Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az ajtók csukódnak, a helycsere végre megtörtént. Hunter széles vigyorral pillant az övét becsatoló Adrianre, majd felteszi kedvenc fekete napszemüvegét. Indulhat a menet...
- Kész vagy? - kérdezi, de a választ éppen csak megvárva folytatja. - Bal láb kuplung, jobb láb gázpedál, ahogy mutattam - mondja, és beleharap  a kesztyűtartóban talált mars csokoládéba. A sűrű karamella mennyei ízétől hangosan hümmögve dől hátra, úgy fordul vissza Mr Blackhez. Baljával egyesbe vált. - A váltóval most ne törődj, csak kezdd el lassan felengedni a kuplungot, és közben ugyanolyan lassan adj hozzá gázt. Finoman, mint a csajoddal.
Noha a sötét lencsék mögül figyeli a fiú lábait, egy percig sem aggódik. Bízik a Rellonos képességeiben, és egyébként sem történhet nagy baj. Maximum lefulladnak - dehát mindenki így kezdi.
- Lassan - ismétli nyugodtan, míg újabb falatot harap a csokiból. Közben futólag felnéz a visszapillantó tükörbe; a lezárt útszakasz kihalt, csendes. Csak az ő járgányukban szól a rádió halkan.
Hunter fütyülni kezd, feje követi a dallamot. Szereti a mugli zenét, a mugli kocsikat, a mugli életet. Milyen érdekes is a világ, az élet fintora... a legtöbb sárvérű és félvér egy egész emberöltőn át vágyódik, sóvárog az aranyvér után, amiért mindenét odaadná, számára meg nem jelent semmit. Az égadta világon semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

RapunzelMájus 6. kora este

Esteledik.
A Nap már lemenőben, narancsvörös színei vaskos csíkokat húznak a felhőtlen, nyári égboltra. Hunter magas alakja végtelen lassúsággal közeledik a rét közepe felé.
Ideges.
Nem a felszínen. Annál sokkal, sokkal lejjebb, sokkal, sokkal mélyebben. A zsigereiben érzi a feszültséget. A nevén soha nem nevezett szomorúság egészen a csontjaiba hatol, a csalódottság marja a húsát. Ujjai között egy rózsaszín és egy kék lufi hosszú madzagjának végét tartja.
Búcsúzni jöttek.
- Hercegnőm - erőltet mosolyt arcára, mely a szőke borosta alatt is soványabbnak tűnik, és szüntelen csillogó tekintetéből is mintha hiányozna a rá úgy jellemző vidámság. Mintha a gyerekekkel együtt az ő életkedvét is elvették volna. - Talán nem tudod, miért szerettem volna idejönni. Hát... - a lufikat maguk közé emeli, és arcát felemelve pillant fel rájuk. - Értük. Szerintem jót tenne nekünk, ha elbúcsúznánk Tőlük.
Fogalma sincs róla - nem is lehet -, hogy Szofi mit érezhet, de abban biztos, hogy ki kell mondaniuk: itt a vége. Hiszi, hogy vannak dolgok, amik nem maradhatnak kimondatlanul, mert ha úgy maradnak, odalent a csendben, akkor sohasem zárhatják le őket igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

