Gyere, adok neked esőt, vizet, hűs levegőt tök ingyé, a gekkonak is

Fehérváron igaz nem esik, de nincs 10000 fok, csak pára most reggel jobb volt

megint eszik a nép?

Szia Léda

jaj, jaj, jaj, várjál, el ne essünk *tartja, tántorog kicsit, de nem esnek.* Sose vagy egyedül, valaki mindig jön

Boldog pénteket *-*

Én itthon fogok dögleni és azt élvezem ki XD

Nagyon. De országosan, mindenhol ezt látom  

---

- Nagyszerű! - lelkendezek, mert tényleg öröm, ha segít majd benne. Könnyebb lesz nekem azzal, kicsit az otthoni környezetet fogom dédelgetni és megnyugtat majd. A többi dolog most? Nem. Nagyon izzad a tenyerem, félek, ha valamit megfogok, úgy ugrik ki belőle, mint fürdésnél a szappan. Nem jó, hogy a mese ilyen, nem jó, hogy ez a hely ilyen és mi itt vagyunk. És nem egyedül, mert mindenki figyel ide-oda, mindenki nézelődik, mintha keresne valamit vagy valakit. Senki nem tudja mit, és mégis, ott van, mert... Mert.
- Eeeeh, nálam nincs semmi olyan. De pálcás módon nem lehet? Megcsinálom magamon ha kell, csak mondd, hogyan – mert hát na, nem akarom senkire sem ráerőltetni, főleg, ha fájdalmasabb dolog az, hogy oda kell tenni a szöveget. Lehet mindenki akarja majd, lehet senki, én meg mint valami hős. Csak kár, hogy sosem voltam az. Az időnk azonban fogy, így ha ez meg is lesz, akkor valójában már menet közben, nem is gond, egy percet sem tudtam volna már helyben állni. Egyre rosszabb...
Sosem féltem a viharban, de ez olyan, mintha még lenne benne valami. Lehet idegenek, mint a filmekben, vagy valami gonosz lény egy horrorból. Tényleg, remélem, nem korhatáros véres mesét ír a könyv. Nyelek egy nagyot.
Épphogy elindulunk azonban, Petya felkiált, mintha ajtót talált volna. Megállok én is, aztán ránézek, mert érdekel mi az. - Óóóó! De menő! - nem zavar, hogy elteszi a csúzlit, a lámpának azonban nagyon örülök. Fény! Mintha valami csoda lenne, komolyan. Máris vidámabb az út, nemde? Nekem könnyebb az, hogy végre így kövessem. Hagyom, hadd vezessen, olyan jól csinálja, én meg be vagyok tojva, csak menőbbnek akarom mutatni magam. Komolyan, nem kéne mindentől beijedni, elvégre, nem lesz bajunk, nem? Fogalmam sincs, elmerengve sétálok, próbálok valamiféle tervet kiagyalni, minden esetre, de mindig egy áll a képlet végén: bármit látunk, futás. Így aztán észre sem veszem, mi folyik körülöttem, a dörgésekre néha összerezzenek, aztán már csak Petya hangja ráz fel.
Mi?
Ahogy félrelök, úgy rázom meg a fejem, mint akit fejbe vágtak kicsit. A tarkómra fogok, megvakarom, mintha beleégett volna a valami pillantása, vagy csak az idegesség miatti izzadtság csípte ki. Fejemet felemelve nézek a pánikoló haverom felé, majd aztán észlelem, hogy mi történik. Hunyorgok, sajogni kezd a fejem, túl sok minden történik.
- Hova lett Lili? - de az érzés nem múlik, csak könnyebb a lélek. Mintha, a zavaró tényező, amit nem mondtunk ki, nem lenne már, de észre se veszem, csak Lili hiányát. Petya a kezembe nyomja a telefont, mert azonnal ott termek mellette, ösztönösen. A képre tekintek, ajkaim elnyílnak, majd össze is zárulnak. Kattan a billentyűzár és elteszem a telefont. Most fontosabb dolgok is vannak. Valami nem oké. Valami, valami...
- Figyi, én... - aztán megakadok. Miért? Nem, mintha nem tudnám megfogalmazni. Vagyis, tudom. Pánik talán. - Én is nagyon aggódom érte, de talán csak látott egy rövid utat – hogy mi? Mi ez? Kiabálni kellene. Lili! És én.
- Menjünk innen, el, előre. Ott van egy hely, nézd. Egy – falu, ott a falu, megmenekültünk. De ujjam másra mutat végül, egy kastélyra. De hát.
- Lehet oda ment? Nézd, mintha... valami kastély lenne ott, és a fények. Biztos vannak ott mások is – elfordulok, Petyát is oda fordítom. Sára? Sára talán már látta eddig is, talán vele sem lesz gond. Rátekintek. Figyelem. Mondanám, hogy van még valami, de a nyelvemre harapok és félek.

