Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Addig örülj - legyintek egy aprót felé. Sokszor van az a helyzet, amikor azt kívánom bárcsak úgy lennék, mint a mellettem álló. Nem tudni semmiről és senkiről semmit, mert nem mondták el, én meg azt sem tudom hol kezdjem az utána olvasást, ha egyáltalán elkezdem, mert nem is biztos, hogy érdekel. Soha nem akartam vélának születni, és megmondom az őszintét, nem értem azokat, akik kipróbálnák akár csak egy napig is, vagy azt kívánják bárcsak vélák lennének. Tudod miért akarod? Mert nem vagy az, és nem tudod elképzelni milyen kirekesztettként leélned tizenöt évet, majd csak stagnálni a körülötted lévőekkel. Elmondom; szar.
- Ez ilyen - éppen hogy megrezzennek vállaim, ahogy megvonom őket. - Úgysem értenék - főleg, hogy valakinél olyan erős hatást fejt ki már az alapvető mágia is, hogy lehet egy szavamat nem értené, bármennyire erősen akarnám elmagyarázni. Felesleges körök, így inkább fedje homály, azonban álszent lennék, ha azt mondanám nem tudja pár ember, hogy mi is vagyok. Az Elite alap, ők akkor is megtudták volna, ha nem akarom, hiszen majdnem mindent tudunk egymásról. Dana, akinek elmondtam, mert így tartottam fairnek, bár már megbántam, mert ismét ostoba döntést hoztam egy ostoba helyzetben. Nem érdemli meg, hogy tudja mi is vagyok, ámbár már késő bánat. És van Belián. Belián, aki mindezek után talán az egyetlen, aki megértheti milyen is egy másik fajhoz tartozni, aki lehetséges, hogy rábólint arra, hogy milyen érzés magányosnak lenni, és láthatom a szemében, hogy komolyan gondolja, nem csak azért bólint, mert jaj, szegény fehér hajú srác, hanem tényleg átérzi. Nem tudom meddig tart, benne van a pakliban, hogy ezt is megbánom, de ha az ember nem próbálja meg, akkor hova juthat? Próbálkozni kell.
- Mert te megérdemled, hogy tudd - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, hogy tökéletesen vonásaim csak még tökéletesebbek legyenek. A higgadtság, amivel Belián fogadja az információáradatot meglep. Egészen eddig tudatlanságban élt, nem tudta, hogy mégis mi vonzza hozzám, mi az a plusz, amiért a közelemben szeretne lenni, amiért egy mosolyom elég, hogy bármit megtegyen, amit kérek tőle. Most tudja, és mégis itt áll, beszélget velem, érdeklődik, kérdezget, mert tudni akarja. Pedig már tudja, és bár nem olyan mélybe menően talán, mint kellene, vagy illene neki elmondanom, de tudja, és mégis itt áll. Mi baja van ennek? Ilyenkor már hozzám vágtak ezer meg egy dolgot, amikor kiderült, hogy mindösszesen a mivoltom miatt akarnak mellettem lenni, mert ők ezt úgy érzékelik, hogy manipuláltam őket. Pedig én nem. Soha nem akartam senkit manipulálni, én csak emberként akartam élni. Átlagos emberként.
- Nem, általában nem azért - rázom meg fejemet, miközben teljes testemmel felé fordulok. - Csak az a lényeg, hogy a közelemben lehessenek, nem az, hogy megismerjenek. Igazából így jobban belegondolva, szerintem a szüleimen kívül senki nem ismer igazán, de ez nem az emberek hibája. Ez van - szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy befejezem a mondatot. Meghatároz engem a vélaságom, és félek, hogy ebből nem fogok tudni kitörni, és végül az lesz, amit az öregek akarnak. Egy szintén vélát elvenni, hogy a vérvonal meg legyen tisztítva, a gyermekeimre is ráerőltetni, hogy megtartsák a véla vonalat. Borzalmas, szívem sajdul belé, ha csak arra gondolok, hogy erre leszek kényszerítve. És a remény csúnya dolog, gyakran hagyja el az embert éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Mostanában engem is. Reméltem, hogy itt más lesz, hogy nem a mivoltom miatt keresik majd a társaságom. És így van-e? Nem mondhatok elhamarkodottan semmit, de kezdek kételkedni benne. Elválik majd, nemde?
Ahogy az is, hogy Belián arca simul tenyerembe, miközben hüvelykujjammal cirógatom arcát arra kérve, ne hazudjon nekem. És nem teszi, mert a póló nyakát lehúzza, ami felfed mindent, amit eddig takart. Felfedi a titkot, amit Belián rejteget mindenki elől olyan gondosan, szinte már fájdalmas. Ráncolt szemöldökkel nézem pár pillanatig, minden mozdulatot befejezve, amíg a képkockák a helyükre pattannak és a kép egész lesz az agyamban. Mert farkas. Vérfarkas. És ahogy tenyerem csúszik tarkójára, úgy közeledik arcom is felé, olyan választ várva, amit mégsem ő dönt el igazán, mert az alapvető vonzalomnál ez már több. Itt akaratról beszélünk, mert ő most akar engem, akarja mindenemet, és pofátlan módon engedek ki még egy kicsit a bensőmből, hogy körbelengjen minket, mintha csak valami védőburok kerülne körénk. De ez semmitől nem véd. Tőlem főleg nem, Belián. Tudatosan léptél bele a csapdába, hiszen tudod mi vagyok? Vagy csak szeretnél valóban megszabadulni attól a fájdalomtól, amit kifelé takargatsz, de mindig benned van. Szomorú. Kezei mozdulnak, egy halvány mosoly ül fel ajkaimra, miközben az egyik keze az ablakpárkányra fog rá, míg másik a levegőben marad. Utóbbira emelem tekintetem.
- Hozzám érhetsz - mert kér arra, hogy elvegyem a fájdalmat, még akkor is, ha csak pillanatokra vagyok képes. De képes vagyok rá, így mindennemű engedélykérés avagy hezitálás nélkül tapasztom ajkaimat az övére. Szabad kezem fog rá csuklójára, ami eddig álla alatt pihent, és húzom közelebb magamhoz, miközben tarkójára csúsztatott kezemmel határozottan nyomom fejét magam felé. A csók óvatos, tapogatózó. Nem sürgető, szinte már lágynak mondanám. Engedd, hogy elvegyem a fájdalmad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Apró bólintás, mert megértem. Varázstalanként találkozni alapból a mágiával, nem lehet könnyű, főleg nem feldolgozni, hogy ezek a dolgok bizony nem csak a mesekönyvekben van, hanem a való világ, és téged is körbevesz, csak nem tudsz róla. Vagyis nem tudtál, mert mindezek mellé olyan különleges lényekkel, növényekkel találkozol, amik néha még magán a mágián is túlmennek. Sárkányok? Merlinre, maximum Süsü a sárkány oké, belefér, mert aranyos és nem létezik. De amikor esélyed van szemtől szemben állni egy Magyar mennydörgővel mondjuk, akkor azért beleremegsz, nem? És nem feltétlen az örömtől, mert végre látsz. Szóval igen, átérzem, főleg, hogy nagyjából majdnem olyan varázstalan vagyok, mint Belián, mert az én erősségem a vélamágiában rejtőzik, nem a pálcámban, amit teljesen feleslegesen hordok magamnál, mert aligha veszem hasznát bármikor is.
Ismét bólintok, hiszen szavaknak itt már aligha van helye. Mit mondhatnék még? Ennél többet felesleges szájtépés lenne mondani, mert a lényeg benne van. Senki nem értheti, senki nem tudja milyen érzés lehet a másságod miatt mindkét világban máshogy élni. Mert szép lenne, ha csak a mugliknál működne ez így, de nem. Amíg a karkötő teljesen elnyomta a mágiámat, egy senki voltam, akit folyamatosan terrorizáltak, és amikor a mágia segített helyrerakni a gyökereket, én húztam a rövidebbet. Fáj bevallani, de igazuk van. Nem kell a mágia ahhoz, hogy legyek valaki, hogy figyeljenek rám az emberek, de azért valaki csak-csak kell melléd, hogy érezd, nem egyedül vagy mindkét világban. Talán. Vagy megint csak magam elől menekülök, mert ez a legkönnyebb megoldás, mintsem azt mondani, hogy igenis érek valamit mindenhol. Mert végül is nem lenne baromság. A muglik között híres modell vagyok, akiért harcolnak a modellügynökségek, és még csak azt sem tudják megmagyarázni, hogy miért teszik, egyszerűen kellek nekik, míg a mágusok között véla vagyok, akire irigykedve tekintenek, esetleg vágyakoznak utánam, egyszerűen csak akarnak, az iskolában is DÖK elnök lettem egyik pillanatról a másikra, a tanulmányaim sem haladnak rosszul, sem az egyetemen, sem a kastélyban. Szóval... meghatároz-e engem? Megrázom fejemet, tekintetem Beliánra esik.