Visszaengedi a színes lufikat a magasba, hogy tisztán, takarás nélkül láthassa az előtte álló nőt. Csendben hallgatja, türelmesen kivárja, hogy rátalálhasson a megfelelő szavakra, ám amikor azok helyett könnyek szöknek a szemébe, sajátjait udvariasan lesüti. És mert nem bírja látni, ha valaki sír. És mert hiába, neki is elhomályosodik a tekintete - ám útját állja a kikívánkozó könnyeknek. Férfiatlan. Pocsék. És egyébként is, kettejük közül az ő felelőssége támasznak lenni.
- Tudom - feleli halkan, hogy - bár rajtuk kívül egy lélek sincs a réten -, senki se hallja. - Túl sokat vársz el magadtól. Ehhez idő kell... iszonyú sok.
Először hátrébb, majd meggondolva magát, közelebb lép a szőke mestertanonchoz, és amilyen gyengédséggel csak tudja, öleli őt magához. Azt reméli, hogy ha a szavai nem is elegendők, a teste melege biztonságot adhat Szofinak.
- Soha többé nem hagylak magadra - ígéri, miközben arcát a szőke fejre dönti, és szabad ujjaival védelmezőn simogatja a nő törékeny hátát. - Elkéstem vele, de még egyszer nem követem el ezt a hibát. Komolyan.
Lehunyt szemekkel, meg-megreszkető hangon beszél. Szeretne bocsánatot kérni még egyszer, még százszor, élete végéig minden egyes nap, de a szót magát egyszerűen képtelen kimondani. Azzal bevallaná a bűnét. Helyette egy másik úton indul el, és önmagát ígéri oda, az utolsó lélegzetvételéig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

A kérdésre összehúzza világos szemöldökeit, s míg hagyja eltávolodni Szofit, karjait maga mellé engedi, így két lufi is lejjebb süllyed. A gyomra azonnal görcsbe rándul. Hallja a nő szavait, a szél neszezését, és a csendet.
Azután megáll az idő. Nem peregnek tovább a percek, vele együtt torpan meg a világ. Még csak nem is szédül. Nem homályosodik el Szofi alakja, nem történik semmi, ami ilyenkor a szerelmes történetekben meg a kötelező olvasmányokban szokott.
Épp mint egy pillanattal ezelőtt, tisztán látja a várakozón őt néző, a szemeit kutató nőt.
- What the f*ck?! - anyanyelvén tör ki belőle a rétet bezengő kiáltás, és vádlón összeszűkülő szemekkel, kissé hitetlen, ám nagyon mogorva szájtartással figyeli tovább gyermekei édesanyját. - Chenkova, te most szórakozol velem?! - a lufikat maguk közé rángatja - Ezt a két sz*rt csak miattad vettem meg... - egyre növekvő hangerővel rángatja őket ide-oda - ...hogy méltó módon búcsúzzunk el Tőlük... - a kék lufit a tenyerébe véve durrantja ki - ...hogy elengedhessük őket, hogy ne álmodjunk minden éjszaka velük, hogy... - a kidurrant lufi madzagát próbálja eldobni, de az rácsavarodott az ujjára - ...az anyádba! - sikerül - ...és erre kiderül, hogy... ők ketten most is... valahol... éppen vidáman sz*rják tele a pelenkájukat!
Huh. Nagy levegőt vesz, és fel-lejáró mellkasa fölött, feldühödött dúvadként pislog le Szofira.
- Bammeg, Chenkova, jó'va' - mondja végszó gyanánt, és a rózsaszín lufit ingerülten a nő felé üti, ám azt köti a madzag, és hamarosan visszapattan hozzá. - Sh*t! - szitkozódva tépi le magáról a kötegelőt, és ezzel a mozdulattal a rózsaszín lufit is szabadon engedve, szikrázó kékjeivel még egyszer visszapillant a szőkére, majd elfordul, és az orra alatt érthetetlen szitokszavakat kántálva indul el a réten vissza, a kastély irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

