A vöröshajú hölgy udvarias szabadkozásba kezdett, mire Nándor csak legyintett. Nem volt szokása ilyesmin megsértődni. Viszont ettől még továbbra is szokásos bizalmatlanságával nézett az idegenre. Csak akkor kezdett el kicsit felengedni, amikor a hölgyemény hosszasan beszámolt a macskájának helyzetéről.
- Attól függ, milyen állatra van még kapacitásod - húzta ki magát büszkén az idegen szó használata miatt. - Egy kneazlelel például hasonlóan kell bánni, és a macskáddal is tuti jól kijönne.
Végül talán nem sikerült annyira profinak tűnnie, mint szerette volna, de hé, az a "kapacitás" szó csak ért valamit, nem? Ezután a nő hirtelen kezet nyújtott neki, mire ő ösztönösen hátrébb húzódott. A helyzetet felmérve aztán gyorsan elmosolyodott, és kezet fogott vele. A bemutatkozására viszont értetlenül húzta össze a szemeit.
- Hogy mondtad? Pörl? - igyekezett kimondani a hölgy nevét. - Ez a keresztneved, igaz? Remélem, hogy az, mert másik nevedet nem hiszem, hogy valaha is ki tudnám ejteni.
Őszintén vigyorgott rá pár pillanatig, amíg eszébe nem jutott, hogy bemutatkozásért bemutatkozás kéne járjon.
- Bujdosó Nándior - hadarta, majd érzékelve a hibáját ismét nekifutott. - Nándor. Bujdosó Nándor, de a Nándit is akartam mondani közben, mint lehetséges becenevet, és... Érted.
Nagyon szerette volna, ha Pearl érti, mire gondol. A logikus magyarázatok nem igazán voltak az ő asztala, sőt.

Hiába volt minden próbálkozása, a lány többnyire válaszra sem méltatta. Bedobhatott ő bármilyen viccet vagy különleges kifejezést, Anna csak elszántan lépdelt a játszótér kijárata felé. Utolsó mondatára aztán a lány végre volt szíves megfordulni és reagálni. Nándor óvatosan bólintott.
- Miért viccelődnék egyáltalán ilyesmivel? - kérdezett vissza zavart arckifejezéssel. Még mindig nem értette Anna korábbi kiáltozását ezzel kapcsolatban, ahogyan a mostani mozdulatait sem. Aggódva figyelte, hogyan hátrált el tőle a lány, és fonta maga köré a karjait. Szerencsére viszont úgy tűnt, most már nem tervezte szó nélkül otthagyni Nándit. Legalábbis egyelőre.
Ezt követően a férfin volt a megdöbbenés sora. Anna kérdése teljesen felkészületlenül érte.
- Mit akarok itt? - ismételte meg abban a reményben, hogy ezzel időt nyer egy jó válasz kigondolásához. - Mit akarok itt... Hát... Látni akartalak.
Helyes válasz? Igen. Kielégítő? Nem. Erre pedig még a vörös férfi is rájött. Az nyilvánvaló volt, hogy látni akarta, különben nem hívta volna meg erre a találkára. Idegesen rágni kezdte az alsó ajkát, majd újból nekifutott:
- Arra gondoltam... Nincs senkim... A szomszéd, vagyis volt szomszéd meg szólt, hogy próbáljam meg, hátha... Szeretnélek megismerni.
A gondolatok rendszertelenül cikáztak az elméjében, és annyira koncentrált rájuk, hogy nem igazán tudta, pontosan hogyan hangzottak kimondva. A hadarása már csak hab volt a tortán. Az utolsó két szót viszont már kifejezetten tisztán és hangosan ejtette ki. Igen, ez a legkézenfekvőbb válasz. Szeretném megismerni. Félve pillantott a másikra, az eddigi tapasztalatai alapján erre a válasz biztosan nem egy nagy ölelés lesz.

