Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Talán éppen abban a pillanatban jelenik meg az utca végében, amikor Kriszpin keresni kezdené. Kezében a seprűjét tartja, amelyről pár pillanattal korábban pattant le, a haja kicsit kócos a menetszéltől. Szemlátomást átalakult egy kissé az elmúlt húsz percben, jóval kevésbé csapzott, és valószínűleg az illata is kellemesebb. A futóruhát egy fekete farmerre és az első kezébe akadó pólóra cserélte, a lefele menő napra és az ősz közeledtét jelző esti időre való tekintettel pedig felkapta a leglengébb dzsekijét is, amely éppen a karján pihen.
Hamar meg is pillantja a bejárat előtt várakozó férfit. Picit elmosolyodik amikor meglátja, még mindig kicsit nehezen emészti meg a tényt, hogy ennyire közvetlenül viselkedett vele. Valahogy ez manapság nem annyira szokás... Azonban mindenképpen kellemes meglepetés.
- Itt is vagyok. Remélem nem kellett túl sokat várnod - szabadkozik kissé, bár tényleg nagyon sietett, a zuhanyozást is pár perc alatt lebonyolította. Pedig ő tud azért lassú lenni, igaz nem annyira a hétköznapi dolgokban, inkább a speciálisabb helyzetekben. Szereti mindenen kétszer-háromszor átrágni magát. De a zuhanyozás-öltözködés kombó azért már elég rutinosan megy, volt pár éve gyakorolni.
- Csak utánad! - mondja, kicsit arrébb is áll az ajtóból. Közben ő is megszemléli kívülről is a helyet, mert igazából sosem volt még bent, így valamiért annyira már magát az építményt sem szemlélte meg. Igazából nem túl különleges, nagyjából pont olyan, amit az ember egy étkezdétől elvárhat. Ha Kriszpin bement a falatozóba, a nyomában ő is belépeget az ajtón, hogy bent folytassa, amit elkezdett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bár mosolyog, kicsit azért ráncolja is a szemöldökét, amikor Kriszpin megjegyzést tesz a külsejére. A szignifikáns javulással persze ő is tisztában van, azt azonban nem gondolta volna, hogy  ezt a vacsorapartnere is szóvá fogja tenni. Ez a pasas csupa meglepetés, hátborzongató. És még koránt sincs vége a dolognak, habár Berci ezt egyelőre nem tudja.
- Tulajdonképpen... Ja. Ritkán tollászkodom - válaszolja. Az első mondata alatt kicsit zavartan vakarja meg a tarkóját, a második után azonban már felnevet. Egyáltalán nem titok, hogy nagyon nem irigyli a nőket a sminkelés és a macerás ruhaválasztás miatt. Az ő életük ilyen szempontból sokkal de sokkal könnyebb. Egyébként úgy mondana erre még valamit, valami olyasmit, hogy "Pont te kérdezed?". Elvégre kár lenne őket kiállás szempontjából versenyeztetni, valószínűleg nehéz lenne nyertest találni. Kriszpin sem panaszkodhat éppen, ezt pedig már csak úgy mellékesen állapítja meg, ha már így felmerült a dolog. Most először ötlik fel benne a gondolat, hogy minden bizonnyal nagyon esztétikusak ők így ketten. Reszkethetnek a női munkaerők odabent!
Kriszpin elindul befelé, ő pedig megy utána. Pár gyors pillantással felméri a helyet, végigjáratva a tekintetét mindenen. A pulton, a mögötte lapuló ételeken, a dolgozókon, a kínálatot hirdető táblán. Végül aztán a tekintete visszavándorol az ételekre, és talán szerencse is, hogy Kriszpin hozzá hasonlóan éppen választ, mert ha most megszólalna, valószínűleg meg kellene ismételnie a mondandóját. Berci ugyanis nagyon koncentrál. Az étel kiválasztása fontos feladat, magához képest viszont egész gyorsan kivégzi a dilemmát. El is mondja gyorsan a hölgynek, hogy mit szeretne - rántott sajtot sült krumplival, mellé sok tartár. Tekintélyes adag, de ez ki is jár a sportolónak, ráadásul életet is mentettek ma, úgyhogy végképp.
Kicsit még bambulja az ételeket, várja, hogy Kriszpin fizessen. Meglepve kapja fel a fejét a férfi mondatára, viszont mire ellenkezni kezdhetne, a hölgy már beüti egyben a számlájukat. Őszintén reméli, hogy ez nem azoknak az összeesküvéseknek az egyike, ahol két vadidegen összeismerkedik, az áldozat (nevén nevezve Bárcián) pedig már túl későn jön rá, hogy az idegen túlságosan kedves volt. Mire észrevenné a turpisságot, már el van ásva egy bokor alatt, vagy egy sikátor szemetesében hever a holtteste.
Persze kár lenne egy meghívásból azt a következtetést levonni, hogy meg akarják ölni, de sosem lehet tudni. Az opciók között van még, hogy el akarja csavarni a fejét (ez esetben pedig biztosan ismeri a bölcseletet az útról a férfiak szívéhez, meg ugye, hogy honnan indul...), vagy tényleg csak hihetetlen rendes. Ez utóbbi a legvalószínűbb, mégis úgy néz rá Berci két pillanatig, mintha fehér hollót látott volna. Aztán kicsit megcsóválja a fejét, és összeszedi a jobbik modorát.
- Köszönöm, bár igazán nem kellett volna. Így most kénytelen leszek valahogyan elintézni, hogy visszahívhassalak - nevet fel, és ezt a részét tulajdonképpen komolyan is gondolja. Aztán rájön, hogy talán túlzás lenne egyelőre a következő közös programot tervezni, elvégre most ismerték meg egymást, ahonnan ritkán szokott bárki a "öribari" szintre ugrani. Dehát ő kezdte!
- Hova szeretnél ülni? - kérdezi, miután megragadta a tálcáját, és elindult egy számára szimpatikusnak tűnő irányba. Igaz, hogy a kezdőlöketet megadta, de még így is marad jó pár lehetőség, bőven van miből választani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Ahogy mondod - mondja, miközben derűsen bólint egyet a másik férfi megjegyzésére. Meg is fogja oldani, bizony. Csak idő és lehetőség kérdése, nade ha valaki, ő aztán nagyon türelmes. Meg hát elég találékony is, ez szintén idő kérdése nála, de előbb-utóbb mindig előáll valamivel.
A kabátját és a seprűjét két pálcasuhintással lerendezi, a seprűt beállítja az egyik sarokba, a kabátot pedig a tetejére lebegteti, mintha csak rá lenne akasztva. Így már bőven marad keze ahhoz, hogy a tálcát is biztosan tudja fogni. Elvégre hatalmas pazarlás lenne elejteni az ételt! Valószínűleg nagy nehezen persze ezt a megpróbáltatást is elviselné, de jobb nem kockáztatni...
Kriszpin pedig szerencsére elég hamar dönt, ami Bercinek kifejezetten szimpatikus. Mivel ő maga elég rendesen el tudja húzni néha az időt ilyesmivel, nagyon kedveli az olyan emberek társaságát, akik ezeket a dolgokat ilyen könnyedén intézik. Nem mintha nagy döntés lenne egy ülőhely kiválasztása... De azért vannak szempontok. Éppen azért imádja az extrém sportokat is, mert ott sokszor gyors döntésre van kényszerítve. Kimozdítja a komfortzónájából.
Leül Kriszpinnel szemben, a tálcáját is lehelyezi az asztalra, elégedett pillantását pedig pár másodpercig még az ételen felejti.
- Neked is jó étvágyat! - viszonozza a jókívánságot, majd ő is nekilát a falatozásnak. Berci választása is jónak mondható, és teljesen elégedett is vele.
Éppen le is telepedne kettejük közé a nagy szakértelemmel végzett evés csendje, amikor kintről egy kis ricsaj hallatszik. Picit megemeli a fejét, kinéz az ablakon a zajra. Nyugodtan szemléli a koszos üveg mögül is jól látható alakokat, akik sűrű káromkodások és nem éppen szalonképes nevetés kíséretében masíroznak végig az utcán. A tekintete megragad a társaság egyik fiú tagján, rajta is marad egy darabig. Bár koncentrál arra amit lát, nem feszül nagyon rá a dologra, az arcán inkább kíváncsiság tükröződik. Követi egy darabig a tekintetével a fiatalokat, kissé elgondolkodva. Kriszpin még nem tudhatja, de éppen azon morfondírozik, hogy az egyik Levitását látta-e. A hangját nem volt alkalma rendesen elkülöníteni a többiekétől, de a hajkoronája nagyon emlékeztette valakire.
- Bocsi. Lehet, hogy ismerem az egyikőjüket - fordul vissza végül vacsorapartneréhez, kicsit szabadkozva az előbbi bambulás miatt. Remélhetőleg Kriszpin számára sem érződött sokkal hosszabbnak, mint neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A kis intermezzo után visszapillant a másik férfire, aki szemmel láthatóan nem sértődött meg a dolgon. Bár még nem ismerik túl jól egymást, a benyomása az, hogy habitus tekintetében azért van bennük hasonlóság, ennek pedig a lelke mélyén kicsit örül. Az biztos, hogy Kriszpin Bercinél lobbanékonyabb természet, nade Bercinél gyakorlatilag mindenki lobbanékonyabb... Viszont annyira nagyon azért nem tűnik Eridonosnak. Ilyenkor persze sosem tudja, hogy mennyiben tesz rá erre az ő jelenléte, hiszen sokszor már a puszta közelsége is lenyugtatja az embereket kissé, eddig azonban szándékosan semmit nem tett, úgyhogy valószínűleg nagyjából az igazságot látja.
A bal kezén található kesztyűt kicsit megigazgatja az asztal alatt, gyakorlatilag önkéntelenül babrál vele. Egyelőre nem folytatja az evést, mert Kriszpin feltesz neki egy kérdést, amire inkább úgy válaszolna, hogy nincsen tele a szája.
- Igen, talán Levitás. De innen nem tudtam tökéletesen megállapítani... Pedig már elég jól megismerem őket - vonja meg végül a vállát, hiszen annyira tényleg nem fontos. Ha az lett volna, ha bármi durvát észlelt volna, már úgyis kint lenne a hely előtt. Ilyen helyzetekben nem kifejezetten tétovázós típus, mert ha valamit, ezt belenevelte az aurorság.
Eszik pár falatot, éppen kellemesen nyammog a sült krumpliján, amikor újabb érdekes kérdés merül fel beszélgetőpartnerében, ezt pedig nem is fél feltenni. Kényelmesen hátradől, közben nyugodt, kék tekintetét elgondolkodva járatja végig a másik arcán. Kicsit olyan, mintha azon töprengene, mennyit és mit érdemes megosztania újdonsült ismerősével, aki egyelőre szinte ismeretlen még.
- Jó - kezd bele, miközben párat bólogat is, mintegy nyomatékosításaként ennek az egyetlen szócskának, majd folytatja - Egyelőre élvezem. Az utóbbi pár évben rengeteget utaztam, szinte sehol nem maradtam meg pár hétnél vagy hónapnál tovább, egy alkalmat leszámítva. Jobban hiányzott az állandóság és az ismert terep, mint gondoltam volna - mondja, majd elgondolkodik picit. Végül elvigyorodik, és hozzáfűz még egy megjegyzést, amely tényleg elég hűen felvázolhatja Kriszpin számára a szituáció pikantériáját.