Ha valaki a kastély ablakából épp szemtanúja a gyönyörű jelenetnek, amint a két szőke mestertanonc, színes lufikkal a kezükben, egymás szavába vágva, istenesen ordít, valószínűleg jót röhög. A két fiatal talán nem is hallja egymást, úgy üvölti a saját igazát - így hát, valljuk be, van még mit tanulnia a kedves - és nagyon-nagyon friss - szülőknek egymás iránti szeretetről, tiszteletről, érveken alapuló vitaformáról és egyéb hasznos szülői attitűdről, ami talán, de csak talán, fontos része a gyereknevelésnek. Már, ha az ember jól akarja csinálni. De hát... lehet ezt másképp?
- Nekem - áll meg a férfi, és a tüdejébe szoruló levegőt dühösen kifújva szegi le a fejét. Igyekszik visszafogni a hangját, és a lehető legnyugodtabb stílusban felelni a nőnek. - Az a problémám, Chenkova, hogy egészen mostanáig éppen az ellenkezőjét hittem!
Arcát a szőke felé fordítja, szemei még mindig szikrákat szórnak, de legalább már az élet köszön vissza belőlük.
- Nem menekülök el - jelenti ki már jóval halkabban, látszólag megenyhülvén. - Mondtam. De... ez... most mondd meg, van két... én most... apa lettem.
Kérdőn pillant Szofiára, mintha megerősítést várna, és elcsendesülve nyel egy nagyot. A szíve a torkában dobog, a mellkasa egyszerre felszabadul a hetek óta egyre csak halmozódó teher alól, és a levegőnek, amit beszív, újra illata és íze van.
A színek visszatértek a kifakult világba.
Az életnek ismét... nem, ez tévedés. Az életnek mostantól van csak igazán értelme!
Az idő újra elindul, a percek tovább peregnek, ő pedig csak abban biztos, hogy...
- Látnom kell őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rapunzel

Budapest szívében, néhány méterrel a már előre kinézett ékszerüzlet előtt torpan meg, és pillant le a karján ülő kicsi lányára. A rámeredő átható kék tekintetre, és kacajra álló, nyáladzó szájacskára előbb szélesen elmosolyodik, majd lebiggyedő ajkakkal Szofiára pillant.
- Nem – rázza meg a fejét, és dob egy aprót Natashán, hogy mindkettejüknek kényelmesebb legyen. – A-a. Mi nem megyünk be oda.
Jelentőségteljesen fordul az üzlet díszes bejárati ajtaja felé, majd sértett tekintetét visszavezeti gyermekei anyjára. Igaz, hogy ezen már ezerszer átrágták magukat, és Szofi a beszélgetések végére mindig meggyőzte őt arról, hogy ez egyszerű rutinművelet, ami gyakorlatilag semmilyen kockázattal nem jár, és egyébként is, nézzen már körbe, világszerte millió nőnek van fülbevalója, többek között neki is, mégsem szenved életreszóló mellékhatástól – maximum Huntertől, aki jobban tenné, ha befogná.
- Ez emberkínzás – tátogja a mestertanonc úgy, hogy a kacagó-nyáladzó kicsi lányt mellkasához tartja, és szabad kezével befogja a fülét, nehogy idejekorán olyan szitokszavakat halljon meg, mint ember, vagy kínzás. – Az én beleegyezésem is kell ahhoz, hogy kilyukaszd a lányunk gyönyörű, tökéletes fülét, huh?
Mert, ha igen, Merlin a tanúja, ő soha nem egyezik bele. Már a kötelező védőoltásokon is gyötrelem volt túlesni apának és lányának egyaránt, így nem csoda, hogy ez a ma délutáni tortúra egyikőjüknek sem hiányzik.
- És ha mellészúrják? - hangját ismét lehalkítja, de kikerekedett szemei elárulják a tervezett hangerőt. Ujjaival közben puhán végigsimít a kislány szöszke fején, majd - míg sértetten farkasszemet néz Szofival - apró, védelmező puszit nyom a samponillatú babahajba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rapunzel

