Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Már miért ne? - adom alá a lovat, hisz hallom, hogy elbizonytalanodott kicsit. A macsek meg picurka, simán nevelhető, és holt biztos, hogy jobb helyen lenne nála, mint a menhelyen.
- Igen, büszke is vagyok magunkra. Viszont ne haragudj, de le kell mozgatnom, mert behisztizik és az nekem is fájni fog, meg a háznak - húzom el a szám. Jó nekem fizikailag nem, csak utána takarítani lesz fájdalmas. Így gyorsan el is köszönök és megyek a tóhoz. Kéne már ide egy kutyafuttató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Valamiért megkedveltem ezt a helyet... nem szeretnék az utolsó évemen újra váltani - húzom el a szám, látszólag vacillálva, talán némi félelemnek tűnő valamit is sikerül kicsikarnom magamból, de Lilivel ellentétben, én sosem voltam színjátszós, így hát nem biztos, hogy teljes átéléssel tudom azt a hatást adni, amit a rellonos vélhetően vár tőlem.
Nem, ez a sarokbaszorítósdi nálam nem működik, sem a hűvös tényközlés. Ettől én nem tudok félni, hisz mégis mi történik? Megölni egy bájital miatt nem fog. Maximum lesz pár csontnövesztő társaságában eltöltött gyönyörködtető éjszakám. És pont ez az, ha belenézek a szemeibe, van egy halvány fogalmam arra, mire számíthatok tőle, ez nem ijeszt meg. Viszont az, akivel tölthetek együtt akármennyi időt, se fogom megtudni, hogyan állunk, mire számítsak, na ettől viszont rendesen tudok parázni. De hát kinek mi.
- Felerősíti az épp domináló érzelmet, tényleg nem nagy szám. Nem vállalod be mégis? Engem tökre érdekel, hogy mit érzel - könyökömmel támaszkodok az asztalan, és a tenyerembe hajtom a fejem. Halványan mosolygok csak, de eltitkolni nem is tudnám azt, hogy nem érzek fenyegetést a levegőben. Mert egyszerűen tényleg nem érzem.
- Biztos vagyok benne, hogy olyan, amilyennek lennie kell - elég határozottan vágom ezt hozzá, ugyan megindokolni nem fogom, nem kell, hogy tudjon ő bármit is. Nem mondhatom, hogy nem voltunk jóban - legalább is mostanáig - azt se, hogy jóban voltunk, tökéletesen megfértünk mi egymás mellett, minden kontakt nélkül. Én tudtam, hogy ő a Weiler Dante, ő meg tudta, hogy én meg a Felagund, és nem is értem különösebben, miért nem volt ez nekem elég, és miért szántam rá magam arra, hogy bemutatkozzak. Jól nem gondoltam bele abba, hogy ez a bemutatkozás, milyen következménnyel járhat - már ha jár -, de hát jó pap holtáig tanul, nem?
- Igen Dante. Voltaképp meg akartalak mérgezni, és erre nem találtam megfelelőbb helyet egy zsúfolt nagyteremnél... bár kétségkívül ebben is van némi potenciál - közben már szinte ösztönösen hajolok én is közelebb, na nem azért, amiért itt most bárki befeszülne, nyugi csajok. Ez ösztönös, ő szerintem ösztönösen teszi, hogy sarokba szorítva érezzem magam, én meg ösztönösen adom tudtára, hogy nálam ez nem jön be... se a vörös rózsa, ha itt tartunk. Nyugi, csak protipp, ha épp bárki azután nyomozna, hogy szedjen fel.
- Hát, lehetett ez volna másképp is - az a sóhaj tényleg szomorú, és az a mozdulat, amivel lelököm a szomszédom villáját sem biztos, hogy véletlen. Csak annyi idő, míg lehajol érte... a poharak cserélődnek, s erre többen felvonják a szemöldököket a közelünkben. Lehet azt hiszik, most fogunk itt a piros-hol a pirost játszani? Nem nem fogunk.
- Ő most dühös, mert a barátnője megcsalta. Izzad, szóval még azelőtt felfogja hajtani a pohár tartalmát, mielőtt rájönne, mi történt. Szerencsémre nem sokan olyan okosak itt, mint te - mosolygok, hisz egy aprócska bók belefér nem?
- A többit már sejted, ugye? - azért közelebb hajolok újfent, hogy végig tartva vele a szemkontaktust, felvázoljam, mi fog történni.
- Tombolni fog, lehet lesz székröptetés, meg tányérdobálás is, adja isten, hogy így legyen. Ez pedig annál az asztalnál - bökök a fejemmel ezzel a tanári felé.
- Feltűnést fog kelteni. Ott a buzgó Strakhova, olyan gyorsan fog idepattanni, hogy esély sem lesz arra, hogy a poharat eltüntesse valaki - közben az épp szerzett poharammal játszok, lötyögtetem a benne lévő tök levet elmélázva, ha gusztustalan lennék, talán még bele is kortyolnék, de úgy gondolom, bőven elég teátrális vagyok így is, nem kell több rájátszás.