Boldog szombatot!

*naptárElijah*

micsoda támadások vannak itt ilyen későn/korán :O

---

Fogalmam sincs, hogy én most modellt döglök.
Épp még mindig magam lelkivilágát nyugtatom, meg azt, hogy nincs semmi gáz, túl kellene lépnem az egészen. Tudom, aki fél úszni, azt bevágják a medencébe, aki fél a magastól, felmegy a kilátóba, aki fél a tollas nyavalyáktól, annak itt egy torony, tele bagollyal. Tyúkudvar is lehetne, akkor sem lenne jobb, sőt, ott még kakas is lenne és mindenki tudja, milyen szemetek azok, a szemed is kicsípnék, ha arról van szó. Engem nem kergetett meg ilyesmi, gyereknek, izé, még gyerekebbnek városi voltam és csak csomagolva láttam, amikor meg már itt éltünk és valakinél volt, elkerültem a fenébe. De elmesélték a halál közeli élményeket, vagy a nénik azt, hogyan hajtják el a kisseprűvel. Talán nekem is kéne egy, amikor levelezni megyek, de lehet, nem díjaznák, elvégre, ott vannak saját madarak is, meg okosak, túl okosak és akkor biztos nagyon kapnék. Eeeeh... Szóval, legközelebb majd mást találok ki, vagy mást találok meg, illetve veszek majd valami könyvet, amelyben lehet pár pro tipp arra, mi a francot kezdjek én most ezzel. Lassan már nem foghatok mindent a gyerek dologra, és ha nem akarok körberöhögést reggelinél, amikor tányérnyi szemekkel bámulok a mellettem ülőre, mert épp oda száll egy... Aztán ki tudja, a legnagyobb macsók is félnek, ott van Mr. T. féle Bosco őrmester, ha jól emlékszem, őt lehetett csak altatva repülővel szállítani és közben meg akkora volt, mint egy hegy. Szóval, talán van még esélyem ezzel is ha nem is menőnek, de átlagosnak lennem.
De hát ugye engem most rajzolnak. Nem aludtam amúgy, de néha tök jó így képzelegni valamin, valami történeten akár. Vagy mert így hagytam magam. De zsibbad mindenem, így aztán ennek vége, kezem leengedem, lábam kinyújtom, igazából fel is ülhetnék, de azzal munka van és marha kényelmes. A szúró tekintet ha éget is, tök jól bírom, aztán a hangra már felkapom a fejem. Hú!
- Mmmmmh? - fordulok a rossz irányba elsőnek, aztán a másikba, és hát az ismerős arc már ott is előttem. Már ülök is fel, megkapaszkodva húzom fel magam és kócos fejemmel fordulok felé, arcom már vidámabb.
- Szia Lau! De örülök, hogy látlak. Ééééés.... igen. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de betemetett a tanulás. Azt hittem csak elsőben sok, de... pfuhh... - grimaszolok. Itt úgy néz ki, az a könnyebb, utána minden csak meredekebb és merészebb. De azért figyeltem, néha odaintegettem neki, meg ilyenek.
- És veled mi újság? - figyelem, aztán a mappát. Szemöldököm felcsusszan kicsit, de kíváncsian. - Hát az ott?

Akkor a macska lusta

Hooogyne, csak azt nem hogy már 4 óra...

---

Költői kérdés volt inkább, de nem baj, ha lett rá amúgy válasz. Csak tényleg nem értem, mikor és hol találta ki ezt akárki. Jó, azt már láttam, hogy volt, akik simán belenyúltak és kivettek egy marék aprót, ha nem figyelt nagyon senki olyan, de hogy eleve mi volt a késztetés az elsőre, az homály. Nem fontos, hiszen sok ilyen van, amit használunk, de senki nem tudja megmondani, hogy miért így kell.
- Áhh. Beledobhatja az egész tárcáját, ha nem jót ír, megbukik. De amúgy csak nem értem, mire jó. Hogy használt valakinek valaha? - nem voltam sose híve az ilyen hiedelmeknek meg babonáknak, a fekete macskát is inkább simogatom, mintsem bármi mást tegyek, szóval, abszolút értetlen tudok néha lenni. Viszont túléltem, túl is fogom, ha esetleg holnap is eltanyálok, az a szerencse, hogy nincs olyan kiálló izé a közelben, hogy oda beverjem a fejem, vagy hát akad, de nem most fogom ezt felmérni, meg máskor sem. Túl morbid.
- Ó – nézek én is oda. Hát, engem ez a téma nem hat meg, a lányok szokása a súlyt meg a centiket nézni, jó, addig érdekel, hogy ne legyek akkora, mint valami ház és itt ki is merül. Legyintek hát. - Arra jó, amire kell. Nem eszek sütit, nem nő akkorára, meg hát... nem is az én hátsóm a fontos – huppanok le, ennyit erről. Az én szemeim még az arcokat keresik, vagy ha valami nagyon kirívó, oda mennek, de hogy hátulról stalkoljak, az nem jellemző. Na igen, ebből a szemszögből én a béna srác vagyok. De lassan felnövök, lesz még időm nézni, bármit, és akkor érdekesebb dolgok kellenek. A zene lassan indul, majd abba is marad, nem baj, legalább megpróbálta és vigyorgok is egy sort, nem fogok leoltani, szólhat bármi a háttérben, ha már gyakorolni akar. A hely meg ugye nem csak a miénk, nem mondom viszont, hogy ha nagyon rossz lenne, akkor már mondanám ezerrel.
- De jó is az! Nektek nem? Azt hittem mindenki kap egy olyat – áztatom és lógatom a lábam lefele, bár már nem olyan rövidek, hogy ne érjen le. Fura, mielőtt elkezdtem a sulit, mármint ezt, alig értem fel valamit, most meg aztán szép lassan már a fejek fölött is át fogok látni. Az alacsony fejek fölött. Anya mondta, hogy ez így lesz valószínű, az unokatestvére kosaras és vagy 2 méter, de én annyi nem akarok lenni. Az már sok.
- Hát... elmennek. Talán nem bukok meg idén sem. A gyakorlat még mindig nehéz. Minden évben lesz? Nem lehetne csak elmélet? - könnyű lenne, de aztán majd rájövök. - És neked? Te már gondolom kicsit feljebb jársz.

boldogéjféltsietek

nem kell meghívó! gyere bármikor

na most, na XDDDD ez au

nem a csikóhalon, hanem az egészen. nekem nem esett le az ellésig

Thomas Middleton - 2019.09.01. 00:47


sovány vigasz a maradásom!

neem , én nem   *meglapogatja a hátát, hogy biztos legyen*


ez csak biosz!

Thomas Middleton - 2019.09.01. 00:52


off sátorparti?

ééén? nem akarok

Aaaa! Jó! Az még menőbb

*hát akkor ő is kreatív bunkerépítő, fő a kényelem mellett*

---

Nem biztos, hogy a halálunkkal zárul.
Ez a mondat tök olyan, mintha azzal próbálna bárkit nyugtatni, hogy nyugi, csak kicsit harap. De jó, legyünk optimisták, meg vidámak, újkori tinihősök és miegymás. Aztán majd ha olvasható lesz, kiderül, mennyit ér a szereplés, amiből nemigen kértünk. Nincs mindenhol reklamáció, ámbár a könyvtáros felé később lehetne, hogy jobban is figyelhetne, milyen köteteket enged a polcokra, azonban az nem biztos, hogy eddig is ott volt. Még mindig egy rossz, kicsit szemét viccnek vélem az egészet, aljas kísérletnek, vagy épp a saját hülye szerencsémnek. Vagy csak az agyam már nem bír el szinte semmit sem és tiltakozik. Kegyetlenül.
- Akkor ne kísérletezgessünk? Persze, meglehet jobb így, de akkor lényegében, ha itt valami van, akár meghalunk, akár mondjuk csak valami seb, az nincs kint? Eeennyire nem lesz ez könnyű, úgy érzem – van benne valami biztos, hogy ne legyen minden könnyű, ezt valahogy zsigerből érzem, vagy csak hasonló tartalmú előzmények súgják könyv, film és akármi téren. Sosem olyan egyszerű, bár az is lehet, hogy ha itt végünk, odakint alszunk tovább, mint a Csipkerózsika, de a csók már rég nem lesz elég semmire sem.
Megrázom inkább a fejem, nem most kezdek majd el alkart kapirgálni, hogy igazam legyen vagy épp cáfoljam. Valahogy Sárából olyan nyugalmat érzek, és magabiztosságot, ami megijeszt és amit irigylek is kicsit. Mi vagyunk az „erősebb” nem, és mégis, lassan mint a riadt nyulak. De nem gond, sehol sem veszem elő a hím-soviniszta vonalat, vagy azt, hogy kinek mi lenne a főbb dolga. Dolgozzunk össze, ez az egésznek a nagy lényege és ez eddig nagyon jól megy, ahogy figyelem.
- Ohh.., - erre hirtelen nem is gondolt, valóban, hisz ha az előbb a nem egyszerű mellett szavaztam, akkor most sem kellene, csak nem nyitottam ki eléggé a szemem, mert igazából megörültem, hogy nem csak szívatás lesz az, ami várhat minket. Vagy épp bármi. Szerencsére nem indulunk vissza tettest keresni, nagyobb és jobb az, hogy előre és biztonságba húzódjunk, végtére is, ezt már letárgyaltuk.
Persze, csak megint nem az egyszerű módra állította valaki a történetet.
Sóhajtok. Továbbra sem veszem le a szemem Lili helyéről, mintha valami látomás, még mindig ott lenne, aztán nincs. Petya kivan, mindenki, csak máshogy jön ki. Vagy mégsem. Valami...
Szinte észre sem veszem, ahogy kikapja a kezemből a telefont. Egy pillanatra ujjaim erősebben szorítanak rá, de az kicsusszan, én pedig a levegőt markolom. Ujjaim engednek, végtére is, nem is az enyém és nem is volt jogom eldugni. Bocsánatkérő pillantás, azonban a szó elmarad. Nem volt helyes. Senki sincs itt rajtuk kívül, orrnyergem dörzsölöm végül meg csupán, az agyam fárad, a fej zúg. Pont jókor, pedig nem vagyok migrénes. Sőt. Szinte sosem fáj, és most kellemetlen tör rám, értetlenül állok elébe. Kezem leeresztem.
- Nem tudhatjuk a faluról sem, nem-e valami gonoszok lakta tanya-e. Semmit sem tudunk semmiről. Az irány más, a táv szinte ugyanaz – nem mentegetőzök, hogy rosszra mutattam, csak akkor már lényegében ott is lehet ugyanolyan rossz, mint másutt. Az egész hely rossz. Zsiger ez, mélyről jön. De Sára hajthatatlan, átveszi a stafétát, megragadja és erélyesen dönt. Lábaim nagyon lassan és nagyon nehezen mozdulnak. Fázni kezdek, az ég is zavar, mélyül a sötét.
Fejem felkapom, amint hallok valamit. Egészen biztos, hogy hallom.
- Srácok! Hallottátok?! Valaki bajban van... - és itt vagy hülyén néznek rám, vagy nem. Nem látom jelét, hogy ők is kiszúrták volna, hogy megtorpannának, hogy... és megint. Újra meg újra, belerezdülök, szinte a fülem befogom. Hallom, amit ők nem? Ez nagyon nem jó...
Vagy képzelődni kezdek csupán, mi sem jönne jobban.
A reszketés erősebb, már a gyomrom is öklömnyi. Páni félelem, a nagy pupillák, a heves szívdobogás, minden megvan. Pedig amúgy örülök, hogy haladunk, hogy együtt vagyunk
- Ne – bluggyan ki belőlem, megállok. Közelebb értünk a faluhoz, és ha nem elég a sikoly a fülben, amit úgy néz ki csak én érzékelek, szinte látom, érzem, hogy a falu a nem jó irány.
- Az a hely. Az a hely gonosz. Nagyon gonosz... Kérlek Sára, ne menjünk oda! És ha... és ha azok voltak, akik ott élnek? Akik figyeltek és... és elvitték Lili-t? Nem mehetünk oda... - és a riadalom valós. A faluba nem lehet, nem akarok. Nem akarom. A fejem jobban hasogat, már mindent érteni kezdek. Mégis néma maradok, mint a sír.

Itt bezzeg megint nem. Megyek reklamálni 🤬  

Csepreghy Péter - 2019.09.03. 10:12


Na, délután meg is van mit csinálok!

*nagy levegőt vesz* Van egy Kiválóm! *aztán elrohan*

Csepreghy Péter - 2019.09.05. 08:47


  bebebe
Csak irigy vagy mert maga VZR prof adta nekem!

Dr. Adrian Black - 2019.09.05. 08:55


Az micsoda? :O