Üdvözletem!

Gratulálok Annelie!

Ehhez a témához nem nagyon tudok mit hozzáfűzni úgy érzem...  

Ezt sikerült összetennem.  

Köszönöm kérdésed, egy kicsit elveszve.   Te?

Keith... bátran dobálózol a kijelentésekkel... Csak nehogy meglepődj.  

Azta. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, főleg Scarlettnek.   Ha jobban elveszek majd zaklatok valakit.   Bittedanke!

Weiler Dante

Eső továbbra is. Amíg a vonaton ültem különösebben nem izgatott. Mikor leszálltam róla és elindultam valamerre, még akkor sem, mivel akkor éppen abba hagyta. De most, hogy már egy ideje sétálok ez pedig újra esni kezdett, igen csak felhúzza az agyamat. Nyakig sáros vagyok már most, de az iskola még messze...elvileg. A kabátom lassan de biztosan kezdi feladni a szolgálatot és a hideg eső finoman folydogál le a hátamon, a gerincem vonalát követve. Fantasztikus. Nem mintha ez lenne az első ilyen eset, hogy bőrig ázok, de a sok év alatt nem lett ez a kedvenc elfoglaltságom... séta az esőben. Mondjuk sose fogom megérteni, hogy a másik nem képviselői mit tartanak ebben olyan eszeveszettül romantikusnak.
Hosszas séta után sikerült megérkeznem. Egy igen ominózus épület fogadott, amire őszintén szólva nem számítottam. Első gondolatom az volt, hogy "Ba**ki...", a második pedig, hogy "Itt tutira el fogok veszni.". Aztán megnyugtattam magam, hogy elég nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy ne parázzak ilyeneken. Elsétáltam a bejáratnak hitt hatalmas ajtóig, majd egy életem egy halálom alapon benyitottam rajta. Továbbra se tudom, hogy én itt akarok-e lenni. Ki is akarta ezt? Ja, hogy a családom... Valóban. Belököm az ajtót, majd beljebb lépek. Arcomra semmi érzelem nem ül ki mikor körbe pillantok, azonban ennél kicsit komolyabbra számítottam. Komoly tartás kellett ahhoz, hogy kínomba ne nevessek fel. Másodszor is körbe pillantok, de a helyzet változatlan... majdnem. Pár lépéssel előttem elsétál egy kisebb csoport nőnemű egyed, akik közül az egyik igen szemrevaló, de a többi sem rossz. Végre sikerült valami pozitívumot is találnom ebbe az egész szituációban: sok dögös csaj...Ami pedig még szebb, hogy Rellonos lettem, ahol a dögös mellé még a rossz jelző is társul. Hülyén nézek körbe harmadszor is. Merre menjek most?

Farkas Kamilla

Első teljes nap itt, az új "otthonomban". Eléggé furcsa volt reggel felébredni egy ismeretlen szobában. Mikor nagy nehezen kinyitottam a szemem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, bután bámultam a plafont majd a szoba többi részletét is. Kellett egy kis idő míg rájöttem, ez nem az én szobám, nem az én jól megszokott és bejáratott ágyam.  Hatalmas életkedvvel túrtam bele kócos hajamba, majd nagy nehezen rávettem magam arra, hogy megmozduljak. Vagy tíz percig ültem az ágy szélén és azon elmélkedtem, hogy vajon mit fogok én ma itt kezdeni magammal. Szinte senkit nem ismerek, azt se tudom, hogy mi merre található. Egyáltalán mit szoktak itt csinálni a diákok? Van valami jól bevett szokás? Vagy mindenki megy a maga útján? Teljesen elveszettnek érzem magam egyelőre, de tudom, hogy ez hamarosan változni fog. Szerencsémre a megnyerő személyiségem hamar bevonz egy rakat embert.
A délelőtt nagy részét valamint a délután kisebb részét lent töltöttem a faluban. Körbenéztem mik vannak erre, akad-e valami jó kis hely ahova unalmas napokon be lehet ülni. Hát nem. Nem nyűgözött le amit eddig láttam, azért bárhogy is nézzük nem egy Pécs. Szóval hamar ráuntam a falura így visszamentem a kastélyba. Mivel végre nem volt rossz az idő, így eszem ágában se volt bent tartózkodni. Nagy lelkesedéssel arra az elhatározásra jutottam, hogy mekkora király lenne most repülni egy kicsit. Azzal legalább le tudom engedni a fáradt gőzt. Igaz a kviddics sose mozgatott meg, sose játszottam és nincsenek is ilyen vágyálmaim, de repülni mindig is szerettem. Hatalmas mázlim volt, hogy a családi birtok körül egy arborétum van, így annyit csapathattam amennyit csak akartam. Senki nem látott meg a fák fölött.
Visszakanyarodva a valódi sztorihoz: Szóval elég gyorsan letaláltam a pályára, ahol szerencsémre nem volt senki.

