37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothstein Elektra összes RPG hozzászólása (250 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 [8] 9 » Le
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 11:00 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Érdeklődő tekintettel hallgatja végig vacsorapartnere szavait. Mondhatni meg sem lepődik, hiszen ismeri Marcell sötét oldalát. Az alkohol örök ellensége volt, a hallottak alapján pedig maradt is a férfinak. - Mikor történt ez a téves azonosításból elkövetett, könnyű testi érintés? - kérdezi némi szkepticizmussal hangjában. Azt ugyanis erősen kétli, hogy a napokban esett volna meg a dolog. Hősnőnk él a gyanuperrel, hogy akkoriban lehetett, amikor ő a Galathea Innben volt. Tehát elég rég ahoz, hogy ne kérje számon miatta az elkövetőt. - Nem ismerem a szóban forgó hölgyet. De személye valójában irreleváns is a végkifejlet tükrében - teszi még hozzá mellékesen. Ugyan elég sokat jár az Espressoba, mégis valószínűleg elkerülték egymást. - Mindketten tudjuk, hogy ennek az idilli forgatókönyvnek igen csekély az esélye - jelenti ki annak tudatában, hogy szíve szerint mindig is erre vágyott. A valóság viszont sosem olyan, ahogyan elképzeli az ember. Nincsenek már sem illúziói, sem elvárásai, pusztán megéli a neki jutó perceket Hegével, míg valamelyikük el nem menekül majd  ismét a másik, vagy önmaga elől.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 11:51 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Mivel nem tudott egzakt választ adni a vele szemben ülő, így hősnőnk nem tör pálcát a férfi felett, akit a téren történt események óta nem látott. Akkor és ott megmentette az életét, begyógyította a sebeit, miközben résnyire újra nyitotta neki hegekkel teli szívét. - Teljesen megértem. Ebben a városban van a lakosság vörös hajú tagjainak java. Ez lehet az oka a tévesztésnek, meg az alkohol - mondja együttérzően mosolyogva. Megfigyelései alapján Bogolyfalván kiugróan magas az egy négyzetkilométerre eső rőt üstökök száma - Bármit is mesélt ez a hölgy, az igazságot te is tudod, hiszen ismered Marcellt. Jobban, mint ő valaha fogja - vélekedik elérkezve a legjobb részhez, ami nem más, mint a pizza közepe. Pont olyan ez, mint a kakaós csiga. - Abban hiszek, hogy bármi megtörténhet, csak abban nem, hogy ehhez hozzásegít az optimizmus. Inkább csalódok pozitívan mint dugom a fejem homokba és várom a csodát, amikor összeomlik körülöttem a világ. Akkor már a futás is hasznosabb - nevet halkan ezen az egész szürreális katyvaszon, ami az elmúlt néhány évet jellemezte. Annyi csavar volt életében, hogy egy műugró megirigyelné. Zsófia a legjobb tudója miken mentek keresztül, s most lásd, itt vannak. Mit számít ki mit mond, ők képesek beszélgetni egymással egy-egy pizza mellett. Kell ennél több vagy más? Aligha.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 13:24 Ugrás a poszthoz

Zsófia

Érdekes alak a sokszor emlegetett Apa, ez tény. Az sem lepné meg, ha kiderülne, néhány csemete kikelt elvetett magvaiból itt-ott, hiszen a gyönyörű nőket kedveli. Elektra utána nézett egy kicsit Zsófia hátterének, amikor még csak szövetségesének tekintette. Ezért nem lepődik meg a hallottakon. - Ha bármikor arra jutsz, szeretnéd megtudni, egyke vagy-e igazából, csak szólj ennek a kivénhedt firkászkopónak és ő előássa a testvéridet, vagy a csontjaikat, ha vannak - böki magát mellkason és hozzá a legelbűvölőbb mosolyát villantja fel Zsófiának - Persze csak viccelek, de tényleg segítek bármiben, csak szólj, rendben? - köti a nő lelkére szavait, melyeket teljesen komolyan is gondol. - Ezt az optimizmust, amúgy benned a tűz élteti? Egyszer olvastam egy olyan értekezést, amiben azt taglalták, hogy az emberekben fellelhető elem, vagy annak örökölt lenyomata meghatározza az adott személy pszichés beállítottságát. Mondjuk olyan elemről még nem hallottam, hogy lelki nyomor, de bennem az van, ez biztos - kacag fel szívből jövően. Hiszen tudja ő magáról, hogy a hozzáállása helytelen, s azért szenvedett ennyit férje halála óta, mert toprongyos lett belül. - Mondták már neked, hogy mazochista vagy? - kérdezi nevetve, ám tekintetéből és hangjának tónusából egyként süt a hála és a szeretet. - Nekem is a tiéd - teszi hozzá bársonyos hangon, mosolya őszinte, kedvességgel teli. Tányérján a pizza ugyan egyre kevesebb, de van még ötlete, mellyel az estét hosszabbra nyújthatják. Úgy hívják: Tiramisu. Vagy bármi más, amit mindketten szeretnek.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 15:14 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Tudomásul vette a nő szavait. Nem erőlteti egy pillanatig sem tovább a témát és magában helyben megfogadja, nem is fog nyomozni senki kérésére, ha úgy is adódna. Ezután nagy érdeklődéssel, kicsit ültében előrébb is dől felsőtestével. Nagyon figyel, issza Zsófia szavait, mert minden ilyen eszmecseréből tanul valamit, akkor is ha az elején élcelődött is saját magán. - Az egyik felmenőm hydromágus volt. Sajnos csak Apa meséiből ismerem, de ő megfontolt volt és egyben merész. Dacolt a családjaval, hogy a szerelmével lehessen, aki mugli volt, ha jól emlékszem - meséli nosztalgikus mosollyal, majd ismét Zsófiára fókuszálja minden figyelmét - Mik a jelei annak, ha egy gyermekben elemi erők munkálnak? - kérdezi néhány másodpercnyi csend után, mert nem hagyja nyugodni egy gondolat, mely néhány hónapja úgy kering koponyájaban, mint valami bumeráng. Hiába hessegeti el, folyton visszatér. Közben megrendelik a desszertjeiket. A tiramisu mellé dukál a latte, így magának azt is hozzátesz a kéréséhez, míg vacsorapartnere a sajtos roló mellett teszi le a voksát, ami szintén igen jól hangzik.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 17:08 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Valóban az volt. Romantikus tett. Ezeket hősnőnk is nagyra értékeli és előszeretettel cselekszi meg azokkal kapcsolatban, akiket igazán szeret. Azonban ezt nem kell ecsetelnie a nőnek. Láthatta, hallhatta és tapasztalhatta, mekkora őrülettel határos dolgokra képes Elektra. Ezt a témát is túlbeszélték. Jöhet egy újabb, mely legalább ilyen fontos. Emlékei közt sorjázva keresi a nyomokat, a bizonyságokat, s lel fel egyre többet most, hogy hallja Zsófiát beszélni. - Bevallom igen. Ott motoszkál elmém peremén a rémkép, hogy mi van, ha egyszercsak kirobban majd belőle az elemi erő és nekem fogalmam sem lesz róla, hogyan segíthetek neki megbirkózni vele - mondja lehajtott fejét ujjaival megtámasztva - Tudom, hogy Ezrához is fordulhatnék, de...Benned bízom, úgy mint kevesekben. Nem kell magyaráznom, hogy miért... - halkítja le utolsó szavait, hiszen mind a mai napig őrzi a titkot, amire csupán Rudolf gyanakszik, de bizonyítani talán ő sem volna képes. Hősnőnk nehezen enged magához igazán közel valakit. Zsófia bebocsátást kapott a belső körbe. Ezért, s mert ő maga is elemista, ráadásul hősnőnk nézete szerint a legveszedelmesebb elemet, a tüzet birtokló, fordul inkább hozzá tanácsért, mint kollégájához.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 21:22 Ugrás a poszthoz

