csak óvatosan....

semmi öli :| sicc.

Lil Sis *_* ismersz  

hát ha te nem, akkor ki?    ésigen :| meccs van xD

Menj keress mást ölire  

közepesen k...aszar. :|

ölelgesd :|

bocsá, finomítani akartam :cccccc

mi az hogy nem? :| Én ölelgetek random nőket?

hát nem is tudom   életemben egyszer láttam típus.

nem érted a lényegét   *inkább elvonul*

- Egy próbát mindenképp megér. Nem te vagy az első, aki egy szar házasságba akar fejjel belerohanni és már a másik személynél sem szorongattam bátorítóan a kezét - horkantam fel, mert hát egyikük se volt az a tipikus felnőttes naggyerek. Szerelmes sem, aztán még ők akarnak házasodni. Ez valami új hobbi lett? Ha nem találod a helyed, gyorsan szerezz magad mellé valakit, aki lebetonoz egy teljesen szar helyre. Mintha egy működő vulkán tövébe építkeznél...
Hangosan szusszanva fújtam ki a levegőt, ahogyan a kezei megtorpantak és lassan az arcára pillantva kellett megállapítanom, hogy ennél a nőnél álszentebb spinét keveset láttam. Attól még jól állt neki, de nem változtatott a tényen, hogy az az ártatlanság valami szentképre illik, nem arra a nőre, aki simán megszégyenítene egy zsokét.
Sok nő kért tőlem már sok bizarr dolgot ebben az ágyban korábban, de ez valami teljesen új volt. Szóval még mindig a kezét fogva, pislogás nélkül meredtem rá pár pillanatig, mielőtt még realizáltam volna, hogy mit is akar.
Ahogy az ajkaink ismét egymásra találtak, elengedtem a kezét és inkább a csípőjére kalandoztam ismét. A csókot végül az szakította meg, hogy az ajkai közé nyögtem, amin aztán képtelen voltam nem felkuncogni. Rettenetesen patthelyzet.
Végül sikerült némi figyelmet szentelnem a mozdulatsor céljára is: a kis arany tollasra, ami a szárnyait próbálgatta a szöszke ujjai között. Szélesen elmosolyodtam, hogy aztán finoman magam alá teperjem. Végigsimítottam az oldalán, majd a combján és kis sóhajjal torpantam meg a mozdulatban
- Szavad ne feledd! - paskoltam meg finoman a vádliját, majd felkelve kisétáltam a konyhába. Beletelt pár percbe, de végül sikerült egy olyan bizonyos üveget szerezni és mintha legalábbis trófea lenne, úgy lejtettem vissza vele a szobába. - Megfelel, Maleńka?
Amennyiben igen, a cikeszt elszállásolva ültem vissza az ágyra és a hátsója alá nyúlva húztam közelebb, aztán fölé hajolva.
- Hol is tartottunk?

Kata

Egyszerűen képtelen voltam elengedni a gondolatmenetet, hogy fáj az arcom. Ott lüktetett normáltalan módon a tudatom apró peremén és mikor már éppen zuhanásba kezdett volna azok közé, amik nem érdekelnek már, ismét visszaevezett. Végigfuttattam kissé a nyelvem a sebzett felületen, mielőtt a nőre nézve válaszoltam volna.
- Repüléstant. Kviddicses vagyok, ha a foglalkozásomat tekintjük - vontam finoman kicsit a vállamon. Általában két véglet volt, azok, akik megpróbálták a hajamat megtépni, hogy legyen egy sajátjuk otthon, illetve azok, akiknek fogalmuk sem volt róla, ki vagyok. Néha az utóbbiakkal sokkal könnyebben jöttem ki.
Ő nem tudta elképzelni, hogyan lehet nem illően kezelni egy diákot, ez csak azért lehetett, mert engem sem diákként, sem tanárként nem látott még. Anno nem kezeltek úgy, ahogy illett volna, azért, mert néha pofáztam és meg is érdemeltem. Most én nem kezeltem úgy őket, mert ott volt mondjuk Maja, akit csak nagy küzdelmek árán tudtam Czettner kisasszonynak hívni, vagy mondjuk az a foggyos rellonos gyerek... bah. Ő csak az agyamra ment.
- Remélem, nem is fogja a közeljövőben megtudni, az azt jelentené, hogy teljesen kiábrándult - közöltem nagy tudálékosan. Igazából csak a tapasztalat beszélt belőlem. Én próbáltam hinni benne, hogy nem lesz gond, meg ugyan, a szöszik nem azért veszik fel az órám, mert szép kék szemem és jó seggem van. Hát...?
Végül a kezeim zsebrevágva intettem a fejemmel, hogy hát ebbe az irányba tessen már követni, hölgyem.
- Ez a hely igazából az egyik legjobb, ha az ember festmény... - És kezdődött is a mesedélután.

