Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem akarja tovább feltartani, mint illik. Az, hogy megint esetleg szófosása van, más kérdés, azt inkább figyeli és nem fecseg össze-vissza. Nem mintha ne lenne alkalma eleget beszélni az órákon, de azért neki is jó néha nem csak a növényekről beszélni. Más. Meg nem csak diákoknak. Szerencsére van elég felnőtt társaság az életében, mint a lakótársa, akit persze néha kioszt, mert épp a pöcse rossz felé áll és még az is idegeli, hogy a Föld forog. Olyankor ott hagyja, kimegy rágyújt, tesz-vesz, majd később folytatja. A srác nem tűnik olyannak, akinek az agya eldurran, ha két szóval többet mond, de nem kockáztat.
- Ahha – bólint, a sétány vége felé haladva. Majdnem az utolsó utca és még nem is mondta, hogy annak is a vége. Jó az ott, szereti, csak ja, így cipekedve nem a legkellemesebb. Az azonnal meglepi, hogy biciklit mond és nem seprűt. Pislog is egy párat és csendben irigy, mert ő is akar, megint. Nos, megvan mit tesz a fa alá, mellé. Majd. Hidegben elég gyalogolni. - Persze, hogy. Mindig keresnek, mert az emberek lusták, megrendelés van. Beugrasz és rá kell kérdezni, nem tudom kiplakátolják-e ezeket még. Én annak idején bementem, hogy részmunkaidőt szeretnék, mert csóró vagyok és bármit csinálok – nevet fel. Jó, nem így volt, nem mondta, hogy csóró, meg bármit, de végül mégis az lett, nem a konyhában, hanem terepen mozgott. - A bicikli meg… ne haragudj meg, de mint mugli, engem ez érdekel a legjobban. Hogyhogy nem seprű? És milyen? Ilyen Camping vagy monti vagy… - és itt harapja be az alsóajkát. Elég. Ez már sok. - Bocsi, ittam egy forralt bort Pesten – nem részeg, nincs becsiccsentve és ez nem is a bor. Talán használ a kedélyjavító és végre nem befelé fordul csak. Mint régen, kicsiben, de mások felé. Előre néz, hogy ne essen el, de közben figyel és beszél.
- Szerintem ez a baja az oktatásnak. Kellene egy ilyen óra. Akár fakultatív de… tudom milyen. Szar. Én se tudtam, senki sem tudja. Adózni, TB és a többi vacak. Fel fogom terjeszteni, hogy kell ilyen óra – ezt most eldöntötte, később vajon mi marad belőle? Az egész. Mert ez nem csak a mugli világ gondja. Mert ugye Pitagorasz-tétellel rendezi a számláit az asztalon és a másodfokú egyenletet használva fizet számlát.
- Egyszerű: írnak rá egy összeget és egy dátumot. Ezek fontosak. Szoba meg… akad, lakás is. Jól érzem, segítség kell? - bújik elő belőle kicsit a tanár. Lassan megszokás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vannak dolgok, amikre egyszerűen nem tud magyarázatot adni, még magának sem, vagy nem is akar. Minden egyszerűbb lenne, ha kész válaszokat kapna az élettől és csak dúskálnia kellene bennük, mint mások, akik megtehetnek mindent az életben. Nem feltétlen pénz kérdése, hanem az a szabadság, amit nem merészelt még meglépni. Mindig van valami, ami visszafogja, ami tartja a talajon és amitől nem szárnyal. Mihail más, ő azt teszi amit akar és amikor, nem látja a gátakat ebben, csak sodródik, mikor éppen egy csónakba kerülnek. Elváltak útjaik, azonban mint most is, és nem egyszer, mégis egy lett belőle. Hogy ez jó vagy sem, nem tudja. Most talán kissé mégis azt mondja magának, ne nézzen hátra, csak előre és hagyja, hogy más alakítsa a világot előtte. Hagyta.
Amíg be nem aludt. Rettentő utastárs ezen szempontból, mert nem ez volt az első, sem utolsó, ez valahogy vele jár. Most nem pattognak benne kérdések, kételyek, úgy tesz, mint akinek semmi gondja, csak annyi, hogy kidörzsölje az álmot a szeméből. Csillagokat lát odabent, ezernyi táncoló, fénylő pontot, majd tűnnek el, hogy a kocsiban elterülő világosságra hunyorogjon. Pár pillanat kell, míg eljut agyáig az információ.
- Montenegró. Baszki – szisszen egyet, mert ha az álom kellemes is, a lábai már annál jobban elgémberedtek. - Messzire hoztál – szusszan egyet, bár hangja nem megrovó, inkább kíváncsi. Kissé előre dől, hogy kilátva a szélvédőn felfedezze, mit is láthat. Nem épp valami külváros, nem épp a város szíve.
- Az már rekord. De máskor nyugodtan bökj oldalba – nyom el egy ásítást. Szereznie kell valamit, egy kávét vagy bármit, erre a gondolatra áll meg az autó. Jó, biztos nem erre, de mókás ennek hinni. Visszapillant rá, ahogy ki is pattan és csak pillog pár sort. Ahha, hát ez nem így megy annál, akinek be van állva mindene.
- Hogyne, menj csak, követlek, csak a kor meg a derekam – dörmög szórakozottan, ahogy kicsatolja az övet és fordul az ajtó felé. Keze a kilincsen, de az nyílik, majd már kapaszkodik is bele a segítő kézbe, hogy halkan nyekeregve, de hálás sóhajjal álljon talpra ismét. Kicsit át is mozgatja lábait, ahogy arcára mosoly kerül.
- A semmittevés a középső nevem. Bár, nem hiszem, hogy tényleg semmi lesz. Például ak… - ragad benne a gondolat, ahogy Mihail ajkai tapadnak az övére. A pillanat heve, nem ébredt még fel teljesen, ahogy a minimális hatásszünettel viszonozza azt, kóstolja szinte óvatosan. Karjára cirógat, majd húzódik el kissé. - Akarok egy masszázst. Ha az itt nincs, mehetünk is vissza – nevet halkan, ahogy végül elkapja a másik kékjeit. - Köszönöm – pillant az épületre azért, azt se árt lecsekkolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez a tag sem szomjas mára. Nézni sem kell nagyon, már az őt körülölelő aroma is épp elég hozzá. Érezte magán is eleget, főleg a forró napokon, amikor nem nyomja el semmi pacsuli és persze az az állapot uralkodik, hogy amúgy tök mindegy, csak üssön. Vagy fekhessen. Ennek a tagnak se ártana egy meleg ágy, meg két napnyi alvás, amilyen táskák vannak szeme alatt. Azonban nem mondhatja meg neki, hogy mit tegyen és mit ne, ellenben itt van mégis és figyel. Felszusszan a hallottakra. Legalább ez.
- Az szuper, ilyen sötétben nehéz lenne összeszedni magad – ráznak kezet, vagy inkább kapaszkodót nyújt. Visszaveszi magára a kabátot, mintha igyekezne tényleg összekapni magát, hogy legalább úgy nézzen ki, tényleg rendben van. Vagy valami olyasmi. Nem mintha javítana a benső állapoton, bár a látszat mindig fontos szempont. Figyeli, amint elirányítja, miután megtudja, merre tart. Elsőnek azt hiszi az ember, hogy találkára, aztán a fejében elkezdenek motoszkálni a gondolatok. A dög.
- Azt látom, hogy megvagy – bólint, még mindig nem mozdul semerre, csak figyeli, ahogy pontosan az ellentétes irányba lépked. - Nem, nem arra… - mutogat is mellé, nem mintha háttal állva a másik látná, hogy mit művel. Sóhajt egy nagyot. - Arra, igen, most jó irányba forogsz – a nagyon oda kellene mennie dologra ráncolja a homlokát. Nincs nyár, minek a tó? Tényleg randi lesz, reméli, nem pedig… ó bassza meg.
- Figyu, ha csövelned kell, akkor ott egy fa, ne a tavat bővítsd vele – mutogat megint, majd végül elindul utána. Mert a randi helyett lehet ez a szerencsétlen a tóba akar ugrani, vagy ha nem is, akkor amilyen gyönyörűen talpon bír lenni, beleszédül. Sem a lelkiismeretével, sem az aurorokkal nem tudna mit kezdeni, amikor azok jönnek, hogy miért is hagyta egyedül. Hamar beéri, menet közben gyújt rá és úgy tűnik, mintha mindig is egyfelé mentek volna.
- Szerintem mondd le a randidat, holnap is megvár biztos. Vagy mi a francnak neked a tó? - érdeklődik finoman.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lepillant a kutyára, aki kényelmesen pihen kezében. Ennek örül, mert akkor nem fáj neki és nem ellenséges. Az elején azt hitte, hogy majd az állatok fújnak rá, mert megérzik, hogy ő más és nem teljesen ember. Lehet amúgy mégis ez a kulcs, az ázott farkas szaga pedig bizonyára sokban hasonlít az ázott kutyáéhoz. Szóval, érthető.
- Aaaa az az alacsony vázas? Azt hiszem vágom – képzeli maga elé. Nem, nem azt a kiskerekű valamit, amit Józsi papa felejtett mindig a szőlőben és csak azt hitte, hogy hazatolta, hanem a modernebbeket. - Miért ne lenne menő? Itt mindenki repked meg hopponálgat, naná hogy az. Nekem. Én is akarok, mert repülni nem tudok, a hopptól meg mindig rosszul vagyok – tehát a gyors tekerés jó lenne, eddig csak a futás volt, de hidegben az se kellemes. Pedig jól bírja, van, amikor mezítláb sétál haza és teste nem öli meg megfázással. De azért mégis jó lenne egy bicikli. Oldalra pillant, úgy érzi, kicsit feszeng a másik, így igyekszik visszavenni az elánból. Nem mindenki tud csak úgy egy tanárral csevegni vagy elhinni, hogy ő sem több, mint mindenki más, csak neki nem a tanulás hanem a tanítás a dolga ott. Szusszan egyet és előre pillant.