Zsófia és Bonnie


Hálás mosollyal nyugtázza és kéri is egyben, hogy informálódjon egy kicsit a gyermekek elemi erejének ügyében a vele szemben ülő a férfitól. Azután egy intermezzo következik, melyet hősnőnk kiskanálnyi tiramiszuval a szájában követ végig. Egy lányt szólít le Zsófia, s kér tőle papírt meg egy tollat. - Rafinált megoldás - reagál elismeréssel hangjában a nő által felvázolt módszerre, mellyel elemi stigma után kutathat feltűnés mentesen - Mindenképp be fogom vetni. Néhány hónapja láttam is valamit, ami most, hogy beszélünk róla... - tűnődik el, lelki szemei előtt vizionálva azt a bizonyos furcsaságot az aprónépen. Ekkor a fiatal szőke lány vissza is tér egy jegyzettömbbel és az írószerszámmal felszerelkezve. Ezután arra kéri, hogy mutassa meg saját elemi jegyét. Elektra szemei összeszűkülnek, úgy fürkészi a különös stigmát, majd miután erre engedélyt kap, csontos ujjaival meg is érinti az ifjú hölgy nyakszirtjét. Bőre alatt érez valami kis elektrosztatikusnak ható bizsergést, de nem teszi szóvá mert ez biztosan teljes képtelenség, főleg annak tükrében, hogy benne nyoma sincs semelyik elemből még egy szikrányinak sem. - Bocsánat, lehet hideg a kezem - bukik ki belőle ösztönösen, hogy a lány esetleges fura érzését, ha egyáltalán nem csupán az ő képzeletében létezik, megmagyarázza. Néhány pillanat és igen érdekes információ elhangzása után a lány távozik, s ők újfent kettesben maradnak. - A szentségit...Ez bizarr volt... - mondja fojtott hangon jó egy percnyi síri csend és megdermedt révedés után - Mikor göröghonban voltunk észre vettem rajta valamit, ami addig biztos vagyok benne, hogy nem volt rajra. Akkor azt hittem, csak valami játékból szerzett kis plezúr, de... - magyarázza nem csak Zsófiának, de magának is, mert egyszerűen képtelen elhinni, hogy amit kiejt szép ívű száján az a valóság. Az ő egyetlen reménye talán elemi erővel rendelkezik, ami arra vár, hogy kiszabaduljon? Meglehet egy szikra elegendő és bármelyik pillanatban megtörténhet. Ez ijesztő.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 26. 22:07 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Nézegeti a jeleket. Beléjük merül és lelki szemei előtt kivetítve hasonlítgatja őket ahhoz a valamihez, amit emlékezetéből citált most vissza annyi idő távlatából. Csupán néhány percig tart a folyamat. - Erre a kettőre hasonít a legjobban - mutat a nevezett szimbólumokra - Így sokkal könnyebb lesz felismernem, ha legközelebb meglátom. Köszönöm - mosolyodik el hálásan, majd magához veszi a lapot, hogy belevésse memóriájába a jellegzetes mintázatokat. - Mi válthatja ki az első megmutatkozást? - kérdezi mondhatni laikusként, mert bár érdekelte a téma, mivel eddig nem volt érintett, nem olvasott utána nagyobb mélységben. A mesékben pedig, melyekkel apja, Róbert altatta kis korában kevesebb tényszerű információ volt, mint stop táblában a szófordulat. Ettől függetlenül mind a mai napig, ő is végig hallgatja mindet, amit a nagypapa mesél. Olyankor pár pillanat erejéig újra azzá a kislánnyá válik, aki hinni tudott a csodákban és a jóság megváltó erejében. Az ártatlanság kora volt az az időszak, amit nem szennyezett az élet mocska, s a felnőtt lét nehézségeinek súlya sem temette még maga alá becses álmait. Egészen más volt akkor, mint most Imola. Benne kezdettől fogva ott van egy olyan mértékű igazlátás, ami mellett kevés helye marad az illúzióknak.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 28. 16:17 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Feszült érdeklődéssel hallgatja a nő szavait. Éles vonású arcára rá van írva, hogy milyen komolyan veszi ezt a helyzetet. A puszta lehetőség, hogy lánya esetleg elemi mágus igen mélyen érinti. Félti és aggódik a kiskamasz éveinek elején lévő aprónépért. Ezért minden információmorzsáért hálás. - Nagyon köszönöm. Az remek lenne. Feleslegesen nem dobnék rá szegényemre egy ekkora bombát. Volt már elég baja, hogy ez ne hiányozzon. Meg ugye én sem szeretném "ragacs anyu" módjára, egyfolytában azt lesni mit csinál, mire miként reagál - gesztikulál a rá jellemző elánnal. - Mit szólnál, ha pár nap múlva beülnénk megint valahova? Addigra én is kiderítem, hogy mi az amit láttam rajta és te is meg tudod kérdezni Ezrát? - javasolja mosolyogva. Ezután bekanalazza a maradék tiramiszuját és leöblíti jó pár korty szódával. Isteni itt ez az édesség, így helyben elhatározza, eljönnek ide Imolával. Biztos benne hogy neki is tetszeni fog a hely.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. április 30. 06:50 Ugrás a poszthoz

Zsófia


Egyetértően bólogat. Ezt a helyzetet is legalább olyan komoly és megfontolt körültekintéssel kell kezelnie, mint saját animágia tanulmányát. Lassan elérkezik a folyamat végéhez, hiszen már csupán maga a rituális átalakulás van hátra. Azonban a megfelelő idő még nem erkezett el hozzá. A májusi viharokra vár, hogy eljöjjenek. Eddig mondhatni jól haladt, amiben nem kis szerepe volt Kedves kollégáján túl eltökéltségének, s diák kori emlékeinek. Reméli a sors kegyéből és saját erejéből sikerül hamarosan befejeznie a képzést. Hősnőnk kissé szótlan lett. Elkezdte nyomni az étel okozta fáradtság. Ezért csak hálás mosolyát adja válasz gyanánt a bíztató kedves szavakra. - Igen, hazafelé. Mára nem terveztem mást. Vár az ágyam - feleli majd külön fizetés után mindketten elkezdenek szedelőzködni. Sétálva indulnal el otthonaikba, melyek egészen közel esnek egymáshoz. A kellemes beszélgetés jó érzésével és a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúznak el hősnőnk házánál.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. május 2. 09:47 Ugrás a poszthoz

Avalon királya - Artúr


Függőségről szó sincs. Készleteinek feltöltéséről annál inkább. Néhány hete esedékes már, egy nem várt esemény gátat vetett a beszerzésnek. Gyalog érkezik a megbeszélt helyre, mivel ósdi motorjával is túl feltűnő lenne. A városban sokan tudják, hogy azzal jár szinte mindenhová. Lábát sem árt edzenie, bár sebhelye a csípőjén így két hét után is sűrűn sajog. Haját feje tetején laza kontyba fogta, torzóját zenekaros pólóba és bőrdzsekibe, lábait farmerbe és fűzős bokacsizmába bújtatta. Szeme kissé karikás, melyre jó indoka több is akad, mint elég. Egyfelől várja a vihart, mely alatt lezárhatja animágus képzését, másfelől ott van Imola lehetséges elemi erejének ügye és persze Hege jelenléte. Keveset alszik mostanában. Ezért is szeretne hozzá jutni a bájitalhoz. Szüksége van pár óra tényleg mély és pihentető alvásra. Nehogy emiatt legyen aztán végül sáska, ha egyszer átvaltozik. - Üdv néked Avalon királya! - érinti meg az italát fogyasztó fiatalember vállát, majd felül mellé a szomszédos székre, magában felszisszenve. Ezt még gyakorolnia kell, hogy úgy menjen, mint régen. - Mi a tényállás mostanság erre? - tudakolja barátságos könnyedséggel, hiszen már egészen jó viszonyt ápol a tehetséges férfival. Nem feltétlen a helyi hírek izgatják, bár ha hallana valamit arról, mit beszél az utca népe -ha egyáltalán feltűnt valakinek- a téren történtekről, azt nem venné zokon. Első sorban azonban Artúr hogyléte érdekli. Mindig is szívén viselte kapcsolatai sorsát. Feldobni eszében sincs, de valami módon biztosan segítene neki, ha bajba kerülne. Hősnőnk nem felejti el, ha valaki hozzá lojális.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. május 4. 09:11 Ugrás a poszthoz

