Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt hiszem, szorul némi pontosításra az előbbi gondolatmenetem: eleve nem szeretnék találkozni, beszélni, egyszerűen csak érintkezni senkivel, de az exemmel duplán, sőt triplán sem. Erre mit ad Merlin?
Emesét.
Szám széle szkeptikus mosoly kezdeményezésébe rándul, megforgatom szemeim ahogy lapozok, majd mutatóujjam a lapok közé ékelve csukom össze a könyv borítóját. Akkor ennyit a nyugodt, meghitt, akadályok nélküli olvasgatásból. Szemöldököm ívesen homlokomra kúszik ahogy beszélni kezd - köszönjük Emese -, ajkaim még véletlenül sem kedvesen, hálásan, bármilyen és minden pozitív érzés tükröződésének teljes hiányában görbülnek fel.
Baszd meg.
- Kösz - ennél szebb bókot keresve sem kaphattam volna. Elvégre, pont erre van szüksége az embernek, miközben épp haldoklik, igazán sokat dob a szenvedő szervezet közérzetén, igen, szerintem is. - Ja, helyezd csak kényelembe magad - ha már így kérded. Persze kezdhetném azzal is, hogy már meg sem lep ez a fajta viselkedés tőle, de hazudnék. Legutóbbi tapasztalataim szerint Emese gyűlöl, ki nem állhat, ha tehetné, a világ legtávolabbi és legmélyebb pontjára költözne tőlem azért, hogy még csak a létezésem gondolata se érje utol, erre... Ezt csinálja. What?
- Komoly? - a kérdés ellenére az izgatottság, kíváncsiság vagy bármi más érzelem nélkül hangomban válaszolok. Nem érdekel, ez egy bentlakásos iskola, ahol minden történésre rávetik magukat csak, hogy feldobják kicsit az unalmas, összezárt, ingerszegény környezetet. Azon sem csodálkoznék, ha már egy tíz méteres troll támadott volna meg. - Na és miről szólnak a félinfóid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy pillanat erejéig tényleg megpróbálom elfojtani kikívánkozó mosolyom. Ajkaim szorosan egymáshoz préselem, valami apró csücsörítéshez hasonló mozdulatot is megkísérelek, ám végül mégis széthúzza őket az erő. Lehunyva szemeim hajtom hátra fejem az átmelegedett, foltokban izzadtságtól átnedvesedett párnára, majd oldalra fordul, koponyám, s amíg a hőemelkedéstől enyhe pírban játszó arcom a kissé kemény anyagra fekszik, kinyíló, barna - kissé vérben forgó - szemeimmel Dantét veszem fókuszba.
- Csajozni is így szoktál? - egyáltalán nem lenne indokolt ez a sziporkázó humorérzék tőlem, sőt, szenvednem kéne - ahogy azt az előbb is tettem, nagyon helyesen -, meg nyöszörögni valami forró teáért, mert édesanyám (legalábbis a helyét túlzott gyakorisággal átvevő bátyáim) ezt tanította.
Ehelyett viszont Weiler talán utolsó megmaradt idegszálain táncolni - sőt, mit táncolni, egyenesen ugrálni, egy korcsolyacipőben - sokkal szórakoztatóbbnak tűnik, és mint olyan, rövid távon le is köti a figyelmem. Én pedig olyan vagyok, mint egy macska, vagy, hogy mások hasonlataival éljünk, egy ötéves gyerek: amíg elfoglal valami, nem kell értem aggódni. - Mert akkor megértem, miért kerülnek ki a lányok, nem szeretik, ha a torkukból kijövő dolgokra teszel megjegyzéseket - kuncogni kezdek, a saját viccemen, aminek meg is van a maga következménye. A ritmikus kontrakciótól, a tüdőmben megmozduló lerakodásoktól pár, perceknek tűnő pillanatig nem kapok levegőt - ezért kezdek újra köhögni, majd, ahogy elmúlik az inger, lebiggyesztve ajkaim állom meg a mély lélegzetvétel kecsegtetését. Az most nem lenne túl célszerű.