Farkas Kamilla

Kisebb megrökönyödés lesz úrrá rajtam, amikor egy törékeny kiscsaj jelenik meg egy zsák labdával, ütővel és egy seprűvel. Fiús zavaromban még azt is elfelejtem, hogy fel kellene ülni a seprűmre. Csak állok ott elcsodálkozva és alaposan felmérem a lány minden porcikáját. Besz**ás, hogy nő létére jobban konyít ezekhez, mint én. Hogy ezt miből szűröm le? Abból a könnyedségből és ügyességből, ahogy felpattan a seprűre és már ott sincs. Ilyenkor olyan gáznak érzem magam. Itt vagyok ma-holnap 21 évesen és azon kívül, hogy tudom, hogyan kell ülni egy seprűn, máshoz nem értek vele. Oké, tudom, hogy az én hibám, hogy ennyire nem érdekelt sose a kviddics. Egy idióta sportnak gondoltam és gondolom most is, aminek semmi értelme nincs. Legalábbis számomra. De ezt itt ki nem merem ejteni a számon, mert a végén valaki megkövez érte. Azt egy nap alatt sikerül leszűrnöm, hogy ebben az iskolában igen sokra tartják ezt a sportot. Elcsodálkozva hallottam, hogy minden háznak külön csapata van. Mivaaan?!
Mivel már elég hülyén érzem magam, hogy csak állok ott, mint egy faszent, így gyorsan seprűre pattanok. Egyébként mi is volt a tervem nekem azzal, hogy kijövök ide? Ja igen, repülni picit, na de mégis hol? Menjek körbe-körbe, mint valami nemnormális? Kizárt. Szóval akkor feljebb kell mennem és kicsit körbe nézni merre van valami olyan hely, ahol senkit nem zavarok és lehet száguldozni, esetleg fák között szlalomozni. Közelebb repülök a lányhoz  mivel, hogy ő talán tud nekem ebbe segíteni. Nem akarom megijeszteni így köhögök egyet mikor közelítek felé. Megtartva a tisztes távolságot „megállok” mellette, majd illedelmes férfihoz illően előbb köszönök neki. – Hali! Bocsánat, hogy megzavarlak itt ütögetés közben, de egy kis információra lenne szükségem... – Ha szóba áll velem és hajlandó válaszolni, akkor majd elmondom miről is van szó.

Farkas Kamilla

Nem jött be az a tervem, hogy majd köhögök és akkor a csaj nem fog megijedni. Természetesen összerezzent, amin én csak elmosolyodok. Ezek az itteni lányok milyen félősek. A faluban is a szívbajt hoztam a leányzóra, most ő is megrémült egy fél pillanatra. Szerencsére azonban gyorsan túllendülünk a kezdeti rémületen és három gyorsan elmondott "semmi baj" után, már kezdem tényleg elhinni, hogy semmi baj. Ennek köszönhetően közelebb merek merészkedni hozzá és reménykedem benne, hogy ettől nem fog megrémülni majd jól megdobálni a labdácskáival. Természetesen a teniszlabdák látványát nem bírom szó nélkül hagyni és ahelyett, hogy megkérdezném amiért iderepültem hozzá, teszek egy kis kitérőt.
- Ugye tudod, hogy ezt a sportot nem teniszlabdákkal játsszák?! Az egy másik sportág, tenisznek hívják és ahhoz a két lábadon kell állni a talajon, valamint kell hozzá egy partner is. Valamint nem mellesleg az ütőd sem a legideálisabb hozzá. - Teljes komolysággal és beleéléssel magyarázom a lánynak amit úgy fest, hogy nem tud. Természetesen szám szegletében végig ott lapít az a bizonyos csibészes, kisfiús mosolykezdemény, ami a monológom végére teljesen a felszínre tör. Ha eddig nem akart a lány megdobálni, akkor majd most kapok a pici pofikámra. De hát na, ezt nem lehetett kihagyni.
- Egyébként csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem-e tudsz véletlen valami frankó helyet, ahol lehet egy jót száguldozni és ökörködni? - Visszakanyarodom a lényegre, és reménykedem benne, hogy a csaj mond valami okosat és használhatót. Bár így közelről felmérve a terepet, szívesen maradnék vele "dobálgatni". Mivel nem sietek annyira nagyon, sőt, tök szívesen itt dekkolnék vele, így benyúlok a pulcsim zsebébe, majd egy kézzel elővadászok egy szál cigarettát a dobozból. Számba teszem, majd újabb egykezes mutatvánnyal egy öngyújtót is elővarázsolok. A gyújtó kattan, majd a cigi vége pirosan kezd parázslani.