Animágia - Vizsga


Ütött-kopott motorján idefelé tartva, végig azon gondolkozott, hogy ha tartaná felmenői hitét, most hálát adna Zeusznak, a mennydörgés istenének, ki a villámok és viharok ura, s az Olümposz királya. Kegyes volt hozzá, ezt a feje felett szorgosan gyülekező, sötét fellegek bizonyítják. Elérkezett az idő, melyre várt. Állhatatosságának és kitartásának diadala lehet ez a mai rituálé. Minden áldott nap egészen máig, reggel - este úgy kántálta az igét, akár egy megszállott. Talán az is egy kissé. A bájitalt szíve felett őrzi, olykor futólag odakap fél kézzel tartva ilyenkor vasparipáját, hogy ellenőrizze, ott van a fiola bőrkabátja belső zsebében. Eddig toronyszobája hűvös sötétjében tartotta, védve mindentől, akárha szent ereklye volna. Nagy műgonddal készítette, szívét-lelkét beletette, várva erre a pillanatra. Megérkezve remegő térdekkel parkol le, hogy ezután hagyja magát Kedves professzor által vezetni. - Még nem volt szerencsém ebben a megtiszteltetésben - mondja bársonyos hangjában enyhe remegéssel, majd körbe pillant, de nem tudják lekötni a látottak. Elméje színes szélesvásznán semmi más nem kap helyt, mint félelmei. - Instant lövöm főbe és ásom el magam itt helyben, ha valami hal leszek...Jaj csak elefánt, vagy valami gusztustalan bogár ne legyek...Abba esküszöm belehalok...A szentségit! Leszek, ami vagyok! - torkolja le némán, vészmadárként káráló belső hangját, majd megrázkódik egy kicsit, hogy összpontosítson. Nem kalandozhat el a figyelme. Itt nem. Most nem. Túl nagy a tét, hogy ezt megengedje magának. - Hoztam - emeli ki remegő, csontos ujjai közé szorítva a kis üvegcsét - Annyira, hogy legszívesebben elmondanék minden istenséghez és szenthez egy imát, akit csak ismerek, hogy sikerüljön és ne valami nevetséges vagy utálatos állattá változzam... - mondja ki a rá jellemző nyílt, kendőzetlen őszinteséggel gondolatait - Bocsánat... - fúrja bele zavarában sötét, enyhén hullámos hajába szabad kezét. Fürtjei már majdnem megint csípőjéig érnek. Úgy omlanak alá és terül szét hátán, mint valamiféle takaró. Nemet int fejével, de kabátját leteszi a székre, nem ül le, csak megáll mellette. Sápadt arcát az ablak felé emeli, várva a jelet. Éles fény hasít át az égbolton, melyet irdatlan robaj követ. - Hát elkezdődött... - buknak ki belőle egy jól ismert filmtrilógia épp ideillő sorai. Mestere felé fordul. Sötét tekintetével a férfi pillantását keresve. Kedves professzorban valódi mentorára talált, aki nemhogy nem utasította vissza, de végig elkísérte az ideáig tartó úton. Hálás neki ezért, s mert hitt benne a kezdetektől.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. május 22. 13:13 Ugrás a poszthoz

Animágia vizsga


Minden tagja remeg az idegességtől. A szíve is össze-vissza kalapál mióta betette lábát az épület kapuján. Azt már megfigyelte magán, hogy ilyen hatalmas erejű és nagy elektromágnesességet áramoltató viharok esetén ezt csinálja keringési központja, de ma sokszorosnak érzi a belső reszketést, amit produkál. Ziláltságán igyekszik úrrá lenni, melyben tanítója segíti. Kérdésével elvonja figyelmét alapvetően irreális félelmeiről. - Többféle állat volt már, de azt hiszem most éppen macskaféle - feleli elgondolkozva. Az ez előttire, ami lepke volt, emlékszik mert Hege miatt változott, de az azt megelőzőre már nem és igazából arra sem, mi volt legelső alkalommal, amikor harmadik iskolaévében először szüksége volt rá, hogy megidézze. Ritkán használja. Olykor küld általa üzenetet, de csak akkor, ha már semmi más módon nem jut el mondanivalója a másik félhez. Ezután újfent azt teszi, amit Kedves mestere tanácsol neki. Lehunyja szemeit, mélyeket kezd lélegezni, kizárva a körülötte mind növekvő zajokat és fényeket. Kisvártatva lénye megtelik a remény, a nyugalom, a várakozás és az eltökéltség keverékével. Ekkor előhúzza pálcáját, hogy baljával egyenesen szívére szegezze, majd jobbjával kiveszi belső zsebéből a bájitalt. Továbbra is csukva van a szeme és lassan lélegzik. Ujjával kipattintja a dugót a kristály üvegcséből, s amikor felette ismét egy hatalmas villám szeli ketté az ég sötétjét, egyenesen a fénybe nézve felhajtja tartalmát. - Amato! Animo! Animato! Animago! - kiáltja tisztán és artikuláltan a szavakat. Testét átjárja az igézet. Mellkasát egy pillanatra teljesen kiüresedettnek érzi, majd egy erős összehúzódás után, szíve ismét dobogni kezd. Elektra egyfajta újjászületést él át a következő másodpercekben. Minden megváltozik benne és rajta. Nem látja de egészen biztos benne, hogy elkezdődött a visszafordíthatatlan folyamat. Átlépte a pontot, ahonnan már nincs visszaút, s ez boldoggá teszi.
.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. július 30. 14:53 Ugrás a poszthoz

Molnár Zselyke - Pécs - Egy forró nyári délutánon


Hónapok teltek el animágus képzésének befejezte óta. Hősnőnk pedig már egészen belejött a macskalétbe. Azonban életének többi szegmensét sem hanyagolhatja el, így szeretett hivatását az újságírást sem szeretné. Lányával és a nagyszülőkkel jött el Pécsre, hogy kellemest a hasznossal összekötve nyaraljanak és Elektra egy riportot is el tudjon készíteni. Fekete, vállon megkötött vászonruhában, lábán pántos bőrszandálban, kezében egy jegeskávéval, oldalán megkopott táskajával korzózik a megbeszélt hely felé. Csodás látvány, a Székesegyház vonja el figyelmét. A homlokzat szobrait az apostolokat nézve halad célja felé. A nap már lefelé halad, a hőmérséklet ennek ellenére csúcsra jár még mindig. A riporternő nem bánja a meleget, mégha bőrén gyöngyréteget is hagy a veríték. Haja kusza kontyban, karján a heggel, amit néhány hónapja szerzett a sikátorban. Csípőjén is ott van annak a bizinyos napnak a mementója, de egy pillanatig sem bánja. Sebhelyei emlékeztetik arra kicsoda.


Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. július 30. 16:05 Ugrás a poszthoz

Molnár Zselyke


Megérkezve átadta családjának a belépőket, majd nyakába akasztotta sajátját, ami mellé oda lógatta sajtó igazolványát. Együtt mentek a koncertre a családjával. Ez volt a kikötése. Jegyek a szeretteinek, cserébe dolgozni fog nekik. Rábólintottak. Hősnőnk zenei ízlése talán egysíkúnak tűnhet, de igenis szeret megismerni új stílusokat és kedvérevalók a muzsikában egyre sűrűbb crossoverek. Ezért is örült titkon a feladatnak. A rádió kérte fel a riport elkészítésére, hiszen ki más menne kifaggatni a feltörekvő, tehetséges művészt, mint egy tanárnő az iskolájából? Nem megúszós, áh dehogy...Minden esetre jól járt. A kocertet meghallgatták, majd elköszönve a családjától átballagott a színfalak mögé, ahol a sajtó küldötteit besotolták az interjúkra. Imola és a nagyszülők pedig vacsorázni mentek, majd vissza a szállásukra. - Jó estét! - köszöntötte a lányt, majd folytatta, hiszen idejük limitáltnak igérkezett - Először is engedje meg, hogy gratuláljak és máris egy kérdéssel kezdjem. Honnan jött ennek a szokatlan együttállásnak-hangzásnak az ötlete? - vágott tehát rá jellemző határozottsággal az intetjú közepébe. Kicsit persze utánanézett a lánynak, de alaposságát nem szándékozott fitoktatni. Zselyke saját szavaira volt kíváncsi. Táskájából még útközben elővette jegyzettömbjét és tollát, így azonnal tudja írni az érkező válaszokat.


Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 7. 20:57 Ugrás a poszthoz

Lepkeháló - Jávor Balázs Zoárd
gif


Kétségtelenül igen jó géneket örökölt. Ezért néz ki harminc alattinak, pedig már csupán másfél év választja el a negyventől. Minden esetre aligha hinné róla ez utóbbit bárki. Főleg itt és főleg most. Egy üggyel kapcsolatban jött nyomozni. Szándéka szerint ír egy leleplező cikket a Lepkeháló nevet viselő nightclubban a dolgozók által elkövetett zaklatásokkal és erőszakokkal kapcsolatban. Fülébe jutott egy eset híre, majd egy másiké. Felkeltették érdeklődédét a beszámolók, ezért van ma itt a nevezett lokálban. Elvegyülve a vendégek közt megfigyeléseket végez, hogy megtudja valóban visszaélve lehetőségeikkel egyes alkalmazottak a nekik tetsző nőket és férfiakat leitatják, majd kényüket kedvüket töltik rajtuk. Igyekezett magát kívánatossá tenni, így csakhamar horogra is akadt. Természetesen csak látszólag. Minden a ház ajándékaként kapott italt elfogadott, ám meg egyiket sem itta. A poharak tartalma megbűvölt táskájában landolt. Viszont, hogy ezt észre ne vegyék egyre részegebbnek tettette magát. Harsányan kacagott mindenen, bájosan, de nagyon darabosan mozgott. Látványosan egyre deliriumosabb állapotba került. Eközben lopva megfigyelte a körülötte lávőket, várva a folytatásra. Nem tartott soká míg az egyik mixer kikezdett vele. Hagyta had higgye, sikerrel járhat. Már épp elindultak volna a hátsó szeparék felé, amikor nem várt fordulat adódott. A pasas hamarinak bizonyult, amit hősnőnk nem tolerált tovább. Vitába keveredtek.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 8. 10:30 Ugrás a poszthoz

Lepkeháló - Jávor Balázs Zoárd
gif


Lökdösődésük közben is igyekszik tartani részeg álcáját. Volt egy mugli film, a Részeges karatemester, hősnőnk abból inspirálódva mozog. Így tudja megóvni magát, leginkább az eleséstől. Közben szócsatázik nehezen forgó nyelvet imitálva. Kusza beszédűsége közepette nem kis meglepetésére az a szerelő lép közéjük, akihez hőn szeretett, hűséges motorját vitte. Otthon, Bogolyfalván. Sötét, kifejező szeme megvillan a felismerés aggodalmától. Semmivé lesz álcája, ha a férfi elszólja magát. Igyekszik úgy fordulni, hogy arca takarásba kerüljön. - Hagyjá...má..Ne...nem megyek veled hátra... - mondja kis fáziskéséssel az agresszív alaknak címezve, aki továbbra is  erőszakosan ráncigálja. Láthatóan nem tart az érkezőtől. Rebesgették, hogy a tulaj rokonai azok, akik ezeket a támadásokat megengedik maguknak. Tudván a főnöknek úgysem jut a fülébe. - Eressz már el...na...nem hallod...engedd el a karom! - gördíti ki szép ívű száján a szavakat, majd elrántja a karját és megtántoridik. Kicsit túl jól jatszotta szerepét. Nem épp kecses mozdulatok ezek. Egy valóban illuminált nő sem csinálhatta volna jobban. Ha kijut innen büszke lesz magára. De előbb ezt el is kell érnie valahogy. Szezett elég bizonyságot egy igen kemény leleplező cikkhez, amit amint teheti meg is fog írni.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2023. december 8. 10:40
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 9. 22:59 Ugrás a poszthoz

Balázs


Szerelőnk a fizikai erőszakot választja, amit Elektra szerepéből csupán egy pillanatnyi elismerő mosolyra kibillenve néz végig. Azt kapja az a mocskos seggfej, amit megérdemel. Szándéka szerint ezt az egészet közli majd auror kapcsolataival, akik igen hamar megkínálják majd a fószert kedvességéért egy csinos kis magánzárkával a börtönben. Kisvártatva a Motor doktor hősnőnk felé fordul és ki igyekszik vinni a klubból. Ellenőrzi még, hogy a csóka nem követi-e, de valamiért az megjuhádzott és instant visszavonulót fújt. Tehát így teljes biztonságban haladnak előre. Elektrát a férfi karjánál fogva támogatja, amit a riporternő minden további nélkül hagy, mivel úgy fest, nem ismerte fel őt senki. - Ahha..kösz... - feleli akadozva és még jobban ránehezedik Jávor úrra. Teszi ezt mindaddig, míg a friss levegőn meg nem támogatja magát inkább a téglafallal. Minden önuralmára szüksége van ezután ahhoz, hogy ne törjön ki belőle a nevetés. Helyette inkább lehajtott fejjel hallgatja végig, ahogy iszákos szajhának hiszi és tanácsokkal látja el megmentője. Két lehetősg áll előtte. Egyfelől felfedheti magát, amivel lemoshatja magáról a prostiság porát. Másfelől meghagyhatja hitében a férfit, amíg magától rá nem jön, hogy téved foglalkozásával kapcsolatban. Nehéz a döntés. - Jajj már...De hát csak pár pohárra hívott meg az a cuki pultos...Na jó...aztán átment tahóba...Máskor is ezt csinálja? - dönt inkognítója fenntartása mellett még egy darabig. Hangja kicsit tisztábban cseng, de még mindig kótyagosnak hathat. Az adrenalin és a friss levegő képes ennyit józanítani az emberen. Beszéd közben igyekszik kerülni a másik tekintetét, hiszen az egyáltalán nem homályos, így hamar elárulhatja, letlégyen bármilyen jó a megtévesztésben.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 28. 19:14 Ugrás a poszthoz

Balázs


Helyesebbnek látja nem beszélni és kerülni a szemkontaktust is, amennyire lehet. Ezért amíg hallgatja a férfi beszédét, ami mellesleg a maga módján gondoskodónak tűnik, fejét hátra vetve, falnak dőlve szusszan. Elméjében kavarognak a gondolatok. Elemez minden rezdülést és szófordulatot, míg már le tudja vonni következtetéseit a szerelőről. Már épp megint felvenné a becsípett sztripper álgúnyáját, amikor mondhatni lebukik. Túlságosan sokáig már úgysem tudná fenntartani a látszatot így nagyot szusszan. - A szentségit... - káromkodja el magát tisztán és lehelete felgomolyog az éjszakában. Odalép a férfi elé, talán kicsit közelebb a várhatónál. Nem akarja, hogy más is hallja amit beszélni fognak. - Igen. Voltam nálad...- ismeri be ezt a tényt elsőként, majd folytatja - A nevem Elektra és nem vagyok sem kurva, sem részeg - lép még közelebb mert kijött két vihorászó tag és őket kezdik mustrálni. - Oknyomozó riporter vagyok és most arra kérlek, vágj pofon aztán taszigálj innen távolabb, hogy megmagyarázhassam mit keresek itt... - néz átható tekintetű sötét szemével a férfiéba. Elszántság ragyog lélektükreiben, akár a tűz lángja - Hagyjál már én visszamegy oda baszod! Nem érdekelsz! - kezd el affektálva kajabálni, mint aki nem neki tetsző ajánlatot kapott. Reméli a férfi érteni fogja, hogy ez show a kint lévőknek szól. Hitelesnek kell látszania ezért a legordenárébb stílusát veszi elő, csipetnyi alkoholmámorba mártva. Tudja, hogy a férfi az állását is elvesztheti miatta ezért nem lepleződhet le mások előtt. Így viszont csak egy vircsaftot rendező szukára emlékeznek majd, akit ki kellett ebrudalni az ojjektumból. De jó messzire.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 28. 20:15 Ugrás a poszthoz