- Te átérzed - bökök mellkasa azon pontjára, ahol a hegek vannak, majd ujjam álla alá nyúl, miközben közelebb lépek. Nem akarok törődni magammal most, a lényeg előttem áll, aki lehet akaratlan fedte fel nekem valódi mivoltját, de megtette, én pedig ha kicsit is, de segíteni szeretnék neki, ha már magamon aligha segíthet a mágiám. - Igen, egyedül vagyok - suttogom a szavakat, mert itt és most nem ez a lényeg, hanem ahogy ajkaim érintik az övéit, ahogy keze mozdul az engedélyem után, hogy hozzám érjen, mert szabad neki. Tarkójára csúsztatott kezem alatt a pihés szőrök az égnek merednek, libabőr játszik Belián minden porcikáján, még ott is, ahol aligha érhetnék hozzá. Belemosolygok a csókba, amely olyan, mintha előtte soha nem csináltam volna még. Fájdalmasan lassú, ismerkedős, mert végül is az történik most kettőnk között. Ismerkedünk egymással, miközben csak húzom magamhoz közelebb, ujjaim csuklójára kulcsolódnak, mert ha eddig nem ment el, akkor most már nincs visszaút. Elveszem a fájdalmat, még akkor is, ha utána utálni fog, megvetni, amiért visszaéltem a belőlem áradó tökéletességgel. Nem foglalkoztat, mert ha ezzel kicsit megkönnyíthetem neki, akkor mégis ki a faszt érdekel az, hogy mi a helyes megoldás erre? Mert nem minden megoldás jó és rossz. Túl lesarkított, túl drasztikus, hiszen a világ sem csak fekete és fehér, ahogy az sem, hogy egy emberen hogy tudsz segíteni, milyen módszerekkel. Ez az én módszerem. Hogy óvatosan, lágyan érintve ajkait hagyom, hogy elvesszen az érintésemben és bennem, hogy bensője értem remegjen és csak velem foglalkozzon, mert így a benne élő fájdalom háttérbe szorul és nem törődik vele. Mert hozzám simul, belesimul az egészbe, amely csak arra ösztönöz, hogy óvatosan kényszerítsem a fal felé, aminek neki koccan, de egy pillanatra sem eresztem el ajkait. Nem, nem tehetem meg, képtelen vagyok rá, főleg, amikor gyengéden húzza ki kezét ujjaim közül, hogy végig simítson arcomon, nyakamon, vállamon, végül hátamra csússzanak ujjai. És ahogy ő aprót szusszan, az én ajkaimat egy halk nyögés hagyja el. Keze megállapodik hátamon, tarkóját tartó kezem ujjai csúsznak tincsei közé, mert többet akar, vágyik rám, és én megadom neki azt, amire vágyik. Tincsei között szánkázik ujjam, a falnak préselem, mialatt a csókot elmélyítem. Falom ajkait, mert talán már én is akarom, hogy valaki újra szeressen, és ha a mágia miatt, akkor azért, csak... csak akarjon. És ő akar. Engem akar. Eltávolodom tőle, halkan szusszanok egyet, míg kinyitom szemeimet és acélkék pillantásomat fúrom az övéibe. Halványan elmosolyodom, amíg lágy csókot lehelek ajkaira, hogy aztán tincsei közé csúsztatott ujjaimmal kicsit határozottan biccentsem oldalra fejét, hogy nyakához férhessek, szavaimat oda suttoghassam, miközben ajkaim érintik nyakát minden egyes szónál.
- Elmúlt a fájdalom? - lehelem a szavakat, mert minél több az inger, minél nagyobb a vágyakozás, annál türelmetlenebb lesz. Gyerünk, Belián, mutasd meg mit tudsz, amikor a kezedbe adom azt, amit szeretnél. Mutasd meg, mit szeretnél valójában. Mutasd meg, hogy szeretnéd elérni azt. A válaszra türelmesen várok, de addig sem vagyok hajlandó tétovázni; szelíd csókokkal hintem a puha bőrfelületet, pólóját szabad kezemmel húzom arrébb, hogy vállához is hozzáférhessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A terv az volt, hogy a DÖK-ösök közül is bedobja magát pár ember, hátha nem lennének jelentkezők a licitre, így lehetett az, hogy engem is felírtak, ámbár elég indokolatlan a dolog, tekintettel arra, hogy elég kevesen ismernek még, ami nekem nem baj, de a licitet aligha mozgatta volna előre. És akkor jött a meglepetés, mert minden DÖK tagra érkezett licit - az nem számít, hogy az egyiket én nyertem meg, hiszen meg van rá az okom -, szóval rám is érkezett. Az összeg kedves, a lány, aki tette pedig fiatal. Borzasztóan fiatal, és csak párszor láttam a körletben. Na igen, mert Rellonos, szóval illene tudnom, hogy ki ő, de ha tehetem nemigen állok le beszélgetni alsóbb évesekkel, mondjuk felsőbb évesekkel sem, nem fontos. Szóval a lány komolyan hiperédes, és a kezdeti megszeppenés után, amit láttam rajta a klubhelyiségben, végig beszélte a pizzázóhoz vezető utat. Komolyan végig dumálta, de mindenről, ami eszébe jutott, nekem meg már a helyszínre érkezéskor lezsibbadt az agyam, és mérhetetlen fáradtságot éreztem, pedig még el sem kezdtük az érdemi részt.
A helyszínre érkezvén egy kis felüdülés ütött mellkason, mert bizony, ha tele a szája, talán nem beszél ennyit. És pizzával. Kizárólag pizzával van tele a szája, nem mással. A széket kihúzom neki, majd amikor helyet foglal könnyedén tolom azt be az asztalhoz a pihe súlya alatt. Mosolyogva foglalok helyet vele szemben, igyekezvén a ránk szegeződő pillantásokat figyelmen kívül hagyni, mert sajnos nem annak szól, hogy egy ilyen fiatal lánnyal jöttem - pedig bárcsak -, hanem nekem. Inkább tituláljanak pedofilnak, mintsem bámuljanak, mert egy idő után frusztráló ám a lelkemnek a dolog, de egyelőre könnyedén viselem.
- Bármelyik pizzát megeszem, csak ne legyen rajta ananász - esik pillantásom Médire. - És kapsz kólát is - bólintok egy aprót, majd a hozzánk lépő pincérnek adom a kártyát, ami az itt fogyasztásunk fedezését igazolja, majd a lányra pillantok. Haja két fonatban omlik vállára, ami az amúgy is kislányos külsőt csak még jobban azzá teszi. Halvány mosollyal ajkaimon dörzsölöm meg arcomat, majd kékjeim megállapodnak a bársonyos arcon.
- Bármit rendelhetsz, amit szeretnél - őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. - Ha túlmegyünk a kereten, akkor is - mert ha már eljöttünk, akkor adjuk meg a módját és az első randinak mindig emlékezetesnek kell lennie, nem? Még akkor is, ha én egyáltalán nem készültem rá, csak felhúztam egy fekete nadrágot egy kék pólóval. Kinek mi a rákészülés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Halkan felnevetek az ananászos reakción. Legalább már egy közös pontunk van, amiben egyet tudunk érteni, és nem vita tárgya, ami igencsak megkönnyíti, elvonatkoztatva attól, hogy mennyire borzalmasan fiatal. Komolyan, legalább valami hasonló korú lány nyert volna meg és a végén még ki is élvezhettem volna, de nem. Kaptam egy nagyon maximum tizenöt éves kislányt, akinek be nem áll a szája, és pontosan most áll neki nézni is. Remek, kellemes a hasznossal, mert addig sem beszél, így zsibbadozó agyam talán egy kis felüdülést nyer.
- Oh, szóval a te kezedben van minden - motyogom ujja alatt, ahogy neki nyomja azt ajkaimnak. - Értem én - mosolyom szélesebb lesz apró ujja nyomásának ellenére. Ezen ne múljon, felőlem hordhatja ő a nadrágot erre a maximum két órára, amit hajlandó vagyok itt tölteni, hiszen, ha ez a vágya, akkor én megadom neki. Bár a mozdulat, ahogy elkussoltat kissé meglep, de a bátorsága és közvetlensége miatt a képzeletbeli piros pont azért beírásra került. Nem is tudom mikor értek hozzám utoljára úgy, hogy nem kellett rá engedélyt adnom. Meglepő és furcsa fordulatok az életben, amit éppen egy kislánnyal tapasztalok meg, és meg kell mondjam, igencsak különös érzés.
- Engem lepjetek meg - intek a pincér felé, hogy akkor a rendelés leadva, mehet is elfele, mielőtt elcsöppen, vagy kifolyik a nyála az asztalra, amit eléggé nehezményeznék. Gusztustalan. Kékjeim visszaesnek Médire, és még valahogy még mindig nehezen akaródzik elhinnem, hogy vele ülök itt. Mármint itt ugye nem azzal van a baj, hogy vele, hanem a korával leginkább, mert... Merlinre! Hát mennyire fiatal már?
- Igen, az vagyok - bólintok egy aprót feleletem közben. - Nehogy a végén te is odáig legyél értem - forgatom meg szemeimet, miközben megnyomom a két szócskát, amit ő is használt. Ha odáig vannak értem, akkor nincs mese, odáig vannak, nem mintha bármit is tudnék kezdeni ezzel az információval jelenleg. Vagy bármikor máskor. - Üzenem a barátnőidnek, hogy nagyon kedvesek és köszönöm a bókot - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, miközben Médi kislányosan csillogó tekintetébe fúrom pillantásom. Nem-nem, nincs mágia, most nincs. Csak egy egyszerű mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Ezt szétadom

