37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lafayette David Saint-Venant összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 » Le
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 3. 01:24 Ugrás a poszthoz

Kakasi tanárnő
- október -


Nem tudja elkendőzni, hogy az eddigi ébersége, magabiztossága, frusztrációja mind egyesével morzsolódnak le, mint holmi külső máz, ami a valós érzéseit védték eddig. Mire Kakasi pálcája a mellkasára irányul, majdhogynem elárvultan ácsorog az öregasszony előtt, mintha megint kisfiúvá zsugorodott volna, és nem egy huszonegy éves, papíron felnőtt férfi lenne.
Már-már soká húzódik el a csend közöttük, mialatt a tanárnő pálcájának hegyére fókuszál a tekintete, pedig nem telik el több újabb két percnél, de az idő ilyenkor mintha kitágulna szándékosan.
- Vagy mint anyám. - Mikor végre megszólal, a hangja csendes, erőltetetten összeszedett, mint aki az évek alatt kondicionálta magát, hogy erről igenis tudatosan és racionálisan kell beszélni, már ha szóba kerül. Nem néz a tanárnőre, könnyebb úgy beszélni. Nem mintha összetörne, inkább... a korára egyáltalán nem jellemzően fásult a hangja, és egyszerűbb így fókuszálnia. - Mindent felégettek maguk körül, és ez ijesztő... A bizonytalanság, amit ezzel generáltak, amiben felnőttem, ijesztő. - Yeah, dolgok, amikről még Michelle-lel sem nagyon beszélt. A nagynénje ebben cseperedett fel, bántalmazó szülőkkel, az apja rendszerint felölelte a saját és a nagynénje testi fenyítését testvéri szeretetből. Egyik sem nőtt fel normálisan, mai napig viselik a nyomokat, és ehhez mérten próbálkoztak normális életet kialakítani minden gyereküknek, többnyire Michelle, mert Mihael inkább elmenekült mindenfajta felelősség elől, akárcsak Roxanne.
Kis idő múlva végre hajlandó Kakasi szemébe nézni, az arckifejezése nyugodt, egy távoli szemlélődőé. Sokkal könnyebb így megemésztenie bármit, amiben ő is résztvevő, ha külsősként tekint az egész helyzetre.
- Félek, hogy a legsúlyosabb ítéletet kapja, és ez teljesen padlóra küld agyban. - A dementorcsókra gondol, neki az a legsúlyosabb büntetés. Szerinte rosszabb a halálnál végignézni, ahogy a szerettéből nem marad más, mint egy földi porhüvely. Beszéd közben jelzésértékűen rámutat a halántékára, mintha implikálná, hogy őrült, de érthető, hogy arra céloz, begolyóz a várakozástól, és ez generálja a legtöbb ostobaságot, amit mostanában művelt.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. január 3. 01:36
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 3. 01:47 Ugrás a poszthoz

Kakasi tanárnő
- október -


Soha nem ismerte a nagyszüleit, nincs előtte az a tipikus, megértő nagymama figura, akit a barátai néha felfestettek beszélgetések során, de elnézve Kakasit, kedve lenne indokolatlanul nevetni, nem a nőn, nem önmagán, hanem azon, hogy tényleg egy arctalan nagymama benyomását juttatja eszébe most. Ahogy a pápaszeme mögül rápislog, a csontos keze a csuklóját fogja, és a szavai egytől egyig elevenbe találnak, mégsem fájnak, nem kérdőre vonnak. Egyszerűen vezetnek. Lehet, hogy ez az idősek kiváltsága, akik már különösen nagy élettapasztalattal és tapintattal rendelkeznek, hogy úgy tudnak tanácsolni, hogy azt ne akarja visszautasítani az ember.
Szavak helyett bólintásra futja; fogalma sincs, milyen megfogalmazás volna elég kifejező, de azt tudja, hogy mióta a pálcája megvan, nem nézett még rá ennyire más, új szemmel. Sosem merült el a pálcakészítés, vagy a faanyagok rejtelmeiben, de Kakasi a magyarázatával egészen új perspektívába helyezi a kezében szorongatott berkenyét.
- Gyorsan tanulok... és állhatatos vagyok. - Motyogja végül, mint valami óvodás, aki megilletődött, hogy a tanítónéni furán ugyan, de jókat mondott róla.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. január 3. 01:49
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 3. 02:06 Ugrás a poszthoz