Balázs


Annyira tudta, hogy az arcában landol a füst, hogy automatikusan hunyta le a szemét és fojtotta vissza lélegzetét. Volt dolga hasonló férfiakkal. Na nem úgy, mint ahogyan azt a másik fél pár pillanattal ezelőttig hitte. Figyelmét nem kerülte el az a parányi hümmentés, amivel elismerték. Ezt biztató jelként könyvelte el magában. Aztán már a füst is messzebb szállt el a hidegben. A  kérdés viszont őt lepte meg, amitől egy másodpercre kiesett szerepéből, de nem válaszolt. Itt nem tud. Most még biztos nem fog. Helyette műsort adtak a kiérkezöknek. Az emberek ösztönösen kerülik a balhét. Ezt a tényt használta ki hősnőnk. Tudta, ha eldurvul a helyzet a jónép eliszkol. Idő kérdése minden. Ezért tűrte a vállába mélyedő kéz satuszorítását. Ááá, hagyjál már te mocsok, kikaparom a szemedet!! Eresszél el, hogy a keselyű vájja a májadat!- visít és kapálózik ahogy csak bír, persze elfelé távolodva, amit nem kell kényszeríteni, de a nézők úgy látják. Nem csalódik, mert lesunyt fejjel óvakodik be a kint lévők java. A maradék meg rájuk sem néz, már amennyire meg tudja figyelni. Aztán még sipít egy kicsit, míg hallótávon kívülre nem érnek. Ekkor persze felpréseli a férfi a falra. Érthető. Elektra nem fél tőle. Annál jobb emberismerőnek tartja magát. Erről a fickóról nem azt olvasta le, hogy ok nélkül bántaná. Ezért higgadt, bársonyos hangon szólal meg és csak az igazat mondja. - Az után a szemétláda után, aki fel akart szedni. Az a féreg leitatott és brutálisan megerőszakolt több nőt és azt is beszélik, hogy egyet már meg is gyilkolt. Az aurorok tehetetlenek mert holtest nincs, a nők nem mernek tanúskodni, őt meg kimossák mindig mindenből - mondja egyre sötétebb tónussal hangjában, majd fejét rázza a férfi szavaira. - Nem küldött senki. Magamtól jöttem. Amit megtudok az megírom. Az a célom, hogy lebuktassam és bizonyítékokat juttassak olyan aurorok kezébe, akiket még nem vettek meg kilóra - feszül meg teljes testében ettől az áldatlan állapottól. Gyűlöli a világnak ezt az igazságtalanságát. Sötét szemei továbbra is lángolnak a szenvedélytől, amit hivatása iránt táplál. Tudatában van a kockázatnak, amit vállalt azzal, hogy ide merészkedett, kihívva maga ellen a sorsot. Azonban szentül hisz abban, hogy még itt az alvilág sötétjében is találhat az emberek lelkében fényt. Ezért vallott be őszintén mindent a férfinak ahelyett, hogy mismásolna, terelne vagy elmenekülne. Mert hisz benne, hogy az igazság utat talál bárhol.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 28. 21:38 Ugrás a poszthoz

Balázs


Pillantásuk egymásba fonódott. Ember kereste ember tekintetét. Elektra nyílt lapokal való játéka pedig meghozta a várt hatást. Őszinteségére a férfi válasza az lett, hogy elengedte a faltól és úgy beszélt hozzá ezekután, mint egyenlő félhez. Nyíltan és egyenesen. Hősnőnk figyelmesen hallgatta. Nem vágott közbe még akkor sem, amikor szándéka szerint megtette volna. Védhette volna az aurorokat, de nem tette, mert a vele szemben álló szemével nézte őket és önmagát. Biccentett erre csupán, majd egy apró, alig hallható sóhaj hagyta el a száját arra, hogy azokat mégjobban utálja a férfi, akik után nyomozni igyekszik. Hite megerősítést nyert. Örömét meghagyta ennyiben, egy lélegzetben. Hiszen a szerelő jól látja, itt ő most potenciális veszélyforrás. - Számomra te nem is létezel és mi sohasem találkoztunk - jelenti ki olyan magátólértetődően, hogy a férfi minden kétséget kizáróan érezze igazat szólt. Kihagyja őt a sztoriból. - Nem ismersz engem, így nem is bízol bennem. Ezt olvastam ki az arcodból és a szemeidből és ez így van jól. Viszont azt tudnod kell, hogy én soha nem adom ki a forrásaimat és az életem árán is védem azokat, akik velem jól bánnak. Ma este segítettél nekem és ezért hálás vagyok neked - mosolyog rá most először a férfira találkozásuk óta színlelés nélkül. Nem nőként, nem csábítva vagy játszva a részeg vidámságot. Egyszerűen csak egy olyan ember mosolyával, aki bizalommal fordul egy másik ember felé. - Nem akarlak veszélybe sodorni, így nem kérem tőled, hogy figyeld azt a gazembert, mert ha rájönnek, akkor te nagyon nagy bajban leszel - szólal meg pár pillanatnyi szünet után és elkezd apró léptekkel, akár egy macska, sétálni a férfi előtt. Látszik rajta, hogy gondolkozik. - Vissza fogok jönni, mert még több információ kell. Valahogy rá kell vennem, hogy beszéljen... - túr bele hajába vékony, csontos ujjaival és kicsit összerezzen ahogy a hideg a hátát eléri. Benn maradt a kabátja. - Szoktak errefelé kóbor állatok lenni? - kérdezi hirtelen, mintha témát váltott volna, pedig csak tervet hegeszt fejben. Idejét érzi kihasználni végre képességét, melyre szorgalmas és kitartó munkával szert tett. Jó ideje már tökéletesen képes animálni és a deanimáció sem okoz számára gondot. Hatalmas ziccer lehet ez számára, ha összeáll felette a szerecsés csillagzat.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 28. 23:05 Ugrás a poszthoz

Balázs


Megkapta amiért jött. Legalábbis egy időre. Szerzett magának egy szövetségest, aki ugyanazt kívánta a gazembernek, mint ő maga és ez több volt, mint hitte. Aztán még egy nevet és egy jótanácsot is hozzáadott a férfi. Valóban a jó szándék csengett a hangjából ezért hősnőnk ismét húzott egy strigulát a fejében a pozitív csalódások címszó alá a szerelővel kapcsolatban. Szorosan a "profi szakember" és a "remek színész" rovások mellé. - Köszönöm - rázta meg röviden, de határozottan a neki nyújtott kezet, majd amikor a kidobó elrobogott ő azonnal felöltötte állat alakját és kerülve az utcai lámpák fényét elkezdte felderíteni a terepet ebből a speciális szemszögből vizsgálva. Megfigyelte a kukák helyét, a lebuj körül. Megkereste a művészbejárót, ahol a lányok közlekedtek. Felugrott néhány ablak párkányára és belesett, olyan termekbe, ahová ma nem tudott két lábon bejutni. Talált két szellőzőt és legalább három menekülési útvonalat. Ezután hagyta, hogy páran meglássák, ahogy a kukákban turkál. Időnként meg fog jelenni, hogy megszokják a látványát és amikor már nem tűnik fel senkinek akcióba fog lépni. Addig pedig lesz ideje kitalálni miként jusson a férfi által megnevezett illető közvetlen közelébe a legkisebb kockázattal. Észre sem vette, hogy közben eltelt az idő, de érezte kezd fáradni. Ezért már épp visszaváltozott emberré és elindult kifelé az utca irányába. Ekkor azonban meghallotta a közeledő léptek zaját. Gyorsan kellett döntenie, így újfent animált, majd  egy szemetesben kutászkodott, fejjel előre derékig. A suttogó hangtól pedig ijedtében bele is esett a mocsokba. Apró macska lévén menten el is nyelte a kuka. Magában egy kocsist megszégyenítő káromkodás áradatot sorolt el, majd nagy nehezen kikászálódott belőle, ám ez zajjal járt. - Ugyan dehogy, csak megvacsoráztam... - szedegette ki hajából a beleragadt narancscafatokat, meg egyéb szemetet, s láthatóan bosszús arccal sétált immár újra emberi mivoltában a férfi elé, hogy aztán megvárja, míg az rájön magától a valódi válaszra.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 29. 15:37 Ugrás a poszthoz

Balázs


Hajkoronája nyomokban még mindig tartalmazott kétes elemeket, amikor összetalálkoztak. A kukabúvár balett nem volt betervezett program, így hősnőnk elég bosszús volt, ám amikor látta a férfi reakcióját haragja elszállt és bazsajogni kezdett. - Majd elmesélem, igérem - szed ki egy valaha szebb napokat látott félig megrágott koktélcseresznyére emlékeztető valamit egyenesen ruhája dekoltázsából. Megindult a kidobó irányába, ám az hamarabb meghallotta a közeledő hangokat és cselekedett. Nem is akárhogyan. Megint a hideg falnak nyomta Elektrát, akihez olyan szorosan simult, hogy azt csak egy vak ember nem hitte volna súlyos testi kísértésből elkövetett gondtalan tettnek. - Azon voltam, de megijesztettél, aztán beleestem a kukába... - susogja a férfinek, hogy ajka szinte már a nyakát érinti. Fel kell rá néznie miközben a másik a haját babrálja. Ugyanis a férfi sokkal magasabb nála. Na igen, egy verőlegény nem lehet kertitörpe. Állapítja meg magában a tényt. Ekkor kapja meg az utasítást, hogy hagyja hőn szeretett vasparipáját talonban. Helyeselni is alig van érkezése, hiszen már vezeti is autójához szerelőből lett őrangyala. - Ezt kétlem... - jegyzi meg csendesen, ahogy a járgány ajtaja rácsapódik. A szúrós tekintet mögött a riporternő szimata egészen mást érzékel. Saját szagán túl, ami gyilkos. Ezért egy kicsit le is tekeri nyomban az ablakot, hogy ne fulladjanak meg mindketten utazás közben. - Ha nem bűzlenék, mint egy latrina, azt mondanám a Pubnál, mert most már tényleg jó lenne lehúzni egy lélekmelegítőt az izgalomra, de... - tépelődik a szó szoros értelmében. Tényleg nagyon ráférne egy zuhany, vagy legalább egy szagtalanító bűbáj valami nyugodt helyen. Viszont ha már így adódott, kíváncsi lenne erre a férfira, amikor nem kell azt játszania, hogy épp kivágyja minta a macskát, vagy felszedi, mint egy cicamicát. Milyen vajon akkor, amikor csak egy ember? Milyen ő valójában?  
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 29. 17:39 Ugrás a poszthoz