- Tényleg? Szerinted van értelme? - lehet meg kéne valósítani, mostanság ebbe akar időt ölni, nem másba. Nem abba, ami nem éri meg. A növényei is hálásak a plusz időnek. - Majd beszélek az igazgatóval – mintha tényleg olyan ember lenne, akinek könnyű bármi és amit a fejébe vesz, azt tényleg meg is teszi. Kicsit le akarja vetkőzni azokat a dolgokat, amiktől szorong és ahol fél. Tanít, nem mondták, hogy szarul csinálja, egy kérdés meg ingyen van.
- Értem. És látom, hogy feszengsz. Nem akarom magam rád erőltetni, bocsánat. Van egy ilyen… nem is tudom, inkább adok mint kapok részem – pillant előre. Nem a legjobb, nem akar tapadni, csendben lépked tovább, majd torpan meg az utca elejét jelző kereszteződésben. - De ha szeretnéd, megpróbálhatok segíteni. Az utca végén lakom, addig ha akarod, mesélj róla – mutat, majd meg is indul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha tudná, mennyire ismerős a helyzet. Ő is inkább söpri be a „minden rendben” válasz alá, hogy nincs, mert akkor legalább senkinek sem a terhe. De ez sem jó és ha a másik tudná, erre pontosan jó példa sétál mellette. Egy idő után a teher megtöri, összelapítja a dolgokat és csak a baj van belőle. Csak az. Ezért beszéli ki legalább pár embernek, Riley-nak első körben, akivel mindent megoszt, a napjait, a hangulatait, azóta is írja a kis naplót róla. Bár a tegnapi kilengést még nem merte megírni, tudja, csak akkor segíthet, ha őszinte vele. Nem akar senkire sem ráakaszkodni, ez inkább olyan ösztönös. Olyan, hogy látja rajta azokat a vonásokat akaratlanul, azonosul vele. Ez már nem szánalom és sajnálat, amiből megérti, ha nem kér. Abból senki sem.
- Nem csöves. Jaj – neveti fel, amikor ennyire félreérti, mit akar mondani. Nem a külseje alapján mond bármit, tényleg elég tükör az, amit lát. Az ő arca is borostás, a haja is kócos, de nem túr bele, szarik rá, hogyan áll és az úgy pont tökéletes. - Pisálni, csak nem akartam így mondani – mintha egy nagy ellentét lenne az egész lénye. Egyszer mint a kocsis, úgy káromkodik, máskor még a szart sem akarja nevén nevezni. Mit finomkodik? A kutyát nem érdekli, hogy beszél.
- Hát én csak azt hittem, hogy oda sietsz vagy valami olyasmi. Találkozó – magyarázza, ámbár kevésbé bátrabban. Tényleg meg kellene tanulnia befognia időben és nem kimondani minden hülyeséget. Szusszan egyet, mert legalább észrevette, hogy vele sétál, pazar. De most már totálisan biztos abban, hogy túl részeg bármihez. Így lesz az útkeresőből kísérő. A hallottakra pislog egyet, jól sejtette, hogy valami nem kerek. Megcsóválja a fejét.
- Nem, az nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. A víz jéghideg, te pedig túl sokat ittál. Nem akarsz inkább hazamenni? - próbálja elterelni attól, hogy a tóba fulladjon. Bár vélhetően utána ugrana, de ez már részletkérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Akaratlanul röhög fel, mert ennél jobban már félre sem lehet, totálisan kész van a csávó. Hamar lenyeli az újabb nevetőgörcsöt, hogy csak köhintsen egyet és a fejét rázza meg.
- Nem magamról beszéltem, azt hittem neked kell. Mindegy – legyint egyet, hogy nem fűzi tovább. Neki nem kell, ezért nem is nyúl a sliccéhez, se semmi, csak halad előre és mellette, hátha mégis jobb társaság lesz, mint a saját árnyéka. Ha ismerné a másikat, legalább tudná mit és miért tett és akar tenni, így viszont vakon tapogatózva mond be random tényeket, amik csak eszébe jutnak, mint lehetőségek. De a randi-tipp sem jött be, így tele van kérdőjellel, hogy mégis mi az, amiért ennyire a sárga földig itta magát. Igazából ok sem sok kell, és még rossz sem, csak pár óra, amikor csak poharat akar emelni az ember. Nem is kellene itt lennie vagy felvigyáznia, a másiknak csupán görbe estéje van, semmi több. Mégis, valami motoszkál benne, hogy nincs rendben.
- Haza, bizony – bólint. De nem akar. Felvont szemöldökkel hallgatja a másikat, majd csóválja meg a fejét. - Miért kell eleget inni ahhoz? Ronda az asszony, ha józan vagy? - mert humorral oldani mindent, azt kell. Hát persze. Bizonyára csak arra van szüksége, pont úgy néz ki. Nem kellene rámenősnek lennie és a mostanság igencsak ingatag türelme is edződik. Társaságra vágyik, aztán mégsem jó, sóhajt csupán és leereszti a kezeit tanácstalan. Ehhez lehet kevés lesz.
- Ahogy nekünk a levegő? Mintha nem azt szívnád – érdekes ez, csak nem késő este, egy részeg taggal. - Ereszd tele a kádat otthon, de hidd el, a tó most olyan hideg, hogy nem fürdésre való. Aztán ha belefulladsz, mi lesz velem? - semmi. Nem is ismerik egymást, így, a válasz könnyű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez sem jött be. Mára úgy néz ki, elvesztette a tippelős játék minden fordulóját és inkább jobb, ha felhagy vele, mielőtt valami vad és szövevényes kerekedik ki belőle. Már csak az hiányozna, komolyan. Pedig nincs benne rosszindulat, sem semmi, csak egyfajta aggodalom és hasonló, jóindulatnak nevezett esetlenség, amivel a másik felé fordul. Jó, ez már sokaknak is túlzó lehet, de ő ilyen.
- Testőr? Ó, vagy úgy. Testőröd van, akkor te biztos híres vagy meg ilyenek – hiába a hosszú évek itt, a világban, annak „celebjeivel” nemigen ismerkedett meg. Nem tudja a legtöbb nagy nevet, akikről a térdéig érő gyerekektől kezdve, az öregasszonyokon át, mindenki ismer. Persze, akad pár akit igen, mert vagy kikerülni nem lehet, vagy éppen mert ismeri, mint Odettet, de neki tudomása szerint nincs testőre. Akkor lehet ez a tag gazdag, vagy valakinek a valakije. Mindegy. - Na, de ha ő vár, meg a panzió, az is jó – bár lehet így értelmesebbnek hangzik az, hogy miért nem ivott eleget. Nem szabály teljesen elázva odamenni, csak ismerős, amikor nem várja senki és semmi, akkor kevésbé motiváló úgy bármi. Egyenesen szar. Lelkizhetnének, ha olyan állapotban lenne bármelyikük, hogy mennyire megérti azt, miért nem kellemes a semmihez visszamenni vagy épp vágyni, hogy legyen valami. Most azonban nincs kedve ehhez, érzésekhez.
- Hát, nem vagy cukorból, oké, de víz fagypont közeli fokos jelenleg – hideg, ennyi biztos. Dereng neki, hogy néha meglátogatja farkasként, hogy kortyolt belőle és szinte felkarcolta a hűvösség, de lehet csak képzeli. - Igen, pont ettől tartok, hogy ilyen állapotban belefulladsz. Tessék, kimondtam – tárja szét a karjait, mintha titok lenne. Bár amennyire nem esett le a másiknak semmi eddig, nem csoda, ha ezt se vette volna. Kezeit visszaeresztve bámul rá, majd vigyorodik el ő is. Hajaj. Pont jó embert talált meg.
- Hogy olyan vagy mint én, azt kötve hiszem. De hogy én pálcazsonglőr? Téves ajtó, pontosan annyi bennem a mágia, mint ebben a kavicsban – rúg is bele, az meg valahol koppan. - Miért, te milyen vagy? - ha legalább szót értenek, az már félsiker.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Először nem esik le neki, hogy mi a király. Az, hogy beszélnek és amiről? Vagy úgy csak benyögi. Már épp mondaná ő is, hogy igen, király a dolog, amikor a másik kijavítja magát. Szemöldöke szalad ráncba, ahogy homloka. Na persze! Koronával, palásttal, mindennel. Mert erre királyok sétálnak, minden nap – mondjuk egyesekről el is tudná hinni, amilyen nagyképűen masíroznak.
- Mármint… király király? Koronás, mindenes király? - az ex szócska nem jut el a tudatáig valahogy, ezen most nem akad fenn, egyszerűen idő sincs rá és agya sem már. Ha a másik király, akkor tökre érthető az, hogy miért van testőrje. Óóó. Hogy mik vannak… mindig találkozik újabb és újabb dologgal, amire rácsodálkozhat. Komolyan, ebben a világban minden lehetséges?!
- Persze, meg az úszógumi. Nyáron – mormog, mert ezt a tagot úgy néz ki akkor sem fogja meggyőzni, hogy rohadt szar ötlet a fürdés, ha fejen áll. Mondjuk nem próbálta, nem is állította meg, hanem tök készségesen sétál mellette, mintha muszáj lenne és az eszébe se jutott, hogy mondjuk beálljon elé és másfelé terelje.
- Nem, de ő a te dolgodba igen. A hipotermia nem egy jó játék és utána csak rosszabb lesz – mintha ezzel akarna komolyan érvelni. Úgy néz ki, lassan leesik a másiknak, hogy Belián olyan információk hiányában van, amelyek miatt nem logikusak a tettei, inkább hisztérikusak. Talán ha azzal kezdik, hogy jól bemutatkoznak, minden szebb lenne. Végtére is, nincs ennek menetrendje, hogy mikor kell, így az időpont ha késve is, de most jött el. Megáll ő is, ahogy a fürödni vágyó delikvens és a fejét rázza. Suttog ő, növényekkel, állatokkal, néha saját magával, de mágiával. Szép is lenne.
