Széplaki Alíz - 2017.01.22. 19:00


Ő az éjszakától soha se fél,
Bár a sűrű erdő csupa veszély *rettentően hamis magas hang*

Szép estét Niko! Beszállsz az esti éneklésbe???

Halihó emberek! I'm back again ^^ (az lényegtelen, hogy karakter ügyileg nem tudok angolul, ez így hangzott jól xdd)

Te csak ne szólj semmit Kolostor :c

Miféle fogadtatás ez? Rögtön leszólnak :c El is megyek :c

Imádlak drága sógornőm  

Én nem szeretem a muskátlikat büdösek! Hh nem tudod azok után, hogy együtt nőttünk fel???

*karon bokszolja*

Szerintem az sem zavarná

"gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,..."
Khm...ideje értékelni

Szia Maja

Valahogy engem nem vonz, hogy nézzem, ahogy a testvérem dolgozik, és közben mutogatja az izmait...kösz nem xd

Meg se próbáljatok gyomlálni, ha egyszer arra jutottatok, hogy én gyom vagyok!!!!

Tudjátok mi a jó a gyomban? Hogy gyorsan növekszik, ezért mindenkinek tudok magamból adni egy kicsit

szia Ricsi

gyomtalanítás=Tánya alázás

Azt mondták gyom vagyok xdd Azóta meg megy a gyommal kapcsolatos rosszindulatú megjegyzések...

Scar üzeni, hogy csak óvatosan Nette

Myra igazán Ardai már :33 Anyáéknak nem akarod bemutatni??

Boldog Éjfélt

Az előkészítő bejáratán kilépve metsző szél fújta szét a hajam a szélkerék minden irányába. Fent álltam a lépcső tetején, és csak néztem a hajszálaim között az utat. Szemem már ráállt a szokásos menetre, de a lábaim ellentmondtak neki, és elmentek az ellenkező irányba. Untam már, hogy mindig ugyanarra megyek. És ma este még csak készülnöm sem kell, mert amíg a gyerekek feladatokat oldtak meg, addig mindennel elkészültem. És még energiám is maradt, akár még egy táncszakkört is letartottam volna még a törpéknek.
Olyan házak mellett mentem el, amiket még nem is láttam, vagy ha igen, akkor is olyan régen, hogy talán igaz sem volt. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy még mindig van, amit fel kell fedeznem ezen a helyen, és jól döntöttem, hogy még nem jelentkeztem át sehová. Bár valószínűleg nem is tudtam volna itt hagyni Colost.
Egyszer csak egy játszóteret pillantottam meg. Elég nagy volt, és a hideg miatt egy gyerek sem ólálkodott a közelében. Felnéztem az égre, és konstatáltam, hogy igaz, hogy a nap már lemenőben van, de még van időm mielőtt teljesen besötétedne. Odamentem, és táskámat a homokba ledobva beleültem az egyik hintába. Cipőmmel egy ideig ide-oda taszigáltam a lábam alatt a szemcséket, végül feltoltam magam, és elengedtem. Élveztem, ahogy a gravitációval kacérkodom, ahogy hol engedek a vonzásának, hol ellene cselekszem, és kilebbenek előre-hátra. Egyre jobban, míg már elérem a maximumot, és akkor...kilebbentettem a lábamat oldalra, és a hinta össze-vissza kezdett menni. Forogtam, pörögtem, közben pedig hol eltávolodtam, hol pedig közelebb értem a földhöz. Kislányos sikkantás hagyta el a számat, aminek a vége már átment önfeledt nevetésbe. Olyan régen csináltam ilyet utoljára, hogy szinte már az idejét sem tudtam.

A nagy össze-vissza pörgésben hirtelen csak azt vettem észre, hogy egy sötét alak közelít felém. Az vérnyomásom rekordidő alatt ment fel 120-ra. De amikor tüzetesebben megnéztem, láttam, hogy csak egy férfi jön. Semmi gonosz lény, vagy mumus. Egyszerűen csak leült velem szembe, és ő is elkezdett hintázni. Elfordítottam a fejem, és úgy néztem, mint egy kutyus aki nem ért semmit. Végül csak megvontam a vállam, és lendületbe hoztam magam alatt a hintát.
Felmentem megint a legmagasabbra, és ahogy lefelé kezdtem el "zuhanni", egy fájdalma összeütközés áldozata lettem a velem szemben ülővel. Hát igen, a hintákat nem felnőttekre szabták, akik egymással szemben ülnek le.
- Bocsánat - mondtam, amint újra össze-vissza pörögtem a hintával. Beharaptam az alsó ajkam, de most nem azért mert zavarban lettem volna, hanem hogy visszaszorítsam a kitörni készülő nevetést, amit a szituáció okozott. Elég furcsán is kijöhet, hogy én itt így nevetek, míg a másik talán meg is sértődött a véletlen esemény miatt. Bár aki beül a játszótérre amikor már megy le a nap, az nem hiszem, hogy pont egy ilyen miatt fog patáliát csapni.
A lábammal fékeztem , és harmadik-negyedik próbálkozásra már meg is tudtam teljesen állni.
- Remélem nem fájt, vagy valami - mosolyogtam, mert annyira nem ment az a "magamban tartás" dolog. Sosem volt önuralmam, az már egyszer biztos.

