Mennyi gyerek ._.

Maja Bojarska - 2019.02.19. 20:56


De az az egy nem ilyen...nagy és hangos

Maja megint terhes? ._.

Remélem nekem nem lesz sok olyanom, mint ti ._.

Blossom Miles - 2019.02.19. 21:16


Akkor nem veszlek feleségül

Maja Bojarska - 2019.02.19. 21:34


Mert sírnak, kócosak, pasiznak...

Tervben volt!

Nekik meg jön az anyamánia, meg a csajozás

Ha az apjára üt, nekem nem kell

Asszony
otthon

Hogy mondhatná el neki? Tudja, mibe keveredett. Tudja, mi lehet még ebből. Azt is, hogy veszélyben vannak, de pont ezért csinálja. Mert így nem akkora a veszély, mintha nemet mondana. Fél, retteg attól, hogy Annának baja esik, hogy az úgynevezett szövetségesek unalmukban, vagy bosszúvágyból a családján próbálják ki tehetségüket.
Meg akarja oldani, ezt most Noah nélkül és bárki tudta nélkül. Terelni és hazudni könnyebb, jobb így elsimítani az ügyeket, mint hogy beszámoljon a fenyegetésről, amit ezek az emberek jelentenek.
- Senki - válaszolja.
Tekintete a házimanóra terelődik. Különösebb gondot nem okoztak ők ketten egymásnak, de mivel a lény hűséges volt régi gazdájához, tett az bármit is, Nikolai nem tud rá barátságosan tekinteni.
- Járt itt valaki? Dolgunk van, felmegyünk. Ne zavarj minket - igyekszik olyan gyorsan beszélni, hogy azt felesége ne értse, ez már amolyan megszokás, ha kényes ügyekről van szó.
- Gyere, megmutatok valamit.
A régi, már recsegős lépcsőn vezeti fel a nőt, ahonnan hosszú, kanyargós folyosón át haladnak el ugyanolyan ajtók előtt. A barátságtalan, sötét helyet a falon fellángoló gyertyák világítják be.
A folyosó végén balra áll meg egy résnyire nyitott ajtó előtt, melyet úgy lök be, mintha bárki lapulhatna odabent. Sehol senki, csak egy rendben tartott fiúszoba. A szekrényben még mindig Niko régi holmijai vannak, az ágyon az a takaró, melyet az anyjuk akkor készíttetett, amikor még velük élt. A fekete anyagon jól kivehető az ezüst N.W. monogram.
Csendben sétál a könyvespolchoz, melyről leveszi a régi, bőrkötésű fotóalbumot. Családjuk címere van az elején, benne pedig olyan képek, melyeket Niko most először mutat meg feleségének.

Asszony
otthon

Nem voltak az elméjét megrohamozó emlékek. Nem volt csontig hatoló fájdalom amikor belépett a házba. Nem érezte, hogy az apja figyelné és bármikor kilépne a dolgozószobából, hogy bőrövével maradandó sérüléseket okozzon rajta és testvérein. Egyszerűen keserűség és düh uralja minden alkalommal, amikor a régi otthonukba látogat. Csak akkor jön, ha muszáj.
Csendben sétálnak be a régi szobájába, aminek köze sincs ahhoz, amiben most laknak a feleségével. Az otthon érzete és illata helyett is markáns illatok keverednek a régi szagokkal, minden kihűlt, barátságtalan. Az egyetlen, ami pozitívum, az a fotóalbum elejében szépen sorakozó képek őszintesége. Ahol az anyjuk még velük volt és ők mosolyogtak, boldog és büszke nagytesókként tartották karjukban a kishúgukat. Niko néhány olyan emléke, ami kiskamaszként is még tartotta benne a lelket.
Bólint, majd teret engedve Annának körbejár a szobában, Egyáltalán nem kíváncsi a rég kinőtt talárjaira, a Herzberghez köthető tárgyaira. A kemény matrac, melyre leül néhány helyen fel van vágva, de ez nem látszik a takarótól.
- Azok voltak a szüleink. Szép nő, mi? - Niko a mai napig nem tudja, hogy édesanyjuk félvéla, egyszerűen csak szépnek találja.
Hisz nem vak, a gyűlölet ellenére még lát. Közben eldől az ágyon, onnan kezdi figyelni feleségét.

