Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Figyelmesen hallgatom magyarázatát és eszmefuttatását. Véletlen hozta beszélgetőpartnerem okos és művelt férfi, igen határozott véleménnyel. Néha bólintok egyet-egyet és halványan el is mosolyodom szavaira. Nem vágok közbe. Kivárom míg végére ér a mondandójának. Ezután szólalok csak meg, miközben leginkább az arcára fókuszálok. - Igaza van. Ahány ember annyi ízlés. Erről vitázni igazából olyan, mint építészetre táncolni - nézek még egyszer körbe és ezzel én lezártnak tekintem ezt a témát. Remélem ő is annak gondolja. Szerencsémre igen, így témát váltunk. - Köszönöm, én is remélem. Szeretek rendet tenni és segíteni és itt pont erre a kettőre lesz elvileg szükség - mondom és körbepillantok gyorsan felmérve a környezet változásait, de nem tűnik fel semmi szokatlan, ezért folytatom - nyugodtan a lábamra léphet, majd acélbetétes cipőt veszek fel, ah kimegyek az utcára - engedek meg magamnak egy visszafogott kuncogást. Nem vagyok porcelánból, a látszat ellenére sem. Több életemben kellett fizikai munkát végeznem vagy épp olyat, ahol szinte átnéztek rajtam, tehát nem esik nehezemre elviselni, ha véletlenül átgázolnak rajtam. A szándékosság az amit nem tűrök többé. Ezt persze nem szoktam elmesélni senkinek. Sok titkom egyike, amit mélyen magamban hordozok évek óta. - Mivel foglalkozik? - adja magát a kérdés és persze valóban érdekel is egy kissé. Itt ebben a díszes társaságban így illendő viselkedni, hogy ne vonjuk magunkra a figyelmet. Milyen jó, hogy anno, amikor díszvacsorákon szolgáltam fel megtanultam a nyájas viselkedést. Figyeltem és hallgattam a körülöttem lévőket. Ellestem a hanghordozásukat, a mozdulataikat. Metamorf boszorkányként bárki lehettem és le is tudtam tesztelni a tudásomat. Most pedig úgy fest tényleg hasznát is veszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Megelégedéssel tölt el, hogy nem tartja túlzásnak a kéréseimet és rájuk bólint. Persze ezt azon a furcsa módon teszi, amit azt hiszem hamar meg fogok szokni. Laza és viselkedése talán nemtörődömnek tűnhet, de szerintem nagyon is helyén van az esze. Az persze majd később fog kiderülni, hogy ez mennyire lesz összhangban azzal, ahogy én a keze alá dolgozom. - Köszönöm - biccentek tudomásul véve, hogy másnap reggel már intézhetem is magamnak a kért felszerelést. Eztán talán már nincs is más amit meg kellene beszélnünk, ő mégsem bocsát el engem, hanem a megszólításomat igyekszik kitalálni. Megannyi néven szólítottak már életem során így most annak örülök, ha úgy neveznek, ahogyan valóban hívnak. - A Veréna teljesen megfelel - mondom és halvány mosoly suhan át ajkamon. Oly sok év telt el felettem Éva, Anna, Viktória vagy épp Emíliaként, hogy a valódit, a Verénát hallanom örömet csempész a lelkembe. Van egy második keresztnevem is, a Vespera, de az csak az aktáimban szerepel, mert nem használom. Nem azért mert nem szeretem, hanem mert még nehezebben megjegyezhető mint az első. Van egy olyan érzésem, hogy leszek én még Verácska is, főleg így a munkába állásom elején. Már az előbbi elszólásánál eldöntöttem, hogy mindig finoman ki fogom javítani a férfit és szerintem hamar megszokja majd. Tartom annyira intelligensnek, hogy egy idő után rááll a szája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Fogalmam sincs hogyan találtam rá a férfira. Hány helyen jártam mielőtt itt kötöttem ki a csónakház ajtajánál. Kiestek a tudatomból ezek az órák. Ha találkoztam volna bárkivel, akkor valószínűleg nem jutottam volna el ideáig, főleg mert egyértelműen látszik rajtam, hogy valami szörnyűség történt velem. Ilián megjelenéséig tudtam tartani magamat. Amint a közelembe ért kezdtem elveszíteni azt a kevés lélekjelenlétemet is ami megmaradt. Ha nem nyújtja felém a kezét biztosan összerogyok. Azt a tényt, hogy letegezett bevallom észre sem veszem. Nem vagyok önmagam egészen. Mondhatni önkívületi állapotba kerültem az elmúlt ki tudja hány órában. Szavaim, amiket válasznak szánok sokára tudatosodó kérdésére is csak nagy nehezen buknak ki belőlem. Könnyen nyílok meg előtte. Talán mert ő volt ez alatt a sok év alatt az egyetlen aki hitt nekem és sajnálat nélkül nézett rám, nem pedig úgy, mint egy gyáva selejtre. Nyelvemet azonban mintha leláncolták volna és gondolataimnak is csak egy része jut át ajkaimon. Lelkem gátat emelt, amivel védeni próbál. - A temetőben voltam - kezdem elrévedő tekintettel. Kék szemeim elsötétednek az önkéntelen metamorf mágiámtól - Odajött mögém és szorításával a padnak szegezett - csak rövid villanásokként tűnnek elém az eseménysor emlékfoszlányai. Nem igazán tudok komplexen gondolkozni és a beszédem is töredékes kissé, de legalább mindkettő az időben lineárisan halad. - El akartam kábítani, hogy elfuthassak - idéződik fel bennem a közvetlen közelről is célt tévesztett igézet és most sem értem mi történt, hiszen mindig kifejezetten jó párbajozó voltam - Vissza akart kényszeríteni...Azt akarta, hogy menjek vele és teljesítsem asszonyi kötelességemet - Károly alakja és az a természetellenes magabiztosság még most is elborzaszt, ami akkor a szavaiból és minden mozdulatából áradt. Mielőtt elszöktem már jó ideje undorodtam az érintésétől, a csókja ízétől a hányinger fogott el, és amikor kénye kedve szerint erőszakkal magáévá tett azt sem tudtam utána titokban hogyan mossam le magamról és ki magamból mindazt ami ő volt. Így ez a kívánsága a halállal volt egyenértékű számomra. - Azt  kiabáltam, hogy el akarok válni, hogy hagyjon végre békén, de csak nevetett - hangom rezignált