Anyám szokott jógázni. Én bukfencezni nem tudok, ő meg fejen áll a nappali közepén. Ez a ciki, nem az ebola.

*beesik arccal* Édes f*szom, de tényleg...

Szevasztok!

Háhá! Én végeztem 5-kor! De mintha 3 napot lehúztam volna egyhuzamban -.-

Ez a mottó tetszik. Nagyon is.

Nem jelentkezett érte senki amineknagyonörülök Szóval egyet tippelhetsz, kettőre megmondom.

Már akinek

Aztán ki tudja, lehet odaadom valakinek jókedvből, ha van olyan bátor és ír

Kiscica mindig akar engem

Én cifrábbakat is mondok, mégsem szólsz érte

Arie - akkor aznap, gondolom

Ivana elfoglalt, én meg inni akarok, és elengedni mindent, ha mázlim van, akkor a pubban sincs. Értem én - nagyjából - ezt a szerelem és kapcsolat, vagy fordítva, dolgot, csak nem vagyok abban biztos, hogy el is fogadom. Mármint, szeretem Ivanat, mint nemrég tudatosult bennem, de félek, hogy sokkal többet vár tőlem, mint amit adni tudok.
- F*szom - felszólalással lépek be a pubba, és tekintetem rögtön megakad Cath-en. Na, f*sza. Cath legalább haza tud vinni, ha lealjasodom. És ahogy elnézem társaságom is lesz hozzá. Könnyed léptekkel sétálok Frank mellé, és huppanok le a mellette lévő székre.
- Tudod - kacsintok Cath-re, és rögtön Arie-ra emelem pillantásom.
- Szarul nézel ki - kortyolok bele az elém tett dupla whisky-be.

Arie

Szemöldököm megemelkedik. Nem merek belenézni a fejébe, és hatalmas koncentráció kell ahhoz, hogy ne is tegyem meg. Túl szarul néz ki ahhoz, hogy ennyire pofátlan legyek most. Pedig...
- Végül is a feleségem - vonok vállat könnyelműen. És mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga lenne. Egy húzásra iszom meg a whisky-met.
- Szerinted? - nevetek fel kérdésén. Az emberek miért járnak egy kocsmába? Biztos viccből.
- Elmondod? - intek Cath-nek, hogy legyen szíves újratölteni. Amint ez megtörténik rögtön kortyolok is. Csak szépen, lassan. Kiélvezem. Eskü. Mostantól...

Arie

Oké, témánál vagyunk. Szóval a csaj, akit az egekig marasztalt eddig lapátra tette. Nem nagyon értem a szívfájdalomnak a lényegét, de biztos szar lehet. Türelmesen hallgatom végig Arie monológját, még arra sem mondok semmit, hogy Cath-et sarazza. Igazából ez a legjobb. Adja ki a gőzt, talán kicsit lehiggad tőle.
- Téged nem egy Payne tett lapátra - emelem poharamat számhoz, hogy tudjak inni egy kortyot. - Azt remélem azért nem felejted el - túrom ki zsebemből cigarettámat. - Az más, hogy egy Payne miatt kerültél a földre - kilökök egy szálat a dobozból, hogy számba tehessem. Ujjamat odatartva, mélyet szívok belőle, lógva hagyom szám szegletében.
- Én amúgy sem bízok senkiben - fordulok a pult felé teljesen, könyökeimet felpakolom rá. - Tudod, kicsit ketyós vagyok - mutatok halántékomnál mutatóujjammal pár kört, hogy egyértelműbb legyen.
- Payne már elárult engem, és szar volt, k*rvára - fordulok ismét Frank felé. - Most pedig a nevemet viseli, és ott van az ujján a gyűrű, amit én adtam neki. Kell ennél több? - kacsintok rá Arie-ra. Mik ki nem derülnek itt, mi?

