Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Mindig – bólintok is mellé egy határozottat. - Jó, az más volt, ott már felhúztál és azok voltak az ellenérveim. Mert valamikor tökre túlzásba esel és nem tudom... rémeket látsz, azok meg idegesítőek. Azért tettem, hogy ne nézz csúnyán, ha mondjuk bejön ide valaki és rám néz, úgy, mert mondjuk kicsit mélyebben kivágott a pólón. Nem szóltál be, de el tudom képzelni, hogy ha rövid a szoknyám, apa meg anya helyett te mondod, hogy vegyek fel nadrágot – mert miért ne mondaná, a testvérem, azoknak meg ez a dolguk. De lehet most én bonyolítom túl és túlzok, ezt azonban nem fogom bevallani, mert akkor azt hiszi, nyerésben van és nem, azt nem adom meg neki. Vagy eleve mindig abban hiszi magát, én ezt nem tudom, ő tud belenézni a fejekbe, nem fordítva. Gondolkodtam, hogy nekem is tökre hasznos lenne, de mióta zavar van ott, nem hinném, hogy erőltetnem kellene bármit is.
- Na tessék, erről beszélek. Már azért is előkeresem azt a felsőm, ami köldökig van vágva – nem mintha lenne olyanom, ez is inkább vicces, mert még majdnem nevetek is, de mosolygok, az biztos. Persze, tudtam én, hogy nem szeretné, de ha randim lesz, csinosnak kell lennem és nem, nem kell köldökig, de egy garbó, nos, nem oda illik. Nem gond. Túllépek rajta, mert igazából annyira nem zavar a dolog, hogy így... figyel és óva int, mert nem. Van és lesz még rosszabb, ami miatt megint megreptetek egy-két tárgyat, ebben vagyok biztos, nem abban, hogy leteremt, mert épp kiteszem magam a kirakatba. Amúgy is, nincsenek is körülöttem nagyon úgy, hapsik, akik miatt aggódnia kellene, amennyire neki bejött a szerelem, engem úgy kerül el. De nem hiába, ellentétek, ebben is.
- Náhh, én szeretek vele pepecselni, ezt majd kitalálja más. Az olyan vaskos nem, de az egyszerű az pár perc maximum, szóval, nem érvágás – vonok vállat, hogy nem azon töröm a fejem, hogy sminkes varázslatokat agyaljak ki, ámbár, ha nem marad majd már, előveszem, mint ötletet. Ráérek. Azt hiszem. Inkább csipegetek a sütiből pár falatot, mert amúgy finomak, és ha sokáig nézegetem, akkor habzsolni fogok a várakozás miatt. Nem mintha lenne itt olyan, aki nem láthat enni, igazából az irigy lányok jöhetnének, akik nem mernek enni, én meg még jobb ízűen falnám fel mindet. Hahaha. De nincsenek itt, szerencsére, mert ne legyenek, most legyünk mi ketten végre.
- Áhh, értem. Nem vagyunk egyformák, ez tény – nagyon nem, ég és föld és a többi. Meg nagyon semmi sem passzol, én meg igyekszem kedvesnek mutatkozni meg minden. És megy is, talán semmit se sejt, nem is fontos. Még talán teljesen Bence sem, és ez így jó, így békés. Nekem is lehetnek titkaim, ugyebár. Ami most neki is előjön, bár nem titok, inkább olyan dolog, amiről még nem volt tudomásom? És persze hogy meglep, meg sokkol, mert, hát valami mást vártam, ez meg olyan... nem tudom. Fura? Kicsit, nagyon. Nekem sok? Bizony, bár nem mondom, én is szeretem az állatokat, de ennyire nem tenném magam oda, majd ha egyszer sok pénzem lesz, adakozok, de hirtelen venni valamennyit úgy, hogy a suliban tárolom? Nos, az kicsit merész. Szusszanok egyet, igyekszem nyugodt maradni.
- Ennyire leégtél? Jó hogy nem mínuszban vagy! - kicsit morcosan nézek felé, hogy mennyire annyira, tudja jól, ha nagyon kell neki, akkor megoldjuk, megszánom, de nem, nem erre akartam költeni, hogy butaság miatt adakozom, de mégis a testvérem. Kivéve, ha megtudom, hogy elhozza belőle a maradék baglyokat. Akkor nagyon mérges lennék rá.
- Nem bezárva hanem... valahogy kell őket tartani, értem én mit mondasz, de... de mégse. Kinek az ötlete volt ez? - sejtem a választ, de csak kimondja. Nem hiszem, hogy az övé, azt igen, hogy simán belement, de csak nem ő ötlötte ki egyes egyedül. Vagy nem tudom, lehet van egy olyan oldala – sőt, biztos – amit nem ismerek annyira. Na mindegy, most majd kicsit de. Nem biztos, hogy annyira tetszeni fog, mint illene. És ő hozza ki belőle, ugye...
- Mert annyival fiatalabb vagyok, mi? Amúgy fogalmam sincs mit mondtál, csak az elejét értem. Nem kellenek ennyire összetett mondatok – már majdnem duzzogok, hogy most tök hülyének nézek ki, de tényleg fogalmam sincs, hogy mit mond, mert eleve hadar és csak mondja és mondja. Elengedem, rá is legyintek, majd inkább ezek, majdhogynem puffogva pusztítok el egy sütit végül. Aztán mégis tud értelmes szavakat mondani, így felpillantok rá.
- Én sem, de nem akarat kérdése. Tuti elfelejtek mindent, amint átlépem a küszöböt. Örökké harmadéves leszek – aggályaim néha tök valóságosak. Benne van a pakliban, hogy egyszer betelik a memória és kész, nekem ott annyi jutott. Vagy nem tudom. Még néha megnézik, hogy mi és mennyire áll, mennyire romlik vagy javul és rosszat eddig nem mondtak. Ameddig nem fejelgetek semmit  - bár az előző témánál kedvem lett volna az asztalt – addig nincs gond.
- Persze, hogy az. Vizsga van a végén, nagyon kemény vizsga – apró mosoly, ami biztató mégis. - Én sem, de legalább ebben totál hasonlítunk. Vagy elmegyek pénzért táncolni alig ruhában, vagy gazdag férjem lesz és akkor nem kell kitalálnom, mi a fene lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ezt úgy mondod, mintha mindenkivel flörtölgetnék. Nem vagyok lotyó – forgatom meg a szemeimet, de úgy, hogy abból tudja, még egy ilyen és sütit nyomok a fejére. De komolyan, hát én tehetek róla, hogy a többi lány teszi, szétteszi, én meg lehet úgy tűnök, megtenném, de amúgy nem. Szóval, na, moderálja a szavait. - Helyes és helyes. Jó vagyok, tudom – abban főleg, hogy mikor és mit. Bár tény, szeretem a bókokat, a pillantásokat, de a kocsányon lógó szemek meg a többi... nem, nem hoz zavarba, inkább csak sok, közönséges és ha beszélnek velem, jöhet a játék, miszerint lehet az arcomat is nézni, ott a lényeg, nem lejjebb. Aztán rájövök, hogy ez senkit nem érdekel és bámul tovább oda, ilyenkor vonulok el, mint a sértett királylányok, ezt te velem ne és ennyi. Mindjárt itt is bejátszom, azonban semmi nem indokolja, inkább kicsit mérges vagyok, hogy miért és hogyan meg minek, szóval... nem, nem csinálok semmit, csak végül sóhajtok, megint. Egy nagyot. Most bezzeg még mindig ő az idősebb nem? Csak épp nem úgy néz ki.
- Lehet, adósságnak hívják és inkább bele se menj, mert sose jössz ki belőle. Kérlek. Kicsit gondolkozz – én értem, hogy szerelmes meg minden de mégsem mert azért na, vannak határok. Biztos a csaj is megérti, hogy nincs most erre keret, ha nem, akkor keressen egy malacperselyt és akkor majd lesz. Ennyi. Könnyen megoldom, mert sosem voltam szerelmes és ragaszkodtam bárkihez, aki nem a testvérem, ezt elismerem, elismerem, hogy nem tudom milyen érzés. Nem számít.
- Áhh, látom – legyintek is rá, pont erről van szó. Persze, én is tudok így nézni, mert hirtelen és milyen tökéletes valaki épp, mégsem ugyan ez. Elmúlik, nem ragad meg bennem és nem tudom pontosan, hogy játszódik le. Ha voltam is, az olyan tipikus plátói dolog, aztán az is elmúlik, abban sincs viszont annyira nyakig bent az ember, mint most a bátyám ebben. Nagyon. Lehet kicsit ripacs vagyok vele szemben, ha ez a dolog, vagy a nő jön szóba, de, ez biztos olyan dolog, hogy ha lesz akárkim, ő arra mindig mérges és gyanakvó lesz, vagyis, lehet az lesz. Nem tudom. Elengedem a dolgot, egyelőre.
- Aha, persze. Mint mindent, de elfelejted, hogy nem dedós vagyok már – rég nem, csak valamiért persze, hogy néha annak vagyok kezelve. Nincs is sok közöttünk, akkor nem is értem, hogy miért pattog ezen sokszor? Ilyenkor bolond, komolyan. De aztán én is puffogok és fújok az alsóbb éves lányokra a körletben, hogy mennyire gyerekesek néha, szóval, igazából, ugyan ezt csinálom én is, csak nem családon belül. Upsz.
- Nem, most nem. Elvégre amennyire lehet, minden oké, szóval vizsgáznom kell, maximum kedvesen megvárják, míg eszembe jut az a valami. Mindig aggódom, utálom a vizsgákat – ki nem, vagyis van aki nem, de őt hagyjuk. Én képes vagyok ezen hisztizni is, ha kell, de most csak morcos ábrázattal eszek a sütiből. Komolyan. Utálom.
- Nem vagyok ilyen típus, de ha nem lesz belőlem semmi... Valamiből élni kell – persze, tudom, lehet átlagos munkám is, ami annyit nem fizet, de megélhetek majd. Persze, remélem eszébe se jut, hogy ezt komolyan vegye. Falatozok épp, amikor megszólal ismét és szusszanok. Persze, siet vissza  hozzá, velem meg alig tölt időt. Látni is arcomon, hogy puffogok, mert amennyire mindig mondom, hogy minek ez, annyira dől a liszt, ha hamar leráz.
- Csak ma... de nem felejtem el, hogy máris mész – mert még mindig puffogás és durca, menjek akkor, minek van itt, amikor még ide is guggol. - Mondom segítek, ne izélj már. Nyálas vaaagy – legyintgetve hessegetem el, engem itt mit puszilgat, mi tört rá, aztán megtörölve arcom, pillantok fel rá.
- El is várom. Na menj már, biztos hiányzol neki – fintorgok, majd integetek utána és amint eltűnik, nagyot sóhajtok. Nem lesz ez így jó, vagy de, nekem akkor sem tetszik. Végül tényleg fizetek is, amint a sütik eltűntek, a kávét és megittam, ráérősen indulok vissza. Lesz ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Én mindig úgy képzeltem el, hogy ez fordítva lesz. Kisírt, vörös szemekkel állok majd egyszer előtte, elhordva minden seggfejnek azt a valakit, aki miatt kisírtam minden könnyem, tőle várom majd a megoldást, ígéretet arra, hogy jól elveri és amit nem engedek majd, de jól esik. Hogy majd odamenjek, jól megöleljen és meséljen valami vicceset, hogy nevetni tudjak és hasonlók, de végül nekem az is jó lesz majd, ha csak csendben létezem. Ehelyett, most itt állok és így, más miatt vagyok idegben, mást szidok olyan szavakkal, amiket sosem hallott tőlem senki, mert nagy a szám, de nem mocskos és alpári, pedig most tudnék az lenni, hajaj, a haját lepörölném, de tudom, azzal feltépném a sebet és ártanék. És nem fontos, nem fontos az a perszónak, csak ő, csak a testvérem, aki miatt feltúrtam ezt a falut és most itt vagyok. Senki nem állíthat meg, ha akarom, ez tény, ez tudott, de most mutatkozik meg igazán, holnapig is kutattam volna, ha kell. Mind a ketten kint vagyunk, tilosban, talán már keresnek is minket és holnap nagyon nagy fejmosást kapunk, de nem érdekel. Vonjanak pontot, büntetőmunka is jöhet, ha nem értik meg, hogy ezt most muszáj volt. Meg kellett tennem, mert ki, ha én nem? Mindig is hangos és harsány voltam ha szóba került, sokszor vélekedtem erről rosszul – lehet nem alaptalan, lehet mégis a jóslástan lenne az én területem – és most, mi nem jön a számra? Az a mondat, ami égeti már a gondolataim is; én megmondtam. Képtelen vagyok kimondani, gondolni sem, mert azt is tudná, meglátná. De most lásson csak, ha akar, ha képes. Most engedem.
- Itt vagyok, itt vagyok – mert továbbra sem mozdulok el mellőle, küldhet bárhova. Makacsul és szilárd lábakkal állok mellette és karjaim körülötte. Totál átfagyott, vagy csak én érzek mindent jéghidegnek? Én sem most jöttem ki az ajtón, de mindegy is. Tartom, próbálok támasz lenni. Legalább az, ha a vigaszt nem én hozom el.
