Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Varga Nóra (7 perce) jelenleg Ombozi Zlatan profilját csodálja. - most jöttem és már settenkednek, micsoda bók.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Ha valamelyik szofisztikált szórakoztató egységbe megyek - lásd kocsma -, akkor biztos, hogy iszok. Tekintve, hogy nem kéne, mert bármikor jöhet a füles, hogy akció van, magamnál kell lennem. Nem fogom tagadni, hogy szeretem a munkám, és semmi pénzért nem adnám ki a kezemből, valami nemrég kiszabadult ficsúrnak az egyetemről. Még csak az kéne! Nem véletlen kerültem ebbe a pozícióba, és nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem. Akárki is az. És apám még szóba sem jött. Mennyire büszke, mennyire értékeli, hogy sikeresen elvégeztem mindent, ami csak szóba jött. Emlékszem, amikor bementem a dolgozószobájába elújságolni a hírt, hogy sikeresen elvégeztem mindent lágy jazz szólt a háttérben. Nem ez a mai elcsépelt szarság, hanem az igazi. Mosolygott, ahogy szokott, és olyan büszkeség csillant meg a szemében, amit a mai napig feltudok idézni, mintha csak tegnap lett volna. Hány hónapja is történt? Halvány lila gőzöm sincs róla. De emlékszem a lágy jazzre, a büszke mosolyára, az erős kézfogására. Az egyik tizenhét éves whisky-jét bontottuk ki azon az estén, és olyan jólesően marta végig nyelőcsövemet - majd másnap a gyomromat -, hogy vétek lett volna abbahagyni. Meg is lett a böjtje, hajnalig beszélgettünk mindenről, amikor betoppant anyám és könyörgött, hogy hagyjuk már abba a pofázást, és menjünk aludni, mert elege van, hogy a morgásunkat hallja a másik szobában meg az elfojtott nevetésünket. A vége az lett, hogy anyám apám ölébe ült és így folytattuk a beszélgetést, mint egy család. Kivéve, hogy az ikrek ekkor sem voltak itthon, ami egyáltalán nem meglepő természetesen. Az emlékre egy hatalmas mosoly teríti be arcomat, tekintetemet a csinos pincérnőre emelem, aki ki tudja mióta toporoghat mellettem. - Egy menta teát - adom le rendelésem. Kitekintek a hatalmas üvegablakon, ahol az emberek fel s alá sétálgatnak gondtalan. Egy kisfiú megáll az ablak előtt és oldalra biccentett fejjel néz, de úgy csinálok, mintha nem venném észre. Menj innen, kérlek.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
A kis srác kezd egyre jobban zavarba hozni. Mármint meredten bámul, érted, ki csinál ilyet körülbelül öt évesen? Ne bámuljon idegen férfiakat. Tekintetem vissza-visszatér hozzá, de ez már inkább kényszerszerű, mert esküszöm nem akarom nézni. Alsó ajkamra ráharapok, és mélyet sóhajtok. Székemen hátradőlve várom türelmetlenül a rendelést, fejemet a széktámlájára vetem. Mi a tököm tart eddig egy kis vizet felforralni, odarakni, ami kellhet és haladni? Ember, hát kifutok a hajam alól, pedig most pöpecül sikerült belőnöm. Ez kamu. Így keltem reggel, vagyis... hajnalban. Inkább éjjel. Az éjjel három vagy hajnali három? Igazából most nem is releváns, k*rva korán, és a szokásosnál is mogorvább vagyok. A pincérnő hatalmas mosollyal hozza felém végre a kért italt, amikor szemem sarkából látom, ahogy egy nő elsodorja a gyereket. Majdnem kitör belőlem a röhögés, de - nem győzöm hangsúlyozni - csak majdnem. Alsó ajkamat beharapva, furcsa hangokat kiadva, dőlök előre székemről, hogy jobban lássam az eseményeket. Oldalra biccentett fejjel nézem végig, ahogy a nő valamit ad a kisfiúnak, aki hatalmas mosollyal köszöni meg - gondolom -, majd elfut. Meghökkenve nézem végig a jelenetet, közben a pincérnő elém tette már a rendelésem. Végül a zebraszerelésben lévő nő betipeg a cukrászdába és leül a velem szemben lévő asztalhoz. Ráncolja a homlokát, táskáját maga mellé dobja. Őt is kicsit oldalra biccentett fejjel nézem, és akaratlan - haha - nézek bele a fejébe. Az apja újranősül, ami neki nemigen tetszik. Nos, ez eléggé tipikus, valahogy a női nem sokkal nehezebben viseli el az újranősülés gondolatát, mint a férfiak. Mondjuk tekintettel arra, hogy mi férfiak gátlástalanabbak is vagyunk, ez nem is annyira meglepő. - Férfiak - mondom ki elég hangosan ahhoz, hogy a szemben ülő nő is meghallja, majd rosszallóan megrázom a fejem. Megfogom a filtert és a forró vízbe teszem. Megbűvölve nézem, ahogy az ízeket és a színt kiereszti a filter, ahogy lassan a menta kezdi uralni a vizet, nem pedig az átlátszóság. Nos, lépjünk túl a teán. Kanalammal kicsit megnyomkodom a teafiltert, majd kevés citromot téve bele, kezdem el fújni. Hajamat hátrasimítom, mert zavaróan lóg a szemembe, aztán pillantásomat ismét a nőre emelem. Barna, hosszú haj, barna szem, magas, mégis magassarkút hord. Van önbizalmas az már biztos. Mosolyogva kortyolok egyet italomból. - Csak a gond van velük - hunyom le pilláimat, székemen ismét hátradőlök. Muszáj voltam befejezni az előző gondolatomat, különben belé halok. Természetesen olyan mélységgel és rosszallással a hangomban, hogy a nő tudja neki szól, és meg is hallja semmirekellő mondanivalómat.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Gyorsan kilépek a nő fejéből, mert akármilyen hihetetlen még nekem sincs mindig kedvem visszaélni a képességemmel. Nagyon jól jön, nem fogom tagadni, ám néha komolyan az őrületbe kerget. Folyamatosan látni az emberek gondolatait, nem könnyű feladat, de már eljutottam arra a szintre – így nem is tudom, négy-öt év után? -, hogy megerőltetés nélkül figyelmen kívül tudom hagyni. Amikor kezdtem besokalni, akkor kerestem fel Sárközit, hogy azonnal csináljon valamit, mert esküszöm, megőrülök, ha még több gondolatot kell elviselnem a minisztériumban dolgozó titkárnőktől. Manikűrös, fodrász, műkörmös, ilyen pasi, meg egy amolyan, de azzal is lefeküdt, a másikkal már nem akar, pedig milyen formás segge van. Istenem, ha csak ilyen gondolataim lennének, valószínűleg egy amőba lennék, de valahogy ők is túlélnek. Kell ilyen is, ezt mondta Sárki, majd közölte a módszert, ami azóta már annyira jól működik, hogy néha teljesmértékben ki tudom zárni a körülöttem lévőket, vagy csak egy adott emberre koncentrélni. Thanks, Sárki. Na, az előttem ülő nő, nem ezen emberek közé tartozik. Viccesnek tartom a gondolatait, ahogy ennyire elítéli, hogy az apja újra nősül. Nem mintha köze lenne hozzá, de nekem meg ehhez nincs közöm, így megtartom most – kivételesen – magamnak a véleményemet, és nem vágom a nő arcába, hogy a világ nem vattacukor és póni, hanem fájó és szar. - Akkor is az apád, nem? – emelem fel csészémet ajkaimhoz, de még nem kortyolok belőle. Ráérősen kezdem el fújni, miközben csészém fölül keresem a nő pillantását. Hála Merlinnek a hely most elég csendes, így még hangomat sem kell megemelnem, hogy a nő meghalljon. Pár ember lézeng a cukrászdában, és ennek most nagyon örülök. Nem a társaság miatt, ilyen hamar és annyira mély benyomást még nem tett rám a forró csokit rendelő nő, de egy kis nyugalom most jól jön. És legalább nem is kell annyira koncentrálnom a hangok kizárására. Igen, néha olyan, mintha elmebeteg lennék. Esküszöm, hogy a hangok a fejemben nem akarnak rávenni arra, hogy embert öljek. Megtenném. Sokszor. De nem ezt mondják. Néha… Somolyogva emelem tekintetemet a nőre, miközben egy kisebbet kortyolok italomból. A tea íze hamar hazarepít gondolatban. Nem olyan jó, mint anyámé, de azért nem mondom rossznak, legyen mondjuk 10/8, és nem viccelek. Tényleg ennyire hasonlít az otthonira. Nem adja vissza anyám természetesen teájának ízét, de eddig ez hasonlít rá a legjobbra. Pár másodpercre lehunyom a szemeimet, ahogy lenyelem az első kortyot, majd teljes figyelmemet a nőnek szentelem. Még székemmel is felé fordulok, azért ez már nem semmi.