Gondolatban elismétlem magamban, hogy ő kibaszottul mérges rám - az egyetlen dolog, amiért nem mondom utána ki hangosan a szavakat, mert akkor esélyesen rájönne, mennyire ellentmond ez a ténnyel, hogy éppen leült - ezzel pedig, ha nem is tudatosan, azt közvetíti, hogy hosszabb távon maradni szeretne. Ameddig nem kapom meg a könyveim, ő az egyetlen társaságom az egymást váltó gyógyítókon kívül, ha elüldözném, borzasztóan unatkozni kezdenék, az eddig eddig sem vezetett jóra.
- Köszönöm, bennem is felmerült a kérdés, hogy jól vagy-e - nyilván erős túlzás lenne azt állítani, hogy aggódtam, jelenleg az egyetlen akikért képes vagyok ilyen finom érzéseket táplálni, azok az otthon rám váró gyermekeim. Nyilván megkérem Szonját óránként többször is, hogy gondoskodjon róluk, a nővéremre egy darab követ sem mernék rábízni, ez pedig el is árulja, mennyire fényes a helyzet. - Bár a felelősségre vonás kissé erősen hangzik, úgy értem, engem például egyszer sem akartak kivágni innen, pedig... - lett volna rá alkalom. Szerencsére ezt nem is szükséges befejezni.
- Nem tudom mégis mire gondolsz - némileg fájdalmas mozdulattal forgatom meg szemeim. - Azt feltételezni, hogy túlélnék akár egyetlen napot is ebben a dohos kastélyban dráma nélkül... Ccc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt hiszem, Dante kevésbé éli a vicceim – az arca legalábbis erről foglalkozik, és, bár nem ismerem túl régóta, azt elmondhatom róla, hogy aligha szokta leplezni az érzéseit. Már amennyiben vannak neki.
Megforgatom szemeim és egy egészen megfáradt sóhajtást hallatok, valahogy úgy, mint amikor az embert már megint az anyja baszogatja, vagy amikor a bátyáim először találtak színes bogyókat a szobámban – vagy amikor meglátom a nővérem. Szeretném őszintén állítani, hogy elkezdtem megunni ezt az egész beszélgetést, az igazság viszont ennél sokkal rétegeltebb – én pedig, ha úgy vesszük, kicsit mindig is hipokrata voltam. Kezdem kényelmetlenül érezni magam ebben a beszélgetésben. Lehet, hogy csak túlgondolom, lehet, hogy az agyam és a testem gyenge ehhez az egészhez, soha nem voltam egy Erős Pista, lehet, hogy egyszerűen a véremmel jár, hogy nem vagyok képes elviselni ha nincs igazam – menjünk tovább, ha valami nem sikerül, ha valamiből vesztesként jövök ki. Ugyan nem tervez semmit elérni a szavaival, azok mégis nyakam köré tekerednek, hűvös, érdes pikkelyeik alatt a hirtelen jókedvem párhuzamosan hal el a köhögőroham utóhangjaival. Utálom azt érezni, hogy bárkinek is tartozom bármivel, és utálom, hogy ezt pont ő váltja ki belőlem.
- Rosszabb dolgokat is túléltem már – akármennyire hangzik ez baljósan, engem is meglepő módon még egyszer sem kerültem szertúladagolás közelébe – pedig sokkal, sokkal többet elszívok annál, mint amennyit a testvéremnek bevallok, és valahol tudom, milyen irányba tart ez az egész – és valahogy mindig akadt valaki, aki kiszedte a kezemből a kocsi kulcsát, ha részeg voltam. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Azt is hiszem, hogy ez nem tart örökké és már így is túl sokszor mutattam a középső ujjam az életnek.
Remek, most itt is fog maradni.
