Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
daddyAjkaim közé fogom a szűrőt, a zacskó belsejéből a papírra húzok egy csipetnyi dohányt, és türelmesen rendezgetni kezdem azt, egyenes vonalba, mielőtt elővenném a papírt. - Min gondolkozol ennyit? - a számban fityegő szűrő ellenére szinte tökéletes kiejtéssel szólalok meg, miközben megemelem egyik szemöldököm. - Megint az a vörös csaj? Mit csinált?
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
daddyAlapvetően nem hiszem, hogy erre ne jöttem volna rá akkor sem, ha nem vagyok legilimentor, úgy értem, elég csak egy napot eltölteni a toronyban, és az ember azonnal rájön, hogy Sárközi ősz hajszálainak legalább felét A Vörös okozza. Legalábbis okozta. Hümmögve tekerem fel a papírt, beragasztom, utána mutató- és középső ujjaim között felé nyújtom egy öngyújtóval együtt. - Remélem tudod, hogy nagyon, nagyon rossz vége lesz ennek, ha ő és a tökéletes barátja szétmennek - tanárként nem kizárt, hogy kedvesebben kellene nyilatkoznom a diákjaim magánéletéről, amihez különösebben semmi közöm. - Valahol aggódnom kellene, amiért valaki ilyen megszállottan keresi Ems kegyeit - de nem fogok. Aprót szusszanva nézek rá újra. - Minden rendben veled?
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
daddyÉpp csak egy szolid, a kelleténél kárörvendőbb mosoly jelenik meg szám szegletében, ahogy megingatom fejem. Igen, az ember, ha megtanul mások koponyája alatt kémkedni, sok elképzelést lerombol az őt körülvevőkről, akarva akaratlan. Ott van például a Révay kislány. Döbbenetes. Félig beharapom szám szélét, a mosoly önkéntelenül szélesedik vigyorrá, állkapcsom megfeszül, egy kicsit még nevetgélek is, komolyan, mint valami friss tizenhét éves, tenyeremmel dörzsölöm végig az arcom, ahogy újra vállat vonok. - Oké, gyakoroljunk - falak. Áthatolhatatlan, magas és sötét márványfalak, erre van szükségem. Beletömködöm a dohányt a papír hajtásának vonalába. - Szeretném ha tudnád, hogy most annyira nem vagyok benne a fejedben, de ha nálam folytatod a hazudozást, ki fogok belőled ábrándulni - megérzem az ilyet. Aprót vonva vállamon gyújtok rá. - Legalábbis, szerintem a nincs kedvem beszélgetni egyszerűbb hosszútávon.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Szeretem a gyerekeket // Sárközix adrianAlapvetően marha meleg van - alapvetően mondj egy embert aki képes értelmet nyerni ezzel az érvvel egy csapat eridonos, tizenéves, hormontúltengéses hülyegyerek fejébe (na, csak túloztam). Nehéz lenne összeszámolnom, az iskolai szabályzat hány pontját szegtem meg az utóbbi pár percben, kezdjük például a felbontott üveg sörrel - alkoholmentes, természetesen, mégis mire gondoltál -, a káromkodások varázslatos változatosságán, amikor valaki úgy dönt, átszalad a lábamon, leönt vízzel, vagy egyszerűen csak figyelmetlenségből nekem ütközik, mert... kölykök. Az ajkaim közé illesztett cigarettával hajolok le a parázsló, grillnek szánt szén szintjére, pár kisebb szívással be is gyullad, mire elégedett mosollyal egyenesedek újra ki - elvégre, boldog az, aki a kis dolgoknak is képes örülni, nem igaz? Szóval elégedetten pöfékelve kezdek neki csirkemell befűszerezésének, mert tudni való, hogy ha a kölykök sok időt töltenek a vízben, idő előtt megéheznek, és szintén tudnivaló, hogy a ház diákjainak legalább fele alapból őrült - az egészséges keretek között, nyilván -, képzeljük hát el, mi történne, ha nem kapnának ételt záros határidőn belül. Katasztrófa. Abból pedig éppen elég sújtotta ezt az iskolát az elmúlt hónapban. - .... szóval tegyük fel, hogy a bejárati ajtónál vár rád Angelina Jolie, és a hátsón - valahol itt törik belém a szó, ahogy egészen pontosan három tizedmásodperccel hamarabb tör be az elmémbe Bodza hangja, feltételezem, Sárközi maga is érzi a közelgő katasztrófát, azért teszek egy lépést hátra, nehogy engem is magával sodorjon a kitörés hulláma. - ... Jennifer Lopez - kedves mosoly jelenik meg arcomon, ahogy tekintetem akaratlanul végigsiklik a nyakában lógó Edina alakján, akaratlanul is arra gondolok, hogy ez az összeállítás már akkor sem volt divatban, amikor én voltam tizenhat, és ha Emily-nek ehhez támadna kedve, ki kell találnom valamit, amivel lebeszélhetem róla anélkül, hogy megbántanám. - Neked is szia - ezt meg már csak úgy mellékesen teszem hozzá, nem feltétlenül tudom, mire várok, és valójában annak a zsémbes öreg faszinak érzem magam tőle, akikre csak a szemem forgattam az ő korában. Elképesztő. - Szóval te kit választanál?