A háttérdíszletek
- Kornéllal a szomszéd boxban kommandózva -


Tény és való, elbambult és Kornélt is feltartotta a nyomozásban ezzel, de segond, most, hogy lerakták a hátsójukat a szomszéd boxba, már minden a helyére került egy kiadós hallgatózáshoz. Michelle agyon kellene vágja ezért a rossz szokásáért anyai kötelességből.
Arra azonban nem számított, hogy ilyen... komplikált témákat boncolgat Zalán a lánnyal. Naivan tényleg azt gondolta, csak barátjuk bénázása kerülhet a terítékre, ehelyett Zalán első hallható mondataiból már leszűri, hogy olyasmihez asszisztálnak, amihez nagyon nem kellene. Késő elfutni.
Kornél telibe láthatja, ahogy előbb kitágul mindkét szeme a meglepettségtől, aztán elgondolkodóra vált az arckifejezése, végül nagyonis tudatában a hallottaknak, szándékosan visszafordítja a figyelmét asztaltársára.
- Telefon, haver. Ne mondd, hogy nem ismered mugliismeretről? - Könnyednek szánt hanglejtés, nem túl hangosan ahhoz, hogy feltűnő legyen a túloldalnak, moderált hangerő szintén a feltűnésmentességért. A vigyora kissé erőltetett, mert attól még hallani hallják a levegővételek között Zalán szavainak foszlányait, és összerakható az egész, Rami válaszaival együtt. Határozottan tényleg nem kellett volna hallja ezt az egészet, Kornélnak volt igaza. Majd odafent, a kastélyban bevallja.
- Viszlek magammal dadának. - Puszta szeretetből persze. Egy pillanatra kicsit oldalvást fordítja a fejét a kapucni alatt, mint valami rossz, kringé gangster. A szája kinyílik, majd visszacsukódik, mint aki mondani akart valamit, de meggondolta magát. Inkább visszafordul Kornélhoz; nyoma sincs az infantilis viselkedésnek az arcán, sokkal inkább nyugis, szándékosan oda sem figyelő arckifejezést ölt.
- Adj csak a tiedből egy harapást. Cserébe vehetsz az enyémből is. - Vérbeli pofátlanként a még érintetlen sütirészből lekanyarít egy darabkát Kornéltól, de cserébe rögtön odatolja az ő epres sütijét is a még meg nem csonkított részével.
Szüksége lesz egy délutánra, hogy elsimítsa magában ezt a váratlan információt, mert ha jobban belegondol, ez akár magyarázatul szolgálhatna Zalán korábbi éjszakai ordítozásaira. Ezek szerint sokkal mélyenszántóbb volt az egész, mint gondolta, már ha igaza van és helyesen kötötte össze a szálakat, amikről egyébként tudnia sem kellene, ha Zalán nem mondta el magától a történetet.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 3. 02:19 Ugrás a poszthoz

Kakasi tanárnő
- október -


Végre feloldódik a zavara, elanyátlanodott viselkedése, a vállai ellazulnak az előbbi feszültség után, és az arcára is visszamászik a könnyed, gyerekes mosoly árnyéka.
Már indulna is, de nem hagyja nyugodni egyvalami.
- Tanárnő, mikor felhúztam a pajzsbűbájt... miért volt olyan... fura az arckifejezése? - Nem tudta már akkor sem eldönteni, mire vélje az öregasszony mimikáját, de látszott, hogy nem elégedett, sőt. Ezt pedig nem tudja hova rakni.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 3. 02:33 Ugrás a poszthoz

Kakasi tanárnő
- október -


Sűrű pislogás- Kakasi... huszonéves? Nem tudja elképzelni, bár... Oh, mon dieu, ha ráncok és szemüveg nélkül próbálná, mondjuk sötét hajjal, kiegyenesedett háttal és sétabot nélkül maga elé vizualizálni, a fiatal Kakasi legalább olyan tiszteletet parancsoló látvány lenne, mint mondjuk Várnai, ha auror üzemmódba kapcsol. Gyerekes volt azt hinnie, hogy ez az idős tanárnő sosem volt fiatal, hiszen az elméje több, mint naprakész és tiszta; valamikor a fizikuma is egy fiatal nőé volt.
Nem próbálgatja tovább a szerencséjét, helyette elköszönöm Kakasitól, és becsukja maga mögött a terem ajtaját. Érdekes módon a hangulata hirtelen fényéveket javult, még a szokottól eltérően arra is futja belőle, hogy Laylának írjon egy smst, hogy szereti.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 4. 03:41 Ugrás a poszthoz

Kornél


Mi? Nem engedik? Ezen annyira ledöbben, hogy még a szája is nyitva marad és elfelejt további fülelési akciót végrehajtani. Végül is Kornél elérte, amit akart, igaz, inkább a végére. Eltelik néhány másodperc í]y, mire megrázza a fejét, közben Zalánék is szedelőzködni kezdenek és végül nem tudja meg, mit akart kinyögni Kornél. Nem baj, ő is úgy tesz, mint akinek hetvenmillió más, jobb dolga van, mint a haverjuk után kutakodni.
Azon túl, hogy roppant kínos az egész, Zalánék szerencsére nem veszik észre, hogy ez a két lökött itt ücsörög és utánuk kémkedik. Az ajtó becsukódása után kifújja a levegőt (és nem, nem látta, ahogy Zalán ott ügyködött a pultnál, másként már fuldokolna, ha le is vágná, mit csinált), és lerakja a villáját hátratolva a kapucnit is. Jó fél percig nem szólal meg, a csicsás plafont bámulja inkább, csak azután néz rá Kornélra.
- Az arcodból ítélve tudtad... én pedig nagyon nem kellene tudjam. Ácsi ácsi! - Van egy olyan érzése, hogy Kornél rögtön lecsapna a leckéztetés lehetőségére, ezért is emelte fel a jobb kezét megálljt parancsolóan. - Mielőtt -megjegyzem jogosan- nekem állsz, igen, igazad volt, nem kellett volna lejönnünk. Csak, hogy tisztázzuk, beismerem a hibám. - Ettől még persze nem teszi meg nem történté az elmúlt percek hallgatózását, legfeljebb egy jól irányzott felejtésátok oldaná meg a gondot.
- Ha rákérdezek, mennyire súlyos, amiről beszélt... nem fogsz válaszolni, jól gondolom? - Már eleve abból kiindulva, hogy Kornél láthatóan az elvek embere, és az aggodalmaskodás nem fogja elködösíteni az ítélőképességét, mely szerint ez Zalán gondja, Zalán dönti el, kivel akar és mit megosztani.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 4. 21:35 Ugrás a poszthoz