Lars
Bornholm szigete

Amint elindultunk, már csak a gyaloglás maradt az egyetlen mókám, így szokásomhoz híven rögtön elkezdtem valamiről beszélni. Ezt így éreztem helyén valónak.
Lars válaszára én is elmosolyodtam, de amikor láttam, hogy arcát eltorzítja a szomorúság a következő percre, úgy éreztem, mintha valami olyan dolgot tudtam volna meg, ami egyáltalán nem tartozik rám. Elkaptam a fejem, és a tájat kezdtem el helyette vizsgálni. Elvarázsolt a sok hó, ami belepte az egész környéket. Olyan...nyugodt volt. És tiszta. Mintha én is megszabadultam volna minden fájdalmamtól és aggodalmamtól.  Hirtelen már Kolos és a nagypapi sem járt a fejemben. És azt akartam, hogy Tobi is így érezzen. Ezért tereltem a témát, és egy újabb kérdést tettem fel. Reméltem, hogy nem veszi nagyon észre, hiszen előtte volt egy kis szünet a beszélgetésünkben, ami idő alatt akár el is felejthette az emlékeket, ám a hálás pillantás amit kaptam, mindent elárult.
Hallgattam a históriát Odinról, szinte már láttam magam előtt, ahogy megtörténik. Olyan volt, mint régen amikor apa lefekvés előtt mesélt nekünk. Író lévén nagyon értett hozzá, hogyan nyűgözzön le. Főleg engem. Elég volt egy kalanddal vagy utazással kapcsolatos megjegyzés, és engem már meg is vett.
- Hogy érted, hogy a középkorban jár? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Reméltem nem arra utalgat, hogy nincsen angol WC. Mert igazából bármi mással elbírtam volna, csak azzal az egyel nem. A csatornázás egy olyan dolog, amit szinte létszükségletűnek neveznék. Elmosolyodtam a gondolatra. Még én is tisztában voltam vele, hogy túlreagálom az esetet.
Hirtelen megmozdult alattam a talaj, és besüppedtem a hóba. De úgy a fél lábam. És nem akart moccanni. Felnevettem.
- Segíts, beszorultam - nyújtottam a kezem a fiú felé. Magamban pedig csak azt mondogattam, hogy ez is csak velem fordulhat elő.

***

Ki az az Ardai Kolos???  

I am invisible


Myra *.*

Nincs :c Neked van? *.*

Na jó, akkor edd meg! Én amúgy is elhízok lassan  

Engeeeem??? Akkor pláne nem kell elhíznom  

Legközelebb nem osztok meg veled semmit Kolos-tor

Jaajjj *.* Értem vitatkoztok, ez olyan cuki *.* Egy láthatatlan ember-ért xdd

Mellesleg, én magamnak is tudok szerezni valakit, ha kell....::) Asszem elég nagy vagyok hozzá xd

Anyával tutira ne beszélj o.O

Antoinette Myra Blackburn - 2017.02.25. 21:56


Ezt személyes sértésnek veszem én is

Mikor tisztáztuk, hogy felnőtt lévén csak úgy hintázgatunk és ez mennyire nem normális, egyszer összemosolyogtunk, és feltette a nagy kérdést. Nem nem hívott el randizni, és rögtön a kezemet sem kérte meg. De ez volt az a pillanat, ahol rádöbbentem, hogy a férfi nem is azért ül abban a hintában, hogy csak úgy levezesse a stresszt, hanem mert így próbált kapcsolatot létesíteni. Bár azt mondjuk nem értem, hogy miért pont velem, miközben láthatóan én vagyok a földkerekség legőrültebb embere.
- Persze, netán...keresel valami pontos címet? - kérdeztem rá. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy milyen a férfi büszkeség. Van egy öcsém. A férfiak nem szeretik kimutatni, hogy nem urai a helyzetnek. Azt meg pláne rühellik, ha segítséget is kell kérniük. Ezért kellett óvatosan puhatolódznom.
Körbenéztem, és megpillantottam a motort nem sokkal arrébb. Valószínűleg a forgolódástól kerülte el eddig a figyelmemet.
- Az a tiéd? Nagyon menő - húztam mosolyra a számat. A szüleim sose merték megengedni, hogy egy ilyenen utazzak, pedig mindig is nagy vágyam volt. De persze nem az lesz az első dolgom, hogy Ennek az ismeretlen mögé felkéredzkedek.
- Amúgy Tánya vagyok.