Balázs


Haladva előre az éjszakai égen a beáramló levegő kitisztította a fejét. Orrából is hellyel-közzel kifújta a szemetesben felszedett szagokat. Előrehajolt kipillantva a szélvédőn. Olyan tiszta volt a mennybolt, hogy látni lehetett ezer meg egy csillagot. Öntudatlanul húzódott szép ívű ajkára mosoly. Észre sem vette, hogy akár egy kislány leselkedik a felettük ragyogó égi tüneményekre. Szemlélődéséből a férfi hangja zökkentette ki, akivel összenéztek. - Ne is mond! Ez az este mérföldkő az életemben. Egy azon éjszaka voltam kurva és kukatöltelék. Azért ez nem semmi... - mosolyodik el rá jellemzően féloldalasan, majd jelzi, hogy értette mit akart mondani a másik. - Ha van ötleted, hogy hol tudunk megszabadulni a szagunktól, csak mond, csupa fül vagyok - pillant kérdőn a vezető ülésben mellette posztoló férfira. Egyelőre nem szándékozik semmit elárulni magánéletéről. Bizalmának ez a belső köre még zárva táblás. Egyébként sem szerette sosem bevonni szeretteit a hivatásába. Pontosan ugyanazért, amiért a férfi sem akart a cikkének részesévé válni. Önvédelemből. - Néhányat. Ott volt legutóbb a Méhes ügy, azt megírtam és sikerült annyi bizonyítékot átadnom egy aurornak, hogy végre le is tudták kapcsolni. A pasas úgy mosta a pénzt, mint más az alsógatyáit és volt ott még "személyi edzés", védelmi pénz behajtás, nameg "szúrópróba", már ami néhány neki nem tetsző alakot illetett - fogalmaz a maga szakzsargonjával, ami kicsit argó, de mindenképp süt belőle az a fajta nem tetszés, amit érez az olyan alakok iránt, akik másokat kizsákmányolnak és bántanak, s teszik mindezt büntetlenül. - Na és te? Mit keres a magad fajta szerelő zseni egy ilyen mocskos lebujban? - kérdezi érdeklődve, de persze nem akar a másik életében vájkálni, csak tényleg kíváncsi rá, hogy olyasvalaki, aki ennyire ért a gépekhez, miért dolgozik kidobóként az alvilágban.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2023. december 29. 19:24
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2023. december 30. 11:52 Ugrás a poszthoz

Balázs
Előzmény


Döntése gyors volt. Talán elhamarkodott kissé, ám mindenképp kézenfekvő. Arra azonban nem számított, hogy ilyenkor nincs két külön szoba, mert sokan pihennek az ünnepek között otthonuktól távol. Bűzlöttek mindketten, így akkor is kell az a zuhany, ha azután csak ülnek a szoba közepén és farkaszemet nézve hajnalodik meg felettük. - Kérjük - mondja ki a végső szót, majd miután fizettek felnéz a szerelőre - Ez csak egy újabb pont az "ilyen még nem volt" listámon - azzal elindul a kulcsot kezében szorongatva a kivett szobájuk felé. Érdekes lesz elmeséli ezt élete párjának, aki most biztosan az igazak álmát alussza közös ágyukban. Szerencsére lányát is biztonságban tudhatja, így képes koncentrálni arra, amit tennie kell. Arcára ugyan kiül a vágyódás utánuk, de a küldetése legalább ugyanolyan fontos, mint a családja. - Nem is olyan rossz -nyit be az ajtón, ahol még fenn van a karácsonyi dekoráció, ami melegséget kölcsönöz a helyiségnek. - Na jó, én eddig bírtam. Most megyek és lemosom magamról a kukabűzt - trappol be menet közben kezdve vetkőzni. Magára zárja az ajtót, csak a biztonság kedvéért. Úgysejti egy sima bútorlap nem állítaná meg a férfit, ha be akarna jutni, de a placebo hatás fontos a lelkének. Beáll a zuhany alá és már folyatja is magára a vizet. Ruhája lábánál hever, hogy azt is átmossa az illatos habfürdő, ami a megbűvölt rózsából folyik. Illata kellemes, púderes. Egyáltalán nem tolakodó, de mégis azonnal a frissesség érzetét kelti.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 1. 21:22 Ugrás a poszthoz

Balázs


Megtisztulása kívül és belül is megtörténik. Gondolatai testével együtt frissé válnak a víztől. A cseppek végiggördülnek bőrén, ahol néhány sebhely emlékezteti a megélt nehéz időkre. Mennyi minden történt vele. Egek! Végig sem meri gondolni, csupán hálát suttogni azért, hogy emlékezete éppúgy visszatért, mint életereje és hite az igazságban. - Igeeen, csak még egy perc! - kiált ki a kopogásra, mely megakasztja gondolatmenete közben. Elzárva a csapot kilép a zuhany alól, majd maga köré keríti az odakészített törölközők egyikét. Haját kicsavarja, ruháival együtt. Magához fogva őket lép ki az ajtón. - Na gyere gyorsan, addig én megszárítkozok - tipeg el a férfi előtt lábujjhegyen, hogy ne vizezze nagyon össze a padlót. Megáll az ablaknál és azt tükörnek használva elkezdi előbb fürtjeit megszabadítani a víztől. Hosszan omlanak le, s itt-ott már elővillanank belőle ősz hajszálai. Az üvegben figyeli a fürdőnél történő dolgokat olykor odapillantva. Amikor már haja teljesen száraz a bűbájt ruhájára irányítja. Aztán elgondolkozik, hogy képes volna-e abban a falatnyi öltözékben aludni. Biztosan nem, mert szoros minden fontos ponton. Lepillant magára, ahol meg is találja a megoldást. - Bocsánat! - kopog be ő is a fürdőbe - Kiadnál egy száraz törölközőt? - kiabál be a férfinak, akinél úgy rémlik számára, hogy még kettő akad az említett szövetdarabokból. Szándéka szerint pizsamát fog igézni belőle magának, de kell egy a felső és egy az alsó részhez. A rajta lévőt viszont még meg is kell majd szárítania előtte. Azt is fel fogja majd ajánlani, hogy hálótársának is csinál alvó öltözetet, mert kétségei vannak afelől, hogy a farzsebében hordaná a sajátját.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 1. 22:10 Ugrás a poszthoz

Balázs


Pálcáját mozgattva a törölközők felet, az átváltoztatástannak hála, amiből egészen jó volt, egy formás kis pizsama alakul ki rövid időn belül. Addig fél szemét az ablakon, fülét a fürdő felől jövő hangokon tartva, pőrén áll a szobában. Éppen időben magára kapja az eredményt. Amikor már ott áll benne és ellenőrzi magát az üvegben, akkor lép ki a férfi a mosdóból. Mögüle illatos pára árad. - Ha szeretnél, bűvölök neked is egyet - fordul meg, hogy ne a tükörképnek beszéljen. Figyelmét nem kerüli el a látvány, de inkább csak úgy tekint rá, mint egy riportalanyára. - Maradok, de csak ha nem zavarok - mosolyog rá a szerelőre és lehuppan az ágyra úgy húzva egyik lábát maga alá, hogy szembe kerüjenek egymással. - Amúgy igen, itt van az otthonom, de már késő van és valamiért az az érzésem még vannak kérdéseink, amiket fel kell tennünk egymásnak - nevet rá a másikra, majd maga elé ölel egy párnát, amit a franciaágy hozzá közelebb eső oldaláról vesz közelebb. - Majd ezekből építünk falat és megígérem nem foglak rugdosni, ha horkolsz. Rendben? - könyököl a párnára aztán csak figyel. Sötét szemei tele vannak válaszokkal a még fel sem tett kérdésekre. Várja őket, hiszen ez most egy valóban érdekes helyzet. Szeretné jobban megismerni a szerelőt, minden hátsószándék nélkül. - Amúgy most tényleg megihatnánk azt a kupica lélekmelegítőt...Nézd csak! - mutat kifelé az ablak felé, amin át látszik, hogy elkezdett havazni. Egyelőre csak nagyobb pelyhekben hull az áldás, és az sem biztos, hogy reggelig megmarad egyáltalán, de a pillanat egészen hangulatossá vált általa. Mondhatni családias. Arcára kiül ez az érzés. Ahhoz képest, hogyan indult az este, most békére lelt ebben a kicsi hotelszobában egy szinte idegennel. Ezért szereti a hivatását annyira. Az ilyen váratlan találkozásokért, amikből annyi minden felé alakulhat az élet.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 2. 06:52 Ugrás a poszthoz

Balázs


Felfigyelt az elejtett megjegyzésre, s ezért sem forszírozza tovább a pizsama dolgát. Neki nincs kifogása az alsó ellen, ha abban a férfi kényelmesebben érzi magát. Ha már maga ez az egész helyzet jócskán kívül van mondhatni mindkettőjük komfortzónáján. Olvasni igyekezett a férfi arcából amikor közölte vele, úgy döntött marad. Látta átsuhanni a kétség és döbbenet mikrojeleit, ám rossz vagy hátsó szándékét nem. Ezért most az ő szemei kerekednek el a nyersen feltett kérdés hallatán. Elméje színes szélesvásznán egy másodpercre bevillan a kép az ominózs tettről, hogy helyét nyomban teljesen más töltse ki sokkal élesebben. Nyelvén már ott van a frappáns válasz, ám a vele szemben álló csak viccel. Ez persze nem tartja vissza hősnőnket attól, hogy ő is kimondja amit gondol. - Elhiheted, ha szexelni akarnék, ezt a kérdést fel sem kellett volna tenned - beszél ő is egyenesen. Úgy érzi ez lehet a férfi bizalmának kulcsa. Olyan embernek látszott már a szerelő műhelyben is, aki nem kertel. Ez pedig nagy erény. - Hm...amúgy bolond az a nő, aki nem repül rád, mint madár a pék tenyerére - mondja mosolyogva néhány pillanat múltán, mialatt végignéz a férfin, most először egy nő és nem egy riporter szemével. Tetszetős a látvány, szentigaz, ám ami fontos az mindig sokkal mélyebben lakozik és mondhatni védjegyeként, Elektra arra kíváncsi igazán. - Csakhogy én pechedre az vagyok. Sőt még papírom is van róla - vonja meg vállát szélesen mosolyogva. Ha már őt is ugratta a másik, hát nem marad adósa. - Nyugi Motorok Mágusa, én is csak viccelek! Elméletileg - tódítja nevetve, hogy azután gyorsan meg is magyarázza szavait, kicsivel komolyabb hangnemben. - Volt egy súlyos balesetem néhány éve. Szó szerint rám szakadt a mennyezet. Pedig esküszöm, nem is dicsekedtem! Lett aztán belőle kóma, emlékezet kiesés, meg még ami a csövön kifér. Na akkor kaptam papírt arról, hogy az agyamban valami nem stimmel. Azóta persze már teljesen rendben van minden odabenn - szorítja magához párnaját. Még ma sem hiszi el néha, hogy tényleg ilyen szerencséje van és visszakapta össze emlékével együtt az életét is egyszerre. Hálás is a sorsnak érte. Ezután megbeszélik az ágy dolgát, már ami az alvást illeti. Méghogy nem vagy jófej... - támasztja meg fejét kezével ahogy olvas a másik arcából és beszédéből. Közben az innivaló kérdése is eldől. Poharába kortyolva átjárja az ital melege, kellemes bizsergést hagyva maga után. - Volt. Meghalt - válaszolja a kérdésre az igazat. Hegével ugyan együtt élnek, de házasságról, vagy akár csak lánykérésről szó sem esett azóta, hogy összeköltöztek. Talán valahol mindketten félnek a komolyabb köteléktől. Meglehet ott motoszkál az újabb, egymás életéből való eltűnéstől tratás érzése. Félelem attól, hogy ha gyűrű kerül az ujjaikra az bilincs lesz, ami végü majd inkább megfutamítja a feleket, mint összekapcsolná őket. Hősnőnk szeme elfelhősödik gondolatainak borújától. Ez persze inkább tűnhet a halál említésének hatásaként. - Neked van nejed? - kérdez vissza kisvártatva, nehogy kínossá váljon a kettejük közt ez idő alatt beállt csend. Azt Elektra mindennél jobban utálja. Míg a választ hallgatja megint belekortyol az italba. Nagyobbat húz belőle most, hogy a tűz átjárja minden porcikáját. Azt a jóleső zsibongást hagyva maga mögött tagjaiban.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 3. 16:32 Ugrás a poszthoz

Balázs


Odakinn a hó hull, idebenn a leplek. Mindketten fedik felfelé önmagukat a másik előtt. Fáradtságuk ellenére odafigyelnek egymásra és ez nyitja meg az utat valami különleges felé, amire talán egyikük sem számított ma este. Miután megbeszélték, hogy testi motiváció nem játszik szerepet ittlétében, még akkor sem ha a férfi kivételes adottságok birtokosa, hősnőnk mesél balesetéről. Látja Balázson, hogy érdekli ez a téma, s ha őszinte akar lenni nem volt igazán kivel erről beszélnie akkoriban, ezért jól is esik most rátérnie - Hülyén fog hangzani, de csak az a néhány év esett ki, amit előtte a városban leéltem. Tudtam ki vagyok, mi a foglalkozásom, mindent. Az egész múltam ott volt a fejemben, csak az az idő nem, amit ismét Bogolyfalván töltöttem - kortyolja be a maradék italt noztalgiázás közben, majd folytatja a történetet. Nem esik nehezére feleleveníteni annak kronológiáját sem, pedig már egyre kevesebbet gondolkozik róla sorrendiségben. - Voltak látomásaim, vagyis szerintem igazából csak az emlékeim akartak felszínre törni. Halálra rémítettek. Egyszer még majdnem a saját kádamba is belefulladtam miattuk. Nem ismertem fel azokat, akikkel kapcsolatba kerültem, akik fontosak lettek nekem a kiesett szakaszban. A családom is titkolózott előttem, hogy kíméljenek. A lányomat is ők nevelték közben. Szörnyű időszak volt... - rázza meg fejét szomorúan, ahogy átéli lélekben az elmondottak esszenciáját. Könnyek szöknek a szemébe, de kézfejével letörli őket. - Megsínylettem a történteket...De a Sors megkegyelmezett nekem, aztán egy este mindent visszakaptam - mosolyodik el ragyogón. Hálát érez most már és nem dühöt vagy kétségbeesést, mint akkoriban. Ezután a férfi megint elodázza saját értékeit, amiket immár sokadjára tett Elektra szóvá. Ismeri ezt a hozzáállást olyanoktól, akik azt hiszik magukról, hogy azért, mert hibáztak már senki sem fogja bennük meglátni a jót, így inkább keltik maguk körül a sötétség látszatát. Tartsák bolondnak, talán az is, de ő ebben az emberben fényt érez és nem fél vele eszerint kommunikálni. - Köszönöm. Már rég volt. A férjem és a kisfiam is meghalt azon a májusi éjszakán, de én kijutottam az otthonunkból. A látszat furcsa jószág. Ha rám nézel, csak egy nőt látsz, aki kicsit szép, de nagyon zakkant...A sorsunk nincs az arcunkra írva. Neked sincs...Hiába várnak haza ketten is engem én ma mégis veled maradtam, mert hiszek a végzetben, az emberek jóságában és mindenek felett az igazásgban - filozofál elgondolkozva, kezében az üres pohárral. Törökülésbe helyezkedik ezután, majd a párnán támasztja meg karjait, amikre aztán állát is leengedi. Úgy hallgatja innentől a férfit. Figyelmesen, nyílt szívvel. Sötét szemeiből a megértés lágysága sugárzik. Tanult tudását ösztönösen használva olvas a szerelő arcának rezdüléseiből. - Azoktól fél, akik a bajba belevittek, vagy tőled? Vagyis attól, aki akkor voltál? - kérdezi bársonyos hangon, de megérti azt is, ha nem kap választ. - Látom rajtad, hogy bár a vállad vontad meg, mégis mélyen érint ez az egész. Igaz? - billenti el kissé fejét, amitől haja lehull és beteríti vállait és karját. Éles vonású arcán nincs festék, bőrét csak az ablakban égő fények festik aranylóvá. Hosszú éjszaka ez, a leghosszabb az évben. Idejük van bőven. Bele fog férni még pár ital. Ezér csak bólint és nyújtja poharát.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 14. 09:37 Ugrás a poszthoz