- Csak kicsit különös, hogy a fele társaság mestertanoncnak néz borotválkozás után, a másik fele meg folyton tanár uraz... Egyiknek sem érzem magam igazán - nevet fel a mondandója végén, majd lazán megvonja a vállát. Úgy igazán nem zavarja ez a dolog, inkább csak mulatságos. Ő valahol a két kategória között ragadt, a kastély népe pedig mindenképpen bele szeretné tuszkolni valamelyikbe. Ez már csak így megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Azért nagyon jó Kriszpinnek mesélni, mert egyértelműen lerí róla, hogy érti, miről van szó. Nem csak úgy érti, hogy jól bele tudja magát képzelni a helyzetbe vagy hallott már hasonlót, hanem tényleg érti. Tapasztalta. Ez pedig látszik is azon ahogy bólogat, sőt még inkább azon, ahogyan mosolyog. Berci pedig már akkor megérti ezt a mosolyt, amikor a másik férfi még meg sem szólal, Kriszpin mondata azonban erre csak jobban ráerősít. Valóban több közös van bennük, mint azt bármelyikük gondolja. Pedig már eddig is ez volt a vélemény, Berci részéről legalábbis.
- Merre dolgoztál? Gondolom te is bővelkedsz tapasztalatokban. - A megjegyzése után pedig elégedett fejjel bekap egy sültkrumplit, majd visszatér a sajtra. Itt az idő, hogy most egy kicsit a vacsorapartnere koptassa azt a bizonyos lepcsest, addig pedig Berci is kivégzi a maga vacsoráját. Elvégére csak nem hagyhatja hogy kihűljön, az aztán valódi katasztrófa lenne. Mindenesetre bármilyen hosszú választ is kap, ha kap egyáltalán, ő boldogan falatozik egy darabig, amíg a végén már szinte semmi nem marad a tányéron, éppen csak a legszebb falatok, amelyeket - jó szokásához híven - utoljára hagyott. Gyerekkora óta ezt csinálja, éppen ezért viseli nehezen, hogyha valaki kóstolót kér az ételéből akkor, amikor már nincsen belőle sok. Mert a végére hagyja a legjobb részt, ha pedig ad belőle, akkor azt kell feláldoznia, amit direkt magának rakott félre. Persze megteszi, ha arról van szó, de nem lelkes tőle. Igazán illúzióromboló tud lenni az ilyesmi. Szerencsére azonban Kriszpin láthatóan nem pályázik a vacsorájának egyetlen darabkájára sem - miért is tenné? - ez pedig egy nagyon vidám felismerés. Villájára jókedvűen szúrja fel a falatokat, bal kezével lezseren az asztalra támaszkodik, ami ugyan nem igazán illendő, ez őt viszont nem igazán zavarja. Ha arra gondol, hogy akár a futóruhájában, izzadtan és büdösen is ülhetett volna itt, ez már igazán nem sok. Közben néha Kriszpinre pillant, néha pedig a vacsorájára, egészséges arányban és soha sem összecserélve a kettőt. Mármint nem néz figyelmesen a sajtra, meg Kriszpinre sem úgy, mint aki meg akarna enni... Ki gondolta volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A helyzet szerencsésen alakul, mert Kriszpin látszólag szívesen beszél magáról. Még annak ellenére is, hogy nem mindig tudja tökéletesen kifejezni vagy meghatározni mit is csinál, a részletesebb kifejtések pedig elmaradnak. Ettől függetlenül azonban informatív, ráadásul nem kell faggatni, ami Bercinek pont kapóra is jön, már ami az étkezést illeti. Így ugyanis elég csak lelkesen bólogatnia amíg be nem fejezi az evést, ez pedig megy két falat között is. Nem kifejezetten a multifunkcionalitásáról híres, habár képes rá, ha úgy hozza szükség - így azonban jobb. Így aztán figyelmesen végighallgatja a férfit, nem szakítja félbe sehol és nem szúr közbe kérdéseket sem. Ezt inkább a végére hagyja, hiszen ki tudja, lehet Kriszpin időközben magától is megválaszolná a felmerülő gondolatait, akkor pedig az egész csak szócséplés lenne. Ez nagyjából be is jön, és bár marad egy-két megválaszolatlan kérdése Bercinek, azért ezeknek száma a végére már egészen alacsony.
Az utolsó falat után finoman megtörli a száját a szalvétával, az evőeszközeit pedig úgy fekteti a tányérra, hogy az híven szimbolizálja a befejezett étkezést. Persze ez csak afféle formaság, hiszen a tálcáját magának kell majd kivinnie, de szinte már automatizmusként épült bele a viselkedésbe, így minden tudatosságot mellőzve csinálja.
- Felnézek rád, komolyan - mondja végül, miközben kényelmesen hátradől a székén, a kesztyűs kezét a hasán pihentetve, miközben a másikkal egy fogpiszkálóval játszik az asztalon, amit az imént vett el a tartóból. Kicsit forgatja, néha rá is néz közben, bár nem kifejezetten hosszabb időre, csak pillanatokra.
- Mit csináltok a gyerekekkel? - Ez az egyik kérdéses pont, amire még nem kapott választ, pedig érdekli. Hiszen azért nem mindegy, milyen foglalkozást tart a gyerekeknek, ráadásul ez a része a dolognak kifejezetten érdekli is, hiszen ő maga is foglalkozik velük valamilyen szinten. Igaz, hogy nem tanítja őket, de ettől függetlenül nyilván beletartozik a házvezető munkakörébe a gyerekekkel való törődés. Bizonyos szempontokból talán még jobban is, mint egy sima tanár esetében.
Ha erre választ kapott, egy újabb kérdést tesz fel Kriszpinnek, ami még érdekli, ez pedig már nem a pedagógiai, hanem az utazói aspektusból, hiszen ő maga inkább a utóbbi kategóriába tartozik.
- Hol szerettél lenni a legjobban? - kérdezi, közben pedig kíváncsian kémleli a férfi arcát, egy picinyke mosollyal a szája szélén. Ő személy szerint imád erről beszélni, hátha Kriszpin is. Kétségtelen, hogy sok szörnyűséget látott, de biztosan megvolt minden helynek a maga varázsa, és minden munkának a maga szépsége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Egyre szélesedő mosollyal hallgatja, amint a férfi kifejti, hogy miket szoktak csinálni a gyerekekkel. Szimpatikus számára a módszer, bár talán abban nem ért vele tökéletesen egyet, hogy minden esetben a gyerekeknek kellene döntenie. Ettől függetlenül azért az alapötlettel, miszerint ők tudják maguknak a legjobb programokat szervezni, ő maga is egyetért. Sajnos azt átérzi, milyen az, amikor csak nehezen lehet kihúzni a gyerkőcökből, mit szeretnének. Elvégre hé, van egy háznyi Levitása! Megspékelve azzal, hogy bármennyire is jól titkolják, ők is megküzdenek azzal a fránya tinédzserkorral. Szóval nem egyszerű a helyzet, bár Bercinek nem is kell olyan gyakran programokat szerveznie nekik, mint amilyen rendszerességgel Kriszpin teszi azt, munkája során. Kicsit azért más a kettő. Az is lehet, hogy inkább nagyon.
Hiába a sok gondolat a fejében, mindezek ellenére inkább csak bólogatva hallgatja a férfi válaszait, néha hümmögve is párat mély hangján.
Aztán felmerül az utazás, ennek kapcsán pedig egy újabb érdekes információt tud meg Kriszpinről, mégpedig azt, hogy csak félig magyar, hiszen a származása félig Olaszországhoz köthető. Világ életében izgalmasnak tartotta az ilyesmit, a Kriszpinhez hasonló embereket pedig szerencsésnek. Jó dolog, ha kapásból két kultúrát is megismerhet az ember, ráadásul a lehető legközelebbről.
- Jártam Olaszországban, nagyon szép hely - mondja, miközben elismerően bólint egyet, bár tény ami tény, Kriszpinnek vajmi kevés köze van Olaszország szerencsés esztétikai adottságaihoz, de ettől most tekintsünk el.
Végül aztán a másik férfi arra jut, hogy nem foglalna állást semelyik hely mellett sem, Berci pedig ezt is meg tudja érteni, habár neki van kedvence. Nem véletlenül töltötte ott a legtöbb időt, és bár igaz, hogy a többi hely is nagyon tetszett neki és sok más helyen élt még pont emiatt, mégis egyet zárt leginkább a szívébe.
- Az én örök kedvencem Svédország. - Már csak a hely említésére is mosoly ül ki az ajkaira, elégedett képet vág, mint egy jóllakott ovis. Jól is lakott, ha már itt tartunk. Erről pedig eszébe jut az is, hogy igazából lassan talán itt lenne az ideje elindulni visszafelé. Mindketten befejezték már, neki pedig nem ártana időben lefeküdnie, hogyha holnap érdemben dolgozni is akar.
Ezt az ötletét fel is veti Kriszpinnek, a férfi beleegyezésével pedig egy kis társalgás kíséretében elhagyják az étkezdét, majd még pár perc séta után búcsút intenek egymásnak. Ez egy jó nap volt, egy kedves új ismeretséggel és egy hőstettel. Bár minden nap ilyen lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nyugodtan indult a reggel, bár Berci esetében ebben nincsen semmi meglepő. Felkelt, beengedett némi napfényt, finoman elhúzva a függönyöket, álmosan belepislogva a halovány reggeli napsütésbe. Üres ábrázattal bambult bele a világba, és ez még akkor is tartott, amikor kisétált a konyhába, majd a konyhapulton felejtett pálcájával nekilátott a kávéja elkészítésének. Végérvényesen pedig csak akkor szűnt meg, amikor felült a konyhapultra az előbb emlegetett kávét szürcsölgetve, ezen belül is csak akkor, amikor már rendesen a fenekére nézett annak a bizonyos bögrének. Utána pedig lepattant, és elkezdte a napot.
Így hát most az igazgatói iroda ajtaja előtt áll, kezében egy vékony, fekete mappát szorongatva. Korán van még, de biztos benne, hogy az igazgató már várja a papírokat, ugyanis a tanévkezdéshez elengedhetetlen kiadások listáját tartalmazza, amelyet minden tanév elején összeállít. Alkalmazni viszont a rajta feltüntetett dolgokat csak akkor lehet, hogyha az igazgató is aláírja, ő pedig ezért az aláírásért jött most. A gond már csak annyi, hogy nem pontosan tudja, kihez. Hallotta, hogy új igazgató fog jönni az iskolába, személyesen azonban még nem találkozott vele. Fogalma sincs, hogy megérkezett-e már, ő intézi-e az ügyeket már most is, vagy a tanévet még Rabbot indítja-e. Ez azonban fikarcnyit sem változtat azon, hogy neki el kell intéznie a rá kiszabott feladatot, ennek pedig máris eleget is tesz.
Kettőt kopog, majd benyit az ajtón hangosan köszönve, hogy bármely részében is legyen a helyiségnek a szoba lakója, mindenképpen hallja.
- Jó reggelt! - mondja, miközben körülnéz, eközben pedig megállapítja, hogy már az új igazgatóhoz jött, hiszen a szoba berendezése a korábban megismerthez képest jelentősen változott.
Nem kell sok idő, míg meglátja a szoba tulajdonosát is...