- Engedd csak ki, könnyebb lesz – szólok szelíden, nem fogom most cukkolni és később sem, hogy sírt. Sírjon. Én is szoktam, ha nagyon fáj, ha úgy érzem megint rossz vagy ha félek, bár sokan nem látják. Jó helyeken csinálom, jó időben. Kicsit majdnem elbillenek, amikor hirtelen húz le, térdem koppan a stégen, de nem számít, visszakapaszkodok, óvatosan simítom a hátát, ahogy anya szokta nekem, amikor megijedtem, hagyom, hogy a maga tempójában adja ki, nem baj ha könnyes leszek, majd megszárad. Nem szólok semmit, nem rontom el semmivel, csak gondolkodom és fáj. Nekem is, de erős leszek, a szemem sarkában ülő könnyeket hamar kipislogom, ott sem voltak. Most nekem kell erősebbnek lenni. Mikor megszólal, lepillantok rá, csendben hallgatom, de majd fel tudnék robbanni. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, időt kérek. Mindjárt. De csak lássam meg...
- Aztán ennyi – ismétlem meg amit mond, mert nem akarom magam sem elhinni. Tehát nem indokolt, nem szólt semmit sem, csak azt, hogy vége. Pedig elhiszem, benne is az volt az első, hogy miért? Miért tette? Jól megvoltak, még ha nem is szerettem. Hazudtam, nem lesz majd könnyebb, mert sírt, ezen csak az idő segít majd, de most nem fogok hazudni.
- Akkor neki ennyit jelentett. Egy szót. És csak így – komorodik el arcom, miközben sóhajtok. Nem akarom kimondani, amit gondolok. Aljas, utolsó húzás így eldobni valakit. Nem képes megbeszélni, mert sosem volt komoly, nem tudja milyen az és tessék, ami cuki, meg aranyos, az most itt és ennyire tönkretett mást, mert sosem tanult meg rendesen beszélni arról, amiről kellene. Lehet nem lenne jobb, könnyebb, de akkor is, tudná, hogy mi a baj, mi volt a hiba. - Nem te tehetsz róla, ez... ez lehetetlen lenne. Nem tudom mi ment a fejében, amikor döntött, de nem is akarom tudni. Nem ezt érdemelted, ugye ez van benned? Én is így vélem. Én... sajnálom. Sose kívántam, hogy tényleg ez legyen... - szusszanok, mert nem, valóban nem. Mondtam dolgokat és ez lett az ára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hiába vakartam, nem jött le és a nagytermes eset óta nemigen merem megkockáztatni, hogy újra megtörténjen, ezért hasfájásra hivatkozva – nő vagyok, nekem az tök jó indok – elvonultam a többiektől és megpróbáltam rájönni, mi a franc történt velem. Aztán leesik, a toll, amit mikor pakoltam össze a dolgaim óta után, eltűnt. El akartam tenni, dobni, már nem rémlik, de sehol sem volt, pedig a kezemen a minta ott maradt. Nem is értem miért ezt rajzolgattam, talán épp valami tűzről magyarázott, szól az óra anyaga? Nem tudom felidézni és meg sem lep, az életem nagy része ilyen, persze, de most mégis bosszant. Mert... mert ez veszélyes. Lehet valami elemi mágia, csak hiába próbáltam, a másik kezem ilyet nem tud, sőt, amikor megközelítettem egy aprócskát, akkor ujjbegyem kissé meg is égett, szóval... Ez kilőve. Akkor átok, valami rohadt vicces toll, amivel ha papírra rajzoltam volna madarat, talán röpköd és énekel, de én lángokat műveltem és tessék, égek. Égő vagyok. Ezen nevetnem kell, miközben karom magamtól eltartva lépkedem a folyosón. Egész nap bent voltam, már kezd sok lenni, de nem akarok nagyon ki sem menni, ahol tudom, hogy többen vannak. Fogalmam sincs. Nem akarom felhúzni magam annyira, mert akkor megint előjön. Így is bizsereg, hát aztán...
Épp lépkedem a lelkek udvara felé, amikor az egyik alsóbb éves kiugrik elém, hogy jól megijeszt. Fel is sikoltok, kezeim kapom fel, mert van nála valami ragacs abból a vicces boltból, amit az ő korosztálya annyira szeret, és hátraugrok. Rögtön lángocskák lepik el ujjaimat, aminek hatására a tökmag ámuldozik, én meg sikoltok még egyet és azonnal kint vagyok. Hogy az a...
- Tűnj el, tűnj el, tűnj már eeel – rázom a kezem, mint valami fáklyát, hogy elég ebből, de a lángoknak oxigén kell, ha meg jobban belobban.. Rohanok, megint, mondom ezerrel, és körülbelül úgy esek be a szökőkút elé, térdem horzsolódik, de nem érdekel, kezem azonnal a hűs vízbe dugom, sistereg, füstös kissé és mégis, elmúlik én pedig felsóhajtok. Végre. Ekkor szúrom ki azt, aki a földön fekszik, békésen, semmi baja. Irigylem most.
- Hello – érzem, hogy hangom most bátortalanabb, de na, égő kézfejjel rohangálok, a kútban pihen a kezem és fésülködni se mertem nagyon. Káosz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Lassan megint ezer kérdés és teher szakad a nyakunkba, de az mérföldekre van, mi pedig papíron felnőttek, akiknek vannak igényeik. Szórakozás, mulatság, elszakadás a hétköznapoktól, vagy valami ilyesmi. Karolának nagyon kellett, nekem is, ő szakított Márkkal, én nekem meg nem jött be, akivel véletlen ismerkedtem meg, de csak egy a sok közül, akinek jó lettem volna ágybetétnek. Nem vagyok szent, de... az sem. Akit annak idején ajánlott, az egy sráccal jár, nem is akármelyikkel, de a szerencsém ilyen, már hozzászoktam, ha most mégis vesztesnek érzem magam, mégsem számít. Most Karolának van szüksége arra, hogy kikapcsoljon, még ha nem is látom összezuhanva, vagy csak jól tartja magát, hát nem álltam ellen annak, hogy kicsit messzebbre menjünk, mint a falu és ott keressünk valamit, amely elfeledteti, hogy milyen is az iskola falai között. Úgy történt, hogy béreltünk ki egy szobácskát Budapest egyik szegletében, így nem kellett a vonaton aggódni visszafelé, majd csak másnap, ha jól kisétáltuk magunkat a városban, reggeli és egyebek. Nem akartam nagyon hivalkodó sem lenni, így a fekete szettem húztam elő, kontyot tűztem hajamból és vártam arra, hogy mondja, mi a szíve vágya. Vacsoráztunk egy tök jó helyen, legalább valami elverem végre a zsebpénzem, előtte azért nézegettünk sok üzletben, a cipőm mondjuk onnan van, mert bár nem tartom magam boltkórosnak, de nem is tudtam ellenállni, így hát megvettem. Segítettem neki is válogatni, azt mondják a vásárlás erre is jó, meg a sok beszélgetés, hát mindkettőből akadt. Borral koccintottunk végül a kaja felett, nevettünk és hát olyanok voltunk, vagyunk, mint az átlagos lányok, akik épp nyaralnak, a boszorkány felünket totálisan félretettük. Jó, táskámban ott lapul a pálca, biztos ami biztos alapon, de nem nagyon szeretném használni. Sőt. El akarom felejteni, abban jó vagyok, így aztán mikor leszállt az este, egy szórakozóhelyre mentünk. Sok ember, pörgés, forgás, nagyszerű zene. Sosem éreztem ilyen jól magam, nagyon ritkán bulizom, erről Bence nem is tud, sőt, nem is mondtam neki hasonlót sem, mert tudom, hogy aggódna. De nincs miért, ez csak egy csajos este, aztán visszatérve lesz minden olyan, amilyen. Az idő telik, az éjszaka egyre fülledtebb, egy szempár, egy mosoly, és csak táncolunk. Minden olyan csodálatos. Képszakadás.
...
Melegem van, ezért lerúgom magamról a takarót, vagyis csak lendítem a lábam, rég nincs azon takaró. Kispárnát érzek sajgó fejem alatt, meg ahogy valami az oldalamba vág, talán valami ékszer? Öngyújtó? Lehet a rúzsom? Félhomály van, lehunyt szemeim mögül mégis érzem, hogy vakító fényáradat. Nyöszörgök egy sort, mert most már el is zsibbadtam, de mindenem olyan nehéz, hogy aligha megy. Mozdulok, eltűnik alólam az a vacak, fordulok, gördülök a másik oldalamra. Lábam és kezem is beleütközik valamibe, de a falnak hiszem, próbálok tovább aludni. De falnak túl puha, meleg, és hajas. Morcogok ismét, majd meg is nyugtatom magam. Karola az, hát nem egyedül voltam eddig sem, nincs semmi vész. Mégis, mikor megemelem magam, hogy lelkemnek és kissé zaklatott szívemnek nyugalmat magyarázzak, nem azt látom, amit lefoglaltunk. Az eleve két egy személyes ágy, ez pedig francia. Ez egy barnás tapétájú szoba, az fehér volt. Lassan ülök fel, majd nyílnak nagyra a szemeim, amennyire lehetséges. A bal karomon támaszkodok, jobbommal pedig kinyúlok és megrázom Karola vállát – remélem tényleg ő, és nem csináltam semmi hülyeséget, miután... Nos, nem emlékszem. Bántja a szemem a fény, ahogy hunyorgok, lepillantva pedig a feketém helyett egy fehér póló pihen. Mi a franc. Mi? Csak csajos napot, estét toltunk. Csak.
- Jézusom...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon kellemes, hogy a karom a vízben pihen, lágyan mozgatom egy idő után ide és oda, hogy szinte simogassa a hűs víz a bőrömet, és reménykedem, hogy az a vacak lekopik ezzel, leázik, ha mondjuk itt ülök estig, de mivel előző nap vörösre sikáltam a karom és még mindig semmi, kicsit feladtam. Ha nem lenne itt más, most a peremre hajtanám a fejem és nézném az apró fodrokat a víz tetején, de tekintetem a felkönyöklő, majd felülő lányra vezetem, akit sikerült megzavarnom, felkeltenem talán azzal az ámokfutással, amit rendeztem. Oké. Nem elég, hogy a karom ég, még én is kicsit. De, mindig lenne rosszabb helyzetre ötletem, így nem fogok most ezen hisztériázni, úgy teszek, mintha csak hasra estem volna a küszöbben; mintha semmit se történt volna, csak létezem és mosolygok tovább. Bár a mosoly kicsit halovány, én pedig megvonom a vállam és lepillantok az ázó kezemre, majd vissza rá.
- Nos, ez egy… jó kérdés és kicsit hosszú is – nem örül annak, hogy így találtam rá, nincs is ezzel gond, én is amikor elbambulok, tanulok és hasonló történik, csattanok. Ez a természetes? Nem tudom hirtelen. – Kicsit elvesztettem a kontrollt és mire megtörtént a baj, már késő volt okosnak lenni. Lángokkal meg a legjobb a víz – az már más, hogy a tóig akartam futni, mint valami fáklyát hordó olimpikon, de nem, ez csak viccnek jó, valahogy megoldottam volna. Eleve ott a pálcám, mint utólag és most leesik, vannak rá jó bűbájok, vizes is, szóval nem is értem, miért nem azt találtam meg rá, de a sokk és a pillanatnyi pánik nem engedi a logikus gondolkodást. Elhúzom picit a szám és feljebb ülök, lassan húzom ki a karom a kútból és magam mellé lógatom, hogy csöpöghessen. Fordulok, úgy, hogy felé legyek, és felemelem a karom.
- Azzal kezdődött, hogy ezeket a csóvákat firkáltam rá – mutatom is, látszanak. De nem tűntek el. – Azóta néha, ha úgy van, akkor… lángol, szikrázik. Nem tudom miért. Eddig is firkáltam a kezemre és nem lett baj – eresztem le, mert valóban. Volt már a bőrömön jegyzet, virágok, ami jött, de egyik után sem lett semmi. A talált toll ténye egyelőre meg se fordul a fejemben, hiszen azóta se láttam.
- Ne haragudj, hogy zavartalak a pihenésben ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Egyre jobban nem értek semmit sem. Minden olyan jól indult és ment is, sőt, túl jó volt és túl szép, szinte már ilyenkor várja az ember, hogy na, most történjen valami olyan, amire nemhogy nem lehet felkészülni, de nem is tudna. Csakhogy, amikor benne volt az ember, nemigen arra és abban gondolkodik, hogy oké, még egy szám és utána minden átfordul a rosszba. Én sem ezzel számoltam, csak jót akartam Karolának, hogy ne legyen rossz kedve, magamnak is, hogy kicsit szálljak ki a komfortzónámból és történjen valami, meg persze, hogy nekünk ez jól essen. Nem számoltam azzal, hogy mi fog reggel fogadni. Sem később.
