|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 Ma olyan semmittevős napot tartottam. Az idei év végét követően meg is érdemlem, sikerült elemi vizsgám, sikerül a VAV vizsgám, sikerültek az év végiek is, ismét megnyerte a rellon a kupát, meg a meccset is, és én lőttem a legtöbb gólt idén, ami azért elég menő Míneák meg Ianek mellett. Nem mintha ők meg kellett volna erőltessék magukat amikor már úgyis profi ligások, de ezzel nem igazán foglalkozom, csak kiélvezem, hogy ilyen király idényünk volt. Harmadjára is. Dél körül keltem fel, más csodagyerekekkel ellentétben én szeretek vagy tizenkettőig az ágyban maradni akkor is ha nem feltétlenül alszom, csak úgy fetrengek a semmibe. Sikerült egy kávét is lefőznöm magamnak, meg csinálni valami szendvicset reggelire, hogy legyen valami a gyomromban. Tudatosan kerültem mindent ami tanulással kapcsolatos, a szünet egész telte alatt ezt fogom csinálni, elrakom őket a fiókba, aztán majd egyszer elő fogom venni őket, ha úgy alakul. Hogy ki is mozduljak valamennyire a házból, beugrottam a pubba kicsit, megnézni, hogy mi a helyzet, ha már úgyis ott dolgozom, aztán mentem is tovább a kastély felé. A kviddicses öltözőben átvedlettem az edzőfelsőmbe meg nadrágomba, a hűvös idő miatt még egy pulóvert is felvettem. Aeromágus vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nyarat is tudok csinálni éppen. Egy rövid ásítást követően léptem ki egy használaton kívüli ütővel, a seprűmmel természetesen, meg egy kisebb zsáknyi teniszlabdával (mert a nagyobbat nem bírtam volna el, és ha megpróbálnék elütni egy gurkót, igencsak ripityára törném vele a csuklóim). Nem igazán zavartatom magam amiatt, hogy valaki itt van, csak megleszünk szépen békében egymás mellett, gondolom. Én egy egész békés természet vagyok, engem nem zavar. A karikáktól jó pár méterre, inkább a kezdőkör felé teszem le a zsákot, és nézek fel. Itt jó lesz.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
Oké, szóval a terv maga az, hogy majd ezeket a kis sárga teniszlabdákat átütögetem a karikákon. Nyilván dobhatnám is, de elég hülyén nézne ki, ha ezeket dobnám. Szóval most gyakorlom a célzóképességem meg az erőt amire amúgy is szükségem van, elég egyértelmű már csak ránézésre is az embernek, hogy nem én vagyok a csapat izompacsirtája ötven kilóval. Lehetnék gurkó is tulajdonképpen, de én hamarabb törnék el mint a vas, szóval nem vagyok. Tulajdonképp nem sokat foglalkozom a sráccal, biztos elleszünk ketten egymás mellett, elég nagy ez a pálya, szóval tökéletesen kiszorul a perifériámból, nem is nagyon figyelek rá, hogy most merre mozoghat, feltételezem, hogy nem szándéka lelökni vagy valami. Bár ki tudja, lehet, hogy egy ismeretlen navinés és most megbosszulja hogy Aidennel kiütöttük Nyestét, és a végén Nyeste mellett kötök ki a gyengélkedőn. Gondolom ott van.
Szóval nem kicsit lepődöm meg mikor elköhinti magát, egy pillanatra meg is rezzenek, az előbb felvonzott teniszlabda pedig most vissza is hullik. Kell egy újabb pillanat, míg felszusszanok, mert hát hiába nem rosszindulatból csinálta, nem igazán számítottam erre.
- Jaj semmi baj semmi baj semmi baj - megrázom fejem, lényegében a felszusszanásom kilégzése közben hadarom el, ahogy leeresztem az ütőt tartó kezem, a másikkal meg fogom a seprű nyelét.
