Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bár a vámpír szavakként fordítja le magában, ezek a gondolatok inkább dallamok - minél mélyebbre merészkedik, annál nyilvánvalóbb, hogy ez az elmét javarészt hangok, zene és sötétség töltik ki. Hiába is igyekezne szemét hozzászoktatni, ennek feketeségnek alakja van csupán; ott lapul benne a stég menti fák mezítelen kérge, a lehullott levelek puha-törékeny takarója, az albínó háta mögött a tó felszíne, ami egyaránt lehet üveg és víz.
Az árnyék nevetése mintha követ dobna bele, kíváncsiság hullámait veti és gyűrűket rajzol ebbe fénytelenségbe. Rövid, kígyónyelv-villanásnyi Ruarcban a felismerés, hogy a másik közel sem először látja - ízlelgeti a gondolatokat, melyek ismerik, sőt, észrevétlen követték már. Látni vágyják, érinteni vágyik. Szemernyi félelem sem moccan benne, amint elindul a másik felé, s lépései között Kristóf füle hallhatja a denevérére emlékeztető hangokat.
Az élők ideje is csak homok, Árnyék, suttogja bokája körül az avar, de ha az enyémből szeretnél, jut neked.
A szavak Ru számára otromba palettáján, ahol élő, halódó, haldokló egyre halványuló színek, sosem találta meg azt az árnyalatot, ami ő. Fiatalnak tetszhet,   ám valami nyugtalanító benne. Talán a gondolatait átszövő ritmus, mely nemcsak a vámpír évtizedeket, -századokat imafüzérként morzsolgató csendjétől, de a legtöbb halandó három-négy emberöltőjétől is elüt. Egymás mellett állva olyanok, mint a csalogány csattogása egy terebélyes fa koronájában. Van nevem, s a gondolat akár a gyufásskatulyába zárt bogárlábak kaparászása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ez a pár perc elég hozzá, hogy a testtartása ellazuljon - bár a kényelmestől messze áll, érezhetően enyhített szorongásán. Amint Ana megszólítja, Ru picit megrezzen, annak jeleként, hogy átmenetileg megfeledkezett róla is. Ujjai erősebben szorítanak a kőre, ami megnyugtatóan simul tenyerébe, amint leengedi az ölébe.
- Mhm, -* hümment igenképp, s némi tétovázást követően karját kinyújtva szabad kezével visszahajtja, majd gyakorlottan elkezdi feltűrni ruhája ujját. A gyógyító megszokhatta már a látványt, amint sápadt alkarján tisztán kivehetőek az erek és a halovány, hosszanti hegek. Amint az anyag egyre kevesebbet takar, a könyökhajlatnál szintén világosan kirajzolódnak a vénák - ha nem lenne mágia a tűn, akkor se jelentene különösebb kihívást megtalálni őket.*
- Ne aggódj,-a hangja szokatlanul halk, ám tiszta, miközben hagyja, hogy Ana tegye a dolgát, megpróbálva tőle tellően mozdulatlanul ülni. Másik kezével a követ birizgálja, hüvelykjével tapogatva.- A fájdalom miatt,-*teszi végül hozzá. Nyoma nincs ugyan a vámpír-harapásoknak, feljegyzéseiben azonban szót ejtenek róluk.
- Hogy működik?-kérdezi aztán, csak hogy teljen az idő, kifelejtve, hogy az ultrahangra gondol. Az EKG-val valamennyire tisztában van, de az ő által használt hangok sosem voltak képesek bármi mélyére hatolni. Furcsa gondolat, hogy ilyesmi - mágia nélkül - megoldható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vékony vonal választja el nála a beszédnél az elviselhető mennyiséget kiállhatatlantól - mégis, ha valakinek kedveli a hangját, akkor csendesen hintázva-bólogatva fogja hallgatni, mint egy gyerek. Akkor sem szakítja félbe, amikor Ana úgy beszél a hallásról, mintha kettejüknek ugyanolyan tapasztalást jelentene. Egykedvűen tűri a vérvétel folyamatát, hintázás helyett csupán lábfejeit rázogatva a viszonylagos mozdulatlanság érdekében, hallgatva a nő eszmefuttatását.
- Miért?-*az ő véleménye nem fogja Anastasiaét megváltoztatni, de abból, amint homloka ráncba fut, látni, magát a kérdést sem érti. A szívátültetett emberek sem váltanak hirtelen személyiséget.*- A test nem te vagy én. Csak hozzánk tartozik,- egy időre legalábbis. Vámpír mellet nőtt fel, szellemkutya kíséri, mindkettő halott, ám érző-gondolkodó lény. S haloványan bár, de néha a mágiától átitatott tárgyaknak is mintha lelke lenne, vagy legalább is halovány tudattal bírnak.  
