Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Kinek mi a sok. Lehet neki az éves kettő is, lehet csak a napi szint. Nem tudom, mert elvileg fel kellene jegyeznem, hogy mikor és mennyire fáj, mert akkor tudják megmondani, kell e erősebb bájital, bármi egyéb, csak én nem szeretném vagy elfelejtem, mert átalszom a napot vagy tényleg elfelejtem. Ezt azonban neki nem mondom, mert bár jóslástanból nem vagyok jó, de most minden galleonom feltenném arra, hogy kiakadna. Vagy egyből a gyengélkedőre rángatna el. Na azt nem.
- Többet. De sokat olvasok, magolok, csak túl van terhelve – legyintek, hogy ne is aggódja túl, tovább, felesleges. Ha majd nem bírom, szólok, addig meg simán bírható az egész.
- Nem mondtam, hogy nem bánthatnak. Csak a fél iskola kint lóg éjjel, belefér, meg veled vagyok, kész. Ennyi elég legyen nekik – nem mintha amúgy annyit kint lennék éjjel, szeretek aludni is, kell is, szóval nem leszek a top 10-ben kihágásügyben. De igen, nem lenne mégsem kellemes, mert hát, ilyenkor pont nem hiányzik a plusz munka akármivel, nemhogy még valami hosszú és szívással téli feladattal. Nem adom meg ezt az örömöt. Nem tudom mennyire büszke rám azért, mert nem rontom a bajt, amúgy sem vagyok olyan alkat, akit mintha felhúztak volna és sose merülne ki az elem. Elég bolond van erre amúgy is. Inkább hagyom, hogy kiélje a szeretetrohamot ölelés formájában, de szavaira csak a szemeim forgatom meg.
- Mindig kell egy rebellis. Legalább ebben az első leszek – őszintén, nincs hajlamom a bukott diák szerepére természetesen, mert nem tervem nekem ilyet tenni, csak éppen nem tudok ellene, ha mégis sikerül. Nem vagyok a vizsgán, nem látom most a kérdéseket, az, hogy nehéz, tág fogalom, bármit rejthet. Inkább terelek és milyen jól teszem! Nem lehet nem észrevenni, hogy az előbb még vigyorgott, mint a tök, most már egy az egyben eltűnt ez, nincs ott más, mint talán, egy kis félsz? Mitől rettegsz, kedves bátyám? Hiszen a testvéred vagyok, nem a bírád, velem mindent megoszthatna, de nem teszi. Direkt, már azért is vesébe látó tekintettel vizsgálom őt, mintha már ebből is mindent tudnék.
- Mmmmh – húzom az időt, míg meglelem fejemben az információmorzsát. Addig is izgulhat, de pár pillanat múlva folytatom. – Nem, vagyis nem éppen. Valami buliról meg csajról, aki nem Babett. Illetve Karola neve is felbukkant. Szóval, akkor megkérdezem és akkor te mondhatod el; van valami, amiről beszélni akarsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Komolyan mondom, nem értem most őt. Mármint, tudom, nagyon semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál és kivel, csak szapulhatom érte ezerrel, ahogy ő is engem, de hát akkor is. Tudom, hogy van valami, ne akarjon ez elől kitérni és engem előtérbe helyezni, meg a hülye vizsgákat, mert akkor biztos, hogy úgy megbukok, már direkt is, mint a huzat, ráírnám a lapra, hogy a bátyám miatt és egész vizsgán duzzogva, karba tett kezekkel ülnék és duzzognék. De hát nem, ilyet nem csinálunk ugyebár. Ahhoz képest, milyen állapotban volt Masa után és azt hittem, sosem fogja magát összeszedni – de, tudtam, csak na, mélyen volt – és nem képzeltem azt, hogy ilyen kerekedik belőle. Örültem nagyon, hogy megtalálta végül Babuban azt, akit keresett, hogy boldogok, jól elvoltak egymással, aztán tessék, kicsit nem figyelek, azt hiszem, minden rendben és amikor épp csak rájuk kukkantanék, hogy hol járnak, olyasmik bukkannak fel, amiket nem hittem volna. Mármint, na, nem egy troll – se szagra, se kinézetre -, a dumája is bizonyára ott van, egyszer-kétszer hallottam egy-egy megjegyzését a lányok felé, bár azoktól pont a falat kaparnám, ha nekem szólna, de kinek mi a stílusa. Láttam azt is, néhányan hogy néznek rá és próbáltak már általam randit kérni tőle, de én mindig a francba küldtem őket – hol az előző, hol a rossz kedélye, hol a jelen miatt, vagy csak mert ne én legyek már a postásuk. De most, most semmit se értek és ha hajnalig kell itt lennem, akkor is ki akadom deríteni.
- Hát nagyon fura regény lesz ez – nézek rá összébb szűkült szemekkel, de nem, nem folytatom, hanem hagyom, hogy ő kezdje el. Tekintetem le nem veszem róla és tudom, hogy ez pont idegesítő, bárkinek és én most az akarok lenni, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Aztán, akármennyire elterveztem, hogy ha igaz az egész, ha valami is az belőle, akkor majd jól közbeszólok, mekkora hülye, rendezze, javítsa ki, azonban, ez nem így lesz. Ahogy rezzenéstelen arccal hallgatom, sőt, amikor csak a „másik” csaj jön szóba, a szemem forgatom meg, azonban a folytatásra már nem titkoltan nyílnak nagyobbra a szemeim. Észre se veszem, de egészen a szavai, a „kérdés” szóig egy mukkot sem tudok szólni, sőt, utána is csak ülök pár pillanatig és pislogok rá, nagyokat. Ez az a pillanat, amikor az emberek rá szoktak gyújtani, ugye?
- Bence… bazdmeg – és tessék, elérte, hogy olyan mocskos legyen a szám, mint a kocsisnak, pedig nagyon is ismer, tudja, hogy én aztán nem teszem ezt. Hátradőlök kicsit, fejem döntve sóhajtok fel egyet, majd egyenesen a vállába boxolok.
