Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Érdeklődve hallgattam mindent, amit Viktor mondott nekem. Azzal, hogy újrakezdtük a kapcsolatunkat, azt is vállaltuk, hogy képesek leszünk felnőttként megismerni egymást. Nem csak a szex fog minket egymás mellett tartani, ha minden. És be kellett vallanom, hogy minél többet hallottam, annál többet akartam. Úgy éreztem a férfiről való tudásom minden mondatával egyre több, mégis kevesebb. Már nem az a megbízhatatlan szoknyapecér volt a szememben, mint egy évvel ezelőtt.
- A testvéreid jól jártak veled. Még Zente is, annak ellenére, hogy mennyit szekálod – jelentettem ki egy kis viccelődős éllel a hangomban. Hiába, ha levitás volt a tesó, akkor legalább életemben egyszer beszélgettem vele, így a legfiatalabb tagtól is hallottam már egysmást. Plusz még jóba is voltam vele, ha már pontosak akarunk lenni.
- Úú, csak nem fogjuk pozitív élménnyel felruházni a gyengélkedőt? Lehet már itt volt az ideje a frissítésnek - jegyeztem meg, utalva arra, hogy legutóbbi alkalommal pont ott sikerült szakítanunk. - Szerintem már ennyi idő alatt háromszor szakítottunk, öt másik kapcsolatunk volt, és lassan megszületik az első gyerekünk - elmélkedtem el. Igaz, ami igaz elég sokat szerepeltünk a pletykarovatban, mindig eltúlozva a helyzetet. Most már egy fél éve talán, hogy rá se néztem a pletykaújságok rovataira, de talán jobb is volt. Még a végén én is elhittem volna, hogy Somogyival már családot alapítottunk.
- Igen, de az diéta. Ott az a lényege a csalásnak, hogy aznap többet eszel, mert azt szeretnél. Ha én csalnék, akkor valószínűleg aznap nem ennék semmit. Tudod, ez az agy mindig másképp működik, mint a többi - böktem a halántékomra. Viccelődtem vele, mert így könnyebb volt feldolgozni ezt a sok marhaságot, amik folyton forogtak odabent. De igazából már alig vártam, hogy megszabaduljak tőlük.
- Magyarországon van cirkusz nem? – kérdeztem, ahogy gondolkodja hátra dőltem a székemben. Így, hogy oda a balett, valamit kezdenem kellett a felesleges energiáimmal. Mármint nem azonnal, hiszen még nem voltam olyan erőben, de jó lett volna, ha van valami motiváló előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bólogattam és nevetettem azokra, amiket mondott, de a végén képtelen voltam igazat adni neki. - Tévedsz. Nem fogok semmire se rászülni - mondtam ki idegenkedve a szót, és csak remélni mertem, hogy ugyanúgy fordítja vissza a lánc, ahogy Viktor mondta. - Lehet, hogy te sok gyereket akarsz, mert hatalmas családban nőttél fel, de én nem fogok neked kismillió kis Viktort szülni - ingattam a fejem is. - Egy szülés nagyon fájdalmas, és különben is ha egy maximum kettő gyereked van, jobban tudsz rájuk figyelni - kezdtem neki az érvelésemnek. És addig volt jó, amíg nem kezdtünk el komolyabban veszekedni. Csak nem kezdünk felnőni? Meglepődnék.
Értetlenül néztem rá, ahogy magyarázott. Általában nem kérdőjeleztem meg a magas IQ-mat, de ahogy a srác magyarázott nekem, kétségekbe merültem. Bár csak félig hibáztattam magamat, félig pedig az ő agymenésének tudtam be az egészet. - Nem teljesen értem hova akarsz kilyukadni ezzel a ma-holnap dologgal, de nagyon is kíváncsi lettem erre a feminin énedre. Mióta bujkál benned? És ha rendesen kitör elhagysz-e egy pasi miatt? - kérdeztem rá huncut vigyorral az ajkaimon. Hiába, ha egy orosz lányt akar elvenni, akkor nem nagyon játszottak ezek a köztes útvonalak. Főleg nem a Kazanov családban. Egy ilyen mondat a babushkának és kiteszi a szűrét a szibériai hidegbe.
Számhoz emeltem a poharat, de szerencsére még épp a kortyolás előtt csusszant ki az igazság Viktor száján. Kaján vigyorral vontam fel a szemöldököm. - Na mesélj, pontosan miket csinálnál velem? - Hiába, ha elég jó az ajánlata, talán még be is adom a derekamat.