Arie

Nem sajnálom Franket, mert kitörölheti a sajnálatommal a seggét. Fogalmam sincs milyen érzés ez, de szar így látni. Volt egy nő az életében, akivel elképzelte az életét, aztán hopika! Mégsem, mert egy másik férfi közbe szólt. Pillantásom Cath-re esik. Valahogy ő is így érezhet, ugye? Pont úgy, mint a mellettem ülő. Szerelmes, de én nem tudom viszonozni, csak a szerelme túl későn került felszínre. Én meg... én meg ugyanaz vagyok.
- Ne reméld - nevetek fel. Elképzelni nem tudnám Arie-t, ahogy a dühtől és pániktól eltorzult arccal elkezd üvöltözni a pubban. Szarul néz ki, de egy nő miatt ennyire elhagynia magát az embernek. Én mit csináltam volna, ha Ivana azt mondja tipli? A feltételezés is nevetséges, de tegyük fel... Olaszország. Nyilvánvalóan.
A gyűrűs megszólalására majdnem visszaköpöm italomat a pohárba.
- Esküdj meg, hogy te tényleg gyűrűt vettél neki f*szom tudja hány hét után! - kiáltok fel csodálkozva. - Nem kell várni pár kört, már most hülye vagy.

Arie

- De nem három hét után, ember - rázom meg a fejem nevetve. Mondom én, akinek felesége van, akitől két év múlva elválik, és közben egy másik nővel szexel. Hát mi ez, ha nem élet? Szar belegondolni, hogy ebből Cath jön ki a legrosszabbul. Viszonzatlan szerelem. Milyen lehet az...?
- Elviszlek Olaszországba - tekintetem akaratlan bekötözött kezemre esik. Mármint normálisan bekötözött kezemre, nem amit én tákoltam össze még a Payne birtokon. Ökölbe szorítom a kezem, majd kiengedem. Kicsit bemerevedett. Will azt mondta, szerencsém van, hogy nem ért ideget. Csak bólogattam.
- Hogy elmész kártyázni? Nem hiszem, hogy érdekli - somolyogva iszok az újonnan kitöltött italból.

Arie + Catherine

- Rendben - biccentek egyet komolyan. - Akkor négy - tör ki belőlem a röhögés. Behalok ennek a pasinak, esküszöm. Amint a nevetés enyhül Arie-ra emelem pillantásomat. - Honnan tudod, hogy ő volt a tökéletes? - még fejemet is oldalra biccentem egy kicsit. Komolyan érdekel a válasz. Huszoniksz éves Arie is. Mégis honnan az anyámból tudja, hogy ő volt az igazi?
- Inkább majd megmutatom - Cath felé csak legyintek egyet, és mutatóujjamat számra teszem egy pillanat erejéig, hogy maradjon csendben. Nyilván nem fogom hagyni, hogy Arie-nak baja essen. - Ne bomolj, Cath, Niamey is jön - igen, a Niamey, vagyis bocs, ahogy ő hívja, Nia-kártya mindig bejön. Komolyan. Mindig.
- Olasz lányt is kapsz - kuncogok poharamba, mielőtt kortyolok egyet. - Cath adj egy üveggel! - amint elhangzik a mondat, meglátom, hogy a pénztár mellett hagyta a szinte teli üveget, így könnyedén áthajolok rajta és Arie maradékát kiöntöm egy tálcára, a pult másik oldalán.
- Na - töltöm tele a poharát - Felejtsd el a csajt. Baromság, hogy ő volt a tökéletes. És nem kell szólnod neki, elég baja van velem - húzom le a koccintás után az egész poharat.