Ajkai résnyire nyílnak. Szofi ellentmondást nem tűrő hangja és szigorú arcvonásai ugyan nem hatnak rá az újdonság erejével, hiszen napjában többször is találkozik velük, mégis patthelyzetet teremtenek. Megkérdőjelezni, uram bocsá' megvétózni egy friss anyuka elhatározását se nem egyszerű, se nem ésszerű vállalkozás. Hogy félelmetes-e? Ó, igen. De még mennyire, hogy az!
Hunter lenéz a pólóját összenyálazó lányára. Pillantásuk találkozik, a kék tekintetek összeforrnak egy pillanatra. Apának és lányának így megadatik egy újabb, megismételhetetlen szerelmes perc.
- Te most komolyan abban a hitben élsz, hogy megzsarolhatsz egy ebéddel, ha a lányomról van szó? – fejét kissé hátrabillentve, leplezetlen megütközéssel pillant vissza Szofiára, aki éppen akkor kapja el a baktériumoktól hemzsegő beton felé zuhanó cumit. A prefektus tekintete egyszeriben megváltozik, abban elismerés és büszkeség csillan. – Jobb, ha tudod – szólal meg ismét, mikor a nő mellé lép, és belékarol - nagyon fáj, hogy ilyesmire vetemednél a személyes beleegyezésem nélkül.
A karján ülő kicsi lány ránevet az anyjára, miközben a pici ujjait annak hosszú, szőke fürtjei közé fúrja. Hunter szabad kezével átkarolja Szofi vállát, és álla alá nyúlva, maga felé tolja finomvonású arcát.
- Láttam a közelben egy menő hamburgerest – suttogja a fülébe, hangján hallható a visszafojtott nevetés. – Viszont – folytatja halkan – ha Natinak csak a szája is megrebben, ha egyetlen könnycsepp megjelenik a szeme sarkában... - ujjai megfeszülnek Szofi álla vonalán, míg belepuszil a hajába. – Véged.
Megegyeztünk? – pillantással néz bele a maga felé fordított, tengerkék szemekbe, majd harmonikus kiscsaládként átlépik az üzlet küszöbét.
- Megfogom Christ – mondja már akkor, mikor Szofi elrendezte a művelet előtti hivatalos dolgokat. - Egyik fülbevaló sem tetszik. Csak mondom. Meg amúgy is, ennyi erővel simán lehetne orrpiercinge is, ha már mindenképpen lyukat akarsz a gyerekre.
Összeszorított ajkakkal csóválja meg a fejét, és a fiára néz. Mekkora szerencse, hogy kettőből csak az egyik született lánynak...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Jobb keze lecsúszik az ablak mellett álló fotel karfájáról, és a semmiben kezd lógni. Mutatóujját újra meg újra összerántja az ideg. Szőke feje oldalra billen, szája elnyílik. Órák óta várakozik már, és úgy tűnik, a több hónapnyi kialvatlanság és testi-lelki fáradtság, ami a gyerekekkel jár, lassacskán győzedelmeskedik a fiatal apuka fölött.
Agyát zaklatott álom lengi körbe; a burjánzó sötétség bekebelezi, a teste csakhamar feszültté válik, fejét ide-oda csóválja, a torkán feltörő medvebőgés elcsitul, és csak szaggatottan jelentkezik újra.
Álmában Anneliet és Sólyom Mátét látja, épp úgy, ahogy néhány órával korábban, a kis tavacska körül, futás közben.
Terhes vagy már, Merkovszky?, széles vigyorral érte be a DÖK elnököt, és egy jelentőségteljes mozdulattal lejjebb húzta orrán a fekete, márkás napszemüvegét. Csak mert szépen kikerekedett a hátsód. Nem panaszként, no offense. Ombozinak biztos bejön.
Szavai közben még megigazította a nyakában lógó kék kürtöt, amit a Levita házvezetőjének kredencéből csempészett ki, a következő pillanatban viszont hirtelen rántás érte, mire meghátrált és a torkát feszítő zsinórhoz kapva torpant meg.
What the..., köhintett fel, és hunyorogva fordult hátra. Hé, hé, hé, nem, nem, nem! Hova gondolsz, te... egyre emelkedő hangerővel figyelte a férfit, aztán egyszerre felismerte, maga... mit csinál? MIT CSINÁL?! Ezt most loptam! Fogadásból, és ha elveszi... hé, hé, hé!, kiabálta, de hiába, a madzag szakadt, a kürt pedig a Rellon HVH kezében landolt. Nem, nem, NEM, NEM, NEM! Adja vissza! ADJA VI..., kiabálta, és a sarkon forduló – szempillantás alatt eltűnő - férfire vetette magát. A Levitás prefektus hatalmas puffanással ért földet, arcát lehorzsolta egy korhadt faág.
Hangosat horkant, alsó ajka megrándul. A beutaló, mintegy szerelmes levél fekszik a kezében, és csak arra vár, hogy valaki hozzáértő ajtót nyisson, és beszélgetésre invitálja. Jobbjával felsértett arcbőréhez kap, de a lehunyt szeme alól kibuggyanó kövér könnycseppek nem jutnak el tudatáig. Lelki szemei elé bekúszik kislánya hangos kacaja és fiának övét szorító keze, a szíve pedig egyszersmind olyasfajta szeretettel telik meg, amelyet csak egy szülő érezhet. Egyszerűen túlcsordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Piros prefektuskisasszony
Késő este, takarodó után