- Öhmm... akár - válaszoltam kitérően, és a kicsit sem érdekes poharamat kezdtem el mustrálni. - Tudod arra gondoltam, hogy ha már otthagytam a balettot, akkor elmennék egy cirkuszhoz. És mivel neked még elég sok idő az egyetem, így megpróbálnék bekerülni egy itteni társulatba - vázoltam fel a szituációt. Azt is mondhatnám, hogy utolsó év után szedem a sátorfám és visszaköltözök oroszhonba, visszamegyek a régi társulatomhoz, de az mit mondana el rólam és a kapcsolatunkba vetett hitemről? - Persze nem most és azonnal, mert még rengeteget kell dolgoznom ahhoz, hogy ugyanolyan sokáig bírjam a gyakorlatokat csinálni, de...igen. Mit gondolsz? Akkor nem kéne távol lennünk egymástól - néztem Viktorra kiskutyaszemekkel. Tudtam, hogy a balettot nem támogatta, mert rossz hatással volt. És meg is ígértem, ogy nem csinálom. De a trapéz és a légtánc ellen csak nem lehetett egy szava sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Rögtön ingatni kezdtem a fejemet. - Daryából ez az egy is bőven sok a világnak, nem kell belőle kicsi - jelentettem ki nevetve. Bár ha jobban belegondoltam, kis Viktorra sem volt feltétlen szüksége az emberiségnek. Csak nekem. Talán. Később. Semmiképpen nem most.
- Megnyugodhatsz, nem szándékozom potyogtatni a kölyköket magamból - nevettem hitetlenkedve. Valószínűleg egy gyerek után annyira el fog menni a kedvem, hogy nem is akarok többet. Vagy ki tudja. Igazából az is lehet, hogy csak azért gondolok ennyire negatívan a szülésre, mert az én gyerekkorom sem volt valami felhőtlen. Nemrég apám pedig egyenesen a szemembe mondta, hogy én vagyok a hibás anyám haláláért. Mondjuk ez legalább sok mindent megmagyarázott a viselkedésével kapcsolatban.
- Ajánlom is, hogy az legyél - mosolyogtam a férfire. - Azt hiszem féltékeny típus tudok lenni. Akár Mila Kunisra is, ha kell - figyelmeztettem, bár az igazat megvallva fogalmam sem volt milyen a "szerelmes Darya". Voltam már párkapcsolatba, de az egészen más volt. Nikitát úgy hagytam ott Oroszországban, hogy majdnem neki is elfelejtettem szólni. Viktor... hát az elmúlt fél év is elég volt, hogy mindenki rájöjjön mennyire más ez az egész köztünk, mint amit eddig produkáltunk. Ez különleges.
- Szeretnék - pillantottam fel zavartan a pohárról. Aztán amikor érzékeltem a közeledését, testem gondolkodás nélkül reagált rá. Kezeim arca két oldalán simítottak végig, és visszacsókoltam, hogy érezze mennyire sokat jelent nekem.
- Tudom - bólintottam, miközben homlokomat összeérintettem övével. Balomat tarkójára csúsztattam, míg jobbommal állán emelve kicsit újabbat csókoltam ajkaira. - Azt szeretném, hogy mind a kettőnknek jó legyen. És itt, ez most jó - hunytam le egy pillanatra a szemeimet, csak hogy utána megint Viktor íriszeibe mélyesszem kékjeim.
- Viszont szeretném, ha eljönnél velem a cirkuszba. És előtte segítenél felkészülni - suttogtam kettőnk közé, és beharaptam alsó ajkam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bármennyire is próbált bátornak tűnni, egyszerűen benne volt az emberi ösztönökbe, hogy egy ilyen alkalomkor féljen. Legalábbis az első pár edzésen. Amíg bele nem jön az ember. Aztán amikor kötélre kell váltani, majd mikor egyre magasabban kell végrehajtanod a mutatványt. Viszont egy idő után annyira megtanulsz bízni a testedben, hogy az a kis feszültség is eltűnik, ami a lécre lépéskor benned van. És az, valami fenomenális érzés.
- Annyira azért nem tűnsz nehéznek. De az a lényeg, hogy ha esel ne ess kétségbe, csak próbáld minél távolabb tartani a fejed a földtől, és lehetőleg kézzel tompítani az esést. Illetve a gerincedre vigyázz - mutogattam közben a kezemmel is, hogy biztosan megmaradjanak benne az információk. Ha igazi kötéltáncra akartam volna megtanítani Zentét, biztosan nem léphetett volna fel a lécre anélkül, hogy az eséseket jól begyakoroltuk volna. De nem nagyon számítottam rá, hogy egyáltalán addig eljutunk, hogy az imbolygó huzalt tegyem a lába alá. Ez csak segítség neki a fejlődésben.
- Csak szép lassan. Nem baj, ha elsőre nem megy - biztattam egy mosoly kíséretében. - Azt jegyezd meg Zente, hogy az egyensúlyhoz a lábadon három pontra kell figyelni, azokon támaszkodsz a nagyujjad és a kisujjad alatti párnás részen, illetve a sarkadon. Ez a háromszög képes az egész testedet megtartani - okítottam közben, figyelve minden egyes mozdulatára. Mikor kicsit jobban megingott, rászorítottam kezére, hogy érezze, hogy velem biztonságban van. De nem akartam sulykolni belé ezt a gondolatot. Van elég testvére ahhoz, hogy tudja mi a bizalom.
