Igaz, igaz.  

Lena

Kérdésére csak egy halvány fintor fut át az arcomon. Meggondolni magam? Az kéne még, hogy itt, az ajtóban megforduljak. Neeem, egy volt tekergő ilyet nem tenne. Válaszára felhúzom a szemöldökömet, bár ezt ő nem láthatja. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ameddig nem ördöghurkot ültetünk, minden a legnagyobb rendben. Ugye egy elsős nem szerezhet ördöghurok palántát? Nem. Biztos, hogy nem. Még akkor sem, hogyha Felagund az illető.
 A sötétbe lépve hunyorogni kezdek, és előkotrom a pálcámat. Szinte a lány kérésével egy időben suttogok el egy lumost.
 Lena palántáira irányítom a fényt, majd kicsit hátrahőkölök. Csalánok? Nem igazán erre számítottam. Inkább valamiyen különösen büdös virágra, vagy hasonlóra. Persze, a csalán sem túl kellemes, de szerencsére még belefér a tekergőéletbe.
 Sóhajtok egy halkat, és kicsit késve, de válaszolok Lenának.
- Ez csak természetes. Nem tudtam mit ültetünk, úgyhogy elraktam. - Pálcámat egyik kezemben tartva előkotrom a kesztyűket, és egy kis bénázás után felhúzom őket.
 Kíváncsian figyelem a lányt, és mikor felémnyújtja a kupacot, egy aprót bólintok.
 - Persze, segítek. Tedd le a földre, kérlek! - Lehet, hogy kicsit meglepi a kérésem, de nekem, hogyha nem muszáj, nincs kedvem lefolyókba nyúlkálni.
 Akár leteszi, akár nem, pálcámmal a kupac felé intek, majd pöccintek, miközben a megfelelő bűbájt mormolom.
 - Vingardium leviosa! - Erre a felső papír felröppen, és az apró intéseimet követve a kagylóban landol.
 - Ez így sokáig tartana. Lássuk csak! - Egészen belemelegedek a feladatba. Kezd tetszeni ez a mai kaland, mert emlékeztet arra, milyen volt Zippmancsékkal járni a kastélyt.
 A következő lapokat nagy galacsinokká gyűröm, és úgy reptetem őket rendhagyó helyükre.

Jó reggelt!

Én is tehetek ide dobozt? *már szedi is elő reménykedve*

Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.

Dina

Nagyon szeretem az állatokat, és amikor meghallottam, hogy nincs vadőr, elkezdtem tervezgetni az állatlátogatást. Ez most nagyon önfejűnek, és lázadónak hangzott igaz? Pedig nem annak szántam.
 Egyik szép napos reggelen úgy gondoltam, ideje lenne lemenni a hippogriffekhez. Lunát megkértem, hogy vadásszon néhány nagyobb egeret, de ő csak feküdt az ágyamon, és lustán nézett rám.
 Úgy gondoltam, szükségem lehet egy társra, akivel hozunk húst a konyháról, és társaság lesz, mert nem szerettem volna egyedül menni.

Így akadtam Dinára, aki éppen a portrénk előtt sétált. Megkérdeztem, hogy jönne-e velem megetetni és simogatni a hippogriffeket, ő pedig beleegyezett.
 Kértünk Lilytől néhány szelet húst, és már mentünk is kifelé.

Lassan odaértünk a vadőrlakhoz, ahol éppen kószált egy lómadár.
 - Ki menjen előbb? - Fordulok a lányhoz kérdőn. Nem zavarna, hogyha ő szeretné előbb megsimogatni. Addig amíg nem válaszol, csak nézem a jószágot.

Boldog 2 percet!  

