Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak azt.  Megráncolja a homlokát, a párnák közt a lány felé fordítja a fejét, az arcán pedig látszik a pillanat, amikor végül felfogja, mire céloz ezzel. Válaszolni azonban nem válaszol, helyette behunyja a szemét és bólint, mintha egyszerre egyezne bele és parancsolná hallgatásra a lányt. A birtokon mindig figyel valaki.
Rég nem rezzen össze a váratlan érintésre. Nem nyitja ki a szemét, csak szusszan egyet jelezve, hogy figyel, egy ideig azonban szótlanul élvezi a cirógatást. Mindig megnyugtatja, ha Adél a hajával babrál, most pedig, hogy cseppet sem ideges, egész elálmosodik tőle. Meg kellene kérnie Adélt, hogy maradjanak örökre a birtokon, ahol a bogolyfalvi gondjai Júliával és Estherrel együtt több ezer kilométerre vannak, őt pedig minden nézeteltérés és kényelmetlenség ellenére a keblére öleli és lényegében a törvény szemében érintethetetlenné teszi a családja védelme.
nathaniel kis közjátéka kényelmetlen vicc számára, de nem érzi komoly fenyegetésnek. Persze, a csótány magához vette a kulcsokat, de kizártnak tartja, hogy ténylegesen beköltözött volna, vagy bármi hasznosra használná a vidéki, éve óta üresen álló házat. Így majdnem biztosra veszi, hogy Madlen örömmel átadja neki a használati jogot majd, különösen így, hogy a fia születésével már az ő jólétével s érvelhet. Hát mennyivel jobb és komfortosabb lenne, ha a kis Lucien Angliában nőne fel, közel a családjához, nem igaz?
   -  Saskatchewan? - A feje alá nyúl, kihúzza a kemény díszpárnát alóla, majd eldobja az ágy vége irányába. Így, eleget téve a lány kérésének felé, bár ennél nem megy közelebb. Egy másik, jóval puhább hernyóselyem párnát gyűr az arca alá, végül pedig kinyitja a szemét és megkeresi Adél álmos tekintetét. - Kanadában van, fenn Északon. A nagyapám a Crean-tó partján lakott. Faház, két szinttel, benn a fák között, egy fél világra mindentől és mindenkitől. Nagyon apró, az ablakok mellett mindenhol befúj a szél - elnyom egy ásítást, a szeme könnybe lábad tőle, amit a csuklójával dörzsöl le -. Te utálnád - vigyorodik el -, de aztán adnál neki egy esélyt sosem akarnál eljönni. Ha egyszer a környékbeli kilónia elfogad, olyan lesz, mint a második családod. Kivéve teliholdkor.  Ott születtem egyébként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

   -  Ehhez semmi köze annak, mikor házasodtak - válaszol álmosan. - Akkoriban úgy volt, hogy a nagyapám fogad örökbe. Hogy az ő fia leszek inkább. Vagy örökbead valakinek. Nem tudom a részleteket mondjuk, csak azt, hogy volt valami feszülés a dologból.
Kissé megvonja azt a vállát, amin épp nem fekszik. Elvitathatatlan, hogy többet tud a saját születésének körülményeiről, mint az átlagember, vagy, mint amennyit szeretett volna. Belphengard hozzá hasonlóan nem bírta az italt, ha pedig ivott, gyakran dühöngött vagy kesergett a régmúlt eseményein. Gyerekként rémesen összezavarta, hogy a család egyik és másik fele merőben ellentétesen emlékezett ugyanarra az eseményre: Madlen szerint például a fentiekből semmi sem igaz.
   -  Hol máshol laknának? Mindenhonnan ki vannak tiltva szerencsétlenek.
Szinte rosszallón vonja össze a szemöldökét a számára annyira abszurd kérdésre. A válasza erősen eltúlzott féligazság, ezt pedig ő is tudja, hiszen manapság már nem bélyegzik meg a likantrópokat úgy, mint korábban. A kollektív emlékezet azonban lassan fakul, így a megkülönböztetéstől tartva máig sokan választják a kolóniák biztonságát, különösen az őslakosok között.
   -  De ez csak havonta pár napra probléma, de akkor is távol tartják a medvéket. A maradék időben maximum az zavaró, amikor a kölykök fel-alá motoroznak a földúton, vagy lövöldöznek az erdőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Adél leheveredik vele szemben, ő pedig a szabad kezét lágyan ráfekteti a lány csípőjére. A mozdulatnak nincs szexuális alaphangja, sosem volt - és anélkül, hogy rámutatnának, talán észre sem venné. Nem ő az, aki a távolságot tartja kettejük közül, és neki nyilván nem lehet oka neheztelni a feleségére.
   - Kolónia válogatja- felel álmos beszédhangon, nem unottan, de karácsony estéhez mérten megfelelően lustán. - Vannak, akik nem élnek zártabban, mint egy gated community, és csak a praktikum miatt laknak egymáshoz közel. A másik póluson azok vannak, akik kivonják magukat a társadalomból és egyáltalán nem kíváncsiak az emberekre. Messze északra és a mexikói sivatagba nyilván jellemzően eleve az költözik, akik nem kíváncsiak másokra, szóval... de különben tényleg a vezetőktől és a vérmérsékletüktől függ. A legtöbbet elképzelheted úgy, mint egy helyes kis vidéki falut, muskátlikkal az ablakban. A szélsőségesek... általában velük van probléma. Nem kell gondolom külön kiemelnem, hogy a nagyapám az utóbbiakkal volt szorosabb kapcsolatban. Több kétségbeesés.