'napot! Jár erre valaki?

Ardai Tánya

"Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."
Írja Arany János a Családi kör című versében. Ez akár most passzolhatna is az estéhez, de nem teszi. Az eleje az még oké, este van, bogár is van, de se nyugalom se pedig eperfa a közelben. Egy két büdösbence még fel is kenődik a falra a hátam mögött. Előttem a falu esti látképe terül el, ami valljuk be nem is olyan rossz kilátásnak. Messzebb már csak a sötétség látszik, gondolom ott valami erdő lehet.
A mai napom igen érdekesen és "eseménydúsan" telt. Sikerült megismerkednem ma is két illetővel, természetesen mindketten a gyengébbik nemet képviselik. Lassan de biztosan kezdek talán picit, de tényleg csak picit felengedni. Még messze vagyok attól, hogy jól érezzem magam, de kezdem látni a fényt az alagút végén. Sose fogom otthonomnak tekinteni ezt a helyet. Sőt lehet, hogy szeretni se fogom soha, de utálni se. Talán. Hosszas sétálgatás után fedeztem fel ezt a helyet, és arra jutottam, hogy ez pont jó lesz "Dohányzára kijelölt hely"-nek. Ellököm magam a korláttól, majd benyúlok zsebembe, kiveszek egy doboz cigarettát, amit egy gyorsa mozdulattal számba teszek. Nem sokkal később kattan az öngyújtó és már ég is az anyám szerin életem végét okozó bűzrúd. Ha ő tudná... Nagy szippantás, bent tart picit, majd lassan kifúj. Majd újra, nagy szippantás, bent tart, kifúj. Ezt még egyszer megismétlem, majd egy gyors és ügyes mozdulattal kipöccintem a hamut a cigiből. Az szépen lassan alább hullik, majd a maradékot vissza teszem a dobozba, amiből egy újabb szálat szedek elő. Ezt egyelőre csak a fülem mögé helyezem, majd tovább nézelődök, közben pedig az öngyújtómmal játszok.

Farkas Kamilla

Határozottan tetszik. Tetszik a szitu, a kiscsaj és a stílusa is. Áldom az urat, hogy nem hisztizett be, hanem értette a poént, sőt vissza is vágott valamennyire. A mosolyom egyre csak szélesebb, és érzem, hogy ebből inkább ittmaradás lesz, nem pedig száguldozás. Sőt jobb programot is el tudnék képzelni vele: Közös...száguldozás. - Kérlek bocsásd meg nekem ezt a szörnyű tettemet. Nem szerettelek volna kirángatni a csillámpónikkal teli rózsaszín kis világodból, de valakinek muszáj volt ezt elmondania. Bocsánatodért esedezem, hogy ez én voltam! Meg tudsz nekem bocsájtani? - Kicsit színpadiasra sikerült a válasz, de talán még belefér. Mondjuk mire kimondtam ezeket már bántam, de visszaszívni már nem tudom. Kellemetlen helyzetemben tarkómhoz nyúlok és picit "megvakarom", majd újra helyrerázom magam. Hála az Istennek, de gyorsan túllendülünk ezen és a valódi kérdésemre is választ kapok, ami már igazából érvényét vesztette. Bár nem. Végül is nem lenne rossz tudni a későbbiekre nézve, hogy merre vannak jó helyek. De használható választ sajnos nem sikerült kapnom. Összeráncolt, felvont szemöldökkel nézek rá és arcomról sugárzik, hogy "ez most komoly". Remélem érti majd, hogy mire gondolok, de ez besült. Nők... Mikor már majdnem feladtam, és kezdtem elkönyvelni, hogy na itt egy újabb... meglepő fordulat következett be a beszélgetésünkben. Kérdő vagy talán inkább huncut(?) arccal nézek rá, a szóval boy után.
- Dob az emlékezeted picilány? Nem szeretném újra elismételni, ha nem gond. - A magam 186 centiével szerintem nyugodt lelkiismerettel picilányozhatom le a kiscsajt. Mire a mondat végére értem arra eszmélek, hogy egy labda repül felém. Szerencsémre a leányzó nem tud a legjobban célozni, így a vállam felett repült volna egy a labda, ha nem vagyok elég gyors és kapom el, még mielőtt tovább repült volna. - Hát ez besült... - közlöm egy lenéző tekintet és némi bólogatás közben. Ha harc, hát legyen harc...Kizárt. Lányokat nem bántok. Seprűmet elhúzom oldalra és lassan átrepülök a lány másik oldalára, így kicsit közelebb jutok a pálya közepéhez és azokhoz a nagy karikákhoz amikbe a labdákat ütögetik vagy mi. Párszor feldobom a levegőbe a teniszlabdát, majd egy jól irányzott dobással átdobom az egyik karikán. - Látod, így kell célozni. Taulj ifjú padavan. - A cigi továbbra is ott van kezemben, így szívok egyet belőle.

