a 11:17 is szép szám, ha munkanap van és addig lehet lustulni  

Remélem mindenki vett hat kiló kenyeret, mert ma nincsen nyitva a boooolt

Jó de azt mondtad ott nincs munkaszüneti nap, itt meg egy van, azt mindenki felvásárolja a boltot na jó, majdnem mindenki de na xD

Hello hello sziasztok

Mizu, te szép?

nem lettem offolva? wuuu  

hát erre is az van. pangáááás

Zippzhar Mária Stella - 2019.11.02. 19:13


naaaaa
mostanság elég sok van abból. "sok"

ne szólj már le he

azok a kis sárga izék? bleh

Friendzone perszehogy tudom!

Vajda Eszter - 2019.11.02. 19:39


az a szégyen, hogy én is.

isten itt most nem szerepelt

jó kis rúzsfolt. ezazzz. rajtam maradhat, nem nézi a kutya se ha hazamegyek, ki puszil össze.

Weiler Dante - 2019.11.02. 20:31


jó, ezt a poént elfogadom

nem, még nem jutottam oda, hogy válaszol. Ha megtenné, a kastélyban is hallanák, ahogy visítok

szia Thomas

Ahh, ez csak akkor lesz az enyém, ha beszél a tükörpofám

Eszterházy Diána - 2019.11.03. 17:19


Ezt adom :3 csak ne én maradjak ott 🤣

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Nehezen bírja maga is röhögés nélkül, így nem csoda, ha becsatlakozva görnyed meg kissé, rögtönzött kórusuk tölti meg a környéket kissé, kiegyenesedve moderálja magát azonban, mintha tényleg az a szigorú akar lenni, akiről a vicc szól. Vagy majdnem. Talán kissé karikásak hozzá a szemei, oda se neki, ez legyen a legnagyobb gondja. A nevetés valódi, lehet gyógyír, vagy csak múló fájdalom az oldalában. Mégis, mind a ketten érzik, hogy ebben annyi a komolyság, mint sivatagban a hajókirándulás. Hangja elhal, a végét csak úgy prüszköli ki, kiegyenesedve veszi vissza normál arcát, a görbe azonban marad, oldalát fogva szusszant hosszan, mint aki levegőt sem kapott. Valami olyasmi.
- Arról biztosíthatlak, hogy felügyelem - bólint rá, ha már "rajtakapta", nem passzolja másnak át. Amúgy nem csinált még ilyet, senkit nem korholt le és talált ki valamit számára, fogalma sincs, mi hogy működik.
- És ígérem, kreatív leszek, hogy ne legyen unalmas - lépdel végül oda, a határvonalra, amit megnevezett és áttúrva saját zsebét, ő maga is rágyújt, kész felüdülés.
- Nosztalgia? - mert mi más jut eszébe, ha nem ez. Logikusabb a találka mással, mint az, hogy nemrég elballagva bámulni a kaput, az épületet. Elhiszi, hogy sokaknak ez egy olyan hely, olyan évek, amik mindent és mindenkit megalapoznak, de azt is tudja, hogy felesleges azért idevonszolnia magát. A kérdés tehát hülye, de marad. Elfér ennyi.

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Jó nagy levegő, még a végén az oldala fájdul bele. Rég röhögött úgy, vagy másképp, amikor kijön az orrán a lőre. Mindent rég csinált, most meg második gyerekkor vagy mi, felfedez mindent is. Furcsa.
- Rettentően. De majd akkor leszek az, ha minimum két sikoly és egy ájulás lesz a jelenlétem jutalma - persze, ezt végképp nem gondolja komolyan, nem akar szörnyeteg lenni, úgy nem, ahogy és azt sem, hogy rettegjen tőle bárki. Nem, ahhoz ő túl jámbor.
- Jobban, mint gondoltam. De sokkal, sokkal fárasztóbb. Nem is értem, mire gondolt a vezetőség, amikor rám nyomták a jelvényt - tényleg nem érti, annyira gyors volt, hogy illedelmesen tiltakozni sem volt ideje. Talán azt hiszik, hogy olyan, mint a bor - minél öregebb, annál jobb. Hát...
- Azt csinálom, foglalkozom. De sok dolog szerencsétlenségemre még jobban lefoglal - von vállat, nem marcangolja önmagát ezzel, egyszerűen tényleg jobb az, hogy nem süllyed le a mély és depresszív gondolatokig, mert mindig van valami. Ez egy jó pont.
- Ó, erre nem is gondoltam. Mondjuk azt nem mondom, hogy név alapján ismerném, de lehet feltartják, volt bent valami összeszólalkozás és felgyűlt a tömeg - amelyet ő szépen ki is került. Ha két tini el akarja csépelni egymást, hát tegye, lejárt a "munkaideje".

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Áhh, meghagyom én azt másoknak - legyint egyet, tényleg nem, majd jön valami rosszarcú alak és learatja eme babérokat. Már ha tényleg érdekli ilyesmi, meg sem nézte még nagyon jobban, kik a többiek. Hja, kicsit felületes.
- Azt várták, hogy hátha vagy megfogod őket, vagy a te fejedbe vernek vele valamit? Fura a logika, tény, fordított pszichológia meg minden, amihez nem értek - tényleg, a válasz aztán csak azok fejében van, akik kimondták és akik vagy fogják a fejüket vagy sem. - Semmit? Csak a kényelem? Ejnye, ejnye - csóválja megint egy apró vigyorral, de nem ítélkezik. Ki milyen, nem egyformák ugyebár. Lehet, hogy nála is mindenki jobban komolyan veszi az egészet.
- Mondanám, hogy nincs időm, és tényleg, mert sok zúdult most ide, de egész jó. A gondok egész jól vannak, tényleg - bizonygatja? Erősen? Fogalma sincs, nem akar megint oda sodródni, hogy lelket önt ki. A fenevad él, kiszaladta magát egy hónapra és talán egy fokkal kevesebb a szégyen. - Amúgy is muszáj másokkal foglalkozni - már ha csak a "kicsiket" nézi. Aprót szív csak, majd mélyebbet, miközben figyeli a hirtelen váltást szavai után. Szemöldökét lágyan emeli meg, majd már iramodik utána.
- Hé, hé, hé. Nyugi, csak tömeg van, amit biztos kikerült. Már egy tanár vagy másik prefektus biztosan leverte a felkelést - nem tudja visszafogni, ha menni akar, de mégiscsak illendő, ne lásson rémképeket.

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Én meg főleg. Nem tudok jól színészkedni - vagyis, nem ilyen helyzetekben. Egy maszkot felhúzni, majd mikor vége a napnak, leülni és levenni... bár korábban, talán még most is ezt műveli, csak nem olyan éles vonalakkal. Tűrhetőbb, mondhatni. De már egyre több mosolya őszinte, vagy mi. A szigorú nézése elég fegyver lesz a jövőben, ameddig úgy gondolják, alkalmas erre a feladatra.
- Legalább megpróbáltad, meg ők is, az is valami - mint a részvétel fontossága, amikor csitítani kell a vesztes haragját. Bár itt biztos nem volt harag, ha ennyire nem dolgozott benne. Talán csak a viccfaktor.
Aztán kicsit elő is kap abból, ahogy ő viseli ezt a dolgot. Legalább tényleg félre van söpörve a maga baja, szinte kap az alkalmon, még ha keserűbb szájízzel is, ahogy meglódul és ahogy láthatóan bekapcsol benne az ösztön. Ténylegesen nem tudja, mi van most és akkor mi volt, de nem tűnt olyannak, ahol a tömeg is veszélyben volt, elvégre nem látott fegyvert, csak a kezeket, meg szavakat hallott. És mivel innen sem hall nagy óbégatást, nagy baj nem lehet. Reméli. Kicsit azért rándul a gyomra.
- Ne szabadkozz - szelíd tekintet és mosoly, ez a vad igazi arca. Hagyja, hogy a maga tempójában lépkedjen, lehamuzza a bagarettát és egy utolsó slukkal küldi a földre, hogy eltapossa. - És rettentő szerencsés, hogy ilyen védelmező áll mögötte. Én is rohannék érte, még ha már nem is gyerek. Ez már csak így marad - valóban, noha talán annyira már nem szoros a kapocs, lévén, hogy neki kényszerből ki kellett válnia onnan. De vonatra ülne, ha olyan hírt hallani, egyből.

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Abszolút nem értem a megérzésedet. Nem hazudok - még csuriban sincs az ujja, konkrétan tényleg nem, minden más a véletlen műve. A vizsgáló tekintet előtt tisztán áll, lelkiismerete nem duruzsol semmit sem, társaságban van, élettel teli helyen, hát csak ragad rá valami pozitív is, a koszon kívül. Talán, de csak talán valóban jobb terápia a tömeg, mint a kis, isten háta mögötti vityilló. Azonban nem tagadja, hogy valahol hiányzik neki.
- Csak a látszat, szerintem amúgy örülnek neki. Ha nem így lenne, akkor rögtön keresnék hol és merre van a megmentő - nem mintha olyan nagy tudós lenne, ők is tépték egymást a testvérével szóval, de amikor baj volt, akkor minden ilyen elévült. - Addig nem találkoztatok? - nem akar megint az életében turkálni, csak megérteni a nem akarás teljes miértjét. Vagyis, már így is jobban érti. Haza akar ő is menni, le akar ülni, beszélni és talán még sírni is. De nem lehet. Nem tudja. Nem tudna mit mondani arra, hogy mi történt. Kicsit irigyli, hogy neki ilyen közel van.
- Semmi baja, azért egész biztos ez a hely - csak nem a mágiátlan embernek, aki belefejelhet mindenbe, ami csak kínos. De a lány biztos nem jár ebben a cipőben.
- Persze, hogy hazudok. Abban a tekintetben, hogy nem úgy mutatkozom be, hogy hello, Balázs vagyok, prefektus és helyi vérfarkas - engedi meg magának az apró poént. Bár... lopva néz körbe, mennyire volt hangos. - Megyeget, valahogy úgy.

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Persze. Miért is ne lenne persze. Beugrik neki a dolog, hogy számára az elme nem olyan zárt dolog, mint ahogy ő azt gondolja, de nem is pánikol emiatt, vagy valami, egyszerű tény ez, ami most felbukkant a múltból. Ha akarja látni, tegye, azonban mégis könnyebb megint elengedi. Maradjon persze.
- Uhh.. Sajnálom, nem akartam így belenyúlni – lényegében megint. Vagy erre van érzéke, vagy csak a véletlen. – De nem az, itt van ugye – húzza megint mosolyra ajkait, az egymásra találás pedig egy csoda. Nem kérdez rá, mi volt az ok, tapintatlan dolognak érzi, szeret megmaradni annak a figurának, akinek lehet mesélni annyit, amennyit ő kíván. Se többet, se kevesebbet. Nem azt mondja, hogy mostantól, most azonnal legyenek a legjobb pajtások. Nem. Senkitől sem várja el, mert eltolta magától az érzést rég, mintha tabu lenne.
- Igen, a húgom három évvel fiatalabb. De nem láttam mióta... a baleset volt, ahogy a többi családtagom se nagyon. Amikor le akartam menni... Nem lett jó vége – szusszan egyet, kivéve a cigarettát hajol oda, bár kár tagadni, hogy megint megbámulja, ahogy az a lángocska ott ég, és meggyújtva a rudat, nagy levegővel engedi ki a füstöt.
- Nem teheti? Beteg? – pislog nagyokat. Lehet valaki erre is? Vagy másképp? Az mágia mégse mindig áldás akkor. Aztán gondol egyet. – Melyik házba jár? Ha gondolod... Néha ránézhetek, és kiüzenek azokkal a tollas vacakokkal vagy összefutunk. Ha ettől nyugodtabb vagy – nem erőlteti rá, egyszerű gesztus. Amolyan hasonló cipőben lévők apró szövetsége.
- De akkor se kellemesebb, vagy mi. Nem tudom, van-e erre még valaki más, de néha mégis az az érzésem, hogy ha nyílt lenne, valahogy kevesebben néznék azt jó szemmel, hogy itt vagyok, mint mikor kiderül, hogy finom nincs a mágiához – mert előítéletek mindig vannak. Nem rózsaszín a világ, de most békésen pöfékel tovább.

.nem tiltakozom
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Akkor is tüske. Mélyen. Szívesen mondaná ezt, de lenyeli. Nem bántás, hanem olyan dolog, amit nem tud kikaparni és fáj, de elfedi minden más és minden jó. Legalábbis, ő így véli, az más kérdés, mennyire nehezen éli meg vagy épp nem, van-e még valami olyasmi, ami még bonyolítani tudja az életet. A történet dióhéjban sem kellemes, az élet olyan fajtája, amit ő fikciókban tudott csak elképzelni és lám, a valóság mindig alkot.
- Az a jó hozzáállás – neki aztán van képe ilyet mondani, miután ő épp nem élt vele és a többi. De kimondja, mert nem tud mit mondani, nem akarja tovább húzni és még talán mélyebbre is nyomni azt a tüskét, hogy tessék, beszéljen csak róla, tépje fel. Kérjen ilyet a fene, ugyebár. Nem ő az, aki belerúg a földön fekvőbe sem.
- Az – vallja be, kissé most már csendesebben, mintha most az ő tüskéjét nyomkodnák. - Nem vagyok gyerek, de szar. Néha jól jönne – egy tanács, egy ölelés vagy csak leülni a tányér elé, amelynek rég le van pattanva az oldala, de abból legfinomabb a leves. A hangulat, a tudat, hogy van háttér, támogatás, jó szó. Kicsit elmereng, legalább csak annyira és azért, hogy ne picsogjon vagy kenődjön el annyira, hogy fel keljen rázni.
- Nem adom fel csak... nem tudom. Elég nehéz belevonni ebbe őket és nem is akarom, őszintén. Ebbe a világba, viszont ennyi évre nem tudom azt mondani, hogy bocs, volt egy hülye exem, aki még egy telefont se engedett... Már azon is gondolkodtam, hogy beadom, hogy börtönbe voltam, de aztán... ennél szarabb viccem se lenne – keserűen nevet, nem úgy, mint mikor büntetni akarással poénkodott. Apró gesztus, ahogy biztatja a veregetéssel, álljon fel, csinálja, minden. Ki is szalad belőle egy sóhaj, ki is húzza magát, majd lesz valahogy. Ellenben egyelőre túl bonyolult. Aztán ő is arra néz, amerre ő, arca döbbenetet sugároz végül, ahogy kimondja. Hogy mi?
- Én... te jó ég.. - motyogja maga elé. Nem, nem mondja, hogy részvét, mert nem temeti. - Ez már biztos? - ennek tudatában valahogy tényleg egy feltörekvő hullám az, amit végül mond. Sőt. Apró fény. Nem hős, nem ő a megváltó, azonban ha tud segíteni, talán saját lelke is gyógyul, hiszen tényleg napról napra jobban jön rá, mit nem változtat meg benne a szörnyeteg.
- Teljesen komolyan – bólint egyet, hát meglepte, látványosan. Baráti mosolyt küld felé, amolyan dúc a szavak alá, még biztosabbak. Lehet, hogy a lány őt is elküldi a fenébe, hogy mit szaglászik, vagy csak észleli, de elkerülik vele azt a rossz rohamot, ami az előbb majdnem kitört. És mindeközben mit számít, ki merre sétál és hogyan néz rá. Lehet ilyen könnyen is felfogni a tömeget?
- Nem tűntél ostobának, annak jobban látható jelei vannak – ráncolja a homlokát. A képességre biccent, valóban van, azok meg főleg. Az ostoba talán belehalt volna ezekbe. - Motivációs tréningeket kellene tartanod. Komolyan. Megvan a magad stílusa, de legalább kimondod.

Ahh, én se vagyok egy profi, vélhetően ha jön gyógyító tanonc, rajtam gyakorolhat is, de mit számít, buli lesz *mondja most, majd morog akkor*

Hali meg minden

Engedd el, ne bonyolítsd, csak fogadd el

Szia Bla Jagger

köszönöm, fényképész kisasszony

Gondolom csendes meg minden.

Jóu reggelt'

HJA! Az valóban gyászos, de most nappal se szebb