- Hogy te mekkora idióta vagy – dőlök vissza előre. – A megcsalás… hát arra is tudok mindjárt mit mondani, de szeretném kicsit felszedni az állam. Mert… Karola? Mármint, komolyan? Ugye tudod hogy…? – nincs tőlünk olyan messze, sőt, a vérvonal, meg minden, de nem is ez a legnagyobb meglepetés. Úgy ez az egész. – Babettet nem értem, de lehet megvolt az oka, hogy nem volt erre. Nem válaszolt. Sose jutott eszedbe megkeresni és megkérdezni, személyesen? Nem rohadt baglyokkal. Akkor lehet, hogy… áhh mindegy… - legyintek egyet, mert igaza van, tudjuk mi lesz. Én kivágnám minden szó nélkül nem érdekelni, mi miért.
- Várj egy kicsit, most ezt fel kell dolgoznom. Mármint… biztos szereted őt, nem csak… vonzalom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Oké, azt hiszem, mindenre számítottam, csak erre nem. Jó, arra sem, hogy a bátyám meleg, mert bár nem ítélném el, de az, a mostaniak ismeretében, nincs benne a pakliban. Mégis, kicsit össze kell szednem magam, mert hát na, van itt minden. Nem is tudom, hogy tényleg ezt akartam, vagy annyira akartam, hogy beszéljen, erre most meg nem tudok se okos lenni, se szellemes, semmi, csak ülök, mint egy kupac valami és rágom a szavakat, amiket kimondott. Oké, most nem is egy cigi, hanem alkohol lenne jó, vagy nem is tudom. Hátradőlök, szinte eltunyulok, mintha éppen egybe akarnék olvadni a környezettel és veszek egy nagy levegőt. Azt mondjuk nagyon de nagyon becsülöm, hogy elmondta, kimondta. Talán korábban nem, de a Masa-ügy óta mintha szorosabb lenne, csak ellentéteink és testvéries vitáink eltemetik a szoros köteléket. És én nem voltam vele többszörösen őszinte. Ez ugrik be és hasít belém hirtelen.
- Le is írom, ha kell – pirítok rá, de semmi olyan él nincs a hangomban, amitől világgá kellene futnia. Nem idióta, mert az szerelmet nem lehet irányítani, mert jön, kialakul és majd eldől, mi lesz belőle. Egyszer biztos, de Bence esetében ez elég kacifántos. Valahol nem is a rokoni kötelék zavar meg, az is persze, közben meg, hát, ki tudja, hány ilyen eset van.
- Jó hát, nem közeli, ez tény. Plusz az aranyvérűeknek ez szokása – elmélkedem hangosan, hogy talán ne tűnjön annyira, hogy én ezért innentől leköpném őt is, meg Karolát is. Szokatlan, nekem, aztán oda nézek, ahol bökdösi magát. – Eghen, annak nem lehet parancsolni – mondom, mintha annyira ismeretes lennék a témában. De nem, nem vagyok az és mégis osztom neki az észt, mintha muszáj lenne. Babu csendessége meglep, nem értem, mi történt, hát olyan szerelmes volt, hogy le kellett majdnem kötözni, olyan magasan és légiesen repdesett tőle. Mondjuk, tartom, hogy talán olyasmi történt, amit nem tud irányítani és emiatt nemigen tudott jelezni sem. Ezt nem tudhatjuk, nem tudhatta ő sem és hát, a dolgok megtörténnek. Nem volt szép dolog, kicsit haragszom, igen, azonban, a testvérem.
- Mindegy, igen. Ezt… elszúrtad és nem is tudom, nem. Mert teszem azt, ha Ginával lógsz többet és kialakul, az… hát nem tudom, megtörténik? Itt csak az volt a gond, hogy nem tudtál legalább addig várni, hogy erről neki szólj, hogy benned valami változott. Úgy szebben jönne ki? – nem is tudom. Sehogy sem jó ez, mégis jobb, ha elém állna az a valaki, hogy nem működik, és bár fájni fog, kevésbé, mint megcsal és utána lenne vége. Nem vitatom, hibás volt, talán mind a ketten kicsit.
- Jó, ez igaz – ismerem el, hogy van a kettőnek olyan szintje, amit nem lehet összetéveszteni, vakon sem. – Létezik. Az agyad tudta, hogy nem lenne helyes Karolával, illetve benne voltál a dolgokban Babuval és azt követted. De aztán rájöttél, hogy mégsem az az igazi. Hogy is mondjam. Lehet Karolától nem kaptál olyan visszajelzést elsőre, amely miatt a „könnyebb” utat választottad – oké, megjöttek az okos szavak. Ragad rám valami, amikor nem csak tankönyveket olvasok, igen. Nem mondom, hogy helyesek, de annak érzem. Kérdésére felvonom a szemöldököm.
- Mi lenne? Holnaptól nem leszel a testvérem – komoly arccal nézem, majd elmosolyodok. – Semmi nem lesz. Nem azt mondom, hogy ez a legegészségesebb, de hát… ez van. Nekem attól te a testvérem maradsz, Karola a barátnőm és ennyi. Csak kicsit meg kell emésztenem – fogok rá kezére, hogy érezze, tényleg komolyan gondolom. Gyűlölni? Azt soha. Nem.
- Azt tedd, ami helyes. Beszélj Babuval és válaszd, ami neked jó. Ne ami elvárás – nem tudok szebbet mondani. – De ha már őszinték vagyunk egymással, nekem is van egy-kettő dolog, amit eddig nemigen mondtam el, viszont lehet későbbre hagyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

- Jó, ezt hidd el, hogy nem komolyan mondtam. Nem tudok erre mit mondani, nem tudom mi az etikus ebben – mert nem voltam még hasonló helyzetbe sem, nemhogy ebben, fogalmam sincs, mikor mondják azt, hogy ezt már nem kellene és mikor azt, hogy szabad az út. Egyértelműen talán fel akartam kicsit oldani, azonban, mint tudjuk és sejtjük, nem olyan eset ez, amit ennyire könnyen lehet. Sőt. Inkább, veszett fejsze nyele, egyelőre, rendeznie kell a drága bátyámnak az érzelmeit, meg miegymás. Abban én semmit sem tudok segíteni neki, mert nem mondhatom meg neki, hogy ezt és ezt tegye. Semmiben sem, nemhogy a szerelemben. Mondjuk, az érdekes kör lesz, ha összejön Karolával, azt otthon hogyan adja elő, nem is akarok ebben gondolkodni, mert az nehezebb lesz talán, mint nekem elmondani. Én így érezném, hogy ő mennyire gondolkodik ilyesmiben, az más dolog. Bonyolult ez.