Love of my life
- And the damn homewreckers! -


Épp csak egy beletörődő, sóhajtós bólintásra futja, mert sejtette, hogy Kornél el fogja mondani Zalánnak ezt. Aztán a következő pillanatban már neki is csak a kamillázás jut osztályrészül első körben, de úgy tűnik, hamarabb felfogja a dolgot, mint Kornél. Először értetlen fejet vág, aztán valószínűleg, mivel neki van jobb rálátása az ablakra, felrándul a fél szemöldöke majdnem a homloka közepére: Zalán és az ismeretlen Ramóna, fotóznak, szívecskét rajzolnak...
~ Te fasz... ~ Szóval így. Elvigyorodik, felrakja a fél lábát a padra, ez alatt Kornél hebeg-habor, és végre ő is az ablak felé fordul. Jómaga hevesen bólogatni kezd Ava szavaira, sőt még egy ehető virágot is levesz a tortáról azonnal, felmutatja Zalán felé és becsücsörít rá, mintha csókot dobna.
Ezután bedobja a szájába a szirmot és a másik kezével casually felmutat vigyorogva egy konszolidált middle fingert.
- Egy angyal vagy, de nem vele vagyok egyéves, hanem azzal a paraszttal odakint, akit majdnem eljegyeztem. - Láthatóan a most már komoly fejű Zalánra mutat, és mellé úgy hazudik, mint a vízfolyás. - És azzal a lánnyal csal ott. - Ezután Ramira bök a fejével. Szegény lány, az full ártatlan, csak belekerült ebbe a bro mizériába.
- Szóval ez egy fergetes nap arra, hogy megünnepeljem a szakításom vele! Soha többet velem egykorú pasival. - Színpadiasan fájdalmasra veszi a mosolyt, mint aki tényleg sajnálja, hogy megcsalták. A faszt.
- Nem baj, bestie, legalább fizetett nekünk egy tortát az az aljas köpönyegforgató! - Még meg is paskolja Kornél kezét, mintha Kornél lenne az emotional support animalje ebben a nehéz helyzetben.
Hogy belül mi játszódik le benne? Nos, kedve lenne bedugni a fejét egy adag homokba, mert Raminál van egy teljes fotósorozat, meglehet, Zalán tudja, amit tudnia kell a kis incidens kapcsán, de dögöljön meg itt helyben, ha nyíltan kimutatja a szégyenkezését. Innen már nincs visszaút, ride with the tide!
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 6. 17:55 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Megvárja, míg mindenki elhúz a teremből, türelmes. Várakozás közben elnyammog a rágóján még egy darabig, és csak akkor veszi ki és dobja a szemetesbe, mikor már nem bukkan fel több diák a bűbájtan tanteremből. Kezeit zsebre vágja, és egy perc múlva belép a tanterembe három koppantás után.
- Jó napot tanárnő... - Nem feltétlen titok, hogy Kakasi belekezdett a labilis hangulata megreformálásába egyéni eszközökkel, ettől függetlenül nincs szüksége további pletykálásra a háta mögött, emiatt próbál a lehető legkevesebb feltűnést kelteni a különórák alkalmával. Cserébe pontosnak pontos, szorgalmasnak pedig szorgalmas, ahogyan érdeklődő is az egész párbaj-téma iránt.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 6. 18:26 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


