna.
- Sajnálom, egy kicsit heves voltam.
Lépek el tőle, és ezzel együtt megakad a szemem az órán, amit már régen néznem kellett volna, de annyira lefoglalt ez a beszélgetés.
- Mennem kell! Sajnálom, de megígértem, hogy ma kétszer annyit gyakorolok, és máris elkéstem. Rohannom kell, de nagyon szépen köszönöm, igazán Will. Holnap megyek Adélhoz!
Ígérem meg neki vidáman, miközben gyorsan összeszedem a cuccaimat, hogy elinduhassak. A zsebkendőt menet közben veszem elő, és még jó, hogy fúj a szél, rá tudom fogni a kirohanásom eredményét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Elnevetem magam, amikor belemegy és először megpörget, nem hittem volna, hogy igent mond, a férfiak többsége olyan vonakodó, de nem ő, ő egyáltalán nem az. Kivéve persze, ha kettőnkről van szó, akkor tud ellenálló lenni, még ha határozatlanul is csinálja, de én nem kergetem bűnbe, hanem elfogadom, hogy még nem jó a pillanat. Még nem, de ez nem jelenti azt, hogy sosem lesz az.
Boldogan pillantok fel rá, ügyes, nincs zavarban és nem olyan, mintha kényszerből lépkedne. Szép álomkép, boldog elképzelt jövőkép dereng fel előttem, néhány évvel idősebben, víz mellett, egy olyan konyhában, aminek még a régi padlója van, az a faragott-téglás aminek tudom, hogy van neve is, de most nem jut az eszembe. De látom magunkat, ahogy a napsütésben táncolunk, hasonló nyugalomban.
Ellépve tőle fordulok ismét, és ahogy visszaérkezem, érzem, hogy belepirulok a testhelyzetünkbe, de nem feszélyez, nagyon is akarom, hogy így egymásnak simuljon a testünk. Megbizsergek attól, ahogy kiveszi a fülemből a fülest, mintha az ujja érintéséről több millió hangya zsongott volna be azon a területen. A dúdolására felpillantok rá, közel van egymáshoz az arcunk, érzem, ahogy az illata körbeleng, és elveszek benne.
- Vivir Mi Vida. Ebben az albumban csak latin és spanyol dalok vannak. Imádom az érzést, ami ezekben a dalokban van.
Fejem a nyakához hajtva nézem a kezeinket, amik olyanok, mint mi magunk, teljesen különböznek, mégis jól illenek egymásba.
- Szeretem, hogy táncolsz velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Minden a partnerségen múlik. Jól tudsz vezetni.
Pedig nem igazán vagyok az a párban táncoló típus, sokkal inkább szeretek magam lenni, ahogy az életben is, de ő... tehetek bármit, ő felülírja. Vele akarok mozdulni, függőlegesen, vízszintesen, bárhogy. Létezni mellette, megismerni, megérinteni, megcsókolni. Én, igen én, arra vágyom, hogy megcsókoljam őt. Furcsák az érzéseim, olyanok, amiket korábban sosem éreztem, de tetszik a melegség, ami átjár, ha rá gondolok. Mintha élnék, pedig már egészen elhittem, hogy érzéketlen vagyok. Most pedig, olyan lettem mint a környezetemben élő lányok, és zsongok, bizsergek, és számos olyan jó, meleg érzés jár át, melyek valódiságában kételkedtem. Nem szeretek távol lenni tőle, pedig tudom, hogy muszáj lesz, miatta, hogy neki ne essen baja. De vajon tényleg távol kell lennem? Mi lenne, ha ő és én titok lennénk? Én nem mondanám el senkinek. Ez működhet, tudom, ajkaim szólásra nyílnak, de amit mond, az teljesen kizökkent.
- Ég?
Vonom össze a szemöldökeimet, de azért én is megérzem, hogy valami nem jó, és riadtan szakadok ki a karjai közül, hogy a sütőhöz vessem magam, és mielőtt tönkremenne az alapom, gyorsan kivegyem. Persze a gyorsannal jön az is, hogy megégetem magam, és az ujjaimat szisszegve nyomom a fülcimpámhoz.
- Van engedélyem, az igazgatótól. Holnap lesz a születésnapom, és ilyenkor sütni szoktam az árvaház gyerekeinek, és elvinni nekik, holnap nincsenek óráim, ha neked sincs, van kedved eljönni velem? Nagyon aranyosak, nem lennénk el sokáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Nehezen veszem rá magam arra, hogy páros táncokat táncoljak, valószínűleg túl önző vagyok ezen a téren.
Valószínűleg igen, de most mégis jó, most ez olyan természetes, és nagyon is jó lenne, ha nem akarna közben odaveszi az egyik sütialapom, ami miatt el kell szakadnom tőle, és furcsa érzés, de hiába érzem, hogy a felsőm még rajtam van, mégis olyan, mintha jeges hideggel vernék a hátam, pont ott, ahol az előbb még nekisimulva voltam. Még jó, hogy az ujjam lefoglal, mielőtt teljesen hülyét csinálok magamból, és riadtan megkérdezem tőle, hogy hol a ruhám. Sosem látott még senki ruha nélkül, fogalmam sincs, hogy mit reagálnék erre, és a kellemetlen az, hogy vele mégis, nagyon szeretnék ruha nélkül lenni. Álmaimban pedig vagyok is, de még mennyire.
- Szóval, így működik ez? Megérzésekkel? Látomásokkal? Tudtad, hogy meg fogom égetni magam? Mennyire látsz messzire?
Sosem szakadt még ki belőlem ennyi kérdés, és nem is biztos, hogy tényleg történt ilyesmi, mert minden ember, aki nem épp menteni próbál gondol rá, hogy meleg lesz, és fog valamit, amit a forró edény és az ujjai közé tehet. Nagy, könnyfátyolos szemekkel nézem őt, ahogy a csaphoz vezet, még pislogni is elfelejtek, amitől persze a szemem szenved, így, amikor megteszem, a könnyeim ki is buggyannak, hogy az arcomon egy pillanat alatt megszáradjanak. Nem csoda, elképzelni se tudom, hogy mennyire forró lehet ott a bőröm.
- Abban mi a kihívás, ha nem kell megmenteni?
Kérdezem mosolyogva, kerülve a tényt, hogy szimplán csak béna voltam, és nem gondolkoztam. Legalább nem égett oda nagyon, éppen csak egy kicsit, amit lehet még jól ellensúlyozni, kivéve a széleknél, azokat el kell távolítanom.
- Tíz felé, de tudod, a tanársegédek arra valók, hogy órát tartsanak, és elvihetnénk az öcsédet is akár, a házat meg elmegyek veled megnézni én, amikor megyek magamnak is házat keresni. Majd kérünk közös időpontot, és akkor megnézzük a házakat. Jobb, köszönöm.
És megint, ahogy ellép mellőlem, érzem, ahogy hűvösebb lesz minden, és biztos vagyok benne, hogy az én hőháztartásom kezd gallyra menni, de azért az eszem a helyén van még, és nevetve lépek oda mellé, hogy a kezére csapjak játékosan.
- A végén megkaphatod a tálat, ha szeretnéd kinyalni.