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Jelenleg? Emésztem, hogy Főninek hívtok XD

Belián te meg kapd be neked jó pihenést

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elismerően hümmögök egyet. Nos, ha egy nő azt mondja, hogy a randi is az ő kezében van, meg én is, akkor rendben, csak ugye a baj itt leginkább az, hogy ő nem nő. Hanem egy kislány. Egy hitetlen kacaj csúszik ki ajkaimon, pedig igyekszem komoly arcot vágni az egészhez, de valljuk be, szerintem nem csak nekem megy nehezen a dolog, amikor két fonatba szedett hajjal ül előttem egy kislány. Egy konkrét kislány. Ja, ezen aligha fogok tudni valaha túllépni, nem úgy, mint a pincér, aki végre valahára összeszedi magát, a szavainkat is felfogja, vagy leírja, teljesen mindegy, majd távozik az asztaltól. Jobb kezemet csúsztatom az asztalra, miközben hátradőlök, lábaimat az asztal alatt nyújtom ki.
- Mondod ezt most - engedek meg egy szemtelen mosolyt felé, fejemet is oldalra biccentem kissé. Eszembe sem jutna használni rajta a mágiámat, mégis minek néztek ti engem? Nem vagyok holmi unatkozó gyermek, aki csak azért használja a fajtáját, hogy legyen elfoglaltsága. Régen ez működőképes lett volna, de itt, ahol nagyjából egy lehetek a többiek között, nemigen engedhetem meg magamnak. - De előbb vagy utóbb te is szerelmes leszel valakibe. Ez sajnos nem döntés kérdése - bölcs Sztravinszkij in dö háusz kérem! Tapsot, konfettit, reflektort az arcomba, meg is hajolok hamarosan, csak előbb várjuk meg, amíg degeszre tömöm magam. Mert megtehetem, hiszen az előttem ülő fizet, szinte már-már kiharcolta, én meg nem fogok könyörögni az ellenkezőjéről. Így legyen.
- A kastélyban Varázspszichológiát, az egyetemen Varázspszichiátriát - biccentem hátra fejemet, behunyt szemekkel nagyjából két másodperc erejéig. - Auror? Az szép. Milyen területen? Vagy azt még nem tudod? - meglepő, hogy ennyi idősen már tudja mit szeretne az élettől, mert nekem ennyi idősen a legnagyobb elfoglaltságom az volt, hogy az RJ-ben túléljek, nem az, hogy tudjam mi leszek nyolc év múlva. Vagy én voltam elbaszva, vagy a világ volt és van is, vagy a kislány tényleg tudja mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Már kiszökne ajkaim közül, hogy nekem ennyi elég. Hogy elég csak annyira átérezni, amennyire tudja, de az előbb megkértem, hogy ne hazudjon, akkor nekem sincs jogom ezt tenni. Mert nem elég. Soha nem elég az, ha egy ember átérzi a másik helyzetét, mert nem ugyanaz a fájdalom, nem ugyanolyanok az érzelmek, az érzések, amik benned vannak. Hasonló lehet, de soha nem ugyanolyan. Ahogy én mondhatom, hogy átérzem az ő helyzetét, az ugyanolyan hazugság, és így ellentmondva önnön magamnak, mint ahogy ő is ezt mondja. Nem tudom átérezni a fájdalmat, amit átél minden teliholdkor, talán lehetetlen is lenne, ahogy ő sem tudja milyen több éven keresztül kirekesztettként élni. Mert varázstalan, a farkas miatt van a mágusok között, de előtte honnan tudhatnám milyen élete volt? Az eddigiekből kiindulva? Átlagos, megfelelő, szinte már-már tökéletes, amilyenre én is vágytam. Egy egyszerű élet, egyszerű szülőkkel, egyszerű iskolában, egyszerűen.
Megemelkedik szemöldököm, ahogy ez a két szó elhagyja ajkait. Nem kell. Mégis mit nem kell? Nem kell egyedül éreznem magam? Mióta az eszemet tudom egyedül vagyok, ezen pár rendezvény, a DÖK és még az Elite sem hiszem, hogy bármennyit is változtatna. És ezen dolgok jelenleg apróra is törpülnek, nem akarok és nem is fogok vele foglalkozni, amikor ajkaimat tapasztom az övéire, amikor szíve olyan hevesen ver, félek, hogy kiszakad a bordák közül, minden érintésembe úgy simul bele libabőrösen, mintha utoljára élvezhetné a földi létet. Pedig nem. Ezután a fájdalom talán kétszeres erővel tér vissza, amit most elnyomok, amiért most csak engem lát. Szinte már bűntudatom van, mert tudom, hogyha elválunk, ha én most itt hagyom, kilépek ebből a teremből, akkor Belián egyedül marad, és a fájdalom, az üresség, amit mögötte hagyok, majdnem elviselhetetlen lesz. Önző vagyok, mert azt sem tudom már, hogy neki veszem-e el valóban a fájdalmát, vagy saját magamat szeretném kicsit megmenteni azzal, ahogy falom ajkait, miközben a falnak préselem hegekkel borított testét. Egy ideig. Mert ajkaink eltávolodnak egymástól, de egyszerűen képtelen vagyok megállj parancsolni magamnak, csak még tovább akarom húzni, azt akarom, hogy élvezze, hogy akarjon. Ne engem, nem szükséges, az érzést. Akarja az érzést, ami hatalmába keríti, amikor mellette vagyok, amikor hozzáérek, amikor ajkaim beszéd közben súrolják a puha bőrt nyakán. A reakciókat akarja, amiket kiváltok belőle, minthogy a hátamon feszülő anyag is azt súgja; akarja. Minél többet akar, minél gyorsabban, csak ne hagyjam el, mert az érzések, amiket kiváltok belőle, szinte már nem is emberiek. Hány embernek mutattad meg ezt az arcodat eddig? Költői kérdés, válasz aligha érkezik rá, de nem is kell, mert mindketten tudjuk a választ. Ajkaim óvatosan, mintha először érintenék bőrfelületet velük járják körbe vállát, nyakát, nyakszirtjét, kulcscsontját. Apró csókokat hagyok mindenhol, jelként talán, hogy én tudjam, hogy ő az enyém. Most mindenképpen így van, a későbbiekben pedig ugyanúgy nem lesz választása, mint ahogy most sem igazán volt. A válasz mosolyt csal arcomra, szinte már büszkeséggel tölt el az őszintesége, de az csak még inkább, ahogy teste meg-megremeg csókjaim alatt. A póló feszülése enged, majd megérzem a meleg és puha ujjakat arcomra simulni, amiknek engedelmeskedve hagyom, hogy