és olyan üres amilyennek érzem magam, ám ahogy tovább beszélek kezdek megtelni érzésekkel és hangom leköveti ezt a folyamatot - Azt mondtam megátkozom, de meg sem rezzent...Aztán hirtelen kedves lett és arról kezdett beszélni, hogy a születendő gyermekeinknek milyen jó lesz itt...Megrémültem, nem láttam más kiutat...Tudtam ha magával visz abba belehalok...Hogy inkább megölöm magam, mint, hogy még egyszer újra bármilyen módon bánthasson - fejem ekkor lecsüggesztem és úgy folytatom tovább - Akkor döntöttem el, hogy azt teszem vele, amit ő velem. Elhitettem vele, hogy nyert. Behódoltam neki, hogy közel engedjen magához - a jelenet lelki szemeim előtt kiélesedik és lelassulva fut - Megölelt és én leszúrtam, hogy alkut ajánlhassak - elborzadok és hangom megbicsaklik egy zokogáshullám tör rám, amit alig tudok elfojtani - Életért Életet - mondom ki a legocsmányabb mondatot, ami valaha elhagyta a számat - De nem ment bele. Megütött, akkora erővel, hogy elterültem a hóban - talán még most is nedves minden ruhám - Aztán megtörölte a kés markolatát, rámarkolt és kihúzta magából, pedig tudta, hogy abba belehal - a pillanat ott van előttem, éles mint egy fénykép -  Annyit mondott: Fuss. - ezt a tettét míg élek nem fogom megérteni. Apró gyöngyökként potyognak a könnyeim, ahogy újra rá merek nézni Iliánra. Azonban tekintetem még sötétebb mint mondandóm kezdetekor - Nem tudtam megtenni! NEM! Visszarohantam hozzá és a létező összes gyógyító igét ráolvastam amit csak ismerek, de semmi sem használt! SEMMI! - emelkedik meg hangom ereje, ahogy egyre jobban elönt a kétségbeesett őrület - NEM AKARTAM, HOGY MEGHALJON!...CSAK SZABAD AKARTAM LENNI!...SZABAD!...- pszichés kínjaim tetőpontján, a teljes káoszban metamorf erőm is elveszti kontrollját. Így változik folyamatosan alakom azokká a nőkké és férfiakká akiknek bujkálásom alatt a küllemét viseltem. Hol rövid fekete haj és duci alkat, hol kusza szőke tincsek és egy nyurga fiatal férfi, hol őszes törékeny nénike az, aki zokog és zihál Ilián előtt szinte megállíthatatlanul. Összeomlásom totalitása visszavonhatatlan. Innen már egyenes út vezet a kataton állapot felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Semmi sem esik rosszabbul mostanában mint az üres sajnálat. Talán még rosszabb, mint a nyílt színű elutasítás vagy épp a gyűlölködés. Az új városvezető pedig mintha épp ezt tenné. Megérteni nem tudja a helyzetemet, hiszen valószínűleg sosem emelt kezet rá senki, vagy sosem kényszerítette vágya ellenére egy olyan ember a vele való hálásra, akitől undorodik és fél. Sosem imádkozott zokogva a zuhanyzó kövére görnyedve, hogy csak ne legyen várandós attól a szeméttől, aki épp azért rúgott épp az előbb a bordái közé, mert egy steril lotyó, akit nem lehet felcsinálni. Aki nem lépett a cipőmben, az nem tudja milyen úton jártam, fut át az agyamon, ahogy hallgatom a velem szemben ülő a férfit. A leírt szavak a valóságnak csak szürke másolatai. Mert az betűbe szedve, hogy "kétségbeesés" az olvasója torkát nem szorítja úgy össze, vagy készteti elméjét arra, hogy jellemét és józanságát feladva el tudja szánni magát arra, amit tettem. Az pedig akkor is tény, akárhogyan is csűrik csavarják, hogy bár le én szúrtam Károlyt, ami bűn, de a halálba magát taszította, azzal, hogy kihúzta a kést. Képes lettem volna meggyógyítani. Volt alkalmam megtanulni, hogyan kezeljek sebeket, tüntessem el ütések és horzsolások nyomát. Ha Károly akkor belemegy, hogy szabaddá tesz engem, még ma is élhetne. Ki is itt a valódi bűnös? Talál sosem dől el, mert minden éremnek két oldala van. Az viszont kiderült, ahogy számítottam is rá szívem mélyén és józan eszemmel, hogy felettem már a Polgármester meghozta a maga ítéletét. - Köszönöm az őszinteségét - mondom és biccentek is hozzá, megőrizve higgadtságomat. Itt nincs helye hisztériának. Voltam ennél már sokkal rosszabb helyzetben is és nem vagyok az a fajta ember, aki feladja - Teljes mértékben megértem a döntését. Ha megbocsát, nem is rabolnám tovább az idejét - ahogy ez a mondat elhagyja a számat felemelkedem ültömből és onnan folytatom tovább - Minden jót kívánok önnek és sikerekben gazdag mandátumot! - kezem búcsúzóul kézfogásra nyújtom, s ha elfogadja röviden megrázom egy halvány mosollyal, majd határozott léptekkel hagyom el az irodát és kötök csomót életszövedékem ezen befejezett szálára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Még elég tiszta tudattal hallottam meg, amit a férfi mondott. Arról, hogy mi lehetett Károly szándéka. Csak az marad meg bennem belőle, hogy játszma volt. Ennek sejtem én is, de nem vagyok képes átgondolni, miközben beszélek és mind mélyebbre süllyedek emlékeim borzalmában. A felidézésük okozta pszichés sokkom egészen odáig fajul, hogy teljesen elveszítem a kontrollt alakváltó képességem felett és küllemem pillanatról pillanatra változik. Mint valami amorf lény, ami nem találja a valóság síkján való megjelenés legmegfelelőbb formáját. Mindehhez még lélekszaggató zokogás is társul különböző hangokon. Ekkor talál el az igézet, melynek hatása pár pillanaton belül érzékelhető. Mágiám lecsillapodni látszik. Testem rövid időn belül nem változik tovább. Sötétvörös tincseim hosszan omlanak le ismét a derekam alá. Lélektükreim világoskékekké és értelemmel telivé alakulnak vissza. Minden vonásom a helyére kerül és megállapodik. Ez az eredeti formám, amivel születtem és felnőttem. Pilláim kisvártatva megrebbenek, jelezvén érzem Ilián kezének szorítását. Ez azonban egészen másfajta mint amikben eddig részem volt. Azokat szép