Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az Odettel töltött este után még jó sokáig agyaltam azon, hogy vajon mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel. Valószínűleg Viktor is észrevehette hezitálásomat mindennel kapcsolatban, ugyanis igen lassú válaszokat adtam neki. De nem tehetek róla. Kellett az idő nekem és a folyton kerepelő agykerekeimnek. Az elzárkózás azonban nem az én műfajom volt. Tapasztaltam már apám miatt, és nem akartam másnak is ezt. Éppen ezért is vettem utamat ebédszünetben a gyengélkedő felé. Tudtam, hogy ilyenkor aztán egy lélek sem lesz ott, még ha délelőtt ilyen-olyan indokból fel is keresnék a helyiséget, például akik aznap nem akartak órára menni, bár ezt az elgondolást sose tudtam megérteni.
Ahogy besétáltam a fertőtlenítőtől illatozó helyiségbe, gyomrom apróra szorult, és éreztem, hogy bármennyire is meg akartam védeni a szívemet, nem teljesen sikerült. Fújtam egyet, hogy csökkentsem a nyomást, arcomra a már jól ismert elhatározás került.
– Hello – köszöntem be a terembe, reménykedve, hogy majd valahonnan érkezik majd válasz, és tudni fogom hova kell mennem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy valószínűleg már a látványa is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne tegyem meg, amiért ide jöttem. Mert muszáj.
Beljebb sétálva megpillantottam. Apró mosoly suhant át arcomon, azonban gyorsan újra összeszedtem magam. - Maradj csak, nem akartalak megzavarni, csak jobb, ha tőlem hallod. Gyors leszek, ígérem - intettem neki kezemmel, hogy ha közelebb is akarna jönni, ne tegye. Ne tegye, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor képes leszek rá. – Abba kell hagynunk ezt az egészet. Kettőnket. Nem is kéne, hogy legyen – jelentettem ki határozottan. Közben fejemben Odett szavai visszhangoztak: szopat téged. Velem viszont ne játsszon senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az agyamban a gondolatok száguldoztak ide-oda, mintha csak még jobban meg akarnának zavarni, pedig már alapjáraton se voltam éppen biztos a dolgomban. Semmiben sem azóta az este óta. És ez jobban megrémített, mint azok a furcsa érzések, amiket kiváltott belőlem.
- Nem kell a színjáték, Somogyi. Tudom, hogy csak játszol velem – szembesítettem a tényekkel. Nem akartam így neki támadni, de most már mindegy volt. – Az egész egy nagy színjáték volt, és én bele ugrottam. Fejestől – bólintottam teljes bizonyossággal. Karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt. Anélkül vettem fel a védekező pozíciót, hogy én magam felfogtam volna. Anélkül okoztam magamnak fájdalmat, hogy tudtam volna róla.
- Valld be, hogy a pubban is csak egy játék voltam. Én voltam a kisegér, te meg a macska. Kihasználtad, hogy sokat ittam. Hogy jól mulattam. És azt is, hogy versengő típus vagyok – soroltam egymás után az indokokat, és közben elkezdtem fel-alá járkálni a kis szoba bejáratánál. Gyerünk Darya, mond ki. Itt a lehetőség.
- Azért vallottál nekem szerelmet, hogy összezavarj - jelentettem ki kertelés nélkül. Biztos voltam a dolgomban. Hiszen két alkalom után senki nem engedi le a falait és vall be olyan érzelmeket, amik eddig soha nem voltak az övéi. Az emberek nem csinálnak ilyet. Félig igaz mondatokat állítanak, nem mernek semmit kimondani, mert attól félnek, hogy bajuk esik. Így reagál valaki normálisan az érzelmeire.
- Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ne legyünk semmik. Neked itt az orvosi szakma. Meg a derby. Nekem meg a balett és a cirkusz. Nem is illünk egymáshoz – jelentettem ki, és idegesen a hajamba túrtam. Biztos voltam a dolgomban. És mégsem. Mintha folyton mellé nyúlnék, pedig az agyam tökéletesen tudná, hogy hány méterre, milyen irányba van a tárgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem ez volt életemben az első, amikor kiabáltak velem. És az sem, hogy ezt Somogyi teszi. Azonban most a szavai jobban fájtak, mint eddig bármikor. Hiszen egészen más, amikor azt üvöltik az arcodba, hogy „szerelmes vagyok beléd”, minthogy „kibaszottul nincs igazad”. És bármennyire is meg akartam mondani neki, hogy soha nem gondoltam, hogy nem jó ember, a monológ első fele jobban felkeltette érdeklődésem.
- Hogy szerethetnél valakit, akit nem is ismersz? - Bevallom, már én is felemeltem a hangom. Nem vitatkozni jöttem, mégis az ő hangjának emelkedésével nőtt bennem is a feszültség, amit nem bírtam visszafojtani. Hülyének nézett, mint valami rohadt kis elsőst, egy buta libát. Hiába, túl nagy a különbség köztünk, ez már egyértelmű volt.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán tévedés volt az egész. Hogy mégsem ő volt a rossz a történetben. Talán hibáztam. De aztán olyan dolgokat kezdett a fejemhez vágni, amik csak az első gondolataimat erősítették megint fel. Kezem anélkül lendült, hogy egyszerűen tudtában lennék annak, hogy mit teszek. Hatalmas csattanással érte a bal arcának bőrét.
- Ne gondold, hogy egy érzelemmentes szajha vagyok, aki mindenkivel lefekszik, ha kicsit többet iszik a kelleténél. És ne merd rám fogni a történéseket, mert ugyanúgy benne voltál, és képes lettél volna leállítani, ha akartál volna, de eszed ágában nem volt. Úgy felkentél a falra, mintha nem először csinálnád. Ja várj, nem is… – a szavak csak úgy pattogtak ki ajkaimról, mintha minimum el akarnám átkozni. Talán azt is akartam. Visszafolytott kiabálásra lehetett legjobban hasonlítani a hangokat, melyek elhagyták számat, és talán még arcom is belepirult az érzelmek sokaságába.
Hátráltam amíg csak tudtam, bár nem sok hely volt. Arcom elfordítottam, mintha csak attól félnék, hogy tekintetével kővé fog dermeszteni. Kezeimet a kettőnk között lévő szűk helyre csúsztattam, és hatalmasat löktem a mellkasán. Az sem érdekelt, ha fáj neki. - Szállj le rólam – sziszegtem. Szívem olyan hevesen dobogott a mellkasomban, félő volt, hogy percek kérdése és feladja a küzdelmet. Életemben először fordult elő velem, hogy féltem tőle. Hogy már nem csak szórakozás és marakodás volt, de hogy a kezem remegésbe kezdett és egy pillanatra tényleg átfutott az agyamon, hogy nem enged elmenni.
- Pontosan ezt akarom. Hogy többet ne gyere a közelembe - hangom meg-megremegett a mondatok súlya alatt, és szemeim homályosak lettek a pánik okozta könnyfoltoktól. Még mindig lázban égve fordultam a kijárat felé. Elfáradtam. Az érzelmeimbe, amelyeket mindig olyan jól elrejtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Sokat voltam egyedül. Nem volt erőm a mindennapokhoz, és sokkal többet aludtam, mint normális esetben, mégis állandóan fáradt voltam. Az egyetlen dolog, ami miatt úgy éreztem megéri felkelnem, az a balett volt. Azonban úgy tűnt minél többet foglalkoztam vele, csak annál rosszabb táncossá válok. A porcikáim fájtak a megerőltetéstől, és már a tükörben is kezdtem észrevenni magamon a különbséget. Még nem nagyon, de bizony egy ekkora lánynak a pár kiló is furcsán feltűnő tud lenni.