megcsókoljon ismét. Szóval ezt szeretnéd, és így éred el. Ügyes fiú vagy, mondták már? Egy teljesen más Belián csókolja ajkaimat, és ettől az érzéstől, ettől a tudattól bennem is elindul valami, amit eddig nem engedhettem meg magamnak. A vágy úgy söpör végig rajtam, mint egy gátat átszakító folyó, s hagyom, hogy elsodorjon magával. Fejemet előre nyomva csókolom, nyelvem táncot jár az övével, jobb kezemmel feje mellett támaszkodom meg a falon, hogy egyetlen milliméter távolság se lehessen köztünk, lágyékom kényelmetlenül nyomódik neki. Bal kezemmel nyúlok pólója alá, zavartalan simítom végig hasát, majd mellkasát, kicsit többször megcirógatva a hegeket, majd egyszerűen ráfektetem mellkasára tenyeremet. Hogy érezzem szívednek minden egyes dobbanását, amit én váltok ki belőled. Az érzések, amelyekért megőrülnél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Halk kacaj hagyja el ajkaimat, amikor elmondja az idézetet. Túl kislány még valószínűleg ahhoz, hogy tudja, a szerelem amilyen borzalmas dolog lehet, pontosan olyan felemelő is. Bár én még nem tapasztaltam, de ahogy rám néznek néhányan, el tudom képzelni mit élhetnek át, mi lehet a fejükben. Mert egy ember tekintete is nagyon sok mindent elárul arról, ahogy egy másik emberre néz, mégis mit gondolhat róla. A tekintetedben és a testbeszédedben is sok minden benne van, amire nem is gondolnál.
- Nem feltétlen szeretem - mosolyodom el halványan. - Érdekes, ahogy egy ugyanolyan, vagy hasonló problémát minden ember másként él meg. Ki belerokkan, ki vállat vonva továbbsétál - dörzsölöm meg arcomat kicsit feszélyezetten. Soha nem beszéltem még arról, hogy miért ezt az irányt választottam, erre éppen egy kislánnyal kerül rá sor. Valahol el kell kezdeni, értem én, és ez rendben is van, de mondjuk nem lehetne, hogy egy nagyjából velem egyidőssel jön szóba? Vagy egy olyannal, aki szintén ezt tanulja? - Az emberek reakciói, és az adott élethelyzethez való hozzáállásuk érdekel engem inkább - nem tudom, hogy ez így vajon érthető-e számára, vagy felfogja a lényeget, mert azért a pszichológiában és a pszichiátriában is több van, minthogy leülök egy ember mellé a noteszkámmal és jegyzetelek róla, majd kielemzem, mondok pár snassz dolgot és tovább lépek, ahogy a páciens is. Nem, én ennél sokkal többet akarok elérni ezekkel a dolgokkal. Segíteni is akarok embereknek, nyilvánvalóan, mert csak a kíváncsiságom miatt, aligha tanulnám ezt, de a reakciók a legfontosabbak.
- Vicces vagy - mosolyodom el szélesen. - Nem elemzem a beszélgetőpartnereimet. Nem meghatározott sémák szerint szeretném őket megismerni, hanem amennyit a szájuk - pillantok jelentőségteljesen a lány ajkaira. - Vagy a testbeszédük elárul róluk - mert a testbeszédet akaratlan veszed észre néha, én pedig erre különösen figyelek, de nem elemzek. Nem keresek okokat és indokokat, hogy mit miért tesz a másik, egyszerűen elraktározom magamban az információt és hagyom, hogy leülepedjen. Elemezni nem vicces, így nem tudnak meglepni.
- Ez nem valami konkrét elképzelés - rázom meg a fejemet somolyogva, de rosszallás nincs bennem. Majd rájön, hogy mit szeretne csinálni pontosan, mert egyelőre ez így elég tág dolog. - A gonosz mágusok elkapása miatt szeretnél auror lenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, Márk tekintete mögém villan, hogy hátha meglátja Karolát. Olyannyira élvezem a helyzetet, hogy az eredeti tervtől kicsit eltérek akkor, de csak azért, hogy tovább élvezhessék a társaságomat és még több kérdőjel kerüljön Márk feje köré. Vicces srác, pedig olyan aranyos akartam lenni! Gondoltam csak bejövök, elmondom egy kedves mosoly mellett, hogy bár megnyertem a lányt, de csak azért licitáltam rá, hogy mint DÖK elnök ne kerüljek kellemetlen helyzetbe, hiszen na, fontos a látszat, vagy így vagy úgy, de Márk tekintete sokkalta szórakoztatóbbnak bizonyult annál, minthogy ilyen hamar lelépjek innen és hagyjam a testvéreket kibontakozni nagy vidámságban egy meghitt vacsora mellett. És bár a mosoly meg van, de talán nem úgy kedves, ahogy mindenki másé a kastély falai között, és meg kell valljam, cseppet sem bánom. Régen volt már az, hogy visszaéljek a mágiámmal, azonban ilyen vicces helyzetekben csak megengedett egy kis lazítás nekem is, nemde? Na ugye, hogy igen!
- A miértekre nem tudok választ, kérdezd meg majd tőle, ha találkoztok - vonom meg vállaimat, mintha mit sem tudnék, pedig a lelaminált kártya szinte már égeti nadrágom zsebét, rezonál is, mintha röhögne. Pedig ez lehetetlen, mégis olyan ironikus a helyzet. Szar érzés lehet, amikor rébuszokban beszélnek neked, nemde? Nem mintha tudnám, vagy egyáltalán érdekelnének engem ezek a dolgok. Kékjeim a lányra esnek, amikor rávágja, hogy nem zavarok.
- Aranyos vagy - nevetek fel halkan, és a minimális vélamágia szintet megtartva fordítom vissza fejemet Márkra, aki nagyon bájosan válaszol a kérdésre. Ez a gyerek mindig be van feszülve? Mindegy is, mert az első és legfontosabb, hogy fejemet kissé megrázva forduljak vissza Masa felé, és én tényleg egy elbűvölő mosollyal ajkaimon válaszoljak. - Igazán nincs mit. Soha nem árt egy tesós este, még akkor sem - halkítom le hangomat, ahogy közelebb hajolok kicsit a lányhoz, számat kezemmel eltakarva. - Ha ennyire be van merevedve az a testvér - kacsintok rá szemtelenül a lányra, majd mintha csak szívességet tennék fordulok ismét Márk felé, akinek nagyon fúrja az oldalát a kérdés, hogy mit keresek itt. Nos... ez amúgy igen egyszerű.