és gyengéd szavak előzték meg, majd harag vagy ütlegelés követte a rám feszülő ujjak érintését. Ennek az embernek a szavai erősek, de a tettei elmondják számomra, hogy az a bizalom amit kezdettől fogva vele kapcsolatban érzek egyáltalán nem alaptalan. Bármilyen bűbájt is vetett rám, mert akkor nem hallottam és nem láttam amikor megtette, azért hálás vagyok. Ez látszik a szememben, ahogy ránézek. Még nem tudok beszélni. Keresem a szavakat elmém frissen beállt csendjében. Mint amikor elül a vihar és, ugyan az eget még sötét felhők árnyékolják, de az eső illata feledteti a villámlás és mennydörgés ijesztő rémségét. Ezt érzem. Éteri könnyűséget és nyugalmat. Ez azzal is jár, talán a varázslat hatása, hogy ösztönös lényem ki tud bontakozni abból a keretből, melybe egóm beszorította. - Köszönöm -suttogom a zokogástól még rekedtes hangon, majd fejemet a férfi mellkasának támasztva lehajtom. Lehunyom szemeimet és egyszerűen csak létezem. Lebegni érzem magamat a semmiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Minden megbeszéltnek tűnik. Esett szó a megszólításomról, a szükséges holmikról, a munkaidőmről és a munkámról. Ezekkel kifutott a fejemben lejegyzett rövid lista. Nem jut más eszembe, amit tőle kérdeznék. Azt is tudom, hogy holnap reggel hol kezdek és a helyem itt lesz nem messze a férfitól. - Nincs Igazgató úr - rázom meg fejemet és figyelem, ahogy matatni kezd asztalán - Akkor a holnapi viszontlátásra! - emelkedem fel ültömből és néhány lépést teszek kifelé - Jó éjszakát! - köszönök el és kisétálok magam után behúzva ajtaját. Odakinn egy pillanatra lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt majd óvatosan odasétálok az asztalomhoz. Ujjaimat finoman futtatom végig a meleg barna fán és elmosolyodom. Reggel találkozunk, suttogom hang nélkül a nagy halom irattal megterhelt bútornak és elhagyom az előteret. Odakinn a folyosón fejem lehajtva ballagok le a bejárati ajtóhoz. Hazamegyek a lakásomba és egy kis bobozba összeszedek néhány irodai szerszámot, majd kikészítem ruhámat, lezuhanyozom és korán álomra hajtom a fejem, hogy másnap valamennyivel kipihentebb lehessek. Már várom a rémképeket, melyek tudom úgysem hagynak majd eleget aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Államat kézfejemen megtámasztva ülök az asztalomnál. Rajta rend és átláthatóság honol. Előttem egy bögre kávé gőzölög, arra várva, hogy megigyam. Hiába vár. Munkám nem sok maradt így hagytam gondolataimat elkalandozni. Hosszú sötétvörös fürtjeimet mutatós kontyba fogtam fejem tetején. Még mindig hordom a gyász színét nem csak a lelkemben, de öltözékemben is, pedig tudom már nem volna muszáj. Nem csak Károly miatt teszem. Kamasz korom óta kedvencem ez a szín. Fekete ceruzaszoknyát viselek, hozzá egy fekete-fehér csíkos inggel és nyakkendővel, ami szintén fekete, de nőiesen keskeny fazonú. Mióta titkárnő lettem a ruhatáram némiképp átalakult. Már csak otthon viselek bő pulóvert és laza farmert. Néha olyan jó elveszni bennük. Itt ezt nem tehetem meg hiszen napjában, sőt óráról órára látnak olyanok, akik számára a jó benyomás és a bizalom alapja a megjelenés. Ki tudja, talán hitelemet is veszteném, mint az Igazgató és az Igazgatóhelyettes titkárnője, ha nem lennék reprezentatív. A munkám minősége persze mindennél fontosabb! Mégis, ahogy ma reggel belepillantottam a tükörbe indulás előtt úgy éreztem kezdem megtalálni azt a Verénát, akit évekkel ezelőtt elvesztettem. A nőt is látom már, nem csak az özvegyet, a gyilkost vagy a metamorf boszorkányt. Erőmet jó ideje csak a szemem alatti karikák vagy pirosság eltüntetésére használom. Nincs már szükségem testem és küllemem manipulálására. Erre úgy egy éve gondolni sem mertem volna, ahogy arra sem, hogy nem fogok elrohanni, ha valaki hozzám ér vagy arra kér, hogy érjek hozzá. Még mindig gyanakszom, még mindig hűvös higgadtsággal vagy épp kimértséggel leplezem valódi érzéseimet, de magamban már néhány embert érdemesnek kezdek vélni arra, hogy idővel lebontsam előttük a magam köré épített várfalat. Most még a bástya biztonságából tekintek ki a világra, de azt hiszem amit eddig elértem is óriási haladás Kék szemeim elrévedni látszanak. A mozgásokat és neszeket tudatom perifériájára szorította az elmélkedés és az emlékezés. Eszembe jutnak Rellonos éveim olyan részletei, amikről azt hittem már rég elfelejtettem őket. Keverednek a közelmúlt élményeivel és az összkép, olyan erősen magával ragadja figyelmemet, hogy alig pislogok és a levegőt is nagyon lassan veszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kopogás húz vissza a jelen tiszta valóságába gondolataim ködéből. Behívom az illetőt, aki megmentett a további önmarcangolástól vagy épp olyan ábrándok eszmefuttatásától, amik sosem válhatnak valóra. Egy korty a kávéból, ami már kihűlt épp elég. Később majd talán megiszom. Félreteszem az eper formájú pipacsost ábrázoló szépen festett bögrét. Szeretem a pipacsot. Az élet múlandóságának virágát. Ami oly' törékeny és oly' kevés ideig pompázik. Szirmai hamar hullnak, de míg él tűzvörösen virul és szem nem kerülheti el, hogy megcsodálja. Az ajtó kinyílik közben. Az érkező vehemenciája lehengerlő. Lendületétől és kézfogásától egy másodpercre vissza is hőkölök, de gyorsan helyre billenek. Lélekjelenlétem hamar tudatosítja velem, hogy mi is a teendő. - Jó napot! Éjféli Veréna - mutatkozom be, bár az asztalomon egy kis réz névtábla jelzi, hogy ki és miféle titulusban vagyok jelen. Elpillantok a kérésre annak hallatán. - Milyen ügyben keresi az Igazgató urat? - kérdezem hűvös