- Mond csak - egy kedvesnek mondható mosollyal az arcomon fordítom felé fejem. Remélem, hogy tényleg kedvesnek tűnik, mert én nem akarok vicsorogni, nincs is okom rá, de a mimikám mindig is egy olyan dolog volt, ami felett nem tudtam uralkodni. Soha. És ez borzasztó, amikor így minden kiül az arcodra, és ha nem mondasz semmit, akkor is átmegy a lényeg. Akkor is ha nem akarod. Megint csak bólogatva hallgatom végig a kérdését, jelezvén, hogy értem és foglalkozom is vele, keresem ám a megoldást fejben.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
Nagyon kiszámítható vagyok, tudom tudom, de ennyi kiszámíthatatlan rellonos között azért már lassan ritkaságszámba megy kevésbé rellonosnak számítani. Lehet, hogy ettől válok rellonossá, ez egy paradox. Először összeráncolom kicsit homlokom ahogy magyarázni kezd, leheletnyit oldalra is billentem fejem, hogy mi van, de azért hamar leesik, nem vagyok éppen sem hülye, sem valami világtól elzárkózott full komoly remete, hogy ne értsem a viccet.
- Úr isten, nem mondod? - meglepődöttséget színlelve tátom el szám, ahogy először a már földet ért labda után nézek, majd a kicsit feltartva az ütőt, arra is ránézek. - Nemáááár, pedig eddig azt hittem értek hozzá - eddigre azért már én is elnevetem magam, mint mondtam, nem nagyon tudom uralni az arcizmaim. - Most összetörted az álmaim - jó, itt nyilván most le kéne csorduljon egy könnycsepp, vagy legalább lebiggyesztenem a szám, de egyik sem igazán jön össze, csak tovább vigyorogva megcsóválom a fejem. Nyilván meg is kéne dobálnom, de az túl erőltetett lenne, meg már le is járt az a pár másodperc, amikor aktuális lett volna. Szóval csak visszahúzom magamhoz a labdát, elég könnyű, meg kicsi is, az ilyenekhez már nem kell használnom a kezem. Nyilván kell ahhoz, hogy elkapjam, de ahhoz, hogy a levegőben felreppenjen hozzám, elég csak a fejem használni. Az agyam ami benne van. Érted.
- Száguldozni és ökörködni, oh well - széttárva kezeim mutatok körbe magam körül a levegőben, ha esetleg nem lenne elég egyértelmű, hogy ez a hely erre van egészen pontosan kitalálva. Nyilván repkedhetne a kastély tetején is, de nem hiszem, hogy a vezetőség különösebben jó szemmel nézné. Bár ki tudja, amióta nálam fiatalabb lányok rohangálnak a tanáruk növekedő jóérzésével a hasukban, én már semmin nem lepődnék meg. De azért nem nagyon dobom fel ötletnek, biztos ami biztos. Én meg már csak rossz szemmel sem nézek a parázsló szálra (nem mintha valaha is tettem volna ilyet), hát ha jól esik neki, akkor szívja el, engem igazán nem zavar.
- Szóval, boy - feldobom kicsit a labdát, ami meg is áll a tenyerem felett, apró mozgásokat végezve ingázik, ahogy az elememmel megtartom. - Mit is mondtál a teniszről? - most már nyilván itt az ideje, a bosszú akkor édes ha váratlan meg satöbbi, ahogy meglendítem a kezem, lényegében felé dobom a labdát. Nem pont a fejére célzok, mert elmebeteg éppen nem vagyok még, de a vállára egészen nyugodtan mehet.
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
- Persze, utólag már könnyű bocsánatot kérned, miután a földbe tiportad a világról alkotott képem - a vigyorom mosollyá szelídül miközben megforgatom szemeim, aztán s kérdésére elismétlem a mozdulatot, némileg látványosabban. - Meggondolom még, hogy megérdemled-e a bocsánatom - mert ha már egy nem létező sérelemről beszélünk, akkor miért is ne szabhatnék nemlétező határokat a megbocsátásom elérésez. Nyilván így megy ez. A látható zavarára, ami bár nem feltűnő, nem is észrevehetetlen, egy leheletnyit fölényesebbé és válik a vigyorom. Nem mondom, hogy akaratlagos válaszreakció, de nem is nagyon ellenkezem ellene, vagy próbálom elnyomni, letagadni, ilyenek. Sajnálom, hogy nem foglalom el az alárendelt, szelíd bárányok szerepét - nem.