Arie

Elmélyülten hallgatom végig Arie monológját. Mélyen megérint, amit mondd, mert nem tudom, hogy milyen lehet ilyet érezni. Lehunyom a szemeimet, amikor közvetlen nekem intézi a kérdést. Elgondolkodom, ki tudja meddig vagyok kussban, de kicsit már betompított a whisky, így, szerintem, teljes mértékben megérthető, jó?
- De van - bólintok egy aprót, ahogy iszom egy kortyot. - A húgom - kezemet felemelem, hogy nehogy megszólaljon, mert folytatom, csak kiiszom italom maradékát. A poharat a pultra csapom. - Szeretem Cath-et, és a pub tulaját d*gom és szeretem, de Lorin az egyetlen olyan személy az életemben, akiért önzetlenül képes lennék meghalni. A másik két nő tud magára vigyázni, az én hóvirágom nem - töltöm újra kérdés nélkül a poharamat. Ha Arie szomjas, majd tölt magának, azért ekkora pultos nem vagyok.
- Olyan csípőmozgásuk van, hogy mmmmmá - érintem össze mutató- és hüvelykujjamat, hogy aztán ajkamhoz emelve elrántsam onnan. - De nem a nőkért viszlek oda, hanem kiereszteni a gőzt. Ahova mi megyünk, ott leszarják ki vagy, és nem érdeklik őket a problémáid, de a stressz levezetésben jó - észreveszem, hogy cigarettám teljesen elégett. Ismét előveszek egy szálat, és meggyújtom, de most a hamutálba teszem, hátha nem felejtem el.

Arie

- Tudom - biccentek egy aprót, mélyet sóhajtok, ahogy eszembe jut Maxwell önelégült mosolya, amikor a húgommal beszélgetett és találkozott a pillantásunk.
Arie reakcióján felnevetek. És csak fokozódik jó kedvem, ahogy elkezd fejben számolni, hogy vajon mennyi idős.
- Hát valóban nem az miatt - sandítok oldalra, hogy Cath vajon a közelben van-e, de egy idős emberrel beszélget. Király. - Utálja, ha odamegyek, mert ha ott vagyok, akkor gebasz van és le kell vezetnem a feszkót valamiért. Verekedni járok oda - vigyorgom rá Arie-ra, ujjaim közé csippentem cigarettámat, mélyet szívok belőle. Nem gondoltam volna, hogy valakinek el fogom mondani nyíltan miért járok oda. Cath is véletlen tudta meg, Sárközi meg alapból tudja. Már sok is.
- Még jó, hogy benne - hagyom szám szegletében cigarettámat. - Plusz szerzek neked nőt is.

Arie

- Lorin miatt ment annak, nem miattam - rázom meg a fejem egy kicsit. - Azt hiszi, hogy nem tudom, de belelátok a fejébe - felnevetek. A lány, aki szerelmes, azért ment gyógyítónak, hogy az én életem értelmét megmentse. Istenem, kikészít a csaj.
- Pár napja az apját is megpofoztam. Ököllel. Véletlenül - vonok vállat lazán, ahogy előre fele nézek. Ujjaim közé fogom cigarettám, és kortyolok egyet italomból, majd lassan emelem fel sérült kezemet - nem, nem amelyik be van kötve, hanem a másikat. Tele van véraláfutással. Will azt mondta szerencse, hogy nem törött el. Vissza akartam kérdezni, hogy kinek, de elvetettem az ötletet.
- Szóval amúgy is illene már mennem. Salvatore hiányol - szívok egyet cigarettámból. - Rendben, kettőt - bólintok egymás után párat az egyetértés jeleként.

Arie

- Jól van - morgom a bajszom alatt válaszként. Nem akarok egyetérteni Arie-val, pedig nekem is eszembe jutott már ez az opció. Nem is egyszer. Csak szeretném elhinni, hogy legalább most nem rám gondol, hanem tényleg Lorin miatt.
- Nem teheti - vonok vállat, miközben Frankre sandítok. - Benne van a szerződésben. A vagyonvédés az elsődleges neki, egy kis állba vágás nem oszt nem szoroz - és Maxwellnek mindennél fontosabb a vagyona. Tudta mire vállalkozik, amikor kezet ráztunk, mert én a szerződést nem írtam alá. Ő igen, engem ez meg nem érint.
- Igen - bólintok egyet, cigarettámat elnyomom a hamutálban. - Olaszországban él már a feleségével. Ő a... hát... nem is tudom mim.