A kötést piszkálja, ujjait ide-oda húzgálva az érdes gézen. Megvárja, hogy a kezébe adják a poharat, s kitapintja formáját-méretét, mielőtt beleinna. Lassan, de biztosan ki is issza, aztán Ana felé nyújtja, hogy ne legyen útban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az évek alatt hozzászokott, hogy a teste néha elárulja - semennyi bájital vagy óvatosság sem kímélhette meg tőle, hogy rendszeresen ágynak döntse a lázas megfázás vagy egy mások által könnyen lerázott nyavalya. Az utóbbi időben azonban érezte, hogy valami megváltozott, s bár elkezdte a szükséges köröket, sosem jutott el a problémák gyökeréig. Később rá is felejtett, mert a tünetek jöttek-mentek, az élete pedig szintén folyt tovább medrében.
Aztán jött az az éjszaka. Haagen. Tobias eltűnése. A döntés, amiről akkor még nem tudott. A történtek egy részére nem emlékezett, hogy Martin miatt vagy csak lelke zárkózott el ösztönszerűen az elviselhetetlen érzésektől, nem tudta. De amint csillapodni látszottak volna a dolgok, elkezdett belázasodni - nem szokatlan, hogy stressz után lebetegedjen, hát a fejfájásnak sem szentelt elsőre figyelmet. Aztán az ízületei is sajogni kezdtek, s egyszerre nehezen, majd egyre kevésbé kapott levegőt. Megrémült, amikor az ujjbegyei alig bírták kitapintani a jeleket, miközben Anának akart írni. Igen, írni akart, de utána?
Az emlékei homályosak - valószínűleg leszedálhatták, mert nehezen tisztul, álom és ébrenlét határán lebeg, ahol kezdenek beszűrődni tudatába a hangok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hol vagyok? A terem idegenségében fuldoklom; a hangok és visszhangok háborgó hullámai dobálnak, szagok tolulnak orromba és ízeket nyelek, mielőtt megállhatnám. És a köd! Minden sűrű ködben úszik, a kezemmel is ködöt merek, ahogy próbálok valami kapaszkodó után kapni, minden mozdulat lassú, elmosódó. Hogy kerültem ide? Olyan, mint egy álom, de az álmok nem fájnak ennyire.

Kívülről leginkább koordinálatlan, vontatott mozdulatok láthatóak, mert Ruarc nem próbál látni, a szemei nem pattannak ki vagy nyílnak fel lassan, s vajmi kevés mimika bírja átverekedni magát a kábaságon. Elővigyázatosságból halkítóbűbájt is szórtak rá, nehogy dezorientáltan kárt tegyen bárkiben - hiába tátog, csak valamiféle rekedt, nyüszítésszerű hagyja el a torkát. Odakap kezével, sekélyen, kapkodva lélegzik. Megpróbálja visszatartani a zihálást, hogy hallgatózzon, fejét körbeforgatva. Egy biztos, a feszültség a vonásaiban és ujjainak görcsös ereje, amivel rámar az ágy szélére, összetéveszthetetlen félelem. Majdnem lelöki az öléből a plüsst, amit az egyetlen eddig itt járt hozzátartozó hozott be, pár másik aprósággal együtt - a bolyhos anyag az első, amire igazán fókuszálni tud. Végigtapogatja csőrét, farkát, úszóhártyás lábait, aztán előregörnyedve beletemeti az arcát az állatka hasába. Otthon-illata van. De Tobi nincs itt.
Amint elhallgat a fuvola, nem reagál azonnal, azonban minden felé tett lépésre, mozdulatra megrezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az, hogy a nő visszaül, némiképp megnyugtatja - tartása enged egy árnyalatnyit, s ahogy telik az idő csendesen, leengedi a plüsst az ölébe, majd légzéséből is kikopik a kapkodó ijedtség. Fejét lassan körbeforgatja, nyelvével csettegve párat, s arca helyett fülét fordítja a nagyobb tárgyak - függöny, szekrény, asztalka vagy maga Frida - felé. Félig ülő helyzetében jellegzetes hintázása helyett csak ujjait hajlítja be és nyújtja ki ritmikusan, mintha láthatatlan labdát vagy billentyűket nyomkodna.
Az udvariasság és Ruarc - mint azzal a Minisztérium dolgozóinak java már szembesült - összeférhetetlenek. Az egész üres formalitásra csak elhúzza a száját, a bűbájtól néma vicsorral reagálva. Most először fordul figyelme úgy istenigazából a nő irányába, bámulás helyett hallgatózva, gondolatok, vagy legalább néhány foszlánnyi felszínes dallam után.
A fejmozgása bizonytalan ingás. A főváros? De Anát próbálta elérni. Ösztönösen nem akar visszamenni emlékei közt oda, ahol elvesztette a fonalat, hát másfelé kanyarodnak gondolatai. Hol van a telefonja? Baljával a plüsst szorítva, jobb kezével kezd tapogatózni, valamiféle polc vagy éjjeliszekrény után, hátha megleli az eszközt. Az ízületei még mindig nehézkesen engedelmeskednek, bár már nem érzi magát lázasnak.