Lars
Bornholm szigete


Éppen azon elmélkedtem gyaloglás közben, hogy Tobi vajon hogy is értette azt a tűzcsiholós elmaradt civilizáció kijelentését. Az első fontos kérdés az volt, hogy ha vendégszeretőek, akkor nem akarnak-e feláldozni valami állatot nekünk, ha meg nem vendégszeretőek, akkor  vajon bajban vagyunk-e egy ilyesfajta rituálé miatt. Talán mégsem volt a legjobb ötlet egy ilyen túrára jönni. De valahogy minden lépésben apu esti meséit és nagyapa történeteit éreztem. Közelebb voltak hozzám, mint ahogy az utóbbi két évben éreztem. Kezemet a mellkasomhoz kaptam, ahol még a vastag kabát alatt is éreztem az iránytű tűjének forgolódását hogy a hazavezető utat mutassa. Elmosolyodtam. Sosem vagyok egyedül.
És ekkor puff...belesüllyedtem a hóba. Olyan hirtelen ért, hogy még felsikkantani sem volt időm vagy bármilyen reakcióra. Amikor már félig beterített a hó, akkor megkértem drága utastársamat, hogy mentsen ki, mert még csak megmoccanni sem akar a lábam.
Elkaptam a felém nyújtott kezét, és magamban imádkoztam, hogy ne kerüljünk mind a ketten a hó alá. Elkezdett húzni, de a hó erősen tartott. Kissé meglepődtem és a lábam felé néztem. Egy tapodtat sem moccant. Mintha beton lenne. Még erősebben szorítottam meg Tobit, és minden izmom megfeszítettem hogy könnyebb legyek és talán a hó is elengedjen.
A hó a lábam környékén elkezdett olvadni, és a víz beszivárogni a ruhám anyagába. A hideg is rögtön sokkal közelebbinek tűnt.
- Kezd fagyos lenni a helyzet odalent - mosolyogtam a fiúra, mintha minden rendben lenne, és csak megpróbálom elviccelni a szituációt. Hiszem nem jöhettem pánikba. Az lett volna a legrosszabb amit tehetek.


***

A kocsma hát persze. Talán az volt a leghíresebb hely Bogolyfalván.
- Ha szeretnéd, meg tudom mutatni merre találod - mosolyogtam rá. Bíztam benne, hogy nem azért beszélget velem, hogy elraboljon vagy valami hasonló. Mert anyukám biztos elmondana most mindennek mert segíteni akarok. Bár igazából már jó régen vitáztunk már.
- Nagyon szép - néztem elbűvölve. Aztán rádöbbentem, hogy még be sem mutatkoztam. Bár ez az etikett szerint a férfi dolga, én azért gondoltam nem bízom a véletlenre. A férfi amúgy is eléggé elvarázsoltnak tűnt.
A kinyújtott kéz felé ugyanolyan módon jutottal el, mint a férfi. Bár elég nehéz volt megtartanom magam úgy, azért kezet fogtunk. Szinte rögtön utána elengedtem magam, és hagytam hogy a hintával együtt kilengjek.
- Tulajdonképpen miért jöttél? - próbáltam valami kérdést feltenni, ami továbbra is fenntartja a beszélgetést. Nem szerettem volna olyan dologba belekérdezni, ami nem is tartozik rám, de azért a kíváncsiságom erősebb volt mint bármi más.
- És közben felőlem el is indulhatunk... - tettem hozzá, mert hát nem két utcányira volt a kocsma. Volt az három is.

Lars
Bornholm szigete


Próbáltam elviccelni a szituációt, hátha az segít a másiknak. De nem így tűnt. Ő is eléggé aggódott értem. És én persze nem csak magam miatt aggódtam. Ha túl közel jön, talán ő is besüpped. Ha már lehet választani, akkor már inkább csak egyikünk fagyjon halálra. De ez biztos nem történhet meg.
Tisztázta, hogy mi az ötlete, és pedig egyetértően dünnyögtem és bólintottam. Aztán megragadtam a felén nyújtott karját, csak a biztonság kedvéért. Amint elkezdte az olvasztást, már a lábamnál érezhető szorítás is engedett.
- Azt hiszem már jó lesz - szólaltam meg rekedtes hangon. Kicsit féltem, be kellett vallanom. Sosem találkoztam még akkora adag hóval, ami foglyul tudott ejteni. De bíztam Tobiban. Az utolsó nagy húzás előtt mindkét kezemmel megragadtam az övét, és rámosolyogtam, hogy bizalmat adjak neki, mert úgy láttam neki nincs elég. Aztán húzott.
Elsőre éppen hogy csak megmozdult a lábam, de én már annak is nagyon örültem. Aztán ahogy egyre jobban próbálkozott, annál jobban jött kifelé. Egy kicsit kellemetlen volt, de ennyit igazán kibírhattam a szabadulásom érdekében.
Egy utolsó rántással pedig már kint is voltam. Mind a ketten elterültünk a lyuk mellett a fehér havon. A lábamon a nadrág magába szívta a vizet, és sötétlő foltként jelezte, hogy melyik rész az, amelyik szerencsétlenebbül úszta meg a történetet.
- Köszönöm! - mosolyogtam a társamra, ezzel is azt üzenve, hogy nem is volt olyan vészes. Bár az igazat megvallva, ő végezte a munka nagyobbik részét.
Táskámból előkotortam a pálcámat, és szárítkozni kezdtem.


***

Halihó ^^