Aszonta, ha megteszem tőlem vonja le XDDD

És azt sem hitte el, hogy csak statisztikát szeretnék állítani, hogy hány baglyot kapok

Drága?

Dehogy fair Így egy csomó tanoncot megfoszt a jó válaszoktól

Szeretlek *magához öleli*

Tudom ám, hogy igaza van És legalább én megírtam XD

Van *bebugyolálja*

Ezt sokszor hallottam már XDDD

Erre nem válaszolok

Az az én takaróm igazából XD *visszarántja* Ne durcázz már!

Remélem soknak

Wittner Stella - 2018.09.26. 20:48


Mert az vagyok Ez egy nagyon jó dolog

Szóval eddig a szerelmed voltam?

De most miért durcizol? *közelebb húzza*

Nem is vagyunk egy pár

Elijah Kearney - 2018.09.27. 18:14


Nem tudom eldönteni, hogy akkor igazi Rellonos lennél-e, avagy sem. Kicsit ellentétes XD

Kenőkés

Senkitől nem kellett elbúcsúznom, elköszönnöm. Nem volt puszika meg agyonölelgetés, semmi. Amiért igen hálás voltam. Egyszerűen összepakoltam a csomagomat, elrepültem Olaszországba a családhoz, hogy legalább lássam őket - hátha - mielőtt meghalok, beszélgettem velük pár órát és elindultam a helyszínre.
Mondhatnám, hogy minden, ami kell van nálam, de ez nem igaz. Két doboz cigi, két váltópóló, a pálcám - talán használni fogom -, pár könyv, hátha unnám magam, egy váltás zokni és ennyi van a hátizsákomban. A ruha, ami rajtam van szerintem nem számít csomagnak, de a cigi tuti az. Mondom tuti.
Mindig is késős voltam, de most szóljon mellettem, hogy a találkozóhelyre menet véletlenül ültem be egy kocsmába, meginni egy whisky-t, ha ez nem történik meg VÉLETLENÜL, akkor simán odaérek időben, de hát... na mindegy. A szállás előtt elpöckölve a csikket, nyomom le a kilincset, és lépek be a helyszínre. Lassan körbepillantva, fokozatosan víve le a testhőmet, hogy megfeleljen a benti hőmérsékletnek és ne kapjanak a körülöttem lévők hőgutát. Klassz lenne úgy kezdeni a közös kiruccanást, hogy mindenki kidől körülöttem. Nagy élmény lenne!
- Üdv - intek mindenkinek, majd elindulok North felé, hogy kezet foghassunk. A falon lógó órára pillantva, egy elégedett mosoly terül szét az arcomon. Nem is késtem sokat, mindössze 2 percet. Az nálam rekord, főleg, hogy néha az előadásokról is annyira elkésem, már nem is érdemes bemenni rájuk.
A szállás nem volt lerúgott, inkább antiknak jellemezném. Egy ilyen antik székre vetettem le magam, lábam mellé dobva a hátizsákom.
- Lemaradtam valamiről? - intézem a kérdést Northnak, tekintetemmel lassan pásztázva a helyet, hogy minden apró repedést megjegyezzek. Itt indul életem első igazi kalandja.

