Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ne kérdezzétek honnan pattant ki az ötlet, egyszerűen csak jött és kellett egy társ. Hívhattam volna Zalánt is, azonban ő éppen enyelgett Gwennel, a húgit meg nem találtam Sonja viszont pont kapóra jött és igent mondott. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de biztos megfogta a megnyerő személyiségem, és kapott az alkalmon, hogy velem tölthesse a napot. Nem kell tagadni csajszi, tudjuk, hogy így van.
- Nem találtam ki a programot, egyszerűen elhívtalak és kész. Majd együtt ötletelünk valamit, esetleg lenne hely, amit megnéznél? – fogalmam sincs, mennyire ismeri a város nevezetességeit, azonban, ha szeretne valamit meglesni, akkor szóljon és odamegyünk. A csapat után pillantok, akik elhaladtak mellettünk, ha jól gondolom bulizni indulnak, olyanra, mint amin mi voltunk Zalánnal. Meg kéne azt is ismételni, viszont csajt nem hagyom magára, én hívtam el, illik foglalkoznom vele.
- A helyi szórakozóhelyre, ha van kedved, mi is mehetünk – rántom meg a vállam. Még nincs túl késő, de elkezdhetjük az alapozást az estére, a szivárványból, vagy abból a cuccból, amit ő adott nekünk első találkozásunkkor bármikor szívesen iszom, nem kell kétszer mondani. Kérdésére elvigyorodom, erre nem nyöghetem be az igazi okot, vagyis azzal lehet megsérteném, inkább a másikat mondom.
- Megkapó a személyiséged és kellett egy ember magam mellé. Talán megbántad? – kérdezek vissza felhúzott szemöldökkel. Nem említem meg a karolást, engem nem zavar, akkor miért tegyem, ha neki ez kényelmes, akkor tessék. Így legalább nem fog senki rámászni, akinek nem kell, mert látják, hogy férfivel van, ergo gondolhatják, hogy a barátja vagyok, ami valamennyire igaz, hisz barátomnak tartom, remélhetőleg fordítva is ez van.
- Oké, menjünk kajálni, aztán tudunk bulizni is utána – csillannak fel szemeim a kaja hallatára, nem csoda, a srácok szeretik a hasukat. Elkezdem húzni a legközelebbi kínai étterem felé, ami nincs messze, gyakran járok erre a helyre, isteni a kacsájuk és a levesük.
- És megbántad, hogy eljöttél? – kérdezem mosolyogva, nehogy már némaságba burkolózzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A járőrözés egy drámai fordulatot vesz, mikor az öcsém rám talál sírva. Teljesen meghat a dolog, soha nem hallottam így beszélni, ahogy a könnyeit sem láttam gyakran. Kettőnk közül ő az erősebb érzelmileg, nem szokott mindenért könnyeket hullajtani, értem mégis megteszi. Mi mutathatná jobban, hogy mennyire szeret, és aggódott értem. Szomorú ezt kimondanom, mégis jólesnek ezek a sós cseppek, ebből mindent megtudok az érzéseiről, az ölelésből szintúgy. Eddig soha nem verekedtünk ennyire, olyanok voltunk, mint a rendes testvérek, akik harcba szálltak az utolsó szelet pizzáért, vagy a távirányítóért. És most milyenek vagyunk? Változott egyáltalán valami? Hogy a francba változott volna? Egy szar papírtól semmi nem lesz jobb, vagy rosszabb, minket sem választhat szét. Ezt akkor is mondtam neki, nem érdekel ki kinek az apja, anyja, a vér se számít. Zalán, zárjuk ezt itt és most le, hagyjuk a fenébe a dolgot, és viselkedjünk úgy, ahogy régen is.
Hallgatom a szavakat, amik elhagyják ajkait, ugyanúgy aggódott értem, ahogy fordítva. Ebből is látszik mennyire jó testvérek vagyunk. A testvéri szeretet nem akkor mutatkozik meg, amikor minden vidám és nyugodt, sokkal inkább a szomorú, vagy épp veszélyes helyzetekben. Az öcsém, nem mert elmondani az igazságot, mert félt, hogy elveszít engem, mondhatni ezzel próbálta védeni minket, míg én olyan makacs voltam, hogy ki nem szedtem belőle, mert ugyanúgy féltettem. Türelmesnek kellett volna lennem, azonban senki nem kérhette, hogy ne figyeljek az öcsémre, az eddig évek alatt, születésétől ezidáig, és talán tovább is, apja helyett apja voltam, ha vehetjük úgy miatta romlott meg nekem is a kapcsolatom a faterral, mikor kiálltam mellette. Nem kérte, én mégis megtettem, mert már azokban az időkben is sokat jelentett számomra a srác. Ez az, ami összekovácsolhatott minket, egyikőnk sem kedveli Áron, mind a ketten menekültünk előle. Most viszont nem kell, Zalánnak nem az apja, akkor nincs miért beszólnia neki, én pedig nyugodtan visszabeszélhetek, ha úgy van, édesanyánk nem engedné, hogy kitegyen a házból, ha arra kerülne a sor. Nem sokszor mondja nekem, hogy kérlek, a mi kapcsolatunkban nem volt erre szükség, soha nem sértődtünk meg, ha egyikőnk elvett a másik elől valamit, vagy nem megfelelő módon szóltunk a másikhoz, számunkra természetes volt, hogy nem haragszunk meg. Ezzel a kezdéssel már meghatotta a szívemet, és a boldogság mellett büszkeséget is érzek iránta. Nem vettem észre mikor nőtt fel az én pici öcsikém, viszont most már nem kezelhetem kisfiúként. A következőkben bocsánatot kérünk a másiktól, mindent megteszünk kapcsolatunk rendbehozásához. Ha így folytatjuk nem lesz nehéz feladat, szükségünk van a testvérünkre, ahogy látom, a másik levitás sem szeretne engem elveszíteni, ahogy én sem őt.
- Máskor a legmegfelelőbb pillanat az a rögtön. Velem bármikor, bármit megbeszélhetsz, mindig melletted leszek. Ha kiderülne, hogy semennyi közünk sincs egymáshoz, akkor is ugyanannyira az öcsém maradnál, mint eddig, talán jobban összehozna a dolog, de elszakítani biztos nem szakítana mellőled. Megnyugodhatsz, nem fogok elmenni – válaszolom őszintén, ahogy a szemeibe nézek, hogy érezze szavaim súlyát. Akár kőbe is vésheti az előbbi szavakat, ha kell, megismétlem őket, de engem soha a büdös életben nem veszíthet el. Hatalmas dolgot kéne csinálni, hogy ne értsem meg, és eltaszítsam magam mellől. Ilyen valószínűleg soha nem fog előfordulni, ahogy Veronika esetében sem. Nekem ők a legfontosabbak az életemben, értük akár egy hullát is rejtegetnék az ágyam alatt, az elrabolt gyémántok mellett.
A fizikai állapotomra eddig nem is gondoltam, ha nem hozza fel, elfelejtem. Mennyire fáj a hátam? Ez egy jó kérdés, aznap iszonyatosan, majdnem meghaltam a fájdalomtól, ezt persze enyhe túlzással, de nem mehettem fel a gyengélkedőre, rögtön szóltak volna Bercinek, és baj lett volna belőle. Nem akartam büntetőfeladatot kapni, az öcsém nyakába sem szórhattam olyat, a lelkiállapotunkban nem lettünk volna képesek megcsinálni. Lehet megfelelő alkalom lett volna megbeszélni a dolgokat, azonban nem bánom, hogy így alakultak, itt állunk egymással szemben és kiöntjük a másiknak a szívünket, ahogy azt a normális testvérek teszik. Felnőttünk mind a ketten, ez vitathatatlan, most már nem csak Zalánka és Ricsike van,
sokkal inkább Zalán és Ricsi.
