Liam

 Valahol legbelül azt érzem én értettem félre. Egyszerű lovagiasságát, amivel a táskámat visszaszerezte a tolvajtól. Hajlamos vagyok rá, hogy olyan jegyekkel lássak el embereket, amilyeneket illőnek tartok hozzájuk ám köszönőviszonyban sincsenek valódi tulajdonságaikkal, amikor ezzel szembesülök csalódottságot érzek. Főleg nem bennük, hanem magamban amiért ennyire elvakítottak saját hozzájuk társított nézeteim. - Liam, semmi baj, semmi okod nincs mentegetőzésre. Lépjünk túl ezen, jó? - nézek rá és szabad kezem alkarjára teszem biztatás gyanánt. Mosolyomban láthatja az őszinte tisztaságot. Tényleg nem érdekel az intim irányultsága. Számomra az ember számít, az emberben találok szeretni valót és ez minden esetben független nemtől, kortól, identitástól. Ezután beszélgetőpartnerem hirtelen felindulásból lehúz egy fél pohár pezsgőt egyszerre. Felvonom szemöldökömet, de gyorsan rendezem arcvonásaimat, mert megszólal. Az edzést hozza fel ő is és jól esik hallanom, hogy ügyetlenségem ellenére nem mondott még le rólam. Az ami a kiállítást illeti, nos az nem érdekel. - Nagyon szívesen vennék még leckéket tőled, mert tényleg fontos nekem, hogy megtanuljam megvédeni magam...- talán a pezsgő miatt de megeredt a nyelvem, melyet most szeretnék lenyelni inkább. Eleve furcsa lehet, hogy egy képzett boszorkány miért szorulna bármiféle fizikai védelemre, hisz ott a pálcája és a tudása, de erről szerencsére nem vett tudomást az első alkalommal, így talán bízhatok benne, hogy eztán sem fogja firtatni az okaimat arra miért van szükségem rá.

Boldog éjfélt Baglyok!

A szünet utolsó napja van. Mindenki utazik vagy bulizik még egy utolsót.

Bár habos kakaó folyna, mi?  

Sziasztok! Mi újság erre?  

Helló Mindenkinek!

Bornemissza Luca


 Amikor kislány voltam a hinta volt a kedvencem. Felhajtani koccig, repülni benne, akár a madarak. Ez az érzés akkor leírhatatlan volt számomra és úgy vágytam rá mint más a levegőre. Elválasztott ugyan a többiektől akik például fogócskáztak, de nem foglalkoztam vele, csak hajtottam a hintát, feljebb és feljebb rendületlenül, amikor egy játszótérre jutottam. Manapság hollóként szelve a léget nem igen van gondom már erre a régi szokásomra. Most is csak azért röppentem el ide, hogy egy kicsit kimozduljak. Köröztem egyet a falu felett és itt kötöttem ki. Kedvenc játékszerem előtt leszállás közben deanimálok és elnézem pár pillanatig. Kihalt minden, azt hinném magam vagyok, amikor látóterem szélén mozgást érzékelek. Odakapom tekintetem, mely egy kutyán akad meg. Csatakos bundája és lefelé lógatott feje nem teszi rémisztővé számomra, s bár nem vagyok nagy kutyabarát úgy döntök óvatosan megközelítem. Lassú léptekkel a félelem legkisebb jelét sem mutató testtartással érek el hozzá, majd nagyon lágy hangon szólalok meg, hátha felfigyel a hangomra. - Szia, hát te meg mit keresel errefelé? - lejjebb hajolok és kezemmel megérintem feje búbját, remélve, hogy gesztusomat a barátság jelének tekinti és nem a támadó szándék kifejezésének, ami eszemben sincs. Farmer van rajtam vörös övvel, vörös-fekete bokacsizma és fekete, v-nyakú pulóver. Nyakamban a Nagymamámtól pár napja kapott holdkő medál pihen, hajam fonatban simul hátamhoz.