- Figyelj, felőlem akár az erdő közepén is száguldozhatsz, engem nem zavar, nem az anyád vagyok - megrázom fejem, miközben megvonogatom vállaim. Ez a hivatalos hely amit ki lehet használni, aztán ki hol intézi el, mindenkinek a maga dolga. Arra is volt már rá példa, hogy a kastély folyosóin mentek végig seprűvel, abból se lett tudtommal semmi, nyilván ha az erdő közepén nekimegy valaminek, akkor is magának csinál gondot, és nem a prefektus aki rátalál. Már ha rátalálnak. Vagy, már ha a prefektust érdekli. Ebben az iskolában lassan már senkit nem érdekel semmi, olyan mintha mindenki navinés lenne, és az összes többi ház csak formaságból létezne, hogy ha valakinek nem tetszik a sárga, akkor válasszon mást.
- Van mikor elfújja a szél a hangokat - visszaül a vigyor a képemre, nem ortó idióta módon, persze. A becézésére megemelem egyik szemöldököm, de még mindig nem sértődtem meg, nem vagyok az a fajta, aki minden második szót magára vesz. El is eresztem a fülem mellett, nem különösebben akarok most méregetésbe bocsátkozni vele, nyilván le tudnám borítani a seprűjéről különösebb megerőltetés nélkül, ha akarnám, de nem akarom. Részben mert az erőmmel való visszaélés lenne, részben meg mert minek? A fejem fordítva egyik oldalról a másikra követem a mozgását, nyilván az kimarad, amikor mögöttem van, mert bagoly az épp nem vagyok, és nem forgolódni sem fogok nekiállni. A tekintetemmel követem a dobását, majd elismerően bólintok a góljára.
- Nem szeretnél kviddicsezni? Jó hajtó lennél - és Mini elköszönésével bizony szükségünk is van egy akármilyen hajtóra, de a jó hajtóknak nagyon örülnénk ám.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
A következő kérdésre némileg elgondolkodva tekintek rá, nem mondom, hogy nem számítottam erre a fordulatra, mert hát mindig ez szokott jönni az ilyen helyzetekben, de nem is forgattam annyira, hogy most konkrét kárpótlással álljak elő.
- Biztos vagyok benne, hogy kitalálunk valamit - nem hagyok túl nagy szünetet, nem kezdek el ezen gondolkodni, mert nem is komoly, meg mert teljesen hülyén jönnék ki belőle. Szóval csak megvonom párszor a vállam közben, még kacsintok is neki. Annak ellenére, hogy szerintem egyáltalán nem tudok kacsintani, na de semmi baj, próbálkozni azért szabad. A következő, befejezetlen mondatra akaratlanul megemelkednek szemöldökeim, szélesebbé válik a mosolyom. Nem tudom nem észrevenni, valószínűleg az is a célja, meg hát ugye nem vagyok se süket, se vak, sem értelmi fogyatékos, szóval látom ami egyértelmű. Szóval nem is reagálok rá, mert felesleges lenne túltárgyalni, és nem is akarom erőltetni az egész anya-témát. Nem akarok egyelőre sem az ő, sem más szülője lenni, túl fiatal vagyok én még ahhoz, és különösképp a méhem sem igényeli ezt a törődést. Már ha törődésnek lehet ezt nevezni. Szóval nem, semmiképp nincsenek ilyen terveim a közeljövőre.