Mondjátok az árat, veszek párat.  

Atyaég.  

Ardai Tánya

Az ember sehol sincs biztonságban, és úgy érzem hozzá kell szoknom, hogy itt sehol se lesz egy perc nyugalmam se. El nem tudom képzelni, hogy ez itteni emberekkel mi van. Szerintem már ösztönösen kiszagolják, hogy hol van egy olyan ember, aki egyedül szeretne lenni, majd megtalálják és ellepik a sok szeretettel, színes gumicukrokkal, konfettivel és még sok-sok cuki, mézes-mázas dologgal. Úgy fest jó volt az első megérzésem. Egy helyen lehetek nagyjából békében, az pedig az alagsor Ott legalább olyan kaliberű emberek vannak, mint én. Ők se vágynak más társaságára, szeretnének elvonulni és magukban lenni. Erre itt fent semmi esély nincs. Amikor meghallom a lány hangját igen gyorsan megy fel bennem a pumpa. Szinte bántja a fülem az a sok ostobaság amit mond.
- Bocsi anyu, kérlek ne büntess meg,ne vedd el a plüssmacim. - közlöm szinte nyávogva, a lehető legkisfiúsabb hangon, amire képes vagyok. Mindeközben nem fordulok meg, tovább meredek a messzibe és várom, hogy lelépjen, de nem teszi.  Ott áll rendületlenül mögöttem és nem moccan. Egy szemforgatás közepette fordulok felé. Bár ne tettem volna. Ugyanis a szöszke kiszúrja a cigit a fülem mögött. - Adjam a személyimet? - teszem fel unottan a kérdést, és ha van némi esze a szőkének, akkor látja rajtam, hogy nagyon nem vagyok vevő erre a cseszegetésre. - Egyébként, ha ennyire szúrja a szemed, akkor ezen könnyen tudok segíteni. - Kiveszem fülem mögül a cigit, majd számba teszem. Újra kattan az öngyújtó és hamarosan füst száll fel. Kíváncsi vagyok, hogy megüti-e az orrát egy bizonyos illat. Mondjuk erre sok esélyt nem látok, mivel eléggé szende szűznek tűnik a kicsike. - Na és neked nem mondták, hogy takarodó van? Mit keresel itt, ahol csak a madár jár és én? -

Weiler Dante

Egy srác lép oda hozzám. Ez most komoly? Pasit küldtek fogadóbizottságnak? Pedig annyira reménykedtem benne, hogy egy csajt kapok. Mennyivel kellemesebben ellettem volna egy szép barnával. De hát ha ezt osztották, akkor ezt kell elfogadni. Nem, még véletlenül sem szeretni.
- Szevasz! Én lennék igen. Benned kit tisztelhetek? - Jobbomat nyújtom felé, és várok valami rövid bemutatkozás félét. Csak, hogy legalább tudjam ki ő, illetve, hogy miért őt küldték elém. Bár így első nekifutásra lehet ez még egy hosszú barátság kezdete is. Sose lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Jut eszembe... Vajon mikor fogom én újra látni a haverjaimat?! Mikor lehet innen kiszabadulni? Ha tehetném én már most mennék. Nyomaszt ez az egész szituáció. Nem értem engem miért szívattak meg így anyámék. Bezzeg Izabellnek és Patriknak nem kellett itt tespedniük három évig. Látszik, hogy én vagyok a harmadik gyerek a házba. Hogy is szokták mondani? Valami olyasmi, hogy a harmadik gyereket már a kutya neveli fel. Lehet van benne némi igazság.
- Akkor most te leszek a gardedámom? - teszem fel a cseppet se komolynak szánt kérdést. Remélem érti a poént és nem egy ilyen "depi vagyok öngyi leszek" típusú, mert akkor falnak megyek most azonnal. - Csak a legfontosabbakat mutasd meg: hol dőlhetek le aludni, hol tudok enni és fürdeni. A több jelenleg rohadtul hidegen hagy. - vázolom a dolgokat immár teljes komolysággal. Tényleg nem érdekel semmi más ebből a kőkupacból. Remélem ezt a srác is nagyon gyorsan felfogja és nem fog erőlködni. Egyébként szerintem még értékelni is fogja, hogy nem kell majd itt órákon át pátyolgatnia és sétálgatnia.

Hány megfelelő hozzászólástól jár a H? Egyszerűbb megkérdezni, mint megkeresni.  

Csizmazia Hajna - 2017.09.22. 16:37


Köszönöm szépen! Az még marha messze van.  