Kevesebb kapcsolat a hatóságokkal. Egész fiatal volt, amikor először feltűnt neki, hogy minél elszigeteltebb egy kilónia, annál több vele egykorú vagy fiatalabb gyerek rohangál a házak között. Évekbe telt, mire megértette, miért - és azt is, hogy ők mi keresnek ott.
   -  Nem, Adél, pácot öntöttünk egy fürdőkádba és belefeküdtünk a kertben - neveti el magát az abszurd kérdésen -. Naná, hogy le volt védve. De egy vérfarkas nem szörnyeteg, még csak nem is mágus. Ha kulcsra zárod az ajtódat, az már elég, nincs szükség bűbájokra. Ne legyél idióta és ne mászkálj teliholdkor a kertben, ha ezt be tudod tartani, nem marnak be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

   -  Nem tanulmányozta őket, hanem a gyógyítójuk volt.
A hangjában most először... sértettség cseng? A lány szemeit nézi, de nem őt látja, hanem az évek alatt arctalanná fakult, de az emlékeiben mégis élénken élő alakokat. Nőket, férfiakat, gyerekeket; olyanokat, akiket kivetett a társadalom és senkihez sem fordulhattak. Rengeteg szenvedést látott, ám ugyanannyi örömöt is.
Felfoghatatlanul boldog volt Mexikóban. Kanadában is, de...
   -  Kutatott, nyilván, de ha vele töltöttél volna egy napot, akkor többet láttad volna köhögéscsillapítót meg lázlohasztót főzni. A kolónia senki mást nem fogadott be, csak őt. Segített nekik, ha szükség volt rá... és ők cserébe felajánlották a testüket. Vagy az életüket. Vagy ami kellett.
Már réges rég nem kertel a lány előtt, hiszen hangzott már el köztük hasonló beszélgetés. Adél tudja, hogy az életük nem gyakori, de létező velejárója volt az emberölés, még ha akkor sem ők, sem a likantrópok nem nevezték annak. Kellemetlen, de elkerülhetetlen része volt az együttműködésnek.
   -  Nem tudom, neked milyen volt vélák közelében élned?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

   - Igen. Aztán meghalt.
A nagyapja haláláról jóval könnyebb beszélnie,mint a szüleiéről. Hiába nézte és asszisztálta végig a jelenetet, hiába éget az agyába a kép arról, ahogy Belphengard koponyacsontja lényegében elolvad a kezében, felnőtt volt már. Martint csak akkor látta már holtan, amikor öltönybe öltöztetve, békés csukott szemmel feküdt a nyitott koporsóban, az anyját pedig sosem. Mégsem tudna ilyen könnyen, félvállról beszélni a halálukról, miközben élvezi, hogy Adél a haját simogatja.
Mégis valamelyest örül, hogy másfelé terelődik a téma.
   -  Egyszer találkoznék velük különben. A nagyapám dolgozott félvélákkal és vélákkal, de tőlük azért megpróbált távoltartani. Tudod, nehogy véletlenül, nem is tudom, megbabonázzon egy. De hahaha, az történne meg, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak a kíváncsiság hajtja, hiszen találkozott már vélával - furcsa is lett volna, ha nem, hiszen jelenleg egy negyedvéla mellett fekszik és nem egyszer volt szerencséje annak nagyanyjához is. A megbűvölés szintén nem újdonság számára, Adél mellett azt is számtalanszor átélte már. Azonban mindig izgatták a vélatelepek mindennapjai, és pont az, amitől Belphengard elszigetelte őt. Az első test, amit segítséggel felnyithatott, szintén félvélától származott, ám akkoriban túlságosan izgatott volt hozzá, hogy ezzel foglalkozzon.
A keze végül lecsúszik a lány derekáról kettejük közé.
   -  Na mesélj, miért? Csak nem félsz, hogy fejest ugranék az első vélába, akit meglátok? Nem kell aggódnod, nincs nekem ahhoz erőm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Te féreg.
Látta őket sétálni az utcán. Látta a játékos taszítást. Látta Adél nevetését, látta azt, ahogy megállnak az ékszerbolt előtt. Ahogy bementek hárman, mint egy kedves kis család. Egy család, aminek ő már nem a része.
A szemközti mellékutca épületeinek árnyékában utoljára meghúzza az üvegét. Először a válla, majd a feje dől a poros házfalnak; hagyja, hogy az üveg kicsússzon az ujjai közül és a cipője mellett koppanjon, majd továbbguruljon a járdán. Halkan és erőtlenül felnevet.
Egyszerre minden annyira egyértelmű! A hirtelen válás, ami ellen Adél addig annyira hevesen tiltakozott, a lány viselkedése és a Selwynnel való, gyanús barátság. Ő tudta, ő mindig tudta, mindig érezte. Már akkor kényelmetlennek és helytelennek érezte a férfi indokolatlan közelségét, amikor Adél Noah-val volt terhes, ahogy a gyerek halált követő viselkedését sem értette. Hiszen miért gyászol egy vadidegen egy meg nem született gyereket, akinek még csak nem is ő az apja, hacsak...?
Hacsak.