- Mert ez egy pizzázó - közlöm a tényt, kis értetlenség is tükröződik tekintetemben, ahogy válaszolok. Hát eddig ez nem volt egyértelmű? Mondjuk ezek szerint nem, de jobb később, mint soha. - Valamint megláttam a kedvenc DÖK-ösömet, csak idejövök köszönni, nemde? Még akkor is, ha az illető a háta közepére sem kíván - jaj, hát ellenállhatatlan mosolyt villantok meg felé, ami a mágiával keveredve lehet aljas, de ez most engem egy cseppet sem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Szörnyen kislány még. Annyira, hogy talán szavak sincsenek rá, mégsem kelek fel és megyek el, aminek igen egyszerű oka van. Szórakoztat. A naivitása, a hiszékenysége, hogy azt hiszi, amit most eldöntött gyermekded fejjel, az később is teljesen működőképes lehet, mert senki és semmi nem tántorítja el tőle. A probléma az, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb és kegyetlenebb, de amíg a naivitása fent tartja, és elhiteti vele, hogy minden rendben van, addig nem lehet gond. Majd rájön, mert én azt vallom, mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia mindent.
- Mondhatjuk így is, igen - bólintok egy aprót, ajkaimon halvány mosollyal. Szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a korombeliek legtöbbje, akiknek elképelésük sincs arról, hogy mit akarnak kezdeni magukkal, de így, hogy az előttem ülő - jelenleg randipartnerem -, ennyire határozottan látja a jövőjét aurorként, még akkor is, ha én ebben kételkedem, ad némi reményt, hogy nincs semmi veszve. Nem csak a fiatalabbaknál, de az időseknél sincs.
- Én arra szerettem volna célozni, hogy sokat elárul egy emberről az, ahogy beszél, amiket mondd egy adott témáról - mosolyom szélesebb lesz, ahogy az arcára felkerülő pír szembetűnik. Tény és való, hogy rengeteget beszél, de talán nem is bánom, mert így legalább nem ülünk egymással szemben, mint két kuka, akik egy szót sem szólnak egymáshoz. - Nem zavar, ne kérj bocsánatot - bátorító mosolyt küldök felé, mert valóban így gondolom. Felesleges bocsánatot kérnie, hiszen olyan témákat érintettünk eddig, amik ezek szerint igencsak mélybe menően érdeklik, így ha ő erről szeretne beszélni, akkor tegye. Szólásra nyitnám a számat, hogy feleljek, ám a pincér az asztalhoz lép és leteszi elénk a rendelésünket, amit halkan, direkt nem emelvén pillantásom a pincérre köszönök meg. Ne kísértsük a sorsot, hátha véletlen itt akarna maradni. Szélesen elmosolyodom, még egy kacsintást is megengedek magamnak a lánynak, majd érdemben is reagálok még az előző témára. Illik.
- Szóval órákat szeretnél velem eltölteni egy szűk szobában, és még bilincsbe is vernél - mintha elgondolkodnék, aprókat biccentek mellé. - Nem mondom, elég hízelgő gondolat - csak ne lennél ilyen fiatal. De ezt már nyilvánvalóan nem mondom ki hangosan, mert el kell vonatkoztatni tőle. Muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igazából tényleg csak oda kellene adnom a kártyát és eltakarodni a francba, de milyen haver lennék, ha csak úgy lelépnék egy helyről, amikor megláttam egy ismerőst? Nem úgy diktálja az illem, hogyha meglátsz valakit, akit ismersz, akkor köszönsz neki? Még akkor is, ha lerí róla, hogy egyáltalán nem akar látni, vagy ha te is elférsz, inkább azt szeretné, hogy leüljön az asztalhoz, akinek velem kellene lennie, de nincs. Karolának ehhez nincs köze, nem kell tudnia róla, hogy a tökéletes randi, amit nyújtani tudtam volna neki, miért nem lett megtartva. Mert a jóravalóságom és kedvességem itt ütközik ám ki; hát hogyan lenne szívem elmenni egy olyan lánnyal randevúra, akinek szíve választottja itt ül mellettem, és aki viszonozza is, csak egyelőre még megy a huzavona, mert fiatalok, de hát, nem sietünk sehova, van idejük rájönni, nemde? Olyan aranyosak ezek a kamasz szerelmek. Szinte majdnem tenyerembe támasztom az államat, miközben Márkot figyelem, pilláimat megrebegtetve állnék neki sóhajtozni, mint egy szerelmes tinifiú, de ugye, nem teszem. Nem vagyok fogyatékos, és Márk húga jelenleg jobban leköti a figyelmem, mivel testvérével ellentétben ő sokkalta cukibb. Meg kell zabálni mindjárt, ahogy nevetgél, és pillantgat felénk, leginkább felém, de mint egy jó kislány marad csendben végül. És a beszélgetésbe tökéletesen beleillik a hódítós mosolyom, amely mellett könnyedén közlöm a titkot Márkkal, miszerint ő a kedvenc DÖK-ösöm. Hazudhatna egy vezető a keze alá dolgozóknak? Kötve hiszem, már csak azért sem, mert inkább vagyok jelen egyszerű tagként a DÖK-ben, mintsem elnökként, csak ezt elég elmagyarázni egy olyannak, vagy megértetni egy olyannal, aki zsigerből utál valamiért. Jaj, mindjárt kettétörik a szívem.
- Megfogtad a lényeget - csettintek nyelvemmel, miközben ujjaimat összekulcsolva támasztom azokat a szék támlájára, hogy végül rátámasszam államat, így pillantva Márkra, elkapva és nem is eresztve pillantását. - Számít ez valamit? Mert ha igen, természetesen válaszolok szívesen - mosolyom szélesebb lesz, a vélamágia erősebben jön ki belőlem a mosollyal, amit megengedek magamnak. Óvatosan fordulok a húga felé, aki vagy elbambult, vagy agyilag teljesen máshol jár, vagy ennyire belemerült a beszélgetésbe.