- Nem, közel sem. Ha azt nézzük, én pont a másik világba való vagyok – von vállat, hogy aztán mégsem, mert van ezen túl is valami. Épp nyitja az ajkait, hogy folytassa, amikor megváltozik a másik. Pislogva figyeli, ahogy amaz arcára rémület ül ki, mintha tudná, hogy micsoda ő és mivé válik bizonyos éjjelente, amitől rettegnie kellene. De az a nap közel sincs, már akarná ezt is tisztázni, amikor kiböki a kérdést. Láthatóan értetlen arccal mered rá. Jól hallotta…?
- Sellő? Mi? - nem nevet, mert nem tudatlan már, a lényekkel tisztában van, még ha nem is találkozott mindegyikkel. Nem is kell, bár ahogy kinéz, ma este még egyet kipipálhat. - Nem, nem, nem. Dehogy vagyok én… sellő. Jézus, dehogy. Vérfarkas annál inkább. Nincs most telihold, nem harapok, nyugi – tartja fel a kezeit, mert na, mi mástól tarthat, nem? Egy sellő. Ó hogy az a...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hát ez fantasztikus. Lehetne teljesen kretén, aki máris hajladozik meg lovagi címet kér, ha már nem akarta csak úgy magára hagyni, hogy jól tóba fullassza magát, vagy bármi hasonló borzalom. De ehelyett inkább sokkos kicsit, nagyokat pillázva figyeli, ahogy bólint egyet a másik. Ki mondta, hogy sose viheti valamire? Egy királlyal társalog, minek ide aranyvér!
- Wáó. Az nem semmi. Fene se hitte, hogy erre királyok is vannak – mormog csak párat, inkább magának, mint a mellette lépkedőnek. Aztán megint eszébe jut, hogy hol van és milyen helyen, így nem nehéz emésztenie, minek után az első évében sokk sokkot követett. Ha azt túlélte...
Visszazökken a valóságba, ahogy hangját hallja és elvigyorodik. Na, végre valaki érzi azt, amit akkor szokott, ha valaki mágikus dolgokról beszél és nem érti. Külön nyelv, az biztos, ez viszont nem, csak tudományos.
- Nem külföldi, nyugi. Csak a csúnya kifejezése a kihűlésnek. Sokkot kap a tested, fagyási sérülések, meg minden finomság, amit a hideg okoz – magyarázza röviden a dolgot, jobban nem megy bele, az talán józanul is sok lenne, nemhogy így. Jobb a békesség. Ami kicsit meginog, de hamar elrendezni, vagyis próbálja megmagyarázni az egészet, amit félre is értett hirtelen. Fogalma sincs, miért ijesztő gondolat egy másik sellő, de biztosan erre is megvan az oka. Például, hogy király. Azoknak mindig van irigye, akik a trónt akarják. Na, máris sokkal érthetőbb a reakciója, de nem szól erre semmit, csak bólogat.
- Igen. Vagy voltam, nem tudom mi a pontos kifejezés – mert inkább vérfarkas, de közben nem a varázsvilág tagja volt előtte. Ez most neki is bonyolult, miközben a másik olyan sóhajjal fogadja a vérfarkas mivoltát, hogy egyenesen zavarba jön. Sűrűn libbenő pillái alól sandít felé és köhint egyet.
- Örülök, hogy jó – motyog vissza. – Én nem akartalak megijeszteni – figyeli, ahogy közelebb lép, egyelőre ő nem moccan, csak a fejét csóválja meg. – Nem találkoztam eddig sellőkkel, még akkor sem, amikor valamelyik vízben pancsoltam se. Miért? Mármint... Mitől tartasz ennyire? Nekem nem kell a koronád – elvesztette a fonalat, pedig ő józan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A mágia első, alapvető törvénye, hogy az étel nem terem csak úgy. Főleg nem annak, aki nem is tud élni vele, csak a két szép lábával. Szerencsére nem mindennapos út a hosszú séta, így még külön örül is neki, hogy kimozdulhat, nem mintha nem lenne se helye, se ideje a sétára. A hó kellemesen szállingózott, az ég felhős, napfény sok nem éri, de nem aggódott. A vakítóan fehér táj így az igazi. Csakhogy senki sem gondolta, hogy ez rosszabb lesz. Ő sem. Lehet néha figyelnie kellene az időjárásjelentést?
A zsákmányt ugyan megszerezte, de az út vissza a házba már korántsem volt könnyed és kellemes. A szél feltámadt, majd végül orkánszerűvé vált, amely az addigi, kellemes hóhullás ritmusát egy vad és őrült iramba terelte át. A hideg arcát marja, szeme bekönnyezett, a sálat oda már csak nem húzhatja fel, legnagyobb bánatára. Csak ő az egyetlen hülye, aki erre kóborol és ez így van rendjén. Így volt.
Az ember egy ilyen semmis, kieső tájon mindenre gondol, csak arra nem, ami elé tárul. Éhes farkasok, szarvasok, hóban bukdácsoló nyuszik vagy épp akár a jeti, bármi jöhetett volna, és nem lepte volna meg. A valóság azonban, mint eddigi életében oly sokszor, sokkolta. Először úgy hitte, valami szikladarab mászott ki a masszív hóréteg alól, de amikor megmoccant, belesikított a viharba. Így végül, rátalált.
Edzenie kellene, ezt nyögte magában, amikor a másikat, akiről fogalma sincs kicsoda, micsoda és miért volt erre, felhúzta a földről. A kabát, amit érez rajta, nem biztos, hogy épp hóvihar biztos, elájult, valaki nekiesett, semmit sem tud. Szíve veszett módon zakatol, ahogy lerúgja a bakancsról a havat és az ágyhoz tereli szerencsétlent. Pár perc múlva, a tüzet bűvöli, onnan pislog a betakart delikvens felé, egyáltalán lélegzik-e. Fogalma sincs mit kellene csinálnia, segítséget nem tud könnyedén kérni, a vihar most tetőzik. A tűz pattogása és teaillat ölelésében lép oda végül hozzá és sóhajtva telepszik le mellé.
- Légyszi ne halj meg - motyogja a másiknak és még egy réteg pokrócot terít rá. Gondolt ő a fürdőre, vagy más megoldásra - a testmeleg állítólag jó - de csak a kabátot és a bakancsot merte lehámozni róla. Azért na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A fejében ezerrel pörgeti át a hipotermia bármely velejárójának hozományát és persze azt is, hogyan lehetne jobb és könnyebb. Sehogy. Még mindig nem érti és még mindig nem tudja felfogni, hogy ez vele történik. Először is, nem véletlen van itt: bárki, akit ismer, itt talán nem fogja keresni, főleg úgy, hogy ezerötszázzal tengerpartról és napsütésről beszélt és fantáziált, ezzel szemben itt a víz is hamar befagy, hó van homok helyett és hideg. Nem akart arcokat, mert ha kell, itt kienged mindent. Vélhetően a tüzelője jövő évre is kitart – aminek az ágyban fekvő csak örülhet, mert bőven átmelegíti –, mivel a fel-fellobbanó indulatát a baltával egyezteti le. Nem egy palota, de imádja, ahogy a csendet is. Erre ez az idegen betör ide. Mégsem tud rá haragudni, nem tudja gyűlölni, mert biztos ő sem itt akar lenni, nem más ágyában, idegenként és főképp, nem úgy, hogy előtte isten tudja mennyit feküdt a hóban. Sóhajt egyet, mert még a saját kihűlésére sem gondolt, nemhogy máséra, az a fasza takaró kellene, ami melegen tartja, de annyi réteget tett rá, amennyit talált és még amellé be is fűtött.
Kipillant a párás ablak mögötti zord világra és megborzong. Ha ott hagyja, lehet, hogy meghal. Lehet így is, amitől pánikol és kénytelen letenni a bögrét, mert már a tea a kezére loccsant. Jó forró, állapítja meg szisszenve, és épp a nadrágjába törli, amikor az alak megmoccan.
- Ó, nem, nem. Óvatosan tigris, feküdj még – fogalma sincs, miért, de el akarta sütni ezt a hülye, filmes klisé mondatot az életében, erre tessék. Csak nehogy félre legyen értve, az se, ahogy finoman fog a vállára és nyomja vissza. Elrendezgeti a takarót és az ágy szélére ül.
- Majdnem. Még pár ezer kilométer, és ott vagy. Ausztria – válaszol, majd a kezébe veszi a teát. - Hogy érzed magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán  csak pár perc volt az egész, ezzel próbálja nyugtatni magát, de az idegen arca mást mutat. Nyúzott, ismerős vonások, csak neki ezek havi szinten jelentkeznek és múlnak el, az hogy néha őt is fel kell húzni a földről ájultan, már nem újdonság. Az már annál jobban, hogy fordítva történik.
Nem ellenkezik elsőre arra, hogy visszanyomja és ez így is van jól. Bár nincs sok tapasztalata betegápolásban, csak az, amit saját magán érzett. Nem látott vért, így arra nem készült és nem tett semmit ellene, ellenben fejben már tovább gondolkodik. Mozdul ismét az idegen, mintha valamit keresne, úgy látja vagy csak sejti, mit művel a halmok alatt.
- A kabátod és a bakancsod a kandalló mellett szárad - mert bizonyára abban van a pálca, telefon, - melyik világhoz tartozik ugyebár, nem tudhatja - és az iratai. Nem kel fel még mellőle, ahogy végez és megtalálja azt, amit akart, pihen. A köhögésére rezzen össze, hiszen elbambult.