Nóra

A sors nem akarta sem a nyugalmamat, sem a higgadtságomat érvényesíteni, hiába álltam ott, meglehetős csendben. Az ilyesmire szokás azt mondani, hogy a sors, nem? Minden esetre annyi biztos, hogy én csak a nyugalomra vágytam, ami éppen elérhetetlennek tűnt.
A pillangóvarázshoz meglehetősen kellemes emlékek fűztek, mert összesen kétszer voltam ott. Egyszer mikor már nem tudtam hova menekülni a nők elől és jobb volt egyedül a lepkékkel, mint a dilis környékbeli tyúkokkal, egyszer pedig mikor megkértem Maja kezét.
- Pfffffffffffff, igazából nem nehéz megtalálni. A többi szórakozóhellyel nagyjából egy helyen van, közvetlenül az utca elején, mintha cégérük is lenne... - haraptam be az ajkamat, miközben igyekeztem az agyamban vizualizálni a képet. Nagyjából előttem volt a környék, az, ahogyan befordulok a sarkon és... oh, igen, ott a tábla.
A mosolyra enyhén felvontam a szemöldökömet, mert bár megszoktam, hogy próbálnak felém nyitni, jobban szerettem, ha az ilyen kísérleteket nem vitték túlzásba. Szóval körbepillantottam, majd addig forgolásztam, míg a megfelelő irányba nem néztem.
- Arra lesz. Nem túl nagy ez a falu, elég könnyű megtalálni - a kezem felemelve mutattam a teaház irányába. Bár, innét nem igazán lehetett látni.

Sosincs késő ahhoz, hogy meggondold magadat, én ezt az anorex hölggyel tudtam volna a legszebben ábrázolni, de végül nem tettem. Jobb mindenkinek, ha én hallgatok és nem adok ma már több tanácsot neki azt illetően, hogy mit tegyen és mit ne. Talán ezen elhatározás miatt volt egy kissé könnyebb szednem a sátorfámat és kimenni a befőttesüvegért, még mindig érezve az ajkai okozta bizsergést mélyen a bőröm alatt. Viszonylag hamar a kezembe került az üveg és azt szorongatva tértem vissza az ágyamban terpeszkedő szöszihez.
Kis mosollyal csuktam rá a fedelet az arany szárnyasra, majd biztonságba helyeztem, mielőtt még visszatérdeltem volna az ágy szélére és közelebb is húztam, széles vigyorral az arcomon.
- Esetleg tehetek egy próbát a kedvedért - közöltem rekedtes hangon, nem sokkal azelőtt, hogy az ajkai ismét az enyémekre tapadtak volna követelőzve. A kezem a vádlijáról feljebb csúsztattam, majd a könyökömmel mellette támaszkodva hajoltam fölé. Talán tiltakoznom kellett volna, de abban a pillanatban teljesen mással voltam elfoglalva.