Lena

 Mostmár csak magamban lepődök meg Lena megjegyzésén. Hogyha nem tudnám, hogy egy 14 évesről beszélünk, azt hinném legillimentor. Az is lehet, hogy simán csak Felagund, bár az ellenszenvem kezd alábbhagyni velük szemben. Nem tűnik ez a levitás lány túlságosan bunkónak, akármit mondjanak a nővéréről. Azért az ördöghurok egy kicsit talán túlzás.
- Egy nagyon picit meglepődtem, nem mondom. De a csalán is egész jó! - vonok egy aprót a vállamon, és mosolygok.
 Közben végzek a papírokkal, és elégedetten nézem a munkám gyümölcsét.
 Mi ezt elsőévben tanultuk, nem? Mindegy, majd megkérdezem a bűbájtantanárt.
 A következő kérdés meglep, de nem nagyon. Mindenki szeretne jobb lenni valamiben, azt hiszem. A válaszon elgondolkozok.
 - Várffy professzor lehet, hogy örömmel fogadná az igyekezetedet. A kívánságok termében tudnál egyedül is gyakorolni, de azt nem javaslom. - mielőtt felháborodna, hogy miért féltem, gyorsan magyarázkodni kezdek. - Azért nem, mert hiába néznéd ki egy könyvből a varázslatot, egy tanár, vagy más mágus sokjal jobban eltudja magyarázni a működését. - kis bólintással nyomatékosítom. Nem szeretném, hogy egyedül gyakoroljon. Az elmondottakon kívül persze ott van még az, hogy ez veszélyes is lehet, sőt, lebukni is nagyon könnyű vele.
- Szóval a legjobb, és legszabályosabb módszer valamelyik tanár, aki nem hiszi azt, hogy te leszel az új, az ötödik tekergő. - Szerintem ez a téma lezártnak tekinthető, de a kérdéseire még válaszolok szívesen, hogyha van egyáltalán.
 Kérésére bólintok egyet, úgy intek a virágföldes zsákra.
- Szerintem ezt már tegyük kézzel. Mit gondolsz? - nézek rá, egy nagy marék földdel a kezemben, amit utána belepottyantok a csészébe.
 Gyorsan betömködöm, és utána átveszem a megtermett csalánt. A sárkánybőr kesztyűn nem csíp, úgyhogy vidáman ásom be a nagy növény gyökerét.
- Aquamenti! - varázslatomra a föld benedvesedik, egy kicsit talán túlságosan is, de az újság és a csalán kibírja. Majd legközelebb egy kannába teszek vizet.
- Van nálad kanna? - Hogyha nincs nem baj, mert még mindig nálam volt a pohár, amiből Theonnal ittunk. Igen, ennyire felejtem el a talárjaim zsebét átnézni. Mondhatjuk, hogy egy poharat csak észreveszek, de nem. Valahogy elkerülte a figyelmemet.

Dina

 Igaza volt, ez valóban nem egy házirendhez illő kószálás lesz. Eddig kétszer voltam az erdőben, ebből egyik sem volt túl szívderítő, de még most is vonzottak a fák és az árnyak. Annyi dolgot megúsztunk már, és most nem is megyünk be az erdőbe. Így nyugtattam magamat útközben.

Mosolyogva nézem az állatot, ahogy Dina simogatja. Szerencsénkre egy egészen szelíd akadt a nyomunkba, így egyetlen egy apró nyelés után lassan elindulok a hippogriff felé.
 Kíváncsian nézett, nekem pedig helyzethez illő módon csípni kezdett a szemem. Jó mélyen meghajoltam, nemsokára pedig a jószág is így tett. Odamentem hozzá, és kinyújtottam a kezemet.
 - Szervusz nagy madár! - barátságosan rámosolygok, és megsimogatom, utána pedig odaadom neki a húst.
 Lassan eltávolodok tőle, és körbenézek. Tőlünk nem messze áll egy másik hippogriff, ránk emelve csillogó szemeit.
 - Odanézz Dana! - mutatom az irányt suttogva - Szerintem érzi a hús illatát. Remélem egyedül van. - Kettő hippogriffre még lehet figyelni, de háromra már nem igazán. Az új, teljesen kávészinű mögött viszont nem látszott semmiféle mozgás. Megnyugtató - gondoltam magamban, és kérdőn néztem a lányra, hogy mi legyen.

Házvezetőnő

 Órák után úgy gondoltam, lemehetnék a faluba. Kivételesen teljesen legálisan szerettem volna. Viszont Láss csodát! Egy árva tanár sem akadt az utamba. (A tanári is üres volt, nem vagyok lusta. Nagyon.)

 Már éppen kiléptem volna engedély nélkül, amikor a kapunál megláttam a házvezetőmet,és gyógynövénytantanáromat. Na, mégsem járok a tilosban. Gondolom magamban kicsit lemondóan.
 - Szép jó napot professzor asszony! - intek, és odamegyek hozzá. Remélem nem zavarom. Még csak most jött ide, és máris zaklassák a magamfajták? Neeeem.
- Szeretnék engedélyt kérni... - a hangom elhal a mondat közepén, mert meglátom Nessza tanárnő arcát. Eléggé zavartnak tűnik. Csak nem eltévedt? Ekkora bolondság sem jutott még eszébe senkinek. Egy tanár, aki eltéved az iskolában? Neeeem. Ez képtelenség. Ugye?
- Segítsek valamit? - Igyekszem nem elveszett gólyának kezelni, de az utóbbi tanórái és a jelenlegi arckifejezése ezt nehézzé teszi.