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Komolyan úgy indult a nap, ahogy indulnia kell egy napnak. Nyugodtan, meg volt a reggeli kávém, és komótosan mentem be a hivatalba, ahol rögtön lerohantak. Levegőt sem volt időm venni, mert tuszkoltak a hopp-ponthoz, hogy indulás van, nem érünk rá. Érted, a csipa még ott csüng a szememben, és a mai nap a papírmunkáé lett volna – tehát lett volna időm kitörölni onnan -, erre jönnek és lökdösnek. Azt sem értem, hogy egy ilyen semmirekellő hogy mer egyáltalán hozzám nyúlni, de majd ha visszaérek, megbeszélem vele. Mindig seggemben lévő őröm már a helyszínen várt, ahová nem siettem éppen. Fejcsóválva mutogatott az órájára, mintha valami elb*szott reklámban lennénk, és nem egy bűntett helyszínétől pár méterre. Nem volt időm kérdezni – semmire nem volt időm igazából -, már vezettek fel az emeletre. Az ajtó tárva-nyitva, csak biccentek az ürgének, aki előtte áll és közli velem, hogy nem nyúlt semmihez senki. Belépek, és egy kollégám cseverészik egy nővel. Ismerősnek tűnik… És így jutottunk ide. Egy kávézóba, távolabb a helyszíntől. Fogalmam sincs, hogy sikerült elérnem, hogy engedjék át nekem a csajt, de sikerült, én pedig mondtam, hogy menjen ahová akar, majd követem. Itt vagyunk. Felpillantok rá. - Semmit – vonok vállat könnyedén. Ajkait folyamatosan rágja, körmeit piszkálja, és a hamutálunkat most ürítik másodszorra. Szép napnak nézünk elébe, azt meg kell hagyni. - Hogy kerültél oda? – sóhajtok egy mélyet, és nagyon remélem, hogy őszintén válaszol. Párszor találkoztunk már, és biztos vagyok abban, hogy a gyilkossághoz nincs köze, de ezt be kell bizonyítanom. És nekem, nem másnak. – Mindent megpróbálok megtenni, de senki mást nem láttak ki vagy bemenni rajtad kívül. Annyi a mázlid, hogy csak a kilincs külső oldalán van az ujjlenyomatod – végszóra teszik le elém mai második adag kávémat, megköszönöm, majd a pincér távozik is. Kövezzetek meg, de kell az energia, na.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Össze van zavarodva, ami teljesen érthető, de azzal, hogy idegeskedik, nem kerülünk előrébb, és azt utálom. Utálom, ha hátráltatják a munkámat, és semmit nem tudok ellene tenni. Turkálhatnék a fejében, és lehet meg is kérnek majd erre, de az elmondása alapján hiszek neki. - Semmit – dőlök hátra csészémmel a kezemben. Mégis mit vár tőlem mit mondjak? Megoldjuk? Minden rendben lesz? Aztán a végén jön a happy end és elszalad a naplemente felé? Nem fogok hazudni neki, így is teljesen ki van készülve a csaj. Türelmesen hallgatom végig a mondandóját. Egy halovány mosoly üti fel fejét ajkaimon, ahogy az ugrik be neki, mégis hogy nézhet ki? Komolyan ez a legfontosabb gondolata reggel, amikor megtalált egy hullát? Megértem, hogy szarul érinti egy hulla látványa, de azzal, hogy elengedi magát, még nem lesz jobb. Se neki, és legfőképp nem nekem. Ujjaimmal megdörzsölöm szemeimet, majd összecsippentem velük orrnyergemet. Ez nem tudom hogy fog végződni, de még a legrosszabbat el sem mondtam neki, és van pofám a mázlival példálózni. - Sanszos, hogy elő fognak állítani – hunyom be szemeimet. – Egy barna hajú nő az elkövetőnk – pilláimat kinyitom, de nem nézek az előttem ülőre. Nem akarok, és valahogy most sokkal érdekesebb az utca túloldalán sétálgató nő a gyerekével. Az asztal alatt lábaimat egymásra rakom, és elgondolkodom kérdésén. Miért segítek neki? Gondoltam egyértelmű, hogy a korábbi ismerettségre tekintettel nekem már elég ok, hogy ne lássam börtönben, de ezek szerint nem az. - Mert egy ilyen kifinomult csípőmozgással rendelkező lány – fúrom tekintetemet övébe, pont akkor, amikor kattan az öngyújtó és cigarettája vége felizzik. – Ne kerüljön már be abba a putriba – felveszem csészémet, kortyolok belőle, somolyogva teszem le magam elé. Azért az emlékek csak-csak felütik fejüket gondolataim között, bármennyire is megviselt most a nő, aki akkor örömet szerzett nekem. Minden értelemben, azért ezt tisztázzuk. Gyorsan elkapom a pincért, aki készségesen áll rendelkezésemre, szinte még a mondandómat sem fejeztem be, de már rohan is, hogy hozza. Éhes vagyok, és megkívántam a kólát. Jaj, de még mennyire. Micsoda földi örömök ezen a gyönyörű reggelen.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Megnyugszik, látszik, ahogy vonásai rendeződnek egy kicsit. Engem is megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valami csoda folytán tudtam vele érzékeltetni azt, hiába pörög az arcán, attól nem lesz jobb vagy könnyebb, ráadásul engem is csak stresszel vele. Egyáltalán nem segít a helyzetünkön az, hogy egy Emeséhez hasonló sziluett a gyanúsítottunk. Az előttem ülő is akaratlan túr bele a hajába, amint elhangzik a mondat, de ha tényleg nem ő volt – amiben biztos vagyok -, akkor nincs félnivalónk. Ha szerencsém van, akkor az ismeretségünktől függetlenül is megengedik, hogy ott legyek a kihallgatáson, és mint legilimentor végig kövessem azt. Nincs titkolni valója, ez lerí róla, mert aki képes embert ölni, az nem sápad le ilyen mértékűen egy hulla látványától. Már pedig Emese túlontúl sápadt most, szinte már betegesen. Mély levegőt veszek, ám mielőtt megtudnék szólalni a pincér lép az asztalunkhoz a rendeléssel. Két szendvicset Emese, két szendvicset elém rak, a két italt is hasonlóan osztja el. Egy intéssel jelzem, hogy kösz, és mehet. Pár másodpercig még totyorog, majd elviharzik a mellettünk lévő asztalokhoz leszedni azokat. Ügyes fiú. - Legyen elég, hogy én tudom kit keresünk – öntöm ki az elém tett pohárba az üvegből a kóla bő felét, majd belé is kortyolok. A hideg és szénsavas lőre jólesően borzongatja végig nyelőcsövemet, még egy féloldalas mosolyt is előcsal belőlem. – Ez kell most neked, nem ügyvéd – mutatok a szendvicsre jelentőségteljesen. – Sonkás, burkolj – kortyolok még egyet, majd letéve a poharat a szendvicsért nyúlok, amibe egy jókorát bele is harapok. A szendvicset kitartva fürkészem az előttem ülőt, aki meglepően higgadtan viseli a múlt felemlegetését. Régen volt. És nem olyan régen, mint hogy két hete megmentettél egy kiskacsát régen. Hanem tényleg régen, évekkel ezelőtt, nem is tudom pontosan hány éve, és azt sem tudom megmondani, meddig tartott, és miért maradt abba. De az biztos, hogy ameddig tartott kitudtuk elégíteni a másik vágyait és óhajait-sóhajait. Eléggé egymásra voltunk hangolva, de… lehet az miatt szakadt meg ez az egész, mert távolságtartó voltam? Simán megérteném, és ezek szerint ő még az okát sem tudja ennek, ami egyelőre nem baj. Nem kell tudnia, hogy azért vagyok lelketlen, mert az évek során a lelkem meghalt a hullák utolsó egy percével együtt. Mint egy szar horrorfilm. Ember, ekkora cikit! Lenyelem a falatot, csak utána válaszolok neki. - Nem Amerikában vagy, azt tudod ugye? – emelem meg egyik szemöldökömet, miközben ismét a pohárért nyúlok. – Ha szerencséd van, akkor én fogok turkálni a fejedben a kihallgatáson, ha nincs, akkor más. De mivel nem te csináltad feleslegesen parázol – vonok vállat könnyelműen. Végül is, én miért izgulnék? Nem engem fognak megvádolni gyilkossággal, és ha minden jól megy – márpedig minden jól fog menni -, akkor őt sem.