Ide már alig lehet kukucsolni nap közben, Szira *ő is nagy szomorúan elballag*

Minden nyelvbotladozást és kínos mozzanatot félretéve a férfi tagadhatatlanul örült, hogy éppen az ő véleményét kérték ki a háziállatokkal kapcsolatban. Elmosolyodva hallgatta Pearl válaszát, majd az "őrült" szóra hirtelen lesütötte a szemét. Nem, nem, most nem rólam van szó. Csakhamar ismét felemelte a tekintetét a másikra.
- Azt nem ígérhetem meg semmilyen állat nevében, hogy nem fogják leigázni a világot - hadarta Nándor. A rövid kizökkenés után a beszélgetés visszanyerte könnyed stílusát.
- Gyémánt? - találgatott a hölgy szavai alapján Nándi. - Nem, az nem a kagylókban van... Gyöngy? Mindenesetre szép.
Hát, igen, sokkal jobban hangzik az, hogy valakit egy féldrágakőről neveztek el, mint az, hogy egy Duna menti népről. Azért Nándor most nem állt neki búslakodni a saját nevén. Főleg nem azután, hogy Pearl ilyen jókedvűen ejtette ki azt. A másik kérdésére egy értelmezhetetlen grimasszal válaszolt, és csak ezt követően szólalt meg.
- Foglalkoztam - jelentette ki az ajkát harapdálva. - Most éppen nincs munkám, csak két abraxanom a falu határában. Jópofa kis bestiák, neked viszont biztosan nem pont szárnyas lovakra van szükséged.
Gondolatmenete sokszor nem volt éppen a legkövethetőbb, de hála az égnek úgy tűnt, Pearllel így is sikerült megértetnie magát. Jóleső nyugalommal figyelte a hölgyeményt. Ezen jelenleg csak az tudott volna változtatni, ha az értetlenül visszakérdezett volna az előbbi szövegelésére. Addig Nándinak be kellett vallania, kifejezetten szimpatikus volt számára a vörös társa.

Én már többször is próbálkoztam a hullák felélesztésével, de semmi o.o Van errefelé ilyen szakértőnk?

Ezt a találkozást nem egészen így képzelte el. Jó, arról fogalma sem volt, hogy pontosan hogyan képzelte el, de az biztos, hogy nem így. Anna ridegsége váratlanul érte.
- Én nem... - hirtelen elhallgatott. Hm. Csak akkor kéne elkezdenie beszélni, amikor tudja is, mit akar mondani. Most viszont nem volt mivel megvédenie magát. Tényleg elkésett volna? De hát sosem lehet túl késő felkutatni a saját lányodat, nem? Anna szemmel láthatóan más véleményen volt. Nándi hirtelen a földre szegezte a tekintetét, és a szakállát kezdte el simogatni, míg a lány meg nem szólalt. Feszültségének döbbenet vette át a helyét.
- Te nem tudsz semmit Elizáról? - kérdezett vissza gyorsan, minden más kérdést figyelmen kívül hagyva. Szavait nem gondolta át, hiszen Anna válasza nyilvánvalóvá tette, hogy semmiről sem tudott. Talán még anyja nevéről sem. Szóval akkor Nándinak kellett volna elárulnia, hogy Eliza... Eliza... Nándor megdörzsölte a szemeit. Majdnem két évtized telt el azóta. Nem kéne már ilyen nehezen beszélnie róla, és határozottan nem kéne sírdogálnia miatta.
- Öhm, bocsi, úgy volt... Nekem azt mondták, hogy... nem élte túl a szülést.
Halkan szipogott egyet, és összeszorította az ajkait. Beszéd közben kerülte a lány tekintetét, de utána nem tudta megállni, hogy ne nézzen rá. Mégiscsak kíváncsi volt, hogyan reagált ez a hölgyemény, az ő lánya, akinek eddig egyetlen mozzanatát sem tudta kiszámítani.

a csipkeruha bakanccsal lázadó jellemről és igen, tulajdonképpen bohém eleganciáról árulkodik

egyébként sziasztoook népek :3

Scarlett! mi újság veled?

szia Annelie ja, hogy ezt a bál témája miatt kérdeztétek, oké XD abban tényleg Anne a szakértő, rá hallgassatok :3

én is, végre átöltöztem valami nyáriasabba *mutat a profilképre*

Anne, nem tudom, engem milyen kifogással fogadnátok be magatok közé

köszi szépen, te is :3

Nándi reményvesztetten és tanácstalanul dőlt a kerítésnek. Nem számított az Elizás kérdésre, ahogy Anna támadó viselkedésére sem. Sok volt ez neki egyszerre. Távoli hangként érzékelte csupán a lány bocsánatkérését. Egyetlen pillanatig sikerült ránéznie a szembesítés után, aztán egyből a földet bámulta ismét. Nándor nem tudhatta ugyan, de Anna is legalább ugyanolyan zavarban volt, mint ő. Nem sokáig tartott közöttük a csend: a lány ismét menekülni akart. Ezúttal a férfi meg sem próbálta marasztalni. Az első bizonytalan lépésre emelte csak fel a fejét.
- Bujdosó Nándor - mutatkozott be váratlanul. - Van egy lakókocsim a falu szélén. Egy ideig szerintem ott lesz.
Annának bizony hozzá kellett szoknia ehhez a beszédstílushoz. Feltéve, hogy egyáltalán akar-e még majd találkozni az apjával. A lehetőség adott volt, hiszen a férfi minden szükséges információt megosztott vele. Nem akarta még kellemetlenebbé tenni a helyzetet, ezért megvárta, amíg Anna eltűnt a szemei elől, és csak azután indult el ő is hazafelé.