A lépésekre figyelve észlelem, hogy Karola ott van, ott jön ki a fürdőből és bár zsong a fejem és fáj, a látásom se tiszta még az álmosságtól és a másnaptól, de Karola nem mellettem fekszik. Szinte eláll a lélegzetem, ahogy elrántom a kezem attól a válltól, amely tapintásra sem egy nő válla, csak ez is később esett le. Magamban mantrázom a szentségelést, hogy mi van épp, majdnem sikítok is, de ezt úgy nyelem le, mint a hányingert, ami a felülés és a mozdulat miatt keletkezik bennem. A „te jó ég” ide lehet lassan kevés is. Meredt, nagyra nyílt szemekkel bámulom unokatestvérem, biztosan el is sápadtam az egészre, igyekszem nem elájulni. A tag csak horkant egyet és mocorog, ekkor nézek oda és látom, hogy mi nincs rajta, így legalább arcomba költözik egy szín a zavar láttán. Több se kell, a vékony takarót óvatosan dobom rá, hogy elfedje, de olyan lágyan, hogy erre se keljen fel. Még. Kell idő nekem, míg pánikolok, meg úgy mindent rendbe rakok, legalább annyira, hogy ne sikítsak, ténylegesen. Nagy levegő, ahogy esetlenül és óvatosan lemászok az ágyról és két lábra állok. Kicsit még szédelgek, a fehér póló leér a combomig szinte, biztos az övé, nemigen van más. Oké. Karola pedig csak mondja és mondja, ezerrel, miközben én készülök kiakadni. Ez nem lesz így jó. Gyorsan szemmel keresem a ruháimat, majd mielőtt bármit tennék, odasietek és felkapkodva őket, magamhoz szorítom. Remegek, érzem, hogy reszketek, pedig nem fázok. Biztosan hülyeséget csináltam, amire Bence, se a szüleim nem lennének büszkék és én sem. Sőt. De most, most még nem lehet kiakadni. Nem válaszolok egyenlőre, ráfogok finoman a nem tetovált csuklójára és visszahúzom ellentmondást nem tűrően a fürdőbe. Csak akkor nyugszom meg, amikor becsukódik az ajtó, kiszakad belőle egy sóhaj és majdnem a sírás is. De nem, nem sírok, felnőtt vagyok, aki, nos, aki hibázik és hibázni is fog. Csak akkor is… én _azt_ nem így akartam, ha megtörtént. Még mindig a ruháim ölelem, ahogy felé fordulok.
- Nem tudom ki ő! Sem hogy hol vagyunk… Nézd. Azt sem tudom, hogy kerültünk ide. A bárra emlékszem… - nyöszörgök, lepakolom a ruháim a hányingerrel küzdve és legalább a bugyim visszaveszem. Egy fokkal jobb, így ülök le a WC tetejére és tűröm hátra kócos tincseim, amik kibomlottak a kontyból. Nem, nem eshetek szét, még nem.
- Tetoválás. Idegen hely, idegen ember. Nagyon rossz történt, én úgy érzem – hangom elvékonyodik, de nem sírok. – Én lehet hogy azzal a valakivel… szóval érted… lehet hogy mi – mutogatok, mintha tabu lenne kimondani, hogy lehet szeretkeztem az éjjel, először és meggondolatlanul. Jaj, ebbe bele se merek gondolni… - Adj egy kis időt… nagyon fáj a fejem és szédülök – és haza akarok menni, inkább leszek béna és unalmas iskoláslány mint, mint… egy olyan, akinek ez az élete. Nem vagyok ilyen, csak a szám nagy sokszor, csináltam már más hülyeséget, hasonló ehhez és mégsem. Ott tudtam, hogy csinálom, itt pedig arra sem emlékszem, hogy megesett-e. Felnézek végül rá.
- Baj lesz ebből…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Az nem kifejezés – szusszantok egy nagyot, mert nem, nem szeretnék én megégni, vagy épp a hajam pörkölni le, mert bár van rá mágia, de iszonyú büdös és kellemetlen dolog. Minden gyerek megkapta, hogy nem szabad játszani a tűzzel, én pedig betartom, betartanám, csak éppen most eléggé szívok vele, meg az élet is megszívat. Jó, volt már rosszabb is, nyugtatom magam mindig, ha valami nem sikerül, de a hirtelen okozta sokkhatás sosem jó. Sőt mi több, elsöpri minden nyugis gondolatom.
- Én igyekszem – kicsit mégis elkeseredett a hangom. – De már nem tudom mire „kapcsol” be. Meg sok a hülye, akik felhúznak kicsit és akkor… sikerül. Nem tudom, pontosan mi hozza ki, ha nyugodt vagyok, ha nem – rázom meg lágyan a fejem mellé. – Igen, de azt mondják nincs bajom. Trükkös valami, ami majd elmúlik. Azt mondták, vigyázzak és kaptam egy tégely kenőcsöt azért, hogy ha mégis megégetném magam, akkor kezeljem azzal – tehát, lényegében kicsit a nesze semmi, mégis azért valamit segítettünk elv lép életbe. Ez van, ennek is örülhetek, hogy nem valami kóros nyavalya ütött ki rajtam és mehetek tovább, rosszabb helyre, esetleg megint vizsgálatokra, amiből kicsit elegem is volt már egy életre. Tudom, hogy nem könnyű így, de abban biztosak ott is, hogy el fog múlni, amint az a vacak minta is.
- Igen, mindig firkálok a kezemre, főleg jegyzeteket – viszont azok se másztak le róla, vagy a virágok, akármi miatt lett mondjuk zöld a kezem, mint valami pázsit. A szavaira elgondolkodva ráncolom a homlokom, gondolkodom, majd most az egyszer, nem is hagy annyira cserben az eszem, mint hittem.
- Ó, hogy… ó – pislogok magam elé, mint aki most kapta volna meg élete felfedezését, sőt mi több, felrázták valamiből. – Volt valami… találtam, ott volt a padon. Olyan szép mintája volt, gondoltam óra végén leadom a tanárnak, hogy valaki elhagyta. Aztán mire feleszméltem, már a kezemben volt és azzal írtam, rajzoltam. De a jegyzeteim normálisak, szóval, nem értem – pislogok kicsit rá, hogy mégis mi lehet ebben az összefüggés, akkor a papíron is lenne nyoma, tutira. Annyira nem értek én ezekhez, mint szeretnék. Mármint, szeretem a bűbájokat, meg a bájolt tárgyakat, de ilyen komoly dolgot sosem tettem össze.
- Lehet elszúrtam és most valaki szívat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Persze, hogy meg, elvégre nem hulla – válaszolok neki, kicsit csípősen, de halkan. Persze, hogy nem az, már csak az kellene, hogy valami krimibe is cseppenjünk, mint azokba a hülye könyvekbe és aztán kiderüljön, hogy ki a gyilkos. Nem. Itt valamit elrontottunk, ez teljesen biztos, de fogalmam sincs, hogy mit és hogyan. Roppant bosszantó a helyzet, mert egyszerre tudnék kiabálni, sírni és hazaszaladni anyáékhoz. Arra már nem is gondolok, hogy ha ezt Bence megtudja, akkor… nem tudom, hogy a nyakam tekeri ki, vagy szimplán csak akkorát csalódik bennem, hogy nem lehet visszacsinálni. Nem vagyok tökéletes, nem jó minden tettem, de igyekeztem mindig legalább józanul gondolkodni, nem is iszok és annyit és sokat, csak Karolának akartam jót, meg kicsit magamnak, erre tessék, belevittem valamibe, amibe nem kellett volna. Elfog a bűntudat is, nemcsak a harag és a szomorúság, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom, fogjuk ezt megoldani. Semmiről nincs fogalmam és ez olyan rémes és ijesztő. Ez… borzalmas. Remélem, nem fog annyira megharagudni rám, hogy sose akarjon akár csak egy kávéra leülni velem a faluba, mert Merlin lássa lelkemet, ezentúl én tovább nem fogok menni, ott jó lesz minden.
- Igen? – emelem fel a fejem, amint már a fürdőben vagyunk, mert muszáj kimenni onnan, eleve ne keltsük fel azt a srácot, meg azért valamennyire jobb lenne jobban is lenni. Lehet be kéne ülni a tus alá, de az zajt csap és bár nem az én felsőm van rajtam, valahogy nem akarok ebben a házban – többet? – meztelen lenni. Félek, csak nem akarom mutatni, mert mindig valami vagány és talpraesett vonalat követek magamnak és látja azt a világ, ilyenkor azonban nagyon nem egyszerű. Nagyokat sóhajtok, próbálok legalább egyenesen ülni, nem a padlóra esni, meg hasonlók. Oké, eddig egész jó, de még mindig sikítanék.
- Hát, szerintem többet is ittunk és nem csak koktélt. Ittam már, egytől nincs bajom sosem – ennyire nem. Jó, fájhat a fej, lehet hányinger is, de nem, ennyire nem ütött ki sosem. Inkább nem gondolok bele abba, hogy lehet, hogy egy volt, csak került bele valami, ahhoz az már tényleg a legrosszabb eset lenne, az, amit ki sem szabad mondani.
- Én sem így akartam, csak egy jó estét, amibe egyik hülye sem rondíthat bele, kicsit nevetni, táncolni és vissza. De hát… - nézek körbe teljesen tanácstalanul, mégis mi a francot kezdhetek ezzel, de Karola könnyei megerednek. Teljesen érhető, nekem is le kell nyelnem a gombócot, majdnem felugrok, hogy átöleljem, de ahogy emelem magam, úgy szédülök is bele, így nem, nem fogok én ezzel most próbálkozni. Így nem sírok én, mert legalább erőt adok valamelyest? Fenéket. Összeszedi magát kicsit, felöltözik és hátamat a tartálynak vetve dörzsölöm meg az arcom.
- Semmit se akarok inni – nyafogok, mert attól tartok, lehet az is visszajön. Fogalmam sincs, mennyire normális most a gyomrom. Semennyire, de elveszem a poharat, amit ad nekem és apró kortyokat merek csak egyelőre ledönteni belőle. – Nem tudom, lehet ott hagytuk a szálláson. Mert hát, muglik közé minek vinni ugye – logikusan ez tűnik megoldásnak. – Ahh, nem akarom felkelteni, jobb ha alszik. Lehet nem akarom hallani, hogy mit mond – tényleg parázok most, sőt, inkább iszogatom a vizet, addig is telik az idő és nem kell kimenni. A kérdésére félrenyelek, köhögve engedem le a poharat, köpök ki némi vizet és remélem, rosszul hallottam. Amikor már képes vagyok beszélni, hitetlen meredek rá.
- Dehogy! Ilyenre ne is gondolj! – mert na, akkor nemigen egy lakásban lennénk, meg szabadon, olvastam ilyen könyvet is, amiben a lányt erre kényszerítették és nem volt kellemes. Nem, mi nem lettünk azok, de mire felkelnék és bármit tennék, nyílik az ajtó. Apró sikkantás hagyja el ajkaimat, ahogy meredek a belépő alakra, aki a kopogás után jelenik meg, nem is érdekli, hogy akár fürödhetnénk is, nem, csak jön és…
- O… oké – nyögöm ki, de semmi bátorság nincs a hangomban. Ahogy eltűnik, úgy teszem le a poharat, pattanok fel én is, hasonlóan ajtót akartam csukni, de csak meredek Karolára.
- Hát honnan tudjam?! Nem a pucér pasi, erre rájöttem – kissé idegesen járkálok fel-alá. Gyomrom is nyugtalan. – Most akkor menjünk ki? Ő lehet tud válaszokat adni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kicsit pislogva figyelem, hogy akarat. Nekem arra van akaratom, hogy ez elmúljon, hogy ennek vége legyen és többé ne kelljen attól rettegnem, hogy leégetem valamimet. De még irányítani is… Kicsit lehet, hogy lehetetlennek tartom, kicsit talán olyannak, amit nemhogy nem tudnék, de nem is akarnék megtenni. Mert ha nagyon akarom, akkor lehet, rosszul sül el. Mégis, el kell gondolkodnom azon, amit mond.
- Hát, bevallom neked… nem. Igazából eddig végig pánikot éreztem, ahogy csak a bőröm bizsergett vagy valami, apró szikra és aztán… érted – pillogok felé, hogy remélem tényleg érti, hogy mire akarok kilyukadni. – Az elemi mágia… az is ilyen? Mármint felgyullad valaki keze? De jó, hogy sosem fog ez veszélyeztetni – látványosan borzongok meg, mert ha mondjuk ez az lenne, vagy mondjuk egyszer kitörne belőlem, akkor lehet kifutnék a világból. Óvatosan, a normális kezemmel simítom félre kusza tincseim, kócos a hajam, fésülködni sem mertem. Csoda, hogy van rajtam minden ruha, ami csak kell. Szerencsém volt. Sóhajtok egy nagyot, majd megcsóválom a fejem lágyan. Mosolyt engedek magamnak. Leszokni róla, jó lenne, csakhogy, nem olyan egyszerű.
- Ahh, sajnos sok dolog kimegy a fejemből és hiába a notesz, ha sose tudom merre teszem. Erre kellenek a firkák, de saját tollal sosem volt gond – tudom, hogy nem tesz jó a tinta, meg a firkák sem szépek, de hasznosak. Annyira nem firkálom magam tele, mint most. Ez.. – Ilyeneket nem is szoktam, csak késztetés jött és mire letettem a tollat, a minta kész volt – húzom el a számat, hiszen, úgy néz ki, meg lettem „bűvölve”. Na ez eléggé kínos, ami azt illeti. Egyre ostobább leszek és ez bosszant.
- Eghen. Eléggé vicces kedvükben vannak néha egyesek. De ez… tudod, hiába kerestem a tollat, hogy leadjam, sehol nincs, elnyelte a föld. Vagy valaki épp szenved vele – nem lenne öröm, mivel azonban nem rajtam lesz újabb minta, így teljesen mindegy már.