- Ha nem érzed még rendesen az egyensúlyodat, nyugodtan tedd ki két oldalra a kezedet, hogy az is segítsen - tanácsoltam még. Mindenkinek más válik be, de vannak tipikus módszerek az egyensúly javítására. És ha esetleg Zente fel is emelte a kezét magasabbra, végig mellette tartottam kinyújtsa a sajátomat, hogy bármikor odakaphasson értük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy hallgattam a nagy magyarázását Mila Kunisról, már vártam a pillanatot, hogy félbeszakíthassam valami féltékenykedő megjegyzéssel, de aztán egészen más felé terelte a szavakat. Összehúzott szemekkel méregettem egy kicsit, mintha azt akarnám eldönteni, hogy most vajon hiszek-e neki, vagy ott hagyom a pizzájával együtt.
- Az a nagy szerencséd Somogyi, hogy jól forgatod a szavakat - jegyeztem meg egy félmosoly kíséretében. Most éppen jó értelemben használta őket, de nem egyszer találtuk már szembe magunkat az érzéssel, hogy olyan dolgokat vágunk egymás arcába, amiket nem is gondoltunk komolyan. Csak ki kellett mondanunk, mert sérültünk, és egy olyan hurrikánba kerültünk, ahol utána nem akartunk semmi mást, csak hogy a másik is olyan nyomorultul érezze magát, mint mi. Természetesen még nem nőttük ki ezt a fajta vitázást, de már nem fajult veszekedésekbe, és az nálunk már haladás volt.
Felháborodottan néztem rá, ahogy megint sikerült megtörnie a romantikus pillanatunkat. Jó, néha én is meg szoktam, mert azért mi nem bírunk olyan sok időt csöpögős beszélgetés mellett tölteni, de azért mindig megpróbáljuk.
- A trapéz nem is megalázó, ne mondj ilyeneket. Mellesleg benned jobban bíznék, hogy elkapsz, mint bárki másban - jelentettem ki komolyan, mert valahogy a hónapok alatt ez tényleg igazzá vált. Sose gondoltam, hogy valaki ennyire le tudja építeni a belső falamat úgy, mint ő.
- És nem, nem akartalak ilyesmire kérni. Elég ha nézed. És tanácsokat adsz ha nem nyújtom ki eléggé a karom, ha túl lapos az előadás, bármi. Meg persze edzenem is kell majd rendesen, mert... - magyaráztam bizonytalanul. Nem szerettem erről beszélni. Tudtam, hogy nem volt jó dolog amit csinálok. Szégyenlem is miatta magam, mégse tudtam megállítani. És ha Odett és Viktor nem lenne, most se tudnám abbahagyni. Olyan mint valami rossz drog, amire rászoktam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mikor végre kikerültem minden felügyelet alól, vagy legalábbis az orvosi alól, szinte mást se akartam, minthogy visszaszokjak a régi kerékvágásba. A tánc, legyen az akár légi vagy földi, mindig is elsődleges forrása volt a boldogságomnak. Eddig legalábbis így volt, amíg a balett el nem rontotta. Azonban semmi nem hiányzott jobban a felépülés hónapjaiban, mint a mozgás. Az izmaim nagyobb része már akkor eltűnt, mikor önkínzásba kezdtem, de a sok otthon fekvés csak még rontott a helyzeten. Lassan, de magabiztosabban kezdtem megint teltebb lenni, csak most mégsem úgy, ahogy szerettem volna. Szóval ezért kezdtem minden reggelemet a bagolykőben az edzőteremben.
Folyt rólam az izzadság, a hajam a fejemhez tapadt, de akkor se hagytam abba a gyakorlatsort. A négyütemű fekvőtámaszt nem sokára követte a pókember plank, pedig a testem már szinte sikított egy kis szünetért. Túlhajszoltam magam? Meglehet. De újra a legjobbnak kellett lennem. Második esély, hogy boldog legyek.
Keserédes mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy meghallottam Boróka hangját. Ezer közül is felismertem volna arrogáns hanghordozását. Ha nem tudnám, azt hinném orosz.
- Én is örülök, hogy még láthatlak - engedtem le magam a pózból, és a térdeimet behajlítva a sarkamra csüccsentem. - Ezek alapján gondolom az én híreimről hallottál, szóval... veled mi újság? - kérdeztem meg hanyagul. Nem volt értelme magyarázkodni. Megtörtént, ami. Most pedig jobb leszek, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elnevettem magam a válaszán. - Tudod, ez már egészen oroszos volt. Még a végén felveszel tőlem egy kis modort - cukkoltam a férfit. No nem mintha abban a hatalmas országban nem lennének hegyek vagy bármi hasonló, de a mi népünk szeretett két lábbal a talajon állni. A cirkusz természetesen egészen más téma, ahogy a balett is. Büszkék vagyunk azokra is, de pontosan azok csinálják csak, akik értenek is hozzá. A többiek meg meg se próbálják, csak elvből elutasítják. Mint Viktor. - Szerencse, hogy rád sík terepen van szükségem. Horizontális testhelyzetben többnyire - utalgattam egy kislányos vigyor kíséretében. Átkaroltam a derekát, és egy puszit leheltem orcájára. Véletlenül se akartam, hogy elmenjen a beszélgetés egy olyan irányba, ahol nem tudom neki kifejteni a terveimet. Hallania kellett róluk, és beleegyeznie, mert… számított a véleménye. Igen, Darya Mikhaila Kazanova életében először valaki más beleegyezését kéri, hogy csináljon valamit. Mintha csak egy másik életben lennénk, ahol az orosz szívem nem fagyott volna be a sok évnyi várakozásba, elutasításba és stresszbe, amely azért ért, mert a legjobb akartam lenni. Viktorral az egész életem felfordult.