- Ne csinálj úgy, mintha felelősséggel tartoznál a tetteim iránt, mert... Nem – megrázom fejem, egyik szemöldököm megemelkedik, nem akarom, hogy ilyen kifejezésekkel éljen, nem akarom, hogy azt mondja, bármit is ismer belőlem, vagy, hogy bármivel képes lett volna befolyásolni a tetteim.
Hanyag mozdulattal emelem meg kicsit kézfejeim, ezzel helyettesítve a karkitárás mozdulatát.
- Guess akkor csak nem találkoztál elég határozott emberekkel.
Nem mintha én több lennék meggondolatlannál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összességében arra kellett rájönnöm, hogy, ha az örökös őrlődés drámaiságán túlnyúló okokat vesszük számításba, soha nem értettem igazán Emesét. Meggyőződésem például, hogy mindvégig csak azért akart összejönni velem, hogy a végén összetörhessem a szívét - ezt teljesítettem is. És akkor gyűlölni kezdett.
Most viszont fogalmam sincs, egészen pontosan mit vár el tőlem. Ismer engem és a türelmem határait, ugyan aligha láthatott ilyen helyzetben, azért azt össze tudja rakni, hogy az állapotomban hirtelen nem lettem egy sokkal empatikusabb jellem és, hogy nem fogom tárt karokkal várni miután elhord... Hát, nagyon sok mindennek.
Már most elegem van ebből az egészből.
- Arra célzok, hogy mondd el mit akarsz, aztán - takarodj - menj vissza ahonnan jöttél.
Nézd, azóta nem meglepő módon nem jó vele a kapcsolatom, nem véletlenül nem is kerestem soha a társaságát vagy beszéltem róla túl sokat. Úgy tűnik, ez nem egészen volt elég, tekintve, hogy vészesen rövid időintervallum alatt már másodjára talál meg a szarságaival - ez pont kettővel több mint amit egy kiegyensúlyozott lelkiállapot megkövetelne ever.
Szeretném elmondani, hova dugja fel a kíváncsiságát és hova menjen el vele, de guess what - erre sincs lehetőségem érdemben reagálni. Egyrészt Emese őrült, kiszámíthatatlan, összességében bármi lehet a következő lépése (ez a leírás félelmetesen ismerős is lehetne), és összességében, ha úgy döntene, meg akar ölni, aligha lenne erőm megvédeni magam. Másrészt, Emese rengeteget beszél.
- Akkor máris többet tudsz, mint amihez közöd van.
Meglep bárkit is, hogy agresszíven reagálok? Nem. Lapozzunk is tovább.
- Weiler feldugná a virágaid a seggedbe, Mikecz, azt hiszem ez köztetek elég plátói dolog lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szemöldököm türelmes várakozással emelkedik meg a rövid, szinte hatásvadásznak is nevezhető szünet közben. Abban határozottan egyetértünk, hogy nem tartozik magyarázattal a tetteimre - abban már kevésbé, hogy ezt még tovább kell húznia és nyúznia. Úgy értem, neki is sokkal egyszerűbb lenne az egész, ha rám hagyná és nem próbálna meg rátromfolni minden utolsó szavamra.
Nocsak.
Az elhangzottakra Nairobi kíváncsian dugja ki a fejét a fehér ing ujja alól, mintha valóban élne vagy legalább értené, mi történik és nem csak a saját belső reakcióim kivetüléseként öltenének fizikai formát a gondolataim. Ujjaim csuklóm köré fonódnak, ösztönösen eltakarva őt - ezzel talán valamiféle érthetetlen titkolózás árnyékát keltve -, megforgatom szemeim miközben szórakozott, ugyanakkor határozottan éles vigyorral kuncogok fel.
Tehát odaszorítani.