- Persze. Be is mutassalak neki? – forgatom meg a szemeimet, hogy kész háremet szerzek neki mindjárt, hogy még jobban fájjon a feje. Nem újabb csaj kell ebbe a dologba, hanem egy, miután mindent lerendezett, bár jó lenne tudni, mikor lett ekkora nőfaló belőle. Masa mellett ilyet nem láttam tőle, tény, az a csaj minden idejét lekötötte, annyi szent. Hát, ha Babuval nem történik az, ami és nem tűnik el, talán ez se történt volna meg. Ezt azonban már sosem tudjuk meg.
- Nem mondom, hogy szép dolog, viszont tényleg nem lehet belőni, meddig kell várni és mikor kell menni. Ajh, ez nekem magas – sóhajtok egyet, majd nagy szemekkel pislogok rá. – Hogy mi? Harmadik? És az mégis ki volt akkor? – oké, most már kész agyrém ez. – Ha lesz még egy negyedik, akkor szólj már most, és akkor megpróbálom felfogni, mióta tartasz háremet – vagy épp mikor lett olyan, aki mindenkit, minden esetben… tudjuk mit. De nem, azt végképp nem nézném ki belőle, nem olyan. Bár most, hogy a megcsalás mással történt, az eset egyre érdekesebb. Hagyom, hogy közelebb húzzon, neki is dőlve helyezkedek el és mást nem is tudok tenni, mint emésztek. Ez egy ilyen szakasz.
- Jaj, hát nem félek attól, hogy elás téged. De tényleg beszélj vele, őszintén. Talán… egy fokkal jobb lesz – aztán, hogy utána mi, azt sejtjük. Elkotyogok két dolgot véletlen majdnem, hát menten elsüllyedek. Annyira őszinteségrohamot kapott, hogy nekem is kedvem lett hozzá, de hát, nem akarom. Valamiért nem. Nem tudom, talán kevesebbnek néznék ki?
- Áhh, tiszta hülyeség. El is felejtettem – legyintgetek, hogy akkor még jobban húzzuk az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

- Remélem, hogy nem – kicsit itt érzem, hogy valami biztos lesz, sőt, szinte elkönyvelem, aztán egy sóhajjal rátérek a lényegre, mert akkor, tisztázzunk le mindent alapon, elmondom a sötétebb oldalt. – Nekem volt egy balesetem, kviddics, fejsérülés – pillantok felé, remélem, nem ez lesz majd a kizáró ok. – Felépültem, de maradt is belőle valami. A fejfájásaim igencsak erősek, de van rá bájitalom, így hamar le is tudom. Illetve, néha a memóriám nem a régi. De természetesen, most is mindent felírok, itt is lenne noteszem, szóval, senkinek a rendelését nem felejteném el – meg annyira nem is vészes, van, amikor igen, de nem álladó. Csak a bátyám hiszi azt, hogy minden elillan és bár sokszor van igaza, mégsem, mert maradnak ott dolgok bőven, nem is értem, viszont azt igen, hogy mivel ő a bátyám, neki kötelező mindenért aggódnia. Ha már, még itt vagyok és ezek után sem hajít ki, akkor szerencsém lesz. Rögtön ezzel kellett volna kezdenem, de a látvány, a külseje kicsit kizökkentett abból a szövegből, amit úgymond, fejben, begyakoroltam, mit mi követ egymás után. Na, most már mindegy, legalább azt tudja majd értékelni, hogy nem titkoltam el.
- Hmm, értem. Először jöjjenek ide többet, aztán lehet otthonra is. Vagyis nem elvitel, házhoz szállítás, de a kettő hasonló, csak a másikhoz futár kell. Deee ez tényleg nem az én dolgom, csak akkor így értem, mi hogyan lesz – első körben sok vendégre kell számítani, akik le fognak ülni és itt fognak enni. – Első hét után lehúzni? Ugyan! Asztalfoglalás listát kell majd vezetni, annyian akarnak majd jönni – most én bíztatom őt, mint friss tulajt, hogy ne aggódjon, az emberek szeretnek enni, máshol enni főleg, amit nem nekik kell csinálni, így aztán, nem lesz gond azzal, ha egy új étterem próbál meg megélni. Laknak itt már elegen, hogy ne legyen sok, plusz ott az iskola, hétvégente jó programok lesznek ezek.
- Ó, nem azért mondtam, csak olyan jól hangzanak – pislogok, mert nem akartam plusz munkát, utat, így meglepve nézek utána, majd vissza, amint előszedett valami lila csomagot. Jobban megnézve jövök rá, mi ez és felnevetek.
- Ez jó könnyű desszertnek – bólogatok, hogy de, most ez a ház specialitása és ha már van, veszek is belőle, és miközben ő számolt fejben, vagy gondolkodott rajta, elnyammogtam. Finom. Ilyet szereznem kell.
- Nekem teljesen rendben van – törlöm meg a kezem, aztán a papírra pillantok. Ez gyorsan ment, kicsit meg is vagyok illetődve, de azt megtanultam már, hogy mindent el kell olvasni, ami elém kerül. Átfutom a sorokat, aztán boldog, széles mosollyal pillantok felé.
- Kérek szépen egy tollat és máris – nyújtom ki a kezem, aztán, amint megkapom, már rajta is virít a nevem a lapon. – Jaj, annyira köszönöm! – az első fizetésem már elvertem fejben, noha korábban és nem is gondoltam helyre, hogy hol dolgoznék, de hé. Megvan az első munkám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Nagyot sóhajtok, mert ebből nemigen fogok jól kijönni, leginkább sehogy sem, mert sikerült addig kanyarítani a szavakat, hogy azok már ne essenek jól. Pedig bőven nem ez volt a célom, ebben talán ő is biztos, hogy nem ezt akartam.
- Jaj, baromira nem így és erre gondoltam. Mindegy, igazad van. Sajnálom, én nem... Én nem titeket akartalak szidni – rázom meg a fejem, hogy eszembe se jutna, csak éppen pontosan az a káosz ütközött ki, ami odafent uralkodik. Nem könnyű így okosat, bármit is mondani, hát még ha logikát akarok bele csempészni, az úgy, most jobb, ha elmarad. Lehet az lesz a jobb, ha alszok rá párat és majd egy következő beszélgetés alkalmával fejezem be a dolgokat.