- De engem jobban leköt, hogy Mosolyka - bökök fejemmel a lány felé nem túl diszkréten. - hogyan lehet a testvéred? Olyan zabálnivaló - kicsit talán túlzás, de pár gyorsabbat pislogva pillantok ugyanakkora vélamágiával, mint legutoljára Márk felé, a lány irányába is, és ha eddig megérezte a kislány, akkor mostantól vége lesz. Merlin, gyere le, mekkora bunkó vagyok, tudom, de ígérem, hogy nem húzom már sokáig ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Érintésem alatt libabőrös lesz bőre, valószínűleg akaratlan húzódik össze a bőr, ahol csak megérintem. Az ilyen reakciók miatt éri meg igazán vélának lenni. Tudtad, hogy valamikor az ember magának sem vallja be a legsötétebb titkait, sőt, legszívesebben elfutna előlük, vissza sem akarna nézni, elfelejtené, de mégis, ha leül egy véla elé, aki kicsit megerőlteti magát, úgy dalol, akár egy pacsirta? Valamikor olyan gyenge az ember saját magával szemben, hogy megerőltetés nélkül is kifecsegi neked a legféltettebb titkait, és ami a legfontosabb; a legtitkosabb vágyait. Amit senki nem tud, senki nem sejt, még az ember is menekül előle, de neked elmondja, egy egyszerű ok miatt; véla vagy, és akkor is az vagy, ha a mágiád már rég visszahúzódott és csak önmagad vagy. Az ilyen vágyak legtöbbje senkit nem is érdekelne, mert perverzióknak mondhatnám őket leginkább, mégis rejtegetik őket. Pontosan úgy, ahogy a legtöbben teszik, mert mit fognak szólni mások? Mit fog szólni a többi ember? Az iskolatársam? A haverom? Fertelmes kérdések, mert miért érdekel, hogy mit szólnak? Pontosan úgy feszíti őket a vágy, hogy megkapják, amit akarnak, ahogy az előttem állót, akinek puha bőrét érintem ajkaimmal, aki úgy simul bele az ölelésembe, aki úgy nyomódik hozzám, mintha nem lenne holnap. Talán tényleg nincs is. Egyikünknek sincs, hiszen, ha most igent mondok, ha nem gondolkodom, hanem hagyom, hogy elvigyenek engem is a vágyaim, akkor végül hova lyukadunk ki? Megkapom holnap is, vagy csak egy hibának lesz elkönyvelve és ő megy jobbra, míg én balra, hogy soha többet ne találkozzunk aztán? Kérdések tömkelege, de egyetlen épkézláb válaszom sincs egyikre sem, és ahogy érzékelem, ha feltenném kérdés formájában kételyeimet neki, aki rogyadozó térddel igyekszik talpon maradni, ő sem tudná a választ. Mert nincs holnap, se neki, se nekem, de sajnos mindezen túl a gátak ott vannak. A jelenlegi érzések nem keverhetők össze a valósággal, még akkor sem, ha lehunyt szemekkel és egy elégedett mosollyal viszonzom a csókot, amit ő kezdeményez, mert vágyik rá. Erre vágysz, igaz? Hogy szeressenek a titkoddal együtt, mégis félsz. Mitől félsz? Olyan hevesen és határozottan mélyíti el a csókot, egy pillanatra beleszédülök, még engem is meg tud lepni, ráadásul ő. A mindig kedves és aranyos srác, aki a Levita házat erősíti naivitásával és munkájával a prefektusi gárdában, erre tessék. Úgy falja ajkaimat, úgy követel tőlem többet és jobbat, hogy lassan én is beleremegek az egészbe, pedig nekem vajmi kevés okom lenne erre. Ujjai cirógatnak, elmosolyodom, de csak tizedmásodpercre, nincs elég időm kiélvezni minden pillanatot, mert nadrágom kényelmetlenül kezd el feszíteni lent, amit talán indirektebb módon is közölhettem volna a másikkal, ám legnagyobb megdöbbenésemre, ahelyett, hogy megilletődne, esetleg kíváncsian tekintene le, a világ legtermészetesebb dolgaként nyomódik nekem. Taszítom a falhoz, ahogy a falnak támaszkodó kezem hajába markol nem éppen lágyan és óvatosan, belenyögök a csókba, belenyögök abba, ahogy felsőtestét érintem, ujjaim elidőznek a hatalmas hegeken, amelyek Belián múltját, jelenjét és jövőjét is elmondják nekem. Kíváncsi tekintettel hagyom, hogy eltoljon magától kissé, ajkaink elválnak egymástól ugyan, de kezem nem mozdul mellkasáról, és amikor eldobja a pólót, tekintetem akaratlan vándorol le s fel a felszabadított bőrfelületen. A hegek teljes valójukban visítanak az arcomba, kezem óvatosan simít végig az egyiken teljesen hosszában, egészen addig, amíg Belián el nem veszi onnan, hogy oldalára vezesse, majd pólóm aljával kezd el játszani. Halkan felnevetek, ahogy beleborzongok a csókokba, amiket kapok tőle arcélemre, nyakamra. Jobbom mozdul hirtelen, hogy tincsei közé fúrjam ujjaimat, és felhúzzam magamhoz, nem erőszakosan, de kellően határozottan ahhoz, hogy eszébe se jusson ellenállni nekem, pedig megtehetné, mert már ki tudja mióta csak Mihailként állok előtte. Halvány mosollyal ajkaimon hajolok hozzá közelebb, ajkai előtt pár milliméterrel állok meg, lehunyom szemeimet, miközben a szavak elhagyják számat.
- Ne haragudj - az utolsó szótagnál érintem csak az eddigi csókoktól kivörösödött ajkait, de nem kell sok idő, hogy ismét birtokba vegyem azokat. Szemeimet összeszorítom, a mágia lappang bennem, ki akarna törni, hogy ne hagyhassam abba, mert végre engem is vágynak, engem is akarnak, ahogy eddig talán még senki más, de képtelen vagyok megtenni vele. - Ne haragudj - suttogom ismét, hangom rekedtes, mély, a bariton amit csak ilyenkor tudok megütni arra készteti az embert, hogy lehunyt szemekkel hallgassa a tökéletes hangot, amely zene a füleinek. - Hunyd be a szemed - még nedves ajkai közé búgom szavaimat, jobb kezem kisiklik tincsei közül, le a nyakára, vállára, megállapodva ott, balom pedig a nadrág szegélyénél kezd el babrálni. Elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy a libabőr azonnal jelentkezik, majd visszapillantok arcára, ahogy szemeit lehunyva tartja, mert biztos vagyok abban, hogy engedelmeskedik nekem. Óvatos csókot lehelek ajkaira, miközben folyamatosan cirógatom a lágyékánál lévő részt, kicsit a nadrág pereme alá is benyúlva, majd ellépek tőle, és mintha ott sem lettem volna soha sietek az ajtóhoz, amin úgy száguldok ki, mint még soha. Ne haragudj, képtelen vagyok pont veled megtenni. Ha szerencsém van, már csak a hiányomat veszi észre. Vedd észre csak azt, és ne gyere utánam, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Belián! Csiripelték a madarak, hogy jössz a Rellonba valamiért