Liam
zárás

 Miután egy köszönömmel mindent elmondott, amit várhattam tőle pár percig csend borul mindkettőnkre, s az én gondolataim elkalandoznak a kék szemű férfit keresve. Újdonsült barátom szűkszavúságához kezdek hozzászokni. A csendes barát a legjobb barát, mert hallgat ha kell, na meg csak azt mondja ki, amit valóban bölcsnek talál. Egy idő után megszólal és arra kérdez rá, hogy mi szükségem nekem az önvédelem általa tanított módjára. Finom és árnyalt módon vázolom fel előtte, hogy szeretném ha nem csak a pálcámmal tudnék védekezni, hiszen én csak egy gyenge nő vagyok. Boszorkány, de akkor is csak egy nő, aki ki van téve a világ minden gonoszságának. Nem tudom mennyit hitt el ebből, bár végtére is igazat mondtam, hiszen ez is benne van az okok listájában, közvetlenül a hogyan verjek pépesre egy vérfarkast mielőtt ő ölne meg bárkit vagy engem után. Ezt követően az este kellemesen telik. Körbejárjuk a kiállítást, majd lassan elválunk. Félszegen megölelem és megbeszéljük, hogy egy hét múlva folytatjuk a felkészítésemet ezután ki ki elindul a maga útjára. A férfi, akinek kék szeme már egy ideje magához vonzotta párszor a tekintetemet vette a bátorságot és szóba elegyedett velem mikor egymagam maradtam. Vele telt el az este hátralévő része és közben meg is ismerkedtünk. A keresztneve Farkas, amin felvontam szemöldököm, amikor megtudtam, majd kiveséztük a toxikológia és gyógynövénytan kapcsolatát és annak az ígéretével váltunk el, hogy hamarosan meglátogat engem és folytatjuk a csevegést. Az éjfél már hálószobámban ért, ahol lassan, álmatlanul teltek el az órák, míg végül úgy hajnali négy körül el tudtam aludni egy kicsit.

Valaki zselés szaloncukrot emlegetett?   *bedugja a fejét*

Bornemissza Luca

 Nem vártam, hogy feleljen költői kérdésemre, hiszen csak egy kutya, egy nagyon szutykos, de roppant helyes kutya. Jobban megnézve nyakörvet nem látok rajta, azt viszont igen, hogy elég ideje van idekinn kóbor ebként, ahhoz képest ahogyan tisztán kinézhetett. - Figyelj ide kicsim, most fel foglak venni és elviszlek magamhoz. Ígérem nem esik bántódásod, kapsz enni valami finomat, csak előtte megfürdünk, jó? - erre a kérdésre sem várok választ, csak óvatosan a pöttöm állatka mellső lábai alá nyúlok, remélve, hogy hagyja magát, majd úgy veszem fel karjaimba, mint anya a kisgyermekét. Súlyát bal csípőmön támasztom meg és elindulok vele hazafelé. Persze tisztában vagyok vele, hogy én magam is maszatos leszek tőle, de mire valók a tisztító bűbájok ha nem a ruháink rendbetételére. Viszont őt az autentikus módon fogom kimosni a piszokból. Szappannal és vízzel. Az úton sétálunk így kettecskén, néha megvakargatom az oldalát és nyugtató szavakat suttogok neki, ha esetleg nem viselné jól a fuvarozást. Egy apró bökkenőre döbbenek rá, amivel nem számoltam. Selva vajon mit fog szólni a játszópajtásához? Egek, Nagy Szellem segíts, hogy ez a két lélek jól kijöjjön egymással. Ahogy a vörös macsekot eddig megismertem elég szeretetteljes. Minden este együtt alszik velem, már amennyire a hajnali pár órás elpilledést annak lehet nevezni. Össze van gömbölyödve velem szemben és néha tappancsaival a mellkasomat dagasztja, körmeit behúzva. Mintha tudná, hogy azzal fájdalmat okozna, ha kieresztené őket. Napközben sem nagyon mozdul ki, néha jön csak le a patika szintjére és ott is egy magas polc tetejéről szemlélődik általában. Nos hamarosan kiderül hogyan reagál a kis jövevényre itt a karomban.

Úgy van!!  

Az is jöhet.

Jó sokat kell csinálni és akkor jut mindenkinek.  

Megcsinálom.

Okés, mikorra várhatlak?

Falatozz te is.. *félrehúzza a haját a nyakáról*

Boldog éjfélt!

Bergh úr

 Ha az ember lánya manapság saját lakóhelyén szórakozásra vágyik a faliújságot kénytelen végigböngészni. Ezért jöttem én is, de meglepve tapasztalom, hogy valaki már beelőzött. Messziről nem ismerem fel azonnal az illetőt, de amint a közelébe érek már pontosan tudom ki áll háttal nekem serényen olvasva a kiírásokat. - Talált valami érdekes programot? - hajolok közelebb a férfihez és magam is sorjázni kezdem a kézműveskedős-adventvárós felhívásokat, majd miután konstatáltam, hogy itt nem terem nekem babér a férfira vetem tekintetem. A belőle áradó negatív energiákat azonnal megérzem. Arckifejezése sem olyan mint legutóbb, amikor majdnem sikerült megölnöm, akaratom ellenére. Szerencsére persze időben visszahoztam, még mielőtt elhatalmasodott volna rajta az anafilaxia. Még azután sem volt ilyen, furcsán zaklatottnak látszik, mintha bántaná valami, vagy inkább ideges volna, nem tudom eldönteni. - Tudok egy kellemes helyet, ahol enni, beszélgetni és táncolni is lehet...nincs messze és minden este nyitva van...- közlöm kedves, lágy hangon, már amennyire ezt orgánumom megengedi. Azt egyelőre nem árulom el neki, hogy egy rövid ideig én magam is dolgoztam ott, hogy a mugli egyetem tandíját a modellkedés mellett valamiből ki tudjam fizetni, mert azzal, mivel nem vetkőztem, nem kerestem sokat. Előbb felszolgáltam, majd miután a tulaj meghallott zárás után, takarítás közben illegve dúdolni a partvissal, énekeltem és táncoltam is a fent említett helyen. Kíváncsian várom miként reagál szavaimra Bergh úr, akit kifinomult, hűvös úriembernek hiszek két találkozásunk alatti viselkedése alapján.

Bergh úr

 Neki sem tetszett az a néhány program, melyet a táblán látott, ám az én ajánlatom egy kicsit felélénkíti, bár negativitását teljes egészében nem tüntette el. Rákérdez a helyre, melyet ajánlottam az imént. - Egy amolyan orfeum féleség, ahol igényes szórakozás és kellemes légkör várja a betérőt. Remek énekesek és táncosok dolgoznak ezen estéről estére, ahogy sok évvel ezelőtt én is tettem egy rövid ideig - csempészem mondatom végére azt a kis információt, melytől áttörést várok. Hogy miért mondok el egy ilyen magánéleti részletet, nem tudom, talán mert kíváncsivá tett, hogy mi rejlik hideg eleganciája mögött. Nagyzolás vagy csupán az, hogy eddig senki sem volt, aki megbízott volna benne, nos ez nem soká ki fog derülni, remélem. Közben igen furcsa megjegyzést tesz, melyre felkapom pillantásomat, mely találkozik az övével. - A célom inkább az, hogy ez épp fordítva történjen meg - csíntalan félmosolyra húzódik ajkam, tekintetem állja azt a furcsán kihívó nézést, mellyel mustrál engem. - Ami pedig a múltkor történteket illeti, fel voltam készülve, protokoll szerint jártam el és jól szabott nadrágján kívül testének minden porcikája teljes biztonságban volt a karjaim közt...-hangom rezzenéstelen, komoly és magabiztos, hiszen bármi történt is valóban tudtam volna segíteni rajta, így vagy úgy. Van erőm és szaktudásom ahhoz, hogy megmentsem az emberek életét, ezért tanultam és küzdöttem éveken át. Neki sem esett baja, és beleegyezett a vizsgálatba, melyet én a megfelelő óvintézkedések megtétele után végeztem el és ezt bármikor vállalom és bizonyítom.

Lugosy Benedek

 Ki kellett használnom a legutolsó szép és hómentes napokat, hogy begyűjtsek még néhány gyógynövényt a készítményeimhez. Ezért indultam el a nagy szövet szütyőmmel és aprócska sarlómmal felszerelkezve egy beszerző körútra. Körbe kószáltam már egy jókora területet, amikor felfedeztem ezt a faházat és elfogott a kíváncsiság, hogy megnézzem milyen lehet, így felmásztam és most itt vagyok. Nagyon barátságos, de kihalt házikó. Leteszem az asztalra a teleszedett táskát és a tenyérnyi éles szerszámot, majd körbesétálok. Ekkor bukkan fel egy fiú, aki úgy áll meg velem szemben, mintha legalábbis kísértetet látna. Mivel úgy látom teljesen lefagyott így én szólalok meg előbb. - Szia, a te faházad? - kérdezem és igyekszem a lehető legtermészetesebb és egyáltalán nem fenyegető hangot megütni. Nehogy azt higgye, hogy tolvaj vagy bármi hasonló vagyok. Nem hiányozna egy efféle negatív találkozás. Remélem meg tudom nyugtatni, hogy nem ijedt meg tőlem annyira, hogy elszaladjon vagy bármi ehhez hasonló butaságot tegyen.

Van den Bergh úr

 Elértem a célomat, legalábbis részben. Felélénkült kissé annak említésére, hogy oda invitáltam, ahol egykor dolgoztam. Bár az az érzésem még mindig nem győztem meg arról, hogy megüti a mércét volt kenyéradó helyem. - Énekeltem és táncoltam néhány évig, amolyan tandíj kiegészítés gyanánt, hogy el tudjam végezni a mugli egyetemet is - avatom be a részletekbe, melyek épp úgy adalékai életemnek, mint árvaságom rémmeséje. Közben összébb húzom magamon szürke kabátomat, mert feltámadt a szél, ami így novemberben nem épp puha simogatásáról ismerszik meg. A férfi ekkor szólal meg ismét, szavai azonban olyan üresen és lelketlenül csengenek akár az üvegpoharak, egy pillanatra még a lélegzetem is eláll tőlük, ahogy a melléjük villantott műmosolytól. Nem értem mi történhetett, és élek a gyanúperrel, hogy valójában nem velem van baja, inkább csak levezeti rajtam. Hozzá vagyok szokva a box zsák szerepéhez, így nem szólok egy szót sem. Ha akart volna, már akkor bejelentést tehetett volna az illetékes hatóságoknál, úgy a gyógyító kamaránál mint a polgármesteri hivatalban. De nem tette, sőt nagyon udvarias és megértő volt, ezért most kicsit mégis össze vagyok zavarodva. Nem szólalok meg még akkor sem, amikor azt mondja "Fátylat rá", mert ez a két szó is olyan hidegen és mesterkélten hagyja el ajkát, hogy hallva őket végig fut rajtam egy számára észrevehetetlen remegéshullám. Nézem néhány pillanatig, de tekintetében sem látok mást, mint megvetést ezért elkapom róla szemeimet. - Tudja, aki másokon vezeti le haragját, keserűségét vagy bánatát, az saját magának legalább annyit árt, mint annak, akit bánt - nagy merészség volt részemről ezt közölni vele, de azt akartam, hogy tudja, hogy észrevegye magát. Nem mindenki áll egy partvis érzelmi szintjén és nem mindenkit lehet úgy kezelni, mintha arra teremtetett volna, hogy kénye-kedve szerint viselkedhessen vele. Nem nézek rá még most sem, túl erősen cseng fülembe az az iménti rideg hangsúly, amiből csak úgy sütött a becsmérlés.  

Lugosy Benedek

 A fiú, aki az előbb még némán és megilletődötten állt előttem varázsütésre megváltozott. Nyelve megered és nem csak a nevét, de azt is megtudom, hogy ő maga is véletlenül talált ide, akárcsak én magam. - Dr. Noxen vagyok, a falu gyógyítója - mutatkozom be neki és kezem mellé egy mosolyt is nyújtok. Érdeklődő elsőéves, aki máris azt firtatja mi okból vagyok itt ebben a csinos kis faházban. Nincs okom titkolózásra. kivételesen tényleg nem járok tilosban. - Épp gyógynövényeket szedtem, amikor megláttam és kíváncsiságból jöttem fel - közlöm vele a puszta tényeket. - Mond csak, te szereted a növényeket? Hogy tetszik az iskola? Van már kedvenc tantárgyad? - érdeklődöm így kezdve meg valamiféle beszélgetést. Közben lovagló ülésben elhelyezkedem az asztal melletti egyik széken, megfordítva azt magam felé. Farmert, szürke csizmát, fekete garbó nyakú pulóvert viselek. Szürke télikabátom a szék háttámláján pihen. Kíváncsi vagyok leül-e velem szemben és, hogy miket mond az iskoláról. Egy ideje, amióta Kriszpinnel volt az a kellemetlen végű beszélgetésem nem jártam ott, pedig szeretem a kastély miliőjét.  

