Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nagyban iszom, Lau pedig idesétál hozzám. Lerakom a poharat és rámosolygok, miközben ő fixíroz engem. Nem nagyon tudom hova tenni ezt, viszont mivel fogalmam sincs, egyáltalán hogy kérdezzek rá, mi történik, illetve mivel tetszik a dolog, mindössze jámbor vonásokkal fürdőzöm benne.
Meglepődöm felvetésén, amit egy pillanatig sem palástolok. Rögtön odanézek az emlegetett ágyra, ami hát... nem mondom, tök kényelmesen elférünk rajta, viszont úgy semmiképp sem, hogy ne érjünk össze legalább egy kicsit. Szerintem legalábbis. Nyelek egyet. Nem a tömérdek torkomba döntött innivaló miatt, mint az előbb, úgyhogy nem is olyan hatalmas, ám jelentősnek jelentős. Lesütöm kicsit a szemem, rendesen elgondolkozva. Nem azért, mert én ne szeretnék együtt aludni vele. Mindig szerettem volna és mindig készen is álltam rá. Csak az a baj, hogy... oké, ez furán fog hangozni... szóval az a baj, hogy még soha nem reagált rám rosszul. Még soha nem tolt el magától, soha nem éreztem rajta feszültséget a közelségemtől, és félek tőle, hogy emiatt óvatlanná válok majd. Hogy elkezdem magam abban ringatni, hogy nem is lehet baj. Viszont most meg pont azon tépelődök, hogy talán nem gond ez. Hogy talán fel kéne hagynom azzal, hogy túlságosan vigyázok. Félreértés ne essék, nem hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem kell aggódnia, nem fogom korlátozni magamat. Én ezt nem annak éltem meg. Hanem valaminek, ami egyszerűen csak úgy van és kész. Valaminek, aminek így kell lennie. Azonban egyre inkább sodródom afelé, hogy teljesen feloldódjak. Hogy mindent megtegyek, amit meg akarok tenni, ami magától jön. Tartani pedig nem attól tartok, hogy emiatt majd záros határidőn belül elérkezik az a pillanat, amikor pofára esek, hanem attól, hogy ártok neki. Olyasmivel, amiről nekem eszembe se jut, hogy probléma lehetne. Dehát... itt lenne ideje ezt a félelmet elengedni, nem? Úgyis figyelek rá, úgyis tekintettel vagyok rá, és ez soha nem is lesz másként. Ennek pedig elégnek kell lennie. Nem igaz?
- Jól van - megyek bele kis mosollyal a közös ágyon alvásba. Sokkal nagyobb örömmel tölt el ez az ajánlat, mint az megmutatkozik rajtam, csak tényleg számtalan dolgot hívott elő bennem. Egyelőre még csak szokom ezt az új elhatározásomat. Lauval nem osztom meg, mert félő, nem tudnám rendesen elmagyarázni, hogy ez nem azt jelenti, hogy eddig külön türtőztettem magam és hogy bármiféle áldozatot hoztam, mert ilyenről szó sincs. Viszont ezt lehet, nem tudnám rendesen a tudtára adni.
Úgy döntünk, kéne még játszani valamit, mielőtt kidőlünk, úgyhogy előkerül egy kártyapakli. Lenyomunk pár partit, rágcsálva még ezt azt, az ágyon üldögélve, aztán csak elérkezik a közös fogmosás ideje. Nevetgélve térünk vissza utána a szobába.
- Melyik oldal az enyém? - kérdem a lánytól, megállva az ágy mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ó, engem az ágyról legördülés veszélye nem fenyeget egyáltalán. Nem mocorgok álmomban semerre. Dehát tudhatja, aludtunk már egy szobában. Ja, hogy akkor ő is aludt. Oké, a lényeg, hogy ezzel nem volna gond. Az indokláson csak elvigyorodom tehát, mert persze elképzelem, ahogy leesek.
- Jó, akkor enyém a belső fele - árulom el neki, mire jutottam kevés töprengés után. Mondjuk én inkább olyan megfontolásból, hogy így nem kell átmásszon rajtam, vagy fogösszeszorítva kikúsznia mellőlem, ha hamarabb kelne, ami egyébként esélyes. Meg különben is, olyan magától értetődőbbnek tűnik. Abba bele se gondolok, az csak tudatalatt motoszkál bennem, hogy ez menekülőút is a számára, amit mindenképp szeretnék megadni. Ne érezze magát beszorítva.
Különben arról fogalmam sincs, honnan veszi, hogy visszatáncolnék. Tettem én már olyat? Nem emlékszem. Nem vagyok ez a bizonytalankodó fajta. Mármint, ha nem vagyok biztos valamiben -ami tényleg sokszor előfordul-, egyszerűen megmondom. Ha viszont már döntöttem valamiről és ezt a másik tudtára adom, akkor az már tuti bennem. Komolyan nem vágom, adtam-e valaha bármivel okot, hogy az ellenkezőjét higgye rólam. Valószínűleg inkább arról van itt szó, hogy csak izgul. Nem engem tart határozatlannak, csak benne tengenek túl az érzelmek. Amit teljesen megértek.
Az ágy végéről mászom be a helyemre, rátérdelve, egyetlen lépést téve négykézláb, aztán már fordulok is meg, leülök, hátradőlök, derekamra vonva a takarót. Miután leoltja a lámpát, sokáig nem igazán látok még. Azt is csak ímmel-ámmal, hogy közelít. Emiatt inkább gondolataimra figyelek, míg a szemem szokja a helyzetet. A bajok pedig itt kezdődnek. Ugyanis beleragadt az jelenet az agyamba, hogy lehullok az ágyról és ez lejátszódik újra meg újra. Elvigyorodom, a vigyoromba nemsokára segy fújtatás vegyül, majd kettő egymás után, fejem minden alkalommal megemelkedik kicsit. Végül egy erős szusszanás sorozat jön össze, amiről csakhamar kiderül, hogy egy nevetés eleje.

