- De aktívan kell hinni bennük! Mert ha elfelejted, akkor meghalnak. - Még a végén én is elhiszem, amiket összehordok. De ez kicsit olyan, mint jónak lenni. Oké, mindenki jó, néha, mert senki sem velejéig rossz - nem, még a tömeggyilkos diktátorok sem, bár nálunk náluk már olyan mindegy, hogy kedvesek voltak-e valakivel két másodpercig -. Ha csak úgy véletlenszerűen, olykor felébred bennünk a jóság iránti vágy, akkor pont szart se érünk el vele. Folyamatosan kell keresni a lehetőségeket, mert azok mindig vannak, csak vakok az emberek, illetve ignoránsak, lusták és egocentrikus semmirekellők. De nem fogom hagyni, hogy Zselyke majd azzá váljon! Nem is hiszem, hogy sok esély van erre, de jó résen lenni.
- Épp az a lényeg, hogy túléljem! Legalábbis a rekord megdöntéséig. Minden, ami utána jön, az már csak ráadás - vigyorgok neki büszke fejjel. Minek így rizsázni? Spoiler alert - mindenki meghal. No biggie.
A méhecskés megjegyzésére a szám elé kapom a kezem s nagy szemekkel pislogok ki rá az ujjaim közül. Ez tényleg felháborító. Hány éves ő, öt? Jó, lehet kicsit több. Nekem mindenki gyerek húsz alatt. - Ülj csak a tojáshéjadban még egy kicsit, jó?
A következő megjegyzésével aztán megnyugtat. Nem akar ő még nagylány lenni. Nem is az. - A szeretet nagyon sok formában, színben, ízben kapható - magyarázom neki. Az azért kicsit aggodalomra adhatna okot, hogy a szeretet nála közvetlen összeköttetésben áll a halállal. A kettő között azért még akad egy s más. Olyan apróságok, mint például az élet.
A nemkicsit támadó kérdésére csak szemforgatással reagálok, de a szél aztán mindent elront. Én nem ezt akartam hé. - Biztos csak viccel. A szellemek… tudod, szellemesek. - Kikezdhetetlen védőbeszédemet hallották.  Szerintem ügyvédnek kellett volna mennem.