WOAH! Szinte szoborrá válik, olyan gyorsan vigyázzba vágja magát, hogy az orra előtt elsuhanó bútordarab ne csapja pofán. Szép is lenne.
Pislog kettőt, lép kettőt, addigra a pódium is elnyeri a végső formáját. Áhá, szóval csak átalakított az öregasszony, érthető. Abban inkább nem javítja ki Kakasit, hogy hetedikesen sajnos már nem tanítja őt Ráczhalmi a választott szakjain, pedig bírta azt a medve fejét. Az alapokat így is átadta a diákjainak ötödikig.
- Őőőő... ugyanúgy, igen. A helyzet változatlan többnyire. - Ha beverte volna valamelyik provokáló kis görény arcát, már Kakasinál ülne és várná a következő büntetését. Menet közben előveszi a pálcáját, így már teljes "fegyverzetben" érkezik a tanárnő mellé.
- Őszintén, azt hittem, hogy a tanárnő valamiféle akadálypályába fog lökni először... vagy ilyesmi. Tudja, amolyan Éhezők viadala vagy Útvesztő módon. - Csak úgy maga elé motyog félig megkönnyebbülten, félig csalódottan, mert az izgalmat hajkurászó gyerek ott lakik benne mai napig. Néha elfelejti, hogy varázslóiskolába jár és az aranyvérűekre kifejezetten nem jellemző, hogy ismerjék a mugli filmreferenciákat. Kakasira talán hatványozottan igaz el a kor és származás kombó miatt.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 00:34 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Nem állja meg egy kisebb felhorkanás nélkül, mert Helveyből ki is nézi, hogy megcsinálná. Az a tanár egyszerre vicces, barátságos, okos és őrült a maga módján, de legalábbis betegesen rajong minden növényért. Keresve sem találnának jobb labirintus-faragót a feladatra.
Azt viszont már nehezebben tudná megfogalmazni, mihez képest érzi magát ugyanúgy. Kissé zavarja, hogy Kakasi ennyire bele akar mászni olyan részletekbe, amikkel nem tud és nem is akar foglalkozni, megpiszkálni, kezelni, csak maga mögött hagyni őket, hadd gennyesedjenek. Így aztán felelni sem olyan egyszerű a kérdésére, hiába gond nélkül képes követni az öregasszony gondolatmenetét.
- A múltkor valahogy úgy fogalmazott, hogy a pálcám védekezésben jó, vagy legalábbis jeleskedhetne, ha hagynám. A védekező mechanizmusom mégsem kompatibilis vele? - Röviden összefoglalva erről van szó, nem? Hogy jelenleg üti a berkenye képességét a viselkedésével, hozzáállásával, nevezzük, ahogy jólesik. Noha csak a saját idejét vesztegeti önmaga meggátolásával, hogy továbblépjen egyet a megoldásban, ő is tudja, hogy pontosan az agresszív típusú "fejem a homokban" hárítós védekezése okozza a problémát, és esélyesen a tiszta célkitűzés hiánya, hogy mit vagy kit szeretne megóvni önmaga felesleges érzelmi elszigetelése helyett.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. január 7. 00:59
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 01:54 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Odabent, a fejében, már mélyen sóhajtozik. Az asszonyságnak megint nem tetszik a válasza, lassan hozzá fog szokni. Kívülről csak annyi látszik, hogy megrándult a szája széle, de egyébként ugyanolyan jámboran bandzsít Kakasira, mint eddig, mi több, az újabb leckéztetés alatt, még ha meg is fordult a fejében közbevágni, azt a feltartott kéz hamar elfojtja csírájában. Úgy érzi, megint le van maradva egy egész utcahosszal Kakasi észjárásától, és nagyon kell loholnia, hogy behozza a lemaradást.
- Elnézést, tanárnő, csak... Úgy értem, vágjunk a közepébe átkozódással meg mindennel? - Olyan rohadt nehéz ezen a vén banyán eligazodni, de komolyan! Fel fogja venni a legilimenciát, sőt! Dörömbölni fog Reményi ajtaján, hogy különórákat vehessen tőle! Lejár a személyije, mire kitalálja, Kakasi mit akar tőle. Most menjen neki egyből? Vagy hajoljon meg és utána? Vagy még további elméleti dolgokat akar magyarázni neki a nagyi? Send help!
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 02:14 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Szinkronban az öreg boszorkánnyal (miután megállta, hogy ne kezdjen pofákat vágni a sorozatos piszkálódásra) maga elé emeli a pálcáját és szintúgy meghajol, viszonozva az előírásos gesztust. Épp csak annyi ideig marad mozdulatlan, míg Kakasi kihúzza magát, aztán lendül a pálcája, hogy leírja a Capitulatus mozdulatát, hangosan kimondva a varázsigét. Jó-jó, tanítják a nonverbálist, de még nem megy teljesértékűen. Mi lehet a legrosszabb? Maximum megint elkezdi köszörülni rajta a nyelvét, hogy mennyire alapdologgal indított.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. január 7. 02:16
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 02:28 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Hülyére veszi. Kakasi egész biztos hülyére veszi (nem feltétlen, Lafayette, de mindegy). Összeráncolja a szemöldökét, közben átvillan az agyán, hogy jó lesz valamiféle taktikával előállnia, ha legalább a holtpontról ki akarja mozdítani a tanárnőt.
- Avis - A pálca hegyéből kiröppenő madárkák egyelőre teljesen ártalmatlanak, amíg persze... - Oppugno - ... rögtön a megidézésük után meg nem próbálja rászabadítani őket Kakasira. Kis, gagyi madaraknak tűnnek kívülről, de nagyot tudnak menni.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. január 7. 02:29
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 02:47 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Csak egy pillantásra méltatja a csapdába eset, mérges madarakat- egyelőre hagyja, hadd vergődjenek ott, mert nem biztos benne, hogy ki tudná szabadítani őket anélkül, hogy ne robbantsa fel mindet. Helyette egyenesen Kakasi pálcája felé irányítja a következő pálcamozdulatát, vele pedig a Flagrante varázsigét jól érthetően. Őszintén, bízik benne, hogy annyira felforrósodik a pálca, hogy a tanárnő eldobja, de az is benne van a pakliban, hogy félremegy/nem működik, stb. Ha pedig nem sikerülne a mutatványa, arra is van már elképzelése. Berobbanthatja az egész gömböt, ezzel is időt nyerve, és újravarázsolhatja a madarakat, de inkább valami másban kellene gondolkozzon, mert ugyanazt a húzást kétszer megcsinálni újítás nélkül rizikós és felesleges.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 03:13 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Az egész nagyon gyorsan történik: elindítja ugyan az átkot Kakasi felé, de valójában nem sok porcikája várta, hogy tényleg csak úgy becsapódjon és hipphipphurrá eldobja a néni a pálcáját. Szabályosan lenyűgözné a piruettezés, ha nem épp azon volna, hogy előnybe kerüljön, így párhuzamosan a talár földre hullásával, ő a buborékra irányítja a pálcáját, hogy végre kiszabadítsa a dühös madarakat.