- Valami olyasmi. De nem úgy - háborodtam fel, és lesöpörtem magamról a kezét. Mármint semmi bajom nem volt azzal sem, ha esténként egy kicsit olyat is belevittünk az edzéstervbe, de éppenséggel nem erre utalgattam. Most nem. Tényleg. - Úgy értettem, hogy rendesen. Erősítés, futás, evés, minden. De mindegy, együnk inkább - kuncogtam a hasa hallatán. Amúgy is alig lehetett vele bírni jelenleg. Végigsimítottam a haján, és lehajoltam egy csókért hozzá. Örültem, hogy ott van nekem. Hogy már nem évődünk, és számíthatok rá. Ahogy ő is rám.
- Mikor lesz kész a pizza? - kérdeztem rá, habár még mindig nem volt nagy kedvem enni. Inkább azért tettem, hogy lássam az elégedettséget csillogni a szemeiben. Minden egyes étkezés egy háború a számomra, de támogatása segít megnyerni a csatákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is tudom melyik volt az a pillanat, amikor elkezdtem érezni, hogy már nem bírok sokat, de biztosan rég eljött már. Talán már akkor, amikor Misha megjelent. Vagy amikor ez másodszor történt meg. Vagy még utána? A lényeg egy volt. Aludni akartam, mert minden egyes porcikám sajgott az ébrenléttől, a fejem zsongott az emberektől, nem is beszélve a rengeteg történésről. Apám megjelenése se feltétlenül tett jót a jelenlegi állapotomban, mégis hálás voltam érte, hogy ott van. Öt éves korom óta először, igazán mellettem volt, mikor baj történt.
Hiába nem tetszett először Somogyinak a kikötésem, ha ő így játszik, ugyanazt kapja vissza. Annak viszont örültem, hogy bár Mishára vallana, mégse szólt bele a dolgokba. Nem abba, amit a férfi mondott nekem. És ami utána jött egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Az apám volt eddig is, és ezután is, de abban a pillanatban nem csak névileg. Nem csak genetikailag, hanem éreztem valamiféle törődést is az irányomba. Talán megijesztették a történések. Talán csak túl sokat látok bele. De mindenféleképpen jó volt.
Amint kiléptek a kórteremből barátaim, lehunytam pilláim, és szinte azonnal álomba merültem. Szükségem volt rá, még akkor is, ha nem a saját ágyam volt. Ha tudtam, hogy ez egy szörnyű esemény következménye, és hogy hosszú lesz  felépülés. Most egyedül a jelenre tudtam koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bátorítóan néztem a srácot, miközben magyaráztam, mint egy igazi tanár. De őszintén megvallva fogalmam sincs róla, hogy a helyes információkat osztottam-e meg vele, hiszen rettentő apró voltam, mikor én magam tanultam. Még Mishától. Amikor anya is élt. Azok az idők voltak ám a szép évek, mikor még nem ismertem a veszteség fogalmát. Mikor az apám nem mondta az arcomba, hogy én vagyok a hibás… Megráztam a fejemet, ki kellett most belőle ürítenem ezeket a gondolatokat.
- Ne aggódj, elég vastag szivacsot raktam ide, hogy ha esel, és rosszul, akkor se legyen baj - biztattam. Mellette lépkedtem, ahogy ő is tette, semmiképpen sem előtte, hanem mellette, talán egy kicsit le is maradva.
- Nem, félre értettél. Az egész lábadat használd. Mintha mennél. Menet közben is pont ezekre a pontokra hagyatkozol. Csak most nincs akkora felület, amire léphetnél - magyaráztam tovább a gondolatot, és mikor megremegett a lécen, kicsit jobban ráfogtam. Tudtam, hogy az egyensúllyal vannak itt a bajok, éppen erre volt jó gyakorlat ez. Illetve az egyenes járásra.
- Próbálj magad elé nézni, pontosan egy pontra koncentrálj, miközben lassan lépsz előre. Nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban tedd meg a távot, hanem hogy minél pontosabban - adtam a következő tanácsot a srácnak. Mert ez így volt. Sose az számított az előadásokon se, hogy valaki mennyire siet. Sőt, a közönség általában még értékelte is a precizitással járó hosszú feszültséget. - Nézz ki magadnak egyetlen fontot a falon, és hagyd a lábadnak, hogy a szemeid nélkül lásson - próbáltam vele megértetni a szituációt még jobban, és csak reménykedni mertem, hogy nem zavartam jobban össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem Boróka volt az első ember, aki kikelve magából keresett meg. Kezdjük azzal a gyönyörű trióval, akik a kórházban látogattak meg. Mondjuk első alkalommal ők nem fenyegettek az életem elvételével úgy, hogy a kórteremben fekszem, de tudtam, hogy a rellonos csak így vezeti le a feszültséget és az aggodalmat, amit valószínűleg a hírek keltettek. Én pedig hallgattam, mert… tudom. Őrült voltam. Meggondolatlan és szeszélyes, pedig nem kellett volna. Szimplán csak túl sok volt az élet. Kellett egy kikapcs. Valami, ami felébreszt álmatag létezésemből. Mondjuk nem ekkora csapódásra számítottam, de az biztos, hogy elérte a hatását.