Anna

Figyeli a nő reakcióját. Ennyi év, ennyi történés után elérkezettnek érezte az időt rá, hogy még jobban beavassa a régi életébe. Akármennyire is tartja úgy, hogy nem számít, igenis számít. A jelen része a múltja, részese Noah, Emma, az apja emléke, a másik család...
Bólint, látja maga előtt anyja hosszú szőke haját. A mai napig ugyanúgy néz ki, egy ősz hajszála sincs, egy apró ránca sem. Mintha a testvérük lenne, ami furcsa, ennek ellenére a legkevésbé sem izgatja Nikot.
- Nem - őszintén cseng a hangja és épp nem hazudik.
Cseppet sem vágyik vissza azokba az időkbe, most már sokkal inkább érzi azt, hogy jó helyen van, ahol van.
- Meg tudnád bocsátani, ha más életet élnék melletted? - kíváncsian teszi fel a kérdést, kerülve a válaszadást. - Ne értsd félre, senkire nem tudnék úgy nézni.
Még azelőtt felemeli mindkét kezét, hogy Anna bármire asszociálhatna. Az kéne még, hogy más nőt gondoljon a képbe... Bár talán az egyszerűbb lenne.
- Szeretnék megszabadulni a háztól, de nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Nem akarom, hogy bármelyiküknek is vissza kelljen ide jönni.

Anna

Gondolkodás nélkül kérdez és beszél néha, pedig jó lett volna előbb rájönni, hogy egy ilyen kérdéssel mit okoz a feleségének. Fordított helyzetben biztos azonnal kiakadna és azonnal arra gondolna, amire mindenki józan ésszel. Hogy megcsalják. Hogy másik nőhöz, családhoz jár. Ahogy azt az anyja tette.
- El kell intéznem - ismétli, mintha ez ennyire egyszerű lenne. - El kell vinnem pár dolgot és mehetünk. Ne gondold túl, csak akartam, hogy lásd ezt a részét is az életünknek - megvonja a vállát és még egy apró mosoly is kirajzolódik ajkán.
Már majdnem olyan, mintha nem titkolna semmit. Egy pillanatra még az is megfordul a fejében, hogy egyszer utoljára élne a ház nyugodtságával és az ágy puhaságával, de hamar meggondolja magát. Nyom egy csókot felesége ajkára, aztán feláll és az ajtóhoz indul.
- Összeszedem ami kell, addig nyugodtan nézz körbe.
Odabent nincs titkolnivalója, de a dolgozóban, ahová megy, bőven akad. Az ajtót be is zárja maga mögött arra a kis időre, amíg összeszedi a papírokat, amikre szüksége van. Gondosan rejti el bőr irattáskájában, majd bűbájjal védi le. Fő a biztonság és ha már titkol valamit, azt ügyesen csinálja.
Nagy valószínűséggel ennyi itt töltött idő Annának is elég.

Anna

Csak azt akarja, hogy vége legyen az egésznek és minderről Noah és Emma ne értesüljenek. Csendben, mindenki háta mögött akarja elvarrni a szálakat és ezzel egy ténylegesen problémamentes életbe kezdeni.
Olyan nevek szerepelnek az iratokban, melyek nem szabad, hogy rossz kezekbe kerüljenek. Niko sem akarja ismerni őket, de ez már nem visszacsinálható. Elítélte bátyját a tetteiért, most ő csinálja azért, hogy megmentse a családját. Kapott már finomabb utalásokat arra, mi lesz, ha ő is ki akar szállni.
- Mehetünk - a lépcsőn lefelé haladva megigazítja magán a kabátot, majd Annát a derekánál fogva finoman húzza magához.
Röviden megcsókolja és kitessékeli az ajtón. Végre maguk mögött hagyhatják a helyet, amiből ez a fél óra is rengeteg volt. Már abban a pillanatban érzi a könnyebb légzést, amint kilépnek a házból.
- Haza, vagy sétáljunk? Régen volt itt egy jó fagyizó és télen is adtak - mintha az előző meg sem történt volna, úgy beszél.
Ugyanazon az úton haladnak vissza a városba, amin jöttek, errefelé már valamivel könnyebb. Kicsit elterelődnek gondolatai, egyedül a vállát húzó táska emlékezteti rá, hogy továbbra is figyelnie kell minden lépésére.

Anna

- Nem tudom, rég kóstoltam. Próbáljuk ki - válaszolja már őszintébb mosollyal.
Gyerekkorában sokszor jártak el a testvéreivel, a csokis volt a kedvence. Abban biztos, hogy azóta a kínálat bővült, de ki tudja, vajon egyáltalán még ugyanaz-e a tulaj, vagy megvan-e még.
Rengeteget változott, mégis ugyanolyan maradt a városrész. Jellegzetes épületek, macskakő, az emberek nem rohannak, meg-megállnak az üzletek előtt.
Rászorít Anna kezére amint találkozik a tekintete az előttük megálló férfiéval. Már megint úgy érzi, egészen a veséjébe lát, összeszorul tőle a torka és arra gondol, hogy azon nyomban el kellene hoppanálnia a feleségével.
Biccent és szűkszavúan válaszol. Szeme sarkából látja a nőt, azt reméli, nem ért semmit. Nem az utca kellős közepén merülnek beszélgetésbe, de amit beszélnek, azt is halkan és körülírósan teszik. Találkozniuk kell, el kell vinnie a múltkor említett dolgot. Megkapja érte azt. Nagyjából ennyi. Aztán mintha teljesen legális üzlettársak lennének, kezet ráznak, Annának kezet csókol és útjukra engedik őket.
Niko összeszorított fogsorral engedi el a nő kezét és nyúl a zsebébe a cigarettáért. Őt is megkínálja, de ha kér, sem fogja hagyni, hogy rágyújtson. Elég, ha kettejük közül egyikük teszi csak tönkre magát.

Anna

Nem lehet benne biztos, mit ért Anna, csak igyekszik úgy alakítani, hogy ne értse. Úgy kell tűnnie, hogy nincs semmi takargatnivalója, nem zavarhatja el az embert csak úgy. Néhány perc, néhány jól megválogatott mondat és tovább mehetnek. Indulhatnak a fagyizóba.
- Hm? - néz egy pillanatra értetlenül a nőre. - Ja, az. Egy idióta, mindig elszúrja és letagadja, hogy az ő hibája lenne - gondterhelt sóhajt hallat.
Ez talán egy olyan magyarázat, amit még el is hisz a nő annak fejében, hogy Niko mindig idegesebb lesz az ember jelenlétében. Őszintén szólva fél tőle és a cselekedeteitől. Amilyen bájologva tud csevegni és mosolyogni, olyan tökéletességgel képes kitekerni bárki nyakát.
Kissé furcsán, fél szemöldökét felvonva nézi a mozdulatot, amivel felesége a cigi felé nyúl, majd leengedi kezét. Nagyon helyes. Nem biztos, hogy annyiban hagyná, ha rágyújtana.
- Inkább menjünk haza és vegyünk útközben egy üveg whiskeyt - javasolja hirtelen ötlettől vezérelve.
Az utóbbi időkben nem nagyon volt alkalmuk rá, hogy kettesben legyenek és anélkül igyanak meg akár egy pohár italt is, hogy valami, vagy valaki ne zavarja meg őket.

Tapasztalatból mondom, az asszony nem szokta értékelni, ha a két kutyán kívül még egy harmadik Masakutya is becsatlakozik *szomorúan ingatja a fejét*

Túúl hosszú volt ez a nap *itt hal meg*

Amúgy nektek nem ágyban a helyetek?

Melegebb napot

Khmmm Borbála foglalt

Hát én!

Kevésbé fejtágítós reggelt

*lepacsizik vele*

Ó nem kell, minden nap vele randizom *vállat von*

A gyerekek nem cukik

Antal Zina - 2019.04.21. 19:32


Köszi, te sem vagy az

Hangosak és hiperaktívak vagytok

Gyanús vagy

Tinus

Mindig akad intézni való itt, vagy Bogolyfalván, újabban ugyebár odahaza is. Egyre nehezebben tudja irányítani az életét, ami érződik a kisugárzásán is. Sosem volt igazán boldog leszámítva azokat a pillanatokat, amikor élete nője mellett nem gondolt semmi másra, csak rá. A kapcsolatukban is voltak hullámvölgyek, amik most nincsenek, vannak helyette titkok és egyre halmozódó problémák.
Csak hogy ne legyen egy lazább napja, ma Kalózzal az állatorvost látogatták meg. Még szerencse, hogy Budanekeresden több a lehetőség és nem kell sokat gondolkodni azon, merre lépjen.
A kutya a lába mellett sétál pórázon, lustán és rossz kedvűen, néha felpillant gazdájára és megvetően, utálkozva nézi. Niko a szemét forgatja, hát mit tehet ő róla, hogy felfújhatós gallért kell viselnie, nehogy szétszedje a friss sebet?
Kell egy perc, hogy felfogja, valami történik, valaki a nevén szólítja. Egy újabb vörös, egy újabb nő, akitől végre sikerül elmosolyodnia.
- Mármint most a kutyára gondolsz? - vigyorog rá. - Hidd el, nem gondoltuk át, kettő is van - sóhajt fel.
Tény, még mindig jobb a két kutya, mint egy gyerek, bár arra egy ideje nem is mernek gondolni.

Én ágyba vittem a vizet az asszonyra

Nagyon