- Bomba- - Az, bomba, az bizony, Lafayette. Úgy torkára forr a szó, ahogy van, és csak üres tátogásra futja azon felül, hogy a torkához kap, mint valami hercegnő. Dühös szemvillanás a tanárnőre, mert ki merte zökkenteni, de közben a fogaskerekek nem szűnnek meg forogni. Végiggondolva a lehetőségeit rá kell ébredjen, hogy nagyon csekély az esély rá, hogy Kakasit kiüsse, ezzel pedig megszüntesse a némító bűbáját. Fejen se tudná vágni, mert azzal a lendülettel változtatnák szoborrá. Így hát az egyetlen, kényelmetlen esélye, ha megpróbálja a nonverbális varázslást, amiben egyelőre fele-fele esélyes sikereket tudott csak felmutatni. Beharapja a szája szélét, de látni, hogy sóbálvány-átok mozdulatát írja le Kakasi felé a pillanatnyi megreccsenése után, még ha ezúttal varázsigét nem is mondhat ki. Az az egyetlen szerencséje, hogy mentálisan nagyon hamar átkattant már az elejétől a szituáció komolyságába; nem délutáni teapartyra jött, agyban felkészült rá, hogy az öregasszony felnyalatja vele a padlót akár ötpercenként. De, hogy a viszonzás sikerül-e...
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 03:34 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Nagyon komikusan ugrik félre a saját, visszavert átka elől, mert némán hirtelen eszébe sem jut pajzsbűbájjal villogni. Hát a halál tudja, hogy megugraná-e a lécet? Helyette arrébb botladozik vagy két lépést a pódiumon, fúj egyet, mint valami neveletlen macska, és rendezi az arckifejezést legalább egy kicsit. A mélységes koncentrációt nem tudja továbbra sem letörölni a képéről, még a szemöldökei is szinte egy vonalba futnak össze a homlokán, annyira Kakasin tartja a szemét.
~ Ne indulatból, persze, amikor most némítottál el? ~ Magában méltatlankodik egy mondatnyit még, de rögtön utána megint irányba áll, mély levegőt vesz. Tudja, hogy azért vannak itt, mert Kakasi valami fura indíttatásból hajlandó tanítani, tehát elvárja, hogy ő, Lafayette megpróbáljon felülkerekedni a helyzeten és azzal továbbhaladni, amit most fel tud használni.
Rendben, az, hogy eddig szporadikus volt a nonverbális teljesítménye, nem jelent még semmi rosszat, igaz? Koncentrálnia kell elsősorban, minden egyes varázslat alapja a tiszta koncentráció, vizualizálás, és a varázsige, jelen esetben fejben kimondva.
A pálca elkezdi leírni a lábbilincselő átok mozdulatát, fejben pedig maga elé képzeli magát a hatást, hogy meglegyen a honnan-hova kapcsolat. Az utolsó lépés, hogy fejben kimondja a végén magát a varázsigét is, és elindítsa Kakasi felé.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 03:56 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Agykéregkapargatóan igaza van. Hülyeség volt megpróbálnia egy olyan rontást, amit pajzsbűbáj hiányában volna értelme kiszórni. Láthatóan elhúzza a száját, de más elégedetlenség nem tükröződik a képén, helyette végigpörgeti ismét a lehetőségeket a fejében, hogy végül kikössön a végleges verziónál.
Ugyan nem tudja, hogy ez vajon pajzsbűbájostól hátralöki-e Kakasit, ha neadjisten célba érne, legalább leteszteli, ha összejön a varázslata. A pálcája íves félkört ír le, miközben az előbb kikísérletezett vizualizálási technikával maga elé vetíti, ahogy az öregasszonyt hátrarepíti egy láthatatlan erő, ezzel egyidőben pedig fejben elhangzik a Depulso varázsige. Ha ez nem zökkenti ki vagy akasztja meg a tanárnőt, még mindig megpróbálhatja összetörni a pajzsot, bár hátrataszítani izomból valahogy jobb ötletnek tűnik most, mint pajzsokat széttördelni, ami lehet, nagyobb erőfeszítés lenne.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 04:16 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Értetlen fejet vág, nem tudja hirtelen, mire gondol a tanárnője. Először azt gondolta, egyszerűbb áttörni a pajzsot, vagy rávenni Kakasit, hogy maga szüntesse meg, és bizony eltelik teljes fél perc, mire processzálja, hogy lehet, abszolút ostobán közelítette meg a kérdést, és sokkalta egyszerűbb ettől a válasz. Mert végtére is a pajzsbűbáj a legtöbb egyszerűbb varázslat és fizikai támadás ellen működik, és mivel ő maga is egy varázslat...
A pálcáját harmadjára is felemeli, kifújja a bent tartott levegőt. A legszimplább megoldáshoz akar visszanyúlni, eszerint írja le a pálcamozdulatot és képzeli el, hogy a láthatatlan pajzs feloldódik a levegőben (ami a fejében most igenis látható, hogy a fantáziája alkothasson), a Finite Incantatem varázsige pedig szinte azonnal követi agyban.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 7. 04:37 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Meg volt győződve róla, hogy ezúttal eltalálta a helyes választ. Ha tényleg így lenne, nem Kakasi szüntetné meg végül a buborékbűbájt és a madáridézést, sem az ő hangjának némítását, hogy a többit ne is említsük. Ráadásul nehéz lenne eltéveszteni az arcán tükröződő fintort. Lassan hozzászokik, hogy az öregasszony arcmimikájának 90%-a fintorokból tevődik össze.
Fél percig nem szólal meg, helyette elrakja a pálcáját, körbenéz az átrendezett termen, de végül visszafordul az addigra eltávolodott tanárnőhöz, hogy kövesse, és lemásszon a pódiumról.
- Mi lett volna a helyes válasz? - Meg van róla győződve, hogy Kakasinak nem tetszett ez az egész, azért vágja a grimaszokat, és abban is hisz ennyi idő után, hogy mindjárt megkapja a leckéztetést, hol hibázott.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 10. 16:28 Ugrás a poszthoz