Elengedve kézfejem támasztom ujjaim homlokomnak, ahogy megcsóválom fejem, feljebb tolom magam és ha már ilyen határozott beszélgetésbe folyunk, felülve egészen Dante felé fordulok. Még csak el sem kell gondolkodnom semmilyen frappáns válaszon - olyan, mintha a szavaival egyenesen a kezembe adta volna a labdát, nekem pedig a kedvenc hobbim visszadobni azt. Jobbommal hajamba túrok, míg bal alkarommal térdemen támaszkodom meg, ezzel a mozdulattal hasonlóan közelebb hajolva hozzá.
- Azt hiszem, elfelejtetted mi történt, amikor a legutóbb ezzel próbálkoztál, Weiler - az átlagosnál halkabb hangvétel és a fojtott utóhang valami igazán bizalmas közeget teremt - kár, hogy az arcomon ülő provokatívan önelégült kifejezés már nem erről árulkodik. - De ha szükséged lenne rá.. Szívesen emlékeztetlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem kifejezetten ezt a reakciót szerettem volna elérni. Tekintetemben rövid ideig bizonytalanság ütköződik, ahogy közeledő ujjait látva megrezzennek arcán az addig beton biztosan odatapadó, világosbarna íriszek - majd, amilyen rövid időre van szüksége a távolság átszeléséhez, olyan hamar múlik el a jelenet. Fogaim között szívom be kiszáradó alsó ajkam, ahogy az érintés akadályt gördít légutaim elé, és megakadályozza a levegő ki- és be áramlását. Arcizmaim megszilárdulnak, szemhéjaim félárbócra ereszkednek, ahogy végigtanulmányozom a nyakam tartó kart - így lassan vissza is térve a hozzá tartozó archoz. Nairobi lustán megemeli fejét kezemen, majd úgy dönt, ehhez neki nincs most sem türelme, sem humora - ezzel egy időben mintha felszisszenne tudatom peremén, az értelme viszont elveszik valahol félúton a figyelmem iránya között. Állkapcsom tartása némileg enged, ahogy lassú, széles mosolyra húzódnak szám szélei. Tudatában vagyok annak, hogy én magam teremtettem ezt a szituációt, ugyanakkor egész szórakoztató a tény, hogy, amennyiben valaki felpiszkál egy bizonyos parazsat, félelmetes pontossággal vagyok képes olyan reakciókat produkálni, amik kifejezetten az apám sajátjai.
Még mókásabb a tény, hogy néha kifejezetten gyűlölöm őt.
A nyakam tartó izmok érezhetően engednek fel bőre alatt, ahogy már-már beledőlök az érintésbe, és látszólag zéró ellenállást mutatok. Ha valaki megkérdezné, esélyesen én sem tudnék őszintén felelni arra, hogy ez még a játék része-e, vagy a felületes hatalmat szeretném átpasszolni ujjai közé, hogy aztán ugyanúgy akasszam ki toleranciájának határait, ahogy a legutóbb. Igazság szerint én sem tudom, mit szeretnék elérni, leginkább semmit vagy mindent. Igazság szerint végtelen izgalmas, hogy fogalmam sincs, mi fog következni.
- Gondoltál már arra, hogy mi van, ha csak szórakozom veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Néha egészen félelmetes, mennyi apró, mégis ordító részlet képes meglapulni egyetlen múló pillanatban - az ember pedig, ha nem figyel elég közelről, esélyesen soha többé nem kapja őket vissza. A választ hallva elégedett árnyékot kap mosolyom, mellkasomból hullámokban csuklik fel a halk kuncogás. Az alattomosan növekvő közelségtől, a fojtott beszélgetés hordozta rejtélyes éltől az agyam hirtelen kezdi termelni a dopamint, véremben meglódul az adrenalin, a pulzusom hirtelen ugrik meg tartása alatt. Tüdőm nehezebben telik meg oxigénnel és karomon halvány libabőr nyomaiban áll fel a szőr. Vállaim árulkodón ereszkednek meg, mielőtt még megszólalhatnék.