- Én innen szépen felállok, és sajnos nem fogom tudni legyűrni a mosolyom, amit a nagyapám meglát. Bármennyire is nem szeretne, az öreg azt a mosolyt ismeri annyira, hogy tudja, közöm van ehhez... na de... tegyük fel ő is idejön, körbenéz, látja a pohárban lévő löttyön azt a furcsa árnyalatot, mert hiába öreg, sasszeme van... bármit észrevesz... felveszi megszagolja és hoppá....  rám innentől nem fog gyanakodni, hisz épp most rugdosott át bájitaltanból, bár azért megerőltető volt elcseszni olyan könnyű kérdéseket... na ez mindegy is. Körbe fog nézni, és kit lát meg? Ki itt az egyetlen nyilvános kotyvasztó? - szemtelen mosolyra húzom a szám, és tudom, nem kell sok idő neki ahhoz, hogy választ tudjon adni a kérdésre.
- És három... kettő... egy ... - igen, a mellettünk ülő tényleg felhajtotta a pohár tartalmát, így most fájdalmas, és érzékeny búcsút vagyok kénytelen venni, hacsak ő nem tesz ellene valamit, mert ki tudja. Ez benne az izgi.
- Majd meséld, mennyire igazolódott be - kacsintok rá kacéran, bár sok esélyt nem látok arra, hogy ezek után, mi majd vidáman sztorizgatunk. Viszont a nagytermet tényleg elhagyom, már ha... mint mondtam, nem tesz ellene semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A csere megtörténik, és látom, hogy nem vágja hanyatt magát az általam felvázolt helyzetről, és még figyelmeztet is egy aprócska részletre, ami nekem se kerülte el a figyelmem, pusztán azért, mert rajta kívül szinte mindegyikükkel rajtakapott egy tanár a folyosón diskurálni, vagy a szőke gyereknek, mikor lekevertem egyet. Velük megvan a kontakt, tehát...
- Óóó, csak figyelj... - azzal minden megjátszott lelkesedésem latba dobva pattanok fel, bár a csuklóm ezt megsínyli, de hát... menteni kell a menthetőt, nem? Amúgy is volt egy sanda gyanúm afelől, hogy ő aztán nem akarja learatni az én babéraim.
- Én voltam..... kajakra csináltam egy bájitalt, és beleöntöttem a töklevébe, először Weilernek szántam, ugye Dante? - pislogok rá, kellően hangosan ejtve ki a szavakat, hogy biztos mindenki meghallja a tanári asztalnál. Azok a tekintetek... csihadj Felagund, és társai... Piszok nagy szerencsém amúgy, hogy az évek alatt SVKból meg Bűbájtanból voltam K. Jogosan, mert azok érdekeltek, és azt akartam, hogy lássák, hogy érdekel. A többit nemes egyszerűséggel leszartam, így a nagyapám rengeteg kreatív vizsgamegoldást olvashatott tőlem, talán nem egyszer alá is kellett támasztania, hogy tényleg az unokája vagyok, nem egy útról felszedett kölyök.
- Ugye? Még ti is hallottátok - nézek a többiekre, akik persze bólogatnak is, hisz ez az igazság.
- Na ne szórakozz Felagund - a tanár pontos nevét nem tudom, de a reflexei kiválóak, hisz sikerül elhajolnia a pohár elől, amit a már tajtékzó háztársam felé dob. Persze nem tudatosan, látszik rajta, hogy ki van fordulva magából.
Ezt a pillanatot választom arra, hogy lefejtsem Dante kezét az enyémről, és szépen mellé üljek. Ott nagyobb biztonságban lehetek, mint itt. Egyébként sem hiszek a karmában.
- Na, erről van szó kérlek... - a tanár kissé likvidálja a társunkat, hogy aztán a tarkójánál fogva, vihesse el onnan, tehát még csak látszatja sincs annak, hogy elhitte volna azt, amit mondok. Nagyapa viszont néz, és én csak egy pillanatra vagyok képes a szemébe nézni, mert félő... ő rájönne, hogy minden kibaszott szó igaz volt, és akkor komolyan mondom, inkább töltsem a jövő évem büntetőmunkával, semmint ő rójon meg.
- Elmondtam.... nem hisznek nekem - ártatlan tekintettel nézek rá, még vállat is vonok, mintha tényleg letaglózna a dolog, de mint párszor már ecseteltem. Pontosan ezért szeretek a bájitalokkal pepecselni, mert így még izgalmas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Fordulj fel.
Kétszer hangzott el ez a mondat a számból, ugyanannak az embernek címezve. Először, mikor úgy döntött, hogy megy a tengeren túlra, nem elég epic neki Bagolykő - akkor roppant felnőttesen a fejéhez vágva, még nyelvet is nyújtottam, hogy ezzel is jelezzem a vita végét - és most, hogy ennek ellenére se hagy békén.