Arie

Szemöldököm az egekig megy minimum, amikor meghallom, hogy Arie Maxwell miatt tudta meg, hogy elemi mágus. Mondjuk lehet irigyelnem kéne, hogy most derül ki, nem pedig hét évesen.
- Miért köszönheted neki? - pár másodperc elég lenne, hogy megkeressem. De nincs értelme. Beszélgetünk. És amíg nem a csajon jár az esze, addig jár mindenki a legjobban. És ha beszéltetem, akkor nem fog rajta járni az agya. Logika, gyerekek, logika.
- Olyasmi - hagyom rá, hogy minek nevezi Salvatore-t. Kortyolok egyet whiskymből, mielőtt Arie-ra emelem tekintetemet és folytatom.
- Ha tényleg eljössz velem, ott senki nem vagy, Arie, jegyezd meg. Az utat úgysem jegyzed meg, emiatt nem aggódom, de nem vagy varázsló és főleg nem vagy elemi mágus. Gyakorold addig a kontrollt - veregetem meg együttérzően most én a hátát. - Amikor én mentem ilyen lélekkel oda, majdnem felgyújtottam a várost.

Arie

- Ne fantáziálj már! - csattanok fel nevetve, mert ember. Senki nem akarja Cath testvérét sehogy sem látni. Cath-et láttam mindenhogy, csak haladjunk már, és hála Merlinnek, meg is történik. Maxwell tényleg elmebeteg. Eddig is sejteni lehetett, de ez most nyert százszázalékos bizonyosságot. Ki a f*sz csinál ilyet?
- És ne kezdd el sajnáltatni most magad, mert falnak megyek az önsajnálattól - forgatom meg szemeimet egyértelműen. Hagyja abba, mert így is csak szarabb lesz megélni egy szakítást. Igazából nem tudom, Lorin mesélte egyszer, hogy milyen reakciók mennek le egy szakításkor, valami cikkben olvasta, ahol a gyász folyamataival húztak párhuzamot. Kicsit soknak éreztem, de Lorin boldog volt, hogy miközben a fagyija végig csúszik az alkarján, elmeséli.
- Plusz mielőtt neki állnál nekem szónokolni; nem szoktam sajnálni magam, gyűlölni annál inkább - ingatom ide-oda a fejem párszor. - De már javulok. Azt mondták.

Arie

- Hülye - nevetek fel őszintén. - Gondolj rá, ahogy akarsz, talán még meg is tudnád fektetni, de én nem akarom Arianat sehogy látni - nyomom meg azt az egyetlen szócskát, hogy egyértelműsítsem a dolgokat. Hát testvérek, az isten szerelmére!
- Nem muszáj verekedned, Frank - sandítok rá poharam mögül, miközben eltüntetem az egészet. Imádom, ahogy a whisky végig marja a torkomat. Jaj, de jó! - Salvatore sem szokott, legalábbis már nem - halkan felnevetek. Bekerült ez a nő az életébe, és fenekestül felforgatta azt. Körülbelül az ötödik hónapban megkérte már a kezét, és azóta is boldogok. Azóta nem verekszik Salvatore.
- Persze - legyintek egyet felé. - Rajtam leginkább a dupla nyugtató segít, de örülök, hogy neked én is.

Arie

- Azért, mert a nevemet viseli, még szabad ember - említem meg mellékesen Arie-nak, mintha mi sem lenne természetesebb. Somolyogva fordulok vissza a pult felé, rá sem nézve Arie-ra. Pedig, ha tudná mit hagy ki Cath-tel... na de a lényeg, kérem szépen!
- Hidd el csak a lányok miatt is simán megéri - poharamból lehúzom a whisky-t, majd a pultnak csapom. Kicsit imbolyogva ugyan, de lekászálódom a székről.
- Egy hét múlva ugyanitt, ugyanekkor, és megyünk. Készülj, Frank! - csapkodom meg barátságosan a vállát, ahogy kifordulok a széktől, hogy elindulhassak. Tekintetemmel körbepásztázom a pubot, és szemeim megakadnak Cath-en. Elindulok felé, és előtte megállva lágyan homlokon csókolom.
- Az ágyban várlak - suttogom homlokának, majd visszatérve a pulthoz felkapom a cigarettám, a pénzt a pultra dobom. Többet is, mint amennyi az az üveg whisky.
- Mára a vendégem vagy, Frank. Okosan, mert a másnap szar dolog! - kiabálok még vissza neki az ajtóból, majd egy utolsó intéssel lelépek.