***

Elégedetten jelenthetem ki, hogy az érveim eléggé meggyőzőnek látszottak ahhoz, hogy a legkisebb Czettner - mert az, nekem ne mondja senki, hogy nem -, meggondolja magát vagy legalábbis meginogjon. Kis szusszanással nyugtáztam a csókot és segítettem betakarni is. Nehogy nekem aztán még valaki azt mondja, hogy nem pöpec állapotban szolgáltattam vissza.
A feltevés is, hogy Majával eddig a pontig jutnék, teljesen abszurdnak tűnt. Jobban szerettem a kis zizit, mint ahogy azt bárki el is tudná képzelni, szóval csak ráztam egyet a fejemen.
- Nem lesz rá szükség, de ha mégis, majd letérdelek, hogy könnyebben nyomd be az orrom! - tettem meg a bizonyos ígéretet, majd még lazán a derekát ölelve figyeltem őt  pár pillanatig. - Aludj egy kicsit, ha gondolod... nemsokára haza kell mennem, vár a gyerek. Még kb negyven percem van.

*elfoglalja az oldalt, mert úgyis ki van halva*

lil sis *_* gyere, változtassuk pokollá ezt a helyet  

nem *_* Thank myself. Hívom a lakberendezőt :|

deeee, de gondoltam nagyzoljunk kicsit  

juj, Schatz *_*

*végre méltóztatja elengedni* :3 neked is szia.

hm, na nem bánom, csináld te  

Gwen L. Blake - 2017.05.07. 00:01


érzem én, érzem  

Köszi Lil' Sis *-*

hahó

Farkas Kamilla - 2017.05.07. 14:19


rólam  

Izu *_*  

Ádika

Hölgyeim és uraim, tisztelettel bemutatom a szerénység bálványát, a megtestesült alázatot, becses nevén Podmaniczky Ádit. Mit vártunk tőlem, ha ilyen emberek a barátaim? Habár lehetséges, hogy csak az aurámból kisugárzó seggfejség késztette most erre a megszólalásra.  
Annyi biztos, hogy most nem volt abban a formában, hogy igen megengedhesse magának az egoista megszólalásokat. Elvégre vedlett, mint egy kígyó és két sarlót sem tettem volna rá, hogy megéri majd a holnapot. Sőt, lehet, hogy inkább knútban kellett volna gondolkoznom. Csak a hosszú távon megtérülő befektetéseket szerettem, jó ideje nem dobogtatták meg a szívemet az ilyen kis luxus élvezeti-cikkek, amiken egy óra múlva már túl is vagy. Bye-bye, Münchnerinnen.
- Nem gyakran van időm itt kajálni, de ha itt leszek, jó néven venném azt a bizonyos helyet - villantottam elbűvölő mosolyt, amit igazán érezhet megtiszteltetésnek, ismer, kicsi ebből a kapacitásom. Nem szórom az ilyesmit túl felelőtlenül, még a végén azt hiszik, hogy vigyorbugyor vagyok. Hell no. Ő láthatóan elkalandozott gondolatban szóval nem különösebben terveztem megzavarni, én például allergiás vagyok rá, mikor máshol járok fejben és visszarángatnak az akaratom ellenére is.
A következő kérdésére felkaptam a fejemet és ki is húztam magamat, hogy jelezzem, mennyire felháborított még a feltételezés is. Ritkn mertek ilyesmit állítani rólam, pláne annak ismeretében, hogy a barátnőm csak tizenhat éves.
- Nie nie, nie! Nein. A magad nevében beszélj Ádika, majd akkor rám foghatod, hogy felnőttem, ha már gyerekem és feleségem lesz. Addig ezzel légy oly szíves és ne is kerülgess. Azért nem viccelődöm egyedül kollégákkal, mert a háromnegyede vehetné flörtnek. A pasik is. Hogy éljen ezzel együtt az ember? - dobtam két oldalt a levegőbe a karjaim felháborodva, de aztán csak tanácstalanul vissza is ejtettem. Ilyen ez, el kell engedni és lesunyt fejjel végigvágni a tanárin, ha éppen azt érzed, bámulnak.
- Be ne depizz nekem, hogy "Egyszer véget ér a lázas ifjúság..." - horkantam fel végül.