Lora Fontaine - 2017.09.22. 16:42


Próbálkozom, most is egyszerre három van...  

Adrian Ivanorovics Black - 2017.09.22. 16:54


De nem csak a mennyiség, hanem a minőség is számít.

Köszöntem szépen!  

Farkas Kamilla

- Mit tehetnék, hogy megbocsájtsd eme rémes tettemet? Bármit megteszek érte! - tökéletes színészhez méltón sikerül előadnom a választ. Gondoltam még hozzá teszem, hogyha kell még a csillagokat is lehozom neki az égről, ne de azért ilyen kijelentésekkel inkább nem dobálózok. A végén még tényleg megkér rá, aztán majd nézhetek bután, hogy ezt mégis miképpen kivitelezzem. Bár ha nagyon akarom biztos, hogy ki tudok találni erre valami alternatívát. Csak van itt valami csillagvizsgáló, vagy akad erre valami varázslat, amivel meg lehet idézni a csillagos eget. Mert olyan nincs a mi világunkban, hogy valamit ne lehetne megoldani egy két pálcamozdulattal. Arra a kijelentésére, hogy nem az anyám hangosan felkacagok. - Ennek kifejezetten örülök, már ha az lennél, akkor engem tuti valami beteg embernek gondolnának most... - Nem fejezem be inkább a gondolatmenetet. Nem szeretném felcsapni a lapjaimat, mert a végén még rájön, hogy igen csak elnyerte a tetszésemet. Amik pedig a fejembe járnak, na az egy épkézláb ember esetében nem a saját anyja kapcsán merül fel. Szóval ezen a témán inkább gyorsan tovább is haladok, még mielőtt belegondolnék itt a dolgokba. Fúj!
Arra a kijelentésére miszerint elfújja a szél a hangokat csak egy mosollyal és egy szemforgatással reagálok. Felesleges tovább húzni ezt a témát úgy gondolom, inkább  lépjünk a következő napirendi pontra. Mondjuk az sem éppen egy olyan dolog, amiről szívesen beszélnék. Közelebb repülök a kis csajhoz, leparkolok mellette úgy, hogy térdünk összeér és szemben helyezkedek el. - Elárulok neked egy nagy titkot, de meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el. Oké?! - nem suttogok de elég halkan mondom, elég halkan ahhoz, hogy jogos legyen ez a túlzott közelség és a némi testi érintkezés is.

Kedves Mindenki!

Keresem azt az embert, aki tudna nekem segíteni a kódolásokkal kapcsolatban. Úgy érzem megállt a tudásom egy csöppet.   Itt biztos akad valaki, aki megszán és segít.  

Weiler Dante

Kedves idegenvezetőmnek nagyjából annyi kedve van most itt lenni és engem istápolni, mint amennyi kedve lenne kútba ugrani. Bár lehet, hogy az utóbbi jobban felkeltené az érdeklődését. Sejtettem, hogy lesznek ilyen enyhe életundorral megáldott lelkek itt, pláne abban a házban, ahova kerültem. Kicsit utána néztem a ház múltjának, illetve annak is próbáltam, hogy milyen emberek kerülnek bele. Végül arra jutottam, hogy igen, az a ház illik hozzám is a legjobban. Még ha én nem is vagyok életunt és depresszióra hajlamos. Látom az se sokat segít a helyzeten, hogy csak az alapokat szeretném tudni, a többit majd letudom egyedül. Elég nagyfiú vagyok már hozzá. A rövid ismertető után biccentek egyet, ezzel jelezve, hogy felfogtam a hallottakat.
- Remek, akkor induljunk el valamerre. - közlöm unottan, majd várom, hogy kilépjünk végre valamerre. Igaz, nem olyan régen ettem egy keveset, de már igen csak tudnék enni valami főtt kaját, ami azért több, mint egy sütemény.
- Valami fontos tudnivaló az iskoláról? Mi tiltott, mit szabad? Bulik? Nők? - Úgy érzem ez egy nehéz eszmecsere lesz és őszintén szólva azt se tudom, hogy mit dobjak be. Azért nem szeretnék visszamenni kisiskolás szintre és arról kérdezgetni, hogy milyenek a tanárok, nehezek-e a vizsgák, milyenek az órák. Ezeket majd úgyis időben meg fogom látni és tökre feleslegesnek tartom, hogy erre időt és szót fecséreljünk. Azt pedig kicsi erős kezdésnek érzem, hogy megkérdezzem merre lehet tiltott dolgokat beszerezni. Pedig lehet nem lenne rossz tudni. Sőt jelen helyzetemben ez lehet életmentő lehet. Mivel most úgy érzem, hogy legszívesebben a kútba ugranék vagy valami hasonló.

