- Ne kapard a tenyered, nem akarom, hogy mikor megfogom a kezed véres maradjon a bőröm. - megérdemelne egy büdös nagy pofont. Tényleg. Nem mintha bármilyen hatással is lenne rá, de megérdemelné. Nem feltétlenül az a célja, hogy Iza agyvérzést kapjon mellette, és ha a lány ismeri, akkor tudja, hogy nem éri meg túráztatnia magát rajta. Adrian ilyen, vannak neki ilyen pillanatai, főleg, ha felidegesítik. Majd megjavul. Egyszer. Nem lesz olyan, mint régen, de megjavul.
- Kösz. Cuki vagy. - megvonogatja vállát, mintha csak ez lenne a természetes. Ha költőiek akarnánk lenni, most jöhetne az a rész, hogy valójában fáj neki így látni Izabellát, és az egészet csak érte csinálja meg minden ilyen nyálas szöveg, de mint azt már említettük, Adrianban nem kapnak helyek efféle gondolatok. Egy kicsit még mintha szórakoztatná is, ahogy a lány érte idegeskedik, és próbálja befolyásolni annak teljes tudatában, hogy úgysem fog neki sikerülni. A rellonos makacs, mint egy öszvér, és jelenleg még egy hurrikán sem zökkenthetné ki a szerepéből.
- Gondoltam. - mormogva forgatja meg szemeit, igazán nem lepte meg, hogy a kék ház tagjainak nincs élete. Ez akár sértő is lehetne rájuk nézve, ha egyáltalán lenne valami szín a hangjában. De minden egyes kiejtett szóból csak és kizárólag a közönyösség szól, és nem is áll szándékában másképp viselkedni. Egészen addig, míg a lány tudomásul nem veszi, hogy őt nem tudja irányítani, nem is éri meg próbálkozni, és ebből adódva eltéríteni sem képes. Ha Adrian kikészül, abból esetleg tanul. Ha Shay rászól, akkor ereszt egy kicsit. Ennyi az egész. Nem éri meg a lelkére beszélni, csak időpocsékolás.
Az újabb kérdést egy újabb szemforgatással jutalmazza, meg egy amolyan "akadj már le a témáról" sóhajjal.
- Jó, figyelj ide. Jól vagyok. És szeretlek, imádlak meg minden, de ha sokáig szándékodban áll ezt csinálni, akkor akár véget is vethetünk ennek. Nem éri meg megennünk egymás idegeit a hülyeségeinkkel. - széttárja kezeit, és úgy ejti ki a szavakat, mint akinek semmit sem jelent mondjuk a 'vége' szócska - és tényleg.
- Ne érts félre, nem akarok most itt rögtön szakítani, de ha nem tudjuk elfogadni a másik heppjeit, nem éri meg. - valahol útközben átvált angolra, túl sok neki ennyi magyar, túl nehéz lenne. Most először tükröződik valami érzelemféle is az arcán, ami nem feltétlenül a kíváncsiság, sokkal inkább az aláírása annak, hogy halál komolyan gondolja azt, amit mond.
:3