Kenőkés

Tehát kell egy frappáns sztori, amiért késtem kemény két percet. Rendben! Akkor kitalálok valamit, vállalom a kihívást. Ami igazából sokkal egyszerűbb lenne, ha komolyan venném, de így elég necces a dolog. Körbe pillantva a többieken, valószínűleg, csak én késtem. A szemem megakad egy lányon, aki felém mosolyog kedélyesen, csak biccentek felé egyet. Hatalmas eszmefuttatásom kellős közepére csöppen be hatodik tagunk, ami kicsit megnyugtatja a lelkem, hogy nem csak én késtem. North ugyanúgy kiosztja, majd elmegy.
- Szóval 10 perced van kitalálni egy nagyon pöpec sztorit a késésedre - bólintok egy aprót nyomatékosításképpen. - Ha jót akarsz rakj bele valami halált - dőlök hátra a széken, majd folytatom tovább a gondolkodást. Nincs nekem ehhez erőm, inkább elmondom az igazat és haladjunk, tököm sem akar már gondolkodni a mai napon, csak egy whisky-re vágyom az előző kocsmából. És még a pultos lány is aranyos volt. North pár perc múlva toppan be kezében a kulcsokkal, amik közül az enyém éppen felém repül. Most tudatosan használtam a szélelemem, amivel lassan kinyitott tenyerembe raktam a kulcsot.
- Kösz - biccentettem egyet. - Naná, hogy meg! Véletlenül beültem egy kocsmába, amit idefelé jövet találtam. De vigasztaljon a tudat, hogy a pultos lány cuki volt - vállat vonva tápászkodom fel a székemről, majd hajolok le a táskámért. Vállamra kapva indulok el a szobám felé, amikor meghallom Payne hangját. Szóval valaki másnak is van kedve itókázni egy kicsit, nem csak nekem. Hátrafordulva nézek a lányra, majd elgondolkodom. Mennyi az esélye, hogy csak 2-3 whisky-t iszom ezen az estén? Igazából - nem röhög - elég sok, mert akármennyire hihetetlen van annyi felelősségtudatom, hogy bizony holnap nagy nap van, így jó kondiban kell lennem. Egye fene! Payne-re emelve tekintetemet keresem a szemkontaktust, ami egy velem való beszélgetéshez elengedhetetlen.
- Dobd le a cuccod és 10 perc múlva a szálló előtt találkozunk - intek egyet még az ajtó felé is, hogy tuti legyen a dolog. - Más esetleg? Conroy? - emelem fel egyik szemöldököm, egy féloldalas mosoly kíséretében.

Kenőkés

North beszólásán csak felnevetek, miszerint cukros lettem a lánytól. Ha tőle nem is, de egy másiktól még lehetek, nem? Conroy válaszára hiába vártam, szinte egyértelmű volt, hogy jönni fog, azonban arra nem számítottam, hogy West meg itt marad, mint egy nyugdíjas.
- West gyere már! Lehet holnap-holnap után meghalunk - szólok oda nekik hangosabban kicsit nevetve, hogy biztosra meghallják. - Ne legyél béna - tárom szét a karom. Táskámat jobban a vállamra dobva indulok el az emeletre, ugyanis nekem már itt nincs semmi keresnivalóm, megpróbáltam, amit lehetett, amikor megint egy hang állít meg. Albert? ALBERT?! Ismét megtorpanok, azonban nem fordulok meg és úgy válaszolok.
- Igen, 10 perc - kukkantok hátra, és ha a lány éppen rám pillant, akkor egy gyönyörű és kifejező Denis-kacsintásban lesz része. Öblös léptekkel indulok el az emeletre vezető lépcső felé. Mit is mondott West? Első emelet kilences vagy tízes? A tízes a sanszosabb, nullás számra emlékszem, szóval legyen az. Maximum Conroy-ék kiküldenek. A szobában ledobva a cuccaimat, az első feladatom, hogy a táskámból az éjjeli szekrényemre rakom a könyvet. Fontos, nehogy, ha éjjel felkelek keresgélnem kelljen. Kitúrok egy pólót még a tasi legmélyéről, amit rögtön magamra is rántok, az előző az ágyon tesped. Mintha otthon lennék kérem szépen! Cigimet zsebre rakom, és körülbelül, ahogy beléptem úgy lépek ki a szobából. Ledöngetek a lépcsőn, majd az ajtó felé veszem az irányt, amikor feltűnt, hogy valaki már áll ott. Oké, tény, hogy innen is simán eltudnék késni, de a 10 percből még maradt egy, úgyhogy le lehet kopni rólam.
- Payne - biccent egyet a lánynak, majd lenyomva a kilincset kilép a hűvös éjszakába, kabát nélkül. Előveszi a cigit, majd boldogan meggyújtva, fokozatosan viszi fel a testhőjét, nehogy gond legyen.