Hóvirág & Cath

Mondtam már, hogy az álmodás egy szar dolog? K*rvára szar, mert ha jót álmodsz és felkeltenek, akkor szar érzés, de ha rosszat, és felkeltenek, akkor is szar, mert fel kellett kedned. Igazából sehogy nem jó, így amikor megérzem Lorin hideg ujjait bőrömön, majd hogy gyűrődik az ágynemű és közelebb jön, csak morgok.
- Mi van? - motyogom orrom alatt, ahogy hátat fordítok neki, és folytatnám a szunyát, de biztos vagyok abban, hogy esélyem sincs. Morgok még bajszom alatt párat, majd egy hatalmas és mélyről jövő sóhajjal fordulok ismét Lorin felé.
- Hány óra van? - hunyom le a szemeimet, és komolyan pár másodperc elég lenne, hogy visszaaludjak. Nehogy megszólalj, Lorin. Nehogy!

Hóvirág & Cath

A szobába hirtelen betörő fényre a fejemre húzom a takarót, és nem akarok megmozdulni sem, nemhogy beszélgetni. De Cath közli az időt, Lorin pedig folytatja a csevegést. Ágyba reggeli? Reggel nyolckor? Miért nem lehet tízkor reggelizni? Vagy valami emberi időben? Ismételten csak morgok, a kávé említésére a takaró takarásában még azért megforgatom a szemeimet, majd lehúzom a fejemről, és felülök.
- Kösz - veszem el a bögrét Lorintól. - Jobb időpontot nem tudtatok volna választani? - teszem fel a nagy kérdést, ami a szívemet nyomja egy ideje.

Hóvirág & Cath

- Tényleg nincs. Érted bármit megtennék Lorin - forgatom meg a szemeimet drámaian, de azért remélem, hogy komolyan veszi, mert komolyan mondom. Az egyetlen ember az életemben, akiért szó nélkül meghalnék, akiért szó nélkül teljesítenék bármit.
Kényelmesen elhelyezkedem, jobb lábamat felhúzom, hogy Cath kényelmesen elférjen. A kávé illata tökéletes, és tényleg egy bögrényi van a kezemben. Annyira mégsem rossz ez a reggel, mint gondoltam. De, így is szar. Visszaszívom.
Kisebbet kortyolok kávémból, ami jólesően megmelengeti bensőmet. Mosolyogva nyúlok jobb karommal Lorinhoz, hogy magamhoz húzzam és lágyan megcsókoljam a homlokát.
- Az én Hóvirágom - motyogom hajába. - Na mit eszünk?

Hóvirág & Cath

Szkeptikusan nézek Cath-re a visszakérdezésre, de csak elmosolyodom. Hozzá kell szoknom ahhoz, hogy ő már a régi Cath és minden, amit nekem mondd, az igaz. Kissé kikerekedett szemekkel nézem, ahogy az ágyra pakolja a tálcákat, amikről rögtön el is veszek egy paradicsomot. Ez az!
- Rendicsek - intek egyet Cath felé, figyelmem rögtön Lorinnak szentelem. Gondolatai halmazán őszintén kitör belőlem a nevetés.
- Így is többet vagyok itt, mint a saját szobámban. Mit szeretnél még tőlem? - egy kósza tincsét kezdem el csavargatni szabad kezemmel, majd közelebb ülök hozzá. - Megint jéghideg vagy - jelentem ki a nyilvánvalót, majd a takarót ledobva magamról húzom magamhoz még közelebb Lorint. Szerencse, hogy alsónadrág van rajtam és nem meztelenül aludtam, mint ahogy szoktam. Ekkora mázlit! Testhőmet pillanatok alatt az egekbe rakom, Lorin kezét a mellkasomra húzom, miközben gyanúsan méregetem.
- Mit szeretnél csinálni?