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Emőkex homie- Oké - nem kizárt, hogy e mellé az egész mellé nem eltétlenül kellene sört bontanom, de mit mondhatnék, nincsenek titkolni valóim, ha pedig mégis, nem hinném, hogy ő egészen odáig jutna, hogy bármit is láthasson belőlük. Ha mégis, így jártam. - A lényeg, hogy végig nézz a szemembe, amíg fenn akarod tartani a kapcsolatot, oké? - persze az sem kizárt, hogy nem teljesen legális a barátnőm legilimenciára tanítanom, így, a teraszon hesszelve egymással szemben, de kétlem, hogy Sárközi vetné majd rám az első követ, ha oda jutnánk, hogy mi legális, meg mi kevésbé legális. - Szerintem tudni fogod, amikor sikerül, de ha szeretnéd, szólok - igazán nagylelkű vagyok, igen, szívesen.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Emőke- Egész nap pólóban voltam - igen, talán ez a legnagyobb szívfájdalmam amióta nem sportolok, nem dolgozhatok felső nélkül, rövid nadrágban. Elég rossz. - Majd belejössz - aprót vonok vállamon, tekintetem hol az egyik, hol a másik szemére függesztve. Felkészülök a támadásra, nyilván, már amennyire támadásnak lehet ezt nevezni. Ugyanaz a fal húzódik meg, mint eddig mindig, nem szembetűnően, de azért nem is megtalálhatatlanul. Csend. Leginkább így tudnám jellemezni az egészet, csend. - Na mi a helyzet? - elmosolyodva kortyolok bele a sörömbe. Kíváncsi vagyok, mit érez, kíváncsi vagyok, mi a véleménye erről az egészről. Nekem leginkább olyan volt az első, mintha legalább a nagyteremben gyújtottam volna rá egy jointra.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Emőke- Kemény az élet - fejem a falnak támasztom, drámaian sóhajtok. De még mennyire, hogy kemény. - Várd csak ki, amíg elszáll a rózsaszín köd - személy szerint ismerem magam, tudom, hogy néha a kelleténél hisztisebb vagyok, vagy egyszerűen csak úgy viselkedem, mint egy utolsó paraszt, és nem mondom, hogy ezek jó tulajdonságok, vagy olyanok, amiken nem ártana változtatni, de ilyen vagyok. Ellenben, remekül szerepelek a konyhában, többek között. - A fejemben vagy, szerintem semmi nem normális - leheletnyit megingatom fejem, tovább tartom a szemkontaktust. - Kíváncsi vagy valamire? Nem lesz több lehetőséged, Fisher.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhat, ezért kiskorúaknak kizárólag felnőtt felügyelete mellett ajánlott. Tovább.
A nyakamban lógó sztetoszkópot kényelmesen hajtom össze, majd süllyesztem el a fehér köpeny mély zsebében, ahogy belépek a mugli intézet automatikusan szétnyíló üvegajtaján. A következő mozdulattal veszem ki belőle tárcám, ahogy a recepciós kis hölgyhöz indulok. Alig két óra telt el, hogy nevezett X (a személyes adatok védelmében nevezzük X-nek) szervezetében, a jól ismert mugli kemikálék mellett a mugli hatóságok számára többnyire ismeretlen, varázslények és -növények tudatmódosító maradványait is felfedezték. A minisztérium felelős hivatala azonnal becsengett, az átszállítást és az ezzel járó adminisztrációs munkát a fővárosi ispotályra bízták, miközben a hatóságok keresik a választ a felmerülő kérdésekre: honnan szerezte az anyagot? És legfőképp, kitől? Így kerültem hát ide. Tekintetem a pólóra tűzött névtáblára siklik, ő mosolyogva biztosít arról, hogy már vártak, a recepció lapja alatt meghúzódó asztal fiókjából előhúzza a beteg leleteit és más, hozzá kapcsolódó iratokat, majd megkér, várjak még egy kicsit. Biccentek. Ha várni kell, hát várok. Alapvetően nem lep meg a tény, hiszen a baj már megtörtént, valamint a különböző anyagok szervezetben való reakciója olyan hatással is lehetett, amitől nem csak, hogy nehezen szállítható állapotba került, de az sem kizárt, hogy hasonlóval eddig még nem találkoztak az orvosok. Engedelmesen oldalra húzódom, hogy még véletlenül se zavarjak senkit, s a vékony mappát magam felé fordítva megtámasztva karom az asztallapon, ujjaimmal hátrasimítva hajam nyitom fel azt - természetesen, figyelve arra, hogy akinek nem inge, még kíváncsiságból se üsse bele az orrát. Az ez után történtek megértéséhez szükséges viszont kicsit visszamennünk az időbe. Miután Shayleen a rendelőbe került az én rosszul alkalmazott legilimenciám miatt, megfogadtam, hogy korlátok között fogom tartani. Az elején nehéz volt saját magam ellen használni az okklumenciát, főleg azt figyelembe véve, hogy a legilimenciám annál sokkal magasabb szinten van már csak az egy évnyi, aktív használat miatt is, ami kimaradt a tanulmányaimból. De ebbe is belejöhet az ember. Szóval, mint az utóbbi időben most is, stabil falak mögé szorítom az elmém - egy ilyen helyen különben sem illene hagyni elcsászkálni -, ezért is lep meg, ahogy minden előzetes ok, jel nélkül fut végig a hideg a gerincemen, s veri le karom a libabőr. Figyelmeztetni akar. Tudom, hogy a képesség figyelmeztetni akar, csikorogva kaparja a fal oldalát, ahogy kétségbeesetten szabadulni kíván, hogy tudjam. Ujjaim finoman csukják le a mappa fedelét, csak a biztonság kedvéért, ám fejem nem mozdul, ahogy körbepillantok az előtérben. Mintha forró verembe dobnának, mégis lever a jéghideg víz.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. residentVilágos íriszeim erősen ráfókuszálnak alakjára, a tekintete magához köti a sajátom, nem tudom elkapni, nem tudok elmozdulni, nem tudok úgy tenni, mintha nem látnám őt. Egy örökkévalóság telik el abban a lélegzetvételnyi pillanatban, a testem reagál rá, karomon feláll a szőr és borsódzik a hátam, nyomást érzek a tarkómban és sípolni kezd a fülem, amiből egyedül a füzete csattanása ragad ki. Összezárom ajkaim, állkapcsom megfeszül, ahogy nyelek, tekintetem megrebben, és a következő pillanatban már ösztönösen rántom hátra fejem (ami miatt be is verem a mögöttem húzódó falba), és seprem el kezét az arcom elől. Meglep az, milyen könnyen megy. Meglep az, Colton mennyit fogyott, mennyire vékonnyá vált, hogy ő itt van, vár. Persze az is lehet, hogy elkísért valakit. Lehetne egy közeli barátja, egy új férfi az életében, bárki, bárki más, de ismerem őt, ennyi idő után is ismerem őt, és ugyan nem akarom elhinni, tudom, hogy önmaga miatt ült azon a széken. Tekintetem az övét keresi, először megragadom csuklóit, de nem akarom tehetetlenné tenni őt, nem akarom lekötözni a kezeit, így szinte azonnal el is engedem. Egyik kezemmel átfogom a vállát, másikkal intek a felénk induló biztonsági őrnek. Nincs semmi baj. Nem jelent veszélyt, nekem legalábbis nem. Lehunyom szemem, ahogy ökle a mellkasomnak ütközik - magas ugyan a fájdalomküszöböm, rendkívül magas, és ő sem a régi önmaga, egy feldúlt ember viszont minden körülmények között képes fájdalmat okozni. - Nyugodj meg, Colton - halkan szólalok meg. Közelebb húzom magamhoz, egészen közel, még ha tudom is, hogy ezt nem akarja, hogy undorodik tőlem, és mindenek előtt, gyűlöl. Viszont le kell higgadnia. - Tudod, hogy az erőszakkal nem oldasz meg semmit. Engem is meglep, hogy nem pattanok el. Tőle, attól, hogy megütött, a rengeteg érzelmi töltettől és a visszafojtott képességtől a fejemben. De ígértem neki valamit, még nagyon régen. Ha valamit, hát ezt képtelen lennék megszegni.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, ezért kiskorúak számára kizárólag felnőtt felügyelettel ajánlott. Tovább a hozzászóláshoz.