Yoda mester
- október -


Őszintén nem érti, mi történik, és amikor Kakasi válasz nélkül hagyja a kissé csalódott kérdezgetését, majdnem megsértődik az öregasszonyra. Már-már elkönyveli, hogy jó, Kakasi a szokásos méltatlankodó hallgatásával jutalmazza a tudatlanságát, amikor szabályosan összerezzen a tanárnő rikácsolásától, mert váratlanul érte. Vág egy pofát, de közelebb megy a katedrához, láthatóan továbbra is értetlen fejet vágva, mert az előbb még Kakasi normálisan viselkedett.
- AZT. KÉRDEZTEM. AZ ELŐBB. A TANÁRNŐTŐL. HOGY. MI. LETT. VOLNA. A HELYES. VÁLASZ? - Mindent artikuláltan, harsogva ejt ki, mi több, annál bambább fejet vág a nemsokára vigyorgó tanárnőre pislogva.
- JÓL. ÉRZI. MAGÁT. A TANÁRNŐ? GYENGÉLKEDŐ? - Még mindig nem tudja mire vélni a viselkedést, hát az előbb még hallott és tudott mozogni? Basszusjancsi, ugye nem ő csinált vele valamit? Hát csak befejezte a varázslatokat, vagyis próbálta. Tegyük hozzá, fogalma sincs Kakasi kis extra bűbájairól, így az arcán felsejlő aggodalom teljesen jogos.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 15:52 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


Azt mondják, a kivételezés nem épp egy vonzó tulajdonság, azt sem tudná megmondani, mennyire minősül a Lucával ápolt barátsága kivételezésnek. Valamilyen szinten biztos, ahogy az is, hogy valahányszor bajba keveri magát ez a szeleburdi gyerek, titkon igyekszik kiudvarolni a tanároktól, hogy ő lehessen a felvigyázója a büntetőmunkán, mert Luca legalább kicsit visszafogja magát, ha van kinek kiadja a feszültségét. Márton is elnéző a gyerekkel, amennyire elnéző lehet a pozíciójában, felelősséggel a nyakán bármely felnőtt, főleg mert tudják, hogy Luca körülményei nem épp könnyűnek nevezhetőek.
Azon már meg sem lepődött, hogy a karácsonyi készülődés közepette a lány konkrétan feldöntötte a kész karácsonyfát és több, más módon kifejezte nemtetszését az ünnep iránt. Nem akarták elrontani ezt a két, egybefüggő hétnyi jó hangulatot büntetésekkel, így megegyeztek, hogy majd most befogja a lányt takarítani és rendet tenni, karácsonyfát leszedni, stb.
- A díszek között van üveg is, vigyázz, hogy ne törjön össze, nehogy összevágd magad vele. - Mióta az apja körül kirobbant a botrány és a nagynénje folyamatosan célkeresztben van, továbbá Kakasi némineműleg mondjuk, hogy a szárnyai alá vette, lenyugodott valamennyire. Nem, inkább jobb az önkontrollja kicsit, de csendesebb, komolyabb viselkedésre is, odafigyelőbb.
- Lenyugodtál azóta, vagy még mindig szeretnél egy-két dolgot felborogatni, kiélni rajtuk a feszkót? - Az arcára varrt vigyorból látszik, hogy csak húzza a gyerek agyát, de a kérdés mögött igazi érdeklődés lapul részéről. Néha jó átbeszélni ezeket a dolgokat.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:45
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 16:26 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