- Hah, nem tudok én olyanról, de ugye, mivel a legtöbb ember nem egyenes, így ezt a kört buktuk – fintorgok egy sort. Ugye a sunyi emberekről nem kell senkinek bemutatót tartanom. – Nem tudok, bár tudnék, már leátkoztam volna. Szerintem önjelölt humorista lehet, aki ezt viccnek gondolta. Csak tudnám, mikor múlik el… - sóhajtok ismét egy nagyot. – Ne haragudj, nem akarok neked panaszkodni – talán fáradt vagyok, hogy elnézést kérek, de… belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Komolyan! Megfogom azt a szörnyeteget és… semmit sem fogok vele csinálni, tudom én, mert engedékeny vagyok vele. Ő egy macska, oda megy, ahova akar, de éjjelente mindig a szobában van, mert én akkor sem bízom Darwinban, ha elénekli nekem, hogy nem lesz semmi baj. Egy macska nem tudja megérteni, amit az a makacs növény akar, így a fene sem akar belegondolni, hogy mi lehetne abból, ha felbosszantja. Nem. Jobb ez így, itt a helye, mégis az én macskám, legyen nálam, ne a kastély minden pontján, csak néha úgy dönt, neki nem elég az, amit bejárhat, még több kell. Lehet, valaki más macskája miatt, lehet egeret látott, lehet valaki kikergette a klubhelyiségből, ahol szeret lebzselni. Utóbbi esetében majd jól elbeszélgetek vele, előbb vissza kell szereznem és a lelkem akkor nyugodt. Szeretem azt a kis mocskot. Így, pizsomámat lecserélve, felkontyolt hajjal indulok meg. Egyszerű melegítőfelső és nadrág van rajtam, papucs a lábaimon. Nem kell itt divatozni, elvégre csak keresek. Keresnék, ha lenne arról fogalmam, hova indult egyáltalán. De semmi, még az sem, hogy a konyha, mert oda csak úgy nem tud bemenni, így, ha nem tervezem, hogy egész éjjel megyek és megyek, az egész kastélyt feldúlva, akkor nagyon gyorsan ki kell találnom valamit. Néha belesuttogom a kastély csendjébe a nevét, csak ezzel semmit se érek. És ennyi. Kell rá nyakörv, olyan bűvölt, amit bármikor meg tudok találni. Bahh!
Fordulok egyet a sarkon és hangokat hallok. Szerencsére nem a fejemben, így lassítok. Egyszerre ismerős és hirtelen furcsa, nem értem pontosan mit mond, csak hogy furán teszi. Vagy smároló, egymást babusgató párba futok, vagy valaki hangosan tanul. Amit megértenék, mert még tart az iszonyat. Nagy sóhaj, tovább megyek, hogy aztán…
- Te? – nem rivallok rá, de meglep, annyira, hogy megállva mered rá. És nem csak, hogy ő, de még a fekete szőrpamacs is. Hogy micsoda? Fényt irányítok feléjük. – Ezt most nem mondod komolyan? – kedves vagyok, vagy mégsem, ahogy közelebb lépkedem hozzájuk. Jó, tényleg kedvesebb, mint mikor utolsónak találkoztunk, de… Hát, öröm az ürömben, hogy legalább a macskát nem kell kergetnem. Ellenben őt kerülgetni. Nagy sóhajt veszek, kettőt.
- Bocs – kezdek bele, mert hát, leteremtettem. – Hogy sikerült? – bökök a macska felé végül. Azért haragszom a szőrösre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szemöldököm húzom fel arra, hogy ő felgyújtotta. Pont úgy mondja, mintha neki is hasonló gondja lenne, ámbár, nem látok rajta semmiféle firkát, tintát, sőt, semmi ilyesmit. Oké, létezik erre minden bűbáj meg nyavalya, de azokat lehet irányítani, az a lényege. Ennek? Semmi. Még Bencéhez sem mertem elmenni, nem azért, mert félek, hanem mert tuti felbosszant, hogy „látod, ezért nem kell a firka” és akkor biztos, hogy kigyújtok valamit. Jobb a békesség, majd utólag szólok, vagy, ha elmúlik, vagy, ha marad, de megtanulom használni. Jaj, de figyelek a lányra.
- Hogy mi.. felgyújtani? Az hogyan sikerült? – ha az én hajamról lenne szó, biztos megreptettem volna kifelé. Ámbár, balesetek történnek, de azért a haj szerintem kicsit szándékosabb, mint a függöny, vagy a takaró. Ki tudja, hogy mik vannak manapság már, lehet ez az új hóbort? Rossz vicc lenne. Azt kicsit kötve hiszem, hogy átérzi, mert más alapból feledékenynek lenni és szétszórtnak, teljesen más egy pedig az, ha ez úgymond kényszer, mert volt valaha, valamikor egy sérülés, ami előtt minden rendben volt, utána pedig csak káosz néha. Lehetnék undok is, hogy benyögöm „persze”, de most emellett a kéz-lángcsóva dolog miatt egyszerűen kedvem sincs, csak múlna el, aztán próbálnám elhinni, hogy ki érez velem tényleg együtt.
- Csak neked több eszed van és nem a kezed használod jegyzetfüzetnek – erre azért egy apró nevetést engedek, aztán szusszanva emelem magam elé a karom, mintha meg akarnám vizsgálni, hogy minden rendben van-e, vagy látni, ahogy egy-egy apró szikra még ki akar törni. De nem. Most megint olyan, mint egy normális kéz, csak épp, mint akit egyszer kitetováltak.
- Azt nézem, talán egy nagyon picit haloványabb – nem, nem áltatom magam, lehet csak jobb a lelkemnek és megnyugszom, legalább annyira, hogy ne gyújtsam fel mondjuk az ő haját, ha már beszélünk. – Ó igen, jól mondod. Csak abból vélhetőleg az lenne, hogy felrobbantanák az iskolát – értem én a fintorát, tódítom meg egy szemforgatással, mert való igaz. Tele az iskola meg nem értett tehetségű mókamesterekkel, akik csak az alkalomra várnak. Remek.
- Na már csak az kéne! Remélem nem örök, mert eleve fura és a francnak sem kell. De amúgy igen, nem tudok mást csinálni, csak… Annyira váratlan és hirtelen jön. Ha szétégetem magam közben, nem vicces – húzom el a szám, majd leengedve a karom, megint a vízbe merítem, mintha meg akarnám előzni. – Te kaptál már ehhez hasonló „poént” itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A rosszkor, rossz helyen akár szlogen is lehetne errefelé, mert nem kell tragédia, de arra elég sok példa akad, hogy mikor lép valaki, akár én, olyan helyre, amire nem kellene. A szerelmespárokra való rányitás már meg sem számolandó, de léptem én olyan folyosóra, ahol épp falat pingáltak, de mestere vagyok annak, hogy nem is figyelek ezekre. Nem vagyok prefektus és ameddig nem az én káromra megy, nem is fontos. Ellenben, most csak haloványan húzom a szám, hiszen, nem fejti ki, csak utal rá és ez bőven elég. Mi, lányok, nem mindig vagyunk kedvesek egymással.
- Elég az néha, több sem kell. Értelek – bólogat, hogy akkor legyen ennyi elég, mert bár tökre érdekelne, hogy hajtépés közben történt-e vagy sem, visszafogom magam és csak aprót mosolygok a vallomására. Én is így kezdtem, az egész rossz után, mert úgy voltam vele, nem kell ilyen, nem fontos, aztán tessék. Oda jutottam, hogy már a karomra is, csak valahova leírva legyen.
- Hát, tanulj a hibámból, a kezedre semmit. És akkor biztos lesz – pillantok is el a karomra, amely még mindig nem lett olyan, mint régen. Talán sosem lesz, már ezzel riogatom magam, nem is kell nekem semmiféle horror. De most legalább már nem vagyok mérges, arra jó volt, hogy berohantam ide és beszélek vele, hogy nem gondolok az idegességre.
- Nem tudom, mondtam-e – ráncolódik haloványan a homlokom, mert valóban, fogalmam sincs, hogy beszéltem-e erről. Tessék, már zavaros, azonban tudom, hogy ez inkább a sokk. – Pár napja, talán három? Négy? Nagyon összefolyik – nem aludtam valami jól, mert nem merek. Lelógatom a karom az ágyról, így vállam mindig elzsibbad, de közel sem merem tartani magamhoz, nem tudom, ha olyat álmodok, akkor csinál-e bármit, szóval, jobb a biztonság. Első nap még vizes törölközőbe is belecsavartam.
- És tényleg. Nincs unalmas év és nem arra gondolok, hogy mindig szerveznek valami bulit. Ha nem a diákok, hát a kastély. Legutóbb is kaptunk egy rakás potya lakost – húzom el a számat, mert eszembe jut, hogy ki volt közöttük és remélem, több ilyen nem nagyon lesz. Elég bolond van így is a falak között a Rellonban is, nem hiányzik még több.
- Na csak nem. Ha ezek után tényleg úgy lesz, keress meg, majd… nem tudom, nevetünk egy jót? – ki tudja. Ennyire lelketlen nem vagyok, csak annak nézek ki néha, de belefér. – Ez sem biztos, hogy valaki műve. Néha mintha a kastély is ellenünk lenne – nézek is a falak felé, mintha attól tartanék, most dől majd ki. De semmi sem történik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Nem is olyan rég volt az, hogy megújult ez a hely és bár nem voltam törzsvendég, de az egyik elég kínos „randim” itt történt, még tavaly, amikor is a srác annyira izgult, hogy nemhogy a nevem sem tudta, de beszélni sem. Aztán kibökte végül, hogy az exét szereti, és úgy voltam vele, ne kínozzuk egymást, végül egy jót ettünk, majd azóta is simán beszélünk, sőt mi több, én adtam tippet neki, mit vegyen a barátnője szülinapjára. Néha nem minden válik rosszá, ami úgy kezdődik. A lelkem se sérült, eleve nem is vettem túl komolyan, és tessék, lett egy egész jó barátom. Csak így tovább!
Most azonban nem randi miatt jöttem el idáig. Igazából, nem is elsőre jöttem. A nap elején láttam, hogy munkaerőt keresnek, nekem pedig, mivel nem lóghatok örökké anyámék tárcáján, jobb lenne, ha elkezdenék kicsit önállóbban létezni. Legalább annyival, hogy ne kelljen extrát kérnem, ha mégis valamire szükség van, de Zsófival elköltöttük előtte valami szépre. Így kerek. Így visszasiettem a kastélyba, hogy mint ahogy azt már tanultam, egy fehér ingbe, fekete nadrágba bújtassam magam, felülre a kabát alá egy egyszerű kardigán kerül és hajamat feltűzve induljak vissza, mintha nagyon komoly álláskereső nő lennék. Ezt is kell gyakorolni, plusz, mivel hallottam, hogy valami hívő ember vette át a helyet, nem hiszem, hogy kivágott felsőben illik ilyet meglépni. Szóval, előre mentem a dolognak kicsit, legalább ezzel és higgadtan állok meg a Bárka előtt. A neve fura, de az előbb említett ténnyel kezelve nem annyira, szóval elengedem. Nagy levegő és belépek.
- Hű – nem bírom ki, hogy ne nézzek nagyot. Ez nagyon megváltozott, ha tengeribeteg lennék, a hangok miatt talán már fordulnék is ki. Lassan engedem el a kilincset, majd beljebb sétálva veszem le kabátom és akasztom karomra. Akkor most kellene megkeresni a tulajt, de csak egy férfit látok, akire ráillik, hogy itt dolgozhat. Fogalmam sincs, hogy néz ki a vezető, de ha ilyen férfiak dolgoznak ott, mint ő, már remélem alá is írhatom a szerződésem. Kellemes mosollyal lépkedem felé.
- Elnézést kérek. Nemes urat keresném, az állásügyben. Segítene? – mert én idősebbre tippelek, már csak a hit miatt is, nem tudom. De na, van szemem. És most jót lát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Inkább nem akarok ilyeneket mondani, mondanám azt, hogy igen, sok volt, most vicces minden és majd mikor elmúlik a fejfájás, minden szép lesz és jó, mehetünk vissza a szállásra, majd vissza haza, bárhova, de nem, nem tudok ilyet mondani, mert ezerrel kattog a fejemben az, hogy valami mégis volt, valami történt, mert az biztos, hogy annyit nem ittam, hogy ne tudtam volna ott és akkor, no meg most, hogy hol a fenében vagyok. Márpedig, a baj megtörtént, így aztán, most állhatok tanácstalanul, hogy mégis mi a franc. Ez nekem sok, haza akarok menni, most fogok eltörni és az eddig erős, semmi sem árthat dolognak véget vetve sírva elrohanni. Aztán mégis nem. Hullámzok, érzem a rosszullétet.
- Biztos. Nézd, nem vagyunk ilyen… alpári nők, hogy literszámra. Érted. Szóval tuti biztos – vagy persze, csak egyszerűen nem bírjuk, még a keveset sem, és ez bár kellemesebb végkifejlet meg amúgy indok, mégsem jut eszembe, mert jelenleg túl egyszerű lenne ugyebár. Mint mindig ilyenkor. De nem, nem kattogok a témán, annyira nem akarok pánikot kapni, nem jobban, mint amúgy kaptam. Mindegy már, azt hiszem, mind a kettőnknek. Karola szipog, mindjárt sír, én is az előbb sírni akartam, de azzal, hogy kibukunk, semmit nem oldunk meg. Vagyis ez érződik abból, hogy én nem teszem, akkor ő sem alapon nem engedtünk teret a könnyeknek. Már nem. Vagy még nem? Nem tudom, azzal lennék előrébb, ha már hazafele tartanánk, egyelőre mégis a fürdőben bujkálunk és festünk úgy, mint valami kísértet-duó. Inni kell, ebben igaza van, de azt sem akarom leengedni, mert félek, tényleg kijön. Viszont rettentő üresnek érzem a gyomromat, szerintem, ha hányásról van szó, én azt már este megejthettem, ritkán történik meg, nem is nagyon szoktam, inni sem, szóval passzolom.