Mihez kezdhet az ember sötétedés után Bogolyfalván? Nándi számára a legkézenfekvőbb válasz a következő volt: unikornisles. Elvégre Annával nem találkozhatott, aludni meg az emberek még nem szoktak ilyenkor... Ugye? A nap már lement, de hát ez még nem jelentett semmit. Egyáltalán hány órakor kezdett el sötétedni nyáron? A férfinak fogalma sem volt róla. Szabadulása óta nem tartott igényt egy működő faliórára, és most sem zavarta különösebben a hiánya. Eljött az ideje a felfedezésnek, ezentúl pedig az égvilágon semmi más nem érdekelte. Oké, azért még lelkiismeretesen friss vizet adott az abraxanoknak, de aztán bátran belevetette magát a kalandba. Kivont varázspálcával és egy (a sötétben felesleges) messzelátóval felfegyverkezve barangolt az erdőben. Azt persze tudta, hogy az egyszarvúak ritka ritka állatok, de a falu egyik udvarában már látott egyet, ergo szabadon is tartózkodnia kellett néhánynak a rengetegben. Igazi Bujdosó-logika. A holdfénynél tájékozódva figyelt minden egyes hangra a környezetében. Bagollyal, búdongóval és valami repdeső, ismeretlen sötét folttal már találkozott, a ragyogóan elegáns teremtménnyel viszont még nem. Eddig. Örömittasan meresztette szemeit pár méterrel a vadőrlak mögé, ahonnan gyanúsan unikornisi neszezést hallott. Az egyszarvúak általában nem mentek emberközelbe, de ki tudja, a vadőrnek lehet sikerült megszelídítenie egyet. Óvatos lépésekkel és fél kézzel a szeméhez emelt távcsővel közeledett hozzá.
- Hé, szépség, ne fuss el, nem foglak bántani - suttogta kedvesen a sötétségbe. Már egészen közel volt a távolról megpillantott árnyékhoz, de a messzelátónak hála csak egy nagyított képet látott egy sötét testrészről. Az a testrész viszont nem egy szarvra, sokkal inkább egy emberi vállra emlékeztetett. Nándor leengedte a nyakában lógó távcsőt, és az elé táruló látvány miatt aprót kiáltva megugrott.
- Te nem vagy unikornis - méregette még kissé zaklatottan a vele szemben álldogáló fiút. Miután lenyugodott, csalódottan fújta ki a levegőt. Jelenleg bármelyik más erdei állatnak jobban örült volna, mint egy embernek. De egy egyszarvúnak főleg.

A nem-unikornis (nemkornis?) kiáltására Nándi idegesen a füléhez kapott. Nem bírta a különösen hangos zajokat. Annyi vigasza legalább akadt, hogy látta a fiú száját megmozdulni, tehát biztosan nem hallucinált. A hangoskodás szerencsére hamar abbamaradt, Nándor pedig maga mellé engedte a karjait. Most, hogy több ideje volt a megfigyelésre, hangosan is megállapította, hogy nem egy egyszarvú állt előtte.
- Az embereknek nincs szarvuk - jelentette ki egy cseppnyi bizonytalansággal a hangjában. Lenézett az idegen fénylő pálcájára. Varázsló volt, ez biztos. Viszont nem csak az emberi faj rendelkezett varázserővel.
- Te ember vagy, igaz? Csak mert olyan humanitárius kinézeted van, azért gondoltam... Bocsáss meg, ha nem... Végül is lehetsz félóriás is, én ezt nem tudhatom. Nem is muszáj elmondanod, ha nem akarod - szólt kapkodva a férfi. Az utolsó szavakat már alig hallhatóan motyogta. Nem igazán tudta, hogyan kellene viselkednie, miután leunikornisozott egy embert vagy koboldot vagy vélát vagy akármit. Nem akármit, bocsánat, hiszen ők is emberek, vagyis hát... Gyorsan megrázta a fejét, hogy kiűzze a túlságosan bonyolult gondolatokat belőle. Megpróbált a másik szavaira összpontosítani. Egy ideig úgy tűnt, hasonló célok vezérelték mindkettejüket ezen az éjszakán, de az "elkapás" említésekor Nándi rájött, hogy hatalmasat tévedett.
- Hát nem tudod, mennyire megviseli az unikornisokat a fogság? Én nem akarok elkapni egyet, csak csodálni szeretném a távolból - emelte fel védekezően a kezeit. Remélte, hogy nem egy kegyetlen unikorniskereskedővel van dolga, aki a szarváért bármikor megölné szegény állatot. Nem tudta elképzelni, hogy ilyen emberek, vagyis hát lények tartózkodjanak ebben a kicsiny falucskában.