Reflexből húzódom egy leheletnyit hátra, ahogy hozzáér a lába a lábamhoz. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy ne érezzem, meg valószínűleg ő se érezze az én térdem. Nem félelemből teszem, csak berögződés, hogy nem szeretem, ha idegenek érnek hozzám. Mondjuk ez nem csak idegenekre érvényes, mert Livhez is ugyan így viszonyulok, pedig ő még a tanárom is volt, szóval ja. Vannak emberek, akik ebben az állapotban maradnak, vannak emberek, akik nem, tulajdonképp többen vannak akik nem, mint akik igen. A titokra öntudatlanul is megforgatom szemeim, nem elutasítóan, csak egyszerűen megforgatom.
- Nem is ismersz, és ilyen hamar rám bízod a rejtegetnivalóid, ez nem egy túl okos tett - kicsit elhúzva szám csóválom meg fejem beszéd közben, ahogy rá nézek.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 Éjszakára bent maradtam, és a hálókörletekbe sem mehetek be, mert Dwayne hülye kecskéje fellök a falra, ha meglát. Az iskola meg nem enged ki, szóval igen, azt hiszem, bent ragadtam. Ameddig el nem fáradok nagyon addig eljárkálok, nem is azért, aztán meg alszok a klubban, reggel meg ha sikerül felkelnem időben, hazaszaladok. De egyelőre a járkálás részénél tartunk a tervemnek. Felemelve egy elszáradt levelet a földről lebegtetem azt magam felett, oldalra billentett fejjel nézem egy ideig, majd teljesen érdektelen arccal hagyom, hogy lehulljon. Nem értettem különösebben soha, hogy a terromágusok miért vannak annyira el magukkal azért, mert ők a földdel vannak egyensúlyban. A növényeik úgyis elhalnak, ha vigyáznak rájuk, ha nem, lekopaszodnak, és az egész elemük olyan lehangoló lesz. Levegő nélkül különben sem lennének se virágjaik, sem fáik, de hát, nem az én dolgom. Diszkréten átlépem az összeszikkadt levelet, miközben folytatom utam. Elmosolyodom, amikor megpillantom az olvasó fiút. Nem szándékom zavarni, én sem szeretem, ha zargatnak. Én egyedül van, ő egyedül van, szóval akár lehetünk ketten is egyedül. Szó nélkül bebújok a pad és a felhúzott lábai közé, állam megtámasztom a térdein, ahogy rá nézek. Apró, láthatatlan, levegőből álló ujjak emelik ki a pálcát a kezéből, és tartják azt meg a könyv fölött, miközben a hőmérséklet is emelkedik. Nem lenne jó, ha az egyik terelőm megbetegedne. Ő azon ritka példányok közé tartozik, akik rellonoshoz mérten egész szabályszerűen játszanak.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
Minden nagyon szép és jó eddig, egy szellő könnyedségével lopakodok be a lábai és a pad közé... hogy a következő pillanatban csak azért ne rúgjanak állba, mert csodával határos módon el tudom húzni időben a fejem.
- Aucsh - halkan felszisszenve tapogatom meg az ütés helyét, nagyjából Ákos puffanásával egyidejűleg. Azért, nem engem kell büntetni az extra körökért edzéseken, hogy ilyen orvul mellen legyek rúgva. Normál esetben hálát mondanék a beállt sötétségnek, de Ákos számára nem hiszem, hogy olyan nagy élvezetet nyújtana ha látná, ahogy fájósan megnyomogatom őket. Na mindegy.
- Nem, megvagyok, nyugalom - rázom meg a fejem, miközben egy nagyobbacska szellő segítségével kifújom a pad alá esett dolgait, remélhetőleg a pálcáját is kimozdítva, nem csak port meg leveleket szórva az arcába.
- Bármikor kijöhet, hogy megbüntethessen - vonogatom meg vállaim visszahelyezkedve kényelmesen a padra, csak úgy mellékesen megjegyezve, hogy nem feltétlenül szabadult meg szeretett csapatkapitányunk törődésétől.Kedves vagyok, mint mindig.
- Ne törődj vele, legfeljebb kioszt valami szar melót, majd kárörömtüzet ül a szenvedésed felett - könnyelműen dőlök hátra, lévén, hogy engem már nem büntethet meg, ezért a felelősség terhe sem nehezedik rám annyira.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
)