... És ritka pillanatok egyike, de pár teljes másodpercig Berci arcára kiül a döbbenet. Ő ezt a férfit már ismeri. Szem elkerekedik, száj tátva marad. Aztán pedig kiül az arcára egy féloldalas, hitetlen mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Mire megrázza a férfi kezét viszonozva a köszöntést, már jóval határozottabb, amit magán a kézfogáson is lehet érezni. Pillanatnyi meglepettsége inkább egy picike zavarrá alakul át, amit viszont már egészen hatékonyan leplez, meg hát nem is olyan intenzitású, hogy bármiben akadályozza. A férfi kérdésére elneveti magát, de nem bírja ki, hogy ne tegyen azért ő is egy tréfás megjegyzést.
- Oh dehogy, hát nem imádsz úgy indítani embereknél, hogy "Hello, feltehetőleg a főnököd leszek!"? - érdeklődik tréfálkozva, miközben elengedi a férfi kezét és a mappájára néz, amely tulajdonképpen az ittlétének oka.
- Hoztam pár papírt a tanévkezdéssel kapcsolatban, amit alá kellene írni - mondja, miközben bal, kesztyűs karját Kriszpin felé nyújtja, hogy átadja a fekete mappát. Időközben pedig rájön, hogy a helyzet kicsit megzavarta. Rabbotot mindig magázta korábban, ami egy fokkal jobban illett a főnök-beosztott kérdéskörhöz, Kriszpin esetében azonban már bonyolódik a helyzet, hiszen korábban már megbeszélték ennek az ellenkezőjét. Na ilyenkor mi a helyzet? Nem marad más, csak megkérdezni. Így aztán újfent szóra nyitja a száját, ha már van olyan szerencsés, hogy van hangja és még beszélni is tud, jobb ezt mielőbb tisztázni. Mindenesetre azért igyekszik viccesen intézni a dolgot, csakhogy kicsit leplezze a mögötte rejlő tanácstalanságot.
- Így most már nem merlek majd letegezni többé - mondja mindezt tegeződve, amely ugyan csekély komikumforrás, de azért az ő arcára mosolyt csal.
Közben pedig megenged magának pár újabb kósza pillantást, kék tekintetével körbepásztázza az iroda zugait, keresve a változásokat. Sokat járt itt korábban, mert nem egyszer akadt dolga Rabbottal, szóval tökéletesen látja, hogy mi változott. Sok minden, de kifejezetten előnyére vált a helynek az új lakó.
- Határozottan jobb a lakberendezési készséged, mint Rabbotté volt - bukik ki, ám a hangját kicsit lehalkítja, mintha a volt igazgató bármely pillanatban megjelenhetne és elkaphatná a grabancát a megjegyzés miatt. Erre persze kevés a valódi esély, de sosem árthat egy kis óvatosság...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Bercit kevés dolog zavarja igazán, a közvetlenség biztosan nem ilyen. Szereti a közvetlen embereket, mert egyrészt pozitív érzéseket keltenek benne és szimpatikusnak tűnnek számára, másrészt pedig sokkal kiszámíthatóbbak, mint akik folyamatosan titkolóznak. Jó kérdés, hogy ez számára miért előny, de sosem igazán volt híve annak, hogy az embereket csak harapófogó segítségével lehessen megismerni. Így aztán a hosszú kézfogás sem zavarja különösebben, főleg, hogy közben mondanivalója is akad. Kriszpin pedig még rádob a viccre egy lapáttal, amelyen Berci is jót mosolyog, majd a végén egy afféle "hát, csak nem dől össze a világ" arckifejezéssel megrándítja a vállát.
- Köszi, de szerintem annyira nem fog sokáig eltartani - utasítja vissza derűsen a helyet amellyel kínálják, de ezt nem is igazán bánja meg, mivel Kriszpin sem ül le, vagy legalábbis nem úgy igazából. Ettől függetlenül azonban kicsit beljebb lépdel, ő maga is az asztal mellett áll meg, Kriszpin felé fordulva, az oldalát picit az asztalnak döntve, de szinte alig ér hozzá. Szemével ő is a papírt fürkészi ameddig Kriszpin olvas, próbálja megsaccolni, vajon hol tarthat vele, és mikor fog végezni. Ő kicsit gyorsabban olvas az igazgatónál, de ebben nincsen semmi meglepő, elvégre már sokkal alaposabban ismeri a szóban forgó szöveget, hiszen ő maga írta.
- Mi végül is egy másik generáció vagyunk - vonja meg a vállát, miközben Rabbotra és a korábbi berendezésre gondol. Igazából nem is elvárható, hogy ugyanolyan ízléssel rendelkezzen, teljesen más világ a két ember egyébként is, nem csak a kor miatt. De Kriszpint valószínűleg könnyű lesz megszokni mint új főnököt, sőt mi több, talán egy kicsit túl könnyű is. Szinte már meg is szokta, valahol mélyen pedig egy kicsit haragszik is magára, amiért elfogult. Igaz, Rabbottal sem dolgozott együtt sokáig, akkor is főleg inkább Ádámmal érintkezett a hivatalos ügyekben, de azért mégis elég csúnyán és hamar leváltotta gondolatban. Tény ami tény, inkább Ádám hiányzik neki egy kicsit, elvégre mégiscsak ő volt itt az első cimborája.
- Köszönöm - mondja, miközben elveszi az immár aláírt stócot a férfitől, és már éppen azon gondolkodna, mi is legyen a következő napirendi pont, amikor Kriszpin válaszol a korábbi aggályaira, mégpedig nem is akárhogy.
Amennyire nem vette észre a múltkor a vacsorameghívás furcsaságát, annyira lepődik meg most a férfi arckifejezésén, amelyet - ha nem tökéletesen feddhetetlen és makulátlan szándékú úriemberekről beszélnénk - akár nagyon könnyen lehetne nagyon is sokféleképpen értelmezni. És igazából erre amiatt döbben rá, hogy legszívesebben kaján vigyorral rávágna valami olyasmit csípőből, hogy "légy kreatív, lepj meg", vagy "hmmh, biztosan tudjuk orvosolni valahogy a problémát...", ez pedig kapásból rádöbbenti, hogy ilyen beszélgetésekbe csak ritkán szokott csöppenni, akkor is egyáltalán nem nemes szándékú hölgyek társaságában. Nos, a tisztelt igazgató úr határozottan nem hölgy, a szándékait pedig csak a Devla vagy a Jóisten ismerheti, de feltételezzük a legjobbakat... Ennek fényében a Berci fejében felmerülő verziók azonban nem kecsegtetnek túl sok sikerrel újdonsült főnökével szemben, ezért rendkívüli gyorsasággal köt csomót a nyelvére, mielőtt még meghitt búcsút inthet a munkájának.
- Ha eleget társalgunk, majd megszokom - mosolyodik el végül, ezzel finoman azt is jelezve, hogy egyébként nagyon szívesen veszi Kriszpin társaságát mint beszélgetőpartner, nem csak mint munkatárs. Már ha ez eddig nem lett volna evidens magától is, de ő már igazán nem tudja, mi itt a magától értetődő és mi nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Éppen csak egy pillanatig tartó rövid mosoly ül ki az arcára a férfi válaszára. Kifejezetten örül neki, hogy sikerül megtalálniuk a közös hangot. Már aznap is örült amikor megismerte, pedig akkor még nem is sejtette, hogy együtt is fognak dolgozni. Így viszont az egész még sokkal-sokkal jobb, elvégre nem csak azért hasznos hogy jól megértik egymást, mert így szerezhet egy új barátot, hanem mert így értelemszerűen a közös munka is sokkal könnyebb lesz. Márpedig sokat fognak érintkezni a munka miatt, ebben biztos, elvégre Rabbottal (illetve főleg Ádámmal) is gyakran kellett összeülnie egy-egy ügyben. Ha pedig kifejezett megbeszélnivaló nem is volt, aláírni akkor is naponta kellett dolgokat.
Rögtön kap is egy kérdést a munkával kapcsolatban. Röviden elmosolyodik, elgondolkodva pislog párat. Nehéz lenne most így hirtelen egy-két kiemelendő dolgot találnia, így aztán nem mondhatni, hogy rendesen válaszolna a kérdésre.
- Először is azt, hogy jó kezekben vannak... - nevet fel, miközben azon gondolkodik, hogyan tudná a lehető leginkább leegyszerűsíteni ezt a dolgot. Fogalma sincs, Kriszpin mennyire ért az ilyesmihez, milyen mértékben van elképzelése róla, hogy Berci tulajdonképpen mit csinál. Valamennyire biztosan, hiszen különben nem adták volna a kezébe az iskola vezetését, viszont esélyesen azért kell egyszerűsítenie a dolgon, hiszen ha Kriszpin mindennel tisztában lenne, neki már nem lenne munkája.
- Másodszor pedig azt, hogy úgyis mindent meg fogok veled beszélni, mert mindenhez kell a beleegyezésed, a nagyobb dolgokhoz pedig az aláírásod is - mondja, miközben teátrálisan meglobogtatja a papírt, amelyre éppen az imént firkantotta fel a férfi a kincset érő szignót.
- Harmadrészt pedig azt, hogyha bármi részletesen érdekel, akkor az irodámban minden pénzügyekkel kapcsolatos dolgot megtalálsz, többek között engem is - mondja tovább, miközben összefonja maga előtt a karjait és nekitámaszkodik az asztalnak. Gondolkodik még egy kicsit, a koncentrálásban talán el is bambul egy rövidke pillanatra, utána viszont kékjeit megint a férfire szegezi, miközben kiejti a megoldással szolgáló szavakat:
- Összeállítok neked egy listát a tavalyi tennivalókról, hogy nagyjából átlásd, mi szokott történni egy tanév során nálam, jó? Később majd átugrom vele. - Így lesz a legegyszerűbb mindkettejüknek, mesélni róla igencsak hosszas lenne, a kimutatások pedig úgyis le vannak fűzve, csak össze kell őket ollózni egy listává, igazán nem nagy fáradság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egy kicsit furán érzi magát a férfi szavainak eredményeképp, habár Kriszpinnek biztosan nem volt ilyen szándéka. A szokatlan érzése egyszerűen abból ered, hogy eddig nem egészen így működtek a dolgok, nagyon szigorúan le volt követve, hogy mit csinált. Hogy ez a felügyelők miatt volt-e így, vagy az alapállás is hasonló, azt nem igazán tudta megmondani, hiszen a minisztérium emberei alig valamivel azután érkeztek az iskolába, hogy ő idekerült. Így aztán egyszerűen nem ehhez van szokva - habár tudja, az hogy Kriszpin most nem érdeklődik különösebben, nem jelent semmit. Mert mindent alá kell majd írnia, mindenről tudni fog. Ez az eljárási mód tulajdonképpen kicsit bosszantja is a férfit. Na természetesen nem azért, mert ne tudna elszámolni vele, hogy mit művel a gazdasági iroda falai között... Hanem mert nagyon macerás, még akkor is, hogyha egyébként az irodája két ajtóra van Kriszpinétől, ráadásul a férfi az imént szerzett tapasztalata alapján gyorsan olvas.
Persze jobb ötlete nincsen helyette, nyilván nem lehet az igazgatót kihagyni az ilyesmiből, de talán jobban örülne, ha egy manó rohangálna a papírokkal éjt nap alá téve. Persze sok mindennek örülne még... Nagyobb lakásnak, Victoria's Secret modelleknek abban a nagyobb lakásban, egy új motornak, meg persze toronyórának lánccal. Az már más kérdés, hogy ezeket sosem igazán említi, sőt elmélkedni sem nagyon szokott rajta. Ő inkább gyakorlatias típus.