Azért abban egyezzünk meg, hogy én sem vagyok a türelem mintaszobra. Rengeteget képes vagyok tűrni ugyan, ha a hozzám közelállókról van szó, viszont, ha nem is látszik kívülről, én, magamon érzem, hogy már nem ugyanaz az ember vagyok, mint másfél évvel ezelőtt. Nem feltétlen a szembeütköző érzelmi analfabitizmusomra gondolok, vagy arra, hogy képes lettem volna Emily szeme közé hazudni azt, hogy jól vagyok, hogy érzem azt, amit nem, hogy minden rendben közöttünk, nem csak ezekről van szó, de a tűrőképességemről is. Colton alapvetően jócskán a húr szélére lépett azzal, hogy kezet emelt rám, amit lehet megérdemlek, ami lehet jogos - holott ha én megtenném vele ugyan ezt, hacsak a viselkedése töredékéhez venném a bátorságot, belőle máris áldozat válna. Engem viszont senki nem sajnált soha, soha a büdös kurva életemben, pedig nekem sem volt könnyű. Most sem könnyű. - Elengedlek, Fisher, de ha nem nyugszol le, ki fognak téged innen tenni - érzem a változást a hangomban. Egy év. Egy kurva hosszú évre volt szükségem ahhoz, hogy kimásszak abból a szarból, amibe Cole mellett kerültem. Abból a gödörből, amit Cole-nak hívnak, teljesen egyedül, segítség vagy akár egy jó szó nélkül, és ha azt hiszi, hogy most idejöhet, elkezdhet verni mindenki szeme láttára, és azt mondani, ÉN nem érek itt szart sem, nagyot téved. Nem fogok reagálni arra, hogy árulónak nevez. A kapcsolatunk során egyszer sem én voltam az a tag, aki rendszeresen másokban kereste a boldogságot, nem, én megtettem mindent, ami csak tőlem telt, és amikor elmentem, azt azért tettem, hogy most ne én üljek itt az ő helyén. Mert ez történt volna. Tudom, hogy ez történt volna. - Aligha lennél rá képes - épp csak megemelkedik szemöldököm, ahogy leveszem róla kezeim, de izmaim véletlenül sem lazulnak el. Tudna fájdalmat okozni nekem. Nem mondom, hogy nem lenne képes rá, hogy nem tette máris meg, vagy, hogy nem ránthatna vissza a megfelelő szavakkal ugyanoda, ahonnan másfél éve indultam, de még véletlenül sincs abban a kondícióban vagy azon a helyen, ahol lenne esélye szarrá törni a kibaszott szépfiús képem.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, ezért kiskorúak számára kizárólag felnőtt felügyelettel ajánlott. Tovább a hozzászóláshoz.
Nézem őt. Nézem őt, és aligha érzek bármit is a halántékom nyomó sípoló súlytól, ami össze akarja roppantani a koponyám, ami ki akarj szabadítani a mázsás fal mögül mindazt, aki vagyok. Rá kell jönnöm valamire. Rá kell jönnöm, hogy a belőle fakadó vicsorgás, a szájából ömlő szurokfekete szenny nem különbözteti meg azoktól a tagoktól, akik csak azt akarták, veszítsem el önmagam a ringben. Cole azt akarja, hogy megroppanjak, hogy engedelmeskedjek neki, hogy hajszálrepedések fussanak össze rajtam, bennem, hogy porrá zúzhasson. Hirtelen telepszik rám a csend, a félelmetesen mély nyugalom. Megemelkedik szemöldököm, az arcát nézek, és az elmém bugyraiban látom magam előtt, milyen könnyen elintézhetném őt, hogy elég lenne egyetlen, megfelelő erejű ütés a megfelelő pontra a nyakon, és Colton már nem lenne több a fokozatosan kihűlő testénél. Nem vagyok gyilkos. Nem lennék képes megtenni - nem miatta, magam miatt, a szeretteim miatt, és amiatt, mert bármennyire is legyen valóságos a kép, még véletlenül sem moccan a kezem. Világoskék íriszeim végigsiklanak alapján, a pólón, ami most lóg rajta, a nadrágján és a cipőjén, elvékonyodott karjain, a sápadt bőrén. Nem csak fizikailag semmisíthetném meg. Elmondhatnék neki mindent, amit tudok, hányszor bántalmazta a testvérük Emily-t, amíg ő nem tett semmit, hiszen el volt foglalva önmagával, hányszor érezte magát Emily egyedül, ahogy azt is mondhatnám neki, hogy nincs senki ezen a nyomorult világon, aki nem a puszta sajnálat és szánalom miatt tartana ki mellette. Egyszerű, elsuttogott szavakkal taszíthatnám őt vissza a mélybe, és ő tehetetlenül kalimpálna a karjából kilógó tűvel. - Szedd össze magad, Fisher - tekintetem visszakúszik arcára, hangomban nem tükröződik sem érzelem, sem baráti tanácsadás. - Kezdesz magadhoz képest is szánalmassá válni.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, ezért kiskorúak számára kizárólag felnőtt felügyelettel ajánlott. Tovább a hozzászóláshoz.