Hóvirág & Cath

Szemöldököm az egekbe szökik, amikor Cath két fiolával tér vissza, és Lorin szó nélkül megissza őket. Eltávolodik, amitől rögtön hiányérzetem támad, de nem fogom vissza. Aggodalmas tekintemet emelem Cath-re, és azt akarom, hogy nézzen rám, és sugallja azt a tekintete, hogy nincs baj. De nem néz rám, hanem elhelyezkedik és neki áll enni. Elment az étvágyam, de Lorin olyan sokat dolgozott ezzel Cath-tel, hogy nem sérthetem meg. Elveszek egy főtt tojást a tálcáról.
Hallom a hangján, hogy mindjárt elalszik. Teste sokkalta jobban felmelegedett, mint ahogy megszoktam tőle, és ez nyugalommal tölt el.
- Akkor elmegyünk sétálni és sütit enni - haját simogatom, amíg légzése egyenletes nem lesz, akkor biztos, hogy elaludt, és Cath-re pillantok.
- Jól van?

Cath

Csendben hallgatom Cath-et, és nézem, ahogy megrázza a fejét. Beleharapok alsó ajkamba, az elvett tojást visszateszem a tálcára, és próbálok minél kevesebbet mozogni, nehogy felébresszem.
Nem reagál jól, gyűrűt mutogat nekem, amiből semmit nem értek, de szerencsére nem kell kérdeznem, mert rögtön meg is magyarázzák. Egy keserű sóhajjal döntöm hátra az ágytámlának a fejem, és kezdem el fürkészni a plafont.
- Nem mozdulok meg, amíg fel nem ébred - jelentem ki határozottan. Nyugodtan és mélyen alszik, az agya nem mutat semmit, totál ki van ütve. Ki kell használni az ilyen alkalmakat, így addig így maradok, ameddig szükséges.
- Ha Will mondja, akkor biztos úgy van - bólintok egy aprót, majd Cath-re emelem pillantásomat.
- És te jól vagy?

Cath

- Az nem érdekes - legyintek óvatosan. - Megvárom - ismét elkezdek játszani a kósza tinccsel, amivel az előbb. Lassan húzom magunkra a takarót, mert lehet forró vagyok, mint egy hülye, de akkor sem akarom, hogy megfázzon, az ablak meg tárva-nyitva. Válláig húzom azt, majd Cath-re nézek.
- Lökjed - döntöm hátra a fejem megint, bögrémet ismét magamhoz fogom, és egy nagyot kortyolok belőle. Jó, öreg fekete.
Szemöldökömet összehúzom, ahogy Cath neki áll beszélni, de nem szólok közbe, csak mondja. Türelmesen várom, amíg befejezi, mert biztos vagyok benne, hogy nem ennyit szeretne közölni velem.

Cath

Tudtam én, hogy megered a nyelve. Halkan felkuncogok arra, hogy a pasi nem olyan, mint én, egy enyhe féltékenység fog el emiatt a mondat miatt. Ha olyan lennék, mint ő mindenkinek könnyebb lenne. Főleg Ivananak, főleg a húgomnak, de leginkább mindenkinek. Egy egyszerű srác a szomszédból.
- Örülj neki - kortyolok egyet kávémból, majd Cath-re nézek, aki folytatja. - HOGY APA?! - kiáltok fel eréjesebben, mint terveztem, kicsit meg is emelkedem, de hamar visszafekszem és remélhetem csak, hogy Lorin nem kelt fel. Féltve pillantok rá, de amikor látom, hogy ugyanúgy alszik, megnyugszom.
- Mi a f*sz, Payne? - nevetek fel halkan. - Megmentettelek, hogy ne egy negyvenéveshez menj hozzá, erre most találsz egy másikat. Hányszor kell, hogy elvegyelek? - nevetésem egyre hangosabb, de próbálom visszafogni magam, így erősen összepréselem ajkaimat.
- Eddig sem voltál reménytelen.