¤ ¤ ¤


Végül becsukom hát szemem és vállaimat felhúzva, ujjaimat homlokomra támasztva látok neki helyes, vékony hangon mulatni. Aztán muszáj vagyok mindkét kezem arcomra tenni, mert rámtör a röhögőgörcs. Egészem rázkódik és vele kicsit az ágyunk is. Néha levegő után kapok, miközben áradóan nevetek. Annyira szeretném barátnőmnek elmondani, mi jött rám, csak hát nem bírom még abbahagyni a kacagást. Elveszem aztán kezeim arcomról és magam mellé nézek a lányra.
- Bocsánat, csak... - törölgetem a derüléstől könnyessé lett szemem, nyikkanva még egy kicsit olykor. - ... csak elképzeltem, ahogy leesek az ágyról. - bököm végre ki, mi lelt engem, ám ezek a szavak is visszafojtott hangúak, nem hiába, hiszen megint egy kis nevetés követi őket. - Jaaj - sóhajtom, próbálva lezárni a rám jött ötpercet, megmasszírozva arcomat, hátratúrva hajamat és pislogva, szipogva kicsit. Ez kemény volt. Biztos hozzájárul a fáradtság is, meg a magányunk felszabadultsága.
- Hú - legyezgetem meg magam pólómmal, hiszen naná, hogy ettől most jól kimelegedtem. Oldalamra fordulok, Lau felé, arcom a párnámnak nyomom és kezem barátnőm karjára simítom, szeretettel mosolyogva rá az éji félhomályban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