- Ennél egy kicsit specifikusabbnak kell lenned. Most itt a balterről beszélünk, vagy hogy elütött egy kocsi. Mert utóbbival majdnem sikerült a halál úgy, hogy nem akartam - próbáltam elviccelni a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Boróka ezt a legkevésbé sem értékeli jelenleg. Pedig neki volt sötét humora, nehogy már…
Sóhajtottam egyet, és lecsusszantam a két sarkam között a földre. - Kezdetben csak bizonyítani akartam. Legjobb akartam lenni a balettban, és ezért hallgatnom kellett a tanáraimra. Csakhogy… ők nem pont azt mondták, ami egészséges. Egy balerinának vékonynak, csontosnak kell lenni. Rajtam meg túl sok volt az izom - néztem ölemben megbúvó kezeimre. Senkinek nem meséltem el elejétől a végéig a történetet, mert tudtam, hogy mindenki egy bizonyos részletet fogna meg belőle. És azt nem akartam. Nem akartam, hogy az emberek magukat hibáztassák, vagy éppen mást, csak hogy végre vége legyen ennek az egésznek. - Szóval elkezdtem kevesebbet enni, és többet gyakorolni. De… éreztem, hogy ez nekem nem jó. Szóval felkerestem az apámat, mert szándékomban állt visszamenni Oroszországba. De mint mindig most is összevesztünk - taglaltam tovább, ám itt meginogtam. Vajon mondjam el? Vagy ne? Ajkaimra se akartam venni a mondatokat, mégis úgy éreztem, mintha muszáj lenne. Hiszen ezzel teljes a történet. Felnéztem Borókára, valamiféle jelet vártam. Nem is tudom mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Sokkal nehezebb volt az utóbbi évről beszélnem, mint ahogy gondoltam. Eleinte tényleg nem akartam mást, csak hogy végre valakinek elég legyek. Hogy értékeljenek, de aztán ez az egész túl valóságossá vált. Olyannyira, hogy képtelen voltam kiszállni belőle, és senki nem is kért. Talán éppen az ösztönzött a folytatásra, hogy elnézték nekem, a balett-társaim még meg is jegyezték milyen jó alakom van. Mérgező gondolatokat hintettek el a fejemben, nekem pedig nem is kellett nagyon több.
Boróka éles hangjára összerezzentem. Mindent el akartam mondani. És a mindenbe ez is beletartozott, még ha utána el is fordul majd tőlem. Felemeltem jobb kezem, hogy láthassa a kézfejemen a marást. Fun fact, ha valaki bőre túl sokszor érintkezik savas folyadékkal, sebes lesz. Nem tudtad? Én sem. Csak egy idő után. Akkor elkezdtem használni a balomat is, és míg egyiken hegesedett a seb, a másikon kezdte ki a puha felületet a hányás. Megdörgöltem az arcom, hogy elmossam az emlékek tengerét. Megnyaltam kiszáradt szám.
- Azt mondta, hogy én vagyok a felelős anya haláláért. Hogy én öltem meg - mondtam lassan a mondatokat, mintha még mindig nem hinném el magam sem. Hogy lehet egy öt évest hibássá tenni ilyesmiért? - Szóval elkezdtem még keményebben edzeni. Akkor jött képbe a hánytatás is. Úgy éreztem még mindig lehetek vékonyabb. Sose volt elég. Meg amúgy is. Sehol máshol nem akartam lenni, csak a próbaterembe. Csinálni az egyetlen dolgot, ami boldoggá tesz, táncolni. Csak… így már az is más volt - vontam meg a vállamat hanyagul. Itt volt vége a történetnek. Jött a kocsi, a kórház, és a kúra. Az elhatározás, hogy most jobban csinálom. - Viktor kérésére abbahagytam a balettot, és egy komoly étrendet követek - tettem még hozzá, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy már minden rendben, pedig még láthatta, hogy csak most kezdődött igazán a harc.
- Most te jössz - jelentettem ki magabiztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Halványan elmosolyodtam a vicceire, bár orosz szívem inkább fel akarta hívni a figyelmét arra, hogy most milyen komoly dolgot is csinálunk. Ez nem szórakozás, ez munka. Mégse akartam már az első alkalommal úgy viselkedni mint egy őrült edző. Segíteni jöttem Zentének, nem a tökéletest keresem a kötélre húsz méter magasságba.