Kriszpin érintése már szinte egyáltalán nem lepi meg olyan értelemben, hogy a korábbi közvetlenségéből ítélve szinte teljesen adja magát a dolog, ám újabb pont a megszokottól eltérő dolgok listáján. Igazán nem kenyere senkit hasonlítgatni senkivel, de önkéntelenül is a nevetés környékezi, amikor Rabbot társaságában képzeli el ugyanezt a szituációt. Mosolyát azonban szolidan elfojtja, majd bólint egyet, miközben ellöki magát az asztal mellől.
- Akkor azt hiszem, most csak ennyit kellett megbeszélnünk - mondja, miközben megindul a kijárat felé, majd az ajtóban még megtorpan egy kicsit.
- Ne feledd, az irodám a folyosó jobb oldalán, innen a második! - adja egyértelműen Kriszpin tudtára, merre is találja pontosan, hogyha szüksége lenne rá.
- Csodaszép napot, Igazgató úr! - köszön el végül egy cinkos vigyorral, majd lendületes léptekkel elhagyja az irodát, magában kissé idétlenül mosolyogva a kellemes meglepetésen. Még mindig kicsit nehezen hiszi el ezt a váltást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hogy mi történik akkor, amikor az ember feje raftingolás közben összetalálkozik egy hatalmas kővel? Az bizony fáj. S mi történik akkor, hogyha elég lendületesen találkozik össze azzal a kővel? Akkor az nagyon fáj, a többit pedig már a mellékelt ábra mutatja. Az ábra pedig nem más, mint Berci egy kórteremben. A szemöldöke felett egy kisebb, ám mélynek tűnő vágás található, amely a sok gyógyító bűbájnak köszönhetően már szépen forr befelé. Ami idegesítő, az egyáltalán nem a seb, inkább ami mögötte van. Mármint szó szerint. Benne, abban az ostoba kobakjában, ami sosem úgy működik mint ahogyan kellene, most azonban végképp nem. Olyan erős agyrázkódást sikerült összeszednie, hogy gyakorlatilag fel sem tud állni heveny szédülés nélkül, pár lépés után pedig már a hányinger kerülgeti. Egyébként pedig folyamatosan fáj és sajog, főleg hogyha bármilyen arcot vág a fapofán kívül, tehát az alvást leszámítva gyakorlatilag folyamatosan.
A nővérek nagyon remekül gondját viselik, napi kétszer pedig még egy-egy igazi gyógyító is benéz hozzá. Kicsit ugyan idegesíti, hogy nem mehet ki még a mosdóra sem, mert nem engedik, most már azonban egészen megbarátkozott az ágytál gondolatával. Sok látogatója nincs, de ez nem is okoz számára különösebb fejtörést (haha), ugyanis gyakran erősen félrebeszél a fejsérülése következtében.
A bal karja helyén található mágikus műkar most az éjjeliszekrényén fekszik, mert a nővérek úgy döntöttek, hogy az evésen kívül úgysem csinálhat semmi olyat, ami miatt szüksége lenne rá, szóval ennyi erővel nyugodtan le is csatolhatja. Ezer éve nem csinált ilyet, a kastélyban általában alvás közben is rajta van, és nagyon fura érzés. Bénának érzi magát, kiszolgáltatottnak. A nevetséges pedig az, hogy még csak nem is az aktuális problémája miatt.
Mikor meghallja, hogy látogatója érkezett, először nagyon meglepődik. Nem igazán tudja elképzelni, hogy ki lehet az - az édesanyja most ment el nem olyan régen, hál' Istennek. Majdnem egy órás, sírással-jajjgatással és megfenyítéssel tarkított monológot tartott neki arról, hogy miért kell azonnal befejeznie az extrém sportok űzését. Előhozott mindent, még egy finom kis érzelmi zsarolást is, az örökzöld "Egyszer már majdnem elveszítettelek, nem teheted ezt meg velem többé"-t. Nagy szerencse, hogy egy agyrázkódásos nyugimágussal beszélt, így Bercinek csak kétszer támadt kedve útközben elhagyni a kórtermet, de egyszer sem tette meg. Hogy őt kihozzák a béketűrésből, ahhoz már minimum oklevél kell, anyukának azonban már ügyesen kifejlesztett módszerei vannak az ilyesmire.
Szóval a lényeg annyi, hogy nem számít Kriszpinre. Főként arra nem, hogy első reakciója lesz személyesen is eljönni hozzá, a saját két szép szemével is megvizsgálni a hogylétét. Mikor közlik vele, hogy ki érkezett hozzá, a karját azért gyorsan egy nővér segítségével visszateszi, habár Kriszpin így is látni fogja a különbséget az átlagos kinézetéhez képest, hiszen sem kesztyű, sem ing vagy hosszabb ujjú póló nincsen rajta, amely eltakarhatná.
- Cső - mosolyodik el végül a belépő férfi látványára, bár ezt hamar meg is bánja, mert amint felölti a vonatkozó arckifejezést, rémesen megfájdul a feje. Gyorsan le is olvasztja az arcáról mosolyát, majd kíváncsian mered Kriszpinre. A szóhasználata kicsit szokatlan, valamiért az utóbbi pár órában nagyon szimpatizál ezzel a - tőle teljesen egzotikusnak mondható - szókészlettel.
- Köszi, hogy eljöttél. Nem számítottam rád - mondja, csodálkozását nem igazán leplezve, miközben  várja, hogy kedves főnöke is mondjon végre valamit. Nyilván nem akar némán ácsorogni, ha már itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Reflexből jönne a reakció, hogy kissé hitetlenül felvonja a szemöldökét a férfi válaszára, ennek azonban most el kell maradnia, mert minden ilyesmi fájdalommal jár most számára. Helyette inkább hümmög egyet Kriszpin állítására, de a választ sem tudja megállni.
- Ennyire azért nem vagyok kezdő - mondja, ezt pedig természetesen arra érti, hogy nem szokása az iskola kasszájával csak úgy mindenfelé rohangálni. De ezt nyilvánvalóan az igazgató is tudja.
Egy halovány, ám határozott mosollyal figyeli, ahogyan a férfi kényelembe helyezi magát az általa szerzett széken. Még mindig kicsit meg van lepve, amiért itt látja a kollégát, ám tulajdonképpen örül a jelenlétének. Az igazság az, hogy agyrázkódást kapni rémesen unalmas. Nem sokban különbözik a dolog mugli formájától - nem csinálhatsz semmit, ami a gyógyítók szerint megerőlteti a fejedet. Na mármost, a gyógyítók szerint ebbe a kategóriába elég rengeteg dolog beletartozik. Az olvasástól kezdve a tévézésen keresztül (mintha lenne ebben az ispotályban tévé...) a gondolkodásig bezárólag tulajdonképpen minden. Már az is skandalum, ha csak erősen koncentrálsz valamire. Két dolgot tehetsz... Alszol, vagy csukott szemmel pihensz. Vagy ha esetleg látogatód érkezik, arra a rövid időre _esetleg és _talán társaloghatsz vele kicsit, de csak azért, hogy addig se egyen meg a penész.
Ez pedig akár hetekig is eltarthat, és ugyan fellelhető némi enyhülés és engedékenység az idő előrehaladtával, azért nem árt óvatosnak lenni. Az pedig elképesztően unalmas. Kriszpin viszont végre valami üde színfolt ebben a monotonitásban, Berci pedig ezt próbálja (nem igazán egyértelműen) tudtára adni, amikor válaszol neki, miután a férfi kifejti, hogy nem marad soká.
- Ráérsz, dögunalom itt - feleli egyszerűen, miközben kicsit feljebb ül az ágyban, megigazítva a háta mögött a párnát, hogy ülve is kényelmesebb legyen. A végét kicsit halkabban, afféle bizalmas stílusban mondja, hogy az ápolók ne hallják meg. Még a végén kidobják, akkor pedig aztán megnézheti magát... Mehet haza az anyukájához.
- Beborultam raftingolás közben, és összehaverkodtam egy kaviccsal - magyarázza, ám egyáltalán nem szándékosan kicsinyíti a kő méreteit és érdemét, egyszerűen csak ez a szó jön a szájára. Hamar rá is jön a hibára, így gyorsan javít:
- Inkább szikla volt. Kicsit hülyéket beszélek, rá se ránts. - Erről is a sérülés tehet, állítólag teljesen normális. Szerencsére csak ritkán csinálja, és akkor is csak kisebbeket téveszt, mint ahogyan most is. Kicsit megvonja a vállát, miközben egy "ez van" arckifejezéssel lesi a főnökét.
- Bocsi, nem akartam nektek keresztbe tenni - szabadkozik még egy sort, nem mintha sok értelme lenne. Valószínűleg legalább egy hétig meg kell oldaniuk az életet nélküle. Bár esélyes, hogy ez nem Hajninak és Kriszpinnek lesz rossz, hanem csakis neki, amikor majd visszatér. Felgyülemlik a teendő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az igazgató humoros válaszára önkéntelenül is vigyor húzódik a férfi arcára, aki ezt az arckifejezést záros időn belül csúnyán meg is bánja, mert még a feje is belesajdul. Morcos kisfiúéhoz hasonlít a tekintete, miközben elégedetlenül nyomja a párnáját az arcába finoman, majd Kriszpinre néz.
- Még vigyorogni sem tudok - panaszolja el bosszankodva. Tényleg marha idegesítő ez az állapot, és bár őt nemigen lehet kihozni a sodrából, most kifejezetten érezhető rajta az elégedetlenség. A mondatot azonban hamar megbánja, elvégre örül Kriszpin jelenlétének, úgyhogy esze ágában nincsen panaszkodással elrontani a dolgot. Úgyhogy inkább lakatot tesz a szájára, a férfi kedves felajánlását hallva pedig hálásan elmosolyodik. Éppen csak annyira, hogy különösebb problémát azért ne jelentsen a dolog.
- Köszönöm, van mindenem. Anyukám ellátott rendesen -  vonja meg a vállát kicsit, mintha nem érezné magát egyébként elég szerencsésnek, hogy még ennyi idősen is rögtön pattan és jön segíteni az édesanyja, hogyha bajban van. Igazán szép tőle, és Berci tényleg nagyon értékeli, még ha emellé el is kell viselnie a végeláthatatlan monológokat.
Aztán Kriszpin a kórlapjára szeretne vetni egy pillantást, amelyről előbb azonban nagyon udvariasan érdeklődik. Nem mintha lenne bármi érdekes benne, igazából tényleg csak pár adat. Alacsony a vérnyomása a nyugimágia miatt, kapott pár öltést a szemöldökére, kicsit lassúak a neurológiai reakciói... Igazából semmi extra.
- Persze, csak nyugodtan. Nincsen benne semmi érdekes - mondja a férfinek, miközben érdeklődve lesi, hogy végül fog-e számára bármiféle újdonságot jelenteni a kórlap, és esetleg meglepődik-e valamin, vagy unottan továbblapoz és másik tárgyra tér. Az utóbbi valószínűbb, dehát ki tudja.