Bő pulcsit vettem fel, és az egyik régebbi nadrágomat. Féltem, hogy ha Misha rám néz, azonnal feltűnik neki a változás, pláne, hogy mostanában alig kerestem. Épp amikor úgy tűnt, hogy kezd valahogy alakulni a kapcsolatunk, én begubóztam mint egy kis csiga, félve, hogy újra csalódást fogok neki okozni és elhagy. Ő is. Megint.
Azonban úgy éreztem még mindig rá számíthatok a legjobban most. Megvártam, míg mindenki elmegy órára, és egyedül lesz a tanáriban. Semmiképpen nem akartam mások füle hallatára megbeszélni a témát, és ha az kellett, akkor igenis kihagytam pár órát. Mostanában amúgy is rutinosan megy a hazudozás a tanároknak, ők meg elhiszik, mert az elmúlt két és fél évben nem volt nálam jobb diákjuk.
Remegő kezekkel kaparintottam meg a kilincset, és éppen csak annyira nyitottam a reteszt, hogy beférjek rajta. Zavartam körbenéztem, habár pontosan tudtam hol találom meg az asztalát. Keserű bá' ügyelő tekintete mellett nem egyszer látogattam már meg a termet, ilyenkor pedig kínosan ügyeltem mindig, hogy megnézzem mik vannak édesapám asztalán. Sűrű, kis lépteket követően álltam meg az asztala előtt.
- Misha, szia - mosolyogtam halványan. - Én... szóval hogy szeretnék valamit megbeszélni veled - kezdtem, és igyekeztem tartani magam a már ismert énemhez. Gyerünk Darya, menni fog. Csak mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Már hetek teltek el azóta, hogy ebben a lét nélküli állapotban kísértettem a lelkem. A fülemben állandóan a tanárok rosszallásai ismétlődtek újra és újra, amint a számhoz emeltem valamilyen ételt. Sokszor csak szimplán nem ettem meg végül a tányéromra kerülőt, s volt mikor a bűntudat miatt nem maradt bennem. Természetesen ennek megvolt a maga a hatása.
A folyamatos gyakorlás és kalóriaszegény étkezés miatt folyamatosan álmos voltam. A hazafele tartó vonaton pedig szimplán elaludtam, s csak egy fél óra múlva vettem észre, hogy elhagytuk Bogolyfalvát. Hát ezért nem értem vissza időre. Mert a testem úgy tűnt előbb feladja, mint ahogy az elmém tenné.
Csizmám végre a havas talajon csoszogott vissza a főkapu felé. Edzőtáskám oldalán ide-oda libegett usánkám. A magyar telek nem olyan kemények, mint ahogy azt otthon megszoktam, mégis mindenhova magammal vittem a téli tartozékot, mintha csak attól félnék, hogy bármelyik percben beüthet a krach.
Egyre közelebb érve pillantottam meg az árnyalakot. A hatalmas karikák felől kék szemeim megállapodtak az ismerős vonásokon. Megtorpantam. Hogy a félelem, vagy a féltés miatt hagyott ki előbb egy ütemet a szívem, azt nem tudtam pontosan megmondani. Bántott. Sokszor. Szavakkal és tettekkel is. Mégis aggodalom suhant végig az izmaimban, ahogy végigpillantottam rajta.
- Meg fogsz így fagyni - jelentettem ki rideg, semmitmondó hangon. Egy tény volt, amit ha úgy nézünk újra az orra alá dörgöltem. De közben egy figyelmeztetés is volt, mert nem kívántam neki semmi rosszat. Azonban nem bírtam közelebb lépni hozzá. Mintha csak valami mágneses ellenállás taszított volna egyre messzebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Fogaim között szűrtem be a levegőt, csak mert emlékeztettem magam rá, hogy azt is kéne csinálnom, ha nem akarok instant halált Somogyi látványától. De az istenért szörnyen nézett ki, és még ijesztőbben, mint akkor a gyengélkedőben. Pedig akkor aztán a frászt hozta rám.
Tüdőm szúrt belülről, mintha csak jeget szívtam volna be nem is oxigént, s azok hegyei most folyamatosan karistolnék a légzsákokat. Egy helyben toporogtam, valamiért nem bírtam elmenni mellette. Egyszerűen csak képtelen voltam arra, amit olyan tökéletesre fejlesztettem az utóbbi hónapokban.
Már épp kerestem a szavakat, hogy valami megnyugtatót mondjak. Valamit, ami miatt nem érzi majd azt, hogy szívesen megfagyna a hidegben. De aztán újra megszólalt, arcomról pedig egy pillanat alatt tűnt el a szívélyesség.
- Akkor mire vársz még Somogyi? Ennyi idő nem volt elég neked? - sziszegtem vissza azonnal. Igazából nem akartam, hogy meghalljon. És ha ezek után meg is történt volna, akkor magamat hibáztatnám. S ahogy ez a gondolat felmerült bennem, úgy szivárgott el az első lendületes dühöm. Táskámhoz nyúltam, és lekötöttem róla az usánkát, és Viktornak dobtam.
- Legalább a fejedet melegítsd, hogy az eszeddel képes legyél elcsavarni a nők agyát, ahogy eddig is tetted - lépkedtem közelebb a kapuhoz. Nem volt hangulatom hozzá. Gyengének éreztem magam ahhoz, hogy vele vitatkozzak. Mintha már a nyelvem sem úgy forgott volna, mint egykoron. Talán igaza volt. Haldoklom. De csak mert kívül belül elromlottam. Mert már csak egy motivációm volt az életben, és az is meg akart ölni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Még mindig nem hittem neki. Képtelen voltam. Akkor is, ha magam előtt láttam mivé vált. Akkor is, ha hallottam a pletykákat. Akkor is, ha láttam az órákon vagy épp nem. Minden azt üzente felém, hogy hinnem kéne neki, de mégsem ment. Azért a gondolatért, amit azóta se mertem szabadjára engedni, és ami miatt most is csak menekülök.
Menekülnék, ha nem szólalna meg újra. Pedig már tényleg elhittem, hogy talán csak egy usánkát vesztek aznap este. Egy pillanatra újra megtorpanok, eszembe jutnak az átbeszélt éjszakák, azok az üzenetek, amelyek habár nem is tartalmaztak sok szöveget, mégis rengeteg információt hordoztak magukban. Egy pillanatra talán tényleg elbizonytalanodtam, hogy helyes döntést hoztam-e, hogy vajon rendben leszünk-e így külön, de ahogy kékjeim ráemeltem, megláttam a szálat az ajkai között cikázni. "Akkor legyek most én a káros szenvedélyed". Már nem én voltam.
- Nekem az az ember hiányzik, aki a gyógyítás és a meccsek miatt nem fogyasztott kábszereket. De úgy tűnik egyikünk se kaphatja meg azt, amire vágyik - feszült meg az állkapcsom, ahogy kimondtam a szavakat. Mert igen, még mindig vágytam rá, de Isten a tanúm, hogy nem ezért mondtam amit.
Hirtelen elkapott a gyengeség, ami az utóbbi napokban gyakrabban teszi. A fülemmel kezdődött, elkezdett tompulni, majd a légzésem is nehezebb lett. Megragadtam a rácsot, és annak segítségével lassan lecsúsztam a hideg talajra, hogy leüljek, mielőtt rosszabb lenne. Mindjárt elmúlik, tudtam. Csak idő kérdése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Éreztem, ahogy a testem lassan csusszan alább nem csak fizikailag, de lelkileg is ebbe a furcsa érzésbe. Kezem nem akarta elengedni a rácsot, mintha ezzel tudnék tiltakozni a segítsége ellen.