Azon kívül, felsóhajt és hagyja leolvadni a vigyort a képéről, más jelét nem adja, hogy most türelmetlenebb a szokottnál. Mutogatni kezd a lánynak, előbb a saját fülére, aztán Lucára, hogy szedje ki, hogy beszélhessenek normálisan, ne pedig ilyen tüntető hidegháborúsan. Látja, hogy kamaszodik, nehezebb vele, mint fél éve, sőt mint egy éve; ahogy szélesedik a világképük, egyre több dolgot kérdőjeleznek meg és kezdenek fellázadni a vélt elnyomás és sérelmek ellen.
- Vedd-ki-hogy-tudjunk-beszélni. - Tátog, és közben továbbra is a fülére meg Lucára mutogat felváltva.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:45
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 18:46 Ugrás a poszthoz

Kori
- Zalán után -


Félsiker vagy teljes? Még nem tudja megítélni, de az, hogy Zalán hajlandó volt szóba állni vele, biztató jel. Számít még csípős megjegyzésekre, de semmiképp sem tervezi behúzni fülét-farkát, ugyanúgy vissza fogja kóstolgatni Zalánt puszta jófejségből. The bro code!
Azt tervezi, hogy a visszaúton még beugrik a csicsás gyertyákat meg fürdőbombákat áruló boltba, hogy meglepje Laylát (teljesen jó, hogy a nagynénje ellátta jó pár tippel, mire figyeljen egy kapcsolatban, hogy ne váljon taplóvá és elkényeztetett csicskává), de még mielőtt arrafelé kanyarodhatna teljesen, beúszik a látóterébe Kori. Ma úgy tűnik, kimaxolja a triumvirátus minden tagját.
- Heyyy, merre jártál, Kori? - Természetesen csöppet sem zavarja, hogy egy-két helybéli ránéz, de aztán mennek tovább a dolgukra, ő meg úgy lép oda Korihoz, mintha a világ legevidensebb dolga volna összefutni és megállni beszélgetni. Mert az is.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 18:49 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


- Az eszed tokja tanár, komolyan. Ne játszd már az agyad. Mintha legalábbis kivégeztem volna a hörcsögöd. - Azonnal megbánja a hasonlatot, mert csak a fejfájást okozó családi problémáit juttatja eszébe fél pillanatra.
- Halljam, hirtelen miért haragszol rám is a listányi többi ember mellett? Ráléptem a tyúkszemedre? - A szemöldöke tényleg mindjárt eltűnik a homloka tetején, annyira felrántotta, de még int is, hogy hagyja abba a kisasszony a pakolászást, mert most beszélgetni fognak.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:41
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 19:16 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


Aha, szóval innen süvít a legújabb tornádó. Néha elfelejti, hogy ő is volt ilyen idős, pedig csak pár évvel ez előtt volt, mégis ég és földnek érzi a különbséget az ő és Luca attitűdje között. Mondjuk nem is tudna haragudni a lányra, mert az árvaház miatt valahol nagyon is érthető a viselkedése.
- Akkor nem csak nézned kellett volna, de hallgatóznod is. Kibuliztam tőle, hogy a büntetéseid hadd felügyeljem én. Vagy annyira égsz a vágytól, hogy vele legyél összezárva? - Kölykök, komolyan, azon is megsértődnek, ha az ember menteni akarja az irhájukat.
- Felőlem lehetünk fasírtban is. Akkor hagylak is őfelsége, és nem fogok mesélni arról, milyen programokat tervez az előkészítő, mikor kell betegséget színlelni, ha ki akarod húzni magad a kötelezők alól, blablabla, ne is figyelj rám. - Ha Luca így játszik, ő is tud ám gonoszkodni. Jobb az önkéntest az oldaladon tartani, kislányom.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:46
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 19:19 Ugrás a poszthoz

Kori
- Zalán után -


- Milyen házias vagy már. - Ő meg kíváncsiskodó, mint a rosseb, hát mindjárt beledugja az orrát Kori bevásárlásába érdeklődésében. Őt csak Layla szokta leküldeni a közértbe időről időre, ha elfelejtette a tejszínt vagy a sajtot, de alapvetően Lafayette-et még nevelni kell erre az "50/50-ben visszük a háztartást" szerepkörre.
- Hm? - Zalánnal? Hogy jön ő ide? - Őőőő... Aha? Most jövök tőle. Miért? - Az persze meg sem fordult a fejében, hogy Kornél a cukrászdából egyenest Korihoz ment volna.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 19:35 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


Megforgatja a szemét, mert az egész kezd annyira nevetségessé válni. Erről beszéltek a tanárok, mikor azt mondták, türelem, türelem és még több türelem kell a tinédzserekhez? Igazuk van, nehéz megállni, hogy ne mondjon valami csípőset, azzal viszont semmivel sem segítené elő Luca fejlődését.
- Stresszt. Én. Neked. - "Ezt most komolyan gondoltad?" fejet vág, mert egyelőre tényleg a sötétben tapogatózik, mi ütött a gyerekbe. Megkergülhetett karácsonyi ajándékként.
- Ha szeretnél egyedül maradni, mindenkitől szép lassan eltávolodva, akkor én is megtartom veled a távolságot, de nem hiszem, hogy ez minden vágyad. - Leteszi a kezében levő égősort a közeli kisasztalra, kihúz két széket, és int Lucának, hogy üljenek le.
- Olyan nehéz lenne elmondanod, mi a baj? Te is tudod, hogy nem szúrtalak hátba, és az, hogy a barátnőmet drágámnak hívom, nem a világ vége. - De erről végképp nem érzi úgy, hogy számadással tartozna egy tizenévet alig megélt gyereknek, aki a szerelem fogalmát láthatóan még csak nem is kapirgálja. Ezzel pedig semmi baj nincs, csak nem most van itt az ilyen beszélgetések ideje.
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:46
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 19:49 Ugrás a poszthoz