- Ahh, bánom is én, ha kijön. Nekem már mindegy – mint egy haldokló, de legalább ezt megiszom és vége. Vagyis nem, mert végül a szomjúság győz és eresztek még egy pohárral, de mire lemegy, úgy érzem, tele is vagyok. Akkor ezzel óvatosabban kell bánni. – Jó lenne, ha ezzel visszajönnének az emlékeim – viszont mivel nem csodavíz, ez nem történik meg. Más már igen és kizökkentett a majdnem elkezdődő nyugalmamból. Kapál a szívem, ahogy végre eltűnik az alak és úgy néz ki, most elrejteni sem tudom azt, hogy mennyire megijedtem ettől az egésztől és egy újabb ismeretlen alak felbukkanásától. Nem remegek, bár úgy érzem, de lehet, hogy csak a gyomrom csinálja idegességemben. Lehet kijön az a víz.
- I… igyekszem.. de ő se ismerős. Egyik se… - mert ő nem az alvó, hanem másik. Ennyire még most, a kómás agyam is működik. Mindegy. Mély levegő, kifúj, ismételgetem, miközben beszél hozzám és nyerem vissza a kis nyugalmam. Aprókat bólintok, meglep, hogy ő képes logikusan gondolkodni. Ha kitörök innen kiabálva, lehet tényleg dühösek lesznek, márpedig ehhez van kedvem, kiáltani és csapkodni.
- Jó, csináljunk. De ha valamelyik úgy nyúl hozzám… lecsapom, sikítok – mert legyen egy határ, amin túl ők sem mehetnek, nem? Elkel. – Lehetséges, bár kevés esélyt látok arra, hogy semmi sem történt, legyen ez az én bajom. Akkor jópofizzunk, amíg lehet és akkor majd mesélnek. Ha meg nem, kérdezünk, cselesen. Oké, meg tudom csinálni! – állok fel azzal a lendülettel, de nem az igazi, kicsit szédelgek. Megfogom a kezét, jobb is, majd el is indulunk, a srác meg türelmetlenkedik. A szemem forgatom, ahogy végül lenyomom a kilincset és kilépünk.
- Persze, hogy megyünk, csak bepúdereztük az orrunkat – sétálok a konyha felé, ahol készül a reggeli. És tényleg az. Nem látok rácsokat, semmit, csak egy normális konyhát, mégis aggódok. – Ó, mivel készülsz? – próbálok kedves lenni, miután a srác egy Na végre mondattal és ellenállhatatlan vigyorral pakolja az asztalra a menüt. Azt hiszem, ideje lesz leülni, így elengedem Karolát és így is teszek.
- Vad éjjel volt, kell az energia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Közelebb kerülni. Az már más, hogy nekem sikerült is, meg nem is, nem azért, mert annyira elzárkóztam. Érdekes lakótársat kaptam, egy másik potyás pedig más miatt volt az, a többivel meg, hát kibékült a tudatom, de nem szeretném, ha ez minden évben így lenne, csak más-más házzal, vagy akár velünk. Jobb a nyugalom, mindenkinek.
- Kinek jó buli, egy rakás ott reszketett, hogy nekik itt lesz végük, sosem jönnek fel az alagsorból, mert bevesznek minden hülye mesét – vonok vállat, bár vannak valóban érdekes dolgok, sőt, mondhatni, annál is érdekesebbek, de én elsősként sem rettegtem, mi lesz, ha leérek. Túl abszurdnak tartottam, hogy itt emberek halnának meg, gyerekek, de nem hazudok, volt egy kis görcs a gyomromban. Azóta ott élek, semmi bajom, jókat alszom, mert halálhörgés és sikolyok sincsenek. Nem is annyira rossz a helyzet, ugye? – Nem hiszem, hogy össze kell dőlnie a tornyoknak, hogy közelebb legyünk egymáshoz – vonok vállat, hogy aki akar, meg tudja tenni, láttam én már az egész után is olyanokat a körletben, akik nem a mi házunk diákjai. Megoldják.
- Én benne vagyok, főleg a nevetésben. Oké, megdumáltuk – a kávé már csak hab lesz azon a bizonyos tortán, süteményen, mert lehet az is bele fog férni, csak remélem, nem évek múlva, vagy hetek múlva lesz az, hogy én ilyesmit tegyek meg, annak örömére, hogy vége. A javasasszony sem tudott okosabbat mondani, csak azt, hogy akár hordhatnék sárkánybőr kesztyűt is, amellett, hogy türelmes leszek, leginkább magammal, meg ezzel a helyzettel.
- Ez nagyon ühm… vallásosan hangzik – hümmögök párat, hogy na még csak az kellene, hogy a kastély próbáit is ki kelljen állni, a vizsgák mellett. – Csak nem – ez inkább hangzott egy reménynek, mint egy kijelentésnek, kicsit. Legyintek is egyet, hogy badarság, csak a fantáziám pördült kicsit. El is bambultam, mert mire visszafordítom felé arcom, ő már készülődik.
- Ó, hát elment az idő ez tény. Persze, köszi a… az egészet – mutogatok itt a lelki támogatásra meg ilyenek, majd integetek neki, bólintva, hogy persze, megejtjük azt a találkát. Nem tartottam sose magam az undok félék felé, aki nem nyit semerre, de túlzásba se viszem. De most főleg kellett az, hogy valaki kicsit elvonja a figyelmem. Így, miután ő eltűnt, én is összeszedtem magam és visszavonultam a szobámba, hogy megpróbáljam felvenni a fonalat és kipihenni magam. Hátha sikerül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Remélem, nekem már itt semmit sem kell szerelnem. Azért látni, hogy még nincs minden teljesen kész, viszont, már nem kell kerülgetni itt-ott félredobott szerszámokat és anyagokat, ami arra utal, hogy talán holnap itt már emberek is fognak lenni. Nyilván mindig ez a cél, ha valaki valamit eldönt és kinyit, de mivel alapvetően ez a hely amúgy is ment előtte, annyira nem lehetett nehéz, nem? Mágia is van, de lehet, hogy valaki nem szereti azt, hallottam, hogy egyik évben a Félszeműt ecsettel és festékkel színezték át, pedig egy jó bűbáj hamar megoldotta volna, azonban, az sem mindenkinek a kedvence. Mindegy is. A férfinek sem lehet az, egy atlétában van, látni, hogy nem olyan rég fejezte be és hát, máris érdekesebb így, mintha pálcával hadonászna, tekintetem hagyom rajta és pislogok rá, amint észrevesz és felém indul. Nem, továbbra sem bánom, hogy nem vettem kihívó ruhákat fel, az sosem jó kép, ha úgy nézek ki, mint akit mindenki megkaphat – bár a pletykák szerint, az vagyok – és jobb, ha ez így is marad. Ajkaimon kellemes mosoly pihen, amint felpillantok rá, immár előtte állva.
- Áhh, akkor jókor jöttem – látni rajta, hogy megörült, pár remélem nem adja ezek után a kalapácsot a kezembe, de mondjuk, ha sepregetni kell így nyitás előtt, egye fene, megéri egyszer, bár sosem csináltam, akkor már bűbájt használnék, csak nem haragudna meg. Kicsit vittem fejemben tovább az eseményeket, amikor is a férfi bemutatkozott, nekem pedig kissé meglepettre sikerült a pislogásom, miközben elfogadtam a kinyújtott jobbot és kezet ráztam vele. Nem, nem így képzeltem el a tulajt, amit hallottam, abból idősebbnek, másnak hittem. Kellemes csalódás?
- Elnézést, azt hittem… Örvendek akkor – engedem el ujjait és bólogatok az invitálásra és a tegezésre. Mármint, értem én, hogy idősebbek, de rendszerint nehezen jön a számra, ha nem olyan alkattal találkozom, szóval, könnyebb. Követve őt, végül kabátom teszem le a szék támlájára és hálás köszönetmosollyal ülök le az asztalhoz.
- Egy kávé jól esne, köszönöm – bólintok, majd megvárom, míg visszaér, addig innen szemlékem meg magamnak a helyet, hogy így milyen a közeg. Kellemes, a falatozó után kicsit ugyan szokatlan, de nem giccses, szóval, szerintem oké. Amint visszaér, úgy fordulok vissza felé és beízesítve a kávémát, kevergetni kezdem.
- Sajnos főzni nem jól tudok, így a pincér érdekelt első sorban, vagy a pultos. Pontosan mi is lenne ott a dolog? Alkohol? Mert vagyok nagykorú, hogy foglalkozhassam vele – nem, nem inni, az most fel sem merült, sem az, hogy takarítok. Az nekem nem való.
- Szeretném megjegyezni, hogy nagyon mutatós lett a hely. Jártam itt, mikor még más volt, kellemes a változás – kortyolok bele a kávémba, mert úgy tudom, nem árt, ha valaki munkáját, ideáját dicséri az ember. Még ha kicsit még mindig meglep, hogy pont ő a tulaj. De annyi baj legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Szerintem is, másképp én ide nem jöttem volna. Vagy nem tudom, csak jó okkal? Nem, nem hiszem… - rázom meg a fejem, de csak nagyon, nagyon óvatosan, mert félek, beleszédülök, vagy olyan hányingerem lesz, hogy kijön belőlem az a kevés víz, amit magamba sikerült dönteni. Már csak az kellene, mégis, úgy érzem, hogy jönne az, magától is.
- Nem lesz. Más nem, széttörök valamit a fejükön – motyogom, hogy majd én leszek a bátor hősnő, mint a filmekben, hogy majd a legnagyobb kalamajkából is kimentem magamat, magunkat, aztán happy end lesz a történet vége. Vagyis, inkább ezt akarom elhitetni magammal, nem pedig valami sokkal rosszabb kivitelű akármi, amitől csak idegesebb leszek, mint ami amúgy most is vagyok. Nem hiányzik ez egyikünknek sem, kimondatlanul őrizzük egymás nyugalmát és így, valamennyire talpon is tudunk maradni, mert az is opció, hogy egymás nyakába borulva sírunk, zokogunk és akkor végképp elveszünk. De nem, erősek maradunk. Vagy valami olyasmi.
- Lehet, hogy visszajön, igen – reménykedek, de ugye, az én agyam eleve máshogy működik, mint kellene, van annak hibája elég, szóval, nem vagyok én most abban az állapotban, hogy még a ködös emlékeket is kutassam, örülök, ha annyira nem zakatol, hogy kettőt is lássak tőle, ahogy néha szokása. Bízok abban, hogy ha nekem nem is, neki már jobban fog sikerülni, az is bőven elég lesz, ha annyival okosabb leszek, amit Karola tud. – Az biztos, hogy ha bulizunk is, akkor valami olyan helyen, ahonnan sehova se tudnak minket vinni… - mormogom, hogy akkor marad valamelyikünk szobája, egy terem, vagy Bogolyfalva, vagy akármi, de még egy ilyen inkább ne. Szerintem ezzel egyet fog érteni ő is, talán mondaná is, amikor bekukkant hozzánk az idegen és minden okos, bátor gondolatom oda, mert azt se tudom nagyon, hogy mit mondjak szerencsétlennek, nem még azt, hogy mit tegyek. Lehet, hogy a sorozatgyilkos és hasonló gondolatokat félre kell rakni, de mégsem olyan egészséges az, hogy csak így benyit, beszél és egyáltalán, ő tudja rólunk, kik vagyunk, na de fordítva…
- Basszus – sóhajtok egyet, kócos tincseimet rendezgetem, már csak a magam megnyugtatására is. – Áhh, csak nem kell csapkodni! Az eléggé rosszul venné ki magát, lehet mérgesek lesznek és… De az sem jó, ha mindent hagyok. Viszont, akkor, ha barátságos maradok, már könnyebben fog beszélni. Az meg, hogy mennyire messze vagyunk bármitől… ó, kár, hogy nem tettem még le a hoppanálás vizsgámat, már itt sem lehetnénk! – morgolódok magamban, bár nem azért nem tettem le, mert annyira nem volt kedvem, hanem mert úgy véltem, lehet nem elég jók rá a képességeim, de most, most nagyon jól jött volna. Mindegy is, abból kell dolgozni, ami van. – Nem akarok sikítani, akkor már baj van – nem tartom magam ijedősnek annyira, de most nagyon úgy érzem, bennem van a pánik. Nem lesz ez így jó, úgy érzem, főleg nem úgy, hogy hazudni kell.
- A jót kétlem, amúgy pedig ja, azt egész jól tudok, bár nem idegeneknek, akik mellett felkelek emlékek nélkül – ez nehezíti a helyzetet, de tovább bujdosni sem lehet, a végén még megint benyit és kicipel innen minket. Kiérve fogadom a kedves kis bókot, legyintgetek, hogy na igen, aki jól néz ki, az smink nélkül is, de hát, biztos nem fogok most szerelmes tinit játszani, amikor leginkább az ajtót keresném meg, de gyorsan. – Fogalmam sincs, tetszel neki vagy csak ilyen – súgom vissza, majd lehuppanok, hogy ha már reggeli, akkor jöhessen. Kell valami, más nem csak arra, hogy kiadjam később, de nem tudok sokat a kajával törődni, mert szemöldököm a magasba szökken, amint az éjszaka egy szeletje kiderül számunkra. Épp olyan meglepve nézek Karolára, ahogy ő érzi magát.