- Amire te gondolsz az a gerenda amin a tornászok csinálnak mindenféle mutatványt. Ez kötél. Mivel általában a léc csak a kezdet, és utána egyre vékonyabb járófelületre szoktunk váltani, itt nem az a lényeg, hogy tudsz-e rajta cigánykerekezni vagy épp pipiskedni, vagy nem. Már az is csoda, hogy végig tudsz rajta menne. Maximum leguggolni szoktunk, de ha azt a padlón megcsinálod is felemeled a sarkad - magyaráztam el neki. Persze, az is zseniális volt, amit azok a lányok csináltak, de általában ugyanazokra mi is képesek voltunk a cirkuszban, és még annál is többre. Mert minket nem tartott fogla valamiféle szabálykönyv. Csak csináltuk, ahogy akartuk. Valószínűleg ez a fajta szabadság is hiányzott annyira a cirkuszból.
- Hát próbálj nem lenézni. Hanem pont magad elé. egyenes csíkba. És akkor a tested kiadja a lábadnak, hogy merrefele kell lépnie - próbálkoztam. Tényleg, nagyon igyekeztem, hogy az egyensúllyal kapcsolatos minden tudásomat megosszam a kölyökkel.
- Lassan, lé… - kezdtem a figyelmeztetésemet, de már késő volt. Zente elengedte a kezem, és eldőlt mint egy fa. Megingattam a fejemet. - Egyrészt, ha megborul az egyensúlyod, elég csak lelépned, és talpra érkezel. Nem rajtam olyan magasra neked azt a lécet - mutattam, hogy körülbelül egy lábhossznyi különbség volt a fa és a szivacsok között. - Másrészt, lassan. Hagyj időt magadnak, hogy kitapasztald a tested. A lábadom lévő kicsi érzékelőket, amik majd megmondják neked, hogy mikor jó a lépésed, és mikor igazíts még rajta. Ha lassan, megfontoltan helyezed a súlyod, akkor az fog berögzülni az agyadba, és ha sokat gyakorlod már gondolkodás nélkül is tudni fogod. Gondolj erre - magyaráztam lassan, hogy biztosan mindent megértsen. Aztán a kezemet nyújtottam, hogy felhúzzam. - Nem baj ha elesel. Ilyenkor felpattansz, és kezded elölről - kacsintottam, és mutattam is, hogy merre kell mennie. Újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Minden kis porcikám vágyott már rá, hogy fizikálisan is olyan közel kerüljünk újra egymáshoz, mint ahogy lelkileg. Ebben egyáltalán nem segített az a kis erotikus moment, és az utalgatások se. Tudtam, hogy félt, és én ezért nem is nyomtam annyira a dolgot, de nehéz volt az ellenállás. Kicsit lehunytam a szemeimet is, csak hogy az elhatározásom megint nyerjen a szexuális vágyaim felett. Beszélnünk kellett a jövőről. Kellett valami megfogható, amit várhattam, amiért küzdhettem. Balett nélkül túlságosan is üresnek éreztem az életemet. Hiszen mire vagyok még jó, ha nem cirkuszi artistának vagy balettosnak?
- Végülis a magyar zászló színei hasonlítanak a mexikóira - vontam meg a vállaimat. Tetszett ez a név, olyan, amit mindenki ki tud mondani. Mondjuk szerencsére a Viktor is elég gyakori név Oroszországban. Legalább ezzel nem fog kitűnni a férfi.
Előre nyúltam, hogy kivegyek egy szeletet a körből, mikor elkapott Viktor. Meglepődve kaptam rá a fejem, de pillantásom egy szemhunyásnyi idő alatt lágyult el teljesen. - Igen? És pontosan min? - kérdeztem, és hozzá hasonlóan én is kiszedtem egy szeletet - természetesen a csípősből. Orosz gyomrom van, bírnia kellett, nem is volt kérdés. Szemeim közben folyamatosan vissza-visszakaptam Viktor felé. Figyeltem minden egyes mondatát, és még egy kicsit nem kellett legalább ennem. Néha elmosolyodtam, mikor láttam, hogy engem néz, aztán visszakomorodtam.
- Én… lemondok Oroszországról. Minimum évi kétszer vissza kell járnunk a nagyiékhoz, de… nem akarlak elszakítani a családodtól. Sokkal jobb neked itt, és majd én is megtalálom itt az utamat. Nem éri meg kimennünk - jelentettem ki magabiztosan, és még bólogattam is. Már régen eldöntöttem a kérdést, sajnos az ispotályban elég sok unalmas órám maradt rá, amikor nem tudtam mást tenni, csak pihenni és mindent is túlkomplikálni az agyamban. - Viszont akkor főváros. Bogolyfalvához túl sok emlék köt - húztam el a számat. Szép és csúnya egyaránt. De az utóbbi időből több volt a másikból. - És Pesten amúgy is több a lehetőség - érveltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Egy ideig egészen szépen haladt a fiú. Természetesen a gyomrom folyamatos görcsben volt a teljesítése miatt, miközben magyaráztam. Talán jobban izgultam érte, mint ő magáért. Sose voltam még az edző szerepében, és ezek után be kell vallanom, hogy nem is szeretnék. A kötélen való mozgás közben bele se gondoltam, hogy milyen kimenetelei lehetnek annak, ha valaki leesik. Azonban amint láttam, hogy Zente dőlt, elkapott a frász. Annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem lesz baja. Mert nem lehet.