Igen hihetném én azt, hogy csak hallucinálok, de egyrészt nem szoktam, másrészt meg teljesen intenzíven hatott rám a hangja, és miatta ment tönkre valami, amit már hetek óta tervezgettem. Na, ezért a fordulj fel.
Az meg csak mellékes, hogy simán kinézem én belőle, hogy hagy ilyesmi búcsú ajándékot, bár... tulajdonképp meg miért tenné?
Óóóó, hogy a franc essen beléd Madarász....  Kevés nála kiborítóbb emberrel találkoztam még életem során.
Na de, mielőtt önként dalolva mennék be az ELME-be, azért csak megkérdezek valakit, aki mondhatni professzor ebben a témában. Tény, nem én vagyok a kedvence, az is tény, ha figyeltem volna az óráin, akkor lehet, magamtól is rájöttem volna - vagy legalább nem a gulyásleves receptjét kellett volna leírnom a vizsgalapra, de hát Husztynál bevált -, de így...
Kopogok kettőt a tanári ajtaján, miután elcsíptem egy eridonost, és megkérdeztem tőle, hol találom.
- Nem házat váltani szeretnék - két kezem feltéve, lépek be, hogy gyorsan elejét vegyem ennek.
- Csak lenne itt egy kérdés... van ideje?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nem állna jól a piros se - biccentek, mintha ez lenne az oka annak, hogy én nem leszek eridonos. Meg én úgy gondolom, hogy nem hiába osztott oda a süveg, ahová. Na meg, már kölyökként megmondta a Lili rellonos leszek.
- Mármint melyik? - mert az a helyzet, ha egy tanerő mondja nekem, hogy ez jó buli volt, akkor én egyszerre nagyon sok mindenre gondolok, ami tényleg jó buli volt, csak... nem hiszem, hogy a jelentés egy számunkra. Aprót rázok a fejemen, és ha már itt vagyok, a közelébe tolom nagyapám székét, és leülök rá.
- Jó a vizsgát azt sajnálom, de... - hát csak nem mondom ki, hogy engem mások fejében való turkálás egyáltalán nem érdekel, noha most irtózatosan szeretnék bejutni valaki fejébe, hogy elküldjem a francba. Sőt, vannak kastélylakók, akiknek kimondottan örülök, hogy nem kell a fejükbe néznem.
Meg amúgy is, nekem ez a legilimentorság tökre nem férne bele a komfortzónámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Döbbenten, sőőőőt pislogás nélkül meredek rá, mert hogy... ez most így komoly? Tényleg? Aztán elnevetem magam.
- Hát ez fájt - jó tudom, hogy így nem beszélünk, de Norbi bá' is laza, akkor én meg miért kéne, hogy ne önmagam legyek?
- Maga legilimentor... mondja csak, lehet valami mód arra, hogy valaki, aki baromi messze van, mégis bele tudjon túrni a fejembe, és halljam a hangját? Nem... nem vagyok dilis, de komolyan, csak... és nem is hallucináció volt, mert tényleg úgy hatott, mintha csak mögöttem lett volna - tényleg hát gyorsan a tárgyra. Hisz ez az, amiért jöttem. Nagyon frusztrál ez a dolog, és hamar le akarom tudni. Nekem marhára nem hiányzik, hogy életem végéig Madarász hangját halljam a fejemben, mint valami elfuserált lelkiismeret. Az viszont tény, hogy azért kicsit jól esik, hogy még a távozása előtt gondolt rám, hisz szinte biztos vagyok benne, hogy csinált valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Majd fejlesztem - biccentek, mert egyébként én ezeket le szoktam vágni ám, de szerintem ezt már buktam. Késő van, szét is vagyok esve, meg mostanában faviccekkel nem találkoztam. Meg a családunk nem ilyen poénos család, ahol apuka az ebéd közepén bedob valami baromságot, amin aztán az egész család napokig fogja a fejét. Anyu meg ha poénkodik is komolyan vesszük, és hát... neki sötét a humora, na.
- De valahogy csak tudnak... valami... bűbáj, vagy valami? - nem, én ezt nem akarom feladni. Kell, hogy legyen valami megoldás, de komolyan.
- Nem hangokat... egyet... párszor... mikor baromságra készülök... és olyan, amilyen szokott lenni... ja Madarászét... - mert most már nem kell itt profoznom meg ilyenek, hisz már nincs a kastélyban... nagyon remélem.
- És ez ijesztő, és belőle meg kinézem, hogy csinált valamit, hogy még akkor is frászt kapjak tőle, mikor nincs itt... - sóhajtok fel, bár tudom, ezzel talán a pszichológust, vagy a házvezetőmet kellene felkeresnem, de azok csak felesleges körök, sokkal egyszerűbb ahhoz menni, akinek van köze az ilyesmihez.