Lemosolyog a lányra, majd mutatóujját a szája elé emelve int fejével a bibircsókos banya portréja felé, jelezve, hogy jobb, ha felfüggesztik szaftos beszélgetésüket és abbahagyják a hangos röhögést is, különben holnap már mindenki tudni fogja, hogy szolgálatuk során erre jártak. Abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy a banya mit pletykálna arról, hogy a kastély két prefektusa éjnek évadján, éppen mit csinált az ő folyosóján.
- Vérmes egy boszorkány ez - szűri a fogai között, míg leül a süppedős kanapéra, és előrehajolva újraköti kioldódott cipőfűzőjét. Felpillantva folytatja. - Hiába van csukva a szeme, most is fülel.
Tekintetét átvezeti a festményre, amelyen a csúnya néni látszólag mélyen alszik, majd horkantva megrázza a fejét, és hátradől egy pillanatra. Az este eddig csendes volt, mintha mindenki szabálytisztelő diákként a klubhelyiségében, vagy a szobájában lebzselne, de Hunter tisztában van vele, hogy a legjobb bulik csak ezután veszik kezdetüket.
- Szerinted ma éjjel melyik lesz a legfurább hely, ahol álmatlanságban szenvedőket találunk? - kérdezi felvont szemöldökkel, féloldalas mosollyal. A kifogások a legjobbak. Álmatlanság, kórság, szénanátha, tiszavirágzás, fogadás, féltékenység. Aham, jahm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Piros prefektuskisasszony
Késő este, takarodó után

Fejét a hideg kőfalnak dönti, és miután felpillant az épp fölöttük pihenő banya képkeretére, lassan lehunyja szemét. Testét iszonyú fáradtság járja át, ami ólomsúlyként ereszkedik tagjaira, mintha hónapok óta nem aludna, pedig minden éjjel sikerül néhány órát. Csak éppen a napjai már nem a deszkázásról meg a ház- és iskolatársak idegesítéséről szólnak, és már nem a semmittevésben fárad el. A gyerekek megszületése előtt nem is gondolta volna, hogy az otthon megteremtése nemcsak a nő dolga, hanem a férfié is. A biztonság és egyáltalán, a jelenléte, az, hogy Szofi bármikor számíthat rá, hogy tudja, ha történik valami, vagy ha nem is, csak épp beszélgetni szeretne, ő ott van, és meghallgatja, talán a legfontosabb, amit férfi adhat egy friss és nagyon-nagyon, végtelenül fáradt anyukának.
- Hiányoznak - az ajkai ugyan csak résnyire vannak nyitva, hangja jól hallható a kihalt folyosón. - Pedig csak most hagytam ott őket. Ez kész katasztrófa.
Milyen gusztustalan érzések ezek, hé! Az egy évvel korábbi önmaga most biztosan jól pofán vágná, majd istenesen kioktatná magát, hogy keresse meg a félúton elhagyott férfiasságát és tegye vissza a nadrágjába, különben idejekorán komoly gondjai lesznek. Aztán megnézheti magát, Mr Bailey.
Saját magán felnevetve csóválja meg a fejét, majd a lány felé fordul, hogy ráhunyorogjon az alváshiánytól és fáradtságtól kipirosodott szemeivel.
- Bocs, a Daddy-hormonjaim túlműködnek, vagy az ég tudja mi bajom van, de bármi is legyen, lefogadom, hogy halálos kimenetelű kórral kell számolnunk - cuppant egyet oldalrahúzott szájával, és mosolyogva kezdi bámulni Lollert. - Na mindegy. Halljam, milyen pletykákat hoztál ma éjszakára az Eridon háza tájáról?
A legjobb helyen sikerült kimondania a varázsszót: pletyka. De az a csúf igazság, hogy még ahhoz is lusta, hogy felálljon, és valódi munkát végezzen. Járőrözés? Áh, az egyenesen kizárva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RapunzelBudapest