- Nem. Nagyon nem, arról tudnék - Alaszkába sosem készült, de úgy máshova sem, járt már Amerika földjén, az is random volt és hirtelen, rettentő gyorsan döntött, mint most. Csak itt előre tervezett a házzal, szép csendben. A köhögése, levegőért kapkodása nem épp kellemes látvány. Arcára költözik a riadalom, miközben a másik a takarók alatt kapál és szabadulna vagy épp bármi, ami fáj. Megfullad. Ráng egyet a gyomra a pánikra, ahogy végül megmozdul és segítő kezet nyújt. Lehúz róla két réteget, majd megfogva a karját, óvatosan ülteti fel. Egy gyors mozdulat, ahogy a párnát ragadja meg és a támlának döntve engedi ültében vissza.
- Csak lassan, jó? - elengedi, de ott marad közel, ha esetleg el akarna dőlni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Behozni sem volt egyszerű, felültetni sem, a testnek ilyenkor, ilyen állapotban van némi holtsúlya, amit ellensúlyozni kell és illik. Sosem tartozott az izmos férfiak közé, ő inkább szálkás, a sok átváltozás leeszi róla a felesleget és ha nem figyel, hamar kórossá válik. Van egy formája, fogalma sincs minek nevezze, a csípője nem nőiesen széles, a lábai hosszúak, ereje meg annyi van, amennyi. Nos, ezzel teszi, a lehető legtöbbet, ahogy végül közös erővel, de sikerül felülnie. Nem lepődik meg, hogy nem élénkül fel, sőt mi több, inkább veszíti el pár pillanatra vagy órákra, nem is tudja. A párnának dönti és sóhajt, zaklatottan, mert tehetetlennek érzi magát és bénának. Olyannak, aki itt van, csinálhatná, jobbá tehetné, de nem tudja. Fújtat egyet, kezét emeli meg lassan és érinti a homlokának, majd a sajátját tapogatja. A franc, még azt sem tudja megállapítani, hogy lázas-e, bár biztos, a kinti hideg… vagy mégsem? Épp elveszi a kezét, amikor ébredezik.
- Hello újra – fogalma sincs, miért beszél. Csak a hülye filmekben látta, hogy jobb ha beszél és rá figyel, mint elájul esete forog fenn. Persze, mesélhetne bármit, de most figyel. Le kell vetnie? Értetlen pislog, majd kapcsol, amint a pulóver szélére fog. Ó, a ruhát!
- Én nem mertelek öhm… csak úgy lecsupaszítani – pedig kellett volna. Ahogy emelkedik a pulóver, az utolsó mozdulatokba besegít, lehúzza karjairól és érzi, hogy vizes. Remek. A pulóvert az ölébe ejti, a pólóért nyúl és segít újfent, míg tekintete a le-fel süllyedő mellkasára téved. Elfáradt. Arca – amit bámulhatna, éhesen, de nem teszi –, megértő, hasonlóképp fárad bele mindenbe a ciklus után. Ezek is mennek a kabát mellé, majd keres valamit.
- Kicsit nagyobb vagy, mint én – köhint – de keresek neked egy pulóvert – mert abban kényelmesebb lesz. A nadrágnál matató kéz látványára pattan fel végül. Nos, neki ezt inkább nézni sem illik, mert aki minden látványra nyitott, pont kellemetlen perceket okozhat ezzel és ő a diszkréció mestere. Meg, pont nem erre van szüksége. - Hozok, máris – mosolyog felé, majd tűnik el pár pillanatra. Ruhákat aggat fel, majd a vízzel kezd babrálni, még szerencse, hogy van erre egy nagyobb edény, nevezheti lavórnak is akár, bárminek. Végül, remélhetően eléggé kellemes hőfokú vízzel tér vissza, teszi le egyelőre a földre mellé, majd hátat fordítva kezd keresni száraz ruhanemű után.
- Ha hidegebb kell, mondjad csak és hozok bele – szól hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem látja jelét, hogy ettől megrökönyödne, bár vélhetően most a legkisebb problémája az, ha valaki meztelenre vetkőztetné, vagy úgy bármi. A szíve sajdul bele, hogy nincs mágiája, olyan, amivel könnyen tudna segíteni neki vagy éppen gyorsan. Bájitalból is csak fájdalomcsillapító ha van nála, illetve a farkas főzete, alapanyag semmi. Indulatosan fúj egyet, nem is emiatt, hanem alapvetően ideges és tompának érzi magát. De ha ő így érez, vajon a másik? Nem akadhat ki, semmin sem.
- Ugyan, ez semmiség - és valóban, mert csak próbálkozik, igyekszik, fogalma sincs jól vagy épp rosszul. Rossz volt az, hogy nem húzta le a vizes holmit, jó az, hogy most mégis itt van és nem a ház másik felében bujdos. Reméli, hogy amennyire már éber és mozog, nem lesz nagy a gond. Olyan nagy nem, amiért az első percekben rimánkodott. Csak szeme sarkából látja mozogni, miközben a víz vár rá és Belián a táskában matat. Az ágy moccan, azt is jobb, ha lehúzza majd, hogy száradjon. Nincs is annyi helye, lassan, az egész mindent nedves ruhák és lepedő fogja kitenni. Neki már lassan melege is van, nem csillapítja a kandallót, csak karjain tűri fel a pulóver anyagát, ahogy a ruhakupacot magához ölelve áll fel. A lábfejére koncentrál, amelyek láttán jajdul egyet halkan. Basszameg. Némán markol erősebben a pulóverre, amelyet kezében tart és visszalép az ágy mellé. Amennyit megenged magának látni, ott jelét nem találja más sérülésnek, sebnek, vérnek, ami jó. Jobb. Dehogy jobb. Arcán most már nincs elrejtve az ijedtség és aggodalom egyfajta keveréke, amelyre mindig azt mondják, úgy néz, mint egy bánatos kiskutya.
- Ezek... ezeket találtam. Lehet valamit tudsz majd használni - pakolja le a kupacot. Farkasléte legjobb haszna ma, hogy amikor visszaváltozik, érzékeny bőre miatt nem hord feszes, szoros dolgokat, bár ahogy nézi, még ez is kevés lesz. A szélesebb vállai már épp eleget mondanak, hogy ezzel csak tüzet ha olt.
- Máris! - azzal kisurran, kancsóba engedi a hideg vizet, majd visszalépve guggol le és önti bele egy részét. - Most nézd meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem önt sokat, bőven marad, ha még kellene, és csendben várja, hogy a teszt jónak bizonyul-e. Nem sietteti semmire, a lassú mozdulatokat türelmesen várja ki guggolva, majd amikor úgy néz ki, megfelel, a kancsót a kis éjjeliszekrényre teszi.
- Csináltam neked egy teát, ha innál - szedi le a takarót majd viszi ki azt is, kiterítve foglalja el vele a kis kanapét, ami a tűz előtti ücsörgésre szolgál. Egész jó a hőfok, a vihar azonban nem tágít, egyelőre. Szerencse, hogy napokig elég lesz az, amit beszerzett, addig meg bőven elvonul, talán már ma éjjel. Visszasétálva veszi el azt a pokrócot, ami biztos száraz és a halom tetején pihent, majd teríti a didergő hátára, vállaira.
- Később csinálhatok levest. Igaz zacskós, de átmelegít - lábai talán megússzák, nagyon reméli, hogy nem fog később fagyási sérülésként lábujjak nélkül maradni. Visszaveszi magához a kancsót, hogy kivigye, amikor megszólal. Megállva fordul felé, majd mosolyodik el szerényen arra, amit hall. Ha nem jön. Ha nem kívánja meg azt, amiért vásárolni ment, ha nem ülte volna kockásra a fenekét, ha, és ha. De ment.
- Belián vagyok. És a tiéd? - ácsorog ott, a szoba közepén immár, mint a vízhordó lány. Még mindig meg van riadva, még mindig fél, hogy baj lesz, de már nyugodtabban veszi a levegőt. Talán a vész nagy része elmúlt.
- Mit kerestél odakint? - kérdezi óvatosan, aztán beugrik, hogy a mágusok tudnak hoppanálni, az pedig lehet kellemetlen. - Rossz helyen landoltál? - jött és maradt is, itt van és lesz is. Amennyire magányra vágyott, most nincs egyedül. Nem tudni, mennyi látni rajta, miért jött az Isten háta mögé, mert most, hogy nincs egyedül, saját fájdalmait elrejti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Délután van, de mintha már éjszakába nyúlna az idő, olyan sötétté torzítja a sűrű felhők halmaza. Ilyenkor bújik az ember a takarók alá, mint holmi gyermek és ejti meg azt a délutáni szundit, ami miatt annak idején ezerrel tiltakozott, felnőttként pedig már vágyják. Nem teheti most meg, hiszen figyelnie kell, őrizni és vigyázni, nem alszik ugyan az, akit kimentett a fagyos viharból, így az álmait nem, őt igen. Jól jött, hogy felébredt, mer pont abba a részbe tartozik, aki forró vizet enged átfagyott ujjaira alkalomadtán, ösztönből, csak utána kapcsol, hogy nem így kellene. Most majd jól bevésődik.
- Üdv, Árdó - furcsa név, de nem ítélkezik sosem, megjegyzi, most már tud nevet kötni ahhoz az egészhez, ami történt. Most és később is. Nem moccan, csak akkor eszmél fel, hogy hol és hogyan ácsorog, amikor finoman rászólnak. Vállai ereszkednek le, eddig feszülten ácsorgott, lassan merev tagokkal. Bólint végül, visszalépked az ágyhoz, és a szélére ül.
- A lábadnak is jó? - pillant a lavór felé, majd vissza, előre. Oldalvást ül neki, nem háttal, így amikor beszél, könnyedén pillant felé. Ez az óvatos tapogatódzás, hogy ki melyik világba tartozik, nem ösztönös benne. Annyira megszokta a varázsló társadalmat, hogy abban gondolkodik, mozog és él, amely nem kellemes, ha kimenekül onnan és idegenekkel találkozik. Koppan, amikor kikerüli a landolás kérdését és hát, akkor megint megtanul gondolkodni előbb, mint kérdezni.
- Vannak vaddisznók kint? Basszus - fordul az ablak felé, mintha innen látna bármit is, főleg azokat. Lehet nem a legjobb ötlet lesz mégis azt kérni, hadd változzon át itt, mert bár embert nagyon nem érne, azért a malacokkal kötekedni nem kellene. - De, de... nem sebesített meg? Hol fáj és mennyire? - ha igaz, ha nem, ő elhiszi, nem kételkedik és homlokát ráncolva pislog az oldala felé. Bólint egyet, hogy a helyszín jó, majd végül a fejét csóválja.
- Nem, messze nem itt élek. Ide jöttem mert... egyedül akartam lenni, mindenkitől távol, míg rendezem magamban a dolgokat - és ide kellett jönni, hogy ne maradjon a hóban. De ezt már nem teszi hozzá. - És te? Sítúra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Arcára ijedtség helyett most kíváncsiság költözik, ahogy előrébb dőlve néz bele a lavór tartalmába, pontosabban a lábaira. Felszisszen, ahogy megpillantja azokat, a színt, amelyről szinte üvölt az, hogy fájdalmas. A víz talán most olyan, mintha teleöntötte volna üvegszilánkkal és abban kellene mozgatnia őket.
- Láttad már. Ezt nem szokták megismételni, nem mondták még? - ingatja meg a fejét, apró somolygással vonásaiban. Időben kapta el, pont időben. -  Azért még fájdalmasnak néz ki. Ne hozzak bele melegebb vizet? - elvileg a fokozatosság elve él valahol, bár, mint kiderült, van tapasztalata, így arra hagyatkozik, a tudására. Nem szól, hogy lenne még gond, hogy mégis akadna seb, így nyugton dől vissza és húzza el a száját.
- Nem vagyok jó hegyi ember. Sosem lőttem – légpuska volt a kezében, de csak eljátszotta, hogy épp sorozat lő vele, mert, nos, nem értette a lényegét. Jobb is. - De van kint egy jó balta, majd legközelebb azzal megyek ki – teszi hozzá az elharapott mondatra. Illetve, ha azok az állatok megsejtik, látják, mi jár erre, nemigen lesz kedvük újra erre ténferegni. Úgy néz ki, szerencséje volt minden alkalommal, amikor kiment. És újra ki fog, amikor kell. Valahogy a veszélyérzete nem kapcsolt be erre, talán, mert tényleg elhiszi, hogy itt egyedül van, volt, a madarak is visszafordulnak a határban. Ő csak vendég itt.
- Arra van kenőcsöm, ha csúnya és lila, meg fáj. Sokszor előfordul – nem teszi hozzá, miért, hogyan, mert ugye, gondolkodni kell. A férfivel nevet fel inkább és csóválja meg a fejét. A köhögésre csak hátára simítja a tenyerét és finoman nyugtatgatja.
- A romantikához összebújós este kell, nem vagyok abban a módban. De akad más, amin lehet sírni vagy nevetni. Szerencséd van, én is ráérek este – mintha amúgy mehetne bárhova, és amúgy, engedné bármerre. Nem szeretné, még ha ez a lak egy emberre lett tervezve, megoldja. Ott a kanapé, elfér rajta bőven, míg a másik lábadozik.
- Ó, értelek. Ő ilyen helyen lakik? Neki biztos van puskája – bólogat, majd közben nem feledkezik meg, felállva veszi el a teát az éjjelszekrényről és nyújtja felé. - Van még bőven, fenékig. Sajnos rumot nem hoztam hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bizonyára megvan az oka annak, amiért többszörösen futott a helyzetbe, majd mászott ki és fog is, mint jelenleg. Ahogy figyeli, egyre jobban tér vissza belé az élet és ez, feszült, ugrásra kész idegeit lassan ereszti el és sodorja más felé. Bólintva hallgatja, hogy se meleg, se újabb hideghullám nem szükséges a lábáztatáshoz, bár gyorsabban tűnne el a haragos szín, hogy ne is legyen rá szükség. De a valóság már csak ilyen, jeges, fájdalmas és fojtogató. Mindegyiket ismeri, noha a fagy még sosem marta fel teljesen bőrét és lelkét, lényegtelen licitálni kinek jobb és rosszabb.
- Igen. A többi helyen könnyen megtalálnának – már ha bárki tenni akarna ilyet. Motoszkál benne a gondolat, vajon bárki keresné, indulna arra, amerre ő, ha olyan helyre ment volna, amiről mindig magyarázott? Nem javít a helyzetén egy ilyen gondolat sem, kerüli és tesz-vesz, olvas, hogy elkerüljék, illetve a hideg birodalmába száműzi magát. Hogy valaha visszatér-e vagy hasonló helyre megy? Talán. Talán neki mindig lesz egy pont az élete adott szakaszában, amikor eltűnik egy időre, vagy végleg. Sokat foglalkoztatja az, hogy feladja bogolyfalvi életét és máshol boldogul, fájóan többször jutott eszébe, mint kellene. Vannak, akik várják vissza, de jó kérdés, a fájdalom, az, amivel oda-odaláncolja magát, akkor is elmúlik vajon?
- Hááát… valami olyasmi. Járok edzésre meg… néha akadnak balesetek. Inkább előre látásnak hívnám – von vállat egy suta mosollyal, amiről süt, hogy füllent, mint valami gyerek. Nem tud jól és nem is szeret hazudni, azonban most inkább kihagyott dolgokat. A mosoly eltűnik az arcáról, ahogy a férfiről maga elé mered. Bárcsak balhé lenne, annak mindig akad megoldása, újabb fejezete. Lágyan rázza meg a fejét, miközben az ujján lévő apró sebed piszkálja.
- Felejteni és elengedni jöttem – böki ki a dolgot, most teljesen igazat szólva. Eddig annyi mindennel takarta azt, hogy miért van itt, most szúr be igazán. A hó látványa, a csend, a kényelmes zug, minden, csak a valóság nem. - És feladni az álmaimat – fejezi be végül, mielőtt belesüpped. Visszafordul felé, mintha semmit sem mondott volna és figyel, mint eddig. Arca kissé komor, a témához illő, ahogy végül megismer egy darabot a másik világából.
- Katonatársak voltatok? - érdeklődik halkan. - Talán segít neki, idővel. Sajnálom, ami történt. Biztosan nem kellemes emlék. Remélem, hogy Billy megleli a békét végül a világban – nem akarja bolygatni, de meg is érti. Nem könnyű. - Én is terápiára készülök, csak előtte el akartam jönni kicsit. De most már tanácstalan vagyok – sóhajt egyet. - Csinálok levest inkább – áll fel, hisz addig sem beszél. Csak temet és temet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hiba volt belekezdeni a szavakba, kiadni akár egy darabot is abból, ami benne kavarod. El kellene játszani a laza valakit, aki csak kiruccant, pihen és ennyi, ezzel szemben, mintha muszáj lenne, úgy tárja ki a valóságot. Valahol ostoba, valahol pedig úgy érzi, ennyi őszinteséget talán nem is a férfi, hanem saját maga érdemel meg. És nem, akkor sem kellett volna ennyire. Szemeit süti le, szeretne visszamenni a kis falai mögé, amely mögül bármit játszhat és bármit kiálthat. Bele nem is akar abba gondolni, hogy ezek után miképp látja a másik: egy bolondnak, gyengének, szánalmasnak? Olyannak, aki képtelen csak úgy előre lépni és folyton csak magát kínozza. Egyszer jó, máskor nem, nem számít, mert a vége mindig ugyanaz. Itt köt ki és ott, hogy tépkedi magából kifelé az érzéseket, azt várva, mikor fogynak el.
- Mert egy része lehetetlen, a másik részét darabokra törték. Keresek kisebbeket, kellemesebbeket – von végül vállat, mintha ez egyszerű lenne, amin könnyen tovább is kell lépni. Mert a magamfajtának nem jár a boldog vég. - idézi fel gondolatban azt, amit már rég ismétel újra és újra. Ismét játszik, megemberelve magát, visszacsusszanva a határ mögé, amelyből csak egy srácot látnak a hóban. Miért akarja ennyi kikiáltani neki azt, mi bántja? Talán az, hogy a másik a halállal táncolt, felhatalmazná arra, hogy ilyet tegyen? Nem. Nyelvére harap, hallja, hogy valamit dünnyög, de nem érti és nem kérdez rá. Csak kifutna a súlyos levegőjűvé vált szobából, hogy lenyelje a gombócot a torkában. Csak pár perc, hogy összekapja magát, hogy megint csak figyeljen és őrizzen.
- Igen? - torpan meg nevét hallva, majd vonásait rendezve fordul hátra. - Persze, máris – lép oldalra, ismét a táska mélyére, ahol kikeresi a tiszták közül. Sötétzöld, puha, elég nagy, mikor lemossa magáról az átalakulás mocskát és eltűnik benne. Felállva lép oda és teszi mellé, majd tűnik el, de leves helyett csak teát önt magának és a tűzbe bámul. Csak pár perc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bárcsak tudna hinni abban, hogy valóban nem létezik lehetetlen. De nem tud, már nem és egyelőre nem is akar. Aprót szusszanva hallgatja, nem száll vitába, eszébe sincs ilyesmit tenni, mert valahol mégis igaza lehet. Akkor pontosít: jelenleg, számára igenis létezik. Hogy később mi lesz? Jó kérdés. Nem jósolgat előre.