Nem mondhatnánk, hogy könnyű időszak volt az utóbbi egy hónap. Legalábbis nekem biztosan nem, másoknak pedig, ha őszinte akarok lenni, nem érdekelnek a problémái. A csapatom atomjaira hullott, a pszichológusunknak hála, illetve, hogy Mats eltörte a karját, most pihi volt. A firkászok hozták a szokásos formájukat és lassan már akkor is tudja a nemzetközi média, hogy kire kell asszociálni, ha a cikk éppen Czettner Leventét hozza le. Ez egy részről mulatságos volt, más részről pedig baromi idegesítő. Aztán mint valami nagyon morbid vicc, jött Maja és a "méhecske" barátsága, aminek köszönhetően három teljes hétre egyedülálló apává redukálódtam és a három munkahelyet igyekeztem egyensúlyozni a látogatásokkal, a gyerekkel, meg még mellé néha az egyetemmel.
Szóval még tőlem is nagy lódítás lenne, ha most azt hazudnám, hogy nem esett jól a nővérekkel való verbális csatározás helyett kinyomni este az ébresztőt és magamtól ébredni a reggel folyamán.
A napsugarak már hét ágra tűztek be a függöny hagyta apró résen, én pedig halk nyüsszentéssel fordítottam az ellenkező irányba a fejem. Innen már nem volt visszaút, éreztem az apró nózit a karomnak nyomódni, mire halkan felsóhajtva tartottam fel a mutatóujjamat, hogy apu még egy perc pihenőt kér. Ahogyan egyre inkább sikerült összekapargálni az öntudatomat, úgy kellett ráébrednem arra is, hogy innen bizony nem lesz egyszerű feltápászkodni, pláne nem feltűnésmentesen. Még egy pár percig pihentem ott, a szemem időközben kinyitva, s a félhomályban tanulmányoztam Maja pociját. A jobb kezem a derekáról elvéve támaszkodtam meg végül mellette és hasonlóan téve a másik oldalon is kezdtem letolatni az ágyról. Volt idióta fejjel nézte, ahogyan a takarót finoman feljebb húzom, betakarva a kisasszonyt, s nem is pazaroltam azzal az időt, hogy megpróbáljam meggyőzni az alvásról. A kis fehér szőrgombóc felé nyúlva megvakargattam kicsit, majd el is indultunk kifelé.

Máskor az efféle szökéssel nincs különösebben sok gondom, meg sem szokott rezzeni rá, ha olyan van. De ugye Murphy jó előre megmondta, hogy fiam, kalkulálj a szívásra. Szóval már hallhattam is a reklamációt, mikor betakartam finoman és halvány mosollyal hajoltam le, hogy még egy apró csókot nyomjak a hajába, mielőtt kifelé indultam a gyerekkel a konyha irányába.
Hogy mitől olyan különleges nap a mai? Öööö, sokaknak leginkább semmiért, mert már túl öregek vagy fásultak, vagy csak kis gyökerek, de nekem jelen pillanatban két lelkes kis lényt kellett boldoggá tennem ma.
A konyhába érve tehát először is szükségem volt egy nagy pohár tejre, amivel egy időben megszereztem egy kis darab kutyacsokit is. Volt persze azonnal felélénkülve csóvált, sőt, még a lábával is piszkált, míg oda nem adtam.
Minden esetre sikerült magunkat annyira összekapni, hogy mire a hercegnőm volt szíves kilibbenni a hálószoba rejtekéből, már jó pár palacsinta állt stócban a tűzhely mellett egy tányéron. A teflont odébb tolva mosolyodtam el kissé, hagyva, hogy megöleljen, finoman végigsimítva a karján.
- Nem, nem, köszönöm. Mááár boldogulok - közöltem szórakozottan, majd szembefordultam vele, mikor elengedett és Volt után nem sokkal tőlem is kapott jó reggelt puszit. Kissé kevésbé nyálasat.
- Jó reggelt, Prinzessin - pöccintettem félre egy hajtincset az arcából, hogy aztán kissé hátrahajolva mérjem végig tetőtől talpig, halkan hümmögve. Nem mondhatnám, hogy agyonöltözte magát, bár a tegnap estéhez képest így is meglepően sokat takart a ruha.  Az ajkamba haraptam, hogy visszatereljem a dolgokat a normál kerékvágásba, majd széles mosollyal figyeltem őket. - Azért sikerült valamennyit pihenned? Máskor nyugodtan kelts ám fel, hogy másszak már odébb, nem harapok... mindig nagyot. Ismersz.
Azért egy sanda pillantást vetettem a nyakára az állítást követően és apró szusszanást követően kellett belátnom, hogy igen, ha mást nem, a hazugságért megyek haza szaunázni.
- Van valami különleges elképzelésed mára?