Van den Bergh

 Mit képzel vajon rólam? Azt hiszi, hogy azért, mert énekeltem és táncoltam, mert az én fenekem alá nem tették oda a dolgokat, mint sejtésem szerint az ő nemesi ülepe alá pakolta a családja, már nem érdemlek tiszteletet? Egek! Nagy Szellem segíts, hogy meg tudjam őrizni az önuralmamat, elvégre, aki gazdag annak befolyása is van és nem érdemes magamra haragítanom. Elsőre pedig még vonzódtam is hozzá...mekkora egy bolond voltam. Feddem magam, miközben ő reflektál arra az intelemre, melyet legutoljára tettem. Ez a mondat is szíven talál. Hát nincs ennek a férfinak lelkiismerete? Ezek szerint nincsen...Szándékosan bánt engem. - Nincsenek véletlenek, s mindenki azt kapja ami neki jár - fűzöm tovább az általa mondottakat. Pillantásom most hideg, kegyetlen és azt mutatja, hogy az én szívem is tud kővé válni, ha valaki tőrt próbál mártani belé szavaival. Most már hiába próbál érdeklődő lenni, belőlem kiveszett a kedvesség legkisebb szikrája. Ahogy rákérdez megmutatom-e a helyet hozzá hasonló műmosollyal és üresen csengő hanggal felelek neki. - Kedves Van den Bergh úr ez a hely talán mégsem elég nemes az ön igényeinek, ahogy az én társaságom sem. Bizonyára jobb önnek, ha a maga fajta közegben múlatja idejét, az önhöz hasonló nyájas és minden tekintetben makulátlan emberek között - erős riposzt ez, de a fenébe is, mivel több ő, mint én vagyok? Ember, ugyanúgy halandó, ugyanolyan szükségletekkel mint én, kivéve, hogy nekem van vágyam a szeretetre, ami neki talán csupán lenézendő dőreség.

Van den Bergh
folytatás a művelődési háztól

 Egyetlen helyet tudtam eddigi ismereteim alapján ajánlani ennek a rideg embernek, ami esetleg megütheti jó magasra srófolt igényű elvárásait. Közben pedig úgy vélem ez a környezet egy kicsit egyenlőbbé tesz bennünket, itt kénytelenek vagyunk levetkőzni nem csak a szó szoros, de átvitt értelmében egyaránt. Számomra a gátlásaimtól való megszabadulás nehéz, hogy vajon neki mi okoz gondot az talán kiderül majd. Minden csodálkozásom ellenére azonnal igent mondott, amikor felvetettem, hogy ide jönnék szívem szerint. Persze üveghangú udvariassággal egyezett bele, s az sem zavarta, hogy ilyen hirtelen spontanaitás társult ötletemhez. Az öltöző előtt találkozunk tíz perc múlva, így egyeztünk meg, amikor elváltunk egymástól az előtérben. Az ígéret szép szó, így már várok rá. Egy fehér köntösben, alatta vállpántos kék-fehér fürdőruhában, lábamon kincstári papuccsal. Két karomat mellkasom előtt összefonva nézelődöm, s magamban megjegyzem, hogy milyen csendes most minden. Kíváncsi leszek rá, hogyan fog viselkedni ebben a nem épp hétköznapi közegben a férfi, hogy egyáltalán mit fog tenni. Nos, remélem ez hamar kiderül, ugyanis kezd letelni a megszabott tíz perc. Márpedig a pontosság az udvariasság egy fajtája és ő, minden lelketlenségének ellenére bizonyára ad erre, még ilyen körülmények között is. Ebben a barlangfürdőben azt hiszem minden megvan ahhoz, hogy kellemesen eltöltsük az időnket. Legalábbis ebben bízom, s igyekszem eltekinteni a köztünk lezajlott előzményektől.

Adrian Ivanorovics Black

 Amikor először felkeresett és beszélgetni kezdtünk azonnal feltűntek a sajátos kis dolgai. A háklijai, ha úgy tetszik. Számomra ezek egyáltalán nem furcsák, nekem is vannak olyan szokásaim, melyek mások számára talán elsőre igen érdekesek lehetnek, de nem hátráltatnak semmiben. Ahogyan őt sem a sajátjai, ebben biztos vagyok. Na de térjünk vissza a mához, és ahhoz az okhoz, amiért eljöttem a falu teaházába. Csevegésünk közben megtudtam, hogy legilimentor és igen nagy szüksége volna olyan helyzetekre és személyekre, amikben és akiken gyakorolhatná ezt a képességét. A magam részéről önként jelentkeztem a feladatra. Azzal az indíttatással, hogy sosem árt egy gondolatokba látó ismerős. A teaházba lépve azonnal meglátom. A legjobb, legcsendesebb asztalt választotta ki. Kecses, nőies mozdulatokkal lépek oda hozzá. - Szervusz! - köszönök rá és leülök vele szemben úgy, hogy ha válla mellett elpillantok a kijáratot lássam. Ez például az én egyik mániám, hogy mindig közelemben legyen a menekülőút. - Szerintem lássunk máris hozzá, minek húznánk az időt! - indítványozom mosolyogva és közben gyorsan átfutom az itallapot. Nagyon széles a választék, van itt étel és ital no meg teák szép számmal. Ha jön majd a pincér azt hiszem egy mézes citromos hársfateát fogok rendelni, mert úgy érzem meghűltem egy kicsit.