- Nem, ne... - toltam el magamtól ügyetlenül. Túl gyenge voltam, hogy rendesen ellen tudjak neki szegülni. - Kérlek ne.... - suttogtam kétségbeesve, mert tudtam, hogy ha átölel érezni fogja a különbséget. Tudni fogja mit teszek a táncért, mert míg a kabát a vastagsága miatt takart valamennyit a leesett kilóimból, erősen tartó karjai eltüntetik ezt a kis előnyömet is.
A plusz mozgás csak még rosszabbat tett, és éreztem, ahogy a fák is már csak nagyobb pontokként jelennek meg a horizontomon, így abbahagytam a tiltakozást, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Közben egyetlen könnycsepp gördült a szememből, de nem engedtem többet. Nem lehetettem gyenge. Legalább lelkileg össze kellett kaparnom magam valahogy.
Keze mozdult, hallottam a tompa kabátsuhogás hangját, viszont ahogy valami a számhoz ért, ajkaimat úgy préseltem össze azonnal. Nem vagyok büszke arra, amit a testemmel teszek, de ha ez kell a baletthoz, akkor nem hagyom, hogy egyetlen cukorka is elrontsa nekem. Pláne nem olyan, amit Somogyi ad nekem.
Lassan kezdett tudatosulni a körülöttem lévő világ, testem kezdte visszaszerezni a kontrollt maga felett. Kezeim az övére csúsztak, hogy jelezzem neki, hogy most már elengedhet, s lábaim is lecsúsztak. Ha pedig engedett a szorításon, azonnal fordultam le oldalra, és ültem rá sarkaimra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem értette. Legalábbis először biztosan nem fogta fel, hogy tiltakozásom most sem ellene volt, minden után sem, hanem magam ellen. Mert pontosan tudtam, hogy olyan dolgokat teszek, amelyeket nem kéne, és amire nem voltam büszke. Legalábbis nem előtte, hiszen ez a hivatása. Pontosan tudja, hogy nem csak egy nátha miatt vesztem el a ruháimban mostanában.
Egy pillanatra megnyugszom az ölelésében, de rögtön utána arra gondolok, mennyire nem vagyok oda való. Hogy el kell onnan mennem amilyen gyorsan csak lehet. És nem feltétlenül ezért, mert félnék, hogy bánt. Legalábbis fizikailag.
Ahogy megemlíti a csuklómat, úgy nyúlok oda észrevétlenül. Már rég nincs ott a nyoma, de a fejemben néha újra és újra lejátszom azokat a jeleneteket. Elkerülni sem tudnám, hiszen az egyik tánckoreográfiámba bele is építettem. A legjobb darabom, mert a szívem is benne van, ahogy benne lett volna a kapcsolatban is.
- Nem gyűlöllek miatta - jelentettem ki magabiztosan, ám magam sem tudtam miért tettem. Egyszerűen csak nem tetszett a tudat. - Megijedtem, de nem utáltalak meg - tisztáztam komolyan, majd igazítottam a táskám pántján egyet. Kezdtem visszanyerni az elvesztegetett erőmet, de még mindig nem éreztem magam elég biztosnak hozzá, hogy felálljak. - Fel kéne állnod - jegyeztem meg. - Segíthetnél eljutni a kastélyig - tettem hozzá, mert biztos voltam, hogy másképp nem bírom rá, hogy bemenjen a hidegről. Itt kint pedig nem hagyhattam, egy részem bármennyire is akarta maga mögött tudni ezt a találkozót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Halvány mosoly fut végig az ajkaimon, ahogy meghallom a csipkelődését. Ez már sokkal inkább olyan volt, mint akit ismerek. Vagy legalábbis akit reméltem, hogy ismertem. Mert még mindig nem tudtam eldönteni mennyi volt abból az igaz, és mennyi a színjáték. Azt tudom, hogy én végig magamat adtam. Akkor sem, amikor csak a képeket küldtem, és akkor sem, mikor mellette feküdtem éberen. De az igazság az, hogy akkor voltam leginkább Kazanova, mikor szakítottam vele. Pont olyan voltam, mint az apám anélkül, hogy egyáltalán tudatosodott volna bennem.
- Csak segíts felállni - nyújtottam a kezemet, és engedtem, hogy maradék súlyom ránehezedjen. Egy pillanatra megálltam, hogy biztos legyen a talaj, de igazán már nem volt nagy bajom. Csak azt akartam, hogy neki se legyen. Ne több, mint ami amúgy is van.
Elindultam az iskola felé, kicsit még lassabban, mintha esetlegesen szédeleghetnék közben. Bár, kit akartam becsapni, egy tanonc szeme valószínűleg tökéletesen látta, hogy csak mímelem.
- Megtennéd, hogy senkinek nem említed az előbbieket? Főleg apámnak ne - mondtam, egy kicsit félve, hogy esetleg majd ez valahogy orosz apám fülébe juthat. Nem kellett még olajat tenni a tűzre, hiszen már amúgy is szépen építettük le a beszélőviszonyt is vele. - Csak... mintha nem is találkoztunk volna - folytattam, és egy tincset a fülem mögé túrtam zavaromban. Közben észre sem vettem, de egyre gyorsabb tempóra váltottam, szinte már rendes sétálósra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az apám gondolatára csak még jobban összeszorult a szívem. Azért jöttem ide, hogy mindent megjavítsak ami nem működött. És helyette csak régi sebeket kapartam fel, és újakat generáltam. Mindenkinek csak rosszat tettem azzal, hogy Magyarországra jöttem.
- Jaj, én nem úgy értettem - szabadkoztam halkan. Sosem zavartak a pletykák, amiket az újságírók rólunk terjesztettek. Az sem érdekelt volna, ha megírják, hogy egymás mellett sétálunk. Mert ez volt az igazság. Majdnem minden cikkben volt valami rész, amely csak a világot tükrözte. Aztán azt felnagyították.
- Na jó, hagyd abba a drámázást - szóltam oda, hiszen akármennyire nem akartam most veszekedni, mégsem tudtam ezt szó nélkül hagyni. - Nem a hírnevemről, vagy holmi pletykákról beszéltem, és ezt te is tudod. Nem az zavar, ha együtt látnak veled, hiszen... együtt voltunk - magyaráztam, kettőnkre mutogatva közben. - Én arról beszélek, hogy nem akarom, hogy mások is megtudják azt, ami a kapunál történt. Nem kellenek a lesújtó vagy épp aggodalmas pillantások - morogtam a végét, és összehúztam magam mintha tényleg csak el akarnék tűnni. Semmivé akartam válni, már hónapok óta másra sem vágytam.
Benyomtam a bejárat ajtaját, és intettem a fejemmel, hogy jöjjön ő is. Bent akartam látni a melegben, és nem odakint a mínusz fokokban. Csoda lesz, ha így sem fázik majd meg. De miért foglalkozok én még mindig vele? Jó kérdés, Darya. Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Furcsán idegen volt, hogy mikor kikeltem magamból, ő csak hagyta. Mintha tényleg féltené magát tőlem. Bennem is sokáig megvolt a csuklómon látható jelek gondolata, hogy mit tenne, ha egyszer igazán megbántanám, és túlmennénk a határokon. De valamiért amikor vele voltam, mégsem voltak bennem ilyen félelmek.
Elfogy. Igen, határozottan éreztem a változást a testemen, de azért nem volt bennem a gondolat, hogy esetleg túlságosan is kínzom magamat. Hiszen legalább most azt csinálom, amit a tanárok évek óta kérnek tőlem. Mindig is több volt rajtam az izom, mint a többi lányon a cirkusz miatt. Mellettük súlyosabbnak nézhettem ki, viszont sokszor olyan mutatványokat meg tudtam csinálni, amiket ők nem. Csak hogy... azokra nem volt szükség.