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Agyam vissza-visszatér a tetthelyre. Sokkal nagyobb koncentráció kellett ahhoz most, hogy bármit is lássak abból a nyamvadt egy percből, és amit láttam sem könnyítette meg. Talán az kicsit mázlinak mondható, hogy nem tévedhetek. Nincs hibarátám, mert a kép, ami elém kerül hibátlan, és teljesen visszaadja azt, amit az áldozat látott. Egy barna hajú nőt, Emese-féle testalkattal, amint éppen egy tompa tárggyal közeledik az áldozat felé. Volt benne erő rendesen, egy átlagos nő nem tud akkora erőt kifejteni, ami szilánkosra töri a koponyádat azon a részen. Megrepesztheti, eltörheti, de nem szilánkosra. És csak egy ütés volt. Az áldozat ismerte az elkövetőt, mert ő engedte be, ezért halt meg kételyek és kérdések között. Szegény nő. - Nincs erősebb - villantom meg legártatlanabb mosolyomat, ami elég nehéz, főleg azt nézve, hogy nemigen rendelkezek ilyennel. De azért megpróbálom, és akaratlan is észreveszem, ahogy fürkészi az arcomat, de én csak somolyogva eszem a szendvicset. Nézzen csak, bóknak veszem, úgysem változtam semmit, amióta utoljára találkoztunk, maximum még vonzóbb lettem. Bizony. Ő viszont igen. Nő lett, aki erősebb lett mellben is. Nos, igen, rögtön észrevettem és nem kellett hozzá hatalmas megfigyelőnek lenni, pedig ahhoz is nagyon értek. Ajkainak íve megmaradt, és az a szemtelen nézése sem tűnt el, pff, meglepő. Mindig fel volt vágva a nyelve, és most látszik rajta, hogy annyira nincs is kedve dumálgatni. - Legilimentor vagyok, kedvesem - sóhajtok egy mélyet, drámaian behunyom a szemeimet, miközben hátradőlök a széken. Pilláimat kinyitva teszem le a szendvicsem maradékát a tényárra, majd nyúlok a szalvétáért, amivel - akár egy úr - törlöm meg ajkaimat. - És nem turkálok a fejedben. Felesleges, minden az arcodra van írva - villantok meg egy szemtelen vigyort. Húzom az agyát, persze, mert olyan dolgot látott, amit egy átlagos embernek nem kellene megtapasztalnia, nemhogy még belekeverednie. Megértem, hogy fél és stresszes, ezért vagyok én a nyugalom szigete az ilyen helyzetekben. Engem egy hulla látványa már annyira nem visel meg, mintha te elmennél megnézni az állatkertbe az elefántot. Meg van a párhuzam, ugye? Óvatosan felnevetek az előttem ülő nő vádaskodásán. Tudhatná, hogy olyankor még az én agyam is kikapcsol, ami igen meglepő, pedig majdnem minden ismerősöm tudja rólam, hogy általában százon pörög. De én is férfiból vagyok, vagy mi, és ha helyzet van, akkor az én agyam is azt mondja, hogy kapják be a problémák és csak a pillanatra koncentrálok. Ilyenkor még a legilimenciát sem használom, és még Sárközi tanított technikája sem kell, hogy kizárjam a külső hangokat és csönd legyen, mert alapból csönd van. Imádom. - Éppen megmentem a formás segged, te pedig szemtelenkedsz velem - forgatom meg szemeimet, kezeimet keresztbe fonom. Lábamat szintén keresztbe vetem és kinyújtom őket az asztal alatt. Térdem egy hangyányit roppan, hallom a jellegzetes hangot. - Folytasd csak, nehogy feldobjalak az asztalra, hogy bebizonyítsam nem kellett turkálnom a fejedben ahhoz, hogy tudjam mire vágysz vagy mit akarsz - hangomat nem halkítom le, ugyanolyan hangerővel beszélek, mint eddig, körbe sem nézek, hogy ki hallotta meg vagy ki sem, mert cseppet sem izgat.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Egy szemforgatásra telik tőlem arra, hogy lehazugoz. Ennél több nem is kell, és erőm sem lenne rá, mert jelenleg más is eléggé lefoglalja az agyam. Például a szőke pasas mögöttünk, aki meglepően sokszor, és nagyon feltűnően néz ránk folyamatosan az újságja mögül. Ember, ennél feltűnőbben nem megy?! Tudom, hogy minisztériumi dolgozó, bár még nem dolgoztunk együtt – hála Merlinnek -, de néha láttam papírhalmokkal a kezében fel s le szaladgálni a folyosókon. Biztos valami üdvöske, vagy éppen a gyakorlatát tölti nálunk. Mindegy melyik, ne hesszeljen, mert elég idegesítő, és túl fáradt és ingerlékeny vagyok ahhoz, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, még ha csak gondolatban is. - Nem tudhatom – rázom meg a fejem óvatosan, ahogy pillantásom visszatér Emesére. Eddig is úgy tűnhetett, mintha őt nézném, annyi a turpisság, hogy a válla fölött pont rálátok újonnan jött rajongómra, így kihasználom az alkalmat. De most mellettem szóljon, hogy tényleg az előttem ülő kétségbeesett nőnek szentelem minden idegvégződésem. És más végződésem is, de ebbe most ne menjünk bele. – Majd kiderül minden előbb vagy utóbb. Addig én sem tudok többet mondani neked, mint eddig – direkt nem veszem észre, hogy mennyire jóízűen eszik, szóvá sem teszem, pedig már ott van a nyelvem hegyén a mondat kezdete. Nincs mit, b*ssza meg, hogy megmentem a segged, te meg felpofoznál, majd megcsókolnál. Komolyan mondom a nőknek tényleg nem jó semmi, és még ha egy ilyesfajta menti meg őket, mint fehérlovon betipegő hős, aki jelenleg én vagyok; az sem jó. Akkor mi a k*rva élet a jó? - Mindig is jól olvastam bennük – vonok vállat, ajkaimhoz emelem a poharat, de mielőtt kortyolnék egyet, nyelvem hegye könnyedén végig siklik alsó ajkamon. – Nem csak te kaptad ezt a kiváltságot – mosolygok bele a pohárba, és mintha mi sem történt volna nyelem le a kortyot, majd megkeményített vonásokkal teszem le magam elé a poharat, hogy aztán tekintetem az övébe fúrjam, és amíg mondandómat be nem fejezem el nem eresztem azt. - A gondolat betalált – kezdek bele, könyökeimmel az asztalra támaszkodom, ujjaimat összekulcsolom, így támasztom bele államat. – Nincs mára ágymelegítőm, de ha találtál volna ma már egy tükröt, akkor tudhatnád, hogy jelenleg nem állsz éppen a szexiség magaslatán, így az ötletet is elvetheted – fejezem be mondandóm teljesmértékben semleges arccal. Még csak egy gonoszabb félmosoly sem derül fel arcomon, mert nem lenne értelme. Mondhatnám, hogy fájnak a szavai, fájnak a gondolatai, de akkor hazudnék, én pedig azt nem szoktam. Csak nem mondom el az igazat, de az más lapra tartozik. Teljesen okkal gondol ilyenekre, és ahogy látom megváltozik testhelyzete, el is tudom képzelni, hogy miért, éppen ez a k*rva asztal takarja a lényeget. Szemöldököm ráng egyet, ezen kívül semmi reakciót nem vált ki belőlem, így csak hátra dőlök, miközben megrázom a fejem, lehunyt szemekkel, és kezembe fogom a poharat. - Semmit nem változtál, Mikecz – most jött el a gonosz mosoly ideje, ami szépen fel is villan arcomon. – Ez arra is vonatkozik, hogy még mindig akarsz – töltöm újra a poharat, a kólás üveg, így ki is ürül. Az üres üveget, mint pótcselekvésképpen, a hamutál mellé tolom, véletlenül se legyen útba.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Lehet, hogy önző gondolat – valószínűleg az, igen -, de soha nem fogom, és nem is akarom, megérteni azokat a gondolatokat, ahol egy gyerek becsméreli az egyik, vagy talán mindkét szülőjét. Igen, tudom, szemtelen vagyok és nem ismerem az intimszféra fogalmát – tények -, de ebből a szülő-gyerek hepajból már az istenért sem maradnék ki. A gyerekkori sérelmek nagyon sokáig képesek elkísérni az embert, mint az előttem ülő nő is nagyon jó példa erre, de nem fárasztó ez hosszú távon? Szar érzés volt, amikor apám elküldött engem a világ másik végére iskolába, de tudtam, és el is magyarázták, hogy a saját érdekemben teszik. Én pedig elfogadtam. Mint egy nagyon jó gyerek, és egy szavuk sem lehetett rám, mert a tanulmányaimban mindig is kiemelkedő voltam. Az ígéretek is szar dolgok, de ha valaki ígéretet tesz és nem tartja be, annak valószínűleg oka van. Nem fogom felmenteni a bűnei alól a pasit, aki ennek a nőnek az apjának vallja magát, és koszorúslányt szeretne belőle avanzsálni ki tudja hány év után, de azért az apuka szemszögéből próbáltuk már megérteni? Nem. Na ugye? - Te felvilágosítottad erről? – kortyolok bele teámba szemtelenül mosolyogva. Abban sem vagyok jelenleg biztos, hogy a nővel tegeződünk-e, de ha nem is, immár mindegy, nem? A nevét sem tudom, de már ítélkezek felette, mint egy istent helyettesítő isten, hát mi ez, ha nem poén? Nem szoktak érdekelni ilyen és ehhez hasonló problémák, de valahogy a nő annyira ki van borulva az egészen, hogy egyszerűen már én is tűkön ülve várom a választ, amit ad majd az apjának. Somolyogva emelem tekintetem a nőre, és mivel végre nem figyel, mert megint elmereng – témánál vagyunk ismét -, végig mérem, de immár kicsit alaposabban. Magassarkú, amikor így sem alacsony, tehát van önbizalma. Elegáns, mégis visszafogott. Ahogy elnéztem pár perce rajong a gyerekekért, talán ebben is helyezkedett el, de ennek még nem fontos kiderülnie; az apjánál tartunk még mindig. Leintem a pincért, aki éppen szalad el mellettünk, de – mázlijára – megtorpan és figyelmesen tekint rám. Pár pillanatra elmerengek, hogy mégis mit is szeretnék, de aztán kényelmesen hátra dőlve, bokáimat egymásra téve pillantok fel rá, de kérdésemet nem hozzá intézem. - Milyen sütit ennél? – fúrom tekintetem a nőébe, ha rám pillant, és egy nagyon elbűvölő mosolyt is megengedek magamnak, amíg a válaszra várok. Amint válaszol, én egy elégedett biccentéssel pillantok ismét a pincérre. – Egy málnás sajttortát – eresztem útjára a srácot, hogy ismét minden porcikámat a nőnek szentelhessem. - Gondoltam, ha már így összehozott minket édesapád – kacsintok rá szemtelenül. – Illendő, ha meghívlak még valamire az italon kívül – fogom kezembe csészémet ismét, hogy az utolsó kortyot is eltüntessem belőle, majd fancsali – szinte már durcás – arccal letegyem az asztalra.