- Egyébként ha történik bent bármi sürgős, írj ám nyugodtan. Nem vagyok azért teljesen életképtelen - mondja, és igazából a lelke mélyén még örülne is egy kicsit ha dolgozhatna, még ha egyébként nem is szabad. Jó lenne valami izgalom, márpedig a mostani állapotokhoz képest még a munka is kifejezetten izgalmas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Gyorsan és könnyen olvassa le Kriszpin arcáról, hogy mi járhat a fejében. Pillanatnyilag ez nem annyira bonyolult, még a beütött kobakjával is megy neki. Hát igen, az anyukák már csak ilyenek, főleg a fiús anyukák. Mindent a pici kisfiúért, aki ugyan már egyáltalán nem kicsi, sőt fiúnak is inkább férfi... De ez az élet rendje.
- Jó, hát lássuk be, a többinek nem is volt sok esélye ellene... - utal arra, hogy a neve igazán egzotikumnak számít, de persze ezt biztosan nem a vele szemben álló férfinek kell magyaráznia.
Őszintén elgondolkodik rajta, mit üzenhetne az iskolában tartózkodóknak. Kapásból két dolog is eszébe jut, bár mindkettő viszonylag komolytalan. Legyen, azért mégiscsak elmondja, ha már így felajánlotta a férfi a segítségét. Igaz, a világért sem akarná feleslegesen ugráltatni... Dehát na, ő kezdte!
- Hm, végül is lenne itt két dolog. Ha összefutsz Hajnival, kérlek mondd meg neki, hogy ne járjon rá a dugicsokimra, amíg nem vagyok ott. Rubennek pedig azt üzenem, hogy tartsa a szemét a Szentmihályi fiún. Fogja érteni, hogy mire gondolok - mondja, a részleteket direkt kihagyva. Nem akarja szegény gyerek múltját az igazgató előtt teregetni, direkt csendben intézték el a múltkor a kis ügyet, amelynek során a fiú belógott Izabellához a szobájába és üvöltöztek egymással úgy, hogy zengett az egész Levita.
- Köszönöm - mondja hálásan, tekintetét Kriszpinére szegezve, csak hogy tudtára adja ezzel azt is, nem csak azért hálás, amiért átadja az üzeneteit, hanem azért is, hogy egyáltalán itt van és gondolt rá. Meglepően kedves vele már a kezdetektől, és lehet hogy ez számára teljesen természetes, de ha valaki, hát Berci tudja, hogy a legtöbb embernél ez nem alap.

Kicsit még csevegnek, aztán Kriszpin úgy dönt, itt az ideje, hogy induljon. Elköszönnek egymástól addig is, amíg Bárcián újra visszatérhet majd a kastélyba, és hogy míg ez megtörténik, az eddig megszokott módon vánszoroghassanak a napok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olyan öt perccel ezelőtt érkezett meg egy csapat Levitás társaságában, most pedig a Rathausplatzon áll, várva, hogy a Levitások összeszedjék magukat és a kis motyóikat. Sétáltak már egy nagyot, mert egy kicsit odébb érkeztek, a fő utcán azonban gyönyörű, kivilágított díszek mellett elhaladva közelítették meg a városháza előtti teret, ahol hatalmas vásár várja a turistákat és a bécsieket egyaránt.
A hoppanálás rendben ment, zsupszkulcs segítségével érkeztek Budapestről. Még ő is rávette magát nagy nehezen, fogcsikorgatva a procedúrára, habár nem volt tőle túl lelkes. Mostanában azonban egyre hatékonyabban győzi le a félelmeit, legalábbis nagyon igyekszik. Mögötte már gyülekezik a kis csapat, így aztán int is nekik, elmondva még utolsó pár mondatot, mielőtt teljesen bevonulnának csapatostúl a tömegbe, ahol aztán már az alapzaj miatt a gondolataikat is nehezen fogják hallani, nemhogy az ő hangját.
- Erre indulunk. Ha valaki elkallódna tőlünk, akkor emlékezzetek, hogy ugyanitt találkozunk fél egykor, ide kell visszajönni. Szóljatok ha már fáztok, megoldjuk! - kiabálja nekik, kezével közben mutatva, hogy merre is fognak elindulni. Reméli, hogy nem hagynak el senkit, de azért mindenkiben bízik annyira, hogy ide visszatalálnak és nem lesz semmi gond. Igazából először csinál ilyesmit, ezért nagyon összpontosít, nehogy bármi gond legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Somoskői Alíz lép oda mellé, kedves hangján megérdeklődve, hogy ugyan vele tarthat-e. A kérdést nehezen tudja mire vélni, hiszen mindenki "vele tart", elvégre itt még az lenne a koncepció, hogy mindenki együtt egy szép nagy csapatban nézelődik. Persze lehet, hogy ezen a szép nagy csoporton belül is a leányzó hozzá csapódna a legszívesebben, a férfi erre következtet. Rendkívül hízelgő, bár nem igazán tudja elképzelni, hogy egy tizenöt éves miért pont az ő társaságára vágyik, a kortársaié helyett. De hátha kiderül. Kedves mosollyal bólint egyet, természetesen szívesen beszélget a lánnyal.
Közben azért hátra-hátrapillant, hogy mindenki megvan-e. Jól is teszi, ugyanis nem sokkal később arra jut, hogy nem, nincs meg mindenki. De persze lehet, hogy csak nem nézte meg elég jól. Megtorpan és egy fokkal figyelmesebben is szemügyre veszi a társaságot, de mintha valaki így is hiányozna. Sejti is már, hogy kicsoda - a fiatalabb Lepsényi lányt nem látja, pedig a testvére a közelben lézeng. Merre lehet az a lány? Tovább nézelődik, ám ahelyett hogy a lányt megpillantaná, csak még jobban elbizonytalanodik, mert prefektusa, Min Jong világos hajkoronáját sem látja a közelben, pedig már éppen fontolgatta volna hogy megkéri, segítsen neki megkeresni a lányt. Hol lehetnek ezek?
Nem mondhatni, hogy kétségbe van esve, de tőle szokatlan módon aggodalmasan ráncolódik a homloka, miközben tekintetével Kriszpint kutatja, majd gyorsan odalép hozzá, a lehető legnyugodtabban megszólítva.
- Te figyelj, szerintem elhagytunk két embert... - dünnyögi egyelőre halkan, hogy lehetőleg ne keltsen pánikot a többiekben, ők ugyanis úgy néz ki egyelőre még nem vették észre MJ és Vera hiányát. Bele sem mer gondolni, mit fog Ricsi előadni, ha nem találja majd a húgát... És teljesen érthetően, persze. Közben tovább kémleli a tömeget, erőteljesen remélve, hogy valahol megpillantja a két kalandos kedvű delikvenst.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Zója ötlete elég váratlanul érte a férfit, azonban hamar megtetszett neki. Nem gondolta volna, hogy Izabella említette a nővérének, hogy a férfi milyen képességekkel rendelkezik, azonban mégiscsak így történt - bár azzal sem álltatja magát, hogy az iskolában nem terjengenek pletykák ezzel kapcsolatban már amúgy is. Mondjuk így, hogy jobban elgondolkodott a dolgon, abban sem biztos, hogy Kriszpin mennyit tud erről. Mármint a képességéről. Soha nem beszéltek róla, ő maga biztosan nem mesélte és tulajdonképpen abban sem biztos, hogy a különleges képességek valahol nyilván lennének tartva Hajninál. Mármint persze, a diákoké fel vannak jegyezve, mert ők még nincsenek bejegyezve, illetve mert az iskola felelőssége, hogy mit művelnek. Ezért jobb, ha mindenki tisztában van az ilyesmivel. A tanároknak azonban nem kell ezzel ennyire részletesen elszámolniuk. Az állásinterjúján említette a dolgot, az azonban még Portnipper igazgató úr "uralma" alatt esett meg. Szóval abban sem biztos teljesen, hogy nem kell majd kétszer elmagyarázni, mire gondoltak pontosan. Sőt, még arra is felkészült, hogy esetleg meg kell majd mutatnia, minek készül alávetni a diákokat.
Mert egyébként az ötlet teljesen szuper. A diákok vizsgaidőszakban stresszesek, nála pedig megvan a megfelelő segítség. Hihetetlen, hogy ezt ő magától még nem rakta össze eddig. Őszinte csodálattal bámult Zójára, mikor előállt ezzel a dologgal, pedig akár ő is gondolhatott volna rá... Valamiért mégsem tette.
Szóval az irodája előtt találkoztak az Önismeret professzorral, onnan pedig már csak pár lépés vezetett idáig, Kriszpin nyitott ajtaja elé. Kíváncsian várja, mi lesz az igazgató reakciója az ötletükre, kellemes érdeklődést érez, miközben megkopogtatja az ajtófélfát.
- Helló! Zavarhatnánk egy percre? - kérdi, miközben bekukkant az ajtón, kékjeivel az ismerős arcot keresve. Már jó pár napja nem beszélt Kriszpinnel, valahogy elkerülték egymást az útjaik. Ami azt illeti, nem is nagyon látta. Amikor megpillantja, alig látható mosoly ül ki az arcára. Miközben a választ várják, Zójára pillant, jelezve, hogy valószínűleg jobb, ha ő tálalja majd az ötletet. Elvégre ő találta ki, jobban tud beszélni róla. Meg egyébként is, pszichológus vagy mi, jó az emberek megpuhításában. Legalábbis Bárcián őszintén reméli ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Csak úgy történnek körülötte az események, Zója pedig szerencsére át is veszi a szót, aminek örül. Ő jobban érzi magát inkább a csendes segítő szerepében, aki néha hozzáad egy-két fontos információt a beszélgetéshez, amely esetleg lemaradt. Bár megmozdul, hogy ő maga csukja be az ajtót maguk mögött, Zója megelőzi. Így aztán ő kényelmesen vár pár pillanatot, amíg a nő is összeszedi magát, és Kriszpin is bekapcsolódik hozzájuk és kikászálódik a dobozai mögül. Türelmesen megvárja, amíg a nő befejezi a helyzet felvázolását, majd igyekszik kiegészíteni azokkal az információkkal, melyeket ő még fontosnak vél.
 - Igen, ami azt illeti... Nem meséltem még róla, de az én képességem pontosan ezt tudja. Valamennyire érezhette már, önkéntelenül is csinálom néha... Zója nem is tudta, hogy amit keres, az már létezik - vigyorodik el, mert hát tényleg valóban vicces kis történet. Elképzelt valamit a nő, majd az bumm az ölébe is pottyant. Bár mindenki kívánsága így teljesülne. Szóval most töredelmesen megvallja az igazgatónak, hogy ő bizony ilyet is tud. Szívesen meg is mutatja, ha szükség lenne rá, Zójának már megmutatta. Nem tudja, hogy Kriszpin mennyit tapasztalhatott meg belőle, valószínűleg nem sokat, mert egyszer sem találkoztak még úgy, hogy igazán zaklatott állapotban lett volna.
- Izé, nem is illegális a jó szó... - emeli meg a szemöldökeit Zója szóhasználatára, közben szórakozottan mosolyogva. De, pontosan ez a kérdés egyébként, teljes mértékben. Csak hát olyan eszméletlen rondán hangzik, hogy "héj, mit szólnál egy kis illegális bulihoz a kölykökkel?"