- Na adok én neked olyan jót – ezzel bokszolok bele a vállába, de hát, sosem terelőnek készültem, nem ettől fog csupa kék és zöld lenni a bőre. Nem fogok neki még keríteni pár csajt, hogy aztán végképp ne tudja, hogy mi a francot akar egytől, attól, akinél végre érzi, hogy nem kell neki más. Ennek idő kell, de ha az kell, akkor csapkodom, hogy több nevet ne kelljen hallanom, ne legyen végül tényleg valami fura hárem.
- Nem mindegy. Tudni akartam és értem. Nagyon helyes. Van elég idióta, akinek senki és semmi se elég, minden csajt maga mellett tart, ne legyél egy közülük, te sokkal több vagy. Csak egyszerűen nem vagy képben az érzéseiddel, mert lehet szeretni sok mindenkit, jó barát, mély barátság, szerelem, ezt nem tudod szerintem kibogozni. Név nélkül, lehet egyiküket nagyon jó barátként szereted a másikat szerelemmel, még ha még nem is lángol – próbálom rávezetni, mi lehet ez, szerintem. – És ezzel nem vagy kevesebb és rossz sem, akkor se leszel, ha már tudni fogod, ki lesz az igazi – mosolygok rá, hogy érezze, nem most és nem ezért fogom kiragadni, amúgy sem, csak adjon egy kis időt, míg feldolgozom és megszokom a helyzetet. Ez már csak ilyen, de ha tudnám tartani a szám, még jobb lenne. Fújtatok egyet, ahogy megszólal, ennyi volt az idill.
- Nem vagyok. Rólad van ma szó. Nem kéretem magam – grimaszolok egy sort és de, azt csinálom, mert minek beszéljek. Aztán mégis, mert hát, már rég el kellett volna.
- Jó igazából nem nagy szám. Karolával még a szünetben elmentünk bulizni és érdekes helyen kötöttünk ki. Berúgtunk és azt hiszem... Volt valami egy ismeretlen sráccal. Meg hát, Somogyival is, de az végképp nem volt komoly és rég vége. Igazából semmiség – kinek mi az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Lehet, hogy hülyeség volt erről az egész dologról, sérülésről beszélnem, mert mindig olyan vegyes érzéseim vannak. Mármint, leginkább az, hogy sokaknak ez inkább ijesztő, mint mondjuk egy tény, amivel számolni kell. Most legjobban attól tartok, hogy gondolkodásra kér időt, hogy inkább átrágja még egyszer, így megfelelek-e. Remélem nem és a későbbiekben, az élet más terén nem fogom érezni ezt az apró szorongást, mielőtt elmondom és utána, amikor várom a reakciót. Aprót sóhajtok csupán, kiengedem a feszültséget kicsit. A végére még mosoly is kerül, mert az őszinteséget a férfi értékeli, sokan teszik ezt, de általában nem kellemes mindig. Ez olyan, is-is. Mást nem bánt, engem annál inkább, de nem állandóan.
- Igyekszem, hogy ne legyen. Mindenképp, ha nem tudok dolgozni, valahogy jelzek egy cserére, általában nem olyan sűrű az, hogy totálisan ne legyek képes semmire – mert a fájdalom egy ideig kezelhető, van is rá bájitalom, így aztán valóban nem kell aggódnia, leginkább neki nem, a többi pedig, elválik az idővel. Megnyugtató, hogy nem hátrány, toll mindig van a pincéreknél, papírral együtt, így aztán még nem leszek feltűnő, hogy lejegyzek mindent.
- Hát, miért ne fűznék? Az, ami mindig biztos, az ivás mellett az evés. Mindig kell és lesz keletje – mert na, a kocsmák is befutnak, mennek és működnek, míg egy kávézó lehet népszerűtlenebb. Az éttermek pedig mindig is látogatottak lesznek, kivéve, ha nagyon ócska minőségben főznek, azonban sokan nem szeretnek és nem tudnak, így igényük lesz egy tányér meleg ételre. – Majd az ünnepi menük! – mert sok így is, változatos, viszont akkor mutatkozik meg igazán, ha valami készülődik. Egy tál húsvétra, farsangra, karácsonyi, a libanapok, ezer és egy alkalom, amikor lehet készülni. Ezt csak azért tudom, mert sokszor jött már otthonra is szórólap bagolypostában, nem magamtól és hirtelen támadt étteremvezetői kreativitásom támadt fel. Aztán ki tudja, mik jutnak majd az eszembe.
- Ó, akkor nem szervezek semmit péntekre – bólogatok, miután aláírtam életem első szerződését. Kicsit remegett a kezem, így a vége nem olyan szép, mint szokott lenni, de papírra lett vetve és ez a lényeg. – Zsófit ismerem, szóval majd közösen mulatunk egy jót, az is biztos – mosolyodom el, mert nem idegen lesz akkor a munkatársam és ez máris jó. Majd szerintem most, ahogy visszaindulok, meg is keresem, elújságolni neki, hogy még egy hely akad, ahol összefuthatunk. Nem mintha tudnám róla, hogy ő ennek nem örül. Lassan szedelődzködni is kezdek, a kabátom veszem kézbe, miután felállok.
- Emília és ruhaméretek. Máris intézem akkor – bólintok, hogy innen akkor előbb oda. Sima ügy. – Ahogy sikerül. Sok szerencsét a lakáshoz! És köszönök, mindent. Szép napot! – integetek is, majd elindulok, megkeresem ezt az Emíliát. Hamar lediktálom miből mekkora kell, elfogadom a kis idegenvezetést is, majd tőle is elköszönve, vidáman indulok vissza a kastélyba. Lett munkám! És csupa öröm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

- Én ezt értem és általában gondolkodom is, csak nem mindegy, hogy éppen indulatban vagyok vagy lesokkolva. Olyankor neked se olyan könnyű – egy kis vita mindig belefér. Persze, amikor valami heves, nem épp a nyelvhelyességen, a mondatszerkezeten agyalok, vagy épp logikusan, szóval betudható, hogy most kicsit minden IS belejátszott abba. Tényleg nem akartam csúnyát szólni, ha valaki, ő elhiheti, hogy amikor undok velem és én viszonzásul ugyan úgy az vagyok vele, akkor mondok sok mindent, csak hamar meg is bánom. Most amúgy sincs rá lelkierőm úgy rendesen veszekedni, mert tudom én, hogy most olyan visszacsatolást vár, amely megerősíti abban, hogy legalább jól dönthessen és követhesse azt, amit szeretne, akit szeret. Nem szúrhatom el pont én, hát sose ítélném el.