Azt hiszem, nekem nem való a boldogság. A gyerekkorom kitöltötte Shayleen betegsége, a szüleim rám pakolt elvárásai, teljesítsek jól az iskolában, teljesítsek jól a sportban, teljesítsek jól az életben, miközben a testvérem végig ott haldoklott egy kéznyújtásni távolságra - mégis túl messze ahhoz, hogy bármit is tehessek érte. Összességében az életem legszámottevőbb részét ez határozta meg. Az anorexia mellett nőttem fel, az anorexia mellett lettem valaki, és amikor kicsit is, hajszálnyira is közel kerültem ahhoz az érzéshez, hogy tiszta szívvel, igazán boldog lehessek, ott lebegett előttem az anorexia, hogy bármelyik pillanatban feladhatja Shay szervezete, hogy egy nap úgy dönt, elég volt. Nem hibáztatom őt. Sosem lennék képes hibáztatni őt azért, akivé váltam, hiszen nem ő formált, nem ez formált, valahol én formáltam önmagam, és talán ezért lettem meglepően jellemtelen. Néha túl sokat érzek és túl erősen, néha alig érzek bármit, és néha magam is elhiszem, hogy az élet egy pontján voltam depressziós - hogy mindazért, ami történt, azért, mert soha nem mondtam el senkinek mit érzek, és még most is túl sok mindent tartok vissza magamnak, talán most is az vagyok. Mielőtt bárki is elkezdené verni az asztalt mellettem, nem fogok önsajnálatba esni. Nem fogom pontatlanul, egyetlen rossz nap vagy rossz hét alatt diagnosztizálni magam, mert én nem ilyen vagyok. Megszoktam, hogy egyedül küzdjek meg önmagammal. Azt hiszem, egyszerűen csak nem erre születtem. Mindent, amit csak nyújtani tudtam odaadtam a rossz személynek, a rossz időben, így a megfelelő embernek, annak, aki valóban megérdemelte volna, már nem maradt semmi. Nem vártam cserébe tőle semmit. Nem voltam anyagias, mert amire szükségem volt, azt a magaménak mondhattam, és nem kértem tőle olyan alapvető dolgokat sem, amiket más elvár, ami másnak természetes. Ha fájt is valami, nem mondtam el, mert ő ilyen, mert túlságosan féltem attól, hogy elveszítem őt, hogy az egész csak gyerekes hisztéria tőlem, és úgyis el fog múlni. Úgyis majd más lesz. Nem ő, nem én, sem az, amiben benne voltunk, sosem akartam megváltoztatni őt, de reméltem, hogy valami más lesz. Nem azt mondom, hogy Colton tett tönkre. Nem, lényegében önmagam juttattam ide, azzal, hogy megelégedtem ennyivel. Lényegében minden megtett lépésem ide, erre a pontra vezetett. Bármiért nevezhet árulónak, bármi mást a szememre hányhat, de azt soha, soha nem mondhatja, hogy én nem adtam meg neki mindent. Nem mozdul arcáról a tekintetem, viszont érzem, hogy sötétebbekké válnak a szemeim, mintha fekete, hártyavékony lepelt húznál rájuk. Gratulálok, Colton. Sikeresen kitapintottad a legnyilvánvalóbb gyenge pontomat, ellenem szegezted, és sorozatosan lőtted el, hogy még csak véletlenül se felejthessem el, neked milyen kínokon kellett keresztül menned. Hogy én milyen kilátástalan helyzetbe tapostalak téged. Hogy mit tettem veled. Most mit vársz tőlem? Kezdjek el én is panaszkodni? Csináljunk ebből is egy hülye, kicsinyes versenyt, kinek a fájdalma nagyobb, kinek rosszabb? Nem kell bizonyítanom semmit, neked nem. - Most boldogabb vagy? - alapvetően nem értem, mi a célja. Bosszú, persze, hogy bosszú, de Colton mindig is szerette a világot büntetni, s ha talált valaki máson fogást, hát őt. Nem én vagyok a hibás. Ezt mantrázom magamban, hogy nem én vagyok a hibás, hogy nem az én döntésem volt, hogy nem én kényszerítettem rá erre az útra, és habár, talán elhiszem, talán el tudnám hinni, még mindig felelősséget érzek Cole-ért, ugyanúgy, ahogy felelősséget érzek a nővéremért, vagy bárki másért, aki közel áll hozzám. Nem fogok drámaian a lábai elé esni, nem állítom azt, hogy még mindig szerelmes vagyok belé, de egy részem nála maradt. Ezt tudom, nagyon régóta tudom. Egy részem nála maradt, és ezért talán nem lehetek újra boldog soha többé. - Mit akarsz tőlem? Kérjek bocsánatot, amiért egyszer a kurva életemben végre mertem magamra is gondolni? Vagy azt akarod, hogy menjek vissza a húgodhoz, és vesztegessem tovább az idejét, amíg ki tudja, lehet odakint vár rá valaki, aki képes lenne úgy szeretni őt, ahogy megérdemli? Mi a faszt akarsz tőlem, Colon? He? Mert gyanúsítgatni, árulónak nevezni és azt mondani, hogy én juttattalak ide téged, azt tudsz. De minek? Mondd meg, mit akarsz elérni? Hogy sírva fakadjak és a bocsánatodért esedezzek? Azt akarod? - nem tartozom semmivel.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, ezért kiskorúak számára kizárólag felnőtt felügyelettel ajánlott. Tovább a hozzászóláshoz.