- Igazán nagyon szívesen - mosolyogtam rá őszintén. Csak hogy egy pillanat múlva megforgassam a szemeimet. Ez a folytonos magyarázkodás nagyon magyar dolog volt, és soha nem tudtam hova tenni. Hiszen igazából ez a nemzet nem volt annyira szerény, mint ahogy szerették volna, ha látják őket.
- Figyelj Zente. Én nem az egyik testvéred vagyok. Tudom, hogy ők aztán sok fejfájást tudnak okozni az embernek, Viktorról pláne tudom. De én nem fogok ilyesmit tenni. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk. Ez nem egy perc lesz, nem is kettő. Egy hosszú folyamat, amin egy pár gyakorlás erejéig el tudlak indítani, és utána neked kell folytatnod. De ahhoz, hogy ezt meg tud tenni, betonbiztos alapokat kell neked adnom. Zente, jól tudod, orosz vagyok. Nem végzünk fél munkát. Szóval pattanj fel a lécre, és kezd elölről - indítottam el egy apró forgatást követően. Én is visszamentem az eredeti pozíciómba. Mellette akartam haladni, sőt kicsit lemaradva, hogy ne zavarjak bele a látásába, és ezzel együtt a koncentrációjába.
- Most ne ilyesmivel foglalkozz, hanem az előtted lévő úttal. Megmondom mi  a kedvenc sütim, ha végigérsz a lécen. És ne felejtsd el, ráérünk - emlékeztettem, ahogy láttam meginogni. Sokkal szebben ment, mint az előző körben. Látszott, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, és ez megmelengette a szívemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem - vágtam rá szinte azonnal, de ki hallgat rám? Ja igen, a barátom valahogy soha. Összevont szemöldökkel néztem a mókolását a filccel, és csak csóváltam a fejemet. - Még mindig nem. És remélem azt is tudod, hogy így még csak megcsókolni se foglak - fordult vissza a pizzám felé. Minek nekem párkapcsolat, ha ott van az a zseniális étel egy adag csípős paprikával a tetején? Jobb barátom lenne, mint ez a félnótás. Még csak vissza se szólna nekem.
- Pontosan. Az sose fair, ha csak az egyikünk mond le valami nagy dologról. Sok ilyen dolog rámehetne a kapcsolatunkra később. Nem kockáztatok - mosolyogtam a férfira. Tudhatta jól, hogy neki ennyi volt a szabad élet. Kifogtam magamnak, és nem engedtem többé. Mert szerettem. A szívem őt választotta, az övé pedig engem. Talán eleinte is csak rosszul kezeltük a másik iránti vonzalmunkat, és azért veszekedtünk olyan sokat. Na persze nem mintha most minden rózsás lenne, de lassan összecsiszolódtunk újra.
- Sajnálom, de a bajusszal a szád felett nem tudom komolyan venni a kérdésedet - nevettem el magamat, ahogy rápillantottam. - Olyan mintha valami állat oda mászott volna - mosolyogtam továbbra is. Kezemből még a pizza is kiesett. Egy pillanatra olyan normális volt minden. Mintha sose lett volna kórház, se szakítás, se nyomorúságos, önsanyargató hónapok. Ketten voltunk a világ ellen, és hirtelen már legyőzhetetlenekké is váltunk. Legalábbis ha mást nem is, legalább a csípős pizzát sikerült legyűrnöm. És ez, az első lépés volt a jövőnk felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Fájtak a szavak, amiket mondtam, de még jobban azok, amik Boróka mellkasából törtek fel. Az arca, a csalódottsága, a tehetetlensége. A fájdalma, amit akkor tapasztalt, mikor rám nézett. Utáltam minden egyes percet, amit abban a sérült testben kellett töltenem, pedig tudtam, hogy míg azon tudok segíteni, az elmém talán sose lesz ugyanolyan. Reggelenként belenézek a tükörbe, és ahelyett, hogy a javulás jeleit látnám, elborzadok a saját testem látványától. Az vastagadó karjaimtól, az egyre pufókabb arcomtól. A pillanatot várom, hogy egyszer ugyanannak lássam magam, aminek egykoron: egy cirkuszi artistának.
Nem védem az apámat. Régen megtettem. Húsz éven keresztül mást se tettem. Aztán találkoztam vele élőben, és egy világ dőlt össze bennem. Hiába próbálkoztam a világ legjobb gyereke lettem, ő azt várta tőlem, hogy visszahozzam az anyámat. Azt szerette volna, ha aznap este én halok meg helyette. De az időutazás még számomra is képtelenségnek bizonyult. Mostanra pedig felfogtam végre, hogy a vérségi rokonság nem jelent semmit.
- Ne félj, Viktor azóta egy fél napra se hagy magamra. Úgy ellenőrzi le, hogy megettem-e az ebédemet, hogy kikérdez róla. Mi volt az, miből készült, nem volt-e túl sós - mosolyodtam el félszegen. Sokat veszekedtünk, de mostanra úgy tűnt képesek vagyunk értékelni egymást. Nélküle talán nem tudtam volna kimászni a gödörből.