- Nekem mindig igazam van – szerénykedem egy sort, miután okosságokat is mondtam neki, de tény, hogy ez elégszer hangoztatom neki, hogy annak tartom magam, minden helyzetben. Más előtt nem, mert ők máshogy értenék, mint a testvérem. Ő is ugyan úgy betolja ezt, szóval, ez már csak ilyen dolog.
- Ugyan már, semmi sem nyomja. Csak… hát olyan sok dolog néha kimarad és elmarad ha beszélünk – nem nyomja, inkább csak nem szeretném, hogy mástól hallja. De ezt nem mondom ki, mert furán hangozna és nem akarom, hogy ő is furának érezze, megint ne, elég volt ma egy mondatot elrontanom, mert aztán tényleg kapok a fejemre.
- Hát, néha szoktam. Nem sokat, nem futok egyik után sem – forgatom meg a szemeimet, mert elég fura lenne, ha tényleg ezt tenném, nem is én lennék. Megesik, mégsem vak vagyok és világtalan. – Nem fogok, azért arra ügyelnék, HA kellene. Semmi olyat nem csinálok – vagyis egyszer volt kétes az ügy, de arra is figyeltem. Nem kell aggódnia, nem lesz előbb nagybácsi, mint ahogy azt ő gondolja. – Szólni fogok – ígérem meg, hogy nem marad el, ő lesz az első, na jó, nem teljesen az első, akinek majd jól elpanaszolom, ki mekkora seggfej. Aztán, lehet majd nézni. Addig is, meg majd figyelek rá és a dolgokra. Sima ügy. Azt hiszem.
- Maradjunk annyiban, hogy érdekes esténk és reggelünk volt. Voltunk a Velencei tónál, fürödtünk, de amúgy hé, emlékeznék, csak mivel ittam, így rosszabb volt – csapom meg a vállát. Hát komolyan már. – Nem iszunk mindig, egyszeri alkalom volt, na. Ha meg megyünk valahova, vigyázunk – bólintok, ahogy követem a tekintetemmel és felállok én is. Igaza van, menjünk, de ne azért, mert félnék én bármelyiktől is. Inkább már kicsit fázom, szóval, elfogadom a kezét és felállva nyújtózok egyet.
- Egyet se fogunk látni, de kísérj el. Addig is kifaggatlak – nem, nem fogom ezt tenni, de beszélünk végig, halkan, könnyed témákról. Azt hiszem, sűrűbben kell beszélnünk az élet ezen oldaláról is, nem csak egymást vérét szívni. Most, ebben a kétes érzelmi dologban jobb, ha tényleg támogatom mindenben, amiben csak lehet.


//  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

vásároljunk együtt, kicsit kínosan kezdek

Miután végre rájöttem, mi lesz az én irányom, az utolsó pillanatban adtam le a szakirányú jelentkezést. Nem éppen örültek neki, mert már azt hitték nem fogok és pakoltak volna a „végzett és nem akar semmit” stócba biztosan, ha létezik ilyen. Erre nem, berongyoltam és letettem a papírom, hogy akkor én most ezt szeretném. Azt hittem pár pillanatig, hogy félredobja, hogy elkéstem, de végül megkaptam a sikerességet a bizonyítvánnyal együtt. Ami, hozzám képest, nagyszerű lett. Bencét hatszor ugráltam körbe, hogy minden hisztim és sirámom ellenére sikerült minden, görbül, annál is jobban, mert még Elfogadható se lett közötte, pedig mindet arra saccoltam. A VAV jól megizzasztott, viszont innentől majd mesélhetek a fiatalabbaknak rémtörténeteket róla. Érdekes lesz, annyi szent. Mármint, hogy kérdeznek, mert be kell vallanom, ahogy leadtam a lapot, minden kérdés, ami ott volt, kiesett a fejemből. Nem tudom felidézni, vagy csak nagyjából megsaccolni. Mondjuk, azt tudom, emlékszem az érzésre, hogy nehéz volt, így nem bánom, ha ezek az információk nem maradtak meg a fejemben. Nem is érdekes.
Az annál inkább, hogy akkor ismét nekiindulhatok beszerezni mindent. Kicsit késve sikerült, mert nyaraltunk is, illetve a pót-jelentkezés miatt nem időben sikerült mindent megvennem, de oda se neki. Amim már volt, összecsomagoltam és elindultam ismét a kastélyba, a vonattal, többiekkel együtt. Lepakolva, aztán sarkon fordultam és már mentem is a faluba. Mivel már nem alapképzésre járok, nem kell olyan korán sem visszaérnem. Kedvem lett volna magammal vinni valakit, akárkit, mert ez a szabadságérzet tök jó és kedvelem, nagyon felpörget. Viszont, mivel hirtelen ötlet volt, így senkit sem találtam, egyedül maradtam hát. Kényelmes cipőben tértem a faluba be, hogy első utam a könyvesboltba vezessen. Ha előbb nézek ruhákat és minden vackot, félő, hogy rám esteledik és minden pénzem elverem, anyáék azonban elsődlegesen azt szeretnék, hogy meglegyen a felszerelésem. Egy apró köszönéssel nyitok be, majd már megyek is a polcok közé. Hamar megvannak a kötelezők, azonban nekem több kötet is tetszik az ajánlott irodalom listájáról, így azokat keresgélem. Mégis, leragadok egy egyszerű, romantikus történet első fejezeténél, amibe véletlen lapoztam bele és megtetszett az a pár sor. Épp lapozok, amikor valaki megszólít. Meglepve rezzenek össze, épp időben fogok a könyvre, hogy ne ejtsem el. Összecsukva szorítom magamhoz, ahogy fordulok a hang iránya felé, így tökéletesen látni, hogy szerelmes pongyolát olvastam és most nagy szemekkel pillogok Artúr felé. Nem mondom, hogy ez nem kínos pillanat, mert de, meg azért is, mert ő is az a fajta alak, akire szívesen nézek. Pedig nem, nem vallom magam romantikusnak.