Balázs


Figyelmét nem kerülik el sem a döbbenet jelei, sem az a megértő és érzőszívű hozzáállás, ahogyan a vele szemben ülő kezeli az általa elmondottakat. Mentesen minden ítélkezéstől és túlzott sajnálkozástól, viszont annál több őszinteséggel és empátiával. - Így igaz! Egészségünkre! - summázzák története tanulságát, majd megemeli ő is poharát, ám az már szinte üresnek volt tekinthető. Szépséges mosolyra húzódik ajka a kacsintásra és arra a tényre, hogy fel szeretné vidítani beszélgetőpartnere. Nem várt találkozásuk igazolni látszik hősnőnk hitének alapját. Ezután érthető módon a férfi zavarának ad hangot Elektra családi állapotával kapcsolatban. - Évekkel ezelőtt férjnél voltam és volt egy kisfiam. Bennégtek mindketten az otthonunkban, ahol mágustűz csapott fel, egy a férjem által végzett kísérlet következményeként - kezdi tisztázni - A temetésük után jöttem rá, hogy állapotos voltam már akkor. Így van most egy gyönyörű lányom az egyetlen férjemtől - vezeti tovább élete fonalát Balázs előtt, s igyekeszik kronológiai sorrendet tartva tenni mindezt - A férjemmel volt egy közös barátunk, aki mindvégig szerelmes volt belém. Számtalan viszontagság után, amiknek elmeséléséhez sem az éjszaka nem elég hosszú, sem az üveg nem elég nagy, most vele élünk együtt... - halkul el hangja, mert nem igazán tudja miként is folytathatná. Közös az otthunk, a Kedvese szereti, ő mégis inkább itt tölti az éjszakát. Mindennek oka van, s ez alól ez az anomália sem kivétel. Azonban erre a szerelő nem kérdez rá szerncsére. - Pontosan - nevet fel a tréfán. Mindketten tudják, hogy nem ez az oka ittlétének, ám ezt fedje jótékony homály. Balázshoz hasonló együttérzéssel hallgatja végig a választ, amit kap a férfitól. Annyira nem naiv, hogy ne erre számított volna. Viszont van olyan erős hite a másikban, hogy annak legyen képes látni, aki most és ne annak, aki akkor lehetett. Megérti az érzéseit, amik kiülnek minden vonására. - Nagy szolgálatot tették nekem és a motoromnak. Segíthetek neked. Értékelem a tettedet és korrektül viszonzom - beszél maffiavezéresre emlékeztető hanglejtéssel, de szeme vidám fénnyel ragyog, majd el is mosolyodik. Nem szeretné ő sem, ha az eddig oly kellemes hangulat a sírbolt kongásához konvergálna. - Beszéltünk. Pontosan annyit, amennyit elbírtunk anélkül, hogy az már kellemetlen legyen bármelyikünken - bólint szavai nyomatékosítása végett. Ekkor a férfi újratülti üres poharaikat, majd mellé ül le az ágyra. Elektrában ez jó érzést kelt. Az épülő bizalom jelének veszi, annak ellenére, ahogyan nézi. Olvasni igyekszik pillantásából, amit talán sajátja ösztönösen vissza is tükröz. - Akkor?... - kérdezi különös, tán bujának is hallható színnel hangjában. Veszélyes ez a mérvű kíváncsiság. Ezt tudja jól, ám tenni ellene képtelen. A vérében van, s most lüktetni kezd. Izgalom ébredt benne tudattalanja mélyén. Firkászkopó énje, s női mivoltja egyként felneszelt, s futnak immár versenyt a válaszért. Koccintanak ekkor, majd Elektra sötét kifejező szemeit a férfin tartva kortyol egyet poharából. Tűz tölti meg bennsőjét, melyet biztonságosabb, ha az italra fog most. - Auror akartam lenni, de a szemem nem jó és tudtam emiatt kirostálhatnak, vagy ha mégis elvégezhettem volna az akadémiát, akkor sem engednének ki terepre. Viszont már az iskolában írogattam, meg rádióztam, ezért kitaláltam, hogy riporter leszek. A többi pedig már történelem - meséli el a történetet, mely hivatásához vezette. Meglehet, ha újrakezdhetné is ugyaezt az utat választaná. Szbadabb ez, mint a jog és bürokrácia hálójával átszőtt aurori pálya. Ebben az egy döntésében sohasem kételkedett.
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 748
Összes hsz: 1111
Írta: 2024. január 14. 11:00 Ugrás a poszthoz

Balázs


Mondhatni tartalmas éjszaka áll mögötte, melyben nagyszájú szajhából vált előbb bűzlő kukatöltelékké, majd tiszta és kívánatos nővé. Ilyen életpályamodellt álmában sem remélt megvalósulni, de boldog a lelke mélyén, amiért így esett. Beszélgetésük során érezte, hogy nem kívánt kolonc státusza a férfi szemében is egészen megváltozott. Az nem kifejezés. Mindketten tudták, hogy ha hősnőnk szabadabb elvű, akkor ennek az éjszakának egészen más lett volna az irányvonala. Azonban Rothstein Elektra tisztességes volt, s maradt. Hűséges ahhoz, aki őt annyira szereti. Lelkében mégis sötét szirmot bontott a romlás virága. Éjfekete árnyék, bordóvörös kétség színei vetültek elméjének szélesvásznára, hogy ott olyan jeleneteket lásson, melyek felkavaróbbak, mint a halál érintése. Része volt benne, így a különbség számára egyértelmű. - Nem minden auror egyforma. Ismerek néhányat, akik hozzám hasonlók. Ritkák ugyan. De léteznek! - reflektál immár újra csupán emberként beszélve, s levetve azt az iménti buja attitűdöt, melynek most már nincs helye kettejük között. Tudják, amit tudniuk kell arról, ami szavakkal el nem mondható. - Ismerek például egy fiatal nőt, aki a kódnyelvek szakértője. Aurorokat oktat, s emellett egy melegszívű teremtés, aki legalább annyira hisz az emberekben, mint én magam. Segített nekem egy cikkem kapcsán eligazodni a rejtjelekben. Aztán ott egy férfi, akivel közösen buktattuk le a hírhedt Méhest, akiről talán még ön is hallhatott. Ez az auror igazi hős a szememben. Tisztességes, becsületes és őt is csak az igazság érdekelte... - bicsaklik meg egy pillanatra hangja, s arcán átsuhan a jól látható szomorúság. Elvesztette Markot és nem hallott azóta sem felőle. Utánanézni pedig egyelőre nem mert önnön gyávasága okán. - Tényleg nem mind korrupt söpredék - folytatja, s érvel végig őszinte szavakkal, amikből kihallható az a sziklaszilárd bizalom, amivel ezekhez a rendfenntartókhoz kötődik. Nem akarja meggyőzni a másikat erővel, csupán azt mondja, amit ő gondol róluk. Ismerve a tényeket teljesen megérti a vele szemben ülő viszolygását. - Való igaz. Engem is kezd eljárni - bólogat, majd hátra fordulva leteszi poharát az éjjeliszekrényre. Ezután mindketten nyugovóra térnek kedvesen köszönve el egymástól. A hajnal fénye sajnos nem hagyja soká pihenni hősnőnket. Felriad egy álomból, melyre csak homályosan emlékszik még néhány percig azután, hogy kiragadta a őt belőle az ébredés. Körbepillant. Az összetolt fotelokban békésen, de kissé kitekeredve alszik Balázs. Nem akarja megzavarni. Viszont azt sem akarja, hogy megtudják, hogy egyáltalán itt járt. Ezért jó az, hogy a bejelentkezéskor a férfi nevét írták fel, s ő csupán úgy szerepel, mint vendég. Kikászálódva az ágyból nesztelen ölti magára macska alakját. Odasomfordál a férfihoz, majd orrát odadörgöli annak arcához a búcsú jeleként. Ezt követően beoldalog a fürdőszobába, hogy néhány ügyes ugrással kijusson a résnyire nyitva felejtett ablakon.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothstein Elektra összes RPG hozzászólása (250 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 [8] 9 » Fel