- Most már minden rendben, maradtak kék-zöld foltok a bőrömön, de azokat túlélem. Te, hogy érzed magad? – visszadobom a kérdést. Nem tudom, mit kezdhetnék a bőrömön éktelenkedő foltokkal, azonban eddig nem foglalkoztattak, talán innentől keresek valami kenőcsöt, amivel elláthatom őket, vagy egy embert, aki segít ebben. Érdeklődve várom a válaszát, ugyanannyira kíváncsi vagyok mi történt vele, mint amennyire ő az én állapotomra, bár van egy sanda gyanúm, hogy felkereste Gwent, aki szépen leápolta a bőrét és a lelkét is.
- Veronika gondolom, még nem tud róla – ez nem kérdés, kijelentem, mert ismerem az öcsémet. Nem merem biztosra kijelenteni, de szerintem hozzám közelebb áll, mint a legkisebb testvérünkhöz, illetve előbb a mi kapcsolatunkat akarta helyrehozni, utána teremteni magának még több problémát. A lánnyal nehezebb lesz közölni a dolgot, neki sokkal érzékenyebb a lelke, ami érthető, fiatal még. Ilyen korban a legérzékenyebbek a lányok, viszont egyszer meg kell tudnia az igazságot, és úgy tűnik, ezt nem Árontól fogja hallani. Mikor Zalán közölni szeretné majd vele, én mellette leszek, akár fizikailag is, akár csak lélekben.
Indulnom kéne tovább, de nem mozdulok, kit érdekelnek a prefektusi feladatok, ha itt van a srác, aki a legfontosabb számomra a saját nememből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A mostani helyzet is azt bizonyítja, hogy minket lehetetlenség elválasztani, nem hiszem, hogy metaforákkal kéne éljek ez ügyben. Mindig számíthatunk a másikra, és nem a neveltetés miatt, hanem, mert szeretjük egymást az öcsémmel. Bármekkora gond jöhetett az életünkben kérhettünk segítséget a másiktól, ha kellene, akár bűnözni is képesek lennénk, hogy a másikat megmentsük. Ezt ki merem mondani az ő nevében is. Ez volt az eddigi legnagyobb vitánk, ennyire komolyan soha nem verekedtünk, mégsem sikerült szétszednie minket, pár napnál tovább. Szörnyű volt az elmúlt időszak, és a gyerekes viselkedésem. Elkerültem a srácot, holott nem tett semmi rosszat, sőt inkább meg akart óvni a negatív hírtől. Miattam alakult a helyzet úgy ahogy, ha nem erőltetem mindenáron az igazságot, most nem kellene sírnia miattam, ahogy a kék-zöld foltokat sem viselnénk. A fizikai sérülések elenyészőnek tűnnek a mentálisak, érzelmiek mellett. Mindketten szörnyűségeket éltünk át, a bizonytalanság kikészített idegileg. Azt hittük elveszítjük egymást ki-ki a maga viselkedése miatt, de nem így lett. Felnőtt férfiakként beszéljük meg dolgainkat, ahogy az elvárható tőlünk. Édesanyánk biztos nagyon büszke lenne ránk.
- Sajnos legtöbbször utólag jövünk rá a hibáinkra – tudok bölcs lenni, ha akarok, vagy olyan a helyzet. Most olyan! Nem hibáztatom az öcsémet, (mert az öcsém, amit szeretnék minél többször kihangsúlyozni, főleg érzelmileg) ugyanúgy elkövettünk megfontolatlan cselekedeteket. Szemeiben látom, hogy nem akar haragot köztünk, magamban ezt áldásnak tartom. Bele sem szeretnék gondolni, mi lenne, ha elvesztettem volna Zalánt, talán akkor még jobban elzárkóznék mindenkitől. Ő a másik legfontosabb személy az életemben Veronika mellett, ha most távolodnánk el a másiktól, hatalmas törés érne engemet.