- Ja, hát biztos már akkor éhes voltam, nem szomjas, mégis fürödni kellett – vonok vállat, de  szívem hevesebben kalapál. Meztelenül fürödtem vajon? Remek. Ha ez valaha kiderül, a családom leszedi a fejem. – Hát, ki a fene fürdik ruhában, nem? Ti meg láttatok olyat biztos – most lenne kedvem sikítani, de inkább még vízre vágyom, pohárban. Azonban, nemigen van időm kérni se semmi, mert minden helyett, a nemrég még hortyogó srác ajkait érzem meg a sajátjaimon, amitől úgy fagyok le, mintha az első lenne. Elhúzódom, megilletődött pislogásom meresztem felé, a többi meg jót mulat rajta, Karolán kívül. Most nyúlok a lány kezéért és szorítok rá kissé, és tuti érzi, mennyire remegnek az ujjaim.
- He.. hello.. – próbálom kiverni az előbbit a fejemből. – Nehéz reggelem volt, szóval… öhm… ja. Kellett. Kérhetnék egy pohár vizet? – nem, most semmi frappáns nem jut az eszembe, csak a kaja kerül elénk, meg a víz és hallgatom, ahogy a srácok valami programról kezdenek el dumálni, vagy koncert, ahol előző este voltak. Na most mi legyen?
- Nem akarok elrontani semmit, de nekünk majd… szép lassan vissza kell érnünk.. haza. Szóval, hol is… vagyunk? – teszem fel végül a millió dolláros kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Pislogok pár nagyot, hogy mégis mire gondol most a költő alapon, mi a tiszteletlenség. Mert én nem látok semmi ilyesmit.
- De hát, nem is tiszteletlen – továbbra sem értem igazán, aztán, amikor az ingért nyúl, leesik. Ó, hogy alulöltözöttnek érezte magát! Nem hazudok magamnak, engem nem zavart, sőt, inkább jobb a szemnek, de bizonyára, ő ezt teljesen máshogy éli meg, mert, mert. Nem mindenki egyforma, a srácok nyáron ilyenben vannak az utcán is, nem kell ezen meglepődni, van, aki pedig nem szeret még ujjatlant sem felvenni. Az már más, hogy a vallás mit enged meg mit nem, abba bele sem megyek.
- Az egy kicsit félre lett gombolva – mutatok az alsók felé, hogy eggyel feljebb kezdte így kicsit felemás, vagy valahol kihagyta, semmi rossz szándék nincs bennem, figyeltem őt, még nem is annyira női szemmel, hanem a potenciális „ő lesz a főnököm” tekintettel és pont elkaptam.
- Olvastam a hirdetést, mikor odakint sétáltam, aztán öhm, visszamentem a kastélyba lepakolni és aközben eldöntöttem, hogy akkor megpróbálom – követem a tekintetemmel, majd a kávéra siklik az, ahogy beízesítem, ahogy szeretem és kevergetni kezdem. Nem hallottam sehonnan nagyon még, hogy új a hely, de, ez bizonyára annak tudható be, hogy annyira friss, hogy az egész helynek új illata van. Ujjaim között tartom a kanalat és tovább kevergetem a kávét, figyelmem azonban az övé, ahogy aprókat bólogatva fogom fel, mik is várhatnak itt rám, mik közül lehet választani. Lehet, volt már hasonló helye és tudja, hogyan kell olyan helyen nyitni, ahol sok a diák és kevés a tapasztalat.
- Áhh, jobb, ha nem kerülök kés meg forró dolgok közelébe. Az a biztos – mosolyodom el, mert nem vagyok ügyes a konyhában, bár bűbájjal minden megoldható, de akkor is benne van a pakliban, hogy véletlen magamra rántok valamit, vagy elkap egy apró roham és akkor nem tudom, hogy mi az, amit elfelejtettem. – Igen, igen, a többi tiszta – fújom meg közben a kávémat, fejben pedig vacillálok, a kettő közül melyik az, amelyik biztos. Kávét főzni oké, számlák, italok, már annyira más terep. Lehet, hogy meghagyom előbb másnak, aztán ha mégis tetszik, biztosan lehet vele beszélni.
- A pincér volt az első gondolatom és azt mondják, mindig az az igazi – vagy a legnagyobb hülyeség, de nem ezt előre nem tudhatom. – Van már étlap, hogy mire lehet számítani? – kicsit kíváncsiskodni sosem árt, nem? Abból baj sosem lesz. – A kávé isteni – állapítom meg, a második korty után bőven, majd aprót rázok a fejemen.
- Nem, nemigen. Eddig csak tanultam, ezért is szeretnék felszolgálni. Időm lenne figyelni a számlás dolgot, aztán ha az jobban kezemre áll… Sajnos nincs tapasztalatom – de könnyen tanulok? Vagy valami olyasmi. Barátságos mosolyt küldök felé, az viszont biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Kiráz a hideg, az, hogy most a kastély mély csendje, vagy a hűvös falak közötti levegő az oka, nem tudom. Azt igen, hogy van valami megfoghatatlan is ilyenkor, azt hiszem, értem már, miért szeretnek az arra hajlamosak ilyenkor lófrálni idekint, tenni, amit csak akarnak, ami meg változó. Ki rossz, ki csak a kalandot keresi, ki a titkos másikat, ki a macskáját, akit lehet meg kellene inkább nyúzni, mintsem keresni. Eszembe ötlik, hogy hagyom a francba és megyek vissza, de valami, jó kérdés mi, azt súgja folyamat, csak előre és előre. Még egy kicsit, mintha mutatná az utat is a fejemben, merre érdemes keresni, mert a kastély hatalmas, mehetnék jobbra is, egy emelettel lejjebb, feljebb és akkor sosem érek a végére, csak reggelre, hogy aztán kialvatlan inkább kihagyjak mindent és forduljak a másik oldalamra, de attól még, az a nap már nem lenne ugyanolyan. Mégis, szerencse hallgattam arra, amire kell, a benső késztetésre és végül, jutalmam a macska és, nos, valaki más is.
- Masa – nem harapok semmit el, de nem is csilingel a hangom, inkább olyan, semleges. Már sok idő telt el azóta, mióta testvéremtől különvált, hogy a rellonos körleten belül találkoztunk. Ostoba dolog lett volna, ha örökké és azóta is rajta járattam volna a gondolataimat, de nem is hiszem, hogy bármi könnyedebbé vált volna bennem. Mindenkiben van szinte egy kis mértékű, vagy nagyobb hajlam a harag tartására, így aztán, bennem is akadt némi, amely miatt, nem fogom azt mondani, hogy mi valaha rendben leszünk. Ha vége az itteni létnek, majd elkopik minden, lehet, ha majd ráncos öregasszonyokként találkozunk újra, már nem is fogok, fogunk erre emlékezni, de az, még nagyon messze.
- Áhh – hogy úgy. Tehát, a macska botlott belé, nem lep meg. Nem fúj mindenkire ez a kis dög, az, hogy a szobában sem egyedül élek és sokszor mászkál magában a körletben is, így megszokta az „idegeneket”, hogy valaki mindig van a közelében és nem fél bárkitől kikunyerálni a simogatást. – Szokása ismerkedni, igen. Aztán, csak élvezi, ha valaki foglalkozik is vele, annak főleg örül – csóválom meg a fejem, mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem az, macska és ennyi elég is. – Igen, ez enyém. Vélhetően valamelyik idióta kihozta vagy kiszökött és én meg jöttem keresni – húzom el a szám, hogy nem lenne meglepő, ha valamelyik alsós simán felkapta volna, hogy jaj de aranyos és ezzel a felkiáltással cipelte volna magával végig, majd a macska megunta, leugrott és ott sem volt. Nem nyúlok ki érte, nem azért, mert nem akarok egyikükhöz sem érni, hanem mert még ráérek, így már nem kell a fél kastélyt bejárnom.
- És, hogy vagy? – próbálok normális hangnemet megütni, érdeklődni. Megy ez. – Ha akarod, még nyúzhatod. Én most haragszom még rá öt percig – tovább nem is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

- Oké, ide most kevesebben jönnek – pillantok felé, amint ide terelgettem szerencsétlen lányt, mert bár még olyannyira nincs közel sem a vizsgaidőszak, sem más, mégis, úgy tűnik, hogy minden olyan helyen, ahova legalább két könyvet kitettek, valaki betelepszik és szipog a pergamenje felett. Vagy csak én botlok ezekbe. Vegyek példát róluk, mondaná a lelkiismeretem, de nem teszem, most az év pihenős időszaka jön, majd aztán aggódom olyasmin, mint a jegyeim.
Belépkedve keresek egy kényelmes pontot, bár, akadnak erre is páran, a sarokban, de ők elvannak egymással, úgy látom, valami magazint olvasnak, a másik pedig gyöngyöt fűz. Néha elgondolkodom, hogy már csak a bátyám miatt jobb lenne belógni a kékek körletébe, hátha elkapom Babettet is, hogy trécseljek vele, vagy csak kifaggassam, mert miért ne lennék kíváncsi arra, ami vele történik. Velük. Kotnyeles lennék? Talán. De amint leülve dőlök hátra, nem érzem én ezt olyan rossznak sem. Ezt majd később hozom fel.
- Hallottál valamit mostanság? Kezd lapos lenni a kastély, senki sem forgatja fel igazán – tavaly év elején igencsak nagy durranás volt a tömeges költözés, azt hittem, idén is hasonló lesz, valamelyik részről, de aztán, végül teljesen átlagos volt minden, senki és semmi nem mozdult el a helyéről és kopogott be az ajtón, hogy egy ideig itt szeretnének lakni. Hogy csalódtam? Nemigen, de azt se mondhatom, hogy nem bírom nézni azt, amikor valami történik. Én nem mentem el a maszkabálba, nem éreztem a legjobban magam és nem is szólt senki, majd legközelebb. De hátha ő volt és látott eleget.
- Amúgy, lesz év végén egy buli a faluban. Mész? – fordulok felé, mert én is csak azért olvastam, mert a Bárkába mentem épp és elkaptam a plakátot menet közben. Ezt talán nem hagyom ki, még ha hímnemű nem is akar nagyon velem menni, talán ő igen, viszont ha ő sem, akkor majd egyedül feltalálom magam.
- De ha gondolod, beszélgetés helyett befonhatom a hajad és lakkozhatunk körmöt is – apró vigyorral nézek felé, felhozva a csajos pizsiparti elengedhetetlen kellékeit, bár, nemigen voltam én még ilyenben, viszont mindent el kell kezdeni valahol. Nem, szerencsére nem, ő sem az a fajta. Nem borulunk egymás nyakába, mégis, sok mindenben megértjük egymást, így, több sem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Hát ha erre lesz szükség, akkor nagyon nagy a gond – szusszanok, halkan beszélek felé, bár, a kissé kusza fejemben azért annyi nyugalom maradt, hogy ha eddig nem volt gond és erre szükség, akkor talán a későbbiekben sem. Hiszen akkor már este is kellett volna valamely durva módszer, azonban, abból, amit eddig láttam belőlük, nem úgy tűnt, hogy karmolva, harapva lenne bármelyik is, így, talán, nagyon óvatosan kockáztatom meg, hogy annyira nem is lehetnek szörnyetegek, viszont, semmi nem zárja ki, hogy azért valamiféle hátsó szándékuk legyen. Leülve látunk rájuk jobban, illetve érezzük az illatok és a gyomrom nem a félelem miatt, hanem a tegnap este miatt nagyon zavaros és nem hiszem, hogy ha én most nekiállok enni, jobb lesz. Sőt. Nemigen voltam eddig még másnapos, ennyire sohasem, ahogy ennyire ki sem estek a dolgok sosem, egy-két folt, az még semmi, de ez olyan, mint mikor a balesetem volt és amire most sem tudok emlékezni. Ijesztő ez a hasonlóság, akkor is kicsit kiszolgáltatva éreztem magam, most viszont abszolút. Nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetet, mert mennék én, de szeretnék még aludni is, sokat, úgy a nap további részében, de, hát nem itt.
- Valamit kell enni, akkor legalább nem leszünk rosszul – legalább erre tudjam bíztatni, hogy pár falat, és amúgy is, ha el akarunk menni, ahhoz kell majd az erőnk is, nem csak az akaratunk. Bár, hogy mennyire sikerül majd az, hogy el is menjünk innen, az jó kérdés. – Én is – súgom vissza, hogy mennék már bőven, de aztán kicsit késve ugyan, de nekem is leesik az, hogy mi is történt. Hogy mi meztelenül? Ez már bőven elég ok lesz arra, hogy én elsüllyedjek később szégyenemben, mert mindig azt mondják, hogy kellenek a vad dolgok, de azért az, hogy ledobjam minden gátlásom és őrültségeket tegyek, valahogy ennyire és így sosem volt rá indíttatásom. Mire azonban bármit is tehetnék vagy legalább illedelmesen le tudnám tagadni, már ott is van az egyik az aurámban, belemászott, ajkait érzem a sajátjaimon és bizsergek én, csak épp a hidegrázástól és nem a jó érzéstől. Ellökném, de kezem nem emelem, remélem nem most töröm ripityára Karola ujjait, nem lenne kellemes, de bennem se kellemes semmi. Hamar abbamarad, nem tolakszik vissza, meg mert hirtelen kibököm, hogy akkor vizet. Ezt le kell öblítenem… Meztelen fürdés, idegen csók, mi lesz még ma? Gyorsan lepillantok a kezemre, nehogy az legyen, mint valami történetben, hogy gyűrű is van valamelyikünk ujján. Akkor lehet fejhangon sikítanék.