- Úgy néz ki a szerencsém, hogy mégis belefutottam – enged meg magának egy apró, halovány mosolyt, semmi többet. Nem enged magának több szót, csak kisétál, hogy a forró italt tartalmazó bögrét ujjai közé vehesse. A kabáthoz sétál, meg a többi ruhához, amelyek még mindig súlyosak és nedvesek, kell még nekik idő ahhoz, hogy újra használhatók lehessenek. Neki vajon mennyi kell? Egyik része soha többé nem akar senkit szeretni, a másik fele fulladozik és vár valakire, aki mellette lehet. Ez talán nem a gondolatokról szól, hanem egy csatáról, amit önmagával vív és amelynek mindegy mi lesz a vége, ő csak egyet akar: csendet.
Hallja a mocorgást bentről, nem zavar közbe. Ahogy a tea fogy, úgy érzi magát hasztalannak és tehetetlennek ismét. Az apró, konyhának is alig csúfolható zugba költözik, kipakolja végre azokat, amiket szerzett és nekilát a levesnek. Mintha mi sem történt volna, mintha nem bukott volna ki belőle a keserű fél.
- Van étvágyad? - kellene még valami, egyelőre azonban vár, fogalma sincs, mennyire érzi magát jobban. Visszasomfordálva pillant arra, ahogy saját lábán sétál a rögtönzött vendége.
- Örülök, hogy jobban vagy. A lábujjaid is? - fájhat, ha így áll rá. - Nyugodtan szólj, ha kell valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Csak pár nap, ezzel nyugtatta magát, minekután elfelejtett kuncsorogni azért, hogy maradhasson. Végül eljöttek érte, de csak azzal a feltétellel volt hajlandó jönni, hogy visszaviszik, amint vége. Majd ott lábadozik, tökéletes lesz. Nem otthon szállt meg, elbújt a világ elől. Mintha senki se keresné, sokan nem, azok közül, akiket fontosnak érez, de ezek szerint, fordítva mégsem az. Ezen is dolgozni fog, szép lassan, csak nem ma, nincs agya hozzá. Azt eszi a szokásos feszültség és minden nyavalya, elég azokkal foglalkoznia.
Vagy azzal, mi a francot keres idekint. Rágyújtani indult ki, aztán azt vette észre, hogy a lábai előre viszik, lép és már másik helyen van. Úgy néz ki, erre van igénye, hát nem akadékoskodik. Ráérősen halad, ilyenkor ki akarna látni bárkit is, nem aggódik. Majd nap közben zárkózik el, mintha itt sem lenne, nem ezen a világon. Jobb lesz így, könnyebb. Jobbra kanyarodik és halad tovább, egyre könnyebb. Itt lenni még nem, de mindennek eljön az ideje. Mondjuk az a nem mindegy, amikor majd nevet, akkor azt egy gumifalu szobában fogja tenni vagy egy kényelmes fotelben.
Elnyom egy ásítást és kihasználva a hajnali terepet, a temetőn vág át. Van az egésznek egy hátborzongató érzete, olyan, amely kifacsarja az emberből az utolsó kellemes melegséget és csendre kényszeríti. Itt-ott ég pár mécses, ahogy halad a sorok között, kiérve az "útra", amely kivezeti innen. Ekkor pislog rá két gombszem. Majdnem felordít, hogy kísértet, aztán ahogy előrébb lép, tökéletesen lát rá és...
- Beszarás, egy plüsskutya - mert az, puha, aranyos, ezer ilyet látott a neten és hát na. Elfogadná, de egy éves keresetébe kerülne vélhetően, így, marad az, hogy most közelebb lépve hajol le. - Lerágod a kezem, ha megsimogatlak? - nyúl ki az aranyos kispofa felé. Soha jobb társaságot ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem hisz istenekben, bálványokban, abban valahogy mégis, hogy oka mindig van annak, ami történik. Akkor is, ha az fáj, ha örül, ha bármi. A hóviharral azonosulni tud, hirtelen csap le, zavaros, nem látni tisztán, miközben csapdába ejt és nem ereszt. Fagyos ölelése, vad szelének csapkodása, mintha csak elméje illúziója vetülne ki a világra. Gyerekként látott utolsónak ilyet, akkor örült, mert tudta, másnap nincs iskola és kint bohóckodhat egész nap, míg el nem kékül a szája. Most nem örül, szimplán elfogadja és beleül, a fala közé rejtve magát, egy idegennel, akinek csak a nevét tudja. Kizárta a világot, neki lassan mindenki idegen, főleg, ha félelme beigazolódik, és türelme azoknak lejár, akik még mellette vannak. Egyre kevesebben. Nem vágyik tömegre, de nem szeretne még többeket elveszíteni, de fog. Érzi. Ha hazatér valamikor, szembe kell ezzel is néznie, de legfőképp, önmagával. A düh, a szomorúság és az indulatok, vihart hoznak. Kérdés, mit rombol le annak érdekében, hogy végre megbékéljen. Talán a hóban van a válasz.
A levessel bajlódik, de gondolatai nem ott járnak. Lehunyt szemei előtt arcok táncolnak, akiknek „láttán” összeszorul a szíve. Egy részük hiányzik neki, a másikat felejtené, de valamiért még mindig képtelen. Az újra felhangzó szavakra nyitja ki szemeit és pillant a másik felé. Járkál, sétál, jobban van és most csak ez a lényeg. Mindig is volt egy „tyúkanyó” effektus az életében, gondoskodni, etetni, szeretni, most is jelen van, csak óvatosabb, lágyabb. Ezt is fél kimutatni, fél már mindentől, fél szeretni. A kérdésre csendben pillant vissza a levesre, majd sóhajt. Hogy túléltem. akarná mondani, de lenyeli a szavakat.
- Hogy hittem és bíztam valamiben és valakiben. Amiért ide kerültem és még most is van részem, amely hisz – fogalma sincs, mi a legrosszabb. - És a legrosszabb, amit most teszek. Menekülök, mindenki elől – fejezi be végül. Nem érdekli, de a tény, mi miatt történt minden és még mindig nem állt teljesen talpra, épp elég. Nem élhet ebben tovább. Nem hihet többé.
- Neked? - kérdez vissza, mintha muszáj lenne, vagy talán csak az illem. Nem tudja már. Ahogy lelke apránként lebomlott, úgy nem ismeri azt, mik a határok és mire képes. Megint. És nem tudja, mit akar visszakapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem egy vadállat, meg kell hagyni. Mindenki imádja az aranyos dolgokat, ez alól még az sem kivétel, aki éppen keresi a helyét a világban és önmagában. A kiskutya az kiskutya és jelenleg az állatok társaságát jobban veszi és viseli, mint az emberkét. Pont eléri a kis fejét, a puha bundát, finoman bele is simogat, mikor megérkezik a kicsit sem nyugodt gazda. Elhúzza a kezét, ahogy felkapja és a hóna alá pakolja, mint valami táskát. Belián meg ott áll, félig guggol inkább és néz rájuk értelmes fejjel, hogy miafsz komolyan. Mondjuk amilyen lazán öltözött, valahol megérti, hogy miért sietős.
- A mamuszodba fog, ezek után – egyenesedik ki, majd elengedi a dolgot. Senki sem boldog a hajnali sétától, főleg, ha a négylábú rá is játszik és azért sem siet. Ó, nem, olyankor a legkedvesebb arcukkal húzzák az időt. Egy jó haverjának annak idején volt kutyája, párszor vitte le és ugyan így morgott neki, miközben az a dolga helyett csak szimatolt és élvezte a sétát, neki meg dolga lett volna ezerrel. Már épp köszönne vagy köszönne el, ki hogy nézi, mikor kicsúszik a száján a mondat. Szemöldöke libben magasabbra, szája nyúlik egy apró fintorra. Vagy úgy.
- Nyugodtan mondd ki, vérfarkas – mert most talán épp nem az a gond, hogy férfiak felé is érdeklődik, de egy-két szülő már ezt is nehezményezte. Aztán felvilágosította, hogy akárhova viszi, mindenhol lesznek melegek, sőt, talán rosszabbak is, ő meg pont nem az a fajta, aki a gyerekek előtt csap másokat az asztalra vagy csapják őt, így ha lehet, nézzék már azt, mit csinál az iskolában és ne azon kívül. Erre most jön ez. - És megnyugodhatsz. Nem gerjedek kutyákra, sehogy sem és megenni se szoktam őket – vágja oda, már csak azért is. Most főképp paprikás a kedve, nem tudja befogni és nem is akarja. A srác persze rögtön vált és máris másképp szól. Nemes egyszerűen vágja karjait keresztbe mellkasa előtt és „te kit nézel hülyének” pillantással figyeli, majd csak szusszan.
- Külföldön voltam, az a helyes válasz – javítja ki, mielőtt azt hiszi róla, nekrofil is. - Erre meg rövidebb a szállásig, a többi meg nem érdekes. Ez a kutyasétáltatós szetted? Cuki – pillant végig rajta, immáron vigyorral kísérve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hazudhatott volna bármit, hisz nem ismeri, nem tudja, nem kell elhinnie. Nem tartozik semmivel. Mégis valóságosabbat mond, annál, amik még felbukkannak benne. Hogy tétovázott, hezitált, amikor akkor éjjel Sonja-t megtámadták és későn lépett közbe. Vagy ami rosszabb: közbe akart lépni, vért akart érezni és végül meg akarta ölni azt az idegen farkast, mert arra emlékeztette, aki ezt tette vele. Aki miatt ebben a tetves, mágikus világban kénytelen lenni és ami miatt teljesen megváltozott. Hogy hagyta magában meghalni többször azt az életvidám valakit, aki csak élni akart. Azt nem bánja, hogy szerelmes bír lenni, hogy az lehet férfi vagy nő, hogy sírni tud, mégis, nem érzi még most sem annak, aki a tükörből néz rá. Talán meghasadt az elméje. De nem mondhatja ki. Ölni akart. Mégis, mintha a másik mindent látna. Zavarba jön a néma tekintettől, elfordítja sajátját és egy, fene tudja merre álló tincsét rendezi oldalra. Talán látja? Hallja?
Felszisszen. Nem a mozdulatra, hanem a hirtelen csendet elvágó szavakra. Ekkor néz csak vissza rá, kezét leeresztve. Szükség. Ez ugrik fel benne, az életösztön, ami bizonyára erre sarkallta és ami miatt meg kellett tennie. Harcolt, mintha rémlene neki a bajtárs szó és így értelmet nyer. A földi poklok sokszínűek, kinek egy üres szoba, kinek egy lángoló, harsogó csatatér. És ez a férfi a kutyákat sajnálja jobban. Valahol megérti, mert kevés ritka, tiszta lény van több náluk. Nem ítél, tekintetében nincs undor, vagy harag.
- Talán sokan mások sem éreznének értük semmit - utal az emberekre, szavai után elhagyva a beálló csendet. - Mert részben miattuk kellett megtenned azt, amit a legrosszabbnak nevezel. Megértem, miért érzel így - nem, fel nem foghatja, mert soha, a közelében sem volt annak a helynek és helyzetnek. De átérzi, amennyire tudja. - Bántani akartam egyszer valakit, nagyon. Ösztönből és meg is tettem. De jobban akartam - kezd bele végül, ujjait tördelve, kihagyva részleteket, a karmokat, fogakat, a vért. - Aztán egy időben magamat bántottam. Hogy fájjon - emeli fel jobb öklét, ahol haloványan ott vannak az apróbb hegek. - Hogy ködös és mámoros legyen, hogy elmúljon. Gyenge vagyok ehhez a világhoz. Hol... hol jártál, ahol ez a pokol várt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szerencsére neki ilyen gondja nincs a macskával, még olyan ajándékot sem kapott, amit a mini-eb fog küldeni a srácnak, ha nem hagyja még kint kószálni egy ideig. Egeret, gyíkot bezzeg kap, döglöttet, jót tesz az a világnak és persze a srác finom, apró rasszizmusa. Holtra nem érdekli, most akkor ő meg mondja azt, hogy mocskosmágus? Fehér gyerek? Ugyan.
- Mintha szitokszó lenne – vonja fel a szemöldökét, mert nemigen érti a reakcióját, úgy… nagyon nem. Az emberek furák, neki pedig ma biztos nincs türelme egy percig sem fejtegetni, hogy a barna üstök mi a francot takar. Ameddig nem köpi le a srác, addig felőle minden mindegy, maximum elküldi a búsba, hogy menjen mást fikázni. Vannak bőven.
- Nyilván a torkomra megy és átharapja. Én kérek elnézést – minden bizonnyal előbb fulladna az apró kutya bundájába vagy nyálába, mint veszíteni egy „harcot”. Ha találkozik is kóbor kutyákkal a másik formájában, azok maximum ugatni mernek majd elszaladnak és sose látja őket. Igen, megvan annak az alaknak az előnye, nemigen barátkozik vele akkor senki. Mostanság meg normál formájában nem akar barátkozni, de az emberek beszélnek vele és keresik is, vagy megtalálják, így kora hajnalban és kérdéseket kap. Hah. Milyen kis kíváncsi valaki, mondjuk, ha a pletykákkal tisztában van, akkor a beszélőkéje és a fülei bizonyára jók.
- Mit nem? - ejt egy félvigyort, mint amiben pontosan annyi van elrejtve, hogy mindenfélét bele lehessen képzelni, ami nem történt. Hogy mit csinált? Azt az ő orrára nem köti, nemigen vágja a srácot és ma nincs is kedve lelkizni. - Mit beszélnek már az emberek megint? Nincs jobb dolguk? - morog csak, mert pont ezért is utál itt élni, mindenki a szájára veszi, ha van valami. Egy nagy városban eltűnik a sok között, senkit sem érdekel, maximum akkor, ha nagy dolgot tesz, meztelenül énekel a téren és ilyenek, de amúgy? A kutyát sem. Pontosan ezért ment el, mert a fák meg a természet nem nézi, mit művel.
- Kiengesztelni. Ahhhaa. Hát mivel itt élek és fogok is, azt hiszem a válasz, igen – sokáig. Lehetne filozofálni, mit jelent az. - Minek és mivel akarsz te engesztelni? - olyan lehetetlen képzelgés ez, mint ami pózt végül bevág. Nos, ahogy a másik röhög, úgy ejt meg egy nevetést maga is, mert tény, ebből így most a legjobbat hozta ki, bár a divathoz sosem fog érteni. Ő csak hordja, ami van.
- Imádom. Alig várom, hogy ledobd és belebújjak – bólogat, hogy ez komoly. Nem, nem az. - Mondod te, én meg tökre elvagyok, még melegem is van. Mondjuk, sehol sem vagyok – pillant le a farmer, bakancs, meg a téli kabát dologra. Meg is vonja a vállát. - Hát, nem velem fogsz divat-tippeket cserélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valamit mondana, de nem tudja kiejteni, nem jön hang. Ismerős helyzet, a szavak néha eltévednek és nem találnak a szabadba, vagy pont az fogja őket vissza, aki küzd velük. Helyzetfüggő. Nem faggatja mégsem, még ha kíváncsisága fel is ébredt, ő azt fogja vissza. Sok itt a kérdőjel, majd elválik, hogy melyekre kap választ is.
- Tehát kemény vagy, értem – és mégsem? Mivel nem esik le neki a nyilvánvaló, az alkohol adta bátorságnak gondolja és könyveli el. Egy ideig mindenki bír mindent, a kérdés az, mi marad utána. Egy jéghideg fürdő állítólag még jó is, emlékszik, hányan mentek télen a Balatonhoz csobbanni, mindegyiket lehülyézte, miközben a kabát alatt vacogott. Azóta változott, a hideget jobban tűri, mégsem ugrana.
- Nem, hát hogyan? - eleve az a dolog lényege, hogy sose találkozott semmivel, aztán hirtelen mindennel. Sárkányok, elemi mágusok, szellemek és megannyi dolog, köztük pedig saját lénye, ami egy nehezen emészthető kategória volt és még most se a legjobb. Már mondhatná, hogy semmin sem lepődik meg, felőle jöhet a csupakabra, a medvedisznóember, akármi, mert a mágia mindenre rácáfol, amiben felnőtt. Mesék, mi? Ha ez egy mese, akkor rohadt szar és szeretne mást kérni.
- De hát mondom hogy ne… ó… óóóó – torpan meg. Azért sellőzik ennyire, mert oda tart? Vagy mert…? Nagy szemeivel bámul rá, majd, minden kellemes illemet mellőzve, le a lábaira. Mert vannak lábai. A sellőknek uszonya. Na most gondolható, micsoda matek megy a fejében. - Én akkor most… most ezt nem értem. Sellőhöz mész, ugye? Azért kell a víz? - ez a leglogikusabb. Mert ő még mindig egy mugli fejben, ha valamit nem adnak a szájába emészteni, nem fog rájönni könnyen. De hát király is. Ó, ez az este megint…
- Elha… - kérdezné, de el is harapja, mert hamarabb kicsusszan a válasz. Elvették tőle és azért volt ennyire óvatos, mert ellenfélnek nézte. Vagy valami olyasmi. Elhúzza a száját. - Sajnálom. Semmi esélye, hogy visszakapd? - részegen biztos nem, de ezzel az egésszel most nagyon össze lett kavarva. - Vagy hát fogalmam sincs hogy megy ez. Össze vagyok most zavarodva a sellők és királyok között, nézd el nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Oda és vissza. Messze érzi magát tőle, el nem múló álomnak és emlékképnek, hogy aztán ismét valóságossá legyen. Újra és újra, mintha a szalag végtelen lenne, hiába vágta át Mihail, az csak egy fejezet volt, egy képkocka, most viszont másképp ugyan, de pörög. Úgy néz ki, egyikük sem tudja úgy elengedni a másikat, mint ahogy annak lennie kellene. Hiába a szavak, a fájdalom, ami benne van, mint az epe, marja a torkát, hogy létezik, megtörtént, átlépve kicsit mégis elhiszi, hogy sose történt meg. És közben a jelenben van, a valóságban, ahol tudja, mi is a helyzet. Szeretne önző lenni és akaratos, hogy visszakapja, hogy sose engedje el, de nem teheti, nem lehet. Más utakon járnak, másra vágynak, még ha abba beletartozik, hogy közben még egymás társaságára is. Ahogy megcsókolja, újra fellobban benne az önzőség, ahogy erősebben markol a felső anyagába, majd ujjai szinte azonnal el is ernyednek. Nem kérhet többet annál, amit kap és ha még most nem is, fel kell készülnie, hogy egyszer végleg elillan, eltűnik az életéből. Kérdés, hogy akarja-e. Hisz most is jött, mindig válaszol, nem engedi el és nem lép tovább, még ha közben éli is az életét. Furcsa ez és közben annyira jellemző rá; a végletekig kitart. Szüksége van erre valahol és közben mégis, elveszik.
Mindent. Beleborzongva szusszan egyet a szavaira és lágy mosollyal csóválja meg a fejét. Mindent nem akar, el sem bírná, mégis, el fogja fogadni, bármi is az. Beszélni kellene erről? Bármiről? Nem tudja eldönteni, beleül a helyzetbe és csendben figyeli, ahogy kezét megfogva lehet csókot rá. Ajkai nyomának helyén szinte bizsereg a bőre. Már hiányolta.
- Ugyan, miért érdemelném meg – értetlenkedik egy sort elindulva, mert semmit sem tett. Azért senki sem érdemel egy ilyen helyet és pillanatot csak úgy, mert létezik. Ha egymáséi lennének, akkor indokolt lenne, így még mindig tele van kérdéssel. Remény? Valahol talán, talán összetörik az egész után megint. Most mégis mosolyog és aprót nevetve bólint.
- Az – nem feltétlen, de ennyit szépíthet. - Tökre egyszerű, amúgy. Benne van a nevében, hogy mit csinálj: semmit. Semmi olyat ami kötelesség, munka, bármi, csak pihenés és élvezet. Amire vágysz – magyaráz, mintha annyira hozzáértő lenne. Körbepillant, hagyja megülni a város csendjét körülöttük, miközben megint rácsodálkozik a világra. Annyi mindent nem látott még… és annyi mindent szeretne. - Kezdetnek mit szólnál egy forró fürdőhöz? - billenti felé kissé a fejét, majd tekintete halad előre a hotel irányába. Csillogó íriszei árulják el, hogy valójában ő nagyon is sokat tenne, de egyelőre csak csodálkzik a világra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak győzze kivárni. Mondjuk nem nehéz, mert addig nem is mozdul, jobb ha nem, mert akkor lehet olyan lesz, amit nem kellemesen emleget bárki. Főleg nem ő. azonban csak az inger kerülgeti, erősnek nevezett gyomra pedig irigyli a talajtól azt, amit már megevett. Nem mintha ezen múlna, kettővel ezelőtt, mikor vizsgálatra vitték, kipakolt mindent, szóval sosem tudja, hogy akkor most megszokta, vagy nem, csak makacskodik.
- Köszi – nyögi rekedten, majd egy utolsó nagy nyeléssel rendezi magát. Kiegyenesedik, arcába lassan szín költözik és úgy néz ki, életbe marad. Olyannyira, hogy percek múltán már mellette lépked, mintha mi sem történt volna. Sőt, olyannyira, hogy amikor el is árulja, hova hozta, hangosan felkacag. Ez már valami! Az ő világa, a trash, az élete azon része, amikor semmi baja nem volt. Mennyi alja vásáron jártak és hisztiztek ki műanyag játékokat a haverjaival. Már el is felejtette szinte, hogy ezek léteznek, erre tessék, kapott egy utat ajándékba.
- Telekgerendás. Ilyen létezik? Basszus – még mindig hahotázik kicsit, látványosan tűnt el az a szomorú, sötét villanás lényéből, tekintetéből, ami mostanság jellemzi őt. Nem, nem tűnik el végleg, ahhoz idő kell és mégis, most boldog, örül, elfelejt mindent. Nem jók ezek az alkalmak, mert utána jön rá mindig, hogy amúgy minden egy határ szar, viszont ha nincsenek ezek a pillanatok, nos… mindenki sejti, hol lenne. Az alatt a föld alatt, amit tapos, mert épp körbefordul. Hallja, hogy a színpad és a dodzsem teljesen már zenét játszik és igen, ez a kavalvád visszalöki az időben. Szinte már olyan sértetten pillant a másik felé, mintha anyjára tenné, aki nem hajlandó megvenni a hatvanötödik műanyag, villogós pisztolyt.
- Hé! Tökre bírom a hintát, ha meg hányok, nem ciki. Más is teszi. És már elég magas is vagyok hozzá – mert hát, van abból gyerek is, nem messze tőle, de abba meg már nem engedik beleülni. Végül mégse a hinta felé indul meg, annyi az inger, hogy el is felejti kicsit.
- Aha, rémlik. Mondjuk nem minden, mert kicsit besöröztem, de nem gondoltam komolyan, hogy ennyire fontos és megragad benned – pillant felé. Mondjuk az őrült ötleteknek pont ez a lényege. Hirtelen, spontán és… ilyen. - Tényleg ideje volt már egy ilyen vurslinak. Köszönöm szépen – hajol oda és nemes egyszerűen csókolja arcon. - Ezért meghívlak egy túlárazott sörre és sült kolbászra. Vaaagy hot-dog, vagy lángos. Tessék, még választhatsz is. Bár mondjuk… káposztásat illene enni – ennyi. Nem neki, Aleksz-nek kell menekülnie, mert bizony, felpörgött és nem áll le mostanság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Halkan nevet fel a válaszon, majd fogadja is el ennyiben hagyva. Mert ugye, ennyi erővel bárki lehetne itt vele, mégsem az történt. Megszokta már, hogy nem mindenre van vagy kap egyenes választ, vagy egyszerűen nem érti meg, csak elengedi. Legyen így, gondol úgy rá, hogy különleges személy most, akinek ez a jutalma. Biztosan lennének olyanok, akik meg tudnák fojtani azért, hogy cserélhessenek, de még mindig nem hencegő, beképzelt fajta, aki később majd a tömegbe kiáltja a mostani pillanatokat. Ez  kettejüké, bármi is legyen a jövőben, ahogy a múlt szép pillanatait sem tudja már elvenni senki. Hogy beéri-e emlékekkel? Jó kérdés, de a válasz egyszerű.
- Csinálni pedig még könnyebb lesz, majd csak figyeld meg – mint valami jó oktató, úgy bólogat, innentől elkönyvelve a sikert és azt, hogy semmi sem tesz ennek keresztbe. Pedig talán itt sem kellene lennie, hogy teljesen kikapcsoljon és semmi se vegye el a csendes, pihenésre szánt pillanatokat. Nem érez szorító érzést, sem azt, hogy ez rossz. Az nem hazugság volt korábban, hogy egy része mindig is szeretettel fordul majd felé, ahogy most is, de a kín, a fájdalom? El fog maradni, el fogja fogadni a helyzetet és a világot úgy, ahogy van. Ettől még érezni fogja az űrt, érzi most is és a magány se lesz idegen. Csak meg kell tanulni elfogadni. Apró lépesek, neki így megy.
- Reméltem, hogy nem ellenkezel – enged a húzásnak, majd ismét a hotelre esik a figyelme, ahova végül odaérnek. Nyakát tekergeti, ahogy minden centimétert megvizsgál felületesen. Aprót szusszan, ahogy a fogadóbizottság ér oda és tőle szokatlan mód hallgataggá válik. Ez nem az ő világa. Csillog és pompás, a saját lénye pedig kicsi és szürke, elveszik benne és fel se fogja talán. Mihail éke enne az egésznek, miközben mellette létezve a padlót fixírozza. Hogyan is gondolhatta, hogy egyszer a kettejük világa örökre eggyé válik?
A szobába érve engedi el a másikat és lépdel befelé. Kabátja cipzárával matatva néz körbe, majd bújik ki belőle és a székre hajtja. Kényelmesnek tűnik, de még nem engedett fel annyira, hogy bejárja, felfedezze, az ágyra vesse magát, hogy mennyire kényelmes. Elmerengett pillanatából szakítja ki Mihail, ahogy elé áll. Arca máris vidámabb vonásokat ölt, miközben finoman futtatja végig a tekintetét rajta, majd emeli vissza arcára.
- Rendben van – szórakozott villanás csillan szemeiben, ahogy a gombjait bontogatják kifelé. Lágyan cirógat a karjára, miközben hümmögve „gondolkodik” a kérdésen. – Azt én is nagyon élvezném. Ha már benne ülnék is késő lenne – ujjai feljebb haladnak, mellkasán futnak végig, majd indul lefelé, kedveskedve simítva végig az utat. A nadrág övénél áll meg, és ha már ilyen kedvesen segít neki, viszonozva azt, az övcsatot bontja ki, majd a gombot és a sliccet, de a mozdulat megáll.
- Akkor nem kéne lemenni az emberek közé? Ahhoz nincs humorom – mert honnan tudja ő, mit rejt a szoba, ideje sem volt felfedezni. A válaszra várva addig, a hasfalát cirógatja. – De úgyis most te gyakorlod a semmittevést, így te választasz – vigyorodik el kissé, miközben hagyja végül a földre esni az inget, majd tér vissza oda, ahol eddig játszadozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ülj egy székkel arrébb. Nem, itt már egy új tanári kell.
Adott egy békés, unalmas nap, dolgozatokkal, jegyzetekkel és minden csodálatos tanári feladattal. Lakótársa később érkezett, Belián gondolatban addig pedig már hatszor megbánta, hogy ma nem jelentett beteget, mert szeme előtt összemosódott már minden, a szemüveget pedig nem hozta be. Pech. Eszébe ötlött egy pillanatra, hogy bedobja, egyenek inkább csirkét, mert az mindennél fontosabb - mármint az evés, amikor berobbant Cath. Fejét felemelve készült köszönni, kis vidáman, ahogy szokott, de torkára fagyott a szó.
- Mi a szar...? - mormogta maga elé és teljesen abban a hitben van, hogy ez itt egy április elsejei poén. De nem. A köszönés végül valami nyüsszenéssé válik, miközben szeme sarkából pillant csak lakótársa felé. - Öröm volt téged megismerni, emléked szívemben él majd és hasonlók - gondolja szépen, erősen, hogy olvassa ki, ha akarja, mert amilyen vehemenciával esik neki Cath, ezek után már a parcellán illik gondolkodni. Pedig neki gondja a nővel nincs és nem is akadt, de most komolyan retteg tőle. Kábé úgy, ahogy a férjének kellene. Kihordja más szívrohamát, ilyen lehetséges?
- Micsoda szép napunk van - billen Sankó felé, aki mellé becuccolta magát. Ez a helyzet nagyon fura, nagyon kellemetlen, Denis pedig úgy húzza azt az ideget, mintha muszáj lenne. A fejét csóválja, de nem, nem szól bele, ehhez semmi köze.
- Eleve az anyóst szokás házisárkánynak nevezni - mormogja ezt is Sándornak, de érzi, még így is hangos volt. A műsor persze nem csillapodik, sőt, egyre rosszabb. Nyel egyet, pótcselekvésként a bögréjéért nyúl, hogy igyon a már kihűlt kávéból, pechjére akkor dobja be Denis az orgazmust. Félrenyelve prüszköl egyet a tenyerébe, majd köhécselve dobja be a törülközőt. Ez a pali kész. Zavarában előre nyúl, miután nadrágjába törli a kezét és felkap egy random könyvet - pontosabban Hella egyik kötetét -, meg sem nézve a címet, kinyitja, lesüllyed a székben és elbújik a borító mögé. Ő nincs itt.