Szemeim összeszűkülnek, szemöldökeim összeszaladnak, majd egymástól elválva emelkednek meg, ahogy próbálom összekötni azt, amit mond, lényegében keresem a logikát a szavai közt. Alapvetően nem vagyok egy nagy pszichológus. Persze, tanultam a tárgyat, elvégre gyógyító vagyok, de ez vajmi kevésnek bizonyul ahhoz, hogy megértsem, mi is folyik most Colton fejében. Mi van? Nyilván van némi igazság abban, amit mond. Rengeteg faszságot csináltam életemben, például görcsösen kapaszkodtam belé és a megfelelés képébe, abba, hogy lehetek jó, vagy csak szimplán, hogy valaki anélkül törődik a létezésemmel, hogy bármit is bizonyítanom kellene. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy tökéletes voltam, hogy a cselekedeteim nem voltak befolyásolva, és, hogy mindent úgy tettem, ahogy az helyes volt, hogy nem lehettem volna jobb úgy hozzá, mint magamhoz, de... Ezt nem én okoztam. Azt, hogy ő belecsúszott ebbe, nem én tettem vele. Nem döftem a tűt a karjába, nem nyomtam erőszakkal a fejét a por felé, nem fogtam sem kést a nyakához, sem pisztolyt a fejéhez azért, hogy ezt tegye magával. Tettem egy lépést hátra. Ennyit tettem. Kihátráltam az akkori életemből, hogy tisztán lássak, hogy megszabaduljak tőle és vele minden felelősségtől - mert Coltonnal lenni rengeteg felelősséggel jár, amihez nem csak, hogy akkor nem álltam készen, de most sem lennék. Tekintetem egy pillanatra elszakítom tőle, a háta mögé pillantok, a még mindig minket figyelő biztonsági őrre, a drámát leplezetlenül éhező közönségre, a lopva fel-felpillantó recepciós lányra. Az orromon fújom ki a levegőt, miközben beszél, jobb szemöldököm ismét felemelkedik, ahogy egy elejtett félmondat megcsapja a fülem. Én mitől érezném magam jobban? Akaratlanul formálódik meg bennem a kérdés, szinte üvölt, ajkaim között akar erővel kicsúszni. Miért akarsz _nekem_ bármit is bizonyítani? Mert ezt akarja. Nem mondja ki, viszont utal rá, minden tette és szava utal rá. Ülhetett volna a székén szépen, csendben rajzolgatva, de ő ide jött. Visszamehetett volna a helyére, de nem, Colton itt maradt, és még mindig keresi rajtam a fogást, ahol belém marhatja a karmait, hogy érezzem, amit ő érzett, hogy bűntudatot ébresszen bennem azért, ami vele történt, hogy megmutassa, ő mennyit változott, hogy ő milyen lett, hogy felém kerekedjen, és onnan röhögjön le rám, köpjön a szemembe. Cole haragszik rám, még mindig haragszik rám, sőt, egyenesen gyűlöl minden egyes apró sejtjében gyűlöl, és legyen bármilyen gyerekes, legyen bármilyen kicsinyes, szétárad bennem az elégedettség. Colton még mindig nincs túl rajtam. Ezen pedig aligha fog segíteni a folytonos támadása. - Mit szeretnél bebizonyítani, Cole? - kíváncsian billen oldalra fejem, miután saját magát vezeti ellentmondásba, anélkül, hogy bármit is mondanom kellett volna. Nem egészítem ki. Nem magyarázom el neki, mire gondolok, mire értem, nem világítok rá arra, hogy saját magát írja fölül, arra pedig végképp nem gondolok, hogy Emily miatt csinálná ezt. Mert ami köztünk történt, az csakis ránk tartozik, Ems-re és rám, neki nincs joga beleszólni, beleütni az orrát és önkéntes igazságosztót játszani, főleg az után nincs, hogy elüldözte őt, kiröhögte, megalázta és megvetette őt amiért őszinte volt vele. Nézem őt, ahogy közelebb lép. Ismerem őt. Tudom, mit akar, már amikor beszélni kezd - arról fogalmam sincs, egészen pontosan hova fog kilyukadni, de tudom, mit akar elérni nálam. Érzem, ahogy szavai hurokként szorulnak a nyakamra, megnehezítik a légzést, a vér megszorul a fejemben és égni kezdenek tőle az ereim, fájóan, agresszívan. Igen,ezt érzem. Nem csak dühöt, nem csak haragot, tiszta agresszivitást. Képes lennék gondolkodás nélkül beverni a képét és addig ütni, amíg nem marad belőle semmi, csupán anyagtalan, formátlan, ocsmány massza. Amíg a saját képére formálom őt. Colton beteg. Erre kell emlékeztetnem magam. Colton beteg ember, nem csak a függősége miatt, ő már az előtt is ilyen volt - talán nem velem, talán nem ellenem, de ő mindig is ilyen volt. Összeszorulnak ajkaim. Nem fogom megütni. Bármennyire is akarja, nem fogom megütni, mert nem éri meg, hogy érte szarba vágjam mindazt, amiért eddig dolgoztam. Csak nézek rá, az elégedett képére, az ajkai aljas formájára és arra, ahogy vár, hogy elszakadjon bennem a cérna, de nem éri meg. - Ülj vissza a helyedre, Fisher. - megingatom fejem, ahogy visszafordulok az iratokhoz. - Még a végén azt fogják hinni, nem vagy tiszta.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 13. 10:16
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
xxNehezen mondhatnám azt, hogy minden rendben. Persze, volt ideje leülepedni a dolognak, így mindkettőnket megkímélem az első indulatok lecsapódásától, ettől függetlenül bőven van miről beszélgetnünk. Előre lebegtetem a kávé és vajas croissant adagját, amíg becsukom magam mögött a tanári ajtaját, elvégre, csak azért, mert neheztelek rá valamiért amiben nem is vagyok biztos, nem fogok gyerekesen hadat üzenni és elfordítani a fejem. Ems még mindig fontos nekem, lehet, hogy most nem minden napfény és szivárvány köztünk, ettől függetlenül aligha szeretném elveszíteni, ezért is vártam eddig. Nem hívtam fel azonnal, miután találkoztam Coltonnal, nem vontam kérdőre, hogy akaratlanul ne emeljem fel a hangom és ne mondjak olyan dolgokat, amiket már akkor megbántam volna. Ems nem tehet róla. Most is ezt ismételgetem magamban, hogy Emily nem tenne ilyet, és aligha lenne képes befolyásolni a testvére indulatait. Emily teljesen ártatlan az ügyben, tudom, szentül hiszem, ettől függetlenül még beszélnünk kell róla. - Jó reggelt - szusszanva érkezek meg a friss, még illatos reggeli után én is, ahogy helyet foglalok vele szemben. Egy adag kijavított dolgozatot elsüllyesztek a fiókban, majd ujjaim összefonva az asztal lapján mosolygok rá. Nem, ez nem a vihar előtti csalfa mosoly, aligha van kedvem veszekedni és megjátszani az agyam. Csak szeretném, ha tudná, hogy nem haragszom rá. Persze, jobbik esetben, fogalma sincs miért haragudhatnék egyáltalán. - Mit mondtál a bátyádnak, Emily? - sosem tudtam szép köntösbe borítani a mondandóm, a legtöbbször egyszerűen csak kimondom, ahogy gondolom a dolgokat, nem enyhítek az élükön, és ezért is tűnhet maga a kérdés is viszonylag durvának. - Nem történt semmi baj - ó, dehogynem - csak szeretném tudni, mit mondtál neki rólam.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 10:58