Az ajtó csilingelve nyílik ki ismét. Ő nem tudja, mennyi idővel később kapja fel a fejét szipogva a hangra és löki el magát a faltól. Egyvalami világos csak, tisztábban, mint életében eddig bármi: mind a hármat meg fogja ölni. Nem érdekli Adél. Nem érdekli a lány nyomorult fattyú kölyke sem, Selwyn pedig csak magára vethet. Nem fogja elviselni ezt az árulást. Nem fogja hagyni, hogy ismét egyedül hagyják.
Bizonytalanul imbolygó léptekkel indul el feléjük. A márciusi napfényben hunyorogva a szeme szokatlanul idegen, vagy még inkább: üres. Valami eltört. Valami hiányzik. Valamit visszafordíthatatlanul ködbe vont a fejében uralkodó káosz.
   -  Teeee utolsó csótány... - a ködös tekinteten át először nem egyértelmű, melyikhez beszél. Botladozva vág át az úttesten - Erre ment ki minden, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Megtorpan, ahogy Selwyn védelmezőn Adél elé lép. Talán nincs szokatlan a gesztusban, számára azonban csak megerősítése annak, amit eddig is sejtett - nem is sejtett, tudott. Ez a kettő együtt van, talán évek óta, vagy talán még annál is régebben, hogy ő Adéllal találkozott volna. Hát hogy lehetett ennyire vak?
   -  Te - bök vádlón Seth felé kissé a szavába vágva és láthatóan beleszédül a mozdulatba - csak ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak.
Hogy képzeli? Utasítgatja? Őt? Kinek képzeli magát ez a lankadt fasz, azt gondolja, hogy jobb nála?
   -  Persze, Will, állj le, tudod Adél, ezt vicces tőled hallani pont. Mióta vagy vele? Mikor akartál szólni róla, vagy úgy tervezted, hogy simán csak nem veszem észre?
Nem emeli fel a hangját igazán, az acsarkodó beszéde mégis nehezen érthető és hadaró. A szeme hol a nőre, hol a férfire ugrik, végül megállapodik Adélon. Az arca elfintorodik a ködös gyűlölettől.
   -  Tudod mit? Dögölj meg te is és a szaros gyereked!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

   - Te meg fogd be a szád!
A válla fölött ordít hátra, mintha valaki mögötte állna - ez a mozdulat pedig újra kibillenti az egyensúlyából annyira, hogy lépnie kelljen egyet balra mielőtt elesne. Minden és mindenki összefogott ellene, különösen ez a kettő. Az nem érdekli, hogy nézik, az sem, hogy Adél óvatos szavakkal kérleli, sem pedig az, hogy szédül. Hallja a vádló hangokat, ez pedig csak még tovább hergeli az eleve kontrollálatlan hangulatát.
És akkor Seth Adél felé fordul. Már most, mint egy védelmező családfő! Mit képzel? Honnan veszi a bátorságot, hogy utasításokat ad akár neki, akár az ő feleségének, és miért hiszi azt, hogy egy ujjal is bántaná a családját?
Mielőtt beállna a képszakadás, az agya egyetlen, még az ösztönösnél is mélyebb parancsot ad ki utasításba: öld meg.
A keze ökölbe szorul és már egyáltalán nem gondolkodik: fizikailag megy Sethnek, hogy megüsse, vagy a földre taszítsa, vagy agyonverje, vagy ami sikerül - ebben senki sem mondhatja, hogy ne lenne alkuképes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hat hét telt el. Minden nap látta a folyosón ügyelő boszorkányt letépni az asztali naptár legfelső, összefirkált lapját. Megszokta és megszerette a mozdulat egyszerű ceremóniáját. Segített keretbe foglalni az egymással taknyosan összefolyó, jellegtelen napokat. Asszisztált hozzá, hogy megőrizze a józan eszének azt az utolsó, féltve dédelgetett darabját, ami egyelőre életben tartja őt. Nem mintha meghagyták volna neki a felszabadító alternatíva luxusát.
A Zengőben alig két napot töltött, ezt azonban csak utólag, a gyógyítója tapintatos leírásából tudja. Nem emlékszik arra, amikor letartóztatták, sem a hegy gyomrába vezető útra, sem pedig arra a negyvennyolc órára, amíg véresre verte a homlokát a börtön gyengélkedőjének acélkeretes ágyán. Az első nem homályos emléke már az ELME kényelmes, megnyugtatóan gyógyszerillatú kórtermében tapadt meg az agyában napokkal aztán, hogy az intézmény fegyeneknek fenntartott szárnyába hozták. Érezni azonban mindössze három héttel ezelőtt kezdett bármit a letaglózó, nemtörődöm zsibbadtságon túl.
Az első az indulat volt - régi, kedves ismerősként üdvözölte és szinte megkönnyebbült az érzelem egyszerűségén. A dühöt kérészéletű félelem követte, az ELME gyógyítóinak óvó keze azonban kémiailag nem hagyta, hogy hosszasan dagonyázzon a pánikba forduló gondolatokban. Így a harmadikra, ami ormótlanul törte rá az ajtót, sokkal több ideje maradt, mint az eddigi élete során bármikor. A bűntudat pedig idegen volt és könyörtelen volt hozzá.