- Szia! – mosolyodok végül el, sűrűket pislogva, majd lepillantok. – Ó, igen, igen. Vagyis nem, ezt pont nem – azzal már tolom is vissza a helyére, fordítva. – De tény, hogy utolsó percben. Nagyon késve sikerült leadnom a jelentkezésem, mert nem tudtam dönteni – fecsegek egy sort, majd észbe kapok. – És te? Mi újság veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Na persze, persze. Olyan látványosan borzongok meg a dologra, hogy ennél jobban nem is lehet. Kétféle ember van; aki ezt a prefektus dolgot komolyan veszi és izgalmasnak, mekkora felelősség és a többi. A másik pedig tojik rá, buli és igazából arra használja, hogy a nevét „nagyobbítsa” vele, illetve a szadistább álmait. Vagy fogalmam sincs, mire jó az, amikor valaki basa módjára próbál viselkedni. Na igen, nem egy ilyen van, hogy mennek és akkor most nekik minden tökéletes, nincs akadály. Ha jó napjuk van, legyintenek, ha rossz, akkor aztán szívni lehet azzal, amit kitalálnak. Mikor mi jön be. A mi gárdánk meg, nos… nem tudom melyik kategóriába soroljam, de talán nem a becsületesbe.
- Ha fizetnének se. Nincs időm plusz munkára, idegzetem arra, hogy az idiótákkal próbáljam megértetni a házirendet, amit évek óta ismernek. Valljuk be, nagyon önként senki se megy, aki kapja, az is a fogát szívja mellé – vagy fogalmam sincs, milyen ha valakit kineveznek, mit érez. Távol álljon tőlem, hogy kopogtassak a házvezetői iroda ajtaján, hogy nekem jelvény kell. Ezért le ne vegyék senkiről, annyit én nem érek. Nem venném komolyan, előre tudom. No meg, el is felejtenék néha megjelenni.
- Ez a gyomrod? – töri meg apró gondolatmenetemet a hangocska. Simán lehet, hogy más, vagy már képzelődöm, mindegy, már kimondtam a kérdést hangosan. Én nem lehetek, nincs olyan régen, hogy ettem, egy jó darabig biztosan nem lesz étvágyam, meg helyem se. Szerencsére a hónap bizonyos szakaszán kívül nincsenek falási rohamaim, jó, akkor belefér, amikor nagyon bánatos vagyok, de az ritkább, mint a fehér holló. Néha meg annyira fáj a fejem, hogy falat se megy le a torkomon, vagy ha igen, vissza is jön.
- Ó, rendben, rendben. Észben tartom a kívánságod – nevetek fel, az ötlet rettentő abszurd. Annál is jobban. Viszont az igaz, hogy neki, meg a rémtörténetnek nagyon is sokat adna egy ilyen sztori. – Bár attól még kísérteni tudnál, szóval arra is ki kell majd addig találnom valamit – nyugtázom hangosan a dolgot, szerencsére, fele annyira sem komolyan. Távol áll tőlem és valahol remélem tőle is, hogy velem verekedve, csatázva múljon ki, hogy aztán valamelyikünk valóban ásni kényszerüljön. Szép is lenne, bár néha nagyon érdekes emberekkel hoz össze a pletyka, nagyon sok ellenségem van, nagyon sok pasim és már azt hiszem, gyerekem is.
- Ó, mondom én mindig, de valahogy nem értik meg – sóhajtok a mini panasz után, ennyi belefér. Valóban nincs szükségem senkire, ezt mindig nagyon is jól megmutatom, mert minden egyedül tettem meg. Felkeltem, amikor fájt, mentem tovább, amikor még jobban. Bence volt az, aki figyelt és ott volt, néha most is túlságosan erősen reagál a dologra. – Ha kiírnám a homlokomra se értenék meg. Mindegy, mert úgyis megcsinálom. Aggódni fogok, hogy rosszat választok, de ennyi meg belefér. Vagy lehet én is rosszul látom – legyintek egyet, nem is érdekel. – Te meg lassan végzel. Van már valami hely, ahova tudnál menni? – azt tudom, mi a szakiránya, na de azzal kezdeni valamit, nos, igencsak nehéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Nem vagyok bolond. Nem is kerestek meg persze, hogy legyek az, mindig volt valaki eminens vagy éppen menő alkat, hogy majd ő jó lesz következőnek, így nekem maradt az, hogy nem kerülök egyik útjában sem. Nem volt nagyon büntetőmunkám sem, nem azért, mert annyira szeretem betartani, amit kell, hanem mert vagy senki sem kapott el, vagy mert időben ott voltam, ahol kellett lennem. Én se hagytam ki az éjjeli sétákat, de egyes prefiknek ez nem kihágás, ennél vannak nagyobbak, nagyobb gondok, így aztán, amiatt nem kellett a bátyámnak se aggódni, hogy felkerülök a nagyon rosszak listájára. Lilla viszont a nagyon éhesekére fog, úgy érzem. Szóvá is teszem, bár semmi közöm hozzá, sem ahhoz mit, sem ahhoz mennyit és mikor teszi. Ártatlan megjegyzés.
- Akkor jó. Ha nem engem, még jobb – nevettem el a dolgot, bár nem érzem azt, hogy mérges lenne emiatt. Nem anyáskodva szólok én dolgokról, hogy egyél már, húzd fel azt a cipzárt, távol álljon tőlem ilyesfajta megjegyzés. Még gyereket sem képzeltem el magamnak, csak akkor, amikor épp „álmaim pasijának” egyikét láttam és kislányosan már mindent elképzeltem, amit csak lehet. De az csak bolondozás volt, semmi több. Épp úgy, mint a mostani halott és szellem téma. Ha valamelyik csitri ezt hallja, holnap már arról fognak beszélni, hogy téptük egymás haját is. Szeretem az ilyet, de majd azon is jót mosolygunk.
- Hmm, ez nem is rossz ötlet. Akkor minden kellemetlen találkát megúszok utána. Előtte meg Nora-t, hogy tanítson valami kimutathatatlan mérget – nem mintha lenne okom bárkit így elintézni, meg etikus lenne ilyet kérnem egy tanártól, szóval, ez is csak játék marad, semmi több.
Figyelem, ahogy végül feláll és indulni készül. Nekem is ezt kellene tennem, bár én nem sietek sehova, de ha valóban dolga akadt, vissza nem tarthatom. Nyújtózkodom egyet én is, majd felállok, a lábaim hálásak érte, bár a bal egy kicsit hangyás már.