- De azért járhat némi plusz gonddal, mint a szülők engedélyének beszerzése a kiskorúaknál, és hasonlók - elmélkedik, majd miután elkalandozó tekintete megállapodik Kriszpin haján (hogy miért a pont a haján? Mert szép - a szerk.), szóval miután újra az igazgatóra néz, folytatja:
- Legyünk őszinték, ők is megtalálják a stresszoldás alternatív formáit. Ártani nem árthatunk sokat, de a Levitásaim... Őszinte aggodalomra adnak okot a vizsgaidőszakban. - Na persze nem a Hunter Bailey félék, szó se róla. Inkább az olyanok, akik a Hunter Bailey félék helyett írják meg a vizsgákat, pár szép szóért cserébe. Szóval most komolyan, hát lehetséges egy ilyen esdeklő, aggódó apai kérésre nemet mondani?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem érzi magát különösképpen kellemetlenül, a helyzet azonban mégis furcsa. Valami olyasmi történt meg, amit látnia kellett volna előre, azonban mégsem látta - a nagy lelkesedésnek köszönhetően Zója nem fogalmazott kellően pontosan és megfontoltan, ő pedig tudván, miről is van szó, nem kapott észbe időben. Számára teljesen érthető volt a nő minden szava, minden információt pontosan oda tett el, ahova kellett, mindez azonban azért történt, mert már beszéltek a dologról, minden részletével tisztában volt. Nem forgott az esze azonban elég gyorsan ahhoz, hogy rájöjjön, Kriszpint mennyire félrevezették. A férfi kifakadása meglepő számára, habár inkább gondolkodtatja el, mintsem megijeszti. Talán csak egy szó üti meg a fülét, az azonban erőteljesen hat rá, talán erőteljesebben is, mint amennyire illene, vagy mint amennyire azt megszokhatta önmagától.
- Mesterséges? - ismétli meg a férfi szájából elhangzott kifejezést, habár nem tervez semmi továbbit hozzáfűzni. Ha átlagos ember lenne, esélyesen vérig sértődött volna, attól teljesen függetlenül, hogy az igazgatónak mi lehetett ezzel a szándéka. Ez a beszélgetés úgy tűnik most ilyen. Hangja rekedt és halk, több szó egyértelműen nem fogja követni.
Hiszen most is érzed.
Fut át az agyán, miközben Kriszpinre pislog párat, neki címezve a gondolatot. Tekintete átható, mintha hangosan ki tudná vele mondani, amit gondol. Ő ebben az érzésben éli az egész életét, születésétől kezdve. Folyamatosan körüllengi őt, éppen ebben a pillanatban is, a szobát is megtölti nyugalommal, még ha csekéllyel is, mert ő szándékosan nem erősít rá. Ennél természetesebb számára nem létezik. Kriszpin is érzi, Zója is érzi, mert mindenki érzi körülötte, és még így is milyen feszült lett a légkör hirtelen... Szórakoztatja a gondolat, mi menne itt, ha nem rendelkezne a képességével. Valószínűleg Kriszpin tényleg kihajította volna már őket.
A sütőtökleves hasonlatra lehajtja a fejét egy pillanatra, elnyomva egy fintort, amely igazán nem illene most a légkörbe. Tényleg szerencse, hogy nem egy sértődős típus, mivel Kriszpin láthatóan nincsen még csak távolról sem tudatában annak, hogy a hasonlítgatása mennyire provokatív lehetne, ha egy impulzívabb embernek címezné. Még ezzel a fintorgással is meglepi önmagát, valamiért úgy tűnik, ma érzékenyebb napja van az átlagosnál. De nem esik nehezére nem foglalkozni vele. Inkább elmosolyodik, úgy emeli tekintetét Zójára, aki időközben már elkezdte megmenteni a helyzetet. Jól tette. Neki most szüksége van pár pillanatra, hogy megtalálja a szavait.
- Igen - erősíti meg végül a nőt, majd röviden és velősen összefoglalja a helyzetet - Összegyűlünk, pihenünk együtt egy kicsit, akinek van kedve és ideje. Csak a teremben levő diákokra hat, csak ameddig szeretnék, nem is túl erősen, mivel nem egy emberről van szó. Minél többfelé osztom a figyelmem, annál jobban gyengül az erőm. Lehetőséget adunk nekik, hogy a lazítás tényleg a lazításról szóljon, és ne a bűntudatról, amit amiatt éreznek, hogy negyed óráig valami mással is mernek foglalkozni a tankönyveiken kívül. Nem okoz függőséget, különben most is tízen loholnának utánam, és ahogy tudom, különösebben életképtelenséget sem. Már ami a későbbieket illeti. - Enyhe gúny lenne a hangjában? Talán, de még ő sem igazán tudja megmondani.
- Egyszerűen csak segít ellazulni egy rövid időre. Pihenés nélkül nem lehet tanulni - fejezi be egyszerűen, majd összefonja maga előtt a karjait. Neki igazából mindegy. Szeretné, ha megvalósulna a dolog, de nem fog érte szenvedélyesen küzdeni. Az nem az ő terepe, inkább a másik két résztvevőé ebben a beszélgetésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az igazgató hagyja elillanni a pillanatnyi kellemetlenséget közöttük, ezt pedig nagyon bölcsen teszi. Pár pillanat elteltével pedig már Berci feje is kitisztul.
Már éppen kezdene megörülni, mert úgy tűnik, hogy Zójáva végre meggyőzték a férfit arról, hogy az ötletük igenis jó. Ránéz a nőre, remélve, hogy ő is észrevette ezt és végre a megkönnyebbülést és az örömet láthatja az arcán, mert biztos benne, hogy számára ez egy fontos ügy.
Váratlanul kapja azonban fel a fejét, mikor újra felcsendül a neve. Az értetlen zavarodottságot hamar letörli az arcáról, inkább őszinte érdeklődéssel várja, hogy Kriszpin kifejtse, mi ezzel a probléma. Most nem veszi magára, ad egy esélyt a még el nem hangzott magyarázatnak, hogy ne ellene szóljon, bár igazán mélyen rosszra számít. Amit kap, az viszont ennek pont az ellenkezője, ő pedig nem is igazán érti. Tényleg az ő érzéseit féltené az igazgató? Szemöldökeit ráncolva, pár pillanatig kiül az arcára a kételkedés, mintha azt várná, mikor ugrik elő a kandikamerával valaki, hogy közölje, ez csak átverés. Aztán átfut az agyán a gondolat, hogy ez a férfi részéről igazából nagyon aranyos. Aztán az is, hogy ez egész teljesen abszurd részéről, elvégre a feletteséről van szó, aki az imént teremtette le.
Na jó, kezdjük újra!
Mondja most magának, amit Kriszpin mondott nekik az imént. Vet Zója irányába egy segítségkérő pillantást, azonban tudja, hogy a helyzet értelmezésével most egyedül maradt.
Pedig a válaszon egyáltalán nem kell sokat gondolkodnia. Ez egyáltalán nem egy olyan dolog, amelyet titokban akarna tartani. Vannak dolgok, amelyekről nem beszél szívesen, vagy amit csak nagyon nehezen mond el. Hogy miért nem hoppanál már, miért van fél karja, mivel jár a képessége igazából és mi vezetett odáig, hogy nem tud az extrém sportok nélkül élni. De ezeket a kérdéseket egy diák sem tenné fel neki, ahogyan egy felnőtt sem tette még soha, talán Ádámot leszámítva.
Egyébként sem tartja valószínűnek, hogy ez a titok egyáltalán még titok. Túl sok negatív következményre sem számít, hiszen azon kevés diák részéről akik tudja, a reakció eddig mindig inkább csodálat volt, mintsem elrettenés, senki nem gondolta őt még emiatt furcsának vagy ijesztőnek. Majdnem letegezi Kriszpint, miközben beszélni kezd, de az utolsó pillanatban észbe kap. Elkalandozott egy pillanatra.
- Értékelem az aggodalmát, de nem hinném, hogy ez gondot okozna. Ebben az iskolában egyébként sincsenek titkok - mondja, miközben vet egy sokatmondó pillantást mindkét kollégájára. Ezt mindenki tudja, akinek volt már minimális köze a Bagolykő Mágustanodához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Zója tetőről leugrós megjegyzésén mosolyog egy kellemeset, majd kételkedőn megrázza a fejét. Fura lenne, ha azt mondaná, hogy még örülne is egy ilyen élménynek, igaz? Pedig így van. Fogalma sincs róla, milyen lehet ennyire belecsavarodni valakibe, pedig világ életében kíváncsi volt rá. Az érzésre, amiről minden költő ír, és minden zenész énekel. Nagyjából sejti a dolgot, hasonlót érzett már... De az nem volt ugyanaz. Olyan, mint a másolópapírra átmásolt ábra a könyvből. Majdnem megegyezik, mégis érződik rajta, hogy csak egy ócska másolat. Sóhajt egyet, miközben Kriszpin taglalni kezdi, hogy kiugrania talán mégsem kellene.
Érdeklődve fürkészi az arcát, kíváncsi ugyanis nagyon, hogy mit fog felelni a nőnek. Valamiért nem szimpatizál a gondolattal, hogy Zója bevesse a férfin a mágiáját, még ha tisztában is van vele, hogy a nő nem vinné túlzásba a dolgot, de nem akar beleszólni. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, mikor az igazgató beleegyezik a próbába, a kellemetlen érzés pedig felerősödik kissé, de ennek kívülről a világon semmilyen nyoma nem lelhető fel rajta.
Nyugodtan, szinte már-már rezignáltan nézi, ahogyan Kriszpin vonásai megváltoznak Zója mágiájának hatására. A tekintete más lesz, természetellenes. A pupillái nagyra tágulnak, szinte másodpercről másodpercre lekövethető, hogy mi zajlik az igazgatóban, látni rajta, hogy a mágia erősödik. Eltelik egy kis idő,  de végül aztán Zója jelzi számára, hogy most már ő jön. Nem esett le neki, hogy így fogják csinálni, hogy neki is szerepet szánt ebben a nő.
- Azt mondod? - néz a nőre, arca egy pillanatra fájdalmasan megrándul, majd visszanéz szegény Kriszpinre, aki valószínűleg lassan már bolondulásig szerelmes lett. Együttérző, kék tekintetét a férfire szegezi, aztán arra az elhatározásra jut, hogy tényleg itt az ideje közbelépni, mielőtt még le találja őt ütni egy közeli dísztárggyal, csak mert hozzá mert szólni a nőhöz.
Így aztán igyekszik ő maga is ellazulni, Kriszpinre koncentrálja minden erejét. Továbbra is ülve marad, kezei a combján pihennek, fejét picit oldalra dönti, miközben egyre mélyebb és mélyebb nyugalomba zárja az igazgatót. A tekintetét keresi, de nem találja. Most egyértelműen csak Zójára tud koncentrálni.
Nem sok idő telik el, és Kriszpin vonásai rendeződni látszanak, habár figyelmét valószínűleg továbbra is a pszichológus fogja lekötni. A mágiája nem semlegesíti a vélamágiát, csupán gyengíti. Olyan, mintha lecsavarta volna a hőfokot, az intenzitás csökken. Még mindig vonzalmat érez a nő iránt, de már nem bolondul meg tőle, az érzés elcsendesedik valamennyire. Ezt az állapotot pedig kitartja egészen addig, amíg Zója meg nem szakítja a varázserejét teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ő is kénytelen megállapítani, hogy Kriszpin látszólag mennyire jól viseli ezt az egészet. Nem egészen erre számított, valami sokkal látványosabb és érzelemdúsabb jelenetet képzelt maga elé. Ennek a verziónak azonban sokkal jobban örül, elvégre a szituáció így mindenkinek sokkal kevésbé kínos, mint hogyha mondjuk a falnak döntötte volna Zóját. Egy sanda mosoly kíséretében még az is megfordul a fejében, hogy tulajdonképpen nem is kell ő ide, ha egyszer a férfi ennyire nyugodt tud maradni önmagától is. Na persze azért más kérdés uralkodni önmagunkon és tényleg nyugodtnak is lenni, ezzel ő is tisztában van, éppen ezért nem hezitál sokáig, mikor Zója jelez.