A hirtelen nyugalma azért egy kicsit mosolygásra késztetett, de nem estem túlzásokba a bámulásával, inkább kifelé indultam. Ha szerencséje van még kicsit vissza tud aludni és nem is fog tovább azon kattogni, hogy mi kimentünk a konyhába. Út közben magamra rángattam a farmeremet is, hogy legalább valami rendezett jelleget öltsek, illetve a hajam is többször átturkáltam, elég kevés eredménnyel.
Eléggé megviselt az a három hét, amit nem itthon töltött, éppen ezért, mikor belibbent a konyhába, kicsit félretettem a dolgokat és szívem szerint magamhoz húztam volna egy-két órára.  De ugye az nyálas lett volna és kényelmetlen egy idő után. arról nem is beszélve, hogy totál hülyének nézett volna. Azt viszont nem bírtam ki, hogy ne mérjem végig, az öltözéke gyakorlatilag éppen csak a "dobj a pultra" táblát felejtette le magáról.
Azért nem voltam benne biztos, hogy annyira kényelmes lehetett alattam aludni, de nem kívántam ezen vitába bonyolódni, inkább halkan felkuncogtam a fehér szőrgombócot figyelve. Volt, hogy arra ébredtem, hogy rajtam ülve az arcomba bámul, így valahogy ez a "szádba lépek" malőr nem tudott meglepni.
Ők közben lecsüccsentek, én pedig halvány mosollyal toltam vissza a palacsintasütőt a tűzre.
- Megesik na, legalább utána vissza tudtál aludni - emeltem ki a pozitívumot, szinte már profi mozdulattal oszlatva el a tésztát a serpenyőben és ismét rájuk sandítottam. A kiscsalád.
Nem kellett kérdeznem, hogy végül kér-e reggelit, mert megválaszolta kis előrelátóan.
- Mit kérsz hozzá? - közben elé raktam egy tányért, illetve az elkészült palacsintákat is az asztalra helyeztem. Így nem kellett folyton futkozni, hogy "csak még egyet". Nie. Az utolsó kérdésre azonban elnevettem magamat, csak állva ott a polc mellett és szorongatva a Nutellát. - Én ma csak asszisztens vagyok, nektek kell dönteni.
Az üveget is lepakoltam, majd visszasiettem megfordítani a készülő remekművet.

Egyszer minden jónak végeszakad, természetesen nem örökre és néha jobb dolgok következnek utána. Már vagy három órája vége volt a szezon utolsó mérkőzésének és a csapat ezt is sikerrel vette, mondhatjuk. Így rövid átvedlés után érkeztünk meg az ünnepélyre, ahol a hangulat már megalapozottan indult.
Az ünneplés része volt a balkonon az ünneplés a tömeggel, ide senki nem hozott családot, szóval én is hajlandó voltam Majától egy kis időre búcsút venni, azaz kb egy órára. Aztán utána kezdődött el igazán az este,  Egy darabig kis édes voltam és Maja kezét fogva settenkedtem egyik helyről a másikra, de az időérzékem egyre rosszabb és azt hiszem, már túl hosszú ideje nem láttam. Kis vihogással léptem közelebb Thomashoz, aki a kezembe nyomta a rózsaszín löttyös poharat, én pedig sanda mosollyal ittam bele, kissé ringatózva a zenére, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívjam az asszonyt, merre is jár. Csiripcsiripcsiripcsiririip.
- Vedd feeeeel - dúdolgattam magam elé, együtt ringatózva most már Matsyvel.