- Másképp azonban nem érek el semmit. A balett az egyetlen dolog, ami még maradt. Profin akarom csinálni, és ehhez mindent megteszek - tisztáztam. A barátok mostanában amúgy se nagyon láttak. Maximum úgy, mint egy elsuhanó alakot. A közös étkezésekre nem jártam le, az órák felét kihagytam és a szabadidőm minden percét alvással és gyakorlással töltöttem. A barátok is túl vannak értékelve, ha balettról van szó.
- Pedig aludnod kéne - jegyeztem meg, de több hozzáfűzni valóm nem volt. Már annak is örültem, hogy épületen belül volt, és mélyen reménykedtem, hogy most nem fog újra kimenni. Vagy ha meg is kísérli, majd elkapja egy prefektus vagy épp tanár. Nem akartam neki rosszat. Mégis csak rosszat hoztam a világába.
Megálltam a bejáratnál. Kínos szituáció következett. Ott álltunk egymással szemben, mint két szemétre való, és egyszerűen fogalmam sem volt, hogy tudnánk elbúcsúzni. Nem akartam megismételni a kinti ölelést, mert az túl személyes volt, és sok emléket hozott vissza. Viszont csak úgy otthagyni sem tudtam. Végül jobb kezemet nyújtottam kézfogásra.
- Majd találkozunk - jelentettem ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Hát... eddig a balett bírta legtovább mellettem - suttogtam vissza a válaszom, pedig nem lett volna muszáj. Miért is kéne tudnia az okokat, hiszen nem vagyunk már semmik. Két háztárs, akiknek vannak közös emlékeik. Nem többek. Mégis, ahogy végre sikerül normálisan kommunikálnunk azt kívánom bár soha ne szállna el a pillanat. Bárcsak sose történt volna meg a gyengélkedőben az a sok minden. Azt akartam, amit akkor se kaptam meg tőle, és azóta se. Magyarázatot.
Ahogy ácsorogtam, nem tudtam hogy kéne búcsúznunk. Olyan szürreális érzés volt ez bennem, mint mikor megérkeztem az országba, és fogalmam sem volt róla hogy kezdjem keresni az apámat. Őt kerestem, de helyette szerelmet találtam, amit nem ismertem fel, mert képtelen voltam rá. Hagytam, hogy ajkai homlokomhoz érjenek, szemeimet is lehunytam közben, aztán kékjeimet íriszeibe fúrtam. El akartam neki mondani. Mindent. Hogy mióta vége volt, azóta nem találtam magam. Hogy titkon őt kerestem a folyosón, és hogy féltem tőle, hogy tényleg ez lesz a vége. El akartam neki mondani, hogy miatta nem vágyom már vissza Oroszországba, és hogy miatta a cirkuszról is lemondanék.
El akartam mondani, de az ajkaim nem mozdultak. Csak néztem utána, ahogy elsétál tőlem, mint ahogy én is tettem vele. A szívem újra meghasadt, de ez most egészen másmilyen volt. Először biztosra vettem, hogy a jó úton járok, ámbár most megreszketett a hitem. Fáradt voltam, éhes és álmos. Mégis csak egyre kisebb sziluettjét voltam képes nézni, míg már csak annak emléke maradt meg elmémben.
- Sajnálom - suttogtam végül a csendbe, és szomorúan elindultam a szobámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A feszültségem csak még inkább megnövekedett, ahogy megláttam apámat. Pontosan úgy ült a székében, ahogyan a könyvtárban is mindig szokott mikor találkozunk. Ilyenkor mindig olyan, mintha az élet minden súlya az ő vállát nyomná. Nem látszódott rajta semmi külső sérülés, mégis a fájdalom opálos nyoma tükröződött vissza szeméből. Életemben először kezdtem megérteni, hogy mitől van ott.
Hangja jeges volt, ahogy megszólalt. A nevem ezen formája most a szokásostól jobban is kirázott. De ja vu érzésem volt tőle. Egy pár pillanatig eltartott, mire rájöttem, pontosan mikorra is utal vissza. Anya halálának éjjelére. Vígasztalhatatlanul sírtam utána, ő pedig csak ezzel a kettőssel volt képes elhallgattatni. Aztán kocsiba ültünk, és nem láttam tizenöt évig. Vajon most is ez következik?
- Biztos vagyok benne, hogy beszéltél Ardai professzorasszonnyal. És biztosan tudom, hogy hallottad már Somogyi Viktor és az én nevemet is egy mondaton belül használni.  Szóval…. gondoltam öntsünk tiszta vizet a pohárba - vezettem fel a mondandóm. Igazából ez csak az első része volt. Tisztázni akartam mindent, amit az utóbbi pár hétben kínosan kerültem. Mert ha nyílt lapokkal játszottam, akkor talán könnyebben megértette azt is, hogy miért hozzá fordulok most. Még akkor is, ha már jó ideje nem éreztem úgy, hogy számíthatok tőle bármilyen atyai jótanácsra.
- Szóval igen, eljöttem legilimenciáról, hogy válaszoljak minden kérdésedre – ismertem el, aztán vártam, hogy lesújtson az elsővel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Számítottam rá, hogy Misha nem repesett épp az örömtől, amikor a legújabb híreket hallotta rólam. És meg tudtam érteni. A pár héttel azelőtti énem valószínűleg ugyanezeket a mondatokat vágta volna a fejemhez, csakhogy az a lány nem ismerte a szerelmet. És annak az elvesztését sem. Ezzel szemben az előttem magasodó férfi a legjobban az gyász érzését ismerte.
Már épp megjegyeztem volna, hogy a mai nap megtörtént a bocsánatkérés, amikor szemöldököm egy vonallá húzódott össze. Holmi románc? Tojáshéj? Tinirománc?Minél többet hallott, annál inkább ment fel benne a pumpa. Már nem is érezte magát olyan gyengének, mint mikor belépett az ajtón, és az eredeti célja se jutott volna eszébe, még ha elgondolkodik is rajta.
- Azt ne mond, hogy hirtelen felébredtek benned az apai ösztönök. És mond csak az utóbbi tizenöt évben hol voltak, hm? Azt hiszed Somogyi az első férfi, aki hozzám ért? Huszonkét éves vagyok, és bármennyire is azt hiszed, nem készülök apácának - emeltem fel én is azonnal a hangomat, ahogy ő. Ha másban nem is, a temperamentumunkban biztosan hasonlítottunk. Meg az orrunk. Az ugyanolyan volt.
- Amúgy pedig nem a te felelősséged megítélni, hogy mi folyik köztem és Viktor között. Igen, tudom, hogy átléptem egy határt Tányával. Nem kellett volna. De ennek semmi köze ahhoz, hogy szexeltünk-e Somogyival. Ahogy annak se, hogy romlanak a jegyeim. Ha rendes apa lennél, tudhatnád, hogy a művészetibe is járok, és amiatt jut kevesebb időm a tanulásra - jegyzetem meg, és karba fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Szerencsére még nem fogytam annyit, hogy könnyen látható legyen az ilyen ruhákban. Az már csak egy plusz lett volna, amit ezek szerint a mínuszos számlámra írhatott volna Misha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Éreztem, ahogy a feszültségem csak még jobban növekedett minden egyes szava után. Én voltam, aki otthagyta a babushkát Oroszországban, mert szülői kapcsolatra vágytam. Meg kell vallani, akkor mindenre gondoltam, csak erre nem. Mintha a szívem újra meg újra meghasadna.