Ha most meglátna minket egy tanár, biztos leszidást kapnánk, azonban ez nem érdekel, a családi összetartás sokkal fontosabb, mint a prefektusi feladataink, Berci is biztos megértené az indokainkat. Mint mondtam, a testi sérüléseim elhanyagolhatóak, de nem Zalánnak. Utálom ezt a kérdést, szerintem pontosan el tudja képzelni, hogy hogyan nézhetek ki. Tele vagyok horzsolásokkal, foltokkal, véraláfutásokkal. Az a pont fáj legjobban, ahol az asztal sarkával találkoztam, ha ott hozzám ér valaki, akkor még mindig képes vagyok felszisszenni. Nekem nincs olyan barátnőm, mint neki, a gyengélkedőre nem mentem el, nem akartam még nagyobb bajt a fejemre, így maradt a szenvedés, mégis őszintén válaszolok, hogy most már nincs semmi bajom. Hiszek neki, nem is kérdezek többet, egy bólintással jelzem, hogy megértettem a válaszát. Ez többet elárul a mi esetünkben a kósza szavaknál, soha nem voltunk azok a nagyon beszélős típusok. Inkább a pillantásokból, a testi reakciókból vontunk le következtetéseket.
Egy másik kényes témát érintek, méghozzá a húgunkat. Nem szeretném, ha Verót bármiféle atrocitás érné emiatt, most van a legrosszabb korban, ilyenkor minden kis megmozdulás, hatással van rá. Sokat szórakozunk vele, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem változhat meg a hangulata egyik percről a másikra. Ha valami nem tetszik neki, gyakran visszahúzódik, akár még tőlünk is, amit mindketten szeretnénk elkerülni. Elhúzom a számat, ez tényleg nehéz beszélgetés lesz, viszont végig az öcsém mellett fogok állni, támogatom őt. Szüksége lehet rám, bár lehet, egyedül kívánja megosztani vele a hírt, ez esetben csak a közelükben leszek, ha bármi baj van, rögtön ugorhassak.
- Ha szeretnéd, segítek elmondani neki – válaszolom a lehető legkomolyabban, mást nem tudna leszűrni hangsúlyomból. Veronikával nem fog verekedni remélem, mégis nehezebb eset az egész, mint a mi ügyünk.
Egy gondolat suhan el a fejemben, miszerint a prefektusi feladatot is intézni kéne, akkor is, ha nincs kedvem. Unottan és kínzottan indulok el a folyosón Zalánnal az oldalamon. Nem szeretem az ennyire komoly helyzeteket, túl sok van az életemben. Mosolyogva fordulok felé, az elkövetkezendő minimum egy órában a társaságom lesz, beszélgessünk egy kicsit.
- És honnan jöttél ilyen későn? – kezdetnek megteszi, viszont némán is gyalogolhatunk egymás mellett, ha úgy tartja kedve. Kibékültünk, nem erőltetek innentől semmit. Nem fogjuk elfelejteni azt a napot, azonban nem is engedjük, hogy újra megtörténjen.
Több hang jut el a fülemhez, mint kéne, rajtunk kívül van itt még valaki. Nem szeretem a diákokat büntetni, ez alól természetesen Zalán a kivétel, de most muszáj lesz megtennem, ha nincs megfelelő indokokat. Egyre közelebb érkezik a srác, akiről pár méter távolságról megállapítom, hogy szintén ázsiai származású. Rengetegen vagyunk a kastélyban, egyszer átvesszük a hatalmat az iskola felett. Köszönésére nem válaszolok rögtön, elsőre nem ismerem fel a srácot, kell pár másodperc mire rájövök ki áll itt előttünk. Zalán említhette egyszer, kétszer, hogy a haverja, illetve körülbelül majdnem egyidős velem a tag, szóval látásból ismerem, viszont nevének a kezdőbetűjén kívül nem jut eszembe semmi..