A második emelet északi szárnya csak az ablakok fehérre festett rácsaiban különbözik a többitől. A falakon festmények, az ablakpárkányokon virágok, az üvegen túl rendezett liget; a hely miliője nem érzékelteti, hogy nem csak ispotályban, de börtönben. Ekkor azonban tölgyfaasztalnál ülve lepillant a maga előtt összekulcsol kezeire, a csuklóján lazán, de kérlelhetetlenül függő bilincsre, majd végig a vékony, megbűvölt ezüstláncon, ami a padló deszkáihoz erősített fém karikához horgonyozza és ismét megrázza a felismerés. A lánc maga, úgy érzi puszta illúzió és inkább a saját és a látogatói pszichés megnyugtatására szolgál: a viszonylag kisebb, de napfénnyel melengetően megvilágított szobában ugyanis, mintha csak ragasztószalagot fektettek volna végig rajta, keresztben vörös vonal választja ketté. A megbűvölt határvonal végigfut a padlón, felkígyózik az asztalra, lefut a túloldalán, majd ismét fel a kényelmes kanapéra, hogy az asztalhoz hasonlóan kettéválassza azt.
A kilincs, úgy érzi órákkal aztán mozdul meg, mint hogy leültették. Felkapja a fejét és kirázza a szeméből a belelógó, túlnőtt hajtincseket. Az arca nem drámaian beesett, nem tűnik sápadtabbnak, nem soványodott le - azonban más. Nem a vonásaiból, hanem a szeméből hiányzik valami ami azzá tette őt, aki. A kinézetét beteggé azonban nem ez, még csak nem is a bilincs, hanem a ruházata teszi: világoskék, majdnem pizsamának tetsző nadrágja és pólója fölött szürke-barna kockás köntöst visel, a lábán fűző nélküli, puha talpú cipő. A bal csuklóján a fémen kívül a nyomkövető karkötő helyén többféle színkódolt, gumiszerű karszalag függ, ezek megzizzennek, amikor az ajtó nyílásával egyszerre a tenyereire támaszkodik, hogy reaktívan felálljon. A mozdulatát azonban a kanapé felől halk köhintés szakítja félbe: az ügyeletes ápolója tüntetően lapoz egyet a könyvében, ő pedig viszaereszkedik a székébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szeme követi a lányt. A figyelmeztetést követően már nem mozdul meg, csak az ujjait fonja össze ismét maga előtt és vesz egy hosszú, mély levegőt, ami egyelőre lecsillapítja a gyomrában kezdődő, kontrollálhatatlan remegést.
Nem emlékszik rá, csak tudja, mit tett a lánnyal Ha behunyja a szemét látja magát átvágni az úttesten, láha Adélt és Selwynt az ékszerbolt előtt, hallja a saját zavait és Lucien kérlelhetetlen sírását. Azonban csak képei és benyomásai vannak, semmi más. Mintha filmben látta volna, vagy mint egy nem érintett járókelő, sétált volna bele ideiglenesen a jelenetbe. Ez egyszerre könnyebbé és absztrakt módon nehezebbé is teszi most végignézni, ahogy Adél a mindig elegáns és mindig hibátlan ruházatában leül vele szemben.
   -  Köszönöm, igyekszik az ember.
Elmosolyodva fogadja Adél mondatát, amit a szeme nem követ igazán. A keze megrezzen, mintha egy pillanatra szeretne átnyúlni a mágikus határvonalon, majd pedig azonnal meggondolná magát.
   -  Nem gondoltam, hogy bejössz. De örülök, hogy itt vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adél félrepillant, most pedig ő is követi a szemével a mozdulatot. Megszokta az állandó jelenlétet és azt, hogy ezen a helyen sosincs teljesen egyedül, a felesége gesztusa azonban egyszerre kényelmetlenül valóssá teszi az őrség jelenlétét. Ismét mély levegőt vesz, ez azonban már megremeg. Érzi, hogy küzd valamivel, ám ő sincs igazán tisztában vele, mivel. Sírással? Kiabálással? Szeretné átölelni vagy ráborítani az asztalt? Nem tudja, nem érti és képtelen eldönteni. Ha kinn lenne, a gondolatok már elborították volna az agyát, túlkiabálnák őt és egyáltalán nem tudna koncentrálni arra, amit Adél mond. A gyógyszerek azonban sokat csendesítenek a benne hullámzó érzelmeken, a kötekedő hangok pedig szintén csendben maradnak most.
   - Majd megnézem a naptáram, de szerintem be tudlak szorítani valahová.
Röviden és halkan elneveti magát, ezzel együtt pedig hátradől a székén. A láncai megcsörrennek, amikor a kezeit az ölébe ejti. Szeretné látni a lányt, hogyne szeretné, mármint... tudja, hogy így van. De mint annyi minden mást, ezt sem érzi.
Megemeli, majd leejti a vállát. Nem tud válaszolni. Hogy van?
Vannak napjai, amikor szeretne meghalni. Ez nem olyan nap, a gondolat azonban így is vissza-visszakúszik akkor, amikor nem számít rá. Más napokon azt szeretné, ha mindenki más halna meg végre, Adél, Seth, Lucien, a nagyanyja, mindenki. Általában azonban csak...
   -  Félek - válaszol végül. A válasz puritánsága szokatlan tőle. Lenéz a kezeire -. És különben ő hogy van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

És ekkor az ő arcáról is kifakul a félmosolya.
   - Miért sírt, történt vele valami?