de érdeklődő hangon. Azt az utasítást kaptam, hogy amennyit csak lehet redukáljak le a bejövő forgalomból. Amennyi ügyet csak lehet oldjak meg magam. Persze aláírói jogkört csak bizonyos szinten kaptam, de van amihez én is elegendő vagyok. Amennyiben úgy ítélem, hogy az Antonnal, - mert magamban már így merem hívni felettesemet - való találkozás indokolt, úgy azonnal jelzek neki és az előttem álló ifjút bemenesztem. Ha viszont csak egy fontoskodó diák valami csip-csup dologgal, nos azt is elintézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tehát csak aláírások kellenek, hogy távozhasson. Elhagyni az intézményt csak így lehet, ha valaki kiskorú. Annak idején én még a szünetek egy részét is itt töltöttem. Nem kellettem. Csak a pénz amit értem kaptak állampapától. Szép dolog a nevelőszülői szeretet, igaz? Na de most nem rólam van szó szerencsére. Hanem olyasmiről, amit könnyű lesz megoldani. - Kérném az iratokat - nyújtom kezem felé és várom, hogy megkapjam a lapokat. Ha átadja őket, akkor átnézem az adattartalmat. Előveszem az aktáját a nagy szekrényből, hogy ellenőrizhessem nem áll-e korlátozás vagy tilalom alatt. Formaságok, bürokrácia, de enélkül kaotikus állapotok alakulnának ki és veszélybe kerülhetnének a diákok. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, legalábbis amíg én vagyok itt addig mindig le lesz egyeztetve minden kilépést kérő tanuló. - Rendben van. A távozásának úgy látom nem lesz akadálya - nézek fel a papírokból a fiatalemberre - Egy óra múlva jöjjön vissza, addigra alá lesz írva - közlöm tényszerűen, nem várva sem hálás sem morgást. Ugyan Anton most még nincs is benn, de azt mondta, hogy húsz perc és visszaér. Bőven időben leszek, hogy bevigyem neki és megvárjam míg rákanyarítja a már általam megismert hanyag eleganciával az épp ugyanilyen aláírását. Remélem a diáknak is megfelel ez a nem olyan nagy várakozási idő. Ennél hamarabb nem tudná akkor sem megszerezni a szignókat, ha benn lenne az Igazgató. Ugyanis épp elég okiratot pakoltam oda neki, hogy mire azokkal elkészül is benne legyünk az egy órában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem veszek tudomást a fiatalember morgásáról. Lehet eddig nem ügyeltek a hivatalos dolgokra, de nálam már nem lesznek lazák a szabályok. Mindennek megvan a maga menete. Viszont esetében csupán türelemre van szükség, hiszen nincs ellene semmilyen kijárást befolyásoló tényező. Felnézek rá, ahogy hallgatom próbálkozását - Sajnos nincs rá felhatalmazásom - rázom meg fejemet, nyomatékot adva tagadásomnak. A papírjait magam előtt tartom, jelezve, hogy az egy óra nem lesz öt vagy több mert elkeverednek az iratok. Ám ő tovább próbálkozik. Mint ember megértem, de mint hivatali dolgozó kötnek a szabályok. Ebben a munkakörben lavírozni vagyok kénytelen a két minőségem között. - Lehet, hogy önnek megfelelne, de sajnos én nem írhatom alá - kezdem együtt érzően, majd mielőtt közbevághatna folytatom - Annyit tudok ajánlani, hogy ha megérkezik az Igazgató úr azonnal aláíratom vele és jelzek önnek, amennyiben ez hamarabb megtörténne, mint egy óra - ennél többet nem tudok tenni. Meg kell szokniuk a diákoknak, hogy nem minden úgy és akkor történik, ahogyan és amikor ők szeretnék. Nem akarok keresztbe tenni sem neki sem senki másnak. Nekem az a célom, hogy rend legyen és ki legyenek küszöbölve a visszaélések, és bármi baj történik az iskola szakszerűen járjon el elkerülendő a felelősségre vonást. Vannak ügymeneti szabályok amiket nekem be kell tartanom és be kell tartatnom nem csak a diákokkal, hanem a tanárokkal is egyaránt és tudatnom velük, hogy ezek mind az ő javukat szolgálják. - Megfelel ez önnek? - kérdezem és láthatja rajtam, hogy minden lehetséges jóindulatom benne van kérdésemben. Tartom a szavam. Bízhat bennem. Ráadásul míg vár akár össze is pakolhat az útra vagy csinálhat bármit, amit szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megkaptam a büntetésemet. Nem börtönben kell raboskodnom, hanem az elmegyógyintézetben. Jobb-e ez, vagy sem? Nem tudom. Talán igen. Annyiból biztosan, hogy itt sok a fény és erősebbek a színek. A tárgyaláson, ami megjegyzem egészen eseménytelenül zajlott, megállapítást nyert, hogy bár nem vagyok őrült - persze ezt szakszavakkal fogalmazták meg - mégis be fognak zárni, mert amit tettem, azért meg kell fizetnem. Megöltem a férjem. Elvettem egy életet. Ilián vallomása és a naplóm bemutatása segített és bizonyította, hogy Károly sem volt ártatlan. Éppen ez a tény volt az enyhítő körülmény. Emiatt nem a rácsok mögött töltöm napjaimat és emiatt élhet bennem a remény, hogy hamarosan visszatérhetek és élhetek tovább egy békés és csendes életet. Ezt a célt szolgálják a terápiás beszélgetések. Legalábbis ezt mondták. Ezekből fogják tudni, hogy képes leszek-e visszailleszkedni a társadalomban, valamint, hogy nincsenek-e erőszakos hajlamaim. Nincsenek. Ezt ki merem jelenteni, csak a baj az, hogy ezt pont nekem senki az ég egy adta világon nem hinné el. Papír nélkül semmiképp. Lehet, hogy még azzal sem, de ez maradjon a jövő titka.
 Eddigi napjaimat olvasgatással töltöttem és szobámban énekelgettem, hogy a hangom ne menjen teljesen tönkre. Mindezt természetesen piano tettem, hogy senkit se zavarjak. Nem szerettem volna bajt okozni. Méltósággal igyekszem viselni tettem következményét. Egy dolog rossz, hogy nem főzhetek. Nem azt mondom, hogy nincs jó koszt, de a saját magam által készített ételeket sokkal jobban szeretem. Ízesebbek és változatosabbak volnának, ha magamnak csinálhatnám őket. Itt sok a főzelék és az egészséges étel, ami az én ízlésemnek nem elég intenzív. Persze nem egy hotelben nyaralok épp, szóval csendben maradok és mindent megeszek, amit elém tesznek. A véleményemet pedig megtartom magamnak.