pedig eddig itt vártam, hátha. de ha nem, akkor megyek aludni szerintem

szép jó éjszakát off

*magához öleli hálótársnak Laut, meg a csodacicát, meg Zsombit is, meg persze Liam bácsit és Rileyt meeeg... - és kész, elalszik a begyűjtés közben*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahh, mennyei a hűsítés. Kedves, hogy figyelmeztetett előtte, mert szerintem eléggé ledöbbentem volna, miért lesz hirtelen ilyen hideg a bőre az érintésemtől, ám így értem, ezzel segít azon, hogy majd' meggyulladok. A csuklómnál is nekikezd. Irtó finom. Jólesően sóhajtozom, szemem is lehunyva hozzá kicsit. Gondolok rá, hogy odavonom a kezét a tarkómra is, mert ott esne aztán igazán jól. A behűtött üdítősüveget is oda szoktam nekinyomni, viszont valóban hamar megvan a hatás enélkül is.
- Köszönöm - mosolygok rá, miután elenged, én viszont nem húzom el kezemet.
- Én is - értek egyet vele a helyes eszkimó puszit követően, amibe belemozdítom orromat, vigyorogva. Klassz, hogy itt vagyok. Főleg pont itt és pont most. Sok minden történt ma, sok élmény ért, van mit emésztenem, ám szerencsére utólag általában csak a szépre emlékezem, úgyhogy hiába voltam nem egyszer zavart vagy enyhén feszült a nap folyamán, ezek már sehol nincsenek bennem. A szoba áldott magánya, a puha ágy, a lábamhoz odabújt csodacica és barátnőm közelsége végtelenül megnyugtat. Az iménti nevetésem kedélye pedig még mindig fáradt testemen ül, szemeimben csillog.
- Annyira szeretlek - mosolygok rá melegen, csöndes szavaim olyan természetességgel áradnak ki ajkaim közül, mintha már olyannyiszor elmondtam volna ezt. El is mondtam. Én legalábbis úgy érzem. Csak nem így, hanem azzal, ahogy nézek rá, ahogy megszaporázom lépteimet felé a folyosón, ahogy vele nevetek, ahogy ott vagyok neki bárhol és bármikor. Karján jár még tenyerem kedveskedve, majd megsimogatom arcát. Látszik rajtam, ami elhangzott, annak nincsen súlya bennem. Úgy értem, nem tűnök úgy, mint aki előkészült rá, hogy ilyen hatalmas vallomásokat tegyen, vagy mint aki egyáltalán felfogja, hogy jelentős lehet az, amit most lépett. Mert nincs is így. Nem jut el az agyamig, miféle pillanat ez. Olyan nekem, mint mindegyik Lauval: boldog. Nem is várom hát, hogy bármit feleljen rá. Hiszen nem is kérdés volt. Csak kiszakadt belőlem, mint egy sóhajtás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