Első pillantásra a fiatalember egész szimpatikus volt Nándinak. Tetszett neki, hogy nem leereszkedően szólt hozzá. Teljes komolysággal biztosította róla, hogy jól látta a dolgokat: az embereknek tényleg nincs szarvuk. Mindemellett Nándinak akadtak még gondjai a srác fajának megállapításával. Az idegen szerencsére a segítségére sietett egy különös vallomással.
- A legkisebbikig? Érdekes megfogalmazás. Hány lábujjad van pontosan? - érdeklődött tágra nyílt szemekkel a férfi. Szavai őszintén csengtek, mintha ezek után biztos lenne benne, hogy a másiknak több kis méretű lábujja is volt. A fiú mentegetőzését először gyanakodva fogadta, hisz ő nagyon is szívén viselte a magyar unikornisok sorsát. És az osztrákokét és az angolokét és tulajdonképpen bármilyen nemzetiségű unikornisokét is. Na, de lényeg a lényeg, az utolsó mondat meggyőzte. Ő aztán tudta, milyen érzés nem a szavak emberének lenni. Méltóságteljesen bólintott, mintegy jelezve, hogy a fiú átment a próbán.
- Hát, igazából valószínűbb, hogy az erdő nyugodtabb részé-... Várj, azt mondtad az Eridon toronyba vinnéd, azaz nem vinnéd fel az unikornist?
Az elmúlt napokban kicsit bővebben utánanézett Anna iskolájának, ha már Annától nem tudott semmit sem kérdezni. A legutóbbi (egyben első) találkozásuk után nem tűnt úgy, hogy a lány örülne még egy szűkszavú bagolynak az apjától. Azt viszont az ő segítsége nélkül is megtudta, hogy a Bagolykő diákjait "házakba" osztották, Anna pedig az Eridon házba tartozott. Ráadásul most már a vezetéknevét is sikerült végre megjegyeznie: Szombat. Mint a vasárnap előtti nap. Vasárnap előtti Anna. A Bujdosó jobban hangzik.
- Ismered Szombat Annát? - kérdezett rá. Nem tudta még, hová akar ezzel kilyukadni, de muszáj volt megkérdeznie.

Az idegen hirtelen csattant fel, Nándi pedig csak utánozni tudta a védekező mozdulatát.
- Jó, jó, jó, megértettem - emelte fel a kezeit. Hú. Érzékeny téma. Igen, tuti erről volt szó. Semmiképp sem arról, hogy Nándor paranoiája kezdett már a srác agyára menni. A-a.
- Én még nem próbáltam ki, de szerintem ebben kiegyezhetünk - bólintott a férfi. Festéket ugyan kóstolt már az ELME falairól, de általában bőven azelőtt megállították az ápolók, hogy a téglákig jutott volna. Nem, ebbe Nándi igazából most nem akart belegondolni. Volt valami fontosabb dolog, amiről beszélni akart az előtte állóval, nem? Hmmm... Áh, megvan. Az előbb jött rá, hogy az idegen egy "házba" járt Annával.
- Sz-szerető? - habogott. Azt csak remélni tudta, hogy Anna felkeresése ennyi év után nem minősült "zaklatásnak". Abban viszont biztos volt, hogy a lánya nem volt a szeretője. A srác szavaitól kezdett egyre inkább kétségbeesni. Egy pillanatra sem jutott eszébe poénnak venni őket. Miért poénkodna ilyesmivel bárki is? A pedofília nem tréfa, az unikornisvadászat meg főleg nem.
- Mi ütött beléd, ember? - hátrált egy lépést. - Látod, most már elismerem, hogy ember vagy. Ez... ettől most jobb?
Tanácstalanul méregette a fickót. Mindkét vád teljesen megalapozatlan volt. Mondjuk a múltkor Anna is azt hitte, hogy azért hívta a játszótérre... Vajon a haj a hibás? Lehet le kéne vágnia belőle. Tényleg, nem is olyan rossz ötlet.
- Egyébként is, Anna a lányom - kanyarodott vissza a témához. - Mondjuk te lehet úgy tudod, árvaházi gyerek. De attól még én vagyok az apja, érted.
Nándi nem volt benne biztos, hogy a másik értette a helyzetet. Sőt, abban sem volt biztos, hogy ő értette a helyzetet. Jelenleg a világon semmiben sem volt biztos azon kívül, hogy Anna nem volt a szeretője.

Hahó, van ilyenkor errefelé valaki? :3

:0 Ugye azért még volt időd befejezni a fonatot? *.*

Remek *már nem akadhat bele olyan könnyen a szakállába, úgyhogy bátrabban eszi a pizzáját*

Másfél órát vártam rá, de mire panaszkodhattam volna, végül csak megjött o.o

Nekem is xD Ráadásul másfél óra múlva mennem kellett valahová, szóval végül már fel se hívtam őket, hogy ugyan hol van már az a pizza. Ebédeltem helyette két darab nápolyt