Általában nem kell különösebben erősen koncentrálnia, hogy használni tudja az erejét, most azonban mégis megteszi. Egyrészt azért, mert vélamágiával még sosem kellett versenyeznie, másrészt pedig azért, mert nem akar semmit sem elrontani. Nem mintha nagyon el tudna, elvégre legrosszabb esetben is csak visszajönne a korábbi állapot. Azért inkább nem kockáztat. Nem tudja biztosan, milyen állapotban lehet Kriszpin, amíg rá nem néz. Akkor sem azért, mert olyan rengeteg dolgot ki tudna olvasni a szemeiből, inkább a tény miatt, hogy egyáltalán le tudta venni a pillantását Zójáról. Megkönnyebbülve figyeli Kriszpin tisztuló tekintetét, mikor Zója megérinti a vállát, ő pedig picit megrezzenve veszi észre, hogy a nő közben odakerült mögé. A megjegyzésére elmosolyodik, halkan megjegyzi hogy "ja", elvégre az igazgató enyhén bárgyú, ám rendkívül kedves mosolyában tényleg van valami megkapó. Kicsit olyan, mint egy jóllakott ovis. Egy rövid ideig kitartja a mágiáját, csak hogy a férfi kicsit önmagában, a szerelmesség érzete nélkül is barátkozhasson az érzéssel, de mire a nő leül melléjük, már Kriszpint sem befolyásolja többé semmi. Zója megjegyzése először meglepi, de aztán rájön, hogy a nő csak azt fogalmazta meg szépen, ami az ő fejében is megfordult időközben. Tényleg annak tűnik. Érdekes dolog ez, a korábbi kifakadása alapján nem gondolta volna, hogy ezt ilyen nyugodtan fogja majd kezelni. Dehát nem is ő a pszichológus, hogy értse, az emberek mit miért csinálnak.
A következő kérdésre viszont érdekli a válasz, ezért kékjeit a nőről az igazgatóra kapja. Ha már itt tartunk, őt az is érdekli, Zója erejének hatását hogyan élte meg, az egész élményről szívesen hallana. De nem kérdez rá, inkább csak csendben várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy gondolat szöget ütött a fejében a minap. Aztán a gondolatot kíváncsiság követte, ezt pedig hamar tettek is. Ennek köszönhetően forgatja a kezében az apró üvegcsét, amelyben vörös, hígnak tetsző folyadék lötyög ide-oda, amint ujjai között ütemesen meg-meg mozdul. Egyszer már volt ilyen a kezében, nagyon-nagyon régen. A hatás már csak homályos emlékként maradt meg a férfi fejében, most azonban itt az ideje, hogy felelevenítse.
Felhajtja. De még mennyire, az eredményét pedig pár másodperc utána máris érzi. Szó szerint érzi. Túl sok mindent érez egyszerre. Ahogyan az elmúlt nap eseményeinek képei feltűnnek előtte, teljesen másmilyennek tűnnek, mint amilyenek eddig voltak. Szomorúbbak, boldogabbak, intenzívebbek. Tele vannak érzelmekkel, azokkal amelyek korábban is megvoltak, ám az élményt mintha felnagyították volna - sokszorosítottan hatnak most. A mellkasa mintha felrobbanni készülne, a következő pillanatban inkább gyengének érzi magát. Sejti, hogy szokásos önkontrolljának most alig töredékével rendelkezik.
A gondolatainak nem elhanyagolható hányada pedig egyetlen dolog - pontosabban egyetlen személy - körül forog, itt pedig kivételesen a tartalom is kellően újszerű.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bárcián felkapja a kabátját, hogy irodáját elhagyva kisiessen a kastélyból, ki a friss levegőre. Soha nem érezte eddig létjogosultságát annak a kifejezésnek, hogy valaki "kiszellőzteti a fejét", most azonban hirtelen tökéletesen érti, hogy milyen állapotot hivatott kifejezni a frázis.
A hűvös levegő jólesőn csapja meg az arcát az iskola kapujában, útját pedig a kviddicspálya felé veszi, abban a reményben, hogy senkivel sem fut össze most arrafelé. Nagyokat lélegzik, minél gyakrabban megtöltve a tüdejét oxigénnel, miközben eléri a pálya szélét.
Felnyitja a labdákat tartalmazó ládát, majd egy szokatlan műveletbe kezd. Az egyik gurkót vékony, világító réteggel vonja be a pálcája segítségével, hogy a sötétben is jól lehessen látni, majd szabadjára engedi. Hirtelen ötlet, hirtelen felindulásból. Olyasmi, amit egyébként sosem tenne. Felkap egy ütőt, majd vár. Amikor a golyó megközelíti, teljes erőből csapja meg. Dühösen. Dühösen? Kire haragszik? Jó kérdés. Talán csak így szabadul fel a felgyülemlett energia, amelyet annak köszönhet, hogy az elméjét borító ködfelhő hirtelen felszállt, eltüntetve belőle a nyugalmat.
Tompán lüktet benne a felismerés, amely egyelőre inkább csak gyanú, mert tart tőle, hogy bármit is kijelentsen, még ha csak gondolatban is. Sajnos a bájital optimizmust nem kölcsönzött neki. A gurkó visszaér, az ütő pedig újfent hatalmasat csattan rajta. A férfi kicsit megkönnyebbül, habár a helyzet korántsem idilli. Mit csináljon? Mégsem püfölhet egy gurkót egész este! De addig is talán megfelelő elfoglaltság, amíg ennyire tanácstalan. Ez pedig még eltarthat egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy alak jelenik meg a pályán, nem messze tőle. Először nem veszi észre, egy kis idő elteltével azonban igen. Oldalra fordítja a fejét, hogy biztos lehessen benne, jól látta amit látott, de már hogy a fenébe ne látta volna jól. Probléma nélkül ismeri fel a férfit a sötét ellenére, már csak a testtartása miatt is. Arról nem is beszélve, hogy még ha nem ő volna, valószínűleg akkor is azt hinné először, hogy őt látja. Azt látjuk amit szeretnénk, vagy hogy is van ez. Megijed egy pillanatra, a szíve egy kicsit gyorsabban dobog az átlagosnál. Olyan érzés, mint amikor bungee jumpingolásnál elkezd zuhanni - de most történik meg először, hogy ezt egy ember jelenléte váltja ki belőle.
Hát persze... Ki más lennél?
Gúnyolódik kicsit önmagával, önkéntelenül is megállapítva, hogy természetesen beleszaladt az egyetlen emberbe, akinek nem tud mit mondani. Illetve tudna, az már azonban kérdéses, hogy mennyire szeretné hallani a címzett.
Utóljára megüti a golyót, majd gyorsan előkapja a pálcáját mielőtt az visszaérne, és elkapja vele. Megfontoltan a ládába lebegteti, miközben utána sétál. Végül leszíjazza és lecsukja a láda tetejét, majd a férfi felé fordul, és tétován megindul felé. Minél közelebb ér, annál kényelmetlenebbül érzi magát, az igazat megvallva. Mire aztán odaér az igazgatóhoz, kékjeivel a férfi tekintetét keresve, a gyanúja már régen nem gyanú. Kicsit megvakarja a tarkóját, közben pedig elmosolyodik.
Egyébként első látásra egyértelmű még a vaknak is, hogy valami nem stimmel vele. Az egész kisugárzása megváltozott, a mindig megbízható és nyugalmat árasztó gazdasági igazgató megszűnt létezni. Egész lényéből árad a mérhetetlen mennyiségű energia, amelyet újdonsült érzelmei kölcsönöztek neki,  és kissé talán olyan hatást is kelthet, mint aki bármely pillanatban felrobbanhat. Ezzel a gyanúval nem is tévednénk olyan nagyot. Az arcán széles mosoly terül el, a szemei azonban mást tükröznek... Kétségbeesést, vonzalmat, az érzelmek egy egészen új, színesebb palettáját.
- Kriszpin - mondja ki a férfi nevét köszönésképpen, habár a hangzása cseppet sem felel meg a helyzetnek. Ahogyan elhagyja a száját a név, az sokkal kevésbé hasonlít egy laza "helló"-ra, mintsem inkább egy varázsigére, amelyet éppen most talált fel, és arra jó, hogy kiugrassza az ember szívét. Amennyiben ez így volna, rajta már használt is varázslat.
Szerencse hogy sötét van, mert elég szerencsétlen összehatást kelthet, ahogyan ott áll mosolyogva, kicsit mint aki elbűvöltek, összezavarodva a benne kavargó érzelmektől. Túl sok, hogy egyszerre megeméssze, ezért inkább csak finoman barátkozik a helyzettel. Nem is olyan rossz, ha leszámítjuk, hogy idegesítően irányíthatatlan számára a saját viselkedése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hát persze. Nem is jutott eszébe, mennyire feltűnő lehetett az iménti kis műsora. Látszik, hogy nincs teljesen magánál, nagyon részlegesen tudja csak figyelembe venni a tetteinek a következményeit. Még ha tisztában is van velük, nem feltétlenül érdeklik.
Kriszpin szavai alatt csak lassan bólogat, a szemeit egy pillanatra sem veszi le róla. Bizonyos értelemben olyan számára, mintha most látná először, mert így tényleg most látja először. Mármint ebben a kissé ködös rózsaszínes árnyalatban, ami mi tagadás elég jól megy a szeméhez, csak éppen nehéz benne lélegezni. Nagy levegő. Észreveszi ám a kérdés hangnemét, ekkor pillant először a földre inkább. Hülyén érzi magát, amiért hangsúlyoknak tulajdonít jelentőséget. Ekkorát legalábbis. Igyekszik a földön maradni és minél kevésbé kecsegtetni magát mindenféle reményteljes badarsággal, úgyhogy inkább kezd magával valamit. Sóhajt egyet, miközben zsebreteszi a kezeit és elindul. Mielőtt válaszolna, megkerüli Kriszpint és felugrik a lelátó legalsó lépcsőfokára, körülnézve onnan. Nem mintha nagy kilátást jelentene az a pár plusz centi, inkább csak elfoglaltságot, amíg megtalálja a szavait. Végül az őszinteség mellett dönt. Abból nem szokott semmi rossz kisülni, nem? Ugye nem?
- Öhm. Mi lenne ha azt mondanám, hogy véletlenül megittam egy bájitalt ami semlegesítette az erőmet és most tele vagyok.... Érzelmekkel? - Persze, hogy véletlen lett volna, az erősen pofátlan hazugság, de ez már a hangsúlyából is érződik. A hangja egyébként művien ártatlan, pontosan olyan, mintha éppen arról csevegne, milyen márkájú porcelánbögrében fogyasztotta a reggeli kávéját.
Továbbra is nyughatatlan, ide-oda lépked, akkor is mocorog amikor áll, láthatóan zavarban van. Ha ez így megy tovább, egy szót sem kell majd szólnia, mert ennyi erővel akár a homlokára is kiírhatná, hogy mi a helyzet. Már ha ő tudná egyáltalán. A mai napig arról sem tudott, hogy vonzódik a férfiakhoz. Illetve az általánosított verzióban még most sem biztos, inkább csak abban, hogy ehhez az egyhez itt az orra előtt mindenképp.