 Az ítélet meghozatala, egyúttal az ide való bekerülésem óta senki sem jött el hozzám. Nem érdeklődtek utánam. A Bagolykőből is csak egy levelet kaptam, melyben udvarias hangnemben közölték, hogy tekintettel jogi és erkölcsi státuszomra, megfosztanak eddig betöltött munkakörömtől, melyet sajnos, esetleges visszatérésem után sem áll módjukban visszaadni. Megköszönték a kiváló munkámat és minden jót kívántak. Nagyon elkeseredtem akkor, de ma már úgy gondolom, hogy igazuk van. Nem lenne nyugtom ott az iskolában. A csendes életnek az a hely nem záloga. Így eltettem a levelet és hálás szívvel gondolok vissza az Igazgató titkárnőjeként eltöltött hónapokra. Ami viszont a legjobban fáj az, az, hogy Ilián sem jött el meglátogatni. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Ő volt az első ember, ráadásul férfi, akiben újra bízni tudtam. Biztosan sok a dolga. Megértem. Nekem is van épp elég. Csak azok mentális és nem fizikai természetűek.
 Ma is egy ilyen munkát kell elvégeznem. Egy újabb elbeszélgetésre tartok, egy ápoló kíséretében, aki csak csendes gólemként sétál mellettem. Egészen az ajtóig eljön velem, amin ő kopog be helyettem. Az intézet által adott fehér pulóvert és nadrágot viselem, vörös hajam kiengedve terül szét hátamon, arcom kifejezéstelen, de kék szemeim annál beszédesebbek. Szomorúság csillog bennük és az a mérhetetlen magány, amit érzek. Amennyiben megkapom az engedélyt a belépésre, őröm kitárja előttem az ajtót, melyen belépve be is csukja mögöttem azt. - Jó napot Doktornő! - köszönök érthetően és tisztán ejtve ki a szavakat, miközben egyenesen tartással, karjaimat testem mellé zárva állok meg és várom, hogy megkapjam a hölgytől az utasítást, hogy mit tegyek. Tekintetemet közben - mint mindig amikor ide jövök - körbejáratom a barátságos kisugárzású helyiségen. Szeretem a színeit és a hangulatát. Nem olyan, mint azok a patika tiszta szobák, amikben a legtöbb foglalkozást tartják. Itt otthonosan érezheti magát az ember. Gondolom ez is a cél. Könnyebb nekem is megnyílnom egy ilyen támogató környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Odasétálok a kanapéhoz és leülök, lábaimat egymásmellé zárva, kezeimet ölemben pihentetve. Sokféleképp tudnék elhelyezkedni, hiszen voltam reszketeg néni, fiatal fiú és még annyi más korú és küllemű ember bujkálásom ideje alatt, de Veréna csak azóta lehetek, amióta leszálltam a vonatról Bogolyfalván. Tudtam, hogy minden megváltozik és véget ér kálváriám, vagy így vagy úgy. Megérzésem helyesnek bizonyult. Károly többé nem üldöz már, csak az emlékeimben és az álmaimban. Mindig kísérteni fog az az éjszaka. Ez az én igazi büntetésem. - Köszönöm, kérek - biccentek udvariasan és halványan elmosolyodok, majd átveszem a lágy párával gőzölögve illatozó, áfonyás-joghurtos ízű teát, hogy ujjaimat a bögrére zárva melegítsem kezemet. Kicsit fázom, pedig tudom nincs hideg idebenn. Ez csak a tudatalattim hűs érzete. Mióta megérkeztem ezt érzem az intézet falai között. Visszavágyom a városba, a megszokott környezetembe és a lakásba, ahol eddig a legtöbb időt töltöttem. Hiányzik a csend, a nyugalom és hiába is tagadnám, a munkám. Szerettem rendet tenni az iratok között. Használni végre másra is a logikai érzékemet és a szervezőkészségemet, mint, hogy hol és kinek az alakját magamra öltve húzódom meg a következő hetekben. - Sokat olvastam. Találtam egy régi receptkönyvet, ami tele van karácsonyi ételekkel. Érdekes volt és sokat tanultam - válaszolok őszintén és belekortyolok, kis fújás után a bögrémbe - Emellett az éneklést is gyakoroltam egy kicsit, hogy a hangom ne mélyüljön - mondom a legtermészetesebb hangon, hiszen a szívemben mindig ott volt a zene. Égszínkék szemeim pedig csillogni kezdenek, ahogy erre a két dologra, azaz a zenére és a főzésre gondolok. Talán a kaszinóba visszafogadnak, vagy talán keresek egy konyhalány munkát és visszailleszkedem a régi közegembe, a konyhába. Kell a motiváció. Nem adhatom fel és veszhetek el a saját magam által okozott tragédiám árnyékában. Szeretnék egy második esélyt, ha már Ilián szavaival élve "Szabad vagyok" újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bögre felett eltekintve ér utól a kérdés. Mélyen belélegzem a lágy gyümölcsös párát, majd leengedem és combomon megtámasztom a csuprot, mielőtt felelnék. - Nincs családom, így talán a volt kollégáimnak, vagy azoknak a gyerekeknek, akik abban a nevelőotthonban lakanak, ahol felnőttem - halvány mosolyom és tekintetem szomorkás - Sosincs elég étel az ilyen helyeken - mondom saját tapasztalatból beszélve. Kaptunk enni, persze, de az messze nem volt bőséges, inkább csak elégséges táplálék. Ugyanígy van ez a szeretettel. Talán ezért kapaszkodtam bele az első utamba kerülő emberbe, akitől a megszokottnál többet kaptam. Voltak szép napok. Ezt sosem tagadtam. Voltak csodás pillanatok. Ez is igaz. A jót viszont nagyon hamar felülírták a szó szerinti és átvitt értelmű arculcsapások. És mélyebbre égtek bennem azok a nyomok. Teámba kortyolok. Jóleső melege átjár és megnyugtat. Ezután csakhamar utasításokat kapok. Lehunyom a szemem. Gondolataimra rácsukom a képzeletbeli ajtókat, szintről szintre ürítve ki agyamat, majd óvatosan biccentek. Ismét egy utasítás érkezik, és nekem  már kezd is kirajzolódni lelki szemeim előtt a válasz, amit szavakba kell már csak