Lena


Nem tudja, kik azok? Érdekes. De talán jobb is így, nem?
- Igazán nem fontos. Hogyha érdekel, később elmondom.
 Vidáman tömködöm a maroknyi földdarabokat a lefolyókba, nem is gondolok már rá, mit csinálunk. Az utolsónál megállok, és egy kisebb sóhaj után kezelésbe veszem.
A föld hűvössége átérződik a kesztyűmön, illata pedig eljut az orromig. Egy pillanatra becsukom a szememet, és felidézem az Elle nénis erdőkalandot. Bárcsak mennénk mégegyszer! Úgy metanulnék néhány dolgot! Végül rácsukjuk a tetőt az utolsóra is, és pakolni kezdünk. Kicsit még mindig a föld illatának hatása alatt állok, úgyhogy kicsit későn válaszolok Lenának.
- Nem, de megvagyok átkozva. - vigyorgom el magamat sejtelmesen. Persze erről nem mondok többet, de ennyi talán elég is. Majd később. Magyarázom magamnak.
- Dehogynem vágyok rá! Csak én sem ford... - elakadok, mert hát igazából fordultam én valakihez csak - amikor elmentünk vele egy felfedezőútra, akkor átkoztak meg. - hozom ki magamat a szavak labirintusából, és begyűjtöm a maradék dolgokat invitok áradatával.
 Vajon Azért kérdezte? Nem, nem hinném. Nem lenne jó ötlet nekem tanítanom, válassza csak Várffyt.

Határozottan az első.  

Hajrá!

Szia! * fáradtan mosolyog, már a kukába hajítja a szorgalmi lapokat* Én sem sokáig élek, holnap suli.  

Pontosan. Csak utána MÉG csütörtök.   Persze, végül megint már péntek, de na.

Csak vannak. És írni szeretném őket, csak nincs időm.  

Köszi a biztatást! Mostmár nem lesznek rémálmaim, úgyhogy jóéjt mindenkinek!  

De Igazgató Úr! Nem tetszik tudni, hogy már nem vagyunk vagyok működik már a tekergő 2.0?

Mennék, de álmodóilag megint le vagyok eresztve.

Nessza néni
Szellemeskedés

Tegnap este halloween estéje volt. Ez természetesen ez felkelthette volna a gyanúmat. Nem lett volna szabad meginnom a babaház után azt a pohár töklevet. De mit tudtam én akkor? Csak ittam, sorra, már a számát sem tudom.
 Reggel, amikor felkeltem, és kikászálódtam volna az ágyból furcsán éreztem magamat. Olyan üresnek, áttetszőnek, mintha üvegből lettem volna. Lekászálódtam az ágyról, és ekkor ért a második meglepetés. Nem érte a lábam a földet! Hiába próbáltam lejjem menni, nem sikerült.
 A furcsa érzés erősödött, majd ijedtségbe csapott át. Hogyha lebegek, áttetsző vagyok, és nem tudok megfogni semmit, akkor én most... Felemeltem szürkés, halvány kezemet, és kinyújtottam az éjjeliszekrény felé, amin aztán szépen átsuhant. Egy szellem vagyok! Ijedten hátrafordulok, mert aki szellem, az ugye halott is, de ez a gondolat szerencsére hamisnak bizonyult. Sehol nincs holttest, vagyis én most egy csíny áldozata vagyok. Mondjuk ez nem is olyan rossz.