jól van... *vonja össze szemöldökét és harap bele magában a fahéjjas csigába, aztán lehunyja szemét és élvezettel hümmög*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Még jobban elmosolyodom, ahogy ő is megsimogatja az én arcomat, aztán picit megemelkedik szemöldököm, mikor odahajol hozzám. Lehunyom szemem és már mozdul is szám a szelíd, mégis telített csókra. Kezem nyakára csúszik közben. Megbűvölten figyelem őt, miután elválunk, aztán ismét elszélesedik mosolyom, hiszen érkezik még egy puszi. Aztám egy újabb és egy harmadik. Mindegyikhez pislogok egyet. Utána pedig elsuttogja ő is, ami benne van. Talán ekkor ébredek rá valamennyire, mit mondtam az imént. De csak úgy derengőn. Sokkal jobban lefoglal, ami éppen történik. Az, hogy milyen gondtalannak érzem magam. Milyen könnyűnek. Nagy szemmekkel nézek rá, aztán röviden lehunyom őket az újabb, apró csókra.
Viszont nem hagyhatom ám ezt annyiban. Elég a viszonzatlan puszikból! Most végetek! Elárasztom én is őt velük. Kap az arcára, halántékára, orrára, szája csücskébe. Derűsen szusszanok olykor közben, aztán helyezkedem kicsit, mert nem tudok mit kezdeni az alattam lévő karommal. Tisztára útban van. Félig felkönyökölök hát, kicsit darabosan, bénázva, de csak vigyorgok magamon és ahogy megint kényelmesen vagyok, már folytatom is, amit abbahagytam. Kap egyet másik orcájára, lopva szájára, egyet az állára. A szobában csak helyes kis cuppanások hallanak meg az ágyneműk súrlódása, ahogy fészkelődünk. Leveszem kezem nyakáról és derekára simítok, miközben belecsókolok nyakába. Majd ismét és ismét, mélyről szusszanva. Felemelem aztán fejemet és barátnőmre mosolygok, homlokomba lógó, kócos hajjal. Ahogy figyelem őt, az ismét világossá teszi, amit az imént mondtam neki. Ahogy mindig, minden rezdülésem. Szeretem a barátnőmet. Persze, hogy szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Abbahagyom. Igen, abbahagyom, mert rájöttem, ha nem hagyom abba, még a végén minden porcikáját végigpuszilnám. Hogy az mégis miért baj? Ezt nehezen tudnám megmondani. Csak valahogy úgy éreztem, meg kell állnom. Hiszen már ezzel is jóval többet tettem, mint pár perce tettem volna, mielőtt leomlottak bennem a falak. Azért akkor sem kell most itt hirtelen túlzásokba esni. Mondjuk fura, mert ez tök úgy hangzik, mintha tudatosan cselekednék, noha nem igazán teszem. Nem sokat gondolkozom ezeken. Most éppen csaknem semennyit és semmin.
Látom azonban zavarodottságát, talán csalódottságát, viszont értelmezni nem vagyok képes. Mi a baj? Nem sokáig fürkészhetem, mi a probléma, hiszen ujja lágy kalandra indul rajtam. Mosolyogva élvezem ezt, számat ellazítom, amikor odajut, aztán ahogy ott hagyja, nyelek egyet. Keze mellkasomra csúszik és ekkor én is felfigyelek saját szívverésemre, amit különben hallok már egy ideje fejemben dübörögni, csak eddig nem tűnt fel. Zakatol rendesen. Azonban fokozható még a tempója, ezt pedig remekül példázza az, amikor lábaink is összesimulnak. Fújok egyet, mosolyogva, viszont szemeim fénye egyre elmélyültebb, egyre markánsabb. Derekán pihentetett kezem magától mozdul, ujjaim megtalálják a top szélét és finoman becsúsznak alá, meleg bőrére. Lehajolok rá újfent és miután gyorsan megnedvesítettem ajkaimat, megcsókolom őt. Szám lustán ízlelgeti az ő száját. Kezem feljebb csúszik oldalán a pizsamafelső alatt. Légzésem egyre rendszertelenebbé lesz, ahogy átadom magam ennek az egész élménynek. A csókom szintén pillanatról pillantra válik szenvedélyesebbé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