öntenem. - Mostanában sokszor elképzeltem milyen is lenne. Ébresztőmre kelnék, kicsinyke otthonom békés csendjében biztonságban lennék. Nem sietnék. Ráérősen készítenék reggelit, hogy míg megeszem elolvashassam a napi híreket. Ezután felöltöznék, rendet tennék, beágyaznék és elindulnék a piacra, meg a boltokba, hogy beszerezzem az alapanyagokat. Egy étteremben dolgoznék. Napközben intézném a bevásárlást és a könyvelést, hogy este a konyhafőnök segédjeként szeleteljek, filézzek, aprítsak és tálaljak - a képzelt képre elmosolyodom és csak ezután folytatom az ábrándozást - A konyha kis ablakán át nézném a vendégeket, akik örömmel falatozzák az ételeket. Jólesik látnom, hogy mosolyogva, jóízűen fogyasztják őket. Nagy a nyüzsgés. Szeretem az ilyen estéket. Belevesznék az illatokba és zajokba. Amikor pedig az étterem kiürül, magunknak főznék, mert ilyenkor a séf teljes egészében átengedi a konyhát nekem. Egy asztal mellett ennénk meg, amit alkotok. Azután rendet tennénk és hazamennénk. Otthon a csend és a rendezett nyugalom fogadna. Elmerülnék egy kád vízben, hogy kiázzon belőlem a nap minden izgalma. Hálótársam pedig egy jó könyv lenne, amiből pár oldalt kell csak elolvasnom, hogy elnyomjon a buzgóság. De ha ez a nap egy páratlan hét szombatja volna, akkor az étterem helyett a Kaszinóba indulnék. Órákkal a nyitás előtt elpróbálnánk a műsort zenész társaimmal. Elvonulnék utána az öltözőbe. Skáláznék, sminkelnék, felvenném a fellépőruhám, és amikor eljön az idő, kiállnék a színpadra és énekelnék - fejezem be a mesét, de szemeimet csukva tartom mindaddig, míg meg nem kapom a következő instrukciót, és mert jól esik ennek az elképzelésnek a szívet melengető ölelésében elvesznem. A valóság persze egészen mással kecsektet. Talán senki sem bízik majd meg bennem soha. Megértem. A tények makacs dolgok, és az tény, hogy elvettem egy ember életét. Így nem remélek többet egy mosogatói állásnál, de most, még ha csak erre a néhány percre is, de olyan jó volt egy igazi második esélyben hinnem. Egy olyan jövőt elképzelnem, amire mindig is vágytam. Amikor egyik személyiség után a másikban éltem, ilyesmire gondolni sem mertem. Nem volt értelme amíg bújkálni voltam kénytelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden egyes újabb kérdés más-más emléket vagy épp álmot idéz fel bennem. Szemeim továbbra is csukva vannak, mert még nem kaptam utasítást arra, hogy nyissam ki őket. Nem is baj. Így talán még könnyebb beszélnem. Nem értek a lélekgyógyászathoz, csak azt érzem, hogy itt nem kell színlelnem semmit. Megnyílhatok és nem ítélkeznek felettem. Szakács doktornő - és az ahogyan az első alkalomtól viselkedett velem - is ezt erősítette meg bennem. Újabb kérdést kapok közben tőle. Az elképzelt jövőről szőtt ábrándom helyét így egy megtörtént eseménysor képei veszik át fejemben. - Egy alkalommal végigjártuk a volt férjemmel az összes fontosabb helyet, ahol éltem. Akkor voltam ott utoljára. Később már nem mertem visszamenni - mondom elkomorult hangon, majd vakon iszom egy korty teát, mert kiszáradni érzem torkomat. - Károllyal akkoriban még boldogok voltunk. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy hibát követek el, amikor elvittem az intézetbe, aztán a pénzéhes nevelő szüleimhez, majd a Bagolykőhöz és Bogolyfalvára. Azután, ahogy a dolgok rosszra fordultak és menekülni kényszerültem, rájöttem ezeken a helyeken keres majd legelőször. Ezért a tájukat is messze elkerültem. - fűzöm tovább gondolatmenetemet szavakba foglalva. Közben megjelenik lelki szemeim előtt volt férjem alakja és közös történetünk utolsó állomásának részletei is sorra bukkannak fel egymás után. Károly rendőrnyomozó volt. Kopókat meghazudtoló szimattal, memóriával és kiterjedt kapcsolatokkal. Talán, ha nincs a képességem, a metamorf mágiám, nem is lettem volna képes ilyen sokáig elrejtőzni előle. De mindenbe belefárad egyszer az ember. A tükörben mindig más arcát látni. Sosem lenni ugyanott pár hétnél, vagy hónapnál tovább. Teljesen egyedül élni és minden nap attól rettegni, hogy vajon mikor ér utol az, aki elől futok. Megelégeltem. El szerettem volna válni és élni az életemet, békében, nélküle. A keresetet azonban hiába adtam be nem sokkal szökésem után, mert állandó lakhely híján esélyem sem volt törvényes úton rendezni a helyzetet. Ezért döntöttem úgy, hogy sok év rohanás után, végre megállok. Megtelepedve próbálom meg elvarrni a szálakat ott, ahol életemben először igazán otthon éreztem magam. A jól ismert helyen, Bogolyfalván. Hiú ábránd volt ez is, ahogy sok más elképzelésem. Bárcsak másként alakulhatott volna...De valahol, a zsigereimben éreztem, hogy nem hagy majd elmenni. Megszállott, őrült szerelme irántam másként talán nem is érhetett volna véget, csak tragédia árán. Ezt bizonyították legutolsó tettei is, amiket éppúgy felfedtem Ilián és a bíróság előtt, mint ahogy a naplómba is leírtam. Felidéződik bennem az egész eseménysor. Elindul, mint egy hullám, amit nem tudok megállítani. Nem akartam megölni. Saját viselkedését akartam ellene fordítani. Megijeszteni és rávenni, hogy fejezzük be végre. Azután eltűnni a szeme elől és szabaddá válva élni csendesen. Ez volt a szándékom, hiszen miután a kést a mellkasába szúrtam, már elő is vettem pálcámat, hogy amint rábólint az alkunkra, azonnal meggyógyítsam. Ehelyett ő ellökött magától és miután megtörölgette a kés markolatát, hogy mentsen engem?, kihúzta a mellkasából a pengét. Mire odaértem hozzá, már dőlt belőle a vér, aminek illatát azóta is, minden áldott nap érzem orromban. Az összes általam