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
xxEgészen merész húzásnak tartom tőle ezt a ruhát - például én, felnőtt és érett ember létemre is az első dolog, amit észreveszek benne, azok a mellei, és nem azért, mert még mindig ez lenne az egyetlen dolog, amit látok benne, elvégre nem tíz éves vagyok már, egyszerűen csak nem tudja figyelmen kívül hagyni az ember. Ez a ruha célja. Valahol egészen aggódom, és nem is kifejezetten értem, miért most veszi fel ezt. Itt akar találni mást? Nekem akarja bebizonyítani, hogy itt is képes találni mást? Mit akarsz ezzel a ruhával, Emily? Megemelem jobb szemöldököm, ahogy visszakérdez. Kinek másnak? Értem, mit akar ezzel elérni, pontosan értem, időt, kiheverni a kérdés okozta első sokkot, elvégre, az ember nem feltétlenül számít erre egy napfényes, meleg reggelen, ugyebár. Aprót biccentek, ahogy karjaimra támaszkodva előre dőlök, bal térdem fel-le kezd járni, de arra kifejezetten figyelek, hogy a cipő ne kezdje el ütemesen kopogtatva verni a padlót. Nem kell itt senkit idő előtt felhergelni. - Neki. Alapvetően nincsenek elvárásaim. Nem terveztem el ezt a beszélgetést a fejemben, így nem is tudom majd úgy irányítani, hogy oda kössünk ki, ahova akarom, elvégre, nem is akarok sehova sem kikötni. Csak essünk túl rajta. Persze kiszedhetném a fejéből is, Emily elméje mindig is nyitott könyv volt, de, egyrészt, minden joga megvan ahhoz, hogy megmagyarázza, másrészt, még mindig nem szívesen alkalmazok csak úgy legilimenciát, miután Shay a rendelőbe került miattam. - Ugye tudod, Emily, hogy nem miattad, és nem miatta történt? - fejem halványan oldalra billen. Nem akarom, hogy túlgondolja ezt, és kifejezetten feldühítene a tény, ha tévképzeteket kezdene bemagyarázni magának. Magam miatt történt. Ennyi az egész, bármennyire is lehetetlen elképzelés, hogy képes vagyok önmagamtól is döntéseket hozni az életemben. - Nem bántott. Nem alsósok vagyunk, hogy elkezdjek árulkodni anyucinak, amiért a csúnya, gonosz Cole meghúzta szünetben a hajam. Nem akarom, hogy veszekedjen vele, a legegyszerűbb megoldás tehát azt mondani, hogy nem történt semmi. Felnőttem már ahhoz, hogy magamnak oldjam meg a dolgaim.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 10:59
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
xxTudja. Aligha hiszem el, hogy tudná, hiszen még én is nehezen tudom csak megfogalmazni, egészen pontosan mi is volt a baj. Nem ő volt kevés. Emellett megrendíthetetlenül kiállok, nem ő nem volt elég, és nem amiatt történt, mert önmaga volt. Emily tökéletes, nem csak a maga módján, hanem minden elképzelhető módon, tökéletes, és képes mindent neked adni önmagából, hogy boldognak lásson. A probléma bennem volt. Talán túl hamar megszoktam, belekényelmesedtem, talán a tudat volt az, hogy tehetnék bármit, ő akkor is velem lesz, a meggyőződés, hogy Emily-t képtelenség elveszíteni, hogy Ems lénye, a jelenléte garantált. Megkaptam tőle mindent. Őszintén, tényleg megkaptam tőle mindent, és én is tudom, hogy talán soha nem fogok találkozni még egy olyan emberrel, aki ennyire fog szeretni mint ő. Ezért nem szeretném, ha magában keresné a hibát. Ez viszont, egy olyan dolog, amit nem tudok befolyásolni. - Nem, Ems - megingatom fejem, ahogy tovább nézem őt. Egymásnak szorulnak az ujjaim, ahogy felszusszanok. Azt kívánom, bárcsak elültethetném a fejében az igazságot, vagy ha nem is, bárcsak képes lenne gyűlölni engem, amiért nem becsültem meg őt. Akkor sokkal könnyebb lenne, akkor tudnám, hogy tisztában van az értékeivel. - Te megadtál nekem mindent, amire szükségem van - végig a szemébe nézek, nem engedem el a tekintetét, fogva tartom őt a pillantásommal. Azt akarom, hogy higgyen nekem, hogy elfogadja ezt. - Az nem a te hibád, hogy amire szükségem van, és amit akarok, nem ugyanaz - nem, erről, tulajdonképp, egyikőnk sem tehet. Megpróbálhatnék változtatni magamon, de nem sikerülne, ez olyan dolog, amit az ember nem tud egyik napról a másikra felülírni. Felszusszanok. Alapvetően nincs bajom a kérdésekkel, nincs bajom az emberi kíváncsisággal, az viszont halványan birizgálja a tűrőképességem, amikor valaki nem tudja elfogadni a nemet válaszként. Ha azt mondtam, nem bántott, az azt jelenti, hogy nem bántott, és ami köztünk történt, az ugyanúgy nem tartozik rá, ahogy Coltonra sem az Emily-vel való kapcsolatunk részletei. Ez valami családi betegség lehet náluk. - Nem történt semmi olyan, amit ne tudnék kezelni. Tényleg borzalmasan gyerekesen hangzana, ha elkezdenék arról siránkozni, hogy rám ugrott, hogy elverjen, majd lehordott szinte mindennek. - És szeretném, ha őt nem vonnád kérdőre, rendben? - nyilván nem tilthatom meg neki, nem vagyok az apja, és különben is, felnőtt már, azt csinál, amit akar, de kimondatlanul hálás lennék azért, ha nem avatkozna ebbe bele. Ennél egyértelműbben pedig aligha hozhatnám ezt a tudtára. - Nem haragszom rád, ő a testvéred. Akkor haragudtam volna, kiabáltam volna vele és követeltem volna, hogy magyarázza meg, de azóta lenyugodtam. Joga van hozzá, hogy elmondja neki. Elvégre, Cole az egyetlen stabil pont az életében. - Mi? - tekintetem értetlenül rezdül meg az arcán. Nem, eddig sem volt szükségem Cole engedélyére, most pedig végképp nincs mire megadnia, ettől függetlenül meglepődöm, marhára meglepődöm, és először el sem hiszem. Elvégre, gyűlöl engem.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 10:59