Kenőkés

A bár, amit véletlenül megtaláltam idefele jövet, az nem bár. Inkább ilyen romkocsma-zenés valaminek hívnám, mintsem bárnak, de jobb, mint a semmi. Pont megfelel annak, hogy megigyak a többiekkel 3-4 pohár whisky-t és örüljek a fejemnek.
- Az utcában - intek fejemmel a bejárat jobb oldala felé, miszerint majd arra kell elindulni. - Nekem szerintem így is magasabb a testhőm, mint nektek összesen, és - emelem fel mutatóujjam nyomatékosításképpen. - Remélem senki nem happolja el előlem a csajt - kuncogok fel, reagálva Payne megnyilvánulására. Nem is állunk sokáig az ajtóban, csikkemet eldobva indulok meg a cél irányába, amikor Conroy megérkezik. A kocsma előtt megtorpanva nyitok be a helyre és kivételesen nem engedem előre a lányokat. Nem azért, mert paraszt vagyok - most az egyszer tényleg nem -, hanem, mert nem ismerem a helyet. És ha már férfiként vagyok itt, akkor legalább engem érjen az első sörösüveg, ne egy aranyos arcot. Khm...
A pincér tekintetét rögtön el is kapom, aki bólint, majd egy szabad asztalra mutatva elindulok annak irányába. Az asztal köré rakott székek közül lehuppanok rögtön arra, ahonnan belátni az egész helyet, mégis könnyen ki lehet slisszanni, ha netalántán dohányozni lenne kedvem, mert ahogy elnézem, itt bent nemigen szabad.
- Nos srácok - mutatok körbe, ha már mindenki elfoglalta a helyét. - Bemutatom nektek Glastonbury - nem valószínű - legjobb kocsmáját! - mondatom végére toppan be a pincér is, aki készségesen néz végig a lányokon. Remélem akkor akar majd rányomulni Conroy-ra, ha West már ideért. Mekkora poén lenne! Ha Payne-re szeretne, sajnos azt sem hagyhatom, hiszen nagyon fontos tagja a csapatnak. Nem hiszem, hogy jól eső lenne a lelkemnek egy ilyen barom arcát bámulni akármikor. Még pincérnek sem felel meg, de jobb híján...
- Dupla whisky jég nélkül, a legjobból - adom le a rendelést, várva a többiekre.

Kenőkés

- A cuki csaj? - kérdezek vissza, mint egy hülye, aki nem érti a kérdést. De eskü nem erről van szó, egyszerűen nem találom. Amióta beléptünk őt keresem a szememmel, de sehol senki, pedig reménykedtem a dolgokban. Mármint nem abban, amire mindenki más gondol, hanem abban, hogy egyáltalán itt lesz és talán lesz a kutatás előtt egy jó napom.
- Nem látom - válaszolom végül a kérdésre, majd egy könnyed vállvonással elintézve a dolgot, már tovább is lépek.
Gondolhattam volna, hogy feljön a legsnasszabb kérdés eme kis összeröffenés végett, de még így is meglepett, főleg, hogy az kérdezte meg, akitől a legkevésbé számítottam rá. Megmondva az őszintét, egyáltalán nem gondolkodtam el rajta, hogy miért jöttem el. Alapból csak azért jelentkeztem, mert tudok egy hangyaf... akarom mondani hangyabokányit latinul és - asszem - benne volt a pályázatban, hogy ilyen tag is kéne. Így beadtam, de nem tudom, hogy van-e valódi oka. Mindenki simán megválaszolta, ami nem is meglepő, mivel nem egy eget rengető kérdést tettek fel. Az még csak a hab a tortán, hogy Payne keveri a whisky-t, ráadásul gyömbérrel. És ez az információ nem segít a kérdés megválaszolásában sem. Behalok ennek a csajnak.
- Nos... - merengek el még egy kicsit a válaszon, mint egy tényleges hülye, ez már biztos. - Unalomból meg talán kicsit azért, hátha tudom gyakorolni az elemeim - nyögöm ki, majd elmosolyodom a végén. Igen, valóban csak én lehetek ekkora barom, hogy egy ilyen kalandot szimpla unalomból vállalok be plusz pár mellékes dolog miatt. Bár Conroy viszi a prímet, aki csak West miatt jött el, ő sem semmi.
- Én leginkább abban reménykedek, hogy nem kell majd senkit egy szikla pereméről megmenteni, főleg nem akkor, ha én vagyok az - nevetek fel, mert simán el tudom képzelni a szituációt, pedig nem vagyok egy szerencsétlen típus, de bármi megtörténhet ugyebár.
- Na - emelem fel poharam, ha mindenki megkapta a rendelését már, egy koccintás erejéig. - Igyunk a holnapi kezdésre és arra, hogy velem tölthetitek el az utolsó estéteket!