ismert és - ispotályban töltött egyik életem alatt - titokban megtanult igézettel próbálkoztam, hogy visszahozzam, de semmi sem használt. Máig nem tudom felfogni, hogy miért. Még az is lehet, hogy valami bűbájt vonatott az egyik mágus pribékje révén maga köré, de ebbe belegondolnom is rettenetes. Azonban ez már a múlt, amin nem tudok változtatni és meg nem történté tenni. A jelenre kell koncentrálnom. Amiben itt ülök egy kellemes szobában és észre sem veszem, hogy a feltörő emlékek könnyeket fakasztottak belőlem, amik lassan patakzanak le orcáimon. Csak akkor kapok észbe és törlöm le őket balommal, amikor meghallom a következő kérdést. Visszazökkennek gondolataim eredeti kerékvágásuk környékére és csak most nyitom ki szemeimet. Kékjeim felhősek, akár az őszi égbolt - Nagyon szerettem a munkámat a Bagolykőben, mert ott végre nem csak arra kellett használnom a rendszerező és szervező készségemet, hogy hová rejtőzzek és kinek a bőrébe bújjak legközelebb - próbálok újra nyugodt és tárgyilagos lenni, bár lelkemet még mindig nyomasztja az emlékezés utózöngéje - Nem félek - a szó számomra egészen mást jelent. Féltem attól, hogy egy rossz szó után, vajon mikor kapok ütést. Féltem attól, hogy megint szétfeszíti majd éjjel a combjaimat, hogy akár egy állatot, meghágjon. Amit ezzel a mostani helyzettel kapcsolatban érzek, egészen más. Beletörődés és bánat. Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj, hogy nem hiszik majd el nekem egészen, hogy a kényszer vezetett a férjgyilkosságig. Hogy ítélkeznek majd felettem anélkül, hogy tudnák miken kellett keresztülmennem. De vállalom a következményét tettemnek. Abból igyekszem kihozni a legjobbat, ami adatik. Nem tehetek mást. - Tisztában vagyok azzal, hogy oda többé már nem mehetek vissza, és ez nagyon elszomorít - felelem őszintén - Azt is tudom, hogy mint egy skarlát betű ott lesz rajta a múlt nyoma - folytatom és ismét kortyolok egyet a mellesleg nagyon finom teából - Viszont csak azért, eszem ágában sincs megint más alakban élni, hogy békén hagyjanak. Egész ideáig arra vágytam, hogy önmagam lehessek és most megtehetem - élénkülök fel egy kicsit megint. Már attól is rosszul vagyok, ha csak rágondolok, hogy újra elbújjak egy ismeretlen arc mögé. Csöbörből vödörbe? Azt már nem! Akkor minden hiábavaló lett volna, amit az elmúlt években tettem. Éjféli Veréna Vespera akarok maradni. Talán, de ez csak reménysugár, ki tudom majd így is érdemelni néhány ember bizalmát akikben én is megbízhatok. Ennél több pedig, úgy érzem nem is kell a boldogsághoz számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes kérdéseket kapok ismét. Csendben gondolkozom el rajtuk, szemeimet kezemben tartott bögrémre vetve közben, amiből lassan elfogy a tea. Visszamennék-e oda, ahol tizenhárom nehéz évet töltöttem, mert a szüleim valami miatt nem akartak engem. Oda, ahol a nevelők közül csak egy volt igazán megértő velem? Arra a helyre, ahol sorstársaimmal megosztoztunk szó szerint mindenen, és ha nem ment, hát összevesztünk azon a kevésen is ami jutott? Arra a vidékre, ahol nem éreztem otthon magam soha. Nem. Nem tudom mi keresnivalóm lehetne ott. - Az intézetbe nem mennék vissza - rázom meg fejemet apró mozdulattal, ahogy szavakba öntöm válaszomat - Sosem kötődtem ott senkihez és semmihez - mondom tovább, majd rájövök, hogy lehet inkább a Bagolykőre gondolt a Doktornő. Halvány, bocsánatkérő mosoly árnyékával szám szegletében folytatom - Még a tárgyalás előtt az Ügyvédem elmondta, hogy bármilyen ítéletet is hozzon a bíróság, nem dolgozhatok többé a közszolgálatban. A tanodába emiatt nem térhetek vissza, pedig nagyon szerettem ott lenni. Hasznosnak éreztem magam - újabb mosoly, egy kicsit vidámabb, vagyis inkább büszkébb, de gyorsan tovasuhanó csakúgy, mint elődje - Nemrég bagolyban értesítettek is róla, hogy sajnos meg kell válniuk tőlem - ecsetelem nem épp rózsás helyzetemet. Szerencsém volt. Ügyvédem Liam, mindenre felkészített, amire számíthattam és mindent megtett értem, ahogy ígérte. Hálás vagyok neki, még ha azóta nem is találkoztunk, hogy lesújtott a kalapács és kimondták az ítéletemet. Az utolsó kortyot veszem számba a bögréből, majd miután lenyeltem, a kiürült csuprot finom mozdulattal visszateszem pontosan oda és olyan szögbe állítva, ahonnan elvettem és ahogyan volt. Szeretem a precizitást. Ezért is váltam be titkárnőként. Amikor odaérkeztem minden a feje tetején állt. Anton kész káoszt bízott rám, amit néhány nap alatt tettem katonásan rendbe. Minden irat betű és időrendben. Minden fontos dokumentum kéznél. A diákok és tanárok aktái rendszerezve. Közben az oktatókéba bele is olvastam, hogy tudjam ki-kicsoda. Érdekes emberek és életrajok vázolódtak fel a lapokon. Szerettem azt a munkát. Gondolatmenetemből a Doktornő hangja húz vissza a valóságba. Ez a feladat megdolgoztatja az agyamat. A képzelőerőm ugyan nem rossz, de pesszimizmusom nagyon beárnyékolja. Percekig morfondírozok, mert fel kell magamban kutatnom azokat, akikre a hölgy rákérdezett. - Magam most egy képzeletbeli útelágazás előtt látom. Több irányba is mehetek majd, de egyelőre még várnom kell, hogy elindulhassak - beszélek tisztán és meggyőződésből. Ez volt a feladat legkönnyebb része - Az ismerőseim még ha tudják is, hogy mi történt velem, biztosan elutasítóak, vagy legalábbis nagyon távolságtartóak lennének. Nem sokan dicsekednének azzal, hogy egy gyilkost ismernek - sóhajtok mélyet lemondóan - Olyan aki kedves nekem... - eszembe jut Ilián, Liam, Mátyás. Egyikük sem jött el hozzám, így számomra hiába