- Köszi. Ezt jó hallani. Néha kicsit leeresztek, de aztán… jobb lesz. Ez már csak ilyen szeszély – legyintek, hogy nem vagyok én nagyon panaszkodós típus, viszont vannak napok, amikor ezt is kell. Mindenkinek.
- Ahh, menj csak, menj. Valami finom mindig van ott. A tejeskávét isteni finomra csinálják, ha érdekel – adok tanácsot, mert mikor én voltam és kaptam, nem volt panaszom rá. - Beszélünk hát. Légy jó addig – intettem neki, amint kisétáltunk a teremből és végül, elindultunk a magunk útján. Én betértem a körletembe, aztán a szobámba, hogy összeszedjem a beadandóm maradékát és leküzdjem azt.

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

itt vagyok, a nehéz napon

---

Hónom alatt egy regény pihen, nem olyan rég szereztem be a könyvesboltban. Nem szoktam véres krimiket olvasni, ez olyan csajos, lazulós cucc, amit amúgy be nem vallottam volna eddig, hogy szeretek, de most már mindegy. Ennyi nekem is jár, mint romantika. Nem az a célom, hogy lejöjjek az életről, hanem, hogy szórakozzak. Erre a kötetre amúgy is vártam, a harmadik része egy sorozatnak, amiből már készül a következő. Nem nagy dolog, de tetszik az író stílusa, a cselekmények egyszerűen követhetőek. Mintha a világ intrikája és ritmusa költözött volna a lapokra, jól esik kicsit elszakadni az iskolától és máshova képzelni magam. Ez a cél ma is. Bőröm kicsit fénylik még néhol, nemrég, indulás előtt kentem le a karom, arcom és a lábaim azon részét, ami kilátszik a short-ból. Napozni készülök, bár nem olyan, mint bikiniben, de ez is megteszi, legalább valamennyire elkezdem, még ha később nem is fogom szeretni a csíkokat. Egyszerű, cérnapántos top-ot húztam fel, annak nincs vállban sok, ami nyomot hagyna, lábamon csak egy szandál pihen. Gondolkodtam, hogy kifekszem a fűbe a réten, de oda iszonyatosan sokan tódultak ki, így elvetettem. Nem mentem messzire most sem, csak a kulacs volt még nálam a könyvön kívül, amelybe némi gyümölccsel ízesített vizet tettem, semmi több. Itt majd elücsörgök valahol, elér a nap is és viszonylag nyugalmas csend vesz majd körbe.
Odaérve azonban hamar rájövök, nem vagyok egyedül. Elsőre csak annyit látok, hogy valaki ücsörög, nyilván megvan rá az oka, miért. Közelebb érve aztán látom, hogy Zsófi az és nem épp azért teszi, mert ő is kér a napból. Meglepetten pislogok alakjára, amely most nem a vidám, erős vagy épp bármi, amit megszoktam tőle. Egy pillanatra gondolkodok azon, hogy egyedül hagyom, hátha arra van szüksége, azonban összekuporodik és talán sír is. Valami leesik a földre, a szellő kap bele és odébb repteti. Ezt felvéve hajolok le, ahogy megközelítem és egyelőre a könyvembe tűzöm, minden olvasás nélkül. Halkan pakolok le, majd ülök le mellé. Tenyeremet simítom a hátára finoman, majd hagyok egy kis időt, hogy megnézze, ki zavarta meg.
- Mi történt? - ha valami pasi, annak hamar a végére járunk, de sejtem én, hogy több van ebben, mert attól nem lenne ennyire ki. A könyv felé siklik a tekintetem, de kíváncsiságom elejtem, tartozok ennyi tisztelettel, hogy ha kell, akkor inkább ő meséljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem gondoltam volna, hogy mestertanonci éveimre lesz belőlem „stréber”, pontosabban tanársegéd. Sosem voltam az, aki ugrott és azonnal jelentkezett, valahogy nem vonzott a gondolat. Aztán, miután sikeresen megtaláltam az irányt, akkor miért ne alapon, ezt is vállaljam be. Nem tagadom, hogy szívesen sóhajtok a tanár látványára is, nőből vagyok és szemeim is vannak, sőt, ezzel egyedül sem vagyok. Noha nem követem titkon és fantáziálok többről, mint amennyiről bárki más is, nem csak a külső az, amely végül megnyugtatott, hogy jót választottam. A jóslástan nem született velem és őszintén, először azért gondoltam jó ötletnek, mert ki tudja, lehet egy szép napon, valami lapba először majd csak a horoszkóp rovatba írhatok, elvetemült ötlet volt az órarendem felett ülve. Gyakorlatban pedig aztán, egész jól boldogultam vele, így végül, itt vagyok. Vele.
Az órára pillantok. Egy ideje már csak csendben ülök a lapok felett frissen készült szemüvegemben.  Javasolták, hogy bár ugyan sok gondja nincs, de a migrénjeim miatt ezzel se terheljem magam, így ha olvasok, vagy valami kütyüt bámulok, akkor használjam. Egész jól áll, megbékéltem vele úgy két nap után, így azóta hordom is, ha nem felejtem el. Dolgozatokat javítunk, pontosabban én a beadandók közül válogattam az alsóbb évfolyamból. Hátha szórakoztatóbb lesz – mondtam magamnak, bár a kamu álmokkal kitöltött napló egy idő után igencsak fásulttá tesz. Sóhajtok, ahogy államat támasztom tenyerembe és a tanár úr felé pillantok.
- Nem vették komolyan ezt a feladatot, azt hiszem. Már nem tudom hányadszor olvasok szörnyű kínhalált – vagy épp gazdagságot, nagy szerelmet. - Ilyenkor mit csináljak? - érdeklődöm, mert lepontozni lehet nem kell, de maximumot sem, hiába mondjuk zseniális a körítés, mert van olyan is. Hátradőlve tolom fel fejem tetejére a szemüveget és nyújtózom egyet.