- Szia! – köszönök vissza, mégiscsak az illem ezt diktálja, akkor is, ha először Zalánt vette észre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kérdezhetitek, Ricsi, miért jöttél le a rendes konyhába enni, mikor a Levitában is van. És erre a válaszom, nem, nem tudom. Ez a párbeszéd pontosan így zajlana, hisz tényleg nem értem, miért ezt a helységet választottam. Az sokkal közelebb lett volna, egyedül lehettem volna, és senki nem zavarna. Itt egy csapat manóval leszek összezárva, akik minden lépésem figyelik, pedig elhihetitek, semmit nem fogok csinálni. Az öcsémmel, és a másik bátyjával való találkozás óta, többet vagyok a szobámban a telefonom társaságában. Zalán szerint kocka vagyok, ebben az esetben felvállalom. Az iskolában kissé nehézkes az elektromos kütyük használata, azonban egy muglisrác könnyedén megoldja ezt a problémát.
Valaki szerint biztos késő van ilyenkor a vacsorához, viszont nem tehet semmi az ember, ha ebben az időben éhezik meg. Normális reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam, sőt még nasiztam is, de úgy tűnik ez nem elég a hasamnak, és többet szeretne. Nem tehetek ez ellen semmit, még a végén hangosan fejezné ki nem tetszését. Belépek a terembe, és nem látok senkit az apró élőlényeken kívül, egyedül vagyok itt. Ennek most örüljek, vagy sem? Egy nagy tál spagettit kérek tőlük utóvacsorára, aztán helyet foglalok a széken. Amíg készítik a kajámat, tovább nyomkodom a telefonomat. Nem tehetek róla, túlságosan leköt a készülék, és amit csinálok rajta. Ásítok egyet, miközben az üzenetet olvasom. A végére hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, és abban a pillanatban a választ pötyögöm. Érdekes a beszélgetőpartnerem, az elmúlt időben rengeteg mindent megtudtam róla, és ez fordítva is igaz. Közben megérkezik az étel, szóval a válasz után arra koncentrálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Türelmet vagyok, de mit tehetnék? A hasam már követeli az ételt, remélhetőleg hamar meg is kapja, mert egy főre azért könnyebb főzni, mint egy egész iskolára, viszont addig van időm visszaírni. Elmosolyodom a nekem érkezett válaszon. Tényleg függő lettem, de biztos van más esetében is, aki nem tudja letenni a készüléket. Időközben megérkezik az ételem is. rögtön csavarom fel a villámra, hogy aztán pár pillanat alatt megegyem. Mindig szerettem kajálni, bármekkora adagot képes vagyok tíz perc alatt eltüntetni. Egy újabb falat érkezik a számba, mikor valaki kinyitja a konyha ajtaját. Első gondolata, hogy mit kereshet itt ilyenkor egy diák, aki két pofára zabálja a vacsoráját. Nem szokott érdekelni az emberek vélemény, főleg, ha amúgy szépen eszek, csak gyorsan. Ő köszönt először, és miután lenyeltem a falatot, ugyanígy teszek én is.
- ’Estét – ennyi az egész, gondolom, egy nálam fiatalabbnak nem kell mást is hozzátegyek. Figyelemmel kísérem a mozdulatait, magamban hatalmasat mosolygok. Már nem is érzem magam olyan éhesnek, ahogy belépéskor, mintha a hasam is tudná ki ez a lány. Nem, szó sincs arról, hogy elment az étvágyam, egyszerűen annyira meglepett a megjelenése, hogy már nem kívánom annyira a spagettit. Úgy tűnik nem ismert fel, velem ellentétben. Nem hittem volna, hogy itt fogunk összefutni, egyáltalán, hogy ez valaha megtörténik. Az online beszélgetéseknek az a lényege, hogy nem találkozol a másik személlyel, de mindegy, ha így alakult, én örülök neki.
- Megéheztem megint. Keveset ettem vacsorára, és ez lett a vége – húzom el a számat. Feltűnik az ülése, ami az én laza testtartásomhoz képest túl szép. Nem fogok a sajátomon változtatni, a mostani kényelmes számomra, és belém nem nevelték annyira, mint a lányba. Ezt is az egyik beszélgetésünk során tudtam meg róla. Beszélgetésünk elején Ricsiként mutatkoztam be, és azóta sem árultam el a második nevem. Ez most fog megdőlni. Felé nyújtom a kezem, és számat beszédre nyitom.