Sokak számára különös jelenet lehet ez itt. Már az alapvető furcsaságain túl az almát majszolgató, bamba navinéstől kezdve a Michael Jacksonra önfeledten bingázó eridonosig. Viszont én most arra gondolok, hogy két ember balesetet szenved, itt fetrengenek a földön és nem az egymás szidása és hibáztatása megy, hanem bocsánatkérések, kedves nyugtatások, közös szenvedés, a saját hibarész elismerése. Oké, számomra ez egy mindennapos dolog, mert még azért is képes vagyok elnézést kérni, ami biztosan nem az én saram és a békétlenkedés is rémesen messze áll tőlem. De akkor is. Szerintem ez így van rendjén, ahogy most itt történik.
- Thomas - nyújtom kezem az aranyos srácnak, felhagyva hozzá kicsit az önmasszírozással. Ismerős nekem is, persze, a folyosón biztos elmentünk már egymás mellett nem egyszer, és ha valahol a sulin kívül találkoznánk, tudnám, hogy hé, te az iskolatársam vagy, szia. Részemről azonban ennyi. Viszont mostantól ütközéstársak vagyunk. Ezt már senki nem veheti el tőlünk.
Leveszem megrándult vállamról a még mindig céltalanul rajta lógó táskámat és vizsgálni kezdem a károkat, meg hogy megvan-e mindenem. Nemsokára előkerítem belőle az én elveszett és megtalált varázspálcámat.
- Ezt kerestem - mosolygok rá amolyan "naná, hogy most kerülsz elő"-en.
- Figyelj csak... - kezdek valaminek, összevont szemöldökkel, miközben immáron mellkasomat tapogatom. - Nem látsz egy jelvényt valahol? - pásztázom a füvet körülöttünk. - Prefektusi - teszem hozzá, mert a végén még biztos azt hinné, aurorira gondolok mondjuk. Nyilván.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahogy megfogja felsője alatt simító kezem, az rögtön megáll, és egy szusszanással veszem tudomásul, miként lágyul el újra csókunk. Hümmögök kicsit, aztán kábán nyitom fel a szemem, mikor a lány elveszi tőlem ajkait. Várjak? Mire? Vagyis hát mivel? Értetlen pislogásba kezdek, és próbálom összerakni, mi történik, azonban most elég nehezen megy a gondolkodás. Még nehezebben, mint általában. A kis csókja után hajolok még, mintha egy mágikus erő nem engedné tőlem távolabb, aztán végül csak feljebb emelem fejemet. A fejemet, ami nekiáll kitisztulni. Eddig az ösztöneim voltak csak jelen, azok védték barátnőm, azok figyeltek rá. Bármennyire elönti az agyam bármiféle jóleső köd, nem tudok nem tekintettel lenni rá és ez soha nem lesz másképp. Fel viszont ilyenkor nem fogom, miért fújok visszavonulót rögvest, miért veszek vissza egyetlen rezdüléstől. Egyszerűen megteszem. Mert amivel szemernyi gondja is van, ami picit is zavarja, abból én nem kérek. Hogy azonban éppen mi baja van és mivel, azt csak utána kezdem pörgetni magamban, ha teszem egyáltalán. Most éppen teszem. Amire pedig jutok és ami belém eszi magát, attól megijedek. Most tényleg azt gondolja rólam, hogy....? Ne, az nem lehet. Te jó ég!
- Jaj, nem, én... én nem akartam... - állok neki kissé rémülten bizonygatni, hogy egyáltalán nem állt szándékomban ennél tovább menni. Főleg nem oda, ahova -most meggyőződésem, hogy- barátnőm hiszi, tartottam. Rázom a fejem és kihúzom kezem felsője alól, ám nem veszem el, csak azon át simítok rá ismét. - Én csak... - viszonzom összeszedettségét. - Én nem akartam semmit. - maradok végül ennyiben. Ugyan a megfogalmazás elég szerencsétlen (most épp mi nem az?), hiszen azt is ki lehetne belőle hallani, hogy engem nem hozott olyan izgalomba mindez. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Ó, egyáltalán nem. Mindössze arról, hogy rémesen rosszul feltételezi Lau, ha azt hiszi, nekem terveim vannak. A kedveskedés, a közeledés nem az a kategória, amelybe nálam jól átgondolt elképzelések lennének vagy bármiféle cél. Más kérdés, hogy láthatóan mekkora hatással van ő rám és miket mozdít meg bennem, amiket előre nem sejthetek. Elég az hozzá, valószínűleg félreértem azt, amit kér. Mármint főleg az indíttatásait. Maga a várj rész elég egyértelmű. Legalábbis az, hogy megálljak rá. Abban, hogy mivel, még mindig nem vagyok biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

aaawh #oos

hát ez... mindkettő csodaszép, Masa... bőség zavara...
a szemes olyan, mintha én lennék a saját fejemen, szóval azt kérem *-* KATT