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Nem emlékszem sok mindenre az előző éjszakából; addig van meg, hogy felmentünk a lakására, ott gondolom el lehet képzelni, hogy mik történtek, főleg, hogy amikor felkeltem minden helyiségben valami biztos törött volt. Na ezt hívom én emlékezetes éjszakának. Vagyis hívnám, ha bármi is meg lenne az intimebb részéből. Meg van, hogy mennyire csillagos volt az ég, a szél kellemesen hűvösen fújt, a vörös bor ízére még most is emlékszem, megérte ennyi pénzért rendelni. Természetesen nem a csaj miatt, hanem magamnak, így duplán is megérte. Belépünk az ajtón... és vége, nincs több emlék, hogy mi történt, de mint az előbb is mondottam; azért el lehet képzelni, khm. A tegnap este túlontúl jól sikerült, és nem az én javamra. A fejem zúg, szinte le akar szakadni a helyéről, és a kávé sem segít. Rákönyökölök az asztalra, tekintetem ide-oda jár, mint egy elmebetegnek, majd megállapodok. Nem mondanám magasnak, és ami eléggé vonzza a tekintetet az a hajkoronája, bőrének színe és az a tekintet. Oldalra biccentett fejjel nézek végig a lányon, ezt egészen addig folytatom és csinálom, amíg el nem kezd kipakolni a táskájából. Mi a... az csont? Tekintetem rögtön a kipakolt dolgokra esik, és mivel én ülök feljebb, tisztán rá is látok a szépen növekvő csomagra. Minden van ott, ami szemnek és szájnak ingere, akár egy kirakodó vásáron. Óvatosan felállok, de nem veszem le róla a szemem, mert eszembe ötlött, hogy mint aurornak illene megkérdeznem, hogy mégis mi a terve, nem? Talán nem az ördög egyik fattyát akarja megidézni, de hát ugye, ki a tököm tudhatja? Talán pont abban a pillanatban torpanok meg mögötte, amikor megfordul, én pedig fölé tornyosulva nézek le rá. - Jogosítványt, forgalmi engedélyt, kérem - vágok teljesen semleges arcot, egyetlen egy ránc sem árulja el, hogy én ezen mennyire jól szórakozom, és mennyire jól is fogok. Szegény lány...
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Sóhajtozik, nekem pedig halványlila gőzöm sincs arról, hogy ennél többet mit mondhatnék még. Nem fogok neki állni hazudozni neki, teljesen értelmetlen lenne, és ebben a helyzetben még viccesnek sem mondható. Ki lesz hallgatva, elmondanak neki mindent, aztán lesz, ami lesz. Ha a kép, amit láttam pontosabb lenne, akkor nem kéne itt ülnöm marcangoló gondolatokkal, nem mintha az én hibám lenne ez az egész, de sok örömteli pillanatot köszönhetek a nőnek, aki éppen már a könyökét rágcsálja idegességében. - Mindenképpen – biccentek egyet felé, az utcát pásztázom megint. Jelenleg nincs kedvem belebonyolódni abba, hogy mindent előbb fog megtudni, mint én. Maximum akkor kerülhetek a képbe, ha én hallgatom ki, esetleg szükségük van a kisfilmre, amit az agyam tárol oly diadalittasan. Kezem ökölbe szorul az asztalon, szemeimet össze kell szorítanom. Az istenért, de tényleg! Miért pont neki kellett ott lennie, miért akkor? Miért nem lehetett valami totál idegen, aki engem is hidegen hagy, és leszarhatom az egészet, ahogy hozzám illik, vagy éppen a munkámhoz. - Kérlek – veszek egy mély levegőt, öklömet kiengedem, mint egy jó gyerek, aki végül megkapta, amit akar. – Lelki szemeim előtt a kép van, amit a hulla mutatott – morgom oda neki, akár egy medve, remélve, hogy leakad a témáról, és tovább léphetünk a f*szságain. Nevet, de mégsem olyan őszintén, ahogy megszokhattam tőle, ami – nem mondom, hogy nyugtalansággal tölt el, mert akkor hazudnék, de egyáltalán nem tetszik. Szarul érintette, hogy hullát látott, ami természetes, mégis jobban viseli, mint az emberek legtöbb százaléka. Nem kapott sokkot, nem kapott pánikrohamot, nem történt semmi mérvadó az állapotában, azon kívül, hogy egy kis hisztit megengedett magának az elmúlt órákban, ami – a többihez képest – még számomra is belefér. - Honnan tudnám, Mes? – fúrom tekintetem az övébe, és el nem engedem. A gonosz vigyor hirtelen tűnik fel ajkaimon, és el sem tűnik onnan valószínűleg egy jó ideig, amiért pofátlan módon használom azt a nevet, ahogy régebben csak én hívtam, csak én hívhattam, mert ha valaki más is hozzányúlt volna; meghal. Territoriális állatok vagyunk, mi férfiak, és ami az én területem van, az az enyém. Emese is ilyen volt, de ennek már… nem is tudom hány éve. Nem vagyok hajlandó reagálni incselkedésére, amiért észrevette a rángást. Még a k*rva testem is ellenem játszik, hát hol itt az igazság? Teljesen kiakasztja, hogy belelátok a fejébe, és ez engem olyan elégedettséggel tölt el, hogy bizony ki is fogom használni mostantól. Nincs miért megadnom neki a személyesteret, amit elvileg minden ember megérdemel, mert szórakozni akarok. Szórakoztatni akarom magam. - Tök unalm… - nem fejezem be a mondatot, mert meghallom mit is gondol. Hát ha ez nem visít az arcomba, akkor semmi más sem, vigyorom még szélesebb lesz, és, ahogy ő előrehajol, én csak várok, és nem mondok semmit, egészen addig, amíg meg nem áll és folytatja. Hirtelen hajolok előre, hogy fülébe tudjak suttogni, direkt úgy, hogy véletlenül se érjek hozzá, de a közelségemet mindenképpen érezze. - Te sem tudod, hogy van-e rajtad – lélegzem direkt lassan, hogy érezzen. – És ha már az én ágyamban pihennél meg, akkor valószínűnek tartom, hogy engem akarsz – morgom kedvesen, haloványan mosolyogva. Lassan ereszkedem vissza a helyemre, és kapok el egy pincért, aki elviszi az üres tányérokat, poharat, majd hozza a következő rendelést; egy korsó sör a hölgynek, ahogy azt illik, nekem pedig még egy kólát. Munkaidőben vagyok, vagy mi az anyám.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Annyira a tegnap esti bor hatása alatt vagyok, hogy eszembe sem jutott az az opció, miszerint hátha nem érti, amit mondok. Igen feltűnő jelenség, az immár előttem álló lány, ha csak hajkoronáját vagy bőrének színét nézem. Nem is meglepő, hogy kérdőtekintettel és félrebiccentett fejjel nézek rá, amikor visszakérdez és hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Azért ennyire nem vagyok rossz az anyanyelvemből, hogy ne értsék meg, amit mondok, vagy ha mégis, akkor tényleg ő nem ért engem és azért cseverészik joghurtról meg jógáról, hogy aztán elkezdjen forgolódni és lefelé nézni. Istenem, mi van? - Most remélem viccelsz velem - tartom fejem még mindig félrebiccentve, de napszemüvegemet már feltolom fejem tetejére. Ha ez tényleg megtörténik, akkor legalább erre emlékezzek, ha egy egész nap kimaradt, és úgy, hogy mindent megjegyzek, ami körülöttünk van. Oh, oké, most hogy tényleg előttem áll, és kicsit tudok nézelődni, talán mégis magasabb, mint az átlag lányok. Kérdésén, hogy baj van-e őszintén meglepődnék, ha nem tudnám, hogy ő amúgy tényleg ilyen, és a fülbevaló, amit nemrég visszatett a helyére, segít neki megérteni a nyelvet. Nos, ez az előnye annak, ha turkálhatsz más emberek fejében, mert nem kell felesleges körökkel húzni a beszélgetést. Kicsit odébb lépek balra, hogy aztán közelebb menjek a leterített cuccokhoz, és még jobban szemügyre vegyem őket. Megesküszöm, hogy ezek tényleg csontok, de ahogy elnézem nem emberiek, túlontúl kicsik, legalábbis az én szememnek. - Aurori kötelességemnek éreztem, hogy megkérdezzem, kedves Adyra, hogy miért vannak nálad csontok egy park közepén - teszem kezemet hátam mögé, ujjaimat összekulcsolom, ahogy a kendő fölé hajolok, és csak vállam felett sandítok hátra a lányra. Különleges arca van, s maga az egész lány elég különleges. Na, legalább azt már tudjuk, hogy nem magyar. Remek!
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Az ékszer szépen a helyére került a nő fülében, de én így sem lettem jobban képben. Szeretem elkerülni a legilimenciával a felesleges köröket, amik snassz és teljesen érdektelen beszélgetéseket szülnek, de Adyránál, ahogy eddig tűnik, nemigen kell a snasszság miatt aggódnom, mivel így is elég furcsa irányt vett ez a beszélgetés. Szeme valahogy furán megcsillan, ahogy a cuccai fölött hajlongok, és ez a nézés soha nem jelent jót, főleg nem egy nőtől. - Igen - egyenesedem ki, majd felé fordulok. - Megválaszolhatod a kérdésem - legelbűvölőbb mosolyomat veszem fel, fejemet is kicsit oldalra biccentem. Igen, tudom, hogy nem értette a kérdést, de na! Olyan jól szórakozom, nem fogom megfosztani ettől magamat, főleg, hogy simán benne van a pakliban a tény; sokkal jobban is szórakozhatok majd ennél. - Láthatnám az engedélyeket? - bökök a táska felé, feltételezve, hogy ott vannak a szükséges papírok, amik igazolják ezt. Olyannyira belelovaltam már ebbe magam, hogy nehéz lesz kiszállni belőle, úgy, hogy mindketten jól járjunk. Vicces a helyzet, továbbra is fenntartom ezt, de hogy mondod el ezt egy különleges lánynak, aki jógázni szeretne joghurttal? - Nos, ez egyszerű. Belelátok a fejedbe - oldalra sandítva nézem, ahogy letakarja az üvegeket, engem ez a mozdulat pedig egy nagyon széles, és nagyon gonosz vigyorra kényszerít. Van engedélye, mégis takargatja a cuccait. Elkaptalak, te drága? Én mindig azt vallottam, hogyha megdobnak kővel, akkor dobj vissza kettővel, de ha a csaj rájön, hogy csak húzom az agyát, nem szeretném, ha ő is ezt vallaná, mert akkor mindkettőnknek nagyon eseménydús és sportos napja lenne. Jelenleg pedig nekem ehhez nem fűl a fogam annyira, tekintve, hogy szerintem még mindig a másnaposságommal küzdök egy kicsit. - Nem is turkáltam a dolgaidban - mutatok rá a lényegre szemtelen mosolyogva. - Csak nézelődök, akár egy vásáron - legártatlanabb tekintetemet kell elővennem, remélve, hogy valamennyire meggátolja azt, hogy kitörjön belőlem a nevetés. - A fejedben mondjuk igen, ez jogos, de az néha akaratlan - megvillan a tekintetem, szinte még én is látom, ahonnan tudni lehet; most egyáltalán nem akaratlan volt. Felkeltette az érdeklődésem a valahonnan jött, Adyra nevű, para hajú nő. - Micsoda titulus - kapok szívemhez, kicsit talán túltolva a drámai hatást. - Áh, igen - nyalom meg látatlan alsó ajkamat, mielőtt kezet nyújtanék újdonsült barátnőm felé. - Zlatan - rázom meg óvatosan, de határozottan kezét, ha felém nyújtja.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Legnagyobb döbbenetemre csatlakozik asztalomhoz a nő. Kicsit megilletődve dőlök hátra, ahogy lehuppan velem szemben, nem zavartatva magát. Pedig én már elengedtem, hogy ebből bármi is lehetne, erre láss csodát! Mégis itt ül velem szemben, az egyébként nem túl bevállalósnak tűnő nő, akivel egészen eddig két asztalt beszélgettünk át. Nos, okozhatnak nekem még emberek meglepetést, nem azt mondom. A pincér folyamatosan bólogatva lép el az asztaltól, amikor Blossom is leadja a rendelését, végül tekintetemet ismét ráemelhetem. - Nos, ha ő ezt akarja, akkor valószínűleg nem lesz neki eléggé fontos a jövőben születendő gyermeked - bólogatok párat én is határozottan, akár egy rendes hülye, mintegy megerősítésképpen, s mint aki ennyire ért valóban a családi viszályok rendezéséhez. Pedig mit is tudhatnék róla? Az én családomban soha nem volt ilyen konfliktus. Kisebbek voltak, nyilván, meg is érdemelték azok, akik szarabbul jártak, de ilyen sebhelyes kötelék szakadást életemben még csak a Payne-eknél láttam. Mondjuk az tény és való, hogy ők pont túltesznek mindenkin. - Előbb vagy utóbb rájön - vonok vállat semlegesen. Nem mintha én annyira odalennék a totyogó, furcsa színű kis izékért, de valakiknek ez meg fontos és úgy állnak hozzá, mintha az életük múlna rajta, talán még olyan elvetemültek is, hogy ebben lelik boldogságukat, és ebben is dolgoznak. Ez olyasmi lehet, mint nekem a gyilkosságiaknál dolgozni, ami vicces tekintve, hogy születendő életekről beszélgetünk. Én meg mikor vagyok ott? Amikor az ember lelke kiszáll a testből. Olyan vagyok, mint egy második kaszás. Az első elvisz belőled mindent nagyjából, de ami kis szikrát ott hagyott még belőled, azt sem hagyom nyugovóra térni, mert akkor is meg kell néznem és látnom kell. Szar érzés lehet, hogy még halálod után sem hagynak békén, de hát mit tehetne az ember, ha ez a munkája? Mint valakinek - például az előttem ülőnek is - az, hogy gyermekeket pesztrálgat egész nap. - Azért ne vidd túlzásba, nehogy a fejébe szálljon - megengedem magamnak egyik legelbűvölőbb mosolyom egyikét, hátha kicsit feloldom Blossomot is. Túl feszült, és nem szeretek feszült emberek közelében lenni, amikor végre nekem nincs dolgom, és élvezhetném a semmittevésnek is a legmagasabb fokozatát. Így is túl sokszor és túl sokáig vagyok stresszes helyzetekben, és ezek a helyzetek még otthon is kitartanak, ám most meglepő módon - én betudom a jó időnek - az embereknek nincs kedvük egymást gyilkolászni, és ezért valóban hálás is vagyok. Legalább élvezhetek egy k*rva mentateát anélkül, hogy jönne a bagoly a sürgős levéllel, mely szerint azonnali hatállyal menjek be, aztán négy napig se ki, se be a hivatalba. Remek nap lenne, eskü, de most ki fogom élvezni, és remélhetem csak, hogy Blossom immár partner lesz benne, ha másért nem is, de a fügés csodáért igen. - Üdv, egyébként Blossom - biccentek felé egyet hivatalosan, miközben jobbomat felteszem az asztalra, és ujjaimmal dobolni kezdek rajta. - Zlatan.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Valószínűleg emberfüggő, hogy kit mennyire visel meg pár csont látványa, mert engem speciel semennyire, tekintve, hogy hullákkal dolgozom, de egy teljesen jó alapnak éreztem, hogy kicsit megbotránkoztassam a lányt. Ami valljuk be csak-csak összejött, ami minduntalan mosolygásra késztet. Nem mindennapi esemény az, hogy egy külföldivel találkozol - de -, aki csontokat pakolászik ki egy pokrócra, egy park közepére, hogy akkor ő most... mit is csinál? Lehet nem ártott volna még egyszer megkérdezni, de már késő bánat, úgy gondolom. Feleslegesen ne vigyük tovább a kényes témákat, főleg, ha a beszélgetés másik résztvevője, nem túl diszkréten rugdossa a cuccaira a pokrócot. Hümmögök párat, ujjaimat állam alá téve, mintha gondolkodnék, amikor ráemelem tekintetem, ki tudja mennyi idő után. - A táskádnak nem kell, de a csontok azért felkeltették az érdeklődésem mi tagadás - tárom szét kissé karomat, hogy nyomatékosítsam szavaimat. Én is emberből vagyok kérem, hadd legyek már én is kíváncsi erre meg arra, ha már szembe jön egy ilyen kecsegtető lehetőség. Adyra - gondolom én - alapvetően is felkelti az emberek érdeklődését, már ha csak a külsőt nézem, de mellettem szóljon, hogy nekem nem ő tűnt fel először, hanem... oké, nem hazudok, nyilván ő tűnt fel először, a csontok csak járulékok voltak a vicces szituáció kialakításához. Őszintén felnevetek, ahogy közelebb lép és fenyegető hangnemet hallok ki a hangjából, amiért a fejében járok. Nem mondom, nehéz dolog ez, tekintve, hogy totálisan más nyelvet beszél, mint mi, de azért a név az egyértelmű dolog az ember gondolatai között, és itt meg is akadt a tudományom. Nevetésem elhal, de így is mosolyogva tekintek az előttem állóra. - Legilimentor vagyok - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. - És nincs bekorlátozva, hogy kinél és meddig használhatom, édesem - a legszebb az egészben, hogy nem is hazudok, de egy pillanat erejéig tekintetem lesütöm, hogy látszódon a megbánás testbeszédemből, pedig belül a megbánás egyetlen szikrája sem lobbant fel. Még jó, hogy nem! Hát imádom a helyzetet, aztán majd megbánásra pazarlom, mi? Karját keresztbe fonva áll előttem, lehet tényleg nagyon megsértettem az egóját. Nagyot sóhajtva vakarom meg tarkómat, hogy aztán mindkét kezemet oda pakolászva pillantsak rá. - Ha akaratlan, akkor esélyem sem volt húsz méterről a beleegyezésed kérni - somolygok vidáman. Náluk vajon nincsenek legilimentorok? Mondjuk ezt nagyon nehezen képzelem el, és nem is tűnik valószínűnek, azonban az, hogy mennyire meg van lepődve és ki is akadt ráadásul, személy szerint engem erre enged következtetni. - Nem szükséges - pillantok az ég felé. - De ha már ennyire megsértettelek. Engedd, hogy kiengeszteljelek valamivel, Adyra - magam alatt vágom a fát, ebben már most biztos vagyok, ahogy abban is, hogy ezt a kijelentést két perc múlva - talán előbb is - nagyon megfogom bánni. De ha még több vicces pillanatom lehet az előttem álló nővel - aki valóban szörnyen különleges -, akkor üsse kő elmegyek tevegelni is, ha ez minden vágya. Azért remélem nem.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Adott a helyzet. Itt ülsz egy idegen nővel a falu egyik cukrászdájában. Beszélgettek, sütike, üccsike, jaj, de izgalmas. Oké, és tovább? Eddig ez remek, komolyan, de a dolgok általában itt megrekednek az embereknél. Kivéve, nálam, de a nő pont nem tűnik olyannak, aki szétdobja a lábát minden férfinak, aki szembe jön. Na meg, nem is ez a célom kivételesen, mert nincs kedvem most nőket kipakolni a házból. Szóval a lényeg, hogy elbeszélgetek én mindenkivel mindenről, de nem úgy, hogy még csak elképzelésem sincs a végkimenetelről. - Miért ne lenne? - emelem meg szemöldökömet hitetlenkedve. A nőknél valahogy mindig a két véglet van. Vagy gyorsan szeretnének gyermeket, amit meg is kapnak, és talán még egy apuka is jár a kölyök mellé, vagy olyan bizonytalanságba taszítják magukat, hogy mindig feljön a "már ha lesz" mondat. Kérdésemet teljesen jogosnak érzem, mert - de komolyan -, miért ne lenne gyermeke, ha szeretne? Lehet kapuzárási pánikja van, amiért itt van ennyi idősen - nem tudom mennyi idősen - és még nincs neki? Ha ebbe belecsöppentem, akkor sírva futok ki a világból. - Nemrég költöztem ide - emelem tekintetem a nőre. - Elegem lett a folytonos utazásból - kulcsolom össze állam alatt ujjaimat, mintha nagyon hivatalos témáról lenne szó, pedig... Ideje volt, hogy letegyem a seggem valahova, ami nem Székesfehérvár, nem nagyváros, nem kisváros, hanem valami nyugodt környezet. Egy olyan, ahol nem baszogatnak, ahol nem visítoznak gyerekek az utcán folyamatosan - néha belefér, oké - és egyelőre Bagolyfalva pont kielégíti minden ilyen vágyamat. - A Minisztérium negyedszeri kérésének eleget tettem - vonok vállat lazán. - És te? - tekintetemben érdeklődés csillan, és bár nem szeretem az ilyen és ehhez hasonló snassz és semmitérő beszélgetéseket, de valahogy most erre van szükségem. Felesleges dolgokról beszélgetni, és nem foglalkozni a körülöttem lévő szarságokkal, amik bármikor a nyakamba szakadhatnak, de ugye, amit megtehetsz ma, az holnap is megvár, szóval minek siessek? A pincér lép - immár - asztalunkhoz letéve elénk a rendelést. Villámat rögtön kezembe fogva kezdek el falatozni a tortából, és legnagyobb döbbenetemre, tényleg nagyon finom. Legalább ebben nem hazudtak, amikor szándékomban állt ideköltözni, és ha ezt elmesélem, anyám kiugrik a bőréből majd. A majdnem mindig elégedetlen fia végre megelégedett valamivel? Történelmi pillanat.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Értem én, hogy eltérünk egymástól. Nyelvben is, kulturálisan is, igazából, ha jobban belegondolok, akkor külső szemmel elég viccesen nézhetünk ki, de akkor sem hiszem el, hogy ennyire nem értjük egymást. Oké, nyelvi nehézségek, de van fordítója, szóval annak meg kéne könnyítenie a köztünk lévő kommunikációt, mégsem teszi, ami engem roppantmód frusztrál. Látszik rajta, hogy neki is kezd fogyni a türelme, és megmondom az őszintét nekem is, mert fogalmam sincs hol csúszott el a beszélgetés. Márpedig valahol elcsúszott, ami velem egyáltalán nem szokott előfordulni, így jobb híján csak mélyet sóhajtva lépek egyel távolabb Adyra-tól, hogy egy hipercukika mosoly mellett nyújtsam felé a jobb kezemet.
- Kezdjük elölről, ha nem bánod - vágok bele. - Ombozi Zlatan. Bocs, hogy turkáltam a fejedben - kimondom, de gondolom elég egyértelmű, hogy annyira nem bocs a dolog, különben esélyem sem lett volna idejönni és elkezdeni ezt az igen furcsa, kellemetlen mégis szórakoztató beszélgetést. Sok nővel beszélgettem, rengeteg szituációban, de eddig meg kell hagyni, Adyra viszi a prímet. Vagy tényleg ekkora a különbség kettőnk között vagy éppen hülyére vesz. Nem, most esküszöm nem vagyok a fejében, így is elég vicces a helyzet, nincs szükségem a legilimenciára ahhoz, hogy ezt megtartsuk.
- Legilimentornál nincsenek személyiséges jogok - idézem a nőt teljesen komoly arccal. Hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés, de tartom magam, minthogy abban is, nehogy kikerekedjenek szemeim a szóhasználaton. Zseniális a nő, és a végére már nem furcsállva, hanem komolyan elismerősen méregetem. Először is rettenetesen különleges, másodszor elég ránézni, hogy az ember lássa meg van a magához való esze és harmadszor; kurva vicces a nő. Szemeim kikerekednek, egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni, ahogy barnáimat pillantásába fúrom.
- Hogy rasszista? - biccentem oldalra fejemet, arcomról biztosra veszem, hogy süt az értetlenség, teljesen érthető okokból. Hogy a faszomba kerültünk a rasszizmushoz pár pillanat alatt? Ember legyen a talpán az, aki tudja követni Adyra-t. - Nem, nem vagyok rasszista - rázom meg a fejem, jobb kezemet még fel is emelem, hogy nyomatékosítsam mondandómat. Szóba jött a joghurt, közlöm, hogy meghívom kiengesztelésképpen, erre közli, hogy ki tudja fizetni. Esküszöm nektek, de tényleg, itt és most, hogy ez a nő fog engem a sírba tenni és elég hozzá ez az elmúlt húsz? Harminc perc?
- Na - csapom össze tenyereimet. - Gondoltam, hogy tudod fizetni a joghurtod. Nálunk halandóknál a kiengesztelés annyit tesz, hogy sza... akarom mondani rosszat tettél a másiknak, így veszel neki valamit, amitől jobb kedve lesz - ez a kiengesztelés definíciója? Ha nem is ez, mindegy, mert már elhangzott. - És mivel én jártam a fejedben, de neked ez rossz érzés volt, így meghívlak egy joghurtra, hogy jobb kedved legyen. Érted? - ha valaha el akarnék menni tanárnak tartsatok egy puskát a fejemhez és habozás nélkül húzzátok meg a ravaszt, kérlek. Kíváncsi és kérdő tekintettel nézzem Adyra-t, hogy vajon elfogadja-e az ajánlatom, vagy ilyen pöpec kommunikációval válnak el egymástól útjaink. Mert ha nem is érti, akkor sem tudom mégis hogy magyarázhatnám el ennél érthetőbben vagy egyszerűbben. Alapból soha nem kellett elmagyaráznom ezt a fogalmat, így is túlteljesítettem. Türelmesen várom a választ a meghívásra, miközben jobb lábamról testsúlyom a balra kerül. Érdekes egy nap ez.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Elhúzom a számat a köszönöm szóra. Mintha olyan kurva sokat tettem volna eddig az ügy olyan kimeneteléért, amilyennek szerintem kéne lennie. Nem Mes volt, és ez az egy, ami biztos, mert a járása nem ugyanolyan, mint az előttem ülőnek. A mozdulatai sem összehasonlíthatóak, ám ez nem elég ahhoz, hogy azt mondhassam nem bűnös, és kiálljak a hivatal elé, hogy bevédjem. Szar dolog ez a holtakkal kommunikálás, mert mindent úgy kell visszaadnod ahogy láttad különben cseszhetjük az egészet. Hüvelyk és mutatóujjammal megdörzsölöm szemeimet, mikor újra feltekintek a nőre. Pillantása ökölbe szorult kezemre esik, én meg gyorsan lazítok szorításomon, mintha mi sem történt volna pár pillanattal előbb. Idegesítő az egész, ahogy van, és azzal, hogy idegeskedem rajta még én is, csak azért mert Emese ott volt, egyáltalán nem segítek rajta, de legfőképpen magamon nem.
- Mindegyik mutat valamit, Mes - sziszegem a szavakat. Szar érzés, hogy így tudja meg, amikor olyan sok boldogsággal teli és örömittas éjszakánk volt együtt már. Egyszer nem említettem, szinte senki nem is tud róla, így miért ő lett volna a kivétel? A hivatalban tudják, a minisztérium tud róla, és a család. Senki másnak nem kell tudnia róla, hogy miért kap el a hányinger, ha egy ember közelít felém, és nem önszántamból érek hozzá. Senkinek nem kell tudnia, hogy lelkem egy darabja minden egyes ilyen esetnél távozik a holttal is, mert még halálukban sem hagyom őket békén. Néha áldásnak érzem, néha pedig egy olyan átok, ami mintha azt mondaná, hogy erre lettem kárhoztatva valamiért. Az ok sosem fontos, itt sincs ez másképp. Szemeimet lehunyom, és amikor ismét kinyitom pont elkapom tekintetét, így örömtelien nézhetem végig, ahogy állkapcsa megfeszül a megszólítástól. Vigyorom még szélesebb lesz, jobb kezemet az asztallapon pihentetem, ujjaim halkan játszanak egy ritmust rajta.
- Micsoda bókok, kérem - kapok a szívemhez drámaian, jobb kézfejemet még homlokomra is csapom, hogy hatásosabb legyen a jelenet. Óvatosan elmosolyodom felé, miközben leengedem kezeimet. Istenem, ha nem visítanának gondolatai a fejemben sokkal egyszerűbb lenne. Figyelemelterelés. Valószínűleg tényleg erre vagyok a legjobb neki, főleg most, ha már a nyomozásról többet nem tudok mondani. Pillantásom megakad arcának élén, és egy elégedetlen sóhajjal konstatálom, hogy bizony az semmit nem változott, amit oly' sokáig, oly' sok csókkal hintettem.
- Eddig sem volt esélyed, de így, hogy már tudsz a legilimenciáról - könyökölök az asztalra. - Még viccesebb a gondolataid között matatni - széles és gonosz vigyorra húzom számat, amikor a pincér az asztalhoz lép a kikért italokkal. A sört először elém teszi le, de gyorsan helyre rázom, majd amikor végre eltakarodik, ismét minden testrészemet - khm - Emesének szentelhetem. Rögtön észreveszem, hogy arca megváltozik, mereng valamin, én pedig ezt nem akarom hagyni. Kezei arcára simulnak, én pedig anélkül, hogy átgondolnám mit teszek, emelkedem fel kissé a székről, hogy jobb kezemmel elkapjam egyik kezét, és levegyem azt arcáról, hogy rám nézzen.
- Gyere velem - hangom nem erőszakos, de éppen annyira parancsoló, amennyire lennie kell, és biztos vagyok abban, hogy szó nélkül fog követni. Felállok az asztaltól, a pénzt az asztalra dobom, meg sem számolva, rá sem nézve, majd ujjaimat Emese ujjai közé fonva emelem fel székéről és kezdem el magam után húzni.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Mikecz x Győr
Kérdése meglep, és nem is válaszolok rögtön. Miért nem? Furcsa, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mindig elképzelem, hogyha valaki megtudja, akinek amúgy semmi köze nincs hozzá, attól nem ezt a szánakozó és értetlen pillantást kapom. Hogy nem stresszeli az embereket, csak elfogadják, és tovább lépünk, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni. Talán ép ésszel fel sem fogható, hogy a halottakkal való kommunikálás márpedig van, és én rendszeresen űzöm, mintha fegyvert tartanának a fejemhez. Vicces, tekintve, hogyha nem teszem rendszerességgel, akkor tényleg likvidálnak valószínűleg. Nem pálya a Minisztériumnak, hogy más is megszerezzen, hogy másnak dolgozzak, esetleg egyáltalán ne dolgozzak. Amikor ezt a hivatást választottam senki nem mondta, hogy ilyen mértékűen a Minisztérium alárendeltje leszek, és néha, amikor éppen olyan hangulata van apámnak látom rajta az őszinte megbánást, amiért ezt hagyta. Egyszerűen titokban kellett volna tartani... Megtehettük volna?
- Mert nem volt hozzá semmi közöd - motyogom magam elé a szavakat, hogy a következő pillanatban már tényleg Emesét húzzam magam után, aki tökéletes mintapéldája a balfaszságnak. Eddig figyelemelterelésért könyörgött, most meg a sört lötyköli az aszfaltra és menet közben issza azt. Sok ész kell ehhez, nem mondom. Pár másodpercre vagyok hajlandó megállni, amíg megissza a maradékot, majd nem várva tovább kezdem el ismét magam után húzni. Nem felelek az eddig feltett kérdésre, az előtte kijelentett mondatokra sem reagálok, mert totálisan felesleges és értelmet vesztett minden. Megtudta, hogy mi és ki vagyok. A Minisztérium bábja, a halottak ördöge, és a lélektelen. Kell ennél több egy nagyon klassz és romantikus légyotthoz? Ugye, hogy nem. Felesleges a gyertya és a melankolikus háttér hegedű, amikor talán életem egyik legnagyobb titkára derült most fény. Nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy leessen neki, mert az egész kurvára nem fontos, legalábbis neki biztos nem. A halottak meggyalázása már napi rutinommá vált, szinte hiányoznának, de tényleg, csak aztán mégsem. Én is meghalok velük.
Futólépésben közeledek a hopponálási pont felé, a felügyelő auror felé csak intek egyet, amolyan "ne aggódj, kezelésbe veszem" félét, és remélhetőleg leesik neki, így talán nem fut a feletteseihez. Meglepően vicces a szóhasználat, de már megfogalmazódott, szóval itt hagyom, hadd nevessetek fergeteges humoromon. Beállok a megrepedezett téglafal közé magam után húzva Emesét, kezeit derekam köré fonom, majd artikuláltan és tisztán kimondom az utca nevét, ahol lakom. Csak ne bánjam meg.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me
Elcsúsztunk valahol, mint kommunikáció és teljesen megérdemelt a többesszám. Ő is, és én is, mert a - szerintem - nagyon vicces megszólításom odáig ment, hogy én biza rasszista vagyok, ráadásul egy paraszt is, amiért turkálok a fejében. Nos, a második lehet igaz, de az elsőt még most sem tudom mire vélni, így csak elengedem, mert nem tűnt úgy, mint aki komolyan gondolja. Legalábbis nagyon remélem, hogy ilyesféle atrocitás sem érte, mert az igen gusztustalan modorra vallana, amit szintén nem tudok elviselni. A felém nyújtott kezet megmarkolom, majd megrázom, éppolyan erősen, hogy ne törjem el a kezét, de hiába nő, attól még nem tűnik törékenynek és szerintem egy erősebb kézfogásba sem halt még bele senki.
- Adyra - ízlelgetem a nevet, mintha most hallottam volna először életemben, és magamban már nem csak így hívnám. Komolyan, mintha világi spanok lennénk évek óta. - Tetszik. Gyönyörű neved van - mosolyodom el hamiskásan, majd elengedem a kezét, sajátjaimat zsebem mélyére süllyesztem. Látszik rajta, hogy valamin nagyon mereng, így ebben a pár másodpercben megengedem magamnak azt, hogy jobban megnézzem. Afrika? Messzebb nem is jöhetett volna el szülőföldjétől, mint egy ilyen kis országba. Elképzelésem sincs, honnan jöhetett az ötlet, de ahogy elnézem talán már sínen vagyunk a beszélgetésben nagyjából, így nem is kell aggódnom, mert talán kiderül, ha ilyen fesztelen folytatjuk a csevejt. Igen, egészen idáig.
- Aha, szóval lesz még - csapok le rögtön az alkalomra, mert ha tényleg lesz, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy nem fogom kihagyni. És nem csak azért, ahogy kinéz - olyan 40%-ban van csak összefüggésben a dologgal -, hanem azért, mert ő más. Érdekes, és nem úgy különleges, ahogy a legtöbb lány elhiszi magáról, hanem tényleg az. Ahogy beszél, vagyis ahogy próbálkozik vele, a mozdulatai. És meg kell hagyni, felkeltette az érdeklődésemet, mint azt már olyan sokszor elmondtam.
- Megmondom az őszintét, nem, nem tudom, hogy értetted - rázom meg a fejemet kicsit. - De nem is érdekel. Tiszta lapot kezdtünk, engedjük el - komolyan nem érdekel. Meglepett, nem tagadom, de nem érdekel, hogy értette, vagy miért mondta, egyáltalán hogy merült fel benne ez az egész. És tőlem meg valóban eléggé távol áll a rasszizmus, tekintettel arra, hogyha tehetem az öcsém elleni gyilkolgatós játékokban, mindig négert választok. És mindig nyerek is, szóval bizony lehet abban valami, hogy a fekete bőrűek sokkal gengszteresebbek, mint a fehérek.
- Nem akartam, hogy azt hidd - vonom meg vállaimat, pillantásomat lehunyom pár másodpercre, hogy végül, amikor kinyitom egy mosoly kíséretében pillantsak Adyra-ra. - Csak gondoltam dumálunk egy jót, majd nevetünk rajta, hogy ilyen balfasz módon szólítottalak le, de eléggé félresikerült a dolog - köhintek egyet, hogy tudja, valóban így van, és egyáltalán nem az ő hibája. Nyilvánvalóan nem, mert gondolhattam volna csak a kinézetből, hogy talán nem magyar, és egyáltalán nem fogja érteni azt, amit neki magyarázok. Ennyi erővel baszki ektivitizhettünk is volna. Ah, majd elkapom a családot legközelebb, ez egy jó ötlet.
- Pontosan - emelem ki kezemet zsebemből, hogy végig simíthassak tarkómon. Legalább a kiengesztelés szóig eljutottunk, bár ha tudom, hogy ezt ismeri, akkor nem csépelem feleslegesen a számat, mint valami elmeroggyant. Tarkómról, napszemüvegem alá csúsznak ujjaim, megdörzsölöm szemeimet, majd amikor megszólal, a szemüveget fejem tetejére tolva meredek Adyra-ra.
- Hogy pardon? - emelkedik meg egyik szemöldököm kérdőn, mert csak remélhetem, hogy rosszul hallottam. - Kísérjelek el jógázni, és akkor hajlandó vagy megengedni, hogy meghívjalak egy joghurtra? Ez annyira nem fair deal - előre-hátra bicegtetem fejemet, lehunyt szemekkel, miközben az esélyeimet latolgatom magamban. Merlin, baszod! Nem tudok jógázni, mégis hogy a tökömben mennék el vele? De ugye, a másik szempont a jóga nadrág, amit meg valahogy úgy csináltak meg, hogy csak azt nem látod benne, amit nem akarsz. Csak meg ne bánjam... - Deal - nyújtom felé ismét jobb kezemet. - Csak rázd meg és akkor tutira elmegyek veled - forgatom meg kicsit szemeimet, és remélem, hogy megteszi, mert enélkül biztos kihúzom magam a jóga alól. - Hol, hánykor? - nincs idő teketóriázni. Nekem a box előtt vagy után pont nem egy kis jóga jut eszembe belemelegítésnek vagy levezetésnek. Ó, bassza meg!
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x júliusi Pécs, p.m. x me
Volt szó erről. Tudom én, hogy volt, kezet is fogtunk, végül elköszöntünk és elváltak útjaink. És én ennyiben is maradtam, mert kézfogás ide vagy oda, de csak nem fogok magamból hülyét csinálni egy csomó ember előtt egy olyan lány kedvéért, akit kurvára nem is ismerek, és kiengesztelésnek olyat kér, hogy toljam el vele a seggem jógázni. Kikér ilyet, de tényleg? Mondjuk azt meg kell hagyni, nem átlagos maga a lány sem, így nem kellene meglepődnöm azon, hogy ilyet kér, de esküszöm nem jutott volna eszembe az, hogy valamikor is behajtja rajtam. Egészen addig nem gondoltam rá, amíg a bagoly pofátlan módon repült be a nappalimba, miközben én éppen próbáltam megfejteni az éppen fogyasztott whisky-m... bármiét. Az legeslegelső kortyot nyeltem le éppen, amikor a madár rárepült a kanapé karfájára és felém tartotta a levelet. Kétkedve vettem el, majd elolvastam. Aztán még egyszer, és a biztonság kedvéért még egyszer, mert elhittem volna, ha azt mondják valamit tettek a piámba és ettől az egyetlen egy kortytól is betéptem és csak káprázik a szemem. De mivel a bagoly nem mondott ilyet, és rajta kívül nem tartózkodott más a házban, így bajszom alatt motyogva öltöztem fel, pakoltam össze a táskám és indultam meg. Az átok helyét szorosan lekötöttem, és tudom, hogy nem ajánlott a hopponálás, de gyorsnak kell lennem. Kereken 16:30-kor lépek Adyra elé egy nem éppen őszinte mosollyal ajkaimon, és ennek nem csak a jóga az oka, hanem ez az istenverte hopponálás is. Fáj, mint a kurva élet. - Reméltem, hogy viccelsz - állok meg vele szemben, és komolyan meg vagyok lepődve pontosságomon, mert amióta az eszemet tudom soha nem értem oda pontosan sehova. Nem, mintha ma olyan sok dolgom lett volna, ami okot adhatott volna a késésre, de mindegy. - De nagyon úgy tűnik, hogy nem. Vettem - biccentek felé egy aprót, és agyamban pár pörögnek a fogaskerekek arra vonatkozóan; mégis hogy fogom túlélni ezt?
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x júliusi Pécs, p.m. x me
Soha életemben nem voltam ilyen pontos, és fogalmam sincs ez most miért változott meg. Baszki még a helyszínekre is minimum tíz perc késéssel érkezem és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a minimum idő. Valamiért a kezdeti döbbenet átcsapott abba, nyilván miután elolvastam a biztonság kedvéért párszor a levelet, hogy akkor most vagy soha, itt a lehetőség arra, életemben egyszer ne késsek. Valamiért mégis úgy érzem, ezt a jó szokást nem fogom megtartani sokáig.
- Mindkettővel - vonom meg vállaimat a kérdésre. Valóban így van, nem jutott volna eszembe, hogy valaha be lesz rajtam hajtva a páros jóga. Egyáltalán mióta csinálják a jógát párban? Azt hittem ez ilyen egyedüli dolog, mindenki lemegy alfába, valami japán zene szól közben a háttérből, és boldogság. Mondjuk, mindezek alapján, nem voltam jól tájékozott a jógával kapcsolatban. Biccentve veszem el tőle a polifoamot, miközben vállamra dobom a sporttáskát, indulásra készen állva. Elképzelésem sincs mire vállalkoztam, életemben nem jógáztam, mert valahogy nem volt összeegyeztethető a box edzésekkel, de ha már eljöttem idáig csak nem ülök be valahova elszlopálgatni egy kávét. Először; nem lenne illendő, másodszor; totálisan megérdemlem, hogy lássam Adyrát minden kibaszott jóga pózban, ami csak létezik, és ha az oktató egyet is kihagy a mai órán, isten látja lelkemet, megfogom tudni.
Szó nélkül követem, azonban, amikor megtorpan, egy mindennek, csak éppen kecsesnek nem mondható mozdulattal kerülöm ki, egy oldalra lépéssel, ha egyetlen mód van rá, akkor ne taroljam már le a lendülettel. Megilletődve pillantok rá, majd vonásaimat rendezve figyelek arra is, amit mondd.
- Igen, számomra is elég érthetetlen - vonom meg vállaimat, komoly értetlenséggel a szememben. Na ugye, hogy ő sem érti? Akkor mégsem vagyok foggyos jógából. Kösz, köszi, jár a keksz! - Egyet tippelhetsz csajom, kettőre megmondom - csettintek nyelvemmel egyet, ahogy mutatóujjammal felé bökök vidáman. A kezdeti feszültség és aggodalom kezd eltűnni belőlem, mert legrosszabb esetben csak ülnöm kell és néznem ki a fejemből, mert látják rajtam a szenvedést.
|
|
|
|
|