A mondatára elkerekedtek a szemeim. - Ombozi Boróka! Sose gondoltam, hogy egy lány szerelme kell ahhoz, hogy boldog legyél - nevettem el magam. Az arcvonásai kisimultak, ahogy rágondolt. Hihetetlennek tűnt. Még a végén kiderül, hogy eddig túlkomplikáltuk az életünket...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nekem egy testvérem se volt. A szüleim helyett is dedushkáék neveltek fel, mégis pontosan tudtam, hogy Zente nem mérges. A saját véredből valókra csak ideig-óráig tudsz dühvel gondolni, aztán csak eloszlik, és ez így van jól. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragban éljünk.
Elmondhattam volna neki, hogy számomra milyen nehéz volt megtanulni ezeket. Együttérzésemet fejezhettem volna ki, hiszen tényleg éreztem valami ilyesmit. De azzal nem segítettem volna rajta. Ide az oroszos szigor kellett. Máskülönben puhányak lennénk mind, mint a többi nyugati nemzet.
- Ezt már szeretem - jegyeztem meg, ahogy visszaszökellt a deszka elejére. Nincsenek elterelő gondolatok, és hibák se. Minden esés egy újabb lehetőség a tanulásra. Legközelebb majd tovább jut. Szigorú pillantásom kereszttüzében pedig végre sikerült is neki. És tőlem boldogabb maximum csak ő volt.
- Sikerült! - jelentettem ki az egyértelműt, és pacsira nyújtottam a kezem. - Látod, idő és koncentráció. Nincs olyan, amire ezzel a kettővel ne lennél képes - böktem meg a vállát játékosan.
- Hogy mi lesz most? Addig gyakorolsz a lécen, amíg már csukott szemmel is képes leszel rá. Utána pedig egyre keskenyíthetünk majd rajta. Ne feledd, ehhez rengeteg sok türelem kell. De menni fog - borzoltam meg a haját mosolyogva.
- Mellesleg Zefir. Az a kedvenc csokim, de az itt nem kapható. Szóval beérem az almás pitével - kacsintottam. - Akarsz még gyakorolni? Mehetek melletted kötélen, ha szeretnéd. Rám fér a gyakorlás - vontam vállat. Tényleg így volt. Talán gyakrabban is fogok leesni, mint ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Arcomra a mosoly gödröcskéket varázsolt.  Kellett már Zentének ez a kis győzelem, láttam a szemében. Nem csak azért, mert a testvérei szekállják, hanem mert nagy valószínűséggel mások is. Az pedig pontosan tudtam milyen érzés. A mérgező környezet olyan dolgokra vehet rá, amiket azt hitted soha nem tudnál megtenni. Kifordulsz önmagadból, mígnem egy szellemalak leszel csupán, félve hogy a közelgő szélvihar felkap és örökre elvisz.
- Egy dolgot jegyezz meg. Minden kis dolog ott kezdődik, hogy elhiszed. Először itt - tettem a kezemet a szívére. - …aztán itt is - váltottam a halántékára. Ezeket a szavakat akkor mondta nekem Ivan, amikor a századik próbálkozásra se tudtam végrehajtani a gyakorlatot a trapézon. Azt hittem képtelen vagyok rá. Az igazság az volt, hogy féltem valaki másra bízni magam. Szív, elfogadni ezt a tényt, ész, elképzelni, hogy végre is hajtom. Mérföldkő voltaz életemben, és remélem Zentének is az lesz, ha megérti. Idősebb voltam, mikor hallottam, de nem jelenti, hogy hamarosan nem értheti meg.
- Csukott szemmel én is félve csinálnám meg - nevettem a képtelen felvetésre. Aztán bólintottam. - Amíg mér itt vagyok az iskolában mindenféleképpen. Elindítalak, aztán majd folytatod, amikor nem vagyok - vontam meg a vállamat. Legalábbis nagyon reménykedtem, hogy ez így lesz, és nem hagyja abba. Sok mindenbe segíthetett neki. Koncentráció, önbizalom, testtartás és balansz. Mind nagyon fontosak egy ember életében, talán így jobban be tud majd illeszkedni a családjába, habár tudom, hogy Viktor egója mikre képes.
- Orosz. Majd ha egyszer a bátyád ráveszi magát, hogy eljöjjön velem a családomhoz, akkor hozok neked - biztosítottam. Habár Viktor már találkozott az apámmal, az még egyáltalán nem számított úgy, mintha a családommal találkozott volna. Akik engem felneveltek, és akikre a legrosszabbkor is számíthattam, azok a nagyszüleim voltak.
Visszaléptem a táskámhoz, és a pálcámmal pöccintve megkötöttem egy kötelet a léc mellett olyan két méterrel. Ez már nem volt a puffok és egyéb kitömött zsákok felett, de nem is volt rá szükségem. Ennyire már bíztam magamban.
- Akkor hajrá - bíztattam, és magam is felálltam a kötél végére.