fontosak, nekik én biztosan nem - ...Olyan személy nincs jelen pillanatban. Ha lenne, akkor talán nem volnék itt jó ideje úgy, hogy senki sem érdeklődött felőlem - szomorodom el nagyon. Tudom jól, hogy az élet már csak ilyen. Emberek jönnek és mennek. Nálam főleg csak mentek és ez elkeserít. A szüleim egy templom kapujában hagytak. Ez a kezdet megszabta az egészet. Amikor ebbe belegondolok, ahogy most is, akkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy "szeretett-e engem valaha bárki is igazán?" Aztán rá kell jönnöm, hogy a válasz az, hogy "nem". Ez a szomorú valóság. - Egy idegen talán elsőre nem ítélkezne, mert nem tudna semmit. De ez hamar megváltozna, mert nem akarnám titkolni, hogy ki vagyok és azzal meg együtt jár a mit tettem is, ami meg megint oda vezet, hogy vagy elrohanna, vagy talán, ha szerencsém van...elfogadna - fejezem be válaszomat és megint csak aprót rázok fejemen. Ördögi kör az életem. Egyik régi kedvenc mesém egy ideillő mondata jut eszembe, bár lehet nem pontosan idézem fel, mert nagyon régen láttam: "Mert ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyet" Na igen, lesz-e olyan, aki nem annak fog látni, ami valójában nem vagyok. Csak úgy tudhatom meg, ha továbbra is az leszek, aki igen. Ha bebizonyítom magamnak, hogy nem lettem olyan, mint Károly és mindenki másnak, hogy több van bennem, mint hinnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad vagyok. Nagy árat fizetek érte, de végre talán kiléphetek Károly árnyékából. Példás magaviselettel bocsátottak el, meg egy halom irattal. Ezeket be kellett hoznom, ahogy visszaérkeztem a városba. Így is tettem. A fogadóban lepakoltam, majd hónom alatt a vaskos dossziéval a hivatal felé vettem az irányt. Jó rég jártam erre. Minden ugyanaz, mégis minden egészen más lett. Már nem dolgozóként léptem át a kaput. Egy lettem az ügyeiket intéző lakók közül. Hiányzik néha, de közel sem annyira, mint a Tanoda. Tudom sosem mehetek már oda vissza, mégis néha azon kapom magam, hogy vágyok a dossziéhalmok mögé és szívesen hallanám újra Anton hangját, aki megbízott bennem és hagyta, hogy rendet teremtsek. Azonban most a jelenben a jövőm felépítésére kell koncentrálnom. Megharcoltam érte és az a sanda gyanúm fogok is még, de minden nap csak azt a napot élem ami van. Békésen várom, hogy szólítsanak. Megmaradt ruháim téli holmikat is tartalmaztak, így fekete kizipzárazott kabátom alatt fehér, kötött pulóverben, szürke szövet nadrágban és fekete bőrcsizmában vagyok. Hetente egyszer jelenésem lesz itt, hogy ellenőrizzenek és be kell majd számolnom a fejlődésemről. Biztos jövedelmet adó, hosszútávú munkát kell keresnem és lakhatást szereznem. Ez a legfontosabb. Az önéletrajzomat még ma igyekszem majd beadni pár helyre, amiket az Edictumot átlapozva találtam. Remélem akad valaki, aki alkalmaz. Bármit elvállalok, hiszen mielőtt titkárnő lehettem, voltam kézilány és kórházi takarítónő, meg árufeltöltő is többek közt. Nem fog nehezemre esni levetni a szép ruhákat és eltűnni a toalett ajtók mögött. Nincsenek sem hiú reményeim, sem nagy elvárásaim. Csak álmaim.egy konyháról, ahol azt mondhatom, igen séf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Lapozgatva a papírjaimat próbálom értelmezni a rajtuk álló sorokat és fejben rendszerezni a rám váró teendőket. Az intézetben töltött idő alatt Dr. Szakács Veronika volt a terapeutám, aki részletekbe menő jellemrajzot készített rólam. Ez is itt van nálam, két példányban. Az egyiket le kell adnom, a másik marad nálam. Neki és annak a ténynek köszönhetem, hogy megtarthattam pálcámat, hogy a tárgyaláson mint bizonyíték előhívták az utolsó varázslatokat belőle, melyek mind gyógyító igézetek voltak egytől-egyig, kivétel nélkül. Ezek támasztották alá merengőben megidézett emlékeimet, amiket szintén megnéztek az esküdtek és a bíró. A holmimmal együtt adták vissza, amikor felvettem a dolgaimat. Jó érzés volt ismét ujjaim közé fogni a borostyánból készült, főnix tollszál magú varázsvesszőt. Megörültünk egymásnak. Nagy előny lesz, hogy nem kell majd mindent mugli módra csinálnom, akkor is ha hetente le fogják ellenőrizni a vele végzett varázslatokat. ez legyen a legkevesebb. Még egyszer, utoljára átlapozom az iratokat, amikor furcsa érzés kerít hatalmába. Aki olyan soká menekült és bujkált mint én, az megérzi, ha figyelik. Most is azon kapom magam, hogy zavartan pillantok fel és nézek körül, hogy ki lehet az, aki engem néz. Biztosan megismert és tudja ki vagyok. Fut keresztül rajtam a felismerés. Beleborzongok. Hát elkezdődött. Mit is reméltem...Hát persze, hogy hamar híre ment, hogy a férjét megölő nő újra szabad. Vigyázz vele, haja vörös, szeme kék, kezében meg éles kés. Szinte hallom, hogy ezt csiripelik még a madarak is a fákon. Nehéz lesz így munkát találnom. Mélyet sóhajtok és felemelt fővel mosolyogva biccentek oda az engem fürkésző korombeli nőnek. Mondhatok ilyet, mert jó ideje nem kellett sem nyegle tinilánynak, sem reszketeg matrónának lennem. - Éjféli Veréna! - hangzik fel nevem karcos, élességgel az egyik pultnál, ami felé csakhamar el is indulok, s míg elérem a hölgy tekintetét továbbra is magamon érzem. Megállok a középkorú, szigorú arcú boszorkány előtt, aki hívott és illendőn köszöntöm, majd kérésére átnyújtom az iratokat, a pálcámmal együtt, melyekkel hátra sétál egy irodába. Várnom kell tehát egy kicsit, ácsorogva a pult előtt. Míg álldogálok hátrapillantok vállam felett. A fiatal nőre siklanak kékjeim. Vajon miért néz rám ilyen furcsán...rosszallás, utálat, félelem vagy épp sajnálat nélkül?