- Dávid vagyok, örvendek. Mondanám tovább is a szöveget, hogy érzem, hogy vörös haj kell neked, de nekem fekete bozontom van, ahogy láthatod. De attól még örülök a találkozónak – veszem viccesebbre a formát. Remélem, nem egy sótlan lányt fogok ki, ahogy néhány ember esetében. Szeretek vicceskedni, a közeli ismerőseim ezt tudhatják is. néhány poént elejtettem a beszélgetéseink alkalmával is, azonban rengeteg vicces ember él a földön, biztos nem jön rá a kilétemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem szeretem az olyan összejöveteleket, ahol túl sok az ember, vagy nem a levitásokkal van tele a hely. Rengeteg embert ismerek fel a kékek közül, a legtöbbjüknek köszönök is, sőt van egy zöld lány is, akit rögtön kiszúrok, de mégiscsak jobb lenne a buli, ha csak a háztársaim lennének itt. Az órámra pillantok, megint én jöttem előbb, emiatt várakoznom kell Pankára. Fogalmam sincs, miért hívtam el a lányt, pedig tudtam, végzős táncot fog lejteni. Nincs problémám a szerepléssel, egy táncosnak nem szabad lámpalázasnak lenni, keringőzni is tudok, mégsem szeretem, ha az iskolatársaim bámulnak. Fura, mi? Amíg nem érkezik meg a párom, pacsizok a haverokkal, miközben váltok velük pár szót. Egy hónapja beszéltük meg, hogy el kéne menni nyaralni, ergo kivesszük valamelyik srác szüleinek a nyaralóját, aztán mehet a szórakozás. Nem mondták, mennyi fő mehet, ezért majd szólok az öcsinek, meg még néhány embernek, hátha lenne kedvük, de a srác esetében, addig sem a másik bátyával fog lógni. Elfogadtam a köztük lévő kapcsot, hisz ugyanannyira testvére Daisukének, mint nekem, azonban szeretném, ha megmaradna köztünk az eddig kialakult kapcsolat. Féltékeny vagyok a srácra, mégiscsak ő a másik személy, akivel megosztja a problémáit, és segítséget kér, illetve rá jobban hasonlít, mint rám, de próbálom visszafogni ezt az érzést, mert ezzel fogok mindent elszúrni. Nem kötözhetem meg, és tarthatom a szobámban, ha találkozni szeretne a japánnal, akkor fog így is, úgy is. Jó fejet vágok az egészhez, aztán meglátjuk, mi történik. Mindkét végkifejletre van tervem, bár a negatívabbat nem szívesen járatom a fejemben, pedig minden bizonnyal észrevenné, hogy baj van, csak már későn.
Utálok várni. Sóhajtok egyet, már mindenkit láttam itt, kivéve két személyt, azaz Zalánt, és Gwent. A srác szintén végzős, és nem fog mással táncolni, mint a barátnőjével. Szeretem ezzel szívatni, és röhögni rajta, ki ne tenné: az öccse a HV-val kavar, pontosabban járnak, ez már annak számít. Felemlegetem neki, számomra viszont tök jó ez így, ha rosszat csinálok, vagy bajba kerülök, két szép szemmel nézek a szőkére, utána mindent elrendez. Egyébként is bírnám a csajt, de ezzel a tulajdonságával áldásomat adom, amit nem mondok ki, nehogy elbízza magát Zalán. Megint megnézem az órámat. Kínkeservesen nézek fel, majd meglátom Pankát. Rögtön változtatok az arckifejezésemen, már nem szenvedést láthat rajta, hanem a tetszésem kinyilvánítását. Ajkaim óóó alakban ejtik ki azt a betűt, jó hosszan, míg oda nem ér hozzám.
- Szia, gyönyörű vagy – fejezem ki szavakkal is, majd karomat tartva várom a reakcióját. Amint megtette, vagyis hozzám ért, elindulok befelé, a tömegbe, kéz a kézben, pontosabban kar a karban vele. Még van időnk a nyitótáncig, addig a bárpulthoz vezetem, szükségem van a hűsítőre, szerintem neki is.