Kenőkés - hol a pincérlányom?!

A társaság jó. Ezen nincs mit szépíteni, vagy elrondítani, ez egy tény. Az itt jelen lévők személyisége nagyon sok jegyben megegyezik, ami lehet közrejátszik a dolgokban, azonban elenyészőnek tekintem. Körbepillantva látszik, hogy mindenki jól érzi magát, kiveszi a részét a társalgásból és minél többet tud az ember valakiről, annál jobb. Főleg, ha én tudok minél többet. Egy elég jó csapatot verbuvált össze az egyik West - a sok közül -, amiért hálás vagyok. Amikor jelentkeztem erre a "kis kirándulásra" eszembe sem jutott, hogy lehet olyan is lesz a csapatban, akit éppen nem kedvelek. De adta a jó ég, hogy nem basz... akarom mondani cseszett ki velem West.
Utolsó gondolatom záróakkordjaként jelenik meg az emlegetett West, aki rögtön le is huppan Conroy mellé, mindeközben megemlegetve a férfi mását az én drága pincérlányomnak.
- Azért te is megfordultál utána - emelem fel a poharam North felé, majd felnevetek.
- Pontosan - bólintok egyet Payne megjegyzésére, majd ráemelem tekintetem és ha figyel ismét kap egy kacsintást.
Lassan felállva, kinyújtóztatva végtagjaim kerülöm meg lassan az asztalt, de nem sietek. Azért még hallani szeretném a beszélgetést, amúgy sem hajt a tatár. Megállok Cath széke mögött és rátámaszkodok, majd ázsiai barátunkra emelem a tekintetem.
- Igen - bólintok egy aprót, miközben lehunyom a szemem egy pillanatra. - Tűz és levegő, de a tűz a főelemem - emelem el egyik kezem a szék háttámlájáról, majd úgy fordulok, hogy a kocsmában lévő többi - nem józan - vendég ne legyen szemtanúja, ahogy tenyerem fölött pár centiméterre megjelenik egy mikro-tábortűz pár pillanatra. Eltüntetve a tüzet, egy enyhe szellővel borzolom össze az előttem ülő hölgy frizuráját.
- És bemutatom a levegőt - nehezen tartom vissza a nevetést, rángatozó vállam valószínűleg el is árul, de még küzdök. Elővéve a cigit, indulok meg a kijárat felé egy kedves nikotin-rúd elszívása reményében.
- Conroy?