Sokáig nézi, ahogy Szofi édesanyja elsétál a feléjük vissza-visszapillogó porontyokkal, és bár a szíve jóformán megszakad, természetes mosolyt erőltet az arcára, és csibészesen odakacsint kisfiának, akinek kipirult az arcocskája és sírásra görbül a pici szája. Lassan már egyévesek lesznek, ő még mindig túl korainak ítéli meg, hogy a nagymamájuk egy egész délutánra elrabolja őket. Persze, a józan esze tudja, hogy a szocializálódás első lépése az elválás ezen fajtája, ez a kezdeti, rövid távollét, Annamari pedig, Szofi édesanyja kenyérre kenhető mamájuk az ikreknek. Csak mégis, olyan keveset kapott még belőlük, és az idő olyan gyorsan telik. Távolba révedő tekintete megrezzen, hirtelen válik ismét eggyé a valósággal.
- Well... - alsó ajkát beharapva fordul Szofihoz, aztán cuppant egyet, és gondterhelt sóhajjal bólint. - Anyáék szerint jobban tenném, ha feleségül vennélek.
Aranyvérűeknél tudniillik, egyáltalán nem divat csak úgy tengni-lengni, mint ahogy Hunter egész életében tette. Főleg akkor nem, ahogyan ezt édesanyja többször el is ismételte, ha már gyerekek is vannak. A mestertanonc édesapja ráadásul a Wizengamot tagja, amit fia jelenlétében nem győz elégszer hangsúlyozni.
Hunter felemeli addig karfán pihenő kezét, és míg Szofit fürkészi, mutatóujja élét újra meg újra végighúzza szótlan ajkain.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RapunzelBudapest

Óriási és nagyon hangos veszekedés kerekedett a kérdésből, mikor Hunter múlt héten otthon járt, de ezt feleslegesnek érzi kimondani. Nem szeretné sem idegesíteni, sem elszomorítani a mellette ülő gyönyörű nőt, aki nem érdemli meg, hogy a szülei bábuként kezeljék, vele egyetemben. Helyettük nem dönthetnek, akkor sem, ha azt gondolják, joguk van hozzá.
- Eljöttem - von vállat, de szája szegletében egy ismerős, cinkos mosoly villan. Nem érdekli, hogy a szülei mit várnak tőle. Ez már gyerekkorában is így volt, és biztosan ezután is így lesz. Elég csalódást okozott már, egy még éppen belefér. - Azt se tudom, hogy egyáltalán valaha megakarom-e ezt lépni. És most egyébként is nagyon jó. Veletek.
Elmosolyodva pillant a szőke fürtök keretezte arcra. Ritkán beszél érzéseiről, vagy mond ki különben fontos dolgokat, de most nem esik nehezére. A szavak tisztán, kendőzetlenül jönnek. Ahogy kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RapunzelBudapest