Ahogy a szeme összehúzódik és félrebillenti a fejét, egyértelmű: nem érti. Tényleg nem érti. Miről beszél a lány, miért volt szüksége Luciennek arra, hogy megnyugodjon, hiszen legutóbb, amikor látta, semmi baja nem volt még? Az agya egy időre megtorpan ezen a gondolaton, mintha átbotlott volna egy láthatatlan küszöbön és csak aztán fogja fel Adél eztán következő szavait. És bár az arca nem változik, és továbbra is rosszallóan értetlen marad, egy ideges nyelés árulkodik róla, hogy amit a felesége mond, az előzővel ellentétben már eljut hozzá.
   -  Nem jön ide senki. De őt behozhatnád. Be tudod hozni? Mondjuk holnap? Vagy még ma? Itt van kinn?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Persze, persze, hiszen tényleg gyakran sírnak... ezt a választ el tudja fogadni ésa vonásai láthatóan kisimulnak tőle. Az ujjait összeérinti és szétválasztja az ölében, a jobb lába idegesen rángatózni kezd, a szeme pedig Adélról az ajtóra fordul.
Majd egy töredéknyi pillanat alatt ismét megtörténik.
   -  Te csak ne nyugtatgass le engem, jó?!
A láncok belecsörrennek abba, ahogy figyelmeztető jel nélkül felpattan és az asztalra csap. Ugyanebben a pillanatban, vagy talán cseppet korábban az ápoló is feláll, a pálca pedig, ami eddig a könyv lapjai közt pihent a kezében, hogy ne keltsen felesleges feszültséget, a domináns kezébe kerül. A balja pedig alig észrevehetően int Adélnak: ideje távozóra fognia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megszédül abban, hogy feláll. Az egymáshoz bilincselt kezein támaszkodik meg az asztal lapján. A füle cseng, ő türelmetlenül megrázza a fejét, amitől röviden ismét csak rosszabb lesz; ám az élmény kijózanítón hat annyira, hogy az agresszió, ami a semmiből született, szinte azonnal hamvába is haljon. A szemét az összerezzenő lányról a felálló ápolóra kapja, onnan pedig a pálcára. A jelenet pedig távolról ismerős: ő csípőmagasságban megemeli a tenyereit, némán jelezve, hogy megértette a kimondatlan fenyegetést. Majd lassan, a szemét még mindig a pálcán tartva visszaereszkedik a megnyikorduló székébe. A meghunyászkodás nem jellemző rá, Adél pedig hasonló viselkedést kétszer láthatott tőle csupán: most és hosszú hónapokkal ezelőtt a gyerekszoba küszöbén, amikor Maeve ugyanígy, szinte némán parancsolta viselkedésre.
   -  Sajnálom. Tényleg sajnálom. Csak még ne menj, jó? Csak maradj még egy... - oldalra sandít az ápolóra, a szeme sarkából csak a mozgását látja, hogy az visszaül - öt percet? Csak mesélj valamit. Bármit. Itt senki sem beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egészen közel hajol a telefonhoz, annyira, hogy a homlokán érzi a közéjük húzott haár távolságtartásra figyelmeztető melegét. A két alkarján támaszkodik, a csuklójáról a lánc továbbra is passzívan tekereg a padlóig, a köntöse és és a kinézete is változatlan. A hangulata azonban más.
Napok teltek el azóta, hogy utoljára látta őt. Amikor a lány mögött bezárult az ajtó, őt pedig tapintatosan visszakísérték a szobájába, a bentléte óta először valami eltört benne. A magatartására rövid és jelentéktelen kofakadásokon kívül a Zengőből való távozása óta nem lehetett panasz - aznap délután azonban jószerével felaprította a lakóhelye gyár bútorzatát. Akkor nem tűnt fel neki, hogy senki se állítja meg ebben és senki sem igyekszik azon, hogy lecsillapítsa őt. Az emeleti gyógyító csak órákkal később jelent meg az ajtóban, amikor ő már kimerülten, szálkáktól véres kezekkel ült a padlón és mikorra már végleg kifulladt a parttalan indulatban. Nem kapott büntetést, valójában pedig szóra sem méltatták a viselkedését: a bútorok romjai egy pálcaintéssel, a kezei sebei egy ráolvasással tűntek el. De érezte, hogy valami így is megváltozott.
Ma így, ugyanabban a szobában, ugyanattól a kanapétól pár méterre másképp érzi magát. A  jobbja ügyében egy pohár tea gőzölög, amit nem érintett meg azóta, hogy a telefont nézi. Halkan elneveti magát.
   -  Hah, mindig hogy szerette azt a kutyát. Talán vehetnénk neki egy igazit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

   - Egy labradort el tudnék viselni.
Az állát lassan leereszti a karjára. A videónak vége szakad, következő kezdődik. Elmélázva nézi a képernyőn játszó fiát, akinek kicsivel több, mint egy hónappal ezelőtt még a halálát kívánta. Sokat gondolkodik rajta, hogy tényleg megtette volna -e, vagy, hogy komolyan gondolta-e a szavakat, amiket Adélhoz vágott aznap délután. Minduntalan visszatér oda, hogy igen. Ott és akkor elhitt mindent abból, amit a képek és a hangok a fülébe suttogtak.
A fejét a karján pihentetve néz fel a lányra.