- Lehet, hogy ti nem akartatok engem, és még anya terhessége alatt rájöttetek, hogy el fogom szúrni az életeteket, de attól még ne hidd, hogy én is el fogom követni ezt az ostoba baklövést - üvöltöttem vissza, egyszerűen nem bírtam magamban tartani az indulatokat, bármennyire is próbálkoztam. Mintha Misha egyetlen hangjával képes lenne tornádót szítani a bensőmben. - Tudom, hogy mekkora teher vagyok neked. Mert bármennyire is próbálok a tökéletes gyerek lenni, neked soha nem volt elég. Látni se akartál. Hallani se. Gyűlölsz, és legszívesebben visszaküldenél oroszhonba az első repülővel. Csak azt árulnád már végre el, hogy mi a fenét ártottam én neked - borultam ki olyan erővel, mint egy hurrikán. Jeges kékjeim az övébe fúrtam.
Bármennyire is hajtogatta az apám, hogy ez a mostani helyzet miatt van, egyértelmű volt, hogy valami sokkal mélyebb van itt. Egy dolog, ami miatt fél évig tartott, hogy képesek legyünk egy teremben tartózkodni, újabb fél, hogy ha csak értelmetlen kérdésekre, de tudjunk egymásnak válaszolni szitokszó nélkül. És most tessék. Kitártam a kártyáimat. Az összeset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Kissé összeszűkült a szemem, ahogy hallgattam. Túlságosan is úgy beszélt, mint aki tapasztalatból mondja. Babushka sokszor említette, hogy mekkora csoda, hogy létezem, de sose gondoltam, hogy valami olyan dolgok is szerepet játszott ebben, mint bármiféle szer. Talán a szavaim mögött több az igazság, mint ahogy eleinte sejtettem. És mégis. Bármilyen feltételezés ellenére nem bírtam abbahagyni, és a szavak csak úgy pattogtak ajkaimról, mintha egyenesen a pokol tüzéből származnának.
Aztán mély csend. Szemeim elkerekedtek, és egy pillanat alatt elfehéredett bőröm is. Gyerünk Darya, te akartad az igazságot. Akkor most itt az idő, hogy el is fogadd. És valahogy mégse ment. Mert a szavak ott égtek a száraz levegőben kettőnk között, és visszhangzottak az agyamban, mégsem tudtam felfogni őket.
- De. Pontosan úgy értetted - hagyták el haloványan cserepes ajkaimat a mondatok. Így már sokkal több minden nyert értelmet. Az elmúlt tizenhét év súlya telepedett a vállamra. - Majd... igyekszem, hogy ne legyen egy gyerekem aki elrontsa majd az életem - bólintottam, és fordultam is ki. Még nem szakadhat fel. A könnyeim már gyűltek, de nem voltam hajlandó ezek után megadni neki azt a prioritást, hogy lássa is őket legördülni. Erős vagyok. Vele, nélküle, mindenhogyan.
Mint egy szellem, úgy sétálgattam egy ideig a folyosókon. Egyre jobban taszított a hely. Az, amiről azt hittem, hogy a második otthonom. Erre kiderült, hogy ez is csak egy álomvilág. Egy felépített csapta. A Truman Show. Remélem a nézők azért jól szórakoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangfoszlányok. Motyogás, sípolás. Egyenletes légzés, amely nem az enyém. Hihetetlen fény, mely sértette a retinámat, ahogy lassan próbáltam felnyitni szemhéjamat. Fájdalom hasított minden porcikámba, ahogy megrezdültem a félelemtől, ami hirtelen elborított. Fehér kórteremben voltam, szűrt lámpafény volt csupán, ami megvilágította a termet. Halkan felnyögtem, ahogy magam elé emeltem a kezemet, de abból különböző csövek lógtak ki. Kékjeim igyekeztek minél többet befogadni a látványból, de sehogy se állt össze a kép. Nem tudtam hol vagyok, hogy mi történt, semmit sem értettem. Mintha csak egy rossz rémálmot élnék meg. Ráadásul minden egyes porcikám fájt, és ahogy megpróbáltam felülni, hirtelen kapott el a hányinger. Teljes testemben reszketni kezdtem a felismerésre, hogy valami nagy bajom van, mégsem emlékszem rá. És nincs senki, aki helyettem megtegye.
Lassan néztem egy kicsit távolabb is, ahogy visszahanyatlottam az ágyra. Akkor pillantottam meg Viktort a székben. Mégsem voltam egyedül. Kimerültnek tűnt, és sebezhetőnek. Félelemtől homályos tekintetem enyhülni kezdett, és jobbommal a kezéért nyúltam. Szükségem volt rá, jobban mint bármikor, és bármennyire is önző volt tőlem, azt akartam, hogy felébredjen és elmondja, hogy nem lesz semmi baj.
- Viktor, chto sluchilos'?Viktor, mi történt? - kérdeztem erőtlenül. Annyira megkavarodott a fejem, hogy hirtelen fel sem tűnt a különbség. Hogy olyan nyelven beszélek hozzá, amelyet nem fog megérteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zsibogtak a végtagjaim, ahogy újra használni kezdtem őket. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje lehetek ott, hogy miért vagyok ott. Páni félelem lepett el, ahogy megszállt az egyedüllét gondolata. Hiszen mindenkit elmartam magam mellől. Ahogy mindig. S mégis, mikor magam mellé pillantottam ismerős vonásokat véltem felfedezni a félhomályban. A megkönnyebbüléstől egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Fogalmam sem volt hogyan érdemeltem ki, és hogy miért ilyen kitartó, de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
Egy szavát sem értettem, csak amit láttam. A fáradtságot, az aggodalmat, a törődést. Olyan érzelmeket, amelyeket eddig csak más felé mutattak, felém oly ritkán. Kezemben az izmok bármennyire is tiltakoztak, én megemeltem, és megcirógattam az arcát. Halvány mosollyal néztem rá, kimerülten, mégis szerettem volna, ha tudja, minden rendben. Nem, a testem nagyon nem azokat a jeleket mutatta, én mégis azt akartam, hogy ő elhiggye.
- Vse budet khorosho Minden rendben lesz! - suttogta, ahogy az orosz szavakat elkezdte egymás után sorolni. Bólogattam rájuk, aprót, de jól láthatót. - Avariya, stradaniya - ismételtem, mintha csak biztosítani akarnám róla, hogy megértettem őket, bármilyen furcsa akcentussal is mondja. Kezem lassan a nyakamra csúszott, de csak a csupasz bőrömet éreztem ott, ahol lennie kellett volna.
- Ozherel'ye. Gde moye ozherel'ye Nyaklánc. Hol a nyakláncom? - kérdeztem rekedtesen. Érteni akartam amit mond, és azt is szerettem volna, ha ő tudja én mit mondok, mert valami fontosat kellett neki beismernem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Puha ajkai a homlokomat érintették, és habár csak egy rövid ideig voltak ott, az emlékük erősebben élt bennem tovább, mint bármi a felébredés után. Megfogtam a kezét, hogy magamra irányítsam a figyelmét, de olyan nehéz volt így, hogy két különböző nyelvet beszéltünk. Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten feldúltak voltunk.
Valami fontosat kellett neki mondanom, de nem értette. Helyette megint magyar szavakat kezdett el dobálni, amiből egyedül Odettet értettem meg. Felrémlett, olyan volt mint egy hirtelen rád csapó déjá vu érzés, ahogy kábán hallottam az ő hangját. Ezer közül felismertem volna, főleg mivel elég hangosan szólt a folyosóról. Valószínűleg az orvosokkal perlekedett, ahogy szokott. A gondolatra apró mosoly kúszott ajkaimra, és habár nehezen, de elengedtem Somogyi kezét. Odett. Igen, ez eddig megvan. Keres, kutat. Bólintottam, hogy azt hiszem értem, de aztán a név hallatán átjárt a hátborzongató ridegség. Talán még fáradtabbnak éreztem magam, mint eddig, és a fejemet ingattam.