- Talán ez a szórakozás lényege - szemöldököm megemelkedik, ajkaim újra mosolyra húzódnak, majd mintegy elismerően görbülnek le. Az indirekt feltett kérdés maga jó, bár ha tudnám a választ sem kötném az orrára. - Csak úgy, beugrani az ismeretlenbe és nem tudni, hogy túléled-e vagy sem - a magunk helyzete nyilván nem ilyen drámai, a végkimenetel viszont legalább ennyire a sötétségbe veszik. Olyan ez, mintha a saját határai széle felé rugdosnám őt, csak látni szeretném, mi történik amikor átesik egy bizonytalan, idegen talajra - az igazság viszont az, hogy Weilert nem kell rugdosni, és valószínűleg engem is magával fog húzni.
Még ha ezt ő maga még nem is ismerte el magában.

Ugyanakkor, ha az ember figyelmét túlságosan lekötik ezek a részletek, hajlamos túlsiklani más, talán fontosabb rezzenéseken. Érzem a arcomon visszacsapódó leheletét, beszűkült pupilláimon keresztül pedig mintha csak látnám, hogy saját perifériája alig terjed tovább az arcomnál - bár, mindez, csak feltételezés. Azt sem tudnám megmondani, mennyire lehet tudatában annak, hogy ezzel az intimnek számító tolakodással milyen mértékben tette magát is sebezhetővé - kifejezetten nem is érdekel, amíg kedvemre kihasználhatom. Végig a mocsárzöld íriszek mozgását követve emelkedik meg bal kezem, hogy aztán, amennyiben nem ütközik különösebb akadályba, ujjaim közé fogjam állát. Hüvelykem az ő tartásánál némileg erősebben vág az állkapocs élébe, míg a másik négy ujj végignyúl ellenkező oldalt, jobbom pedig finoman igyekszik lefejteni nyakamról az ő tagjait. Lehetnék ennél sokkal aljasabb is. A fülébe suttoghatnék, hogy a párszaszó behálózza utolsó tudatosan megfogalmazódó akaratát is, ahogy azt eddig is tette. Ez viszont még tőlem is megkérdőjelezhető lépés lenne.
- Azt majd meglátjuk, ha eljutunk oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Van valami végtelenül izgalmas az ehhez hasonló, elhúzott és bizonytalan pillanatokban. Az ember mellkasát feszítő tenni akarás, az izmok állandó, mégis rezzenéstelen feszültsége, a tudatot túladagoló adrenalin szinte képes fizikai fájdalmat okozni. Igen, talán ez a legjobb kifejezés rá. Az ember érzi, ahogy szinte szétreped a bőre, hogy  a benne felgyűlő erő kitör belőle és maga után sodorja, arról viszont fogalma sincs, mit tesz, vagy mi fog történni ez után. Az ismeretlen izgalmas.
Dante ismeretlenbe való hajszolása, és a jövőbe vakon tekintő nemtörődömség izgalmas.
Vannak dolgok, amikre egyenesen válaszolni túl egyszerű lenne. Ha valamire Dante már rájöhetett, az az, hogy nem szeretem az egyszerűséget, ha valamiben látok fantáziát, ha valami érdekel, akkor addig hajszolom amíg meg nem kapok mindent, amíg nem nevezhetem zsigereiben a magaménak. Minden alkalommal, amikor elveszti a fejét, amikor a felületes közömbösség feloszlik és önmagát meghazudtolóan nagyon is szélsőséges válaszokat ad, amikor a teste reagál és egyszerűen nincs többé kontrollja a történet felett, újra és újra vérszemet kapok. Újra és újra többet követelek. A legapróbb cselekedeteibe akarom beírni a nevem, hogy magaménak mondhassam minden ösztönös rezdülését, és addig nem nyugszom, amíg ez meg nem történik.