   -  Különben mindentől függetlenül... rendben van? Nem hagyott benne nyomot semmi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem szerette volna felhozni a témát, spt, eldöntötte, hogy nem fogja. Ahogy azonban újra és újra felsandít a lányra, benne újra és újra felrémlik az egyszerre homályos és eleven emlékkép a napról, amikor bekerült ide. Azt tudja,hogy a saját életét esélyesen tönkretette vele, talán Adélét is. Azonban egy héttel ezelőttig nem merült fel benne gondolatként a fia érintettsége.
   -  Azt mondták, amim van, nem örökletes. De nem tudom. Talán érdemes lenne megnézetni őt, tudod, mielőtt...
Megvonja a vállát. Még mindig nem emeli fel a fejét, csak az újrainduló videót nézi. Valami jobban nyomja a lelkét a történtekkel kapcsolatban, látszik, hogy keresi és nem találja a szavakat és az is, hogy szeretne beszélni róla, de mégsem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az, hogy mije van, számára sem egyértelmű. Legalább is nem látja értelme feketén és fehéren címkéket sütni az ilyesmire. A gyógyítója szintén óvatosan és empatikusan fogalmaz, hiszen tisztában van az egészségügyhöz közel eső múltjával és azzal, hogy hajlamos félszavakból fals végkövetkeztetések levonására. Vannak pszichopata jellemvonásai, de nem pszichopata - ez az egyedüli, amit megnyugtatólag tisztáztak vele és a családjával.
Tovább nézi a képernyőt, de egy ideje már nem a játszó gyereket, hanem Adélt figyeli az üveg tükröződésében. Még mindig nem érti, hogy a felesége - vagy a volt felesége? - mit csinál és mit vár tőle az asztal túloldalán, azonban fél tőle, hogy nyíltan rákérdezzen. Az incidens napján és az azt közvetlenül megelőző történtek témáját mindketten kínosan kerülik, így nem tudja, mit gondol vagy érez a lány. Gyűlöli őt? Sajnálja? Fél tőle?
Ezt próbálja kiolvasni a porcelánfehér arc vonásaiból - sikertelenül.
   -  Megengedik, hogy behozd? Komolyan? Meg is tennéd?
Ez az első, amire végül csodálkozva megemeli a fejét. Tényleg megtenné ezt a lány? Nincs tisztában az ELME erre vonatkozó szabályaival és csak annyiban biztos, hogy ha ismét börtönbe kerül, akkor nincs akadálya annak, hogy lássa a fiát. De arra, hogy Adél tényleg behozhatja ide, nem igazán számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Míg kiegyenesedik ültében, a kezeit végighúzza az asztalon. Az arcára leplezetlen csodálkozás ül ki, végül pedig nem kontrollálható reflexből, talán a helyzet abszurditása, talán a megkönnyebbülés miatt, de elneveti magát. Kinyúl a teájáért - mivel a kezeit összebilincselték ez bravúros mozdulat - és maga elő húzza. Lucien nevetése a telefon felől groteszk aláfestése a jelenetnek ahogy itt ülnek ketten egymással szemben, a gardedámjukkal a kanapén. Mint az ismeretségük legelején.
   -  Májusra otthon leszek, megígérem. Már jól vagyok, csak ők - a fejével kissé az époló felé bök - nem értik meg. A nagyanyám pedig el fogja intézni, hogy ne vigyenek vissza a Zengőbe, ebben is biztos vagyok. Nem tudom hogy, nem érdekel, hogy hogy, de meg fogja oldani. Utána pedig minden pontosan ugyanolyan lesz, mint azelőtt, nem is, mert jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megrázza a fejét - mivel pedig ismét beleszédül ebbe, hirtelen kap az asztal széléhez, hogy stabilizálja magát. A kanapén ülő boszorkány feszülten felnéz a könyvéből.
   -  Nem. Nem keresett senki... rajtad kívül senki. De ismered a nagyanyám. Nem fogja hagyni, hogy a családból bárki börtönbe kerüljön. Ha pedig Selwyn ejti a vádakat, akkor tényleg minden rendben lesz Selwyn pedig ejteni fogja őket. Mert abban pedig te fogsz segíteni, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kevés dolog biztos az életében annyira, mint a hite arra vonatkozón, mint Madlen elhivatottsága a családjával szemben. A szavai ennek ellenére azonban teljesen üresek és nem annyira Adélnak, mint saját magának szólnak. Madlen ki fog vinni innen... ugye? Nem engedi, hogy az agya elkalandozzon az alternatívába, ami esélyesen azt jelentené, hogy nem csak most, de hosszú éveken át nem mehetne haza.
Ahogy a szédülése gyorsan csillapodik, ismét a teája után nyúl. Azonban épp, hogy az ujjvége érinti a papírpoharat, érzi, hogy a bőre elhűl.
Selwyn. Ő hozta szóba, azonban... azonban a történtek emléke csak most rémlik fel benne ismét. Az a megrezzenő mosoly, mintha a férfi egyenesen élvezné a helyzetet. Az ékszerbolt. Annak a kettőnek az önfeledt nevetése.
Összeszorítja a szemét. A keze a pohár mellett ökölbe szorul... hogy pillanatokkal később ismét elernyedjen. Nem beszéltek Adéllal az incidensről és nem is hiszi, hogy kész lenne rá. Tudja és érzi, hogy azok a gondolatok, amik ott az utcán elborították az agyát, hazudtak neki - de mi van ha mégsem?
   -  Nem, tényleg nem - válaszol vontatottan. Hogy az elmúló mentális megbicsaklását leplezze, ismét megfogja a poharat, ezzel befejezve az imént félbemaradt mozdulatot.
   - Van még több? - Bök a fejével a telefon felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem gondolkodik és meg sem próbálja kontroll alá vonni, amit csinál. Csak érzi az ökle alatt a férfi koponyáját csattanni, hallja a szavait is, ezek az ingerek azonban nemigen tapadnak meg sehol. Egy. Kettő. Három. Látja a serkenő vért, ami ha lehet még cseppet tovább bőszíti őt. De különben nagyon helyes - dögöljön meg csak Selwyn ott, ahol van, majd pedig Adél, majd pedig Lucien, majd pedig az összes bámészkodó. Ha kell, agyonveri mindegyiket, ha már a pálcáját elvették tőle.
A talaj egy agresszív rántással tűnik el a talpa alól. A reakcióideje képtelen harcolni a jelenség ellen, így ahogy ismét megütné Selwyn-t, a lendülettől azonnal majdnem tejesen fejjel lefelé fordul. A csodálkozás kiszorítja a tüdejéből a levegőt, valami egészen furcsa, sípoló morgást hallgat, amivel együtt megpróbálja visszaszerezni az egyensúlyát. A telefonja és a kulcsai egymás után csattannak a padlón.
   - Tegyél... tegyél le! - a fogai közt sziszegi a szavakat, egy utolsó, kétségbeesett nyögéssel pedig ismét meglendíti a karját, hogy megüsse a férfit. Ebből a távolságból azonban ez csak hatástalan kapálózás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A papípohárban a túlcukrozott tea ismerősen gőzölög előtte. A láncok ismerősen futnak végig az asztalon az ezüstbilincstől az övéig és onnan tovább a padlóra. Csak a vonal - a vonal hiányzik kettejük közt. Ő pedig, mióta percekkel ezelőtt leült ide, úgy érzi, még nem tette magát túl ezen a változáson. Különös, az ember milyen hamar hozzászokik, majd pedig megszereti az externális korlátait.
Vérszegényen elmosolyodik. Összekulcsolja a kezeit maga előtt, lehajtott fejjeli pillant fel a lányra. Minden találkozásuk különös, fájdalmas és bizarr, mintha álmodna. A felesége rendszeresen megjelenik ebben a szobában, ők beszélnek, de felületes semmiségeken túl mégsem mondanak egymásnak semmit. Úgy érzi, nincsenek tévképzetei afelől, hogy a kapcsolatuk még jóval azelőtt meghalt, hogy ő kezet emelt volna Selwynre az utcán; azonban Adél és ő abban a sajátos, valószínűtlen állapotban ragadtak, mint a gyászoló rokonok a halál és a temetés közötti napokban. Minden végleges, mégsincs lezárva.
   -  Nem volt sok választásom. Azt mondta, hogy segít értelmes időn belül kijutni innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A látogatások mindig így telnek. Adél kérdez, ő válaszol, szóba kerül Lucien, az időjárás, a kert állapota és néhány, a jövőjével kapcsolatos, homályos megjegyzés. Azonban valójában egyikük sem mond semmit. Ő azért, mert nem akar, a lány talán amiatt, mert megtiltották neki; valószínűleg nem tudja meg soha.
A képek és videók a fiáról rövid időre mindig megnyugtatják. Csak este, amikor egyedül marad, a folyosó elcsendesül és nem marad rajta kívül más, mint ő és a mosdó feletti tükörképe, akkor ébrednek fel benne újra a paranoid gondolatok. Agyban újra és újra végigjátssza a látottakat és keresi a jeleket amik arra utalnának, hogy a fia már nem az otthonukba él és Adél az elmondottakkal ellentétben tényleg továbblépett már. Most, ahogy ül vele szemben és üres félmosollyal nézi őt, nem hiszi ő sem, hogy ez így van. De az éjszakák mások.
Ma sem számít másra, mint képekre. Ahogy Adél az asztalra könyököl, biztos benne, hogy megszokott módon kettejük közé teszi majd a mobilját.
A lány azonban kérdez.
Megingó önbizalommal dől hátra a székén. Az arca zavarral komorul el.
   -  Biztos erről akarsz beszélni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szeme szinte azonnal elszakad Adélról és az ajtóra fordul. A torkában felhullámzik az indulat.
Emiatt hagyták, hogy mágikusan elválasztó határvonal nélkül találkozzanak ma délután. Emiatt nem ül a gardedám a kanapén. Emiatt lettek Mihael kérdései a napokban lényegretőbbek. Összefogtak ellene. Ismét.
A pillantása hűvösen kúszik vissza Adélra. Lassú, kimért pillanat. Csak érzi, de nem igazán irányítja azt, ahogy a mosoly nyoma is eltűnik az arcáról.
   -  Tényleg róluk szeretnél beszélni most?
A mondata nem valódi kérdés, inkább nyomatékosítás saját maga felé. Védekezhetne és háríthatna azzal, hogy az ikreknek a jelenlegi benntartózkodásához semmi köze sincs, ezzel pedig nem is hazudna igazán. Összefonná maga előtt a karjait, a bilincsek azonban megakadályozzák ebben.