- Esetleg, hozhatnék kávét, ha szükség van rá. Elég sok lap van még – ajánlom fel, addig is mozognék egy kicsit, mert a lábaim elgémberedtek. De nem mozdulok, ameddig nem kapok választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

itt vagyok, a nehéz napon

---

Fogalmam sincs, mi történt. Én csak kijöttem, hogy kikapcsolódjak, hogy legyen egy kis csendes sarok, erre azzal találom szembe magam, amit sosem gondoltam volna. Ne értsen félre senki, nem bántani akarom ezzel, mert igenis azért vagyunk barátnők, mert ő is volt már mellettem, amikor éppen nem volt semmi sem jó és kellemes. Mikor fájt vagy egyszerűen az is zavart, hogy valaki levegőt vett. Elmentünk ide-oda, mert miért ne? Nem iskola helyett tettük, így aztán senkinek volt beleszólása abba, hogy mégis mit és miért csináltunk, csinálunk. Valahogy ő mindig erősnek és megtörhetetlennek tűnt, akkor is, amikor nem sikerült egy randi vagy éppen nagyon át akarták verni. Nem kesergett, inkább volt bosszús és beszéltük ki szerencsétlent, amennyire csak lehetett, majd elmentünk vásárolni, enni egy jót. Több sem kellett, viszont úgy érzem, hogy ide igencsak kevés lenne az, hogy pár új ruhát és finom falatot tukmáljak rá.
Nem moccanok mellőle és most a regény sem érdekel. Néha megsimítom a hátát, hogy érezze, itt vagyok.
- Nyugi, csak én – pillantok a moccanó kezére, mert megértem, fordított esetben ha nem ő vagy a bátyám jönne, hasonlóképp átkoznám szemközt, ott, ahol van. De elengedi, kezeit le, nekem meg eleve nincs is a kezem ügyében. Ha netán mégis erre járna valaki, majd elzavarom a francba. Megoldom. Próbálom ezt is, csak itt bonyolultabb, mert nem tudom mivel állok szemben. Nem hiszem, hogy egy beszólás, nagyon remélem, hogy nem valami tragédia a családdal vagy bárki mással. Kicsit esetlennek érzem magam, ahogy csendben meredek előre, mígnem megint mozdulni érzem. Ekkor fordulok felé, követem ujjait a könyvemig. Először nem esik le, hogy mit akar azzal, mi lenne abban? Nem lehet sírós a vége ennyire, az biztos, szép lassan eszmélek rá közben, hogy mit is csináltam nemrég. A levél. Szabad kezemmel nyúlok oda, húzom ki belőle a lapot, majd picit elengedve kezdem el olvasni. Arcom sorról sorra változik: először értetlen, meglepett vagyis inkább sokkos, majd szinte már egészen dühös. Kedvem lenne ezer apró darabra tépni ezt a papírt, de nem az enyém, így ha erre a sorsra jut, akkor az Zsófi feladata. Inkább visszateszem a könyvbe, aminek fedelét eréjesebben csapom le, mint kellene.
- Ezt hogy… mégis hogy lehet? - dohogok csendesen, mégis bosszúsan. Ha most dohányoznék, már a második szálat gyújtanám. - Sajnálom, nagyon… - szusszanok végül és átölelem, amennyire lehet. - Valahogy megoldjuk, de ez embertelen… ilyet nem lehet – tagadom azt, amit nem lehet. Ami már kész tény? Soha. - Keresek rá valami törvényt, ami tiltja!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Lehet sokaknak annyi látszik ebből, hogy odavagyok a tanárért és most jól körülötte akarok legyeskedni. Ez ott nem igaz, hogy a tanári kar jelenlegi felállása igen erős férfi szempontból, és mégsem toporogtam ott mindegyiknél, pedig szívesen megtettem volna. Ne ezen múljon már! Tudom, hogy a görcs évfolyamtársam pont ezt csinálja, addig-addig nyalizik, míg jobbat nem ér el, bár kíváncsi vagyok, hogy az újaknál mennyit fog ez érni. Valahogy sejtem, hogy egyszer nagyon pofára fog esni és én, ha szép, ha nem, ott fogok lenni és nevetni fogok. Nagyon. Addig pedig megoldani a rám hárult plusz munkát. Szeretnék egy jó viszonyt, igen, hogy ne kelljen kínzásnak gondolnom ezt az egészet. Szeretnék jól teljesíteni, mert akárhogy osztottam, szoroztam, lehet, hogy jól fog jönni, illetve, még mindig kellett egy plusz tárgy és szimpatikus volt. Csak nyertem vele, és mondhatni, ő is velem? Fogjuk rá.
Szavaira emelem vissza tekintetem rá és szusszanok egy aprót. Igaza van, itt tényleg vannak olyan válaszok, amik furák, csúnyák, mégis jók lehetnek. Én is hozzá vagyok szokva azokhoz a válaszokhoz, ahol van egy irány és mód, ahogy felelni lehet rá. Ami attól eltér, az már nemigen jó semmire. Kicsit el kell rugaszkodnom, mint az álmok.
- Ahh, rájöhettem volna magamtól is – szusszanok egyet. Lehet az, hogy már egy jó ideje-órája itt ülünk, kicsit kizökkentett mindenből és megülte az elmém. - Köszönöm, akkor így javítom tovább – látni is, ahogy visszahajolok egy lap fölé, gyors átfutom még egyszer és már le is pontozom. Vagyis, pontosabban fel. Ez a kusza, de elfogadható részletes válasz. - Mi értelme van álmokat másolni? Mármint… bármit kitalálhat, körülbelül negyed órát vesz el az életéből – ezt pontosan úgy mondom, hogy alsóbb éves koromban ugyan ezt megtettem. Kiment a fejemből a határidő, ami nem lepett meg senkit sem, engem viszont zavart. Leültem, kicsit logikáztam és már meg is írtam. Nem másoltam sose le senkiét, mert sosem tetszett a gondolat. Akkor elbukom egyedül. De most leteszem a tollat és nyújtózom egyet, mielőtt felhozom a kávét.
- Rendben van, máris hozom – ahhoz képest, hogy mennyire elzsibbadtam, szinte felpattanok és már ott sem vagyok, hogy kávét szerezzek. Nem időzök ezzel túl sokat, végül kettővel térek vissza, remélem jól emlékszem, legutóbb hogy itta a sajátját. Megállok végül az asztal mellett és leteszem elé.
- Tessék – ülök végül vissza és még várok, mert forró. Távolabb teszem, nehogy fellökve a dolgozatokra öntsem. - De ha kviddics jóslás lenne az óra anyaga, nem bírná a terem a létszámot – jegyzem meg mosolyogva, hogy igen, vannak sokkalta „menőbb” tárgyak is. Nem lehet egyszerű így.