- Köszi – veszem el a poharat és nagy kortyokkal tűntetem el. A fürdőben nem volt kedvem inni, itt annál inkább érzem, hogy kiszáradt a torkom, az ajkaim, mindenem. Egy vödör sem lenne elég most, úgy érzem. Hamar ki is ül a pohár, tovább szorongatva hallgatom a srácot, hogy mi is a helyzet, hol is vagyunk, no meg, mi is történt. Nagyot sóhajtok, hogy nem lettünk elrabolva, Karola felé is nézek, hogy ez legalább kellemes felszabaduló érzés, de mégsem, mert ettől még a helyzet változatlan.
- Nem, úgy néz ki, több pohár sikerült, mint illet volna – teszem is le az üres poharamat, majd kicsit vidámabb ábrázatot húzok magamra, mert nem kellene úgy kinéznem, mint aki temetésen ül. – Értem, tehát a tónál és mi jöttünk. Hát akkor, valóban jó buli lehetett – sandítok a mellém ülőre, és már bánom, így ismeretlen, hogy miféle hülyeségeket beszéltem este. Persze, ezek után koncert. Mondanom se kell, hogy szinte tudom, hogy Karolának mennyi kedve van hozzá.
- Persze, hogy nem bánnád – talán hűvösebbre sikerül, mint kellene, de a fene se bánja, bár tudnám, mi a francot csináltam vele, hogy ennyire tapad. De mire hozzámérne, Karola szólal fel, így a srác megáll a mozdulatban, nekem pedig majdnem nevetni támad kedvem. Tapsolnék, de csak a torkom köszörülöm meg. Szegény srác, ez tényleg belém van habarodva? Jaj, nem néz ki rosszul, csak rosszul indítottunk.
- Nem a pasim – nem mintha meg akarnám nyugtatni. – Bence a bátyám, nagy darab srác, az ő pasija – mutatok Karola felé, és úgy látom, ez nem annyira tetszik nekik, mint amit vártak szöveget. – És igen, ezt felejtettük el. Lehet este vele benézünk a koncertre, de mozit terveztünk. Szóval… bocsánat a kalamajkáért, igaza van. Szórakoztunk és most szeretnénk hazamenni, vissza Pestre. Nem baj, ha segítetek benne, akkor talán máskor is találkozhatunk – ezt intézem a hosszabb hajú srác felé, remélve, hogy bedől és egyszerűbb lesz az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Nem kell nekünk mindenben egyet érteni, de amiben igen, az bőven elég, és az most az volt, hogy bárhol, csak ne ott, ahol a teljes csőcselék. Nekem amúgy sem a kedvencem az, ha a legnagyobb tömegben ücsörgök, egy idő után akaratlanul fájdul meg a fejem tőlük, de mégis, mindig megteszem, mert szeretem hallani, hogy mi zajlik és hol, még ha nem is kezdek vele amúgy semmit sem. de legalább tudom. Ideérve azonban nem ez lesz a cél, nekem biztos és erről a tömeg mértéke is tanúbizonyságot tesz, hiszen, nem fog megfojtani minket és nem kell senkinek sem a nyakába ülnie. Lehuppanva, helyezkedem el én is, Lilla könyve pedig egy székre száműződik, nekem sincs nagy indíttatásom, hogy kikérdezzem tőle a leckét és elmondjam mit és hol hibázott. Egyrészt, nincs is olyan tárgyam, ami nála van, másrészt, felsőbb évfolyam, harmadrészt, egyikünknek sincs valószínű ehhez kedve. Épp elég néha csak másokat látni, hallani.
- Akkor te sem. Tény, kimentek a balhés arcok, most várnak az újakra. Van egy-kettő esélyes, a mi házunkban is, de… majd elválik – pedig szeretek katasztrófaturistát játszani, mint általában mindenki, aki odatéved és csak néz, de nem tesz semmit sem az ellen, ami történik. És ez mindenhol így van, így meg sem kell lepődni a dolgokon, sőt mi több, nem is veszik már fel, jobban azt, amikor valaki közbelép és tesz valamit, akár csak valami bugyuta mentőakciót. Kicsit fordított néha a világ. Így aztán, felhozom az egyetlen olyan dolgot, ami változás és más, márpedig az a buli, amit elkaptam és elolvastam, de még magam sem tudom, mi a francot akarok kezdeni vele. Mert otthon sem mindig megyek el, barátokhoz igen, kis társasággal, ahol nem is biztos az ivás a cél, csak valami jó zene és tánc, szóval, kérdőjel.
- Gondolkodtam rajta, hogy lehet jó lenne. Ki tudja, talán ott vár a hercegem – de a gúnyos mosolyom és hangsúlyom azt mutatja, hogy ezt addig sem hittem el, míg kimondtam. Mármint, biztos valahol van, létezik, de már nem keresem minden sarkon, teremben, ahova megyek. Ha jön, majd jön. – De erre jutottam én is. A faluban lesz, nyilván nem csak az iskolából lesznek ott és olyankor mindig kétes alakok is lehetnek. Szóval, szerintem kihagyom – főleg azután, hogy nyáron igencsak érdekes kalandba kerültem Karolával, főképp az alkoholnak köszönhetően, így jobb lesz, ha óvatos leszek és egyedül, vagy mással sem megyek. Majd maximum valakivel összeülök, csinálunk valamit és olyan hamar eltelik, hogy észre se fogom venni, hogy más az évszám.
- Jajj, abból van egy pár és még a végén lehet, hogy össze is vitáznánk rajta. De kezdheted te, hogy neked ki a kedvenc – pillantok felé, mintha gáláns lennék és felajánlanám, hogy kezdje ő a sort, olyanban, ami egyikünkre sem jellemző. Persze, rám talán jobban, van olyan ember, akikkel ezeket megvitatom, de nemigen látom értelmét, hogy mindig azon kattogjak, amit sosem érek el.
- Bár az inkább jobban érdekel, hogy fogok én a záróvizsgán átmenni. Mennyire nehéz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Nem mondom, hogy nem bánom, mert kicsit de, viszont tisztában vagyok azzal, hogy nem nagyon illik róla, vele ilyesmit gondolni, hogy jobb, ha az az ing sosem került volna rá, de hát, nekem már mindegy, hogy hova kerülök, nem vagyok vallásos. De nem is akarom kellemetlen helyzetbe hozni, mert munka miatt jöttem és nem azért, hogy bámuljam és később is azt mutassam, azért jöttem csak, hogy lássam, a látvány miatt, a munka nem nagyon érdekel. De érdekel, mert lassan talpra kell majd állni és jó a tapasztalat, abból a szempontból, ha majd később dolgozom, legalább nem lesz új élmény. Na meg, nem is tudtam hogyan néz ki, amit elképzeltem, az totál más. Bólintok hát, hogy vegye csak, ehhez nem is kell az én engedélyem, azonban egy apró segítség sosem árt, ha adódik, nemde?
- Semmiség. Én sem nagyon kedvelem, bár nem a gombok miatt. Kényelmetlen és ha valóban siet, tényleg nem a legjobb – csak a hátát figyelem, meg ahogy karja mozdul, ahogy gombolkozik. Apró sóhajjal nézek végig ismét a helyen, szokom a környezetet meg méricskélem, mert a változás tényleg szembetűnő, mindenkinek fel fog tűnni, kérdés, mennyire vevők rá. Ez meg nem az én reszortom eldönteni.
- Köszönöm – fordulok vissza én is felé, mosollyal az arcomon, hogy folytatni tudjuk azt, ami a lényeg, a munka, amire jelentkezem. Mert ugye, ez a fontos, nem az az ing, vagy bármi más. De ez van, az emberek gondolatai kalandoznak, még ha annyi esélyem sincs, mint halnak biciklizni tanulni. Bólogatok párat közben, ahogy értem és feljegyzem magamnak fejben a dolgokat, mi is lesz az, ami vár rám.
- Ó, ez egy jó ötlet! Tényleg jó, ha mind a kettőt látom, meg majd az is, akivel váltjuk. Szóval, nekem ez így is meg fog felelni. Ha pedig valamit tudok, akkor kérdezek inkább többször, nem szeretném elrontani – igen, meg ki is derül, mi az, ami nem  megy. Lehet lekasszázok mindent, de elejtem az összes tálcát és fordítva. Nem tudom, mert nincs tapasztalatom ebben. Kíváncsian figyelem, ahogy elmegy és étlapot kerít, tervezetet inkább, addig kortyolgatom a kávém, ami tényleg ízlik. Mindenhol egy kicsit más, de az a más sokszor lehet rossz is, ugye,
- Ahha, szóval változatos lesz, ez jó – húzom magam elé a lapot és nézegetem. Jobb, mintha mindig csak egyféle lenne, mert arra hamar rá lehet unni. Remélem, jó szakácsot is talál hozzá, mert leírva jó, de ha valaki borzalmasan főz, azon a só és a bors sem segít. – Tehát akkor váltakozik majd a dolog, forgásban van és mindenki megtalálja majd amit szeretne. Elvitelre is lesz majd? Mert ez nagyon jónak hangzik, eddig, és amiket itt olvasok, hát már éhes is lettem – nevetek aprót, hogy tudnék bökni arra a sorra, amit most éppen megennék, de nyitva sincsenek, így csak nyelek egyet és megcsóválom a fejem.
- Nemigen, mert… nos, nem tudom mennyi jár ilyenért. Nem szeretnék túl sokat se mondani, keveset sem, így ebben segítséget kérek – vallom be, hogy fogalmam sincs, mit lenne ilyenkor illendő mondani. De ezek szerint, megfelelek? Erre arcom azért vidáman fest. Nagyon is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Talán tényleg nagyon nagy feszültség és nyomás alatt akartam tartani őt, olyan miatt, amit már az, aki szenvedett, kihevert, nekem sosem volt sok közöm hozzá és ő is túllépett. Nem mondom, hogy mától ő lesz a legjobb, akivel úgy akarok lenni, mint sokakkal, hanem talán értelmetlen minden és kicsit visszább veszek. A személyisége nem lesz a kedvencem sem, de legalább emberien kommunikálni lehet, nem? Valami ilyesmi. Megpróbálom most is és egész jó, elvégre nem szitkokat zúdítok felé, hanem csak őszintén meglepett, hogy pontosan bele botlok. De ez már csak ilyen.
- Ó, ő felér néha hattal – mintha anyukák lennénk, és azon vagyunk, hogy a csemetéket beszéljük ki, nem egy házi kedvencet. Kicsit ki is ráz a hideg ettől a hasonlattól, de tény ami tény, hogy nehéz néha velük, máskor meg egyszerűbb sincs. Van elég embernek erre macskája, kutyát nemigen látok, de ők nagyobbak és máshogy kell bánni velük, nem olyan könnyed, de nem is lehetetlen. Majdnem az lett nekem is, végül, erre a pimaszra esett a választás.
- Mindig ezt csinálja. Rám hozza a frászt, majd felnyervog, mintha mi sem történt volna – szusszanok egyet, hagyom, hogy dédelgesse, ha már ő a megtaláló. Ez olyan, mint a plakátok alján a jutalom, kb. Nem, nem az, de vicces így gondolni rá. – Alapvetően nem tenné, imádja az egyik fotelt, csak ugye, mint mondtam, vannak ott mások is, akik vagy nem nézik, vagy direkt. Majd lehet veszek rá megbűvölt nyakörvet és akkor tudni fogom egyenesen, hova kell mennem. Hmmm. Ez jó ötlet – mintha beszélgetés közben jött volna meg az ihlet és valóban, mert kimondva, tényleg nem hülyeség és akkor megspórolom magamnak ezeket az utakat. Csak ránézek, hogy oké, itt és itt van, és ennyi. Ha nem veszélyes, még ott is hagyhatom picit, ha igen, mehetek azonnal.
- Minden hát, bár én a hisztis megfogokbukniúristen alakoktól leszek az, de, jobbára kerülöm őket és a szobában tanulok. Jól, de lesz majd jobb is, nálam ez mindig jó kérdés. Elfogadtam – vonok vállat, hogy van, amiben nem én döntök. – Rendben hát. És neked? – kérdezet vissza, majd apró szünet után, kérdezek arról is, amit hallottam, de csak fél füllel. – Úgy hallottam, van valakid… ez igaz? És ha igen, jól megvagytok? – talán  ezzel töröm meg igazán azt, ami volt eddig és ha nem is lesz minden a legszebb, legalább mutatom, hogy hajlamos vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Nincs nekem bajom a szobatársaimmal, jobbakat akkor se kaphattam volna, ha kérem. Most csend van, amúgy is nyugalmas hely, beszélgetünk, de nem egy hangos és viháncoló helyet kell elképzelni, hiszen a lánykának minden hónapban kell egy pihenőidő, amikor gyenge, így aztán, mi ezt nagyon tiszteletben tartjuk. El se tudnám képzelni magam így, de tudom, hogy a sajnálat nem épp a legjobb dolog, így, ott segítjük, ahol tudjuk. Ez a legjobb, amit tenni tudunk.  Most egyelőre ez nem áll fenn, nekem kellett egy kis elemózsia a konyhából, mert a vacsorát kihagytam a fejem miatt, ami akkor még igencsak hasogatott, jó szokásához híven. Aztán, végül be tudtam venni a bájitalt rá és aludtam kicsit, sokkal jobb lett, de biztosan nincs kedvem ahhoz, hogy nekiálljak még tanulni is. Így indultam el enni, mert dunakavics ugyan van, de nem eszem fel az egyetlen „fegyverünket” a növény ellen, már pedig mindig kell lennie, mert Zina nagyon nem bírja és ha mégis arra tévedne, kell egy jó alap. Ezért esett a konyhára a választás, egy könnyed kis vacsorára, ámbár nemigen szabad ilyet, viszont a szükség törvényt bont alapon kellett és ezt talán megértette volna bárki, ha találkozik velem. Senkivel sem futottam össze, olyannal nem, akinek magyarázkodni kellett volna, a többiek meg, nem teszik szóvá, ha valaki a folyosón mászkál.
Eljárt az idő most felettem, észre se veszem, hogy mennyire késő van, de sosem számolok ilyesmivel, itt úgyis divat az, hogy az ember takarodó után kint lófrál, mintha valami plusz adrenalinra lenne szükség ezzel. Ha nem tiltanák, lehet üres lenne minden éjjel a kastély és senki nem akarna rossz pontokat szerezni a prefektusoknál. Az erkélyen állok, kicsit kellett a friss levegő, áldom magam, hogy belebújtam a puha és vastagabb pulóverbe, mert a folyosókon sincs az a hú de meleg, így egészen jól bírom idekint. Van rajta egy csinos kis melegítőbűbáj, nem az igazi, de mégsem válik forróvá az anyag és éget meg, így épp tökéletes. Réveteg bambulásomból lépések zaja ránt ki, ahogy közeledik, megtorpan, majd elindul. Talán valaki cigizni jönne vagy épp a párjával enyelegni, így fordulok meg azonnal, hogy a képébe/képükbe bámuljak, de csak egy magányos alakot látok, aki túlontúl ismerős is nekem. Könnyed mosoly kerül fel ajkaimra.
- Te szánt szándékkal kerülsz engem is, nem csak a barátnődet? Hova sietsz, Bence? – fordulok meg és lépkedek közelebb, hogy ha kell, akkor követem és a nyomában maradok. Rég láttam, ahhoz képest, szóval… No meg, hallok eleget. Most végre megvan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Valahol mindig aggódom érte, még ha nincs is kimondva, mert az annyira nem menő a testvérek között, csak némán figyelni. Tudom, hogy ő is teszi, hogy bizonyára mindenről tud, arról a rövid és inkább csak kellemes időtöltésről is, amit Viktorral tettem, mielőtt megtalált valakit, akit tényleg szeret. Nem vagyok se rá, se a nőre féltékeny, én inkább csak vonzódást éreztem iránta, mintsem szerelmet, sőt, szóval nem kellett aggódniuk, hogy szúrós szemmel figyelem őket, nem hazudok, akadt más, akivel elkezdtük a játékot, de mivel nem akarok olyan lenni, akit mindenki megkaphat, ennyi is volt a történet és azóta semmi. Azt is tudom, hogy azóta szétmentek és mind a kettő árnyéka önmagának. Talán egyszer odamegyek Viktorhoz, legalább beszélni, hogy érzi magát, de tudom, hogy a pasik ezt nem szeretik, felesleges, így inkább foglalkozom a magam dolgával. Vagy épp bátyám dolgaival, mert vannak bőven és tudom, felét se hallottam, ismerem annak. Bezárkózott előttem, pedig a Masával történtek után főleg azt hittem, lett valami olyan kapocs, amelyben megosztja a gondokat és nem engedi magát megint lesüllyedni. De persze, ott van az is, hogy Babuval minden jól alakult, mesélt, lelkesen, néha együtt ültünk le hármasban enni, kávézni, de aztán ez elmaradt és nem értem, miért, mi történt. Nem kérdeztem egy ideig rá, de már régóta ez van és kezd aggasztani.
- Semmin nem gondolkoztam, épp örültem, hogy nem fáj a fejem – mert nincsenek eldugott cigarettacsikkjeim sem, így nekem a levegő tényleg frissülni kell, amikor egész nap a szobában létezem csak, főleg. – Pfff, kit izgat már a takarodó. Senkit sem, még a prefektusokat sem. Kivéve, aki élvezi, hogy szívathat másokat. Hagyjanak csak engem békén – nem is hiszem, hogy most valaki rám fog törni, de ha igen, akkor majd kitalálok valamit. Tudok én fájdalmas arcot vágni és indokolni, viszont ha „szadizmusát” akarja kiélni, akkor ahhoz lesz egy-két, keresetlen szavam. Az éveim alatt egy pár apróbb kihágásom volt, főleg ezzel a takarodó dologgal, de a legtöbbet megúsztam figyelmeztetéssel, vagy esszé írással.
- Egész idáig aludtam, mindegy már, hogy vagyok ébren – nem keserű mondat ez, inkább akkor már legyen hasznos. Hagyom, hogy megöleljen, viszonzom is, tenyeremmel megsimogatva kicsit a hátát. Valami van vele, érzem, úgy érzem, mint mikor egy egész napig kerestem és amit találtam, az fájdalmasabb volt, mint a gurkó csókja.
- Félek hát, de ha annyira nehéz, akkor majd leszek én a bukott diák. Hééé, ezt ne – szisszenek egy aprót, ahogy orromra fogok, majd követve huppanok le vele a kanapéra és fordulok is felé azonnal.
- De a vizsga se érdekel. Csak te. Mi történik? Hallani ezt-azt… - ezzel utalok arra, hogy inkább mondja ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Mind a kettőnknek megvan a maga nézete, ez tény és való, nincs ezzel semmi gond. Én gyakran előre és alaptalanul elások valakit csak pillantás alapján, meg se várom, hogy megtudjam, milyen. Lehet kicsit Lillával is így voltam, rányomtam, hogy stréber bige, aztán a véletlen folytán beszélni kezdtünk és sok dologban egészen egyet is értettünk, innen aztán könnyen jött a szimpátia. A többi meg már történelem. Így megérti, hogy hogyan is viseltetik azok iránt, akik balhésak és harsányak, mert bár senkinek se hiányzik ez masszívan, néha vicces, egy idő után meg már csak „meh”, hogy megint valamit alkotnak, ugyan az a menetrend.
- Van benne valami. De ha a házvezetők se bírnak velük, akkor mi hogyan is tudnánk – mert tény, ha a vezetőség sem tartja őket vissza, akkor semmi sem, még maga a Megváltó vagy Merlin sem, ha erre tévedne és kérné őket bármire. Így aztán, marad az, hogy csak sóhajtva tűrjük az újabb kirohanásokat és majd egyszer vége lesz talán. A pillantása sokat mond végül, de tudom, hogy nem az a fajta, akivel majd jól kibeszéljük és katasztrófaturistásat játszanak. Jó, bizonyára lesz majd olyan, amikor szóba jön és nem is tagadom le, meg meg sem, de nem fogom erőltetni.
- Hah, persze. Akkor megyek, megkeresem az üvegcipőm – mert valóban, egy bulin inkább másra lehet használni, mint a nagyon nagy Ő megtalálására. Biztos van, aki ott szedi össze, de én nem „féltem” magam, majd jön, aminek jönnie kell. Az ellen úgy sem lehet mit tenni, keseregni vagy rettegni tőle főleg nem. Nem fogom elrángatni sehova sem, ez fix, még én sem tervezem teljes bizonyossággal, hogy megyek, sőt, inkább csak ötlet volt, mintsem terv. A részeg csürhe valóban nem hiányzik, a részegséggel meg akadt már gondom.
Felvonom a szemöldököm a kordulásra, talán diétázik? Nem etethetem meg, de nem is anyáskodok felette, ha kell, majd szerzünk valamit, egyelőre nem látom jelét, hogy nagyon enni akarna. Én megvagyok, nem diétázom, eszem amennyi jól esik, vagy genetika, vagy egyszerűen csak jól mérem, mértem ki annak idején az adagokat és nem vittem túlzásba. Nem hisztérikázok ezen, ha pár kilóval többet mutat a mérleg, mint sokan mások, akik a letörött köröm, kilók és a rossz haj láttán sírva is fakadnak. Annyira nem, ameddig beleférek a ruháimba, nincs gond. Nem lenne kedvem cserélni az egészet.
- Hogyne, hogyne. Mint ahogy illik, tépjük egymást, meg ilyenek. Aztán eláslak. Értettem, észben tartom – próbálok úgy komolyan nézni rá, mintha valóban annak venném, de most belőlem tör ki a nevetés. Eleve nem vitáztam soha pasi miatt, verekedni se nagyon, semmiért sem, átkozni meg azért több kell, vele azonban el sem tudom képzelni. Nem olyan ő. A tanulásban már pont olyan komolyan, mint aminek látszik.
- Tehát egészséges mértékben, ami lehetetlen. Nem tudok nem görcsölni rajta. Nem pályázok a 100 %-ra, de azért menjek át. Mert akkor mindenki jönne, hogy jaj, semmi gond, megértjük – mordulok egyet, majd sóhajtok végül, mert van, ami miatt aggódok. – Egy, hogy nem tudom mit kezdjek magammal. Kettő, a sajnálat. Tudod, szegény lát, nagy sérülése volt és megértjük, ha neki ez nem megy. Nem akarom, hogy ezt mondják…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Próbálok enni én is, nem baj, ha később kijön, csak ne essek össze sehol, főleg itt nem, mert nincs rá szükség, hogy még ez is itt tartson. Erősnek kell mutatkozom, így, akkor is, amikor pontosan a leggyengébb vagyok, mert félek és nem volt velem még ilyen, tele vagyok kérdéssel. Azt sem tudom, mit kellene tennem. Elmenni egy orvoshoz, aki megmondja, valóban lefeküdtem ezzel az ismeretlennel? Elmenni csak a patikába, venni egy esemény utánit? De ahhoz, tudomásom szerint orvos kell. Viszont Bogolyfalván ezt nem tehetem meg, mert akkor Bence meg fogja tudni és iszonyatosan nagy gond lesz belőle. El akarom titkolni igazából ezt az egészet, szóval… Nem is tudom. Azt hiszem, ha valaha visszaérünk Pestre, Karolával és egy titoktartási szerződéssel mugli patikában fogok venni egyet és beveszem, így biztos, ami biztos, nem lesz semmi. De akkor is rettegek, főleg, hogy nem tágít, a srác úgy veszi, nálam, nekünk, van esély, meg tovább, viszont én biztosan tudom, hogy hiába néz ki jól, semmi sem lesz ebből, soha többé nem fogunk találkozni. Szép dolog, hogy hívnak minket koncertre, akárhova, viszont én nem akarok velük menni és Karola sem, ezt úgy is tudom, hogy nem szól semmit. Látom rajta, hogy kevésbé tudja magát tartani, mint én, aki simán színlel nyugalmat, mert sokszor kellett akkor is, amikor rettenetesen fájt mindenem, csak nem akartam, hogy mindenki sajnálkozva nézzem rám, babusgasson. Most nem akarom azt se, hogy hozzám érjen, így Karola cselekedett valamit és bevallom, meglepett. De nem adtam jelét, eszegetek és belemegyek a játékba, kicsit késve, majdnem elrontva, végül sikeresen. Kicsit sajnos elrontva, mert na, mégis a bátyámról van szó és még hazugságban sem tudok másképp gondolni rá, mint a testvérem, fúj, így nem megy, viszont az, amit kanyarítok, az igen. Bocsánat, Karola, de muszáj.
- Én épp szakítottam Gergővel, de remélem kibékülünk, szóval, nem állok készen még semmire – sóhajtok szomorúan, hogy akkor legyen már kerek a történet. – Ezért is buliztunk. Sajnálom, ha… azt hitted – szinte már komolyan így érzek a srác iránt, de úgy nézem, hogy nem veszi annyira magára, talán mégis esélynek, de elnémul. Lehet most törtem össze? Szegény. Még hogy csak a pasik játszanak szívekkel.
- Persze, hogy nem akar semmit, mert hű és szeretik egymást. Ezt még álmában is tudja, szóval örülök, hogy nem erősködtél – nézek szúrósan a tagra, szinte lelegyintem Karolát, hogy tudom én, mire céloz. Nem is figyelek rá, próbálok incselkedve előnyt szerezni, hogy legalább eligazítsanak és elengedjenek minket. Úgy tűnik, sikerült. Szinte máris vidámabban eszek pár falatot. Sőt, tényleg az vagyok, szabadulunk innen.
- Köszönjük. És tényleg, ha úgy adódik, még találkozunk is. Csak nekem is kell egy kis idő, meg nekik is kell idő – hintem el a dolgot, hogy kezesebbek legyenek és nem, nem értem, honnan jön ez nekem, ravasz vagyok, pedig zavarban, félve, hevesebb a pulzusom is. De jön.
- Azt köszönjük! – közben befejezem az evést és állok is fel, míg Karolát környékezi a másik. Sóhajtok, hogy csak nem akad le róla, így fogom a szalvétát, és egy tollat, amit nagy nehezen szereznek és leírok egy teljesen random számot. Mert nem az enyémet, az teljesen fix.
- Ki van kapcsolva valószínű, nem viszem buliba, mert ellopják és kifiléznek, ha megint új kell. De csörögj rám este – azzal már ott sem vagyok, felöltözök, összeszedem mindenem és megyek, amint kész az autó. Nehezen engednek el minket, végül amikor már csak a kocsi féklámpáját látjuk, felsóhajtok. Remeg kezem, lábam, mint a fürdőszobában.
- Ez, ez nagyon meredek volt. Karola, soha nem iszok többet, ennyit főleg. Sajnálom, hogy így alakult… de örülök, hogy nem lett gond – neki nem, én megleszek. Jól megölelem, mielőtt jegyet veszünk Pestig, és a vonatra felülve nyugszom meg igazán. A városba érve valóban keresek egy patikát és ezzel remélem, hogy lezárom magamban ezt a furcsa éjjel összes szálát. Természetesen, az én mobilom soha nem csörren meg, így, könnyebb lesz. De sosem feledjük, ez biztos.