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
xxAz olyan embereknek, mint Emily - akik túl sok jót látnak a világban, akik megunhatatlanul hisznek az emberekben, nem szabadna élniük. Két lábon járó boxzsákká teszik saját maguk, a többiek pedig, még ha akaratlanul is, de beléjük rúgnak. Látom a tekintetében a végtelen őszinteséget, hogy nincs amit titkoljon előttem és nem is akar, hogy még most is képes ugyanúgy érezni irántam, és ha úgy döntenék, tárt karokkal fogadna vissza maga mellé. Látom őt, ahogy viselkedik velem anélkül, hogy megérdemelném, és belül nagyon sajnálom, hogy én képtelen vagyok ugyanígy visszanézi rá. Világ életemben az egyik legnagyobb hibám volt, hogy túl sok mindent tartottam magamban. Ha fájt, nem beszéltem róla, ha boldog voltam, nem beszéltem róla, bármi is történt, azt egyedül éltem meg, és az ilyen dolgok nem csak az embert, de a kapcsolatait is tönkreteszik. Elszakítottam magam mellől Coltont, talán az egyetlen embert, akihez húzott a szívem, a nővéremmel való, leginkább hullámvasúhoz hasonlító kapcsolatomnak talán most van vége, és ellöktem magam mellől Emily-t is, ő mégis itt van. Ő mégis velem tart. Ez pedig olyan mély hűség, amiért én nem tettem semmit, amit valaki olyan iránt kellene éreznie, aki képes viszonozni. Néha úgy érzem, önmagam is elveszítem, túl labilis vagyok, a kedvem, az érzelmeim, a türelmem. Nem érdemlem meg őt az életemben. Halványan felfelé rándul a szám, ahogy megszólal. Nagyon kimerítő itt ülni vele szemben, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne semmi bajom, pedig, hol kevésbé, hol nagyon is tudatosan, de egész életemben ezt csináltam, most meg fogalmam sincs hogyan kell másképp. - Az igazság nem hibáztatás, Ems - megingatom fejem. Emily jó hozzám, szívszaggatóan jó, én pedig tényleg nem tudom, mit kezdjek ebben a helyzetben. Talán igazuk van, Coltonnak és a testvéremnek, talán tényleg önző vagyok, talán tényleg élvezem ezt a mártír szerepet, és a tudatom sarkában most is azt várom, hogy Ems figyeljen rám, hogy megcáfoljon, hogy azt mondja, nem követtem el hibát. Nem szabadna kihasználnom őt, de nem tudok nem így viselkedni, fogalmam sincs, hogyan lehetnék jobb én. - Persze, hogy az maradok. Amíg szükséged van rám - még ha nem is ez a helyes, nem vagyok képes még egy embert a hátam mögött hagyni. Nem őt.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 10:59
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher Burning cities and napalm skies, fifteen flares inside those ocean eyes. Your ocean eyesNem csak beleuntam, de bele is fáradtam már ebbe az egészbe. Megértem Coltont, tudom, miért csinálja ezt, tudom, miért támad ennyire görcsösen és azt hiszem, valahol azt kívánom, bárcsak visszamehetnénk az időben és semmissé tehetnénk ezt a másfél évet, hogy ne jussunk idáig. Hosszan, türelmesen engedem ki a levegőt, s habár arcom meg sem moccan, miközben beszél hozzám, az elmém pörög, fájdalmasan pörög. Akaratlanul összekötöm a szavait Shayleen összeroppanásával, akaratlanul megtalálom a hasonlóságokat, és attól, mennyire egyformák, mennyire hasonló dolgokat vágnak a fejemhez, legszívesebben felnevetnék. Talán igazuk van. Talán tényleg ezért a mártír szerepért élek, hogy valamiért mindig legyen amiért sajnálniuk, hogy a megfelelő pillanatban odadörgölhessem, én ott voltam, és nem kértem semmit, hogy a saját önfeláldozásom használhassam ellenük, amint a legkisebb kellemetlenség ér. De mit csinálhatnék? Mit kellene csinálnom? Ha egyszer is hátat fordítottam volna a nővéremnek, ha egyszer is elmondtam volna Coltonnak, hogy bánt, egyből önzővé váltam volna, érzéketlenné, empátiátlanná és még sorolhatnám. Persze egy valamiben igaza van. Az ütéseket képes vagyok elviselni, a fájdalom az, ami fejben stabillá tesz, ellenben arról sosem volt szó, hogy tőle kapjak ennyire övön aluli találatokat. Szemöldököm épp csak megemelkedik, tekintetem megmoccan az arcán, de nem hagyja el azt. A türelmem már rég elvesztettem vele szemben, az egyetlen visszatartó erő az a józan eszem, és a kézfejemen bütykeinek fantomfájdalma, ahogy meg-meghúzódik rajta a bőr. Ugyan a sebeket eltüntettem, az inger megmaradt, szinte beleégett az idegpályákba a sebek felszakadásával járó szúró-sajgó érzés. Őszintén, képtelen lennék megmondani, egészen pontosan mit kérdezett tőlem Cole. Nem arról van szó, hogy retardált lennék, vagy csorba esett volna az emlékezőképességemen a fejemet ért ütések miatt, viszont nagyon sok minden van épp bennem, és a koncentrációm elvonja az, hogy visszafogjam a legilimenciám és ne verjem szájba. Holott ez lenne talán az egyetlen megoldás számomra, talán nem ököllel ütni őt, talán nem várni, hogy vékony patakban csorogjon le állán a vére, de fájdalmat okozni neki, lerombolni őt, bántani. Nem lennék rá képes. - Nem, Cole - szám szélében bujkáló mosollyal ingatom meg fejem. Áruló lennék? Aligha. Kezemmel végigsimítok államon, a borosta sercegve karcolja fel bizsergő-zsibbadó tenyerem és ujjaim, de most pont erre van szükségem, éreznem kell, hogy itt vagyok. Hogy vagyok. Nem hagyhatom, hogy a fejembe másszon, akkor már eleve vesztesként vonulnék egy olyan csatába, amit nem is akarok megvívni. Ez az igazság. Nem akarok vele veszekedni, nem akarok vele versengeni, ahogy bántani sem akarom, mert belefáradtam Colton fölényességért folyó játékaiba. - Azt, amit a húgoddal tettél, egyedül magadnak köszönheted - ujjaim behajtom majd kinyújtom, fejem oldalra billen, kezem kinyújtom felé, és játékosan paskolom meg arcát, majd simítom rá tenyerem, megtartva fejét. - Vagy erre már nem vagy annyira büszke? - közelebb hajolok hozzá, hangom szinte sziszegésként hat, ahogy végig szemeibe nézek, nem hagyom, hogy elkaphassa rólam a tekintetét. - Te is pontosan tudod, hogy magadtól basztad el, Cole - mosolyom kiszélesedik, ahogy felkuncogok. Valami határozottan átkapcsolt bennem, már nem bírom eltűrni a folyamatos sarat, azt, hogy mindenért én legyek a hibás, hogy a saját életem másokról szóljon. Nem akarom bántani őt, és valahol tudom, hogy nem is tudnám, viszont senki nem kötelezhet arra, hogy némán tűrjem azt a szart, ami kijön a száján. - Vagy már elfelejtetted, hogyan röhögted őt ki, Colton? Hogy megaláztad az édes húgod érzéseit, az egyetlen emberét, aki melletted volt gyerekkorod óta? Aki a kezedbe adta a lelkét, hm? - szemöldököm megemelkedik, ahogy leeresztem kezem. Sosem voltam olyan jó a szavakban, mint ő, az én erőm sosem a kimondott gondolatokban volt, hanem a tettekben, az érintésekben, a vérében bizsergő, libabőrben kicsapódó érzésben. Azt akarom, hogy az illatom az orrába égjen, hogy újra napokig érezze, hogyan csapódik vissza leheletem a bőréről, de nem szavakkal. Azt akarom, hogy a teste reagáljon rám, hogy a tudatalattiját újra beszője a jelenlétem, mert ha valamit, ezt képtelen megakadályozni - mindezt persze marha nehéz elérni egy olyan játékban, ahol nem érhetek hozzá. - Mitől félsz ennyire, Colton? Ha Emily megtudja, csalódik benned? Esetleg újra elveszíted őt? - mert, tagadhatja bármennyire is, azzal, hogy szóba hozta ezt, azzal, hogy, fogalmazza meg bármilyen szépen, de megkért, sőt egyenesen zsarolni próbált valamivel, a saját bizonytalanságán adott kapaszkodót. Persze más kérdéskor, hogy Ems valójában sosem tudna teljesen hátat fordítani neki. Érzem, ahogy a saját legilimenciám körbeveszi őt, óvatos, leheletfinom csápjai vigyázva érnek bőréhez, mintha csak cérnavékony kötélen táncolnék az elméjében, egyetlen, apró rezdülése a felületnek végzetesen árulkodó lehet, hát nem mozdulok, nem veszek levegőt. Nem teszek semmit. Nem most.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
x summer bummer x aggodalomra semmi ok, BenceÉletemben nem volt részem ilyen dög unalmas legénybúcsúban. Szilárd jó barátom, még a klinikán találkoztunk, egyszerre kezdtük gyakorlati éveinket a belgyógyászaton, ugyanazon gyógyító kezei alatt, együtt voltunk Amerikában is, hát magától értetődő volt, hogy támogatom szabadsága talán utolsó, igazán élettel teli estélyén, de.... erre nem feltétlenül számítottam. A fiúk idő előtt - olyannyira idő előtt, hogy jóformán még a Nap se ment le rendesen - kidőltek a szálloda jakuzzijában egy olcsó guminő és egy drága pezsgő társaságában, én pedig hamar meguntam, hogy nem kelnek fel, szóval minden felelősségtudat és bro életérzést magam mögött hagyva kiszálltam, megtörölköztem, majd egy strandpapucs, a kulcsaim, és egyéb személyes fontosságok számára neki is vágtam a magyar tengerpartnak. Stellát alapvetően nem volt nehéz észrevenni, ha azt vesszük, hogy látótávolságon belül ő van a leginkább felöltözve. Néha még felé-felé pillantok, miközben kiállom a sorom, majd két sajtos-tejfölös lángos és egy pohár csapolt sör kíséretében le is huppanok vele szemben. Gondolom, ez csak nem számít senki szemében zaklatásnak - ha már kiskorúnak is csak a nagyon szigorú, mugli szabályozásokat követve nevezhetjük. - Leülhetek? - megállok vele szemben, az asztal sarkánál, majd ha megkapom az engedélyt, helyet is foglalok a szemközti padon. - Jó étvágyat. Nem vagy te ahhoz még kicsi? - célzok itt az előtte álló sörre, majd bele is harapok a saját lángosomba, mintha mi sem történt volna.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 29. 09:40
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
xxMegemelkedik szemöldököm, ahogy felkiált, aztán, ahogy hirtelen tetten éri magát, körbe is nézek a teremben. Elég korán van még, nem hallotta mindenki, ugyanakkor ezzel az apró kis jelzés értékű gesztussal szeretném a tudtára adni, hogy ez nem az a hely. Nem mintha még abban a szerepkörben tetszelegnék, hogy ilyen megjegyzéseket tegyek - már amennyiben szükséges ehhez feltétlen szerepkör. Tudtommal nem akadt más a horgára, ameddig pedig nincs senki, aki féltékenykedjen az ex-re, eszem ágában sincs visszafogni magam. - A kiabálás már felér egy agresszív megmozdulással, tanárnő - bár a hangom és az összességében egysíkú hangsúlyozásom felér egy szemforgatással, a szám szegletében bujkáló hamis mosoly szinte ordítja, hogy közel sem sértődtem meg. Gyakorlatilag nem is lenne okom rá. Hátrébb tolom magam a székkel, hogy kényelmesen elférhessen, és még véletlenül se kelljen az asztallal nyomorognia, karjaimmal ölelem át a derekát, s ahogy balommal ráfogok jobb csuklómra, eszem ágában sincs idő előtt elengedni. Mintha törvényszerű lenne, hogy jobbak vagyunk, amikor nincs kimondva köztünk semmi - minden mozdulatban ott lappang a mi lenne, ha?, az engedetlen gesztusok izgalma. Ha akarnám sem tudnám visszafojtani ezt magamban - amikor majd azt mondja, elég, akkor majd, ameddig viszont önként pakolja magát az ölemben, nem értem, miért kellene bármit is másképp csinálnom. Aprót szusszanok, hagyom, hogy birtokba vegye az arcom, kicsit még kezeibe is engedem magam, érezze csak a képem súlyát. Szemeim lehunyom - nem azért, hogy kerüljem a pillantását, elvégre meggyőződésem, hogy akkor is képes az elevenembe látni, ha nem találkozik a kék íriszekkel. Ez az ő szuper ereje. Felháborító. - Nem bánt semmi, csak év végi fáradtság, asszem' - persze elhamarkodott ilyen fiatal korban máris kimerültségről beszélni, de azt mindenki tudja, hogy egy csapat gyerek igenis képes kiszívni bárki lelkét. Fogjuk csak erre. - Türelmetlenebb vagyok, hamarabb szakad el a cérna, ilyenek. - mintha csak orvosnál lennék, elengedem jobbom, míg felmutatom neki a bütykeimen fényesen hegesedő bőrt. - Nem vészes, történt már máskor is ilyen, csak... Keresnem kell valami fárasztóbb hobbit.
|
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 11:00
|
|
|
|
|
|
|
|