 Ellebegek a klubhelyiségünk felé, ahol kisebb pánikot okoz a megjelenésem. A kérdésekre nem válaszolok, csak megyek előre. Megfordul a fejemben, hogy nem kellene mindenki átgázolnom, mehetek én magasabban is. Ahogy ezt kigondolom, felemelkedek a többiek ijedtségére, és megyek tovább. A folyosón néhányan utánam fordulnak, vannak akik ijedten arrébb ugranak, és olyanok is, akik sajnálkozva néznek.
 Kezd nagyon tetszeni ez a lebegés, és falon átmenés dolog. Lehet, hogy nem is kérek ellenszert, hanem megvárom, amíg a hatása magától letelik.
 Megérkezek a tanári ajtajához, és bekopognék, de a kezem átsiklik a fán.
- Hát persze. - sóhajtok, és belebegek a szobába. Odabent szerencsére csak Nessza néni van.
 - Öhm... Elnézést a zavarásért tanárnő. - Nem szeretném a frászt hozni rá, de bizonyára sikerült.
- Mint látja, egy aprócska probléma merült fel a jelenlegi dimenziómmal kapcsolatban. - Azért megpróbálok egy kicsit nyugtatóan is beszélni. - De ne tessék aggódni, élek és virulok. Mármint... Valami olyasmi. - Ez nem sikerült, el is kacagom magamat rajta. Olyan furcsa, kicsit visszhangzó nevetéssel. Azért tényleg remélem, hogy a tanárnő nem fog kifutni ijedtébe.

Korinna

Jelzésére leülök és kíváncsian, kicsit izgulva várom, mit mond a versekre. Egy kicsit lehet, hogy túloztam amikor azt mondtam, nem izgulok.
 Mikor megszólal, azt hiszem először, a lapokról fog beszélni, de rájövök, hogy nem.
- Majd megpróbálom betartani. - mondom, miközben kicsit nevetek. Én még néha a felsőbb évesekkel is magázódok, de most tényleg megpróbálok odafigyelni.
 Szemeim elkerekednek, és egy kis büszkeség is elönti a szívemet a dicséret hallatán. Vajon tetszene másoknak is?
 - Még nem gondolkoztam rajta, de igazán köszönöm az ötletet. - Vagy minek is nevezzem ezt? Nem tudom. Talán ajánlat, vagy valami hasonló. Minden esetre vidáman kezdem tervezni magamban a kicsi könyv borítóját, és a versek sorrendjét.
 Egy rövid elkalandozás után felnéztem Korinnára. Hiába vagyok ennyire boldog, azért tartok attól, hogy nem tetszenek majd a verseim az embereknek.

Kincső
Mandragóra rágcsálás

Amikor megbeszéltem a tanárral a részleteket, még boldog mosollyal az arcomon mentem órákra másnap. Amikor azonban teliholdkor bevettem a számba a növény levelét, és a leve elérte a nyelvem, háromszor átgondoltam, akarom-e én ezt. Végül arra jutottam, igen. Szereztem egy holdnaptárat, bejelöltem a mandragórarágás végét, és belevágtam a napba.
 Most már minden órának vége, én pedig a hidegben sétálgatok, és olvasgatom a bájital hozzávalóinak listáját. Némelyiknél felvonom a szemöldökömet, hogy ezt majd hogyan oldom meg, de a kihívás csak még izgalmassá teszi gondolom.
 Iszok egy kis vizet a kulacsomból, de ez csak kicsit enyhíti a levél rossz ízét. Sebaj, majd hozzászokok.
 Így sétálgatok a hóban, amikor meglátom az egyik háztársamat. Más helyzetben nem mennék oda, de most bármit megtennék, hogy az ízt elfelejtsem.
- Szia! Angelica vagyok. - mutatkozok be, és próbálok nem túl sok mandragóraszagú levegőt ráfújni a lányra. Elfintorodok, de utána megint megszólalok.
- Milyen volt a szünet? Egyébként bocsi, hogy így lerohantalak. - teszem hozzá kicsit nevetve.

Kincső
Mandragóra rágcsálás

A rágcsálórontás hallatán felnevetek, de kezemet a szám elé teszem.
 - Nem, szó sincs ilyesmiről. Mandragóra levelet rágok, és teljesen önszántamból. - mondom valamiért nyugtató hangnemben. Mintha ezzel megmagyaráznék bármit is!
 Elmosolyodok, és elképzelem a jelenetet, amint Fülöp és Kedves egymást kerülgetik. A jelenet talán újabb kacagásra adott volna okot, ha nem harapok rá a levél egyik erére, ezzel elrontva a kedvemet.
 - Az enyém a szokásos módon telt. Anya, a kutyák, Lily és én. - Moonról nem teszek említést, pedig szívesen beszélnék róla is.
 A fogyókúra említésére elmosolyodok, és iszok még egy korty vizet.
 - Nem terveztem fogyókúrázni. Hogyha láttad volna, mennyit ettem reggelire, nem hinnéd ezt. - Reggel valóban szinte mindenből ettem egy kicsit, hogy elnyomjam az ízt, de nem jött össze.
- Azért rágok mandragóra levelet, mert - nyelek egyet - animágus szeretnék lenni.

Mirtill

A karácsonyi ajándékbontás az egyik legizgalmasabb dolog a Szentestében. Persze, az a rész is, hogy a másik ember mit szól ahhoz, amit tőled kapott, de én most a sajátokról beszélek.
 Legelőször egy doboz csokikondér akadt a kezembe, utána egy díszes fiola, majd harmadiknak egy kopott doboz. Nem volt rajta, ki küldi, de megpróbáltam kinyitni. Nagy nehezen sikerült is. Belenéztem, és egy furcsa sisakot láttam. Gyanakodva megforgattam, majd felpróbáltam. Elsőre nem tűnt fel semmi, de amikor a következő csomag után nyúltam, egy álnok gondolat kúszott a fejembe. Mi van, hogyha valamelyik rosszakaróm (mondjuk Theon) egy átkot rejtett az egyikbe? És mi van akkor, ha egy óriási hernyó van valamelyikben? Furcsa gondolatok, elismerem,azonban nem volt időm végiggondolni az észérveket, mert valami megmoccant a szobában, én pedig abban a tudatban, hogy egy bosszúszomjas valami, elrohantam.

Most itt ülök az elhagyatott bájital-laborban, fejemen a sisakkal, ölemben a csokikondéros dobozzal, kezemben pedig a fiolával. A pálcám kéznél volt, a fiola pedig varázslattal megtöltve vízzel.
 Amikor nyílik az ajtó, lassan felállók,és kinézek az asztal mögül. Pálcámat markolva kilépek, és megszólalok:
- Szervusz! Öhm... Angelica vagyok. Nem láttál errefelé semmi gyanúsat? - kérdezem hadarva, és közben kutató tekintettel fürkészem a lányt. Ki tudja? Lehet, hogy valaki felbérelte, hogy figyeljen engem.

Masa
Kérdezősködés

Ez már a második mandragóra rágós napom. Lassan kezdem megszokni, és csak olyankor érzem az ízét, amikor más valamit eszek. Tulajdonképpen főleg emiatt jöttem fel a könyvtárba, hátha találok valamilyen receptet, aminek erősebb az íze, mind a levélnek. Bájitallal nem szeretnék próbálkozni, még a végén kezdhetném elölről.
 A szakácskönyveken végigérve szomorúan jegyzem meg magamban, hogy bizony ezt ki kell bírni. Újra ugyanazzal buzdítom magam, hogy ez egy kihívás, egy izgalmas kaland, és máris jobb kedvem lesz.
 Egy kicsit még üldögélek a "Mágikus fűszerek és használatuk" egy újabb példánya fölött, utána pedig indulni készülök.
 Ebben a pillanatban viszont felbukkan Masa, és megfordul a fejemben egy ötlet
Hiszen ő már animágus! Talán van valami trükkje, vagy tanácsa. Most igazából bármilyen információt szívesen fogadok az animágiával kapcsolatban.
 - Szia Masa! - Köszönök rá suttogva, de azért úgy, hogy hallja. - Tudnál válaszolni néhány kérdésre? - Ez úgy hangzott, mintha egy kihallgatáson lennénk. Miért nem segítséget kértem csak? Elmosolyodok a saját esetlenségemen, és várom Masa válaszát.

Babett

A bemutatkozás egy kicsit oszlatja a gyanúmat, de nem teljesen. Látszik, hogy rejteget valamit, ezért még mindig készen állok a védekezésre.
 Mereven bólintok, amikor mondja, hogy nem látott semmit. Most megnyugodhatnék, de nem teszem. A lány ugyan már a készséges válaszaival eloszlatta a kételyeket vele kapcsolatban, de lehet, hogy imperiust szórtak rá. Esetleg mágikusan kezelt poloskát tettek a táskájába, vagy valami veszélyes bájitalt, esetleg állatot.
 Egy mosoly árnyéka suhan át az arcomon dícséretére, és elteszem a pálcámat miután alaposan körülnézek. Én is közelebb hajolok, és magamban helyeslek, amiért suttog. A kérdésen viszont enyhén megbotránkozok.
- Ez nem játék. - suttogom vissza komoly hangon - Valaki, vagy valakik meg akarnak támadni minket. Érzem. - Hatásszünetet tartok, és egy kutató pillantást vetek a táskára.
 - Többet nem mondok, csak ha megmondod, mit rejtegetsz. - Egy barátságosabb, de nem tolakodó hangon suttogok már, és felényújtom a kondéros dobozt, hadd vegyen belőle.
- Kérsz? - Csak mérget ne tegyen bele. Fordul meg a fejemben, de ekkor már ott van kinyitva a doboz.
 Én veszek egyet, hogy megnyugtassam, nem vagyok ellenség, és iszok egy kortyot a díszes fiolából.

Boldog Éjfélt!   Ha már tündér úgyse leszek, legalább egyszer ünnepeljek.  

Boldog Éjfélt!  

Esik a hó végre.  

Kutyuuus!  

Közben jó reggelt mindenkinek!

Sajnos at utóbbi, de akkor is szuper.

Ian

Egy gyümölcstea és egy mogyoróvajas sütemény társaságában ücsörgök, és boldogan gondolok arra, hogy már a felén túlvagyok a levélrágásnak. Igyekszem nem lenyelni hát az eddig olyan hűen őrizgetett kincset, miközben kiélvezem a mogyoró erőteljes ízét. Végre megvan, amit kerestem! Ez az íz le tudja küzdeni a mandragórát. Ezentúl mindig lesz nálam egy kis mogyoróvajas valami.
 Úgy belemerülök az új ízbe, hogy észre sem veszem amikor a kis bábu elkószál. Rövid ideig nézelődök, hátha megtalálom, de eredménytelenül. Mivel azonban nem szándékozom újabb dolgot rendelni, nem foglalkoztat tovább a dolog.
 Figyelmemet a tea köti le, és az első korty után elhatározom, hogy többször is jövök majd ide. Például amint vége a mandragórázásnak. Úgy döntöttem még az elején, hogy a bájitalt abban a díszes fiolában tárolom, amit karácsonyra kaptam, és a Bájital labor egy rejtett zugába helyezem el.
 Elmélkedésemből az zökkent ki, hogy meglátok az asztalhoz közeledni egy elsősforma fiút. Egészen jó kedvvel fogadom, ami engem is meglep. Bizonyára a mogyoróvaj az oka.
 Mikor a fiú leül, köszönök neki.
 - Szervusz! Angelica vagyok, levitás. Te? - Még mindig kicsit furcsán érzem magamat amikor egy idegent szólítok meg, de már közel sem annyira, mint elsőévemben. Nosztalgikusan gondolok vissza arra, amikor az első hetemben egy LLG tankönyv gazdáját kutattam. Azóta sem tudom, kié volt, és most ott van a ládám aljában. Talán egyszer odaadom valakinek, akinek szüksége van rá.
 Kezemet köszönés közben a gólya felé nyújtom, és várok a bemutatkozásra. Persze amennyiben nem ijesztettem meg. Ne kérdezd, mivel.

Aurora

A vizsgák közeledtével egyre nagyobb a hajtás, én pedig igazán nem bánom, amikor van szabadidőm. Olyan szabadidőm, amit nem tölt ki a mandragóra íze, és amit nem kell olvasással töltenem. Ilyenkor a gondolataimba mélyedek, és azon töprengek, mi lehet a helyzet az iskolán kívül. Jun vajon jól érzi magát? Karácsonykor nem mentem haza, de egy boldog hangvételű levelet mégis kaptam hazulról. Pai, a macskás fiú elment cserediáknak. Vele is tartom a kapcsolatot, de így sem vagyok teljesen tisztában vele, mi a helyzet felé.
 Annyira elbambulok, hogy megfeledkezek arról, hogy nem egyedül vagyok. Egy elsőéves eridonos lány van még a teremben, és valószínűleg most könyvelt el magában furcsának. Mondjuk van is rá oka, hiszen lassan egy órája csendben ülök, és bámulok egy pontot a falon, miközben néha arrébb teszem a levelet a nyelvemmel.
 Így, hogy visszarázódok a kastély falai közé, rögtön elnézést kérek a lánytól, és bemutatkozok neki.
 Örülök, hogy akad beszélgetőpartnerem, mert néha unalmas csak a saját gondolataimat hallgatni. Igyekszem valamilyen érdekes témát felvetni, vagy legalábbis nem egy sablonnal nyitni a beszélgetést, de nincs ötletem. Közben eszembejut hogy nemsokára újraosztják a csapatokat a kviddicsben.
 - Te szeretsz kviddicsezni? - Nem szeretnék lapos beszélgetést, de most ennyire telik tőlem, remélem nem sértem meg vele a lányt.