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Először is; én magam vagyok a drog.

Másodszor pedig fel tudok ajánlani egy igencsak elszeparált szobát, nehogy kellemetlen helyzetbe kerülj valakivel véletlenül. Ha esetleg valóban jönnél...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Az ajtóm mindig nyitva áll...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Segítek megtalálni, ne aggódj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Még szerencse, ne idegeskedj feleslegesen kedvesem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Téged mindentől

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Mi bajotok van? ._.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Furák vagytok... és nem tetszik az online lista sem mindezek után XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Jah, totál creepy-k vagytok, és az ügyvédem jelenléte nélkül nem válaszolok semmire!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

És te azt honnan tudod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

De neked nincs is jogi végzettséged... végem van. Ez már biztos.

Akkor ezért vagy te ennyire jóban Brightmore-ral Mosolyka. Neki is vannak hangjai

Köszönöm Thomas, nagyon kedves vagy, mindig jól jön egy másik ügyvéd is

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hát én honnan tudjam mit mondanak neki. Kérdezd meg őt XDDD Én csak bedobtam.

Belián cuki. Hm, ez egy új megközelítés számomra

Köszönöm Thomas

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Nos ebbe bele mehetünk mélyebben, de nem lenne illendő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hogyne, tények, igen. Nem is szólalok meg

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Ne kérj arra, hogy hazudozzak itt a gyerekek előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az első dolog, amivel szembesültem, amikor idekerültem, hogy a Rellon nem örvend éppen jó hírnek az iskola berkein belül. Az oka számomra ismeretlen, és amikor megkérdezték, melyik házat szeretném erősíteni, közöltem, hogy nekem teljesen mindegy, pakoljanak be valahova, nem azért jövök ide, hogy bárkit is erősítsek, csak saját magamat. És amikor az arcomba került, hogy csak azért, mert rellonos talár van rajtam, az emberek nagy része furán néz rám, minden világos lett. A Rellon a Bagolykő rossz arcait rántja össze. És így a megvilágosodás fényében már az is sokkal világosabb, hogy végül miért ide kerültem. Bár nem tudom mi ez a sztereotipikus hozzáállás, én bírom a rellonosokat, még akkor is, ha némelyiknek én verném be a képét, pedig az erőszak soha nem volt kenyerem. Mindegy, a Rellonba kerültem, sokakat megleptem, hogy amúgy nem vagyok ám egy tajparaszt azért, mert rellonos vagyok, és mennyire imádom ezeket a meglepett arcokat. Minden pénzt megérnek.
- Igen, neked is figyelned kellene, csak ne hagyd, hogy eltereljék azt - a pincér viszonylag hamar pakolja le elénk a kikért kaját és innivalókat, majd el is lépked, amiért komolyan őszinte hálát érzek. Halkan ugyan, de az én fülemet is megüti, ahogy Médi hasa megkordul. Halkan nevetek fel erre, majd poharamat ajkaimhoz emelve kortyolok egy aprót, ami majdnem megakad a torkomon, és szerintem nem is meglepő, ha figyelünk arra, amit mondd. Párat krehácsolok, mielőtt engedném, hogy a nevetés kitörjön belőlem. Hogyne, mindjárt ostor, kár, hogy a mögöttes tartalom neki annyira nem jön át, de engem nagyon is szórakoztat. Ha ezt így folytatjuk, tuti megfulladok a végére.
- Értem - köszörülöm meg torkomat diszkréten, miközben próbálom összeszedni magam és nem a mögöttes jelentésre koncentrálni. Aprót kortyolok ismét, majd nagyot szusszanva emelem kékjeim vissza a lányra. - Ez nagyon komoly fenyegetésnek hangzik, remélem nem találkozunk, ha auror leszel - és akkor itt könyvelhetjük el véglegesen, hogy valóban kurva fiatal. Aki az ilyen egyértelmű dolgokba nem látja bele azt, ami mögötte rejtőzik, az még olyan ártatlan és naiv, hogy szinte nem is létezhet. De Médi létezik, és itt ül velem szemben, nekem pedig moderálnom kell magam.
- Neked is - mosolyodom el halványan felé, ahogy neki áll enni. Én türelmesen, kissé talán szkeptikusan pillantok le az elém letett pizzára, mert annyira nem rajongok érte, de a legtöbb diák meg él hal a pizzáért, így az, hogy a tulajdonossal lemeccseltük a dolgot, szinte evidensnek tűnt. Mindenki szereti a pizzát. Kivéve, akinek a keze alatt mentek a dolgok. Érdekes. Lustán emelem kékjeim a lányra, majd a felém tartott pizzára, miközben szemöldököm tökéletes ívben emelkedik meg, végül fejemet kissé megrázva csúsztatom kezemet a lányéra, majd harapok bele a pizzába, amit felém tart.
- Igen, valóban nagyon finom - nyelem le a falatot, majd visszahelyezkedem. - Örülök, hogy ízlik, már megérte eljönni - mintha az én érdemem lenne bármi is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A vizsgaidőszakban mindig az a legjobb, hogy lefoglalja az agyadat, akár akarod, akár nem. Bár nem vittem túlzásban most sem a tanulást, de azért oda kellett tennem magamat, mert itt a cuki mosolyom nem volt elég, hogy átengedjenek, mint majdnem egész életemben. Itt keményen belekérdeztek az anyagba, ha éppen olyanjuk volt a tanároknak, én meg - elég nagy túlzással - de vért izzadtam. Ez akkor még helytálló is lett volna, ha legalább még töröm a magyart, ám egy ideje itt vagyok, hallom, ahogy beszélgetnek körülöttem, a magyarórák is sokat segítettek, szóval már értek is magyarul és beszélem is a nyelvet, így az, hogy nem értem, amit mondanak nekem, aligha lehetett kibúvó pár vizsga alól. A problémát mégis sikeresen abszolváltam, a baglyot elküldtem anyáméknak, hogy minden jó, átmentem azokból is, amiktől mondjuk tartottam, az egyetemen is minden oké, ott is sima-liba volt minden. Az információk tömkelege mégis zsibong az agyamban, néha azt sem tudom hol vagyok, csak feleszmélek, hogy ismét rossz folyosóra fordultam és vergődhetek vissza az eredeti folyosóra, ami nekem kell.
Hálás vagyok, még mindig, amiért az agyam le volt és van is foglalva, mert így nem kell felesleges dolgokon gondolkodnom, amik csak lehúznak. A DÖK halad és hasít, mindenki odateszi magát, a következő ötlet már ki is pattant a tagok fejéből, én meg, mint jó vezető, szabad kezet adtam mindenkinek, hogy cselekedjék meg, amit szeretnének, amit elképzeltek. Engem egyelőre hagyjanak lógva, majd ha kialudtam magam, akkor beszélhetünk mindenről és áldásomat is adom az elképzelésekre, de addig csak ötleteljenek, én meg nyitott szemmel, alvás közben hallgatom őket. Főleg egy embert. Aki valószínűleg kerül, direkt nem néz rám, sokkal halkabb a megbeszéléseken, mint ahogy megszoktam, de talán ez nem is baj. Nem várom el, hogy harsány legyen, hogy csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna, mégis ez történik. Mert ő is, és én is figyelmen kívül hagyjuk a másikat, nem találkozunk a kötelezőkön kívül, talán a folyosókon is direkt nem futunk össze? Nem tudom, részemről ez ugyanúgy működik, ahogy eddig tette, de ő másképpen működik, én pedig ezt kihasználtam. Borzalmas, tudom én, de mit tehettem volna? Elsodort magával a tudat, hogy felfedte magát előttem és nem vágyik másra, mint én egész életemben; attól elvonatkoztatva szeressék, ami valójában. Ugyanarra vágyunk, pár pillanat erejéig még a fájdalmát is képes voltam elvenni, amiért hálás volt, hogy aztán - mert biztos vagyok benne - utáljon, megvessen, és haragudjon rám. Mindhármat megérdemlem, talán még többet is, még akkor is, ha képtelen voltam kihasználni a helyzetet a végsőkig. Pedig megtettem volna, szívesen megtettem volna. Ám mégsem sikerült, mert... ő más.
És csak emlegetni kell, mert ahogy befordulok a folyosón pillantom meg, ahogy mint valami báró terpeszkedik a kanapén. Halvány mosollyal ajkaimon intek neki, majd sétálok is tovább, hogy végül a kanyar előtt pár méterrel torpanjak meg. Nem mehetek el csak így. Hiába mondtam el akkor is párszor, nem volt tudatánál, nem is biztos, hogy értette, mit mondok neki. Megtorpanok, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, fejemet előre biccentem, így tincseim előre hullanak arcomba. A mosoly, amivel intettem neki, már sehol nincs, úgy tűnt el, ahogy a jókedvem is, ami nem is volt jelen igazán. Mert eljött az a találkozás, amit egyikünk sem akart, mégis megtörténik, mert nem menekülhetünk magunk elől örökké, bármennyire is az lenne a legegyszerűbb.