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Félreértem őt. Ennek most kivételesen örülök. Mély levegőt szívok be és lassan kiszusszanva bólogatok. Oké, figyelek. Hallgatom. Rémült vonásaim rendeződni kezdenek, ahogy elmagyarázza, amennyire tudja. Mialatt fejteget, simogatom oldalát, mintegy támogatón, bíztatón, hogy folytassa csak. Mikor pedig megteszi, attól nem csak ő jön zavarba kissé. Hiszen, amint azt mondja, tovább ment volna a kezem, egy szemöldökösszevonás után rájövök, hova ment volna tovább. Erre egy fura kis, szusszanó nevetésféle szakad ki belőlem. Épp csak sóhajnyi. Aztán gyorsan figyelek inkább tovább. Mondjuk ettől nem lesz jobb. Mármint értitek, hogy értem. Hiszen megvallja, hogy talán akarta volna. Ó. Oké. Oké. Folytatódjanak a mély lélegzetek.
- Értem - bólogatok, elmosolyodva ismét, ahogy szavai közben is tettem olykor.
- Jól van - közlöm még pár féle képpen, hogy így már világos. Egyben még nagyon sok minden más is. Zavaros, meglepő, hízelgő, amit csak akartok. Azonban főleg olyasmi, amit ezen a kései órán, ilyen állapotban nehezen véleményezek vagy rakom el a megfelelő helyre magamba bárhogyan is. Viszont legalább már nem hiszem azt, amit az imént. Hogy akkor mit hiszek, arról fogalmam sincs. Majd talán lesz.
Viszont hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van és könnyen vettem ezt a megállítást, és hiába érzem úgy én magam is, azért azt a nemrég hatalmas elánnal lerombolt falat most szépen, csöndben nekiállok visszaépítgetni a háttérben. Nem lesz olyan magas és masszív, mint volt, azonban kepeckedni kell, hogy átmássz rajta. Még szerencse, hogy a lány azzal sincs képben, hogy egyáltalán ledőlt ez a robosztus építmény, talán azzal se, hogy eddig ott volt, így észrevétlenül alapozódik meg bennem ismét. De ki tudja, meddig tart a lelkesedésem, hogy fent tartsam. Össze vagyok zavarodva, ám nem foglalkozom vele. Nem pusztán csak igyekszem nem foglalkozni, hanem tényleg nem teszem. Pedig lehet, hogy kéne. Talán egészségesebb lenne. Talán érteném, miért olyan szűk a torkom és miért éget a kézfejem ott, ahol megálljt kérően megfogott. Nem akarok törődni ezekkel. Én a barátnőmmel akarok törődni. Így is teszek.
Lehunyom a szemem, ahogy simogatni kezdi hátamat. Egész testemen végigfut a törődésének, kedvességének melengető érzése. Mint a bántalmazott kutyusok, amikor egy szerető, gondoskodó kéz ér hozzájuk végre. Végigsöpör rajtuk az, amit mindaddig szomjaztak, amit mindigis érdemeltek és amiből nincs, ami elég lenne. Nem vagyok balsorsú kutyus és ma már bőven kapok szeretetet ezerfelől, ám minden áldott alkalommal megrendülök attól, ha így érnek hozzám. Ha ilyen végtelen kedvesek velem. Átadom hát magam a simogatásnak, ráfekve addig könyökölt karomra, félig hasamra fordulva, fejem a párnára téve barátnőmé mellé, miközben kezem még mindig oldalán pihen. Szemem végig lehunyva marad és ettől, valamint a kényelmes ágytól, a nap sok izgalmától, legfőképpen pedig a testemet és lelkemet óvó simogatástól ólmos fáradtság nehezedik rám a maga édes súlyával.
- Lau, én el fogok aludni - lehelem, mintha már álmomban beszélnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

aaawh, tényleg? *-* beférek a bőröndödbe? vagy... hoppanálunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban
Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.