Lugosy Benedek
zárás

 Igen érdeklődő a fiú, sok kérdése van, amikre igyekszem minél részletesebben válaszolni. Esőként a szakmám kerül górcső alá, és ami azt illeti furcsán szétválasztja a mugli és a mágus világot. Számomra már rég kiderült, hogy ennek a szeparációnak nincs létjogosultsága. A varázstalanok közt is élnek csodás emberek és a mágusok közt szörnyetegek. - Mindkettő és egyik sem, nem választom külön a tudásom. Gyógyítok, minden eszközzel és módszerrel lehetséges - magyarázom a fiúnak és remélem megérti mit is igyekszem mondani. Ezután végighallgatom amiket az iskolával kapcsolatos kíváncsiskodásom kapcsán mesél, ebből a monológból kiderül, hogy ő maga is mugli születésű, s ezért idegen még neki szinte minden itteni dolog, és nem csak azért, mert elsőéves. - A Roxfortba jártam, majd az R. J. Lupin Nemzetközi Mágusképző Magániskolájába, ott fejeztem be a tanulmányaimat. Aztán még egy mugli egyetemi diplomát is szereztem. Szóval sokat tanultam - felelek utolsó kérdésére, s közben pillantásom kivetül az ablakon. Nagyon eltelt az idő, s ha nem indulok el mielőbb, akkor kárba vész a sok alapanyag, amit eddig szedtem. - Ne haragudj, de ezeket a növényeket haza kell vinnem, különben elvesztik a hatóanyaguk erejét - közlöm és felkelek a székről. Magamra kanyarítom, majd összefogom magamon kabátomat, vállamon átvetem szütyőmet, farzsebembe tűzöm minisarlómat. - Remélem még találkozunk! Ne kóborolj soká! Szia! - búcsúzom el és lemászom a létrán, melyen jó pár órája, amikor még odakinn világos volt feljöttem. Gyors léptekkel igyekszem vissza és amikor hazaérek azonnal hozzá is látok a begyűjtött növények feldolgozásának.

//Köszönöm a játékot //

Sziasztok!

Van den Bergh

 Merész és kihívó, nem nem magamról beszélek. Ez partnerem rövid tömör és velős jellemzése, ahogy én látom most magam előtt. Nyoma sincs a vizsgálóasztalon fekvő kiszolgáltatottságától vonzó embernek, aki barátságos volt és visszafogott. Ő magabiztos és veszélyes, számomra mindenképp. Ancúgjait egy fogasra akasztja és besétál a vízbe. Alakját és az enyémet egyaránt megfestik a falon lévő fáklyák fényei. Minden olyan kellemesen ellazító és kényeztető. Lassan engedem le magamról a kincstári fekete köntöst, melyet kisvártatva én is felakasztok egy másik fogasra a férfié mellé, majd papucsomat alatta helyezem el. Hajam még az öltözőben fejem tetején boglyába halmoztam és megtűztem, így csak néhány tincs hull alá itt ott arcom és nyakam köré. A férfi hátratekint és várja, hogy kövessem, s én megteszem. Minden rajtam lévő tetoválás látszik, a lábaimon tekeredő borostyánoktól a gerincemen végigfutó holdfázisokon át a pipacsokig és a pávatollig mely a mellkasom hegét takarja kebleim között. - Mmmm...Ez csodálatos - merülök el majdnem nyakig a vízben és úszni kezdek befelé. Jót fog tenni tüdőmnek a kellemesen páradús levegő, izmaimnak a nagyjából huszonnyolc fok körüli víz. Igazi relaxáció, már csak a holdfény hiányzik, de hamarosan annak is itt lesz az ideje. Felemelkedem és hátamon kezdek lebegni a felszínen, szemeim lehunyva.

Boldog éjfélt. 😊

Forrócsokiztam egy baráttal, előtte meg a szegedi karácsonyi vásárban tartottam terepzsemlét. Már tudom kinek mit veszek.