A firkászok éppen messze jártak a partytól, pedig Istenemre mondom, hogy tényleg elememben voltam. Már legalább három perce szónokoltam a szobanövénynek a sarokban, arról, hogy hogyan is teljesítettünk a szezonban, meg hogyan lesznek hármasikreim, mire Mats elhúzott onnan, hogy inkább táncoljunk. Mihael jó hosszú ideje eltűnt már a mosdóban, így a zene sem volt az igazi, de minket ez nem zavart, pláne nem ma. Attól még tök jól lehetett táncolni és a nagy ugrálás közepette még telefonálni is készültem. Csak kétszer sikerült bekapcsolni az unikornisos appot, mielőtt eltaláltam volna a névjegyet.
Egy darabig hallgattam a csiripelést a kagylóban, majd az Atemlos felhangzása végett sos ugrálás kezdődött a triónkban, így valahogy el is felejtődött a dolog a részemről, míg Thomas nem szólt. Mármint bele a telefonba, nem nekem, az túl baráti lett volna a részéről.
"Hallo?!"
- Iiiiigen, két dupla sajtburger lesz!
- Őszintén, ti most kivel beszéltek? - törtem ki röhögésben, visszaszerezve a mobilt és a fülemhez tartottam. - Aaaaa Fehérházzal beszélek?

Az ugrálástól az ember lába kissé görcsölni kezdett, mert hát azért ma már túl sok volt a fizikai aktivitás, de ez se engem, se a többieket nem érdekelte, túlságosan is fontos volt most, hogy mindent beleadtunk az év során és hogy jövőre még nagyobb sikereket helyeztünk kilátásba. Én például két teljes puncskockát be akarok tömni az arcomba egyszerre, mert a pezsi mellé ma csak másfél fért be.
A többiek gyanús telefonálásba kezdtek egy tök ugyanolyan mobilról, mint az enyém, szóval végül kifeszegettem Mats kezéből és a puncskockákat vettem ismét szemügyre, miközben beleszóltam.
- Schade. Pedig szép lett volna, meg akartam kérdezni a Thrkamp bácsit, mivel mossa a haját. Már nem? Az előbb még az ment. De most kivel beszélek? - kérdeztem kissé összezavarodva a dolgokon és sűrűn pislogva igyekeztem megállítani a forgó sütisasztalt. Azt hiszem, mondhatjuk kis jóindulattal, hogy a helyzet magaslatán álltam. - És miért hívott? Fontos telegonálni valóm van. Fel kell hívnom a feleségem.

Thomas nem sokkal később arccal a földön kötött ki, amiért a többiek még ki is röhögték, jó baráthoz méltóan. Én csak érdeklődve pislogtam, hogy most éppen mi is történik, de aztán hamar visszatértem az ismeretlen nőhöz a telefonban, meg a puncskockákhoz, amikből hirtelen naaaaaagyon sok lett, én pedig meg akartam enni. Az összeset. Egyszerre. Szóval kis szerencsétlenkedés után sikerült is a tiltakozó süteményt a számba tömni és tovább szorongattam a forgó asztalt, miután teli szájjal kiabáltam, hogy "nó thájm fo lúzösz"
- Én? De hogy, ha azt sem tudom, kivel beszélek? - kezdtem rettenetesen kétségbeesni ezt illetően, de aztán megláttam a sárga mázzal bevont, mangó ízesítésű fánkot és úgy éreztem, rögtön meg kell szereznem, belehalok, ha nem lehet az enyém. Nagy lendülettel indultam el és még nagyobbal estem pofára, amire hangos visítás volt a válasz, majd Sebby lendületesen felült és beverte a fejét az asztalba, de ez nem gátolta meg a mutogatásban és abban, hogy tovább vihogjon.
- Nem tudom! Ha tudnám, nem akarnám felhívni. Pedig akarom. Meg felhívni is - vigyorodtam el sokatmondóan, majd a kezem a fejem alá vágva pillogtam pár pillanatig a plafonra, majd nagy sóhajjal tápászkodtam fel, szintén nagyot koppanva a fán. A fájdalom csak a fánkig tartott. - Te tudod?