Kori
- Zalán után -


Nagyon egyetért, végtelenül egyetért! Ha Layla nem szeretné annyira, amennyire, ő bizony odarohadna a párizsi lakásba, vagy egyszerűen visszaköltözne Michelle-ékhez, vagy végzésig itt dekkolna a Bagolykőben.
- Ja... JAAAAAA! - Szinte visszhangzik, ahogy a homlokára csap. Hát tényleg, ő buzerálta Korit, hogy adja meg Zalán címét. És igen, így, hogy a cukrászda is képbe kerül, kezdi kapiskálni, hogy valahogy a lány tudomást szerzett a történtek legalább egy részéről. Az ő hangvétele is megkomolyodik.
- Dehogy haragszok, inkább csak... jó szarul sikerült ez az egész. Igazából már majdnem felmentünk Kornéllal vissza a kastélyba, vagy na, tervben volt, de basszus Zalán pont akkor kellett elvitorlázzon azzal a lánnyal előttünk. - Int a fejével, hogy álljanak kicsit odébb, az egyik üzlet elé, hogy ne a forgalom közepén beszélgessenek.
- Odabent meg én nem gondoltam, hogy Zalán pont egy cukrászda közepén akar kényes témákat boncolgatni csak úgy. Úgy értem, most komolyan, én sem kezdem kiteregetni a családi szennyesem egy fagyi felett. - Noha ezen a ponton megtehetné, mert konkrétan mindenkinek van hozzáférése a médiához, hírekhez, és a Saint-Venant név sajnos túl gyakran bukkan fel mostanában ott.
- De fogjuk rá, hogy valamennyire megbeszéltük. Nem vágta a képembe az ajtót... mert elálltam az útját, lol. - Ezért Zalán taktikát váltott, és hatásos is volt, fuck him, yeah.
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 20:26 Ugrás a poszthoz

Luca
- Vízkeresztkor -


Fogalma sincs, miről nem beszélnek, de nem is fektet rá túl nagy hangsúlyt. Sokkal fontosabb, hogy Luca leüljön a seggére és végre elkezdjen beszélni. A történet pedig adja magát, szépen kibontakozik, hogy jutottak el részben a mai büntetőmunkát megelőző kis incidensig, és az igazat megvallva így egy kicsit már más perspektívában látja Luca viselkedését.
- Nem engedték a nevelők, hogy hátramaradj? Nem kötelezhetnek olyasmire, amit nem akarsz megtenni, és ha nem akarsz parádézni, akkor azt kötelességük tiszteletben tartani. -
Utoljára módosította:Lafayette David Saint-Venant, 2024. február 17. 12:47
Lafayette David Saint-Venant
Mestertanonc Levita (H), Előkészítős önkéntes, Harmadikos mestertanonc


I. - A Varázsló
RPG hsz: 305
Összes hsz: 369
Írta: 2024. január 12. 20:36 Ugrás a poszthoz

Kori
- Zalán után -


Minden szóval egyre jobban előjön újfent a szégyenérzete. Utálja, hogy Korinak igaza van, ráadásul ez valami női sajátosság lehet, hogy úgy szidnak le, hogy még ironizálni sem lehet, mert már így is közel érzi magát a megsemmisüléshez.
- ... igazad van. És agyban tudom, hogy igazad van, de hát tudhattam volna, hogy túl komoly dolgokról is akar beszélni? Eszembe nem jutna ezt publikusan ecsetelni bárkinek is. De jogos, amit mondasz, hogy mindenkinek más a komfortos. - Igazán megfogadhatná, amit az előkészítősöknek szokott szajkózni: csak akkor hozzunk végső ítéletet, ha ismerünk minden körülményt, mert elhamarkodottan pálcát törni mások felett elég sok galibát okozhat.
- Azt jelenti, hogy nem átkozott meg, és nem jelentette ki, hogy többé látni sem akarja a fejem. Azt hiszem, egyszer még visszaadja az adjonistent a bro code szerint. - Egy kis hang a fejében azt súgja, Zalán legutolsó kérdéséről illik jó mélyen hallgatnia Kori, Kornél és úgy mindenki előtt most már, mert tényleg nem az ő dolga, hogyan alakul a srác életének ezen része.
- Akkor veled sem beszélt erről... csak Kornéllal. - Utólag belegondolva, logikus. Kornéllal évekig laktak egy hálókörletben, meredek lett volna öt-hat éven át a homályban tartani a legjobb barátot és lakótársat.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lafayette David Saint-Venant összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 » Fel