Legalábbis most biztosan nem változna semmi. Hogy később, évek múlva, ha majd egy nap arra ébrednek, hogy még mindig együtt vannak, még mindig boldogok, a gyerekeik pedig normális családban nőnek fel, és ha valamelyikük kilépne az ajtón, akkor betölthetetlen űrt hagyna maga után... akkor érdemesnek fogja tartani, hogy ellátogasson egy ékszerészhez.
- Most hétvégén - feleli halkan, majd a poharáért nyúl, és kiissza belőle a maradék üdítőt. - Ezrát előléptették, tudod, és hazaugrottam gratulálni neki. Együtt ebédeltünk. Jó volt, csak nem kellett volna utána hazamennem.
Felnevet, megingatja a fejét. Ez ilyen; mindig van valami, amin az édesanyjának szükségszerűen aggodalmaskodnia kell. Most épp az unokái mentális fejlődése az, meg hogy vajon mit szólnak a Wizengamot tagjai ahhoz a vérlázító érdektelenséghez, amit Hunter mutat.
- Furcsa, hogy nincsenek itt - pillant el az étterem ajtaja felé, majd tekintetét visszavezeti Szofihoz. - Mintha nélkülük már nem lennénk kerek egész.
Nem találja a helyét, a gondolatai a kicsik körül járnak, és annak ellenére, hogy imádja Szofi anyukáját, és az életét is rábízná, görcs van a gyomrában. Mi lesz, ha...?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RapunzelBudapest

Nem húzza az időt, bólint.
- Anyáék előtt nem szólt semmit - feleli halkan, míg a szőke tekintetét keresi. Ujjaival a szék karfáján dobol, hangjába keserűség ivódik. Ahogy általában, úgy most sem kezd olyan családi dolgokról beszélni, amik bántják, Szofi mégis sejtheti, hogy Ezra a szüleik iránt érzett tiszteletből most is inkább a hallgatást választotta. Egyébként is csak a legritkább esetben mond ellent nekik, ez pedig még csak nem is az ő ügye. - Később persze utánam jött, és azt mondta, hogy ne tegyek semmi olyat, amit megbánnék, csak azért, mert kötnek a hagyományok.
Azt viszont, hogy bátyja a szüleiknek mit mondott velük kapcsolatban, nem tudja. Őszintén, nem hiszi, hogy kiállt volna mellettük. Testvére türelmes és meggondolt férfi, aki tudja, hogy jobb a békesség.
A váratlan hírre Hunter tekintete nyomban rászegeződik a mellette ülő nőre. Akaratlanul is kihúzza magát, ujjai ráfognak a szék karfájára.
- Igen? - kérdezi megdermedő vonásokkal, egyszerre egész lényéből érződni kezd, hogy azonnal várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RapunzelBudapest

A hosszúra nyúló csendben hol az asztalukon várakozó ételmaradékos tányérokat, hol egy közeli vendéget néz. Nem lát, csak néz. Azután a szőkéhez fordul, és miután nyel egy nagyot, tekintetét az övére emeli.
- Megoldjuk - válaszolja komoly hangon, egyelőre mosolytalan arccal, aprókat bólogatva. - Tudom, hogy mit jelent neked a balett.
Szavaira végül elmosolyodik, majd jobbjával átnyúl Szofihoz, hogy ujjaival betakarja törékeny kézfejét.
- Megérdemled - fűzi hozzá, pillantását mélyen a kékekbe fúrva. - És ha azt mondod visszautasíthatatlan, hát én elhiszem neked.
Gondolt már arra, mi lesz, ha Szofi megpedzegeti ezt a témát, de míg gondolatban mindig elutasította ezt a lehetőséget, most, valójában is megélve a pillanatot, nem látja okát vitatkozni rajta.
- Anyukád odaköltözhetne - veti fel, kérdő tekintettel fürkészve a szőkét. - Én meg visszamennék a Levitába.
Mert bármennyire is kedveli Annamarit, ő egy percig sem fog együtt élni az anyósával. Nem, az kizárt.