   -  Senki sem érti meg ezt. Hiába magyarázom neked, te sem fogod felfogni, hogy annak a kettőnek nem szabadott volna megszületnie. Persze mindenki rám köpköd a történtek miatt és, hogy nem voltam jó testvér… mert ők azok voltak? Én távol akartam magam tartani tőlük, de nem, ott kellett lenni karácsonykor, ott kellett lenni a szünetben, ott kellett… ez nem az én hibám volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Türelmetlenül ciccen fel és tagadóan megrázza a fejét. A kezeit összekulcsolja az ölében, mert már most érzi az ujjai remegését.
Sok mindenről beszélne most. Például arról a napról, amikor neki a nagyapjával kellett mennie a kanadai kabinba, hogy az ikrek a birtok kényelmes biztonságában maradhassanak, nélküle. Vagy azokról az alkalmakról, amikor nem értette, hogy az ő neve miért más színű a könyvtár családfáján és miért okozott akkora kollektív örömöt annak a csórány Nathanielnek a születése. Vagy arról, hogy az anyja megígérte neki, hogy sosem lesz másodlagos, mégis hagyta, hogy az ikrek elfoglalják az idejét. Megtehetné. De nem tudja szavakba önteni.
Így ismét csak megrázza a fejét.
   - Mondom, hogy nem fogod megérteni - ennyit ismétel meg csupán halkan. Nem hazudik, hiszen ő maga sem érti igazán, csak érzi ezt. Olyan régóta tetteti a gyűlöletét, hogy nem biztos rá, hogy fel tudná idézni, milyen volt azelőtt, pedig ésszel tudja, hogy a gondolkodása nem működött mindig így.
   -  Csak nem értem, miért kellett visszaadnia azokat az emlékeket?
Hirtelen, kívülről úgy tűnik, a semmiből fakad ki. Két vagy három gondolatbéli logikai lépést kihagyott, így elsőre nem lehet egyértelmű, kire és mire céloz.
   -  Megvoltam nélkülük, nem kellettek, én nem is akartam tudni semmiről. Erre a semmiből beviharzik a szobába, nekem támad és összezavar? Mi értelme volt ennek?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ő nem akart ilyesmire gondolni. Sőt - tulajdonképpen semmire sem szeretett volna gondolni. Az egymásba kulcsolt ujjairól felpillant a lányra hallva annak egyébként érthető kérdéseit. Mégis felingerli az értetlensége: miért várod el, hogy a szádba rágjam?!
   -  Amit csináltam, azért itt a helyem.
Halk, sztoikus válasz. A jobb keze elengedi a balt és az ujjai a saját csuklójára fonódnak a gyógyítóknak információkat adó, színkódolt karszalagok között. A haja a szemébe hullik, ahogy a lány szemébe nézve oldalra billenti a fejét.
   -  És amit csinálni akartam, azért meg kellene, hogy öljenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mozdulatlanul nézi és hallgatja a lányt. Tulajdonképpen nem vár se tőle, sem mástól feloldozást. Hetek teltek el a szobája magányában, ami elég volt hozzá, hogy megértse, hogy amit tett és amit gondolt, nem volt egészséges. Nem hiszi, hogy hibázott ugyan. Mégis vannak pillanatok, mint a mostani, amikor meglepő őszinteséggel hunyászkodik meg a magasabb akarat előtt.
Arra, hogy van jövője, egy ideges szusszanással forgatja meg a szemét. Ezt láncokkal és bilincsekkel a csuklóján egyelőre nehéz elhinnie. Még mindig reménykedik benne, hogy a nagyanyja közbenjár majd és tesz róla, hogy kiszabaduljon innen, de ennek egyre kevesebb jelét látja. És lassacskán érzi, hogy kezd úrrá lenni rajta a pánik.
   -  Úgy nem hagysz magamra, ahogy el se váltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Rég összezavarodott a felesége (felesége?) motivációit illetően. Elhagyja, majd visszatér. Elvál, de látogatja. Elszakítja a fiától, mégis ígérgeti, hogy behozza őt. Már nem tudja, mit higgyen neki sem pedig azt, mint higgyen róla - Seth és a gyűrűboltból kilépő páros emléke ugyani még mindig élénken él benne. Tulajdonképpen az egyetlen kép arról a napról, amit biztonsággal fel tud idézni magában és az érzés, ami elfogta akkor.
Emlékszel még a pulzusomra a nyakamban az ujjaid alatt?
A karszalagokat tépkedő ujjai megállnak, a szeme pedig a lányra rebben. Adél mindig tudta, hogy keltse fel, fókuszálja és tartsa meg az illékony figyelmét. Más társaságára rég ráunt volna, a lány azonban más. Épp annyira erőszakos és toxikus, ahogy azt szereti és nem mellesleg már kiismerte őt és tudja, mivel tudja megfékezni a kezdődő idegességét.
Az alsó ajkát rágcsálja. Ismét elnéz az ajtó felé, vár egy keveset. Majd a szemét visszafordítja a lányra, közelebb hajol az asztal fölött és egészen lehalkítja a hangját.
   -  Mindenről Madlen tehet. Madlen és a nagyapám. Nem tudom, mit csináltak az emlékekkel. Nem tudom, mit csináltak az agyammal. Ezek a gondolatok nem az enyémek, érzem. Én sosem akartam semmit a húgomtól. Úgy nem. Nyilván nem. De...