Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Egy pillanatig habozok, mielőtt végleg kinevezném a lángost tulajdonomnak. Mármint persze, nem tervezek semmiféle drasztikus hódítást, nem akarom körbepisilni mint a kutyák, se hasonlók, de tekintetemben megcsillan a "biztos?" kérdés. Aztán úgy vagyok vele, hogy hiszek a mondásnak, ami nem véletlenül nem úgy szól, hogy szaladjunk el ha adnak (vagy valami ilyesmi), szóval végül csak elmosolyodok, és biccentek. Rögtön le is csípek még egy falatot, most egy hangyányit nagyobbat, amivel picit össze is tejfölözöm az orromat. - Köszönöm akkor - hálálkodok újra, majd "észrevétlenül" letörlöm nózim hegyét.
Csak bólintok egy újjabbat, hogy nem kér a palacsintákból, így eszegetek tovább, szépen, kultúráltan. Najó, itt-ott kicsit összekenem magam mindennel, szóval csak olyan énesen.
Igyekszem gyorsan túlesni a kínos sztorin, így belepirulok amikor visszakérdez. Mármint... számíthattam volna rá, de hümm. Ez egy övön aluli ütés volt.
- Hát - kezdek bele egy elnyújtott sóhajjal - nem igazán, de - de egy kicsit azért mégis - mondjuk úgy, hogy nehezen tudok nemet mondani, ha játékokra invitálnak, legyen az ivós, vagy sem. - Azzal köhintek egy aprót, és Adrian példáját követve én is meghúzom italomat. AMI NEM ALKOHOLOS UGYE.

Nem firtatom tovább én sem a témát, elvégre minek is hánytorgatni miért nem megy a parti, ha egyszer nem megy hát nem megy. Van ilyen, nem kell erőltetni. Hű, hát ez elmehetne viagra-ellenes reklámnak.
Számat elhúzom, és egy "nem egészen úgy van az" féle eee-t hallatok (esküszöm van ilyen!!), mert nem arról van szó, hogy ne szeretném, csak... idegesít, hogy kidőltek és nem jöttek velem felfedezősdit játszani. Szóval végül csak megrántom a vállam, megrázom a fejem, majd bólintok is, számat pedig betömöm egy falat lángossal. Öh, lehet ezzel nem adtam túl egyértelmű választ, de elhangzik következő kérdése, és inkább nem fejtem ki jobban az elsőre adott reakcióimat.
- Apa az - jegyzem meg még félig rágás közben, így miután észreveszem magam, gyorsan le is nyelem a falatot, és egy rövidke bocsi után folytatom amit elkezdtem. - Szóval Apa varázsló, csak anya varázstalan, és ezért általában olyan megoldásokat választunk, ami neki is kényelmes. Meg mellette Apa is tökre jól megtanulta kezelni a mugli kütyüket, szóval...
Vállat vonok a témára, igazából oda sem figyeltem rá, hogy vissza kéne fogni magamat, hátha valaki meghallja miről beszélünk. Lehet, hogy még át kell majd néznem a dolgokat mugliismeret vizsga előtt. Whoops.

- Ez most épp lángos - vágom rá somolyogva, ahogy bekapok egy újabb falatot.  Csak hogy kipróbáljam milyen érzés lehet, feltartom (az egyébként tejfölös) mutatóujjam, és egy diós palacsintába harapok bele, nagyon elgondolkodó arcot vágva.
- Hmm, nem tudom, továbbra sem érzem cikinek - vigyorgok rá, majd igazából tökre elengedve a tanár-diák szerepeket húzni kezdem - bár lehet ez ilyen tudod, ilyen generációs szakadék? Nem tudom, hogy tetszik ezzel lenni Tanár Úr? - még egy apró nyelvöltést is kap, pedig igazán igyekeztem visszafogni magam (fenét), hogy ne legyek túl szemtelen. Felpörögtem, sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Sára. Sára, Sára, Sára - ismételgetem magamban hangosan a nevet amit kiabálnom kell, ha mégis beijednék, és meg kéne mentenie a vastól. Ez egyelőre nem következik be, a lila meccs óta először ér vasat az ütőm és talán engem lep meg legjobban, de nem zuhanok hattyú halálával az aréna fenekére. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert ért vasat az ütőm... Például hozzávágtam az ágy lábához, a ládám csatjához, meg úgy ilyesmikhez. Ó, és arról se feledkezzünk el, amikor véletlenül szétporlasztottam vele egy elsős vastablettáját. Aaaz mondjuk ciki volt. Elmosolyodok a lány szókimondásán, és csak biccentgetek, hogy igen, értem, és ne haragudjon amiért ilyen sületlenségeket kérdezgetek itt. Csak hát no, kicsit izgulós is vagyok, amiben most már az is szerepet játszik, hogy egy olyan lánnyal készülök gyakorolni, akiről amúgy az égegyadta világon semmit sem tudok. Azaz persze, az előbb figyeltem ahogy ütöget, de nekem az vajmi kevés, hiszen se edző nem vagyok, se tapasztalt, nem igazán vágom én le, hogy kinek mennyire jó a technikája.
A bocsánatkérő mosoly remélem célt ér, a gurkó legalábbis megtette. Az egyik bábura állt rá a szerencsétlenje, és most annak megy neki újra és újra, mint valamiféle rossz szerelmes, aki nem ért a nemből, vagy abból ha kiteszik a szűrét a házból.
- Felőlem okés - bólogatok serényen, hagyva kicsit, hogy a másik irányítsa a dolog menetét. Gondolkodás nélkül helyezem magam a háttérbe, húzódok meg picit, hiába volt az én nevemen a gurkó, ez nem igazán számít most már, hisz éppen ő tesz nekem szívességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lelkes volnék, mint eddig, inkább semmiképpen sem szeretném őt elnyomni, vagy tönkretenni a játékélményét. Amíg rá nem érzek, hogy milyen is ő, azt hiszem háttérben fogok kicsit maradni.
- Akkor hátrébb megyek, és passzolhatsz ha úgy gondolod - vetem fel a javaslatom, majd ha bólint, vagy máshogy beleegyezik, megfordítom seprűmet, és egy olyan bő tizenöt méteres távolságot megtéve fordulok vissza, vele nagyjából egy szinten, felőle nézve kicsit jobbrább, hogy jobb kezemre érkezhessen az ütés (meg ahogy én azt elképzeltem, ugye). Ő is mozoghat messzebb, vagy jöhet közelebb ha gondolja, nem tudom neki mi a kényelmes távolság, nekem most hirtelen így tűnt kellemesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

Csak hümmögve bólogatok, hogy jól vagyok, persze, nincs itt semmi gond. Mármint... ezt a gondolatmenetet nem fogom most kifejteni, ha nem haragszik meg. Magam miatt sem, de valahogy nem látom, hogy ő szívesen válaszolna egy "mikor láttad te alsónadrágban" kérdésre. Én sem tenném, jobb a békesség.
Mondanom sem kell, Laurával együtt mélyül a pír árnyalata az én arcomon is, ahogy belemegy a részletekbe. Kezeimet arcom elé kapom, és csupán ujjaim résén át nézek rá.
- Jujj - nyikkanok meg - én tuti ott estem volna össze zavaromban.
Tenyerem helyett kézfejemet forgatom arcomnak, így próbálva hűteni magam, de nem egyszerű a helyzet, ha még csuklótól lefelé is el vagyok vörösödve.

Eléggé úgy érzem magam mint valamiféle hullámvasúton, ahogy hol nevetünk, hol pirulgatva zavaroskodunk egymással szemben ülve, mint fáziskéséses tükörképek. Mese mesét, történtet történetet, élménybeszámoló élménybeszámolót követ, és egészen elfáradok a sok ingerben ami ér. Nekem is jól esik tehát az a kis pihenés, merengés amíg ő gondolkozik, nem is kell igazán megerőltetnem magam, hogy csendben maradjak. Ami azért valljuk be, nálam ritka.
- Tudod - kezdek bele lassan, miközben én sem igazán tudom merre akarok tartani ezzel a mondattal - igazán öröm hallani, hogy mennyire boldog vagy.
Kivételesen nem is pirulok el, ez egy sima, őszinte kis mosoly, amivel megajándékozom őt is, és a pillanat varázsát sem űzöm el. Reményeim szerint, ugyebár.

Ahogy belekezd hogy leírja a helyzetet, nem tudok nem egyetérteni vele. Boldogsággal tölt el, hogy megtisztelt a bizalmával, bár én ezt nyilván nem fogalmazom meg így magamban, csak az érzést élem át erősen.
- Jó volt egy kicsit... beszélni valakivel, aki hasonlókon megy át - teszem hozzá a magam gondolatait, megpróbálva megfogalmazni amit érzek. Nem megy olyan jól, mert fáradok is, meg tényleg érzelmileg is kiszívott ez a nagy őszinte beszélgetés, de az biztos, hogy meg, nem bántam.
- És annak is nagyon örülök - jut eszembe honnan kanyarodtunk el idáig - hogy tisztázni tudtam magamban, és veled a kis félreértésemet. Tudod, Bencéről.
Olyan régre utalok vissza, mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lenne, így szükségét érzem, hogy kicsit konkretizáljak, hátha épp neki sem jutna eszébe mire gondolok. Szavaimnak van egy nosztalgikus, szomorkás felhangja is, ez részben köszönhető annak is, hogy felvillan bennem, nem kellene-e visszamennünk a dolgunkra, járőrözni. Ezt azonban nem vetem fel, most épp kicsit szeretnék még ebben az őszinte, varázslatos, boldog burokban rejtőzködni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Őszintén, bennem nincs nagy jelentősége egy kézfogásnak, nem arra szolgál, hogy felmérjem az erejét (pff, arra ott a szemem). Pontosan tudom, és tudtam akkor is mire vagyok képes, de őt nem ismerem. Akkor még annyira sem tudtam ki ő, mint most. Mondhatnám, hogy ez az a különbség, ami érezhető rajtam, de nem hinném, hogy ez lenne az igazság. Inkább azt mondanám, hogy akkor hirtelen felindulásból mentem bele a szócsatába, most pedig úgy jöttem ide, hogy az elmúlt heteket aggódással, parázással, és ismereteim bővítésével töltöttem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy saját magamat félemlítettem meg egyre jobban és jobban, így mostani viselkedésemben ezért dominál ez olyan erősen.
- Masa - teszem hozzá automatikusan becenevemet, félig nem is értve miért. Annyira megszoktam volna már, hogy kicsúszik a számon bemutatkozásnál? Mindenesetre örülök neki, hogy tényleg az akinek hittem, így egy kért-kéretlen mosoly is felragyog arcomon. Jó időzítés, mondhatom. Valószínűleg nem érti miért vigyorodok el, pedig ez csak egy kis apró öröm, hogy kinyomoztam ki is ő. Nem volt nehéz munka, de inkább nem töröm le a saját kedvemet. Majd megteszi ő.

Bólintok, hogy vettem, és teljes puccban indulok meg a szertár irányába. Pofim kicsit felfújom, mert ugyan, miért is hozná ő, ugráljak én, de ellenkezni természetesen nem ellenkezek, már csak azért sem, mert én ajánlottam fel. Négy-öt lépés múlva ébredek rá, hogy bolondságra készülök, így olyan lendülettel vágok be egy hátraarcot, hogy saját hajammal törlöm magam arcon. Hajgumi. Emlékeztetem magam, miközben visszalépdelek a férfihoz, korábbi helyemre leteszem eszközeimet, és immár üres kézzel állítom magam újból irányba - ami nem árt, ha egy gurkónyi ládával szeretném magam visszaügyeskedni, ugye. Egy apró köhintést hallatok kínomban, mikor elindulok, igyekszem kerülni a szemkontaktust, nehogy meglássam a szempárban csillogó vigyort. Mert tudom én, hogy ott van!! Távolodva lehúzom csuklómról a gumim, és felkötöm tincseimet, ne zavarjanak.

Szuszogva-fújtatva érkezek vissza Henrik mellé, immár a kicsit féloldalasan jobb csípőmnek támasztott, két kézzel cipelt dobozzal együtt. Haladás. Derékból hajolva (ne csináljátok utánam, nem egészséges) ér földet végül közöttünk, és amíg kiegyenesedek, a férfi már a doboz felé is hajol. Egy pillanatra pánik szalad át rajtam, így gondolkodás nélkül ugrok nagyjából másfél lépésnyire lévő ütőm után. Guggolásban, Henriknek háttal érkezek, ütőmet fejem fölé emelve töpörödök gombócba, úgy várva, hogy felhangozzon a surrogó hang. A kívánságot szinte észre sem veszem, annyira felkészületlenül ér a dolog. Közben bal kezem már seprűm nyele után tapogatódzik, és ha nem szólal meg, vagy a láda nem nyílik, felé is pillantok, és szépen felkászálódok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő