Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

aaawh, tényleg? *-* beférek a bőröndödbe? vagy... hoppanálunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban
Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Szerencsére nem nagy a választék ma itt a gyengélkedőn. Igazából egyedül vagyok a nagy, sok ágyas teremben, úgyhogy nem nehéz megtalálni engem. Meglátni inkább, mert paravánnal leválasztottak két oldalt, hogy ha valaki betoppanna, ne zavarja a javashölgyet az ellátásomban, meg hogy nyugiban legyek akkor is, mikor ő nincs itt. Beengedik a látogatót, mivel azonban takarásban vagyok, hiába pislogok el arra, ki jött. Csak üldögélek az ágyamon, fejemet fogva éppen. Viszont a lépéseket egyre közeldni hallom. Akkor nézek fel, amikor a fiatal gyógyító megjelenik a lánnyal és a gondjaira bíz. Biccent mindkettőnknek és magunkra hagy minket.
- Szia - köszönök vissza, egyből sugárzón elmosolyodva, ahogy meglátom a barátnőmet. Viszont pocsékul nézek ki. Cipőtlenül üldögélek az ágyon, fehér ingem piszkos és vérfoltos, szanaszét áll rajtam. Szintén koszos, navinés nyakkendőm az éjjeliszekrényen hever egy-két egyéb ingóságommal együtt. Hajam merő kóc, szám felrepedt, arcomat enyhe duzzadások és sebek borítják. Véres már nem vagyok, hiszen szépen letörölgettek kamillás vízzel. Testemet végig hasonló sérülések, zúzódások fedik, melyeket eltakarnak még rajtam lévő ruháim. Most akarták levetetni velem őket, hogy az első, felületi kezelés után behatóbban megvizsgálhassanak, elláthassanak. Hogy miért csak most? Eddig feküdten, pihentem, lehiggadtam, hiszen a javashölgy hamar átlátta, végzetes bajom nem esett.
Egyelőre ennyit vagyok képes mondani a pihegő Launak, aki láthatóan sietett hozzám. Mivel nem vagyok  tisztában vele, egyáltalán honnan értesült, hogy itt vagyok, vagy mit tud az egészről, nem is akarok neki állni itt mindenféle fölöslegeset rázúdítani. Meg amúgy se nagyon menne. Be vagyok lassulva a tompaságtól, amit a kapott nyugtató főzet okozott, hogy ne legyenek fájdalmaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Követem tekintetemmel a leguggoló lányt.
- Kell lennie itt egy széknek valahol - nézek köbe lendületesen, ami öreg hiba. Elfintorodom és nehezet szusszanva homlokomhoz kapok. Belenyilallt kicsit. Leengedem aztán kezem és megsimogatom az ő kezét, ami megfog engem, közben óvatosan bólogatok. Szóval hallotta valakitől, viszont csak azt, hogy bekísértek. Ahogy felmértem, az eseménynél magánál nem igazán voltak szemtanúk.
- Igen, nagyon kedvesek voltak - méltatom a segítségemre siető diáktársakat.
- Letisztogatták a sebeimet kicsit és kaptam egy nyugtató főzetet, miután megvizsgáltak. Feküdnöm kellett aztán, pihenni egy ideig. Nemsokára pedig le kell vetkőznöm, hogy jobban megnézhessen a gyógyító és kapok majd valami tiszta ruhát - pillantok le vérfoltos ingemre, megcsippentve ujjaimmal, kelletlen grimaszokat vágva. - Most készít még valami bájitalt nekem éppen - teszem hozzá, elsasolva a praván irányába, ahogy eszembe jut ez is. Továbbra is elég vontatottan beszélek, azonban próbálok olyan összeszedett lenni, amennyire csak tudok.
- Odaadnád a vizemet, kérlek? - pillantok az éjjeliszekrényen lévő pohár felé. Nem nyújtóznék, fészkelődnék most oda érte. Rondán felköhögök aztán, öklöm szám elé vonva, majd odakapva bordáimhoz, amikbe a főzet ellenére is belevillan a fájdalom. Közben akaratlanul rászorítok Lau kezére, nyöszörögve kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem tudom pontosan, mire kell a főzet meg hogy miféle.
- Gyorsítja a gyógyulást, azt hiszem - próbálom előkaparni az emlékeim közül, mit mondott pontosan a javashölgy, viszont szerintem direkt nem traktált túl sok mindennel. Igazából hálás is vagyok neki. Miután betámogattak ide, elég volt akkor egyelőre annyit tudnom, hogy ápol, jó kezekben vagyok.
- A fájdalmakra talán - folytatódik bizonytalan válaszaim sora. Köhögésem pedig ronda bár, vér nem jön vele. A nekem tartott pohárral együtt az azt nyújtó kezére is ráfogok, úgy kortyolok szépen, lassan. Igazából félek, hogy magamtól még elejteném, ha csak úgy átvenném a vizet.
- Köszönöm - engedem aztán le számtól, nyalogatva azt kicsit, majd hátradőlök, azonban el teljesen nem fekszem, hiszen az ágy fejrésze kellemesen meg van emelve. Félig heverek csupán, viszont így kinyújtózva mindjárt más, mint görnyedten ücsörögni. Nem tudom, miért csináltam eddig.
Hogy akarok-e beszélni arról, mi történt? Nem nagyon. Legalábbis odázom rendesen. Viszont nem akarom ezt tenni a lánnyal. Mármint, biztosan nagyon szeretné tudni, mi folyik itt. Hiába vagyok kába kissé a nyugtatótól meg egyáltalán a sajnálatos eset okozta megrázkódtatástól, akkor is látom, hogy aggódik. Hogy tanácstalan és tele van kérdéssel. Ugyanígy lennék én is.
- Megvertek - közlöm vele az egyszerű tényt, aztán nyelek egyet.
- Három srác. Vagyis főleg ketten, a harmadik pár átkot vetett be - kezdem mesélni elcsigázottan, csöndesen - Nekem sajnos le... leesett a pálcám valahova a földre - akadozok kicsit, azonban nem azért, mert baj erről beszélnem, csak éppen nem vagyok az összeszedettség mintaképe egyébként sem, most aztán főleg. - Meg az aikidóból se sok jutott eszembe - vigyorodok el keserűen és bele is nevetek kicsit szavaimba, amitől persze már kaphatok is egy nyögéssel megint a bordáimhoz. Jól hiszi Lau, mindenütt ugyanúgy festek, mint az arcomon, ha nem még csúnyábban.
Ami azt illeti, hiába mulatok inkább ezen, talán csak vígasztalom vele magamat, hiszen van bennem némi szégyen, amiért lefagytam és lényegében semmit nem voltam képes alkalmazni abból, amit bácsikám tanított nekem. Vagyis hát valójában megpróbáltam egy fogást, viszont szerintem az csak jobban felhergelte őket. Különben viszont nem is annyira az a zavaró, hogy erről tartsak beszámolót a barátnőmnek. Akármilyen borzalmas volt, nem pont az elnáspángolásom az, amit kelletlenül álltam neki taglalni, hanem az, hogy miért is történt. Tudom, el kell majd mondjam, viszont halogatom még, ameddig lehet, még ha az már nem is tart soká.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Elhúzom picit a szám és megrázom fejem, így adva tudtára, hogy nem vészes a fájdalom. Alapvetően alig érzek bármit, ahhoz képest, mennyire elbántak velem. Csak lüktet a testem itt-ott, valamint akadnak mozdulatok, amiknél belehasít. Viszont szerintem azok is inkább azért rosszak, mert hirtelenek. Örülök, hogy közelebb húzódik, mellém ül az ágyra és elmosolyodom kedves érintésén. Aztán eljön az ideje, hogy színt valljak, mi történt velem odakint a parkban.
Rendesen összeszökik szemöldököm attól, ami kijön Lauból. Odanyúlok felé és nyugtatóan érintem meg karját, hogy ne izgassa fel magát. Nem éri meg. Nem érik meg az indulatait. Soha nem láttam őt még ilyennek ezelőtt. Hálásan pislogok rá, ahogy vígasztal az elhibázott aikidó akcióm miatt. Kisvártatva pedig rákérdez, hogyan kezdődött. Persze, hogy rákérdez.
- Nem. Egyik sem - suttogom szinte, szemem lesütve. Ide-oda jár tekintetem, ahogy próbálom összeszedni a szavaimat. Nyelek egyet végül és visszanézek barátnőmre.
- Először úgy tűnt, csak érdeklődnek, hogyan telt a nyár. Különös volt, mert nem igazán ismerem őket. Aztán... aztán rád terelték a szót. Vagyis hát... vagyis hát ránk. Szóval... - jön rám a hebegés, pedig eddig a helyzethez képest egész normálisan ment a beszéd. - Szóval faggatni kezdtek kettőnkről. Baromságokat hordtak össze és... én meg eleinte csak mondtam nekik, hogy nem szeretnék ilyenekről beszélgetni velük, de csak folytatták, olyanokkal jöttek, hogy egyszerűen irigy vagyok és... dőlt belőlük tovább mindenféle otrombaság - ráncolom az orrom és sejthető, hogy én aztán a számra nem veszem azokat a szavakat. - Eléggé rájuk förmedtem végül és ettől bepipultak. Nekiálltak lökdösni, utána meg... - vonok vállat, hiszen tudjuk, mi jött az után. Elpattant valami és egymást hergelték egyre jobban bele abba, hogy az egyetlen megoldás, ha engem laposra vernek. Ahogy mindezt most elmeséltem Launak, eleve próbáltam kerülni, hogy a szemébe nézzek, jelenleg pedig egyenesen a rajta tartott kezemet fixírozom. Őszintén fogalmam sincs, érthető volt-e bármennyire is, hogyan zajlott ez az egész és pontosan miket akartak megtudni tőlem, azonban igazán remélem, hogy igen. Legalább annyira, hogy ne kelljen nagyon részleteznem. Ha szeretné barátnőm, persze, megpróbálom, viszont azt nem állíthatom, hogy túl szívesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Sóhajtok egyet, miután elmondtam neki és próbálom rávenni magam, hogy ránézzek végre. Éppen csak rápillantok, mikor szaggatottan kérdezni kezd. Torkot köszörülök, végül némi hezitálás után bólogatok. Azt akarták tudni, igen. Mondhatjuk így. Azzonban a helyzet az, hogy igazából készpénznek vették a dolgot és nem csak ezt, szóval egyenesen a részleteket szerették volna hallani. Meg voltak bizonyosodva róla, hogy bőségesen van miről beszámolnom és úgy érezték, teljes joggal várják el, követelik tőlem, hogy megosszak velük mindent.
Arcomra simuló keze elég elszántságot ad, hogy végre rátekintsek. Fürkészem őt, próbálva kikutatni, jól van-e. Nincs-e rosszul attól, hogy miket akartak kiszedni belőlem. Közben persze próbálom súlykolni magamba, hogy barátnőm nem hallotta őket, azok a szavak nem árthatnak neki, hiszen nem értek el hozzá. Hála Istennek, hogy nem volt a tanújuk. Meg közben az is motoszkál bennem, nem tudtam volna-e nyomatékosabb lenni, keményebben a sarkamra állni kedvesem védelmében, a kettőnk védelmében. Megakadályozza-e őket majd bármi, hogy újra felkeressenek, hátha jobb belátásra tértem. Attól nem igazán tartok, hogy Lauhoz mennének. Bizto nem lehetek, ám ismerem a hozzájuk hasonlókat, csak a távolból dumálnak a lányokról, szemtől szembe nem akkora legények.
- Elkészült a főzeted, Thomas - jelenik meg a javashölgy és bocsánatkérően néz ránk, amiért félbeszakítja a beszélgetést. Bejelenti, hogy ha ezt megittam, jöhet a vetkőzés és megvizsgál, szóval megkéri barátnőmet, hogy vagy búcsúzzon most el tőlem, vagy ha megvárja a végét, akkor legyen szíves a gyengélkedő elejében helyet foglalni valamelyik széken. Ez egy negyed órát biztosan eltart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Hogy mennyi közük van hozzá? Semmi. Tényleg semmi. Valójában ezt is megmondtam nekik. Szerintem onnan kezdték felszívni magukat. Dehát ez az igazság. Barátnőmet figyelve, úgy tűnik nekem, bár megviseli kicsit a dolog, nagy baj nincsen. Még ha meg nem is fogalmazódik bennem, érzem, hogy inkább értem aggódik, semmint azok miatt, amit a támadóim előadtak. Mindezt igazolják aztán gyöngéd szavai. Melegen mosolyodom el rájuk, aztán halványan megrázom a fejem, hiszen nem teljesen értem, mit köszön meg pontosan. Mielőtt viszont kideríthetném vagy ráébredhetnék magamtól, eltereli a figyelmemet az óvatos puszi, amit egy kellemes szusszanással fogadok, utána meg a javashölgy is érkezik.
Megkönnyebbülök, hogy a lány megvárja a vizsgálatot. Bólintok neki még és a gyógyító már kezelésbe is vesz. Alsónadrágig vetkőzöm, segít is nekem benne, aztán elfekszem és vizsgálni kezd. Néhol felrepedt bőrömet varázspálcával forrasztja be, máshol balzsammal keni zúzódásaimat, duzzanataimat. Közben elmondja, mit csinál velem és hogy milyen hatása lesz a főzetnek, valamint ellát jótanácsokkal a továbbiakra. Rámad aztán egy ispotályi hálóinget. Irtó finom, puha anyaga van. Nem szúr, nem bánt sehol. Mintha egy felhőt viselnék. Lefekszem, betakar és közli, hogy hívja Laut. Bólogatok neki, igazgatva még magamon az ágyneműt.
- Gyere csak, persze - szólok ki nyugodt, erőtlen hangon. Sebeim nagyját továbbra is takarja a paplan és a könyékig érő hálóruha, mivel azonban elég méretes a kivágása, így vállam, kulcscsontom környékén is látni engedi magát pár zúzódás, amik eddig rejtve voltak. Kaptam én mindenütt.
- Azt mondta a javashölgy, hogy nemsokára el fogok aludni - kezdem is taglalni a lánynak, amit tudni érdemes, amíg míg képes vagyok rá. Szavaimat alátámasztják lapos pislogásaim, alig nyitott ajkaimon át kiszűrődő beszédem. - De ha felébredek, elvileg már alig lesz valami bajom. A főzet segít. Azért majd ad még egy adaggal, hogy este is igyak lefekvés előtt, és szerinte holnapra teljesen rendbe jövök. Nagyrészt csak felületi sérülések - ecsetelgetem kótyagosan, bíztatóan. Igen, ez a varázsvilágban már csak így megy. Szerencsére a legtöbb efféle gondot gyorsan és hatékonyan kezelik. Ritkák a sok napon túl gyógyuló sebesülések. Az olyanok egy egészen más kategória.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

aaawh. köszönjük

ja különben nekem kellemesen telik az estém, csak nem teljesen rajongok érte, hogy lassacskán az ágyam felé vegyem az irányt. a szokásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

én meg ilyenkor nem rajongok az ágyért, reggel meg bezzeg nagyon is tenném...

ó, micsoda visszautasíthatatlan ajánlat, Lau *hóna alá csapja a kispárnáját, megindul a lány ágya felé, bemászik belülre, betakarózik, magához öleli a szőkét és jóleső mosollyal alszik el*

szép jó éjszakát off

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

awh Lau *-* mondjuk ehhez is kellett idő meg minden egyéb, de nyilvánvalóan megérte. ettől függetlenül érdekes marad meg csodaklassz!

úgy látom, kezdődik lassan a sötétben otthonról elindulós időszak. hazafele még nem ennyire vészes

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Bágyadt, de őszinte mosollyal bólogatok. Tényleg szuper. Viszont már nem sokat gondolkozom ezen, ahogy semmi máson sem, hiszen annak rendje és módja szerint mély álomba süppedek. Az tesz a legjobbat a szervezetnek, egy kiadós, gondtalan pihenés. Úgy két órát töltök el ebben a nyugodt állapotban. Ennyit vár rám barátnőm. Viszont minden perce aranyat ér. A főzet dolgozik bennem és ahogyan Miss Black ígérte, sebeim jelentős része eltűnt, a duzzanatok lelohadtak, zúzódásaim visszább húzódtak. Olyan, mintha napokkal ezelőtt történt volna velem az, aminek csak pár órája.
- Magához tért. Sokat gyógyult, igen - bólogat a javashölgy visszafogottan. Látszik rajta, azt sajnos nem tudná mondani, hogy minden rendben. Az túlzás volna. Noha nem az egészségem miatt - Bejöhetsz, ha gondolod, csak... - nyitja szélesebbre az ajtót barátnőmnek, elpillant az eltakart fekhelyem felé - ... én még várnék egy kicsit a helyedben, mielőtt odamegyek. Azt hiszem, most jöttek ki rajt a megpróbáltatások. Rosszul ébredt - taglalja csöndesen, együttérző vonásokkal, miközben halkan beteszi kettejük mögött a méretes ajtót. A lányra bízza a döntést, ő megy a dolgára az asztala mögé. Befejezi a házvezetőmnek szánt értesítést az engem ért támadásról és állapotomról.
A paravánom mögül szipogás, hüppögés szűrődik, meg reszketeg légzés. Csöndesen sírdogálok, párnámat szorítva. Mindig így van ez, ha ellátják a bajomat. Mikor megtörténik, csak a fájdalom van és a remények, hogy hamar vége lesz. Mikor véget ér, marad a fájdalom, mindenem lüktet tőle és ha könnyezek is, mindössze a gyötrődés velejárójaként a nyögések, szisszenések mellett. Aztán, amikor elláttak, amikor már nem foglal le a harci sérülésektől kínlódás, akkor valahogy végigsöpör rajtam mindaz, amit tettek velem. Mindaz, amit én egyáltalán nem értek és amit soha nem értettem: miért bánt bárki bárkit? Miért bántottak engem? Mindig ez a menetrend. Magányomban végül rendre egereket itatok. Szinte már a szertartás része. Csak éppen túlságosan élveztem azt, hogy - egy nekem csapott hógolyótól és ilyen-olyan szekálásoktól eltekintve - évek óta nem esett meg ez. Csaknem elszoktam tőle.
Kifújom az orrom, megtörlöm szemem. Azt hiszem, abbahagytam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ó, hát. i-igen... jól értesültél



és nálatok mi jók történnek?

Dexter hajóját nézed, Balázs? *-*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Fúj még egy keveset orromon és eltörlök egy-két könnycseppet. A taknyos zsepit odarakom az éjjeliszekrényre. Hallom aztán a lépteket. A megszólításomat nem, mert szipogok épp nagyban. De biztos a javasasszony közeleg ismét. Lélegzek pár mélyebbet, hogy rendezzem magam, és nem fordulok még oda. Úgyis lehet, hogy csak itt akar nekem hagyni valamit, vagy simán jött rámnézni, de talán megy is tovább. Sürgött már itt egy-kétszer így. Aztán kezét a hátamra teszi és... leül mellém az ágyra? Akkor ez nem Miss Black. Nem, ez nem ő. Erről meg is bizonyosodom, mikor látóterembe kerülnek a szőke tincsek, orromba szökik barátnőm illata és látogatóm átölel engem. Csak finoman, éppen hogy. Hiszen megígérte, hogy itt lesz. Itt is van.
Azt mondtam, abbahagytam? Inkább szünetet tartottam, úgy tűnik. Hiszen a gondoskodó, szerető közelségtől megint eltörik a mécses. Lehunyom szemem, összepréselem ajkaim, egyik kezemet számra szorítom, tompítva zokogásom akadozó hangjain, a másikat az ő kezére teszem oldalamon, belekapaszkodva. Testem finoman rázkódik. Voltunk mi már hasonlóan az erdei menedékben. Hasonlóan, mégis teljesen máshogy. Viszont bevallom, szégyellem kicsit most ezt. Talán ezért is fogom be számat, próbálva valahogy korlátozni magam. Nem akarok Lau előtt sírni. Nem akarok senki előtt sírni. Nem azért, mert kellemetlen volna nekem, hanem mert nem akarok fájdalmat okozni. Úgyhogy, amit most teszek, azzal némileg úgy érzem, bűnt követek el. Nem akarom, hogy sajnáljon, hogy aggódjon, hogy odalegyen miattam. Akármennyire örülök tehát, hogy tényleg itt van nekem, és akármennyire jól esik oltalma, vígasztalása, ugyanennyire kívánom azt is, hogy ne legyen most itt. Senki. Senki, aki fontos. Mert ezt nem kellett volna látnia. Ez csak valami, amire szükségem van. Valami, amivel kiadom magamból, ami bennem feszül. A lényege pedig az lenne, hogy kiűzzem és eltűnjön. Viszont így félek, belé költözhet belőle egy kicsi.

¤ ¤ ¤

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Denis A. Brightmore - 2019.09.23. 21:25

ne aggódj, Denis! a Bűbájtan az egyik kedvencem, szóval a Protego, a Capitulatus, a... *kezdi lelkesen sorolni, mely varázslatokban jeleskedik, aztán belassul és végül el is hallgat, ahogy látja barátnője arcát*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



- Áh, ugyan, megjavítom majd - fogom meg az elszakadt pántot, mérlegelve, miként tudnám helyrepofozni, van-e olyan tanult bűbájunk, ami alkalmas erre. A Reparot még csak ennél kisebb tárgyakon próbáltam. Itt az ideje tovább kísérletezni.
- Azért csak óvatosan! - intem erre a máris keresőexpedícióba kezdő eridonost. Bár talán igaza van, mostmár felállhatnánk. - Köszi - fogadom el nagy mosollyal a felkínált kezet és amint talpon vagyok, körözök vállaimmal, mozgatom karjaimat, nyakamat is forgatom, fintorogva. Utána nekilátok fürkészni a füvet körülöttünk.
- Ó, várj csak... - veszem magamhoz pálcámat. Hát persze! Mély levegőt szívok be és összpontosítok - Invito prefektusi jelvényem! - intek pálcámmal és már emelkedik is fel jó két méterről a csillogó fémlapocska és lebeg felém. Vigyorogva elkapom. Frankón mindig elfelejtek ilyen tökre alapvető igéket használni. Diadalmasan nézek össze a göndörhajú sráccal. Odanyomom a magamhoz hívott jelvényem szívem fölé az ingemre, ami simán ott marad, hiszen megbűvölt darab. Dehát van olyan zakózás, ami neki is betesz. Szépet repült, nem mondom!
- És a bringád hogy van? - pillantok le aggódón a kerékpárra, rátérvén én is holmiaink állapotának elemzésére, ha azt már megállapítottuk, hogy mi magunk bizony úgyis hadirokkantak vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem csinált semmi rosszat azzal, hogy idejött. Bennem is rögtön az lett volna, hogy mellette akarok lenni, vígasztalni. Ez a része pedig tényleg jól esik. Persze, hogy jól esik. Azért is kezdtem újra a már alább hagyó pityergést, mert tök elgyengültem a közelségétől. Mert hatalmas kontrasztban áll ez az élmény azzal, amit pár órája éltem át és rögtön arra gondoltam, hogy én csak ezt szeretném, csak ezt a kedvességet kérem, és messzire el akarom kerülni azt, amikor valaki az fenyegető öklével ér hozzám a simító keze helyett.
Számon át zihálok, bele tenyerembe, próbálva elfojtani kicsit a sírást, hogy halljam, mit mond. Nyelek egyet azután, amit kérdez, és érzem, nehezen tartom magam az újabb szavait és a vállpuszit követően.
- Kérlek - nyikkanom ki cérnavékony hangon és erősen lehunyt szemmel bólogatok, közben rászorítok picit kezére, valahogy így próbálva meg tudtára adni, hogy hálás vagyok azért is, hogy idejött, és azért is, hogy most kész magamra hagyni. Simítva engedem el és húzom össze még jobban magam. Hallgatom távolódó lépteit és amikor elég messze vannak, hagyom magam tovább rázkódni a párnába fojtott sírástól. Viszont igazából már amúgy is fáradok benne, a fejem is kezd kicsit fájni, szóval mindössze néhány perc és visszakerülök abba az állapotba, amiben azelőtt voltam, hogy betoppant hozzám. Ezúttal azonban felülök szépen és így fújok orrot, törölközöm. Van mit, taknyom nyálam egybefolyt ettől a bőgéstől. Na annak is örülök, hogy ezt se kell végignéznie, ahogy rendbeszedem magam.
- Lau? - szólok csöndesen, mikor késznek nyilvánítom magam. Remélem, hallott azért, csak ennél hangosabban nem akarom hívni őt itt a gyengélkedőn. Az emelt támlának dőlve ücsörgök, felhúzott térdekkel. Amint felbukkan barátnőm, rámosolygok. Szemeim pirosak és kimerülten csillognak kipihent és egyben kisírt arcom keretéből, viszont mostmár megnyugodtam. Minden rendben, jól vagyok. Igazából testileg is eléggé.