Vele ellentétben én nagyon is elégedett vagyok. Arcomra szolid mosoly kúszik, vonásaim szinte kisimulnak, ám az apró ráncok feltorlaszolta jellegzetes gondolatlenyomatok közel sem sugallnak megnyugvást. Ez az én hullámvasutam, és most, hogy talán tudatosan, talán tudatlanul beszállt, nem fogom egyhamar útjára ereszteni.
Ahogy izmai ellenállnak tapintásom alatt, tekintetem elevenné válik, tartásom pedig öntudatlanul is szorosabbá. Talán fehér foltban fut ki a vér ujjaim alatt a bőrén, viszont, amíg jelét nem adja, még csak eszembe sem jut, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok.
- Rulettet szeretnél? – hangom halk fojtottsággal mélyül el, a szavak közé halvány rekedtség vegyül, s ahogy megemelem állát, a világosbarna íriszek is mintha mélyebb színtónust ütnének meg.
Azt mondják, a negyedvélák ereje elenyésző, hogy nem is képesek valódi hatást kiváltani. Szerintem ez hazugság. Szerintem egyszerűen csak okosan kell használni, ahelyett, hogy fejjel nekifeszülnél a másik elméjének rá kell tapintani a megfelelő pillanatokra, olyan finom mozdulatokkal, mintha csak vékony, pókok szőtte szálakon zongoráznál. Fejem leheletnyit oldalra billen, nem csak vérem, de egész testem átjárja a génjeim mágiája, ahogy elmosolyodom.
Megkaptad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összeszűkülő szemöldökeim alatt arcára tapad kutató tekintetem. A terv – nem is igazán lehet ezt tervnek nevezni, sokkal inkább a pillanatnyi fellángolás vezette késztetés egész odáig tartott, hogy dobjuk be Dantét a mély vízbe és lássuk, mi lesz belőle. Az, hogy utána mi fog történni, vagy, hogy hogyan maradjak én a becsapódástól felcsapó hullámok felszínén, már nem kapott részt.
Mintha pont erről beszéltem volna az előbb.
Félhangos morranásban fullad ki szinte minden ellenállásra hajazó gesztus – a test talán egy fél pillanatig még mereven próbál pozícióban maradni, de ahogy komolyabb külső befolyás éri, megadva magát hanyatlik hátra. Az elfeküdt matrac egyik rugójának éle szúrva fúródik bordáim közé, a pillanat egy töredékéig tüdőmből fájdalmasan préselődik ki a levegő. Dante tartása alatt, az artériák falainak ritmusos tágulásában és összezuhanásában zubogó vér áramlását egyre hevesebben pumpálva igyekszik követni és neki eleget tenni a szív, az erőteljes dobbanások visszhangot vernek, ahogy szinte a mellkasi csontnak ütközik az életért felelős izom.
Élesen szívom be a nyomokban jellegzetesen Dantét kísérő illatot tartalmazó, bőrfelületek közé szoruló oxigént, az valósággal vágja az orrcimpa belső, puha szövetét - így, most, mintha minden érzékszerv intenzívebben fogná fel a külvilágot.
Alkarom megfeszül, ujjaim ökölbe szorulnak ahogy könyékből próbálom felnyomni magam. Az első pillanatban megfeszül állkapcsom, a fogak fájóan csikordulnak meg egymáson, majd a következőben elnyílnak ajkaim, nyelvem félúton találkozik az övével, és legalább annyira szeretne betörni, ahogy azt ő maga is teszi. Arcom a mozdulat közepén fordul felé, apró mozdulatokkal írva le így félkört, a kezdeti helyezkedéshez képest - hogy annak belső ívével érezhetően, vagy épp észrevétlen késztessem arra, hogy most inkább ő kezdjen ereszkedésbe.
Már amennyiben őt lehet késztetni bármire is ezekkel az apró, szekunder vonásokkal.
Halványan mosolyodom épp csak bele a csókba, egy pillanattal később pedig fogaim közé fogva alsó ajkát morranok újra fel, karom újra a tartásának feszül, hogy erővel próbáljon kitörni onnan. Szemeim résnyire nyílnak, tudatom felületén végigsöpör a párszaszáj használata iránti elemi vágy, végül hátrahúzva fejem szeretnék kifordulni ebből a tartásból - is.
- Elég lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A helyzet az, hogy - nem meglepő módon -, nekem az a célom, hogy berúgjak, és éppen annyira maradjak magamnál, hogy a dolgok, amikre holnap emlékezni fogok, inkább keltsenek pozitív érzéseket bennem, mint ellenkezőleg. Vagy inkább ne emlékezzek a kínos részletekre, ez olyan opcionális lehetőség, ami még elválik. Éppen ezért indításként két shot Stroh szolgált, aztán, amikor elkezdtem unatkozni, a mosdóban meglátogattam Snow White-ot, és... Itt tartunk most. Szipogok párat, halkan és határozottan rövideket, ahogy hüvelykujjammal megdörzsölöm orrom. Hátra  hajtott fejjel tartom lehunyva szemeim, amíg a sötétben táncoló színes, kisebb-nagyobb zajos hangyák némileg normalizálódni kezdenek. Utána kikérek egy üveg Peronit, megnyalva kiszáradó ajkaim pillantok körbe - majd indulok el az áldozat felé. Minden bizonnyal engem kíván a közvetlen közelébe a legkevésbé, ezt a dolgot viszont én már eldöntöttem, innentől pedig neki, sajnos, aligha marad beleszólási joga. Következőre majd minden bizonnyal szemfülesebb lesz. Vagy valami ilyesmi.
- Otthon hagytam a gyújtóm. Van egy tüzed? - állok meg Weiler mellett, ahogy kortyolok a sörből. Csak lazán, semmi köszönés vagy felesleges körök. A sört leteszem az asztalra, amíg jobbom kinyújtom felé - oké, mégis van köszönés -, és akkor most várok.
Valami csodára vagy nemtom'.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Arcomon elégedett, szinte gyerekesen boldog ívű mosoly jelenik meg - az persze eszembe sem jut, hogy attól még, hogy van, közel sem biztos, hogy kapok is. Weiler pont olyan ember, akiből kinéznéd, hogy bár levágja a kérdés szekunder tartalmát, csak azért sem tesz neki eleget, szigorúan csak a kimondott szavakra válaszolva. Borzalmas.
Mint kiderül, emiatt nem is kell sokáig aggódnom.
- Kösz - fejemmel biccentek egyet, kinyújtott jobbom kézfeje felfelé fordul, s ha megkapom, cigarettás dobozom is előveszem nadrágom zsebéből. Hogy aztán, mint aki jól végezte dolgát, levágjam magam mellé - hívatlanul. Nem mintha az ilyen formaiságok engem valaha is zavartak volna, eddig is előszeretettel feszítettem túl a türelme határait, miért ne tenném pont most? Ilyen ünnepi alkalomkor? Ugyan már, ha azt hitte, ennyivel meg is úszott, nagyobbat nem is tévedhetett volna akarva sem.
Ajkaim közé fogom a szálat, oldalra biccenő fejjel meggyújtom azt, bokáim egymáson keresztezve támasztom meg lábaim a szemben fekvő, határozottan nem erre desztinitált berendezési tárgyon.
- Szóval ki ő? - intek fejemmel a lány felé. Láttam ám amit láttam, nem mintha féltékeny lennék. Ez tőlem elég távol áll, egyszerűen csak kíváncsi vagyok. Mint mindig. - Hirtelen szükségét érzed egy barátnőnek? - nem a legigényesebb választás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hm - mutató és hüvelykujjaim között fogatva a gyújtót hajtom hátra fejem - újra, milyen nosztalgikus mozdulat ez -, eltartva a parázsló szálat fújom ki az első slukk füstjét. Aztán összevonva szemöldökeim fordulok felé, hogy tenyerembe zárjam a tulajdonát. Ez már kevésbé tudatos reakció részemről, ellenben, ha bárki is figyelne rá, kellő dramaturgiát találna benne a beszédtéma kontextusa mellett - én pedig, mi másért élnék, ha nem a drámáért? Na ugye.
Nem teljesen erre a válaszra számítottam - vagyis hát, számítottam, csak nem gondoltam. Szám szólásra nyílik, aztán összecsukódó ajkaim között szusszanok fel, ahogy kijavítja magát. Így máris kellemesebb - nem mintha zavarna, ha így történne, de azért némileg nem is tudom... Valami féle csalódással töltene el? Jobbnak gondoltam? Nem teljesen tudom én sem, mit értek az alatt, hogy "jobb". Mindegy is, ez egy túl összetett kérdéskör amire én nem állok pillanatnyilag készen.
- Ja, csak kérdeztem - vonok egyet vállaimon, a nyomatékosítás kedvvért még legyintek is cigarettát tartó kezemmel. Valószínűleg ő ezt kevésbé értékeli, de hát mit van mit tenni... - Nem érdekes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Elvesztettem őt amikor kimentem a mosdóba - megint csak vonok vállaimon. - Gondolom talált magának egy lányt, bár egészen megcsalva érzem magam ha tényleg így van, és engem kihagy a buliból - véletlenül sem egy szuszra mondom ki ezt a hosszú monológot, minden szó megkapja a maga szükséges idejét és nyomatékát. Az alkohol-coke páros pont annyira ütött be mostanra, hogy ne nagyon legyen kedvem hirtelen gondolatokat hasonló hirtelenséggel kimondani. Elég vicces. - Különben pedig oroszok vagyunk, és még túl korán van ahhoz, hogy - elgondolkodva vonom össze szemöldökeim, míg felidézem magamban az előbbi kifejezését - világunkról ne tudjunk.
Igen, valami hasonló volt.
Még ha személy szerint kezdek is közel kerülni ehhez az állapothoz, még pont tudatos vagyok annyira, hogy ezzel a közhellyel ki is üthessem az álnok rágalmazását. Hogy én, a bulikirály még éjfél előtt kiüssem magam egy szilveszteri bulin? Elpazarolt idő.
- Oh - újra ujjaim közé varázsolom a gyújtót, majd egész egyszerűen elengedem. Úgyis híresen jók a reflexei. - Na és te? Túl józannak tűnsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Nnnem az - megnyomva az elején intek nemlegesen fejemmel, szívok a cigarettából, majd ki is engedem a füstöt, mielőtt még jobban szédülni kezdenék, vagy az oxigén hiánya feldobná az amúgy is heves pulzusom. Nem volt túl okos döntés egyébként rágyújtani, az alkohol-dohány önmagában is veszélyes kombináció, hát még némi... kísérettel.
- Miért iszol alkoholt, ha igazából... Mégsem egészen alkohol? - nincs benne semmi logika, és úgy érzem magam tőle, mintha ezzel a burzsuj szokással kitaszítana a saját sznob... köreimből? Túlzás lenne az enyémnek nevezni őket, inkább csak elviselem a létezésük, és valahol egész kényelmetlen ez a visszakacsintás. Főleg tőle. Főleg itt. Most rosszul kellene éreznem magam? Kettőnk közül mégis ő lett az igényesebb? Túlságosan be vagyok állva?
- Akkor mit tervezel? Ez az év utolsó napja, Dante, nem mondhatod, hogy ennyire... Dantés akarsz maradni! - ki ez a motivációs Nber?
Különben pedig tényleg ki kell őt billenteni a saját állapotából. Azt mondják, az ember úgy fogja eltölteni az egész évet, ahogy azt az első napon teszi - az egy dolog, hogy én ezek szerint szét fogom bulizni magam, de neki is ezt kéne tennie.
Vagy valami ilyet.
De nem itt ülnie és sznobkodnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke