Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

Nyakamat nyújtóztatva ólálkodok a cukrászda környékén, be-belesve az üvegen. A hirdetés papírja már eltűnt, de még fel tudom idézni, hogy a fal melyik részén pillantottam meg először. Izgatottan, de hangyányit mégis bizonytalanul vizslatom a beszélgetőket, igyekezve kiszúrni köztük egy Boldog Nara nevű lányt. Hajh, mennyivel egyszerűbb lenne, ha ránk lenne írva kik vagyunk, nem igaz? Persze ez csak most jut eszembe, egyébként lehet készítettem volna magamnak egy táblácskát, rajta egy nyíllal és egy felriattal, nagyjából úgy mint ahogy a reptereken vérják egymást az emberek méretes transzparensekkel.
Elsétál előttem egy pár, mindkettejüknél gőzölgő ital van, utánuk kávé és forrósoki illata kavarog. Meglepő, de éppen nem vagyok késésben amúgy, a megbeszélthez képest még előbb is érkeztem. Bizonytalanul nézek körbe újra, majd miután szinte csak duókat és kisebb társaságokat látok, úgy döntök beszaglászok a benti részbe is.

A kövön futó fekete vonalakon lépdelek, hiszen azokról lelépni tilos. Talán gyerekes, néhányan furcsán is nézhetnek rám, de tehetek én róla, hogy a cukinak pont ilyen a padlója? Pedig maga a koncepció rémesen egyszerű: a fekete vonal a palló, a krémszínű felület az óceán, és benne vérszomjas, Masára éhes cápák úszkálnak, tehát ha mellé lépek, megesznek, és vesztettem. Elég bolondosan nézhetek ki ahogy cikkcakkban közelítek a pult felé, de hát ha egyszer nem arra futnak a fő vonalak! Akkor bizony kerülni kell, nincs mese.
- Naraa! - hallom meg saját hangom, ahogy csak úgy a vakvilágba szólongatni kezdem leendő csapattársam. Azaz nem is leendő, mert már most is azok vagyunk, de ezt a helyzetet még szoknom kell. A padlóról feltekintve megtalálom a sütispultot, így rögtön az tartja már fogva tekintetem. Szemeim felcsillannak, és érzem ahogy a nyálelvlasztásom is úgy megindul, mint Pavlov bácsi örömkönnyei tennék ha hallaná, hogy egy ilyen helyzetben reflexből (haha) ő jut eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nem túl szép csípőből feltételeznem, hogy mindenki ismer mindent amit én, de általában csak úgy megtörténik, mint most is. Vele bólintok, szinte észre sem veszem, hogy így reagálom le mozdulatát. A múltkor amikor már nagyon-nagyon-nagyon fáradtan kocsikáztunk hazafelé anyáékkal a kalaptartón fekvő műanyag bólogatós kutyus mozgását kezdtem el utánozni akaratlanul is. Mögöttünk valami kamion jött, és egy csomó nyelven köszönések voltak ráírva az elejére, én pedig hátrafordulva igyekeztem minél többet felismerni, látóterem szélén viszont sajnos ott volt a figura. Mondanom sem kell, Márk vette észre az akaratlan mozgást, ki is röhögött rendesen.
- Óóó így mindent értek - mosolyodok el a természetfilmek említésére. - Én mindig mindent átkapcsoltam mesecsatornára - húzódik mosolyom vigyorba, majd egy pillanat töprengés után módosítok - azaz még mindig ezt teszem.
A családjával kapcsolatos többi megjegyzésre csak egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdezek bele, nem gondolom úgy, hogy ez most olyan fontos lenne, viszont a kuruzslónak nincs valami barátságos hangszíne... inkább nem akarok beletenyerelni semmibe. Hű, történelmi pillanatot köszönthetünk, és felismerek valamit? Aztamindenit neki. Ugyanezen indokból nem hozom fel a saját helyzetemet, nem kizárt, hogy egyszer sor kerül majd arra a beszélgetésre is, de nincs is rajtam semmi extra, szóval úgy nagyon nem erőlködök rajta, hogy beillesszem a beszélgetésbe. Nem elrejteni szeretném, véletlen sem, csak így jön ki a lépés.

Felkacagok arckifejezésén, és azt már meg sem mondom, hogy a készülő bájitalt is meg kell majd innom. Hát, arra nem tudom mi lenne a reakciója, ha már a mandragórára így reagál. Persze, nem volt túl kellemes, de így visszagondolva eltűnnek a rosszabb emlékek, és már nem is tűnik olyan hosszúnak az az egy hónap.

Ugrálásomat siker koronázza, és nem csak azt sorolom ide, hogy nem harapom le a kinyújtott nyelvem, hanem ezt is, hogy sikerül megérintenem egyet-kettőt, és ujjaim bele is süppednek kicsit.
- Ez de fura - szökik ki belőlem a nevetés, és megpróbálom elütni a kis labdacsokat, mint a röplabdát szokás, megfeszített tenyérrel. Ha nem sikerül, akkor nem is próbálkozom tovább, inkább elkönyvelem, hogy ennek a mágiának itt vannak a határai. Van ilyen, röpizni meg majd röpizek máskor.

- Jöhetnek - forulok felé, és kisterpeszben, széttárt karokkal várom a támadást. Ha igazán be lennék zsongva lehet még olyan bugyuta boxolós módon is rugóznék hozzá, mint az a régi videojátékokban szokása a karaktereknek. Most viszont inkább koncentrálok, rá is ugranék a hirtelen felém induló vízgömböcre, ha az nem váltana hirtelen irányt. Így fáziskéséssel fordulok utána, megpróbálva még beleérni, mielőtt túl messzire kerül. Ujjaim hegyével megint érzem azt a fura textúrát amit korábban is, majd ahogy egy fának csapódva szétpukkan és permetként a földre szóródik, fejem rögtön visszakapom Laura felé. Milyen jó, hogy előbb összeszedtem a harmatot, ha ez most lecsepegne a pálcikákra, bajban lennék - jut eszembe miközben kezem az érkező gombócok után hadonászik. Először csak egy jön egyszerre, majd kettő, én pedig újra és újra lelkesen vetem magam utánuk. Magasra ugrok amikor egy cseles darab a fejem felett igyekszik egérutat nyerni, de nem úgy van az kérem szépen! Laura hamar igazodik hozzám, nem ad lehetetlen kihívást, így sokat eltalálok. Amit nem, ott ciccegve bosszankodok, a lány meg csak nevet rajtam.

- Jó, elég, elég, hulla vagyok - támaszkodom meg térdeimen kipirosodott arccal, lihegve. Pár jéggolyó hemer mellettem a fűben, a régebbi darabok már jól láthatóan kisebbek, ahogy olvadásnak indultak. Amit eltaláltam, megkaptam így, és most felemelek közülük kettőt, egyiket a jobb, másikat a bal orcámhoz nyomom, hogy hűtsön.
- Köszönöm a játékot - hadarom el két szapora légvétel között, a jeget pedig átcsúsztatom a halántékomra. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... de jó.
- Ha nem valami mozgásképtelen tengeri csillag leszek, hanem mondjuk valami fürge bogár, majd viszonzom a játékot, és megtornáztatlak én téged - fenyegetem meg játékosan, fáradt végtagokkal. Arról majdnem megfeledkezek itt a nagy mókában, hogy Kedves bácsit is fel akarom még keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

- Hoppá - kerekednek el szemeim a lány szavaira. Nála így volt? Mármint látta alsónadrágban vagy... nem, nem, fürdőnadrágra kérdezett ha jól emlékszem, valószínűleg arra gondolt. Arcom azért piros színben tündököl az akaratlan gondolata, hiszen épp az jár fejemben hol láthatta a fiút fehérneműben. De nem, nem, maradjunk a fürdőruhánál.
- Öhm, ti is voltatok fürdeni? - kavarodok ki valahogy gondolataim közül, és kérdezek rá a nyilvánvalóra. - És... és mit mondtál erre?

Hol elpiruva, hol csillogó szemekkel magyarázok, de nem tűnik úgy, hogy zavarná, hogy csak ilyen szűkszavú kis választ tudok adni. Tekintetem ellágyul, ahogy válasza megérkezik.
- El is hiszem - sóhajtok csak vele, és a tavacska említsére kicsit nekem is elterelődnek a gondolataim. Bár csak néhány pillanatra, azt azonban észreveszem, hogy ő is elmerengett. Kinyitom a számat, hogy valamit mondjak, de olyan álmodozó a tekintete, hogy nem szeretném megzavarni. Államat tenyerembe támasztom, ahogy felkönyökölök combjaimra, és úgy vizslatom a lány arcát. Hagyom, hogy fejben átélje az élményeket újra, tekintetem lassan pihen meg rajta fókuszálatlanul, miközben hallgatom az este csendjét. Figyelem a saját, és Laura lélegzetvételeinek hangját is, körmöm szinte némán topog az arcomon egyet-kettőt, de azt a pici zajt amit ad is inkább érzem mint hallom. Egy mélyebb lélegzeténél fókuszálok újra arcára, és megérzésem nem is csal, mert kiböki, ami még a levegőben lógott. Először csak meglepetten mosolyodok el, majd tenyereimet leeresztem, hogy meg is tudjak szólalni rendesen, ne csak összezárt szájú dünnyögést adjak válaszul.
- Gondolom eléggé zavarba jöhettél, én most hirtelen nem is tudom mit reagáltam volna - vonok vállat. Mármint persze, biztosan örültem is volna, de azt hiszem nem tudom mit kezdtem volna a váratlan helyzettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Mikor nem érkezik helytelenítés, igazából nyugodtabban pakolászom a köveket, és úszom az árral. Észre se vettem, hogy mennyire befeszült a vállam, ezt most leengedem, ahogy társalgás alakul ki. Elvigyorodok Dimi bácsi mondatán, és helyeslően hümmögök egy sort.
- Kivéve ha velem szemben eszik valaki, onnan mindig hamar felállnak, mert elmegy az étvágyuk. Lehet a baracklekváros tejfölös tészta, vagy a pirosarannyal megkent mákos bejgli lehet az oka. - Úgy teszek mint aki eltöpreng a miérteken, és a két fiatal (mármint bocsánat Dimi bácsi, természetesen szintén nagyon fiatalnak tetszik lenni, de most na ők jobban) elkerekedő szemmel néz össze. Csak bólintok, hogy nem viccelek, tényleg ilyeneket szoktam enni, mire hitetlenkedve nevetik el magukat. Szépen megköszönöm a limonádét és a poharat is, és olyan szinten elkényelmesedek a helyzetben, hogy lassan lábaim is kalimpálni kezdenek alattam. Ez valami olyasmi lehet mint kutyáknál a farokcsóválás, ha megnyugszanak, csinálják, és mindenki tudja, hogy minden rendben van.

Kifejtem, hogy mennyire sajnálom, hogy a bagolykőben nem tanítanak több olyat amit a mugli sulikban szokás. Magyart, irodalmat, matekot, fizikát... de kijelentésem nem arat osztatlan sikert, azt mondják nekik még az is sok volt amit akkor kellett. Így csendben sajnálkodok tovább, majd kijátszom a köröm.
Felmerülnek a házak, a számon pedig meggondolatlanul rögtön kiszalad, hogy egy fában élünk. Illetve nem, már ugye nem, helyesbítek, most már csak olyan mintha az lenne. Nem is kell bőven kifejtenem, a tornnyal történtekről hallottak ők is. Vidámabb témákra terelődik a szó, elmesélem hogyan néz ki a lombok közötti rész, már csak hallásra is nagyon tetszik nekik. Szorgalmasan igyekszem a játékban, meg is lepődök amikor egyikük kijelenti, hogy ő akkor most igazából nyert. Öööh, meg nem mondom honnan gondolja, mert továbbra sem igazán látom a játék értelmét.
- Köszönöm a játékot - mosolyodok el azért, hiába nem tudom még mégis mit csináltam. Valószínűleg becsúszott nálam pár szabálytalanság is, de lehet látszott hogy semmi közöm a témához, és nem szúrtam el olyan nagyon, szóval nem szóltak rám.
- Nagy gond lenne ha hoznék valamilyen kártyát most? - nézek körbe bociszemekkel. Ha beleegyeznek kerítek két pakli franciát, majd csak az egyiket emelem fel, felajánlva az egyetlen kedvenc játékomat. - Kent-kupé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

A hátam mögül érkező válaszra úgy meglepődök, hogy jobb lábammal véletlenül a tengerbe lépek. Persze fel is kapom rögtön ahogy megpördülök, inkább elképzelem ahogy fejberúgok egy cápát, és míg ő nyünnyögve süllyed és néz másik vacsi után, én lendületet nyerek a találkozásból, hogy szépen megfordulhassak. Mondanom is felesleges, de a mutatvány nagyjából annyira sikerül kecsesre, amennyire egy két méter magas kókuszdió mutatna tütüvel a feje tetején. Karommal vesén vágok valakit, lábam egy székbe akad, de megoldom, mindent megoldok. Jól vagyok, jól vagyok, nincs itt semmi látnivaló.
- Szia - köszöntöm lelkesen a másikat, és hogy az előbbi kis malőrt elfeledtessem felnőttesen kezet nyújtok neki. - Zippzhar Masa.
Mosolyom szokásosan terül szét arcomon, mancsom picikét nyirkos az idegességtől, de mentségemre legyen mondva, igyekszem magabiztosnak tűnni. Vagy legalábbis nem annyira izgulni a találkozástól, meg az egész tanfolyamtól, mint amennyire az tőlem normális lenne. Nem volt kérdés, hogy jelentkezni fogok, annyira megimádtam már csak a gondolatát is, de ott van bennem kicsit a félsz, hogy hogy fogom tudni megoldani a feladatokat. Ami nekem finom, az másnak nem igazán szokott az lenni, így csak reménykedek, hogy csapattársam majd visszafog, ha szalonnát akarnék pirítani az epres muffin tetejére. Na, majd kiderül, egyszerre csak egy lépést haladjunk előre.

Miután túlesünk a bemutatkozáson, egy nő sétál el Nara mögött, kezében egy olyan habos-krémes csodával, amitől nem csak a nyálam de még a könnyem is csorogni akarnak kezdeni. Nagyot nyelek hogy megakadályozzam mindezt, ujjaim pulcsim korcával játszanak.
- Most akkor csak így besasszézhatunk szerinted a konyhába? - szakítom el erőnek erejével pillantásom minden disztraktáló elemtől, miközben igyekszem az előttem álló lányon tartani a szemem. Vajon el jön majd az a nap, hogy ha belépek egy cukrászdába, nem akarom végigkóstolni a teljes kínálatot, vagy sem? És igazából... akarom én, hogy eljöjjön az a nap? - Mert ha igen - folytatom megkezdett gondolatmenetemet - akkor beleshetnénk.
Fejemet kérdőn félrebiccentem, úgy várom, hogy mit szól az ötlethez. Elvégre ezért vagyunk most itt, nem igaz?