Kenőkés - meg van, semmi

Gyorsan ment az idő, mintha nem is létezne. Jól éreztem magam, ami igen meglepő, nem tudom mikor voltam utoljára felengedve. Mondhatnám, hogy a mindennapi stressz az életem része, de akkor hazudnék és én olyat nem szoktam, kérem! Alapból nem vagyok stresszes, a dolgok alakulása legtöbbször tőlem függ, ha mégsem, akkor úgy is úgy alakítom, hogy tőlem függjön. Inkább azt mondanám, hogy még jobban fel vagyok engedve. Bírom a társaságot és most, hogy végre West is csatlakozott a társasághoz - félig-meddig - teljes is lett.
A pincér váratlanul jelenik meg az asztalnál, már épp mondani akarnám neki, hogy húzás van, amikor elkezd sziszegni és megragadja Cath karját. Reflexszerűen ugrok vissza a lány székéhez avval a szándékkal, hogy a férfi arcán kő kövön, bizony nem marad, azonban az illető már elengedi Cath karját. Utána nézve rajzolódik ki a - már szóba jött - pincérlány. Tudta, hogy a kard miatt jöttünk. Direkt akart a közelemben lenni. Visszafordulva az asztalhoz, enyhén égő hús szag csapja meg az orromat. Értetlen nézek körbe, amikor Cath kikelve önmagából kérdezi mi történt miközben a karját szorongatja. Minden más a régmúlt volt, ami az eset előtt történt. Az agyam elfelejtette azokat a pillanatokat és csak a jelenre összpontosított.
Odalépek sérültünkhöz, majd leültetve, miközben a széke mellett guggolok, ujjait lefejtem a karjáról, enyhe szellővel hűtöm az égett felületet.
- West - horkanok fel. - Ez mégis mi a k*rvaélet? Honnan tudta, hogy a kardért jöttünk? - hangom nem emelem fel, talán kicsit erélyesebb, mint kéne lennie. Cath karját elengedem, megsimítom az arcát, majd felállva, bólintok egyet Conroynak.
Nem akarok vészmadár lenni, és életemben nem tanultam rúnatant, mert nem érdekel, de akinek van egy kis magához való esze nagyjából tisztában van a Cath karján ékeskedő rúnával. Kilépve a kocsmából, rögtön Conroy és a saját számba nyomom a cigit, ujjamon már a kis láng. Imádom, hogy nem kell öngyújtót használnom.
- Hát - csúszom le a fal mentén, ismét guggoló pozícióba - Nem indulunk jó esélyekkel - kuncogok egy aprót. A cigim meglepően gyorsan fogy, a fele már köddé vált, azonban még egyre nem lennék képes rágyújtani. Megvárom, amíg Scar elszívja a sajátját, és ha megtette együtt indulunk vissza a kocsmába, az asztalunkhoz. Kb. az asztalunkhoz vezető negyedik méternél döntöttem. Nem kellett több pár másodpercnél.
Az asztalunkhoz érve, megfogva Cath ép csuklóját felhúzom a székről, majd a kijárat felé irányítom, magam után húzva.
- Ne kérdezz, csak gyere - indulok el vele vissza a szállásra.

Kenőkés

Megvallva az őszintét, egyáltalán nem volt tervben, hogy Cath nálam tölti az éjszakát. Nem azt mondom, kellemes fordulat volt, csak valahogy váratlan. Felhurcoltam a szobámba - szerencsére nemigen ellenkezett -, majd valahogy úgy hozta a szituáció, hogy ott is maradt és pont nem foglalkoztam semmi mással. A fáradtság elenyésző volt, és így is csak félálomba tudtam lekerülni. A mély-alvás esélytelen, elszoktam tőle, így amikor Cath felkel mellőlem minden kis neszezését hallom, azt is, ahogy kioson a szobából. Avval a lendülettel fel is kelek, majd gyorsan a fürdőbe kényszerítem magam. A zuhany alatt elmerengve állok, mintha nem kéne egy kicsit sem szednem a lábam. Valószínűleg megint elkések, de West már hozzászokhatott volna. A tegnapi dolog után elég sok szarral indulunk neki a mai napnak. Kilépek a zuhanyfülkéből, áttörlöm magam pár gyors mozdulattal, derekamra csavarom a törülközőt és már megyek is kifelé. Egy pillanatra megtorpanok, amikor megláttam Cath-et. Reméltem, hogy a kínos reggeli szituációt elkerüljük, de avval, hogy hozott kávét, már elkerülte. Kösz!
- Fekete? - lépek oda hozzá intésére, majd elvéve tőle a poharat belekortyolok. - Beletrafáltál - bólintok egy aprót, majd figyelem azt, amire éppen mutat. Nekem is feltűnt a dolog, azonban más helyen. A falba vésve, észrevétlen helyen került elő az írás, egy nyikorgás jelezte a helyét, mintha azt akarta volna, hogy mindenképpen megtalálják.
- Igen, én is láttam már - intek fejemmel az ágykeret felé, majd mögé mutatva hívom fel Cath figyelmét arra, hogy pontosan tudom mit mutat. - Úgy vagyok vele, majd később foglalkoztat. Egyelőre nem ezért jöttem - vonok vállat, majd a poharamat lerakva a kis éjjeliszekrényre, elkezdek felöltözni. Egyszerű fekete szett, mint mindig. Hajam még vizes, kicsit megrázom a fejem, mint valami kutya, majd hátra simítva azt, rámosolygok Cath-re.
- Ennyire unatkoztál? - emelem fel egyik szemöldököm, miközben fejemet áthúzom pólóm nyakán. Ismét eszembe jut a tegnap történtek, West, ahogy szól, maradjunk együtt és akarva-akaratlan őt hibáztattam. Pillanatnyi düh volt, szinte rögtön el is múlt, de mégis. Ez nem egy olyan dolog, amire bólint egyet az ember, majd továbblép. Cath-re nézek, majd elmosolyodom.
- Mehetünk? - kapom fel a kávém és a cigim, majd felhúzva Cath-et elindulok lefelé. Lent már ketten teszik tiszteletüket, biccentve mindkettőjüknek, kilépek a szálló elé rágyújtani. Remek lesz ez a nap! Fújom ki az első füstfelhőt.