- A mai nap csupa meglepetés - mondja végül, és ez végül is így is van. Az már más kérdés, hogy ennek jóval kevesebb köze van a bájitalhoz és sokkal több ahhoz, hogy még harmincegy évesen sem ismeri elég jól magát ahhoz, hogy rájöjjön bájital nélkül is az ilyesmire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem kellene meglepnie, mégis meglepi Kriszpin kérdése. Persze honnan is tudhatna róla, sosem mondta neki. Tulajdonképpen egészen furcsa, hogy mennyit érintkeznek egymással nap mint nap, mégis mennyire keveset tudnak egymásról. Így aztán persze a benne kavargó őrületnek csak még kevesebb értelme van. Végül bólint, hümmög is kicsit hozzá, majd lassacskán bővebben is kifejti.
- Igen. Olyan, mintha letekernéd a hőfokot. Érzem, de nem zökkent ki, nem veszi el az eszemet, nem befolyásolja a viselkedésemet, vagy csak ritkán. Néha pedig úgy elbújik, hogy könnyedén összekeverem mással - mondja, az utolsó mondatával tulajdonképpen a mostani helyzetre célozva, még ha erről az igazgató nem is tud. Végül úgy dönt, ha már mesedélután van, belemegy a beszélgetésbe.
- Ezért szeretem az életveszélyes sportokat. Úgy tűnik, az életösztön azért rajtam is fog. - Rögtön eszébe jut a balesete, a fehér ispotályi szoba. Hogy meg akarta nyugtatni a zokogó édesanyját, de életében először nem tudta, mert ő is zaklatott volt. Aztán az, amikor nemrég Biankával kiabált az irodájában, amiért a lány betört hozzá. Nem, az ő nyugalma sem tart örökké. Csak az átlagosnál sokkal tovább.
- Én is ki tudok borulni, de sokkal-sokkal több kell hozzá. - Halványan elmosolyodik azon, bezzeg most milyen könnyen megy. Kezeit előveszi a zsebéből és a derekára teszi, miközben továbbra is fel és alá járkál az emelvényen.
A férfi kérdése után nyel egy nagyot, a lehetőségeit latolgatja. Tökéletesen tudja, hogy ez az a pillanat, amit most rögtön el kellene ütnie egy béna viccel, vagy valahogyan megkísérelnie elterelni a témát. De aztán úgy dönt, bátrabb ennél. Gondban van, mert holnaptól már semmi sem lesz ugyanúgy. Számára legalábbis biztosan nem, habár Kriszpin számára még lehetne, ha hagyná neki. Akárhogy nézi, ebben a helyzetben kevés kedvező kimenetel akad. De ha már így van, miért ne választhatná azt a rosszat, amelyre most a leginkább vágyik? Muszáj volt meginnia a bájitalt és most muszáj itt állnia, mert nem várhatja tovább letargiába és közönyösségbe zárva, hogy elrobogjon mellette az élet. Bizonyos szempontból úgy viselkedik, mint aki felöntött a garatra - nemes egyszerűséggel megfeledkezik arról, hogy bizony holnap is lesz még nap, neki pedig  szembesülnie majd kell a következményekkel. Azt akarja, hogy Kriszpin tudjon róla, hogyan érez. A jó hír pedig az, hogy a férfi akár össze is törheti a szívét - holnapra úgyis csak a töredékét fogja érezni a fájdalomnak. Végül megköszörüli a torkát, miközben a férfi felé fordul.
- Rájöttem valamire -  alsó ajkát picit beharapja, a hangja leheletnyit megremeg, de nem folytatja. Hogyan is folytathatná? "Figyelj, azt hiszem szerelmes vagyok beléd, de nyugi, holnap már nem leszek, vagy legalábbis csak félgőzzel?" Ő sem gondolhatja komolyan, hogy erre érdemben lehet válaszolni. Egy pillanatig tétovázik, majd leugrik a lépcsőről, a férfi mellé. Meglehetősen közel landol hozzá. Nem egyértelműen közel, de elég közel ahhoz, hogy szembetűnő legyen, hogy ez most valami más. Hogy jelezze a férfi számára, ha sarkon akar fordulni, akkor lehet jobb, ha még most megteszi.
- Én... Sokat gondoltam rád ma - folytatja egészen halkan, kicsit rekedtes hangon. Szükségtelen is, hogy hangosabban beszéljen, tekintettel a nem túl méretes távolságra kettejük között. Tudja, hogy a férfi anélkül is remekül hallja. Nem tudja folytatni, nem is annyira akarja. Azt reméli, hogy talán Kriszpin is kezdi kapizsgálni már. A tekintete sosem volt még ilyen nyílt, soha ilyen beszédes. Életében nem állt még talán senkivel szemben ilyen sebezhetően és kiszolgáltatottan. Hogy Kriszpin mihez kezd ezzel a helyzettel, az az ő döntése, bár Bárcián már így is erején felül teljesít mindazzal a türelemmel, amit megad neki. Nem mintha többet kellene várnia pár röpke másodpercnél, amíg az igazgató reagál valahogy... Mégis rémisztően nehéz számára, hogy ne tegyen most semmit. Nincsen hozzászokva ilyen intenzitású érzelmekhez, nem érzett még korábban ilyen hajtóerőt és ellenállnia sem kellett neki. Mert Isten látja lelkét, ha rajta múlna, már nem ácsorogna az igazgatóval szemben. Ha rajta múlna, a keze már a férfi tarkóját támasztaná, az ajkai pedig az ő ajkait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kriszpin nem mond semmit, ez pedig a legrosszabb, amit pillanatnyilag Bárciánnal tehet. Persze nyilván nem szándékosan csinálja, illetve pont hogy csak jót szeretne, ez pedig még fájóbbá teszi az egész helyzetet. Az igazgató szusszanását leginkább tanácstalan gondterheltségnek tudja értelmezni, innentől pedig a helyzet egyértelmű számára - a férfi nem tudja mit mondjon, hogy ne bántsa meg. Feltételezi ugyan, hogy valamennyire sokkolta is Kriszpint, alapvetően azonban a szótlanságát tapintatosságként értelmezi, amely miatt a férfi most dilemmában van, hogyan ne gyalogoljon át mégis a lelkén. Keserűen elmosolyodik a feltételezett gesztuson, habár csak röviden. Inkább csak megrándul az arca, mintsem igazi mosoly lenne.
Igyekszik nem kivárni, amíg a köztük ülő csend már kínosan hosszúra nyúlna, habár nem tud elég gyorsan megszólalni, hogy ezt teljességgel elkerülje. Azt várja, mikor nyílik meg végre alatta a föld, de ez csak nem akar megtörténni. Bár a sötétben nem látszik, a szégyenérzettől kicsit kipirul az arca. Nem olyan, mint ahogyan a sporttól szokott elvörösödni, nem nagyon láthatta még így senki. Mondjuk, most sem fogja.
- Sajnálom - mondja hirtelen, mert nem tudja, hogy segíthetne a kellemetlen helyzeten, amit a közléskényszere okozott. Ami pár perce még olyan kívánatos cselekedetnek tűnt, most már korántsem tetszeleg okos döntés képében. Mi a fenét gondolt? Nem várta, hogy Kriszpin majd a nyakába ugrik, de ennél a kínos némaságnál azért mégiscsak valami eseménydúsabbat képzelt el. Már amennyit gondolkodott. Annyira nem jellemző ma este. Pár lépést hátrál, összefonja maga előtt a karjait, miközben a földet bámulja.
- Ha te nem érted, képzelj el engem... Nem csak a tény, de az érzés is fejbevágott. - Kicsit megingatja a fejét. El akar menni innen, elfutni a hülye szituáció elől, amit ő okozott. A legjobban talán az zavarja, hogy ilyen kínos helyzetbe hozta a másik férfit is, csak mert nem tudott csomót kötni a nyelvére. Mentségére szóljon, igyekezett elkerülni. Mentségére szóljon, különleges a helyzet. Egyszerűen kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Inkább... Inkább csak felejtsük el, amit mondtam. - Igyekszik nagyon, hogy ne hallatszanak ki az érzelmei a hangjából, de őszintén szólva nagyon csúfosan teljesít. Kétségbeesetten próbál javítani a helyzeten, közben pedig folyékony hülyeség hagyja el a száját. Nem tudja elfelejteni. Nem is akarja. Nem megy az csak úgy. De az is igaz, hogy mire kiürül a szervezetéből a bájital, már nem fogja megbolondítani, amit a férfi iránt érez. Rossz kedve lesz? Valószínűleg. De semmi olyan, amin ne tudna túllendülni majd. Nagyon szép és romantikus lenne belehalni a visszautasításba, de az csak ma fog menni, holnap már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hamar rá kell jönnie, hogy a szabadkozással sem segít túl sokat a helyzeten. Az igazgató láthatóan nem örül a dolognak, valamennyire igyekszik is csírájában elfojtani a dolgot. Hát igen, úgy tűnik ő itt már tényleg nem tud túl sok jót tenni, bár erre gondolhatott volna előbb is. Na ja. Az önkorholás ma kifejezetten jól megy neki. Szóval erről marad le, amikor éppen "normális" kerékvágásban mennek a dolgok? Lehet, hogy tulajdonképpen jobb is neki letompítva. Igen, most hirtelen nem tud másra gondolni, minthogy jobb volt minden, mielőtt megitta volna a bájitalt. Hogy kár volt. Aztán a felnéz a férfi arcára, a szíve pedig elfacsarodik kicsit, és eszébe jut, hogy emiatt az érzés miatt tulajdonképpen egy kicsit azért megérte. Mert igenis nagyon jó a másik mozdulatait, arckifejezését lesni és szívdobogást kapni már csak attól is, hogy a közeledben van. Miközben pedig ezen gondolkodik, a férfi egyszer csak megteszi az egyetlen dolgot, amire nem számít - a nyakában köt ki. Biztos benne, hogy Kriszpinnek legalább annyira nincs ki mind a négy kereke, mint neki. Tiszta jóindulatból természetesen, de csak megforgatja benne a kést az érintésével, a csodálatosnak tűnő illatával, az egész pillanattal. Ő pedig magához szorítja, mert hirtelen nem tud jobbat. És habár a feje kiürül, a pulzusa pedig illetlenül felgyorsul, arra azért nagyon ügyel, hogy ne maradjanak így egy pillanattal sem tovább, mint ahogyan az Kriszpinnek is megfelel.
Amikor elengedik egymást, sóhajt egy nagyot. Nem tudja, hogyan tovább. Egy pillanatra az égnek emeli a tekintetét, elgondolkodó arcot vágva, majd végül egy félig savanyú, félig szórakozott mosoly kíséretében nyögi ki:
- Azt hiszem, ki kellene aludnom a fejemből ezt a löttyöt. - Az lesz a legjobb mindenkinek. Holnap pedig végre fog tudni értelmesen viselkedni. Igaz, most már ebben sem teljesen biztos. Az egyik fele nagyon szeretne már ágyban lenni és holnap kijózanodva ébredni, a másik még ácsorogna itt kicsit. Még ha nem is vezet sehova. Vár azért, nem tudja mire. Hátha az igazgató mégis hozzáfűzne valamit a dologhoz. Igaz, az elmúlt percek tapasztalata alapján ő sincs a helyzet magaslatán éppen.