- Net - jelentettem ki magabiztosan, hiszen ez minden nyelven egyértelmű volt. - Nem - próbálkoztam azzal a kevés magyarral is, ami rám ragadt az évek során. Valljuk be, a fordító láncnak hála nem sok volt ez a tudás. - YA ne khochu yego zdes' Őt nem akarom itt! - szóltam ridegen, igazi oroszos temperamentummal. A fejem is tompán fájni kezdett, és éreztem, hogy orcáim is kipirulnak két oldalt. - Yesli ya umru segodnya, po krayney mere, on budet schastliv Ha ma meghalok, ő legalább boldog lehet - hunytam le szemeimet, ahogy felrémlett előttünk a veszekedés. Ahogy felrémlett anya is.
- YA khochu izvinit'sya, no vy ne ponimayete. Eto prosto plokho. YA plokho sebya chuvstvuyu. Bocsánatot akarok kérni tőled, de te nem érted. Ez így nem jó. Rosszul érzem magam - keseredtem el egy pillanat alatt. Nem akartam az apám lenni. El kellett neki mondanom, mielőtt túl késő. Tudnia kell róla, mert éreztem, hogy a testem nem volt olyan erős, mint régen. Arcom összeszorult, és halk zokogásba kezdtem. Még a sokk is bennem volt ez biztos, de abban is biztos voltam, hogy a több hónapnyi elfolytott szomorúság is egyszerre jön ki belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miért nem? Ezt a két szót is értettem, és habár oroszul elmondtam neki az okokat, valószínűleg tartottam, hogy nem értett belőle semmit. Nem csak mert gyorsan és hevesen mondtam, hanem mert egy számára érthetetlen nyelven. Szóval a mutogatására csak újra ingattam a fejem, és lágy, életidegen érzéssel mondogattam azt az egy magyar szót.
- Nem, nem, nem...
De volt valami ennél sokkal fontosabb dolog is, amit nem értett meg. A szavaimban ott rejlett a megfejtés, a válasz a mindenre, csak fejtette volna meg. Minden porcikám reszketni kezdett a félelemtől, hogy talán sosem fogom tudni neki elmondani. Könnyeim lassan hulltak alá a szememből, rá a fehér kórházi párnára. Megannyi szomorú hullócsillagként tarkították be az arcomat, végigszánkáztak bőrömön és friss sebeimen.
Néztem ahogy a kezeivel ügyködött, egy pillanatra talán még az egész testemben szétáradó fájdalom sem tűnt fel. Csak azzal foglalkoztam, hogy elmondhassam neki, és ha csak ennyi esélyem is van rá, hát megragadom. Készségesen nyújtottam kezemet felé, majd fogtam rá övére, hogy minél közelebb legyenek a tárgyak. Nem értettem hogy fog ez működni, de ha mi ketten működünk, talán ez is. Mert ez kellett mondanom, amit még nem mondtam. Azt a pár szót, amit senkinek se tudtam. Túlságosan féltem, most mégis reszkettem ha arra gondoltam nem tettem.
- YA tebya lyublyu Szeretlek - vallottam be, bár fogalmam se volt róla érti-e. Nekem mindegy volt hogyan, csak tegye meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mellkasomban a szívem olyan hevesen dobog, mintha onnan ki akarna szaladni a szívem, hogy egyenesen Somogyi mellkasába fusson, és ott leljen nyugalmat. Boldog vagyok attól, hogy képes voltam kimondani, ahogy attól is, ahogy fogadta. Nem éreztem azt, hogy ezzel most rossz döntést hoztam, sőt, hónapok óta ez volt az első értelmes reakcióm a történésekre. Gyengén felnevettem a nagy vallomására, azonban gyorsan le is hervadt az érzelem az arcomról. Az apámra néztem, és hirtelen minden végtagomat átjárta a mérhetetlen düh.
- Chto sluchilos'? Vy prishli posmotret' na moye mertvoye telo? Na mi a helyzet? Jöttél megnézni, hogy halott vagyok-e?- morogtam azonnal, mintha csak támadni készülnék. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt, hiszen semmi értelme nem volt, csak az ágyban tartott. Vagyis, ha így nézzük mégis volt. Csak éppenséggel nem olyan, amit most szerettem volna. Lassan felkászálódtam a fekvésből, bár a fejem úgy fájt, mintha kalapáccsal ütögették volna folyamatosan. Egy pillanatra a szemem elől a kép is eltűnt, és csak a foltokhoz tudtam beszélni. Mégis be tudtam azonosítani Mishát.
- Vy prishli dokazat' svoyey vtoroy docheri, chto vy khoroshiy otets? Azért jöttél, hogy bebizonyítsd a második lányodnak, hogy jó apa vagy? - kérdeztem, hangomból sütött az ellenszenv, és minden energiámat is bevetettem, hogy ne tűnjön fel senkinek mennyire rosszul vagyok, pedig éreztem, hogy ha sokáig ülve maradok, akkor ha mást nem is, de egy adag epét ki fogok hányni a földre.
- Mne ne nuzhno tvoye litsemeriye Nincs szükségem a képmutatásodra - ingattam a fejemet, de addigra már a saját hangomat is tompán kezdtem hallani. Karomban az izmok eddig bírták, és lassan, megmegtörve visszasüppedtem a párnák közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szavaimban olyan megvetés csendült, amelyet még én sem éreztem igazán magaménak, szimplán csak el akartam üldözni. Nem akartam szembenézni az érzelmeimmel, azokkal amelyeket anya gondolata váltott ki belőlem. Sokáig gondolkodtam a veszekedésünk után, és habár eleinte csak a mélységes gyűlölet volt benne, később átvette annak helyét valami sötétebb: bűntudat.
Eltoltam Somogyi kezét, mielőtt akárcsak hozzám érhetett volna. Az előbbi gyengédségem irányába egy pillanat alatt tűnt el, mintha ott sem lett volna. - YA ne khotel, chtoby kto-nibud' umiral Én nem akartam, hogy bárki meghaljon - vallottam be az igazságot, mintha újra az a kislány lennék, aki akkor voltam. Szememből a könnyek némán hullni kezdtek. Valamilyen gát átszakadt bennem, és meg tudtam volna mondani, hogy pontosan ez volt az a pillanat, amikor a több éve gyűrűző bűntudatomnak végre hangot adtam. Egész eddig féltem kimondani a szavakat, mert ezzel elismertem, hogy az én hibám volt. Hogy egy átok vagyok mindenkinek.
Nem értettem a szót, amely elhagyta ajkait, de teste mindent elárult. Bevallottam neki a hibám, és ezért újra el akart hagyni. - Idti! Ubegay, kak vsegda Menj! Menekülj, ahogy mindig teszed. - suttogtam erőtlenül. Inkább csak magamnak, mint a jelenlévőknek.
Hirtelen egy pillanat alatt tűnt el mindenki a teremből. Csönd. Őrjítő csönd következett, amelyet csak a néma sírásom szaggatott levegővétele tört meg. Majd egy fehér köpenyes ember sétált be. Az orvos - gondoltam azonnal, és habár hozzám beszélt egy szavát se értettem. Csak nagy szemekkel néztem összezavarodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Éreztem, hogy fontos dolgok forognak kockán jelen pillanatban is. Mégsem akartam felfogni. Nem akartam tudni, és semmiképpen sem akartam megérteni. Fájtak a mondatok, a tettek, másoké és magamé is egyaránt. Csak aludni akartam, és talán soha fel nem kelni.