Kenőkés

Ahogy kint állok a reggeli hűvösben - mert az van - testem hője szinte automatikusan megemelkedik egy pár fokkal. Senki nem akarja, hogy hidegérzékenységem pont ebben a pillanatban jöjjön ki, amikor végre belevágunk a dolgokba és kezd izgalmasabb lenni. Na nem mintha eddig nem maxoltuk volna ki az "izgalmas" szó minden jelentését, mert azért a tegnap este történtek a kocsmában, majd utána a szobámban mindennek nevezhető csak nem unalmasnak. A szálló falának dőlök úgy szívom el a maradék kátrány-tömböt, belekortyolok a kávémba, majd fordulva egyet a bejárat előtt állok. Nem akaródzik bemennem. Tudom, hogy most vágunk csak bele, de szinte biztos vagyok abban, hogy végig kell hallgatnunk egy monológot arról, hogy meg lettünk fenyegetve és ki akar kiszállni. Remek lesz, és felesleges. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki is kihátrálna, az elejétől fogva tudtuk mire vállalkozunk. Lenyomom a kilincset, majd egy könnyed mozdulattal belibbenek a helyiségbe. Intek egyet az újonnan érkezőknek, végül sző nélkül a bejárat melletti falat megcélozva ismételten neki dőlök. A kávémat kortyolgatva hallgatom végig Westet, mindvégig egy gonosz mosoly kíséretében. Vártam már és megint igazam lett. Érezhető volt a feszültség közte és Conroy között, azonban semmi közöm nincs hozzá, hogy rákérdezzek.
Csendben követek mindenkit felfelé, zárva a sort. Szinte muszájnak érzem, hogy utolsónak menjek a tegnapi fenyegetés után, résen kell lenni mostantól nincs mese. Belépve Conroy és West szobájába az ablakhoz lépek rögtön, kifelé tekintgetek. Háttal állva mindenkinek, teljesen jól érzem magam, a fülem így is működik szerencsére. Kiürült kávés poharam lerakom a párkányra, majd megfordulok, neki dőlök a párkánynak, kezem keresztbe teszem és várok a csodára. Szemem megakad Cath-en és ismét eszembe jut a tegnap esti csóka. Nem véletlen rohantam el onnan a cigi után, kénytelen voltam különben a dühöm győzött volna és azt senki nem szeretné. Ha Cath felfigyel egy elismerő mosolyban részesül. Szemem lehunyva várom, hogy West belekezdjen a dolgokba.
- Mondjad West. Nem azért jöttem el idáig, hogy most elmenjek - nézek rá kicsit hidegebb tekintettel, mint azt megérdemelné. Emerald történetével nem tudok és nem is akarok mit kezdeni. Nem rejtvényt fejteni jöttem, hanem megkeresni egy kardot, amihez nem hiszem, hogy köze lenne a - valószínűleg - mindenki szobájában felfedezett enigma megfejtéséhez. Ha segít is, akkor gyorsan essünk túl rajta.