Weiler Dante

Gardedámomat végighallgatva egy elég nagy nevetés tör ki belőlem.  – Te most szivatsz?! – teszem fel a nagy kérdést. Az elhangzottakat így első hallásra elég nehéz elhinni. Én személy szerint arra számítottam, hogy bekerülök egy igen komoly, nagy múlttal rendelkező iskolába, ahol majd mindenki betartja a szabályokat, a tanárok kő kemények és egyéb ilyen finomságok. Erre az első embertől, akit azzal bíztak meg, hogy bemutassa az iskolát, azt hallom, hogy itt nagyjából mindenki sz**ik bele mindenbe. Azok a diákok akik elvileg azért vannak, hogy őrizzék a rendet, pont nem foglalkoznak vele. A tanárok felcsinálják a diákokat, mindeni szerelmes mindenkibe kortól függetlenül. Hát nem rosszból, de lehet átgondolnám a szülők helyébe, hogy a 14 éves kislányomat beíratom ide. A végén még előbb lesznek nagyszülők, mint tervezték.
- Hát lehet mégsem lesz ez olyan rossz buli, mint gondoltam. Én meg még attól tartottam, hogy itt sakkban leszek tartva. Most megnyugtattál. Kössz! – Ennyit sikerül kinyögnöm és továbbra is mosolygok, mint a vadalma. Hihetetlen!
- Egyébként azok a diszkrét módszerek érdekelnének…. Esetleg beavatnál a nagy titkokba? – kérdem és nagyon reménykedem, hogy meg is fogom tudni.  Ugyanis nagyobb esélyt látok arra, hogy ott több mindent be lehet szerezni. – Valamint olyan infóid vannak, hogy hol lehet olyasmit beszerezni ami tiltott áru? – Tudom, hogy prefektus, de az előbb mondta, hogy itt senki nem foglalkozik semmivel. Így akár teljes lelki nyugalommal kérdezhetek tőle ilyeneket. Amúgy pedig nem tűnik egy olyan embernek, aki megveti az ilyen jóságokat.
- Na várj, akkor ezek szerint simán össze lehet szedni egy tanárnőt? A végén még álmaim otthona lesz ez a…. – inkább nem fejezem be a mondatot, mert lehet, hogy nem tudnék rá szépeket mondani még. De egyre szimpatikusabb. Szabályok vannak de mégse. Tiltott kapcsolatok vannak, de mégse. Bulik vannak, lányok vannak. Mi kell még egy magamfajta 20 éves srácnak?

Weiler Dante

Lassan kezdem úgy érezni, hogy ez akár egy hosszú barátság kezdete is lehet Danteval, hazudott az első benyomásom. Ahhoz képest, hogy egy enyhén depressziós, teljesen befordult alaknak hittem első nekifutásra, lassan kezdem látni, hogy nagyot tévedtem. Kérdésemre miszerint szívat, nemleges választ kaptam. Mondjuk költőinek szántam a kérdést, így nem is vártam rá választ, de hát végül kaptam. Egy újabb nevetés tör fel belőlem annak hallatán, hogy a kútban landolok. Hát nem tudom mi a jobb. Lesétálni vagy kútban landolni. Értem én, hogy vízlepergető bűbáj, de hát na. Akkor is elég hülyén néz ki ha valaki úgy mászik ki egy szökőkútból. Bár meg merem kockáztatni, hogy a falu lakói már megszokták ezt a látványt.  – Kössz az infót, gyanítom, hogy sokszor fogok élni ezzel az Isten adta lehetőséggel. – beszélgetés közben áthaladunk egy—két helyiségen, egy hosszú folyosón, de őszintén szólva pont hidegen hagy az iskola épülete. Látom, hogy vannak festmények, amik mozognak, meg egyéb régi tárgy, de ezek annyira nem érdekfeszítőek számomra, hogy az már szörnyű. Pedig valljuk be, hogy azért nem sűrűn láttam eddig mozgó festményeket. Nekünk otthon a normális fajtából van otthon jó pár darab.
Tudtam én, hogy Dante lesz az az ember, aki nem fog gondot csinálni abból hogy ilyesmi kérdést intéztem hozzá. Egy mosoly terül el az arcomon, mikor visszakérdez. – Hát olyasmi dolgokra gondolok amitől az embernek sokkal jobb kedve lesz, boldogabb, szabadabb, nem érdekli senki és semmi csak élvezi az életet. – Ennél szebben nem is fogalmazhattam volna, szinte már költői. A következő mondata hallatán nem tudom, hogy mi lehet a jó válasz. Ha őszinte szeretnék lenni, hát pont nem érdekel, hogy családanya. Szeretem az izgalmakat és még úgysem menekültem meztelenül ki egy ablakon azért, mert megjött a kedves férj. A mottóm pedig az, hogy egyszer mindent ki kell próbálni. Na de ezt nem szerettem volna kifejteni neki, így csak megvontam a vállam és hümmögtem egyet. Jobb ha ebbe most nem megyünk bele. - Rellonos csajok milyenek? - Inkább hanyagoljuk az anyukákat.

Weiler Dante

Megállunk. Ez a megálló az a megálló, ahol várhatóan sokat fogok tartózkodni, mivel nem szeretek tömegben étkezni, így gyanús, hogy inkább le fogok jönni ide a konyhába és majd magam elkészítem a reggelim, ebédem és vacsorám. Sokkal kényelmesebb menet közben benyomni egy szendvicset, mint órákat ülni egy asztalnál és szépen megenni egy egész menüsort. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy otthon rengeteg ilyen puccos vacsorát kellett végigülnöm. Jött a szüleim sok gazdag barátja és olyankor szegény szakácsnő hajnaltól egészen estig csak főzött, hogy minden étel meglegyen. Hideg előétel, meleg előétel, főételből három fajta, és még sorolhatnám. A végén már majd ki pukkadtam, de még enni kellett, mert addig nem kelhettünk fel az asztaltól míg a vendégek ott voltak. Hát sokszor kínok kínját éltem át és minden érdekesebb lett volna, mint ott ülni. Szóval idővel rászoktam arra, hogy ha lehet akkor inkább bekapok gyorsan valamit és már megyek is tovább dolgomra. Az idő pénz, és ez tényleg így van. Bár mivel gazdag család sarja vagyok, így túl sok mindenért nem kellett megküzdenem, maximum egynél többször kérnem. Ennek előnye és hátránya is van, mint mindennek, azonban igyekszem nem kimutatni a külvilág felé, hogy....
- Manókkal kedvesen. Vettem. - válaszolok, ezzel jelezve, hogy felfogtam amit mond és figyelek. Majd egész gyorsan választ kapok arra is, hogy kivel kell nagyon jóba lennem errefelé. Révész Kornél. Egyelőre semmit nem mond ez a név, de gyanítom, hogy hamarosan heti rendszerességgel fogunk találkozni. Bólintok egyet Dante mondatának végén, majd egy mosolyt is megengedek magamnak. "Eléggé magánál legyen", ebből a három szóból már tudom, hogy ő lesz az én emberem, már csak azt kellene tudni, hogy milyen árakkal dolgozik. Bár nem mintha bármit is számítana.
A lányokkal kapcsolatban elhangzottak után egy kisebb nevetés tör fel belőlem.
- Akkor ők lesznek azok akiket én keresek, az kell aki tökretesz. Így legalább nem kell majd ápolni a kis lelküket. Attól mentsen meg az ég... Bár ha az eridonosok túlbuzgók az sem gond bizonyos szempontból... - egy sokat sejtető mosoly kúszik az arcomra, de gyorsan el is hessegetem eme szörnyű gondolatokat.
- Azt hiszem így első nekifutásra minden fontos dolgot megtudtam, kössz! -

Milyen tali? Hol?

Ardai Tánya

Jobbnak látom ha a lány által feltett költői kérdésre nem is válaszolok. Abból úgyis csúnya hiszti lett volna, mivel a legkedvesebb kérdésem is az lett volna, hogy "Tán süket a kisasszony?!". Úgy érzem, hogy egy cseppet sem értékelte volna az én kis viccemet. Szemeim elég nagyra kerekednek mikor közelebb lép hozzám, kiveszi a cigit a számból és eltöri. Annyi nyugtat meg, hogy ez nem a jobbik fajta, hanem a sima. Akkor lehet meg is átkozom a kis szőke tyúkot. Biztos nem tudja, milyen drága manapság a függőség. Bár erről inkább nem fogom felvilágosítani. Így elnézve nem sok mindent próbált ki eddig élete során. Pedig ha kicsit kedvesebb lenne, csak egy kicsit, akkor még adnék is neki egy kis boldogságot, vagy akár többet is. Arra a kijelentésére, hogy ő prefektus, csak hangosan felnevetek. - Akkor most sz**jam össze magam vagy mi? Engedd el ezt Gyönyörűm...! - nem bírom megállni, hogy ne kekeckedjek vele. Amikor az öngyújtót kéri csak oldalra biccentem fejem és teljes komolysággal nézek rá. Benyúlok a farmerem farzsebébe és kiveszem az ezüst gyújtót, amibe a családi címer és a monogramom van gravírozva.
-Ez kéne? - nyújtom a lány felé, majd hirtelen mozdulattal rászorítom ujjaimat a kis ezüstdarabra, végezetül egy gyors mozdulattal elrejtem a nadrágomban. Hogy még pontosabb legyek, a legféltettebb kincsemnél. Nem félek, hogy kiesik onnan, mivel mind az alsónadrágom, mind a farmerem eléggé szűk hozzá, hogy bent tartsa. - Hát akkor vedd el... - közlöm, majd színpadiasan az égbe emelem egy pillanatra, mindkét kezemet, mintha megadnám magam. Le merem fogadni, hogy a kis szőke még messziről sem látott olyat, ahova most a pici kezét kellene dugnia. Eszem ágába sincs megmondani, hogy mi a nevem, szóval csak egy sunyi mosolyt engedek el kérdése hallatán. - Na és a tied? -

Farkas Kamilla

Szimpatikus a kis csaj, nagyon is! Sőt! Fejben már pár dolgot le is futtattam vele kapcsolatban. Azonban azt nem tudom eldönteni, hogy mennyire vevő bizonyos dolgokra. A térd összeérintés akár egy jó próba is lehet arra, hogy mennyire vevő egy idegen férfi közeledésére. Gyorsan kiderül, hogy nem az. Azonnal hátrál egy kicsi, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi testi kontaktus. Erre egy széles mosoly fut át arcomon. Csípem az ilyen csajokat, akikért meg kell esetleg harcolni és nem adják gyorsan magukat. Már csak a kérdés az, hogy megér-e ez a leányzó annyit, hogy én törjem magam miatta?! Erre még aludnom kell.
Nem kíváncsi a titkomra, ami igazából lényegtelen mert úgysem mondtam volna el neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy másnap már mindenki transzparensekkel rohangálna a rellonon belül, hogy tüntessenek engem el onnan. Nyilván ez egy kicsit durva túlzás, de biztos, hogy nem lettem volna a zöldek kedven újonca.
- Hát látod, azonnal elnyerted a bizalmamat... De ha nem hát nem! - vonom meg vállam, majd szívok még egy slukkot a cigibe. Egy ügyes mozdulattal eloltom a cipőm talpán, kimorzsolom belőle a maradékot, majd a kabátom zsebébe süllyesztem. Nem szoktam szemetelni. Az tilos! Ezt gyorsan megtanultam egy arborétumban.
- Hát igazán örültem a találkozásnak kisasszony! Remélem még látlak! - biccentek egyet köszönésképpen, majd elhúzom oldalra a seprűt és már ott sem vagyok. Végül csak lesz egy kis száguldozás, amire a legideálisabb helyszínnek az erdő fölötti részt, valamint az iskola tornyait találtam.

Ardai Tánya

Felnevetek mikor a kedves kis szőke az öngyújtóért nyúl, de terve nem jön be. Aranyos a naivsága, így könnyen fel lehet mérni, hogy nem egy házba tartozunk. Gyanítom, hogy egy rellonos lány gond nélkül nyúlt volna az öngyújtó után oda....A felajánlásra miszerint gond nélkül távozhatok a körletembe, csak jót mosolyogtam. Eszem ágába sincs elmenni innen pont most, mikor kezd izgalmas lenni az este és a nap. Még meg se érkeztem jóformán, de már meg akarnak büntetni. Ez az én formám.
- Háááátőőőőő.... Nem. - Nem, mint, hogy nem megyek el, és nem, mint, hogy nem felejtem el a találkozót se. Egy dolgot fogok elfelejteni nagyon gyorsan, az pedig a neve. Nagyjából a nyelvem beletörik mire kimondom, és amilyen gyorsan elmondta, én kb. azzal a lendülettel el is felejtettem. Szóval név hiányába, majd ki kell neki találnom egy hozzá illő, cuki becenevet. Annak ellenére, hogy ő bemutatkozott nekem eszem ágában sincs. Sose lehet tudni, hogy ez nem-e egy csel vagy valami hátsó szándék, hogy kiderítse ki vagyok és honnan jöttem.
A kis csaj odalibben mellém és nekitámaszkodik a korlátnak. Követem a példáját és én is így teszek, kényelembe helyezkedem, majd kotorászni kezdek zsebembe. Kiveszem a gyufásdobozt és felé nyújtom. - Egy szálat? Ne játszd itt a jó kislányt... - Ha elfogadja akkor szuper, ha nem az sem baj. Én a számba teszek egy szálat, majd előveszem az öngyújtót onnan ahol eddig volt, és meggyújtom, ha pedig az ő szájába is lóg egy szál, akkor felé nyújtom az apró kis lángot.
- Mesélj nekem egy kicsi Cukorfalat? Mi vett rá arra, hogy zaklasd itt az ártatlan diákokat? Ne meg mit kell rólad tudni? - legsármosabb mosolyomat csillantom meg a lány irányába, szemeim üzenete pedig annyira nyilvánvaló, hogy csak az nem érti meg, aki nem akarja.