A doktor kedves ábrázattal, ámbár szakszerűen kezdett el nekem magyarázni valamit, amit a legkevésbé sem értettem. Mindazonáltal aprót bólintottam, és egy félmosollyal barátnőmre néztem. Ő ott volt nekem, ha kellett, és ezt tudtam. Mert emlékeztem, hogy még a felkelésem előtt is ott volt. Mindig ott van, és én is mellette lennék. Szóval ha másért nem is, jelenleg miatta próbáltam ébren maradni.
- Értem hölgyem, de valahogy meg kell vizsgálnom, szóval ha csak nem tud valamilyen módszert amivel hirtelen megtanulok oroszul, vagy amivel a kislány magyarul, úgy azt kérem fogja vissza magát - reagált morcosan a doktor Odett szavaira, bár csak a hangvételét érzékeltem. Aztán a névtáblájára mutatott, majd rám. - Név? - kérdezte. Szerencsére elég filmet néztem már ahhoz, hogy tudjam mi a helyes válasz erre.
- Darya Mikhaila Kazanova - mondtam erőtlenül, de határozottan. - U menya net problem s mozgom, madam Nincs semmi problémája az agyamnak, asszonyom - tettem hozzá, csak azt akartam, hogy végre békén hagyjanak. Az elmúlt percek izgalmai még alap esetben is meggyötörtek volna, nem hogy most.
- Ország? - mutatott a falon függő képre, melyben egy kellemesen színes, ámbár igen furcsa szerkesztésű térkép feküdt.
- Vengriya - vágtam rá egyből. - Mmmagyar - tettem hozzá azt a kevés tudásomat, amim volt. Még ez is furcsán idegennek tűnt a számból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A nő sóhajtott egyet, ahogy kénytelen volt újra Odettre figyelni ahelyett, hogy a pácienst vizsgálta volna, vagyis engem. De mielőtt megszólalhatott volna Somogyi újra megjelent. A nő erre az égre meresztette a szemét, én pedig beleborzongtam Somogyi minden érintésébe.
- Szóval, ahogy a szőke hölgynek is elkezdtem volna mondani, mi sem tudunk annál többet, minthogy Darya egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Az egyik szemtanú hívta a mentőket, a rendőrök nyomoznak az ügyben. De a legfontosabb nem az, hogy hogyan történt jelenleg, hanem hogy ő jobban legyen - oktatta ki a két delikvenst, én meg kukán hallgattam a magyarázatot. Természetesen tökéletesen tudtam, hogy a szavak mit jelentenek, és azt is, hogy ahhoz képest mennyire jó állapotban voltam. Mármint azt orvos nélkül is felismertem, hogy agyrázkódásom volt, de hogy semmim nem tört, pláne az utóbbi hónapok után, az kész csoda volt.
- És hol van a kishölgy apja? Ha igazolni tudja az összetartozást, elhagyhatja a klinikát a lány, amíg nem, addig megkérem, hogy mindannyian fáradjanak ki, mert nem csak hogy szabályokat szegnek ezzel, de hátráltatják a vizsgálatot is - magyarázta a doktor egyre türelmetlenül a férfihez, merthogy közben Odett is elhagyta a termet.
- Kérlek. Láttad, hogy jól van. Tíz perc múlva visszajöhetsz - nyújtotta karját a nő, és az ajtó fele intett. Így persze háttal fordult nekem, ami a lehető legjobbkor jött. Minden infót megtudtam ami kellett, már csak arra volt szükségem, hogy ne buktassak le mindenki. Gyors mozdulattal nyúltam a lánchoz, és - a láncok újabb roncsolásának eredményeként - újra lerántottam a tárgyat, majd a kezembe süllyesztettem.
- Spasibo - fordultam az ápoló felé, és aprót mosolyogtam, hogy kicsit enyhítsek haragján. Lehet, hogy a barátaim kicsit tényleg túl sokak tudnak lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy hirtelen egyedül maradtam a doktorral, volt időm felfogni az előbb történteket. Természetesen ő is tett fel nekem különböző kérdéseket és kéréseket, de az agyam egészen máshol volt. A szavakon gondolkodtam, amiket kimondtam, és azokon amiket még nem tudtam. Ha mindkettőjükkel egyenként tudtam volna elbeszélgetni se lettem volna képes elmondani azt a sok mindent ami az agyamban volt jelenleg. De leginkább meg akartam nekik köszönni, hogy még ennyi idő után is itt vannak nekem. Mert ahogy lassan tovább agyaltam a történéseken, leesett, hogy a kiakadásom után Misha nem tért vissza. Újra feladott, ahogy már annyiszor megtette, és hiába mondtam neki én, hogy menjen el, ez volt az, amit legkevésbé akartam. Másra sem vágytam, csak hogy újra magához öleljen, mint mikor még kicsi voltam. Hogy a szemembe hazudja, hogy nem lesz baj, és én annak ellenére, hogy tudom nem mond igazat, mégis elhiggyem neki.
Újabb alak tűnt fel, és azt hittem, hogy barátaim egyike tért vissza valami hírrel, de helyette Misha borzos képe sejlett fel. Olyan megkönnyebbülés futott végig rajtam, ami talán még soha. De természetesen még mindig nem mutattam ki. Hiszen ő sértett meg engem. Neki kell nyitnia felém.
- Jó napot. Ön az apa? - kérdezte a nő, és közelebb lépett a férfihez, hogy bizalmasan tudjanak beszélgetni. A hátával kitakarta, ahogy a kézfejére mutogat, és még szájról olvasással se tudtam volna leolvasni a kérdést. - Tudott róla, hogy a lányának bulimiára utáló jelei vannak? - kérdezte gyengéden. - Nem olyan régen alakulhatott ki, mert a kezén lévő sebek még elég kezdetlegesek - magyarázta tovább, hangszínét még mindig lent tartva.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amint a doktor arrébb hívta az apámat, én előhúztam rejtekéből a nyakláncot, és megpróbáltam a lehető leggyorsabban visszatenni a nyakamba. Csakhogy a kétszeri - vagy már többszöri - leszakítás nem kímélte a láncszemeket, és már Odett is megjelent, mire nekem sikerült összekapcsolnom a műszert. Lassan mozdultam arrébb, mert azért minden is fájt jelenleg, de természetesen nem tudtam nemet mondani barátnőmnek. A beszélgetés nagy részéről már úgy is lemaradtam.
- Nem vagyok éhes, köszönöm - válaszoltam gyengén, ahogy Odett etetni próbált. Bár ez nem feltétlenül volt igaz. A gyomrom tényleg kavargott a történések tükrében, és egy jókora gombóc is a torkomban volt már egy ideje. De mégis a legjobban zavart, hogy ránéztem a fánkokra, és csak arra tudtam gondolni, hogy attól mennyivel több leszek csípőben. Nézzenek oda. Játéknak indult, és valóság lett az egész.
Nagyot sóhajtottam, ahogy Viktor visszaért, mert bármennyire is örültem neki, hogy ott van, láttam az arcán, hogy valamit megint be fog alakítani. Az én idegeim pedig már alig bírták ezt a nyüzsgést.
- Igen, mond - válaszoltam, talán kissé nyersen is, pedig csak a fáradtság szólt ki belőlem. Az első mondatánál már összeszaladt a szemöldököm. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy hova fog kifutni egy a szál, és talán jobban is járok, ha nem tudom meg. Mert ott aztán volt minden. Kezdve a veszekedésekkel, a szakítással, teletűzdelve jövőképekkel házasságról és gyerekekről, én pedig már tényleg úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Talán Odett meg is érezte, ahogy minden idegszálammal megfeszülök mellette, ahogy hallgattam, és ahogy elkezdtem félni attól, hogy Misha erre mit fog reagálni. Gyorsabbnak kellett lennem.
- Viktor... én még nem fogok összeköltözni veled - jelentettem ki. Ez az Darya, kezdjük is a fekete levessel. - Folyton veszekedünk, alig jártunk ténylegesen. Nekem az még nem fog menni - ingattam a fejemet is tehetetlenül. Nem ugorhattam bele valamibe csak így. Nem most, nem ebben az állapotban. - De újrakezdem veled - küldtem egy félszeg mosolyt felé. Én is azt akartam, hogy ne legyen több külön töltött idő. Semmi sértegetés, se egy rossz szó. Csupán mi ketten, a magunk valójában.
- És ha én lemondok a balettről, te lemondasz a derbyről - jelentettem ki határozottan, és félve pillantottam csak Odettre, hogy vajon neki most mi a reakciója. Talán még a fánk is úgy maradt az ő szájában is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Az utóbbi hónapok talán életem legnehezebbikei voltak. Szerencsére az ispotályba egész gyorsan rendbe hoztak a baleset után, és csak néhány gyötrelmes éjszakám volt csupán, mikor azt hittem a fájdalomtól kiugrok a saját bőrömből is. Aztán át is állhattunk a másik problémára. Azok után, hogy a kórházban azonosították az étkezési rendellenességemet, ketelességem volt egy étrend betartása. Szigorúan, mindent meg kellett ennem, még ha utáltam is magam utána. Minden egyes legyűrt falat után legszívesebb szaladtam volna a wc-be, hogy megszabaduljak. Odett persze Somogyival felváltva ültek mellettem, mint valami védőrök, hogy biztosan mindent bejutassak a szervezetembe. Pedig régen annyira szerettem enni...
Aztán úgy a szünet fele tájékán elkezdhettem egy gyengébb fajta edzést. Az izmaim nagy részét konkrétan vissza kellett építenem, mert a balett miatt elvesztettem. Minden nap harcot vívtam az agyammal és a tükörrel ami folyton görbén nézett vissza rám. Nem hittem, hogy ennek az egésznek valaha vége lesz, de isten a tanúm rá, hogy én nagyon próbálkoztam.
Ahogy elkezdődött az új év, úgy rázódtam vissza a társadalomba. És hogy is lehetne ezt könnyebben megtenni, mint mellette kötélen táncolni, mint a régi szép időkben. Régi edzős ruháit vettem magamra, amelyek még mindig kicsit nagyok voltak itt-ott, de már egészen kezdtem belehízni. Néhány pálcaintéssel helyeztem egy kábé fél méter magasságba egy vékonyabb lécet. Tökéletes lesz a kezdetekhez. Ahogy régen Misha is csinálta velem. Amikor még...
A hang pont időben szakította félbe sűrű gondolataim. Mosolyogva fordultam az ismerős alak felé. Talán vannak, akik azt hinnék Viktor miatt csinálom az egészet, de számomra Zente ugyanolyan fontos volt. - Ugyan már, gratulálok a ranghoz, ez azért elég nagy dolog - mosolyogtam biztatóan a fiúra. A kérdés kicsit megütött, pedig számíthattam rá, hogy ha csak felületesen is, de somogyi mesélt az esetről. Meg hogy miért van szünetben is annyit távol a családtól. Jól felforgattam mindenki életét.
- Jobban - vontam meg a vállam. Ezzel nem is hazudtam, de nem is árultam el túl sokat. - Nah, felkészültél? Nemsokára már az egekben is tudsz majd szánkázni - kacsintottam rá, és a tákolmányom felé fordítottam a figyelmet. - Először ezen kezdünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Igaz, ami igaz. Zentével először azért találkoztam, mert Viktor a bálon mindenki előtt kijelentette, hogy szeret. Ez a kis srác meg pár napra rá megjelent mellettem. No nem mintha bántam volna, sőt igazából élveztem a társaságát, éppen ezért is lettünk jóban Somogyi ide vagy oda.
- Ugyan, értem nem kell. Lerázhatatlan vagyok - kacsintottam mosolyogva. Végül is az apámnak se sikerült tizenöt év alatt megszabadulni tőlem. Ez volt az egyik alap tulajdonságom. Bár Viktor lehet mást mondana, de ő egy egészen más eset.
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Be vagyunk biztosítva, és én is itt vagyok, hogy ha esel elkapjalak. De.. ha már itt tartunk, megtanultál esni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Mert az is egy külön művészet volt. Nekem is meg kellett ezt tanulnom mielőtt magasba engedtek volna. És valószínűleg ez is mentette meg az életem a balesetkor. A testem már reflexből reagált a bajra, és nem hagyta, hogy a fejem jobban megütődjön, mint amennyire muszáj.
A léc elejéhez léptem, és felemeltem a kezem, hogy Zente megkapaszkodjon benne. - Az a lényeg, hogy egymás elé pakold a lábad, és szépen lépegess egyik, aztán meg a másik oldalra is. Egyenlőre itt vagyok, és foglak - jelentettem ki magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldtem a kis srác felé. - Nem kell sietni, csak a te ütemedben menj - adtam a következő instrukciót, és ha Zente elindult, akkor lassan mellette haladva néztem a lépéseit és a fiú arcát felváltva.
- Ne aggódj, engedd le nyugodtan a vállad, és húzd ki a hátad - tanácsoltam. Egyenlőre azt még nem mondtam, hogy a lécet ne nézze, örülök, ha a hosszok sikerülnek így elsőre. Főleg az ő esetében. Persze ha esne ott vagyok, és hát a puffok is, amiket a léc alá helyeztem direkt a legrosszabb esetek is számításba véve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy az étterem felé tartottunk, nem is tudtam elképzelni mit tervez. Pláne ilyen késői órán, amilyen ez is volt. Szóval eléggé meglepődtem, amikor betörtünk kedvenc pizzériámba, aminek kifestésekor érkeztem Magyarországra. Első emlékeim között szerepelt ez az élmény, és szemem szinte azonnal arra a részre siklott, ahol én dolgoztam. Nem vagyok egy nagy művész ilyen szempontból, de jó volt visszaemlékezni rá.
Ahogy a pultban ücsörögtem és néztem Viktort, amint a konyhában ügyeskedik, szinte letörölhetetlen volt a vigyorom. Persze mellette a rám törő kételyek is ott voltak az agyamban, de igyekeztem elfelejteni őket olyan gyorsan, ahogy tudom. Régen képes voltam akár egy egész pizzát is megenni egymagamban, most pedig félve gondoltam a pillanatra, amikor majd egy szeletet le kell gyűrnöm.
- Mond csak... te pontosan mióta is tudsz sütni? - vontam össze nevetve a szemöldököm, ahogy újratöltöttem a poharát. Milyen arany ez az ember, hogy ennyit rám mert bízni. Mondjuk tény, hogy nem sokat forgolódtam a konyhában, mert mindig volt helyette valami olvasni valóm, tanulni valóm, gyakorolni valóm. Babuska meg nem is szerette, ha máshova pakolok, mint amit ő megszokott, szóval talán Mishával főztem utoljára. Ami elég régen volt.
- Akkor legyen az egyik négysajtos pizza, a másik meg ötsajtos - jelentettem ki magabiztosan, bár a fejemben egyre csak a számok sorakodtak, hogy egy-egy hozzávaló mennyi kalóriával jár. - És a négysajtosra pakoljunk sok erőset, mert annál nincs jobb - vigyorogtam. Ha ez a pizza nem nyírja most ki a gyomrom, akkor semmi nem fogja. Talán ennek a gondolatnak a mentén merült is fel bennem az étrendem. Az a papír, ami már több mint egy hónapja meghatározta a mindennapjaim.
- Nem gondolod, hogy baj lehet belőle, ha megszegem az előírt adagjaim? - kérdeztem félve. Nem akartam elrontani ezt a gyönyörű estét, de a kételyek csak nem hagytak békén.