Kenőkés

Jelenlegi álláspontom szerint nemigen szeretnék belefolyni a beszélgetésbe. West végre mondja meg, hogy mi a terv, pakoljunk és haladjunk, mert egyelőre nem jutunk előrébb avval, hogy egy bűbájjal védett szobában fecserészünk és képeket bámulunk. Rápillantottam mindegyikre, tény és való, különösebben azonban egyik sem érdekelt. Odamegyek, ahova mondják és azt csinálom, amit éppen kell. Nem szeretem túl stresszelni a dolgokat és nem is fogom. Teljesen felesleges hibákhoz vezet, azonban Conroy megállapításával egyet kell értenem.
- Conroy-nál a pont. Egy próbát megér - bólintok egyet. - Felmérjük a terepet nappal, akár két csoportra is osztva, aztán itt találkozunk és megbeszélünk mindent. Ha mindenképpen szükséges aznap éjjel még vissza tudunk osonni - ecsetelem a kialakult képet a fejemben, remélve, hogy mindenkinek tetszik az ötlet és haladhatunk, mert egyelőre eléggé be vagyunk lassulva.
A tegnapi történés és a csóka rárakta a bélyeget a csoport hangulatára. Feszültség érezhető mindenki között, és nem hiszem, hogy a pasi hibája csak. West a "vezér" (igen, kérlek, igen), így nem csoda, hogy stresszes az első ilyen kaland során. Conroy stresszes, mert mittudomén miért, annyira nem követtem végig az eseményeket. Cath stresszes, mert kapott egy gyönyörű rúnát az alkarjára, amit valószínűleg senki nem szeretne. Ming simán hozza önmagát, nem róható fel neki. Emerald pedig Ádámot és Évát hozza fel, hátha van köze az egészhez. Sokkal egyszerűbb lenne elmenni a helyszínre, körbe nézni és utána levonni a konklúziókat, ahelyett, hogy találgatunk. Elmerengtem, visszaemlékeztem és beugrott. Amikor West bemutatott mindenkit mindenkinek két olyan név hangzott el, akik értenek a gyógyításhoz, az első kapta az átkos rúnát, a másik meg Ádámról és Éváról beszél nekünk. Szemem a hirtelen felismeréstől kicsit jobban kitágul az átlagosnál, majd könnyedén mosolyra húzom ajkaim.
- Tudtommal van még egy gyógyítónk, nem? - tekintetem körbe jár a szobán, majd megáll Emeraldon. - Emerald miért nem könnyíted meg nekünk és segítesz Cath szerencsétlenségén? Ezért jöttél tudtommal, ugye? - mosolygok rá, hiszen erre késztet a hirtelen felismerés, ami belém csapott. Hogy nem jutott el eddig ez senkinek a tudatáig? Ha mázlink van, még ért is a rúnákhoz, ha meg nem egy próbát mindenképpen megért, ha már másnak le sem esett és nekem is csak ilyen későn. Jobb, mint soha, szokták mondani.

Kenőkés

Csendben figyelem az eseményeket a felismerés után. Emerald rögtön neki is áll a dolgoknak - thanks God - és végre haladunk. Valami fényes akármit kapok, amit kényeskedve veszek el, nem szeretem az ismeretlen dolgokat, de azt mondták húzzam a nyakamba és érintkezzen a bőrömmel. Rendben, főnök! Életemben először próbálok meg a lehető legkevesebbet beszélni, amit amúgy sem viszek túlzásba, de most tényleg feleslegesnek érzem. Mégis mi értelme van koptatni a szánkat?
West végre eljutott odáig, hogy közli velünk az információkat, amik ténylegesen érintenek minket, vagy legalábbis engem. Nincs kedvem enigmákat fejteni, és amint a mellékelt ábra mutatja nem is fogok, mert egyáltalán nem kerülünk közelebb a kardhoz, ha Ádámról és Éváról beszélünk. Arthúr király is teljesen más vallást gyakorolt, míg a két fogyingerről a szent fánál ne is beszéljünk.
Átbattyogva a szobámba, mindent beledobálok a táskámba. Leülök az ágy szélére, majd az ágyrács mögé kukkolva szemben találom magam ismét a mondattal. Nem mondd sokat, nem jelent semmit, mégis megigéz, akárhányszor elolvasom vagy eszembe jut. Két egyszerű szó. Megrázom a fejem, és az ablakhoz lépek. Lenézve látom Emeraldot már a gyülekezőhelyen, majd lassan a többiek is feltűnnek. A párkánynak háttal támaszkodok neki, utolsó pillantás a két - kib*szott - szóra, végül elhagyom a szobát. Leérve, azonnal kilépek a hűvös délelőttbe - ismét -, majd lassan felvíve testem hőjét kicsit arrébb sétálva rágyújtok. A nikotin jól esően érkezik le a tüdőmbe.
- Apropó figyelem elterelés... ha segítség kell, szólj - kacsintok Cath-re, figyelmemet ismét a nikotin-rúdra szegezem. El tudom képzelni, ahogy a két hülye - vagyis ő meg én - valami iszonyúan megbotránkoztató dolgot csinálunk, ami egy apátságban nem nehéz, és nem is kell olyanra gondolni ehhez. Áh, király lenne!

Kenőkés

Végre neki álltunk a dolog lényegi oldalának. El sem hiszem! Az apátság felé battyogva, ismét sereghajtóként dugom a pólóm alá az Emeraldtól kapott rúnát. Annyira nem turistás egy ilyen kővel a nyakadban mászkálni, akár mugli vagy akár nem. Itt most a nem a mérvadó, azonban egy muglikkal teli környezetben jobb óvatosnak lenni, főleg a tegnap este történtek után. Senki nem számít semmire, aztán BUMM! Beüt a krach.
Az apátság elé érve gyors szemlével körbe kívülről is lemérem a terepet, amilyen gyorsan csak lehet. Kb 20-25 méter magas, 15 méter széles, gótikus építésű. Megérzés, de - ha mást nem is - valami a kardra utaló dolgot találni fogunk. Lehet nem is jönne rosszul, amikor a másik helyszínt megyünk felmérni, sok segítség lenne, ha legalább egy támpontunk lenne merre is induljunk West elképzelésein kívül. A csoportkép említésére összehúzom a szemöldököm, majd kelletlenül beállok a csoport legszélére, véletlenül sem a kamerába nézve. Utálom a csoportképeket. Ennél erőltetebb dolog nincs is a világon, de ha szükséges, akkor beadom a derekam.
Belépve az apátságba, fejemet automatikusan felemelem, így pont elkapom, ahogy West elhívja Minget. Érdekes fejlemény, és érthetetlen. Miért pont csak őt? Valami amúgy sem stimmel ázsiai barátunkkal, de így csak még hajmeresztőbb a hófehér bőre és az, hogy állandóan napszemüvegben jár. Nem elhanyagolható az sem, hogy állandóan haloványan csillog a bőre, mintha mindig be lenne kenve valamivel. Nem gyanakszom, azonban az tuti, hogy rajta tartom a szemem.
Elengedve az előbbi beszélgetésfoszlányt, ismételten felpillantva indulok meg középen, a két padsor között. Szemem mindent észlel, a legapróbb mozgásig. Ahogy a bejárattól számított második padsorhoz érek, a bal oldalon, rögtön le is vetem magam rá. Szememet lesütöm, kezeim összekulcsolom, azonban a jobboldali padsort fürkészem, leginkább azok alját, hátha van valami eltérés az egyforma sorok között. Isten ments - micsoda irónia -, hogy neki álljak imádkozni.
Kicsit körbepillantva örömködik a lelkem, hogy rajtunk kívül annyira nincs sok turista, ami meglepő. Ki kell használni az időt, mert hamarosan megrohamozzák a tényleges turisták a helyet és akkor igen csak nehéz lesz érdemleges munkát végezni. Fürkésző tekintetemmel Cath-et keresem, amikor megpillantom az apátság jobb oldalán, megnyugszom. A tegnapi eset után fokozottan kell figyelnünk egymásra, akár tetszik, akár nem. Emeraldot és Conroy-t is szinte azonnal megtalálom. Nyugodt szívvel emelem fel a seggem és csusszanok át észrevétlen a másik oldalra, ahol ugyanazt a sémát követem.

Krushnic Dimitri - 2018.10.21. 17:15


Van. Faragj bele halat.

Igen?

Antoinette Myra Blackburn - 2018.10.21. 17:20


Mondjad édes

Ugye, hogy ugye? És szerintem senki másnak nem jut eszébe halat faragni bele.

Édes vagy Egy ideje visszatértem már, csak nem az OFFba XDDD

Maradjunk annyiban, hogy a tanulmányaimhoz

Sajnálom

Rendben *csinál egyet, Blackburn felé nyújtja*